Skip to content


       Szűrés lista

A nap képe: Aláírták

Jól tippeltünk, azért kapja a MÁV az 5 milliárdot.

A kormány kifizeti a MÁV Cargo eladásából a vasutasoknak járó privatizációs bevételt - erről írt alá nyilatkozatot Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke szerdán, Budapesten a MÁV-Gépészet kocsijavító műhelyében.

Orbán Viktor miniszterelnök  az aláírás alkalmából kiemelte: súlyos nemzetstratégiai hiba volt, hogy az előző kormány eladta a MÁV-Cargót, hiszen a vasúti teherszállítás jövedelmező üzletág.

A munkások figyelnek:

A miniszterelnök kijelentette: előbb-utóbb a MÁV-nak ismét lesz teherszállítása, mert enélkül nehéz elképzelni, hogyan lehet talpra állítani a nyakig eladósodott vállalatot.

"A tisztességesen elvégzett munkáért járó dolgozói részesedést a vasutasok azóta követelték, amit a nemzeti ügyek kormánya jogosnak és reálisnak tartott. Ezért a kormány úgy döntött, hogy költségvetési forrásból biztosítja a vasutasok dolgozói részesedésének kifizetését" - írja a nyilatkozat a hvg szerint.

"A juttatásból azok a munkavállalók részesülnek, akik az átalakítás időszakában a MÁV Zrt.-nél, a MÁV-Start Zrt.-nél, a MÁV-Gépészet Zrt.-nél vagy a MÁV-Trakció Zrt.-nél dolgoztak, és ezen társaságok valamelyikénél dolgoznak jelenleg is" - pontosít a nyilatkozat. A juttatás kifizetésének pontos részleteiről egy, a szakszervezet és a MÁV közötti megállapodásban kell rendelkezni - teszi hozzá a szöveg.

A boldog munkásokkal bratyizik a Miniszterelnök Úr:

(fotók: fidesz.hu)

A tegnapi Házon kívül riport erről:

Címkék: fidesz máv gaskó

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr423424181

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vérforraló vörös iszap 2011.12.01. 09:35:06

Egy személyes vallomással kezdem. Évek óta nem adományozok, nem adok senkinek semmit (na, jó, ez így nem teljesen igaz, mert az ismeretségi körömben, ha látom, hogy valaki bajban van, ha kell az utolsó gatyám is neki adom. De az más). Miért nem? A ross...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2011.11.30. 10:05:29

Most végre megkapják a pénzüket, ami azért járt, mert szabotálták az előző kormányt, karácsonykor IS hogy basszák meg.
Tök jó, hogy lehet bármilyen a hazai helyzet. LEHET BÁRMILYEN SZAR... van, akiknek MINDIG jár a pénz:
-nyuggerek
-vasutasok
,politikusok
-csókosok

(OFF: Fél év után sikerült munkát találnom, ráadásul itt helyben, a városban. Holnap már kezdek. :D)

DArchAngel 2011.11.30. 10:06:54

Rohadjak meg, de sajnálom egy részüktől, mert pontosan tudom, milyen minőségű és mennyiségű munkát végeznek. Gaskó remélem most örül, hogyan is fájna neki, hogy ennyi pénzből több vidéki kórházat lehetett volna inkább konszolidálni? Phej, mocskos gecik...

DArchAngel 2011.11.30. 10:07:46

@Aullah: OFF: Gratuláció! Remélem, jó és tartós lesz!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.30. 10:10:36

"A miniszterelnök kijelentette: előbb-utóbb a MÁV-nak ismét lesz teherszállítása"

ööööö, visszaállamosítják a Cargo-t?
Mert a versenyt képtelen vagyok elképzelni.......

T00mi 2011.11.30. 10:14:01

De érdekes mikor az a cég ahol én dolgozom eladta a székházát, én mint dolgozó egy fillért se láttam belőle. A vasutasoknak miért jár?Inkább nem mondok semmi erre a te.....s országra.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.11.30. 10:14:02

@Aullah: Végre valami jó hír ezen a blogon. Tartós melóslétet kívánok! :)

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.11.30. 10:14:25

Ez tökéletes ez a kép, pontosan látszik, hogy milyen réteget tud megszólítani magának a VaffenSzSz.

Egyébként fél füllel hallottam tegnap este a hírt, és egyfelől nemigen akartam hinni a fülemnek, másfelől meg kárörvendően is vigyorogtam, hogy három részletben, három éven át és nettósítva lesz kifizetve. Ez alkalmanként kb. 30 ropi...

Én viszont már eldöntöttem (igen, nekem is adnak belőle...), hogy valami nemesebb célra fogom fordítani az egészet, ebből és ezektől nem vagyok hajlandó semmit elfogadni. (És akkor sem, ha Gy.F. bandája adta volna meg.)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.30. 10:15:00

Remélem 5 milliárdért több szavazót tudtak vásárolni mint ahányat elvesztettek, mert akkor bitang jó üzlet.
(Mintha Viktorunk nemkicsit lenne meggyűrve ezeken a fészbuk-partifotókon, valami baj lenne? Kimaradt a kolbásztöltés? Kikapott a Vidi? Vagy makrancos a fehér ló amivel nekikészülődik a minősítők elleni hadjáratnak?)

2011.11.30. 10:19:23

@laspalmas: ja, és akkor visszafizetik a vasutasok a pénzt, b+

Úgy örülök, hogy erre jut! Már megérte felkelni!

OÁFK 2011.11.30. 10:19:54

Arról nem szól a hír, hogy a rezidensek helyett januártól Lakatos Béla váltókezelő fogja végezni a prosztatavizsgálatot cserébe az 5 milliárdért?

nigel 2011.11.30. 10:20:23

Tehát a nemzeti ügyek kormánya fontosnak tartja a vasutasok juttatásainak növelését. Az egészségügy és az oktatás fejlesztését már nem tartja ilyen fontosnak, hisz forrásokat von el ezekről a területekről. Tehát az egészségügy és az oktatás nem nemzeti ügy. A nemzeti ügy az, hogy tudatlan birka szavazógépek legyünk, akik beadják nyugdíj előtt a kulcsot.

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2011.11.30. 10:20:39

Szép nagy és drága gumicsont ez is.
A recept egyszerű, válasz egy kis csoportot adj nekik valamennyi pénzt, miközben elmondod h nekik ez jár, majd nézd meg ahogy a többiek nekik esnek...
Amíg az emberek többsége azon zúgolódik h Ő pont miért nem kapott, addig a fene se foglalkozik azzal h a hátunk mögött lebontják a demokráciát...
És mindaddig így is lesz, amíg a zemberek nem képesek gondolatban összekötni a saját kis életüket a körülöttük zajló eseményekkel.

Transylvanianmixedgrill 2011.11.30. 10:21:20

Kell az a kis pézecske karira, no, mér vagytok irigyek? Jólakik a vasutas a tányér halászlével, vesz egy üveg kupakos bort mellé, ellesz két ünnep között, a gyerek is eljátszadozik a távirányítós helikopterrel, most tél van és csend és hó (az még nincs) és...békesség.

__tom_ 2011.11.30. 10:23:36

Faterom az eladás idején vasutas volt, azóta nyugdíjas. Ő kap? És aki mondjuk fél éve került a céghez?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.30. 10:23:55

Megnézném, hogy egy magáncég eladja ez egyik üzletágát, akkor sztrájkolnának-e a dolgozók a jussukért .... ÉS adna-e a magáncég nekik jelentős összeget ?

Szögezzük le: a MÁV egy veszteséges állami cég, veszteséges volt a MÁV-Cargoval is.
10 év alatt 1500 milliárd forintot költött rá az Állam, vagyis minden adófizető.
Ha bármit is eladnak belőle, kurvára nem jár semmi belőle a dolgozóknak, akik örüljenek, hogy a MÁV eddig ügyesen elszabotálta a vasúti liberalizációt, mert hogy nincs szükség 30 ezer vasutasra egyre csökkenő utasszám mellett, az fix.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.30. 10:27:16

@Darkwill:

Tökéletesen megfogalmaztad.
De akkor se vegyünk már a gyereknek hintalovat, mikor kenyérre se jut.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.30. 10:32:01

@zero:

Jó, mondjuk fejleszteni kéne, és akkor esetleg nőne az utasszám.......
Egyik hatalom sem volt soha érdekelt abban, hogy tiszta, átlátható viszonyok, munkafolyamatok legyenek, mert akkor nem lehetne benyomni a 22-ik unokatesót is irodára a reklámújságokat iktatni, és nem lenne minden projekt +10-20%.
Zavarosban halászás, akárcsak a BKV.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.30. 10:34:23

Orbán FB-albumának alcíme: "Ilyen üzem- és munkacsarnokokban dől el az ország jövője."

2011.11.30. 10:34:39

Ez a két fazon az, akik a legnagyobb kárt okozták az országnak.
Viktornak és csapatának sikerült a szabadságharcával, a sallerokkal és a kokikkal tönkretenni az országot . A válasz sem maradt el, mert kaptunk egy pár maflást és az általa kormányzott gyorsnaszád a csőd felé megy. Csak az a baj hogy velünk , a zemberekkel együtt.

Gaskó pedig egy seggnyaló, semmi más. Amig a szocik voltak addig mindenért sirt, zokogott és ha szorulása volt ,azért is a szocik tehettek. Most pedig kinyalja a Viktor seggét. Egy csigagerincű. Pedig nem hogy pénzt kellett volna kapniuk, hanem bezárni az elmúlt 20 év vasutas vezéreit, mint a malacot. Mert dől a lóvé, de mi változott? Semmi, csak a vezetők cserélődtek, többet keresnek ,de a szolgáltatás szinvonala a bányászbéka segge alatt van. Akkor mire is kaptak pénzt?

Nem a melósoktól sajnálom, de ilyen alapon, minden privatizált, ellopott és elkótyavetyélt üzem, bank, vállalat megvételéből , az ott dolgozóknak jár a lóvé!
Igaz, ezek vezetői nem seggnyalók igy nem tudták elintézni a zembereknek a lovettát.
Ám ezzel csak azt éri el Gasko, hogy még jobban fogják utálni a vasutasokat és őt is.

Hej Gasko - Gasko, akkor kellett volna segbe rugni és jól pofán verni, amikor Ormosbányán voltál állomásfőnök. Akkor nem felejtetted volna el, hogy mi a becsület és mi a tisztesség. Akkor talán lett volna belőled ember. De igy csak seggnyaló lettél, annak is a gerinctelenebb alfajából.

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2011.11.30. 10:35:37

@laspalmas: Sajnos, ha én lennék a küldetéstudattal megátkozott Vezetőnk, akinek a világmegváltás mellett egyetlen célja a hatalom megtartása... nos nekem is megérne potom 5 milliárdot, h kicsit enyhüljön a társadalmi nyomás rajtam. Főleg ha nekem egy fillérbe sem kerül... :(

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.30. 10:35:59

Hány vasutassztrájk volt "azemútnyócévben"?
Mennyire is jön ki darabja?

Viktus 2011.11.30. 10:40:25

Gaskó feje mindent visz ...

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2011.11.30. 10:40:57

Nah, kifizette Viktor a sztrájkrészvételt? Tévészékház szétverésének utófinanszírozása milyen címszó alatt lesz a háborús költségvetésben? "Ostrompénz"?

dr. Aullah 2011.11.30. 10:41:14

@laspalmas: Miért, akarsz venni egy sztrájkot? :D
Mellesleg hány millió szakszervezetük van ezeknek. Minek?

Én is akarok kommentelni 2011.11.30. 10:47:59

Remélem januárban majd az idei veszteségről pedig majd 1-1 csekket kapnak a most megjutalmazott vasutasok.

Roltii 2011.11.30. 10:49:39

Nevetséges ez az egész MÁV téma. Miért is járna a dolgozóknak bármi a fizetésükön felül? Mi közük ahhoz, hogy eladták a MÁV cargot? Csak azért, mert a cargosok is kaptak anno valami kis plusz pénzt? Közük nincs hozzá.

Komolyan, mikor lesz már valami komolyan vehető civil kezdeményezés, hogy gyújtsuk fel a Parlamentet? vagy igazából csak a benne levőket...

Mit hallok hónapok óta? nincs pénz, nincs pénz és még pénz sincs. Erre 4,3% nyugdíjemelés, vasutasoknak jutalom, de közbe kivetünk extra adókat... valami itt nagyon-nagyon nem OK.

Ringlósztár 2011.11.30. 10:51:55

Ahogy eddig is sejtettem, a LIGA szexervezet a fidesz 5. habteste.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.30. 10:59:18

Ja, a lényeget kifelejtettem az előbb, Orbán mögött egy TISZTA vasúti kocsit látunk????
Ha igen akkor megérdemeltek minden pénzt és kérdezném, ezt a mintadarabot valahol meg lehet tekinteni? Csak hogy országon belül ilyet is lássak mielőtt meghalok.

Transylvanianmixedgrill 2011.11.30. 11:01:55

Erről az egész ajándék pénzesdiről eszembe jut egy Tátrai Band dalszöveg részlet:

"Mindenkinek szabott ára van,
te már tudom nagyon olcsó vagy"

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.30. 11:02:13

Na mi van, elhúzódott a reggeli értekezlet a minisztériumban?

Hol van a blog 2 házitrollja, amikor a nemzeti ügyek kúrmányának szüksége lenne rájuk?

off:

@csizsikpizsik: tegnap megint elkentük a dinamo száját, sáláááláááláááá :DDD YNWA!!!!

stefiapo 2011.11.30. 11:03:59

5 milliárdot csak megér, hogy a nemzeti ügyek kormánya ellen semmiféle sztrájk és ellenvélemény kialakuljon, nem? Meg kellene nézni, hogy miután eladták ezt a céget nyereséges lett-e? Ha igen akkor csak a MÁV üzemeltette rosszul, nem?

spinat 2011.11.30. 11:08:28

mi van? már 11 elmúlt és még nem jött meg a hivatalso magyarázat?
Amúgy meg miénk a gyár nekünk termel! Ezt tanulta OV gyerekkorában, és amikor egyre nagyobb agyterületek elhalnak, akkor már csak ilyen a hosszú távú memóriából elöböfögö mondatfoszlányok jönnek. Lásd fent az FB album címét. Tisztára mint egy párttiktár a 80-as évekböl, vagy korábbról. Kádárhoz azért nem hasonlítanám, akkora formátum sose volt.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.30. 11:11:03

@Seduxen: Vazzeg és lefogadtam! Megint! A Pool lábacskái előtt heverek! :DDDD

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.11.30. 11:13:15

@Roltii: A Parlamentet nem vagyok hajlandó felgyújtani, mert egy gyönyörű épület.
Az éppen kijövő embereket leggéppuskázni, na az már más kérdés....
A közgazdászok meg tépik a hajukat, hogy mi lesz még itt. Egyszer valaki merjen már költséget csökkenteni. Legyen szíves!
@Transylvanianmixedgrill: Jó az az Ostrompénz, az más kérdés, hogy az a védőknek jár, lásd Egri Csilagok.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.30. 11:20:35

@csizsikpizsik: hm, úgy dupla élvezet :DD én mondjuk annak is örülök, hogy a 'pool játéka az utóbbi időben egyre többször tartalmaz nyomokban futballra emlékeztető elemeket :))

na off vége.

Gandalf(helyett) 2011.11.30. 11:36:31

@jános515: Már megbocsáss, de amit írtál az a csigákra nézve sértő. Amúgy nagyjából egyetértek.
Az sem véletlen, hogy a sztrájban eddig élenjáró, fű-fa-virággal szolidáris MÁV dolgozók most még a Munka Törvénykönyvének szétcseszése okán sem hallatják hangjukat.

sárkányfő 2011.11.30. 11:39:11

wellness hétvégére fog menni a vasutas hölgy a karácsonyi jutalompénzből... édes istenem.

ezért tart itt ez az ország. a csóró egy kis pénzhez jut, ami nem megy el azonnal kajára meg rezsire, és mire költi? wellnesshétvégére. komolyan mondom ez az egyszerűség és butaság szívfacsaró. ahogy Ady mondta, cifra nyomorúság. nem változott itt semmi 100 év alatt.
és még arra hivatkozik, hogy "pihenni kéne egyet..." ezek szerint én kurva fáradt vagyok, mert a büdös életben nem voltam egy wellnesshétvégén sem, bár ami azt illeti nem is hiányzik. buta, felszínes divat. pihenni lehet passzívan, otthon is, akár aludva vagy tv-t nézve, meg lehet aktívan os, pl. tök ingyér el lehet menni sétálni vagy futni. én ezt szoktam tenni. megjegyzem karácsony tájékán, ha már pénzhez jutok nekem eszembe jutna a családom is, ilyenkor közösen szokás örülni a beeső pénznek.

de a hölgynek nyilvánvalóan nincs, vagy csak minimális tartaléka van, amit nem ártana növelni, mert bármikor jöhet egy betegség, vagy kipurcan a mosógépe, stb., ez a semmi 50 ezer forint nagyon jól jöhet bármikor. vagy venne belőle valami önképző tananyagot, és tanulna valamit, hogy tovább lépjen. na jó, ez ebben az országban 20 év fölött már tök fantasztikum, elismerem, ezt hagyjuk.

költsd el vasutasnéni, élj a mának, legyen egy jó hétvégéd...

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.11.30. 11:40:55

A gyerekek meg fáznak az iskolákban és az óvodákban, mert NINCS PÉNZ FŰTÉSRE. Egyik rokon gyerekei is hazajönnek a bölcsiből, első szavuk az, hogy ÉHES!

fidesz! A K.RVA ANYÁTOKAT!

Viktus 2011.11.30. 11:52:44

Egyébként ezzel semmi probléma sincs, ha ez a logika a MÁV-nál. Tehát, ha nyereség van szétosztják a dolgozók közt, de akkor a veszteséget is tessék koponyára kiszámolni, és a bérezésben megjeleníteni.

DArchAngel 2011.11.30. 11:56:33

@R.H. ny.: Ez semmi. A falusi plébánosok viselt dolgait is meg lehetne kapargatni. Szülőfalumban a pádre 30-50 ezer szép magyar valutát kér, hogy biztosan ne legyen gond a síremlék engedélyeivel. Zsebbe, persze. És mostanában röpköd a javaslat, hogy mindenkit legyenek kötelesek temetőbe tenni, akár hamvasztva is. Van, akiknek semmi sem elég. Hol a krisztusi szegénység, kedves R. Katólikus Egyház?

R.H. ny. 2011.11.30. 12:01:45

@DArchAngel: Igen de én a televízióban azt láttam, hogy a magyarok bűnősök a zsidók pedig a kiválasztott nép és ez a hír elég komolyan megzavarta a világképemet.

Roltii 2011.11.30. 12:04:45

@sárkányfő:
"wellness hétvégére fog menni a vasutas hölgy a karácsonyi jutalompénzből... édes istenem."

Na, nehogy már ez baj legyen. Vasutasnak nem járna, hogy elmenjen pihenni, regenerálódni? Ráadásul így legalább itthon talál új gazdára a pénz, segíti a gazdaságot, stb.
Az a pénz, amit kapnak, sajna érdemi változást nem hoz az életükbe, de legalább egyszer-kétszer jól érezheti magát.

Rühellem ezt a wellnes hétvége ellenérzést, nevetséges, hogy ezt valami kibaszott nagy luxusnak gondoljuk. A francokat, a pihenés mindenkinek jár, és otthoni környezetben a pihenés nem az igazi, ezt gondolom nem kell magyarázni.

Tartalékot meg 50e forinttal nem fog képezni. Eltehetné mosógépre, de valszeg én se tenném (mert még garis:D), de jobb lenne ha ebből TV-t venne? Mert az tényleg felszínes ökörködés lenne, de szerintem egy kellemes hétvége valamelyik fasza kis szállodában nagyon jó buli tud lenni (jővő héten ilyenkor én is ezt fogom tenni, hívjatok burzsujgecinek...)

Viktus 2011.11.30. 12:15:22

@DArchAngel:

Jah minden egyháznál vannak lenyúlások mondjuk látszik a zsidók jobb körben tudnak gazdálkodni, ha csak az elhelyezésnél repkednek a 6-900 ezrek :P

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2011.11.30. 12:17:07

@Roltii: Szerintem Ő sem irigyli azt a hétvégét a vasutasnénitől. Igazából szerintem majdnem mindenki megérdemelné. De amikor olyanokat olvasok, h kritikus 10 nap elé néz az euróövezet, amikor egyre több bank készít vészforgatókönyveket, amikor a sok siker már-már elvakít idehaza...
Nekem ezek mellett furcsa ez a zenélős tücsökszemlélet... még akkor is, ha nem azon az 50e Ft-on fog múlni...

Nyuggervadász 2011.11.30. 12:19:33

Kíváncsi lennék, mi volt a szarházi Gaskó fő érve az 5 milliárd megszerzésekor ( azon kívül , hogy : "Főnök, ellened nem sztrájkolunk!")?
Ilyet pl. el tudok képzelni : " Ha a fidesz székház eladásából származó bevételt teljes egészében magatok között osztottátok szét, akkor a MÁV-Cargo bevételének egy része a vasutasoké legyen !"
Ilyen érvek előtt meg kellett hajolni......

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.30. 12:19:42

@csizsikpizsik: "Remélem 5 milliárdért több szavazót tudtak vásárolni mint ahányat elvesztettek, mert akkor bitang jó üzlet."

Azért az a vasutas se hülye. Kap most némi aprópénzt, de közben látja, hogy jóval többet bebukik a nagy "nem a zemberek fizetik meg"-en. Szépen elteszi azt a pár forintot és szidja tovább Orbánt.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.11.30. 12:22:58

Egy halk "ak.rvaanyátokat" azért elmormogtam a bajszom alatt.

Squid 2011.11.30. 12:23:17

Fantasztikus!

OV ezzel foglalkozik, és 5+4+4 (2011-2012-2013) milliárdot elbasz olyasmire ami semmilyen körülmények közt nem fogható fel másképp mint Gaskó kifizetésének a szoci kormányok alatt végzett munkájáért. A vasutasoknak mi a fasz közük van a cég eladásához, hogyan engedhet meg magának 5milliárd luxus kiadást?

Teszi ezt akkor amikor minden, ismétlem MINDEN fillért meg kéne fogni és felkészülni arra, hogy mit fog tenni ha az eurozóna összeomlik és Magyarországot magával rántja a káosz.

De nem A Fidesz és élén Orbán fel nem fogja mi történik és ilyen baromságokkal foglalkozik!

Orbánnak lövése nincs milyen helyzetben van az ország és az Eurozóna, ő Vasutasokat elégít ki, és az ellenséget keresi a leminősítések mögött. Eszébe nem jut, hogy a saját szűk látóköre és tájékozatlansága a legnagyobb ellensége a tehetségtelenségen fölül, annyira bezárkózott a saját világába, hogy nem fogja föl mit tesz ezzel az országgal.

Nem a Nyugat és nem a Hitelminősítők, vagy a Bankok az ellenségei az országnak, hanem Orbán és azok a párttársai akik a hatalom és a lóvé megszerzése és megtartása érdekében lesütött szemmel engedik, hogy a "Főnök" vérgőzös illúziók és paranoiás téveszmék befolyása alatt vezesse az országot, miközben mindannyian tudják valahol mélyen a zsigereikben, hogy itt nagyon hamar kibebaszottnagy baj lesz.

Nehéz lehet ma Fidesz képviselőnek lenni, biztos van olyan tájékozatlan hithű, és meg merem kockáztatni buta ember köztük aki nem lát túl a "KÉT-HAR-MAD"-on, róluk fölösleges is beszélni!!

Emellett kétségem nincsen afelől, hogy van olyan tájékozott européer tagja a pártnak, aki magának sem meri bevallani azt a gyomormarcangoló doomsday érzést, ami elfogja a külföldről érkező negatív visszhangok hallatán. Erre jön az Eurozóna 10 napon belül eldőlő sorsa és Magyarország teljes felkészületlensége az ezután bekövetkező armageddonra.

No ezeknek a szélesebb látókörű embereknek ott a Fideszben kéne elgondolni, mihez adják a nevüket és miért vállalnak felelősséget, és itt nem a Lézerféle gátlástalan emberekre gondolok, hanem azokra akik már egy jó ideje érzik, hogy a "Főnök" nem teljesen tiszta és belül napról napra kínosabban érzik magukat.

Hozzájuk fordulok most!

Urak, itt az idő eldönteni merre tovább!!!!

Vagy mentek a "Főnökkel" a szakadékba a 20 évvel visszavetve az országot, vagy puccsot csináltok és Szakértői kormányra cserélitek Matolcsyt és a "Főnököt", és akkor TALÁN csak megússzuk félszarul.

Választani kell, egy ország jövője és a "Főnök" közt!

MOST!

Emiksz 2011.11.30. 12:25:40

Pompás. Ha a sajátait nem is, de Kóka János igéretét betartja. Bíztató kezdés.

Squid 2011.11.30. 12:25:48

@csizsikpizsik: "Remélem 5 milliárdért több szavazót tudtak vásárolni mint ahányat elvesztettek, mert akkor bitang jó üzlet."

Halkan megjegyezném, hogy csak idén 5milliárd, jövőre és 2 év múlva is lesz még kifizetés!!

Csak, hogy teljes legyen a kép!

ayad 2011.11.30. 12:30:34

csodálom, hogy ezt a Gaskót még senki nem lökte le egy száguldó vonatról

2011.11.30. 12:32:57

@ayad: szerinted vonattal jár?

2011.11.30. 12:33:52

most néztem meg a videót, nem találok szavakat.

Gandalf(helyett) 2011.11.30. 12:34:01

@Squid: Szerintem felfogja, csak nem érdekli. Akikben pedig te bízol, mint értelmes fidesztag (ha, és amennyiben valóban van ilyen) már réges-régen valamelyik másik "zsebében van", akárcsak egy magát egyháznak mondóMagyarországon is bejegyzett szektánál. Úgyhogy nem érdeke, hogy lépjen.(pláne, hogy látták hogy például az egyetlen, párttársai előtt igazat szóló politikus hogy járt)
Most, míg nem borul teljesen a bili, szépen mindenkinek szétosztják ami van (akár a költségvetési módosító javaslatokból is látszik, honnan vesznek el, és hová tesznek rá) aztán majdcsak eléldegélnek addig, míg megint lessz annyi hülye, aki újra hatalomra juttatja őket.

ayad 2011.11.30. 12:34:09

@somewhat damaged: költői megjegyzés volt :) viszont jó a nicked ;)

eos 2011.11.30. 12:34:15

@Darkwill: Oszd meg és uralkodj...

Totof 2011.11.30. 12:44:04

@laspalmas: Gondolom, akkor meg befizetnek a vasutasok

Secnir 2011.11.30. 12:47:56

kéremszépen akkor számoljunk kéremszépen
(mert én ilyen amatőr vagyok, hogy a dolgokat nem bírom egyből felfogni)
"A nyilatkozat aláírásával a VDSZSZ a 2007 végén kirobban konfliktust lezártnak tekinti, és egyidejűleg visszavonja a sztrájkfelhívását "
2011 - 1mrd ft : Fidesz-kormány
2012 - 2 mrd ft : Fidesz-kormány
2013 - 2 mrd ft : Fidesz-kormány
2014 - 0 ft : xxxxxxx-kormány

Squid 2011.11.30. 12:49:40

@Gandalf(helyett): Lehet! Bár én a helyükben eljátszanék a gondolattal, hogy vajh meddig fognak tűrni még a Zemberek, és ha neadjisten elszakad a cérna mi lesz az ára és következménye a lojalitásnak a lóvé érdekében!

szivatnakanyám 2011.11.30. 12:53:07

@Roltii: Az baszki luxus! 100e nettót visz haza és pezsgőfürdő kell a seggének. Ebből a fizuból te mit tudsz kihozni? Csíkosra kaparnám magam legszívesebben , mikor az utcán megszólítják az embereket , hogy önnek mi hiányzik, mire nem jut és látszik rajta nélkülözés, de okos parasztnak mutatván magát, hát szinház, mozi, múzeum, kirándulás.
Otthon meg a család a küszöböt rágja.

Secnir 2011.11.30. 13:03:08

@Viktus:
nincs még rá keret.
és mint a címben is van : "álmodták".
álmodni lehet. az ingyé' van.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.11.30. 13:04:56

@Seduxen: Gratula! Mi sajnos elbuktunk a Citeh ellen. (Volt egy db kapura tartó lövésük).
Remélem a Cselkíj után nekik is elkenitek a szájukat!
ON.
@Viktus: Ez szép álom. Csakhogy valószínűleg ezt a legtöbben nem érik fel ésszel. (@no-night: kivétel lehet.)
Olyan ez, mint a 100 napos program. Néhány ember jól jár, majd pedig mindenki sz*pik.

driopios 2011.11.30. 13:05:22

Kiváncsi vagyok ezután lesz-e valaha sztrájk, vagy ez már átalányban fedez minden további követelést? Felteszem, a következő nemnarancs kormányig kell várnunk arra, hogy gaskónak megint oda kelljen csapnia a kormánynak.

2011.11.30. 13:07:47

Hmm.. mivel mérsékelt és kulturált embernek tartom magam, így maradjunk meg egy "Gaskó és Orbán takarodjatok a jó büdös fürdős qrva anyátokba" morgásnál.

Mi a pélóra járt ez a pénz pontosan? Arra, hogy a zseniális sínbohócok több alkalommal elbaszták párezer ember munkába járását, karácsonyát, akármijét? Gratulálok.

Viktor, Viktor.. tudom, hogy szükséged van arra, hogy érezd, hogy szeretnek az emberek, de lassan elég.

RamonSerrano 2011.11.30. 13:10:57

Valahol felháborító ez a kifizetés.
A cég eladásából származó pénz mindig a tulajdonost illeti. Érdekes módon, ha bevétel van, azonnal jelentkeznek a hiénák.
Ha veszteség van, azt is a tulajdonosnak kell állnia.
A tulajdonos jelen állapotban az adófizetők közössége.
A MÁV évek óta veszteséges, amit az adófizetők pénzéből raknak rendbe.
Ezt az ötmilliárdot is nekünk kell összedobnunk.

Viktus 2011.11.30. 13:13:13

OFF

Van itt még vastagbőrös produkció:

A KDNP nem adna pénzt abortuszra
A költségvetési törvényt úgy módosítanák, hogy elvennék az abortuszokra szánt 400 milliós keretet.
index.hu/belfold/2011/11/30/a_kdnp_nem_adna_penzt_abortuszra/

Kivlov 2011.11.30. 13:13:22

ahelyett, hogxy elzavarnának pár1000 MÁV-os naplopót, milliárdokat osztogatnak nekik. szomorú...

umad? 2011.11.30. 13:13:54

Nektek most lényegében az a bajotok, hogy a vasutasok kapnak egy kis pénzt a Máv Cargo eladása után, és Orbán teljesíti egy ígértet?

oc 2011.11.30. 13:14:35

És akkor csekket is fognak kapni a MÁV dolgozók, amin a vállalat vesztesége lesz személyekre lebontva? Együtt, jóban, rosszban, vagy mi...

Májkül 2011.11.30. 13:15:35

Amúgy, ha jól emlékszem, akkor van egy olyan szabály, hogy privatizációs bevételt csak az államadóság csökkentésére lehet fordítani. Tehát nem lehet dolgozóknak jutalmat fizetni belôle. Vagy ez a Fityesz kormányra megint csak nem vonakozik?

B-rocker (törölt) 2011.11.30. 13:15:52

Egyszerű: Létrehozni egy állami teher vasútat és durván megadóztatni az átmenő forgalmat. Az államnak mindegy, egyik zsebéből a másikba pakol, a osztrákok meg könyezzenek a rossz végén a pöcsnek.

oc 2011.11.30. 13:16:10

@umad?: nekem az a bajom, hogy nem látom pontosan, miért jár egy jegykezelőnek évi 30k azért, mert a vállalat eladott egy olyan üzletágat, amihez neki semmi köze, nem tulajdona, nem dolgozott ott, nem járult hozzá a sikeréhez.

umad? 2011.11.30. 13:19:25

@oc: Valószínűleg nem "jár" neki, de miért lenne egy olyan országban, ahol az emberek jó része olyan dolgokat vesz igénybe ami nem jár neki? (Adóelkerülés, rokkantnyugdíj, mutyi és sok egyéb)?

Megint van egy hír ami nevetségesen fel van fújva és az emberek tudnak hőbörögni, hogy a kurvaanyjukat ezeknek mé' jár nekem meg mé' nem.

Peetee 2011.11.30. 13:23:23

@Aullah: JÓ MUNKÁT KÍVÁNOK, örömmel olvasom!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.11.30. 13:23:57

@Squid: "Orbánnak lövése nincs milyen helyzetben van az ország és az Eurozóna, ő Vasutasokat elégít ki," :-DDDD

Roltii 2011.11.30. 13:24:09

@szivatnakanyám:
Pont ez az, szarra sem elég a fizetése, nem annyira emberhez való élet. Jön egy kis zsé, még szép hogy picit élni akar. Igen, nem szép dolog Maslow piramisán feljebb ugrani, de néha jó.

@Darkwill: zenélős tücsökszemlélet: lehet, csak itt éppen esélye sincs arra, hogy valamit összeszedjen, míg a tücsöknek a mesében van.
Picit olyan mint a csöveseknél, hogy miért isszák el a zsét egyből...hát, ha én olyan körülmények között találnám magam, akkor lehet, hogy innék, mert csak úgy elviselhető. Szép azt mondani, hogy menjen dolgozni, de nem ennyire egyszerű...

dr. Aullah 2011.11.30. 13:24:43

Megnéztem a videót. Durva. Valaki csinálhatna már valamit ezzel a gaskóval...
Amúgy csak én látom úgy, hogy akiket nagyon meg kéne fizetni egy rendes országban, azok az oktatásban, egészségügyben, rendvédelemben dolgozó emberek... biztos valakiket kihagytam, de ők nagyon megérdemlik, mert ők viszik előre a zországot.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.11.30. 13:26:01

Nagyon jó hír!

És akkor most a vasutasok össze is dobhatják a vasút veszteségét, hiszen együtt sírunk-nevetünk..

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.30. 13:26:47

@Viktus: jelentem nálam lefőtt a kávé...

Viktus 2011.11.30. 13:27:07

@Aullah:

Csak nehogy január-februárig tartson.

Enrico72 2011.11.30. 13:27:38

Mennyi kárt okozott az államnak a folyamatos sztrájk? Valahol ki volt egyszer számolva. 5 milliárd forintnál sokkal, de sokkal többet. Jól csinálták, egyszeri kiadás és a vonatok gördülni fognak, tulajdonképpen pénzt spórolnak ezzel.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.11.30. 13:28:28

@Aullah: A vasút viszi előre az országot. Mikor láttál már te egy tanárt 5-6 embert elvinni bivalybasznádról jászfaszomakarattyára???? Vagy rendőrt?? Vagy orvost???
A Vasút! Az viszi az országot! Nem az orvos, vagy tanár, vagy rendőr!!!!!
Különben is elmúlt 8 évben megígérték! Azt betartják! Mindenki másnak is betartanak! :-DD

bucbuc 2011.11.30. 13:30:15

vellnessz a kurva anyátokat

szarjatok mindenre patkányok cska ti még kapjatok kicsit.

Kierkegaard Akciócsoport 2011.11.30. 13:31:04

Nem kell aggódni, a sima melósoknak megint nem fog jutni. Leszedi belőle a sápot a Gaskó-szakszervezet, a többi szakszervezet, a haverok, az üzletfelek, a holdudvarok, visszacsúsztatnak valamennyit a megfelelő állami tisztviselőknek, esetleg befizetnek egy keveset a Fidesz-pártkasszába is, aztán mire odáig jutnának, hogy adni kéne a krampácsolóknak, meg a forgalmistáknak is valamit, nem marad semmi.

an hero please III 2011.11.30. 13:32:44

Mekkora undorító férgek vagytok, ha ti kapnátok pénzt nyilván visszaadnátok.

Kierkegaard Akciócsoport 2011.11.30. 13:33:35

@Enrico72: Jövőre ugyanúgy sztrájkolni fognak.

sárkányfő 2011.11.30. 13:34:30

@Roltii:
látszik, h csak az első sorát olvastad el a kommentemnek. utána ugyanis ki is fejtettem miért írtam azt, amit, és még véletlenül se írtam olyat, amit a számba adsz, hogy "nekik nem jár", vagy hogy vagy bármi más hülyeséget.

az, hogy kinek mi a luxus, az természetesen relatív. örülök, hogy neked nem luxus a wllnes hétvége, érzed jól magad. annak, aki havi 100-at keres, nyilvánvalóan luxus. ők vannak többen.

azt se tudtam, hogy az otthonon kívüli pihenés egyetlen létező formája a wellness...

50 ezer forint kurva sok. amikor elvered verni wellnessre, akkor nem sok. de ha nincs, és nagyon kéne, mert mondjuk kinyiffant a hűtő, vagy a nagyinak drága orvosságot kell venni, vagy csak ha simán hideg tél jön és többet kell fűteni mint tavaly, vagy... és még sorolhatnám. észhez kéne térni, a népek többsége szegény.

Enrico72 2011.11.30. 13:35:03

@Kierkegaard Akciócsoport: Nem fognak, mert részletekben kapják a pénzt még 3 évig. Szóval ez egy elég ügyes megoldás. Megkapták amit akartak és most akkor nyugi van pár évre.

_ng_ 2011.11.30. 13:35:31

Teljesen egyetértek a lépéssel: a vasutasoknak igenis jár a Cargo eladásából a rájuk eső rész.
Most pedig jöhet a következő lépés, amikor minden vasutas visszafizeti az államnak az állami támogatások rájuk eső részét.

Laciii 2011.11.30. 13:36:59

Olcsóbb mint egy következő sztrájk, de a nagy lendületben tőlük nem lehetne megvonni a zsarolás... izé sztrájk jogát, mert nem éltek hanem visszaéltek vele.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2011.11.30. 13:37:27

pl. a volt MATÁV-osok miért nem kaptak anno semmit, amikor eladták a DT-nek?

esef 2011.11.30. 13:38:07

@umad?:
akkor nekem is járna pénz, mert én is tulajdonos voltam állampolgárság (no meg a befizetett pármillió Ft-nyi adó) jogán. annyi közöm nekem is van a máv cargohoz mint a startos pénztárosoknak...
szétosztják az elmúlt 40 év veszteségét is a dolgozók között?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.30. 13:39:12

Éljeeeen, végre véget ért a petting... ööö akarom mondani a meeting a minisztériumban :DD

Az első droi... ööö fecskék meg is érkeztek :DDDD

KergeK@csa 2011.11.30. 13:39:29

Siralmas.
Remélem majd a MÁV veszteségét is szétosztják köztük.

Ritka egy gerinctelen banda ez a VDSZSZ...
Remélem a saját gyógykezelésükre költik a pénzt...

2011.11.30. 13:42:24

Azért arra kiváncsi lennék, hogy a mucsaröcsögei váltókrempácsoló, meg a többi ugyan mit tett már a privatizáció érdekében, hogy pénzt kap??? Félreértés ne essék, nem a dolgozóktól sajnálom, az elvet nem értem. De ezt a csontot rágták itt már előttem páran.

Azért mutathatnék pár kórházat, ahol jobban jött volna ez a pénz, de mindegy.
Atyaúristenünk jobban tudja. Végül is a mai ellátási színvonal mellett a betegek megkrepálnak, oda minek pénz, kifizetődőbb vasutas szavazatokat venni....

De ha átírják a munka törvénykönyvét, és kevesebb lesz a szakszervezetek joga, és szarabbul járnak a munkavállalók, kíváncsi vagyok vajon akkor is csöndben maradnak-e, vagy mennek sztrájkolni? Vagy a szrájkjog nyirbálása miatt az sem fog összejönni? Érdekes lesz...

stf! 2011.11.30. 13:45:44

MÁV - Minden Áron Viktor.

mh1973 2011.11.30. 13:48:08

Ebből is látszik, hogy semmi gond nincs az országban, minden a legnagyobb rendben van, szárnyalunk, van pénz "festményekre", van pénz máv-ra, nyugdíjas levélre, képviselői díj emelésre, új titkosszolgálatra, stb!

mh1973 2011.11.30. 13:49:07

A lényeget kihagytam, a vesszőparipám: a kétballábas magyar focistáknak új stadionokat építeni, debrecsénnek, citromfagylaltnak, meg a csürhe válogatottnak is!

bucbuc 2011.11.30. 13:50:01

@mh1973: A nyugdíjemelésből kijönne vagy 15 stadion. Több értelme is lenne.

globglob 2011.11.30. 13:50:29

Én azt is megkérdeztem volna a videóban szereplő jegykezelőtől, hogy a Cargo eladásával kapcsolatban neki milyen kifizetetlen pluszmunkája volt és milyen új technológiákat kellett emiatt megtanulnia, ami alapján - Gaskó logikája szerint - jár neki a pluszpénz.

bucbuc 2011.11.30. 13:52:06

@bucbuc: De legalább a 94-et kereső orvos jövőre már csak 84 et fog, 27% os ÁFÁ-val meg megemelkedett inflációval, amitől csak a nyugdíjasokat kell megvédeni.
Az a lényeg. Kajajegy se lesz már , az is -13000.
De a nyugdíjakat meg kell védeni, az a lényeg bassza meg.
Ha kell adókat is emelünk még, de meg lesz védve.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 13:53:21

@csizsikpizsik: De hál istennek ,hétvégén kikapott az a sz.....ott,csöves,g..i barszelóna.:))
Csak a végére mertem odakapcsolni de megérte.

bucbuc 2011.11.30. 13:53:53

@globglob: Dehát stressznek volt kitéve, ilyen senki mással nem történik ebben az országban.

Nagoyns tresszelt gondolom, mikor milliárdos károkat okozott a munkáltatójának a gördülő sztrájkjával.

Ebbena buzi országban nyuggernek meg vasutasnak érdemes lenni.
A többire nincs szükség.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.11.30. 13:54:13

Az orbán viktor csak odaadta a 30 ezüsttallért a Gaskónak. Júdáspénz volt ez a szoci kormányok alatt végzett "áldásos" tevékenységéért amivel sikerült egy ország lakosságát sakkban tartania a folyamatosan meghirdetett "gördülő sztrájkjáért". Gaskó te költsd patikára a Júdáspénzt, és a többiek is inkább gondolkozzanak el azon, hogy miért lett ilyen hirtelen egyezség Gaskó és orbán között. Nehogy azért, hogy a hátralévő időben ne tudjanak sztrájkolni a dolgozók, akkor se ha nagy szükségül lenne rá. A Júdáspénz is elfogy előbb utóbb, és akkor jön a keserű ébredés.

2011.11.30. 13:55:42

@umad?:
"Nektek most lényegében az a bajotok, hogy a vasutasok kapnak egy kis pénzt a Máv Cargo eladása után, és Orbán teljesíti egy ígértet? "

Lényegében igen, jól látod.

Mert ha a MÁV régen állami tulajdonban volt, és osztunk, akkor minden állampolgárnak is lehetne osztani ad-hoc alapon. Mert a mienk volt.

De lehetne beszélni válságról, pénzügyi gondokról, ilyesmiről, és valahogy ha már nincs pénzed kajára, rosszul érint, hogy a főnök épp pár ilyen bőnyálas fuvolakezelőnek fizet ki a semmire (jogosan vagy jogtalanul, ebbe már ne is menjünk bele) milliókat. Aminek semmi haszna sincs.

Ők megkapják a lóvét, nincsenek illúzióim, valószínű a szakszervezetis főfaszok kb a felét lenyúlják, mi, az állampolgárok meg megkapjuk a MÁV komplett tartozását ismét.

Dühítő.
Vagy neked nem az? Sínbohóc-é vagy?

movhu 2011.11.30. 13:56:33

Ebben az évben a nem kis távközlési cégünket a tulajdonos eladta egy még nagyobbnak.
Ugye nem kell mondanom, hogy mennyit kaptam a bevételből? Pedig úgy érzem jelentős szerepem volt abban, hogy a cég piacképes volt. A nyereményen számomra is teljesen természetesen annyi, hogy most is itt dolgozom.

bucbuc 2011.11.30. 13:58:27

@Crystah Mastah: Az egyik ismerősöm szerint nincs gáz a máv adóssággal, természetesen vasutas.
Minden országban veszteséges a vasút, de mégiscsak szükség van rá.
Tehát minden rendben van vele.

dr. Tonyk 2011.11.30. 13:59:08

@Roltii:

Meg estleg kérdezzen már rá valaki, hogy csak az elmúlt 3 hónapban hány havi jutalmat is kaptak a NAV -nál?
Nemhiába... szarul megy az államnak...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 14:02:25

@Seduxen: @csizsikpizsik: Én a Juve meccsen kaptam tegnap infarktust.3:1 nél azt hittem vége mindennek de csak kihoztuk döntetlenre.
Amúgy meg köszi a poolnak a city elleni döntetlenért.Nagyon kellett.
A poszthoz is:Szaros 5 milliárd.Már az is pénz?

márvesztes 2011.11.30. 14:05:41

Még nem tartunk ott, ahol a római császárok, hogy személyesen adjanak 300-300 sesterciust a római polgároknak, de már majdnem. Birodalmi logika szerint előbb a köztársasági őrezred következik, aztán jönnek a rendőrök meg a katonák, végül az APEH doglozók. Indoklás:
1. A köztársasági őrezred katonái hozzájárultak, hogy jó áron adjuk el a Postabankot.
2. A hivatásos állaomány megfeszített munkával tartotta karban a tankokat, amelyeket így nagyszerű áron vettek át a vaskereskedések
3. A rendőrök az úgynevezett rendőri jelenléttel nagymértékben lassítják a forgalmat a közúthálózaton, ezzel elejét veszik a burkolatok indokolatlan kopásának, növelik a matrica bevételből megmaradó összeget.
4. Az APEH meg a Lajosé.

gyarló 2011.11.30. 14:06:24

@stefiapo: " ...Meg kellene nézni, hogy miután eladták ezt a céget nyereséges lett-e? Ha igen akkor csak a MÁV üzemeltette rosszul, nem?"

Valójában a MÁV alatt nyereséges volt a Cargo, jelenleg viszont veszteséges. A közhiedelemmel ellentétben az is tévhit, hogy a MÁV-Start Zrt veszteséges lenne.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.11.30. 14:06:39

@Tigeri: Nincs mit. :-)
Nem nagyon szeressem a színész-válogatottat :-)

Secnir 2011.11.30. 14:07:47

namármost, ha valaki megfigyeli a képeket, hááát kérem, ennél szebb beállított képet sosem láttam.
1. makulátlan(!) tiszta(!) új(!) munkásruhák, no olajfolt, no emisszió (aki dolgozott már lakatosműhelyben, vagy esetleg fogott szerszámot a kezébe, az tudja miről beszélek)
2. megfésülködve, megberetválkozva mindenki (aki járt már lakatosműhelyben...)
3. az arckifejezések szöges ellentétben állnak azzal a lelkesedéssel, amiről Viktor és Gaskó beszél. egy-egy tanulmány mindegyik. Pláne a bajszos baloldalt és az öreg szaki jobbközépen.

Ironfist 2011.11.30. 14:08:11

@nigel:
"A nemzeti ügy az, hogy tudatlan birka szavazógépek legyünk, akik beadják nyugdíj előtt a kulcsot."

Jó reggelt!

@umad?:
"Nektek most lényegében az a bajotok, hogy a vasutasok kapnak egy kis pénzt a Máv Cargo eladása után, és Orbán teljesíti egy ígértet?"

Lényegében az a baj, hogy az ígéret is undoryító volt. Egy alkalmazottnak ugyanis NEM JÁR semmi, ha a munkáltatója eladja egy saját tulajdonát. Miért járna? Milyen alapon? Teszem azt, ha van egy kocsmám, és eladnám a saját tulajdonú biliárdasztalomat, akkor kapjon részesedést a pultos, meg a kidobó, meg a vécésnéni? Mifaszért?

@Enrico72:
"Mennyi kárt okozott az államnak a folyamatos sztrájk? Valahol ki volt egyszer számolva. 5 milliárd forintnál sokkal, de sokkal többet. Jól csinálták, egyszeri kiadás és a vonatok gördülni fognak, tulajdonképpen pénzt spórolnak ezzel."

Te teljesen hülye vagy. És ráadásul fideszelsz/hazudsz is.

Ironfist 2011.11.30. 14:10:17

@Secnir:
"(aki dolgozott már lakatosműhelyben, vagy esetleg fogott szerszámot a kezébe, az tudja miről beszélek)"

Vagy aki járt már bármelyik pályaudvaron :D

dr. Aullah 2011.11.30. 14:11:47

OFF:

index.hu/belfold/2011/11/30/az_allamtitkarok_bankszamlajaert_is_mi_fizetunk/
"Sokan évi ötvenezer forintot kapnak csak azért, hogy legyen mire átutalni közel egymilliós havi fizetésüket. "

Basszák már meg, milyen ország ez,

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 14:12:13

@Seduxen: Aham.A Freudi elszólás.Azt a perverz gondolkodásodat.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.30. 14:12:31

@Enrico72:

A sztrájktörvénnyel már korábban kinyírták Gaskót, jó reggelt.
Ez most a korábbiak kifizetése.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.11.30. 14:14:10

@Enrico72:

Tehát a magyar poltikában ez az új módi, hogy engedünk a zsarolásnak? Belengeti a sztrájkot, betömjük a pofáját egy kis pénzzel, aztán kuss van?

Egyébként engem sokkal kevésbé érdekel az, hogy pénzt kaptak (hát édes Istenem, hova tenné különben az állam a pénzét, annyi van neki, hogy még osztogathat is belőle, nem?), hanem hogy MIÉRT kapták. Gaskó valami olyasmit hadovált, hogy az eladás átszervezéssel járt, az meg azzal, hogy sok embernek kellett sok új módszert, eljárást megtanulni, újraépíteni az adatáramlás útvonalait, miegymás. Ezért éppen még járhatna is jutalom, csak ugye ez a privát szférában egy kicsit fordítva van: nem jutalmat kapsz, ha valamit megtanulsz, hanem nem kapsz felmondólevelet. Főleg nem akkor, ha veszteséges a cég.

Ja, és ha már pénzért sorban állás:

index.hu/belfold/2011/11/29/lazar_komolyan_veszi_a_rezidensek_javaslatait/

Szócska kikaparta a gesztenyét, Lázár meg jön lenyúlni azt, és fürdőzni a gesztus dicsőségében. Remek. És mindezt alig három héten belül kívánja abszolválni.

dr. Tonyk 2011.11.30. 14:14:21

@Seduxen: Én NAV-ról beszéltem, de ez sem rossz :) Olyan kár, hogy én csak egy szaros középiskolában dolgozom....

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.11.30. 14:15:11

Megnéztem a videót, és Gaskónak a magyarázatán, miszerint azért jár a pénz a vasutasoknak, mert át lettek szervezve, és új módszereket és dolgokat kellett megtanulniuk. Na ezen ledobta az agyam az ékszíjat. Mást se hallottam az elmúlt években, mint az élethosszig tartó tanulást. Csak nekem tűnik disszonánsnak, hogy valaki erre hivatkozva követel pénzt? Én örültem, ha a cégem elküldött ilyen olyan tanfolyamokra. Mert ami sikerült megtanulnom, azt már nem vehette el tőlem senki. De ezért még pénzt is követelni?
Hogy ez nekem nem jutott eszembe! :)

ezanevemeskesz (törölt) 2011.11.30. 14:16:14

nem értem minek problémáztok. megszavaztátok a fideszt, nem? a kétharmad feljogosít mindenre, még a szart is lenyomják a torkunkon. jobb ha elkezdjük gyakorolni a szájnyitogatást, hogy minél több beférjen.

Enrico72 2011.11.30. 14:16:31

@laspalmas: Ugyan már. Majd azt mondják, hogy 10%-a megy a vonatoknak, akkor az elégséges szolgáltatás. Az is hatalmas anyagi kiesés lenne. Így évi 1 milliárdért cserébe sokszorosát spórolják meg a sztrájkmentességgel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 14:17:21

@Seduxen: Hülye vagy?Ez többet ér,mint az unokatesóm díjnyertes fényképe!:))
@Secnir: Már csak a búzamező hiányzott viktor körül.Csak furcsán nézett volna ki a műhelyben.

Enrico72 2011.11.30. 14:19:40

@Rufus78: Mit kellene csinálni? Nem állíthatsz minden dolgozó mell egy rendőrt. Egyébként meg most mi van Szócskával meg Lázárral? Az a baj, hogy nem Szócska jelentette be? Vagy mire érted ezt a gesztenyét?

Ironfist 2011.11.30. 14:20:26

@Enrico72:
"Ez minden érved? :)"
Hogy hazudsz/fideszelsz? Igen, NEKED nem jár több. Bár, ha járna, sem kapnál, ugyanis pont elegendő érv egy vitában, hogy te is hazug vagy, meg akiket védesz, azok is. :)

"Ugyan már. Majd azt mondják, hogy 10%-a megy a vonatoknak, akkor az elégséges szolgáltatás. Az is hatalmas anyagi kiesés lenne. Így évi 1 milliárdért cserébe sokszorosát spórolják meg a sztrájkmentességgel."

Igen? Fizeted akkor az évi egymilliárdot, hazug/fideszes?

lady boo boo 2011.11.30. 14:21:40

miért is kaptak ezek a prolik 5 milliárdot ?
minden máv alkalmazott részvénytulajdonos?
biztos rt. az egész máv és még a bakteroknak is jár belőle
lassan csődbe megy az egész szar, pont, mint a bkv.
rohadó szerelvények, kosz, bűz, igénytelenség.
olyan, mint az egész kurva-ország.
január 1-jétől csökkentik majd a máv-osok fizuját,
ne csak a "nyereségből" legyen osztalékfizetés, hanem a veszteségből is részesedjenek., amikor eljön az idő!

jó étvágyat parasztország!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.11.30. 14:21:54

Az 1989 előtt is dolgozó emberek nagyobbik hányada (akik pl. nem köztisztviselők voltak) dolgozott valahol, amit privatizáltak. Azok miért nem kaptak semmit, miért csak a vasutasoknak jár!

Enrico72 2011.11.30. 14:23:01

@Ironfist: Szóval ha valaki máshogy gondolkodik, mint te az rögtön hazug. :)

Igen, inkább fizetek évente 1 milliárdot, mint évente mondjuk 10 milliárdot. Azért remélem te is belátod, hogy az 1 kisebb szám, mint a 10.

Naki vagyok kerdojel 2011.11.30. 14:24:17

Eszem faszom megáll. Banánköztársaság vagyunk, nem vitás.
A tököm kivan ezzel az országgal, annak is a vezetésével.
Gaskó, ha kicsit megkésve is, de megkapta a jussát. Volt 1-2 látszatsztrájk (mégse mondhassák már, hogy elsőre ment a kifizetés), de most már helyén vannak a dolgok.
A tököm.

HerrBürgermeister 2011.11.30. 14:24:32

Előrehozott választások lesznek, erre egy kis pénz a vasutasoknak. Szavazzatok majd a fideszre, fejenként 50-100 ezer közöttit kaptok most kari előtt!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.30. 14:25:43

@Tonyk: tudom, csak gondoltam ha a NAV-os hír hallatán még nem szökött az egekbe a vérnyomásod, akkor itt egy másik "kellemes hír".

Ja, off: ez volt már?

fn.hir24.hu/itthon/2011/11/30/abortuszra-nem-adna-penzt-a-kdnp/

Willy 2011.11.30. 14:26:00

Emberek térjetek már észre! Nem az a baj, hogy a kormány ad a MÁV dolgozóinak 5 milliárdot. Illetve baj. Csak máshogy.
A baj ennek az üzenet értéke. Azaz: üzleti kockázat vállalása nélkül kaphat pénzt a tulajdonostól a munkavállaló. A munkavállaló jussa, a munkabér. Számon kérhető rajta a munkája, és a munkához történő hozzáállás. semmi más. viszont ő nem várhat semmit a cég értékesítési hasznából, sem a tőke sem pedig az elért eredmény nem az ő érdeme. Azt ha volt ilyen jutalomban kifejezték neki.
Milyen üzenet már ez az emberek felé? Mint a végtörlesztés. Pont. Ott sem az a baj, hogy adja a kormány, hanem hogy a bankoktól lop. Mint ahogy a mostani bérváltozásokkal a munkáltatóktól lop, csak hogy jó színben tűnjön fel! Itt meg tőlünk adófizetőktől (mint a máv tulajdonosaitól) lop. SZÁNALMAS!

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2011.11.30. 14:27:28

Akkor ugyanezek a munkások befizetik a MÁV által 20 év alatt felélt cirka 2500 milliárd forint rájuk eső részét is?

Vagy ha nem tulajdonosok, akkor miért is jár nekik a pénz?

Ezt meg tudná valaki magyarázni?

blah 2011.11.30. 14:29:11

@silvern: pont ezeket akartam kérdezni... kíváncsi vagyok én is.

Ezzel az erővel nekem is járna abból a pénzből mert amikor segítség kell az én adómból is kapnak. Ez itt semmi más csak nyílt lekenyerezés...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.11.30. 14:29:19

@Enrico72:

Én meg ezt a rendőrállítás-dolgot nem értem, de nem is baj:).

Igen, a gesztenyét erre értettem, bár inkább csak zavar ez az egész nagy "lelkesedés", amivel most Lázár a mindenhatót meg a nagy empatikust játssza, aki MOST megértette a rezidensek problémáit. Ez egyébként is csak hab a tortán ez tőle, és nyugodtan játsszák le egymás között a hatalmi játszmáikat, csak vagy egy általános ellenszenvem az ilyen Jolly Jokerekkel szemben.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.30. 14:30:47

@Tigeri: Azt ám tudod hová és milyen svunggal!!!! :)))

@Ásó[Mosó]maci: Neked is!!!! :))))

Egyébként pedig, hogy Villa meg Pique is kezdő nálunk az a -6 pont igazán semmiség és jók vagyunk (jó, erre még kapunk -6ot a következő másfél hétben, de evan idénre)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.30. 14:32:34

@Kiszámoló:
Sajnálom, erre nincs racionális magyarázat.
Alighanem csak politikai létezik pl. jól jön egy kis figyelemelterelés, 80 ezer szavazó+családtagjai.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 14:33:03

Most mi a probléma?A viki most fizet azért amiért a gyurcsányahibás.Illetve most a kóka de mindegy.:))

Ironfist 2011.11.30. 14:33:20

@Enrico72:
"@Ironfist: Szóval ha valaki máshogy gondolkodik, mint te az rögtön hazug. :) "

Látod, megint fideszeltél egy jó nagyot. Hol állítottam én azt, hogy mindenki, aki másképp gondolkodik, az fideszel? Ezt rád mondtam. Hazug vagy, semmi mást nem tudsz blogokon, csak hazudni/fideszelni. (Bocs, ha keverem a két szót, csak tudod mégiscsak szinonimák)

"Igen, inkább fizetek évente 1 milliárdot, mint évente mondjuk 10 milliárdot. Azért remélem te is belátod, hogy az 1 kisebb szám, mint a 10."

Igen? Te személyesen átvállalod az adófizetők helyett, hogy a Gaskó féle bandának fizetsz évi egymilliót? Ez volt a kérdés lényege ugyanis, ha nem fogtad volna fel, te hazug/fideszes.

Enrico72 2011.11.30. 14:33:55

@Rufus78: Majd meglátjuk mi lesz a rezidensekkel, egyelőre erről csak nyilatkozatok vannak. Abban igazad van, hogy talán Szócskának kellett volna bejelentenie a dolgot, de hát ez legyen a legnagyobb problémánk :)

szobatars 2011.11.30. 14:35:05

Megyóék meg 8,5 milliárdot fizettek ki a bányászszakszervezeteknek 2002-ben, "jutalmul" az első Orbán-kormány alatti sztrájkokért (mint pl. amikor a béremelés ellen tiltakoztak a szakszervezetek).

Tanulság: a mai napig nem léteznek VALÓDI szakszervezetek Magyarországon.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.30. 14:35:09

@Tigeri: én megfordítanám: pl a javaslat kitalálóinak összes nőrokonát KÖTELEZNÉM abortuszra. Az ilyen vérvonalat nem szabad hagyni, hogy tovább burjánozni :DDDD

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.30. 14:35:27

@Seduxen: Remélem a következő módosító indítvány az alkesz Pálfytól hogy a gumi és tabletta legyen jövedéki- és különadó köteles, tilos merhogy a Pápa ellenzi, és TEK razziákat követeljenek minden hálószobába hogy aktus közben nem-e száll előbb valaki így gyilkolva a magyar nemzetet és gátolja az örökbeadások számának megugrását...buziköcsögök...

Enrico72 2011.11.30. 14:35:51

@Ironfist: Akkor pontosabban fogalmazok. Igen, szívesebben fizetem az 1 milliárd reám eső részét, mint a 10 milliárdét.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.30. 14:38:15

@csizsikpizsik: kezdésnek pl meg fogják kefélni a tesco-t. Akciós lesz a gumi. 2-t fizet, 3-t kap. Ez milyen már? Így elpocsékolni az értékes magyar magvakat...

málnabarack 2011.11.30. 14:39:36

Sziasztok! A férjem vasutas, havi nettó 80.000 Ft-ot keres. Ezt gondolom senki nem irigyli tőle. Vasútforgalmi szakközepet végzett, tolatásvezetőként dolgozik, egy-egy műszak alatt sokszor megállás nélkül, főleg éjszaka. A vasúti dolgozók körében az a pletyka járja, nem tudom, mi igaz belőle, hogy a felét kapásból felajánlják egy alapítványnak (nem tudom melyiknek, és azt sem, hogy ezt ki döntötte el), a maradékot pedig 3 részletben fogja kifizetni a vasút - majd valamikor. Egyébként nem hiszem, hogy a vasúti dolgozókat kellene okolni azért, mert a máv úgy "működik", ahogy. Borzasztó körülmények között dolgoznak. Igen, DOLGOZNAK.

Ironfist 2011.11.30. 14:39:48

@Enrico72:
Nem, nem az egymilliárd rádeső részét, te hazug, populista fidesznyik, hanem személyesen azt a rohadt egymilliárdot! Ugyanis én, mint adófizető, kurvamódon nem akarom ennek a bandának adni a pénzemet! Nem érdemlik meg ugyanis, és semmilyen, ismétlem SEMMILYEN jogalapjuk nem volt rá, hogy megkapják! Felfogod már azzal a mikronnyi kis aprócska, csak hazugságra képes agyaddal?

stf! 2011.11.30. 14:40:16

Akkor most ez ortodox vagy unortodox?
Lefizetni valakiket a hallgatásukért.
Mert jövőre lenne miért nem hallgatniuk.
Erre mondják, az ellenségeimmel elbánok, a "barátaimmal" nem biztos.
Gaskó most a vasutasok nagy "barátja" lett...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 14:40:18

@csizsikpizsik: :))))
Jaja főleg ha a kés meg a kanál is kezdő lesz,na akkor mi lesz.
@Seduxen:Az a mosoly nem kéne a végére.:)) És ilyen barmok vezetnek minket.
A másikhoz írtam,hogy négy év múlva megint a szocikat szidjuk,hogy ennél még a fidesz is jobb volt.Nyolc év múlva megint a fideszt,hogy ennél még a szocik is jobbak voltak.:((

Ironfist 2011.11.30. 14:41:59

@málnabarack:
Én is jelentkeztem a mávhoz dolgozni, és nem irigylem tőlük a melót. De akkor sem jár nekik pénz abból, hogy a munkaadójuk a saját tulajdonát eladja. Egész egyszerűen nincs hozzá közük. Ugyanennyi erővel én is követelhetném ugyanezt a pénzt a mávtól, mint adófizető, aki részben eltartja a mávot. Na, nekem jár? Nem. Akkor nekik miért?

mojoking77 2011.11.30. 14:44:10

Hehe... Pont par hete tortent a cegemnel egy ilyen jellegu tranzakcio, csak par nullaval tobb szerepelt az ar rublikaban. Kivancsi vagyok mit szolna a management, ha valaki is elkezdene nyavajogni, hogy abbol a penzbol bizony neknk is jar am..... :)))))

dr. Aullah 2011.11.30. 14:46:00

OFF:

index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/30/kihagyjak_matolcsyt_az_imf-targyalasokrol/

Én simán el tudom képzelni, hogy ez volt a hárombetűs szervezet egyik feltétele... holnaphúzcsyt hagyják otthon :D

Kandeláber 2011.11.30. 14:46:02

Semmiféle kötődésem nincs a MÁV-hoz (néha vonaton utazok), így elfogulatlannak érzem magam. Olvasván azonban az irigységtől és gyűlölettől fröcsögő kommenteket, ismét megbizonyosodtam arról, mennyire visszataszító férgek az önmagukat "liberálisként" definiáló honpolgárok, akik a bankárok égbekiáltóan magas jövedelmét nem sajnálják, azonban elsápadnak, ha mások többletjuttatást kapnak. Persze gondolom az is motiválja őket, hogy így egy nagy létszámú réteg esett ki a potenciális sztrájkolók seregéből.
Nos, akik annak idején a (szerintük) a szürkeállomány nagyobbik részét birtokló kisebbségként próbáltak tetszelegni, szerencsére ismét visítoznak. És ez jó.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 14:46:04

@csizsikpizsik: Aztán a BL-ben összekerültök egy olasz csapattal,akivel a csoportkörben már találkoztatok,a többit meg már tudjuk....:))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.30. 14:46:15

@Tigeri: Akkor pláne semmi, ha kész a vacsora már ehet is a Madrid (remélem Murinyó jól elcsapja a gyomrát azért) :)))

Viktus 2011.11.30. 14:47:17

@Tigeri:

Pedig milyen jó lenne még pár millió munkanélküli :D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.11.30. 14:47:53

"A tisztességesen elvégzett munkáért járó dolgozói részesedést a vasutasok"

A tisztességes munkáért járhat prémium, de a tulajdonos döntse el, hogy mennyi. A volt tulajdonos pedig miért osztana pénzt eladás után a volt munkavállalóinak???
Egyébként sajnos Magyarországon ritkán látok tisztességes munkát végző vasutast, szóval elég kevesen jelentkezhetnek az azért járó juttatásért...

Donaldkacsa 2011.11.30. 14:49:14

Nagyszerű munkát végeznek a srácok, Győr-Sopron viszonylatban sikerült pl. 70 perc késést összehozni.

Ironfist 2011.11.30. 14:49:15

@Kandeláber:
Sem irigység, sem gyűlölet nem fröcsög, valamit nagyon benéztél. Kizárólag lenézés, és szánakozás, de az is csak Vidéki, Enrico, és a többi felbérelt, hazug, propagandista fidesznyik irányába.

123456789123456789 2011.11.30. 14:49:39

@málnabarack: ha nem tetszik/kevés a pénz,lehet váltani.
és nem,kurvára nem dolgozik a mávosok 90%-a,naponta közlekedek vonattal,,késések,szemét,mocsok,szétrohadó állomások pályaudvarok,faszvakarás,ezek a mávos "dolgozók"

Viktus 2011.11.30. 14:49:45

@málnabarack:

Elég sok embert tudok aki irigyli ... jah, és mellette még ingyen utazgatnak nekik pedig még azt is fizetni kell kevesebb pénzért.

dr. Tonyk 2011.11.30. 14:50:01

@Tigeri:
Sajnos nem lesz 8 év múlva kit szidni (de még csak 2 év múlva sem), mert addigra éhen döglünk (de legalább fityisz kormány alatt döglünk éhen),
OFF vagy idebasznak nekünk egy atombombát az irániak vagy valamelyik kedves népség, akinél a szegénység miatti pénisztoldalék az atombomba :) ;(

Viktus 2011.11.30. 14:51:07

@málnabarack:

Egyébként mit tolatgatnak annyit éjjel-nappal érdekelne ... :P

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.30. 14:51:59

@Tigeri: Hmm, aszittem Zlatan be van oltva a BL-arany ellen...(egyébként a Realnál még a Milan is jobb verzió mint végső győztes)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 14:53:00

@Kandeláber: Ez butaság.Ahogy@Ironfist: mondja.
Oké.De előtte akasszuk fel őket!:))

stf! 2011.11.30. 14:53:57

@Kandeláber: Jajj, de szép vót!
Neked is jár 30 tallér...

elmeherceg 2011.11.30. 14:54:20

Némileg OFF, de mondhatni tipikus:
"A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárai idén fejenként ötvenezer forintot vettek fel folyószámlaköltség-térítésként, vagyis azért, hogy fenntartsanak egy bankszámlát, amire át lehet utalni közel egymilliós havi fizetésüket. Más tárcáknál is van ilyen juttatás, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál és a Miniszterelnökségnél fejenként évi 1000 forintot osztottak erre a célra. Orbán Viktor is kapott, de ő csak 1000 forintot." -- micsoda önmegtartóztatás!

2011.11.30. 14:55:02

@Kandeláber:
"ismét megbizonyosodtam arról, mennyire visszataszító férgek az önmagukat "liberálisként" definiáló honpolgárok, akik a bankárok égbekiáltóan magas jövedelmét nem sajnálják, "

Um, cica, ezt miből deriváltad le?

Nem kellene 2 bitesen gondolkozni, ismét, de látszik, hogy sokan még mindig a fehér vs. fekete felállásnál vannak megrekedve.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 14:55:22

@csizsikpizsik:Ha így van,kölcsönadhatnák a barcának.:)) A barcánál még a liverpool is jobb lenne.

Deneware. 2011.11.30. 14:55:26

@msc_nn_stp: Nekem is pont ez jutott eszembe. Ezek után egy vasutassztrájkot elég nehéz lesz kimagyarázni a Gaskónak. A pofabefogó pénz meg előbb-utóbb elfogy...

usernev 2011.11.30. 14:55:32

Csak nagyjából olvastam át kommenteket, ezért bocsi ha ismétlés lenne. Szóval egyrészt a Cargo az eladás előtti nyereséges voltában rengeteg embernek nagyon sok munkája van. Minden bevételt amit meg lehetett oldani, a Cargonál számoltak el, minden költséget meg a Startnál és a Trakciónál. Így sikerült papíron nyereségesnek mutatni a Cargo-t, különben nem lehetett volna eladni. Az osztrákok azóta is verik a fejüket a falba, hogy ennyire sikerült átvernünk őket. Amint nincsenek kozmetikázva az adatok, egyből kibújt a szög a zsákból.
Másrészt az eladás után a Cargónál maradt dolgozók kaptak egy jelentős összeget hasonló okból.
Az egész marhaság, hogy ez jár nekik csak ürügy arra, hogy kifizessék a Gaskónak a védelmi pénzt. Az előzőek nem fizettek, sztrájkoltak. A mostaniak fizetnek, nincs sztrájk. Ennyire egyszerű a helyzet. A leghatásosabb sztrájk hatalmánál fogva a Gaskó vidáman zsarolhatja az államot amikor neki tetszik.
Ha már ráköltenek a vasútra, akkor inkább síneket meg kocsikat vegyenek, ne szakszervezetet.

veny 2011.11.30. 14:57:37

Van itt pénz, miféle válság?!

Megyek is oszt elzavarom az IMF-et a zavarodott Rogán me fFellegi elől... :)

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.11.30. 14:59:11

@málnabarack: "tolatásvezetőként dolgozik, egy-egy műszak alatt sokszor megállás nélkül,"
Furcsa lesz amit mondok, de a munkahelyen dolgozni kell, nem pihenni.

Te is ingyen utazol?

Gaskó már egyszer elnyerte az év Vastagbőre címet.
Erről eszembe jutott, hogy milyen sokat elárul az emberről, hogy milyenek a barátai.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.30. 14:59:50

@Tigeri: A miénk :))) Csak tartós bérleten van Milán piros felén, tavaly át lett rugdalva, azonnal csurrant-cseppent is egy BL-arany :)

Nem vagyok fideszes 2011.11.30. 15:00:52

Azért kíváncsi leszek, hogy amikor beérnek a nemmegszorítások, pl. a 25-ről 27%-ra csökkentett ÁFA és társai, a most marhára örülő vasutasok meg rájönnek, hogy ezzel a lovettával együtt egy jó nagy faszt is kaptak a szájukba a Kedves Vezetőtől és az éhendöglés szélére kerülnek, vajon mit fognak szólni ahhoz, hogy Gaskónak nem akarózik a főnöke kormánya ellen sztrájkolni.

hááááát 2011.11.30. 15:01:38

Te jól dolgoztál az elmúlt 4 évben. Sztráj hegyek, szívattad a kormányt és a te kezed is benne a volt a kétharmadomban. 5 milliárd elég lesz, hogy kussoltasd a többieket 3 évig .

rolika 2011.11.30. 15:02:19

"súlyos nemzetstratégiai hiba volt, hogy az előző kormány eladta a MÁV-Cargót"
Éppen ezért, most elkövetnek egy másikat.
Gratulálok.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 15:03:12

@csizsikpizsik: Volt egy gyanúm,csak nem emlékeztem pontosan.Jelentéktelen kiscsapatokat nem figyelem...:))
@Kandeláber: Felsőbbrendűnek érzed magad de bunkóbb módon kommentelsz,mint azok akiket leszólsz.Gratula.

vkaresz6 2011.11.30. 15:03:35

Most nem kezdem el ekézni a fideszt azt már megtettétek ti helyettem egyet is értek.
Csak 1 kérdésre válaszoljatok.
Ha nem a Fidesz akkor ki? És ide nem a tökéletes párt deffinícióját várom válaszként hanem egy nevet. A jelenlegi garnitúrából(és az elmúltnyolcévéből) ki az akire nyugodt szívvel adnátok a voksotokat? Az a nagy büdös helyzet hogy igaza van orbánnak. Jelen körülmények között magyarország egyetlen esélye a fidesz. No nem azért mintha különösebben fidesz fan lennék hanem csak abból az egyszerű tényből kiindulva hogy ha holnap bármely más párt leváltaná a jelenlegi kormányt az azonnali és súlyos politikai és hitelességi válsággal kéne hogy szembenézzen.
Ennek a helyzetnek a feloldását pedig a zemberektől nem pedig a politikusoktól kell várnunk. Ameddig az embereknek nincs egy kialakult világképük, nincsennek politikai nézetei addig nem is lehet elvárni hogy jöjjön egy jól működő párt és kormány. Az emberek többsége mérhetetlenül tájékozatlan politikai kérdésekben sőt ha valaki felveti a témát még le is állítja mondván : elege van/nem érdekli a politika. Pedig mindenkit kellene hogy éredekeljen, ha jót akarunk magunknak.
Ez pedig azzal kezdődik hogy mindenki elgondolkodik hogy mit akar.
Szóval várom a válaszokat: Kire adnád nyugodt szvvel az elmult 10 évből a szavazatodat? Akár egy allstar csapatot is összeállíthattok mondjuk gyurcsány, kóka, morvai, orbán,matolcsy :)

WYW 2011.11.30. 15:03:48

@Kandeláber:

Ezt az egész szarságot csak írtad hogy legyen körítése egy kis féreg liberálisozásnak?

szobatars 2011.11.30. 15:06:12

@Crystah Mastah: Nem kellene 2 bitesen gondolkozni, ismét, de látszik, hogy sokan még mindig a fehér vs. fekete felállásnál vannak megrekedve.

Igen...mindkét oldalon.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.30. 15:08:17

@Tigeri: Ja, szerintem is kiscsapat és putri minden digó klub, bezzeg a Barca :))))
(egyedül a Juve nem, az isteni Nedved BL-elődöntős csodagólja után amit Ikernek beakasztott nem tudok nem szimpatizálni velük ha nem a Barca ellen vannak éppen)

málnabarack 2011.11.30. 15:08:32

@123456789123456789: Igen, van köztük naplopó bunkó paraszt és olyan is, aki igenis tisztességesen végzi a munkáját. Nem kellene általánosítani. A pályaudvarok állapotáról meg nem a vasúti dolgozók tehetnek. Én is vártam már órákat vonatra és voltam kurva ideges emiatt, de én akkor is azt gondolom, főleg, hogy van egy pici rálátásom, hogy általánosságban nem a dolgozók - értem ez alatt a kalauzt, a mozdonyvezetőt, a kocsirendezőt stb. - tehetnek arról, hogy a máv úgy "működik", ahogy. Ez a véleményem.

Ironfist: Egyetértek!!!! Vagy mindenki, vagy senki! Én most csak a vasúti dolgozók általános anyázása ellen szóltam.

Nem vagyok fideszes 2011.11.30. 15:08:37

@vkaresz6:

Bajnai-Oszkó + akiket még ők maguk bevesznek a kormányukba.

málnabarack 2011.11.30. 15:10:14

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Jajittenem!!!!! :) Ezt azért mondtam, mert itt mindenki azt gondolja, hogy minden vasutas csak lopja a napot, oszt nem csinál semmit. Ez nem igaz! PEACE

blah 2011.11.30. 15:10:19

@vkaresz6: az az igazság, hogy nem vállalnék vele nagy kockázatot ha csak úgy véletlenszerűen másra szavaznék. Ennyi balfasz és rossz döntése az mszp-nek sem volt, ennyire nem csorbította a demokráciát eddig egyik párt sem szóval ennél rosszabb nem lehet egyik sem. Szerintem úgy kellene feltenni a kérdést, hogy melyik nem lenne jobb...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.30. 15:14:27

@vkaresz6: Aha, szóval mert Hilter köcsög volt nekem fel kell emelnem Sztálin képét, hogy ő a béke megmentője. Nem, nem a Fidesz az egyetlen esély, csak mi a végletekben tudunk gondolkodni, Viktor apánk pedig ugyi önreklámozásban nagyon jó.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 15:15:26

@csizsikpizsik: Semmi bajom a reallal.Pont azért bírom a Juvét,mert Del pierot megtapsolta a madridi közönség,miután kettőt lőtt nekik.Azóta kedvenc a Juve.

gyilkos fűegér 2011.11.30. 15:16:23

Egy évtizedek óta veszteséges, plusz felháborító színvonalon "szolgáltató" cégnél milyen alapon osztogatnak ilyen összegeket, úgy mégis???

Ha én nem termelem ki a fizumat, megyek a levesbe.

Jurganov 2011.11.30. 15:18:20

haha, valaki ki tudta harcolni egy részét annak ami járna neki-erre a többi megvadul és sokallja.. :) ez tetszik.

kitiltott bögre 2011.11.30. 15:18:51

Magyarország jelenlegi államformája a kleptokrácia.Minden más ebből következik.

Terézágyú 2011.11.30. 15:19:38

@vkaresz6:
"Jelen körülmények között magyarország egyetlen esélye a fidesz. "

Vagyis nincs esélyünk.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.30. 15:20:56

@Tigeri: Ronaldinhot is megtapsolta már a madridi közönség, mi a baj hát a Barcaval? Mától tessék őket is kedvelni :)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 15:22:03

@csizsikpizsik: Végre egy értelmes kommented a mai napon.:))))
@vkaresz6: Elég szar lenne ha ez a fidesz lenne az egyetlen esélyünk.De szerintem bárkit mondanánk neked nem tetszene.Egyből jönnének az ellenérvek.
De ha tényleg a fidesz lenne az gyetlen esély,akkor 98 óta folyamatosan ők lennének hatalmon.
De úgy látszik mégsem olyan faszagyerekek.Vikinek kétszer megadatott minden ami kell és mégsem tud normálisan élni vele.

ökörpöröly 2011.11.30. 15:22:10

Gaskó Orbán embere régóta. Elég ciki volt, hogy semmit nem tud kiharcolni, mégse sztrájkoltatja a bohócait. Most 5 milliárdért megmentette a Cigány Rákosi tolvaj hűbéresét, Gaskót. A vasutasok pedig pár forintért eladják magukat a Vezírnek. Ennyi történt. Az 5 milliárdot meg a Cigány Rákosi kipréseli az adófizetőktől, oszt jónapot.

vkaresz6 2011.11.30. 15:22:49

@Terézágyú: Már hogyne lenne. Meg kell teremteni az igényt egy értelmes pártra és a választásokon rá szavazni és nem a nagypártokra csak mert ők nagyobbat hazudtak. És közben sűrűn imádkozni hogy fideszék addig ne okozzanak helyreállíthatatlan károkat.

2011.11.30. 15:23:36

@Jurganov:
A boldog és gondtalan életet élő dzsentri pléhboi pedig mosolyog azon, hogy egyesek képesek 50e forinton vitázni. Majd ismét szürcsöl egyet a koktélból.

Eh bien. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 15:24:10

@csizsikpizsik: Bazz!Wes Welker is jó játékos mégse fogom szeretni a New Englandet!
Ronaldinhot amúgy sem szeretem.:))

kej 2011.11.30. 15:25:43

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárai idén fejenként ötvenezer forintot vettek fel folyószámlaköltség-térítésként, vagyis azért, hogy fenntartsanak egy bankszámlát, amire át lehet utalni közel egymilliós havi fizetésüket. Más tárcáknál is van ilyen juttatás, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál és a Miniszterelnökségnél fejenként évi 1000 forintot osztottak erre a célra. Orbán Viktor is kapott, de ő csak 1000 forintot.

index.hu/belfold/2011/11/30/az_allamtitkarok_bankszamlajaert_is_mi_fizetunk/

akkor már inkább a gaskóék kapjanak lóvét. na jó ők se:((((

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2011.11.30. 15:25:44

@Jurganov: pont az a baj, hogy nem jár neki. A dolgozónak a bére jár, ha egyszer csak arra van szerződése és nem az extraprofitra vagy a cég eladásából származó pénzre. De felőlem járjon nekik ez, de akkor kapjanak számlát a cégük veszteségeiről is, mindjárt máshogy állna a szájuk.

Napalm 2011.11.30. 15:27:17

Gratulálok!
A kedves vasutasok szégyellhetik magukat hogy mennyiért adták el a lelküket!

Itt a szar munkáért meg a bólogatásért osztják a pénzt.

Viktus 2011.11.30. 15:29:10

OFF

www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/furcsan_reagaltak_a_bankbetetesek_a_vegtorlesztesekre.159245.html

Na ez is megérne egy NAV vizsgálódást ... zsiványoké ez a világ most szépen lehetett tisztára mosni a milliókat

Énbagoly 2011.11.30. 15:29:19

@málnabarack: itt most nem arról van szó, hogy kik mennyit dolgoznak. Hanem arról, hogy sokan dolgoznak sokat. És ha eladják alóluk a vállalatot, vagy a vállalat egy részét, akkor nem kapnak érte pénzt, hanem örülnek, ha megmarad a munkahelyük.
És hidd el, gaskó kurvára nem a vasutasok érdekeit védi, hanem a saját zsebét tömi. Mert ő nem 80.000 nettót kap, hanem valami milliós összeget. És biztos vagyok benne, hogy ennél a megállapodásnál is csúszott a zsebébe egy kis mellékes, jó sok nullával.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.30. 15:29:31

súlyos nemzetstratégiai hiba volt, hogy az előző kormány eladta a MÁV-Cargót, hiszen a vasúti teherszállítás jövedelmező üzletág."

egyetértünk, szavakban, de a tett ugyanaz marad
ugyanaz ez a kormány is mint az előző, ugyanazt csinálja a gazdaságban is

Agyalap 2011.11.30. 15:29:54

@vkaresz6: "Szóval várom a válaszokat: Kire adnád nyugodt szvvel az elmult 10 évből a szavazatodat?"
Az elmúlt 10 évből senkire. Igy a Fideszre sem.
A szomorú az a dologban, hogy én a civil szektorban látnám a megoldást, de derék vezetésünk vasmarokkal fojtogatja a civil szektort. Semmi esélyt nem adnak egy valamirevaló szerveződés létrejöttének, sem anyagi sem jogi szempontból. Csak egy példa - Szima Judit esete az állammal. Miért is tartóztatták le? Mert pofázott? Ennyi.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.11.30. 15:30:39

SIKERKALAUZ

Életed egy félvakvágány,
Nem keresel sok zöldhasút,
S fényes lényed mára már gány?
Vár a MÁV és hív a Vasút!

Lesz lyukasztód s tányérsapkád,
Kezelsz, büntetsz, nincs pauza,
Lesüt sok-sok munkanap rád,
S lehetsz az Év Kalauza!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2010/09/sikerkalauz.html
:)

vkaresz6 2011.11.30. 15:30:41

@Tigeri:
Valóban nem tudnál olyat mondani ami maradéktalanul tetszene de a kérdést azért tettem fel mert érdekelt nem azért hogy kötekedjek. És hogy esetleg páran elgondolkoznak azon hogy amíg ők nem tudják mit akarnak addig ezt a politikusoktól sem lehet elvárni. (ezt egyedül steve jobs tudta :))

123456789123456789 2011.11.30. 15:31:45

@málnabarack: nem a dolgozók tehetnek a késésekről meg,hogy a szinvonal a béka segge alatt van?oh wow.

"Én is vártam már órákat vonatra amin ingyen utazok az egész családommal az adófizetők pénzén és voltam kurva ideges emiatt" -ezt itt kijavítottam,gondolom ezt akartad írni

Az egész mávot privatizálni KELL és kibaszni minimum az ott "dolgozók" felét

VT Man 2011.11.30. 15:31:45

@zero:
"Szögezzük le: a MÁV egy veszteséges állami cég, veszteséges volt a MÁV-Cargoval is.
10 év alatt 1500 milliárd forintot költött rá az Állam, vagyis minden adófizető."

Itt jegyzem megy, hogy egy Budapesti Olimpia becsült költsége 3000 milliárd Ft, amiből 2000 milliárd visszajön, vagy amúgy is szükséges infrastruktúra, azaz a valós kiadás 1000 milliárd.

De azért csak nyavajogjanak az ellendrukkerek, hogy "nincs olimpiára pénz".

Ja, hát tényleg, nincs pénz, de azért nincs, mert elszórják másra értelmetlenül. Simán lehetne Olimpiát rendezni.

Q-in-Law 2011.11.30. 15:33:14

@Aullah: @kej: A Citinél havi 150000 Ft feletti egyösszegű utalásnál 0 forint a számlavezetés meg kb minden, kivéve talán az sms-eket.

VT Man 2011.11.30. 15:33:35

@Viktus:
"Na ez is megérne egy NAV vizsgálódást ... zsiványoké ez a világ most szépen lehetett tisztára mosni a milliókat "

Hát, igen. Cserébe az állam jól jár, mert csökken az ország kockázata, mert kevesebb a devizahiteles.

cindbl 2011.11.30. 15:34:27

@málnabarack: semmi baj, el lehet menni onnan, ha 80k-ert sokat kell melozni.
akkor sem jar. pont.

vkaresz6 2011.11.30. 15:35:23

Amúgy észrevettétek hogy vagy 7 válasz érkezett a kérdésemre de abból csak 2 volt képes a kérdésre válaszolni és abból csak 1 tudott legalább minimálisan reális alternatívát felállítani?

2011.11.30. 15:35:25

Köszönjük Orbán Viktor !

Én mint volt fidesz szavazó ezennel ünnepélyesen megfogadom: Száradjon le a kezem, ha még egyszer rátok szavazok.

Dirty Harry 2011.11.30. 15:36:01

@Lófasz Hadnagy: ne féltsd a vasutasokat, van még vagy 25 másik szakszervezetük sztrájkot szervezni.

kej 2011.11.30. 15:36:15

@Q-in-Law: hát ez az. akkor mi a faszra hízlaljuk őket?

off: most megy a rendvédelmi törvény vitája. azért az remek, hogy beszántják a jelenlegi szakszervezeteket és rendvédelmi kamarát hoznak létre, kvázi állami kézbe adják az érdekvédelmet muhahaha. nesze nektek. először kollektíve lehazugozták a rendőröket, most meg gyakorlatilag alapvető joguktól fosztják meg őket.

Jurganov 2011.11.30. 15:36:31

@Zka: ez így honnan jött? a vasutasok az egyetlenek akik részesedtek valamennyire az állami vagyon (mint minden magyar ember közös tulajdona) eladásából, és egyetlenként ki tudtak harcolni valamennyi alamizsnát maguknak. ezért nem értem, hogy honnan jön ez a "melósnak csak fizetés meg kuss" hozzáállás. persze jó ez így, kimondottan érdekes amikor olvashatja az ember ahogy valósággá válik a régi vicc ( nem kell rájuk vigyázni, ha egy kimászna a többi visszarángatja)

jenőke 2011.11.30. 15:37:27

Vasuta sokk?
A Magyar Kármentő Alap számlájának aktuális egyenlege november 7-én 1 milliárd 783 276 572 forint volt, a károsultak részére támogatásként 350 millió 003 099 forintot utaltak el. Ha azonban összeadjuk a kármentő bizottság által megítélt segélyeket és támogatásokat, az mindössze 348 millió 554 ezer forintra jön ki. A kisebbik kérdés talán az, hogy hová tűnt akkor a különbözet. A nagyobb kérdés az, hogy a bankban fialtatott több mint egymilliárdból vajon még hány műfüves kézilabdapálya épül - teszi fel a kérdést a Népszabadság.

Viktus 2011.11.30. 15:38:07

@STX Joe:

Jah csak éppen ezek teljesítették eddig is a hiteleiket így meg a maradék terhei növekedtek ergo még több bajban lévő hitel míg a jól teljesítő hitelállomány ugrott ergo nagyobb kockázat. Bravo.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 15:38:19

@vkaresz6: Én mondanék neked egy pártot,de azok csúnya náczik és primitívek és ki akarnak írtani minden zsidót cigányt.

gaga 2011.11.30. 15:39:37

Ez a kis mani teljesen racionális Viktor szempontjából. A nagy érdekérvényesítésű csoportoknak kell dugni valami extrát, mert az igen feltűnő, ha leáll a vonat ugyebár. Egy konfliktussal kevesebb, Lézer Jani már a rezidenseknek puncsol, hogy nehogy úgy járjunk, mint a szlovákok.
Úgyis az adófizetők zsebéből finanszírozzák a nagy összeborulást. Majd megszorítanak ott, ahol a megalázottak és a megnyomorítottak nem tudnak visszacsapni. Ilyen egyszerű a dolog.

málnabarack 2011.11.30. 15:40:19

@Énbagoly: EGYETÉRTEK! A vasutasok nagyrésze rühelli őt! Nem is értem, miért van még mindig ott. De biztos megvan az oka............ kirobbanthatatlan onnan!

Yumurdzsak 2011.11.30. 15:40:21

a riportban elhangzott, h summa 17 napig volt sztrájk. sztrájk alatt nem jár fizu. ha egy hónapot 22 munkanappal számolunk, a mávmunkás kb. 75000-t bukott. szóval három év alatt visszakapja egy minimális prémiummal (persze tudom, h nem mindenki sztrájkolt)

Viktus 2011.11.30. 15:40:26

@STX Joe:

Lehetne, de minek? Görögöknek jobb lett tőle? :D

feliratoss · http://hitlervideo.blog.hu 2011.11.30. 15:41:22

Ha már gyorsnaszád, akkor érdemes megnézni az első videónkat :).

blah 2011.11.30. 15:41:29

@vkaresz6: szerintem a bármelyik jobb a fidesznél is reális. Meg eleve ha sorba állsz lófaszért akkor mégis min csodálkozol?

Viktus 2011.11.30. 15:42:49

@Yumurdzsak:

Az alatt a szakszervezet szponzorál pénzt a sztrájkoló tagoknak a szakszervezetet meg a máv fizeti, hogy tudjon sztrájkolni.

vkaresz6 2011.11.30. 15:42:56

@Tigeri: Ilyen nehéz elhinni hogy nem kötekedés címén kérdeztem?XD Valóban nem komázom a jobbikot (gondolom rájuk gondoltál) többek közt az álltalad felsorol okok miatt. A fórumon eddig csak az anyázást lehetett olvasni de ennyi erővel nyugodtan lehetett volna a fórumon mindenki gyurcsányista. Így megtudhatjuk milyen elképzelés van a hőbörgés mögött.

WYW 2011.11.30. 15:43:04

"A Liga Szakszervezetek elnöke, Gaskó István szerint „olyan előrehaladott állapotba kerültek a kormánnyal a Munka törvénykönyvről folytatott tárgyalások, hogy jó szándékuk jeleként felfüggesztik a figyelemfelkeltő akciót.”

Na hatott is az 5 milliárd!

Apafarkas 2011.11.30. 15:44:46

@málnabarack: Már ne is haragudj, de annak, hogy a vasutasok milyen körülmények között dolgoznak semmi köze ahhoz, hogy olyan pénzt kapnak, amire nincs jogalapjuk. Ez színtiszta politikai zsarolás és alku eredménye volt.
Ha a Józsi Bt. tulaja K. József eladja a cégét, akkor Marika a takarítónő mégis milyen alapon kap belőle jutalékot? A MÁV Cargo kurvára nem a vasutasok tulajdonában volt, de tudjuk, hogy az Fidesz nagyon khmm "rugalmasan" áll hozzá a magántulajdon kérdésköréhez.

málnabarack 2011.11.30. 15:45:46

@cindbl: Mint fentebb írtam, EGYETÉRTEK azzal, hogy nem jár!!! Én csak a vasúti dolgozók általános anyázása ellen szóltam.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.30. 15:46:03

@Tigeri: Ugye? A fény felcsillant (azé' reálos szavára nem adok :))) )

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 15:47:16

@vkaresz6: MOndom viki kétszer megkapta az esélyt.Úgy látszik megint nem tud élni vele.
Igen arra gondoltam.

AczélGyuribácsi 2011.11.30. 15:47:21

@Kandeláber: EGYETÉRTEK!
Az itteni kommentek többsége is igazolja Kertész véleményét!
A magyar egy alja irigy, egymást pár forinttért sárba tipró gyülekezet! A magyarban a szolidaritás, a másik iránti emberi empátia gyakorlatilag nincs meg.
Olvassuk a sok mocskolódó véleményt a tanárokról, az orvosokról, a rendőrökről, a tűzoltókról és senki nem veszi észre, hogy a köpködők pontosan ugyanolyan megalázott áldozatok, mint akiket köpködnek, csak ugye a magyar a tolvaj gazdihoz dörgölőzik!
De sokadszorra megismétlem:
A diktatúrákban (ami Magyarországon is van) a diktátorok az őket a végletekig kiszolgáló seggnyaló sleppet végeztette ki ELSŐNEK! Hitler is, Sztálin is...
Tessék csak a hatalom faszát szopni és köpködni a többi egyszerű emberre! Remélhetőleg már a kötél lesz a nyakakban, mire ez a sok ostoba mocskos zombi észreveszi, hogy becsapták!!!!

Adelaida 2011.11.30. 15:47:43

Én csak azt nem értem, miért maga OV írta alá....?

Nickyke12121212 2011.11.30. 15:48:50

Hajrá fidesz!
Látjátok? Megcsinálták!

Roltii 2011.11.30. 15:51:44

@Agyalap:
Szima Juditról viszont elneveztek egy csarnokot, úgyhogy tudod mit, nézzük is meg holnap reggel:D
Egyébként az a baj, hogy civil szektor jóformán nincs is. Pár agybeteg idióta van, de azok is sokszor pártközeliek. Vagy civil szektor alatt a daloló kis nem tetszik a rendszeres idiótákra gondolsz? Inkább kéne menni a kollégánk után, de gyorsan...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 15:53:58

Na megyek tolni a GDP-t,hogy legyen miből fizetni a jövő évi részletet a vasutasoknak.Viszlát!:))

Viktus 2011.11.30. 15:55:13

@AczélGyuribácsi:

Nem örömködés bátyám, hanem az a realitás nincs pénz azokra sem ... így bizony építgetni kell lefele a kiadási oldalt. Ez van.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.11.30. 15:56:48

@Kandeláber: Ha ez neked jó, akkor te bizony beteg vagy kérlek...
Anno a Fidesz felbérelte Gaskót, a sztrájk gyk politikai célokat szolgált. Emiatt nem jutottak el emberek vizsgára, haza stb. A sztrájkok érettségire, karácsonyra stb voltak időzítve ha emlékszik a kedves fülkeforradalmár elvtárs. Most kifizetnek 5 milliárdod ezért cserébe, közben az iskolák, kórházak mennek csődbe, maradnak fűtetlen télire. De szerinted ez jó. Ehhez gratulálok. Pénteken utaztam vonattal, a mozdony lerobbant, 1.5 órát ültünk a hidegbe. És szerinted ez jó. És mindez jó neked, mert téged csak a gyűlölet vezérel. Gratulálok.

Agyalap 2011.11.30. 15:59:22

@AczélGyuribácsi: Hát Gyuri bácsi - te egy kicsit félre vagy tájékoztatva...
A hatalom seggnyalói előtt szépen kivégzik az ellenzéket, de arról nem szólnak a hírek.
A magyar hatalom seggnyalóit meg egyelőre nem nyírják ki, inkább célzott kis törvényekkel segítik egyelőre (lásd munkaadó adhat pénzt végtörlesztésre - gondolod a General Electric adni fog vagy 500 dolgozójának?)

Amúgy meg, az irigységgel kapcsolatban általában egyetértek, de ha itt arra gondolsz hogy netán irigyelném a pénzt a vasutasoktól igen tévedsz. Az b@sz fel ebben a tranzakcióban, hogy 5 milliárdot dobnak valahova, semmi megkötéssel, csak azért, hogy a "megígértük" meglegyen.
A következő agymenés a nyugdíjak lesznek... (A cigányok majd valamikor a választások előtt kapnak majd egy-egy malact, csirkét, kolbászt.)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.30. 16:00:45

@AczélGyuribácsi: @Kandeláber:
Az ingyen élés elítélése nem irigység.
Nemes egyszerűséggel ez a pénz nem járt a vasutasoknak lévén, hogy nem tulajdonosai a MÁV Zrt.-nek, hanem alkalmazottainak.

És kurvára mindegy, hogy kinek mennyije van, vagy ki van hatalmon. Osztalékra csak a tulajdonos tarthat igényt, akkor is, ha a tulajdonos eleve gazdagabb, mint az alkalmazott.

Viktus 2011.11.30. 16:01:00

@WYW:

Ahm megvan.

A Liga Szakszervezetek felfüggeszti péntektől tervezett gördülő figyelemfelkeltő akcióját - jelentette be a szakszervezeti tömörülés elnöke szerdán, Szegeden.

inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-469651

Jurganov 2011.11.30. 16:02:29

@Apafarkas: igazad is van, ha józsi eladja a bt-t akkor marikának semmi nem jár-csakhogy itt nem erről volt szó (gondolom te is felfogtad, hiszen eléggé okos vagy) itt arról van szó, hogy egy "szövetkezet" (nem biztos, hogy a legjobb szó) van, ahol mindenki tulajdonosa a cégnek. na, ha ott eladja józsi a céget, lóvét zsebre-akkor van gond. az elmúlt 20 évben itt ez történt és a legszomorúbb, hogy a kisemmizettek még örülnek is.

Agyalap 2011.11.30. 16:03:18

@Viktus: Kiadási oldal leépítése az 5 milliárd után? Miről beszélsz? Vagy már tudsz valamit a segílyek megnyirbálásáról? Az ál-rokkantnyugdíjasok bebörtönzéséről? A nyugdíjak befagyasztásáról? Nem épül stadion Debrecenben és Budapesten? Nem kap több pénzt a foci?

Nincs is elég hely hogy tovább írjam.

Viktus 2011.11.30. 16:03:32

@WYW:

Mondjuk várhatott volna holnapig míg lemegy kutyába ...

Viktus 2011.11.30. 16:05:14

@Agyalap:

Éppen az a probléma, hogy nem történik semmi a kiadási oldalt ... a rendőrös hiszti is azon ment, hogy nem nyugdíjnak fogják hívni amit kapnak , hanem járadéknak ... vicc. Megy a pénz szórás két kézzel miközben a termelő réteg az utolsókat rúgja, és csak elvonnak ...

nanehogymár 2011.11.30. 16:05:26

remélem ez volt az ára, hogy felszántsák a mávot :) akkor megérte!

öreg büzész 2011.11.30. 16:05:38

Na látom ebben is megelőztek. :)

Jimbo75 2011.11.30. 16:07:15

A 20 éven keresztül felhalmozott veszteséget miért nem számlázták ki a vasutasoknak?
Szánalom....

nauta61 2011.11.30. 16:07:26

@vkaresz6: Ebben tökéletesen igazad van! De sajnos, ettől a helyzet nem lesz jobb. És most ennél többet nem tud mondani senki, mivel nem MI döntünk el semmit - ha akarjuk, ha nem...

buddha 2011.11.30. 16:07:50

1.miután az államé volt,akkor minden magyar állampolgár igényt tarthat rá
2.már megy a 2014-s kampány,érzi a cigány,hogy vesztett a népszerűségéből,ezért pénzt ad,hogy 20.000 vasutas +családja rá szavazzon
3.sok iskolában még nincs fűtés és étel a gyerekeknek,az mindegy
5.rohadj meg

Viktus 2011.11.30. 16:08:24

@Jurganov:

Szövetkezetben a haszonból részesülnek a tagok ... ha meg adósság van az is oszlik. Mondtuk már semmi gond, ha ez így lenne a MÁV esetében ... leosztják a jutalommal arányosan a keletkezett veszteséget is, és minden rendben.

bandika gazdája 2011.11.30. 16:14:47

@AczélGyuribácsi: Csúnyán mondtad, de sajnos igazat szóltál. Ezek megfojtanának egy szerencsétlen vasutast (meg mikor kit) pár fillér könyöradományért. Nem is érdemelnek jobb sorsot.

Kotkodus 2011.11.30. 16:15:12

hát majd nézzük meg, hogy mire lesz elég ez az 5 mld (ami van is meg nincs is), miután az imf megnyírbálta az állami kiadásokat (10-25% közötti megvonásra érdemes számítani, szerintem)...
nyílván azzal fogják majd zsarolni a vasutasokat, hogy aki sztrájkol az elesik ettől a prémiumtól, de nem hiszem, hogy az elég lesz....

2012 tavaszától olyan sztrájkok/tömegrendezvények várhatók országszerte, amelyekhez képest a fidesz "2 milliós" tüntetése iskolakirándulásnak tűnik majd...

ezt miért nem látja a kormány?

Jurganov 2011.11.30. 16:16:00

@Viktus: pff, ez vicces. részesültek az adósságból, részesültek a jutalomból. ennek nem sok köze van ahhoz, hogy ha eladják az ember tulajdonát akkor valamennyinek le kéne esni neki. az adósság-jutalom dologhoz még annyit, hogy nem nagyon tudsz mit tenni amikor nincs beleszólásod abba, hogy ki irányítsa a szövetkezetet. mintha a cégedet a konkurencia irányítaná, lehet, hogy tied a gond, de nem te csináltad.

Viktus 2011.11.30. 16:17:09

@bandika gazdája:

Ilyenek ezek mindenki kapjon sok-sok pénzt ... csak az adózó termelő réteg ne háborogjon :D szépen csendben meneteljen a csődbe. Na aztán mi lesz? miből lesz finanszírozva az osztogatás?

9-143 2011.11.30. 16:17:20

A vasutasok rosszul dolgoznak kijelentés matematikailag nem állja meg a helyét. Ha a jegyvizsgáló végigdolgozza a vonatutakat, leellenőrzi a jegyeket, büntet, és nem saját zsebre dolgozik, akkor jól végzi a munkáját. A mozdonyvezető is, ha elvezeti a mozdonyt, akkor jól végzi a munkáját. A menetirányító, ha kap egy fontos nemzetközi vonatot késéssel, akkor a várakozási rend miatt megkéset még 20-25 vonatot miatta, akkor jól végzi-e a dolgát, vagy akkor ha nem váratná az első 1-2 vonatot, és a csatlakozásokat nem biztosítaná? A késés az egyik gyakran ismételt gond, itt a menetirányítók próbálkozásai vannak a nemzetközi vonatokhoz. Lerobbanó mozdonyok - gépészeti kérdés, de sokszor a finanszírozási kérdéskör egyben, ha az alkatrész nélküli javítás és az elöregedett géppark a megengedett.
Takarítás: kiszervezett tevékenység, amíg a MÁV-é volt, addig állítólag jobb volt a hatásfoka. Ez sem a mozdonyvezető és a kalauzok jól végzik-e a dolgukat kérdésköre. (Ha a titkárnő nem főz kávét a főnöknek, akkor az ebédidőben a mérnök főzze meg a pihenőideje terhére?)

SvenH. (törölt) 2011.11.30. 16:18:03

ez apofatlansag netovabbja herek ott loptak a napot oszt a vegen meg tartjak a markukat erte?
igazaa volt anno Orbannak el kell privizni az egesz kocerajt a francba, csak azt nem ertem hogy 4 ev alatt miert is nem volt kepes megcsinalni?

Viktus 2011.11.30. 16:18:22

@Jurganov:

A máv mióta volt a vasutasok tulajdona? a máv dolgozók hány milliárd értékben fektettek le síneket? vettek mozdonyt? kocsikat? :D

Démonmac1 2011.11.30. 16:19:01

Azért azt tegyuk, hozzá, hogy Gasko anno tépte a csőrét Orbán ellenében is.
Mindenki eltenné azt az 5 milliárdot, mindezzel együtt azt hiszem akkora a káosz, hogy egypár agyhalott vasutas kivételével, senki nem fog rá szavazni következőre.

garnixens 2011.11.30. 16:19:16

Ez a hulladék máv évek óta masszivan veszteséges, életben tartása legalább 40-50 ezrébe kerül évente minden adózónak, akkor a veszteségeket is tessék szépen ráterhelni a vasutas bagázs fizetésére. Ne csak a privatizációs bevételből részesedjenek az ingyenélő, munkakerülő vasutasok, hanem fizessék ki azokat a veszteségeket is, amiket ők okoznak. Sztrájkolni, hőzöngeni, 0 minőségű szolgáltatást nyújtani, meg lóvét követelni azt tudnak.

SvenH. (törölt) 2011.11.30. 16:19:32

@9-143: " A mozdonyvezető is, ha elvezeti a mozdonyt, akkor jól végzi a munkáját"

YEEEEEEEEEEEEEESSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS

Boros O. Tibor mozdonyvezető írása

Szerencsen húsz mozdonyvezető részére jegyvizsgáló tanfolyamot indítottak. Az Abaújszántó és Hidasnémeti között közlekedő szóló Bz-n kellett volna gépi jegyet kiadnunk. A tanfolyam első órájában kiderült, hogy nemcsak a gép kezelésére tanítanak meg minket, hanem teljes értékű jegyvizsgáló vizsgát kell tennünk.

Az első szünetben felhívtuk a Mozdonyvezetők Szakszervezete Központját, ahol gyorsan intézkedtek, s három óra leforgása alatt vége lett a tanfolyamnak, délben már a bankettet is megtartottuk.

Pályaőr 1997. május 26. oldal.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.30. 16:20:13

@Jurganov:
Ha eladják a tulajdonát, akkor igen. De a munkáltatóját adták el, nem a tulajdonát.
A vasutasnak nincs tulajdonrésze a MÁV Zrt.-ben. Annak 100%-os tulajdonos a magyar állam.
Mellesleg ha tulajdonrészt akarna szerezni, akkor ahhoz előbb tőkét kellene beletennie.
De a vasutasokat nem úgy veszik fel, hogy előtte befizet 10 milliót.

És a vasutas egyébként örüljön neki, hogy a MÁV részvénytársaság és nem szövetkezet, mert a szövetkezeti tagok a teljes vagyonukkal felelnek a szövetkezetért.

garnixens 2011.11.30. 16:21:48

@Viktus: Mivel a mávot az adózók finanszirozzák, ezért elvileg az adózók közt kellett volna elosztani a bevételt. Vicces lenne, ha holnap egy csomóan toporognának a gázművek, a csatornázási művek kapujánál, hogy kérik a privatizációs bevételből rájuk eső részt, mivel mindkét cég állami tulajdon volt előtte, így , mint állampolgárnak nekik is jár valami:)

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.11.30. 16:23:44

@Kandeláber: hogy kandeláberre akasztanának már föl te fasz. ja és el ne kezd a tolerancia hiányát számon kérni, mert akkor voltam liberális, amikor a lappföldi Mikulás.

Viktus 2011.11.30. 16:25:29

@Jurganov:

Na meg a logikai okfejtésed alapján nekem is járna rész egyik nagyapám máv mozdonyjavító műhelyben villanyszerelőként húzott le negyven évet ergo az ő tulajdona is volt tavaly meghalt. Hol jelentkezhetek az örökségért? :D

SvenH. (törölt) 2011.11.30. 16:25:47

@Kandeláber: "Semmiféle kötődésem nincs a MÁV-hoz (néha vonaton utazok), így elfogulatlannak érzem magam."

na megint egy idiota nyugger...

debilkem a DOLGOZO EMBER az az 5 Mio, ugy 200 Mrd / evet lok bele, azaz 40e -be kerul
tehat hadd legyen mar egy kis beleszolasom hogy mikor mire cancarasszak el a penzemet

moncayo 2011.11.30. 16:28:46

Szánalmas pótcselekedet. Ezen az alapon mindenkinek aki 89 előtt állami cégnél dolgozott, pénz jár, mert eladták felőle a köztulajdont megtestesitő céget. Mellékszál: Gaskó kiharcolta a kommunista elvet, kaphatja továbbra is a milliós fizetését, s nem baszkurálja Orbánt.
Balkáni nép, balkáni megoldással. Szánalmas.

stf! 2011.11.30. 16:32:39

@buddha: "már megy a 2014-es kampány"
Nem, ez a 2012-es kampány. Mert áprilisban előrehozott választások lesznek.
Majd mindenki hogy fog csodálkozni januárban, amikor Pali bácsi bejelenti.

Deadasfak 2011.11.30. 16:37:38

Abban igaza van az orbánnak hogy fasz volt a kóka hogy eladta a máv kargót, de nagyon is. Max annak lett volna értelme hogy az egész mávot eladja, és akkor oldja meg egy külföldi cég a kargó bevételéből a máv tartozását. Egyébként meg azt leszámítva hogy a kóka igérte ezt a pénzt nekik... hát tényleg karácsonyi ajándék oda is adni. Milyen alapon?

szmoker (Homo Trollicus) 2011.11.30. 16:41:03

@SvenH.: nekem azt tanították, hogy "amit megtanulsz, az a tiéd, annyival is többet érsz."
Persze én nem vagyok tagja semmilyen cakcervezetnek, és ideológiailag sem vagyok elég képzett.

NA YA! 2011.11.30. 16:42:58

1. kép: lenin eeetás és a hős vasutasok vezetője aláírja a vérszerződést.
2. kép: több ezer vasutas munkás reménykedve figyeli a lenin eeetás felett imbolygó 20 tonnás konténert.
3. kép: lenin eeetás közli a több ezer vasutas munkással, hogy cserébe nem kapnak pénzt abortuszra!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.30. 16:43:21

Én is kérem a részemet! Állami cégként az én vagyonom is volt! Vagy ha nem, akkor a 300 mrd Ft mínuszt is dobják szét a dolgozók között!

ave 2011.11.30. 16:44:05

A rohadt kurvaannyat!!!! Megint loptak tolunk a kozosbol.

SvenH. (törölt) 2011.11.30. 16:44:06

@Deadasfak: latszik te is beszoptad ezt a hulyeseget...

tudod nem csak a belvarosok ujulnak meg EUs penzbol, illetve a budapesti szart lehet EUs penzbol eltuntetni(csepeli szenyviztisztito) hanem sajna meg kell nyitni a belfoldi piacot...
na most ha a MAV Cargoval nem csianl valaki valamit akkor a konkurencia kegyetlenul legyalulja mint a magyar Ikarust...

szoval kar piacvedo dolgokat dedelgetni hogy de neeem mert de igen...
en ugy szeretnem ha magyar szallitmanyozo lenne, te nem? te azt akarod hogy lealazzon egy roman szallitmanyozo?

VT Man 2011.11.30. 16:45:43

@Viktus:
"Jah csak éppen ezek teljesítették eddig is a hiteleiket így meg a maradék terhei növekedtek ergo még több bajban lévő hitel míg a jól teljesítő hitelállomány ugrott ergo nagyobb kockázat. Bravo. "

Ha nagyobb a kockázata a meglévő hitelállománynak, akkor nagyobb a nyomás a bankokon, hogy megegyezzenek.

A Bankszövetség legutóbbi javaslata az, hogy a hitelesek hiteleit Forintra váltják, ugyanakkor elengedik a hitel 20-30%-át! Tehát Forintban annyi lesz a törlesztő, mint 2008-ban, a válság előtt!
Azért ez nem semmi! És ezt a bankok ajánlják!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.11.30. 16:55:06

@csizsikpizsik: Nem Zlatannal volt ott a hiba, hanem a kevés bíróval. Most már 16-an vagytok a pályán (mellett), így a sok lúd disznót győz elven érvényesül a játékban. Ja, és ebből az egyik játékosotok nem a labdát rúgja, hanem lapokat mutogat, meg sípot fúj! :-P

bandika gazdája 2011.11.30. 16:55:20

@Viktus: Nem állok le veletek. A hozzád hasonlókkal még egy sört sem innék meg, nemhogy vitába szálljak. Ne válaszolj, elmentem.

komplikato 2011.11.30. 16:56:13

Látom az egyik legerősebb szakszervezetet sikerült lekenyerezni. Ki lesz a következő?

hazug fidesznyik (törölt) 2011.11.30. 17:04:23

Szemfényvesztés. A jóságos vezér enged a a dolgozók követelésének és kifizeti őket, majd le is jattolnak. Ha nem a legnagyobb samesz állna az asztalnál, még el is hinném a mesét. (Régebben Ceausescu elvtárs is így csinálta, csak éppen nem adott semmit.)
Szóval, Pistikém, csapjál egy kis zajt, majd én odaadom azt, amit rátok szántam amúgy is.
Aztán a nagyvezír megdörzsöli a kezét, mert innentől kezdve a vasutasokat kezdik el utálni, mint azelőtt a nyugdíjas rendőröket...
Oszd meg és uralkodj! A ókori római birodalom alapelve... a bölcs vezetőnk meg éppen bent volt az órán, amikor tanították. A magyar birkákat meg nem gond megosztani, megvezetni, gyűlöletre szítani...
Jól megbüntettétek a szocikat, ez jár nektek.

SvenH. (törölt) 2011.11.30. 17:08:26

@bandika gazdája: na mi van nyuggerkem? osszefogtok a dolgozo nep ellen? ossze kell fogni, meg a segiiilyessel is, oszt fizessen az idiota melos!!!
minek neki egyaltalan penzt hagyni? legalabb rendesen oda tud figyelni a munkajara, galyazzon csak rendesen es ne az LCD TVket nezegesse amit meg tudna venni a fizukajan

Viktus 2011.11.30. 17:15:27

@bandika gazdája:

Nem keveredsz azokkal akik megtermelik a nyugdíjad? :D

Jofiu 2011.11.30. 17:16:57

A vasutasok, de főként Gaskó helyében én felajánlanám az egész összeget az államadósság csökkentésére.
Saját jól megfontolt érdekük, hogy segítsenek az országnak elkerülni a fizetőképtelenséget. Ki fogja akkor kifizetni a pénzüket, hogy legyen kenyérre, mikor az államnak elfogyott a pénze?
Mocskos pénz ez. Hűbérpénz évek szarkeverésért cserébe.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.30. 17:17:04

Jókor jut eszükbe kifizetni... Ennek ellenére én valahol mégiscsak jogosnak érzem, ha a Kóka megígérte (úgy tudtam igen, vagy azt is el lehet törölni visszamenőleg?), csak mondjuk max. nem olyankor kéne, amikor szarban vagyunk. Meg mondjuk kifizethette volna az a kúrmány.
Esetleg fizethetné a Kóka a vagyonából, ha már ígérget.

Amúgy meg ezek után leginkább azt várnám el, hogy pöpecül működjön a vasút, de hát gondolom arra várhatunk...
Ettől függetlenül megdöbbentő, hogy ez a Gaskó gyerek mekkora túlélő.

Jurganov 2011.11.30. 17:17:36

@SvenH.: sajna te is mész a szűrőbe, zavaróan buta vagy. viszlát.

garnixens 2011.11.30. 17:19:23

Hülye, még hülyébb, leghülyébb, postás, rendőr ,vasutas. Ezt már Hofi is megmondta vagy 30 éve és azóta sem változott, sőt még tovább hülyültek is a vasúti dolgozók a kontraszelekció miatt. valószinű, már az emlősök iq-ját elérő vasúti dolgozók rég leléptek, a maradék pedig veszteséget gyárt és az adózókon élősködik.
Ha korrekt lenne a kormány, akkor az 5 milliárd jutalom mellé megkapnák azt a 150 milliárdot is levonásként, amit veszteségként okoztak az adózóknak. Torzulnának a buta vasutasarcok a decemberi bérpapir láttán, aminek a végén az szerepelne, h fizessenek be fejenként pár milla kártéritést a sok veszteségért, amit okoztak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.30. 17:19:38

Egyébként meg ott van az elszámoltatás, lehetne akkor felelősségre vonni azokat, akik eladták a Máv-Tr.-t? Vagy az büdös?
Elszámoltatást is ígértek ezek is, aztán nem sokat látok belőle...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.30. 17:21:07

@hazug fidesznyik: " innentől kezdve a vasutasokat kezdik el utálni, mint azelőtt a nyugdíjas rendőröket..."
Magam részéről utálom így is mindegyiket, ha úgy jó ;)

czjanos 2011.11.30. 17:21:56

Orbán a pénzünkön megvette a vasutasokat. Divide et impera!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.30. 17:25:45

Ahogy elnézem, nem csak nekem jutott eszembe az a forgatókönyv, hogy vissza fogják vásárolni a Máv-Cargo-t, persze jó drágán...

Jofiu 2011.11.30. 17:26:18

Én a képviselők 1.5 milliádba kerülő fizetésemelését sajnálom csak igazán. Többe kerül ez egy év alatt mint az összes vasúti dogozó, és gyakorlatilag csak gombot kell nyomniuk. Egy idomított majom vagy galamb tökéletesen elvégzi a munkájukat.

shushu2 2011.11.30. 17:26:54

Már értem miért 1 kocsival rendelkező vonattal jöttem haza, és miért nem fértek fel az emberek már a Keletiben a vonatra, tuti elmentek egy jót bulizni a vasutasok :D

Jofiu 2011.11.30. 17:27:08

@Jofiu: "Többe kerül ez egy év alatt mint az összes vasúti dogozó ajándéka" így gondoltam.

nemjogasz 2011.11.30. 17:30:48

Nos, ha kisípoljuk a csúnya szavakat, amik eszembe jutottak most, akkor képzeljetek ide egy másfél perces sípolást.

"A tisztességesen elvégzett munkáért járó dolgozói részesedést"
Köhm-köhmm. A tisztességesen elvégezett munkáért nem az ún. "fizetés" jár? Legalábbis azt hiszem, hogy a létező összes cégben így szokás( kivéve mávot)

Remélem a kedves aláírók közül mindkettőt egy 30 kocsiból álló szénszállító tehervonat csapja el.(csak a TEK kedvéért, mielőtt rámrúgnák az ajtót: nincs hozzáférésem 30 kocsiból álló szénszállító tehervonatokhoz.)

SvenH. (törölt) 2011.11.30. 17:34:05

@Viktus: ugyan mar attol csak a penzuk kell!!!
de kozoskodni nem lehet veluk, meg megertenek a problemajukat...

szobatars 2011.11.30. 17:34:08

@Jofiu: és gyakorlatilag csak gombot kell nyomniuk. Egy idomított majom vagy galamb tökéletesen elvégzi a munkájukat.

Ha láttál már parlamenti közvetítést, akkor azt is tudnod kell, hogy még erre sem képes a többség, így a vezérürük mindig bekiabálják a többieknek, hogy melyik gombot kell megnyomni. Egy idomított majom másfél év után már magától tudná..

Kierkegaard Akciócsoport 2011.11.30. 17:43:56

@AczélGyuribácsi: "A magyar egy alja irigy, egymást pár forinttért sárba tipró gyülekezet! A magyarban a szolidaritás, a másik iránti emberi empátia gyakorlatilag nincs meg."

Amíg az én általam (is) becsületesen befizetett mindig csak növekvő adókat (f)osztogatják minden érdemi változás-változtatás esélye nélkül lassan már 22. éve, javarészt olyan embereknek, akik nem érdemelték meg, és/vagy egy szalmaszálat sem tettek érte keresztbe, miközben bár én egész életemben becsületesen dolgozok-dolgoztam, alig bírom fizetni a rezsit, meg etetni a családot, addig nincs bennem empátia egy szemernyi sem. A kórházak rohadnak, az oktatás nagy nulla (a mostani 12-14 éves gyerekeknek a fele(!!!) funkcionális analfabéta, nem értik, hogy mit olvasnak). Hova rakták a honatyák a befizetett adókat, járulékokat, az általuk az ország nevében felvett hiteleket (költői kérdés, nem kell válaszolni)?

Te gondolom azonnal kiéheztetnéd akár a saját kölködet is, és befizetnéd a kajapénzét az aktuális békekölcsönbe, ha az aktuális nagyvezér ezt parancsolná, és közben az örömtől visítva tapsolnál neki, nem?

Továbbra is hiszem és vallom, hogy ennek a pénznek maximum egy kis töredéke jut el a krampácsolókig, akiktől egyáltalán nem sajnálnám. De ugyanakkor nem is értem, hogy milyen jogalapon kapnak pénzt. Tegye fel a kezét, akinek adott az állam valaha is egy fillért mondjuk a privatizációkból, pedig ha a vasutasoknak most jár, akkor pl. a fateromnak is jár a Kabai Cukorgyár eladásából, mert ő is építette '78-ban, és utána lehúzott ott jó 15-20 évet.

Lesz a pénzből új üdülő a Gaskó holdudvarának, új Audi néhány köztisztviselőnek, meg átutalnak a pártkasszába pár10-100 milliót, azt csá. Ne áltassátok magatokat, pártszíntől függetlenül ugyanúgy lop mindegyik, amint bekerül a húsosfazék mellé.

Jurganov 2011.11.30. 17:44:15

@Lord_Valdez: igazad van. az, hogy a magyar állam viszont 100%-ban a magyar állampolgárok tulajdonában van kicsit árnyalja a képet :) vagyis a munkáltatódat neked adhatják el-amikor a kft-t ahol dolgozol eladják, itt ez tulajdon volt. elvileg mindenkinek járt volna az eladásokból, de csak ők tartották a markukat. 1990-ben az állami vagyont 100 milliárd dollárra becsülték, ami eltűnt. hova lett? és annak a vagyonnak a tulajdonosai a magyar emberek voltak..
@ColT: ami nem akkora hülyeség. a folyamatos bevétel mindig jobb mint az egy összeg, ezért is érdekes, hogy egyáltalán eladták.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.30. 17:45:31

@Jurganov: Biztos, hogy a MÁV vezért jótékony kezében nem lenne megint veszteséges?

Jurganov 2011.11.30. 17:48:03

@Kierkegaard Akciócsoport: járj erre sűrűbben vagy olvass vissza. ha a rendőrökre mutatnak azok a mocskok, ha a tanárokra akkor azok és így tovább. sajnos aczélgyuri most belelőtt a közepébe...

Jurganov 2011.11.30. 17:52:28

@ColT: ofc nem biztos, de ha a korrupció miatt veszteséges-akkor a máv vezért le kell csukni. amúgy meg hogyan lehetne veszteséges egy monopol helyzetben levő cég? csak szándékosan.

2llkedő 2011.11.30. 17:52:47

Van itten péz kérem szépen alássan! Ki mondata, hogy szegény ország vagyunk?

2llkedő 2011.11.30. 17:54:23

@2llkedő: Ja, és azt el ne felejtsem, hogy az állam jó gazda.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.30. 17:57:28

@Jurganov: Akkor nézz körbe, mert a MÁV amióta van, azóta veszteséges, és nem csukták le még egyik vezért sem :D Abban egyetértünk, hogy le kéne, de hát...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.30. 17:58:32

@2llkedő: LOLLOLLOLLOLLOLLOLLOL Ez jó vicc volt :)

bebe tv 2011.11.30. 18:05:37

@gaga: Gerinctelen alak ez a Gaskó és kész. Mióta az Orbán a fősamesz érdekes módon nincs semmilyen vasutas sztrájk. Na meg valószínűleg választások lesznek a VDSzSz.nél, és a Gaskó naná hogy a fazék közepén akar maradni. Magyarán ezzel megvette a maga számára a következő ciklusra a vezetői pozíciót. Mert ha nem jönne be neki akkor mehetne váltóőrnek. Rossz nyelvek azt rebesgetik, hogy a Szombathelyi igazgatóságnál bált tartottak amikor eljött tőlük.

dr kíváncsivagyok 2011.11.30. 18:09:34

@Jurganov: "ez így honnan jött? a vasutasok az egyetlenek akik részesedtek valamennyire az állami vagyon (mint minden magyar ember közös tulajdona) eladásából, és egyetlenként ki tudtak harcolni valamennyi alamizsnát maguknak. ezért nem értem, hogy honnan jön ez a "melósnak csak fizetés meg kuss" hozzáállás. persze jó ez így, kimondottan érdekes amikor olvashatja az ember ahogy valósággá válik a régi vicc ( nem kell rájuk vigyázni, ha egy kimászna a többi visszarángatja)

Gaskó elvtárs Orbán embere ! Megállapodtak a háttérben és Orbán kérésére támasztottak lehetetlen követeléseket... Gyucsány megbuktatása céljából Orbán megegyezett Gaskóval....most fizeti ki a "Júdáspénzt " . Az egészségügyiek sokkal szarabbul keresnek , az ő szakszervezeti vezetőiket nem tudta Orbán felheccelni . Felháborító...miért járna nekik valami si állami tulajdon eladásából ?? Gaskó így kommentálta : "az átalakítások során többet dolgoztak mint az átlag " hozzáteszem : MUNKAIDŐBEN , tehát nem túlóráztak !!!! Akkor miért is jár nekik ??? Más nem dolgozott átalakítás - átszervezés alatt többet , mint szokott ??? genya banda !

milner 2011.11.30. 18:10:20

megérdemlik ők is meg az ország is a jó k anyjukat

dr kíváncsivagyok 2011.11.30. 18:13:51

Gaskó kettős játékot játszik,....ki - kikuncsorog egy kis pénzt , hogy ne legyen feltünő , de egyértelműen Orbán embere...és ezt mondják a Rendvédelmi szakszervezetisek is !!!

2011.11.30. 18:22:48

@Jurganov:
"@Kierkegaard Akciócsoport: járj erre sűrűbben vagy olvass vissza. ha a rendőrökre mutatnak azok a mocskok, ha a tanárokra akkor azok és így tovább. sajnos aczélgyuri most belelőtt a közepébe..."

Ne haragudj, olvasni neked sem?
A dolog leginkább a jogalap nélküli ad-hoc kifizetés ellen megy. (Nem érdekel Kóka mit ígért, az akkor is baromság volt, most is az. (Állami) cég eladásából nem jár pénz a dolgozóknak.)

És igen, sokan nincsenek oda a Gaskó bandáért, bocsi. Aki szívott már miattuk, az nem szereti őket. Nem tudom utaztál-e rendszeresen MÁVval, szívtál-e már miattuk. Valószínűleg nem.

Hogyan lehet veszteséges egy monopol cég?
Ajánlom a gondolkozást. Nem a versenytől lesz valami nyereséges vagy veszteséges, hanem attól, hogy több-e a kifizetése mint a pénz ami befolyik hozzá. (Egyébként versenyben van, volánnal, személyautóval pl. ár/érték arányt sokan nézik az utazók közül.) Amikor be akarták zárni a bivalybasznád-mucsaröcsöge vonalat, akkor meg mindenki tiltakozott.. így (is) lesz veszteséges.
Szezon-fazon probléma, geez.

no successful 2011.11.30. 18:24:35

Nevetségesek vagytok, ez már tényleg gáz, nem érzitek ? Ha a kormány ad valahova, akkor fúj, zorbán a mi pénzünkön meg akarja venni a legnagyobb szakszervezetet.
Ha költségmegtakarít, akkor megszorít. :))))) komolyan ez már vicces b.meg először mérgelődve jöttem be ezekre a posztokra, most már csak röhögök.

Ja, erősödött a forint, most ki a "hibás" ?

Ok annyit tényleg meg kell jegyeznem, engem folyton megdöbbent, amikor látok egy 5-6 kocsiból álló személyvonatot, amin ül összesen 10 ember ez tényleg pazarlás a f.szért nem tudnak sínbuszokat üzemeltetni?

bebe tv 2011.11.30. 18:27:09

@Jurganov: Úgy a vasúti mint a városi közlekedés egész Nyugat-Európában veszteséges ami nem indokolja azt, hogy nálunk is annak kell lennie. Régen az átkosban, de még a Horthy időkben is a MÁV mindent maga végzett el. Most? A pálya karbantartást súlyos milliárdokért kiadjá olyan cimboráknak, akik régebben a MÁV-nál nagyfőnökök voltak, miközben a saját embereiknek nem tudnak munkát adni. Nyáron a pályamunkásoknak járó ásványvizet a budapesti szertárból kell vételezni, miközben a telephelyed onnan 50 km-re van. Kisbusz Pestre majd vissza 200 palack vizzel ami ugyebár 100 km.

noirp 2011.11.30. 18:28:06

Énnekem ki a fütyi fogja kifizetni a Köfém szállót (2008-as áron 4500/éj) ahol a sztrájkjaik idején nem egyszer dekkoltam, nem jókedvemből?
Hogy az apja térdén folyt volna le a Miniszterelnök Úr.

flimo13 2011.11.30. 18:32:33

Jó édes anyját mindkettőnek.

bebe tv 2011.11.30. 18:33:58

@kíváncsivagyok: Gaskó így kommentálta : "az átalakítások során többet dolgoztak mint az átlag " hozzáteszem : MUNKAIDŐBEN , tehát nem túlóráztak !!!! Akkor miért is jár nekik ??? Más nem dolgozott átalakítás - átszervezés alatt többet , mint szokott ???

Erről a nejem tudna sokat mesélni, hogy mennyit dolgoztak a MÁV-nál átalakításkor. Ja a pályamunkások munkaidőben annak a kft-nek aki a felújítást végezte. Kaptak zsebből egy kis alamizsnát a főnöktől meg + a fizetésüket, ami akkor is járna ha a sínek szélén nézik hogyan nő a gaz. Még a vasúti töltések kaszálását is kiadta a MÁV külsős kft-knek. Gondolhatod, hogy milyen sűrűn volt kaszálva.

GGG77 2011.11.30. 18:45:31

@bandika gazdája: Csak tudnám, ha mi nem lennénk miből lenne jövedelmed. Mert, hogy állami alkalmazott (tán épp MÁV-os), nyugger vagy segélyes vagy, az tuti. Ezzel semmi gond, örülj a pénzednek, csak pofád befogod, max rebeghetsz egy köszönömöt. Értve?

regress 2011.11.30. 18:46:17

indul a bakterház.bizony itt az egész ország dolgozóit ki kellene fizetni,mindenkinek eladták a munkahelyét,de nem azok,akik megszenvedtek érte

Palpatin 2011.11.30. 18:47:08

a masodik kepen az uriemberek, mintha a Csinibaba cimu film uzemjelenetebol leptek volna ki,
LOL
amugy pofam leszakad, keszuljetek lesz meg osztogatas is es fosztogatas is a valasztasok elott

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.11.30. 19:00:18

Rendben van, kapják meg az 5 milliárdot. Ennek szellemében viszont minden év végén az aktuális veszteség egy főre leosztott összegét is csengessék be egy sárga csekken. Mivel valószínűleg fejenként egy 8 számjegyű összeget kéne befizetni, így a mostani kifizetésre sem tartanának igényt.

Walter Melone (törölt) 2011.11.30. 19:16:34

Tudom, h én hülye libernyák vagyok, aki nem éri fel a nemzeti együttműködés logikáját, de VALAKI MAGYARÁZZA MEG MIÉRT JÁR EZEKNEK A DOLGOZÓKNAK PÉNZ A CÉG ELADÁSÁBÓL!?

Volt nekik dolgozói részvényük, vagy csak simán tulajdonostársak voltak? Vagy miért?

Nem értem......

no successful 2011.11.30. 19:19:57

@GGG77:
Szerinted azért erősödött a forint mert Matolcsit kihagyták az IMF tárgyalóbrigádból ? Én nem hiszem.
Amit a szocik meg a libsik 2010-ben hátrahagytak, az meghatároz egy alaphelyzetet, amely sajnos egy darabig még kísérteni fog, függetlenül attól, hogy ki kormányoz.
Én csupán azt akarom jelezni, hogy amikor jött a leminősítés, jött a Zorbán meg a Matolcsi a hibás fröcsögés, most, hogy erősödött a forint, meg kussban vagytok. Éppúgy hülyeség a mostani erősödést a kormányhoz kötni, mint anno a leminősítést, nem is beszélve arról, hogy tulajdonképpen a nemzetgazdaság paraméterei ezt, (már a leminősítést) nem is indokolták.

hattyú 2011.11.30. 19:27:20

Ez vicc vagy komoly? 3x elolvastam, de szerintem ez vicc. Ugye?

2011.11.30. 19:28:09

@no successful:
Izé, volt egy alaphelyzet, de másfél éve ott szambáznak a mostaniak. És annyira nem volt szar az a helyzet, ráadásul kétharmad & a választásokra jól reagált a piac és a világ, etc.

Mikortól lehet kijelenteni, hogy (ők is) elbacták? Majd 80 év távlatából a történészeknek? :)

bandika gazdája 2011.11.30. 19:29:34

@Viktus: A nagyanyád nyugdíját én termeltem meg 47 évig (ennyi munkaviszony után lettem nyálcsorgató naplopó) te idióta! Hú, de szégyellem, hogy mégegyszer leálltam veled.

Viktus 2011.11.30. 19:30:26

Egyébként az érdekes, hogy habzó szájjal mind ezek a szorgos népek, mint a vasutas, rendőr, nyugdíjas követeli magának a pénzt meg pár hívük-családtagjuk míg pl. a szart sem kereső mentősöket pl. nem látom sehol, akik dolgoznak egész nap kerül-fordul megverik őket hálából, és még a kenyérre való is alig van meg. Az ápolónők szintén jelképes összegért teszik a dolgukat nekik is lenne joguk követelőzni, de őket sem látom.
Meg a jutalomosztós milliárdos állami listákon sem fedeztem fel a plusz javadalmazásukat.

dr. Aullah 2011.11.30. 19:31:25

@no successful: Azért remélem nem várod el, hogy egy kis jobbulás után imába foglaljuk a nevüket, ugye? A mostani kormány negatív rekordokat döntöget, mindjárt becsődöl az ország, az emberek megélhetésével szórakoznak... Majd ha tartósan 300 alatt lesz, akkor.

Viktus 2011.11.30. 19:37:36

@bandika gazdája:

Nagyanyámnak sok nyugdíjat nem termeltél, mert élete végéig magának termeli a húst meg a háztájban a zöldséget, az általad megtermeltekből az a korosztály nem nagyon dajdajozott, és nem is követelőzött a következő generációk kontójára. Te is így teszel?

alien 2011.11.30. 19:38:16

most ez a pénz nekik milyen tényleges okból jár sosem értettem meg, csak az írjon aki tényleg tudja, ötletem nekem is van, de ha mondjuk a kft-ből amiben dolgozom valaki kiszervez egy másikat én meg maradok a réginél akkor miért kapok pénzt? és ha csak márciusig van pénzünk, akkor most IMF hitelből miért pénzelünk ilyen kalandot

George_BP 2011.11.30. 19:40:34

Nagyapám, apám inaskoruktól dolgoztak a Ganz-Mávagnál. Mint vérszerinti, egyenes ágú leszármazott én is kérhetem a részemet a gyár privatizációs árából? OV ennyire fél a Zemberektől? Júdás mire hajt, Mert a szerencsétlen dolgozóknak most jól jön a pénz, de nekünk és nekik kell kiköhögnünk ortodox módon.

Viktus 2011.11.30. 19:43:33

@bandika gazdája:

A pestiek meg így viháncoltak a termelésedből:
youtu.be/xDBaNZSP05k
youtu.be/Y0Zarqya5fg

Tény nem is volt annyi adó a biztonságos átkosban meg vidáman építhetted a saját meg gyerekeid jövőjét. Ma pedig minden inaktív követelőzik, mikor az aktív rétegek az összeomlás határán leledzenek. Az esélyek a normális családfenntartásra egyre inkább leredukálódnak.

pilis 2011.11.30. 19:55:43

Csak drasztikus szavakkal tudnám ezt kommentálni. De az biztos, hogy ez Júdás pénz. Az ellenzéki pártok pedig csak nézik hogyan lopják el a közösség pénzét. Ráadásúl 100 ezer bedőlt lakáshiteles megsegitésére is ennyit áldoz a kormány.

Jurganov 2011.11.30. 20:00:38

@Crystah Mastah: na most megfogtál. te és a hihetetlen logikád... a monopol helyzet biztosítja, hogy annyit kérhetsz az árudért/szolgáltatásodért amennyit akarsz ( ez a globalizációnak nevezett dolog egyik hátránya). na most, a máv-cargo áruszállítással foglalkozott - az mindenütt nyereséges. mindegy is, igazából ott dől el a dolog amikor kijelented, hogy nem jár pénz. mivel te akkora valaki vagy, így nincs és nem is lehet ebből vita. ha nem jár akkor nem jár.
@Viktus: az a baj, hogy hülye vagy. nem buta, hanem hülye..annyira durván be van szűkülve az agyad, hogy nem nagyon sok mindent fogsz fel a világból, bégetsz amerre a pásztor int és azzal boldog vagy. ha mutatnak neked valakiket akikre acsaroghatsz akkor acsarogsz...
@alien: ne olvass utána, ne olvass vissza. csak írkálj...
@bebe tv: ez sajnos igaz, viszont itt láthatsz egy csomó okost akik szerint ez rendben van.

Nyuggervadász 2011.11.30. 20:05:16

@SvenH.:
Olvasva kommentjeidet, mindegyikből süt a gyűlölet a nyuggerek írányában! Vazze, amikor ők voltak aktívak, róluk is száz bőrt nyúztak le. Az pedig, hogy ilyen gazdasági és politikai helyzet alakult ki, nem nekik, hanem a hülye politikusoknak köszönhető! Hidd el, mindenkinek szar, ami itt folyik -kivéve a Viktor által preferált gazdagokat-, akik persze jól kicsesztek vele, mert nem úgy cselekedtek, ahogy azt az "unortodox" gazdaságpolitika fenoménjai elképzelték. Őket miért nem hülyézed le? Pl. Viktort, meg a többi "hazánk nagyját", akik hoztak maguknak egy olyan törvényt (az egykulcsos SZJA-t), ami miatt h a v o n t a 4oo- 5oo ezerrel t ö b b e t visznek haza ! Itt miért nem óbégatsz? Itt is a te pénzedről van szó (amit ők nem fizettek be).......
Vedd már észre, minden arról szól, hogy össze kell ugrasztani bizonyos csoportokat ( vagy szavazat-szerzés céljából kell megfizetni más csoportokat), hogy ezzel is eltereljék az emberek figyelmét a kormány hozzánemértéséről!

Ironfist 2011.11.30. 20:06:03

@no successful:
"Ok annyit tényleg meg kell jegyeznem, engem folyton megdöbbent, amikor látok egy 5-6 kocsiból álló személyvonatot, amin ül összesen 10 ember ez tényleg pazarlás a f.szért nem tudnak sínbuszokat üzemeltetni?"

Nem gyakran jársz vonattal, mi? Sem autóval. Ugyanis akkor tudnád, hogy 2 ember egy kocsiban már olcsóbb, mintha ugyanez a két ember vonattal menne.

"Ha a kormány ad valahova, akkor fúj, zorbán a mi pénzünkön meg akarja venni a legnagyobb szakszervezetet."

Ez akkor is faszság volt, amikor tönkretették a vizsgáimat... akarom mondani, amikor sztrájkoltak. És a mai napig faszság. Vagy ha a te főnököd eladja otthon a kerti budit, akkor mész, és tartod a markodat, hogy az ő tulajdonából neked is jár pénz? Itt annyi a történet, hogy Orbán felbérelte azt a szarrágó Gaskót, és az híven fideszességéhez tönkrebaszta ebből a szempontból is az előző kormányzatot. És most van kifizetve. A vasutasok meg nem voltak itt bántva, csak azok, akik anno is sztrájkoltak, azok bekaphatják a kozák ágyúvontató ló nemesebbik szerszámát.

Viktus 2011.11.30. 20:13:06

@Jurganov:

Én csak annyit mondok-mondtam-fogok mondani, ha pénz van azt lehet osztogatni a nincsből pedig hitelre osztogatni ... finoman fogalmazva sem egy életképes alternatíva. Még nem esett pofára az ország teljesen, de ami késik nem múlik, és akkor majd lehet bánkódni nektek is, mint egyszeri borsodi cigánynak, hogy kár volt felvenni az uzsorát a plazma tv-re.
Ezt mind felfogom, de neked-nektek még ez sem sikerült, majd fog hamarost ... Komolyan hol acsarkodtam? idézetet kérek.
Ezek a kemény tények.

2011.11.30. 20:16:56

@Jurganov:
Na, mégegyszer essünk neki, ma népnevelő hangulatban vagyok.
Monopol helyzetben van _vasúti_ áruszállításban oké. (Annyit kér, amennyit akar, whatever.) De ha mindenkinek olyan piszokmód megérné ez, akkor nem lenne ennyi kamion az utakon. Mert rendben, hogy annyit kér, amennyit akar, de ez a monopólium versenyben van más lehetőségekkel (Országúti, légi, egyéb szállítmányozás) en globale. És akkor hol a fix profit?

Egyébként meg értem. Leszálltál ide közénk (mennyei királyságodból), közlöd, hogy mi fröcsögő mocskok vagyunk, akik eladnák az anyánkat is, etc; és ha valaki más véleményen van, mint te, az már akkor finom gúny tárgya, "valaki", jó, hogy egyből nem elvtársazol le.

Csak mondanám, hogy a liberalizmus/szólásszabadság nem jelenti azt, hogy mindenkinek egy véleményen _kell_ lennie, és be kell verni a másik fejét, ha máshogy gondolkozik. Vitatkozni te nem vagy hajlandó, mert nincsenek érveid, nem tudsz logikai szerkezetet felépíteni a kifizetések miatt.
Csak a szegény, szegény, miért sajnáljuk tőlük ezt a keveset c. szövegig jutsz.
Ami humanista szempontból rendben van, de akkor mi a frászkarikának van (lenne) jogrend?

Persze jó dolog helikopternek lenni. Nomen est omen. Élvezd! :)

SvenH. (törölt) 2011.11.30. 20:18:13

@nyuggervadász: "Olvasva kommentjeidet, mindegyikből süt a gyűlölet a nyuggerek írányában! "

fogd vissza magad ember!!!
en nem akarom minden nyugdijasra nyugger jelzot hasznalni!!!
azt ki kell am erdemelni!!!

"Vazze, amikor ők voltak aktívak, róluk is száz bőrt nyúztak le."
talan igen talan nem... nekem a 70es es 80as evek ugy esett le hogy kadar nepe pofanbaszta az en nagymutteromat de nyugati hitelbe epitette a csaladi palotakat... tudom mert a mienk is akkor epult!!!

hat Orban egy idiota faszparaszt... ott volt a ketharmad es nem volt kepes a nyugdijakat es segelyeket azonnali egyszeri nagymertekben csokkenteni pont az egykulcsos ado altal utott lyuk mertekeben esetleg egy kis fizetos egeszsegugy, vagy barmi, de nem ez a taknyolas...

SvenH. (törölt) 2011.11.30. 20:22:36

@Crystah Mastah: "Monopol helyzetben van _vasúti_ áruszállításban oké. (Annyit kér, amennyit akar, whatever.) "

vicces fiuka vagy :)))
"Megnyílnak a verseny számára az európai vasúti teherszállítás nemzeti piacai 2007. január 1-jétől. Jelenleg csak a nemzetközi árufuvarozás nyitott a külföldi szolgáltatók számára, a forgalom közel felét jelentő belföldi szállítás viszont nem. Jacques Barrot közlekedési biztos és a bizottság a 70-es évek óta folyamatosan teret vesztő vasúti transzport újjáéledését reméli az intézkedéstől."

nincsen mar teljesen monopolhelyzet

ja a Lyurganov meg egy barom, ennyi

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.30. 20:30:51

@garnixens: Úgy látom te vagy az egyik főbunkó!
-Meséld már el hogy tud egy mezei vasutas "veszteséget termelni"?

Viktus 2011.11.30. 20:31:45

@SvenH.:

Félreértetted ő a szuper okos Jurganovnak azt vázolta fel, hogy most sincs monopolhelyzetben ... sőt igazából Magyarországon még nagyon erős versenyhelyzetben sincs, mert ömlesztett cuccokon kívül mást nem nagyon tudnak vinni. Hol vannak a logisztikai központok-felrakók? hol van a forgalomszervezés a árucikkek gyors továbbításához?
Távolsági fuvarokban sokan Ausztriában teszik fel a kamionokat, és úgy viszik a cuccot tovább ...

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.30. 20:37:17

Csak hogy helyén kezeljük dolgokat!
-Gaskó egy idióta
-Ez a részesedésdi agyrém
-Magam is vasútnál melózok

Viktus 2011.11.30. 20:39:21

OFF

Megszüntetné a gazdasági bizottság a beteg gyermekek után járó fizetés nélküli szabadság intézményét, az új Munka törvénykönyvéhez benyújtott módosításában.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/ujabb_csapas_a_gyerekes_csaladokra.503455.html

Ez ám a családbarát kormányzás abortusz pfej meg sok-sok gyereket aztán, ha megvan dögöljetek meg ...

Viktus 2011.11.30. 20:41:09

@Kell kaja,Ibrahim?:

Pl. az ügyféllel bunkó módon kommunikál mire az ügyfél legközelebb a legközelebbi volán megállóba slattyog nem a vasútállomásra :P

hazug fidesznyik (törölt) 2011.11.30. 20:43:42

@no successful: "Amit a szocik meg a libsik 2010-ben hátrahagytak"

187 forintos svájci frank
200 forintos dollár
265 forintos euró
300 forintos benzin

Akkor ugassál, amikor ezeket tudja produkálni a gazember bandád. Addig tehetsz nekem egy szívességet (kinyalhatod).

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.30. 20:46:19

@Jurganov:
Nem, az államnak nem vagy a tulajdonosa. Ezért az állami eladásokból se jár neked semmi. Sőt, nem is rendelkezhetsz az állami tulajdon felett. Ha nem hiszed próbáld ki, hogy bemész valamelyik minisztériumba és lefoglalod valamelyik széket.

Vidéki 2011.11.30. 20:52:27

A Profil osztrák lap is foglalkozott a MÁV CARGO privatizációjával, melyet osztrák állami cég szerzett meg.

A MÁV territóriumában a MÁV CARGO volt az a ritka fehér holló, amelyik nyereséges volt, mégis privatizálták.

"Az M6-ost is így szereztük meg...." - hangoztatja a Profil szerint a hangfelvételen Pöchhacker "...ránk szálltak, korrupcióval vádoltak, de nem lett belőle semmi."

A Gulya által képviselt ici-pici, 30000 forint törzstőkéjű Geuronet Bt.számlájára 7,1 millió euró pottyant le az égből a MÁV CARGO privatizációjával összefüggésben.

A MÁV akkoriban SZDSZ-es politikus irányítása alatt állt. "Mindenre kiterjedő, alapos vizsgálatot" végzett akkor ebben az ügyben a minisztérium és a MÁV vezetése is, amelynek konklúziója az volt, hogy

a Geuronet semmiféle tevékenységet nem folytatott a MÁV CARGO privatizációja kapcsán.

Nem firtatták tovább az ügyet, szépen belenyugodtak abba, hogy "égi mannaként" hullott a hatalmas összeg a pici Geuronet Bt. számlájára. Régen is előfordult egy ilyen Bibliai csoda, miért nem ismétlődhetne meg napjainkban is.

Ha a Geuronet semmiféle tevékenységet nem folytatott a MÁV CARGO privatizációja kapcsán, mégis megillethette a semmiért kb 2 milliárd forint, akkor miért ne illethetné pénz a MÁV dolgozókat, akiknek cégét a MÁV-ot kár érte a nyereséges MÁV CARGO privatizációja kapcsán.

Persze a közvélemény deformáló értelmiség pihent agyában : "Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek."

Jupiter szerepét ők a Geuronet Bt.-re osztják, míg a MÁV dolgozóknak az ""Ökör" hálátlan szerepét akarják juttatni.

Viktus 2011.11.30. 20:53:55

@Lord_Valdez:

Elég, ha elmegy tankolni MOL kúthoz, és mondja, hogy ez a teli tank a jogos része, és távozik :D aztán majd meghallgatom tapasztalatait :D

bandika gazdája 2011.11.30. 20:54:57

@Viktus: Bár semmi közöd hozzá, az "átkosban" 27 évet dolgoztam (sőt ahogy te mondod termeltem, mert az építőiparban, nem egy minisztériumban meresztettem a seggemet) a mostani "nem átkosban" meg 20-at. Úgyhogy nekem te kicsi vagy magyarázni.

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.30. 20:54:59

@Viktus: ??? ez így ugye a"nincs rajta sapka..."esete.

nigel 2011.11.30. 20:58:04

Már meg is van az eredménye a lefizetésnek: index.hu/belfold/2011/11/30/megsem_lesznek_dugok_penteken/
Megjött a lóvé mindjárt nincs semmi baj az új munka tv. könyvvel.
Ehhez a szakszervezetis mocsokhoz képest a patkány csokornyakkendős úriember!

Viktus 2011.11.30. 21:03:21

@bandika gazdája:

Én meg elmúlt hat évben annyit sápoltam, amennyit te előtte 47 év alatt, mert az utolsó fillérig kicsontozzák azt a pár szerencsétlen idiótát, mint én akik számlásan dolgoznak-bejelentett emberekkel ...

Viktus 2011.11.30. 21:06:20

Megszorításokra készül Portugália
Elveszik a 13. és a 14. havi fizetést a 330 ezer forint fölött kereső állami dolgozóktól. 23 % lesz az áfa.
index.hu/gazdasag/vilag/2011/11/30/megszoritasokra_keszul_portugalia/
-

Kemény az élet nyugaton :D

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.30. 21:06:41

@Vidéki: A sógorok marha jól jártak a MÁVC-vel!
Az RCH azóta is veszteséges ,és nem kicsit!

alien 2011.11.30. 21:06:54

@Jurganov: mondtam aki tudja, nem az érdekel amit a disznófejű mond hanem azért mert a Cargós kapott a többi miért kell hogy kapjon oszd meg velem hatalmas tudásod gyöngyeit

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 21:08:35

@GGG77
@Viktus: Fiúk.Talán nem kéne bunkónak lenni a hölggyel.Valszeg dolgozott már annyit mint ti ketten együtvéve.

garnixens 2011.11.30. 21:09:54

@Kell kaja,Ibrahim?: A tahó, félanalfabéta, ingyenélő vasutasok már azzal is veszteséget termelnek, hogy munkaviszonyban állnak a mávnál is fizetést vesznek fel. A másik probléma, hogy hagyján, hogy alig dolgoznak, de még a potencionális utasokat is elriasztják koszos lepattant vasúti állomásokkal, a viselkedésükkel és a szutykos járművekkel, pontatlansággal.
A vezetőik sem különbek, szerintem a vasút az elmúlt 30-40 évben a munkavállalók legaljának a gyüjtőhelye lett, akibe minimális intelligencia is szorult az már rég lelépett. Gondolom felvételi alapkritérium, hogy a jelentkező iq-ja alacsonyabb legyen egy növényevő négylábúnál+ munkamorálja fákon csüngő lajhárokéhoz legyen mérhető+a magán és vállalatai tulajdonról alkotott elképzelései leginkább egy indiai törzséhez legyenek hasonlatosak és/ vagy egy olyan máv dolgozónak legyen rokona, aki már defaultban hozza ezeket az ismérveket.
Ha egy magáncég ennyire veszteséges lenne, akkor a melósok egy részért tennék lapátra+bércsökkentés, aztán meg bezárna a kóceráj. A mávnál bezzeg, minél több a veszteség, annál erőszakosabbak a sinbohócok, még több pénzt követlenek és meg is kapják. Ahelyett, hogy kussolnának és az utasok seggét nyalnák fényesre, tudva, hogy az átlagadózónak évi 40-50 ezrébe fáj a koszos máv és az idióta vasútasbagázs fenntartása.

Viktus 2011.11.30. 21:15:44

@Tigeri:

Amilyen az adjon Isten ... örüljön, hogy még vannak hozzánk hasonló birkák, és így viháncolhat ... majd , ha elfogyunk akkor nézhet maga elé csodálkozva.

sexmachine 2011.11.30. 21:18:31

Most lettek kifizetve, akik tüntettek gyurcsány ellen. Nálunk is a cargo pénzből lesz a karácsony, kár, hogy nincs vasutas a családban, olyan is lesz a karácsony: 0 forintos. Köszi viktor, fasza csávó vagy, remélem mihamarabb lámpavason végzed, te féreg.

Viktus 2011.11.30. 21:19:31

@Tigeri:

Egyébként meg neked is:

Én csak annyit mondok-mondtam-fogok mondani, ha pénz van azt lehet osztogatni a nincsből pedig hitelre osztogatni ... finoman fogalmazva sem egy életképes alternatíva. Még nem esett pofára az ország teljesen, de ami késik nem múlik, és akkor majd lehet bánkódni nektek is, mint egyszeri borsodi cigánynak, hogy kár volt felvenni az uzsorát a plazma tv-re.
Ezt mind felfogom, de neked-nektek még ez sem sikerült, majd fog hamarost ... Komolyan hol van ebben a bunkóság?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 21:23:49

@Viktus: Eddig nem voltál ilyen.Mi történt veled?Sőt.Mindhárman akik vitatkoztatok eddig kimondottan normálisan tettétek.

Viktus 2011.11.30. 21:29:59

@Tigeri:

Gazdasági szabadságharc kimerítő tevékenység, és mellette még csupa-csupa frankó dolgokra megy el a közös, mint pl. ez a megvesztegetési pénz ... aki ezek mellett van az szerény véleményem szerint hülye, de nem állok le vele bunkózni, mint ahogyan bandika kezdte az első beböfögéseiben. Viszont amilyen az adjon Isten, amolyan a fogadj is.

lásd.

bandika gazdája 2011.11.30. 16:14:47
@AczélGyuribácsi: Csúnyán mondtad, de sajnos igazat szóltál. Ezek megfojtanának egy szerencsétlen vasutast (meg mikor kit) pár fillér könyöradományért. Nem is érdemelnek jobb sorsot.

Viktus 2011.11.30. 16:17:09
@bandika gazdája:

Ilyenek ezek mindenki kapjon sok-sok pénzt ... csak az adózó termelő réteg ne háborogjon :D szépen csendben meneteljen a csődbe. Na aztán mi lesz? miből lesz finanszírozva az osztogatás?

andika gazdája 2011.11.30. 16:55:20
@Viktus: Nem állok le veletek. A hozzád hasonlókkal még egy sört sem innék meg, nemhogy vitába szálljak. Ne válaszolj, elmentem.

Viktus 2011.11.30. 17:15:27
@bandika gazdája:

Nem keveredsz azokkal akik megtermelik a nyugdíjad? :D

-

Ki is bunkózott?

Nyuggervadász 2011.11.30. 21:30:26

@SvenH.:
" nekem a 70es es 80as evek ugy esett le hogy kadar nepe pofanbaszta az en nagymutteromat de nyugati hitelbe epitette a csaladi palotakat... tudom mert a mienk is akkor epult!!!"
Kissé paradox ez a kijelentésed: annyira azért nem " baszhatták pofán" (idézet Tőled) nagyanyádat,
ha családi palotát tudtatok építeni (nyugati hitelből! Azaz, haszonélvezői voltatok annak a szemét Kádár-korszaknak)
"hat Orban egy idiota faszparaszt... ott volt a ketharmad es nem volt kepes a nyugdijakat es segelyeket azonnali egyszeri nagymertekben csokkenteni pont az egykulcsos ado altal utott lyuk mertekeben..."
Itt sem azért hőzöngsz, mert szar az egykulcsos adó, hanem mert annak hiányát ellensúlyozandó, miért nem vettek el másoktól! (Nekem azért van jogom kritizálni az egykulcsost, mert átlagon felüli a havi jövedelmem, de igazságtalannak érzem a szegények megsarcolását)

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.30. 21:33:04

@garnixens: drága barátom!úgy látom nem tévedtem!
Valószínűleg te is azon emberkék közé tartozol akik az útátjáróban az autó ablakából látott vasutat!
Ha valamiről véleményt mondasz,legalább egy picit ismerd meg.
-Ellenkező esetben kénytelen lennék azt gondolni hogy,(a stílus alapján)te egy az agyát többé-kevésbé elivó ,elszipuzó stb...emberke vagy.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 21:35:08

@Viktus: Nem tudom miért írta ezt az első kommentjében ,nem e iróniának szánta.
Mondom én mindkettőtöket normálisnak ismerlek.Lehet ,hogy rossz napja van.
De úgy látom megint nyugdíjasozós poszt lesz.:))
Amúgy persze én is értem,hogy nem kéne így osztogatni.De hát ezeknek most ez a fontos meg a médiahatóság.:((

Viktus 2011.11.30. 21:43:28

@Kell kaja,Ibrahim?:

Jobban jár, ha nem ismeri meg :D vagy hol kezdje? keleti aluljáró-jegypénztárak? :D elég bájos aztán felüljön a Miskolc felé csapató sebesre :D na akkor tényleg nem megy többet arra csak, ha feltétlenül nincs más lehetősége.

Viktus 2011.11.30. 21:45:24

OFF

VASTAGBŐR A JAVÁBÓL

A közszolgálati bulvár pazar dotációjával teremt konkurenciát a kormány a piac által amúgy is megtépázott kereskedelmi médiumoknak. Az állami műsoralap önmagában annyi támogatást kap, amennyi pénzt a többi piaci szereplő együttesen kasszíroz a hirdetésekért.
hvg.hu/hvgfriss/2011.48/201148_allami_offenziva_a_mediapiacon_kep_a_kepben

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.11.30. 21:50:15

@Viktus:
Nem érted Te ezt!!!
A forradalom tisztaságába ez simán belefér... :)
No azért a rinocérosz seggén lévő bőr csak vékony hártya ezeknek az arcbőréhez képest!

SvenH. (törölt) 2011.11.30. 21:53:24

@nyuggervadász: latom odafigyelsz!!!

nem a nagymutter epitette a csaladi hazat hanem fater... es en a generaciokat mondom, hogy nem volt igazsagos, jo hat ez csaladban maradt csak tudod en el tudok vonatkoztatni a sajat csaladomat erinto dolgoktol es igenis latom hogy a 70es es 80as evekben az akkori nyugdijasokkal nagyon kibabraltak azok akik most a nagyobb nyugdijert revorvelezik a fiam jovojet es ez hadd fajjon mar nekem ok?

igaz nem horgok mint itt egyesek hogy hat a fater anno akkor a nagymutteromat legyilkolta volna vagy egyebek, csak a szintiszta tenyt kozoltem, aminek az kellene hogy legyen a vege amit mindig mondok:
KELLENE egy egyszeri nagyaranyu nyugdijCSOKKENTES!!!

Viktus 2011.11.30. 21:54:07

@Boli:

Mondjuk én szemét ember vagyok megmondották itten megfojtanák egy szerencsétlen vasutast, tévést (meg mikor kit) pár fillér könyöradományért. Nem is érdemelek jobb sorsot.

Gondold meg miket beszélsz.

:D:P

SvenH. (törölt) 2011.11.30. 21:57:30

@Tigeri: "De úgy látom megint nyugdíjasozós poszt lesz.:))"

sajna nem, mert horompolo hianyzik :(((

Viktus 2011.11.30. 21:59:57

@SvenH.:

Roppant szomorú, hogy tavaly nem engedte az EU meg az IMF a nagyobb hiányt pedig szükség lett volna 13. és 14. havi nyugdíjak osztására is, de még nem késő. Lehetne pl. egy wellness adó kárpótlásként 5-10% levonással nem érdemlik meg a dolgozók csak dőzsölnek belőle.
Minden magyar nyugdíjasnak egy tíz napos egzotikus nyaralás járjon már legalább az milyen szörnyű már, hogy csak itthon lehet ingyen utazgatni míg a német nyugdíjas török riviérán meg mallorcán nyaralhat.
Gonosz ember vagy.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.11.30. 22:02:04

@Viktus:
Nézd, ezek a hülyék pár forintért az anyjukat adják el éppen... de még tapsot is várnak érte? Szívlapát! Ha nem fogták fel, hogy csak hülyét csináltak belőlük, akkor simán szánalmasak... Megfojtani? Ezeket? Hisz ezek olyan hülyék, hogy saját magukat lehetetlenítik el...
SIKER! Éljen a Párt! Seggnyalók még fel sem fogták, hogy épp 2 forintért most intézték el anyucit...

SvenH. (törölt) 2011.11.30. 22:03:12

@nyuggervadász: de hogy meglegyen a teljes kep....
nagymutter hazicseled volt nalunk (elvezte is amugy, igazi haztartasbeli na!!!), amit en az anyostol nem kapok meg...
es szerintem ebben nagy szerepe van annak hogy ki tud jonni a penzebol!!!

ja amugy megjegyeznem hogy a primitiv melot vegzo anyos aki sose volt eszkombajn azert nyugikent tobbet kap mint asszonka tanarnokent... ugye ez se kellene hogy idegesitsen? termeszetesnek kellene lennie nem? hat miert kellene tanarnoket megfizetni hiszen elvezze mert majd o is 75 evesen elmehet nyuggernek nem?

Viktus 2011.11.30. 22:05:02

@Boli:

Igazából a gyerekeiket meg azoknak a gyerekeit ...

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.30. 22:06:06

@Viktus: Az bizony csak a jéghegy csúcsa,akik az utasokkal kapcsolatba kerülnek(és csak halkan jegyzem meg,mert ugye az nem létezhet,de időnként a kedves nagyérdemű is síkhülye)
A nagy többség ,nem éppen eszmei feltételek között ,próbálja fenntartani a normális közlekedést.
Nos,ez az amiről a legtöbben vajmi keveset tudnak.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.11.30. 22:07:22

@Viktus: ..de még tetszik is nekik! Na ja, mindennek van határa, csak az emberi hülyeségnek nincs. Kilóra eladták őket... Egy igazi szakszerv... ja, mint a lóé...

SvenH. (törölt) 2011.11.30. 22:16:48

@Boli: nem kellene amugy idegeskedni... kiadni a harci keszultseget oszt ha nem mennek a vasutasok melozni akkor hadbirosag...
ugyis Viktorka allandoan a harci helyzettel peldalozik...

Viktus 2011.11.30. 22:19:11

@SvenH.:

Nem vagyunk mi a hanyatló Szlovákia. Mit képzelsz te ? milliók megnyomorítója. Egy ilyen földi javakban dúskáló országnak ezek a fillérek nem számítanak ide-oda pár milliárd nem oszt nem szoroz.

bandika gazdája 2011.11.30. 22:20:13

@Tigeri: Köszönöm. :-) Egyébként nincs rossz napom. Inkább sajnálom ezeket a fiatalembereket. Nem értem hogy nevelték öket ilyenné. Van amiben még egyet is értenék velük. De nem tudok mit kezdeni és nem tudok beszélgetni olyanokkal, akik annyira ostobák, hogy egy szerencsétlen baktert hibáztatnak azért, mert jóval feljebb elbasznak mindent, és ráadásul még egymásnak is ugrasztják a sok buta embert ilyen húzásokkal azért, hogy ne azzal foglalkozzanak amit ők ott művelnek. A sok buta meg eszi nagy kanállal a mocskos lét amit levesként eléjük tálalnak, és azt hiszik a 80 ezer forintos átlagnyugdíj teszi őket szegénnyé nem a rabló politika. Az ő feleségének a fizetése kevés, nem a nyugdíj a sok. És erről nem a váltókezelő tehet.

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.30. 22:22:08

Friss hír:A karácsonyi "potya"Széchenyi kártyán lesz kifizetve.majd ha lesz kártya,27e ft.bruttó!
-Mivel ugye "a turizmus jó dolog",ha egyszer hozzájut a dógozó .mehet áztatni a gatyából kilógó ..gét!!

garnixens 2011.11.30. 22:23:54

@Kell kaja,Ibrahim?: Tudod, 3 távoli ismerősöm melózik a máv-nál. Egyik full alkesz, egy benti cuccokkal seftelt még pár éve, egy meg valami mérnök, súlyos munkaundorral. Persze mindegyiknek proliöntudata van és hiszi, hogy miatta működik a világ.Azt hiszem elég reprezentativ felmérés a vasutasokról:)
Vasúton már kb 15 éve nem utaztam, de vasutállomásokon jártam, elég ennyi a koszfészek mávból.
Szerintem az egész vasúti személyszállítást be kellene szüntetni, vagy ingyen odaadni akárkinek, aki állami lóvé nélkül működteti, a köcsög vasutasok nagy részét meg utcára tenni, eleget élősködtek már. Lehet hamar éhen pusztulnának, mert ilyen munkamorállal még a közmunkáról is kivágnák őket.

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.30. 22:30:50

@garnixens: Hát igen! Nekem is volt egy ismerősöm,aki ismert egy olyat,aki látott már olyat ,aki beszélt olyannal aki............D

Nyuggervadász 2011.11.30. 22:32:16

@SvenH.:
Nekem eléggé idealisztikus életfelfogásom van :
egyetértek az egyszeri, nagyarányú nyugdíjcsökkentéssel, -a társadalmilag egységes közteherviselés nevében- HA ugyanakkora mértékben csökkentik az aktív dolgozók jövedelmét is ( miként tették azt Romániában is). De azt nem venné be a gyomrom, hogy csak egy csoporttal szemben alkalmaznának szankciókat - miközben a Viktor , teljesen törvénytelenül kifizet 5 milliárdot a vasutasoknak - utólag kompenzálva a szoci kormányok elleni sztrájkokat (ami hány milliárdjába is került az országnak?), és kivédve az ő elleni későbbi
sztrájkokat. Szóval, mocskosabb dolgok ezek, mint egy, egyszeri nyugdíjcsökkentés!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.11.30. 22:33:04

@SvenH.: Háá'mán!! No meg a gyorsnaszád a lövészárokban! :)

elmeherceg 2011.11.30. 22:34:03

@SvenH.: bocs, hogy belekérdezek, de pl. egy havi 80 ezres nyugdíjat mennyire csökkentenél le drasztikusan?

Viktus 2011.11.30. 22:37:21

@garnixens:

A máv lehetne jó csak az öt milliárdos osztogatáson túl semmi konkrétum nem történt a máv-nál, és nem is fog, ahogy elnézem ...
Szó volt a tömegközlekedési rendszer optimalizálásáról lásd. Szegedre-Pécsre-Debrecenbe-Miskolcra-Szombathelyre Budapestről pl. ne kanternyáljanak buszok arra tökéletes lenne a vasút. Míg pl. zsákfalvak mellett felesleges a rendszert üzemeltetni az 1-2 fizető utasért olcsóbb egy mikrobusz, ha összeszedi a mamikákat a pár diákot meg elvétve melósokat.
Így tovább ...
A pályaudvaroknál meg egyszerűen felejtősbe kellene tenni a műemlékvédelmi álmodozást gipszkarton olcsó, ha nincsenek milliárdok minden termet felújítani pl. a keletiben ... mellette a balkáni állapotokat csak akarat kérdése lenne felszámolni.
Vasútra szükség van csak nem így nem ebben a formában ...

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.30. 22:39:10

@garnixens: Ja és még egy!
-Vedd már észre magad ,hogy sok-sok olyan embert sértegetsz ,akik (továbbra is a stílusodból ítélve)nálad egy kicsit komolyabb szintet képviselnek!

Viktus 2011.11.30. 22:43:22

@nyuggervadász:

" HA ugyanakkora mértékben csökkentik az aktív dolgozók jövedelmét is "

Pszt. súgok egy titkot ez fog történni 2012 január 1-től az lesz a fedezete a héten kiküldött megvédjük a nyugdíjakat levélkének.

@elmeherceg:

Szerintem száz környékén kellene egyenlőre meghúzni a határt ... de mondjuk már most elég sokan örülnének, ha aktívként a 80-at megkapnák, de januártól még többen lesznek.
Én száz ezerbe maximálnám a nyugdíjakat amíg szarban a haza, és nem telik rá ... max. az özvegyi maradna meg hozzá plusznak meg a közlekedési támogatásnak meg ők is fizessenek annyit, mint a diákok pl. az inaktív diáknak is kell venni jegyet.

SvenH. (törölt) 2011.11.30. 22:44:26

@bandika gazdája: HAJJAJ!!!

elmeselem milyen is a nyuggermentalitas...
szoval tipikus nyuggerrel megyek karacsonykor nyarigumival szital a havacska Bp kulvarosban (rakereshetsz mas blogon lamanak tartom a teli gumit itt a kulvarosi apro utakon!!!), na mondom, hogy hat 2 centis ho nagy kaland es hogy INKABB nyaron locsoljak a hosegben az utakat mert ugyebar van egy osszeg amibol lehet gazdalkodni....
erre a tipikus nyuggermentalistassal megaldott idos szemely azt mondta nekem, hogy nem ugy van, hat mind a ketto nagyon fontos!!!
legyen mind a kettore penz!!! persze gondolom o ugy gondolta hogy mind a kettore meg meg a nyugdijemelesere is!!!
sajna o mar elesett a logikus gondolkodas tekinteteben...

ezt csak ugy valaszkent mondtam arra hogy nem a nyugdijasok penze a sok hanem a felesegeme a keves :)

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.30. 22:49:14

@Viktus: A pályaudvaroknál meg egyszerűen felejtősbe kellene tenni a műemlékvédelmi álmodozást gipszkarton olcsó, ha nincsenek milliárdok minden termet felújítani pl. a keletiben ... mellette a balkáni állapotokat csak akarat kérdése lenne felszámolni.

-Valamikor az átkosban menet-vagy peronjegy nélkül kihajtottak a pályaudvarok és állomások területéről, és csodák csodája ,de rend volt!

Nyuggervadász 2011.11.30. 22:52:05

@SvenH.:
Bocs, csak most olvastam el a másik üzenetedet . Ezek szerint, neked az anyósoddal van bajod, és ezt a dühöt vetíted ki a többi nyugdíjasra. Mellesleg, ez az anyós feeling ismerős (az én anyósom is hasonlóképpen viselkedett hosszú ideig). Mégsem gyűlölöm az összes nyugdíjast, hiszen :
- a kor nem érdem, hanem állapot. Azaz, mindenki el fog jutni a sokak által gyűlölt "nyugger" korszakba.

SvenH. (törölt) 2011.11.30. 22:52:28

@elmeherceg: hat jojjon a coming-out -om :)
aranyosan, csak aranyosan!!!
illetve megneznem megint hogy ugyan mar mennyit MELOZOTT bejelentve es aki tenyleg rendesen melozott csak rossz idoben ment nyugdijba annak nem szabadna olyan mertekben csokkenteni, de csak es szigoruan ennyi

garnixens 2011.11.30. 22:53:34

@Viktus: A máv személyszállítás már hosszú évek óta nem arról szól, hogy az utazóközönségnek jó legyen vagy az országnak a legminimálisabb hasznot is hajtsa.
Egyrészt a politika egyik pénzcsapja, 40-50 milliárd veszteség mellett kutya se veszi észre, ha mindenfelé elfolyik a pénz.Másrészt nem lehetne mit kezdeni a sok idióta vasutassal sem.
Igazad van egyértelmű lenne, ahogy írtad, hogy közúton kiváltsák jelentős részben, de nem, inkább a politikai demagógia egyik eszköze marad a fenntartása. Mi adózók meg évi tizezrekkel szponzoráljuk a szutyok vasutat és az ott dolgozó iqlájtos népséget.
Szerintem elég lenne a már amúgy is privatizált teherszállítás és ne adja isten, hogy az eelsibolt nyugdijpénzből még azt is visszavegyék. A mellékvonalakat, ahol nincs teherforgalom, fel kellene szedni, a töltéseket és állomásokat eldózerolni, a sineket beolvasztani, nehogy valami eszement ujranyissa őket 1-2 kormányváltás múlva.
Érdekes lenne a szembeállitás, hogy 50 ezer marad évente minden adózónál, vagy tovább finanszirozzuk az ingyenélő vasutasokat és a döglődő mávot.

Viktus 2011.11.30. 22:59:11

@Kell kaja,Ibrahim?:

Na igen , de akkor KMK volt meg ilyenek nem a "szociális ellátórendszer" részét képezik ... felénk gyakorlatilag az egyetlen fűtött hely éjszaka, ahova a csövik mehetnek melegedni ... a váró.

2011.11.30. 23:00:13

@SvenH.: Én csak azt nem értem, hogy furtonfurt megy a sápitozás hogy így ne sajnáljuk a 80e nyugdíjat tőlük meg úgy ne sajnáljuk, de a tolatásvezénylő sínbohóc az persze tartsa a pofáját a 80e nettójával, és éljen meg ahogy tud, ne akarjon egy tetves 30e bruttós prémiumot se kapni. Hát még ha 160-180e-s nyugdíjakról és 28500 jövedelmpótlóról van szó! Hát én ezt egyszerűen nem értem, hogy miért kell a nyuggert sajnálni azért, amivel egy prolit simán lenéznek és kiröhögnek? Azért, mert ők fölépítették a szocializmust? Hát hol van az a szocializmus? Én nem látom sehol! Se jobbra, se balra! Csak az adósság maradt belőle!

Viktus 2011.11.30. 23:05:47

@garnixens:

Vasutasokkal az utazó közönség nem nagyon találkozik a kalauzt leszámítva meg a jegypénztárosokat.
Inkább nagyobb problémakör, hogy Kóka idején az ütemes menetrendet elég ötletesen lőtték be aminek máig vannak hatásai pl. nem akkor közlekednek, és nem annyi szerelvénnyel amennyire igény lenne ... és így tovább. Elég kimenni a keletibe péntek délután pl. mi auschwitzi járatok indulnak hazafele a diákokkal-melósokkal a keleti végekre ...
Igen a szárnyvonalakat mind lehetne felszámolni , de a személyszállítást még bizonyos fővonalakon is.
Míg a budapesti elővárosi közlekedést erősíteni kellene pl. kedvezményes bkv-máv bérlet egyben. A távolsági közlekedést pedig egy az egyben átszervezni a vasútra ... persze megfelelő fejlesztések mellett. Ami romhalmazok pl. Miskolcról elindulnak az szégyen ... és nem a szemetelés meg a kosz a legfőbb probléma, hanem maguk a lepukkant veterán szerelvények.

Viktus 2011.11.30. 23:07:09

@Hörömpő Töhötöm:

Nézz ki pl. a vasútra :D ott van a szocializmus ... az eszközállomány jó részében meg a mentalitásban is :D

Nyuggervadász 2011.11.30. 23:12:42

@Viktus:
Nem tartom etikusnak, hogy csak egyik felét ollóztad be a mondatomnak (mivel én azt mondtam, hogyha már sarc, akkor legyen egyenlő arányú az aktív és az inaktív csoportok között).
Mellesleg, már megvan az a törvénytervezet, mely szerint 2o%-kal csökkenteni fogják a nyugdíjakat, és megemelik 2o eFt/hó un. alapnyugdíjjal. Azaz, akinek magas a nyugdíja (mert sok járulékot fizetett) attól elvesznek, akinek alacsony, annak ebből adnak (pedig lehet, hogy az illető minimálbéren volt bejelentve, a többit adómentesen, zsebbe kapta).
Na, a mai napra befejeztem a nyugdíjasok pátyolgatását, ezentúl védje őket a Selmeczi!

Viktus 2011.11.30. 23:14:37

@nyuggervadász:

Miért nem etikus? te hallottál olyasmiről, hogy jövőre mondjuk minden 200 ezer alatti nyugdíjat csökkentenek 8-10 ezer forinttal?

Viktus 2011.11.30. 23:15:07

@nyuggervadász:

Hol van az a törvénytervezet?

Nyuggervadász 2011.11.30. 23:41:28

@Viktus:
A 2o12-es új nyugdíjtervezetről kb. egy hónapja írtak az újságok, megjelent a tv. híradókban és több blogon is. Most csak egyet kerestem ki neked :
nyugdij.berkalkulator.org.hu

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.30. 23:42:02

@garnixens: Elmész te a jó édes .... minda18 bunkóságoddal. Nem áll jól ha zsidó helyére behelyettesíted a vasutast.

Viktus 2011.12.01. 00:06:14

@nyuggervadász:

Itt hol van a nyugdíjcsökkentős elméleted alátámasztása?

"Nyugdíjemelés 2012 -ben - infláció követő lesz

3.7- 4 százalék jellemzi a nyugdíjemelést 2012 -ben. Ez körülbelül a nyugdíjak reálértékének megőrzését fedezi."

Ezt hozod fel a jövő évi havi 8-10 ezres nettó bércsökkentésekkel szemben? :D

Erre csak annyit tudok mondani az arányos közteherviselés jegyében:

Kemény.

garnixens 2011.12.01. 00:11:02

@Kell kaja,Ibrahim?: Üldözési mániád van, vagy valami komplexusod, hogy sikerült összehoznod a zsidókat a lepukkant vasutasokkal?:) Gondolom azért nem lépsz le a mávtól mert máshova nem kellenél. Hőzöngés helyett inkább köszönd meg szépen az adózóknak, hogy finanszirozzák a sinbohóckodást és eltartanak.

Mindenről Orbán tehet! 2011.12.01. 00:14:44

@Viktus:

Tény, hogy vannak csöködt, agyilag egy pohár algás víz szintjén álló vasúti dolgozók, szutykos, lerobbant vonatok, de attól még nem mondható el a MÁV-ról, hogy nem fejlődik. Nos én nem értek hozzá, de az biztos, hogy nem egyszerű egy vasúti pályarendszert fenntartani és a közlekedést rajta zökkenőmentesen irányítani. Az is biztos, hogy a késések mögött szervezési problémák állnak, és nem csak a "kurva annyukat, biztos alszik a bakter" helyzet.

És ha már itt tartunk. Szerintetek ki lopja, veri, szemeteli szét a vagonokat, ki lopja le az alumíniumszelvényeket? Ki nem fizeti ki a jegyet, Ki cseszi szét a megállókat? Talán maga a mélyentisztelt Gaskó úr megy ki éjjelente a vasútállomásokra egy festékes flaskával a kezében és fújja teli igénytelen ocsmányságokkal a falat? "A MÁV meg fizesse, mer' mé' nem telik rá? Én szép új váróban akarom várni a vonatot, nem ebben a szutyokban, amit én tettem tönkre!" Igen, azzal is tönkreteszed, ha hagyod.

Egyébként meg, amikor haza járok Pestrű, több irányba is, az egyik legszegényebb megyében egész fasza szerelvények járnak, a pár évvel ezelőttiekhez képest legalábbis ez már luxusnak számít! Sok helyen már nem a lassú, mindjárt széteső zsuzsivonatok járnak, hanem lecserélték egy fokkal jobbra. Az elég szomorú, hogy a te lakóhelyeden/munkahelyeden még régi, koszos vonatok járnak, de nem lehet sitty/sutty lecserélni az egész kibaszott hóbelevlancot! Ha nem tetszik a hering feeling, akkor meg nyögjél ki 400 forintot az IC jegyre(asszem ennyi volt Szeged felé legutóbb). A többi kérdésedben, hazugat adok.

Na elég volt mára, már szaragom a keveret. Jóckát!

Nyuggervadász 2011.12.01. 00:24:59

@Viktus:
Te egy régebbi cikkre kattintottál.
Erre üss rá:
nyugdij.berkalkulator.org.hu/alapnyugdij-2012-a-csokkenes-mindenkit-erint.html

Viktus 2011.12.01. 00:33:47

@Mindenről Orbán tehet!:

Elolvastad mit írtam?

Késések mögött szervezési problémák is állnak bizony mindamellett, hogy a vasúti hálózat jelentős részére ráférne a modernizáció. Hamarosan az is kiderül a kormány az autópálya bizniszt ezek fejlesztésével vagy Pakson egy új blokkal fogja-e kiváltani többszörös áron, mint bárhol a világban.

Lopni a vasutasok szétverni nincs a romokon az új piroskák pedig érdekes módon nem szemetesek nem szétvertek. A falfestés a legkevesebb, és igazából értelmetlen, mert lehullik a vakolat. :D

Én egy csomópontban lakok járnak itt modern elővárosiak lepra borsodiak stb. nagyjából a máv eszközparkja áthalad. Én nem járok vele nem vagyok olyan gazdag, hogy telne máv jegyre, amikor 5 liter gázolajat eszik az autóm, és egy pesti út vonattal többe kerülne, minta nafta. Főleg, hogy legtöbbször nem egyedül teszem meg ezt az útvonalat. Ez is igen jelentős problémakör alapban méregdrága a tömegközlekedés nem még pluszokat fizetni ... Na meg egy normális máv vezetés mellett helyből repülni kellene ilyen nyögdécselős javaslatot tevőknek, és a szerelvényhez kellene 2-3 vagont hozzácsapni a Mucsaf*szán üresen keringő viszonylatról, ha nincs kéznél. Igaz ehhez szervezés is kellene nem csak bemenni letudni a napi papírformát.

Viktus 2011.12.01. 00:36:29

@nyuggervadász:

Nézzük ebből kb. semmi nem került be a törvénykezés folyamatában sőt egy pillanatra sem merült fel sehol ezen oldalon kívül ... ennyit ennek hitelességéről. Nem is szavaztak róla mostanság ... egy pletyka cikket tudsz prezentálni az aktív állomány bércsökkentésével szemben. Aranyos.

Viktus 2011.12.01. 00:38:39

@nyuggervadász:

+ Egyébként érdekes "cikk" sehol dátum, sehol a szerző, sehol a konkrét hivatkozási alap csak a szerkesztett "cikk" helyesírási hibákkal ... ez kb. annyi, mintha innen v.ki blog bejegyzését idéznéd forrásnak.

Mindenről Orbán tehet! 2011.12.01. 07:35:47

@Viktus:

Ha megszünteti a kihasználatlan járatokat, akkor beindul a sírás-rívás. Ha pályát újít fel, akkor beindul a sírás-rívás a lassúság miatt. Ha jegyeket ellenőriz, akkor miért lassítja a forgalmat? Ha akármit csinál, akkor abból biztos a haveri cég kapja a csúszópénzt. Ne is csináljon semmit, mert az olyan emberek, akik bele sem látnak, sajnálják a befizetett adójukat.

Legalábbis Vastagbőrék szerint...

Két külön országban élhetünk, mert én látom a fejlődést és nem csak az anyázást hallom meg. Na de mostmár megyek vissza henyélni a melóba.

Kell kaja,Ibrahim? 2011.12.01. 08:33:28

@garnixens: Csak nem megsértődtél?Ezt stílust jellemzően az elmebeteg szélsőséges hozzászólásokban tapasztalható,ilyen egyszerű.Különben meg,ülj le egy csendes sarokba és elmélkedj el rajta milyen ember az,aki ismeretlenül,roppant alul művelt megnyilvánulásokkal,felsőbbrendűnek érzi magát olyanokkal szemben,akiknek a melójáról halvány lila fingja sincs!
Minden esetre úgy sejtem , nem lehetsz egy géniusz,némi kisebbségi komplexussal megspékelve,amit próbálsz nagyképűséggel palástolni!
(Nem tartozik ugyan rád,de a vasút csak az egyik melóm,több mint 30 éve.Csak hát ez édes kevés lenne a megélhetéshez.)

fogash 2011.12.01. 09:03:13

OFF

de a NER-NYENYI-KOKI kormány újabb húzása következik:
subba.blog.hu/2011/11/30/get_koki

gyereket verni ősi keresztény szokás...
ON

Viktus 2011.12.01. 09:14:02

@Mindenről Orbán tehet!:

"Ha megszünteti a kihasználatlan járatokat, akkor beindul a sírás-rívás."

A Fidesz propaganda gépezetén kívül nem sírt érte senki anno a nagy közönségből. Most sem sírna.

Jah fejlődés van az biztos lesznek szép új stadionok, méregdrága új állami média, helyben meg egy hónapos adventi ünnepség. Gazdag fejlődő ország ez látom.

SvenH. (törölt) 2011.12.01. 09:28:16

@nyuggervadász: az a gond hogy meglenne a ketharmad de a mar egyszer valahogy kiszamolt nyugdijhoz nem mernek nyulni...
ez amit irsz ez mind a leendo nyuggerek agyonbaszasara keszul...

2llkedő 2011.12.01. 09:35:33

@Viktus: "Jah fejlődés van az biztos lesznek szép új stadionok, méregdrága új állami média, helyben meg egy hónapos adventi ünnepség."

Te semminek nem tudsz örülni?

Viktus 2011.12.01. 09:43:42

@2llkedő:

Na ja ... mondjuk apród dolgoknak is tudnék, ha a polgármester úrnak tartott ünnepi produkcióra a nagyon okos iskola nyalógépe nem olyan műsort tervezne amire egy 8 éves gyereknek szerezzen a szponzor (család) télvíz közepén fehér szoknyát, fehér cipellőcskét, fehér pulcsit amit nagyjából felveszi akkor ... hanem annyi eszük lenne, hogy olyan műsort tervez maximum amire iskola alap ünneplőben lehet menni.

nanehogymár 2011.12.01. 09:48:16

@Viktus:
fújj hangulatkeltés! az óriási adócsökkentés után ez smafu! vissza kell forgatni a kiskereskedelembe egyébként is.. :))

Nyuggervadász 2011.12.01. 09:55:32

@Viktus:
1.Kicsit furcsállom, hogy engem cseszegetsz, mert egy cikk nincs aláírva (és helyesírási hibáktól hemzseg).
2.Egy (vagy kettő) hónappal ezelőtt olvastam újságban és láttam tv híradóban, hogy készül az alapnyugdíjról és a 2o%-os általános nyugdíjcsökkentésről szóló tervezet. Sajnálom, de nem jegyeztem meg, hogy mikor és hol láttam ezeket, és nem is követtem tovább az eseményeket, mert nem érdekelt. Csak tegnap este ugrott be megint, amikor @SvenH. azt írta, hogy az "egykulcsos adó ütötte lyukat egyszeri, nagymértékű nyugdíjcsökkentéssel lehetne kompenzálni". Itt durrant el az agyam, hogy egy hibás gazdaságpolitikai döntést úgy korrigáljanak, hogy egy másik csoporttól vegyék el a hiányzó pénzt. Most tök mindegy, hogy melyik csoportról van szó -ha pl. a lakatosokat választanák ki a fekete bárány szerepére, akkor most őket védeném.
Olvasom a blogokat. A nyugdíjasokon kívül a bloggerek zöme most a vasutasokat kezdi támadni. Holott, nem az egyszerű vasutas az oka, hogy ez a megállapodás megszületett. Csak néhány blogoló ír arról, hogy Orbán ezzel az 5 milliárddal "megfizeti" annak a szemét, tróger Gaskónak a szolgálatait, az előző évek sztrájkjaiért. Ezzel Viktorunk mesteri huszárvágást hajt végre, hiszen megakadályozza az ellene irányuló sztrájkokat, valamint teremt egy újabb csoportot, amelyikre az össznépi utálat rázúdulhat (elterelve a figyelmet a szörnyűséges, ad hoc gazdaságpolitikájáról).
Summa summárum : ha hosszadalmasan is, de azt akartam írni, hogy az aktívak jövedelemcsökkentése elkerülhető lenne egy jobb, -nem unortodox- gazd.politikával (pl. többkulcsos adó), nem pedig a társadalmi csoportok egymásnak ugrasztásával.

snorbi 2011.12.01. 10:32:09

A vasutasok tényleg baromira rászolgáltak erre. Csak a váltó- és jegykezelők, és a többi szartologató rendkívül lelkiismeretes munkáján múlott, hogy a Cargo nyereséges volt, így jogosan részesülnek a "haszonból". Ami egyébként az adófizető emberek pénze volt, nem pedig egy szűk, kiváltságos kör (=vasutasok) pénze.

Nem akarok demagóg lenni, de miért nem inkább az egészségügyi dolgozóknak adják ezt a pénzt?? Ők aztán sokkal jobban megérdemelnék!

Egyébként az nem került szóba, hogy a kibaszott jól dolgozó vasutasok miért nem intézik el, hogy ne késsenek annyit a vonatok?

Leriel 2011.12.01. 10:34:51

Lássuk csak, ki milyen módon részesül a kilenc nullából?

Körülbelül:
Rovánszky Sándor, váltókezelő: 1 peták.
Kovács Imréné, jegypénztáros: 1 peták.
Muránszky Bertalan, mozdonyvezető: 2 peták.
Zsombó Iván, a MÁV Takarítók Demokratikus Szakszervezetének vezetője: 700,000 Ft + 300,000 Ft üzletpolitikai prémium.

Ironfist 2011.12.01. 10:56:31

@Mindenről Orbán tehet!:
"egész fasza szerelvények járnak"
Az a piros, csillagháborús cucc? Az nem fasza vonat, hanem egy elővárosi szar, ami fél óránál tovább baromi kényelmetlen ám.

Viktus 2011.12.01. 11:07:38

@nyuggervadász:

Nézd, ha KOMOLYAN felmerült volna ilyesmi még gondolati szinteken is a leminősítés meg minden apró betűs hír, mert a magyar pártkommunikációt ismerve az MSZP ezerrel nyomta volna a nemzethalál mi lesz a nyugdíjasokkal szöveget a fidesz, és a kormányzat meg a megvédjük a nyugdíjasokat szó sincs ilyesmiről sőt még pluszban emelünk rá akciót. Nem csak egy sima levélkét küldenek ki. Semmiféle törvényben nincs szó semmiféle öregségi nyugdíj csökkentésről.
Ellenben a fizetésekéről van.

Viktus 2011.12.01. 11:12:35

@Ironfist:

Mondjuk ez már olyan akadékoskodó :P mit vársz mégis legyen rajta mávos thai masszőr szolgálat is? :P

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.01. 11:54:55

@Viktus: Amennyi egy teljes áru jegy meggondolandó. Bár gondolom akkor sor lenne a sok regjegyes utazó miatt a pályaudvaron - legalább be lehetne férni a szakrendelőkbe :))))

Kandeláber 2011.12.01. 11:57:02

Azt hiszem, revideálnom kell a Kertész Áossal kapcsolatos álláspontomat.
Sajnos, tökéletesen igaz az a megállapítása, amit az irigység és a magyarság kapcsolatáról írt.
Megdöbbentőek a gyűlöletnek és az irigységnek azok a mélységei, amelyet egyes kommentelők előöklendeznek magukból.
Ugyanakkor megnyugtató az az idegállapot, amelyben a kriptoeszgéeszesek leledzenek. Bírbi kell a gyűrődést, fiúk-lányok.

Kandeláber 2011.12.01. 12:05:04

Persze a saját szemszögükből érthető a liberálisok dühe, a tények ismeretében viszont nem.
A szoclib rezsim idején Gaskó nem tudott megegyezni a kormánnyal, ezért sztrájkoltak a vasutasok. Most volt megegyezés, ezért nem sztrájkolnak. Ilyen egyszerű ez, ti észlények.
Tudniillik a szakszervezet a tagjai érdekeit képviseli, nem a ti megrendeléseiteket teljesíti. Akárhogy is fáj, de ez így van.
Kálmán Olga domina tegnap megpróbálta megforgatni Gaskót, aki egyszerűen kiröhögte.
Szánalmas a dühöngésetek.

Kandeláber 2011.12.01. 12:10:01

@Ásó[Mosó]maci: Nem, én sínbohóc vagyok, csak ebédidőben elugrottam a tolatóvágányról kommentelni egy kicsit.

Viktus 2011.12.01. 12:20:07

@Kandeláber:

HATALMAS! Ez az még ilyet :D két éve még náczi fröcsögők címszóval dicsérgették ezt a blog-ot most meg hirtelen a liberális vasököl lett maga a exszdsz dühe :D:D:D:D

Nyuggervadász 2011.12.01. 12:25:57

@Kandeláber:
Mondd, te ennyire nem látod a valóságot, vagy csak heccelni akarod a többi, normális blogolót?!?
Mi az, hogy :
"A szoclib rezsim idején Gaskó nem tudott megegyezni a kormánnyal, ezért sztrájkoltak a vasutasok. Most volt megegyezés, ezért nem sztrájkolnak. Ilyen egyszerű ez, ti észlények. "
Ez az 5 milliárdos kifizetés teljesen törvénytelen, ebben a formában. Törvényes akkor lenne, ha a MÁV adósságait is -személyre lebontva- ráterhelnék a vasutasokra.
Ez csupán a szoci kormányok idején idején megszervezett sztrájkok (utólagos) "sikerdíja".
Hány milliárdba kerültek a sztrájkok? Most meg ez az 5 milliárd! Ezt is mi fizetjük meg.

Viktus 2011.12.01. 12:35:24

@nyuggervadász:

Te vagy maga Horn Gábor mi? :D:D:D

Kandeláber 2011.12.01. 12:35:42

@nyuggervadász: Kik a "normális" blogolók szted? Akik trágár kifejezésekkel illetik az ellentétes véleményt kifejtőket, vagy akik ugyanezeket felakasztanák, netán azok, akik a vasutasokat éhenhalasztanák?
Hol marad a híres tolerancia?

Ironfist 2011.12.01. 12:36:45

@Viktus:
"Mondjuk ez már olyan akadékoskodó :P mit vársz mégis legyen rajta mávos thai masszőr szolgálat is? :P"

Nem, hanem, hogy kora hajnalban, meg egy fárasztó nap után ne csak vigyázzülésben lehessen rajta ülni, miközben a lábamat szétnyomja a szemetes az ablak alatt, hanem mondjuk lehessen aludni rajta, mint a régi kék vagonokban :D

@Kandeláber:
Wow, ember, te tényleg csak egy propagandista vagy? Ezúttal nem a fidesztől, hanem Gaskótól? Vagy ennyire vak vagy, hogy nem látod, hogy faszom se irigykedik a vasutasokra, csupán egy nekik nem járó pénz miatt méltatlankodunk?

Kandeláber 2011.12.01. 12:41:02

@nyuggervadász: Azt nem kérdezed meg véletlenül, hogy hány lélegeztetőgépet lehetne venni belőle?

Kandeláber 2011.12.01. 12:57:25

@Ironfist: Azt, hogy kinek mi jár, mindig a tulajdonos dönti el, és a tulajdonos jelen esetben a magyar állam. Azok az alulképzett, szellemileg visszamaradott egyedek, akik azt hangoztatják, hogy az ő adójukból fizetik ki a vasutasokat, választ sem érdemelnek.
Egyébként fogadni mernék, hogy napokon belül meg fognak jelenni a sajtóban olyan cikkek, amelyekben jogászok érvelnek majd pro és kontra a juttatás jogos volta és jogtalansága mellett, úgyhogy bízzuk ezt a szakemberekre.
Engem egyébként nem igazán foglalkoztat a dolog, de a kommentek hangnemét olvasva úgy döntöttem, hogy szembemegyek a falkával.

Ironfist 2011.12.01. 13:06:05

@Kandeláber:
"Engem egyébként nem igazán foglalkoztat a dolog, de a kommentek hangnemét olvasva úgy döntöttem, hogy szembemegyek a falkával."

Szóval téged az motivál, hogy egy vitában melyik oldalt védd, hogy a másik oldal trágárul beszél?

"Azt, hogy kinek mi jár, mindig a tulajdonos dönti el, és a tulajdonos jelen esetben a magyar állam."

Így van. Az állam, és nem Orbán Viktor. És egy állami tulajdonnál - miután az, hogy "állam" nem egy döntőképes személy - törvények vannak, amiket ez igencsak keresztüllépett.

Végvári József 2011.12.01. 13:09:22

vasutasnak még soha nem adtam hálapénzt

SvenH. (törölt) 2011.12.01. 13:23:40

@Ironfist: remelem majd Vetyust a sajat torvenyevel fogjak rablancra verni...
felolem Kokaval is bemehet egyutt a böribe, hiszen egyutt hoztak meg...

amugy meg ez a mostani tipikusan apropenzen Orban megvette az egyik szakszervezetet...

medvemellszobra 2011.12.01. 13:29:55

mind ehhez a poszthoz, mind a nem ortodox gazdaságpolitikához passzoló kis videó:

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=V_AgElep8zE

Ironfist 2011.12.01. 13:36:19

@SvenH.:

Ha rajtuk múlik, nem. Hisz a saját törvényeik bebetonozzák őket egy életre.

Kandeláber 2011.12.01. 13:37:40

@SvenH.: Az egyiket lehet, hogy megvette, de például a legnagyobb létszámú szakszervezet, az MSZOSZ mindig is az MSZP fiókszervezete volt.
A vasutasokról jut eszembe: amikor a Horn-kormány idején sztrájkoltak a mozdonyvezetők, Orosz Józsi a királyi rádióban azzal próbálta csesztetni Borsikot, a szakszervezet elnökét, hogy nem volt sikeres a sztrájk, mer sok vasutas dolgozott. Mire Borsik ennyit mondott: Az összes mozdonyvezető sztrájkolt, maga szerint számított, hogy a pénztárosok vagy a takarítónők dolgoztak?
Különben a BKV-sok a kollektív szerződés felmondása miatt januárban valószínűleg sztrájkolni fognak. Gondolom, a mostani fröcsőgőknek az sem fog tetszeni, mert egy részük nem tud majd közlekedni.

Nyuggervadász 2011.12.01. 13:39:51

@Viktus:
Nem, nem én vagyok Horn Gábor (eszdé eszes sem, mi több, anno dazumal nem én privatizáltam a Cargot) :))))
@Kandeláber:
Ki a normális blogoló? Aki tudomásul veszi, hogy a sajátján kívül lehetnek más nézetek, nem akar tévedhetetlennek látszani, nem akarja saját akaratát más torkán lenyomni, nem anyázik (vagy csak ritkán),........
Szóval, olyan mint én :))))

Jurganov 2011.12.01. 13:55:53

@Crystah Mastah: ha már annyira nekikezdünk, nem ártana figyelembe venni pár tényt, hogy:
a, a vasúti szállítás gazdaságosabb mint az országuti vagy akár a légi.
b, aki megvette az áruszállítást az vagy azért tette mert sokallta a pénzét és kellett valami amivel bukhat, vagy....
c, a vasúti áruszállítás nyereséges mindenütt. (kivéve ha szándékosan szétb*sszák, hogy el lehessen adni a 30 ezüstért)
gondoltam ezekkel tisztában vagy-ezért nem pazaroltam rá időt, vagy legalább utánanézel mielőtt abban a hangnemben válaszolsz amiben. az meg kimondottan tetszik, hogy te sértődsz be azon, ha hasonló hangnemben válaszol valaki mint te:"Hogyan lehet veszteséges egy monopol cég?
Ajánlom a gondolkozást". és bár nincsenek érveim, nem tudok felépíteni egy logikai szerkezetet, sőt vitázni sem tudok azért nem árt eltűnődni azon, hogy ha az adott dolgot/szolgáltatást megérte valakinek megvenni, akkor miért van az, hogy nekünk sosem éri meg visszavenni.
@Lord_Valdez: jó, most a viccet félretéve. kit neveznél meg akkor a magyar állam tulajdonosának?(vagy akármelyiknek) nem a benne élők? mármint elvileg, figyelmen kívül hagyva azt, hogy korrumpálták a vezetőket és azok idegen érdekeket szolgálnak.

Viktus 2011.12.01. 13:56:07

@Kandeláber:

"Azok az alulképzett, szellemileg visszamaradott egyedek, akik azt hangoztatják, hogy az ő adójukból fizetik ki a vasutasokat, választ sem érdemelnek."

Miért miből fizetik ki? én úgy tudom, hogy én meg a másik másfél millió által termelt javakat beszedi a NAV, és abból gazdálkodik-osztogat a magyar állam. Te miképpen tudod?

@kifordított nagyanyó:

Ez jutott nekünk sok az eszkimó kevés a fóka ...

Ironfist 2011.12.01. 13:57:04

@Kandeláber:
" fröcsőgőknek "

PFEJJ (köp), fröcsögőzd amit kaptál...

Viktus 2011.12.01. 14:02:35

@Jurganov:

Igen ez igaz meg kevésbé környezetszennyező is lenne csak vannak bizonyos problémakörök.
Az én városom pl. évszázados vasúti csomópont ráadásul elég sok nagy multinacionális vállalat települt ide ill. 20 km-es körzetben még sincs pl. egy logisztikai központ + felrakó, amely alternatívát jelentene a távolsági-nemzetközi szállítmányozás tekintetében.
Igazából nekem a MÁV teherszállítós részleg esetében is az az érzésem ami a kilencvenes évek nagy privatizációs eredményeiből is tapasztalható volt, hogy piacot vettek a nyugatiak ill. a konkurenciát lőtték ki.
Az osztrákok komolyan foglalkozni akarnának a magyar teherszállítás fejlesztésével, akkor már el kellett volna kezdeni a beruházásokat lásd. a nagyobb csomópontok mellett logisztikai központok ill. felrakók építése. Így pedig pl. sokszor a multi által megtermelt áruval elrongyolnak az autópályán az osztrákokig, és ott pakolják fel a kamion szerelvényeket , majd rakják le nyugaton a célhoz legközelebbi megfelelő infrastruktúrával felszerelt állomásnál.

Jurganov 2011.12.01. 14:14:15

@Viktus: igaz, de ha valaki foglalkozik vele ( állam) akkor a pár logisztikai központ megépítése után már mehetne is az üzlet. én is reálisabbnak tartom, hogy egyszerűen ellopják az egészet, de elvileg működhetne is akár- és bármennyire óbégatnak is ezért néhányan, ha rendben működtetnék akkor lenne az államnak plusz bevétele ami lehetővé tenné, hogy kevesebb adót kelljen beszedni, vagy akármi másra felhasználható (roma felzárkóztatás)

Kandeláber 2011.12.01. 14:25:27

@Ironfist: Elütés volt.
A másikkal kapcsolatban: a redisztribúció többé-kevésbé minden államban működik. Az alapvető szolgáltatásokat a legtöbb helyen nagyrészt az állam finanszírozza, különböző bevételi forrásokból, többek között az adóbevételekből. Ugye, Te sem gondolod komolyan, hogy a Te általad befizetett szja hatalmas tétel a költségvetésben, mondjuk egy multicég befizetéseihez képest?
Ilyen alapon minden állami kiadásba bele lehet kötni, például miért támogat a magyar állam - többek között az én adómból is - lila ködben úszó, nézhetetlen filmeket készítő rendezőket, netán a felfogásommal tökéletesen ellentétes darabokat bemutató színházakat, és a sort a végtelenségig lehet folytatni.
Sokak most azért vannak kiakadva, mert Orbán ebben az esetben szépen leszerelt egy szakszervezetet, a több tízezres tagságával együtt.

SvenH. (törölt) 2011.12.01. 14:30:29

@Kandeláber: keress erre ra: "Boros O. Tibor mozdonyvezető írása"

oszt majd megerzed milye is ez...
amugy miert is frocsognek?
hat adofizetonek a MAV az 40e / ev, meg ha HASZNALJA is, akkor pl. 20e / honap es akkor csak ugy poenbol benyogik a gordulo sztrajkot...
tudod fizess elo majd telen futesre es akkor majd ne szolgaltassanak es megnezem mit is fogsz ott mondani a frocsogokrol....

Kandeláber 2011.12.01. 14:58:32

Arra gondolsz, ami a gazdaságtalan mellékvonalról szólt? Elolvastam, ez egy szubjektív véleménynek tűnik, nyilvánvalóan szakszervezet ellenességből fakad. A poszt szerzője a témán keresztül az általa és a liberális felfogás szerint gazdaságtalannak minősített szolgáltatások feleslegességén elmélkedik. E szerint a felfogás szerint egész közösségeket kell megfosztani olyan szolgáltatásoktól, melyeket modern államokban nagyrészt az állam finanszíroz, ide sorolhatjuk a postát, adott esetben az orvost, sőt, még a közbiztonságot is, hiszen minek kis faluba körzeti megbízott, csak a pénzt viszi. Nos, ez a felfogás nem tükrözi a lakosság nagyobbik részének a véleményét, ezért rendre elbukik.
Tudniillik ezekre a szolgáltatásokra még akkor is szükség van, ha egyes ultraliberális eszméket valló embereknek csípi a szemét.
Persze tovább is mehetünk a példák sorolásánál: Budapesten a kishajókon kevesen utaznak, tehát az ultraliberális felfogás szerint meg kellene szüntetni. A múzeumok ráfizetésesek, bezárni! Könyvtár, minek, úgyse olvas senki, lakatot rá! Állatkert? Minek?
Sokaknak le kéne venni a szemellenzőt.

SvenH. (törölt) 2011.12.01. 15:23:31

@Kandeláber: persze meg legyen plaza is...
barom

P.mester 2011.12.01. 15:28:20

Gaskó! trágya vagy.

Viktus 2011.12.01. 15:40:19

@SvenH.:

"Azok az alulképzett, szellemileg visszamaradott egyedek, akik azt hangoztatják, hogy az ő adójukból fizetik ki a vasutasokat, választ sem érdemelnek." Kandeláber 2011.12.01. 12:57:25

Szerinte a MÁV finanszírozása v.hogy így történhet: www.youtube.com/watch?v=YxV6rGh1tSg a mávosok ezeket a számokat hívogatják felváltva, és abból van a pénzük. :D

bandika gazdája 2011.12.01. 15:41:52

Akkor összegezzük:
a.) dögöljön meg minden vasutas meg nyugger
b.) az 5 milliárdot osszák szét köztem
c.) vonják le az adómból
d.) mind a kettő
Ha ezt megteszik, megbocsátom nekik hogy:
a.) lopnak mint az állat
b.) kilóra megveszik a szakszervezetnek álcázott bünszervezeteket
c.) gumicsontokat dobálnak be amin én jóízűen elrágódom mikőzben isszák a véremet
d.) egymásnak ugrasztanak mindenkit akit csak tudnak, hogy ne nekikugorjanak véletlenül
MUKODJ!

rancidx 2011.12.01. 15:52:50

A máv vesztesége 35 milliárd volt 2010-ben. Így minden egyes vasutasra kb 1,8 millió Ft jut.
Az 5 milliárdot kapják meg, de utána sürgősen fizessék vissza a fejenkénti 1,8 milliót is.
Így lenne korrekt, ne csak a haszonból részesedjenek, hanem állják a számlát is amit ők okoztak.
ha ehhez hozzácsapnánk a késések és sztrájkok miatti közvetett károkat, akkor lehetne 2 millióra is kerekiteni minden egyes vasutas befizetését.

Viktus 2011.12.01. 15:54:05

@bandika gazdája:

Már értem v.hol mi okból omlott össze a szocializmus meg mi okból volt ilyen szinten elcseszve a rendszerváltás, ha pl. rád felelős beosztás mertek bízni ennyi értelemmel.

Nézzük. Ne dögöljön meg senki éppen ennek kellene elsődleges célnak lenni, de pénz sem az univerzumból jön így abból kell gazdálkodni ami van. A te meg Kandeláber elképzeléseivel szemben ezt a pénz az egyre szűkülő adózók tábora adja össze.
Ne osszanak sehova milliárdokat, amikor szarban a haza, hanem észhez kellene térni meghúzni a nadrágszíjat, és mindenkinek arányosan tartani a hátát a terhekhez.
A vasutasnak örülni, hogy még jut a vasút veszteségeire.
A nyugdíjasnak örülni, hogy van nyugdíja, és a száz ezer forint felettieknek bizony ki kellene venni a részüket a teherviselésből, mert egyre csökken az osztogatni való fedezete.

Ennyi.

Lehet úgy is , ahogyan te elképzeled csak akkor lehetsz bandika gazdája csak bandika elpusztul lassan, mint a klasszikus műben: youtu.be/CWeezlBRwqY

Secnir 2011.12.01. 15:54:33

@Viktus:
ja, ami a MÁV finanszírozását (mármint az 5 mrd-ot illeti), a forrást most jelentették be:
Tarlós: felmondtuk a BKV Kollektív Szerződését.
Újratárgyalják.
Állítólag évi 5 mrd-ot takarítanak meg vele. Mármint a BKV-sok fizetésén.

Viktus 2011.12.01. 16:01:47

@STX Joe:

Tovább nőtt, de nem drámai mértékben a bankok nem teljesítő hiteleinek aránya a harmadik negyedévben - mutatják az MNB friss statisztikái. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a deviza alapú jelzáloghitelek minősége nagyobb mértékben romlott, mint a forint alapúaké, a nem teljesítő lakossági hitelek teljes aránya (lakossági NPL-ráta) pedig fél százalékponttal 11,5%-ra emelkedett. A magyarázó változók között továbbra is a munkanélküliség tűnik a legerősebbnek, a közeljövőben azonban paradox módon a végtörlesztés is rontja majd a statisztikát, hisz a jól fizető hitelek kerülnek ki ily módon a bankok portfóliójából. A bivalyerős svájci frank ebben a negyedévben (még?) mérsékelten éreztette hatását.

www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/sorra_dolnek_a_lakossagi_hitelek_mit_muvelt_az_eros_frank.159320.html

@Secnir:

Pár napra megbénítják Budapestet, és majd megkapják ...

Andreas91 2011.12.01. 16:03:15

@Viktus: Ez a pénzenergiás epic volt :D:D:D:D:D:D

diotoro10 (törölt) 2011.12.01. 16:19:32

@rancidx: Az államadósság meg 85 milliárd dollár, osszuk el 10 millió felé és fizessük ki, vagy be ahogy tetszik.
Négyfős családnál ez ( lusta vagyok kiszámolni, cca 10 millió huf)
Nosza holnap mindenkinek indulás a postára!
Vagy ha nem mész, akkor ne irkálj ekkora baromságokat!

Viktus 2011.12.01. 16:21:53

@diotoro10:

Nem emlékszem, hogy lett volna bejelentés, hogy a 10 millió állampolgár is kap ennek-annak a privatizálásából, vagy csak én csúsztam le róla?

bandika gazdája 2011.12.01. 16:26:42

@Viktus: Akkor már csak egy kérdésem lenne. Te miből fizeted azt a rengeteg adót amiből eltartasz, ha egész nap itt kommentelsz? Mert én ugye már ráérek a te pénzeden, bár nekem azért van más dolgom is.

diotoro10 (törölt) 2011.12.01. 16:28:11

@Viktus: Egyébként biztos vagyok benne, hogy Te is kapsz költségvetési pénzt valamilyen formában, de én arra az eszetlen felvetésre válaszoltam, hogy fizessék be a vasutasok a MÁV Zrt veszteségét...

Viktus 2011.12.01. 16:28:55

@bandika gazdája:

Van értesítés szolgáltatás ... irányítok-szervezek mellette meg benézek, ha úgy van időm , és sajnos mostanság van. A szezon sem a régi a gazdasági szabadságharc közepette.

rancidx 2011.12.01. 16:29:48

@diotoro10: Az államadósság közvetlenül érint minden állampolgárt a zsebén, a munkáján keresztül, ezek a köcsög bakterok meg akkor is megkapják a lóvéjukat, ha idén 2x akkora lesz a vasút vesztesége. Pl a vasútnál volt fizetéscsökkentés, tömeges elbocsátás, béremelés évekre befagyasztása, vagy olyan, hogy hónapokig ne kaptak volna fizetést? Mert más vállalatoknál ez van, ha veszteséges,?
Ezenkivül a magyar cégek nagy része privatizálva lett, érdekes módon csak ezek a rohadék vasutasok kaptak pénzt belőle

rancidx 2011.12.01. 16:31:43

@diotoro10: Akkor a többi állampolgár diszkriminálva van a vasútasokkal szemben, hisz ők egyrészt kapnak a privatizációs bevételből+ugyanazt megkapják állami szolgáltatásként mint a rendes emberek.

Viktus 2011.12.01. 16:32:11

@diotoro10:

Biztos lehetsz benne, hogy én semmilyen formában. Sajnos. Bár nem is hiányolom, ha hagynának nyugodtan élni, vagy látnám az eredményét a nyúzásnak és v.mi értelmes is fejlődne az országban. Számomra az állam a NAV-on keresztül annyi engedményt tesz maximum, hogy részletfizetést ad, ha több hónapos csúszással teljesíti a kintlevőségeim a multi.

Viktus 2011.12.01. 16:35:47

@diotoro10:

Egyébként az jogosan mondható, hogy eszetlen felvetés, de ugyanúgy eszetlen felvetés, hogy a cargo eladása után követelőzik egy vasutas szakszervezet a részesedésért.
Az igaz, hogy a cargo-s vasutasok kaptak pénzt, de kósza emlékeim szerint ott ezres nagyságrendben történtek leépítések is.

allegretto23 2011.12.01. 16:37:12

Lehet, hogy írta már valaki- nem rágtam át magam a kommenteken-, de kb három fő érdemel a Cargo eladásából pízet (mondjuk nem ennyit, persze): az akinek eszébe jutott, hogy el kell adni, az akinek eszébe jutott, hogy "kreatív könyveléssel" nyereségessé kell tenni, hogy eladható legyen, meg az, aki vevőt szerzett rá, és egye fene legyen egy negyedik, aki "kettős" könyvelt... a többieknek, a pofátlan zsírdisznó Gaskóval az élen túró se járna, nem hogy pénz. Nem azért, mert sajnálom tőlük - a melósoktól legalább is nem, Gaskótól még a levegőt is - hanem, mert a Cargo soha nem volt nyereséges, mint ahogy az egész vasút sem volt/lesz soha. A veszteségből meg nem osztunk jutalmat, ugye...

bandika gazdája 2011.12.01. 16:39:10

@Viktus: Értem. Hát akkor jó munkát! És maradjunk annyiban, hogy engem az öcsém tart el az adójából, jócskán fizet szegény!

diotoro10 (törölt) 2011.12.01. 16:39:50

@Viktus: Mondjuk, ha kifizetsz egy vonaljegyet BKV-n és az utazásod tényleges költsége a háromszorosába kerül a cégnek, akkor hogy is van ez? Vagy Volánbuszon esetleg MÁV-on utazol és a tényleges 15000 ft helyett csak 3500ft a jegy ára, akkor mi is a szitu? Ki fizeti meg a különbözetet?

allegretto23 2011.12.01. 16:41:41

Ha meg csak jutalom volt a 2007-es sztrájkért, akkor inkább valami Mária valagrendet kellett volna adni Gaskónak, pénz azzal is jár, de legalább rajta maradt volna és egyértelmű lenne, hogy hűséges szolgálataiért kapja - nem valami olyan teljesítményért, amihez semmi köze. Mégegyszer: a Cargo csak a könyvekben volt nyereséges, mert a veszteséget rányomták az személyszállításra, meg a kiszolgáló üzeletágakra.

diotoro10 (törölt) 2011.12.01. 16:59:50

Akik az állam pénzén tömegközlekedünk, sokkal többet kapunk a közösből, mint a csóró vasutasok nettó 22000 huf-ja. Minél többet közlekedünk, annál többet kapunk a közösből...

Viktus 2011.12.01. 17:09:04

@bandika gazdája:

Megy az mindenre.

@diotoro10:

Az a szitu, hogy ennek sok köze nincs a valósághoz.

@allegretto23:

Az egész MÁV-nak nevezett rendszer működése egy vicc nem is csoda, hogy ilyen szinten termeli a veszteségeket, ahogyan a BKV is. Csak mivel nagyjából monopol helyzetben van így úgy gazdálkodnak ahogyan akarnak az állam meg majd fizet.
Érdekelne a GYESEV arányos számai miképpen mutatnak.
Érdekelne az Orange számára mennyire veszteségesek az általa üzemeltetett vonalak-járatok.

Secnir 2011.12.01. 17:11:10

@diotoro10:
"Mondjuk, ha kifizetsz egy vonaljegyet BKV-n és az utazásod tényleges költsége a háromszorosába kerül a cégnek, akkor hogy is van ez?"

na ennek a mondatnak fussunk neki számokkal.
adott egy buszjárat. nevezzük piros 7-esnek. van belőle 10 db.
utazik egy szép nyári napon rajta mondjuk 50 fő végállomástól végállomásig (tudom, ennél többen, mert leszállnak, felszállnak, de számoljunk alá). egy járat óránként egyszer megy. reggel 6-tól este 8-ig. erre kell 10 sofőr., meg tíz ellenőr jól megfizetve aki az első ajtón ellenőrzi a felszállókat, nettó 250e forintért(!). a busz 100km-en eszik 15 liter üzemanyagot, egy út 20 km.
bevétel:
busz*utas*naponta*jegy*nap/hó
10*50*14*300*30=63.000.000.- forint

kiadás
bér*létszám
20*250.000=5.000.000.-
20*300.000=6.000.000.- (állami járulékok)

üzemanyagköltségek
buszszám*nap*100kmfogyasztás*üzemanyagár*100km/nap(14út/nap=14*20=280km)
10*30*15*400*2.8=5.040.000.- forint

kiadás:16.000.000.-
bevétel: 63.000.000.-

ööö...
...akkor most mennyi az annyi? az én utazásom háromszor annyiba kerül a cégnek, vagy háromszor annyit termel?

Viktus 2011.12.01. 17:12:22

@diotoro10:

Ez érdekes logika abból a közösből ami üzemelteti ezeket :D , és amiből mindenkire jut az üzemeltetési költségből 22000/ koponya ... az államnak meg önmagában nincs pénze az adózóknak van pénze, akik az államra bízzák az adó formájában befizetett javak elosztását.

Viktus 2011.12.01. 17:18:09

@Secnir:

Mondjuk ez nem egészen így ilyen nagy nyereségek nincsenek, mert a gázolaj fogyasztás több, és még vannak az üzemeltetésnek egyéb költségei gumi, olajcsere, alkatrészkopás stb.
Na meg van sok bérletes, nem fizető kisgyerek-nyugdíjas, kedvezményes utas 65 év alatti nyugdíjas-diák-nagycsaládos-határontúli stb. , és vannak a teljes térítéses jegyesek.
Az arányok azért még mindig a nyereség irányában mutatnak csak minderre rájön a vízfejű infrastruktúra fenntartása ami pl. egy magán cégnél nem olyan költségtétel, és ezért is éri meg a magáncégnek a vonal üzemeltetése míg az államinak nem.

diotoro10 (törölt) 2011.12.01. 17:49:26

Maradjunk annyiban, hogy veszteséges állami cég szolgáltatásait igénybe venni olcsóbban, mint amennyibe kerül az nem más mint támogatás az államtól.
Ha nem, akkor miért nem?

Viktus 2011.12.01. 19:04:58

@diotoro10:

Az elméleted megint bukik azon az apróságon, hogy a teljes árat fizető utasok - akik többnyire adófizetők - megfizetik a szolgáltatás árát sőt még borsos haszonnal is járna az általuk fizetett térítés. Csak mellette az utazók másik kétharmada ingyen utazik v. kedvezményesen ...

diotoro10 (törölt) 2011.12.01. 19:42:58

@Viktus: Ok, de ez nem ennyire egyszerű. Anno azt tanultuk a főiskolán, hogy mennyire fontos az üzletpolitika, meg a szociálpolitika stb, stb, stb. Meg azt is mondták, hogy kb háromszorosára kellene emelni a tarifát, hogy nullára menjen ki az egész, pedig akkoriban az üzemanyagok ára és a tarifák aránya jóval kedvezőbb volt mint most. No, de ne haragudj én mentem aludni, mert két napja talpon vagyok a süsü vasutasoknak meg kellemes karácsonyt kívánok!

Viktus 2011.12.01. 19:58:28

@diotoro10:

Háromszoros ár? :D komoly szakik ez nem London ... itt nem keres a buszsofőr 800 ezret ... meg a szerviz óradíj sem annyi, és így tovább ...

Viktus 2011.12.01. 20:02:38

@diotoro10:

„A szakszervezet követelésének a magyar jogrendszer a kezdettől fogva ellenált" – mondta az Indexnek Mihályi Péter, aki szerint az anyacégben maradó vasutasok követelése a Cargo eladása után nonszensz volt. Az eladott cégben dolgozóknak azért jár a pénz, mert az átalakítással megnő az esélye a leépítéseknek index.hu/gazdasag/blog/2010/10/12/460_dolgozotol_valik_meg_a_volt_mav_cargo/ , nő a bizonytalanság, hasonló az állami kézben maradó anyavállalatot nem érinti.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/01/vasutas/

Viktus 2011.12.01. 20:08:58

Arra a kérdésre, hogy más, korábban privatizált vállalat – Mol, Budapest Airport, vízművek – dolgozóinak miért nem járt hasonló juttatás, a szóvivő azt mondta: „Meglehetősen furcsa helyzetnek gondolom, hogy miután a kormány egy még ellenzékben tett ígéretének megfelelően dolgozó embereknek kifizeti a munkájukért járó jogos juttatást, ezután magyarázkodni kelljen.”

:D

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.12.01. 22:09:57

Remek, a rezidensek szerintem már el is kezdtek pakolni, januártól majd a vasutasok gyógyíthatják a betegeket, mert hogy nekik nem volt pénz. Ahhoz persze már tökösnek kellene lenni, hogy kiálljanak a vasutasok elé, és azt mondják, elnézést, uraim, kis megértést kérünk, nehéz időket élünk, nincs rá keret, de amint lesz, visszatérünk a követeléseikre. Ha meg felmondanak, tegyék, biztos lesz egy rakás másik ember, aki inkább elmegy azért a pénzért vasutasnak, mint hogy munkanélküli legyen, azok meg, akik felmondtak, másra úgyis alkalmatlanok, ki a fene alkalmazna ilyeneket? Úgyhogy szerintem a kormánynak nincs igazán vesztenivalója, a jövő évi választásokat meg már úgyis bukták. És egy kis nyalánkság a végére: www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=186498464773209&id=273482771599

SvenH. (törölt) 2011.12.01. 22:39:39

@pszicho pete: nem kellene itt egymasnak ugrasztani az embereket!!!
miert lenne azzal barmi gond hogy 10 evnyi TANULAS utan egy orvos kevesebbet keres mint a bakter?
vedd mar eszre magadat ember hogy te csak egy eszkoz vagy!!! hiszen a rezidensek igenis orulniuk kellene hogy van meg munkajuk ezekben az inseges idokben hat a bakternek is alig birnak munkat adni...

Combi a ballibes Ferkófan 2011.12.02. 07:48:08

OFF: index.hu/belfold/2011/12/01/a_politika_fertoje/
Bezzeg amíg Böszman emeszpés volt, addig az emeszpé a szentek gyülekezete volt. Szép zselés gerince van Debreczeninek :D

Ironfist 2011.12.02. 09:12:37

@Combi a ballibes Ferkófan:
Ilyen cikket olvasva nem kéne visszafogniuk magukat azoknak, akik folyton zsidózzák az indexet, meg baloldali seggnyalónak állítják be?
"Azért lett ilyen vékony, mert kimaradtak belőle az SZDSZ ügyei." Hát ez nem épp egy hízelgő mondat az szdsz-re nézve...
"Addigra azonban, mire ez szóba került a bemutatón, Gyurcsány Ferencnek el kellett sietnie."
Ez meg mintha egy árnyalatnyi gúnnyal lenne fűszerezve... nahát, hát csinál ilyet egy zsindex? Aztamindenit!

bandika gazdája 2011.12.02. 13:07:52

@SvenH.: Na ugye tudsz te okos is lenni! Bár nem tudom, hogy nekem mint eltartott nyuggernek van-e jogom egyetérteni? És soha nem fogom megérteni, hogy mi a bánatért van szüksége egy idós emebernek ingyen utazásra pld. Ritkán KELL utazni, az meg beleférne. Jöjjenek a gyerekek! Ha meg nem jönnek, valami a mi módszerünkben van elkúrva.

Viktus 2011.12.02. 14:28:26

@bandika gazdája:

A gyerekek nem utazhatnak ingyen 50%-ot fizetniük kell :P pedig jövedelmük az nincs ...

bandika gazdája 2011.12.02. 15:01:07

@Viktus: Nem arról van szó, hogy én semmiben sem értek veled egyet, hanem arról van szó. azért ne akarjál már eltenni láb alól, mert kidőltem a sorból!

Viktus 2011.12.02. 15:08:56

@bandika gazdája:

Én eddig sem akartam ilyet olvasd el hozzászólásaim nem hinném egy százezres nyugdíjmaximum (leszámítva az özvegyit az járna pluszban, mert egy nyugdíjas nem tartja fenn a rezsit) a jelenlegi viszonyok közt maga a végítélet lenne meg mondjuk résztérítéses közösségi közlekedés. ;)

bandika gazdája 2011.12.02. 15:36:19

@Viktus: Még a végén összebarátkozunk. Résztérítéses is csak helyben kell. Ha meg orvoshoz kell menni más városba úgyis fizeti a TB. Felesleges utazgatni. Akit szeretnek a gyerekei, eljönnek meglátogatni. Nem kell hozzájuk menni.

bandika gazdája 2011.12.02. 15:37:14

Csak néha, arra meg lehet spórolni.

bandika gazdája 2011.12.02. 16:03:41

@Viktus: Ha már ilyen szépen összebarátkoztunk, most megetetem a macskáimat, aztán elmondom neked mit gondolok én erről a vasutas ügyről.

Viktus 2011.12.02. 17:09:27

@bandika gazdája:

Hu micsoda macskát? :O ma már azzal riogatták a népet, hogy a nyugdíjasok maguk rágcsálják a kutyakaját. Bár a logikát nem értettem benne az mi okból finom, mert olcsóbbnak semmivel nem olcsóbb, mintha akciós cuccokból bevásárolna v.mit a boltokban, vagy csinálna rántottát.

Vasutasokkal még mindig semmi bajom, ha talpra áll az ország lehet beszélgetni róla kinek mik az igényei, és idomítani a pillanatnyi reálgazdasághoz.

bandika gazdája 2011.12.02. 20:25:43

@Viktus: Az van a vasutasokkal, hogy ne haragudj, de ti itt a szerencsétlen baktereket ekéztétek, és mintha nem vennétek észre miről van itt nagybaszó! Egyrészt ez a mérhetetlenül sötét Gaskó símán eladta a vasutasokat. Innentől ki lehet rúgni a felét, felére lehet csökkenteni a fizetésüket (és ne hidd, hogy az sok) nem fog történni semmi. Cserébe kapnak három (!) év alatt 150 ezer forintot, ebből az idén brutto (!) 30 ezret. Ők szegények örülnek neki, mert nem tudják, hogy ez a bőrük ára. Ez egy. Kettő: ne hidd, hogy a Gaskó, meg a MÁV főnökei, meg az irodákban körmöt lakkozó vízfej is majd ennyit kap! Három: Nem ők tehetnek arról, hogy a vasút úgy szar ahogy van. Az állami nagyvállalatok MÁV BKV stb. alkalmasak arra, hogy a pártok jó nagy pénzekhez jussanak és akkor még nem beszéltem a személyes korrupcióról. (ld. nokiás doboz). Persze, hogy nem marad pénz takarításra, vagoncserére meg egyebekre. És ez pártfüggetlen sajnos. Egyik kutya, másik eb. Erre megy el az adód baszd meg nem anyukád nyugdíjára. Persze ott is vannak pofátlanul magas összegek, de nem az a jellemző. És tán megbocsátod hogy van pofám még élni ha elmondom, hogy nyugdíjasként tovább foglalkoztattak volna, de beajánlottam magam helyett egy fiatal mérnököt akinek nem rég született az ötödik gyereke, nagyon szépen nevelik őket, és kis vállalkozása is rendben van, csak kell neki valami biztos fix jövedelem is a rezsi miatt. Ott nem mondhatja, hogy majd három hnap múlva fizetnek, akkor kifizetem a gázszámlát. Na aludj jól. Ja, a kutya, macskakaja nagyon drága. Az olcsó kategóriában is négy-öt tojás ára egy kis doboz. Így aztán pillanatragasztóval megragasztottam a téli cipőm. Csókollak.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.12.02. 22:19:57

@SvenH.: miért lenne baj neked, ha egy orvos jobban keresne, mint egy bakter? Ja, bocs, várj: miért baj neked, hogy egy orvos annyit keressen rendes 8 órás munkarendben, amiből meg tud élni, és nem kell még ügyeletet és extra állásokat vállalnia, hogy életben maradjon? Mert hogy ezek ugyanannyi pénzért jóval többet dolgoznak, csak szólok. Neked talán hiányzik, hogy egy fáradt orvos rosszul csináljon valamit veled, félrediagnosztizáljon vagy bármi? Amúgy meg nem én ugrasztom egymásnak az embereket, hanem a politikusok a hülye rendelkezéseikkel, azzal, ahogy irányítják az országot.

bandika gazdája 2011.12.02. 22:38:12

@pszicho pete: Jó, hogy mondod! Kifelejtettem az egymásnak ugrasztást azért, hogy eletereljék a figyelmet a balfaszságukról.

Viktus 2011.12.02. 23:13:21

@bandika gazdája:

Az 5 milliárd az 5 milliárd mindegy milyen leosztásban pénzkidobás. Leépítés meg nem lesz így sem - úgy sem a törvények annyit érnek amennyit betudnak belőle tartatni.
Látom a kultúrát rövidtávon tudsz kipréselni magadból. :P Mindegy apró eredményeknek is örülni kell.
Az ismeretség viszonylagos két nyugdíjast ismerek, akinek 70 ezer körüli a nyugdíja mindenki más 100 felett sőt elég sok 150 sőt 200 feletti ... és mellette még dolgoznak is vidáman az ismeretségekről pedig ennyit.
Nem az ugrasztás itt a legfőbb problémakör, hanem az, hogy mindenkinek a kedvenc mantrája a jár lásd. volt a szaros 300 forint elleni népharag meg mindenki kapjon sok pénzt az államtól ... csak éppen az állam szponzorai már nem tudják ezt finanszírozni így bizony rajtuk kívül másoknak is előbb-utóbb áldozatokat kell hozni.

bandika gazdája 2011.12.02. 23:39:03

@Viktus: Én nem szavaztam a 300 forint ellen sem, pedig nem vet fel a pénz, és havonta mennem kell vérnyomás gyógyszerért. Hála Istennek másért nem. De még mindig olcsóbb volt mint zsebbe pénzt dugdosni. Nem is fogok, ha megdöglök, megdöglök. Igazságtalan, hogy az az intenzív főorvos aki soha életében nem fogadott el egy vasat sem pedig naponta életeket mentett - bár még soha nem panaszkodott - most véletlenül tudom milyen szégyenletes nyugdíjból él. A másik meg elteszi a pénzt (nem keveset) aztán sír meg fenyegetőzik hogy elmegy nyugatra. Na mindegy.

Viktus 2011.12.03. 01:12:49

@bandika gazdája:

Mármint ebben igazad van elég szégyenletes, hogy egy orvos megélhetése a korrupción múlik.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.03. 11:50:17

Gaskó elvtárs megkapta a harminc ezüstjét.
A törpe kokeró betömte a száját, nehogy tüntessenek.

Canis Lupus (accordhecsi.blog.hu) 2011.12.03. 14:15:00

A második kép a melósokkal, mint ha a Csinibabából lett volna kivágva.:)

Viktus 2011.12.03. 16:38:10

@Canis Lupus:

A régi világban mindenkinek jutott szép egyen munkásruha rendes mávos.

@OranzsDzsúz:

"A tüntetésen a tömegben ott volt Gaskó István, a Liga Szakszervezetek vezetője is. Gaskót többen szidalmazták és aprópénzt dobáltak neki, hogy szedje fel. Gaskó István újságíróknak azt mondta, a közszolgálatra vonatkozó követelések, amelyek a szombati tüntetésen hangzottak el, teljesen jogosak. Arra a felvetésre, hogy leárulózták, azt felelte, véleménye szerint a tüntetők tévednek, és ezt be is fogják látni. Felhívta a figyelmet, hogy azt is kiabálták neki, elárulta a vasutasokat, miközben a héten dőlt el, hogy ötmilliárd forintot fognak kapni a Máv-Cargo eladása után. "Nem rossz szándékú emberek, csak szerintem nincsenek képben" - tette hozzá a bekiabálókra utalva."

Horizont 2011.12.04. 11:43:35

@Hörömpő Töhötöm:
Az utóbbi hetek legjobb politikai cikke ami a divatról szól:DDD Szenzációs, és a humora pazar. Látom a Mandiner törzskommentelő siserehada nem igazán érti a viccet, és arra koncentrál, hogy ki írta és nem arra mit írt! Teljesen igaza van a cikk írójának, annak fényében meg pláne, hogy Rogán is "jókodott" egyet a szomszédjával igaz ő csak 120 milliónyival:(

Horizont 2011.12.04. 12:13:22

@Hörömpő Töhötöm:
Hahahahahahaha hogy te miket nem találsz:)
Ugye milyen kár, hogy nálunk betiltották a halálbüntetést:)
Kínában a "legfőbb népi bíróság" döntött a kivégzésről.
Na itt nálunk is a "népi bíróság" már virtuálisan kivégzett egy pár tetűt!!

2011.12.04. 13:25:48

@Horizont: Eh, Kínában ez rendszeres. Pár éve az egészségügyi miniszter járt így. Nagy ország, sokan vannak, és sok politikusnak sok az alja. De ők legalább gyomlálgatják őket, nincs olyan "kéz kezet mos" mint itt. Amúgy a halálbüntetés tényleg embertelen. A száműzetés viszont nem! Be kell az ilyeneket rakni egy tupoljevbe, elvinni Kína fölé, és egy fillér pénz meg egy árva irat nélkül kidobni egy ejtőernyővel. Aztán ott vagy megbecsülik magukat, vagy ha szembe kerülnek a népbírósággal... ;-)

Horizont 2011.12.04. 13:44:52

@Hörömpő Töhötöm:
A halálbüntetés embertelen de csak egy pillanatig tart, a mostani életünk is embertelen és nem egy pillanatig tart.
Emlékszem amikor a bébitápszer hamisítókat is kivégezték Kínában. Őszintén bevallom helyeseltem, pedig nem vagyok egy vérgőzös fenevad típus:)
Bár mostanában az itthoniak mindennap kihozzák belőlem az állatot.....:)

2011.12.04. 14:31:07

@Horizont: Na látod, meg is válaszoltad magadnak a kérdést. Egy pillanat túl rövid büntetés tízmillió megnyomorított életért! ;-)

Horizont 2011.12.04. 14:45:33

@Hörömpő Töhötöm: Na de nem ezért törölték el a halálbüntetést:)
Egy pillanat, nem egy pillanat, a lényege, hogy tovább nem csinálhatja, és abban az egy pillanatban amit akkor érez, az sok mindent megér büntetésképpen.
Ja és csak a pontosítás kedvéért nem vagyunk 10 millióan, se létszámilag, se megnyomorítva. Vannak sokan akiknek felvitte az isten vagy valaki más a dolgát:)

2011.12.04. 15:12:09

@Horizont: Engem nem nagyon érdekel, hogy mit érez egy elítélt az ítélet végrehajtása közben. Ez már mellékes, tettét meg nem történtté úgy sem teszi. Engem az igazságszolgáltatás prevenciós jellege ami érdekel, egyfelelől mint az adott egyén bűnismétlését meggátoló intézkedés, másfelől pedig mint a többi egyén hasonló magatartástól való elrettentése. Kétségkívűl erre a halálbüntetés kitűnően alkalmas, de véleményem szerint a magyar állampolgárságtól való megfosztatás és száműzetés ugyanilyen remek lehet - természetesen vagyonvesztéssel kombinálva. De ugyanilyen remek lehet az internálás egy kényszermunka táborba, illetve erőszakos bűntettek esetén a hatóságilag elrendelt kiherélés is. Enyhébb politikai bűntettek esetében közügyektől való eltiltás, gazdasági bűntettek esetében (példul számlagyártás) vállalkozó tevékenységtől való eltiltás... Csak kreativitás kérdése. Sajnos azonban pillanatnyilag nem a büntetésekkel van a baj, hanem a felderítéssel. :-( Egy jó besúgóhálózat kellene, meg egy postafiók, ahova a névtelen feljelentéseket lehet küldeni... Magyarországon nagy hagyománya van ezeknek a dolgoknak, vétek nemzeti adottságainkat ki nem használni!

Viktus 2011.12.04. 18:13:22

@Hörömpő Töhötöm:

Ezzel próbálkozik egy ideje a Szegedi-Vona cég meg Budaházy matyós farmerek stb.

Horizont 2011.12.04. 18:44:39

@Hörömpő Töhötöm:
Vannak olyan embereknek nevezett förmedvények akiknek nincs helye a földön. Akik gyereket ölnek például. Vannak esetek amikor nem a prevencióról szól a büntetés, hanem arról, hogy esélyt sem kell adni az életre a bűnelkövetőnek,mert genetikailag kódolva van benne a rossz. Pl. olyan rohadéknak aki 10-20 év után kijön és újból öl. Vagy a pedofilnak.
A politikus más állatfaj. Ha úgy működne az élet ahogy kéne, elég lenne egy tényleges vagyonbevallás, tényleges ellenőrzés évről évre, vagyonával felelni mindenért és már meg is bukna.Normális törvények, normális végrehajtás, normális emberek, tisztességes ellenőrzés, könyörtelen büntetés, bizonyíték esetén. Álmodozom.....:)
Azért a besúgóhálózat és a névtelen feljelentés baromság lenne, ismerve a magyart....

2011.12.04. 19:35:34

@Horizont: Jó, rendben, meggyőztél, vesszenek a gyermekgyilkosok! No igen, jellemző a magyar kleptokráciára, hogy ameddig a magyar kisvállalkozó teljes vagyonával felel tetteiért, addig a közép- és nagyvállalkozó már csak a befektetett tőke erejéig, a politikusnak pedig egyenesen mentelmi joga van, amit ugyan elvileg a parlament szavazással felfüggeszthet, de mintha volna köztük valamiféle hallgatólagos megállapodás, hogy ilyet nem csinálnak. Vicces egy ország ez... csak szegénynek nem érdemes lenni benne.

süti beállítások módosítása