Skip to content


       Szűrés lista

A gyorsnaszádot mégis bekormányozzák az IMF kikötőjébe

Csodálatos NGM-közlemény:

Bevezetés:
"Az elmúlt másfél évben Magyarország gazdaságát megújítottuk. A megújulás időszakában az volt a lényeg, hogy szabad kezünk legyen és a magyar érdekek szerint rendezzük be Magyarországot. Ehhez távol kellett tartanunk magunkat mindenfajta befolyástól, tehát föl kellet számolnunk azokat a régi típusú együttműködéseket, amelyek korlátozták gazdasági önállóságunkat. Így sikerült a gazdaságot saját lábra állítani, elértük, hogy a piacról finanszírozzuk magunkat, ezzel jelentősen megnőtt a mozgásterünk.
Ennek eredményei ma már kézzelfoghatóak.
"

Számok, adatok:

"A munkát terhelő adók csökkentek, a nyugdíjasok megtakarításai megmenekültek a spekulánsok támadásaitól, Európában szinte egyedülálló módon csökkent az államadósság, stabilizálódott a költségvetés.
Magyarország 2004-es EU csatlakozása óta először tartja 3 százalék alatt a jövő évi költségvetési deficitet. Erre a teljesítményre a 27 tagú Európai Unióban Magyarországon kívül csak hat ország lesz képes.
A 2010-ben a GDP közel 82 százalékára rúgó államadósság akkori árfolyamon számolva mára 74 százalékra csökkent, a GDP 1,4%-kal nőtt 2010 azonos időszakához viszonyítva.
Sikerült tehát véghezvinnünk az elmúlt másfél évben, hogy csak a magunk érdekeit érvényesítsük, másokhoz ne kelljen alkalmazkodnunk. Így ma már új együttműködéseinket új alapokról építhetjük föl a saját érdekeink érvényesítésével."

Rafináltan az akkori árfolyamon számolják az államadósságot, mivel most 82%.

És a csattanó:
"Fordulóponthoz érkeztünk. Mostantól a növekedés fokozására kell összpontosítani. És ehhez minden elérhető eszközt igénybe kell venni. 
A növekedéshez elsősorban a függetlenségünket kell megvédenünk. Azt, hogy Magyarországot a piacokról tudjuk finanszírozni. Ezt az eurózóna elhúzódó válsága megnehezítheti.

Ezért jó eszköz lehet számunkra egy újfajta, már a saját érdekeink szerint berendezett gazdaságunkhoz igazított együttműködés az IMF-fel, amely a régivel szemben nem csökkenti, hanem növeli pénzügyi-gazdasági függetlenségünket. Az újfajta megállapodás ugyanis – szemben a régivel – nem növeli az államadósságot, mivel nem hitelfelvételről szól, voltaképp egy biztosítást kötünk, amely növeli a befektetői biztonságot Magyarországon.
Így lesz esélyünk tervezett menetrend szerint beindítani a növekedést.
Az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében megkezdjük a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről."

2008-ban pontosan ilyen hitelkeret-megállapodást kötöttünk ...

Mivel Orbán azt mondta, ha az IMF be, akkor ő el, kíváncsian várjuk, mikor mond le ...

Most nincs időm előkeresni a sok seggszájú nyilatkozatát, de még tegnap reggel is azt szajkózták, hogy az IMF, az aztán soha, csak a testünkön át ...

Bár még a hétvégén is okosította Orbán a londoni diákokat a nem ortodox magyar különutas csodáról:
"A magyar kormány a Nemzetközi Valutaalap (IMF) "nagylelkűsége" helyett a piaci finanszírozást részesíti előnyben. Ez "nagyon kockázatos döntés volt", de helyes döntés is, amint az elmúlt egy év tapasztalatai mutatják."

Az Origionál olvasható egy egész kis gyűjtemény.

Tragikomikus, de pont az első értelmes lépésükkel bukott meg az Orbán-kormány, és csak és kizárólag maguknak köszönhetik, mert állandóan járatni kellet a szájukat. Most már csak az a kérdés, hogy a változások mikor gyűrűznek fel a legfelsőbb szintekre, de az teljesen egyértelmű, hogy a Matolcsy-Szijjártó párossal nem folytatódhat a show.

Megpróbálták a nem ortodox magyar gazdaságpolitikát, különadókkal, új adókkal, egykétkulcsos adóval, a 3000 milliárd manyup pénz benyelésével, nem jött be. Ennyit ért a 8 év ellenzékben és a 1,5 év kormányzás. Új gazdaságpolitikához pedig új emberek kellenek.

Magyar Hírlap, csütörtök, két címlap. Ilyenek azért nagyon viccesek tudnak lenni, biztos lesz még pár ilyen találat a következő napokban:

LOL, az IMF már be is alázott egyet:
"Az IMF nem kapott kérést a magyar hatóságoktól arra, hogy tárgyalások induljanak egy az IMF által finanszírozott hitelprogramról." - IMF közlemény.

Ezek valóban olyan hülyék voltak, hogy nem egyeztettek az IMF-el a bejelentés előtt?!

Egy összeállítás arról, hogy mi történt a bejelentés előtt az NGM-ben, aminek a vége ez a közlemény lett. 

Címkék: gazdaság orbán válság imf matolcsy

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr253390178

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán és az IMF: Másfél év papírmaséra fizettünk százmilliárdokat 2011.11.18. 10:56:47

Európa most bizonyára tényleg csodálkozik azon, hogy mire képes Magyarország. Vagyis inkább - magyarosan szólva -, hogy mire nem képes ez az Orbán-kormány. *** Orbán és Eltolcsy visszasunnyog az IMF-hez. Sőt, a nagy "gazdasági szabadságharc"...

Trackback: IMF - seggetaszájból 2011.11.18. 09:00:00

Na, akkor most akinek sok ideje és még több üres papírja van, elkezdheti összeírni, hogy a következő napokban hányan és milyen módon csinálnak segget a szájukból.   Update - 2011. november 18. 8 óra 26 perc Akkor kezdjük is el. (Kiemelés minden es...

Trackback: Az IMF újra felfedezi Magyarországot 2011.11.18. 08:15:51

Ma az Antarktiszról fogok írni. Az Antarktiszról, meg a lábtörlőről. Meg néha az IMF-ről....

Trackback: Kormány vs. IMF -- Zsarolni nem kell félnetek jó lesz 2011.11.18. 08:06:04

Mátyás király megirigyelhetné, amit a kormány tegnap csinálnt. Hívta az IMF-et tárgyalni, meg nem is. Ők meg jönnek is, meg nem is. Mindez akár egy kommunikációs osztályvezető bakijának is látszódhat. Azonban szerintünk koránt sem erről van szó. Mindez...

Trackback: A nukleáris fenyegetés sem segített az IMF ellen 2011.11.18. 00:03:45

A gazdasági tárca másfél évi csatározás után elásni készül a csatabárdot a Nemzetközi Valutalappal. Persze ilyenkor november tájékán elég fagyos már a talaj, úgyhogy Orbán és Matolcsy azért le fog izzadni, mire kiássa azt a gödröt, amelybe majd az IMF-...

Trackback: Breaking: újra jön az IMF! 2011.11.17. 23:43:50

Úgy látszik, eddig tartott ki a kormány gazdaságpolitikája, és Szijjártó Péter három nappal ezelőtti nyilatkozata. Az NGM ma bejelentette, hogy újra tárgyalásokba kezd az IMF-fel. Nagy valószínűséggel egy készenléti hitelkeretről kötnek megállapod...

Trackback: Szómágiával ért véget a szabadságharc 2011.11.17. 20:31:37

Tanár úr, én ezt már nem értem! Tessék mondani, most akkor az IMF bácsi mégsem olyan rossz bácsi? Nehéz lehet most a trollok, pártfanatikusok és pártdroidok dolga. Eddig azt hallották és azt is kellett mantrázniuk, hogy soha többé IMF, mi az IMF nélkü...

Trackback: Ki legyen az új miniszterelnök? 2011.11.17. 19:49:31

Orbán Viktor már korábban célzott arra: „ha az IMF visszajön, én el...” - írta alig két napja a Népszabóság FIDESZ-es forrásokra hivatkozva, hisz... ...az IMF visszatérése esetén manifesztálódna, hogy a sajátosan magyar szabadságharcos ...

Trackback: Könyörgésem meghallgattaték 2011.11.17. 19:08:33

Az égiek (és az IMF) meghallották a fohászom. Bevallom őszintén, nem hittem, hogy ilyen hangos, ilyen messzire hangzó volt a tegnapi segélykiáltásom az IMF felé. Azt meg végképp nem hittem, hogy ilyen hamar meghallgatásra talál. Mindenesetre örülök, ho...

Trackback: Mégsem ellenség az IMF 2011.11.17. 18:35:26

A kormány megkezdte a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal....

Trackback: Új együttműködés lesz az IMF-fel 2011.11.17. 18:20:34

 A picsa nemzetgazdasági tárca csütörtök délután bejelentette: Magyarország új együttműködést kezd az õsparaszt IMF-fel. A kakiszagú minisztérium kommunikációja szerint ez más típusú lesz, mint az köcsög eddigi megállapodás volt. A kurva befekt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vontod75 2011.11.17. 16:36:10

Enrico, Vidéki kollégák vélemény?

ketroot 2011.11.17. 16:38:59

@vontod75:

Vagy csendben lesznek, esetleg kimagyarázzák majd valahogy. Úgy mint a többit.

Orbán sem fog lemondani, ez egyértelmű.

1116001 2011.11.17. 16:40:07

Kiváncsi lennék, hogy milyen ez az új alapra helyezett gazdaság.... (ahol csökkenek az adónemek, az adók, járulékok, a gazdaság tényleg pörög (nem a leértékelődött valuta miatt van ideiglenesen kozmetikázott adat))
Orbán bácsi nem fog lemondani, ahhoz már nem elég tökös és jobban ragaszkodik ő annál a kamikaze gyorsnaszádunk kormányához.

És sajnos sok 1bites el is hiszi ezt a maszlagot amit leírtak nekik.

Viktus 2011.11.17. 16:41:20

'Mondjuk ezt az egeszet meguszhattuk volna, ha mondjuk nem folytatunk szabadsagharcot, de hat a kisgyerek is ugy tanulja meg, hogy nem nyulunk a vasalohoz, hogy eloszor jol megegeti a kis kezet.'

Viktus 2011.11.17. 16:42:27

Matolcsy egy földönkívüli

…egyre inkább ez az érzésem, s nem azért, mert kis antennák állnak ki a fejéből. Intézkedései ébresztettek rá, hogy nem a földi törvények szerint él, s gondolkodik. Kijelentéseit egy másik kommunikációs rendszer szerint kell értékelni. A nem ortodox gazdaságpolitikáról pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy valójában ufó-gazdaságpolitika.

hirszerzo.hu/velemeny/2011/11/17/Matolcsy_egy_foldonkivuli_GMP6BT

ámbátor 2011.11.17. 16:44:01

Valahogy egyre csökken a karakán kijelentések és az ellenkezőjének a megtétele közti idő.
Régebben amikor egye egy lépés történt, volt, hogy évekre vissza kellett kotorni, hogy meglegyen mit NEM fog kormányunk soha megtenni. Most már ez órákban mérhető.
Közelít a pillanat, hogy Szíjjártó még be se fejezi a mondatot, mire az ellenekzője megtörténik.

Viktus 2011.11.17. 16:45:45

@ámbátor:

hvg.hu/gazdasag/20111115_orban_imf_el na jah :D

"blogen 2011. november 17. 16:36
6
1
Most röhögünk az idióta Orbánon és félkegyelmű bandáján, de ez egy katasztrófa. Ez azt jelenti, hogy ők megcsinálták másfél év alatt, amihez Gyurcsánynak HAT kibaszott év kellett: A CSŐDÖT."

LuciFerko 2011.11.17. 16:49:01

Ehh. Inkább megyek inni... Remélem holnap lesz poszt a nyilatkozatokról is.

kranführer 2011.11.17. 16:49:50

Akasztanivaló szukafattya....

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.17. 16:50:18

HAZUCC! Kiragacc! rohadtlibsibolsik megint kiragadnak egy szövegrészt és hamisan rágalmaznak!

A teljes szöveg így hangzott:

""Ha az IMF be, akkor én el ... fogadom a koronát hű alattvalóim kezéből."

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.17. 16:51:41

Szabadságharc, piacról finanszírozás.
Bónusznak itt a 3 napos hír: index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/14/szijjarto_szerint_tovabbra_sincs_szukseg_az_imf-re/
Mintha előre megmondtam volna, hogy a Fidesz térdencsúszva fog visszamenni az imfhez :D

dr. Aullah 2011.11.17. 16:52:20

A törpeuszkár soha nem fog lemondani. Inkább felgyújtja az egész országot, mondván, ha ő nem, akkor senki más sem.

f.domino 2011.11.17. 16:56:06

Éljen az új miniszterelnök! Vagy Matolcsy lesz az?
Vagy ez az IMF nem az az IMF, és ez a megállapodás nem az a megállapodás? És ez a Viktor nem az a Viktor?

Valamiért erről is egy vicc jut eszembe:
Kohn bemegy egy étterembe.
-Hozzon nekem is olyan halat, mint amit az az úr eszik!
-Uram, az füstölt csülök.
-Nem érdekel, hogy mi a neve annak a halnak!

zrobasé 2011.11.17. 16:56:43

na, most aztán megkapta a kokit meg a sallert az összes...izé...na...ki is ? el vagyok bizonytalanodva...
mindegy, a lényeg, hogy a kipaterolt imf visszakönyörögte magát...nem mi hivtuk...tanulni jönnek unortodox közgázt...szerintem tuti most mi fogunk nekik pénzt adni...mást el se tudok képzelni...

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.17. 16:57:12

És azoknak a rohadt ellenségbérenc fanyalgóknak, akiknek még ennyi jó és szép se elég, most elárulom, hogy kormányunk, az ő végtelen szerénységében, a legjobbat még el sem mondta nekünk.

Mivel sikerült végre az NGM szervereire telepíteni az új "UnOrtodox 1.0" programot, pontos számítások bizonyítják, hogy az államadósság 1493. évi árfolyamon, rubel alapú elszámolással, holdtöltekor azt mutatja, hogy a világ jön nekünk sokkal és azonnal.

1116001 2011.11.17. 17:00:21

Kár hogy nincs erős ellenzék, mert most baromira fel lett adva a labda.

Squid 2011.11.17. 17:02:38

Ahahhahahahahhahahahahahhahahahaahahaahahaha

hahahahhahahahahhaa

hahahhahahaha

hahahaha

--levegővétel--

ahahahahahhahahahahahhahahahahahhahaa

Na most akkor mehetek a parlament elé megnézni ahogy Orbán a kis kartondobozban viszi ki a személyes cuccát és a kedvenc narancsfáját a felmondása után??

Kurva hideg van, meg szmog is, de bakker erre kimennék!!

Gyerünk Viktor! Aki sosem hazudott annak most saját vállalása miatt menni kell!!

dr. Aullah 2011.11.17. 17:02:39

@Viktus: Ezt be kéne tenni a poszt végére :D

Viktus 2011.11.17. 17:04:50

@Aullah:

"Szijjártó Péter hétfőn az MTV Ma reggel című műsorában a Demokratikus Koalíció azon felvetésére, hogy a kormánynak készenléti hitelmegállapodást kellene kötnie az IMF-fel, azt mondta: erre nincs szükség."

Ezzel egyetemben :D

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.17. 17:08:16

Vidékiék valami maratoni kiképzést kaphatnak a pártközpontban, ha még nincsenek itt.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.11.17. 17:08:50

Nem is hazudott, csak taktikailag félrevezette az ellenséget, hogy azok kedvezőbb feltételekkel adjanak hitelt, hiszen ha alkudozol, akkor se azt mondod, hogy a termék kell, hanem azt, hogy neked arra tulandonképp semmi szükséged nincs. Nyilván a népnek el kell nézni a Dicső Vezérlő Tábornoknak, hogy ilyen eszközökhöz folyamodott, sőt, ez nem is minősülhet hazugságnak.

(Legalábbis így fogja kimagyarázni a narancskommandó, mielőtt valaki félreértene...)

passaran 2011.11.17. 17:10:03

@Viktus: "a kisgyerek is ugy tanulja meg, hogy nem nyulunk a vasalohoz, hogy eloszor jol megegeti a kis kezet."
Az a baj, hogy a MI KEZUNKET !!!! égette meg ez a kis hülye gyerek a tanulgatás alatt és nem a sajátját! A saját fizetése havi 500.000 Ft-tal emelkedett a fülkeforradalmi unortodox gazdasági szabadságharcos 1-2 kulcsos adó hatására.

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.17. 17:14:47

SOHA nem mondta szeretett Vezetőnk, hogy az IMF rossz. Ezt azok a mocskosgyurcsánybérencek terjesztik, akik el akarják adni az ország függetlenségét a mocskos karvaly ... ő ... izé ... na! ... ki is most az aktuális mocskos karvaly? ... eh! nem érdekes, majd megtudjuk, ha meg kell tudnunk ... a lényeg, hogy el akarják adni miközben a szekerét tolják.

És ez biztos, maga Szijjártó esküdött meg rá az előbb, meg később is, ha kell. ... meg ha nem akkor is.

Viktus 2011.11.17. 17:15:56

Mi lesz az új alkotmányunkkal? nem vezetik be jövőre? abban van v.mi olyasmi, hogy adósítás BŰN! :P:D

Secnir 2011.11.17. 17:18:49

tegnap délelőtt:
LEMONDOKHAITTMÉGEGYSZERVALUTAALAP! (Ez Orbán úr személyes véleménye, Selmeczi mittoménki voltam)
tegnap délután.:
AKURVAANYÁTOKIMFIDEAZTÁNSOHATÖBBET! KOKISALLERTOCKOSKÖRMÖS! (Ez Orbán úr személyes véleménye, én Szíj jártó mittoménki voltam)
ma reggel:
MITKÉPZELTEKB+ NEMBASZODMEGKISHAZÁMAT! (Ez Orbán úr személyes véleménye, én Giro-Szász mittoménki voltam)
ma délután.:
-Nagyon szépen köszönöm a látogatásukat Uraim (EUR/HUF -10ft), örülünk, hogy itt voltak sajnálom, hogy Orbán Viktor nem ért rá személyesen (ÁAK: eladott 13mrd-nyi kötvényt), én is csak Csányi úr személyes üdvözletét tolmácsolom (OTP +8%). Legközelebb is engem keressenek, itt a telefonszámom, al-államtitkár helyettes létemre 4 diplomám van, és 5 nyelven beszélek, hívhatnak az otthoni mobilomon is, ki van ütve, nem tudnak lehallgatni.
holnap reggel:
-Személyes véleményem az, hogy ami történt, az megtörtént. Be kell látnunk, hogy itt volt a valutaalap, az hogy mit hozott, az még a jövő titka! Harcolnunk kell, hogy ne essünk azokba a hibákba, amibe a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány is esett! Személy szerint én nem ítélem el a Valutaalap munkásságát, ritkán találkozom velük, nem járnak ugyanis Videoton-mecsre. Remélem, a jövő mindent megváltoztat, hajrá magyarok, hajrá Magyarország!

Squid 2011.11.17. 17:20:53

Azért arra mocskos kíváncsi lennék mekkora volt a shortolás ezen az okosságon!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.17. 17:23:09

@Squid:

Délben adták az eurót ezerrel :-)

Squid 2011.11.17. 17:26:36

@zero: És tessék mondani Zéróbá, a bennfentes kereskedelem 2/3-al teljesen legális ugye?

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.17. 17:29:23

@Squid: Természetesen. Nem gondolod, hogy a pol.elitnek válság, meg megszorítás van. Az a pórnép kiváltsága. Nekik muszáj megélni valamiből, mert olyan kevés a költségtérítés.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.17. 17:32:26

Nédmá'... 33 kommentnél még nincs egy narancsdroid se?

Fiúúúúúk! Segitetek pakolni a Zorbánnak?

Squid 2011.11.17. 17:32:34

@Combi a ballibes Ferkófan: @zero:

Ebből egy normális országban Oknyomozó Riporterék egész helyre sztorit tudnának heftölni! Némi turkálás itt ott és a hitelmentes lakásomat rátenném, hogy lenne annyi szemét ami miatt az urak sitten rohadnának meg.

Persze Magyarisztánban ez business as usual, mert ez nekeik jár!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.17. 17:33:45

Egyébként csak úgy közlöm minden örömködővel (magammal is):

Jövőre kibaszott megszoritásokat kell MÉG csinálni. Tökéletes lesz az ÁJEMEF arra, hogy "ők kérték". A sok egybites meg majd el is hiszi...

ketroot 2011.11.17. 17:35:29

Választáskor elég lesz csak szalagcímeket, nyilatkozatok részét ctrl-c, ctrl-v-zni oszt' csókolom (amik között persze 2-3 nap különbség ha van)...

ketroot 2011.11.17. 17:37:10

"de ciki, matolcsy megint kisétált a csapdából

most oszt habzik a ballerek szája... nem erről volt szó, szépen be kellene csődölni, meg kéne bukni a gazdaságélénkítő csomagunkkal (már 2010-ben be volt tervezve, de a rohattak megadóztattak mindenkit, akinek jövedelme volt), és koldulni, mint a görögök, a szőnyeg szélén állva, térden csúszni az imf előtt - ehelyett partnerek lesznek abban, amiért elve is létrehozták őket...

ma se bukott meg a zorbándiktatúra....

nem baj elvtársak, holnap is lesz nap...

de csak óvatosan az áskálódással, mert lassan annyira mélyre kerültök, hogy onnan már végképp nem lesz út felfelé"

Azért akad még 1-1 eltökélt szabaccságharcos! :D

ketroot 2011.11.17. 17:39:52

"Olvasom itt a sok kárörvendő marhát.Csak az a baj,hogy senki sem ír arról amiről a cikk szó.lEz nem IMF hitel.Itt nem vesz fel az állam egy fillért sem.A valutaalapnak sincs semmilyen elvárása cserébe.Ja és nem szól bele a gazdaságpolitikába,mivel nem ad pénzt.
A fidesz azt mondta már az elején és azóta is,nem engedi,hogy az IMF szabja meg a gazdasági lépéseket.Ilyen most nincs,pénzt nem vesznek fel.Miről is beszéltek??
Azt írjátok az MSZP-nek 6 év kellett,hogy csődbe vigye az országot a fidesznek elég volt másfél.Ezzel az a baj,hogy nem múlt még el amit az MSZP okozott és még vagy 20 évig nem is fog a sok hitel miatt.
De legyen igazatok.Legyen új választás!!
Eredmény fidesz kormány 2012-2016-ig mert ugye nem kérdés,hogy ki nyerne.Sok idióta troll nagy a kárörvendés de még ehhez is hülyék vagytok mert nem értitek miről van szó."

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.17. 17:41:32

Ezt tenyleg nagy eges. Csakugyan. A szajbol segget csinalas iskolapeldaja.
Ugyanakkor nezzunk mar ra kozelebbrol, mi is tortent!

Mi volt?
Az elmult egy honapban halomra oltek az embereket? Nem. Folgyujtottak a gyarakat? Nem. Bombaztak Nandorfehervart? Nem. Megkezdodott a ciganyok deportalasa? Nem. Minden cigany attert a muzulman hitre? Nem. Akkor megis mi a jo budos francert zuhantak az osszes gazdasagi mutatok? Tan csak nem azert, mert a hitelezok es az o csicskasaik, a hitelminositok folyamatosan zsaroltak a kormanyt es remisztgettek mindenkit, a piaci resztvevoket, a hiteleseket, a befektetoket es tan meg a Mikulast is? 6 het alatt 10%-ot romlott az arfolyam.

Es most mi van?
Felepult 1 nap alatt 3 uj autopalya? Nem. Uzemelni kezdett egy tucat uj gyar? Nem. Leszalt az elso magyar urhajo a marson? Nem. Hirtelen 100 000 mernokhallgato kapott doktori fokozatot a BME-n? Nem. Megtalaltak Attila kincset, es folraktak a Ebay-re? Nem. Visszacsatoltak Erdelyt? NEM! Akkor mi a tokomtol kezdett el szarnyalni a gazdasag? Fel nap alatt 4%-ot emelkedett a forint arfolyam, pedig semmi mas nem tortent, mint engedtek a zsarolasnak! Meg csak fol sem vettk a hitelt, csak hagytak magukat radumalni egy keszenleti keretre. Egy fillert el nem koltottek.

Aki ezek utan a megzsarolton rohog, es nem a zsarolot gyuloli meg feneketlenebb duhvel mint azelott, kulonosen mivel a zsarolo a O kicsi tok fejehez szoritotta a pisztolyt, az egy sotet, korlatolt taplo, es azzal tenne a legnagyobb szivesseget kis hazanknak, ha onkent lemondana a kozugyek mindennemu gyakorlasarol, leginkabb ideertve a valasztason valo reszvetelt akar mint jelolt, akar mint szavazo.

Nem vagyok fideszes 2011.11.17. 17:43:32

LOL, ROTFL!!!

Ennyit reagálnék így hirtelen.

Squid 2011.11.17. 17:46:49

@ketroot: Várjál! Te most egy kalasszikus "Ass to Mouth"-ot akarsz kimosni, kifényesíteni és eladni Szuperromantikának?

Tényleg?

Az már ne is zavarjon, hogy a mostani megállapodás 1 az 1-ben ugyanaz amit Bajnaiék kötöttek anno, tudod amiből a MOL-t vették a fényestekintetűek!

Ja és!

index.indavideo.hu/video/Matolcsy_Ez_a_harombets_intzemeny

Polírozhatsz bazm, ez akkor is kakiízű lesz!

2011.11.17. 17:48:59

Assetudom sírjak-e vagy nevessek! Amin orbán járt, az nagyon rossz út... de muszáj pont a gyurcsányira visszatérni? Mind megdöglünk, most már biztos!

Nem vagyok fideszes 2011.11.17. 17:50:00

@ketroot:

De kurva nagy ciki lehet most nektek...

tudi 2011.11.17. 17:50:04

Nesze neked szabadságharc meg nemortodox gazdaságpolitika. Azért a kommunikáció *5-ös, kérdés, hogy hányan dőlnek be neki még. Bár nem vagyok nagy fogadó azé kíváncsi leszek lemond e a Viktor, már ha ő megmondta.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.11.17. 17:57:42

A korona a másfél évnyi orbánizmusra. Nesze Vitya, ezt felteheted a fejedre.

@Squid: @Lófasz Hadnagy: ketroot csak idézett pár szabadságharcos kommentet, azokat nem ő írta!

bucbuc 2011.11.17. 17:57:51

Izgatottan várom mikor vonják vissza a nyugdíjemelést.

tojas99 2011.11.17. 18:00:21

Kedves Orbán Viktor!

Ha ennyi tellett a 2/3-ból, akkor inkább a focis karriert vidd tovább, vagy alapítsatok Ferivel egy afrikai céget, és húzzatok a gecibe!

Squid 2011.11.17. 18:00:32

@Valahol Máshol: Aham! Bocsi itt a hidegben a parlament előtt nézem mikor megy "el" OV és a szemem picit bepárásodott!! :D

Q-in-Law 2011.11.17. 18:00:33

Kuss, én így szoktam leszállni!

Horizont 2011.11.17. 18:03:38

Na de most mi lesz a háborúval, harccal, csatával? Ennyi volt? Csalódott lettem.

Ezt meg végképp nem értem:
"Az összes választó ötöde, mintegy 1,6 millió szavazó fordult el Fidesztől az elmúlt másfél évben"
(Political Capital 10.28.)
"Az aktív szavazók 58 százaléka támogatja a kormányzó pártszövetséget "
(Nézőpont 11.16.)
Lehet így is tálalni, meg úgy is. Csak azt az 58%-ot érteném.....

Stenonis 2011.11.17. 18:05:03

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Megpróbálom megmagyarázni...

1. A hiányt csak azért tudjuk tartani, mert államosították a manyupot. Egyébként bőven 6% fölött lenne.
2. Jövőre elvileg nem lehet mit államosítani.
3. A telekom különadót elmeszelte az Európai Bizottság. Ezt már a kivetéskor is megmondták precedensekre hivatkozva. Ha a Bíróság is elmeszeli (kb. 99,99%-os eséllyel), akkor kamatostól kell visszafizetni.
4. Úgy is szarba van a költségvetés, és az ágazati különadókat a kormánynak ki kell vezetnie 1-2 éven belül. Nem látszik, hogy ezeket a forrásokat miből pótolják.
5. Semmilyen lányeges kiadásoldali csökkentés (megszorítás, racionalizálás) nem történt (a Széll Kálmán terv ment a levesbe), csak bevétel oldal növelése. Viszont az egyik fő bajt, a nonszensz egykulcsos adóhoz lényegében nem nyúltak.
6. Az utóbbi időben a fidesz által preferált piac nem, vagy nagyon magas kamatra finanszírozta az adósságot. Nem tűnt fel, hogy a fidesz által preferált piac ellen hőbörögsz?
7. A forintgyengülés miatt a GDP arányos államadósság 82%. Az furcsa, hogy a fidesz kormány is bocsátott ki euro alapú államkötvényeket. Ezek is rontották az arányt.

Összességében a fidesz kormány gazdaságpolitikája gyurcsányéhoz volt mérhető. Most a befektetők reménykednek, hogy az imf valami minimális értelmet ver a kormány fejébe.

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2011.11.17. 18:05:43

@Meleardil Eressea Iluvadan: azért röhög a megzsarolton, mert nagy mellénnyel előadta, hogy itt a fasza gyerek, aztán kiderült, hogy mégsem. Persze, lehet a zsarolót is gyűlölni, de csak mi mentünk oda kuncsorogni anno önszántunkból.

Stenonis 2011.11.17. 18:05:51

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Megpróbálom megmagyarázni...

1. A hiányt csak azért tudjuk tartani, mert államosították a manyupot. Egyébként bőven 6% fölött lenne.
2. Jövőre elvileg nem lehet mit államosítani.
3. A telekom különadót elmeszelte az Európai Bizottság. Ezt már a kivetéskor is megmondták precedensekre hivatkozva. Ha a Bíróság is elmeszeli (kb. 99,99%-os eséllyel), akkor kamatostól kell visszafizetni.
4. Úgy is szarba van a költségvetés, és az ágazati különadókat a kormánynak ki kell vezetnie 1-2 éven belül. Nem látszik, hogy ezeket a forrásokat miből pótolják.
5. Semmilyen lányeges kiadásoldali csökkentés (megszorítás, racionalizálás) nem történt (a Széll Kálmán terv ment a levesbe), csak bevétel oldal növelése. Viszont az egyik fő bajt, a nonszensz egykulcsos adóhoz lényegében nem nyúltak.
6. Az utóbbi időben a fidesz által preferált piac nem, vagy nagyon magas kamatra finanszírozta az adósságot. Nem tűnt fel, hogy a fidesz által preferált piac ellen hőbörögsz?
7. A forintgyengülés miatt a GDP arányos államadósság 82%. Az furcsa, hogy a fidesz kormány is bocsátott ki euro alapú államkötvényeket. Ezek is rontották az arányt.

Összességében a fidesz kormány gazdaságpolitikája gyurcsányéhoz volt mérhető. Most a befektetők reménykednek, hogy az imf valami minimális értelmet ver a kormány fejébe.

Apafarkas 2011.11.17. 18:07:23

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Te sötét, ez nem szabadságharc meg zsarolás kérdése, hanem egyszerű kibaszott közgazdaságtan, aminek legalább az alapvető összefüggéseivel nem ártana faszkodás elött tisztában lenni.
De úgy látom az új kommunikációs vonal a "megzsarolt ártatlan áldozat" szerepe lesz. Kicsit nagy váltás a "keménytökű Vezér" imidzs után.

Az IMF-rő lmeg legalább a szar wiki szócikket olvassa el az összes kibaszott fülkeforradalmár:
hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetk%C3%B6zi_Valutaalap

Hogy legalább tudják, hogy mi a szart fikáznak ekkora hévvel!

És nem az a lényeg most, hogy az IMF az istenkirályság, hanem az, hogy az arrogáns seggfej banda, aki tévedhetetlenebbnek hitte magát a pápánál szopott egy nagyot, és segget csinált a szájából.

tojas99 2011.11.17. 18:09:25

Viktor letérdelt, és két kézzel torokra fogta az IMF f****t..., a 2/3-os birkanyáj vézérét vesztette.

Stenonis 2011.11.17. 18:09:47

Egyébként a kormány kommunikációja is megérne egy posztot...
Ha 2010-eb a győztes választás után megkérdeztünk volna egy fideszes szavazót, hogy mi a véleménye az IMF-ről, akkor a döntő többségük azt sem tudta volna, hogy eszik-e vagy isszák.
1 év kőkemény propagandája nyomán egy nemzetközi szervezetből (aminek Magyarország is a tagja és tagdíjat is fizet be) maga az antikrisztus lett. Gyurcsány után a második szitokszó.
Szóval nem semmi kommunikációs katasztrófába is kormányozta magát a fidesz.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.11.17. 18:10:47

Naná, hogy holnap akartam forintot venni...

zrobasé 2011.11.17. 18:12:10

"Mi mindig Eurázsivál álltunk harcba"

dr. trafik nomac 2011.11.17. 18:13:00

orban meg az miniszterelnok ? Kik az uj jeloltek ?

ketroot 2011.11.17. 18:13:19

@Valahol Máshol:

Végre valaki észrevette! :D

De attól még a kurva anyámat! :D

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.11.17. 18:13:55

@vontod75: Vidékire én is nagyon kíváncsi vagyok...

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2011.11.17. 18:15:02

Senki nem mondta, hogy hitelt veszünk fel az IMF-től, ti ballibbantak, álljatok már le. A konszolidáció sikerült, most ki kell mozdulni a holtpontról, úgyhogy elkezdődtek a tárgyalások arról - egyelőre semmilyen megállapodás nincsen - hogy milyen garanciával tudná segíteni az IMF a magyar gazdaság növekedését. Természetesen minden megállapodásba csak azzal a feltétellel fog belemenni a kormány, hogy a magyar szuverenitás nem csorbulhat. Nem pénzért könyörgünk, hanem előnyös üzleteket kötünk, ugyanis most nem a csőd elkerülése a cél, mint az idegbajos Gyurcsányi Fletó idején volt, hanem a magyar gazdaság felpörgetése. Talán e között a kettő között még ti is kapisgáljátok a különbséget.

Szóval hiába örültök, ezt az ütközetet a kormány nyerte. Magyarország nem lett a nemzetközi bankármaffia gyarmata, és nem is lesz, akinek nem tetszik, lehet csomagolni.

ketroot 2011.11.17. 18:15:21

Egyébként már olvasható a magyarázat, hogy "de ez nem is hitel", meg jól tette a kormány, mert ez "biztonságot ad". Ja, csak anno így kezdték Gyurcsányék is...

Homeoffice 2011.11.17. 18:16:18

@troll ellenpólus:

Jajj de szép.....
Nah egyél meg gyorsan egy kiló citromot a tiszteletüke:)

ketroot 2011.11.17. 18:16:31

Na bassza meg, megidéztem pont egyet...

De @troll ellenpólus ezt komolyan gondolod?

Viktus 2011.11.17. 18:16:43

Budai Gyulának lesz munkája? :P nem vizsgálják ki mire ment el a nemzeti vagyon az elmúlt egy évben?

ketroot 2011.11.17. 18:17:43

Egyébként lemerem fogadni, hogy ennek semmiféle következménye nem lesz a kormányon belül.

Természetesen.

passaran 2011.11.17. 18:18:52

@troll ellenpólus: LOL :)))))) Csak ennyi tellett a pártközpont kommunikációs szakembereitől? :(
Szíjjártó is benn volt? Vagy Selmeczi Gabi nyugdíjvédő szóvivő szenátor diktálta ezt?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.17. 18:19:36

@troll ellenpólus:
Te pedig ki fogod jelenteni 2014-ben (amikor megbukik a bandád), hogy az összes kommented és posztod csak vicc volt, kifigurázása a Vidéki, Enrico-sleppnek.

Kb. ilyen szintű a köpönyegforgatása az egész fidesznek.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2011.11.17. 18:20:18

Kezdődik a játék a szavakkal: "az új megállapodás nem hitelfelvételt jelent, hanem Magyarország egy biztosítást köt, ami - a minisztérium elmondása szerint - növeli az ország függetlenségét, de nem növeli az államadósságot." www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-467452

dr. trafik nomac 2011.11.17. 18:22:13

@troll ellenpólus: "Szóval hiába örültök, ezt az ütközetet a kormány nyerte. Magyarország nem lett a nemzetközi bankármaffia gyarmata, és nem is lesz, akinek nem tetszik, lehet csomagolni.
" kipofa, az olyan kommunista birkakat fogom csomagolni mint te. Te a magyar hazabol el nem zavarsz a hazaraulo orbanoddal egyutt az tuti.

JohnHenry 2011.11.17. 18:22:20

meglehet nézni valahol, a napközbeni eur-huf vásárlás mennyiségét? meglepődnék, ha ma nem lett volna nagyobb forgalom, mint más napokon.

JohnHenry 2011.11.17. 18:23:35

@troll ellenpólus: ezt olvastad valahol, vagy te találtad ki?

kill004 2011.11.17. 18:23:48

"Az IMF szakértői stábja szokásos éves gazdaságpolitikai felülvizsgálatot végez Magyarországon, nem tárgyal hitelprogramról, ilyen irányú hivatalos kérést nem kapott - ezt közölte a Reuters tudósítása szerint az IMF a kormány ma délutáni közleményére reagálva. "

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.17. 18:24:16

@EdinaEdina:
Arra azért kiváncsi leszek, amikor az IMF szóvivőjét Orbán arra kéri, hogy használja a "biztositás" szót a hitelfelvétel helyett, és kap egy újmagyar szótárt, hogy mit nyilatkozzon a BBC-nek, meg a Washington Postnak :D

Ez a kb "seggbebasztak és utána megszopattak", de mondjuk azt hogy ATM, mert azt kevesebben értik, és nem annyira ciki.
Hol olvastam pár hónapja: "A szopás akkor is szopás, ha fellationak hivjuk"

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.17. 18:24:59

Ja, és akkor ez most hazaárulás?
A nemzet kivéreztetése?
A bankárzsidókarvalyidegenlibsitőke elé odavetett szűzi magyarság?
A kizsigerelésünk?
A szabadságharc vége?
A függetlenségünk sárba tiprása?
Istenem, megannyi kínzó kérdés...Gabika, esetleg? Vagy Péterem...

kill004 2011.11.17. 18:25:07

"Peter Attard Montalto, a Nomura elemzője nagy meglepetésnek nevezte a bejelentést, amit azzal indokolt, hogy a kormánynak mennyire negatív a megítélése az IMF-et illetően. "Nem gondolom, hogy elővigyázatossági készenléti hitelmegállapodást kötnek, csak egyszerűen valamilyen technikai felülvizsgálatot fognak végezni" - véli az elemző. Peter Attard Montalto szerint nehéz lesz megállapodást kötni az IMF és Magyarország között, hiszen teljesen mások a nézeteik. A közleményben az áll, hogy a kormány a magyar érdekek szerint rendezi be az országot, amivel az elemző szerint az IMF valószínűleg nem ért egyet. Összességében kissé szkeptikus vagyok, mert az IMF feltehetően gazdaságpolitikai feltételek mellett nyújtana egy PCL-t, miközben ezt Magyarország nem szeretné. Az is lehet tehát, hogy egy tartalom nélküli kormányzati bejelentésről van szó, és ebbe az irányba mutat az is, hogy az MNB nem tudott a döntésről - jegyezte meg. "

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.17. 18:25:15

Ugy tunik, vannak, akiknek csak fekete es feher letezik. El nem tudjak kepzelni, hogy egyszerre tartom szanalmasnak a semmire hoborgest es a koponyegforgato hazudozast, ugyanakkor megvetem az utszeli rablo modjara "penzt vagy eletet" kialto rohadt zsarolot.

Ugy tunik, vannak, akik a ma legdivatosabb vallas (kozgazdasagtan) dogmai mogul nem latnak ki. Olyanok, mint Jehova tanui. Hiaba jossz barmifele ervvel, elohuznak egy idezetet a bibliabol, es mivel az az o ervrendszerukben kikezdhetetlen es abszolut, ezert aztan minden tovabbi szocseples felesleges. Igazuk van, es kesz! Igy aztan meg sem probalok azokkal egy platformra helyezkedni, akik ugy kezdenek egy vitat, hogy "ide figyelj, te kis tudatlan barom". Kellett par ev, hogy eljussak idaig. Ma mar azt a kupica nyalat is sajnalnam egy ilyenre pazarolni, meg ha elegendoen kozel allna is.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.11.17. 18:27:06

@Lófasz Hadnagy: Semmi gond, forradalmi idők ezek, ilyenkor az ember picit hamaribb.

@Squid: Viszek forraltbort, vagy valami kis háztájit, nehogy a történelmi pillanatot várva megfagyj :)

Amúgy tényleg LOL, nagyon helyesen el lettek zavarva a szocik a folyamatos adóemelésekért, meg az IMF-es kölcsönért (ezekre épült a orbánista retorika). Erre miért kap kétharmadot Viktor király? Adókat emel másfél éve és a végén jön a korona, az IMF-fel.

Tökéletes képe a 2010-es választás és az azóta történtek a magyar választók egy töbmilliós rétegének sötétségére.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.11.17. 18:27:52

@Meleardil Eressea Iluvadan: mondd a példát, érvet és a rá előhúzott gazdaságtani dogmát. a levegőbe írni faszságokat egy alaposan kondicionált házisertés is tud.

Q-in-Law 2011.11.17. 18:28:48

"Az IMF-fel való megállapodás kapcsán a kormányfő hangsúlyozta, hogy "ez a hitellehetőség egy védőpajzs", ami nem fogja növelni az államadósságot, mert csak olyan hitelt váltanak ki vele, amelynek esedékessége lejárna. Az IMF szerződés egyébként 2010 tavaszáig szól (ez a kormányzati ciklus vége). Gyurcsány véleménye szerint ez így volt tsiztességes, csak 17 hónapra szerződtek, hogy a következő kormányzati ciklusra ne nyúljon át a megállapodás időtartama.

Ami a hitel "árát" illeti, a kormányfő hangsúlyozta: Magyarország szuverén, erős ország, az IMF nem diktálhat nekünk. Azt is hozzátette azonban, hogy nem ő "verte ki az IMF-ből", hogy ne támasszanak bizonyos feltételeket, ma már az IMF sem akarja úgy meghatározni a hitelkeret fejében, hogy mit csinál egy adott állam a rendelkezésére bocsátott pénzzel. "
www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20081029-imf-eu-vilagbank-es-a-hitel-gyurcsany-szerint-jol-csinaltuk.html

Jozicsenko, aki inkább lenne pék... 2011.11.17. 18:29:13

nem az imf-hez kell rohangálni, hanem adónövelés helyett b.szott kiadáscsökkentés kell

igenis, neki kell esni (baltával, láncfurésszel, dinamittal, ki hogy szeretné) a mávnak, a fiatal nyugdíjasoknak, az ellopott közbeszerzéseknek

vagy nézhetjük, hogy sz.patnak halálra minket...

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.17. 18:29:44

@kill004: Ez erdekes...akkor most mi is az igazsag? Bajnai idejen kikerult a netre a Drasko altal alairt EKB szerzodes. Majd elhanytam magm, amikor olvastam. alairasra kerult valami, vagy egy piaci bloffrol van szo?

2011.11.17. 18:32:09

@Kusics Iván: ha ez igaz akkor tényleg elmehetnek a picsába

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.17. 18:32:09

@Kusics Iván:
Ha tényleg nem tárgyaltak velük, és holnap nem lesz erre megerősités az IMF részéről, akkor azt hiszem ez lesz az utolsó csepp a fidesz poharában... ekkora mértékű pofátlan hazugságot senki sem engedhet meg magának, pláne hogy egy országgal játszik.

dekol84 2011.11.17. 18:32:11

@Viktus: "de hat a kisgyerek is ugy tanulja meg, hogy nem nyulunk a vasalohoz, hogy eloszor jol megegeti a kis kezet.' "

Nyomja telibe a jó qrva anyát az egész szemét fityisz bagázs! Az ő szájba kúrt szabadságharcuk nekem súlyos tizezrekbe került! Rohadjon meg mind az összes fityiszes barom!

glinolid 2011.11.17. 18:34:26

@Kőmíves Kelemen: Pontosan erre lesz jó az IMF. Az új orbán-csomag, most nem matolcsy neve alatt fut majd hanem, mint IMF-csomag vonul be a történelembe . És ők lesznek az áldozatok, hogy sajnálják, de az IMF, meg minden...nem merik felvállalni, hogy elkúrták. Csak közben lett nekik MOL-juk, bankjuk, biztosítójuk, állami TV-jük, MVM-jük, Rábájuk, az MNYP vagyont megvédték, plusz maximális kontrollal (AB, LB, PSZÁF stb.) rendelkeznek felettünk. Kár, hogy rabolni jöttek, mint elődeik és nem a Hazát felvirágoztatni!

Neoprimitív 2011.11.17. 18:36:19

Az azért érdekes, hogy az IMF nem tud róla, hogy tárgyalnánk velük. Ha ez igaz, akkor holnap a mai eufória után baromi nagyot zakózik megint a forint - ennek akkora bennfentes dupla short szaga van, hogy még a pingvinek is érzik az Antarktiszon.

2011.11.17. 18:36:23

@Kőmíves Kelemen: legfeljebb kerestek egy pár ftot megint egy csendes csütörtöki délután

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.11.17. 18:36:30

@Kőmíves Kelemen: Ha ez csak egy szimpla hazudozás volt a forint meglengetésére, azt shortolásnak hívják. Az is szép mondjuk, erre kíváncsi leszek.

Évek óta hazudoznak és mégis lesz IMF-es szerződés, vagy hazudtak egy nagyot, hogy lophassanak. Melyik a gázabb?

kamerasmobil 2011.11.17. 18:36:44

Abbol indulsz ki hogy mindenki szamara nyilvanvalo a fenti nyilatkozat nevetseges mivolta.
Van azonban 1,8 millio elkotelezett szavazo aki ezt szentirasnak fogja venni es meg lesz gyozodve arrol hogy zsenialis a kormany mert sikerult meg az IMF-et is legyoznie.

Ezek a szavazok sose fogjak Orban lemondasat kovetelni es ezert kovetkezmenyek sem lesznek. Meg Matolcsy is maradni fog szerintem.

Egyszeruen ugy tesznek majd mintha ez nem irgalmatlan bukas lenne hanem siker es senki nem fogja hangosan kimondani hogy a kiraly meztelen. Hiaba irja meg az Index az Origo meg te is mert az az 1,8 millio vagy nem is olvas ilyet vagy ha igen akkor se hiszi el.

kicsijuti 2011.11.17. 18:36:52

Siralmas... Hitelből éltünk 8 évig és most ez fog folytatódni, majd szép lassan törlesztünk, ahelyett hogy végigvinnék amiről a kezdetektől szó volt: egyetem bezárás, a rossztanulok át kerülnek fizetősre, a nyugdíjakat csökkentik, a korkedvezményt eltörlik, az adó rendszert egyszerűsítik ilyesmik, kedvezményeket eltörlik... ezt lehet, hogy folytatják ezután is de valószínűleg már csak ilyen Bajnai szintű maszatolás lesz belőle, ami rövid távon megéri mert nem lesz annyi komcsi tüntetés (és igen ezek komcsi tüntetések voltak mert azért tüntettek, hogy továbbra is az állam nyakán lóghassanak), viszont az ország marad hosszútávon a régió sereghajtója. Ezzel kúrták el.

gyilkos fűegér 2011.11.17. 18:37:14

Azt a párezer milliárdos számlát, amibe az került, hogy a Csúti elhitte, hogy a gazdasághoz is ért, ki is fogja kicsengetni?

dekol84 2011.11.17. 18:37:23

@glinolid: "Kár, hogy rabolni jöttek, mint elődeik és nem a Hazát felvirágoztatni!"

Miért te azt hitted, hogy azért jöttek? Miért te elhitted, hogy ez az elfuserált szemét mocskos rohadék hazug bagázs képes egy centivel is javítani az ország helyzetén? Egy matolcsi féle orbitális agynélküli fasz, akit egy mocskos rohadt erőszakos cezaromániás barom irányít? Ezek szerinted képesek bármire is? Idióták, dögöljön meg az összes!

Viktus 2011.11.17. 18:37:43

@troll ellenpólus:

:D:D:D:D:D

Annyi fingod van a világ működéséről, mint józsi bácsinak mucsán :D Van Hitel és Készenléti hitel. Utóbbinak kisebb a kamata, nem kötelező felvenni - de ennek BIZTOSÍTÁSÁÉRT éppúgy megmondja az IMF, hogy mit csinálhatsz, és mit nem.

kamerasmobil 2011.11.17. 18:38:08

@kamerasmobil: Ja igen es errol az 1,8 millio elkotelezett szavazorol Kubatov ajtora tudja hogy hol lakik. Tehat a valasztasi torvenyt ugy irjak at hogy ennyi is eleg legyen a gyozelemhez 2014-ben es meg akkor se fognak megbukni.

FreeWilly! 2011.11.17. 18:38:12

Na! A fiúknak kis pénzre van szükségük, gyorsan nyilatkoznak valami pozitivat, forint erősödik, ők vesznek ajrót, holnap megint szabadságharcolnak, forint esik, eladják, és máris jől jártak. Egyszerű ám ez...
Miért kellene bárkinek is lemondania, ha segget csinál a szájából? A 2/3, az 2/3...

Birkesz 2011.11.17. 18:38:35

@ketroot: Ellenpólus komolyan gondolja, ismerhetjük a nevét.

@troll ellenpólus: Persze, senki nem azt mondta, hogy hitelt veszünk fel, hanem hogy BE SEM TESZI A LÁBÁT az IMF hozzánk. (egyébként én is észrevettem az idézőjelet...)
De persze ekkor nem tudnál szemellenzővel Fideszt védeni.
Egyébként meg nem annak örülnek az emberek elsősorban, hogy IMF hitelt veszünk fel, hanem hogy Orbán egy-két nap eltéréssel hazudott (á lá IMF be, ő el...). Na erre mit válaszolsz? Lemond a főnök holnap reggel???

Birkesz 2011.11.17. 18:39:13

@Birkesz: Hopp, az idézőjel észrevétele megjegyzést Ketrootnak szántam volna

Parajpuding 2011.11.17. 18:39:41

"...kíváncsian várjuk, mikor mond le..."
Nem fog. Ahhoz néhány dolog szükségeltetne: 1. gerinc 2. becsület 3. szavahihetőség 4. józan gondolkodásmód 5. egészséges lélek
Valahogy ezek egyikét sem vélem felfedezni.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.17. 18:40:34

@Valahol Máshol:
Az a gázabb, hogy holnap akkor beszakad a forint, amire a hétfő rárak még egy lapáttal. Ekkora kamut viszont már kevesen fognak benyelni, és legközelebb bármit is kommunikál a Fidesz, totálisan hiteltelen lesz a gazdasági szereplők számára (eddig is az volt nagyjából), gyakorlatilag kinyirja az országot.

barkacs 2011.11.17. 18:41:19

tele van a tököm, hogy mindig nekünk magyaroknak kell megvédeni európát. most idejön ez az imf , hogy segítsünk rajta. mert a németek egyedül nem képesek, a szarházi franciák, belgák meg nem tudnak urrá lenni a válságon. viktor csak okosan, csak keményen ezekkel, már nincs sok hátra nekik. kétségbe vannak esve és már csak tőlünk várhatnak segítséget. eljött a leszámolás ideje.
éljen a forradalom, a függetlenség. éljen viktor, gyurika és az összes sándor. csak a kétharmad. előre.

laci_52 2011.11.17. 18:43:12

Orbán nem mond le, de a Matolcsyt talán(remélhetőleg!) végre kirúgja.

FreeWilly! 2011.11.17. 18:45:25

@barkacs:
Igazad lehet! Értem már! Az új fajta megállapodás az lesz, hogy mi adunk hitelt az IMF-nek, aztán a kamatokból fellendítjük az országot. Biztos nyert a kormány a lottón!

1116001 2011.11.17. 18:45:26

@Kusics Iván: @kill004: Ha ez igaz akkor itt nagy vérengzés lesz ...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.11.17. 18:45:52

@Kőmíves Kelemen:

Szerintem a nagyobb gáz az, hogy ennek semmiféle következménye nem lesz. Sem annak, ha éveken át hazudozik, sem annak, ha gazdasági szabadságharcosdival milliárdokkal károsítja az országot, sem annak, ha shortol, semminek. Ez előre borítékolható.

Kinyírhatja az országot, következmények nélkül.

mement 2011.11.17. 18:46:00

@troll ellenpólus: :D te egy igazi diszpeldanya vagy a csinovnyik attitudnek

Viktus 2011.11.17. 18:46:34

@troll ellenpólus:

"Több elemző üdvözli, hogy a kormány meggondolta magát, és együttműködésre törekszik a Nemzetközi Valutaalappal. Szerintük ez segíthet elkerülni a leminősítést is, de nem várható el az IMF-től, hogy feltételek nélkül finanszírozza Magyarországot."

2011.11.17. 18:47:10

Ezt ugy hivják hogy szopás! Lehet itt magyarázni, meg játszani a hős szabadságharcost, de tudomásul kell venni, csak egy kis hangyafasznyi pattanások vagyunk a "nagyokkal" szemben.

Már nem egyszer bizonyitotta ez a kormány, hogy nem ért a gazdasághoz! De a nagyobb baj az hogy még hazudik is, többet és szemtelenebbül, mint anno Fletóék tették.

Ezek után lehet mosakodni, magyarázni a hazugságot, a dilettantizmust, de felesleges.Hazudtak és hazudnak most is. A kérdés, csak hogy meddig teheti meg büntetlenül. Remélem nem sokáig. Mert itt csak duma van semmi több. De abból van bőven.

Viktor pedig Matolcsyval együtt kézenfogva mehet a búsba. De vigye magával a sleppet is. Minnél hamarabb, mert igy nem okoznak még nagyobb kárt. Igy is elég sokat ártottak már az országnak a "szakértelmükkel".

Dekatlon 2011.11.17. 18:47:17

Matolcsit innetől 18-as karikával adják, akkora segget csinált a szájából.

Persze ettől nem fog lemondani.

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2011.11.17. 18:47:44

@Birkesz: "Orbán egy-két nap eltéréssel hazudott (á lá IMF be, ő el...). Na erre mit válaszolsz? Lemond a főnök holnap reggel???"

1. Orbán nem mondta azt, hogy az IMF be, ő el. Ezt ugyanaz a hazugságok és képzelgések ködében tanyázó ballib médiakonglomerátum írta meg, amelyik korábban legalább 500 cikkben részletezte azt is, mennyire elvesztette a támogatottságát a nemzeti kormány. A valódi arányokat meg a hétvégén tartott időközi választásokon ugye láthattuk.

2. Az IMF nem jött be, ezt csak ti szeretnétek így láttatni, ti szegény, alulfizetett kis MSZP-s pártkatonák.

A többi stimmel.

1116001 2011.11.17. 18:53:27

@troll ellenpólus:
A választók 3/4-e konkrétan szart az egész választásra. Vagy az ő otthonmaradásuk=a nép pártjára leadott szavazattal?

IntelCorei5 2011.11.17. 18:55:18

OK!
helyre állott a világ rendje.
Némi tanácstalanság után megjelentek a fidesz droidok és magyarázzák a magyarázhatatlant. nem is pénz, nem is kölcsön SŐT! mi fogjuk megmondani a 3 betűsnek mihez tartsa magát ! Nahát!

púdó 2011.11.17. 18:55:22

@troll ellenpólus:
Ecsém, nem Matolcsy Viktornak hívnak véletlenül?

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.11.17. 18:55:33

vallalniuk kell a felelosseget, onkent menjenek be a bortonbe, minden vagyonukat adjak a nepnek, de meg ez is keves lenne a nep karpotlasara

es egyertelmuen a viktornak es matolcsinak mennie kell

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.11.17. 18:56:50

25 perce megy a híradó az RtlKlub-bon, de egy szót sem szóltak a dologról.

A headline-ban Justin Bieber új klipplje is fontosabb volt!!!

Korrekt a tájékoztatás, nem? Basszák meg...

lyia (törölt) 2011.11.17. 18:57:03

"A külpolitikai alakulások a még ősi módon, szomszéd népekkel való harczból élni kivánó magyarságot a békés, nyugati formákhoz közeledő állami életre kényszerítették. ... Hogy e független, hatalmuk érzetében büszke nagyok nem önmagukból származó valamely lelki folyamat utján jutottak e rideg ténynek elismeréséhez, gondolhatjuk."

(Laurentzy Vilmos
Kereszténység és királyság ellenes küzdelmek a XI. évszázadban
Gyergyó-Szentmiklós 1903.)

gergo1000 2011.11.17. 18:57:40

1 órája mikor olvastam a hirt, olyan ideges lettem, hoyg elhúztam dohányt venni a vizipipámba, hogy lenyugodjak. Felbontottam egy jó kis bort, és most kicsit lenyugodva olvasom a kommenteket. A dühöm határozottan átment szomorúságba. A kommentelők többsége örül, annak hogy kis hazánk hatalmas szarban van, csak azért, hogy elmondhassa, hoyg én megmondtam..
Ez elég szomorú...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.17. 18:58:45

Ha ez a tárgyalás kamu, kb olyan szintű, mintha Pintér bejelentené, hogy holnaptól kiutasitják az összes cigányt Borsodból és Hevesből. Ennek következtében egyesek örömtáncot lejtenek, mások (az érintettek) pedig fosztogatni, randalirozni kezdenek.
Pintér másnap bejelenti, hogy Draskovics füves cigit adott neki, és tévedés volt az egész.... a két lángokban álló megye meg le van szarva, van még 17 másik.

Szóval lehet faszagyerekeskedni, hogy szabadságharc, meg elüldöztük az IMF-et, mert a visszhang visszaverődik jórészt a Kárpát-medencében, és csak mi leszünk szarba. De szivatni egy világ befektetőit...

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.11.17. 18:59:59

@gergo1000: tevedsz a szar majd most jon, meg nem vagyunk a godor aljan, az imf olyan felteteleket fog szabni amitol benyeled a vizipipad

Birkesz 2011.11.17. 19:00:26

@troll ellenpólus: Közben több kijelentés is érkezett, nem jön az IMF, Orbán megnyugodhat.
Akkor viszont mi is volt ez a bejelentés az NGM-től? Shortolta valaki a Forintot? Vagy csak szimplán hülyék ülnek odabent?

Wagem 2011.11.17. 19:01:01

Kik azok a mi te nyomorult.Tönkrebasztátok az országot,és még van pofátok várakozni?É ki a k anyátokat akartok a helyébe?Bajnait?Oszkót Netán a hibbantat?Remélem a gyerekeid is szívják majd jó ideig az IMF áldásos "segítségét"!Vagy a zsidrákokét.Bár sztem te is az vagy.Innen a nagy várakozás.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.11.17. 19:02:55

@gergo1000: Az ország miért van szarban?
Nem örül neki senki, hidd el... :-( Viszont ők baromi szomorúak amikor nap-mint nap a pofájukba hazudnak, és egyre szarabbúl élnek...

Birkesz 2011.11.17. 19:03:13

@gergo1000: Hülye. Funkcionális analfabéta. Senki nem örül itt annak, hogy az ország szarban van.
Annak örültek, aminek amúgy az egész piac is, hogy talán megjön az eszük és elkezdik ezt a szart ellapátolni a kormányban. Megnyugodhatsz, nehogy infarktust kapjál és kórházba kerülj: nem teszik...

wanekus 2011.11.17. 19:03:42

Mit is mondott a Virág, mután rommá lőtték a gátőrházat? "Akárhogy is történt nem hagytuk magunkat!"
Azért nem csodálkoznék ha a Demján/Csányi cimbik, meg a Szíjrágó/Kósa/Lézerjanó talpasok tőkeszámláján a mai napon 7% növekedés jelenne meg, hála az OTP részvényeknek. A Matolcsiné meg biztos sokat keresett a kötvényeken.
A Mini Szterelnök meg ideje, hogy csomagoljon üres CBA-s dobozokba a nándorfehérvár teremben.
A jó k..va anyjukat!

fzoli77 2011.11.17. 19:04:19

Izé, ezt olvassátok végig, hiszen tényleg nem egyenlő az IMF egyik terméke a másik termékével.

"
A Valutaalap alapvetően háromféle programot kínál, a FCL (Flexible Credit Line - rugalmas hitelkeret) azoknak az országoknak szól, akiknek nincs komolyabb makrogazdasági gondjuk, az IMF alapvetően problémamentesnek tartja őket, a keret olyan biztosítékként szolgál, aminek lényege, hogy azért van, hogy ne is kelljen igénybe venni. Egy lépéssel ez alatt van PCL (Precautionary Credit Line - megelőzési hitelkeret), ez az előbbihez hasonló, de bizonytalanabb helyzetű országoknak szól. Lengyelországban FCL, Romániában PCL-program fut, mindkettőben közös, hogy feltétel nélküli limitált hitelkeretekről van szó. A harmadik kategória a Magyarország által 2008-ban is igénybe vett készenléti (stand by) hitelkeret - ennél már komoly feltételekkel, makrogazdasági intézkedések előírása mellett történhet tényleges hitelfolyósítás.
"

A ciki az, hogy amikor 2010-ben "elküldtük" őket, akkor a híradások szerint reális esély volt egy FCL jellegű termékhez. Most viszont vélhetően "zsarolos" terméket fogunk kapni.
( A taktikázás nyeresége elveszett, a nyereség max. a döntés késleltetése miatti veszteséget fedezi - Ezen tényleg lehet sírva nevetni, főként mert mi magunk szívattuk meg saját magunkat.)

Az paranoiám szerint két lehetséges alternatíva van:
1. Holnap vissza az egész, és 1 hétig minden nap más lesz az álláspont, majd nem sikerül megegyezni
2. Sikerül megegyezni, és a jövő évi már létező költségvetési megszorításokat úgy lehet eladni, hogy azt tulajdonképpen nem is a FIDESZ készítette, hanem az IMF diktálta. És a FIDESZ szavazóknak ezzel se lesz semmi problémája, ahogy idáig se volt azzal, hogy ma a szöges ellentétét állítom valaminek, mint tegnap.

Dekatlon 2011.11.17. 19:04:36

@wagem: asszem te simán hülye vagy. Ilyen kevésért nem lehetsz fizetett bérnarancs.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 19:07:01

Mi a helyzet jobbágyok?

Milyen a mai gumicsont? Tegnap 'mérnemmegyünkájemefbe' poszt, ma 'mérmegyünkájemefbe' poszt, hurogók ugyanazok...:))

Tudom hogy hideg van de ilyenkor is lehet a ruhákat megfoltozni, kukoricát fosztani, széklábat javítani. Abból van a GDP, mindig mondtam hogy kár a jobbágyot irni-olvasni tanítani. 'Zt ez a vége.

Birkesz 2011.11.17. 19:07:11

@Dekatlon: Ő most próbál bekerülni az elitbe. Troll ellenpólus, Vidéki, Enrico, plíz tanítsátok még egy kicsit, mert ezzel a teljesítménnyel csak éhenhalni fog. Azt meg nem akarjuk, kell legyen, akine nevethetünk...

ucsacsu 2011.11.17. 19:07:25

eltolcsi a gordiuszi csomó, őt kell kivágni elsőnek. A kárt meg amit okozott le kell verni rajta,minimum a seggét szét kell rúgni,má fizikailag.

szgy 2011.11.17. 19:08:30

most mondták az atv-n a hírekben a reuters-en keresztül az IMF közleményét, ami szerint senki nem kereste meg őket a kormánytól. előbb-utóbb majd kiderül mi is történt.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.17. 19:09:56

"A Gyűlölet Hetének hatodik napján - felvonulásokkal, szónoklatokkal, üvöltözéssel, énekszóval, zászlókkal, plakátokkal, filmekkel, viaszfigura kiállításokkal, dobok pergésével és kürtök harsogásával, menetelő lábak dobogásával, tankok hernyótalpainak nyikorgásával, repülőgépek tömegeinek dübörgésével, ágyúk dörgésével teli hat nap után -, mikor az izgatottság a tetőfokára hágott, s az Eurázsia iránt érzett általános gyűlölet olyan őrjöngéssé fokozódott, hogy ha a tömeg a kezébe keríthette volna a kétezer eurázsiai háborús bűnöst, akiket az ünnep utolsó napján nyilvánosan szándékoztak felakasztani, feltétlenül darabokra szaggatja őket - éppen ebben a pillanatban adták tudtul, hogy Óceánia mégsem Eurázsia ellen visel háborút, Óceánia ellenfele Keletázsia. Eurázsia szövetséges hatalom."

bucbuc 2011.11.17. 19:11:16

Ezek után nem hiszem el hogy ezek nem játszottak forintesésre.
Vagy valakinek nagy szivességet kellett tenniük.

gergo1000 2011.11.17. 19:11:28

@Birkesz:
Értem. Tehát örüljünk annak, hogy annak a piacnak jön el az akarata, amelyik 1 perc alatt 3%-al erősítette a forintot, egy ilyen bemondásra. Tényleg megalapozott döntések vannak ezen a piacon:) Amúgy sajnos fog jönni az IMF. Ahogy az Eva se szünt meg. Bedobták a legrosszabb verziót, és majd kihoznak egy kicsit jobbnak, amit sikernek lehet elkönyvelni. A frakció sikerének. Lázár erősödik...

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.11.17. 19:11:46

Aljas disznók!
Szét szivatták az országot, az embereket a nagy arcukkal, gőgösen, most meg megy a kunyi.

Hány család, kapcsolat, munkahely, élet ment tönkre a szarháziak miatt.
Azt ígérte lemond, ha..

ORBÁN BANDA AZONNAL TAKARODJ!

Alterix 2011.11.17. 19:13:07

Sikerült ugyanoda kilyukadni, ahonnan 2008-ban indultunk.
Csak nincs nyugdíjvagyon, van 27%-os áfa, szja és járulékemelés, meg egy tucat új adó.

wanekus 2011.11.17. 19:13:23

@troll ellenpólus: "Az IMF nem jött be"

Persze, hogy nem. Az ajtó előtt könyörgött, hogy had adjon pénzt ajándékba, mi meg elfogadtuk és ők még kamatot is fizetnek nekünk. "Ma se szeretnék a bőrükbe lenni."

És közben Don Quijote de la Alcsút és hű csatlósa Sancho Matolcs ellovagolnak a szélmalmoktól a lenyugvó napba új csaták és új győzelmek felé!

messi-asz 2011.11.17. 19:15:26

@Meleardil Eressea Iluvadan: szabad választása volt a kormánynak, vagy tönkremegy a zország vagy IMF...

ugyanolyan szabad mint a magánnyuggerpénztári tagoknak... tudod akiket a selgeci megvédett

öreg rája · http://ezsemaz.blog.hu/ 2011.11.17. 19:15:55

IMF says not negotiating new Hungary loan program

Nov 17 (Reuters) - The International Monetary Fund on Thursday dismissed reports that it was negotiating a new loan program for Hungary.

www.reuters.com/article/2011/11/17/imf-hungary-idUSW1E7ME00E20111117

messi-asz 2011.11.17. 19:18:45

eddig nagyon nagy ország volt repült stb nagyon jooo volt minden a fides alatt
de mától hirtelen azért olyan rossz a helyzete az országnak mert IMF kormányoz...

Crescendo 2011.11.17. 19:18:54

@gergo1000: "A kommentelők többsége örül, annak hogy kis hazánk hatalmas szarban van..." Egyaltalan nem orul a tobbseg szerintem, hisz az o borukre megy a vasar. Inkompetencia, az inkompetencia.
A szomoru az, hogy szinte mindenki megette a megoszto propagandat. Es az IMF-et, mint megmentot fogadja es ennel nagyobbat nem tevedhetnek.
Van mas lenyegesen jobb megoldas is a helyzetre, csak azt nem hangoztatjak.
szabadeuropa.shp.hu/hpc/web.php?a=szabadeuropa&o=heti_tema_2011_11_15__1Sb4

Igaz Magyar 2011.11.17. 19:20:30

@Bathory: hát az a helyzet, hogy a csúti tahónak le kő mondania, mert azt ígérte, oszt most várjuk aztat-e.
(Bár ezt már az egyik korábbi bukása alkalmával is mondta tán 2005-ben, oszt mégse mondott le..)

dzsi85 2011.11.17. 19:20:42

@troll ellenpólus: :D:D:D mekkora madár vagy öreg...

gergo1000 2011.11.17. 19:22:18

@Tyss:
Az ország miért van szarba? Hát, ha Orbán bármelyik embere kimeri azt mondani, hogy IMF-fel egyezkedünk, akkor hatalmas a baj. Ez olyan mintha én azt mondanám, hogy "hajrá Fradi". Gyakorlatilag fegyvert kellene fogni hozzá a fejemhez. Itt lehet szidni Orbánt, meg társait. Én is szoktam. De, ők szerintem 16-ra húztak lapot, úgy, hogy az ellenfélnek is 16-ja volt, amikor elzavarták az IMF-t. Sajnos nem jött be. Ez pedig nagyon szomrú. Abban a helyzetben én is húztam volna 16-ra lapot. Persze az is tény, hogy a maradék lapokat, rosszul rendezték időközben, de ebben nagy szerepe votl az ellenzéknek. Ahogy korábban Orbánéknak abban, hogy az ellenzék lapjai is szarok volt,. Csak az a szopás, hogy ezek a lapok nem a Fideszé és nem az Mszpé, hanem a miénk. Ahogy korábban is a miénk volt.

Viktus 2011.11.17. 19:23:31

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem kapott felkérést Magyarország részéről arra, hogy tárgyalások induljanak az alap által támogatott programról - jelentette a Reuters.

hvg.hu/gazdasag/20111117_imf_felkeres

-

Ne mi van itt? :D Matolcsy tényleg kamuzott, és nem bukik a börtönig , akkor itt már tényleg bármit lehet ...

Viktus 2011.11.17. 19:24:46

A Nemzetközi Valutaalap nem kapott hivatalos tárgyalási felkérést a magyar hatóságoktól egy, az Alap által támogatott programról - írta Irina Ivascsenkó, az IMF magyarországi képviseletének vezetője hivatalos közleményében.

:D

Martian (törölt) 2011.11.17. 19:25:28

Nem elhajtani kell az IMF-et, hanem tárgyalni, alkudozni vele... és az a legkevesebb, hogy a tárgyalások legyzőkönyveit hozzák nyilvánosságra.

kamerasmobil 2011.11.17. 19:25:47

@gergo1000: A piac ugy "erositette a forintot" hogy egy csomo spekulans kiszallt a hirtelen vesztesegbe fordulo forint short poziciojabol. Magyaran azert erosodik a forint mert akik eddig nyereszkedni akartak rajta azok elkezdtek bukni.

De siman elhiszem hogy neked a sajat valosagmagyarazatod a szimpatikusabb mert az egesz vilagkeped van most veszelyben...

gergo1000 2011.11.17. 19:27:29

@kamerasmobil:
Az én világképem veszélyben? hm..nincs a világképem veszélyben. A pénztárcám az veszélyben van.

Viktus 2011.11.17. 19:29:08

Gyurink most már nagyon unortodox politikába ment át :D:D:D

gergo1000 2011.11.17. 19:29:39

@kamerasmobil:
Sőt a világképem az csak erősödött ebből. (Utálom megmagyarázni minden olyan posztnál, ahol a fidesz mellett állok, hogy nem vagyok fideszes. De muszáj megtennem. Nem szavaztam a fideszre országos litán, mert nem is szavaztam. Egyszerűen áthúztam a lapot)

Igaz Magyar 2011.11.17. 19:31:10

totális kapituláció.
Aminek az árát mi fogjuk megfizetni.
Mi marad: szétlopott lezüllesztett ország, bebetonozott vagyonokat kereső "közszolgák".

Viktus 2011.11.17. 19:35:02

@ketroot:

Bármi nem. Hazudtak újfent ...

"A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből értesült a kormány szándékáról, hogy együttműködésre készül a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte a jegybank.

Az MNB szerint "az IMF-fel történő bármely típusú együttműködés esetén az érintett ország kötelezettségét az adott ország jegybankja és kormánya közösen vállalja. Ennek megfelelően a következő időszakban zajló IMF-tárgyalásoknak az MNB részese kell legyen" - áll a közleményben."

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.17. 19:39:10

"Az IMF-misszió nem tárgyalódelegáció, hanem egy olyan küldöttség, amely a minden tagországban rendszeresen esedékes IV. cikkely szerinti gazdaságpolitikai felülvizsgálatot végzi - áll az IMF közleményében. Az IMF nem kapott kérést a magyar hatóságoktól arra, hogy tárgyalások induljanak egy az IMF által finanszírozott hitelprogramról " - IMF

www.portfolio.hu/gazdasag/reagalt_az_imf_a_kormany_bejelentesere.158547.html

Édes istenem, ekkora hülyéket ...az IMF-nél nem tudnak semmiről. Vagy csak aláznak.

Egyik sem túl jó hír ...

bioLarzen 2011.11.17. 19:40:34

"Mivel Orbán azt mondta, ha az IMF be, akkor ő el, kíváncsian várjuk, mikor mond le ..."

Már miért is? Hisz pont arról van szó, hogy akkor ő "EL"... Vagyis, nem lemondani fog, hanem elmondani. Elmondani, mekkora hőstettet hajtott végre, hogyan mentette meg az országot, stb...

Tiszta sor ;)

bio

Viktus 2011.11.17. 19:41:09

Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.17. 19:41:14

"The IMF, which has a delegation in Hungary now on a regular economic review, said it had not been asked by Hungarian authorities to negotiate a new programme."

www.reuters.com/article/2011/11/17/hungary-imf-idUSL5E7MH31S20111117

combo 2011.11.17. 19:42:07

@Viktus: Az Indexen szó szerint ez szerepelt mint NGM-közlemény: „Az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében megkezdjük a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről”

Ezt még lehet úgy értelmezni, hogy jövő időben mondták (ld. még magyar nyelv szépségei). Bár nem értek a diplomáciához, de én is úgy gondolom, hogy egy ilyen bejelentés előtt illik egyeztetni a másik féllel is. Arra a forgatókönyvre nem is merek gondolni, hogy ez csak blöff volt... (ennyire nem lehetnek hülyék)

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.17. 19:42:18

Jelentem, az NGM-ből kiinduló Orbán Viktor elleni puccs meghiúsult!
A TEK letartóztatta és azonnali hatállyal felkoncolta a a takarítónő és postázóhelyetteseket. A szám szerint három főt kitevő kiterjedt összeesküvő hálózatot így felgöngyölítette, és elkobozta a milliárdos forint-euró manipulációra lekötött tranzakciós kötéseiket. A fegyverszakértők szerint csőre töltött fegyverek is voltak náluk, amelyeket az IMF juttatott el számukra légi úton!

politikai 2011.11.17. 19:45:32

@zero: Ezek miatt gondolom azt, hogy ez a bejelentés is olyan súlyú, mint a többi hülység: játszanak a valutával. Biztos valakinek most vonják a törlesztőjét, hát ráerősítettek a forintra, aztán holnap bejelentik, hogy "ááá, nem is igaz!" És ez csak rémhír. Na erre megint gyengül majd a forint. Egyre jobban úgy néz ki, hogy spekuláció.

combo 2011.11.17. 19:46:43

@bigfater: "A fegyverszakértők szerint csőre töltött fegyverek is voltak náluk, amelyeket az IMF juttatott el számukra légi úton!"

... Miután a Brad Pitt forgatócsoportja által szervezett fegyverbehozatali akciót sikeresen megakadályoztuk (fedőnév: Zombi Hadművelet).

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.17. 19:49:46

@combo:

"ennyire nem lehetnek hülyék"

Nono ... én már bármit el tudok képzelni.

2011.11.17. 19:50:01

@bioLarzen: ...hogy hogyan mentette meg az országot a saját elhibázott gazdaságpolitikájától. :) Ebből már nem dumálja ki magát, bukott királynak abzug a neve!

ketroot 2011.11.17. 19:52:40

@Viktus:

Hallottam róla. Úgy értettem, hogy ennek sem lesz következménye. Amíg vannak olyan kretének, akik még ehhez is tapsolnak (persze úgy, hogy tapsoltak az "állítólagos" tárgyaláshoz is), addig mindent lehet.

Ludovikás Levente 2011.11.17. 19:53:07

Akkor most mégis lesz 8 millás fizetése a Simornak? Remélem szegény nem adósodott el közben svájcifrankban

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.17. 19:53:39

@Parajpuding:

"...kíváncsian várjuk, mikor mond le..."
Nem fog. Ahhoz néhány dolog szükségeltetne: 1. gerinc 2. becsület 3. szavahihetőség 4. józan gondolkodásmód 5. egészséges lélek "

Gyurcsányról is ezt gondoltuk, oszt mégis megtörtént :)

Igaz Magyar 2011.11.17. 19:56:08

Na kérem:
Mivel senki nem tud az imf-ről, valószínűleg a bevásárolt részvények jóárasított eladásáról van szó az elmúlt napok shortolása után.

Orbánék brókerei csak tőzsdéztek semmi több nem történt.

combo 2011.11.17. 19:57:45

@zero: Jogos, de a blöffre (vagy az utólagos blöffnek nyilvánításra) a shortoláson kívül épeszű magyarázat nincs (a közvéleményt máshogy is lehet tesztelni):
1) Segget csináltak a szájukból, azaz politikailag is káros.
2) Az IMF emlegetésével azt az üzenetet küldték a világnak (bármilyen szóvirágokat is körítettek mellé), hogy bajban vagyunk. Ha ezek után mégsem fordulunk hozzájuk, még készenléti hitelkeret formájában sem, akkor azzal magunknak adtunk egy nagy pofont már megint...

A mi szempontunkból a 2) pont az érdekesebb...

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.17. 19:58:10

@combo: A fegyverszakértői jelentések szerint a Vileda "felmosófa" huzagolt acélcsöve alkalmas kis átalakítással pusztítóerejű gépfegyverré válhat, amit a TEK kommandósai kamerák kereszttűzében be is mutattak, lemészárolva két lőlapot, amelyekre Gyurcsány Ferenc félaktképe volt felfestve.

Igaz Magyar 2011.11.17. 19:58:33

@zero: Olyan gyorsan fordul 180 fokot, hogy a segge és a szája gyakorlatilag ugyanott látszik.

bioLarzen 2011.11.17. 20:01:03

@Q-in-Law:
"Kuss, én így szoktam leszállni! "

A nap kommentje :D

bio

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 20:05:39

Biztos, unortodox megállapodást fognak kötni az IMF-el, ami Magyarországnak baromi jó lesz!

bioLarzen 2011.11.17. 20:06:22

@gergo1000:
Szia,
mondd, te emlékszel, mennyit kapott a blogokban a Gyurcsány- és Bajnai kormány, milyen stílusban, mennyi kárörvendássel, mikor valami nem ment jól?
Akkor is szóvátetted ezt? Ez az - amúgy jogos - szomorúságod oldalfüggetlen?

bio

Tourist From An Other Space 2011.11.17. 20:07:28

ezek után komolyan lehet venni a zorbán-matolcsy duót?

Lencsés lstván 2011.11.17. 20:08:04

@troll ellenpólus: Hát ez meredek volt! A csatát a fidesz nyerte. Mikor jön a sötét lovag hogy felajánlja a döntetlent kéz és láb nélkül? :-))

bioLarzen 2011.11.17. 20:09:19

@szgy: Lehet, hogy a minisztériumban valaki tévedésből a jövő heti nyilatkozatot küldte szét a mai helyet? :)

"De Virág elvtárs.. .ez az ítélet..."

bio

bioLarzen 2011.11.17. 20:09:53

@bioLarzen: Erratum: helyet -> helyett.

Virág et. 2011.11.17. 20:10:17

@zero: Matolcsy is azt mondta, hogy meg fogják kezdeni a tárgyalásokat az új IMF hitelkeretről. Jövő idő, tehát nyilván még ott nem szóltak senkinek. Csak hát a forintot meg kellett fogni, mert szaladt a 320 felé ... Szándékos shortolásra én nem is merek gondolni.

Egyébként hosszú idő óta ez az első értelmes lépése a kormánynak. Nem csoda, hogy a rezidens agyhalottak itt a blogon próbálják magyarázni, hogy ez nem is hitel, hanem izé... hitel! De nem olyan! Hanem készenléti, de nem olyan készenléti, amilyet 2008-ban kötöttünk, hanem ilyen izé... másmilyen.

Egy dolgot bizonyít: a kormányba legalább több ész szorult, mint a drukkereibe. Ez biztató azért valahol.

7919nünü 2011.11.17. 20:10:22

@Herr SturmLikudnik:
Tudtam én, hogy ismerős valahonnan ez a helyzet!

Mindannyiunk érdekében nagyon remélem, hogy az ország vezetői most fejvesztve rohangálnak és telefonálgatnak, hogy holnap kétség se merülhessen fel azzal kapcsolatosan, hogy tényleg tárgyalnak az IMF-fel. Én nem értek a gazdasági összefüggésekhez, de tudom, hogy milyen összefüggés van bizonyos emberek és a sánta kutya, valamint holmi korsók meg kutak között.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 20:11:00

Valószínűleg azért csak most tárgyalnak az IMF-el - és nem előbb tették ezt -, mert ennyi idő kellett (1,5 év), hogy a tárgyalási pozícióink javuljanak! ;)

Lencsés lstván 2011.11.17. 20:11:34

@wagem: De egy ritka nagy barom vagy! Nem veszed észre hogy elbuktátok a gazdasági szabadságharcot?

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.17. 20:12:56

@bigfater: Az előbbi hírek megcáfolva!

Nincs szó összeesküvésről!! Csak mindössze annyi történt, hogy az NGM hivatalában a padlóra köptek. A köpet és a minisztérium felelős vezetőit most takarítják fel és el a hivatali épületből. A rendfenntartás érdekében a a TEK és a PKETK (Padlóra Köpők Elleni Takarító Kommandó) egyesítették erőiket.

Nyuggervadász 2011.11.17. 20:14:14

@kicsijuti:
Nagyon ideges lehetsz már! A stílusod, a mondatszerkesztésed kísértetiesen kezd hasonlítani a
" A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz..."-re. (egy vessző hiánya átértelmezhetővé teszi a mondatot).
Az irományodból először nem tudtam kiolvasni, hogy most bedobtad a törölközőt, és lassan apátiába süllyedsz, vagy továbbra is véded - az immár -védhetetlent.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.17. 20:14:20

A Bérking az, hogy igazából csak az IMF nem tud a dologról. Itt tárgyalnak, de a már korábban nekünk adott hitelről és nem új hitel nyújtásáról. Persze, ha egy kicsit korábban jelentik be, akkor lehet, hogy nem kellett volna a mai kötvénykibocsátást extra magas hozammal adni... :( Dilettánsok!

Nem Penny hajója 2011.11.17. 20:17:31

Ha jön az IMF, az ugye már azt jelenti, hogy elkezdődnek vége az azonnali, nagyarányú adó és járulékcsökkentések? :)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.17. 20:17:38

Hoffmann Rózsa már körmöli a töri érettségi tételeit:
1703-11: Rákóczi (törökök ellen)
1848-49: Kossuth (labancok ellen)
1956: Nagy Imre (ruszkik ellen)
2010-11: Orbán (IMF ellen)

A jó hír az, hogy eddig minden évszázadban megvolt a szabadságharcunk, most letudtuk az elején...

Táskás Tóni 2011.11.17. 20:18:23

@kicsijuti: Jó nagy barom vagy. A hülyenépszavazáson hová tetted az x-et. Régen nem itt tartanánk, ha a bunkó focista és az emberei nem a megszorításokkal riasztgatta volna az országot. Pöcs hazaáruló fideszesek.

flippant 2011.11.17. 20:21:52

Most akkor rend lett két hét alatt az országban??

roxxtar 2011.11.17. 20:23:02

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD:D:DD Ha nincs imf az a baj, ha van az a baj :DDD nyomorékok vagytok

Táskás Tóni 2011.11.17. 20:23:20

@Viktus: Nagyon kár ezt Matolcsira fogni. Ő csak végrehajtotta, amit a bunkó focista mondott. Azt nem tudom, hogy mit adott Orbán szájába Matolcsi, vagy Matolcsi szájába Orbán, de hogy ez nem egy ember hibája, az biztos. Az egész kibebaszott együttszavazósfideszesek elkúrták, de nagyon.

Táskás Tóni 2011.11.17. 20:23:58

@roxxtar: A főnököd meg a kacska jobbkeze.

Lófasz esti fényben 2011.11.17. 20:24:06

orban azt mondta lemond ha jon az IMF.

2 lehetoseg van:
1. orban nehany napon belul lemond
2. beall gyurcsany ele a hazug disznok soraba

McDobbent 2011.11.17. 20:24:25

@Új, szakértői kormányt de azonnal!:
A fidesz miatt egy sem. Menj es nyald az MSZP segget. Nekik tedd fel a kerdes loser.

politikai 2011.11.17. 20:25:40

Vagy megint az van, hogy ma azt mondják: "zöld". Holnap mindenki megkönnyebbül/hőbörög. Aztán azt mondják: "mégsem zöld". Majd egy hét múlva: "na jó, halványzöld. De visszamenőleg!"

Virág et. 2011.11.17. 20:25:40

@Lófasz esti fényben: Szerinted? Megsúgom: 2. És már eddig is ott volt vastagon.

A legtöbb, ami ebből kijöhet, hogy Matolcsy elviszi a balhét és megy a második vonalba. De ez sem valószínű.

politikai 2011.11.17. 20:28:06

Jah, Orbán lemondásával is eljátszhatunk:
- "Orbán lemondott"
- "Orbán visszavonta a lemondását"
- "Orbán lemondatta Matolcsyt"
:-)))))))

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 20:28:16

Biztos olvasta (látta) a Viktor, hogy a rakoncátlan EU-s országokba, az EU saját embereit nevezi ki (ld. Görögország, Olaszország). Ezt a lépést akarta megelőzni. ;) Hogy nehogy a barátja (Silvio) sorsára jusson! ;)

morbiczer 2011.11.17. 20:29:16

@Kőmíves Kelemen: A jó hír az, hogy eddig minden évszázadban megvolt a szabadságharcunk, most letudtuk az elején...

Ezt is elbukjuk, mint az összes többit?

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.17. 20:29:56

@Lófasz esti fényben:

Ne arra figyelj amit mondott, hanem amit tesz....tönkre

sexmachine 2011.11.17. 20:30:35

Tudom, hogy ez a kommentem el fog tűnni ebben a szokásos adok-kapokban, de nekem az a gyanús, hogy nagyon hangsúlyozzák az mnb-t. Többször is jelzi, hogy az mnb is tárgyalófél lesz. Tovább nem írom, mert ezt is többféleképpen lehet értelmezni attól függően, hogy ki milyen összeesküvés-elméletben, pártvallásban hisz. Esetleg annyit még, hogy van itt egy szeptember óta gyengülő forint (khm, végtörlesztés bejelentése), egy beígért újabb leminősítés, egy beárazott újabb kamatemelés, meg egy fidesz többség a monetáris tanácsban. Nekem megvan a megfejtésem.

formax 2011.11.17. 20:33:07

Szabadságharcunk az IMF-fel fényes győzelmet hozott! Immár függetlenként kemény sallereket és kokikat osztunk nekik - a miheztartás végett. Nem lennék most a helyükben!

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.11.17. 20:34:59

@gergo1000: Nem érted. Az öröm a kormány pofára esésének szól, nem az ország helyzetére. Ismered a mondást. Legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység.

sárkányfő 2011.11.17. 20:38:34

Végre.

A szakadék előtt 1 centivel tiszta erőből beletapostak a fékbe.
Reméljük nem túl késő.

Ezek szerint az idiótizmusuk mégsem határtalan.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 20:38:35

Áh, félreértés esete forog fenn! Ez egy másik IMF! : International Metalworker's Federation.
És a Rába miatt jönnek!

www.imfmetal.org/

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.17. 20:38:47

Jut eszembe, igaza van az Orbánnak: az IMF csak úgy ki-be járkál...na ennek véget kell vetni!
Új alapokra helyezzük a dolgokat! Itt marad és kész!

niklex 2011.11.17. 20:38:49

Tévedésben vagytok.
A forint azért erősödött, és az állampapírhozamok meg a CDS árak azért estek mert megjöttek a beszervezett kínai és szaúdi befektetők, hála miniszterelnökünk előrelátó és bölcs intézkedésének. Az IMF meg azért van itt, hogy ezt tanulmányozza, és hitelt vegyen fel tőlünk Ny Európa megsegítésére.

Gatinho 2011.11.17. 20:39:03

"Mivel Orbán azt mondta, ha az IMF be, akkor ő el..."

Én nem emlékszem volna, hogy Orbán ilyet mondott volna.

Nge Swazili Mbeko 2011.11.17. 20:39:21

@Bathory: Ezt sajnos nem tudom kihagyni, pedig megfogadtam, hogy nem kommentelek többet:
A jó retkes oltáron bicikliző cimbalomszögekkel kivert kurva anyád a jobbágy, te posványcsökevény napragezicett bunkó paraszt.
Köszönöm, hogy hozzászólhattam.
Messege ends.

Neoprimitív 2011.11.17. 20:39:46

@gergo1000: "Tehát örüljünk annak, hogy annak a piacnak jön el az akarata, amelyik 1 perc alatt 3%-al erősítette a forintot, egy ilyen bemondásra. Tényleg megalapozott döntések vannak ezen a piacon:) "

Ki kell ábrándítsalak: mindig a piacnak jön el az akarata, kivéve, ha nem vagy a piacon. És igen, a döntések megalapozottak, lehet tudni, milyen hír milyen reakciót vált ki. Akinek esze van, az ennek megfelelően manőverezik, akinek nincs, az meg szív. Olyan ez, mint a gyorsnaszád meg a tenger: nem a hullám a hülye, ha felborul a hajó. Bizonyos Petőfi Sándor irkált minden félét gályákról meg a víznek az árjáról és a köztük lévő alá-fölé rendeltségi viszonyról, jó lett volna, ha legalább mikor ezt tanították nem lógta volna el a magyar órát a Nagy Kormányos.

piros pipacs 2011.11.17. 20:39:49

Orbán Viktor lemondott!!!!!!!!!!!!

berczy04 2011.11.17. 20:40:42

@Meleardil Eressea Iluvadan: Na, valaki értelmesen is tudja látni a dolgokat és nem csak fröcsögni? Erről van itt szó kérem szépen! Zsaroltak. A kurva anyjukat!

sárkányfő 2011.11.17. 20:42:29

Ma este egymillió frankhiteles úszik az örömmámorban.

Szinte hallom a megkönnyebbült sóhajokat. Ráfért szegényekre.

Táskás Tóni 2011.11.17. 20:42:45

@Gatinho: Már Orbán sem emlékszik, a kis feledékeny.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.17. 20:44:22

Nohát nohát, lapítanak a fideszes trollok. :)

Virág et. 2011.11.17. 20:45:34

@Combi a ballibes Ferkófan: Csak középnehézsúlyban. Az igazán nehézsúlyú hülyék már itt vannak, olvass feljebb. :)

gergo1000 2011.11.17. 20:45:37

@bioLarzen:
igen, oldalfüggetlen. Soha életemben nem álltam Orbán mellett. Nem szeretem a fidesz stilusát, de hittem abban, hogy lehet igazuk ebben a harcban Na nem a káanánban, de elhittem, hogy lehet élet az Imf-en kivül, és lehet úgy fenntartható gazdaságot működtetni. Szerintem nem is azzal van a gond amit mondanak, hanem ahogy teszik. Szerintem megvalósítható lett volna sok minden, ha mindent ügyesebben csinálnak. Bajnai kormány szerintem nem kapott sokat, de lehet rosszul emlékszem. Az meg meggyőződésem, hogy azért tartunk itt, mert Gyurcsány nem mondott le Öszöd után. Lemondott volna, akkor a Fidesz nem hazudhatott volna kánaánról még 3 éven keresztül, nem mehetett volan bele egy senki nem nyerhet játékba. Lett volna egy sima többsége a parlamentben, amivel akkor, abban a helyzetben lehetett volna valamit csinálni. Sőt Gyurcsány beszéde még magyarázat is lehetett volna sok népszerütlen döntésre. Ha most lenne egy előre hozott választás, akkor nem tudnék kire szavazni. Szavazzak arra az mszp-re, aki támogatta gyurcsányt; szavazzak arra a gyurcsányra, aki kifosztotta az országot; szavazzak arra a fideszre akinek a stilusatol felall a szor a hatamon; szavazzak arra a jobbikra, akinek a támogatói néha elkalapáltak punk koncerten; szavazzak arra az lmp-re, aki komolytalan és nem találja a helyét és ha egyet is ért a fidesszel, akkor néma marad, nehogy szavazót vesszen? Egy esély van szurkolni a jelenlegi kormánynak, hogy lead az "én vagyok az Isten" felállásból és csinál valamit. Egyet tudok érteni a bankadóval, egyet tudok érteni a végtörlesztéssel, egyet tudok érteni az egészségügy felbolygatásával, egyet tudok érteni az oktatási reformmal. Na persze nem az egésszel, de a fő irányaival. Egyet tudtam érteni a vizitdíjjal, de ez az egy amiben egyet tudtam érteni az előző kormánnyal (például a többbiztosítós rendszer egy rémálom volt, miközben én anyagilag abból kaszálhattam volna a legtöbbet). És azt gondolom, ha a jelenlegi ellenzék konstruktív lenne, akkor ezekből a jó dolgok valósulnának meg. Sőt x év múlva a konstruktív ellenzék valamely részére szavaznék. (talán az lmp-re, ha megtalálnák a helyüket, vagy egy megújult mszp-re, mert nem felejtettem el hogy honnan indultam(anyagilag), attól függetlenül, hoyg jelenleg abba a rétegbe tartozom, akinek jók a fidesz döntései (pl egykulcsos adó, amivel nagyon nem értek egyet)) De mivel ők se konstruktívak, így senkire nem fogok szavazni, ezért újra a legpopulistább fog nyerni, mert a velem együtt gondolkodók nem mennek el majd.
Ez a szomorú. Az IMF megállapodás véleményem szerint rossz az országnak. Nem kicsit, nagyon.

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.17. 20:46:31

@piros pipacs: ....már megint a kiragadott szavak a szövegkörnyezetből!
A valóság a következő: Orbán Viktor lemondott arról, hogy a hanyatló nyugati imperialista bankkormányokat megmentse, mert egész embert kíván az áldozatos munka amit a nemzet érdekében tesz....bármilyen kicsi is.

valójábannemberci 2011.11.17. 20:47:09

@politikai: "Matolcsy nem tudja, hogy mit mondott."

Mondjuk ez eléggé gyakori. :D

szmoker (Homo Trollicus) 2011.11.17. 20:47:12

@Lófasz esti fényben: "orban azt mondta lemond ha jon az IMF."
Orbán ilyet sose mondott.

Óceánia Eurázsiával áll háborúban.
Óceánia mindig is Eurázsiával állt háborúban.

gergo1000 2011.11.17. 20:48:02

@sexmachine:
Szerintem egyet étenénk. DE nincs beárazott kamatemelés. Ettől a mondattól agybajt kapok. Kierőszakolt kamatemelés van. HA beárazott kamatemelés lenne, akkor erősödne a forint!!

Muad\\\'Dib 2011.11.17. 20:48:10

Ha a fityesznek lenne esze (remélem nincs), akkor valóban lemondana Orbán, a kormány bejelentené, hogy így inkább kikérné az emberek véleményét, jönnének az előrehozott választások. A helyzet a tárgyalások miatt kicsit jobbnak látszana, a maszop haldoklik, gyurcsányék nincsenek sehol, lmp marginális, 4K egy vicc, jobbik seggét veri a földhöz, hogy van lóvéja, magyarán jönne az új fidesz kormány. Ugyanis még bőven megvan az előnyük egy választás megnyeréséhez...

ob.szerver 2011.11.17. 20:48:41

"a nyugdíjasok megtakarításai megmenekültek a spekulánsok támadásaitól"
Higgadtan szoktam fogadni és helyiértékén kezelni a fidesz agitprop ordas hazugságait, de amikor ez a mondat elhangzik, mindig elborul az agyam. Azok a megtakarítások megmenekültek mindentől, mert hónapok alatt eltapsolták őket. A hitvány és aljas fideszbanda egy egész generáció nyugdíjasait nyomorította meg.

gergo1000 2011.11.17. 20:49:43

@Neoprimitív:
Hát abban egyetértünk, hogy Orbán kihagyta azt az órát, de abban nagyon nem, hogy ebből a versrészletből milyen következtetéseket vonunk le.

piros pipacs 2011.11.17. 20:50:18

Na mindenesetre volt idejük a képviselőuraknak, hogy 180 Ft-os áron kifizessék tartozásukat, mert hiszen ők minden feltételnek megfeleltek. Akik most szedik össze a kis pénzecskéjüket, ezek után csak a szemecskéjüket törölgethetik. Hajrá orbán viktor, hajrá Magyarország. Ez kellett nektek zemberek, na megkaptátok. A 2/3-dér cserében rendezte adósságát orbán, azok felé, akik 8-10 évig pénzzel tartották életbe. A magánnyugdijakból lerendezte a csókosokat, kifizette a párt több milliárdos tartozását, innen már nem igazán érdekli az ország. Közel 4000 milliárd forinttal nem fognak tudni elszámolni, röpke 9 hónap alatt.

sárkányfő 2011.11.17. 20:50:42

@lyia:

Engedelmeddel megduplázom hozzászólásod annyira tökéletes, hiánypótló:

""A külpolitikai alakulások a még ősi módon, szomszéd népekkel való harczból élni kivánó magyarságot a békés, nyugati formákhoz közeledő állami életre kényszerítették. ... Hogy e független, hatalmuk érzetében büszke nagyok nem önmagukból származó valamely lelki folyamat utján jutottak e rideg ténynek elismeréséhez, gondolhatjuk."

(Laurentzy Vilmos
Kereszténység és királyság ellenes küzdelmek a XI. évszázadban
Gyergyó-Szentmiklós 1903.) "

Az idézet tanulsága, hogy a mai magyarok egy része továbbra is a XI. századi szinten fogja fel a dolgokat.

politikai 2011.11.17. 20:52:38

@gergo1000: Nem tudom, te melyik országban éltél, de az öszödi beszéd után jöttek a polgármesteri választások és "narancsba borult az ország" ha jól emlékszem a riporterek szavaira. Ergo: végülis szinte 99,9%-ban a legtöbb helyen, még a legkisebb falvakban is fideszes vezetés volt. Csak a kormányban nem. Akkor?

berczy04 2011.11.17. 20:54:54

@Meleardil Eressea Iluvadan: Erre a kommentre is csak azt tudom mondani, hogy le a kalappal. De nyugi, akik a közgázt puffogtatják, nem értenek hozzá, csak hallották és jól hangzik. Olyan, mint amikor idegen szavakkal dobálóznak, mert azt hiszik, attól okosabbnak látszanak. Hát csak higgyék azt! :)

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.17. 20:55:14

@Virág et.: A kis anyázó hülyék lényegtelenek. Ők csak frusztráltak, hogy a fülkeforradalom nem úgy alakul, ahogy ők azt elképzelték mikor behúzták az x-et. Vidéki meg Enrico kellenek ide, akik megmagyarázzák a gyönyörű nyakatekert érvelésükkel a megmagyarázhatatlant, és mindeközben el is hiszik amit írnak :)

gergo1000 2011.11.17. 20:58:25

@politikai:
mi akkor?
A fidesz arra pont rájött, hogy egyáltalán nem jó a nagy közösségnek, ha sok kicsi arra játszik, hogy csak ő nyerjen. A helyi vezetőknek akkor pont az az érdeke, hogy az ő "kicsi országa" nyerjen. Pont ez az ellentét is hozzájárult ahhoz, hogy az egész csödbe ment. Mert a kutya más irányba ment mint a farka.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.11.17. 20:58:40

index.hu/belfold/2011/11/17/nekunk_nem_fonokunk_az_imf/
Erre a propagandára Göbbels is büszke lenne, pedig azért ő se volt semmi.

politikai 2011.11.17. 21:01:02

@gergo1000: Most megkapták az egészet és másfél év alatt azt is sikerült elrontani, amit épp helyrehoztak némileg. Ahelyett, hogy lapítottak volna, hogy átessünk a válságon, nem. Még fokozták azt. Azt is el tudtam volna képzelni, ha 2006-ban ők nyernek, ők idézik elő a világválságot is. :-)

Virág et. 2011.11.17. 21:01:04

@Combi a ballibes Ferkófan: Mondjuk egy jó Vidéki classicot most én is meghallgatnék. 100 évvel ezelőtti bölcseletekkel meg idézetekkel, ami megmagyarázza végül, hogy a segg és a száj helycseréje az teljesen rendben van - feltéve, ha azt a Fidesz teszi.

Kicsit várjunk még. Előbb-utóbb ők is előkerülnek.

sexmachine 2011.11.17. 21:02:47

@gergo1000: szerintem is egyetértünk, főleg, hogy nem írtam le a véleményemet. És oké, kierőszakolt. Remélem így már nem kapsz agybajt. :-)

tojas99 2011.11.17. 21:03:00

Ha az argentínok túlélték, mi is túléljük.

ÁLLAMCSŐDÖT, ÚJRAKEZDÉST!

sárkányfő 2011.11.17. 21:05:23

Ráfért már szegény hazámra egy jó hír a sok-sok hónapnyi káosz után.

De.

Rossz hírem van. A másfél éves tébolynak van egy olyan szomorú tanulsága, ami minden gazdasági elkúrásnál rosszabb: bebizonyosodott, hogy van az országban vagy 1-2 millió ember, akivel simán el lehet hitetni, hogy_
- az IMF maga az ördög,
- az IMF = Zellenség
- az IMF ellenünk ront
- az IMF direkt rosszat akar
- az IMF-megállapodás = nemzeti szégyen és halál
- az IMF-hitel = a nemzeti szuverenitás megszűnése, gyarmati lét.

Nehéz elhinni, de ezek teljesen komolyan ilyeneket gondolnak. Talán még pedofilnak is vélik páran az IMFet.
Szóval lehet most örülni, hogy a csőd előtt 5 perccel Orbán észhez tért (na nem az ország miatt, hanem önmaga miatt - ha csődöt csinál neki örökre vége), lehet örülni, hogy végre picit erősödik a forint, stb. De amíg ennyi szanaszét manipulálható szellemi fogyatékos agyrokkant járkál köztünk, addig bármikor jöhet egy újabb hazug politikus, és ezeket felhergelve a nagy semmire megint szétkúrhat mindent.

Épp most olvastam, valaki szerint oké, most behívjuk őket, de csak azért, hogy azonnal kirúghassuk őket ha már lehet... értitek? A közvetlen csődtől menekítsen meg minket az IMF, aztán repülnek a picsába és folytatjuk az elkúrást tiszta erőből.

messi-asz 2011.11.17. 21:05:44

@tojas99: már ez nem kérdés hogy államcsőd VAN

már csak az a kérdés megússzuk e vér nélkül...
sok ÁLLAMON CSÜNGŐ fides zombirka... az meg fog dögleni...

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 21:05:53

@tojas99:
Így van!
Újrakezdést, a FIDESZ-szel, ja nem, az MSZP, ja nem, a JOBB, ja nem, az LmP, ja nem.
Öööööö kivel is?

Viktus 2011.11.17. 21:07:27

@Virág et.:

Szerintem napokig nem fognak ... vagy nem nyilatkoznak ezen témakörökben :D

gergo1000 2011.11.17. 21:07:56

Ja és mégegy, mert elfogyott a borom:)
Ma kellett volna megmentenie a bankszövetségnek a devizahiteleseket. Úgy látszik mégse lettek megmentve. Gondolom 9 után már nem jön új hír. Pedig én nagyon vártam.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.17. 21:08:26

@BPBP:
Az olaszoknál felálló kormányban egy darab politikus SINCS!

Na ez kellene nekünk is a következő választásig. Senkit nem engedi oda, akinek valaha is köze volt bármelyik párthoz, a képviselők meg csak nyomogassák az "igen" gombot, ahogy eddig is tették. (biodíszlet)

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 21:10:35

@Kőmíves Kelemen:
Csak az a kérdés, hogy van még ilyen ember ebben az országban?
Pláne, aki ez után a 21 év után el merné vállalni?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.17. 21:10:45

@gergo1000:
Én is vártam pedig, hogy mit sikerül megalkotni. Gyakorlatilag szerintem semmit, mert annyi az ellenérdekelt fél a játékban :/

becsoccsent 2011.11.17. 21:11:06

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

SZOPOOOOOOOOOOOOOOOOOO!!!!!!!!!!!!!! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

messi-asz 2011.11.17. 21:11:17

@gergo1000: a TEK et még éjszaka is kiküldhetik ha nagyon csalódott vagy...

Virág et. 2011.11.17. 21:11:49

@sárkányfő: Ebben az országban van 1-2 millió ember akivel el lehet hitetni, hogy az a rossz, akire épp a Fidesz azt mondja, hogy rossz. Hogy az éppen az IMF, a tőzsdéző MNYP-k (amelyik pénzt a kormány rögtön elverte részben a tőzsdén Molra), a gonosz élelmiszermultik (szemben a jóságos, baráti CBA-val, ahová minden munkavállaló mosollyal az arcán megy dolgozni és a beszállítóknak is minden nap maga a mennyország) az percről percre változik.

@Viktus: Alábecsülöd az igazi párthűséget és elhivatottságot. Jönnek, mert jönni kell. Most jobban, mint bármikor. :)

gergo1000 2011.11.17. 21:11:58

@sárkányfő:
A legszörnyűbb az, hogy én is elhittem, sőt még most is hiszem. Pedig van két diplomám, az egyik a Közgázról. Szóval az elmúlt 20 év oktatására hatással levők ez alapján elég rosszul végezték a dolgukat, ha én diplomát kaphattam. Na most már a pohárból is elfogyott a bor, úgyhogy én tényleg eltüntem.

messi-asz 2011.11.17. 21:12:08

@gergo1000: már úgy értem, ha nagyon akarod hogy a fides ormány megvédjen

Viktus 2011.11.17. 21:13:23

@Virág et.:

Várjuk ki a végét nem nyilatkozott még sem az orbán szája sem a védelmi biztos addig nem tudja szegény videki, hogy mit kell mondani ...

becsoccsent 2011.11.17. 21:13:41

@becsoccsent: @becsoccsent: hoppa, elnezest, ugy nez ki, a felhotlen oromomet nem osztja a blogmotor.. vagy csak nalam nem tordeli be?

a fidesz szopjon le! akkor is, ha bloff volt, de akkor foleg, ha komoly! hol van most egy igazi POLITIKUS, hogy azt mondja: tevedtunk, ezert vallaljuk a felelosseget?

legalabb egy orban-matolcsy-kosa triumviratus. lecccccccccccciiiiiii!!!!!!!!!!! :DDD

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.17. 21:13:54

@BPBP:
Őszintén szólva engem az se érdekelne, ha külföldről importálnának egy komplett gárdát. Valami jó kimondhatatlan nevű kell, hogy a normális szerkezeti reformok ellen tüntető egybitesek (+ az Orbán által felbéreltek) ne tudják kimondani :]
Kurvára félretenném a magyarságomat egy élhető jövőért cserébe... mert mióta élek csak azt hallom, hogy "még egy kicsit meg kell szoritani".

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 21:15:31

@Kőmíves Kelemen:
"mert mióta élek csak azt hallom, hogy "még egy kicsit meg kell szoritani"."

:)))))))

Ez pontosan így van! Csak még ez az év lesz nehéz evvtársakk!!!

berczy04 2011.11.17. 21:15:39

@Bathory: Hehe, ez tetszett...! :)

Viktus 2011.11.17. 21:16:48

@Kőmíves Kelemen:

Ilyesmi kísérlet már volt tavaly söpörte el a fülkeforradalom :P

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.17. 21:17:17

Ez az egész csak dezinformálás az határainkon várakozó csőre töltött CDS felárakkal várakozó ellenség megtévesztésére! Majd holnapra kiderül...vagy marad a szmog...

berczy04 2011.11.17. 21:19:04

@Herr SturmLikudnik: Na igen, meg vagyon ez már írva jó régen, csak olvasni kellene, ami itt a többségnek, mint valami misztikus rítus elevenedik meg, amit messze kerülni kell. :D

DEGEC 2011.11.17. 21:20:42

b+ nem hiszem el, 3-4 napja mondta vmik fideszes hogy tutira nem, nincs szükségünk.

hát az ájemef megmutatta, hogy bezúzza a ft ot ha nem, nem véletlen volt 317

aztakurva

sárkányfő 2011.11.17. 21:22:06

@gergo1000: Ez tényleg nagyon szomorú.

Most, hogy még megállapodás sincs, csak a hírt jelentették be, és fél órán belül máris 2%-kal erősödött a forint és javult 5%-kal az országkockázat, most talán sikerül átértékelned a dolgokat.

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.17. 21:26:29

@gergo1000: Az ember azt hiszi el, amit hinni akar!

sárkányfő 2011.11.17. 21:26:32

@DEGEC:
Az semmi, Kövér ezt mondta:
"Ahol az IMF járt, és ahol a szervezet előírásai szerint próbáltak kilábalni a válságból, ott abból mindig gazdasági és szociális katasztrófa lett."

Nyomták az agymosást rendesen :)

Ekkora, tök értelmetlen öngólt, vazz... behergelik a híveket a nagy semmiért, csak hogy pózolhassanak a szabadságharc hőseinek szerepében, egy olyan harcban, ami csak az ő fejükben létezik, aztán meg a kreált virtuális háborújukban veszítenek...

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 21:29:57

@Kőmíves Kelemen:
Egyébként ebből a "még egy kicsit meg kell szoritani" helyzetből soha a büdös életben nem fogunk kimászni, mert ami itt folyik ebben az országban, ugyanez folyik a világméretü rendszerekben is, csak sokkal nagyobb méretekben. Senkinek sem érdeke, hogy ez a pici ország szuperhatalommá nöjje ki magát (nincs olajunk, gázunk ,területünk, stb.)
Ezt kellene egyszer felismerni, majd ezután azt, hogy, akkor leglább itthon egymást ne szivassuk halálra, hamár egyszer a külsö feltételek olyanok, amilyenek. Inkább ebből az adott helyzetből kellene a lehető legtöbbet kihozni.

Virág et. 2011.11.17. 21:32:07

@sárkányfő: Nem nagyon volt mozgásterük. Az "elmúltnyolcév" miatt főleg, csak nem úgy, ahogy azt ők mondják. Hanem az elmúlt nyolc év ellenzéki retorikája miatt. Ami lényegében egy dologra épült: bármit is csinált a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormány, az csak rossz lehet, annak az ellenkezője a helyes út. Ezek után nehéz ugyanazt csinálni, mint azok akiket pont ezt kritizálva sikerült leváltaniuk, ezért hát elkezdtek kísérletezgetni. Az eredmények ismertek, azokat pedig csak úgy lehetett eladni itthon, hogy háborús retorikát alkalmaztak: mi, a kicsi ország és ellenünk a gonosz karvalytőke.

Nagyon jól látszik ebből, hogy mindent meg lehet magyarázni ilyen kommunikációval, csak elég erős hit és agymosás kell hozzá. Abban pedig itt nincs hiány.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 21:32:56

Majd kíváncsi vagyok hogy fog örülni ugyanez a sok jobbágy amikor bejelentik a 2012es megszorításokat az IMFre hivatkozva.

A bankszövetség üdvözölte, a hitelminősítők üdvözölték, a külföldi befektetők is úgyhogy ami biztos az annyi hogy a jobbágyok szopni fognak.

Csak az a kérdés, hogy balról jobbra vagy jobbról balra vagy mélytorok.

Mindenesetre az üzenet az, hogy szarban a haza, a jó hír meg az, hogy még nagyobb szarban lenne ha lenne életképes ellenzék.

politikai 2011.11.17. 21:33:40

@gergo1000: hát így gondolták a megmentést. :-) Erősödött a forint egy álhír benyögésével. :-)

4karika 2011.11.17. 21:35:57

Világos... Visszajön az IMF... (Ami azért az ország "csődvédelme" érdekében azér' nem olyan rossz most.) Tán el sem mentek úgy istenigazából...
Világos a vége...
Szabadságharc zajlott, immáron megint...
De e mostaniról nekem az jut eszembe, hogy "ha vak vezet világtalant, mindketten gödörbe esnek"...
Azért ez mégsincsen jól így. Évszázadok óta szabadságharcolunk, időszakonként, s mégis mindég bukta a vége. Mindég ez a nemzet a felmosórongy?
Vagy bennünk van a hiba, vagy pedig választott vezéreinkben. Én ez utóbbira szavaznék, bár nem vagyok szakembere e tárgykörnek...

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.17. 21:36:59

@DEGEC: "2011. november 10. A magyar kormány a Nemzetközi Valutaalap nagylelkűsége helyett a piaci finanszírozást részesíti előnyben. Ez nagyon kockázatos döntés volt, de helyes döntés is, amint az elmúlt egy év tapasztalatai mutatják (Orbán Viktor a London School of Economics hallgatóinak tartott előadásában)."

Nos ez nem jött be...

Viktus 2011.11.17. 21:38:35

@DEGEC:

2011. november 14. Nincs arra szükség, hogy a kormány készenléti hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). „Nem ez a gazdaságpolitika van most, mi a pénzpiacokról finanszírozzuk magunkat és képes Magyarország arra, hogy a saját lábán álljon” (Szijjártó Péter)

2011. november 14. Ez a hárombetűs intézmény mélyen ellenez minden olyan intézkedést, ami kihozza a bankok csapdájából az embereket. Így hát nem rá, hanem ellene hangoljuk a gazdaságpolitikát (Matolcsy György a parlamentben)

2011. november 15. Magyarország már nincs az intenzív részlegen, ahol 2008-ban, az IMF-segélycsomag idején volt. (Orbán Viktor november a The Economistnak adott interjúban)

index.hu/belfold/2011/11/17/nekunk_nem_fonokunk_az_imf/

sárkányfő 2011.11.17. 21:39:54

@Virág et.: valóban nem volt sok mozgásterük 8 év totális populizmusa után, de ebből nem következik egyenesen, hogy az IMF-et naponta a legfőbb gonosznak, korunk török-tatár-orosz ellenségének kell beállítani.

Ráadásul más szempontból meg óriási mozgásterük volt, sokkal, de sokkal nagyobb, mint bármelyik kormánynak 1990 óta: volt/van 2/3-uk, amivel sokkal gyorsabban lehetne haladni, haladtak is, csak épp a rossz irányba. És az anyagi mozgásterük is nagy volt, mivel lenyúltak egy 3000 milliárdos kasszát is, amiből ha okosan csinálják, fantasztikus eredményeket lehetett volna elérni. Ennyiből lehet finanszírozni pl. egy alrendszer reformját. Ebből ugrásszerű látványos eredményeket lehetett volna csinálni. 2011-nek egy nagy sikernek kellett volna lennie.
Most képzeljük el, ha nincs a lenyúlt 3000 milliárdjuk sem. Akkor hol tartanánk?

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 21:40:21

@BPBP:
A felsorolásból még ez is kimaradt: és nincs szerencsés történelmi helyzetünk sem...

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 21:41:59

@Viktus: 2011. november 15. Magyarország már nincs az intenzív részlegen, ahol 2008-ban, az IMF-segélycsomag idején volt. (Orbán Viktor november a The Economistnak adott interjúban)

Helyesebben ez benne volt a cikkben, de nem OV mondta hanem az Economist újságírója.

Viktus 2011.11.17. 21:44:10

@sárkányfő:

Jah ezt nem tudták szegény droidok sem felfogni hiába okoskodik Gyuri az unortodox gazdaságpolitika vívmányaival mind átmeneti eredményeket hoznak lásd. különadók, mnyp, és amikor kivezetődnek a rendszerből mélytorkos szopót okoznak.
Az állami rendszerekben nem történt semmi reform ... minden ugyanolyan sz*r, vagy a terveik alapján még sz*rabb lesz.

messi-asz 2011.11.17. 21:44:47

@Bathory: igazad van. ha 2008-ban az intenzíven volt, akkor most nem ott van, hanem az
ELFEKVŐN !!!!

Virág et. 2011.11.17. 21:44:54

@sárkányfő: Saját maguk kötötték meg a saját kezüket. Mivel az egyetlen eredményes út a Bajnai-Oszkó-féle módszer követése lett volna (amelynek az eredményeit nemcsak a számok bizonyítják, hanem gyengébb pillanataiban még a fidesz is elismerte), csakhogy épp az ellen, annak ellenpólusaként, arra kontrázva nyertek választást. Nem merték az arcvesztést vállalni, de eddig lehetett csak hátrálni, most a szakadék szélén azért még maradt bennük annyi tisztesség, hogy a leugrás helyett inkább megfordultak. Én ezt teljesen őszintén becsülöm és egy picit meg is vagyok lepve.

Amiatt meg nem kicsit vagyok mérges, hogy akkor mi a fenének kellett nekünk 1.5 évet és 3000 milliárdot elcsesznünk, ha most ugyanoda megyünk vissza, ahol az Oszkóék anno elkezdték?

jardel 2011.11.17. 21:45:25

én már csak egy újabb Hitler-videóra várok...

kútásó 2011.11.17. 21:45:55

Sokan fogtok ti meg imadkozni az orbani nemmegszoritasok utan majd amikor az imf elkezd kirazni benneteket a gatyatokbol. vaccpaor meg mehet tuntetni ny-ba. alig varom h kezdodjon a show. remelem kikenyszeritik a sved nyugdijat, orbieknak ugyse lett volna hozza toke. Az kulon moka lesz, ahogy az eddigi IMF buzi ballib ertelmiseg atmegy fideszbe es anyazni kezdi a nepnyuzokat. Mi lesz itt meg 2014ig! Lehet a jobbik szovetsegben indul majd a mazsihisszal?
magyarnak lenni a legviccesebb dolog a vilagon.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.11.17. 21:45:58

Na de hova tűnt Vidéki fülkeforradalmár elvtárs?

messi-asz 2011.11.17. 21:46:05

ja jövöre meg a PATOLÓGIÁN lesz a zország...

Virág et. 2011.11.17. 21:50:06

@kútásó: Hát nem tudom, az első IMF paktum után gyérebb megszorításokkal nagyobb eredményeket ért el az ország, mint amit Viktorék IMF nélkül önszorgalomból magukra vállaltak. Számold meg, hogy az adócsökkentés kormánya hány új adót vezetett be, milyen szintre emelte a jövedéki adót és az ÁFA-t (EU-s csúcsra). Emellett leépítések a közszférában, tanárkirúgások előkészítve többezres létszámban (Hoffmann nem tud róla, csak a jobbkeze, amivel aláír), ingatlanadó belebegtetve, EVA ki az ablakon (illetve a csillagos égbe emelve), nyugdíjak betámadva, felülvizsgálva.

Az IMF nélkül is erősebben szorított meg a fidesz, mint az előző kurzusok. Most max lesz egy bűnbak, akire lehet majd mutogatni ismét.

Én is akarok kommentelni 2011.11.17. 21:51:03

@Bathory:
Az gondolom elkerülte a figyelmedet, mint ahogy az Eco újságíróét is ezek szerint, hogy 2008 után még Bajnaiék jöttek. Minden esetre ettől az apró névtévesztéstől eltekintve (Bajnai helyett Orbánt írni) korrekt a megállapodás. 2010-re visszajöttünk a halálközeli élményből.

Én is akarok kommentelni 2011.11.17. 21:52:35

@Virág et.:
"Az IMF nélkül is erősebben szorított meg a fidesz, mint az előző kurzusok. Most max lesz egy bűnbak, akire lehet majd mutogatni ismét. "

Csak az időzítés rossz már ahhoz: hamarabb megszorítottak egy hatalmasat, mint az IMF-hez szaladnának.

4karika 2011.11.17. 21:52:41

@kútásó:
"magyarnak lenni a legviccesebb dolog a vilagon. "

Meglehet, de miért érzem azt, hogy nem csak én nem tudok már nevetni ezen?

gergo1000 2011.11.17. 21:54:04

@sárkányfő:
Hát pont nem sikerült:) Épp megerősítettem hitemben, de hát ilyen az emberi agy, úgy látszik. Úgyanabból a mondatból 100-an képesek vagyunk 100 következtetést levonni. Az a megnyugtató nekem, hogy az én elbaszott diplomámat, pont azok adták, akikkel nagyon nem értek egyet, így ha nincs igazam, akkor nyugodtan megvereghetem a vállamat, hogy ezeket a balfaszokat is sikerült átvágnom, ergo csak nekem lehet igazam, ha ilyen hülyék:)

Én is akarok kommentelni 2011.11.17. 21:54:30

@kútásó:
Manyup tagként milyen messze is állok a svéd nyugdíjmodelltől?

Virág et. 2011.11.17. 21:55:12

@Én is akarok kommentelni: Most jönnek majd csak az igazi megszorítások. Ami eddig terv volt, az jövőre hatályba is lép és alkalmazandó lesz. Az állami finanszírozott helyek radikális csökkentése a felsőoktatásban (leánykori nevén a tandíj bevezetése, ami ellen nem is olyan rég még szociális népszavazatattak), az új áfa, az elbocsátások és a többi, még csak tervként belebegtetett megszorítások még csak 2012-től jönnek.

4karika 2011.11.17. 21:55:42

@messi-asz:
ja jövöre meg a PATOLÓGIÁN lesz a zország...

Lesz még abból proszektúra is..... Ha így haladunk.

subtotal 2011.11.17. 21:57:58

@Meleardil Eressea Iluvadan: "Aki ezek utan a megzsarolton rohog, es nem a zsarolot gyuloli meg feneketlenebb duhvel"
2008 végén nem lettél volna népszerű ezekkel a gondolatokkal.

messi-asz 2011.11.17. 21:58:00

@4karika: az nem ugyanaz? én azt hittem...

Secnir 2011.11.17. 21:58:08

..nem tudom megvolt-e az év epic fail-ja:
RTL Klub
Híradó (nevezzük így)
elmagyarázta, hogy jött az IMF és kölcsönadott
háttérben ugye képek az ülésről.

ÉS itt szakadt le a pofám, meg a herezacskóm a röhögéstől: az IMF részéről DSK-t mutogatták, az állam részéről Oszkó Péter írta alá a papírokat.

Nem gáz kedves szerkesztő urak egy mai hírre egy hároméves (!) felvételt mutogatni?

dr kíváncsivagyok 2011.11.17. 21:58:10

@roxxtar: A bölcs vezéred , aki sohasem hazudik, már nyakig van a szarban,...remélem követed !

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 21:59:42

Jött az "economic hit man", és rálőtt egyett OV-ra.

gergo1000 2011.11.17. 22:00:30

ránéztem a bankszövetség honlapjára:
www.bankszovetseg.hu
elnökségi ülések menüpont alapján utolsó ülés: 2011. június.
sajtóközlemények menüpont alatt:
A bankszövetség mai ülésén megtárgyalta (2011. október 3)
Korrekt ez a a szövetség:) Nyiltan, átláthatóan működik, mindenféle kartell gyanú felett. remélem megmentik az országot.

dr kíváncsivagyok 2011.11.17. 22:00:54

@Én is akarok kommentelni: A ( valódi) megszorítások még csak most jönnek...avagy hallott valaki kormányoldalról "megszorítást" emlegetni...na, majd mostantól fogtok !

rókafogta 2011.11.17. 22:01:32

Hú de jó, már azt hittem el kell adni az Alkotmány asztalát meg a festményeket.

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.17. 22:02:00

@Én is akarok kommentelni: ez mind az IMF miatt van. Eddig titokban tartották, csak most derül majd ki....de nem akarok a kormányzati kommunikáció elé vágni.

jazzcool 2011.11.17. 22:04:00

várjuk ki a végét! egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy sikerül az IMF-fel megállapodni. A Valutaalap minden extra feltétel nélkül aligha fogja tűrni, hogy folytassa a kormány a beláthatatlan következményekkel járó végtörlesztéseket. És az 1 milió eladósodott embernek eddig csak a töredéke, a jómódúak tudtak törleszteni, azok, akiknek eddig sem jelentett gondolt a havi törlesztés. Na most a kormánynak már így is arcvesztés az IMF-fel való "új típusú" megállapodás. De ha ennek ilyen ára lenne, az tényleg kezelhetetlen helyzetet teremtene. Nemcsak a kormánynak, hanem a segítségre váró majdnem 1 millió adósnak is. Ha meg nem lesz semmilyen megállapodás az IMF-fel, akkor jön a bóvliba vágás, ami szintén kezelhetetlen helyzetet teremtene. Még gyengébb lenne a forint, még több adós válna fizetésképtelenné, a központi költségvetés egyensúlyáról már nem is beszélve....Roppant nehéz a helyzet!

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 22:05:30

@Secnir: Főleg hogy kölcsönadásról a mai hírekben szó sincs.

4karika 2011.11.17. 22:06:23

@messi-asz:
Asszem a proszektúra a hullaházzal egyenértékes...
A patológia meg olyan részleg, ahol végeznek különféle (szövettani és egyéb) vizsgálatokat is - nemcsak holtakból vett mintákból.
De szerintem a köznyelv nem tesz különbséget.
Amúgy meg nem vagyok doki, nem akarok szakérteni.
Ha akad itt egy szakmailag kompetens egyén, majd helyretesz bennünket.

Virág et. 2011.11.17. 22:08:32

@jazzcool: Lesz megállapodás. A manyup pénz elfogyott, a gazdaságélénkítés meg nem jött be. Kell a pénz, a színfalak mögött akár kutyába is lemegyünk érte. Egyébként a végtörlesztéses mizériánál jobban érdekli az IMF-et az egykulcsos adó és a szükséges kiadáscsökkentések és strukturális váltások megtétele. Az meg valahol talán érdekünk is.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 22:10:56

@jazzcool: Egészéges gazdaságpolitikát nem lehet 1millió adós(fingom nincs honnan vetted a számot, ráadásul a többség rendületlenül törleszt) , azaz gazdasági analfabéta szájízéhez igazítani mert az = kommunizmus. Most lesz valaha öngondoskodásra épülő piacgazdaság vagy a kommunizmust toldozgatjuk peresztrojkaszinten?

messi-asz 2011.11.17. 22:11:11

@4karika: igazad van... a patologián van patológus
a proszektúrán meg nincs proszektorológus

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.17. 22:14:35

Csodálatos cikk mi történt a színfalak mögött:
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111117-uj-megallapodast-akar-a-kormany-az-imffel.html

"Pánikreakció volt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részéről a csütörtök délutáni bejelentés, miszerint a kormány tárgyalásokat kezdeményez egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - értesült az [origo] több, egymástól független forrásból. Kormányzati körökből származó információink szerint Matolcsy György minisztériuma arra reagált a lépéssel, hogy a világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Standard and Poor's csütörtökön jelezte a kormánynak, hamarosan bejelenteni Magyarország leminősítését.
(...)
Az [origo] egy, a döntésben részt nem vevő, de arra rálátó NGM-es forrásból úgy tudja, a tárcánál csütörtökre valószínűsítették a leminősítést (a leminősítést általában a piac zárása után, tehát délután fél hat után szokták bejelenteni). A forrás szerint az is felmerült, hogy pénteken adja ki a Standard & Poor's a közleményt a magyar adósság bóvlikategóriába rontásáról."

Egyszerűen beszartak, hogy ma este vagy reggel leminősítik az országot, és gyorsan kiadtak 16:00-kor egy közleményt, de sem a kormány tagjait, sem az IMF-t nem tájékoztatták előtte.

Epic kormányzás! :-)

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 22:15:08

"A gyorsnaszádot mégis bekormányozzák az IMF kikötőjébe"
Ahol - ahogy azt a kivénhedt hajókkal szokták - berobbantják a tengerbe, hogy egy jó kis korallzátony jöjjön létre belőle.

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.17. 22:15:59

@Bathory: Nincs pénz???
Atyaisten! Minket itt megerőszakolnak!!! :)

2011.11.17. 22:18:01

@Bathory:

Megtetted eddig is amit meg kellett.
VÉGE!
Ennyi volt, néha ezt be kell látni és fel kell adni....

alien 2011.11.17. 22:18:23

Megpróbálták a nem ortodox magyar gazdaságpolitikát, különadókkal, új adókkal, egykétkulcsos adóval, a 3000 milliárd manyup pénz benyelésével, nem jött be. Ennyit ért a 8 év ellenzékben és a 1,5 év kormányzás. Új gazdaságpolitikához pedig új emberek kellenek.

asszem ez a lényeg

Károly4 2011.11.17. 22:19:15

Ugye mindenkinek világos, hogy mit fognak stikában kérni a magyar kormánytól az IMF megállapodás mellett? Lesz itt még alkotmánymódosítás, sajtótörvény-átírás, választási törvényhez nem hozzányúlás, stb.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.17. 22:21:03

@Károly4:

Az IMF-et ezek nem érdeklik, csak a gazdaság és hogy vissza tudjuk fizetni a hitelt.
velemenyvezer.blog.hu/2011/11/17/mi_tortenik_ahova_az_imf_beteszi_a_labat

Én is akarok kommentelni 2011.11.17. 22:21:47

@Károly4:
Hamarabb vállalja be viktor a teljes államcsődöt, mint azokhoz hozzányúljon mint amiket te felsoroltál.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 22:21:59

@MikeBoy: Igen, tudom. Hüpp-hüpp.

Elvárnátok hogy mondjon le az 58as támogatottságú kormány is, de a Matolcsy az azonnal. Arról hogy mi van utána fingotok sincs de 'monnyonle'! Milyen arc akinek aszongya a jobbágy hogy monnyonle 'zt nemmond? Emberazilyen?

jazzcool 2011.11.17. 22:22:36

@Virág et.: szvsz az egykulcsos feladása is nagy arcvesztés lenne, de az tényleg jó lenne a gazdaságnak.

Viktus 2011.11.17. 22:22:37

@zero:

Az olyan ortodox egyeztetni meg értesíteni a másik felet.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 22:23:04

@Károly4:
És mi lesz a festményekkel? (ha már zero avatarja ilyen epic)

Én is akarok kommentelni 2011.11.17. 22:23:52

@jazzcool:
Egykulcsos feladása? :) Január 1-től 3 adókulcs és 2 adóalap lesz. Ez elég messze van ám az "egykulcsos" rendszertől.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.17. 22:24:41

Egyelőre csak Harrach és Martonyi mert nyilatkozni a témában, és b+ megmagyarázzák!!! :))
www.stop.hu/articles/article.php?id=962544

Virág et. 2011.11.17. 22:25:57

@Károly4: Ez mondjuk jó lenne, de az IMF-et a gazdaság érdekli és nem a demokratikus intézmények. Ezekhez nem fognak hozzányúlni.

Hadrianuska 2011.11.17. 22:26:05

@ketroot: "Olvasom itt a sok kárörvendő marhát.Csak az a baj,hogy senki sem ír arról amiről a cikk szó.lEz nem IMF hitel.Itt nem vesz fel az állam egy fillért sem.A valutaalapnak sincs semmilyen elvárása cserébe.Ja és nem szól bele a gazdaságpolitikába,mivel nem ad pénzt.
A fidesz azt mondta már az elején és azóta is,nem engedi,hogy az IMF szabja meg a gazdasági lépéseket.Ilyen most nincs,pénzt nem vesznek fel.Miről is beszéltek??
Azt írjátok az MSZP-nek 6 év kellett,hogy csődbe vigye az országot a fidesznek elég volt másfél.Ezzel az a baj,hogy nem múlt még el amit az MSZP okozott és még vagy 20 évig nem is fog a sok hitel miatt.
De legyen igazatok.Legyen új választás!!
Eredmény fidesz kormány 2012-2016-ig mert ugye nem kérdés,hogy ki nyerne.Sok idióta troll nagy a kárörvendés de még ehhez is hülyék vagytok mert nem értitek miről van szó."

Nem kéne már aludnod, te kis taknyos? Holnap iskola, ott meg bevered a fejed a padba, ha elalszol és még hülyébb leszel.

agyamputáltak 2011.11.17. 22:27:32

hadd röhögjem ki a nyomorék narancsagyúakat a szabadságharcukkal fujjIMF ahogy szembeköpi őket a saját naszádjuk (némi képzavarral), tökmindegy hogy szóltak-e vagy sem (ami persze megint priceless)
itt mantrázták a papagáj dumát nemnemnem és nem kell IMF és most mégis?! na ez milyen érzés lehet, kognitív disszonancia befigyelhet :D

:DDDDDDDDDD

2011.11.17. 22:27:49

@Bathory:

Csakis rólad volt most szó.
Benne maradhatsz a szerepedben, de semmi értelme már.

Én is akarok kommentelni 2011.11.17. 22:29:03

@Virág et.:
Azért láttunk mi már itt érdekes dolgokat az elmúlt hetekben... az olaszoknál és a görögöknél is más már a kormányfő, ahogy indult az egész egyik se akart lemondani, és mégis 2 nap alatt mindkettő félreállt.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 22:29:11

@zero: Hát ez a kurvanagy tévedés. Nem akarják hogy visszafizesd, azt akarják hogy fizesd. A görögök is egyre többet kaptak tőlük és csak beszakadtak. Most tizedáron vehet görög szigetet aki akar, mert voltak állami tulajdonú szigeteik.

Szóval a visszafizetés az biztosan nem cél, a bank is milliós büntetéssel honorálja a gyors visszafizetést.

Nem a pénz boldogít, hanem a kamat.

fchris82 2011.11.17. 22:29:45

@Meleardil Eressea Iluvadan: "Ugy tunik, vannak, akik a ma legdivatosabb vallas (kozgazdasagtan) dogmai mogul nem latnak ki."
Jó, nevezhetjük vallásnak a közgazdaságtant, mégis az történik, hogy akik a "bevétel > kiadás" szentségét, vagy az "addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér" parancsolatot betartják, általában nem mennek csődbe. A felelősen, megfontoltan és tervezetten gazdálkodók az esetek többségében jobban élnek és fejlődést tudnak felmutatni 20 év alatt, hacsak éppen nem fékezi meg őket egy földrengés vagy cunami, amivel viszont nehéz mit kezdeni.

Máshogy mondom. Matolcsy és OV a csapból is azt folyatta 4 éven keresztül, hogy "nagyarányú adó csökkentés kell", mire nem volt közgazdász - vagy ha úgy tetszik, "pap" -, aki méretes cikkekben, SZÁMOKKAL ALÁTÁMASZTVA tapsikolt volna, hogy "vazze, végre egy okos ötlet!". Aztán jöttek az 1 kulcsos adóval, amire aztán sok fanatikus hívő közgazdász megírta, nem jó ötlet, mert az így kieső tételek még nincsenek ellensúlyozva, és egyébként is válság kellős közepe van, meg úgy nem ártana számolni, ezt-azt. Elemi matek, ez egy másik vallás, nem untatlak vele. Megjegyzem, ez mellesleg az SZDSZ nagy szívügye volt, válság ELŐTT. Nos, van két csoport. Az egyik azt szajkózza, hogy "nincs gravitáció", a másik pedig azt, hogy "van, és ha leugrasz, le fogsz esni". Jelenleg az történt, hogy az egyik csoport lelépett a templom toronyból, ejtőernyő nélkül, mondván ő nem hisz ilyen balgaságokban, és most jól láthatóan pont az történik, amit a másik jósolt. A tudományokban ezt hívják úgy, hogy BIZONYÍTÁS, vagy nevezhetjük ezt az esetet kísérletnek is, amiben az unortodox elképzelések - amik elméletben sem állták meg a helyüket, mert soha senki nem számolta ki azt, hogy jó ötletekkel van tele -, gyakorlatban buktak meg.

Úgyhogy két eset lehet. Vagy tele a világ jósokkal, vagy ez a közgazdaságtan mégiscsak működik valamelyest, vagy legalábbis sokkal jobban modellezi a valóságot, mint amit Matolcsy ötlött ki, és nevezett el büszkén unortodox közgazdaságtannak.

De szeretném neked a figyelmedbe ajánlani, hogy van közgazdasági Nobel díj is ;) Tök menő, mi? Bármibe lefogadom, hogy üzleti tervet nemhogy nem készítettél még soha, nem is láttál, és emiatt te is az emberek azon 90%-ba tartozhatsz, akik szerint egy ilyen dolog tök felesleges, mert a jövőt nem lehet megjósolni... Nem baj, ettől még nálunk simán lehetsz pénzügyminiszter is, csak ne lepődj meg, ha számodra váratlan események történtek, és mások azzal fognak baszogatni, "megmondtam előre". Mindent nem lehet megjósolni, de amit Matolcsyék benéztek, azt mind igen (ostoba nyilatkozatok és keménykedés utáni piaci bizonytalanság, forintgyengülés és hitelvesztés, kiszámolt bevétel kiesések, stb, stb...)

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 22:29:47

@zero:
És mennyi benne az ország halála esetén kifizetendő kárösszeg?

2011.11.17. 22:30:52

@zero:

Ha ez a pánikreakció igaz, akkor itt armageddon lesz. :-(((
Ha most nem leszünk okosak, beszakad a forint.!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.17. 22:32:08

@Hadrianuska:

"Ez nem IMF hitel.Itt nem vesz fel az állam egy fillért sem.A valutaalapnak sincs semmilyen elvárása cserébe.Ja és nem szól bele a gazdaságpolitikába,mivel nem ad pénzt."

xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Hol élsz?????

Én is akarok kommentelni 2011.11.17. 22:32:37

@Bathory:
"Szóval a visszafizetés az biztosan nem cél, a bank is milliós büntetéssel honorálja a gyors visszafizetést. "
Ezt kifejtenéd bővebben is? Csak mert én fizettem már vissza előre hitelt és nem kértek tőlem milliókat
Most is van még egy lakáshitelem, annak az előtörlesztési részénél konkrétan ez szerepel: Előtörlesztés (végtörlesztés) díja 1%, de maximum 50000 Ft.

Viktus 2011.11.17. 22:32:51

@Károly4:

Nem lesz semmi ilyesmi az IMF gazdasági szervezet nem politikai. A médiatörvény max. addig érdekli őket, hogy Szalai nem kap a költségvetésből 30 milliárdot meg a közmédia 70 milliárdot. Az egykulcsos adó már jövőre is lényegében két kulcsos lesz.
Na meg Orbán hobbiját fúrhatják még meg a soha meg nem térülő stadion építéseket.

Jozicsenko, aki inkább lenne pék... 2011.11.17. 22:33:18

@zero: bocs srácok, de sehol sem láttam, olvastam hogy orbán lemondana, ha jön az imf -a facebookon körbement egy kérdés, hogy orbán lemond-e, ha jön az imf
forrásnak a népszabadság volt megadva, s innentől az egész pont annyira hiteles, mint a kurucinfo, ha megkérdezik hogy a cigányokat lőnék-e ki a holdba elöbb vagy a zsidókat

vagyis álom az egész

gyurcsány után meg orbán az életbe nem mond le (oszt közben meg felhozzák a jobbikot, jajjj de jó lesz, istenem... .-S )

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.17. 22:33:21

@Bathory:

És nálunk mit akarnak venni? Borsod megyét?

Viktus 2011.11.17. 22:34:06

@zero:

Részemről ok. :P:D

Melchi Zadok 2011.11.17. 22:34:25

bazmeg bathory, te szopni jársz ide.

zolika78 2011.11.17. 22:34:29

"Mivel Orbán azt mondta, ha az IMF be, akkor ő el, kíváncsian várjuk, mikor mond le ..."
van egy tippem: soha. Gerince nincs, csak mérhetetlen hatalomvágya...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.17. 22:34:38

@Jozicsenko, aki inkább lenne pék...:

Mi sem gondoljuk, hogy valóban lemond holnap ... bár Gyurcsány is lemondott egyszer ....

agyamputáltak 2011.11.17. 22:34:54

@zero:
annyira EPIC ez az egész, ahogy kiesnek a hívők a szerepből, mikor hirtelen fordul a naszád :DDDDD

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 22:35:11

@Hadrianuska: Mivel egyelőre le se ültek tárgyalni nem tudom mire alapozod, de a hitelkeret sem megy feltétel nélkül, az IMF nem karitatív szervezet.

Én is akarok kommentelni 2011.11.17. 22:35:31

@zero:
Van sok MOL részvénye az államnak, de van ám állami Rába is, mehet az is :)

agyamputáltak 2011.11.17. 22:36:47

@zero:
azért látszik te is élvezed a szenvedésüket :)))))

Viktus 2011.11.17. 22:37:44

@zero:

Baleseti adó is lesz rá?

Hadrianuska 2011.11.17. 22:37:58

@Bathory: Nem tudom miről beszélsz, ne haragudj! Olvasd el légyszi még egyszer, amit írtam..

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.17. 22:38:52

@agyamputáltak:

Csak ha ők szopnak. Ha már mi is, azt annyira nem.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 22:39:22

@Én is akarok kommentelni: Előtörlesztés (végtörlesztés) díja 1%, de maximum 50000 Ft.

Gratula, te vagy a kivétel. Az átlagjobbágy a törlesztőt nézi, a futamidőt nem. A korábbi kormány ámokfutása alatt a hitelszerződésekben sokszor ki is zárták az előtörlesztést.

Én is akarok kommentelni 2011.11.17. 22:39:59

Úgy várom, amint kiflicsücsök majd bejelenti, hogy az IMF miatt a kutyák után a macskákat is meg kell adóztatni :o

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 22:40:15

@zero: Pl. igen. Mindent. De majd csak ha olcsóbb lesz.

Hadrianuska 2011.11.17. 22:40:40

@zero: Te is olvasd el légyszi még egyszer, amit írtam. Én az alsó két sort jegyzem.(:

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 22:40:51

Nem is hülyeség ez a biztosítás kötés az IMF-el! Küssönk a forint árfolyamára biztosítást, és ha gyengül, akkor fizessenek!

Jozicsenko, aki inkább lenne pék... 2011.11.17. 22:41:05

@Virág et.: @Viktus: az a baj, hogy a választásokat a nyugdíjasok döntik el

nézzetek szét, az oktatást és kutatás-fejlesztést áldozzák fel értük: kivonulnak a felsőoktatásból és visszább veszik az innovációra fordítható pénzeket (ugyanis eddig a Joz Inc megbízhatta Zerot egy kutatási munkával, amit levonhatott /pontosabban nem kellett befizetnie/ az innovációra fordított kötelezettségeiből

most minden pénzt beöntenek a közösbe, évi kb 50 mrd Ft fog eltünni a semmibe

de a nyugdíjasokat nem bántjuk: ingyen utazás, nyugdíjemelés, elég egy nyilatkozat hogy a minimálbér másfélszeresénél nem keresnek többet legálisan...

szumma: sz.punk, de erősen...

@zero: Viktus 2011.11.17. 22:34:06 : nana, borsod megyében van tokaj, lowfast adom oda bárkinek! vigyék belpestet, újlipóciát, az eleve zs körzet, otthon is érzik magukat, senki nem bántja őket és én is tudom, hogy hova kell vízum Kanadán kivül...

Viktus 2011.11.17. 22:43:03

@Jozicsenko, aki inkább lenne pék...:

Nyugdíjasokról jót vagy semmit lásd. vastagbor.blog.hu/2011/11/14/remhirterjesztok_1 ők megérdemlik hazánk utolsó fillérjeit is! aki mást mond az gonosz! lásd. a topic kommentjei :D:P

Én is akarok kommentelni 2011.11.17. 22:44:17

@Bathory:
De az ugye nem a bank hibája, hogy ha azt a barom aláírja? Kötelező ott felvenni azt a hitelt olyan feltétellel? Kötelező felvenni azt a hitelt? Ne toljuk már rá az emberi hülyeséget a bankokra!

Jozicsenko, aki inkább lenne pék... 2011.11.17. 22:47:52

@Viktus: nem bántom a valódi nyugdíjast - elfogadom a nekik kifizetett pénzt és segítem őket

ha elmúltak 67 évesek

de aki 55 év alatt van, az alibizik, egy utolsó potyautas a szememben: lehet rendőr, tüzoltó, űrhajós, piszkosfred, tökmindegy: nem akarok miattuk többet fizetni és nem akarom hogy a csendjük miatt hitelt vegyenek fel, amit én fizetek vissza: görögország ebbe bukott bele...

vicc, de azt vettem észre, mind több cimbora kér számlát, ha egy szaki dolgozik nála: a megbízó biztosan tudja igazolni, hogy ki járt nála és a tökük is tele van, hogy a másik kerüli az adót...

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 22:48:56

@Én is akarok kommentelni: Ebben igazad van.

Ezért csinálják a komoly arcok(IMF) inkább államokkal, nem magánszemélyekkel. Valaki aláírja helyetted a hitelszerződést, te meg a gyereked vagytok a kezestársak, az aláíró meg kap jutalékot. Sirályság.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.17. 22:55:09

@Hadrianuska:

ja, bocs, nem láttam melyik az idézet

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.17. 22:56:39

@Viktus:

Kicsit sok a 3 millió nyugdíjasra elköltött évi 3000 milliárd forint (+4% inflációs emelés 2012-re), főleg, hogy csak 3,5 millió ember fizetett be tavaly adót.

1:1-ben nem fog menni.

Nem Penny hajója 2011.11.17. 23:03:29

Jaj, már annyira várom, hogy holnap reggel a Kossuth Rádióban és a Class FM-en meghallgathassam, hogy micsoda sikert ért el a kormány az IMF megállapodással. :)
Ami tulajdonképpen még nincs is, de ez csak részletkérdés, sőt komenista kekeckedés.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 23:03:44

"A vártnál kevesebb ajánlat, a vártnál magasabb hozamelvárással érkezett a múlt héten a legutóbbi magyar állampapíraukciókra, ez egyszerűsítve azt jelenti, hogy a Magyar Állam nem tudott hitelt felvenni, legalábbis nem a számára elfogadható, értsd megfizethető feltételek mellett a piacon. "

Jaaaaaaaaaa!
Akkor már értem! Most már olcsóbb az IMF hitel, mint a piaci!

ketroot 2011.11.17. 23:04:36

@Hadrianuska:

Ó basszus, ma te vagy csak a 3. ember, aki beszól, mert nem ismeri az idézőjelet...

Ha láttad volna a hozzászólásaim kicsit fentebb, akkor észrevehetted volna, hogy a mandinerről idéztem.

bandos 2011.11.17. 23:05:39

Istenem, ez a leírhatatlan öröm, ami belőletek (index meg indexes blogok) árad! :)
Szar ez mindenkinek, de mégis, ha a fidesz alatt történik akkor mégis...mennyire vártátok! Kicsit még jobb lett volna a "Breaking News - Bóvli kategóriába kerültünk!" hír, (de bizakodjatok, talán még az is bejön!).
Szar a kormányzás, hogyne lenne szar, itt 20 éve szar a kormányzás, de hogy ti ennek ennyire tudtok gyűlőletből (illetve mindenféle érdekekből, amiről nekünk sejtésünk sincs) örülni! Óriási. :))
Jó ünneplést!
De azért az talán túlzás, hogy az IMF-re csak az elmúlt másfél év hibás kormányzása miatt van szükség. Ez nevetséges még az indextől is, szerintem az örömmámorban nem tudja megőrizni azt a jókis független, józan ítélőképességét..

ketroot 2011.11.17. 23:06:58

@zero:

Csak az én idézett hsz-emre reagált, amit bemásoltam. Ő is azt hitte, hogy én írtam, te pedig azt, hogy ő.

Nemtom mi van ma, hogy senki sem veszi észre az idézőjelet bázz... xD

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 23:08:15

@bandos:
Hát tudod, azt azért mindig "öröm" látni, ha valaki (valakik) az áltluk kreált, iszonyatosan magas ló hátáról zuhannak a mélybe!

ketroot 2011.11.17. 23:09:37

@bandos:

Megmondom neked őszintén, hogy én ilyenkor annak ÖRÜLNÉK, hogy ilyen esetben a sok fanatikus barom ráébred, hogy ezek is csak átbasszák (speciel ez a kormány jelenleg). Persze aztán fel kell ébredni, hogy nem, nyelik továbbra is a maszlagot...

Szóval, amikor ilyen gebasz van reménykedek, hogy a magyar szavazók egy része azért észhez tér, de ez hiú ábránd marad sajnos.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.11.17. 23:09:52

Örülök, hogy nyakas miniszterelnökünk felülemelkedett ömagán. Talán ha előbb tette volna, akkor nem kerül ennyibe az országnak a dolog, de ez is haladás.

bandos 2011.11.17. 23:10:38

@BPBP: Értem én, sok pökhendi kicsit most pofára esik.
De az akkor sem igaz, hogy mindent ők csesztek el, de tudod mit: ez is teljesen mellékes.

De hogy ez nekünk nem jó, az fix. Legalábbis neked (feltehetőleg) és nekem nem jó. Hogy az indexeseknek mi a jó, az már megint más kérdés. De hagy ne örüljek velük, ha nekem ehhez nem fűződik érdekem.

sárkányfő 2011.11.17. 23:10:53

@zero: nem találok szavakat.... de most komolyan. megijednek, kapkodnak, pánikolnak, nem egyeztetnek senkivel... és ezek uralkodnak felettünk...

kezd az egész emlékeztetni a megboldogult Kisgazdapárt színvonalára...

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 23:12:48

@bandos:
"De hagy ne örüljek velük, ha nekem ehhez nem fűződik érdekem."

A legszebb öröm, az érdek nélküli öröm! ;)

bandos 2011.11.17. 23:13:38

@ketroot: És ha észhez tér a sok szavazó, mihez v. kihez forduljon? Keseredjen el, és végső csalódottságában szavazzon a Jobbikra?
Minden leminősítés, minden újabb hitel odavezet, hogy az embereknek már nem lesz mit veszíteniük, és jönnek a radikálisok. Én ennek nem örülök.
És ostoba, és nem távollátó pl. az index, hogy így ünnepli a kormány kis zakóját..akkor is, ha nekik ez valszeg átmenetileg jó.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2011.11.17. 23:13:43

@Bathory: az utolsó bekezdéstől eltekintve szívemből szóltál.
életben tartanak, hogy legyen a befektetőknek termelőerő. de csak annyira.

Viktus 2011.11.17. 23:13:46

@zero:

14. havi nyugdíjon érdemes lenne elgondolkozni! :D

sárkányfő 2011.11.17. 23:13:59

@sagia77:
Ha igazak a hírek, ennek semmi köze Orbánhoz, nem is tudott róla. Matolcsy pánikreakcióból dobta be a hírt, beszart egy esetleges leminősítéstől.
Káosz van itt, nem kormányzás.

bandos 2011.11.17. 23:14:37

@BPBP: Ebben igazad van! Csak tudni kell, hogy akik befolyásolnak minket és a nagy örömhírt terjesztik, pont az ő örömük nem az az igazán szép, őszinte öröm. :) De mindegy.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 23:14:43

@zero: Évi 3000 mrd megy a nyugdíjakra? Akkor nagyon komoly pénz lehetett a manyupokban (3000 mrd) összesen, az 1 évre elég? Ezért volt a sipítozás napszámba?

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.11.17. 23:16:21

@bandos:
"Minden leminősítés, minden újabb hitel odavezet, hogy az embereknek már nem lesz mit veszíteniük, és jönnek a radikálisok. Én ennek nem örülök."

Az baj, hogy ezeket nem csak neked kellene - egyébként nagyon helyesen - látnod, hanem a mindenkori tisztelt vezetőidnek (vezetőinknek) is! Sőt, elsősorban nekik!!!! És ennek megfelelően viselkedni, cselekedni!

Viktus 2011.11.17. 23:17:04

Így írnák át a büdzsét: hun-türk tudatú népekért is lobbiznak a fideszesek

hvg.hu/gazdasag/20111117_eva_koltsegvetes

:D

na ezeknek a nagy ötleteléseknek is vége lesz :P

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 23:18:54

@sárkányfő: Ja, persze, Matolcsy OV-tól függetlenül nyilatkozgat ilyeneket. Hogyne. Csak 1 telefonnyira vannak, ezt komolyan gondoltad?

wiener 2011.11.17. 23:19:43

nagyon érdekes ami történik, a legérdekesebb az hogy a nép csendben tűri

Viktus 2011.11.17. 23:21:04

@Bathory:

te megint egy nagy pofonba készülsz lendületesen beleszaladni ... komolyan el kell magyarázni, hogy működött volna ez? :D

Kerek négyszög 2011.11.17. 23:27:00

@ketroot:

"Megmondom neked őszintén, hogy én ilyenkor annak ÖRÜLNÉK, hogy ilyen esetben a sok fanatikus barom ráébred, hogy ezek is csak átbasszák (speciel ez a kormány jelenleg). Persze aztán fel kell ébredni, hogy nem, nyelik továbbra is a maszlagot..."

Nyelik, mert a szélsőjobbos fideszes médiabirodalom tömi őket mint paraszt a libát a tömény gyűlöletdumával.

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.17. 23:27:48

@Bathory: agyatlan!
Az a nyugdíjkiegészítés azaz 25% a nyugdíj 75%-hoz.
Az én esetemben ez ma 3 milla és még van vissza tíz évem tehát hozzá jön másik hárommillió. Ha megérem a hatvanötöt beoszthatom az állami nyugdíjjal együtt, ha nem, a család egy jót ebédelhet belőle! :)

Na olvastál IMF szerződést?

sárkányfő 2011.11.17. 23:28:49

@Bathory:
Én csak idéztem amit itt olvastam:
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111117-uj-megallapodast-akar-a-kormany-az-imffel.html

"Az NGM csütörtöki bejelentése annyira váratlan volt, hogy arról a kormány tagjait sem értesítette a minisztérium, sőt, az [origo]-hoz eljuttatott közleménye szerint nem volt tudomása ilyenről magának az IMF-nek sem."

De őszintén szólva leszarom, hogy a sok dilettáns vadbarom milyen sorrendben telefonálgat egymásnak, miután olyan elkúrást és rombolást vittek végbe másfél alatt, amihez képest lassan már minden szar aranynak látszik az elmúlt 20 évből.
A lépés nagyon jó, csak sajnos nagyon megkésett. Nem biztos hogy fél méterrel a szakadék előtt kéne rátaposni a fékre.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.17. 23:30:44

@fchris82: Igazad van. Ezt magam is tudom. Nem is pont erre celoztam. A kozgazdasagtan valodi tudomany. Modellalkotassal, feltetelrendszerrel, kiserleti bizonyitekokkal. Ezekbol ritkan talalni megalapozottat es korrektul vegigszamoltat a politikaban. En a kozgazdasagtan hivokre gondoltam. A felmuveltekre, akik a fejukbe toltottek par szabalyt, aztan azt alkalmazzak mindenre. Ismered a mondast: akinek van egy kalapacsa, hajlamos mindent szognek nezni. Mantrazzak a kinoheto kolcson, a penzpiacok bizalma, a hosszutavu fejlodes, meg mas magikus kifejezesek sorat, es nem veszik figyelembe, hogy ezek nem fizikai jelensegek exact szabalyokkal. Ezek statisztikus folyamatok emberi tenyezokkel sulyosbitva. Fenntartom, hogy az elmult 4 het nem egy gazdasagi szuksegszerusegekbol adodo folyamat volt, hanem egy mocskos zsarolas, meghozza a nyilt szinen, orcapirulas nelkul.

A mostani kormanynak az a baja, hogy harom dolgot akar egyszerre, amibol a pillanatnyi helyzetben legfeljebb egy valosithato meg. Ezek a szocialis jolet es gyarapodas, a gazdasagi fellendules, valamint a fuggetlenseg. Errol ujabb szolas ugrik be: ket szek kozott a foldre huppanni. Ez folyik most eppen. Mert ezeket nem egyszerre, csak egymasbol kovetkezoen lehet megtenni, ami persze kizarna, hogy hatalmon maradjanak. Marpedig ez a partokracia rakfeneje. A partok elsodleges celja nem az orszaguk elore mozditasa, hanem az, hogy a leheto legtobb idot toltsek hatalomban, kerul amibe kerul. Ha ezt azzal sulyosbitod, hogy a tetteiknek meg kovetkezmenye sincs, akkor garantalt az orszag hanyatlasa.

Ami a fidesz pocsek kommunikaciojat illeti, az nem is olyan pocsek. A kettos beszed jellemzi. Tipikusan arra alapoznak, hogy a legtobb ember fule tartalmazza azt a torzito modult, ami lehetove teszi, hogy szovegkornyezettol fuggetlenul azt hallja, amit szeretne hallani. A politikajuk pedig a Rodolfo modszert koveti: figyeljek a kezemet, mert csalok! Vagyis amig valaki azt lesi argus szemekkel, amit mutatsz neki, addig nem veszi eszre amit el akarsz dugni. Csinalnak egy boduletes baromsago, aztan amig a nepek horognek a dobbenettol, addig megteszik azt, amit eredetileg terveztek. Egy kevesbe latvanyos, de annal lenyegesebb dolgot. Mint a 98%-os kulonado bevezetese majd visszaszivasa, aminek urugyen ideiglenesen le lehetett kapcsolni az alkotmanybirosagot. holott az AB parkolopalyaraallitasa foleg arra kellett, hogy meg az uj Takolmany elott megtehessenek par dolgot, mint teszem azt a nyugdijkasszak koltsegvetesbe olvasztasa. Amit muszaly volt meg az allampapirok lejarta elott megtenni, mert egy rakat kamatot lehett igy sporolni.

Satobbi... Keso van...alvas. Holnap is lesz kamat.

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.17. 23:31:33

@wiener: a nép a Hiradókat nézi, ahol 90% balesetekről és bűnesetekről szól 10%-ban meg a bulvár megy.

JumboJet 2011.11.17. 23:31:53

@ámbátor: :D "Régebben amikor egye egy lépés történt, volt, hogy évekre vissza kellett kotorni, hogy meglegyen mit NEM fog kormányunk soha megtenni. Most már ez órákban mérhető.
Közelít a pillanat, hogy Szíjjártó még be se fejezi a mondatot, mire az ellenekzője megtörténik."

És még egy valami megváltozott, amivel a fijjug nem számolnak. Az azóta itthon is bekövetkező internet-boommal! Ugyanis, míg 98-ban még elő kellett kotorni a régebbi újságot, ha nem volt meg, de elég vehemens volt az ember, el kellett zarándokolni egy könyvtárba, kikérni régebbi lapszámokat, stb., addig ma 5 perc alatt össze lehet rakni egy csokorra "akkor-és-most"-ot akár órás lebontásban, évekre visszamenőleg.

Komolyan azt gondolom, ezzel jobban kéne számolni a mai kamugépeknek, mert az önmagukkal való szembesítés elképesztően egyszerűvé vált.
Ezt persze a vakhitű, amnéziás, de legalábbis szelektív memóriájú híveknek is érdemes lenne megfontolni.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 23:33:07

@sárkányfő: Hát azért én a 'kormány tagjaiból' nem azt venném le hogy a miniszterelnöknek nem szóltak, bár ő is kormánytag. A kormánytagoknak nincs szervezeti alá-fölérendeltsége Matolcsyval úgyhogy az hihetőbb.

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.17. 23:40:17

WSJ: A magyar gyógyszer rontja Európa megfázását

Az euró fertőző hatása már nem csak az euróövezetre korlátozódik. A forint ugyanis szeptember eleje óta 16%-ot veszített értékéből, miután kiszolgáltatott az euróövezet gazdaságnak és a hitelminősítők jelezték: bóvliba minősítik Magyarországot - olvasható a Wall Street Journal friss beszámolójában.

A fertőzés fő forrása a magyar bankszektor. A külföldi bankok jelentős túlsúlyban vannak, de közben a kormány sem ösztönzi arra a bankokat, hogy maradjanak az országban - fogalmaz a WSJ.

A cikk szerint úgy tűnik, hogy a jegybank kamatemelésre készül a forint zuhanása ellen, ám ehelyett a kormánynak kellene helyreállítania a bizalmat. "Szükség esetén pedig Orbán Viktornak vissza kellene mennie az IMF-hez, ám ezt már többször kizárták. Egy kormányzati teljes fordulat jobb lenne ugyanis, mint a forint szabadesése" - figyelmeztet a lap.

Matolcsyné férje ezek szerint olvas WSJ-t. _))

Továbbá, kívánok jó, IMF nélküli álmokat mindenkinek!

JumboJet 2011.11.17. 23:42:56

@sárkányfő: Eszembe jutnak azok a valószínűtlen filmbéli jelenetek, mikor a kocsi a szakadék szélén billegve áll meg. Ez úgy jó lenne, hogy mi utasok, kiszállunk a hátsó ülésről, aki a kormánynál ül, meg a jobb egyen, az meg autóstul a szakadékbea! :)

Egyébként, már várom a zavarodott jobboldali kommentelőket, mikor - eddig már sok hasonló esethez hasonlóan -, értetlenül kérdezik, hogy most mit hőbörögtök, kárörvendtek, libibolsik, nem ezt akartátok, nektek semmi se jó?! És tényleg nem értik, mi a probléma!

És ezesetben már az is kormánypárti elfogultság, ha olyan cikket olvasok, amelyik sztoikus nyugalommal, az ide vezető szükségszerűségeket higgadtan "elemezve" egyszerűen csak "ünnepli" e lépést.
Ilyen előzmények mellett, ezt a hírt nem lehet másként közölni, mint minimum a 3 nappal ezelőtti Matolcsy-Szíjjártó nyailatkozatokkal összevetve.

reccs 2011.11.17. 23:43:41

Annyira tudtm, hogy ez lesz, már a Gyurcsány lemondása idején. Amit Gyurcsány még épen meghagyott az országból, azt ez a bukott focista meg a bandája (Viki baba és a sok-sok rabló) tönkreteszi, aztán utánunk a vízözön.

Lucky Larry Silverstein 2011.11.17. 23:48:24

@bigfater: A WSJ a magyar érdekek tradicionális szószólója, ezt jó levágtad fater.

Olyan empatikus emberek irkálnak oda mint pl. ő: www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111117-nem-akarta-kirohogni-a-magyarokat-a-dow-jones-szerkesztoje.html

Lencsés lstván 2011.11.18. 00:27:02

@bandos: "És ostoba, és nem távollátó pl. az index, hogy így ünnepli a kormány kis zakóját..akkor is, ha nekik ez valszeg átmenetileg jó."
- Annak örülünk hogy megbukik ez az őrület. Hogy a világ kipofozza a szart ebből a kis idióta akarnokból és vagy észretér, vagy eltünik a picsába.

vwvwvw 2011.11.18. 00:34:19

Egy cikkben szépen felsorolták, hogy ki mindenki javasolta az IMF visszahívását. Teljesítve lett a kívánságuk, most eljött az ideje, hogy befogják a csőrüket:-)
A kormány jelezte tárgyalási szándékát, de ez nem azt jelenti, hogy az IMF fog ezentúl kormányozni. Ahhoz először meg kellene nyerniük a parlamenti választásokat:-)
Szóval a kormány kihúzta a szőnyeget az "IMF-et akarunk! IMF-et akarunk!..." skandálók alól, ahogyan a Jobbik elől is el szokta szívni a levegőt. Ennyi történt.

Táskás Tóni 2011.11.18. 00:42:10

@vwvwvw: Ennyi történt, meg egy ki asszonyverés otthon.

zembertelen 2011.11.18. 00:44:10

Ez az igazi VASTAGBŐR!

Lencsés lstván 2011.11.18. 00:52:40

@vwvwvw: Ja! A kormány kihúzta a szőnyeget. Két nappal a 317-es euró után. :-)) Te teljesen hülye vagy?

Lucky Larry Silverstein 2011.11.18. 00:56:48

@Lencsés lstván: Két nappal a 317-es euró után

Most kifejtheted hogy ez mit jelent, kinek jelent ez (a 317es euró) kárt, kinek hasznot és hogyan, hadd lássuk hogy Te értesz hozzá.

vwvwvw 2011.11.18. 01:06:39

@Lencsés lstván: úgy látom, hogy a bejelentés máris elérte az egyik célját, a forint az általad említett 317-ről 308-ig erősödött. A másik cél elérését pedig a következő állampapír aukción a hozamok esése jelezheti majd.

fludd 2011.11.18. 01:24:13

És akkor mi van ha tárgyalnak egyet? Ennél sokkal több konkrétum nem hangzott el. De kik azok a piacok, és miért örülnek annak, hogy beszélünk valamit az IMF-fel? Nekem az a gyanús, hogy még semmi konkrétum nincs, még abba se, hogy megállapodunk, vagy nem, de már erősödik a forint. De miért? Vagy csak direkt szopattak minket, hogy ezt kicsikarják? Akkor meg vizesnyócas! Verebet fogatok a nyakához, Margit! Hát menjenek a szüléjük odvába!

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.11.18. 01:42:39

Most komolyan, ezek felették az összes pénzt, kiadták csókosoknak meg maguknak, nagy autók (lézerblokkolókkal), irgalmatlan összegű, mégis totálisan semmilyen lakossági egyeztetés, és ezek után ők akarják levezényelni az IMF-hitelt meg az elköltését? Ezek annyi kárt okoztak ennek az országnak, hogy máshol már a szabadságvesztés mértékéről tárgyalnának, nem a keresetükről.

fakopács 2011.11.18. 01:54:18

@vwvwvw: "úgy látom, hogy a bejelentés máris elérte az egyik célját, a forint az általad említett 317-ről 308-ig erősödött. A másik cél elérését pedig a következő állampapír aukción a hozamok esése jelezheti majd. " - Akkor másfél évig a forint és a hozamok ellen spekuláltak?

fakopács 2011.11.18. 01:56:04

@fludd: "Nekem az a gyanús, hogy még semmi konkrétum nincs, még abba se, hogy megállapodunk, vagy nem, de már erősödik a forint." - Gyanús? Egyszerű vagy mint a százas szög. A piacok úgy remélik hogy talán kijózanodik ez az elmebeteg társaság.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.11.18. 04:53:49

Na ennyit a szabadsagharcrol.
Rovidebb volt mint az 1848-49-es.
Es a kiegyezes is joval hamarabb jon el.

Bruhahahahihihi 2011.11.18. 05:18:29

Ezért a másfél évért FELELNI KELL A ROHADÉK NEMZETI ÖNMAGÁVAL EGYÜTTMŰKÖDŐ SZAR KORMÁNYNAK ÉS A azt kiszolgáló FIDESZ BANDITÁKNAK!!!!!
Ketrecbe az állatkertbe örökre A NEMZETI KIS SZARJANKÓT!!!!!

Bruhahahahihihi 2011.11.18. 05:19:11

Azonnal TAKARODJON AZ EGÉSZ KORMÁNY!!!!!!!
Már az is jobb ha nincs kormánya az országnak:) A hivatalnokok meg teszik a dolgukat, míg feláll egy szakértő kormány!!!!

Bruhahahahihihi 2011.11.18. 05:19:44

Bajnait Min. elnöknek, Oszkót Pénzügyminiszternek!!!!!!!

Sicc Palkót ,..meg vissza az ASTÓRIA "ig helyettesének":) ...helyett PORTÁSNAK !!! hehe

Bruhahahahihihi 2011.11.18. 05:24:44

Normális Demokratikus, intelligens, okos, egészséges Európai, politikus ilyenkor LEMOND ÉS ELHÚZ a p---be.
Orbán meg kapaszkodik, MINT AZ ÖREG PARASZT A FALBAN Az UDVARI KLOTYÓBAN , hogy bele ne essen.
Pedig beleesett, már s tiszta szar és most mászik ki belőle, és az egész ország érzi hogy milyen szarszagú Min. Elnöke van!!! ORBÁN TAKARODJ!!!!!!

töreki 2011.11.18. 05:31:31

Ez a sok állat aki örül ennek, hogy orsós likud vitya az imf ágyában kötött ki azzal már nem számol, hogy a maradék ország felszámolásába került ez a lépés! Mostantól kezdve már hivatalosan is judapestnek fogják hívni a volt fővárosunkat, mert az se mienk! Vagy felébred végre ez a hülye nép és valóban szabadságharcba kezd és sok kampós orrút és cigányokat elkergeti a földünkről, vagy az őslakosságnak kell elmenni! Ellehet gondolkodni ennek a sok agy mosott hülyének, hogy minek örülnek! Azok akik az szdsz egykori ifi csapatára szavaztak csak egyetlen módon tehetik jóvá bűnüket, ha elkergetik a választottjaikat!

Bruhahahahihihi 2011.11.18. 05:35:49

EMBEREK !!!!!!
Gyorsan MOST KELL KIMENNI A KOSSUTH TÉRRE 2 millióan :D...... ÉS ELZAVARNI ORBÁNT...MIELŐTT ELKÖLTI AZ IMF PÉNZÉT-megint MOL részvényekre meg a seggnyalókat pénzeli majd belőle !!!!!!!!!

neoteny · http://word.blog.hu 2011.11.18. 05:53:59

@Jozicsenko, aki inkább lenne pék...:

Ezt nem egészen értettem: Kanadába nem kell vízum Mo-ról...

magyar gyorsnaszád 2011.11.18. 06:01:48

@vwvwvw: kinek jelzett kormány?a takarítónőnek?csak egy embert mutassatok a kormányban,aki szakember.takarodjon mind

fourgee 2011.11.18. 06:28:42

Emlékszem, amikor a Gyurcsányék kritizálásáért a sok IQ-harcos leszólta a Vastagbőr blogot, mindenféle elméleteket gyártottak arról, hogy milyen kapcsolatban lehetnek a Fidesszel. Kíváncsi vagyok hogy most hogy világos hogy ők nem nyalnak egyik oldalnak sem, azok a BALfaszok vajon elnézést kérnek-e, vagy ugyanúgy sunnyognak, mint Orbánék?

:))

Rodeo36 2011.11.18. 06:45:28

@Hadrianuska: a Galaxis Esze=a te miniszterelnököd 2001 és 2011 között létrehozott Magyarországon 14000 milliárd hiányt amire nincs fedezet, két kormányzása és 8 év ellenzéki hőzöngésének eredménye ez a szám a többi ebből adódik erre varrjál gombot, elefántok jól vannak? vagy a légionáriusok már téged kergetnek?

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2011.11.18. 07:07:17

Ezt nem Orbán mondta, hanem a népszabó tette a szájába, nagy különbség! A hírhedt komcsi agitprop fanzin életében nem ez az első hazugság!

fourgee 2011.11.18. 07:08:33

@töreki: "Vagy felébred végre ez a hülye nép és valóban szabadságharcba kezd és sok kampós orrút és cigányokat elkergeti a földünkről, vagy az őslakosságnak kell elmenni! "

Vigyázz mit írsz, mert aki embert öl, az csak egy egyszerű gyilkos, hétköznapi ember mint bárki más, viszont aki zsidózik meg cigányozik, az a legsúlyosabb bűncselekményt követi el!!!

:)

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2011.11.18. 07:08:47

(Ettől független mehet a csába az egész rendszerváltó elit, ahogy van!)

Virág et. 2011.11.18. 07:09:58

@szájhúzó kutya: Ehhez képest, amikor néhány napja megjelent ez (egyébként olyan hírként, hogy "fideszes forrásból" meg hogy "állítólag" ez csak a hazugság miatt) akkor még a kutya sem tiltakozott ellene. Egyetlen büdös szóval sem. Akkor még nem volt terv az IMF és jól jött ez a duma a "tökös harcos Viktor" image-hez.

Gondolom majd most indul a tiltakozás-hullám.

Bruhahahahihihi 2011.11.18. 07:11:33

@szájhúzó kutya: elsőnek a felcsúti Nemzeti félcigányt kell eltávolítani !!!! Ez a lényeg! Tőle származik a 20 év összes SZARJA,

fourgee 2011.11.18. 07:19:12

@Bruhahahahihihi: Egyszerűen csak egy olyan szabályt kellene meghozni hogy aki KISZ-tag volt, az ne lehessen parlamenti képviselő. Elég sok problémánk megoldódna :)

Jurganov 2011.11.18. 07:22:03

@Én is akarok kommentelni: van az a hülyeség amit nem bírok ki szó nélkül. szal gratulálok, ma tied az első díj.
@Meleardil Eressea Iluvadan: egyet kell értsek veled.

S.O.A. 2011.11.18. 07:25:56

Én simán elhiszem, hogy ez tényleg csak biztosítás (mffhakssss), de ugyanakkor remélem, hogy alaposan átnézték a Netrisk.hu-t, hogy mi a legjobb megoldás biztosításra!!

XDDDDD

csoko20 2011.11.18. 07:41:52

Nem lehet, hogy ez az egész csak blöff?
Megint shortolnak egy kicsit és kellett valmi meglepő.

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.18. 07:51:10

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: Már átnézték de B8 kategóriával csak a feláras biztosítások vannak 8% kamattal terhelten.

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.11.18. 07:52:46

@csoko20: Nem blöff, hanem belső puccskísérlet OV ellen. Biztosan olvasták a népszabóban, hogyha jön az IMF Viktor el....

S.O.A. 2011.11.18. 07:54:10

@bigfater: az gáz... mert még CASCO is kéne erősen...:D

Idet 2011.11.18. 08:10:50

Emberek, most komolyan, ti ennek örültök, hogy az IMF visszajött? Megjegyzem, el se ment, ott állt a küszöbön egész idő alatt, ugrásra készen.
Tényleg azt gondoljátok, hogy kis hazánk megmentése érdekében toszította be az ajtót? Most aztán megkapjuk a magunkét, nem a tejjel-mézzel folyó Kánaán fog eljönni. Nagy árat fizetünk még ezért a "megmentésért". Nem tudnám, mi örülni való van azon, ha bebizonyosodik fehéren-feketén, hogy egy kanyi függetlenségünk sincs többé (eddig se volt sok), a nemzetközi pénzügyi körök játszák a maguk ki tudja, miért folyó játszmájukat, és egy ekkorka ország csecsemőstül-aggastyánostul, Mari nénitől a bankárig semmit sem számít.
Nem Orbánék okozták ezt az egészet. Kevesek ők ehhez. Hogy megpróbálták a lehetetlent, azt nem felróni kellene, hanem fejet hajtani. Nélkülük, vagy valaki mással, ugyanez történt volna. Nem a mindenkori magyar kormány dönti el ezeket a dolgokat, már régen nem. Ó, azok a régi, szép, brezsnyevi idők! Hát nem visszatértek?

becsoccsent 2011.11.18. 08:15:17

@töreki: csak nem szemelyesen csurka intendans ur? opniba nem tudsz visszajutni, mi? szar ugy, de te is tettel a ketharmadert, ne sirjal :)

Virág et. 2011.11.18. 08:18:17

@Idet: Hát nem.

Az IMF nem állt vagy áll a küszöbön. Az IMF nem ad csak úgy hitelt - azt neked kell kérni és vagy kapsz, vagy nem. Mint egy bank, hitelelbírál. Csak a bankkal ellentétben ő nem hirdeti magát, hogy vegyél fel nála, mert az neki jó lesz.

A fidesz által szajkózott propagandát meg lassan el kéne felejteni. Az IMF nem az ország szuverenitását korlátozza, hanem a mindenkori kormányok eszetlenségét. Az IMF elvárásai a korábbi hitelfelvételekkor végső soron a mi stabilitásunkat segítik elő. A megszorítások már így is beindultak - keményebben, mint Ferenc idején bármikor is. Ezen az IMF már nem változtat, de talán most már nem mi leszünk a régió legrosszabb tanulója. És DE, erről az elmúlt másfél év mélyrepülésről az Orbán-kormány unortodox baromsága tehet. 270 Ft-os eurón és többletes költségvetéssel, Molnyi tartalékpénzzel adták át Oszkóék a kasszát (ahol csontvázak csak verbálisan voltak, egy igazit azóta sem mutatott senki), emelkedő GDP mellett (holott mindenki recessziót prognosztizált). Ebből lett változatlan államadósság, 318 Ft-os euró és már a megalkotáskor rossz költségvetés, a régió legalacsonyabb GDP növekedésével (ha egyáltalán lesz növekedés és nem stagnálunk). Válság akkor is volt, most is van.

Az IMF, mint a gonosz maga mégis valahogy képes volt Romániát és a lengyeleket is megsegíteni és most mindketten előttünk járnak.

bucbuc 2011.11.18. 08:20:32

Nahát mi ez az elégedetlenség.

Jó-jó sok minden szarabb lett, gyakorlatilag változatlan szopás mellett még szarabb helyzetben vagyunk.

DE! A LEGFONTOSABBAT SIKERÜLT MEGŐRIZNÜNK!!!

HÁT A NYUGDÍJAK NEM CSÖKKENTEK, MOST IS LESZ EMELÉS!

A KÖRNYEZŐ ORSZÁGOKBAN ARÁNYOSAN FELE ENNYI NYUGDIJAT MEG SEGÉLYT SEM FIZETNEK! EZ A LÉNYEG, EBBEN VILÁGELSŐK VAGYUNK.

becsoccsent 2011.11.18. 08:22:04

@Idet: nem kene fejet hajtani az elott a gazdasagpolitika elott, amit ugy csinaltak meg, hogy rajtuk kivul mindenki mas minden orszagbol ( plusz itthonrol mindenki, aki nem kdnp-fmpp ) azt mondta, nem lesz jo.

nem kene, mert a koltsegvetesi hianyt azert csinaltak, hogy a gazdagoknak kedvezzenek. kerdezz meg random 100 ismerost, mennyit keresett 2010-ben, es mennyit fog 2012-ben. lesz nagy csodalkozas, es fogaknak csikorgatasa.

a mol dupla aron valo megvetelerol mar nem is beszelve.

ja, visszamenoleges torvenyalkotas, maganjogi szerzodesekbe valo beavatkozas, a fuggetlen intezmenyek leepitese, alkotmany napi politikai erdek szerinti modositasa, fidesz-takolmany letrehozasa, kontenerlakasok, devizahitelesek telepe...

vajon miert van az, hogy az elmult masfel evbol nem tudtok olyan intezkedest hozni, ami vallalhato lenne?

milyen gazdasagi szabadsagharc, szerencsetlenek? penz kelleni fog, az IMF olcsobban ad, mint a piac ( ami mellesleg nem is akar adni, es egyre inkabb nem ). ugy nez ki, kina is szarik rank. akkor honnan lesz? majd leveszik a szamladrol?

bucbuc 2011.11.18. 08:22:38

@Virág et.: Te is csak vészmadárkodsz, a nyugdíjak akkor is nálunk a legmagasabbak és csak ez a fontos. Ezt pedig sikerült megőriznünk.

Orson 2011.11.18. 08:23:11

De érdekes, hogy a világ majdnem minden országának 'kell' a imf hitel.
Komolyan nincs egy életképes gazdaság sehol sem?
Ha az imf ad pénzt a világ majdnem minden országának neki mégsem fogy el pénze?

bucbuc 2011.11.18. 08:24:57

@becsoccsent: Én azért tudok, bár én nem vagoyk elvakul fidesz gyűlölő.

Amiért gecire utálom őket, az az hogy az inaktivitást jutalmazzák, gyakorlatilag elúzve itthonról mindenkit, aki ér is vmit.

Viszont pl. jó a tankötelesség leszállítása. Jó a 42 éves katonazenészek nyugdíjának felülvizsgálata.

Virág et. 2011.11.18. 08:29:25

@Orson: Az IMF nem minden országnak ad hitelt, csak a bajban lévőknek. Az IMF-nek nincs saját pénze, azt a tagállamok adják bele és így - kis részben - mi is. Nyilván ez lényegében azt jelenti, hogy a gazdagabb országok finanszírozzák meg a szegényebbeket. Nyilván nem önzetlenül, azért illúzióink ne legyenek, de ingyenhitel a világon sehol nincs.

commando 2011.11.18. 08:35:29

Azt álmodtam az éjszaka, hogy 2012-ben 3,8 % lett a GDP növekedés, az euro árfolyama 200 Ft, a hiány pedig 70 % alatti. Aztán Lázár J. a Vatikánba utazott, hogy kezdeményezze O.V. szentté avatását. Mit is vacsoráztam? Ja velős pacalt!

commando 2011.11.18. 08:38:38

@bucbuc: Miért jó a tankötelezettség leszállítása? Jövő szeptembertől hány ezerrel fog nőni ezáltal a képzetlen munkanélküliek száma? Nekik segély lesz? Nem olcsóbb, ha iskolában vannak? Nem tudom, de érzem, hogy ezzel még baj lesz. A katonazenészek és még sok egyéb kedvezményessel viszont egyetértek veled.

OÁFK 2011.11.18. 08:39:14

Két hete: A hazai gazdaság egy gyorsnaszád!
Egy hete: Másokhoz képest gyors a naszád!
Ma: Matolcsy! Fogjad be gyorsan a szád!

ketroot 2011.11.18. 08:39:41

@nanehogymár:

és basszus megeszik ezt a szöveget is, figyeld meg! :D

Borenbukk 2011.11.18. 08:39:42

@Orson: Hmmm... Milyen remek alapokat jelent a tudatlansag es a felretajekozottsag kevereke?!
Nem, az IMF nem hitelez mindenkinek, csak a tagjainak(Igen, tagok vagyunk.). A tagorszagok tulnyomo tobbsegenek nincs jelenleg IMF hitele. A hitelezett penzt a tobbi tagorszag adja ossze, ezert ruhellik a nemetek, hogy mindenki cehhjet ok alljak.
Az IMF nem csak konkret hitelt ad, hanem hitelkeretet is, ami anelkul is biztonsagot nyujt a hitelezok szemeben, hogy egyaltalan valaha lehivnad a hitelt.

nanehogymár 2011.11.18. 08:39:57

@becsoccsent:
ha nagyon kétségbeesnek, még a számláról levételt is kinézem belőlük :)

fakopács 2011.11.18. 08:40:30

@Bathory: Te hiszel Vekkernek? :-))

Államadósságot kellene csökkenteni, ami Vekkernek nem sikerült. Sőt az IMF hitelből MOL-t vett.
www.akk.hu/ktgvetesadossag.ivy
A fenti oldalon légyszi hasonlítsd össze a mindösszesen sor 2010 májusi és a 2011 szeptemberi adatot! Több mint 1000 milliárd a növekedés, úgy hogy közben lenyúlt 3000 milliárdnyi manyup vagyont.
Az magyarázd meg hol a 4000 milliárd!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.18. 08:40:58

@ketroot: Azt hiszem ha ma hazamegyek kirakom az asszonyt az ajtó elé és a Mandineren meghirdetem hogy fideszes feleséget keresek akinek ha bármit mondok az simán beveszi, sőt, ha 10 percen belül mondok ellent magamnak azt nem rámolvassa hanem felállva tapsol hozzá...

nanehogymár 2011.11.18. 08:41:05

@ketroot:
tegnap óta röhögök a sok narancsbalfaszon, már eszik a szart, egy-kettő még kussol mert várja az eligazítást :)

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.18. 08:41:11

@Idet: Hat nem pont ezt ugatom en is? Ket honapon at zsaroltak egesz Magyarorszagot. Az utolso par hetben mar teljesen nyiltan. Tessek ezt annak latni, ami. Aki meg ezek utan is osszeskuvesELMELETet mekeg, az borzalmasan vak. Vagy alapbol, vagy onvedelembol, de vak. Ne tessek mar oromkodni se pro, se kontra. Aki orul az IMF-nek, az nem latja, hova is terelnek minket. Aki rohog Orbanekon, az hajlamos elfeledni, hogy bizony az o fejehez is (es minden magyarehoz) szoritotta a pisztolyt a Nemzetkozi Penzhamisito Szovetseg. Tenyleg szanalmasan fest most a kormany hebegese, de ezzel mind veszitettunk. Nincs helye a karorvendesnek.

fakopács 2011.11.18. 08:41:16

@nanehogymár: Több ismerősöm már kivette az euróját és kivitte Ausztriába. Van aki 20 ezer eurót tart már otthon.

ketroot 2011.11.18. 08:42:19

@nanehogymár:

Én is jót szoktam ilyenkor szórakozni, de egy idő után már kicsit kezd siralmas lenni a dolog.

nanehogymár 2011.11.18. 08:42:21

@csizsikpizsik:
ugye, hogy vannak előnyök is :D

fakopács 2011.11.18. 08:42:34

@Meleardil Eressea Iluvadan: "Tenyleg szanalmasan fest most a kormany hebegese, de ezzel mind veszitettunk. Nincs helye a karorvendesnek." - Reméljük hogy a szart is kipofozzák belőlük hogy észretérjenek, különben nekünk annyi.

nanehogymár 2011.11.18. 08:44:12

@Meleardil Eressea Iluvadan:
aha, azok a rohadékok kikényszerítették a balfasz kormányzást
így már minden érthető!
:DDDDDDDDDD

Ringlósztár 2011.11.18. 08:47:50

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Tényleg nincs helye a kárörvendésnek: van egy olyan kommunista kormányunk, amelyik a forintot és a tőzsdét folyamatosan shortolja - longolja, elkúrta a manyup pénzt, több az államadósságunk, mint előtte és ugyanúgy "térdre, imához" kényszerítette az IMF, mint az elődjeit, ráadásul egy szellemi fogyatékos az Ördög jobb és bal keze.
Nem látok okot még kárörvendésre sem.

nanehogymár 2011.11.18. 08:48:29

@Idet:
én ilyen elvakult barmokon röhögök mint te, nem az IMF-nek örülök, az csak egy elkerülhetetlen végkifejlet volt, és dehogyisnem orbánék miatt
:DDDDD

Pávor Jál 2011.11.18. 08:49:17

@Idet: Ezeknek fejet hajtani? Hajtogassatok fejet ti a csacsi f@szára!

Ezt a lépést megtehették volna még azelőtt, mielőtt eltapsoltak minden pénzt. Most meg hősnek kiáltsuk ki őket?

nanehogymár 2011.11.18. 08:49:27

@ketroot:
a helyzet az siralmas, az igaz

Én is akarok kommentelni 2011.11.18. 08:49:32

@Jurganov:
Ezt kifejthetnéd kicsit bővebben is.

Borenbukk 2011.11.18. 08:50:04

@Meleardil Eressea Iluvadan: Nem szivem, nem vak. Viszont te egy nagy lo vagyol.
Zsaroltak am a lofuttyot. Egyszeruen mindenki dobalta el a papirjainkat, mert ugy nezett ki, rovidesen nem tudjuk kifizetni oket. Szerinted mit csinalt az eladott papirokbol szarmazo Forintjaval az egyszeri befekteto? Atvaltotta valami hasznalhato penzre, ezzel tovabb rontotta az arfolyamot. A verszagra elokerultek rogton a spekulansok is, es a Forint tovabbi esesere jatszottak. Nem veletlen, hogy ekkorat erosodott a Forint, mihelyst ugy tunt, megse megyunk csodbe, mert az IMF kisegit, ha kell, ugyanis a spekulansok gyorsan zartak a short poziciokat.

becsoccsent 2011.11.18. 08:50:56

@bucbuc: hazaeshaladas.blog.hu/2011/11/03/privat_sarok_a_tankotelezettsegi_korhatar_leszallitasanak_varhato_hatasairol

nem egyertelmu, hogy jo lesz-e az a takotelezettseg leszallitasa: szvsz kifejezetten nem. a masik, amit emlitettel, szerintem szinten rossz intezkedes: ha az altalad emlitett modon tortenne ( 25 ev aktatologatas utan ne menjen mar olyan nyugdijba, ahol a bevetele nem csokken ), oke. de itt a funyiroelv ervenyesul, az meg ritkan jo.

mellesleg erdekes, hogy ennyit sikerult osszeszedni ( tudom, akadna meg, de azok is kb. ilyen fajsulyuak ). ezeket a pozitiv ( szerintem: nem feltetlenul negativ ) intezkedeseket nem lehet egy napon emliteni azzal, amit irtam negativnak. konkretan a mnyp-i allamositas rosszabb, mint az osszes pozitiv intezkedesuk egyutt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.18. 08:53:10

"még tegnap reggel is azt szajkózták, hogy az IMF, az aztán soha, csak a testünkön át ..."

Aztán lehet, hogy az IMF, meg esetleg még pár elég durva szervezet is mondott valamit, ami csúnyább kimenetelű lett volna :S

Részemről örültem volna, ha nem kell újabb hitelt felvennünk. Így semmi sem lesz jobb, csak később jön a (még nagyobb) cumi.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.18. 08:54:44

Nahát.......Ferkóéknál nem ugyanez volt?

"Nem, nem tárgyalunk az IMF-el.
Tárgyalunk, de nem veszünk fel hitelt.
Felveszünk, de csak mert nincs rá szükségünk!
Hááát.....ööööööö...."

Doktor Kotász 2011.11.18. 08:54:51

Összefoglalva:

Volt egy megállapodás az IMF-el. Alacsony kamatra hitel. Orbán nagy hiányt tervezett, ez nem tetszett az IMF-nek, mert az növeli az államadósságot. IMF lelép, hogy tessék valami kézzelfogható tervet összecsapni. Orbán besértődik, és úgy állítja be, hogy ő rúgta ki az IMF-et. A piac felé fordul, de rájön, hogy drágulni fognak a kamatok, ha növeli a hiányt, ezért jön a 180 fokos fordulat.
Már nem hiányt akar növelni, és ezzel az államadósságot is, hanem adósságot szeretne csökkenteni. Pont ezt kérte az IMF is, csak alacsonyabb kamatra hitelezett, mint a piac. A drágább kamatoknak megszorítás a következménye. Első sorban a különadók, de azok visszaütnek, és mindig újabb forrásokra van szükség. Ez idő alatt mindig tesznek egy amatőr nyilatkozatot, amivel a forint árfolyamát gyengítik. Hol a Kósa, hol a Szíjjártó. Kénytelenek feltörni a malacperselyt, a MANYUP-pénzek lenyúlásával.

Amikor a görög válság robban, akkor a forintot már annyira legyengítették, hogy a további gyengülés már katasztrófális. Ezt tetézte, hogy bevezették a végtörlesztést, amit csak az tud igénybe venni, akinek nem is kellett a hitel lakáscélra, csak a lakására vett fel olcsó hitelt, hogy a vállalkozását finanszírozza. Cserébe viszont azoknak, akiknek tényleg lakásra kellett a hitel, azoknak tovább gyengítette a forintárfolyamot. Magyarán hátrányos helyzetbe hozta a lakáshiteleseket.

2006 óta lehetetlenné tett minden reformot, akadályozta a kormányzati munkát, hogy 2010-ben miniszterelnök lehessen, de a legdilettánsabb kormányzást követte el, az arroganciában pedig demokratikus világrekordot döntött. Mert ennél pofátlanabb és cinikusabb kormányzást csak a diktatúrák produkálhatnak, hogy ne csak a gazdasági "teljesítményéről" emlékezzek meg.

Most az IMF-nél kuncsorognak. Pedig az itt volt. Se a lengyelek, se a csehek nem szenvedtek el olyan árfolyamkatasztrófát, mint mi. Az árfolyamváltozásnak maximum a feléért okolható a nemzetközi helyzet. A java Orbán bűne. Helyette növelték az államadósságot, ellehetetlenítették a gazdasági növekedést, és magasabb kamatra vettek fel hitelt, ellehetetlenítették a devizahiteleseket, kinyírták a nyugdíjalapokat.

Ha Orbánnak a fejére esett volna egy műhold vagy elgázolta volna egy gyorsvonat 2004-ben, sokkal jobb életünk lenne ma.

Borenbukk 2011.11.18. 08:57:57

@ColT: De nem veszunk fel ujabb hitelt, csak masik hitelt veszunk fel, mert a piac egyre kevesbe ad, es egyre dragabban. Ezt a penzt amugy is fel kellett volna vennunk, hogy tudjuk fizetni a jelenlegi hiteleinket. Ha nem tudunk pluszos koltsegvetest kanyaritani, vagy jelentosebb novekedest, akkor amugy is egyre nonek a tartozasaink.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2011.11.18. 08:58:20

@Én is akarok kommentelni: biztos rossz hitelt vett fel. Fogadjunk deviza :) Én most készülök előtörleszteni a forinthitelem végét, 1.5% közjegyzői díjat kell fizetni plusz az egyenleget - ami egyébként a futamidő alatt még nőne a kamatok miatt, szóval megspórolok vagy 1 misit az előtörlesztéssel.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.18. 08:58:55

"Arra a felvetésre, hogy az IMF eddig szitokszó volt, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pedig még három napja is kritikusan nyilatkozott a valutaalappal kapcsolatban, Kósa Lajos úgy reagált: ha a körülmények megváltoznak, akkor alkalmazkodni kell hozzájuk. Arra a kérdésre, hogy három nap alatt változtak-e meg a körülmények, azt felelte: "ön a múlt héten számított arra, hogy összeomlik a Berlusconi-kormány?" Megjegyezte, "lehet tudni, hogy bizonyos programokban nem fogadjuk el az IMF álláspontját", de "az IMF-fel való szakítás sosem merült fel" - állította Kósa Lajos."
www.hir24.hu/belfold/2011/11/18/targyalas-az-imf-fel-kosa-magyarazkodik/

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.18. 08:59:28

@Borenbukk: Neked is igazad van. Amit leirsz, az volt a folyamat. Csakhogy a hogyant es a miertet leegyszerusited. MIERT gondoltak, hogy nem tudunk fizetni? MIERT nem tudtak az eredeti kibocsajtasban eladni az allampapirokat? A hitelezok, hitelminositok, befektetok es a bankszovetseg sipakoltak fulserton. Nem megyek bele a reszletekbe, mert baromi hosszu. Csak peldakent emlitem az elotorlesztes koruli banki hisztit. Ertem en, hogy ez nekik tokecsokkenes, ertem en, hogy ragaszkodnak a lopott penzhez, de azert ehhez igazan vastagbor kell, nem gondolod? Ismeros az a kifejezes, hogy remhirterjesztes es hiszteriakeltes? Hat a tisztelt penzgyarosok es csicskahaduk pont ezt tette. Most meg az ellenkezojet. Befolyasukkal es hatalmukkal visszaelve zsaroltak. Tenyleg nem mondom el tobbszor. Aki csak az ebbol adodo folyamatokat nezi, ugy tekintve azt, mint termeszeti torvenyek szuksegszeru kovetkezmenyet, s ekozben nem hajlando latni, hogy ez bizony tudatos manipulacio eredmenye volt, na arra mondom en, hogy szuletetten vagy onkent, de bizony vak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.18. 09:01:02

@laspalmas: Sosem merült fel... LOL, ne nézzenek már hülyének...
Viszont az igaz, hogy amik most történnek, hogy hetente összeomlik valami (ország, valuta), arra egy hagyományos államgazdaság nem tud elég gyorsan reagálni.

Virág et. 2011.11.18. 09:01:13

@laspalmas: Jól bele is buktak. Pedig ők csak a felvételt tagadták, náluk az IMF nem volt a gonosz maga, a gazdaságpolitika ellenpontja.

@Doktor Kotász: Tedd hozzá, hogy mindezek ellenére, a magyar választók ma meggyőző többséggel újraválasztanák őket. Ez sokat elmond az országról.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.18. 09:02:47

@Borenbukk: Nemtom, nekem nagyon nem úgy tűnt, hogy ez pozitív lenne.
Az IMF nem jótékonysági szervezet, hanem üzleti. Mint ilyen, nem fog minket puszira biztosítani. Kurva sokba fog ez kerülni még.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.18. 09:03:26

@Virág et.: A maszopot is újraválasztoták 2006-ban, amikor dübörgött a gazdaság, utána meg megszorult...

Borenbukk 2011.11.18. 09:04:19

@Meleardil Eressea Iluvadan: "hogy ragaszkodnak a lopott penzhez" na ettol az alapallastol marhasag az eszmefuttatasod. Masreszt meg csunya remhirterjeszto az aki kockazatosnak minositi az eletbiztositasodat, ha langolo autoval akarod atugratni a Grand Canyont?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.18. 09:04:23

GIGALOL

"A miniszterelnök kifejtette azt is, ez a megállapodás másmilyen lesz, mert másmilyen környezetben, más típusú és beállítottságú politikusok közbenjárásában születik. "

hetivalasz.hu/itthon/orban-ma-reggel-nagyjabol-igy-kepzeltuk-43263

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.18. 09:07:09

@Doktor Kotász: Ez egy tok jo osszefoglalo. Ez a dolgok masik fele. Javareszt egyet is ertek vele. Hogy Hofi idezzem:
-Veled meg mit tortent? Esik az eso?
-Francokat...fuj a szel!

Virág et. 2011.11.18. 09:09:10

@ColT: 2006-ban még minden rózsásnak látszott, még ha nyilván nem is volt az, ez jól volt leplezve. Ma semmi nem látszik annak, sőt, épp az ellenkezőjének látszik.

Borenbukk 2011.11.18. 09:09:11

@ColT: Az IMF nem uzleti szervezet! Az IMF egy nemzetkozi ved es dacszovetseg. Azert ad olcsobban hitelt pl. a nemetek penzebol, mert ha becsodolunk(vagy epp a gorogok, vagy barki mas), akkor sokkal tobbe lenne pl. a nemeteknek is. Cserebe annyit var el, hogy legyen egy hiheto tervunk, hogy fogunk sajat labunkra allni.
Ez az elmelet, mert gyakorlatban elkepzelhetonek latszik, hogy a gorogok eseteben mar a csod is olcsobb lenne.

Orson 2011.11.18. 09:09:13

@Borenbukk: Értem ,kár hogy csak a feltett kérdésre nem válaszoltál.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.18. 09:13:31

@Virág et.: Dehogy volt jól leplezve...Választási ködösítés volt, de nem volt nehéz átlátni rajta. Azt sem értem, akkor hogyan nyerhettek a vörösök.

@Borenbukk: LOL... papíron...
...ahol ennyi lóvé van, ott semmi sincs profit nélkül.

Doktor Kotász 2011.11.18. 09:14:02

@ColT: "Részemről örültem volna, ha nem kell újabb hitelt felvennünk. Így semmi sem lesz jobb, csak később jön a (még nagyobb) cumi. "

Most egy világ fog összeomlani benned, de ahol költségvetési hiány van, ott minden esetben hitelt kell felvenni. Merthogy az állam többet költ ilyen esetben, mint amennyit elkölt. Azt a kivételes esetet felejtsük el, hogy az államnak régebbről hegyekben állna a pénze, és egy kicsit beleköltenek a dugi készpénzbe, és a megtakarításokból költekeznek egy kicsit. Mert ilyen nincs. Mert értelme sincs akkor államadósságról beszélni, ugye?

Az IMF-nek egy előnye volt. Alacsonyabb a kamata, mint a piacinak. Na az ellett küldve a picsába, helyette ugyanúgy hitelt vettünk fel csak magasabb kamatra. Aki elhiszi, hogy ez jó, az hülye.

Orbánnak azt lehet megköszönni, hogy magasabb kamatra vett fel hitelt, árfolyamkatasztrófát okozott, amiért a devizahiteleseknek külön lehet tapsikolni hálakifejezés gyanánt, kifingatta a magánnyugdíjrendszert, és növelte az adósságot kormányon, míg előtte ellenzékben minden kományzati munkát lehetetlenné tett azzal, hogy behülyítette az embereket.

Az elmúlt hat év szarának 90%-a Orbán lelkét nyomná, ha lenne neki olyan.

Borenbukk 2011.11.18. 09:15:34

@Orson: Valoban nem, ahogy arra sem valaszolunk, hogy miert repulnek osszel delre a nyulak.

Doktor Kotász 2011.11.18. 09:15:45

@Virág et.: "Tedd hozzá, hogy mindezek ellenére, a magyar választók ma meggyőző többséggel újraválasztanák őket. Ez sokat elmond az országról. "

Mert Orbánnak nem a kormányzáshoz van tehetsége, hanem az emberek hülyítéséhez.

nanehogymár 2011.11.18. 09:18:32

@Doktor Kotász:
ezzel a kommenttel kiírtad magad a NER-ből!
:D

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.18. 09:19:59

@Borenbukk: A hasonlat jo, ertekelem. :)

Lopott penz alatt pedig azokat a devizahiteleket ertem, amiknek a forrasa soha nem is latta a svajci jegybankot. Forintot adtak ki forint alapbol, csak a torlesztest rogzitettek a frankhoz. Ezek utan meg volt pofajuk menet kozben arfolyamkockazatra hivatkozva kamatot is emelni, amit aztan jol ugy is felejtettek, magasan. Persze volt par hitelkonstrukcio, ami valoban deviza alapu volt (peldaul nehany euro hitel), de az azert csak elgondolkodtato, hogy ha a svajci jegybanki alapkamat emberemlekezet ota nem volt magasabb fel szazaleknal, akkor mi a togyert is adtak 7 meg 10 szazalek koruli kamatra a hitelt? Aki meg azt mondja, hogy nem volt kotelezo folvenni, az ugy tunik akkoriban nem vett fel hitelt. Szinte CSAK ilyen konstrukciok voltak, es meg a csapbol is az jott, hogy ez mennyire megeri, es amugy is par even belul euronk lesz, tehat a kockazat minimalis. Egy ugyanolyan osszegu forinthitelnek akkoriban cirka masfelszeres volt a torlesztoreszlete. Kotelezo minden embernek a kozgazdasz diploma? Ha engem egy szakerto felrevezet, hamis biztonsagerzetbe ringat, hazudik a kockazatrol, es olyan dijakat es kamatokat szamol fel, amik sosem leteztek, akkor en azt az ugyletet ugy hivom, hogy csalas, az igy szerzett javakat pedig lopott penznek titulalom.

nanehogymár 2011.11.18. 09:20:38

@ColT:
ezt meséld el a balfasz orbán barátodnak is :)

Homeoffice 2011.11.18. 09:25:19

A Tv székházat bevették már az antiOrbánista tüntetők?

Borenbukk 2011.11.18. 09:27:20

@Meleardil Eressea Iluvadan: De aruld mar el, hogy a bus picsaba adtak a svajci franknak alcazott forint hitelt olcsobban az aktualis jegybanki alapkamatunknal? Es ne mond, hogy elore tudtak mekkorat fog valtozni az arfolyam, mert megmosolyoglak!

nanehogymár 2011.11.18. 09:28:45

@Meleardil Eressea Iluvadan:
ha ez így lenne, akkor a kormány miért nem felvételkori árfolyammal végtörlesztet??? hm?
ezzel pillanatok alatt kivégezne bármilyen siránkozást, védi a bankokat? ha nem védi, akkor meg baromság amit írsz, hogy nincs mögötte CHF művelet. egyébként megsúgom baromság, mert ha forintot tudtak olcsón adni, akkor olcsó forint hitelek lettek volna eleve.
a kamatmegállapítás na azt valóban meg kellett volna már rég piszkálni, akár visszamenőleg is kivételesen. de miért nem történ(t)ik semmi???

Viktus 2011.11.18. 09:29:27

@laspalmas:

Mi nem az IMF-el tárgyalunk, hanem az IMF Biztosítóval ! ;)

becsoccsent 2011.11.18. 09:31:30

@Meleardil Eressea Iluvadan: ugy, hogy rajott az orszagkockazati felar, peldaul. na, meg tudod nezni, hogy mit is koszonhetunk ezen a teruleten a fidesz-kormanynak?

talan akkor ezt a kerdest le is zarjuk.

Viktus 2011.11.18. 09:33:52

Újra napirenden a hálapénz kérdése. A Nemzetgazdasági Minisztérium azzal a javaslattal állt elő, hogy csak abban az esetben fogadható el a hálapénz, ha a munkáltató engedélyezi. A lapunk által megszólaltatott orvosok nem ezt tartanák a jó útnak, és a Kórházszövetség is nehezen látja a javaslat életszerűségét.

hvg.hu/itthon/20111117_halapenz_munka_torvenykonyve na azért történnek itt még érdekes dolgok az IMF biztosítón túl is :D

Doktor Kotász 2011.11.18. 09:34:47

@Meleardil Eressea Iluvadan: Megleplek, ha azt mondom, hogy te vagy a vak? A nyugdíjalapok és befektetési alapok azért nem vettek magyar állampapírt, mert a kockázatkezelési szabályzatuk szerint a rendelkezésükre bocsátott tőkének csak egy bizonyos százalékát fektethetik be kockázatos papírokba. Hogy értsd, szabályt, törvényt sértettek volna, ha magyar papírokat vesznek.

Nekem van egy aggodalmam. Ha bóvliba minősítenek minket, akkor ugyanezen ok miatt a portfoliójukból ki kell venniük a meglévő papírjainkat is, ami eladási rohamhoz vezet, ami olyan árfolyambedőléshez vezethetne, amitől nosztalgikusan emlékeznél meg a 310 forintos euró árfolyamre, és imákat rebesgetnél egy 250-es CHF-ért.

Nagyon gyanús, hogy súgtak a hitelminősítőknél, hogy a sorozatos állampapíraukciós kudarcok miatt leminősítenek minket bóvliba.

Hát ezért az IMF-keret álom, amiről még az IMF sem tud. Mert még idő sem volt nekik szólni. A hétvégén ha tárgyalunk, akkor talán elmarad a leminősítés, mert kivárnak a minősítők. Remélem megússzuk. Ha nem, akkor nagy szopás lesz.

És, hogy a bóvli szélén tántorgunk, az vastagon az Orbán bűne.

Te okolhatod a pénzvilágot, de vak vagy...

csoko20 2011.11.18. 09:35:02

@Gunther: Ááá, ahhoz a gyengébb képességüek kedvéért úgy kell kezdeni a kormányfői nyilatkozatot, hogy: "Hazudtunk reggel délben meg este.....elkúrtuk"

Ilyen a magyar, írásos papír, beismerő vallomás kell még arról is ha épp átbaszták.

egerészölyv 2011.11.18. 09:35:59

Egyetlen nehézség merül fel:
"Mivel Orbán azt mondta, ha az IMF be, akkor ő el, kíváncsian várjuk, mikor mond le..." - Orbán ilyet nem mondott. Egy balos blogban jelent meg mint "úgy értesültünk...". Hajrá, skacok! ;)

medvemellszobra 2011.11.18. 09:36:24

Mi mindig is EURÁZSIÁVAL álltunk háborúban!

zrobasé 2011.11.18. 09:38:47

longolás, shortolás, a legmagasabb szinteken...
317-imf-306-imf nem tud róla, másnap reggel 9:30-309
szép sorminta...

Doktor Kotász 2011.11.18. 09:39:08

@ColT: "Nemtom, nekem nagyon nem úgy tűnt, hogy ez pozitív lenne.
Az IMF nem jótékonysági szervezet, hanem üzleti. Mint ilyen, nem fog minket puszira biztosítani. Kurva sokba fog ez kerülni még"

Kapaszkodj meg!
Az IMF egy jótékonysági intézmény, és nem üzleti. Ha üzleti lenne, akkor nem adna alacsonyabb kamatra hitelt. Csak ugye úgy beszélsz valamiről, hogy fogalmad sincs róla...

Viktus 2011.11.18. 09:42:56

@Doktor Kotász:

Lehetne más lehetőség is:

"tevevanegypupu 2011.11.18. 09:36:51
@bz249:

Valami elvalt nore biznam az allamhaztartast akinek nem fizetnek gyerektartast es minimalberbol nevel negy gyereket. "

:)

fakopács 2011.11.18. 09:42:58

@Doktor Kotász: Ez jó kis írás!
Érdemes a fidesz vezérkar nyilatkozatai szembeállítani!
index.hu/belfold/2011/11/17/nekunk_nem_fonokunk_az_imf/

fludd 2011.11.18. 09:43:43

@fakopács:
A piacok? A józsefvárosi meg az újpesti piac? Nem gondoltam, hogy Julcsi néni a zöldségeivel ennyire fontos.

"Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint a bejelentés előzménye volt a forint folyamatos gyengülése, és az, hogy a befektetői világ folyamatosan figyeli a magyarországi fejleményeket. Török kiemelte: "ára lesz az IMF-fel való új megállapodásnak, de tulajdonképpen nem kell túl sokat tenni: a Bankszövetséggel, a magyar bankrendszerrel azonban vélhetően ki kell egyeznie a kormánynak".

Tiszta és világos, nem? Itt nem a piacokról van szó, hanem csak egy paicról, ami önállósodni próbált... csak november 4-én visszajöttek a tankok, november 17-én meg a bankok... A túlerő győzött ebben a csatában. Itt nem a piacokról van szó... a hitelezők elkezdték félteni az ide kihelyezett hiteleiket. Miért??? Hiszen az ország folyamatosan törleszt, nem? Ha meg ennyire beszariak, keressenek más munkát. Külföldi elemzők szerint a nagy kockázat a svájci frank hitelek nagy száma és a magas államadósság.... Most meg azzal jönnek, hogy az előtörlesztés teszi kockázatossá? Miért? Hiszen csökken az egyik kockázati tényező mértéke... Az árat meg nyilván annak kell állni akinek ebből a haszna volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.18. 09:44:00

@Doktor Kotász: Khm, nem hülyeség amit írsz, de gondolom nem légből szedték, hogy meg lehet csinálni hitel nélkül. Amúgy a költségvetési hiány azt is jelentheti, hogy bizonyos dolgokra nem lesz pénz, a hiteleket attól még ki lehet fizetni, csak ugye itt a nagy spórolás dumájából semmi nem igaz :S Ja de, nem szoktak fizetni az állami megrendelésekért.

Amúgy alapból agyrém az eleve hiánnyal tervezett költségvetés... Érted, otthon sem azzal számolsz, hogy mindig adósságod lesz, sőt, inkább megtakarítani igyekszel.

A másik, hogy nyilván esett a Forint, amikor elkezdtek keménykedni, mert ha üzleti körök érdekeit sérti valaki, azzal el szoktak bánni.

"míg előtte ellenzékben minden kományzati munkát lehetetlenné tett azzal"
Hát b+ ha azok a kormányok csinálhattak volna, amit akarna, ma tényleg jurtában lakunk :D

@nanehogymár: Barátja a fasznak, és lehet, hogy ő is tudja amúgy...

Kierkegaard Akciócsoport 2011.11.18. 09:44:05

Inkompetens hazug banda. Kár ragozni.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.18. 09:45:35

@nanehogymár: A forinthitel kamata hordozza elvileg az osszes kockazatot. A deviza arfolyamhoz rogzitett hitelezes eseteben az inflacio es alapkamat emelkedes be van epitve az arfolyamvaltozasba. Mivel a svajci frank inflacioja az elmult evtizedekben soha nem haladta meg az ezrelekes nagysagrendet, ugyanakkor a frank egy ugynevezett menekulo valuta, tehat gond eseten szeretik abba atvaltani a penzuket a kuncsaftok, igy gaz eseten az arfolyama nem hogy csokken, de emelkedik. Igy aztan idealis kockazatmentesito formatum. Azt hittem, ezt egyszeru atlatni, de a Szent Felhaborodas merteket tekintve ugy tunik, ezt beneztem.
Ugyanakkor emlitettem a valoban devizaban kiadott hiteleket, amikre szinten egy nagysagrenddel nagyobb kamatot szamoltak, mint amit a tovabbhitelezes koltsege indokolt volna. Mellesleg a rogzitett arfolyamu torlesztes epp ennek lenne a konszolidacioja. Gondolom remlik, hogy mekkora vilagvegevaras lett ebbol cseppet sem tisztelt banki korokben.
Meg egy dolog... tetszik a korkoros ervelesetek: de ha "igy" lett volna, akkor biztosan az is "ugy" lett volna. A kovetkeztetes iranya dinamikusan valtozik az eppen kikezdett erv megvedesenek erdekeben. Radasul nem is relevans. Ha egy faluban gond van a vezetekes vizzel, en pedig lajtos kocsibol arulom a szomszed falubol hozott vizet otszoros aron, akkor en egy ugyes uzletember vagyok, aki meglatta a kinalkozo lehetoseget, vagy egy szennyes lelku kufar, aki masok szuksegen es nyomoran eloskodik? Nos, az ugynevezett "piaci korok" szerint nyilvan az elobbi. Minimalis erkolcsi erzekkel rendelkezo ember szemeben pedig az utobbi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.18. 09:45:46

@Doktor Kotász: Láttál már hatalommal bíró embert érdek nélkül cselekedni? Az IMF mögött is érdekek vannak, mint minden mögött, amiben baromi sok pénz van. Ha alacsonyabb kamatra ad hitelt, annak is van oka.

csöcsfej 2011.11.18. 09:45:54

@laspalmas: Ezek szerint lali annyira érzi a honi számokat mint a taljánokét.

nanehogymár 2011.11.18. 09:46:02

@egerészölyv:
ennyi a vigaszod azután, hogy szembeköptek a sajátjaid? ;-) meglehetősen sovány :))

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.18. 09:50:03

@Doktor Kotász: Ismet megjegyeznem, igazad van. A folyamatban. Csak en par dologra forditott sorrendben emlekszem. (nem biztos, hogy helyesen, mert nem vagyok ilyen iranyu szakember). Nekem ugy remlik, hogy a hitelminositessel valo fenyegetes volt elobb, es a kibocsajtasi kudarc kesobb. Tenyleg azert nem vettek, mert a kibocsajtasi feltetelek nem feleltek meg a beharangozott kockazatoknak. Amire en igyekszem utalni sokadjara, hogy azokat a harangokat ugyan kik kongattak inukszakadtaig?

Borenbukk 2011.11.18. 09:51:58

@ColT: "A másik, hogy nyilván esett a Forint, amikor elkezdtek keménykedni, mert ha üzleti körök érdekeit sérti valaki, azzal el szoktak bánni."

1. Az uzleti korok egy gyujto fogalom, nem egy klub.
2. A bosszu nem jo uzlet. Ha ugy tunik, nem vagy jo uzlet, nem megbuntetnek, hanem keresnek egy jobbat mashol.

nanehogymár 2011.11.18. 09:53:16

@Meleardil Eressea Iluvadan:
ennyi? hát ez édeskevés cáfolatnak, az erkölcsi dolgokat meg ne keverd bele
még egyszer a nagy nemzeti nekibuzulásos rendszerben élőknek, miért nem burult ki a bili, ha a baromságot amit összehordasz igaz lenne? fuss neki mégegyszer a kérdéseimnek ;-)
ja és igen a CHF érvelésedre visszatérve kicsit, ha évtizedekig nem volt baj, pont "most" (2003-tól kb.) előre látták, hogy pl. tíz éven belül bekövetkezik és mekkorát kaszálnak? na ne hülyítsd ennyire magadat se :)

egerészölyv 2011.11.18. 09:53:53

@nanehogymár: nagyon hamar a padlóra kerülnél, ha a te stílusodban kezdenélek kicsontozni, gyurcsányista. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.18. 09:53:54

@Meleardil Eressea Iluvadan: Ráadásul k* élet, hogy ezek összefüggnek. A Forint gyengeségén, és erősödésén is lehet keresni, ráadásul be is intettünk a bankoknak, akiknek meg megvannak a megfelelő eszközeik-kapcsolataik.

Ráadásul a "súhtak a hitelminősítőknek, hogy leminősítenek minket" -> nem a hitelminősítők súgtak? A minősítőknek miért kéne súgni, hát ők minősítenek :)

egerészölyv 2011.11.18. 09:54:55

@zrobasé: neked nem tűnik fel, hogy te, a lóbélgiliszta tud róla, az IMF meg nem? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.18. 09:55:01

@Borenbukk: Hát ezen a büntetésen meg elég jól is kereshetnek. De OK, lehet nem közvetlen büntetés, csak kihasználja valaki a szopóágra kerülést. A végeredmény mindenképp rossz.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.18. 09:55:41

@fludd: Koszonom. Szeretnem, ha a velem vitazok ertenek, hogy nem nekik mondok ellent, hanem mutogatok a fugony moge, hogy "nezzetek mar meg azt is, hogy ittmi van". Talan ha masok mas nezopontbol elmondjak ugyanazt, tobben fogjak erteni, mit is akarok mondani.

nanehogymár 2011.11.18. 09:57:22

@egerészölyv:
jajj de gyenge ;-) és nem nyert a rágalmazásod se
EPIC FAIL :)))
te is egy egybites szarjankó vagy aki nem fideszes az gyurcsányos? :DDDDDDDDDD

Borenbukk 2011.11.18. 09:57:22

@Meleardil Eressea Iluvadan: A leminosites egy evek ota zajlo folyamat. Es persze, oda-vissza hat az allampapir aukciokkal.

egerészölyv 2011.11.18. 09:57:49

@fakopács: te komolyan azt hiszed, hogy ezzel bizonyítasz? :D :D Ne kacagtasd már ki magad! A linkedben fel sem bukkan az idézett kifejezés, még hazugság formájában sem. "Igaz, hogy nem mondta, de egy fasiszta, mindenki tudja" - így érvel a köztársaságpárt :D :D

csöcsfej 2011.11.18. 09:58:30

@Meleardil Eressea Iluvadan: nekem meg úgy rémlik, a "fenyegetést" is indukálta valami. Ha már folyamatokról beszélünk. A piac meg beárazta, hogy vagyunk olyan hülyék, még kétszeres áron sem bírunk eladósodni.

zrobasé 2011.11.18. 09:58:51

@egerészölyv: lóbélgiliszta ? ennyi ? na, jól megkaptam, azta, kemény vagy...személyeskedj csak, az jót tesz a lelkednek, látom...

Doktor Kotász 2011.11.18. 09:58:58

@nanehogymár: "ezzel a kommenttel kiírtad magad a NER-ből!
:D"

Szerintem abban senki sincs benne, aki nem a fidesz tagja.
Mivel semmiről nem egyeztetnek senkivel... :-)

egerészölyv 2011.11.18. 09:59:24

@nanehogymár: vigyázz, Dániel doki sorsára jutsz, téged is csatornába vetnek :;

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.18. 10:00:02

Ja, meg itt hozzatennem, hogy a mai es tegnapi esemenyek kapcsan hozott anyagbol dolgozunk mindannyian. Lehet hogy mindenki oda vissza hazudozik, es az egesz lenyege nemi tozsdei es penzpiaci manoverezes. Aztan holnap jol eg majd a fejem, hogy mennyi marhasagot spekulaltam ossze a semmirol. :) Benne van a jatekszabalyokban.

Lopótök 2011.11.18. 10:00:10

A kommenteket olvasgatva megint rájöttem, hogy azért vannak ilyen szánalmas idióta politikusaink, mert ennyire hülyék az emberek. Mindazok után amit láttunk, hogy milyen sunyi egy buta szar az összes, még van olyan ember aki idejön és élteti itt őket. Bármelyik párt legyen is az.

Majd ha mindet széthúzatták lovakkal a dicső Kossuth téren, na majd akkor lesz itt megújulás. Addig meg csak szolgáljátok a maffiát, szánalmas barmok.

Na, megyek okádni

medvemellszobra 2011.11.18. 10:01:04

Na most húztam fel magamat, előre is elnézést.

Igazából az elgondolásaik alapjai nem voltak rosszak, húsz-negyven éve görgetett társadalmi problémákat vetettek végre a felszínre a Fideszes politikusok (úgy tűnik, csak konfettinek, nem komolyan...).
Alapvetően az sem hülyeség, hogy a mostani, eldurvult, csak lufifújogatásból tőkét harácsoló, elszabadult piacgazdaságot valahogy a valósághoz kellene igazítani - ezt több közgazdász, társadalomtudós hajtogatja legalább 10, ha nem több éve - persze szerencsésebb történelmi fejlődésű vidékeken. Nem szabadságharcból, hanem józan észből.

De ez a megvalósítás, ez valami elképesztő volt volt. A nyolc évnyi ellenzéki huhogás, fanatizálás. Hogy a balfasz MSZP-t csak azért se korrigálták józan érvek mentén felelősséggel (ellenzékként ez lett VOLNA a dolguk basszus!). Nem, inkább ők is megszavazták Megyó 100 napos osztogatós őrültségét is, mert ugye minél inkább rásegítünk az MSZP önsorsrontó inkompetenciájára, annál szarabb lesz nekik is, meg az istenadta népnek is, és akkor ők kerülhetnek hatalomra. És utána jött még csak a 13., 14. havi nyugdíj, ne a zemberekkel, a hülyeséglicit, versenyben a szocikkal. A "Ki ígér többet?" matiné. Most meg ez a felkészületlen, ad hoc improvizálás, naponta változó szelek, vagdalkozás agy nélkül, csak bele a világba, a totális kiszámíthatatlanság.

Csak hát sajnos kiszámítható gazdaság és polgárság pont úgy lesz, mint pl. a diófa.
Először is meg kell magyarázni a pógárnak, hogy az élet nem megy ingyen, és áldozatot kell hoznia: a szép kertjébe, amin futkosni és heverészni szokott, azért rakjuk a diófát, hogy a termésből aztán megéljen. Ez az első áldozat. A második az, hogy a fát locsolni, metszeni, gondozni kell, dolgozni kell vele, nem lehet egész nap a kertben játszani, fűben heverészni. Ez az ő dolga. A kormányé meg az, hogy kerítést húzzon a kert köré, hogy ne tűnjön el a dió. És hogy segítsen szervezni a vízhordást. Meg ilyesmik. Ja, és hogy diószüretkor ne einstandolja egy laza mozdulattal folyton az összes diót - sőt, igyekezzen másokat is megakadályozni ebben. A pógár dolga meg az, hogy a dióból fizesse az államot, mert az se megy pénz nélkül. A politikus is pénzből él, meg a lajtoskocsi sofőrje is. Sőt, a kerítésjavítás is pénzbe kerül. Szumma: a kisfát locsolni és gondozni kell, de főleg alapvetően HAGYNI KELL BÉKÉBEN NŐNI. Nem kell megvédeni önmagától, csak békében kell hagyni, hogy éljen.

VISZONT:
Ha a kormány egyfolytában húzza felfelé a facsemetét, hogy jobban nőjön, akkor csak kirángatja a gyökerét. Az se jó, ha nem támasztja ki karóval, és megspórolja a kerítés árát is. Az sem jó, ha már az első év után kutyapicsázza a kisfát, és nem locsolja, csak mert volt olyan hálátlan szemét, hogy hagyta magát ellenségektől megvezetni és nem akar nőni.
Akkor sem fog nőni, ha elpancsikolják a méltóságos urak egy nagy medencében a locsolóvizet, de hoznak egy törvényt, hogy fának nőni kell, kötelező. És amíg nem nő, addig nem is kap vizet, majd megtanulja, nincs ezentúl ingyen locsolás, amíg csak egy szem diót ki nem kinlódik, és ha nem, akkor meg törvénysértő és aljas áruló is.

De mit is várunk. Ehhez okos, átgondolt piaci liberalizáció kellene, legalább jobbközepes politika, csak hát maga a Fidesz is egy baloldali populista párt, bármit szajkózik is. Kádár János (rossztanuló) tanítványa ő is. Nemhogy piacgazdaságból, de még kádárizmusból is karikás egyes.

Mi meg választók, bolondok vagyunk, mert folyton beszopjuk ezt az ígérgetős, 20. havi nyugdíjas, ingyenkórházas, ingyenbékávés, ingyenkenyeres, ingyenpálinkás, kenyéréscirkuszos maszlagot. Én nem rájuk szavaztam, de nem vonom ki magam a közösségemből. Én is mindig ostoba voltam, mint mindenki más. És az a legleverőbb, hogy megint olyan fontos dolgok mentek a levesbe, hogy az nem is igaz.

Idet 2011.11.18. 10:01:10

@Pávor Jál: Nem hősök. Nem ezt mondtam, de ne lovagoljunk rajta.

Szerinted miért jó az, ha homlokereszig eladósodunk, és még be is kéne venni, hogy ez a mi érdekünket szolgálja?
@Virág et: Nem, nem hirdeti. És mégis jó üzlet neki valamilyen módon, mert nem csinálná különben. Románia és Lengyelország más nagyságrend, mint mi Velük nehezebben lehet sz@rozni.
@becsöccsent: magánjogi szerződések, ja. Ezeket csak a bankoknak van joguk egyoldalúan megváltoztatni, mi? Mint anno az OTP. Meg most is egy-kettő, az újrablók közül.

egerészölyv 2011.11.18. 10:01:34

@zrobasé: nem ennyi, de te csak ennyit láttál a pontszemeiddel. Végülis mindegy, ez a lényeg.

nanehogymár 2011.11.18. 10:02:55

@egerészölyv:
na csak nem ráhibáztam? :) neked nem fér a világképedbe a hexadecimális világ látom :(
hát akkor csak szenvedj tovább a kognitív disszonanciáddal

zrobasé 2011.11.18. 10:04:41

@egerészölyv: oktass, taniccs mester, mondd, mit kell látnom ? kinek higgyek ? a tegnapi matolcsynak ? a tegnapelöttinek ? a 2010-esnek ? a mainak ? oszd az észt, mondd meg a tutit, iszom szavaidat !

nanehogymár 2011.11.18. 10:04:56

@Idet:
hogy a picsába lenne jó, hogy eladósodunk száz évre előre?! de ezt közöld a viktor barátoddal is mert eléggé elszállt a hiány :(

egerészölyv 2011.11.18. 10:05:56

@nanehogymár: doki, fáradsz. Vagy igyál egy kávét, vagy vissza az ólba! :)

egerészölyv 2011.11.18. 10:08:26

@zrobasé: csak a tényeknek, csak a tényeknek higgy, ne vinnyogj. A vinnyogás ugyanis nem férfihoz való.
Mondok egy tényt is: nem tudtátok bebizonyítani, hogy Orbán azt mondta volna: "ha az IMF be, én el".

Doktor Kotász 2011.11.18. 10:10:09

@ColT: "Láttál már hatalommal bíró embert érdek nélkül cselekedni? Az IMF mögött is érdekek vannak, mint minden mögött, amiben baromi sok pénz van. Ha alacsonyabb kamatra ad hitelt, annak is van oka."

Az érdek egyszerű. Olcsóbb megmenteni egy országot a csődtől, mint elszenvedni kivülállóként azt. Ha bedől egy ország, akkor az érinti a külföldi nyugdíjalapokat közvetlenül, az árfolyamokat meg közvetve. Szerinted a görögöket miért mentik? Mert a görög csőd nekik nagyobb bukta lenne, mint kirántani őket a szarból.

zrobasé 2011.11.18. 10:11:22

@egerészölyv: ó értem...akkor amiket eddig Matolcsy meg Orbán, meg Kósa, meg Szijjártó, meg Giró-Szász mondott, azok tények, vagy nem ? Tehát, hogy ide az IMF be nem teszi a lábát, ill. az IMF-hez nem fordulunk, mert az a gyengeség jel...ezek bizony makacs tények...
a személyeskedés (v.ö.lóbélféreg) ,na az nem való férfihoz...

egerészölyv 2011.11.18. 10:12:13

@Doktor Kotász: igazán? A külön feltételekről nem hallottál? :)

egerészölyv 2011.11.18. 10:13:41

@zrobasé: mellékuruttyolsz. Egy tényt említettem, arról kussolsz, de azért habzik ott valami a szájcsücsökben.

nanehogymár 2011.11.18. 10:16:06

@abschattung:
a probléma, hogy nincs egy ilyen társulat a színen, de ha lenne se biztos, hogy a száraz racionalitást elfogadnák a Zemberek. ez az ország megdöglött. :(

egyébként kár, hogy a zsebtömködést és hatalommámort ilyen töményen nyomja a fidesz ahelyett, hogy megoldott volna normálisan kardinális kérdéseket (máv, malév, bkv, önkorm., államapparátus, nyugdíj, eü.).

ha végrehajtotta volna először a szerkezeti átalakításokat lehetőleg balfasz ideológia dolgok nélkül, ténylegesen megtárgyalva, nem kapkodva, a 4 év során elkövetett sleppkiszolgálást is elnéztem volna, és ez nagy szó! a 2/3 tényleg nagy esély volt, sokkal nagyobb, mint ahogy ez a porba hullott.
ezt ahogy írtad az egész lényük lehetetlenné tette és persze tudom az már nem a fidesz lenne nyilván :)

ketroot 2011.11.18. 10:16:33

@Lopótök:

Pedig itt a 'bőrön még elég lájtosan tolják... Ha benézel 1-2 olyan oldalra, ami elfogultabb, megfogsz lepődni!

Vagy elokádod magad. :D

zrobasé 2011.11.18. 10:17:58

@egerészölyv: aha, értem...igen, és ? hol irtam olyat, ez tény ? hol irtam én olyat, hogy ezt mondta orbán viktor ? állitassz valamit, oké...és ? mit akarsz hallani, mi ?!
nem, tuti nem mondott ilyet, rendben...na és ?

nanehogymár 2011.11.18. 10:18:37

@egerészölyv:
jól van troll, szenvedj még ;-) jó látni, hogy görcsölsz és ennyire tellik :))

Virág et. 2011.11.18. 10:19:00

@egerészölyv: Mondok én is egy tényt: nem tudsz olvasni.
Hol jelent meg a "hír" OV lemondásáról és hogyan? Segítek: a nol írta meg nem erősített fideszes forrásokra hivatkozva. Azaz kb úgy, ahogy napi szinten jelenik meg "hír" a szocikról a mno-n vagy az mh-n. Ez egy pletyka és a helyén kell kezelni. Vagy igaz, vagy nem.

Ha pedig befejezted a terelést visszatérhetsz a magyarázhatatlan magyarázatára. Egyre szórakoztatóbb

ketroot 2011.11.18. 10:20:02

@abschattung:

Egyik legjobb, legértelmesebb komment itt.

Grat!

csoko20 2011.11.18. 10:27:30

Ha most lepacsizunk az IMF-fel, akkor ki ellen fogunk harcolni???

Idet 2011.11.18. 10:29:14

@abschattung: Közlöm veled, hogy aki az ötvenerdik éve körül jár (+-10 év), az mind Kacsintós elvtárs szárnyai alatt nőtt fel, ha tetszik neki, ha nem. Ezt kár felróni bárkinek is, mert adottság, amin csak akkor változtathatsz, ha a Turulról a Dunába ugrasz. Egyébként meg igazad van.
@nanehogymár: Nem barátkozom politikusokkal.

kenterbe 2011.11.18. 10:38:51

Miért menne Orbán? Tízezrek követelik a lemondását az utcákon? Pártja kisebbségbe került a parlamentben? Mesterházy Attila vagy Vona Gábor pártja tört előre a népszerűségi listákon? Komolyan nem értem az itteni hőzöngést. Éhes disznó makkal álmodik. A legközelebbi szoros választás, ahol kétséges lesz a Fidesz győzelme, 2018-ban lesz. Addig mi lesz veletek? Hat-hét évig még ez fog menni?