Skip to content


       Szűrés lista

Nemzeti Hitvallás a negyedikeseknek

Minden a tervek szerint halad, napra pontosan minden úgy történik, ahogy megígérték.

Kerényi szavatartó ember, megírta, hogy a "középfokon" minden 10 éves gyerek meg fogja kapni a Nemzeti Hitvallást, vagyis az Alkotmány preambulumát október 6-án, és tessék, egy újabb pipa, ez is megvan. Megyünk tovább. A 14 évesek pedig a teljes Alkotmánnyal lettek gazdagabbak.

"Kedves Igazgató Asszony!/Igazgató Úr! 2012. január 1-jén lép hatályba Magyarország Alaptörvénye. Az államnak kötelessége gondoskodni arról, hogy polgárai ismerjék a törvényeket, amelyek közül kitüntetett szerepe van Alaptörvényünknek. Az ismertetést a gyerekekkel kell kezdeni." - írta Hoffman az iskolaigazgatóknak küldött levélben.

Egy jó oldala azért mindenképpen van: megtanulták mit jelent az hogy "spam" ...









(Fotók: hvg.hu)

Kerényi általában az Amerikai Egyesült Alkotmányával példálózik, amikor megkérdezik, hogy mégis mire fel ez a nagy felhajtás. Hát igen, szinte egyforma a két alkotmány története ...

A mi zsír új alkotmányunk, ami még nem is lépett életbe (hol van még 2012. január 1.???) de már akkor feneket kerítenek köré, mintha legalább több száz éves lenne. Még meg sem száradt a tinta a Magyar Közlönyön, de máris egy ünnepelni való történelmi emlék, a lezártuk az elmúltnyilocév, elmúlthuszonegyév, elmúlthatvankétév politikájának kézzelfogható eredménye.

Az aktuálpolitikának semmi helye az iskolában, főleg nem negyedik osztályban. Az új alkotmány pedig aktuálpolitika, melyet mindenáron, görcsösen szeretne a Fidesz ünnepelni és ünnepeltetni. Szuper jó, hogy van új alkotmányunk, de előtte is megvoltunk, utána is megleszünk, van gondunk-bajunk elég ...

Miért kell a szegény 10 éves gyerekeknek a Nemzeti Hitvallás szövegét odaadni? Csak ötödikben kezdik tanulni a történelmet, kezdve az ősemberrel, így egy szót sem ért az egészből.

"Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét."

"Hazánk 1944. március 19-én elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május 2-tól, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk, ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének."
 
Javaslom, legközelebb osszák ki a 278 oldalas 2012-es költségvetés szövegét is, ami szintén hasonló módon rázná fel a negyedikeseket, vagy legyen egy kifestőkönyv változat is az ovisoknak is.

Ha csináljuk népnevelést, csináljuk rendesen, nem?  Szegény harmadikosok, nekik még egy évet kell várni, hogy megkapják ...

Címkék: alkotmány kerényi

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr53284478

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyílt levél az Alaptörvényről kispajtásoknak 2011.10.07. 17:49:17

Kérjétek meg a tanítótokat vagy tanárotokat, hogy segítsenek nektek értelmezni mindazt, ami a nektek készült kiadványban szerepel. Hozzatok létre csoportokat, ahol értelmezhetitek a szöveget, és ahol megvitathatjátok az Alaptörvény szellemiségét, és je...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.10.07. 11:59:12

Hát bazdmeg, amikor ezt olvastam kinyilt a bicska a zsebemben...

Ez kibaszott fontos ennek a kurva országnak. Komolyan egyre inkább kivánom, hogy véres vége legyen ennek az ámokfutásnak, legalább a hülye fideszdroidok pár év múlva nem tudják visszatapsolni őket.

Enrico72, erre valami ÉRTELMES magyarázat?

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.07. 12:05:07

@Kőmíves Kelemen:
"Enrico72, erre valami ÉRTELMES magyarázat?"
"Az elmúltnyóccév és Gyurcsányahibás lerombolta nemzeti önérzetünk, ezért ez a lépés szükséges, ahhoz hogy a jövő nemzedéke emelt fejjel vívja meg szabadságharcát az EU-val, IMF-el *insert random foreign organisation here* *insert random jew blaming here*."

Viktus 2011.10.07. 12:11:28

Jah régen anno a népköztársaság címerét kellett kiszínezni alsóban :P nem sok minden változik csak a színezni való :D

Secnir 2011.10.07. 12:12:09

nem.
Kerényi rosszul csinálta.
az első lépcsőfok a16 hetes magzatok taníttatása, anyuka pocakjára feltenni két hangszórót, és 0-24-ben Kövér László Kotmányt olvas. Állítólag nyugtató hatású a magzatra.
amikor megszületik, akkor kapjon ajándékba Ó-Demokrácia-Pelenkát, ami egy szövetpelenka, és a belsejébe van írva nagybetűkkel: Demokrácia
egyéves kortól kaphat eldobható bugyipelenkát, amibe belülről a '48-as Alkotmány van beleírva.
Kaphat ajándékba a védőnőktől narancssárga sapkát is, jellegzetessége az, hogy a fület szabadon hagyja, mivel kap egy kis fejhallgatót, amin keresztül az első szava a NENYI lesznek.

én így képzelem, el is küldöm Kerényinek, mint kiegészítő javaslatot...

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.10.07. 12:12:49

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Enrico72 helyettesíthető lenne egy nagyon rövid scripttel, észre se vennénk.

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.10.07. 12:14:39

@Viktus: mondani is akartam, ez is csak annyiban különbözik az mszmp-től, hogy más a címer. A mögöttes tartalom és részben az emberanyag is ugyanaz.

Grigorij Pantyelejevics 2011.10.07. 12:20:06

@Kara Kum: "részben"? Ez a nagy büdös 'népnemzeti' bagázs egy az egyben vagy mszmp-s funkci volt, vagy káderkölyök.

A Szeretett Vezetőnek anyja, apja párttitkár volt. Mi mást tanult volna?

Grigorij Pantyelejevics 2011.10.07. 12:21:31

@Secnir: Nem elég magzati korban kezdeni. Eleve ki kell válogatni a helyes szülőket, hogy a gyermeknek már a vérében legyen a NER.

spinat 2011.10.07. 12:24:55

Molnár József: Dezsö hösi önfeláldozása

na azt tudtam, hogy "Dezsönek meg kell halnia", de ki az a Molnár József? És nincs is disznó a képen!

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.10.07. 12:33:09

Én akkor is pozitívnak tartom, hogy az iskolában tanulnak erről, ismerkednek vele és később majd szembesülnek azzal is, hogy alapvető emberi értékeinket mennyien köpik le nap mint nap.
Szerintem jó hogy pár dolog így le van írva: pl.: a becsület alapja a munka, bízunk abban, hogy ismét naggyá tesszük az országot... stb.

Ha ugyanez az mszp-től jött volna, akkor az: álságos, hazug, nemzetrontó és judeofil
Ha a jobbiktól, akkor: demagóg, neo-fasisztoid, üdernáci
Ennek a kormányak eszébe jutott... most a fent említett szájhuzogatás megy.

Lehet erre pozitívan is tekinteni... főleg, hogy a fiatalokat ismét a valóvilággal és egyéb celeb-verte sekélyes értékrendekkel örvendeztetik.

¦卍®Ξ™ 2011.10.07. 12:45:38

@csabapayne:
"a becsület alapja a munka, bízunk abban, hogy ismét naggyá tesszük az országot"

kockáról kockára építkezni, mindenki annyit ér amennyije van,

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.07. 12:46:29

@Secnir: "Ó-Demokrácia-Pelenkát, ami egy szövetpelenka, és a belsejébe van írva nagybetűkkel: Demokrácia" - ez jó gondolat! Használat után pont azt kapná a (magyar) demokrácia, amit megérdemel...

Secnir 2011.10.07. 12:49:59

@Seduxen:
örülök, hogy van akinek leesett :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.07. 12:52:37

@Secnir: viccelsz? gyakorló apukaként ez mondhatni "munkaköri kötelességem" volt :DDDD

Énbagoly 2011.10.07. 12:54:38

Mindig is gyűlöltem, ha a gyerekeken keresztül akarnak valami politikai szart lenyomni az emberek torkán. Ez az egész pedig különösen undorító a számomra.

Ironfist 2011.10.07. 12:55:19

Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó erejét?

Hát én pedig kurvára nem ismerewm el. EZ NEM AZ ÉN ALKOTMÁNYOM. Nem vállalom, nem fogok vele azonosulni. Gondolom ezzel megint kiírtam magam a nemzeti együttműködés rendszeréből, mivel ez a magyarok alkotmánya. De mit is akadok fenn ilyenen? Zombinemzet miniszterelnöke Orsós Viktor megmondta, hogy a fideszre szavaznak a polgárok, a magyarok, az emberek. Ergo én egyik se vagyok. De ha az a polgárok, magyarok, emberek ismertetőjele, hogy fidesz-szavazók, akkor büszkén vallom, hogy egyik sem vagyok.

ketroot 2011.10.07. 13:03:04

mennyi liberálbolsevik kommunista van itt már megint? titeket ezért fizetnek biztos.

Na, most 1-2 szót megtakarítottam az utána lévő fröcsögő idiótáknak.

Ironfist 2011.10.07. 13:03:39

Még valami. Ha "Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó erejét." , akkor mi a véreres faszért a legjobb barátaink a kommunista ateista kínaiak, meg a muzulmán szaudi arabok?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.07. 13:04:29

@ketroot: kihagytad a legfontosabb kulcsszavakat: elmúltnyóóócév, gyurcsányahibás, növekvőállamadósság. ezek nélkül a fenti kommented szart sem ér, bocs :DDD

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.07. 13:08:18

@Seduxen: Azokat én már ellőttem, buktad :P

Enrico72 2011.10.07. 13:08:30

Már megint ez a témátok?
Nem lesz a kölöknek ettől semmi baja... Legalább olvasgat egy kicsit és több rálátása lesz a dolgokra, Hazavisz, elteszi emlékbe, megmutatja a szüleinek (a kisiskolások minden ilyesmit megmutatnak úh véleményem szerint néhány szülőre is hatással lehet) stb.

Homeoffice 2011.10.07. 13:10:58

@Enrico72:

Elmondom mi lesz:)
85 %a landol valami kukában, vagy rohadni fog a szekrényük alján:)

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.07. 13:11:32

@Enrico72: Rajtad is már csak a sintér, meg az elaltatás segít.

Kis ember 2011.10.07. 13:16:17

Brosúra: Néhány nyomtatott ívre kiterjedő, vékony, fűzött könyvecske, füzet, röpirat. Nálunk az ötvenes évek óta politikai oktatás anyagát tartalmazó, puha fedelű, nyomtatott füzeteket nevezik így.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.07. 13:17:16

@Gunther: ha egy kicsit is környezettudatosak a gyerekek, akkor hazaviszik, és vagy a krumplit (zöldséget) lehet majd pucolni erre, vagy a kávézaccot kiönteni :DDD

GGG77 2011.10.07. 13:17:21

Egy valag pénz elment erre (is) ráadásul tök fölöslegesen. A kiosztott példányok fele estére egy kukában lesz. Bár, jobb is így.

Kis ember 2011.10.07. 13:18:39

@Enrico72:

NEKEM lesz bajom. Mibe fájt ez már megint a költségvetésnek? Mert ha 10 forintnál többe, akkor már felesleges volt, költötték volna inkább bármi más hasznos dologra.

De látom, de is "Gazdálkodj okosan" játékon nőttél fel, a pénz az csak úgy jön mindig, mikor átléped a startmezőt, mi?

Enrico72 2011.10.07. 13:18:41

@Gunther: Ha 15% tanul belőle, akkor már megérte.

GGG77 2011.10.07. 13:18:57

@Enrico72: "úh véleményem szerint néhány szülőre is hatással lehet"
A vérnyomásukra feltétlenül.

Enrico72 2011.10.07. 13:20:24

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Jól van, inkább izgulj a libsi barátaidért, mert hamarosan csattan a bilincs :))))))

Enrico72 2011.10.07. 13:21:41

@Kis ember: Nem tudok konkrét számot, de szerintem sejthető, hogy elhanyagolható tétel a költségvetés számpontjából. A szociális kérdőíveknél is kaptak kedvezményt.

CSENDES 2011.10.07. 13:22:45

@Enrico72: No, és itt álljunk meg pár szóra.
10 éves gyermek a Nemzeti Hitvallásból, amit persze hazavisz anyucinak, apucinak értelmezésre, mi a jó fenét tudna belőle megérteni? Tekintve, hogy ez egy dagályos szöveg, aminek a felépítése inkább imához hasonlít (abból sem ért egy árva szót sem) .
És akkor nézzük a normaszöveget, amit a 14. éves gyermek visz haza.

Egyetértek annyiban, hogy az alkotmányt meg kell ismertetni, de nem a 14. éves gyermekkel, hanem középiskolásokkal. (Hozzátéve, hogy a szülők egy része sem fogja fel, pedig már elmúlt 14. éves -jó esetben)
És nem a normaszöveget kell olvastatni velük, hanem a fejezetek tartalmát megmagyarázni, nem jogi nyelven, hanem érthető és felfogható módon.
A jogi szöveg ugyanis az internetről is letölthető. Megismertetése pedig lehet cél, de nem így.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.07. 13:24:00

@GGG77: na látod, akkor népegészségügyi szempontból kifejezetten jótékony hatást ér el (már persze, ha alacsony vérnyomás-betegségben szenvedőkhöz jut csak el) :DDD

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: inkább arról dumálj köcsöööög, hogy mi a van a kis libsi barátaiddal, akiknek a kezén mindjárt csattan a bilincs :DDD

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.07. 13:24:44

@Enrico72: Már épp hiányoltam a libsis beszólást. Zsidózz is le légyszives, csak hogy teljes legyen a napom :D
Imádom az aki nincs velünk az ellenünk 1 bites droid gondolkodást :D

spinat 2011.10.07. 13:24:53

nekem még meg kellett tanulni a kisdobosok 6 pontját, meg az úttörök 12 pontját. Ez ugyanaz, csak pepitában.

És még mindig nem tudom ki az a Dezsö, és milyne höstettet hajtott végre, hogy bekerült az elöszóba, mint illusztráció.

f.domino 2011.10.07. 13:25:06

Én örülök neki. A mi generációnk (40 fölöttiek) még megkapták azt a dózist a politikai giccsből, amitől kialakult gyerek korunkban egy egészséges immunitás. (Apáink ezt megkapták Rákositól, nagyapáink az árvalányhajas Horthy rendszertől). A 30-asoknak nem jutott a szérumból, így ők védtelenek lettek, és felnőtt korban támadta meg őket a kórság, ami így sajnos gyógyíthatatlan. (Jó, hát generációnk egyes tagjainál is fellépett túladagolás, ezért páran szintén visszavonhatatlan agykárosodást szenvedtek). Legalább gyerekeink ismét kapnak szérumot. Hogy ne legyenek káros mellékhatások, azt szerintem értelmes neveléssel biztosítani lehet. És a szájukba kell rágni, hogy a Manci néni előtt ne beszéljenek róla, meg a Pistike előtt sem, mert az ő apukája a járási párttitkár.
Apropó: lesz "Ki tud többet a Tákolmányról" verseny?

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.07. 13:26:05

@Seduxen: Velük fogok lógni a lámpavason mikor eljön Viktor országa :DDD

S.O.A. 2011.10.07. 13:28:52

Én biza betartanám Hoffmann elvt nő utasítását, kiosztanám, mert baromi sokat tanulhat belőle a gyerek! Sőt, mellé kinyomtatnám a képviselők bérezéséről szóló, a pártfinanszírozásról szóló, a sztrájkjogról szóló jogszabályokat és törvényeket is az alkotmány mellé, és elmagyarazánám a tornaterembe összecsődített gyereknek:
"- Na, drágáim, íme néhány törvény, amit minden párt megváltoztat, ha hatalomra kerül, minden párt büszke rá, aztán pedig magasról leszarja. Most már tudjátok, hogy ilyen is van. Kérdés van?"

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.07. 13:30:03

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: akkor kezdhetsz magad alá szarni, MÁR eljött :)))))

@f.domino: "Apropó: lesz "Ki tud többet a Tákolmányról" verseny?" - hogyne lenne. A fődíj egy Skiccpalibá által dedikált díszkötéses Kotmány lesz, az alábbi szöveggel:

"Álamfői munkkám ujab álomása alkalmábból: Schmitt Pál álamfő"

Kis ember 2011.10.07. 13:30:33

@Enrico72:

"Nem tudok konkrét számot, de szerintem sejthető, hogy elhanyagolható tétel a költségvetés számpontjából."

Az anyám tanári fizetése is az. Ha azt 10 forinttal megemelték volna, már jobban járnánk.

Tisztára mint nekünk annak idején a kisdobos- meg úttörőszövegek.

Pajtás újság nem lesz?

Kis ember 2011.10.07. 13:32:32

Ja és most látom, hogy elírták: két "d"- vel van az "áldd", pedig SP óta tudjuk, hogy eggyel kell írni.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.07. 13:32:49

@Kis ember: Pajtás újság? LESZ? Már van, csak most más címmel.

itt az első lapszám borítója:

m.blog.hu/pi/piroslapok/image/orban_viktor_kaller.jpg

:DDD

Kis ember 2011.10.07. 13:43:50

@Enrico72:

Hát, pajtás (!), tőled se szedték be a pajtáspénzt, ha nem tudod, mi az. Ilyen izéket linkelsz, amiben még az "Őrizd a lángot" sorozat sincs benne.

csoko20 2011.10.07. 13:45:17

@Enrico72: "Nem tudok konkrét számot, de szerintem sejthető, hogy elhanyagolható tétel a költségvetés számpontjából."

Elhanyagolható tétel? a költségvetés szempontjából? Vazze, az államadósság elleni harcban minden töltény számít! Itt egy nemzet áll elszántan harcban az adóssággal! Véres áldozatokat hozunk szja-, áfa-, chips-, és gázolajár fronton!

Erre fel a kormány a HARC szempontjából teljesen felesleges propaganda anyagokat osztogat lassan nagyrészt cigánygyerekeknek, akik:
-olvasni nem tudnak
-kiszínezik, bajszot rajzolnak Mátyás királynak és Antall miniszterelnök úrnak
-majd otthon begyújtanak vele, jobb esetben otthon rosszabb esetben az iskolát

Amúgy tény, hogy a költségvetés szempontjából akár elhanyagolható is lehet. Mivel nincs költségvetésünk....

"A szociális kérdőíveknél is kaptak kedvezményt. "

Mármint nyomdai költségeknél? Ja, Kövér tesója felvállalta a piaci ár triplájáért, majd abból engedett :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.07. 13:49:14

@csoko20: "Erre fel a kormány a HARC szempontjából teljesen felesleges propaganda anyagokat " - ez viszont nem igaz! Eklatáns példa a II. világháború, ahol mindkét fél használta ezt a fegyvert, több-kevesebb sikerrel.

Bár szerintem jelen esetben is hatékonyabb lenne, ha az égből szórnák közénk ezt a remekművet :D

Kis ember 2011.10.07. 13:49:32

@Enrico72:

Ja és konkrét számokat kérünk!

Secnir 2011.10.07. 13:56:14

...de az ugye megvan, hogy az első képen szerepel Antall is, aki az új Alkotmány megalkotása és életbe lépése UTÁN lett miniszterelnök és valaki? Az Alkotmányozáshoz köze nem volt?

f.domino 2011.10.07. 14:00:33

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Csak az az utolsó kívánságom, hogy ha akasztásra kerülne a sor, hadd legyek benne az első 10-ben. Akkor van esély, hogy 30 év múlva teret neveznek el rólam. Ha 10 000.-ikként akasztanak fel, akkor a neven sem biztos, hogy felkerül a Terror Háza (addigra ápdételendő) listájára.

Enrico72 2011.10.07. 14:02:05

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Meg lehet próbálni kifigurázni ezt az egészet, de az igazság az (szerencsére ezt még MINDIG tudja a választók kétharmada a közvélemény kutatások szerint), hogy ha felborítasz egy könyvespolcot 8 perc alatt, azt nem lehet 90 másodperc alatt újra felépíteni

spinat 2011.10.07. 14:09:31

@Enrico72: Mondd Enrico, te tulajdonképpen vadászni jársz ide? vagy?

Enrico72 2011.10.07. 14:13:50

@spinat: Vadászni?

Te meg megmondhatnád, hogy hogyan kell profil képet berakni ide :) Kösz!
<-----

Monçada bíboros 2011.10.07. 14:14:50

@GGG77: "A vérnyomásukra feltétlenül."
Ha már kávéra nem futja majd a népegészségügyi termékdíj miatt, akkor minden reggel előveszi, és ránéz.:)) Így spórol a kormány nekünk.:)

spinat 2011.10.07. 14:15:45

@Enrico72: hát asszem a profilnál.

Enrico72 2011.10.07. 14:16:22

@Enrico72: Közben megtaláltam. :) A profil alatt kerestem, de nem ott kellett volna :)

dr. Aullah 2011.10.07. 14:21:01

Vannak számok valahol? Mennyit osztottak ki, állítólagosan csak mennyibe került... ilyenek?

És hát igen. Ezt összehasonlítani az amcsi alkotmánnyal... szánalmas.

@Enrico72: Elhanyagolható tétel? Menj a picsába. Itt egy kis elhanyagolható tétel, ott lenyúlnak egy kis elhanyagolható tételt. Itt egy kis mutyi, ott egy kis mutyi és már el is fogyott a mnyp-os pénz.

dr. Aullah 2011.10.07. 14:21:55

@Enrico72: A szoc kérdőíveket meg fel se hozd. mennyi volt a két kör együtt? 1 millárd? Másfél milliárd?

Enrico72 2011.10.07. 14:24:50

@Aullah: Mégiscsak olcsóbb, mint két népszavazás, nemdebár?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.10.07. 14:24:56

Nem mentek vissza eleget az időben. A Mátrában lenne a magyar Tajgetosz, a táblán mondjuk az lenne olvasható, hogy "A NER kezdete" és lebasznák onnan azokat a csecsemőket akik nem a NER szerint lettek fogantatva. Orbáni önfelszopás reloaded.

Secnir 2011.10.07. 14:34:22

@Secnir:
Kossuth sem írt Alkotmányt, Werbőczy se sokat, Hunyady a legkevésbé. II Andrást rábírták a nemesek, hogy adja ki az Aranybullát, meg Bánk Bán énekeljen sokat?
áh.

spinat 2011.10.07. 14:43:29

@Secnir: és Könyves Kálmán miért nem került be? Lehet, hogy nemsokára a "nincsenek boszorkányok" már nem lesz jogfolytonos, vagy történelmileg alkotmányiatlan vagy hogyismonják.

Monçada bíboros 2011.10.07. 14:50:07

@Enrico72: olcsóbbnak tűnhet, de a népszavazással legitimálhatta volna. Így viszont semmi sem mossa le róla, hogy ez a fidesz pártalkotmánya.
Mivel a kérdőíveknek semmilyen legitimáló ereje sincs, ezért ez az ablakon kidobott pénz kategóriája. Pláne úgy, hogy még nem is végeztek a kérdőívek feldolgozásával a végleges szöveg benyújtásának időpontjáig.

Secnir 2011.10.07. 14:52:28

@spinat:
vannak boszorkányok, látom az RTL klubon néha. Meg angyallátók.
igaz, most baszták meg őket pár millióra szerencsejáték címszóval, de hát ez van.

csárli hárper 2011.10.07. 14:55:57

ez a kerényi elvtárs tuti hogy nem álnéven írogat a hírcsárdának?
mert ezek akkora marhaságok hogy még a hcs is meg irigyelhetné!

¦卍®Ξ™ 2011.10.07. 14:59:43

@spinat: szerintem a másik miatt :)

Ironfist 2011.10.07. 15:06:38

@Enrico72:
Olcsóbb, mint a népszavazás? Mestered mégis gátlástalanul használta a népszavazást olyan célokra, amik kizárólag neki voltak, és lettek jók.

Egyébként a vadászni jársz-e ide részt én úgy értelmeztem, hogy "Vadász, vadász, te szopni jársz ide!"

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.07. 15:15:06

Kommunista patkányok írták, olyan is, Pozsgai elvtárs, Szűrös elvtárs, Szili elvtársnő, Kerényi elvtárs alkotmánya ez.

Akik meg már 15 éve mondják, hogy ha eddig nem basztuk k a komcsikat a gecibe, akkor most már minek, meg már rég nincsenek is, kihaltak, és különben is demokraták, kapitalisták lettek, azok khm... nagyot tévedtek. Még most sem lenne késő, különben az unokáink is azt fogják kédezni, mi ez a sok kommancs féreg mindenhol.

spinat 2011.10.07. 15:20:17

@Ironfist: poént nem kell elmagyarázni :)

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.07. 15:29:49

@Enrico72: Igazi troll, fideszdroid hozzáállás. Ha a másik oldal elbaszott pénzt a népszámlálásra akkor igazán nem számít az a pár forint amit az elvtársaid mutyiztak el. Gondolom, azt is mosolyogva és helyeselve tűrnéd ,ha Orbán épp torkonszarna.
Bár épp ez történik most is.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.10.07. 17:37:33

Ez igen! A Horthy-korszakban és a szocializmusban sem csinálhatták volna szebben... az előbbi főleg a történelmi képek miatt jutott eszembe, az utóbbi meg, hogy nekünk is próbálták még kisiskolás korunkban megmagyarázni november 7., a tanácsköztársaság és a felszabadulás jelentőségét, igaz, akkor az általános iskolai olvasókönybe belerakva. Meg akkoriban Werbőczy nem volt polkorrekt figura, hogy röghöz kötötte a parasztokat Dózsa Györgyék után...

Az erkölcstan és az állampolgári ismeretek nem azt jelenti, hogy tömény maszlagot nyomunk le a gyerek torkán. Én kiskoromban jártam hittanra, és onnan tudom, hogy el lehet mesélni úgy a bibliát, a tízparancsolatot, illetve Jézus meg a szentek életét, hogy a gyerek azt élvezze is, nem azt mondják neki, hogy Mt 12,3 - olvasd el, aztán értelmezd/okulj abból. A fiatalabb generációnak így kell elmagyarázni az ilyen dolgokat - a 14 éveseknek pedig a történelemórát kell úgy megtartani, hogy ne csak adathalmazt kapjanak, hanem tanulságos összefüggéseket (sőt, ez később még a jogi egyetemen sem árt, de erre is csak nagyon kevés helyen jöttek rá).

A legrosszabb viszont, hogy mindez színtiszta politika - és pár éve már azon is rosszallóan csóváltam a fejem, hogy már a középiskolákban is megy az aktív politizálás, ami az én időmben (Horn Gyula, majd kisebb részben Orbán Viktor alatt) nagyon nem volt jellemző... és úgy érzem, hogy boldogabb is volt az életünk, hogy nem aggódásba meg anyázásba fojtottuk.

2011.10.07. 18:14:22

Ez után már tényleg csak az jöhet, hogy a népszabi lehozza viktátorunk arcképét, és a zembereknek ki kelljen vágni, színes ceruzával kiszínezni, és kiakasztani otthon.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.10.07. 18:35:58

De szerencse, hogy az én gyerekemnek már nem osztanak ilyen Kutyulmányt, mert nem is lesz rá esélyük, több okból kifolyólag.

plephyl 2011.10.07. 21:12:04

belenevelni a gyerekekbe a nyelv, a kultúra fontosságát, a munka becsületét, emellett a náci és a komcsi megszállást elítélni, más népek kultúrájának tiszteletére tanítani igen szörnyű dolog. alig találok szavakat...

elektromotor 2011.10.07. 22:01:55

@plephyl: Nem az "Ő" hitüket vallod, (bolsi) ezért rohadtfaszistarasszista masírozó bakancscsattogtató vagy !
Meg a Viktor is! Ez megbocsáthatatlan! :-)))
Majd belefulladnak a gyűlöletbe! :-)))

Artech 2011.10.07. 23:00:33

ejnye mit lázongtok, ezt kell tanulni, nem a "Kőszívű ember fiai" regényt, mert az túlságosan érthetetlen a gyermekeinknek, ki is veszik a kötelező olvasmányokból...(Vagy már kivették?)

SvenH. (törölt) 2011.10.08. 00:39:16

Hoffman Rozsikat el kellene kapni es a kozepiskolai tananyagban levo tudast szamonkerni...

kormányzó 2011.10.08. 07:51:35

Talán nem szép tőlem,de ilyenkor örülök hogy már nincs iskolás korú srácom!

Menjenek a qrva anyjukba!

elektromotor 2011.10.08. 08:22:50

@kormányzó: Még neked sem ártana , visszamenni egy kicsit, és olvasgatni!
Fröcsög belőletek az Orbán ellenesség! Pedig a Fletót mennyire szerettétek!
Aztán tudjuk hova rántott benneteket.

Judit* 2011.10.08. 10:14:35

Az ugye mindenkinek megvan, hogy Dugovics Titusz kitalált alak, soha nem létezett? :D
Ki alkotta ezt a nacccccerű kiadványt? Szerintem tuti viccnek szánta! :DD
Dezső a Tanú disznaja, ez egyértelmű. :D

guma 2011.10.08. 10:26:06

@elektromotor: sokszor átolvasva is, itt csak "izmus" ellenességet látok a sorokban.
"személyek" megnevezése csak ez irányú tetteiknek szól. fletó szeretetet pedig idéz már kinél, mikor találsz!
az, hogy szinte jobb volt -> szintén megállapítás szeretet nélkül(, de a legtöbb most is elítélő hozzászólás ránézve).

talán az a bűn, hogy esetleg gondolkodnak az emberek és maszlagon kívül mást kívánnak fogyasztani?
neked furcsa, de tudod szeret mindenki maga dönteni miben hisz : legyen az vallás vagy párt, ideológiai irányzat.
ha nem érted akkor neked kell a sulit elkezdened, hogy különbséget tegyél 1 és több között ami az egészet alkotja!
talán ésszel is felfogod akkor : homogén "egy" semmiben nem létezik.

protoplanetáris korong 2011.10.08. 18:45:21

Nézem a szomszédok című teleregényt a neten, most '88 végén tartok.
Az akkori és a mostani viszonyok között annyi a különbség, hogy most vannak plázák, mobiltelefon meg internet, de minden más meg maradt ugyanaz, mint 23 éve.
Kíváncsian várom, mikor vezeti be Hoffman Rózsa úrhölgy a kötelező iskolaköpenyt újra.

2011.10.09. 11:21:03

@elektromotor: orbán egy primitív bunkófasz, igazán nem értem, mit zabálnak rajta a hívei. Gyurcsány legalább egy intelligens, kulturált ember, még ha egy cinikus gazember is, vannak bizonyos kvalitásai. Orbánnak ugyan mi? A szép arcocskája? A szociális érzékenysége? A káderpolitikája? Ez az ember minden téren csak a primitív tahóságát bizonyította.
Ami meg a rántást illeti: ha nem tűnt volna fel, Mo. 2004 óta formálisan is megszűnt független nemzetállam lenni (gyakorlatilag korábban sem volt az), amit itt kormánynak csúfolnak, az nem több, mint bolhacirkusz, a fontos dolgokról (példul a megtermelt javak újraelosztásáról) Brüsszelben döntenek, ottan pedig van 22 szavazatunk a 736-ból - vagyis gyakorlatilag semmiféle érdekérvényesítésre elméleti lehetőség sincs.

elektromotor 2011.10.09. 12:31:12

@Hörömpő Töhötöm: Semmi olyat nem írtál ami érdemi! A Gyurcsányi egy hazug elmebeteg fasz! nézd meg, mit tett az Országgal!
Volt neki esélye , hogy megmutassa!
Legalább 6 éve!
Mutatta volna meg!
Az Orbán is "Politikus"! Tipikusan!
Azt hiszi mindenhez ért! Legalább normális tanácsadókat foglalkoztatna!
Viszont nem Orbán miatt kell évi 1500 000 000 000 Huf KAMATOT fizetni.
Én soha nem szavaztam a Fideszre, de most van esélyük, hogy megmutassák. Egyébbel meg nem törődök!
Felőlem a gyurcsány lehetne nyilaskeresztes is ha normálisan tette volna a dolgát!
Nem tette! BEKAPHATJA!

elektromotor 2011.10.09. 12:36:41

@protoplanetáris korong: Az angol elitiskolákban az öltöny nyakkendő , lányoknak a kosztüm kötelező!
Attól fogja megtanulni a viselkedést! Hozzá ott van a gondos szigorú felügyelet!
A College-ban vacsora minden második héten öltönyben nyakkendőben a professzorokkal.
Mucsán meg suhogós jogging, és "Gimnasztyorka"!

2011.10.09. 13:03:56

@elektromotor: Gyurcsány tett valamit az országgal? Szerintem éppen hogy nem tett. Akart, de elgáncsolták, s végül félre is állították a párt-pajtikái. A szürke eminenciásoknak (pártfüggetlenül) nagyon is jól megfelel a zavarosban halászgatás, nem akarnak lényegi változást. Orbánnál viszont pont fordítva áll a helyzet. Neki meglenne a lehetősége a lényegi változtatásokra, hiszen ő egy központosított párthatalmat tart a kezében, egy olyan pártét, amely 2/3-os többséggel gyakorlatilag bármit megvalósíthatna. De ezzel a hatalommal orbán nem tud élni, csak visszaélni, ötlettelen, tehetségtelen, határozatlan. Igen, neki lenne esélye, hogy megmutassa, és mit mutatott meg? Csak a csörgősipkát a fején. Sem gazdasági, sem politikai, sem társadalmi problémát meg nem oldott több mint egy év alatt, pedig neki tényleg csak egy tollvonásba kerülne. E helyett osztogatják maguknak a pozíciókat, és megpróbálják a szaudiakat lelejmolni egy kis kölcsönre, hogy abból finanszírozhassák tovább a 22 éve tartó nihilt. Orbán gyurcsánynak a nyomába sem ér, semmit sem csinál, csak lengeti a nagy büdös trikolór zászlót, és forgolódik a tükör előtt: "miniszterelnök vagyok. én vagyok a legnagyobb főnök." - közben csak egy szánalmas kiskakas egy szemétdomb tetején, aki soha semmilyen történelemkönyvbe nem fog bekerülni, mert a "történelmi felhatalmazásával" semmi történelmi jelentőségű tettet nem tud végrehajtani. És amíg ő tesze-toszáskodik meg páváskodik, a szarkupac csak egyre nő.

2011.10.09. 13:20:58

@Artech: Ja, meg a Bánk Bánt is be kéne végre tiltani. A huszonegyedik századi Magyarországon nem lehet már ilyesmit leírni, hogy:

"Sok pénzre van szükségek: és mivel
Mi annyit adni nem tudunk, tehát
Sovány nyakunkra izmaelitákat
Ültettek - ez már égbe kiált.
...
A háborúban szabad fosztani.
E gondolat legjobbnak látszatott
A jó merániak
Azt háború nélkül is megteszik; mert
Hisz' a zsidók eleget fizetnek; a-
Kiket tulajdonképpen tán nem is
Lehetne embernyúzóknak nevezni,
Nyúzásra bőr kivántatik, holott
Azt a merániak magok lehúzták
Már csontjainkról; így tehát ezek
A húsba kénytelenek bemetszeni -
Igaz, hogy a metéltetett sikolt; de
Hisz' arra nem szükség hallgatni, csak
Haszon lehessen. - S a nagyasszony -?
Ő cifra és márványos házakat
Épittet; és mi - csaknem megfagyunk
Kunyhónk sövényfalai közt
Ő csorda számra tartja gyűlevész
Szolgáit! éppenséggel mintha minden
Hajszála egy őrzőt kivánna; sok
Meránit, olykor azt hinné az ember,
Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
Van véve a léhűtőktől, s mi egy
Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
Ő táncmulatságokat ád szűntelen,
Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
Keresztelője volna: és nekünk
Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
Ficánkolódnak - tegnap egy kesej,
Ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk
Feleség- és porontyainkat kell befogni,
Ha veszni éhen nem kivánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztúlnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített."

Én elhatárolódok... minden hasonlóság kortárs személyekkel és esetekkel csakis gaz komenyista propaganda lehet, nemzetietlen, istenkáromló, aki csak elolvassa, örökre kiírja magát a NER-ből!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.09. 13:41:05

@elektromotor: Mijaz, hogy benneteket? Nem minket tán?
Kormányzó az MSZP, egy személyben? Vsgy az SzDSz? Nem értem én eztet, valaki magyarázza meg, mint egy ötödikesnek!:-P

süti beállítások módosítása