Skip to content


       Szűrés lista

A szocik nagy stratégiája

Azoknak küldöm ezt a postot, akik múltkor fennen hangoztatták, hogy márpedig az MSZP igenis emberségből, emberbaráti szeretetből, és az emberek iránti együttérzésből vett részt az Éhségmeneten.

Frászt, aranyoskáim. A szocik szavazatokért bármit.

Könnyfakasztó vallomások a HVG-n:

"2014-ben nem lehet 13. havi nyugdíjjal kampányolni. Ki hinné el?” - így fogalmazta meg egy neve elhallgatását kérő vezető szocialista politikus.

"A párt választmányi elnöke, Simon Gábor a hvg.hu-nak azt fejtegette, hogy az MSZP az éhségmenetes akcióban hiteles tudott maradni, nem telepedett rá annak szervezőire. Más szocialista politikusok ugyanakkor elismerték: hallottak olyan kritikákat a menet résztvevőitől, miszerint a menet Kossuth téri fogadtatásának majálist idéző hangulata nem volt túlzottan szerencsés."

"A szocialista párt stratégiaváltását már tavaly eldöntötték, de annak első jelei most láthatóak csak. A stratégia egyik legfontosabb eleme egy szocialista forrásunk szerint az, hogy a párt ne csak központilag kommunikáljon, hanem cselekedjen, akciózzon is, méghozzá helyi szinteken. „Ott kell lenni, részt kell venni az eseményeken. A pártnak helyben meglévő, az embereket foglalkoztató problémákat kell felvállalnia” - mondta a politikus, hozzátéve: az MSZP-nek elsősorban alulról kell (újra)építkeznie. „A választmányunk tavaly tavasszal elkezdte ezt a munkát. Meghatároztuk, kik azok, akikkel az együttműködés kialakítható és kiknek az érdekében” - mondta forrásunk. Eszerint az MSZP három, egymással nem feltétlenül azonos elemre építené a stratégiáját. Az együttműködő oldalra, a bázisra és a kedvezményezett oldalra.

Az „együttműködő oldalon” a lapunknak nyilatkozó egyik szocialista politikus a társadalomnak azt a rétegét érti, amelyben minél nagyobb arányban meg kell szerezniük a támogatottságot. „Ez a társadalom aktív középgenerációja. Azok a negyvenes-ötvenes korosztályhoz tartozó adófizetők, akik a vállukon viszik az országot. Ha korcsoportra bontanánk le, akkor nagyjából a 35 évestől azokig, akik a nyugdíj előtt állnak” - mondta a politikus.  Őket azért tekintik „együttműködő oldalnak”, mert - mint ahogy forrásunk mondta - ők a jövedelemtulajdonosok, „az ő adójukból lehet kormányozni”. „De a kedvezményezettek között ott kell lenniük az elesetteknek, vagy azoknak, akiknek kevesebb az érdekérvényesítési lehetőségük, például a fiatalok, nyugdíjasok, szociálisan nehezebb helyzetben lévők” -tette hozzá."

"„A Fidesz most ott áll, ahol 2010 előtt mi álltunk. Azért tűnik még biztosnak a győzelmük, mert a másik oldalon még nem dőlt el, kik lesznek az alternatíva velük szemben” - vélekedett egy másik, név nélkül nyilatkozó szocialista parlamenti képviselő. Szerinte a legnagyobb kihívás az MSZP-ben most az, hogy ki lehet-e törni az illúziókra épülő kampánypolitikából és lehet-e helyette racionálisabb módon, a valós helyzetből kiinduló politikát csinálni. „Eddig egyszer sikerült, egy évig, amikor Bajnai azt mondta, nagyon fog fájni, és egy évig ennek jegyében kormányzott. Utólag visszanézve magasabb az elfogadottsága annak az egy évnek, mint bármi másnak, ami azóta történt. De nem biztos, hogy Magyarország azt igényelné, hogy ez így legyen” - magyarázta a képviselő.

2006-ban az igazi balhé abból volt, hogy a szocik lényegesen kevesebbet ígértek, mint Orbán úr, s mégis nyertek. Bennünk is mindig ott volt, hogy ezt tompítani, tompítani kellene, mert ez valóban egy spirál. Most már a ciklus elején, az első frakcióülésen az volt az álláspontunk, hogy olyan meccsbe nem megyünk bele, amelyben pirosat igénylünk, de abból nemcsak piros, még sárga sem lesz” -mesélte Göndör István. De szerinte nem elég, ha ők változtatnak a stratégiájukon. „Az is fontos lenne, hogy a választópolgár rájöjjön, hogy amit egy politikus mond, annak mi a valóságalapja, van-e alapja” - mondta."

Ebben szerettünk volna segíteni, további szép napot kívánunk.

ehsegmszp.jpg

Címkék: politika közélet mszp

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr64182908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secnir 2012.02.23. 09:18:01

szerintem át kell írni a választási törvényeket. lehessen ígérgetni kampányidőszakban, ofkörsz. bármit.
azonban.
megalakulás után 6 hónappal a választási ígéreteket számon lehessen kérni. törvényileg. ha adott politikus nem tartotta be az ígéreteit, repül. ha a politikusok több mint 50%-a nem tartotta be, új választások jönnek.
ennyi.

7esbusz 2012.02.23. 09:22:07

"vagy azoknak, akiknek kevesebb az érdekérvényesítési lehetőségük, például a fiatalok, nyugdíjasok.. "
BRUHAHA
Ebben az országban CSAK a nyuggereknek van érdekérvényesítő lehetőségük. (és persze milliárdos "vállalkozóknak", de az más tészta)
"Azért tűnik még biztosnak a győzelmük.." fuldoklom a röhögéstől... fő az önbizalom. És aztán majd bilibe lóg a kis kezük...
"Utólag visszanézve magasabb az elfogadottsága annak az egy évnek, mint bármi másnak, ami azóta történt. De nem biztos, hogy Magyarország azt igényelné, hogy ez így legyen” - magyarázta a képviselő."
Ja, nekünk hazudozni kell. Az meg már olyan jól megy....

Guszti bá 2012.02.23. 09:26:12

@7esbusz: "Ebben az országban CSAK a nyuggereknek van érdekérvényesítő lehetőségük..."
Mekkorát tévedsz, a tuggyukkiknek is van ám. Bár nekik az egész világon van.

Marcellusca 2012.02.23. 09:35:28

KBM!!!
Aszongya: "Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés..." - ha a címlistából akarom megnézni, viszont a Legfrissebb kommenteken keresztül meg OK a dolog. :(

@dr.dr. Secnir doktor: Na, ne szórakozzá, vaze!
Akko' csinálni is köll választási kampányizét, ami alapján visszakérdezhető a dolog.
Mennyivel eccerűbb csak beböfögni a tutit, oszt úgy nyerni!
xD

tarackos 2012.02.23. 09:42:32

Amit mostanában a szocik előadnak az gusztustalan. Egyetlen épkézláb ötletük sincs de azonnal rárepülnek mindenre amiről azt gondolják 1 másodpercre is növelheti a népszeráségüket. Az azonban nem nő ellenben kompromittálja azokat akiktől le akarják nyúlni a show-t.

Vagyis alternatívát továbbra sem tudnak felmutatni ellenben károkat bármikor képesek okozni...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.02.23. 09:46:15

"Eddig egyszer sikerült, egy évig, amikor Bajnai azt mondta, nagyon fog fájni, és egy évig ennek jegyében kormányzott. Utólag visszanézve magasabb az elfogadottsága annak az egy évnek, mint bármi másnak, ami azóta történt. "

Talán ezt kellene akkor csinálni, elvtársak... Bár tökmindegy, mert a hitelességük sehol sincs. Se Fidesznek, se az MSZPnek.
Ha bármelyik politikus kiáll este, és azt mondja, hogy reggel felkel a nap, én tuti beszerzek pár gyertyát a biztonság kedvéért...

flamer 2012.02.23. 09:48:21

@dr.dr. Secnir doktor: Ja, ez tényleg megoldana mindent. Az is milyen fasza volt, amikor a Medgyessy tényleg betartotta a választási ígéreteit.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.23. 09:49:48

@dr.dr. Secnir doktor:
Nagyon rossz megoldás. A legrosszabb politika eddig az volt, amikor betartották az ígérgetést, lásd 100 napos program, pedig ott csak erős ellenzéki nyomás volt, mi lenne, ha törvényi nyomás is lenne.

Énbagoly 2012.02.23. 09:50:29

Ezek az emberek teljesen hiteltelenek.
Egyrészt nevetséges ez a stratégiájuk, másrészt ne gondolják már azt, hogy minden ember teljesen hülye, és nem emlékszik arra, hogy miket csináltak.
Csak szóban akarnak megújulni, igazán ugyanazok az emberek maradtak a párt vezetésében, akik már annyiszor csináltak szart a szájukból, hogy a mondandójuk ellenkezőjét sem hiszem már el nekik.

kzoltana 2012.02.23. 09:52:36

Ahány baloldali mozdulat, annyiszor növekszik Orbán Újraválasztásának esélye.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1733_gyurcsany_ketszer
Lassan már elment két és csak a teszetoszaság észlelhető az ellenzék soraiban.

mendson 2012.02.23. 09:53:05

Mem értem mi a gondja a blog írójának.Ebben az országban a szavazók jó nyolcvan százaléka ,oldalfüggetlenül, amolyan futball szurkolóként szavaz ,vagy elegánsabban hitkérdésként kezeli a dolgot.Pédának okáért itt az a vizidijról szóló népszavazás. Volt itt a virtuális térben olyan töritanár (talán emlékszik rá valaki sasika néven blogolt) aki azt irta, ő is érti miért kell a vizitdij ,de a Gyurcsány....
Értitek akkor a helyzetet.

Ironfist 2012.02.23. 09:54:10

@Marcellusca dr.:
"KBM!!!
Aszongya: "Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés..." - ha a címlistából akarom megnézni, viszont a Legfrissebb kommenteken keresztül meg OK a dolog. :("

Ja, nálam ugyanez.

@dr.dr. Secnir doktor:
"szerintem át kell írni a választási törvényeket. lehessen ígérgetni kampányidőszakban, ofkörsz. bármit.
azonban.
megalakulás után 6 hónappal a választási ígéreteket számon lehessen kérni. törvényileg. ha adott politikus nem tartotta be az ígéreteit, repül. ha a politikusok több mint 50%-a nem tartotta be, új választások jönnek.
ennyi."

Szerintem meg az volna a legegyszerűbb, ha volna rendes oktatása az országnak, és nem volnának olyan ostobák az emberek, hogy arra csorgatják a nyálukat, hogy ki ígér többet, hiába látszik első pillantásra, hogy teljesíthetetlen. Jaaaaa, hogy a fidesz pont most verte szét az oktatást? Hát kérem... ősi stratégiára jöttek rá... a buta ember irányítható.

Egyébként gondolkoztam már azon is, hogy csak annak lehessen szavazati joga, aki legfeljebb fél éves, hivatalos okirattal rendelkezik, hogy x mennyiség felett van az IQ-ja. Most őszintén, azok, akik nyögvenyelősen 12 év alatt végzik el az általános iskolát, azt is csak azért, mert kötelező, és a tanárok átrugdalják őket, aztán "NA VÉGRE!" felkiáltással már szabadulnak is rá a munkanélküli segélyre, meg a bűnözésre, azok is szavazhatnak. Kinek hiányzik az ő szavazatuk, ami megvehető egy kiló lisztért? Magasról szarik az országra, és nem csak a saját jövőjére, ugyanis máról holnapra él, de az országéra is. Akkor miért legyen joga meghatározni azt, ki vezesse az országot négy éven keresztül? Tudom, megvezethetők azok is, akik belegondolnak az ország jövőjébe, de ők kevésbé szerintem. És mondjuk, ha teszem azt, egy átlag 110 IQ alatt nem lehetne szavazni, az nem hiszem, hogy túl sokakat bántana. IQ teszt eredményként meg nem az RTLklubos nagyIQteszt műsort venni alapul, hanem hivatalos, központi felmérést pszichológusoktól, satöbbi. És akkor ez még csak nem is lenne elnyomó rendszer, mert egyrészt tanulással megszerezhető a több ész, másrészt meg aki szavaz, az több ésszel valószínűleg nem csak saját önös érdekéből teszi majd - többnyire - és így mindenki jobban jár hosszútávon.

Én is akarok kommentelni 2012.02.23. 09:54:43

@dr.dr. Secnir doktor:
Miért? A fidesz nem ígért semmit. Azt be is tartotta. Sőt, túl is teljesít. Akkor maradhatnak még 20 évig? :o

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.23. 09:57:27

Minden politikus akasztanivaló. Teljesen mindegy, hogy fideszes, szoci, vagy más.És nem csak Magyarországra vonatkozik ez.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.02.23. 09:58:31

@Ironfist: ezt CSAK akkor tudnám támogatni ha a megozott törvények egyike se vonatkozna azokra kik nem szavaznak. CSAK így lenne fair. Le--rom de ők is tegyék ezt és hagyják pl hogy azt csináljak a saját földemen amit akarok. /pl lezárom a légteret felette/

Én is akarok kommentelni 2012.02.23. 10:01:06

@Ironfist:
Azokat a jó munkásembereket akik végigdolgozzák és adózzák kétkezi munkásként az életüket, de nem műveltek, nem tanultak folyamatosan tovább és tovább miért fosztanád meg a szavazati joguktól? Egy mezőgazdasági szakmunkásképzőt elvégzett, majd dolgozni kezdő embertől te ne várj el 100 feletti IQt.

2012.02.23. 10:04:51

Az a gond, hogy hiába néhány jó gondolat (már ha van valakinek), minden posztra nem lehet normális embert ültetni. Nincs annyi az országban. Hiába volt szimpi a Bajnai (csakhogy a szocik is rájönnek végre), sok a minisztérium és az állami cég, meg a vezető beosztás, ezek egy részét (vagy többségét) úgyis valami idióta fogja betölteni.
Egyszerűen nincs annyi ép gondolkodású ember az országban, aki pozícióba kerülhetne, vállalná is és még értene is ahhoz, amit csinál.
Szar ügy.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.02.23. 10:06:17

Hajrá István! Én szurkolok Nektek! Egészen biztos vagyok abban, hogy 2014-ben sikerülni fog, ilyen hiteles arcokkal, mint amilyen Te is vagy, nem veszíthettek...

Kivlov 2012.02.23. 10:09:28

@mendson:
Erről van szó. Zsigerből szavaz az emberek 80%-a. Ezért is felesleges a program. Meg azért is, mert úgysem tartják be...

is 2012.02.23. 10:13:40

"A szocik szavazatokért bármit."

Te, komolyan mondom ezt szögeld ki a falra. Melyik párt nem a szavazatokért hajt? Ne hajtson rá? Legyen szűz és kurva? Ha nem kap szavazatot, akkor minek párt? Te tényleg azt akarod, hogy párt legyen, de ne hajtson a szavazatokra? Értelmes embernek tartod magad?

A FIDESZ szavazatokért bármit.
Az LMP szavazatokért bármit.
A Jobbik szavazatokért bármit.
A DK a szavazatokért bármit.

És akkor nagyon lelkesen és okosan leírod, hoyg egy párt azon gondolkodik, hogy hogyan kaphat több szavazatot. Nahát! Mik vannak! Képzeld, a szomszéd nő meg sminkeli magát, hogy több pasinak tetszen! Írjál már erről is egy leleplezőt, légyszi!

torró 2012.02.23. 10:13:41

Egyébként/ezt valamelyik poszthoz már leírtam/ nekem a szervezés körül is gyanús az éhség menet történet, ugyanis, nem tudom ki látta mikor indul a menet ott média ott áll előttük az állítólagos főszervező, elég bénán nézelődik, majd odalép Nyakó,/ ez a szép benne/ vállon veregeti a figurát, hogy :"na mondjad tesókám" .Akkor hogy is van ez? Ennyit a civil és pártatlan szerveződésekről!
Egyébként nekem tetszett az is amikor az LMP láncos akcióján, a Gyurcsányék egymást szinte letaposva nyomultak, hogy kit vigyenek be a rendőrök. Lejáratva az LMP akcióját:
Röviden, bármire képesek hogy valahogy visszakapaszkodjanak. Ámbár, vannak érdekes jelenségek, főleg ha Kovács László tegnapi sajtótájékoztatóját megnézi az ember. Egész más a retorika, ami tőle, legalábbis részemre meglepő.

Secnir 2012.02.23. 10:15:35

@Én is akarok kommentelni: @Zabalint: @flamer: @Marcellusca dr.:
mér' volna rossz?
választások előtt két héttel kiadni egy doksit, aszondja:
Fidesz: 1. nyugdíjat emelünk 5 %-al, 2. megmentjük a BKV-t, 3. nem veszünk fel hitelt az IMF-től
MSZP: 1. nem emelünk nyugdíjat 2. bevezetjük a kétkulcsos adót 3. ügynökmúltat nem piszkáljuk
LMP: 1. ügynökmúltat felszínre dobjuk 2. nyitunk nyugatra 3. bevezetjük a kétkulcsos adót
MDF: 1. nem veszünk fel hitelt az IMF-től, 2. ügynökmúltat nem piszkáljuk
Jobbik: 1. bevezetjük a cigányság körében a kijárási tilalmat 2. megerősítjük a rendőrséget (felveszünk 500 főt) 3. ügynökmúltat felszínre dobjuk
Zsanó Géza független: 1. ügynökmúltat felszínre dobjuk 2. bevezetjük a kétkulcsos adót 3. megerősítjük a rendőrséget (felveszünk 500 főt) 3. ügynökmúltat felszínre dobjuk 4. nem emelünk nyugdíjat 5. Egyelőre tárgyalunk az IMF-el.

és ezt megjelentetni nyomtatott sajtóban, interneten stb., DE! innentől kezdve kampánycsend a pártok részéről. az emberek beszéljék meg. maguk között. elviselhetőbb volna, mint az, ami most folyik.

is 2012.02.23. 10:17:03

@7esbusz: "Ja, nekünk hazudozni kell."

A 2008-as hülyenépszavazást 83% ette meg, pedig mindegyik kérdése hazugság volt. 2010-ben a FIDESZre legalább 30% ember szavazott, akit erre konkrétan bepaliztak hazugságokkal. Ha te mindkét próbát kiállítad, akkor rendben van, hoyg ezt kikéred magadnak, de ezzel te a törpe minoritás vagy csak. A nagy többségnek tényleg hazudni kell.

teddyde 2012.02.23. 10:23:24

Ez egy elég fos akármi lett, bármi is volt vele a szándék...

csodaszép 2012.02.23. 10:23:34

Mielőtt pofátlanságról beszél a posztoló, megkérdezte pl Tóth Imre menetelőt, hogy mi a véleménye a szocik támogatásáról? A stratégia váltás , ha közelebb hozza az embereket, csak jó lehet. Mindenkire ráférne hogy magábanézve stratégiát váltson, az ország lakosainak érdekében. A jelenlegi hozzáállással Árpád atyánk egyedül ereszkedett volna le a vereckei szoroson, mert nem lett volna még két lovas sem, aki egyirányt választana.

ketroot 2012.02.23. 10:24:25

Ez az ország megérett a pusztulásra.

is 2012.02.23. 10:25:30

@dr.dr. Secnir doktor: a 2010-es választások előtt már nagyon gáz volt, hogy a FIDESZnek még egy doksija sincs. akkor összedobtak 96 oldalt úgy, hoyg semmi, de semmi konkrétum nem volt benne. szerinted ki állítaná össze a témákat? miért kellene azt bármelyik pártnak is elfogadni?

helyesen a szavazóknak kellene a jó büdös francba elküldeni azt a pártot, aki program nélkül indul. nálunk? 53% szavazatot kapott az a párt, aki semmit, de semmit nem árult el abból, amit aztán csinált. itt a szavazókkal van baj, azok olyan sötétek, hogy nem követelik meg a pártoktól a világos, számonkérhatő programot. nyugaton a FIDESZ 2010-ben program nélkül 4%-ot kapott volna.

Homeoffice 2012.02.23. 10:27:01

@R.H. ny.:

Még szerencse, hogy a paradicsomos káposzta nem üvölti a képembe, hogy "márpedig minden héten ezt kell ennem...."

Tardigrada. 2012.02.23. 10:28:59

@Ironfist: az adott populáció átlagos iq-ja 100, tehát a választópolgárok nagyobb részét ki szeretnéd zárni...

ODIV 2012.02.23. 10:29:14

Az a vicc az MSZP-ben, hogy most ismerik fel azt, amit Gyurcsány 2006-ban megfogalmazott az öszödi beszédben. Ezért őt akkor keresztre feszítették, pedig nem csinált mást, mint kimondta azt, amit mindeki tudott. Nekik még kellett 6 év, és a Gyurcsány kiválása ahhoz, hogy ezeket a nyilvánvaló dolgokat felfogják.
Na, ezért fogy az MSZP tábora. Remélem, épeszű ember ilyen lassú felfogású politikusra nem szavaz.
Gyurcsány pedig jól elkúrta a dolgot, mert ha 2006-ban lemond és kilép az MSZP-ből, akkor mostanra már felépítette volna a táborát, visszaszerezte volna a hitelességét. Valamint ráverhetett volna minden balhét az MSZP-re. De ugye neki is kellett pár év, hogy ezt belássa. Sajnos, vagy szerencsére már ő is elásta magát, de még kell neki pár év, hogy ezt maga is belássa.

jozicsenko 2012.02.23. 10:29:37

a facebook-os képet nem rakjátok be illusztrációnak? (Puch László Audi reklámját...)

Vidéki 2012.02.23. 10:32:04

A népi közmondás szerint: „Három a magyar igazság”.

Háromig könnyű számolni, e felett a csekély IQ-val renedelkezők könnyen elveszítik a fonalat.

Ezért közérthetően hangzik az amit Vastagbőr informátora szerint az MSZP gondol:

„az MSZP három, egymással nem feltétlenül azonos elemre építené a stratégiáját. Az együttműködő oldalra, a bázisra és a kedvezményezett oldalra.”

Én kibővítenémtovábbi javaslatokkal is.

Ha a Népszava az MSZP szócsöve, és az Amerikai Népszava a Népszava testvérlapja, akkor:

1. ne hergeljék azokat, akik Magyarországon magyaroknak merik gondolni magukat ilyen szövegekkel:

„„. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős”.

"a magyar genetikusan alattvaló”.

„röfög és zabálja a moslékot,”

„Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.”

2. ne hergeljék azokat, akik Magyarországon keresztényeknek merik gondolni magukat ilyen szövegekkel:

"A katolikus egyházat ki kell söpörni a politikából és az államhatalom bástyái mögül. Szent István a korabeli „politikai katolicizmus” felvételével csatlakozott Európához. Most a politikai katolicizmus kirúgásával lehet bent maradni Európában. Aki ezt megteszi, a legnagyobb magyar államférfi lesz.

Tiporjátok el a gyalázatost!"

az Amerikai Népszavában jelentek meg a katolikus emberekkel szembeni alantas eszmék, de ez a Népszava testvérlap (állítólag az MSZP pártlapja) ingerküszöbét nem érte el.

Szemük sem rebbent, arcizmuk sem rándult, noha úgy tudom az MSZP-nek van

„Hívő tagozata” is.

Hogyan fér meg egy akolban a farkas és a bárány?.

3. ne hergeljék azokat, akiket irritál, ha az Eu arrogáns potentátjai irracionálisan érvelve, érveiket piszkos forrásból merítve úgy viselkednek, hogy éreztetik, hogy nekik korlátlan hatalmuk van a nekik kiszolgáltatottak felett.

Az MSZP-s Eu parlamenti képviselők, Göncz Kinga és Tabajdi Csaba, valamint a Gyurcsány által EB taggá akkreditált Andor László Magyarország ellenes aknamunkája is hozájárult a Magyarországot alaptalanul sujtó határozathoz, és erre őket az MSZP vezetése utasította.

„Az EU történelmében először sújthatnak ilyen szankciókkal egy tagállamot a túlzott deficit miatt. Vagyis nem két évvel ezelőtt, amikor például Írországban 32 százalékos volt a deficit, vagy tavaly, amikor Portugália, Spanyolország, Lengyelország, az Egyesült Királyság és Lettország is nyolc-tíz százalékos hiánnyal zárt.

Nem, akkor nem rettegett senki a felboruló pénzügyi egyensúly miatt,

csak most lett hirtelen úrrá a szorongás az uniós döntnökökön.

Nehéz mindezt komolyan venni. „

De muszáj komolyan venni az idegenbe szakadt MSZP-s hazánkfiai áskálódását.

Török Gábor politológus is megfogalmazta, hogyan kellene egy felelősen gondolkodó ellenzéknek viselkednie (ahhoz lépest, ahogyan a valóságban viselkedik)

„S végül az ellenzéki szereplőké, akik esetében a legnagyobb kérdés az, képesek-e úgy érzékelhető nyomást gyakorolni a kormányra a változások érdekében, hogy közben nem destabilizálják, s ezáltal nem gyengítik, nem szolgáltatják ki még jobban az országot.

Aki ma valóban fontosnak tartja a nemzeti szuverenitás és vele együtt a nemzeti önbecsülés megőrzését, annak azon kell dolgoznia, hogy elkerüljük ezt a végkifejletet.

Még azoknak is, akik bizonyára lelkesen ünnepelnék Orbán Viktor kívülről kierőszakolt megbuktatását, tudniuk kell, hogy egy ilyen lépést sokadíziglen megszenvedne az ország.

Lehetetlenné tenné a normális politikai diskurzust, a magyar politikát az eddigieknél is irracionálisabb irányba, a mítoszok, a hiedelmek és a legendák felé terelné

Olyan út ez, amelyet csak az kívánhat, akinek Orbán bukása fontosabb az ország jövőjénél.”

Ezeket az Orbán-fóbiától eszüket vesztett alakokat hiába kérleli Török Gábor:

Nekik Orbán bukása fontosabb az ország jövőjénél.

molaris 2012.02.23. 10:33:14

Mielőtt elolvasnám a hozzászólásokat:
- meglátásom szerint az MSZP leginkább Piszkos Fredhez hasonlít, a szeretete öl, butít és nyomorba dönt.

Ironfist 2012.02.23. 10:33:52

@Sztavrosz_:
"ezt CSAK akkor tudnám támogatni ha a megozott törvények egyike se vonatkozna azokra kik nem szavaznak. "

Ja, akkor viszont viseld el, hogy a megvezetett tömegek olyant választanak meg, akitől hányni tudnál. Ez van, így működik a demokrácia.

" CSAK így lenne fair. "

Ki beszélt itt fair-ről? Csak kurvára elegem van, hogy a fair-ség érdekében feláldozunk mindent már. A faszomat a politikai korrektségbe már!

" Le--rom de ők is tegyék ezt és hagyják pl hogy azt csináljak a saját földemen amit akarok. /pl lezárom a légteret felette/"

Remek, tedd. De akkor én, mint állam, hadat üzenek neked, mert megpróbáltál kiválni az országból. Földedet elkobzom, teged pedig lázadásért egy életre lecsuklak. Na? Hogy tetszik?
Vagy eszerint a logika szerint rám nem vonatkozik a jelenlegi alkotmány, mert nem tartom elfogadhatónak?

@Én is akarok kommentelni:
"Azokat a jó munkásembereket akik végigdolgozzák és adózzák kétkezi munkásként az életüket, de nem műveltek, nem tanultak folyamatosan tovább és tovább miért fosztanád meg a szavazati joguktól? Egy mezőgazdasági szakmunkásképzőt elvégzett, majd dolgozni kezdő embertől te ne várj el 100 feletti IQt."

Pedig de, az IQ ugyanis nem csak tanultság, hanem józan paraszti ész, és logika is. A mezőgazdasági szakmunkás simán van IQsabb, mint az átlag szerintem.

7esbusz 2012.02.23. 10:34:38

@is:
na ja. Ahogy mondani szokták: Igény, az volna rá...

Ironfist 2012.02.23. 10:38:04

@Tardigrada.:
" az adott populáció átlagos iq-ja 100, tehát a választópolgárok nagyobb részét ki szeretnéd zárni..."

Ezt honnan tudod? Vagy a hasadra csaptál, mint én, amikor 110et mondtam?

Wendiii · http://hivataliagyhalal.blog.hu 2012.02.23. 10:39:28

Ezeknek én azt sem hiszem el, ha kérdeznek. Mi a valóságalapja a mondanivalójuknak? Ezt bárki meg tudja mondani: semmi.

Tardigrada. 2012.02.23. 10:39:34

nem, onnan tudom, hogy az iq-t így kalibrálják mindig

Secnir 2012.02.23. 10:39:48

ja. egy privát dolog:
kapott valaki (rajtam kívül) a privát emailcímére levelet a SOCIETAS-tól?
Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom feladóval HÍRLEVELET??????
WTF?

feladó Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom info@societas.hu a(z) mail121.us2.mcsv.net domainen keresztül
válaszcím Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom <info@societas.hu>
címzett *************@gmail.com
dátum 2012. február 22. 18:36
tárgy Societas Netújság
küldő mail121.us2.mcsv.net
hitelesítő mail121.us2.mcsv.net
Ez az üzenet főként a beszélgetésben részt vevő személyek miatt fontos.

beszaharás. elkezdődött a kampány...

ODIV 2012.02.23. 10:40:05

@Vidéki: Ez a mondás igaz a másik oldalra is: "Orbán kormányzása fontosabb nekik az ország jövőjénél."

Persze, ahogy ezt leírtam, már éreztem is, ahogy a bolsevik vér szétárad az ereimben...

Tardigrada. 2012.02.23. 10:41:58

@Tardigrada.: wikiről: 'A modern intelligenciamérés statisztikai skálázást alkalmaz. A teszten elért lehetséges pontszámokat kell IQ számokká skálázni. Ehhez feltételezik, hogy az emberek teljesítménye a teszteken az úgynevezett normális eloszlást követi. A skálázást ezek után úgy dolgozzák ki, hogy egy adott népcsoport, amelynek IQ-tesztjéről van szó, átlagos teljesítménye 100 legyen. Az IQ egységét pedig úgy állapítják meg, hogy 15 pont legyen a szórás. Léteznek 16 illetve 24-es szórású normális eloszlást adó tesztek. "

Secnir 2012.02.23. 10:43:17

@Vidéki:
hátbazmeg hiányoztál mint mókusnak az erdőtűz

jozicsenko 2012.02.23. 10:43:38

@is: a hülye népszavazásodon az mszp épp privatizálni akarta az adóbevételeket: nagyon súlyos összegeket nyomtak volna át magáncégek zsebébe, arra hivatkozva, hgoy nem elég az, amit rólad legombolnak az egészségügyre

persze ha hiányzik a zsebedből az a pár mrd ft, amit nem fizettünk be a meg nem alapított cégedbe, akkor megértem a dühödet....

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 10:44:51

Egyszerűen nevetséges, ahogy a régi ribancok próbálják magukat hamvas szüzeknek eladni ugyanazon az utcasarkon, bizonygatva, hogy istibizti már nem fognak kizsebelni minket aktus közben, meg eljátszva a megértő pszichológust, hogy beszéljünk a bajainkról, ők most már kíváncsiak rá! Azt hiszik, hogy nem kapunk heveny viszketőrohamot a puszta látványuktól, pedig de. Ennyire azért nem vagyunk amnéziásak... remélem...

"Szerinte a legnagyobb kihívás az MSZP-ben most az, hogy ki lehet-e törni az illúziókra épülő kampánypolitikából és lehet-e helyette racionálisabb módon, a valós helyzetből kiinduló politikát csinálni."

Na, srácok, innen üzenem: amíg ez kérdésként merül fel, és nem tényként meg elvárásként, pont addig lesztek teljesen hiteltelenek és komolytalanok a nem fanatikusok szemében! Amíg még mindig azon agyaltok, hogy jaj, vajon mit tehettek meg ahhoz, hogy ne veszítsetek többet a szavazóitokból, ahelyett, hogy azt vizsgálnátok, arról beszélnétek, hogy mit és hogyan tennétek a kormány helyett a helyzet javítása érdekében, addig menthetetlenek vagytok. Jelzem: nincs miből vesztenetek! Sem tekintély, sem népszerűség, sem semmi, és a mostani törzsszavazóitok legfeljebb akkor pártolnának el tőletek, ha a Hősök Terén nyomnátok egy gruppenszexet. Régen hallottátok már, hátha elfelejtettétek:

"Mi [MSZP] azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől. De hölgyeim, és uraim! Ez egy pár száz embernek meg a családjának, meg az ismerőseinek a problémája, a miénk. De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni, mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni! Hanem azért, mert meg akarjuk ezeket oldani."

És szólok, még ezzel együtt sem garantált a siker, mert azért ti még mindig ugyanazok a kiélt ribancok vagytok, elhízottan éhségmenetest játszva is, másik mádámmal is...

Rwindx 2012.02.23. 10:45:11

Ez szerintem keveseket lep meg. Akiket meglephetne azok erre "válaszolva" bőszen fideszeznek, lásd feljebb. Ami akár igaz akár nem igaz, de biztosan nem reveláns.

vezér01 2012.02.23. 10:47:47

@is: Ja! Hagyni kellett volna Fletót,ő ugyan elqurt mindent,de bérmálkozó becsület szavára megígérte,hogy eztán másként lesz.

Ironfist 2012.02.23. 10:48:26

@Rufus78:
Ezt is megértük. Pozitív példaként felhozva az őszödi beszéd, olyan kontextusban, ami az elejétől kezdve kellett volna, hogy legyen.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.02.23. 10:49:23

@Ironfist: 100 definíció szerint a mindenkori átlag IQ.

Ironfist 2012.02.23. 10:49:57

@Gerusz:
Jó, már rájöttem én is.

Viktus 2012.02.23. 10:51:43

@Vidéki:

Ők a virágos fidesz :D:P

Sanko13 2012.02.23. 10:56:28

@Ironfist:
www.iq-teszt.hu/eu-statisztikak-iq/
www.alon.hu/node/3600
Attól függ honnan nézed....:-) Vagy mindkettőtöknek igaza van, vagy egyikőtöknek sem...

Silent Bob 2012.02.23. 11:00:10

@is: Ha a nagyorrú haverod időben lemondott volna, most nem tartanánk itt. Azért kapott a fidesz ennyit, mert mindenki el akart zavarni titeket a faszba. Tudom, hogy nehéz ezt megemészteni, de ez van.

Vidéki 2012.02.23. 11:01:31

@ODIV:

A bolsevik vér szétárad ereidben.

Hasonló érzés lehet, mint mikor a régi "élcsapat" így érzett: "Mi kommunisták különleges anyagból vagyunk gyúrva!"

Secnir 2012.02.23. 11:02:44

@Rwindx:
köszi, ismerem, de gugliban van spamreport. :)

Vidéki 2012.02.23. 11:07:26

@dr.dr. Secnir doktor:

Ne is olvasd el amit írok.

Neked az árt!

Megértelek, hogy félsz elolvasni egy normális hozzászólást .

Dédelgeted tévhiteidet és kényszerképzeteidet.

Még a széltől is óvod őket, nehogy meginogjanak.

Ironfist 2012.02.23. 11:08:24

@Silent Bob:

Imádom az antiemeszpéseket, akik azt hiszik, hogy ha valaki utálja a fideszt, az egyből elvakult mszp rajongó :D

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.02.23. 11:10:22

@dr.dr. Secnir doktor: privátba ... legalább elmondhatod, hogy valakinek számítasz ...

egyebekben másik mozgalom is most kezd ébredezni (részemről tőlük kapok e-mailt rendszeresen, bár soha nem kértem), jön a tavasz, csiripelnek a madarak, szépen süt a nap a rendezvényekhez ... itt a megújulás ideje

Silent Bob 2012.02.23. 11:11:11

@Ironfist: Elég sokat olvasgatok, ő tényleg az. :)

waze 2012.02.23. 11:12:13

Szavazatért bármelyik párt lemegy kutyába, nem kétséges. A T. Polgárnak kellene egy kicsit több ész, itt egy remek példa, 2010-ben nálunk is megpróbálták de egyenlőre semmi foganatja mert gondolkodni kell hozzá:

A holland minta

Hollandiában magyar szemmel nézve egészen utópisztikus gyakorlat alakult ki a választási kampány során. Ott minden párt felkéri az ottani költségvetési hivatalt, hogy árazza be a pártprogramját öt évre, azaz számolja ki, hogy az adott párt ígéreteinek összessége öt év alatt hogyan hat az államháztartásra, és ebből a választók következtethetnek arra is, hogy milyen társadalompolitikai hatásokkal járna adott párt programja. Hollandiában odáig fejlődött ez az egész ügy, hogy nem tekintik komoly pártnak azt, amelyik nem áraztatja be a programját a független költségvetési hivatallal.

Persze Hollandiában van olyan fogalom h "független". Mi bekormányoztuk magunkat egy hihetetlen rossz helyzetbe, innen visszaállítani az emberek bizalmát...hát nem is tudom.

index.hu/gazdasag/magyar/2010/01/28/hogy_a_politikusok_ne_hulyitsenek_minket/

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 11:17:42

@Ironfist:
Beszéljünk róla:)?

Mindig is így gondoltam, és a szocik saját magukat minősítették azzal, hogy nem tudták, de nem is akarták meggyőzni az embereket arról, hogy 1%-ban van "kurva ország", "elkúrtuk" meg "hazudtunk", a maradék 99% viszont arról szól, hogy "Elvtársak! a kommunista rendszer felszámolását magunkon kell kezdeni, a gondolkodásunkon, mert Kádár 17 éve meghalt, és azóta egyszerűen életképtelen, ahogy mi, MSZP, a politikát csináljuk, sőt, még az is, ahogy elképzeljük, és egyre életképtelenebb!". Vagyis hogy fel kéne végre ébredni a kényelmes mutyiálomból, mert közben szétrohadt körülöttük az ország. Csak persze ez kurva kényelmetlen volt a tanácselnöki székbe belehízott, összefonódásokkal körülvett figuráknak, így aztán jobbnak látták, ha a Fidesz megcsinálja helyettük a munkát, és jól megválasztott kifejezéseket kiragadva manipulálja a közvéleményt a beszéd ellen, és még a térképről is kitöröltetik Öszödöt, nehogy valakinek eszébe jusson rajtuk számon kérni, ami a 99%-ban van.

Az persze egy másik kérdés, hogy ennek elmondására és végigvitelére Gyurcsány hiteles személyiség volt-e (két év politikai gyávaságból eredő semmittevést követően), és hogy miért bukott bele, de a minta, a követendő irány akkor is ez lenne, ha a sarki koldus mondja is. Amíg az MSZP nem útmutatásként tekint a beszéd szavaira, addig tényleg ribancok maradnak, és a beszéd lesz rajtuk a bárca...

CyberPunK 2012.02.23. 11:17:44

" „Ez a társadalom aktív középgenerációja. Azok a negyvenes-ötvenes korosztályhoz tartozó adófizetők, akik a vállukon viszik az országot. Ha korcsoportra bontanánk le, akkor nagyjából a 35 évestől azokig, akik a nyugdíj előtt állnak” - mondta a politikus"

Tehát 35 alatt átlagban csak herevere van, igaz? Megajóbüdöskurvaanyád.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.02.23. 11:21:32

@waze: holland minta
- a beárazó hivatal ortodox van unordodox sablont követ,
- van-e lehetőség az eredmény ortodox, illetve unortodox értelmezésére, illetve
- felülírható-e a számolás a "vezérünk szerint az nem is úgy van" felkiáltással.
Merthogy ezen állhat vagy bukhat a rendszer.

waze 2012.02.23. 11:22:54

itt a kedvenc elemzésem, 2007-es cikk, sztem mindent elmond.

"A magyar elit tagjainak döntő többsége, bizony, konzerválta a nyolcvanas évek világát. Nem tények, hanem benyomások alapján formálnak véleményt; imádják a nagy ívű elképzeléseket, de képtelenek kidolgozni a részleteket hozzájuk; univerzálisan fogalmaznak, de szinte semmit sem ismernek a közvetlen környezetükön kívül; folyton terveket és programokat gyártanak, de soha nem sikerült valamit igazán jól megvalósítaniuk. Mind azt gondolják, hogy az, amit akkor, az aranykorban megtanultak, ma is elég. "

"Új utat kell találnunk, lehetőleg nélkülük. A nyolcvanas évek hamis tanulságaival meg nem fertőzött következő generációnak át kell lépnie a mai magyar eliten. Nem foglalkozhat az előbbi köldöknéző vitáival, és nem fogadhatja el középszerű idoljait, és el kell utasítania annak megannyi rossz kompromisszumát. Ehhez azonban új tanítómesterek is kellenek. Van már néhány itthon is, de nagyszámban egyelőre csak külföldön találni méltót. El kell menni, hogy megtanuljuk kívülről látni magunkat, hogy a nyolcvanas évek belterjes perspektívái és félig rágott módszerei ne determinálják a mi gondolkodási kereteinket is. Ezután azonban haza kell jönni, mert rengeteg a feladat. Azok pedig, akik már újra itthon vannak, keressék egymást, segítsék egymást, és ne féljenek kimondani, hogy a helyi (kis)király meztelen. "

index.hu/velemeny/jegyzet/feltud070321/

Ironfist 2012.02.23. 11:23:24

@Rufus78:
Ez így korrekt, ahogy elmondtad.

waze 2012.02.23. 11:27:17

@morgás joga mindenkit megillet:

itt az első magyar kísérlet, én figyeltem őket 2010-ben, nagyon épkézláb értékeléseket adtak a 4 pártról, olvass bele, lehet nekik írni, jó a kérdésed de én nem tudom megválaszolni.

mitigernek.hu

Silent Bob 2012.02.23. 11:29:40

@Rufus78:
Hiteles akkor lett volna, ha Feri ezt az m1-en mondja el élő adásban, a személyes lemondásával egybekötve. Így, hogy a cinkostársainak adta elő és kiszivárgott, nem lehetett más hatása.

aha, persze 2012.02.23. 11:35:59

Stratégia a választók megnyeréséhez?
Ezt a dolgot csak én érzem hiteltelennek?

bruhahahahihihi 2012.02.23. 12:07:29

AZ IGAZI FORRADALOM HAMAROSAN KITÖR, MERT ANNYI AZ ELÉGEDETLEN EMBER !!! Nagyon várom, hogy elszámoltassák a Nemzeti Szarokat!!!!!!! --és elzavarják a Fidesz Banditákat és seggnyalókat még az országból is, és Ilyen Lázár testvéreket és ehhez hasonló holdudvar vagyonát elkobozzák!!!!!!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 12:14:26

@Silent Bob:
Nem, ennek szerintem semmi köze a beszéd hitelességéhez, de még Gyurcsányéhoz sem.

Öszöd csapatépítő tréning volt, egy politikai elvonó első lépése, nem nyílt vallomási céllal készült. Feri akkor afféle pszichológusként (a 99%-ban) próbálta rávezetni a párttársait, hogy a mámoros közpénzes állapottól jobb önkéntesen leszakadni, leszokni róla, mint kényszer hatására, amikorra az ország népe megunja a balfaszkodásukat és a mutyijukat, és elzavarja őket a picsába, és/vagy rájuk gyújtja "azt a csipkés kuplerájt", és/vagy a világ nem túllép rajtuk, hanem eltapossa az kivéreztetett országot velük együtt. Pont az lett volna a cél, hogy még a háttérben megtegyék a szükséges lépéseket, mielőtt a közvélemény nemcsak arra jön rá, hogy elkúrtak meg hazudtak, mert az bárki számára egyértelmű volt, aki hajlandó volt egy kicsit is foglalkozni a magyar gazdaság állapotával, az államháztartás helyzetével és a politikai élettel (és ezért aki a beszéd pillanatában döbbent erre rá, az nekem a képmutatás meg a beleszarás intapéldája), HANEM HOGY NEM IS LEHET TŐLÜK MÁST VÁRNI, NEM IS KÉPESEK MÁSRA (kiemelés, nem kiabálás)! Hogy öltöztethetik meg sminkelhetik bárhogyan magukat, ugyanúgy gondolkodnak a világról, mint 20-30-40 éve, ugyanúgy a közpénzes köldökzsinórral együtt képzelik el a jövőt, és hogy a valóság az valami imperialista összeesküvés... és most ezekkel a performanszokkal is ezt bizonyítják.

Hogy még mindig az a leendő stratégia koncepciója, hogy "Szavazókat kell szerezni!", dörgölőzni kell meg talán(!) nem kéne akkorákat(!) ígérgetni, és nem az, hogy "Reális javaslatokat kell tenni az ország rendbetételére!". Hogy már rég nem az a kérdés, hogy hogyan oszthatnánk szét több pénzt, hogy az emberek jobban éljenek, hanem az, hogy hogyan ne éljenek egyre rosszabbul a világgazdaság változásának hatására.

A stratégiájuk ott van hat éve előttük, csak éppen nem tetszik nekik.

Mária 2012.02.23. 12:14:47

"A szocik szavazatokért bármit."

Még ilyet :)))

BÁRMELYIK párt a szavazatokért BÁRMIT, sőt, van párt, amelyik még annál is többet.

Újat mondtam?

szopacs 2012.02.23. 12:21:23

@dr.dr. Secnir doktor: dakota törzsfőnök mondása, mikor választási ígéretére emlékeztetik törzsének tagjai: " Ha a vágyak lovak lennének, derékig járnánk a lószarban..."

Ironfist 2012.02.23. 12:22:16

@Rufus78:
Ja, csak a többség még mindig csupán annyit képes felfogni az egészből, hogy hazudtunk/elkúrtuk/kurvaország. PONTOSAN EZÉRT nem akarták, hogy ez nyilvánosan menjen le, mert tudták, hogy ennyi ostoba van, ráadásul a fidesz ezt azonnal felhasználja ellenük, kerüljön bármibe is, akár az országba. Bár ez megszokott már, Orbán Viktornak csak a hatalom számít, kerül amibe kerül. Ha el kell hozzá adni az országot, akkor eladja. Ha tönkre kell tenni, akkor tönkreteszi. Csak hatalma legyen, más nem számít.

Mária 2012.02.23. 12:22:55

@Ironfist:

"Most őszintén, azok, akik nyögvenyelősen 12 év alatt végzik el az általános iskolát, azt is csak azért, mert kötelező, és a tanárok átrugdalják őket, aztán "NA VÉGRE!" felkiáltással már szabadulnak is rá a munkanélküli segélyre, meg a bűnözésre, azok is szavazhatnak. Kinek hiányzik az ő szavazatuk, ami megvehető egy kiló lisztért?"

A válasz: a Fidesznek.

Tényleg megvehetők ezek az emberek egy kiló lisztért, és Kövér et. komolyan kampányol is amiatt a vidéki turnékon, amikre eljár, hogy törvényben biztosított módon meg is lehessen venni.

Ha nem hiszed, nézegess EgyenlítőTV videókat.

Ironfist 2012.02.23. 12:28:41

@Mária:
Igen, de a fideszt a senkiknek tartom, így technikailag megintcsak igazam van :D

Na jó, igen, a fidesznek hiányozna. Nekünk, polgároknak hiányzik egy harmadik fideszkormány? Na ugye.

mim 2012.02.23. 12:34:57

Egyszerűen nem hitelesek. Ahhoz túl sokáig viselkedett arisztokratikusan az MSZP. Lezser, a választásokhoz hasonló nyakkendő nélküli pózolás érzete van.

Netuddki. 2012.02.23. 12:35:54

Tessék csak megnézni a mai HVG-t! A képviselők 90%-a bruttó 1 milka fölött keres havonta...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 12:42:41

@Ironfist:
Csakhogy ezt akkor is valamelyik szoci szivárogtatta ki... Gyurcsány biztosan nem, hiszen neki a beszéd napvilágra kerülése duplán is a bukását okozhatta volna, ahogy ez hosszú döglődés után meg is történt. Viszont a beszéd nyilvánossága lehetett eszköz az MSZP belső hatalmi harcában, és valamelyik "jóakarója" hihette azt, hogy az csak Gyurcsány leváltását eredményezi majd, az MSZP-ét nem. Gyurcsány elég elszánt volt saját párttársaival, azok mutyijaival szemben is (ld. javaslat a számla alapján osztott költségtérítésről), és bár persze a mutyivilág teljes felszámolása egy oldalon van a hétfejű sárkánnyal a mesekönyvekben, de már ez is lehetett elég kényelmetlen a mutyikirályoknak, hogy aláaknázzák Gyurcsány székét.

Hogy aztán a szeptemberi-októberi események hatására ez hogyan szabadult el, milyen hatásai voltak, az egy másik történet.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.02.23. 12:49:02

@Ironfist: "PONTOSAN EZÉRT nem akarták, hogy ez nyilvánosan menjen le, mert tudták, hogy ennyi ostoba van, ráadásul a fidesz ezt azonnal felhasználja ellenük," - itt vitába kell szálljak Veled. Ha ezt a stand up-ot böszmeferi ezt nem az akolmelegben nyomatja le, hanem - teszem azt - az Este élő adásában, akkor:
a) legalább a hitelesség szikrája megmaradt volna
b) az ellenzék támadásainak méregfogát (vagy legalább is egy részét) ki lehetett volna húzni.

Így nem maradt más hátra, mint védeni a védhetetlent, az események UTÁN - gyakorlatilag futni az események után. Az egész cirkusz (de legalább is a zöme) megelőzhető lett volna más "tálalással".

Függetlenül attól, hogy azért Ferencünk sem a ma született szűzkislány mintaképe, már ami az állami csecsen felnövést illeti, de ez tényleg egy másik történet.

pjotr_75 2012.02.23. 12:54:44

Szerintem se kell olyan magasra rakni az IQ-mércét, 110-es IQ, minek?

"A 90 és 110 közötti IQ, ami nagyjából a népesség 50%-ára jellemző, átlagos IQ – ként határozható meg." - www.iq-teszt.hu

szerintem ezzel is ki lehetne szűrni a népesség többségét, azt hiszem elképednénk, amikor megtudnánk, hogy Magyarország lakosságának kevesebb, mint 50%-a teljesítené az átlagos IQ értéket.
(félek, hogy olyan 30% körül lenne..)

Ironfist 2012.02.23. 12:56:06

@Rufus78:
" és valamelyik "jóakarója" hihette azt, hogy az csak Gyurcsány leváltását eredményezi majd, az MSZP-ét nem. "

Nos igen... a "túl sok az ostoba ember" mindenhová, és mindenkor érvényes kitétel...

@Seduxen:
"Ha ezt a stand up-ot böszmeferi ezt nem az akolmelegben nyomatja le, hanem - teszem azt - az Este élő adásában, akkor:"

Igen, de ezt miért tette volna? Nem az volt a célja szerintem, hogy romba döntse a maradék hitelüket is, hanem, hogy elinduljanak egy olyan vonalon, ami esetleg egy normálisabb országot hozhatott volna létre, úgy, hogy ezt közben nem kötik a befolyásolható tömegek orrára.

Gatinho 2012.02.23. 12:57:47

mszp, lárifári...

Secnir 2012.02.23. 13:03:48

@Vidéki:
az a baj veled, hogy olyan vagy mint viktor apád: beszélsz, beszélsz, de nem mondasz semmit.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 13:11:13

@Seduxen:
Itt meg nekem kell vitába szállni veled:). Az a beszéd a nyilvánosság előtt csak bukást jelenthetett. Amit mondasz, az nem lett volna életszerű; az olyan lett volna, mint ha egy sportoló megnyer az olimpián valami versenyt, aztán a dobogón állva vallja be könnyes szemmel, hogy jaj, bocs, vissza kell adnom az érmet, mert doppingoltam. Ugye nem sok ilyet láttunk:)...

Gyurcsány akkor lett volna hitelesebb, de legalábbis jobban összhangban lett volna a beszéde tartalmával, ha:
- ezt a beszédet nem a választási győzelem kényelmében adja elő, hanem a pártelnökké megválasztása után közvetlenül (hiszen így két évig azt tette, amit a párttársaitól elvárt, hogy ne tegyenek);
- a beszéd nyilvánosságra kerülésének pillanatában lemond (egyértelmű volt, hogy onnantól neki hosszú ideig nem terem babér sem a pártban, sem az országban... bár eszembe jutott már az is, hogy ezzel talán a "kölcsönből" akart visszaadni egy keveset, és a maradásával az MSZP-nek ártani);
- azóta a DK élén azt valósítaná meg, amit a beszédben elmondott, és nem ott folytatná, ahol az MSZP-ben abbahagyta, megfelejve egy olyan vállalhatatlan ifjúsági tagozattal, mint az a metrón seggvillantó hülyegyerek.

Nekem ezért inkább hiteltelen. Aztán meg ha Feritől ennyire elvárja mindenki a nyílt beszédet, és kikéri, hogy az ilyenek miért a párttársak előtt hangoznak el, én azért jelezném, hogy akkor hasonlóan szívesen meghallgatnék egy kis összeállítást Orbán Viktor beszédeiből, amit az ide-oda kihelyezett kormányüléseken elmond... az akolmelegben. Hátra izgalmasabbak lennének, mint a mostanában hallhatók. Ti nem így gondoljátok:)?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.02.23. 13:15:22

@Ironfist: tudod, ha Feri azt HITTE, hogy ez nem fog kiszivárogni, akkor nem csak bolond, hanem hülye is. Én egy minden hájjal megkent hazug tolvaj féregnek gondolom őt (ez egyéni szoc problémám), de azt nem hiszem, hogy hülye lenne.

Amúgy pont, hogy akkor tudta volna megmenteni a maradék hitelességüket, ha ezt a beszédét NYILVÁNOSAN nyomja le. Két okból is:
1: valamennyire hihető lett volna, hogy egy megrögzött hazudozó megesküszik mindenre, hogy ezután most már tényleg nem fog hazudni (ennek a hihetősége még mindig erősen kérdéses, na de ezen elegánsan lépjünk túl). Éppen ezzel hitethette volna el, hogy kiáll a NYILVÁNOSSÁG elé, és a "befolyásolható tömegek orrára köti", hogy eddig ez volt, de mostantól másképp lesz.
2: a kiskirályokat vagy maga mögé állíthatta volna, vagy "hosszú kések éjszakája", aki nem áll be a sorba.

Miután nem a fenti forgatókönyv valósult meg, én a mai napig nem tudom ezt egy szenvedélyes igazságbeszédnek értelmezni, hanem csak egy megrögzött hazudozó bűntársainak előadott kiselőadásaként.

Az mondjuk az ország tragédiája, hogy pontosan az ELLENKEZŐ hatást sikerült elérnie a beszédével, mint amit - szerintem - akart vele.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.02.23. 13:17:35

@Rufus78: "hogy akkor hasonlóan szívesen meghallgatnék egy kis összeállítást Orbán Viktor beszédeiből, amit az ide-oda kihelyezett kormányüléseken elmond" - sajnos ez nem fog menni, ugyanis olyan adathordozó eszközt, amire ez ráfér, még nem találtak fel :DDDD Vagy csak a best of 100-ra lennél kíváncsi? Mi tagadás, az is igazi csemege lehetne :DDD

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 13:24:50

@Seduxen: Én? Egy TOP10-zel is kiegyeznék, aztán meg nézném, hogy a naridroidokról hogyan olvad le az üdvözült mosoly, és rozsdásodnak be, ahogy kilövöm az éterbe az orbanazakolmelegben.mp3-at.

kenájkikit 2012.02.23. 13:25:44

@Vidéki: arról a Balázs Józsefről mi a véleményed aki eljátszotta a kurvamenőgyerekvagyoksőtisten? tudod melyik...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.02.23. 13:27:30

@Rufus78: előbb lőnének ki Téged az éterbe a tökkelütött katonák, valami azt súgja... :D

Ironfist 2012.02.23. 13:31:06

@Rufus78:
" Én? Egy TOP10-zel is kiegyeznék, aztán meg nézném, hogy a naridroidokról hogyan olvad le az üdvözült mosoly, és rozsdásodnak be, ahogy kilövöm az éterbe az orbanazakolmelegben.mp3-at."

Sajnos nem fog összejönni. Emlékeztek a kampánycsendben Tatán elmondott beszédére? Ahol kifejtette, hogy ki nem szarja le a kampánycsendet, mert az aktivistáink majd ugyanúgy kampányolnak, engem figyelmeztetnek, de az ügyvédek meg majd jól megvédenek, 'oszt jónapot? Ez sem keltett semmiféle felzúdulást, pedig ez nem a "Hazudtunk, többet nem szabad ilyet tennünk" féle kiszivárgás volt, hanem a "Ki nem szarja le a törvényt, most is megszegjük, és a jövőben is meg fogjuk!" féle.

kennyking 2012.02.23. 13:35:24

@dr.dr. Secnir doktor:
Szerintem meg az egyik legnormálisabb komment volt, a Népszavás.Habár vidékiről köztudott, hogy fideszes, azért ott bújkál bennetek az az ostoba nézet, hogy aki nem mszp-és, az fideszes.Vagy, ha a nemzetre nem pejoratívan és fikázóan gondol, az fasiszta.Egy normál , politikával, gazdasággal foglalkozó blog kommentjeienk személyeskedő, mocskolódó hangvételét látva , politikai oldaltól függetlenül boldogan és elégedetten dőlhet hátra a magyar politikus.A megélhetése biztosított.

Ironfist 2012.02.23. 13:37:06

@kennyking:
Te nem igazán tudod, miről beszélsz, ugye?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 13:48:56

@Seduxen: Nem kétlem...:D

Ezen a ponton nekem elválik a beszéd, és aki mondta. Nekem nem Gyurcsány volt szimpatikus (nem vagyok fogékony a személyi kultuszra), hanem az, amit a beszédben van, abban a 99%-ban. A beszéd maga tényleg igazságokat tartalmazott, és hogy egy hazug mondta el, nem csökkent az igazságukon. Ez a "bűntársaknak előadott kiselőadás" meg azért nem stimmel, mert sok mindennek nevezhető az a beszéd, de cinkos összekacsintásnak biztosan nem. Az a beszéd vádol, vádolja a szocikat a tunyaságukért, a mocsárban tespedésükért... de a személy miatt nem hitelesen teszi, és ez volt a baj. Pedig abban a beszédben általános igazságok vannak a politikai megtisztulásra vonatkozóan, és bármelyik párt vagy ember haszonnal olvasgathatná... ha megpróbálna elvonatkoztatni Gyurcsánytól.

Azt egyébként észrevettétek, hogy milyen jót beszélgetünk egy hat éves ügyről, miközben a szoci stratégia témája teljes érdektelenségbe fulladt:). Merthogy ami nincs, arról minek is beszélni:)...

Secnir 2012.02.23. 14:02:36

@Ironfist: és kérdésedre itt: @kennyking: a válasz
LOL

Seduxen (már NEM dr.) 2012.02.23. 14:05:42

@Rufus78: ez nekem kb 20 kommenttel előbb feltűnt már, de nem akartam belerondítani a homokozónkba :D

Tudod számomra azért nem tud a beszéd, és az előadó különválni (túl a személy ellen érzett ellenszenvemen), mert ha ezt egy utolsó maszopos senki, vagy egy abszolút kívülálló mondja el, akkor riszpekt. De ezt egy akkor miniszterelnök-pártelnök adta elő. És ő ne akarjon partvonalon kívüliként bekiabálni, mert finoman szólva sem lesz hiteles. Ha annyira akart volna a mutyizások, és a tespedés ellen tenni, akkor már korábban is tehetett volna. Ha máshogy nem, akkor azzal, hogy megköszöni a lehetőséget, és lemond. És utána kitálal. De egyebassza, még úgy is hitelesebb lett volna, ha a beszéd kiszivárgása után azonnal lemond. Azzal a hitelesség szikráját megőrizhette volna. Nem tudom, hogy "nem hagyták", vagy ő ragaszkodott ennyire görcsösen a hatalomhoz, mindenesetre egyik verzió sem erősíti bennem a megtestesült gerincoszlop képet. Bár igaz, hogy ezzel nem is nagyon lóg(ott) ki a "politikai elitből".

De amit én igazán a számlájára írok: azzal, hogy az utolsó utáni pillanatokig kapaszkodott a székébe, azzal nagyon nagy részben Ő juttatta oda az országot, ahol most vagyunk. Ha valaki, én nem vagyok Bajnai-rajongással vádolható, de ha akkor átadja a stafétát egy "szakértői" kormánynak, talán most nem itt tartunk. (bár az unortodox módszer roppant "hatékony", azt elismerem :DDD)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 14:08:21

@kennyking: Nem, bennem (!; az indokolatlan többesszámozást neked tanítják?) az az "ostoba" nézet bújkál, hogy aki minden körülmények között a kormányt védi, az fideszes. Mivel Fidesz-kormány van, ezt azt hiszem, nyugodtan megtehetem.

Már megint észre kéne venni, hogy amit nézel, az nem festmény, hanem tükör. Ugyanis éppen a Fidesz retorikájának egyik kulcseleme, hogy aki nem fideszes, az szocikomcsilibsibérenc, minősített esetben hazaáruló. Hogy aki a kormányt támadja, kritizálja, az Magyarországot kritizálja. "Lószart, mama!"

finalNmbr 2012.02.23. 14:10:04

@Rufus78: Mondod te (ti?) aki pár éve még nácizta a fideszt mikor az mszp volt kormányon.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.02.23. 14:15:09

@Rufus78: " Ugyanis éppen a Fidesz retorikájának egyik kulcseleme, hogy aki nem fideszes, az szocikomcsilibsibérenc, minősített esetben hazaáruló." - khm, azért ez a retorikai megoldás egy korábbi kormány(törpe)párttól sem állt annyira távol. Csak ott a kulcsszavak voltak mások. Szvsz nincs új a nap alatt.

Megjegyzem ennek jó kórképe a 'bőr is, pontosabban az a jó néhány kedves hangvételű komment, amit főleg a szerzők kaptak a zelmúltsokévben. Voltak ők már narancsdroid fideszbérencek, fasiszta jobbikos szekértolók, legújabban pedig mocskoskomcsijudeobolsilibsik.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 14:22:49

@nmy: Nem náciztam a Fideszt, engem viszont szocikomcsilibsibérenceznek a Fidesz-szavazók. Egyébként meg aki szerint az a "korrekt komment", ahol azt olvassa, ami neki tetszik, és nem az, amiben mondjuk nincs személyeskedés, arról eleve megvan a véleményem.

Secnir 2012.02.23. 14:34:08

@Rufus78:
ne aggódj, ugyanígy vagyok. ha fideszes haverjaimmal beszélgetek politikárok, akkor vörös vagyok. ha mszp-s nagymamámékkal, akkor fideszes. ha ultrajobbos haverjaimmal, akkor zsidóbérenc.
nem fordultam magamba. magyar vagyok :)

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.02.23. 14:47:39

A gonosz dögök, nem krisztusi szeretetből csinálták? Máglyára velük. Ennyire fáj a vastagbőrnek, hogy egy általa utált párt egy olyan ügy mellé állt, amellyel akár ők is azonosulni tudnának?!
Kinek kellett volna odaállnia krisztusi szeretetből és önzetlenségből? Jobbik? Lmp? Az lmp odakullogott, érdekes módon.
A kérdés: miért baj az, ha profitálnak belőle? Attól hogy odaállnak nem lesz igaz az amiért meneteltek? Ki fog derülni, hogy arrafelé jobban élnek az emberek mint a rózsadombon?! Normális dolog, hogy megpróbálnak kitörni az elszigeteltségből.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 15:05:02

@dr.dr. Secnir doktor: Nem aggódtam, csak most kibuggyant belőlem a nyafogás:).

Csak egyszer élném meg egyébként, hogy akármelyik naridroid is olyan kritikával viseltessen azzal a párttal szemben, amilyet én írtam feljebb, aztán utána bérencezzen. Bár tudom, pont ennek a képtelensége teszi őket naridroiddá:).

Számomra furcsa és szomorú, és elég kilátástalanná teszi a (magyar) politikai életet, hogy vannak emberek, akik azt hiszik, hogy pártokra kell szavazni, úgymint Fidesz, MSZP és társaik, és egyszerűen elképzelhetetlennek tartják, hogy ehelyett valaki reális ötletekre, tényeken alapuló kormányprogramra és hiteles arcokra tegye ugyanezt, hívják bárhogy is a szervezetet, ami azokat kiállítja. Hogy csak azért, mert szerintem ha Orbán Viktor és bandájának arctérfogata helyet cserélne az agytérfogatával, akkor az Magyarországnak előnyös lenne, és ennek hiányában nem akarok rájuk szavazni, akkor már mindjárt az MSZP nevű romkuplerájban kellene keresem a "testi" örömöket, és nem undorodhatok tőlük ugyanúgy. Pedig nem így van. Elég öreg vagyok már hozzá, hogy tudjam, olyan, hogy melyik párt tetszik, nincs, legfeljebb olyan, hogy melyiket tartom a legkevésbé undorítónak, de mostanra eljutottam oda, hogy attól sem esek kétségbe, ha 2014-ben tagja leszek a "politikai árvaháznak".

Ez van. Aki akar, innentől bérencezhet.

Arivistus 2012.02.23. 15:05:39

Nem egészen értem hogyan is gondolják azt az „együttműködő oldalt”. Az MSZP eddig mindig a passzívakra támaszkodott, az ő szavazataikkal nyerte meg a választásokat, és miután hatalomra került az inaktívak érdekeinek megfelelően kormányzott, lásd 13. havi nyugdíj, lásd magyar szociális ellátórendszer, lásd családtámogatási rendszer, lásd utazási kedvezmények, stb-stb.

És ez az inaktív rétegeknek való benyalás a végletekig, ez rakta halálpályára az országot. Persze az ember dühös a Fideszre is, mert azt remélte, hogy ez megváltozik, elvégre a Fidesz egymillió munkahelyet ígért, amihez gazdasági növekedés kell, a gazdasági növekedéshez versenyképesség kell, ahhoz meg az hogy szakítsunk azzal hogy mindig minden kérdésben az inaktívakat preferáljuk.

Szóval lehet, hogy a Fidesz nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de az MSZP-vel szemben még reményei sem lehetnek egy aktív foglalkoztatott személynek.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 15:07:37

@dr lecsekkoltam palihd agár & 'gazságügyi miniszer:

Hoppá, szekfűdroidot eddig még nem láttam! Örülök, hogy találkoztunk!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 15:10:55

@Rufus78: "Csak egyszer élném meg egyébként, hogy akármelyik naridroid is olyan kritikával viseltessen azzal a párttal szemben, amilyet én írtam feljebb, aztán utána bérencezzen"

Bocs, most nézem, hogy ennek így semmi értelme. Így akartam írni:

Csak egyszer élném meg egyébként, hogy akármelyik (nari)droid is olyan kritikával viseltessen, amilyet én írtam feljebb, azzal a párttal szemben, amelyikre többször is szavazott, aztán utána bérencezzen.

tojas99 2012.02.23. 15:24:22

Hagyó Miklós tepertő?

sanyix 2012.02.23. 15:30:43

kíváncsi vagyok mit ígérnek majd a kakakupacok a következő kampányban, de vannak ötletem.
-82. havi nyugdíj
-kisebbségi "elnyomottaknak" ingyen pénz
-náczyknak fásisztáknak, (tehát mindenkinek aki nem ért velük egyet) halál
- mégtöbb mutyi, panamázás, offshore
- mégtöbb csücsörítés mesterházy csőrével.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 15:38:27

@Arivistus: Igen, csakhogy a legnagyobb inaktív réteg, a nyugdíjasok egy jelentős részét a Fidesz a maga oldalára állíthatta azzal, hogy amikor már tényleg csak a véres hugyot nem préselték ki az eddig is túladóztatott ill. az alacsony jövedelmű rétegből (legyen az cég vagy magánszemély), és legfeljebb a bérük, jövedelmük ÖSSZEGÉNEK megmaradásáról álmodhatnak, nekik még mindig kijár a nyugdíjuk ÉRTÉKÉNEK megmaradása.

Az MSZP most megpróbálja azokat a kuplerájába csábítani, akikkel a Fidesz kicseszett vagy már eleve kicseszett pozícióban voltak, de nagyon amnéziásnak kell lenni, hogy ezt, ÍGY valaki is bevegye.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.02.23. 15:49:09

@Rufus78: Libsidroid vagyok szolgálatodra.:D Csak nem szeretem az ilyen posztokat. Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, ráadásul amiből az idézet származik az akkor jelent meg mikor még meneteltek. Megtaláltuk csövön a lyukat Uram! Jó munka közlegény.

:P:D

Guillaume sous guillotine 2012.02.23. 15:51:27

Andor László mi a ****t képzel magáról?

Bélabá 65 2012.02.23. 15:55:51

@Lizarazu: Megyőződésem, hogy a hülyéje azt hiszi az eu-ban komolyan gondolják, hogy a magafajta biztosok feladata az egész unió egészét érintő!

Ahelyt, hogy hallgatna kiflicsücsk szenátoraszonyra és -esküt szegve - rántana kardot Orbánért..

kennyking 2012.02.23. 15:58:52

@Rufus78:
" hogy aki minden körülmények között a kormányt védi, az fideszes. "
Nem feltétlen, bár ez rám nem vonatkozik, és ez nem jelenti azt, hogy mszp-és lennék.Valószínüleg soha nem fogok rájuk szavazni, mint, ahogy a fideszre sem.Ettől függetlenül nem jelenti azt, hogy a fidesz mindent szarul csinál.Mint, ahogy az mszp sem csinált mindent szarul.

" Ugyanis éppen a Fidesz retorikájának egyik kulcseleme, hogy aki nem fideszes, az szocikomcsilibsibérenc, minősített esetben hazaáruló. "
Ez ugyanaz, mint az mszp retorikája, pepitában.Aki nem mszp-s ( ballib) az fasiszta.
Egyhülyeség mindkettő.( Bár nehéz hazafiságot találni a ballib kommentekben.De, valószínüleg ezt csak én látom így, a valóságban nem így van. Mielőtt megint értelmezési probléma adódna, ezt írónikusnak szántam.)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 16:12:41

@dr lecsekkoltam palihd agár & 'gazságügyi miniszer:
Gondolom, volt azóta elég fontosabb ügy, amiről írhattak a Vastagbőrösök, és erre csak most futotta az idejükből:). Ez nem hírblog, nem az aktualitás a lényeg:)...

Nekem spec nem kell, hogy ingyen "őrizzék", nem vagyok hülye. De én meg azt nem szeretem, hogy ha emberek (és nem csak politikusok!) úgy viszonyulnak problémákhoz, mint a South Park alsógatya-gnómjai ("Begyűjtjük az alsógatyákat, aztán.... ööö.... izé... aztán profit lesz belőle"). Kilőtték a nyilat, hogy kiket kell szavazóként meggyőzni ("Az „együttműködő oldalon” a lapunknak nyilatkozó egyik szocialista politikus a társadalomnak azt a rétegét érti, amelyben minél nagyobb arányban meg kell szerezniük a támogatottságot."), aztán majd körérajzolják a céltáblát.

Azt nem lehetne, hogy először ötletelnek, elmondják, hogy mit hogyan akarnak, aztán majd elkezdi támogatni őket az, akinek még van rájuk gusztusa az emúttnyócév után?! Csak mert ezeken a bazármajomkodásokon meg az orbánelkúrján kívül SEMMIT nem lehetett hallani az MSZP-től az utóbbi két évben. Bennem visszatetszést kelt, hogy saját ötleteik alig vannak, de bármelyik párt vagy civil szervezet kitalál valamit, rögtön elkezdenek ott körözni, mint a dögkeselyűk, ácsingózva a figyelemre, hátha leesik egy kis szavazatmorzsa.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 16:15:48

@kennyking: De, feltétlen, mert ott van, hogy "MINDEN körülmények között". A többit ugyanis pont úgy gondolom, ahogy te: "Semmi sem olyan jó, ahogy az egyik mondja, és semmi sem olyan rossz, mint ahogy a másik".

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.02.23. 16:20:07

A szociknak nem kell semmilyen stratégia, elég, ha a zsebdiktátor meg bandája bedönti az országot a tetves, diszgráfiás, tolvaj elnökükkel együtt.

Horizont 2012.02.23. 16:35:26

A politikusok és pártjaik úgy szarok ahogy vannak. Már bő nyállal be is bizonyították oldalfüggetlenül. Ez is elég nagy baj, de ennél is nagyobb baj, hogy ezt a mi (nép) asszisztálásunkkal sikeresen gyakorolják. Mert még mindig vannak akik képesek hinni!!!??? És szavaznak. Egyik fele hisz az ígérgetésnek, a másik fele meg csak szimplán gyűlöli az ellenkező oldalt.
Ennél is nagyobb baj, hogy a pártok nem azt nézik, hogy mi a jó az országnak, mi lenne jó az embereknek. A Fidesz ellenzékként ott tett be az MSZP-nek ahol csak tudott és tapsikolt is hozzá, most az MSZP örül, a marhája, hogy büntet minket az EU. El se jut az agyukig, hogy nem csak Orbánt büntetik, hanem minket is. Azt is tudhatná már mindenki, hogy egyiket se érdekli mi van az emberekkel, leszarnak minket. Tényleg azt hiszi bárki is, hogy azért álltak be az Éhségmenetbe, mert az emberekért tennének bármit is??? Plusz még annyira hiteltelenek is, ott voltak 8 évig, az idő alatt se virágzott Borsod:(
Na ezt meg az előbb olvastam.Szánalmasak, hiteltelenek.
Semmiféle jogalapjuk nincs megszólalni se!!
"Az MSZP konkrét intézkedéseket szorgalmaz a romákkal kapcsolatban"
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=524058
Ha eljutna mindenki addig, hogy nem hinne egyik oldalnak se, és senki nem menne el szavazni se, na akkor talán elgondolkoznának magukon. Talán....... egyáltalán nem biztos!

kennyking 2012.02.23. 16:45:34

@Rufus78:
Mondjuk, igen ! A minden körülmények között kitétellel valóban igazad van.De ők a hívők.A szinte már vallásos imádott réteg minden párt házatáján megtalálható.

Ironfist 2012.02.23. 17:12:23

@Rufus78:
"Ez van. Aki akar, innentől bérencezhet."

Pfejj, magyarbérenc :D

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.02.23. 18:47:03

@Rufus78: Elmondani?! Ó te jó ég, most viccelsz? Ha megkérdeznék, szerintetek, támogathatnánk őket, olyan szimpi, ráadásul felháborító blabla. A válasz: neeeem, büdös szocik, elkúrtátok, takaroggy.
Próbálkoznak, és imádkoznak, hogy sikerül elfogadtatniuk magukat. Sikerül visszakapaszkodni.
Nézd a jó oldalát: nem kint gyújtogatnak kukát, és randalíroznak minden egyes ünnepnapon, hátha bejutnak a parlamentbe...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 19:52:50

@dr lecsekkoltam palihd agár & 'gazságügyi miniszer:

Nem vicceltem:). Azt mondtam, elmondhatják, "aztán majd elkezdi támogatni őket az, akinek még van rájuk gusztusa az emúttnyócév után". Nem mondtam, hogy nekem van:).

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.02.23. 20:07:26

@Rufus78: Aztán ezt meg most veszem csak észre! Nézzétek, már maszatolnak, és csak a kibúvót keresik Öszöd alól:

"De nem biztos, hogy Magyarország azt igényelné, hogy ez így legyen” - magyarázta a képviselő."

Nem, srácok, Magyarország nem igényli a "a valós helyzetből kiinduló politikát" viszont semmi másnak nincs reális esélye a világgazdaságban! Magyarország a nyugati életszínvonalat igényli. Ha arra építenétek a politikátokat, amit Magyarország igényel, akkor erős konkurensetek lenne a Kétfarkú Kutya Párt. Az ilyen kijelentésekkel egyre inkább annyira vagytok komolyan vehetők, viszont ők legalább nem is akarják komolyan vetetni magukat.

Stratégia... anyám!

Bee-zony 2012.02.24. 01:10:03

„Az a legnagyobb gond... az az egyik legnagyobb gond, tudniillik van belőle több is... szóval, az emberek kormányzásával kapcsolatos számtalan fő gond egyike annak a személyével függ össze, akire ezt az egész dolgot rábízzák, jobban mondva, akinek sikerül rávennie a többieket arra, hogy engedjék meg neki, hogy azt csináljon velük, amit akar. Összegezve: jól ismert tény, hogy azok az emberek, akik mindenáron kormányozni akarják a többieket, ipso facto, a legalkalmatlanabbak erre a célra. Az összegzést összegezve: ha valaki el tudja érni, hogy elnökké választassa magát, akkor arra a világért sem szabad rábízni ezt a munkát. Az összegzés összegzését összegezve: az emberekkel folyton csak baj van.”
/Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak/

VT Man 2012.02.24. 09:03:25

Ez a legjobb:

"Őket azért tekintik „együttműködő oldalnak”, mert - mint ahogy forrásunk mondta - ők a jövedelemtulajdonosok, „az ő adójukból lehet kormányozni”."

Tehát együttműködés = adóemelés a dolgozó rétegeknek, mert náluk még van pénz.

Köszönjük, MSZP!

Borenbukk 2012.02.24. 09:07:20

@VT Man: Figyelj, van neked akvariumod?

Szúrófény 2012.07.28. 04:32:38

@molaris: Nem számít? - alapvető kérdések a szocialista párt szavazói számára

— Az, hogy megbuktak 1919-ben, 1956-ban, 1989-ben?
— A megszállók, és csalások segítségével jutottak hatalomra 1948-ban?
— Félmillió embert hurcoltak meg törvénytelen eljárással, tízezreket veréssel, börtönnel?
— Hogy a moszkvai helytartók köztörvényes bűnözők voltak szerte a világon!
— Hogy idegen tankokat hívtak be saját népük ellen?
— Repülőgépről géppuskázták, sortüzekkel irtották a hatalmuk ellen tüntetőket, hatvan helyen az országban!
— A világ minden táján megbukott az eszme a gyakorlatban?
— A gazdagok vagyonát elszedők, magukévá tették az „állami, népi vagyont”!
— A kizsákmányolók elűzői maguk lettek kizsákmányolóvá?
— A nácizók magukon viselik a nácizmus ismérvét? — milliárdosok hirdetnek szocialisztikus jólétet kapitalizmusban!
— Minden, amit hirdettek, tettek, és tesznek, hazugság

Szúrófény 2012.10.14. 05:14:50

@molaris:
„a „szocializmus vezérei” aljas talpnyaló módon alkalmazkodtak nemcsak „saját” nemzeti burzsoáziájukhoz, hanem (maguk váltak azzá 1989-ben!) éppen saját államuk érdekeihez, hiszen az úgynevezett nagyhatalmak többsége már régóta számos és gyenge népet kizsákmányol, és leigáz”.

Lenin: Állam és forradalom, előszó

Szúrófény 2013.11.14. 05:14:38

@Ironfist: Az utolsó hiánycikk

Amióta a piacgazdaság álruhájában a kapitalizmus visszalopakodik, fogynak a hiánycikkek, el kell ismerni. Sok a bóvli, de minden kapható, sőt megkapható. Megvehető a nő, a politikus, szabott vagy alku áron.
Egyetlen hiánycikk, még mindig van, sőt makacsul őrzi pozícióját, a józan, sőt a „józan paraszti ész”. Az utcán, a párt (és mindenféle) irodában, minisztériumban, parlamentben. Sehol fel nem lelhető! Igaz paraszt sincs már! Átképezték TSZ tagnak, az önálló gondolkodás tilalmával. Mert a pesti elvtársak, azt is jobban tudták, a pártiskolán megtanulták, hogy nekeresden, a hazugság dűlőben, hogyan vesd a bukfencet! Szegény TSZ tag, végül azt se tudta, ha nem mondták, fiú e vagy lány? Ha hím tag lett belőle az még a jobbik eset. Mert a nagy hímtag, az ugye dörzsölt, és eligazodik a világ dolgában. A kicsi meg élhetetlen, arra kár a szót vesztegetni.
Mostanság meg farmerségre biztatják a parasztot. Igen, mert csak a far mer. A segg fej bátor. A józan ész, elbátortalanodott. Kétszer meggondolja az épeszű ember, hogy vállalkozásba fogjon. Mezőgazdasági vállalkozást, meg négyszer. Ha még maradt józan esze is a híúba, (padláson) akkor meg nemhogy ekébe fogja a lovat, hanem felül rá, és elüget jó messzire, mint Álmos apánk Etelközből!
1992. 10. hó

süti beállítások módosítása