Skip to content


       Szűrés lista

Rendkívül sikeres

Tegnap újra beleugattak az ország belügyeibe, ráadásul éppen az a hárombetűs intézmény. Az IMF éves jelentésében az szerepelt, amit már mindenki tudott: sikerült nagyjából mindent rosszul csinálni, a jó dolgokat meg sikerült félbehagyni (Széll Kálmán terv).

Éppen a tegnapi IMF-jelentés előtt tette közzé az NGM a 2011-es részletes államháztartási adatokat: tavaly 1734,4 milliárd forintos hiánnyal zárt a magyar államháztartás. Hétköznapi megfogalmazásban: óránként nagyjából 198 millió forinttal költött többet a kormány, mint amennyi bevétele volt. Ilyen szép teljesítményre utoljára 2006-ben Veres Jani volt képes, így akár a rövid összefoglalója ennek az is lehetne, hogy a szoci elkúrás pont ugyanolyan mint a polgári unortodox elkúrás.

A 3000 milliárdos manyup pénz miatt azonban az egyenleg +976 milliárdot mutat, így az államháztartási hiány -7% helyett +3,5%. Csakhogy. Idén már nincs a vánkosba varrt 3000 milliárd, amit le lehetne nyúlni, így az EU szeretné látni (mi is), hogy hogyan tervezi a kormány a 3%-os hiánycélt betartani ... khmm ... unortodox megoldások nélkül.

Azt hinné az ember, hogyha áldozatos munkával sikerül egy ilyen laza -1734 milliárdot összehozni, az EU/IMF a háta mögött összemosolyog a szerencsétlen félkegyelműn, akkor vagy keres magának egy újabb kihívást magának, vagy megkéri erre a főnöke. Sajnos Matolcsy György és Orbán Viktor sem hajlandó erre. Pedig Matolcsyról már az számít hírnek, hogy a héten még nem szakított még senkivel, és nem alázott meg senkit a minisztériuma közleményben ...

Szijjártó Péter például parádésan védte Matolcsyt tegnap az Estében:

"A magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap fontos és értékbeli kérdésekben - így az átlátható és kiszámítható gazdaságpolitikában - jól láthatóan egyetért. A költségvetési deficitre vonatkozó felvetésre azonban úgy reagált: "a mi számaink egészen mást mutatnak".

Értem a Matolcsy György személyét érő támadásokat, hiszen egy olyan sikeres nemzetgazdasági miniszterről van szó, akinek teljesen lehetetlen körülmények között valóban rendkívüli gazdasági intézkedésekkel sikerült elérnie azt, hogy Magyarország költségvetési hiánya hét évvel az EU-csatlakozás után először 3 százalék alá került.

A kormány eddigi gazdaságpolitikája és a miniszter, aki azt végrehajtotta, rendkívül sikeres. Az IMF és Magyarország tárgyalásai egy esetleges elővigyázatossági megállapodásról és egy országjelentés nem keverendők össze.
"

Rendkívül sikeres gazdaságpolitika és rendkívül sikeres miniszter.

Milyen szerencsések vagyunk, hogy ennyire sikeres a gazdaságpolitika, el sem tudom képzelni, mi lenne az országgal, ha csak egy picivel is kevesebb sikerben lett volna részünk.

Címkék: válság szijjártó matolcsy

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr753837672

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A befektetők mosolya mögött 2012.01.27. 12:38:24

A hétfői román állampapír aukción 2010 áprilisa óta a legalacsonyabb hozammal adtak túl a  kincstárjegyeken, négyszeres túljegyzés mellett.A befektetőknek tetszik amit Romániában látnak.  A zavargások nem tekinthetők kifejezetten a társadal...

Trackback: The Best of Matolcsy 2012.01.27. 11:25:31

Tagadhatják is akár, de Matolcsy személye és pozíciója a kormány különböző tárgyalásain téma mostanában. Nem mintha sokat számítana a gazdasági miniszter személye, de szimbolikus üzenete mindenképp van/lesz Matolcsy maradásának vagy távozásának. ...

Trackback: Matolcsy Györgyöt megsütötte a nap 2012.01.26. 18:46:36

 Csalóka ez a napsütés így télvíz idején. Az ember ücsörög a parlamentben, dolgozik az unortodox gazdaságpolitikán, aztán meggondolatlanul kimegy egy kicsit a szabad levegőre szalmakalap vagy napernyő nélkül, és már meg is történik a baj. Ez törté...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asztalos Gábor 2 2012.01.26. 11:38:20

"Szijjártó Péter például parádésan védte Matolcsyt tegnap az Estében:"

egy szóvivőnek ez a feladata.
ahogy egy védőügyvéd szerint is tisztességes családapa volt a gyilkos, amíg bele nem vágta a baltát az asszonyba.

molaris 2012.01.26. 11:44:38

Boros Imre is megvédte Gyurit keményen.
Azaz: minden kritizáló jobboldali közgazdászt egyszerűen lehülyézett.
Amikor a nagy gondolkodók találkoznak.XDXD

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.26. 11:47:36

Az ilyen nyilatkozatok után tényleg értem miért csak évi 2 darab hely lesz jog-közgáz vonalon állami finanszírozással...Matolcsy meg a siker...pont mint Maya Gold meg a szüzesség...

Kutchek (törölt) 2012.01.26. 11:57:38

@csizsikpizsik: Maya Goldnak jobban elhiszem, hogy szűz, mint Matolcsynak, hogy sikeres....

Kandeláber 2012.01.26. 12:00:09

Az ATV-n is aszonta a minap egy betelefonáló internaciszoci nyugger, hogy "már csak az IMF-ben és az EU-ban bízhatunk".
Bízzatok ti is.

aritus 2012.01.26. 12:00:41

Miközben ilyen sikeresen hasít az Orbán és Matolcsy vezette gyorsnaszád, nézzük meg, hogy Orbán kit is támogat például:
atlatszo.hu/2012/01/25/andy-vajna-kedvenc-cege-egymilliard-forintot-tuntetett-el-adomentesen/
"Nem élvezi a filmszakma lelkes támogatását az Andy Vajna nevével fémjelzett, az Orbán-kormány által életre hívott és a fő állami filmes pénzosztó szervnek szánt Magyar Nemzeti Filmalap. Forrásaink egybehangzó véleménye szerint Vajna elvesztette a jobboldalra érkezését korábban is fenntartással fogadó, a Fideszhez kötődő filmes potentátok háttértámogatását. Kormánybiztosi munkájának egy támogatója maradt Orbán Viktor miniszterelnök személyében - gyorsan tegyük hozzá: ennél erősebb és biztosabb támogatásra nincs is szüksége tevékenysége folytatásához."

Leriel 2012.01.26. 12:02:05

Ha szerződünk azájemeffel, mi lesz?

Kapunk x pénzt, amiből a gazdaságunkat kell(ene) rendezni, és vissza kell fizetnünk x+y-t, ahol y minimum 2x?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.26. 12:04:28

@Kutchek: Na ja, ráadásul ha Maya baszogat az rögtön más kategória...:)

@aritus: Gondolom a forgatókönyvet már összedobta Andy az "Alcsút Maradonája" 2014. március 15.-én bemutatandó magyar életrajzi sikerfilmhez...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.26. 12:06:01

@Leriel: Siker kisapám, siker. Gyuri beindítja belőle a gazdaságot, pont úgy ahogy a mnypt megtakarításokkal, készenléti hitellel, stb. tették. Olyan Kánaán lesz hogy ihaj, a Vatikán fog ide kölcsönért rohangászni, Lagarde sírni fog az unortodox könyveinkért.

Kandeláber 2012.01.26. 12:06:40

Aki pedig Szíjártót nézi-hallgatja akár az Estében, akár az Egyenes Beszédben, az minimum mazochista.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.01.26. 12:20:54

Reggel olvastam ezt a gyöngyszemet, hát torkomon akadt a csokis kroászón :)

Azért érdekes, hogy a vérfideszes ismerősök közül 99% már köpköd a kormányra, hogy ezt mennyire elkúrták.
A büfés most panaszkodott, hogy 12:01 perckor én voltam az első aznapi vendég, kemény 650 Ft-ért elhozva egy adag rakott krumplit. De ugyanezt hallom az összes boltostól, lassan nem tudok úgy végigmenni a városban, hogy ne változnának hetente az üzletek...
Siker van, b+, az.

Secnir 2012.01.26. 12:30:09

tisztelt szíj ártó péter

amikor nézem a fizetési papíromat, az én számaim pedig egészen mást mutatnak, mint az öné. amikor elmegyek a benzinkútra, ott is más számok vannak, mint amiről ön beszél. Amikor bemegyek a boltba (bármelyikbe), ott pedig egyenesen elrémísztő számok vannak, és azok sem arról beszélnek, amiről ön.
És gondolom, amikor megnézi a saját fizetési papírját vagy a svájci bankszámla-kivonatát, akkor leszarja nagy ívben, hogy mindenféle más számok mit mutatnak.

jágör68 2012.01.26. 12:30:34

@Kőmíves Kelemen:
Konganak az éttermek, kávézók az ürességtől.
Max a külföldi pízes újgazdagok, egyetemisták növelik lényegesen a forgalmat.

mh1973 2012.01.26. 12:34:23

Tegnap előtt du 5-6 között jártam én is egy "plázában", kongott az ürességtől, volt olyan nagy márkájú, jónevű üzlet, ahol több volt az eladó, mint a nézelődő és nem a vásárló!!!
Pörög a belső fogyasztás, csak nem látjuk! :DDDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.01.26. 12:42:49

Szíjjártó, Matolcsy, stb.! Hol éltek??? Egy másik dimenzióban? Mert ott lehet, hogy ez a gazdaságpolitika sikeres, de ebben a világegyetemben, ebben a galaxisban, és azon belül ebben a naprendszerben található Föld nevű bolygón igencsak nem. Ezt sokféleképpen hívhatják: kudarc, balfaszság, dilettantizmus, stb., de sikernek semmiképpen nem ezt nevezik ezen a bolygón, semilyen nyelven.

mh1973 2012.01.26. 12:48:59

Hehe, petike azt mondja, hogy micsoda siker, mert x év után 3% alatt a hiány, ezalatt orbánka meg arról dumál, hogy csinálni kell egy jó gazdaságpolitikát, hogy 3% alá tudják vinni.
Már megint nem jól műxik a 2000 fős kommunikációs csapat! :DDDDDDDD

anonymand 2012.01.26. 12:55:45

Tisztelt Olvtársak!

Mikor Lószerszámkészítőt hallgatom, vagy olvasom, külön kormányhatározat nélkül kompenzálok, hogy én is siker(es) legyek.
De ki győzi ezt a rengeteg jelentést gyümölcspárlattal?

Tisztelettel:
anonymand

lecsó kolbász (törölt) 2012.01.26. 12:58:33

@csizsikpizsik: "Amilyen fillérbaszó népek ezek, minden kocsin lesz transzparens" XDDD

jágör68 2012.01.26. 13:00:28

@mh1973:
Hát igen, a "zegykul(a)csos adó". Nagyon bejött.
Ahelyett, hogy a kiskeresetűeknek csökkentettek volna- vettek volna végre új farmert, cipőt a gyereknek százezerszámra, de fontosabb volt a jól keresőknek kedvezni.
Akik meg Bécsben, Párizsban soppingónak.
Dilettáns egy banda ez,
500 milliárd MOL- részvényekre- a lassan 500 Ft- os benzinér
2.200 milliárd meg "adósságcsökkentésre". 80%- ról, 82,3% -ra na ugye...

sárkányfő 2012.01.26. 13:10:08

@Asztalos Gábor 2:
az lenne egy szóvivő feladata, hogy folyamatosan lehazudja a csillagot az égről, hogy a szart aranynak mondja? nem, nem hiszem. ez a fideszes, azaz a beteg-hazug felfogás. és ha te ezt elfogadod normálisnak, akkor téged legyőzött a fidesz. én viszont nem vagyok hajlandó lecserélni a saját elvárásaimat a fidesz elvárásaival.
egy szóvivő mondhatna jó és normális dolgokat is, meg kiemelhetné hogy a látszólag rossz dolgoknak is miért van értelme és hogy hoznak hasznot hosszabb távon. feltéve hogy nem totális kudarcot kell eladnia, sok mozgástere van még a tisztesség határain belül.
ha meg totál kudarc van, akkor beszélhet arról, hogy éppen most változtatnak, stb., és akkor sem muszáj elvállalni a hazugságokat. sok szóvivő mondott már le a világon emiatt, és nálunk is (pl. a XIX. században). ha meg valaki segget csinál a szájából, akkor annyit is ér.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 13:18:48

„Az év végén, az új esztendő elején a befektetéskezelők is szabadságra mennek. Ez a magyarhoz hasonló szűk piacokra negatív hatással van. Aukcióinkon ezért szélsőséges árajánlatokat kaptunk a magyar kötvényekre, amiket ha elfogadunk, azzal csak még feljebb tornázzuk a hozamokat. Mivel egyelőre nincs égető szükség a likviditásra, úgy döntöttünk, megvárjuk, amíg az élet visszatér a régi kerékvágásba" – magyarázta Töröcskei István az Államadósság Kezelő Központ vezetője a Heti Válasznak adott interjújában, hogy miért nem járt sikerrel [1] az elmúlt hónapokban az ÁKK több aukciója."

index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/26/torocskei_szabadsagon_voltak_a_befektetok/

Jó lenne, ha Töröcskei egyeztetne Selmeczi Gabriellával, hogy akkor most pihentek-e a befektetők, vagy csak az első nap pihentek, vagy nem pihentek; hogy szabadságon voltak-e, vagy visszatértek a buliból. Vagy szerintük a befektetők annyira el voltak foglalva Magyarország pénzügyi támadásával, hogy nem értek rá államkötvényt venni?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.26. 13:29:32

@Rufus78: Ez olyan mint a "mi komcsink jó komcsi" érvelés. A jó befektetéskezelők pihentek, a rosszak meg két kokainparty között mettámattak minket. Ennyi.

SZ.E.R.E.T.Ü.N.K. V.I.K.T.O.R.

Enrico72 2012.01.26. 13:30:39

+3,5% többlet.... Kinek sikerült ez utoljára? Micsoda szégyen. Több maradt a perselyben.
Bezzeg a libás idejében.. :))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.26. 13:32:55

@Enrico72: ...volt mnypt megtakarítás ugye, kincs ami már nincs...

mh1973 2012.01.26. 13:38:47

penzcentrum.hu/adozas/nesze_neked_adminisztracio-csokkentes_16_uj_adoszamla_lett.1031340.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Ez is nagy siker, gratula gyurinak, érezzük, hogy 800 mrd-dal csökkent tavaly is a vállalkozások adminisztrációs terhe, ha még mellérakom a kormány melletti bizalomból keletkező kisebb kockázatok miatti megtakarítást (CDS felár is rekord alacsony, huf/eur árfolyamról nem is beszélve), máris nyert a kormány 1800 mrd-t! De valahogy ez mégsem látszik, ezt mínuszban sikerült összehozni, azt hiszem, hogy gyuri még az előjeleket sem ismeri, de lehet unortodoxiában csak abszolút érték van, tehát minden kudarc abszolút értéke is SIKER! :DDD

lecsó kolbász (törölt) 2012.01.26. 13:50:38

@sárkányfő: Nekem ott van a monitor mellett egy tekercs papírtörlő.
Nem, nem (csak a) pornó miatt. Ha meglátom ezt a faszrágót,
erős késztetés érzek arra, hogy leköpjem a monitort.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 13:57:45

@Enrico72:

Attól mert egyetlen évben az embernek pluszos a családi költségvetése, mert a kifizetetlen közüzemi számlák törlesztése (+ apa focimániája, ellenállhatatlan kényszere a MOL-részvény birtoklása iránt, stb.) miatt el kellett adni a kocsit, és megmaradó része pár hónapra még elég lesz a következő évben is, egyébként viszont hitelspirál van, akkor mit is értünk el?

Le_Penseur 2012.01.26. 14:02:20

@Enrico72:
"+3,5% többlet.... Kinek sikerült ez utoljára? Micsoda szégyen. Több maradt a perselyben.
Bezzeg a libás idejében.. :))"

"Az NGM által közzétett jelentés szerint az 1734,4 milliárdos hiány az éves eredeti előirányzat mintegy két és félszeresét, a törvényi módosított előirányzatnak pedig 110 százalékát jelenti.

Az elképesztő mértékű deficit – ennél többet csak a Gyurcsány-kormánynak sikerült összehozni 2006-ban"

Tényleg elképesztő siker!

Homeoffice 2012.01.26. 14:11:13

@Enrico72:

Bocs...De olyan hüje (:)) vagy hogy az nem emberi....

Enrico72 2012.01.26. 14:12:07

Lehet fogást keresni, de tény, tény marad. Többlettel zártunk. Mellesleg nem volt kötelező átmenni az állami rendszerbe. Majd év végén megint mérleget vonhatunk. Addig felesleges ajvékolni :))) Csak nehogy megint jól teljesítsen a gazdaságunk a válság ellenére, mert akkor miből fog megélni a liberális oldal :)

Enrico72 2012.01.26. 14:13:36

@Gunther: Rajtatok kívül az egész ország hülye. :) Kénytelen leszek ezzel együtt élni

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 14:16:22

@Enrico72:
Egyébként elárulhatnád végre: libatenyésztő van/volt a családban, vagy mi ez a mérhetetlen undor és ellenszenv Bajnai iránt, ami nagyobbnak tűnik még Gyurcsányénál is:)?

Azt tudtad például, hogy Bajnainak egyetlen egy teljes évi költségvetése nem volt? Hogy a 2010-est Gyurcsánytól örökölte (áprilisban), így éppen csak korrigálni tudta, a 2011-est pedig félévtől Orbánék vitték? Akkor milyen hiányszázalékról is beszélhetünk egyáltalán "a libás idejéből"?

lecsó kolbász (törölt) 2012.01.26. 14:16:37

@Enrico72: Igazad van. Várjuk csak meg a következő számvetést!
Kíváncsi leszek, akkor is ilyen pozitivista-pista leszel-é?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 14:18:16

@Enrico72: Oké, ezt kihívásnak veszem:), gyere ide év végén / jövő év elején is, és akkor majd levonjuk a megfelelő tanulságokat, hogy kinek mikor melyik többlet/hiány becslése volt reálisabb.

Enrico72 2012.01.26. 14:22:18

@Rufus78: Pl amikor végre elhúzott gyurcsány, akkor azt hittem, hogy eljöttek a nyugalom évei, új választás lesz stb. Erre két hétig kerestek valami pártkatonát, mire megtalálták ezt a pislogós kisembert, aki köztudottan bevallotta, hogy ,,nem értettünk hozzá". Aki egy libatelepet nem tud elvezetni, arra talán nem kéne rábízni egy egész országot. ésatöbbi ésatöbbi

Homeoffice 2012.01.26. 14:25:01

@Enrico72:

:)))
Héééé én nem hülyéztelek le:)
Nah csak annyi, hogyha egy évben beáldozza valaki a családi ezüstöt, attól függetlenül nemegy pénzügyi nagyágyú...

Szabad Gábor 2012.01.26. 14:28:33

100 ezernek a törlesztés, 1 milliónak a vég

„Lázár János szerette volna, ha 2012 tavaszára nem lenne Magyarországon svájci frank hiteles. Hát lesz.” Csak nekik nem lesz.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1532_100_ezernek_a_torlesztes_1_millionak_a_veg

Ironfist 2012.01.26. 14:35:49

@Enrico72:
"a libás"

A nyugdíjasos (Orbán gazdád) meg tőlünk lopta el, az nem baj?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 14:42:23

@Enrico72: Orbán az áramon, autón meg az országon kívül vezetett valaha is valamit?

belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/113494/1/belfold/Nem_Bajnai_miatt_haltak_meg_a_libatenyesztok

Amikor egy cég befektetési céllal megvásárol egy másik céget, de operatív irányítást nem gyakorol, akkor jellemzően nem értenek ahhoz, ami a cégben folyik. Orbán hiába tette MOL-részvényessé (tulajdonossá) az országot, nagy valószínűséggel nem ért az olajkitermeléshez és a -finomításhoz sem. Az a libás sztori csak arra jó nektek, hogy elég annyit mondani Bajnaira, hogy "Liba-liba, gúnár", aztán máris sztornózni lehet minden az előtti és az utáni cselekedetét.

Enrico72 2012.01.26. 14:42:39

@Ironfist: Én úgy tudom, hogy a 13. havit a pislogós úr vette el. Az államiba meg nem volt kötelező átlépni.

Enrico72 2012.01.26. 14:47:14

@Rufus78: Megkapta a libákat? - igen
Kifizette az árukat? - nem
Tönkrementek emiatt az emberek? - igen
Voltak olyan tenyésztők akik öngyilkosságba menekültek? - igen

Ki a hibás?
És ez még csak a jéghegy csúcsa. Van még itt Dataplex, Malév és ki tudja még mennyi ügy. Hamarosan csattan a bilincs :)))

mim 2012.01.26. 14:48:02

@Enrico72: Ahogy a liba üzletbe sem volt egy gazdának sem kötelező belépnie. Mondtál valamit?

Enrico72 2012.01.26. 14:51:30

@mim: Elveszem mindenedet azzal, hogy kifizetem. Aztán nem fizetem ki, te pedig tönkremész. Erre meg majd azt mondom, hogy nem volt kötelező ezt a foglalkozást választani...

Nem az történt, hogy nem vették meg a szárnyasokat, hanem az, hogy elvitték, de nem fizették ki.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 14:53:03

@Enrico72: Nem, kötelező valóban nem volt. Éppen csak a kormány "ajánlata" kísértetiesen emlékeztetett Don Corleone bármelyik "visszautasíthatatlan ajánlatára" a Keresztapából. Annál még az is tisztább és egyenesebb lett volna, ha kötelezővé teszik, mint hogy elhintik, hogy 14-24-amígvilágavilág napig az egyéni járulékok is mennek az államkasszába, aztán egy kaján röhögéssel odabasszák a megzsarolt tömegnek egy évvel később, hogy "ja, egyébként azoknak is jár állami nyugdíj, akik a kasszáknál maradtak, mégse írták ki magukat a NER-ből, sőt, még a magánkasszában levő pénzüket is megtarthatják".

Csak egyszer, egyetlen pillanatra képzeld el, hogy ezt nem a Fidesz-kormány, hanem az MSZP teszi meg! Akkor is azzal jönnél, hogy "nem volt kötelező átlépni"????!!!

mim 2012.01.26. 15:00:01

@Enrico72: te elvekről írsz, pedig a nyugdíj rendszer is egy elvre alapoz. A bizalom elvére. Azt írtad "Az államiba meg nem volt kötelező átlépni. ". Úgy értettem eddigi hozzáállásodból, hogy elveted az indirekt kényszer alkalmazásának lehetőségét amit az állam alkalmazhatott a polgárokkal szemben. Ezek szerint csak azért léptek vissza - szerinted! - mert jobban bíztak az államban. És ha a pénzzel nem egészen az történt, aminek kellett volna az államkasszában, az a polgárok hibája mert dönthettek volna másképpen is. És nem történt semmi bűn.
Érted? A gazdák is pontosan így megbíztak egy közvetítőben. Felteszem jogilag a liba téme is fedett. A Te logikád szerint minden az ő hibájuk. Óh persze.. ott a mérték meg ilyenek, de itt elvekről van szó ugye?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 15:04:31

@Enrico72:
Csinálunk hasonlóan színvonalas és alapos statisztikát arról is, hogy a kormányzati intézkedések hatására hány cég tette át a székhelyét bármelyik környező országba, és emiatt mennyivel kevesebb bevétele lesz az államkasszának, mintezt persze a "simplicity" és a "sikertörténet" kellős közepén?

Ki kapta meg a libákat? - A Hajdú-Bét
Ki nem fizette ki a libákat - A Hajdú-Bét
Tönkrementek emiatt az emberek? - Igen
Voltak olyan tenyésztők akik öngyilkosságba menekültek? - Igen

Akkor lehetne tudnom, hogy miért nem a Hajdú-Bét akkori igazgatótanácsa meg ügyvezetője van basztatva?

Le_Penseur 2012.01.26. 15:05:31

@Enrico72: "Én úgy tudom, hogy a 13. havit a pislogós úr vette el."
A 14. havival pedig 2006 február óta adós a FIDESZ. Most úgyis +3,5% a költségvetés egyenlege, biztosan nem lenne gond bevezetni!

Kutchek (törölt) 2012.01.26. 15:08:01

@Enrico72: Bocsi, de amikor a Wallis átvette a húsfeldolgozót, akkor már javában voltak tartozások. Gyakorlatilag csődben volt. Évente pár tízezer céget számolnak fel Magyarországon, 99% százalékuknál futhatnak a hitelezők a pénzük, libájuk, bérük után. Aztán ezek az üzletemberek Bayer Zsolti módjára áttelepülnek Szlovákiába.....

Ironfist 2012.01.26. 15:09:56

@Enrico72:
"Én úgy tudom, hogy a 13. havit a pislogós úr vette el. Az államiba meg nem volt kötelező átlépni."

Te szinteden fogalmazva: elvette a nyugdíjmegtakarításokat a gazdád? Elvette.
Szíven szúrta magát emiatt egy nyugdíjas? Igen

Innentől kezdve nekem ne pofázz!

" Hamarosan csattan a bilincs :)))"

Nehogy azon kapd magad, hogy rajtad is, meg a fideszes (=hazug) gazdáidon is!

"Aki egy libatelepet nem tud elvezetni, arra talán nem kéne rábízni egy egész országot. ésatöbbi ésatöbbi"

Tudod, mi a különbség tulajdonos, és operatív igazgató közt? Nyilván nem, különben nem mondanál ekkora baromságokat.

"Van még itt Dataplex, Malév és ki tudja még mennyi ügy. "

Jó, hogy felhozod! Van itt ilyen, talán, de van itt olyan is, hogy szerverfeltörés, Tokaji szőlő, bánya, fidesz(=hazugok bandája)-székház, MOL visszavásárlás többszörös áron, valóban, tele van mutyival az ország. Megdöbbentő, nem?

"A Te logikád szerint minden az ő hibájuk."

Az ő logikája szerint "Ő komcsi rossz, mi komcsi jó." Amikor olvastam a wikin, hogy "duplagondol" az 1984ből, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy azt hogy lehetséges, de félelmetes, hogy a fideszesek (=hazugok) mennyi tökéletes szemléltető példával szolgáltatnak.... egyszerűen elképesztő ez a hihetetlen elvakultság, ami a törpenéró irányában van az ilyen Enrico-féle droidoknál... Pont ezért tart itt az ország, ahol. Túl sok a hülye.

dr. Ringlósztár 2012.01.26. 15:20:08

@Enrico72:
Tééényleg jó volt a teljesítmény! LOL ezt még orbán sem gondolja komolyan.
Ha találnak minden évben olyan szervezetet vagy csoportot, akiktől ki lehet zsarolni 3000 milliárdot, akkor tényleg lehet jó a teljesítmény.
Ez nagy volt!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 15:42:21

Matolcsy a "sikertörténetről":

"Az első jelek azt mutatják, hogy az egykulcsos adórendszer első évének hatására nőtt a munkahelyek száma, nőtt a munkavállalói aktivitás és fehéredett a gazdaság, mondta a miniszter."
"És emellett az arányos egykulcsos adó „egyértelműen pozitív hatást gyakorolt a költségvetésre” is."

index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/26/matolcsy_gyorgy_parlamenti_bizottsagi_meghallgatasa/

mim 2012.01.26. 15:55:56

@Rufus78: Kiváncsi vagyok milyen statisztikából ollózta ezt össze

Viktus 2012.01.26. 15:56:22

Jöhet a fizetős ellátás a kórházakban

Miközben a Magyar Kórházszövetség azon gondolkodik, hogyan lehetne az intézményi várólistákat csökkenteni, szakértők szerint számos visszaélésre adhat lehetőséget, ha a közfinanszírozott kórházakban is lehetőség nyílik a fizetős betegek soron kívüli ellátására.
hvg.hu/itthon/20120126_korhazszovetseg_varolista

Na tandíj megvolt most jön a fizetős eü. ... lesz megint szociális népszavazás?

Kis ember 2012.01.26. 16:06:27

@Enrico72:

Volt egy ismerősöm, mikor már nagyon régóta nem volt munkája, úszott az adósságokban és kellett volna neki a pénz a napi megélhetéshez, ami nem igazán jött. Tehát többet költött, mint amije volt. Ekkor (kényszerből) eladta a lakását, na abban az évben hihetetlen gazdag lett. Igaz, egy hónap múlva már az albérletért kellett fizetnie és láttam rajta, hogy azon szorong, hogy most már mindig így lesz.
Ha érted, hogy értem.

Borenbukk 2012.01.26. 16:19:17

@Rufus78: Mar olyan szinten nem hajlando tudomast venni a valosagrol, hogy vitatkozni se lehet vele. Ez a papagaj csak pihen.

youtu.be/XFbEGH_Y6E4

Viktus 2012.01.26. 16:19:54

'A miniszter szerint az egykulcsos adó jót tett a költségvetésnek és több gyerek születik miatta. '

Ez olyasmi, mint a csepeli csodakönyv ami két milliárdot hozott?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 16:28:53

@Viktus:
Hogy is volt a szlogen: "Az egészség nem üzlet!"?!

Ettől még nem lesz általánosan fizetős az egészségügy, csak éppen az amúgy is elég sűrű várólistákon majd lehet tologatni a betegeket fizetőképesség szerint... mindezt a közgyógyellátásban. Fasza! Akinek nincs pénze műtétre, az annyit is ér?! Lesz majd műtéthitel?! Ha már megszűntetni nem tudják a hálapénz, legalább intézményesítik?!

"Lószart, mama!"

Vidéki 2012.01.26. 16:31:26

„Költő hazudj, csak rajt ne kapjanak.”

Okos Vastagbőr így festi le a helyzetet:

„A 3000 milliárdos manyup pénz miatt azonban az egyenleg +976 milliárdot mutat, így az államháztartási hiány -7% helyett +3,5%.”

A lényeg a lényeg:
2011. évi pénzforgalmi hiányának alakulása megerősíti azt, hogy az államháztartás 2011. évi kitűzött egyszeri tételek nélküli eredményszemléletű (maastrichti) hiánycélja a GDP 2,94%-a a várakozásoknak megfelelően várhatóan teljesül,(VG)

Ne azon fantáziáljon Vastagbőr, hogy mi lett volna a manyup pénz nélkül. Ez annyira megalapozott érvelés, mintha azt mondanánk: „Ha Mari néninek farka lett volna, akkor talán Pista bácsinak hívták volna.

Elképesztő ez a rosszindulatú részrehajlás Európai Bizottság részéről a nem balliberális magyar kormánnyal szemben:

Az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország nem tett elegendő előrelépést a deficit fenntartható lecsökkentése érdekében. Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy lépjen a következő szakaszba a túlzott deficiteljárás a országgal szemben.

Az ország 2004 óta túlzott deficiteljárás alatt állt.

Voltak évek, amikor hatalmasan túlzott volt a deficit, mégsem javasolta az Európai Bizottság, hogy lépjen a következő szakaszba a túlzott deficiteljárás a országgal szemben.

Most mikor a túlzott deficit megszűnt, az Európai Bizottság azt javasolja, hogy lépjen a következő szakaszba a túlzott deficiteljárás Magyarországgal szemben.

Az EU tagok túlnyomó része nem teljesíti a maastrichti kritériumokat, mégis nem hallunk róla, hogy az Európai Bizottság azt javasolná, hogy lépjen a következő szakaszba a túlzott deficiteljárás ezekkel az országokkal szemben.

Az EU kitüntető figyelme csak ránk fókuszálódik.
Minek köszönhetjük ezt?

Orwell: Állatfarm című művében egyik alaptörvény eredetileg így hangzott:

"Mindenki Egyenlő!"

Később a disznók diktatúrája ezt így módosította:

"Mindenki Egyenlő, (De vannak Egyenlőbbek)!"

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.26. 16:37:04

Most olvasom az [origo]-n:
"A magyar gazdaságpolitikát azért támadják sokan, mert megszorítások nélkül éri el a sikereket - mondja Matolcsy."
Erre nem tudok mit mondani. Ez az izé vagy kóros hazudozó, vagy orvosi értelemben véve elmebeteg.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 16:38:06

@Viktus:

Erről a gyerekszám-egykulcsosról azért megnéznék egy korrelációs számítást. Elképzelem, hány hártartásban ment haza azzal a férj, hogy "Na, drágám, bevezették az egykulcsos adót meg a családi adókedvezményt, most már minden rendben van, basszunk össze gyorsan még egy pár gyereket!". Egyébként egy bekezdésen belül már cáfolja is a cikk ezt a statisztikát, merthogy a gyerekszám éppen nem nőtt, legfeljebb népességarányosan, merthogy "fogy a magyar". Az MNB nem hasonlíthatja össze az almát a körtével, de Matolcsy a tehenet a mikrocsippel simán...

A másikról, az egykulcsos bevételnövelő hatásáról meg én is kiváncsi lennék a számításra, merthogy sem a második kulcs kivezetése, sem az első kulcs csökkentése, sem a családi kedvezmény nem éppen a bevételnövelő hatásáról híres, legfeljebb az adójóváírás részleges csökkentése szerepel a pluszos oldalon.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.26. 16:39:42

@Rufus78: ja, kb 500 milliárd mínuszt ha jól emlékszem, amit aztán belőlünk taposnak ki a NEMmegszorításokkal.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.26. 16:44:42

@Viktus: figyu, ez egyértelműen egy irányba mutat: aki gazdag - politikus-üzletember -, annak a kölykei mehetnek egyetemre, meg tudja műttetni magát - vagy épp családtagját - azonnal, a többi pedig dögöljön csak meg. Esélyegyenlőség, mi? Lófaszt, így épül az ötmillió rabszolga országa.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 17:02:42

@Vidéki:
Nem tudom, feltűnt-e, de úgy 2008-2009 környékén volt itt egy pénzügyi válság, aminek az egyik legjelentősebb hatása az lett, hogy mindenki, aki hitelt nyújtott, sokkal érzékenyebb lett a kockázatokra, sokkal nehezebben adott újabb hitelt, és sokkal nagyobb kétkedéssel fogadja azokat a pénzügyi mutatókat és előrejelzéseket, amik alapján mégis hajlandó pénz adni. Előtte is volt hiánytúllépés, csak lazáztak, leszarták, mert nekik nem fájt annyira, hogy foglalkozzanak vele. Naná, hogy az EU is meg az IMF is most akarja megmutatni, hogy van pénz, csak sokkal drágábban, nagyobb szigorral!

Arról meg, hogy miért Magyarországról cikkeznek meg miért a magyar államháztartás lett a mumus, csak annyit, hogy amíg van egy bohóc, amelyik kurucosan bokán rúgdalja az elefántot, vagy diákként akkor kezd szamárfület mutogatni a tanárnak, amikor az éppen sasszemmel néz végig az osztályon, hogy kit feleltessen, addig az EU-nak is meg az IMF-nek is megéri velünk példát statuálni, mert mindkettőnek sokkal rosszabb lenne, ha a görögökkel meg főleg az olaszokkal kezdene megint mindenki foglalkozni. Velünk el lehet "szórakoztatni" a közönséget, amíg a háttérben próbálják ezt a két országot annyira fellocsolni, hogy legalább megálljon a lábán, és akkor még azokról nem is beszéltünk, amik az elmúlt hetekben estek össze (ld. sorozatos EU-tagállam leminősítés).
Orbán nagyobb hülyeséget nem is csinálhatott volna a gazdasági szabadságharc efféle időzítésénél.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.01.26. 17:10:21

@Enrico72: Ahogy csizikpizsik mondta, a manyup pénzek lenyúlásával könnyű volt az általad említett többletet elérni. Ha Bajnai ugyanezt meglépte volna, a Fidesz elevenen megnyúzza és felnégyeli ezért, mert ők "megvédték" a nyugdíjpénztárakat. Hogy milyen módon, azt láthattuk sajnos.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.01.26. 17:20:20

@Enrico72: Tényleg nem volt kötelező átmenni az állami rendszerbe, csak úgy voltak kialakítva a feltételek, hogy annak kellett utána járnia a dolgainak aki maradni akart a nyugdíjpénztáránál. És a feltételek úgy voltak megadva, hogy csak néhány helyen volt mód az ügyintézésre. Az állami alkalmazottaknál ráadásul rögtön jöhetett a retorzió, ha esetleg önként nem akarna visszalépni az állami rendszerbe.

Marcellusca 2012.01.26. 17:25:35

Ha ennyire sikeres, mijaf@szért megy (seggel előre) Viktorka az íjemefhez meg a zeuhoz?

mim 2012.01.26. 17:25:35

@Vidéki: Azt írod "Most mikor a túlzott deficit megszűnt", de tudtommal nem szünt meg. Kicsit félve írom, mert nem vagyok szakértő.. szóval azon ment a vita mikor ez aktuális volt, hogy a magánnyugdíj pénztáras összegek beforgatásával már nincs deficit a magyar kormány szerint, csak az eu nem engedi belekalkulálni.

Secnir 2012.01.26. 17:31:37

@Enrico72:
"Erre két hétig kerestek valami pártkatonát, mire megtalálták ezt a pislogós kisembert"

azt ugye tudod, hogy Bajnai független, sosem volt semmilyen párt tagja (ellentétben OV-val, SP-vel, Matolcsyval? értsd: mszmp)

@Vidéki:
"Orwell: Állatfarm című művében egyik alaptörvény eredetileg így hangzott:
"Mindenki Egyenlő!"
Később a disznók diktatúrája ezt így módosította:
"Mindenki Egyenlő, (De vannak Egyenlőbbek)!" "

hogy milyen igaz! a disznók írtak egy alaptörvényt, amit aztán módosítottak nem egyszer. És a végén leültek egy asztalhoz az emberrel, és már nem tudták az állatok eldönteni, melyikőjük a disznó és melyikőjük az ember...
...most te a disznók mellett kampányolsz, ha jól értem.

sárkányfő 2012.01.26. 17:33:12

@Vidéki:

Agricola, az hogy pénzforgalmi többlet lesz, az a manyup-nak köszönhető. A manyup pedig a szoci kormányok alatt hízott fel 3 billióra. És mivel a szocik nem rabolták ki a saját népüket, a pénz itt maradt a fidesznek. Szóval ha tetszik ha nem, a szocik alatt felgyűlt tartalékból henceg most a fidesz és te is. Kvázi a szociknak köszönhető (igen a szociknak, pfúúúj!) a szocik mentik meg a fidesz elkúrásától az országot. Bezony ám! Ja bocs, te nem is hencegsz, de dolgozol a pénzedért.

sárkányfő 2012.01.26. 17:35:56

Más: Lézer Dzsoni agya újra ledobta a szalagot, íme:

Ami pedig a fenti kérdéseinkre adott választ illeti, Lázár János ezt üzente szerkesztőségünknek (betűhív idézet): "Semmiféle beszámolási kötelezettségem nincs sem az Origó, sem más sajtóorgánumok felé arról, hogyan tartom a kapcsolatot a hódmezővásárhelyiekkel, a választóimmal. Sajnos ma Magyarországon a lakosság közvetlen tájékoztatására van szükség, mert az Origó vagy egyáltalán nem tájékoztatja, vagy félretájékoztatja a Hódmezővásárhelyi Polgárokat a város helyzetéről. Amennyiben az Origó nem hazudna folyamatosan - többek között - Hódmezővásárhely adósságállományával kapcsolatban, nem volna szükség direkt tájékoztatásra, hanem az Origóból is megfelelően tudna informálódni a város lakossága. Arról pedig, hogy ez miért nem így történik, úgy vélem inkább Önöknek kellene magyarázatot adniuk, nem nekem."

www.origo.hu/itthon/20120126-bankok-es-multik-ellen-hirdet-harcot-lazar-janos.html

Úgy remélem hogy az origo rámászik a Lézerre egy rágalmazási per keretében :) Aztán lehet bizonyítgatni vagy éppen bocsánatot kérni :)

Vidéki 2012.01.26. 17:42:12

@Rufus78:

Miért Magyarországról cikkeznek?

Az egyoldalú gyakran ismételt lejárató propaganda képes befolyásolni a tömegek tudatát. Vannak akiknek érdekében áll, vagy örömet okoz nekik Magyarország lejáratása.

A tudat pedig befolyásolja a cselekvést.

Egykor a Szovjetúnióban a Pravda (Igazság) közvetítette a tömegek felé, hogy mit kell Igazságnak gondolniuk.

Ez a fajta Igazság azonban távol állt a valóságtól, és gyakran etették a tömegeket álhírekkel rémhírekkel, hazug állításokkal, rágalmakkal.

Nem fogadták el a rómaiak által is elismert jogelvet: Meg kell hallgatni a másik felet is!

Valakik megmondták, mit lehet és kell közölni, mivel kell etetni a tömegeket.

A nyugati sajtó büszkén döngeti a mellét, állítva hogy szabad sajtó.

Mégis valami oknál fogva (talán a tulajdonosok jogából eredően) képesek ugyanúgy hülyíteni a tömegeket, miként a Pravda (Igazság) tette egykoron.

A nyugati sajtó által közvetített Igazság is gyakran olyan távol kerül a Valóságtól, mint a Pravda esetében.

Jellemző, ahogyan Konrád György magyarellenes uszításait a nagy nyugati sajtóorgánumokban színtiszta Igazságként tálalják és a szerkesztők fejében meg sem fordul, hogy meg kellene hallgatni a másik felet is, sőt nem is engedik meghallgatni a másik felet.

Konrád György magyarellenes motivációja megegyezik a Dürrenmatt dráma (Az öreg hölgy látogatása) főhősének Clara Zachanassian asszonynak motivációjával, aki szülővárosából elszármazva féktelen megvetéssel és gyűlölettel gondol egykori polgártársaira és egykori szeretőjére.

Mikor hosszú idő után a határtalan önbizalommal rendelkező, mérhetetlenül meggazdagodott öreg hölgy Clara Zachanassian, visszatér mélységesen utált, gyűlölt, lerobbant szülővárosába, felajánlja a polgároknak anyagi segítségét azzal a feltétellel, hogy meggyűlölt régi szeretőjét meggyilkolják.

A New York Timesban nemrég Konrád "Magyarország a szemét demokráciája" címet adta írásának.

mh1973 2012.01.26. 18:03:20

Na ezt magyarázhatjátok sikernek köcsög vidék-enrico droidok:

"A bevételi oldal átalakítása is hatalmas érvágást jelentett költségvetésnek: a kormány mindent a 16 százalékos - egykulcsos - személyi jövedelemadóztatásra tett fel - ettől várta a fogyasztás felpörgését ám ez nem következett be eddig. Így lakossági adóbevételek 2011-ben 1462 milliárd forintra rúgtak - ami 398 milliárd forinttal elmaradt a 2010-es bevételektől- más szemszögből ennyivel több marad a lakosságnál, ám ez a pénz "eltűnt". A lanyhuló fogyasztási kedvet jól mutatja, hogy a fogyasztási adóbevételek is elmaradta a 2010-es szinttől: tavaly 3132 milliárd forint be folyt be tavaly - amely 68 milliárddal elmarad az előző évi bevételektől. "

Ez laza 500 mrd kiesés, ami szinte sehol nem látszik, nem tudom mennyivel nőtt a lakosság megtakarítása, gondolom mindenki kivitte a zsetonját az országból, tehát semmivel! :P

anonymand 2012.01.26. 18:10:54

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

"A lényeg a lényeg:
2011. évi pénzforgalmi hiányának alakulása megerősíti azt, hogy az államháztartás 2011. évi kitűzött egyszeri tételek nélküli eredményszemléletű (maastrichti) hiánycélja a GDP 2,94%-a a várakozásoknak megfelelően várhatóan teljesül,(VG)" - elég lazán átsiklasz azon a tényen, hogy a lopott pénzzel javított egyenleg lehet számodra bármilyen szép, másoknak nem tartozik a "fenntartható" kategóriába. Ez a szempont pedig nem a büdös szoclibek aknamunkájának köszönhetően számít kritériumnak. Lazán lépjünk most túl a "válságadók" ugyanezen kategóriáján is.

"Az egyoldalú gyakran ismételt lejárató propaganda képes befolyásolni a tömegek tudatát." - lásd kormánypropaganda. Tedd egy mérleg két serpenyőjébe a kormány és az ellenzék média-lehetőségeit. És most szó se essen, az egyetlen balos, beszélgetős műsorszoláltatóról.

" Vannak akiknek érdekében áll, vagy örömet okoz nekik Magyarország lejáratása." - az utóbbi idők sajtófigyelése alapján csak és kizárólag a Bikini-atoll sajtójának nem okozott örömet Magyarország lejáratása, s persze lehet, hogy érdekükben sem áll.

"Egykor a Szovjetúnióban a Pravda (Igazság) közvetítette a tömegek felé, hogy mit kell Igazságnak gondolniuk." - ma és itt: Lószerszámkészítő, unortodox fogállású Gabika, Gíró....

"Ez a fajta Igazság azonban távol állt a valóságtól," - maradéktalanul egyetértek félmondatoddal.
Sőt! .... "és gyakran etették a tömegeket álhírekkel rémhírekkel, hazug állításokkal, rágalmakkal." Nagyjából még ezt is igaznak érzem.

"Nem fogadták el a rómaiak által is elismert jogelvet: Meg kell hallgatni a másik felet is!" - az nem elképzelhető, hogy elegük lett a "nyers fordításokból", a hiányosan kiküldött dokumentumokból, abból, hogy más törvénytervezetet küldenek ki, mint amit benyújtanak, stb.?

"Jellemző, ahogyan Konrád György magyarellenes uszításait a nagy nyugati sajtóorgánumokban színtiszta Igazságként tálalják és a szerkesztők fejében meg sem fordul, hogy meg kellene hallgatni a másik felet is, sőt nem is engedik meghallgatni a másik felet." - az amerikai magyar nagykövet nyilván tiltás ellenére írja meg véleményét odakint, ottani újságba.
Persze lehet, hogy én tévedek.

Tisztelettel:
anonymand

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.01.26. 18:17:42

@Enrico72:

"Lehet fogást keresni, de tény, tény marad. Többlettel zártunk. Mellesleg nem volt kötelező átmenni az állami rendszerbe."

Gyerekek, ez a csávó tényleg ekkora segg???????

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.01.26. 18:18:53

@Vidéki:

Azért Magyarországról cikkeznek, mert lassan mi leszünk európa kétfejű yetije.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 18:31:48

@Vidéki: Akkor elmondom még egyszer, hátha a sok dumámban elveszett a lényeg: Magyarországról azért cikkeznek, mert Orbán Viktor volt olyan hülye, hogy a legnagyobb vadászidény közepette rajzolt a "szabadságharcos" dumával célkeresztet Magyarország gatyából kilógó seggére!

Speciel ezen a tényen nem változtatnak a barokkos körmondatok arról, hogy a sajtó és a tömegmédia a manipuláció eszköze (mert az, mindig is az volt, meg az is lesz... és nem csak a nyugati sajtó, hanem mindegyik), meg az, hogy magánemberek abban a személyes sérelmeiket vetítik-e ki vagy sem (mindenkinek joga van eldönteni, hogy kinek melyik cikkében ismer rá a saját véleményére, vagy ki által hagyja befolyásolni magát... és persze a többieknek meg joguk van elküldeni őket ezért a picsába... és így tovább). Azért meg hadd ne hullajtsak már könnyet, hogy szegény kormánynak nincs elég médiafelülete, amin keresztül a saját "igazságát" tudja közvetíteni, és szegényt nem hallgatja meg senki!

ketroot 2012.01.26. 18:37:50

Nem szoktam anyázni, de szakadt volna bele abba a bizonyosba a feje annak, aki ezt a majmot élteti.

Secnir 2012.01.26. 18:48:22

annak, aki még nem látta:
mandiner.hu/cikk/20120125_halasznak_keszul_konya_peter
javaslom az utolsó 4 mp-et :-)

Vidéki 2012.01.26. 18:50:46

@anonymand:

Írja:”Persze lehet, hogy én tévedek”

Valóban ez a helyzet.

Hogyan készülnek ezek a hírek, híresztelések, álhírek, rémhírek, rágalmazások a nyugati „szabad sajtóban”, amelyek tulajdonosai képesek befolyásolni azt, hogy mit kell „Igazságként” a tömegekkel megetetni?

„Nem, a részletekről az emberek nem tudnak, (…) a kollégáim sem tudnak a részletekről, hanem
azokat a pontokat kapják fel, amelyeket az ő magyar informátoraik és beszélgetőtársaik felkapnak”
– ezt nyilatkozta a Célpontnak Georg Paul Hefty, a Frankfurter Allgemeine Zeitung kommentátora a magyar alaptörvény kapcsán született külföldi elemzésekről.”

„Anat Kálmán újságíró arról számolt be, hogy készített egy rádióműsort a magyarországi elitek konfliktusáról, de nem támadta hevesen Orbán Viktort. Igyekezett objektív lenni.

A szerkesztője viszont olyan utasítást adott neki, hogy nem teheti ezt meg:

„Nem világos, hogy Orbán Viktor egy veszélyes ember?

György Konrád, Heller Ágnes és Dalos György ezt mondta!”

A szerkesztő válaszút elé állította: vagy újraírja a forgatókönyvet, vagy nem megy adásba.”

Részletek Konrád rosszindulatú magyarellenes látomásaiból:

„Konrád György: Demokratúra?

Hogy ezt a nép akarta? Igen, kétharmadrészt. Hagyta magát becsapni? Ilyen butácska? „

„A baloldali Berliner Zeitungnak adott interjúban Konrád György riasztónak találja a demokrácia magyarországi lerombolásának mértékét. „

„Nem akarja a nácik németországi uralmának rémképét a falra festeni, ám ez a gyors "Machtergreifung" (a Hitler hatalomra jutására használt német kifejezés) igenis emlékezteti őt az 1933 eleji németországi légkörre.”

„Az író annyiban egyetért a magyarországi "Führerstaat" (vezéri állam) bírálóival…”

Konrádék látomásai egy tőről fakadnak a „Salemi boszorkányok” történetében a hisztériázó rosszakaratú fiatal lányok látomásaival, akik látták a Sátánt és látták azokat, akikkel a Sátán cimborált.

A látomások nem voltak veszélytelenek, mert hülyék akkor is voltak, akiket meggyőztek a hisztériázó, rosszindulatú lánykák látomásai.

. A „Salemi boszorkányok” történetében a bíró csaknem 20 embert ítélt halálra hisztériázó rosszakaratú fiatal lányok látomásai alapján, akik egyre inkább vérszemet kapva megfélemlítették a közösséget. (A perek 19 ember felakasztásával, egy agyonzúzásával, és sokak bebörtönzésével zárultak.)

Konrádék semmivel sem különbek a Salemi boszorkányperek kitervelőinél.

ketroot 2012.01.26. 19:03:20

Na mandin kértem egy érvet, emellé a fasz mellé. Kaptam is:

(már kapott 3 lájkot)

"Akit a zsidók gyaláznak, igaz ember,
akit a zsidók sztárolnak, gazember"!

/by Kunszabó Ferenc/

Marcellusca 2012.01.26. 19:11:46

LEGALJA!!!

Mindamellett, hogy Matolcsy szexinek tartja az egykulcsos, 16%-os adót, hírek itthonról:

RTL KLUB, Híradó:
Keresztes Ildikó a thaiföldi nyaralásakor transzvesztita revüt is látott.

Ez a HÍR.
:(((

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 19:22:21

@Vidéki:
Már nem azért, de mégis mit lehetne akkor reagálni egy olyan otromba hazugságra, mint amilyen Matolcsy "az arányos egykulcsos adó egyértelműen pozitív hatást gyakorolt a költségvetésre"-típusú meg a "nemhogy megszorítások nem voltak, arra emlékeztető lépések sem"- típusú mondata?!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 19:26:29

@Prof. Dr. Marcellusca dr.: Neki persze hogy szexi! Biztos arra veri ki otthon, az ország jelentős része szophat miatta, és úgy van elbaszva, ahogy csak lehet! Hogy lehetne ennél is szexibb?!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 19:30:41

@Prof. Dr. Marcellusca dr.: És még akkor ott van az egésznek az üzenete, hogy az IMF kinyalhatja...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.26. 19:50:38

beszarok, mindkét narancstálibot ideette a rosseb ?!

mondjuk nem csoda, a viharos szél mindig összefújja a szemetet.

@csizsikpizsik: hát ez kész baszdmeg, ezen besírtam.

"Édesanyádat üdvözlöm! Sokat gondolok rá..." - itt már vonyítva röhögtünk asszonnyal :DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.26. 19:55:03

Ja, és az ismétlés kedvéért, hátha végre megfogadjátok:

3.bp.blogspot.com/-c0XjI7KeJCg/TqXp88vuP9I/AAAAAAAABfI/ACGGPT_Cok4/s1600/258Troll_spray2.jpg

@Tigeri: off: remélem örülünk vinszent, hogy a mencseszteri riválisotokat megbaxtuk tegnap :DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.26. 19:57:41

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: nem, ő - hasonlóan a többi narancstálibhoz - FIZETETT bérsegg. Olyan fajta, amelyikbe belecsepegtetheti a kenyéradó gazdája a "szaftját". Kemény szakma, de hát valakinek ezt is el kell végezni :D Kinek-kinek tehetsége szerint. Nekik ez jutott.

Viktus 2012.01.26. 20:07:59

@Vidéki:

Mi a véleményed arról, hogy a szaporulatot pörgeti az egykulcsos? meg a 48 ezer forintból meglehet élni?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.01.26. 20:11:58

@Seduxen: A barca meccsnek meg az a ........ bátyám örült..))

Le_Penseur 2012.01.26. 20:12:07

Sosem gondoltam volna, hogy a költségvetési bizottság ülése olyan, mint egy stand up comedy előadás!
MGY:
a magyar gazdaságpolitikát azért támadják sokan, mert megszorítások nélkül érték el ezeket az eredményeket. Nemhogy megszorítások nem voltak, arra emlékeztető lépések sem, „ezért támadnak minket éjjel-nappal”

A tárcavezető szerint már az egykulcsos adóval kapcsolatos bejelentések is „megmozgatták a magyar férfiak és nők fantáziáját”, az elmúlt hat hónap népesedési adatai azt mutatják, hogy a születésszám elmozdult a növekedés felé.
index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/26/matolcsy_meghallgatas/

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.01.26. 20:14:50

Mivel gyurit nem mondathatják le,mert nem jönnének ki jól belőle,ezért valamilyen baleset fogja érni....

Secnir 2012.01.26. 20:27:32

@Le_Penseur:
ezt néztem élőben az ustreamen. ki ez a matolcsy, hogy ennyire nem akarják kibaszni? ez egy segg. egy amatőr. egy baromállat. komolyan, nem tudok olyan degradáló jelzőt, jelzős szerkezetet sem(!), ami leírná azt, hogy ez a faszi micsoda. én nem értem, hogy a többi politikus miért nem röhögte ki, vagy köpte szemen.
hazudott végig!
ott van a saját minisztériumának jelentése, miszerint csökkent a népesség. erre kijelenti, hogy az egykulcsos adónak köszönhetően tosztak az emberek jó sokat, és ezért nőtt! És hiába hazudtolják meg nyomban, ő ragaszkodik ahhoz, hogy nőtt.
lelőni.
mikor lesz kínos már a csávó a fidesznek?

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.26. 20:29:47

Figyelem mindenki, leleplezés következik:

ENRICO72 = MATOLCSY
VIDÉKI = ORBÁN

Más magyarázatot nem tudok elképzelni, az országban csak kettő ilyen elvakult, embernek látszó tárgyról tudok.

Viktus 2012.01.26. 20:35:57

Óvja a pénzhatalomtól Vásárhelyet Lázár
A polgármester levelet küldött, azt ígérve, megharcol a bankokkal és a multikkal, köztük az Erstével.
index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/26/az_erstevel_riogatja_valasztoit_lazar_janos/

Ezek komolyan egy párhuzamos galaxisban leledzenek ... kíváncsi leszek végrehajtják-e amiket Orbán beígért vagy megint lesz 320 az euro.

Vidéki 2012.01.26. 21:12:17

@Viktus:

Régen a dogmatikusok azon vitatkoztak, hogy a homousion, vagy a homoiusion az igaz.

Az egyik fél a másikat eretneknek nyilvánította.

Korunk balliberális közgazdászai itt Magyarországon hasonlóan ádáz harcot vívnak, miszerint a többkulcsos progresszív adó az üdvözítő, míg az egykulcsos adó a pokolra juttat.

Az egykulcsos adó bevezetése miatt zokognak, mintha az a Sátán eszköze lenne.

Az egykulcsos adó gondolata a híres, neoliberális közgazdásztól, a Nobel díjas Milton Friedmantól származik, még 1960-ból.

Újkapitalista országok, élükön Észtországgal Jeffrey Sachs hatására az egykulcsos adót egymás után bevezették.

Nem lehet azt mondani, hogy ez náluk gazdasági katasztrófát okozott volna.

Az egykulcsos adórendszer mérsékelheti az adóelkerülést, többletmunkára ösztönözhet, és javíthat azon a korábbi évekre jellemző aránytalanságon, hogy a személyi jövedelemadó kétharmadát az adófizetők mindössze 15 százaléka fizette be. Ráadásul a kormány fokozatosan, három év alatt kívánt eljutni a céljához. (Gaál Csaba VG)

A csehek, a szlovákok és az észtek bruttó hazai terméke egy főre számítva tavaly már 25, 15, illetve másfél százalékkal magasabb volt, mint a hasonló magyar mutató.

A kilencvenes évek elején fordítva állt a helyzet: a fejenkénti GDP 1993-ban az éppen önállósodott Csehország és Szlovákia esetében 12, illetve 18 százalékkal még elmaradt a magyarországitól,

Észtország hátránya pedig nem kevesebb mint 31 százalékos volt.

A különös az egészben, hogy Észtországban, amelyik lehagyott bennünket, ebben a hosszú időszakban a mostani nagyokos ellenzék szerint állítólag kártékony egykulcsos adórendszer működött,

míg nálunk az állítólag rendkívül igazságos és a gazdasági növekedésre állítólag élénkítőleg ható progresszív adórendszer virágzott.

Viktus 2012.01.26. 21:16:44

@Vidéki:

Esetleg a konkrét kérdésre is válaszolsz? :P

Silbermann 2012.01.26. 21:31:05

@csizsikpizsik: Ez a link valami eszméletlen volt!:)))

ketroot 2012.01.26. 21:31:09

@Sandman (KaraKum):

Ó, vannak még és nem csak ketten.

AtiSnatch 2012.01.26. 21:34:18

@Viktus: na arra hiába vársz, amióta olvasom a VB-t (nem kevés ideje) én olyat még nem láttam.. :D
Egyébként én sejtem, hogy ki lehet vidéki! Annyit segítek,hogy az alteregója is sokat plagizál....:)

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.01.26. 21:45:16

@anonymand:
"Tisztelt Vidéki!"

Ezt ha még egyszer leírod...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.01.26. 21:54:30

@Vidéki:
"Részletek Konrád rosszindulatú magyarellenes látomásaiból:"

Kedves Vidéki.
Eltűnődtél már azon, hogy csak ezen a blogon, hányszor aláztál meg, szóltál be, sértettél meg, igaz magyar embereket, akik ebben az országban élnek, és dolgoznak csupán azért mert nem értettek egyett a te szélsőséges nézeteiddel? Mi ez ha nem magyarellenesség, naponta másik magyar állampolgárok gyalázása, megszégyenítése?!
Kedves Vidéki, vannak dolgok amin talán érdemes volna eltűnődni...

Vidéki 2012.01.26. 22:03:25

@Tyson925:

Kedves @Tyson925: vannak dolgok amin talán érdemes volna eltűnődni...

Mondjuk a személyeskedés helyett észérveket felsorakoztatni.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.01.26. 22:10:13

@Vidéki: Vidéki, igen pont erre céloztam, hogy milyen gyakran személyeskedsz, és sértesz más igaz magyar embereket...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 22:13:30

@Vidéki: Akkora csúsztatások vannak a sokadszor becsatolt szövegben, mint egy sípályán! Üdvözítő adórendszer nincs, egyik sem a Sátán eszköze, a "kártékony" és az "igazságos és a gazdasági növekedésre állítólag élénkítőleg ható" szöveg csak demagóg blabla, és csak része, de nem indoka az egykulcsos adórendszer a környező országok relatív sikereinek. Mondjuk legalább akkora csúsztatás, mely szerint a gyerekvállalási kedv egyenes arányban van az adórendszer egykulcsosságával (amit egyébként cáfol a KSH, de az ugyan kit érdekel?!).

Aki a saját igazságát az arányosságban találja meg, mert úgy jár jobban, és nehogy már a sok csóró ne fizessen SZJA-t (miközben a többit persze ugyanúgy fizette eddig is), tegye azt, aki meg úgy gondolja, hogy a jobban keresők az SZJA-n keresztül is vállaljanak szolidaritást, segítsék a jövedelmek kiegyenlítődését, tegye azt.

Kijelenteni viszont, hogy "senki nem jár rosszabbul" meg hogy "nemcsak megszorítás nem volt, annak látszó dolog sem", az arcátlan hazugság, a "„mindannyian tudjuk, hogy az adóemelések az eltitkolt jövedelmekre vonatkoznak, tehát ez nem megszorítás" pedig felháborítóan öntelt vádaskodás, Magyarország szegényebb rétegeinek kollektív leadócsalózása!!!

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.01.26. 22:15:41

"Vidéki 2011.12.16 11:01:53
@Tyson925:

Te is az öklöddel érvelsz, mint Tyson."
Csupán egy példa...
Mindezt persze nyilvánosan. Ennél ezer sokkal durvább példát tud szerintem felhozni csupán ennek a blognak az aktív követői.
Magyar embereket sértegetsz nyilvánosan, csupán azért mert nem egyezik a véleményük, és te beszélsz magyargyülőletről?
Hol vannak itt a kész érvek Vidéki?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.01.26. 22:18:31

@Vidéki: Mi ez ha nem személyeskedés?
"
"A te pihent agyadban..."
"Természetesen ugyanilyen alakok, mint te..."
Ezek a Te érveid Vidéki?

Vidéki 2012.01.26. 22:21:29

@Viktus:
Kérdezed:

"A szaporulatot pörgeti az egykulcsos?"

Sem az egykulcsos adó, sem a progresszív többkulcsos adó nem pörgette fel a népszaporulatot.

Ennek oka a fejekben van.

A cigány lakosságról azt tartják, hogy nagy általánosságban anyagi helyzetük kedvezőtlen.

Mégis a cigány nők hajlamosabbak arra, hogy továbbadják az életet.

Az élet tovább adásában a nők sokkal nagyobb szerepet vállalnak és vállaltak.

Életüknek ebben a szakaszában szolidaritásra, támaszra van szükségük, hogy teljesíteni tudják az élet továbbadásának feladatát, amiben a természet rájuk nagyobb terheket rakott.

Dekadens társadalmakban a férfiak nem képesek vállalni a szolidaritást.

Erre a nők válasza, hogy ők nem vállalják az élet továbbadásának terheit.

A magyar férfiakról elmondhatjuk, hogy általában dekadensebbek, mint a cigány férfiak.

Friedrich Flick a híres sikeres nehézipari konszernépítő nem műszaki, hanem pénzügyi szakember volt, aki pénzügyi szempontból rendszeresen ellenőrizte hatalmas birodalmának részegységeit.

Elhíresült mondása volt:

„Ha a (kedvezőtlen) számok nem változnak, a fejeknek kell megváltozni”.

Azaz más személyekre van szükség.

AtiSnatch 2012.01.26. 22:31:58

@Vidéki: igen a cigány férfiak azért csinálnak több gyereket ,mert jobban szeretik az asszonyt... (meg a családi pótlékot) Ők eljáratják a gyereket télen is mezítláb,éhen az iskolába , míg egy normálisabb ember addig nem akar gyereket még meg nem teremti neki az anyagi biztonságot és ez utóbbiban lásd be nem nagyon segít a pártod... (igaz a többi se nagyon)

anonymand 2012.01.26. 22:32:03

@Tyson925:

Tisztelt Tyson925!

Kénytelen leszel elviselni.
Én mindenki tisztelek (még ha csupán merő formalitásnak tűnik is) mindenkit, míg ki nem harcolja magának a formaság(aim) mellőzését.
Vitabeli ellenfelem legalább megpróbál érvelni sok-sok társával ellentétben, még ha időnként szelektivitása zavaró is.
Ha ő maga Bonsai Duce, vagy netán Pangloss doktor reinkarnációja, én maradok a megszokott formám mellett.
Megbocsáss!

Tisztelettel:
anonymand

danesdzsu2 2012.01.26. 22:34:10

@Tigeri: Ha Balotellit nem utólag tiltják el 4 meccsre, hanem egyből kiállítják...

Secnir 2012.01.26. 22:36:27

@Vidéki:
"Sem az egykulcsos adó, sem a progresszív többkulcsos adó nem pörgette fel a népszaporulatot."

hogy mondhatsz ilyet? Főnököd, Unorthodoxicus Maximus ma nyilatkozta a bizottságnak -idézhetem, mert láttam-, hogy "az egykulcsos adónak köszönhető az, hogy nőtt a népszaporulat".
Nem vicc. És komoly pofával.
Tehát neked most ezt kell mondanod. Annak ellenére, hogy a saját minisztériuma és a KSH is kiadta a közleményt, hogy 2011-ben csökkent a népszaporulat.

más:
"Dekadens társadalmakban a férfiak nem képesek vállalni a szolidaritást.
Erre a nők válasza, hogy ők nem vállalják az élet továbbadásának terheit."

tudsz nekem egyetlenegy dekadens társadalmat is mondani?
gyanítom, hogy odáig már nem terjedsz, tehát maradsz hazugságban.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.26. 22:47:45

@Vidéki: Na, ebben az utolsó mondatban például egyetértünk.

Viktus 2012.01.26. 22:50:03

@dr.dr. Secnir doktor:

A mai magyar NER társadalom ilyen. A gyermeket vállaló nőknek csökkentik a gyest, mert bizony a legtöbb nő nem 200 ezer feletti fizetést kap. Megkönnyítik az elbocsátásukat stb. finomságok.

danesdzsu2 2012.01.26. 22:50:29

@Vidéki: de az egykulcsos adórendszer liberális gondolat, és mint ilyen, egyértelmű gyönyörű Magyarországunk tönkretétele miatt jött létre. A nemzetközi karvalytőke ötödik hadoszlopa a tudjukkik irányításával most éppen álcából titakozik ellene, hogy a Magyarok Kormánya emiatt jónak vélje. Észtországot is csak azért segítették, mert más, tisztességes módszerekkel már nem győzhetnek Hazánk szabadságharca ellen.

danesdzsu2 2012.01.26. 22:52:57

@danesdzsu2: ja, és remélem Webb némi feddést, esetleg pénzbüntetést is kap érte SAF-tól.

anonymand 2012.01.26. 23:11:05

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

Itt kezdődnek a problémák.
”Valóban ez a helyzet." - a helyzet félreértésével, félremagyarázásával, a lényegről történő tereléssel, a rendkívül objektívnek tűnő, ámde gondosan kiragadott részletekre irányított megkülönböztetett figyelemmel (mondjuk inkább figyelemelterelésnek).

..."az amerikai magyar nagykövet nyilván tiltás ellenére írja meg véleményét odakint, ottani újságba.
Persze lehet, hogy én tévedek." - írtam volt.
Mit hoztál ki belőle, illetve egész bejegyzésemből?
Másfél sorból (a többiről szó ne essék).
Nos, mint válaszodból jól látható, egy komplett vádiratot a balliberális sajtó-önkény, tényhamisítás, és tömeghisztéria keltő voltáról.
Ítéleted is van?

Te is jól tudod, hogy mindenre s mindennek az ellenkezőjére is lehet példát hozni.
Valószínűleg Te is nevetségesnek tartanád, ha ma a lapos földkorongról hoznék citátumokat, bizonyítani a Föld alakjáról írott cikkek igazságtartalmát.
Ember!
Még Madách is tévedett!
Nem jók a végszavak.
"Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!" - helyett: Mondottam ember: Küzdj, és bízva gondolkozzál!

Szép, hogy példákat hozol.
"A szerkesztője viszont olyan utasítást adott neki, hogy nem teheti ezt meg: " - ugyan miért nem a Lomniczi ügyet hozod ékes példaként?
"A tudat pedig befolyásolja a cselekvést." - erre is hozhattál volna példát.
Megkíméllek, megteszem helyetted.
Az a tudat, hogy elesnek az állami nyugdíjtól, több, mint két és félmillió pénztártagot kényszerített "szabad választásra", vagyis visszalépésre. A tudatra példa.
A szabad választásra meg a Betörés című film jelenetében Belmondo magyarázza el Omar Sharifnak, hogy és mi között választhat "demokratikusan".
A félretájékoztatásról meg hozhatod példának a "Nemzetgazdasági Minisztérium

Dr. Matolcsy György
nemzetgazdasági miniszter" Adósságnyomás-mérőjét, kiegészítve a kormány szóhasmenésben szenvedő "szóvivőivel", meg a TV=kormányszócsővel. Tavaly júniusi adat a mérőn.
Meg, hogy csökkent, ami nőtt.
Valószínű, hogy nem véletlenül ezek a példák jutnak eszedbe.

Hidd el, hogy itten egy végtelen nagy nemzetközi összeesküvés indult és folyik Magyarország ellen.
Nyugodtan hidd el!

Csak ne terjeszd, kérlek!

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: gondolom, hogy arra is van racionális magyarázatod, hogy a baloldalinak éppenséggel nem tekinthető közgazdászokat hogyan mérgezte és mérgezi ma is szellemileg a judeoszociálliberális.....

Ironfist 2012.01.27. 00:01:21

@anonymand:
"Tisztelt Vidéki!"

Oké, hogy amíg ki nem vívja, hogy ne tiszteld, addig tiszteled, de nem vívta még ki? Nem érvel, terel. Hibás logikával ráadásul. Ami neki kellemetlen lenne, azt figyelmen kívül hagyja, de ha talál egy félmondatot, ami kapcsolódik valahogy valamihez, ami kapcsolódik valamihez, amiből a fidesz (=hazugok bandája) már csinált hazug propagandát, akkor azt ő el fogja mondani. És nem az a célja, hogy vitázzon, hanem, hogy propagálja a gazdáit. Ha jön egy ilyen téma, hogy Matolcsy ordenáré hazugságai, akkor jön, és elkezd a cigány népszaporulatról beszélni (nem látom már, ignoráltam, csak látom, ti miket idézgettek tőle). Hogy jön a cigány népszaporulat a főnök....gazdája ordasvaskos hazugságához? Sehogy, azért hozta elő a témát, hogy mások, mint pl te is, gyönyörűen ráharapjatok, és ha tételesen megcáfoljátok azt, amit egyébként ő is tud, hogy hamis, akkor azokba megint beleköthet, megint egy kicsit arrébb rugdoshatja a témát, és HOPP! már nem is arról van szó, hogy a fidesz (hazugok bandája) már megint kibaszik a saját népével...hogy elárulják a nemzetet... hanem azzal, hogy a cigányság azért szaporodik, mert... Ti mérgelődtök ezen a fattyún, ő meg vigyorogva néz valószínűleg, hogy megint sikerült elterelnie a témát a kényes dologról. Abszolút szarik rá amúgy, hogy mit mondtok, csak az a fontos, hogy ne mondjátok azt, amit nem szabad.

anonymand 2012.01.27. 08:50:30

@Ironfist:

Tisztelt Ironfist!

"Oké, hogy amíg ki nem vívja, hogy ne tiszteld, addig tiszteled, de nem vívta még ki?" - pontosítsunk.
Rasszista megnyilatkozások, öncélú vulgarizmus, esetleg más anyjának sexuális tartalmú emlegetése, ezek haladják meg tűréshatáromat. A személyes sértegetésben igen magas az ingerküszöb.

"Nem érvel, terel. Hibás logikával ráadásul." - az esetek többségében ez valóban igaz.
Ha viszont összehasonlítod hasonszőrű társaival, el kell ismerned, hogy ő legalább az érvelés látszatát kelti. Olykor sikerrel.

Ha neki ez a fajta "vita" az örömszerzés módja, hát élvezze!
A kis öröm is öröm, ne feledd.

Tisztelettel:
anonymand

Ironfist 2012.01.27. 09:49:31

@anonymand:
"Ha neki ez a fajta "vita" az örömszerzés módja, hát élvezze!
A kis öröm is öröm, ne feledd."

Nem, neki ez nem örömszezés céljából van, abszolút nem érdekli, miről van szó, miután egy fizetett ember, akinek az a dolga, hogy az embereket a nemkívánatos témától tartsa távol. Ha itt a sertéstenyésztésre harapna rá valaki, akkor arról kezdene el beszélni, csak ne arról legyen szó, hogy a fidesz tönkretesz minet. A téma abszolút lényegtelen, ezért is nem érvel soha. Ez kizárólag terelés, semmi több.

"Olykor sikerrel."

Pontosan ezt kéne elkerülni, mert míg te pl azt hiszed, értelmesen beszélgetsz vele, ő erre magasról tojik. Benyom pár random hülyeséget, és kész. Ha meg az a téma is kínos lesz neki, akkor mintha észre se vette volna, elkezd újabb másvalamiről beszélni, mindegy, csak ne a fidesz árulása legyen a téma. Őt ezért fizetik, Enricot nemkülönben - csak ez utóbbi még arra is képtelen, hogy tereljen.

Viktus 2012.01.27. 11:06:12

@Vidéki:

Üres ígéret maradt a nemzetgazdasági tárca által fennen hangoztatott adminisztráció-csökkentési program. Ahelyett, hogy a beharangozott könnyítéseknek megfelelően csökkentek volna az adószámlák, idén januártól 16 új beszedési, és egy új támogatás jellegű számlát hozott létre az adóhatóság. Emiatt jelentősen növekednek a vállalkozások adminisztrációs és pénzügyi terhei.

penzcentrum.hu/adozas/nesze_neked_adminisztracio-csokkentes_16_uj_adoszamla_lett.1031340.html

Gyuri szerint ez is szexi?

Vidéki 2012.01.27. 11:10:55

Írod: „"A tudat pedig befolyásolja a cselekvést."

„Az a tudat, hogy elesnek az állami nyugdíjtól, több, mint két és félmillió pénztártagot kényszerített "szabad választásra", vagyis visszalépésre. A tudatra példa.”

Valóban a tudatra példa: A te hézagos tudatod arra a cselekvésre késztetett, hogy megírd a valóságot semmibe vevő mondataidat.

Az már kiesik a tudatodból, hogy korábban kötelezően muszáj volt belépni a manyupokba, amelyek hatalmas működési költségekkel működtek, a járulékosok szempontjából rossz befektetési döntéseket hoztak, ezért 14 év alatt siralmasan rossz hozamokat tudtak csak produkálni.

Kizárólagos haszonélvezők voltak a kecskék akikre rábízták a káposztát.

Nagy vesztes volt az államkincstár, ahonnan hiányoztak a nyugdíjkiadások fedezetét biztosító bevételek, ezért évről-évre hatalmas, nagy kamatköltséggel járó hitelfelvétellel kellett fedezni a nyugdíjkassza hiányát.

Erre a Bajnai kormány főtanácsadója is rájött, és széles körben publikálta javaslatait.

Tehozzád ezek a gondolatok még nem jutottak el.

„Le vagy maradva több brosurával.”

Vidéki 2012.01.27. 11:21:35

@Viktus:

Írod. "jelentősen növekednek a vállalkozások adminisztrációs és pénzügyi terhei."

Ez "a vállalkozások verziója", akiknek természetes törekvése az adminisztrációs és pénzügyi terheinek csökkentése, lehetőleg nullára.

Én még olyant nem hallottam, hogy ne siránkoztak volna, a terhek miatt.

Régen ilyen szituációra mondták: "Sír, mint egy fürdős prostituált":

zrobasé 2012.01.27. 12:09:09

@Vidéki: "Ez "a vállalkozások verziója", akiknek természetes törekvése az adminisztrációs és pénzügyi terheinek csökkentése, lehetőleg nullára."

hazudsz.. M.György, Jobbkéz igérte meg az admin. csökkentését...csak ez is olyan lett, mint a nagyarányú áfa csökkentés ?
...úgyhogy kijelenthetjük, hogy egy újabb hazugság mellé került be strigula...

"Én még olyant nem hallottam, hogy ne siránkoztak volna, a terhek miatt."

persze, hogy nem hallottál...hisz ott nálatok, a minisztériumba nem hallatszik fel a nép hangja...te csak a rosszat hallod meg, és a panaszkodókat elhessegeted egy laza "sirós kurva" (tudod, a mondásba kurva van és nem prostituált, te álmodoros) kifejezéssel...

de nem baj, neked jó a 450-es dizel, a 27%-os áfa, a baleseti adó, a járulékemelés, a 37%-os eva...hisz te ebból élsz, amit a dolgos magyar befizet, te abból kapod a fizetésed...

bérkommentelő, hazug göbbelszi propagandista vagy, semmi több

Ironfist 2012.01.27. 13:18:53

@zrobasé:
Mit foglalkoztok vele? A kutya is annak örül, ha foglalkoznak vele. Csak a kutya hasznos is. Ez meg csak egy élősködő. Ha nem törőtök vele, hanem mindenki leignorálja, le fog kopni.

mim 2012.01.27. 13:28:53

@Vidéki: Nálam szép realizált nyereség volt. És szivesebben bízom a pénzem egy olyan intézényre, ami felelősséget vállal. Az állam vállalhat felelősséget, de annak értéke a regnáló kormánytól függ. Egy bank nem 4 éves periódusokban gondolkodik. Ezek alapján jobb a banknál nyugdíjt szaporítani.
Amúgy tudtommal nyugdíjakra nem vettek fel pénzt. Azt ugyanis mindig kigazdálkodták központilag. Amire miatta nem jutott pénz, arra vettek fel.
Van különbség. És, hogy ne legyen félreértés le is írom: prioritás.

Továbbá: A magánnyugdíjpénztáras összegeket nem kizárólagosan nyugdíra fordítják. Nem különítik el, hanem ad-hock módon vészforrásként kezelik. Pedig következő évben és utána is kell nyugdíjat fizetni. Vagyis se nyugdíjra, sem egyébbre nem fog jutni belőle. Vagyis adózó állampolgári szempontból elveszett pénz innentől.

Egy - szerintem - jó analógia: ha kilyukadt a gát és csökken a vízszint, azt nem úgy oldom meg, hogy több vizet vezetek a tóba, vagy lajtos kocsival hordom belé a vizet.

mim 2012.01.27. 13:49:20

Még hozzátenném, hogy vicces kieső pénzekről olvasni, mikor a vád simán visszahull. Lásd az SzJA módosítása. Kieső adó. Nem hiányzik? Vagy ez így "igazságos"? Sok "igazság" létezik. Közel 10 millió csak Magyarországon. Témánként.

Vidéki 2012.01.27. 14:21:40

@mim:
"Ezek alapján jobb a banknál nyugdíjt szaporítani. "

Akkor szaporítsd a banknál a nyugdíjadat, de csak a saját adózott jövedelmedből!

Erre most is lehetőséged van.

Kell kaja,Ibrahim? 2012.01.27. 14:53:20

@Vidéki:" Az már kiesik a tudatodból, hogy korábban kötelezően muszáj volt belépni a manyupokba,"
-Ha nem önként lépett be a több mint 60% ,akkor nyilvánosan ......
-Ellenkező esetben szép csendben...(szabadon választott)

mim 2012.01.27. 14:54:40

@Vidéki: A kormány nem adja meg a lehetőséget a legutóbbi módosítás után a döntés módosítására csak a banki kasszából kifelé. Ezért nincs rá lehetőség. Jojózzanak heréikkel, ne az adózókkal.

Kell kaja,Ibrahim? 2012.01.27. 14:57:04

@Vidéki: "Akkor szaporítsd a banknál a nyugdíjadat, de csak a saját adózott jövedelmedből!"
-Faszfej,láttál már életedben bércetlit

Ironfist 2012.01.27. 15:13:16

KÉRLEK TITEKET, KÖNYÖRGÖM! Ne etessétek már ezt a nyamvadt Vidékit! Őneki ettől áll fel, nem veszitek észre? LESZARJA a témát, csak terel, és ideigesít, ez a dolga, és ha ti reagáltok rá, és idegeskedtek, akkor az neki jó, mert elérte a célját! KÉREK MINDENKIT, IGNORÁLJA LE VIDÉKIT!

Birkesz 2012.01.27. 16:09:33

Enricó lelépett (kezdett összeroppanni szegény) de szólt a főnöknek: "Vidéki, gyere, mert baj van, rossz passzban vagyok, nem bírok eléggé mellébeszélni a Vastagbőrön"....kár, Enricó stílusát majdnemhogy bírom, Vidéki viszont idegesít, ahogy idézetekkel villogtatni próbálja nem létező műveltségét.

anonymand 2012.01.27. 16:40:17

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

"Valóban a tudatra példa: A te hézagos tudatod arra a cselekvésre késztetett, hogy megírd a valóságot semmibe vevő mondataidat." - büntetőjogi tudatom felelősségében kijelentem: unortodox fogállású Mona Liba hazudta a szemembe, hogy "eltőzsdézték" a befektetők pénzét. Határozottan állítom, hogy Bonsai Duce a szemembe hazudta hogy ..."ők vannak sokkal, sokkal kevesebben" (mármint akiknek , az állam által meghatározott módon, reálhozamra lehet számítani).
www.youtube.com/watch?v=6A7lo1sEvag
1 perc 35 másodpercnél.
Azt hallani véltem, aki nem lép vissza az "kiírja magát" a nyugdíjrendszerből.
Igen a hazugság agymosásig terjedő ismételgetése módosította a tudatot.

'"Az már kiesik a tudatodból, hogy korábban kötelezően muszáj volt belépni a manyupokba, amelyek hatalmas működési költségekkel működtek, a járulékosok szempontjából rossz befektetési döntéseket hoztak, ezért 14 év alatt siralmasan rossz hozamokat tudtak csak produkálni." - nem ez a téma. Megint terelsz.
Mán megint.

"Erre a Bajnai kormány főtanácsadója is rájött, és széles körben publikálta javaslatait." - mégsem lopták el a pénzet.
Én is tudok mindenre, meg az ellenkezőjére is példát.
Eszedbe nem jut, hogy a különvéleménnyel rendelkező, ha egyedül van, még nem csinál nyarat?
Miért nem sorolod fel a magukat jobboldalinak tartó közgazdászokat, hogy hanyan véleményezték unortodox szemállású Maximus Balfus "gazdaságpolitikáját" tarthatatlannak.
Ezt viccnek szántam, nem ez volt a téma.

Szóhasmenésed a megszokott terelés.
Na, szevasz!

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: ha jól rémlik, akkor azt kellene megmagyaráznod, hogy az egyszeri lopást mitől tekinted struktúra átalakításnak?
Vagy vannak információid, hogy idén mit fognak ellopni néhányszáz-milliárd erejéig?

mim 2012.01.27. 16:47:23

@anonymand: Valami babaszámlátról pusmognak. Nem kommentelték kormányoldalról.

anonymand 2012.01.27. 16:53:17

@Ironfist:

Tisztelt Ironfist!

Vettem az adást, elmentem.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: nem úgy, Te buta.....

Ironfist 2012.01.27. 17:00:31

@anonymand:
Azért a blogról ne, egyszerűen csak le kell tiltani Vidékit, hogy ne lehessen látni a kommentjeit.

anonymand 2012.01.27. 18:02:58

@Ironfist:

Tisztelt Ironfist!

Leben und leben lassen!

Tisztelettel:
anonymand

Meridian74 2012.01.27. 19:18:39

@mim: csakhogy arra konkrét szerződésük volt, annak alapján intézték a dolgokat, csakhogy Bajnaiék elvalutázták azt a pénzt, amiből a libásokat ki kellett volna fizetniük...

Ezekután kijelenették, nem értenek a libatenyésztéshez, ezért lett balsikerű ez az üzlet... aha, még véletlenül sem azért mert még valutázni sem tudnak. DUPLÁN balfék. És egy ilyenre bízni egy országot?! Még szerencse, hogy csak díszpintynek volt ott, és nem sokáig.

Meridian74 2012.01.27. 19:23:01

@Rufus78: Akkor ezek szerint mégiscsak jó az, hogy Orbán kekeckedik az EU-val, és ezért nem a görögökkel és olaszokkal foglalkoznak, hanem velünk. Mert ugye ha a görögökkel foglalkoznának és nem velünk, akkor már csődöt jelentettek volna, ami magáva rántotta volna az olaszokat, spanyolokat, portugálokat, az íreket, és ezzel az egész EU-t, és beleértve minket is...

Meridian74 2012.01.27. 19:27:02

@mim: "Egy bank nem 4 éves periódusokban gondolkodik."

Nehogy azt hidd... nézd meg a "margin call" című filmet, és át fogod értékelni ezt a véleményedet.

Meridian74 2012.01.27. 19:31:26

@Meridian74: és hogy konkrét példával is szolgáljak, a CIB bankot sem érdekelte az, hogy én, mint rendesen és jól fizető ügyfelük (ezt ők mondták rólam, amikor egy másik - személyi kölcsön jellegű hitel-ajánlattal is megkerestek telefonon, kéretlenül), hogyan fogom lereagálni a későbbiekben azt a húzásukat, hogy akkor is kamatot emelt, amikor éppen csökkenteniük kellett volna.

Nos, én nem felejtek. Soha többet CIB bank. És mindenki mást is lebeszélek róla.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.27. 20:16:07

@Meridian74:
Sosem fogjuk megtudni, hogy az volt-e a jobb, hogy minden figyelmet magunkra irányítottunk, és céltáblával a homlokán állt Magyarország a távcsöves puskák előtt hetekig, vagy az lett volna a jobb, hogy ha sörétessel szitává lövi a pénzvilág fél Európát. Úgyis a jelenből kell kiindulni, nem abból, hogy "de jó lett volna, ha...".
Annyiból mindenképpen nekünk volt szar, hogy Orbán komolytalan lándzsarázása csak időhúzás volt, attól a sörétek még be vannak tárazva. Komolyan, már az is eszembe jutott, hogy Orbán lepacsizott az IMF-fel meg az EU-val, hogy miután Berlusconi kurvázásairól már nem cikkezhet a sajtó, Magyarország veszi át az olaszoktól az EU soros udvari bolondja címet, és szolgáltat témát az újságok bulvárrovatának.

cutcopy 2012.01.27. 20:29:21

Kár hogy nem a szocik maradtak kormányon azoknak, akik most kiröhögik a sikereket..

Viktus 2012.01.27. 20:30:24

@Vidéki:

Gyuriék mondták tavaly micsoda sok milliárdos teher, tehát szerinted Matolcsy fürdőskurva? :O Nem semmi váltás büntit kapsz a pártközpontban, ha ilyeneket írsz.

Vidéki 2012.01.27. 21:56:52

@anonymand:

Leben und leben lassen!

Egy diák ezt így fordította magyarra:

"Leben und lében hagyni":

Ironfist 2012.01.27. 22:42:50

@cutcopy:
"Kár hogy nem a szocik maradtak kormányon azoknak, akik most kiröhögik a sikereket.."

Sikerek? Csak egyet mondj!

Piacbarát 2012.01.27. 23:05:42

érdekes az economist...szemét nemzetközi fuj sajtó...aztat irja...letettük a fegyvert..azaz teljes betérdelés lesz az imf-nek...az eddigi sikereket is törölni kell...

btw Schmitt pali lemondott mán...vagy inkább aláírta már lemondó papírját...nem nyújtják be neki...

Piacbarát 2012.01.27. 23:09:07

@Vidéki: voltál mostanság vásárolni...köszi...eléggé emelkednek az árak...

cutcopy 2012.01.28. 06:05:58

@Ironfist: "Sikerek? Csak egyet mondj!"

Ezért írtam, kár hogy nem maradtak neked a szocik a mai napig hatalmon mert nem kérdeznél akkor ilyet..

Ironfist 2012.01.28. 07:40:11

@cutcopy:
Nem válaszoltál. Mondj egy sikert, amit az elmúlt két évben a fideszkormány ért el!

cutcopy 2012.01.28. 08:14:29

@Ironfist: Szóval neked nem siker az hogy megállították a pusztulást..

Virág et. 2012.01.28. 08:21:32

@cutcopy: Megállították, ja. Javaslom nézd meg, hogy 2010-ben, amikor Bajnaitól átvették a stafétát, hogy állt az ország. És most hogy áll. Ilyen dolgokat nézz: EUR/HUF, CHF/HUF index, CDS felár, államadósság mértéke, vagy akár gazdasági növekedés is. (Viktorék pluszba vették át és talán sikerül 0-ba hozniuk és nem lesz recesszió. Oszkóék -6%-on vették át és pluszban adták oda Orbánéknak.)

És mindezt államosított lakossági nyugdíjmegtakarítások nélkül sikerült.

Virág et. 2012.01.28. 08:29:45

Pusztulás megállítás Fideszéknél, ha 268 Ft-os euróból előbb 324-et, majd - spekulánsoknak hála - 295-öt sikerül csinálni.
Pusztulás megállítás, ha a CDS felár az egekbe szökik, az államkötvényeket 10%-os kamattal tudjuk csak eladni (volt annyi eszük, hogy ennyiért azért nem adták).
Pusztulás megállítása, ha 3000 milliárd államosított forint ellenére az államadosság reálértéke nőtt.
Pusztulás megállítása, hogy a gazdasági növekedést sikerült a térségben a legalacsonyabb szinten tartani - a recesszió valós félelme mellett.
Pusztulás megállítása, hogy úgy csökkentenek adót, hogy közben az összadóteher nő és Európa legmagasabb ÁFA-kulcsát vezetik be.
Pusztulás megállítása, hogy sikerült teljesen lenullázni nemcsak a lakossági, de a vállalkozói banki hitelezést is (aztán meg csodálkoznak, hogy stagnál a gazdaság).

Nem tudom mit szedsz vagy szívsz, de le kéne állni vele.

cutcopy 2012.01.28. 08:43:59

@Virág et.: "amikor Bajnaitól átvették a stafétát"

A stafétaátvétel ingoványaira nem érdemes tévednie egy ellenzékinek:
2002 ben 5 százalékos munkanélküliséget és 53 százalékos államháztartási hiányt vettek át a szocik amit 2010-ben 12 százalékos munkanélküliséggel és 82 százalékos hiánnyal adtak vissza..
Van még kérdés..?

Ironfist 2012.01.28. 09:39:12

@cutcopy:
Elmúltnyolcévezel? Csak sajnos nem ez volt továbbra sem a kérdés. NE TERELJ! Mondj egy darab KONKRÉT sikert, amit a fidesz csinált az elmúlt két évben!

Ironfist 2012.01.28. 09:45:26

@Virág et.:
Imádom, amikor beröffent ide egy fideszes droid, és azt gondolja, mi itt mind szocialisták vagyunk :D

Virág et. 2012.01.28. 09:54:26

@cutcopy: Eddig se volt kérdés, pláne hogy terelsz. Pusztulás megállításáról beszéltél, de a pusztulást már a Bajnai kormány megállította (igazság szerint már Ferenc utolsó vergődése is ebbe az irányba hatott). Viktorék ezeken az eredményeken csak rontottak és sikeresen visszavitték az ország gazdaságát 2008-ba, a Gyurcsány-kormány legsötétebb időszakába. Lehet hátra mutogatni, csak éppen az rontja az összképet, hogy volt ott egy szűk év, amikor a dolgok kivételesen stabilizálódni kezdtek.

@Ironfist: Az a helyzet, hogy perpill nincs egyetlen parlamenti párt sem, akire voksolnék, ha ma választás lenne. A szocik leszerepeltek, a megújulás elmaradt, az LMP soha nem volt szimpatikus, a Fidesz és szatelitpártjai meg még kevésbé.
Remélem a paletta 2014-ig változni fog és a Szolidaritás pl. grundol egy pártot, ami mögé számomra hiteles arcok beállhatnak. Oszkóék például. Különben 2014 lesz az első választás, amikor otthon maradok.

Ironfist 2012.01.28. 10:16:59

@Virág et.:
"Különben 2014 lesz az első választás, amikor otthon maradok."

Csak azt ne! El kell zavarni Orbánékat, mert különben végképp eltörlik az országot a Föld színéről! Ha kell szavazz függetlenre, vagy kispártokra, és javasold ezt mindenkinek, de ha otthon maradsz, és a legtöbben ugyanígy gondolják, akkor biztosan megint a fidesz (=hazugok bandája) nyer, mert ők tudják aktiválni az ilyen agyhalottakat, mint Vidéki, Enrico, eszkep, Csepelinfo, és cutcopy.

cutcopy 2012.01.28. 10:29:05

Marha szépen hangzik amikor valaki büszke arra hogy nem szoci, miközben Bajnai buksiját simogatja aki Gyurcsány helyetteseként csak nyomott egy entert az IMF programjára majd hátradőlve várta a Fidesz kétharmados győzelmét /ja mindeközben felemelte a nyugdíjkorhatárt, felcsippentett 2 milliárd euro hitelt, befagyasztotta a szociális juttatásokat, ja és mellesleg ellopta a 13. havi nyugdíjat/.. Na meg a Szolidaritásban /szocik/ és a millában /exSZDSZ/ bízik..
Vicces..

Szabad Gábor 2012.01.28. 10:32:29

Matolcsy, a termékenység unortodox istene

A viagra hungarica piacra dobásával hazavágjuk a világ gyógyszeriparának javát.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1541_matolcsy_a_termekenyseg_unortodox_istene

cutcopy 2012.01.28. 10:43:46

@Ironfist: "Elmúltnyolcévezel?"

Nem fogok elmúltnyolcévezni ha cserébe jövőnyolcév múlva vitézkedsz majd az euróárfolyammal..

Vidéki 2012.01.28. 11:27:21

@cutcopy:

A mi "szakértői" (Bajnai) kormányunkkal kapcsolatban eszembe juttattad:

A szakértői kormány gondolata valami felsőbbrendűséget képvisel.

Mintha azt mondaná a politikusoknak, hogy jó, jó játszadozzatok, most kiélhetitek magatokat, aztán, ha nehéz terepre érünk, mi vesszük át a kormányt, és mindegy, ti hová akartatok eljutni, mi a mi számunkra kedvező irányba megyünk.

A szakértői kormány gondolata azt sugallja, hogy a politikusok igazából nem értenek hozzá, a demokrácia csak egy díszlet.

Ha a pénzvilág nem látja biztosítva az érdekeit, félre lehet söpörni politikusokat, pártokat, demokráciát.

Azzal ki nem mondott gondolattal, hogy bizonyos politikusokat, bizonyos pártokat nem állítanak félre.

Mert a balliberálisok a szervilizmusukból kifolyólag mindig függetlenek és mindig szakértők.

Vidéki 2012.01.28. 11:33:16

A szakértelemre hivatkozók gyakran szemfényvesztésként használják ezt a fogalmat.

A médiahatalom birtokosai gyakran olyan erősek, hogy nagy hazugságokat képesek széles tömegekkel elhitetni.

Az 1994-es választások előtt az MSZP szlogenje ez volt:

Szavazz ránk, hogy „Végre a szakértelem kerüljön a kormányra”.

Mikor bőséges abszolút többséggel megnyerték a választásokat, annyira bizonytalanná lett a szakértelmükbe vetett hitük, hogy muszáj volt a hozzájuk képest pici SZDSZ-t is bevonni a kormányba, amelyik annak ellenére, hogy pici volt, mint a nyúl farka, képes volt „csóválni” az MSZP-t, mint a farok a kutyát.

A rendszerváltás óta 12 éven át bizonyították hatalmasnak képzelt és hirdetett szakértelmüket.

Virág et. 2012.01.28. 11:37:19

@cutcopy: @Vidéki: 1. Senki nem beszélt szakértői kormányról
2. Milláról sem beszélt senki.

Ti biztos ezt a fórumot olvassátok?

Egyébként a számok (Bajnai számai) őket igazolják, Orbán számai meg a jelenlegi kurzus szegénységi bizonyítványa. Szánalmas, ahogy a költségvetési hiányra verik a mellüket, amikor mindenki tudja, hogy a nyugdíjpénz-államosítás áll mögötte, amúgy 7% körüli lenne, ami duplája az Oszkó-félének.

"A rendszerváltás óta 12 éven át bizonyították hatalmasnak képzelt és hirdetett szakértelmüket. "

Most épp a te pártod bizonyítja a szakértelmét, nem tűnt fel? Másfél éve az államcsőd szélén egyensúlyozunk Matolcsy szakértelmének köszönhetően. Ez még Ferencéket is alulmúlja.

Bár az olyanok, akik 2008-ban tüntetni mentek a résztandíj ellen, 2012-ben meg bőszen védik a teljes tandíjat, az olyanok nyilván más szemüvegen át látják a világot. :)

cutcopy 2012.01.28. 11:51:50

@Virág et.: "1. Senki nem beszélt szakértői kormányról
2. Milláról sem beszélt senki."

Ja hogy úgy gondolod te vagy itt aki megmondja miről beszél bárki is..? )

cutcopy 2012.01.28. 12:10:15

@Vidéki: A szakértői kormányról nekem meg az jut az eszembe, amikor Orbán mindjárt az őszödi beszéd után egyből ezt javasolta, de a szoclibek még is inkább elbukdácsoltak Fletóval még két és fél évet a nagy pofára esés előtt..

Ironfist 2012.01.28. 12:29:41

@cutcopy:
1.- Bajnai buksiját simogatta az Orbánod is kint az EUban, csupán a hozzád hasonló birkamagyaroknak kommunikálja, hogy Bajnai szar volt.
2.- Szakértői kormány volt a Bajnai féle, de aki a legjobban sírt utána, azaz az Orbánod, az minek is a szakértője?
3.- Megint terelsz. NE TERELJ! MONDJ EGY SIKERT AMIT A FIDESZ (=HAZUGOK BANDÁJA) CSINÁLT A KÉT ÉV TELJHATALMA ALATT!

(gyengébbek kedvéért [Béla bácsi... Vidéki... satöbbi...] ez nem kiabálás, csak a lényeg kiemelése)

Q-in-Law 2012.01.28. 13:34:49

"Képtelenség!" - mondta az egykulcsos adórendszer megváltoztatásáról Orbán Viktor az elmúlt napok egyik kormányülésén a Magyar Nemzet információi szerint.

Azt hiszem ennek a nyilatkozatnak a tudatában biztosak lehetünk benne, hogy jön a többkulcsos szja.

csárli hárper 2012.01.28. 14:08:58

azt hogy ez a szargyártó faszkalap össze-vissza beszél, már megszoktuk, az a nagyobb baj hogy az agyatlan birkák el is hiszik amit ez a senkiházi böfög

rendkívül sikeres miniszter, rendkívül sikeres gazdaságpolitika? elmész te az anyádba, hülye fidesznyik majom!

cutcopy 2012.01.28. 14:54:51

@Ironfist: "a hozzád hasonló birkamagyaroknak"

Te nem lenni magyar..? Akkor mit okoskodni itt magyar nyelven..?

Ironfist 2012.01.29. 00:57:09

@cutcopy:
Te nem tudni olvasni, vagy kérdést értelmezni? Akkor miért nem mondani már, csupán egy, azaz egy, csak egyetlenegy siker, amit fidesz(=hazugok bandája)kormány tenni elmúlt két évben?

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.01.29. 09:37:43

@Ironfist: A válaszra én is nagyon kíváncsi vagyok, ugyanis ezt a kérdést már én is feltettem, de választ nam kaptam rá. Remélem, Te most sikerrel jársz!

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.01.29. 20:54:19

@Kandeláber: ó de baba kis komment, Lámpavas.

ad 1: te ATV-t nézel? :D laza.
ad2: bájos a megkülönböztetés, gondolom (ha már így szükségesnek tartottad) akkor ezek szerint ti vagytok a naciszocik, az ellenfeleitek meg az internaciszocik. hát nem cukor?
de azért nem lehetne inkább, hogy mindahányan kik vagytok, nagy szocialista egyetértésben (elvtársi sorsközösségben) elhúzzatok a náthás faszba?
ad3: még az IMF-ben is inkább megbízom, mint bennetek. igaz, hogy egy többszörösen eíitélt rablócigányban is inkább megbízom, mintsem a kompániátokban, szóval az IMF eredménye sem túl kecsegtető.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.01.29. 20:56:57

@Vidéki: Tehát a szervilizmusból következik a felsőbbrendűség? Ez a great twist?

Ne gondolkozz inkább, tavaris, térj vissza a jól bevált panelekhez. Tudod, személyes megszólítás, megszólított degradálása, frappánsnak tartott idézet. Az még megy.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.07. 08:27:15

Remek, hogy a második vonal már az Elkúrás 2.0 beismerésénél tart:

index.hu/belfold/2012/02/06/lazar_most_mar_hibakat_javitana/

Végre talán kapizsgálják, hogy arrogáns faszfejnek lenni a politikában nem kifizetődő. Persze pezsgőt még nem érdemes bontani, ha egyszer úgy gondolják, hogy majd egy "imázskampánnyal" megdumálhatnak minket, hogy a bab is hús.

Ironfist 2012.02.07. 09:38:04

@Rufus78:
"„igaztalan állítás sértés valamennyi magyar számára”. "

Meg a büdös kurva anyját megint. Tényleg ennyire vakok a fideszbuzik, hogy nem látják, ezek a moslék férgek kisajátítják maguknak a magyarságot?

anonymand 2012.02.07. 10:35:38

@Ironfist:

Tisztelt Ironfist!

Csak idézek egy-két hozzászólást egy másik blog-tól:
"A baloldalt nem pátyolgatni kell hanem eltapostni." - Poors&Worse
..."mindegy, csak a bibsibolsilibsi bagázs agyon legyen baszva, mit a tányérodra pofátlankodó légy.
Ebben én is tökéletesen egyetértek vele..." - hoplita
Ők tartják magukat magyarnak, demokratának.
A többit (akik gyűlölködnek) meg el kell taposni.....

Tisztelettel:
anonymand

Ironfist 2012.02.07. 11:55:01

@anonymand:
Hoplita? Ismerős, ő pont emiatt az ordenáré viselkedés miatt lett kibannolva innen.

anonymand 2012.02.07. 12:40:26

@Ironfist:

Tisztelt Ironfist!

Török Gábornak meg szava nincs rá.

Tisztelettel:
anonymand

süti beállítások módosítása