Skip to content


       Szűrés lista

Kinek akar ártani Szajlai Csaba?!

Szajlai Csaba gazdasági újságíró, ECHO TV műsorvezetője, a Magyar Hírlap főmunkatársa. Korábban a Magyar Nemzet rovatvezetője volt, a belpolitikai, valamint a gazdasági rovatot vezette.

Nyilvánvalóan akkora reakciós lehet, mint a szegény Dr. Tulassay rekor, aki a Professzorok Batthyány Körében és a Nemzeti Konzultációs Testületben kezdett konspirálni Schmitt Pál megbuktatására.

Szalai Csaba ma ezt írta a Magyar Hírlapban megjelent publicisztikájában:


"Ha tavaly nincsenek az oly gyakran emlegetett egyedi tételek – a tíz év során fölhalmozott magánnyugdíj-pénztári vagyon „befolyatása” a büdzsébe és a különadók –, akkor mínuszban lenne az egyenleg. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számításai szerint meghaladná az öt százalékot is a GDP-arányosan számolt deficit, miközben az államháztartás finanszírozási igénye is nőtt az elmúlt évekhez képest. Utóbbi pedig azt jelzi: valami nagyon nincs rendben, valami nagyon nem működik. Eközben a gazdasági tárca közlése kitér arra is, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadónak – is – tulajdonítható a „siker”. Pedig óvatos számítások szerint az „egykulcsos” mintegy négyszázmilliárd forintot vett el a költségvetéstől – a sok rendkívüli intézkedés pont azért kell, hogy ezt a lyukat befoltozza az állam. Ráadásul a szóban forgó költségvetési lazítás ellenére a gazdaság belső motorjait nem pörgette fel az adókiengedés, amely nem pusztán a személyi jövedelemadót érintette, hanem céges vonalon (társasági adó mérséklése) is megtörtént. A KSH statisztikái szerint padlón a szolgáltatások, az építőipar, s minimálisra zuhant kapacitással működik az idegenforgalom-vendéglátás szegmense, továbbá lefagytak a vállalati beruházások. Csoda-e, hogy magas szinten stabilizálódik a magyarországi munkanélküliség?!

Persze mindannyian azért drukkolunk, hogy fegyelmezett és hiteles költségvetési pályát rajzoljon fel a kormány, és dübörögjön a magyar gazdaság.

Valahogy sem az egyik, sem a másik nem akar összejönni. Büszkélkedni ezzel a trenddel pedig azért nem érdemes, mert a végén még Brüsszelben is komolyan utánanéznek a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosításának, amely összegszerűen tényleg felért egy kisebb Marshall-segéllyel, de helytelenül történt a vagyonnal való sáfárkodás. És nem biztos, hogy azért, mert a „pénzügyi világ megtámadta Magyarországot”. "


Még egyszer: ez a Magyra Hírlapban jelent meg!
Az NGM-ben is olvassák szerencsére a Magyar Hírlapot, és úgy gondolták, hogy az nem megengedhető, hogy már a Magyra Hírlapban is is megkérdőjelezik az unortodox és sikeres gazdaságpolitikát! Még csak az hiányzik, hogy a saját táborban egyre több ember kezdjen gondolkodni és megkérdőjelezni a Fordítókorong és közép-európai banán irányítójának, Matolcsy Györgynek a roppant sikeres programját. Schmitt Pál után nem hiányzik az újabb "lázongás" a jobb oldalon ...

Így az NGM egy sajtóközleményt adott ki, amiben személyes Szajlai Csabát teszik helyre.


Kinek akar ártani Szajlai Csaba?

Felelőtlen az az ember, aki Magyarország és a magyar emberek sikerét megkérdőjelezi.

Minden magyar ember számára valódi örömhír, hogy a magyar költségvetés pozitív egyenleggel zárta a 2011-es évet.
És ez még akkor is így van, ha ebben egyedi intézkedések is szerepet játszottak, amit a Kormány egyébként soha nem titkolt. Azt az eredményt azonban elvitatni, hogy az egyszeri tételek nélkül az államháztartás egyenlege így is bőven 3 % alatti hiányt produkált – az olvasókkal szemben is tisztességtelen dolog.
Vagy tán a cikk írójának elkerülte a figyelmét, hogy a Magyar Kormány a vállalt 2,94%-os államháztartási hiány helyett 2,43%-os eredményt tudott elérni?!

Az pedig közgazdasági tudatlanságra vall, hogy azt állítja, az arányos, egykulcsos adórendszernek negatív hatása van a költségvetésre. Az új adórendszer ugyanis a tervezetthez képest már az első évben plussz 60 milliárd forint bevételt hozott a költségvetésnek, miközben a nyugdíjrendszer reformja fedezetet adott az adócsökkentésre. Mindeközben, a  kedvezőtlen nemzetközi helyzet ellenére is, a vállalkozók mintegy 52 ezer új munkahelyet teremtettek és az általuk végrehajtott béremelések következtében 6%-kal nőttek a magyar reálkeresetek.

A pozitív adatok lesajnálásával a magyar emberek erőfeszítését, a magyar vállalkozók munkáját értékteleníti el – amely egy magyar újságírótól tiszteletlenség a hazájával szemben is.

Költségvetési trendfordulónak vagyunk tanúi Magyarországon, aki ezt nem látja, az vak, aki semmibe veszi a magyar emberek erőfeszítéseit, az pedig felelőtlen.


Mostantól az az új életcélom, hogy bármilyen hivatalos kormányközlemény szerepeljen a nevem!

Címkék: matolcsy ngm

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr964365780

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tavaszi zsongás 2012.04.06. 09:07:44

Lemondott a plágiumelnök. Végre hivatalába léphet az Alternatív Köztársasági Elnök Úr!  A művész úr gyönyörű szerelmes dalát küldöm az összes fasisztának ezen a gyönyörű tavaszi napon!Jelképezze ez a dal a szeretetet és a barátságot, mely a demokr...

Trackback: Tartsák tiszteletben 160e ember véleményét! - Vágó Gábor 2012.04.06. 08:39:01

Matolcsy György vagy nincsen tisztában a fogalmakkal, vagy valaki más írja a gondolatait, de beszéljünk inkább arról, hogy egy hónap alatt összegyűlt 160e aláírás, ezért a parlamentnek kötelessége foglalkozni a kérdésekkel. Ez a népszavazás 4-5 milliár...

Trackback: Még egy lyuk a nadrágszíjon 2012.04.05. 19:51:56

Vágyak, álmok, valóság - egymillió munkahelyet ígért a kormány, mára azonban kiderült, nemcsak a beruházás, hanem a foglalkoztatás is csökkent, a jogi és gazdasági háttér bizonytalan és egyre érzékelhetőbb a gazdaságban a pénz hiánya, a késedelmes ...

Trackback: Pató Pál és a költségvetés 2012.04.05. 19:51:03

Az idő kereke vissza nem forgatható, az elvesztegetett hónapok adóbevétele pedig olyan lehetőség, amely már vissza nem tér. És éppen ez az, ami – így, igaz csak a fordítások világában bevallott – megszorítások idején nem elhanyagolható, ej, ráérünk arr...

Trackback: Adolf Hitler szerepében: Orbán Viktor 2012.04.05. 18:59:59

Schmitt Pál: A Bukás. Itt az első Hitler-paródia Schmitt Pál lemondásáról....

Trackback: Orbán feje csúnyán eltorzult az elmúlt 20 év alatt 2012.04.05. 18:58:28

Hogyan lett a huszonéves, a diktatúra ellen lázadó srácból hatalommániás, acsarkodó diktátor? Az ilyen volt – ilyen lett fotó nem tudja a választ, csak a kiinduló állapotot és a végeredményt mutatja. (Kép: esbalogh.typepad.com)...

Trackback: Kalapjával tarháló koldusként ábrázolja Orbánt egy cartoonstock oldal 2012.04.05. 18:56:50

Most akkor ki miatt is van rossz híre Magyarországnak? Ki miatt kell szégyenkezni külföldön, ha magyarok vagyunk? A képet Marian Kamensky rajzolta, a drága miniszterelnökünkről készült karikatúra akár 1850×1550 pixeles méretben is letölthető, a mé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krikri 2012.04.05. 16:46:21

Zero, a szélsőbalos (ex-szélsőjobbos) jelzőt megkaptad, nemsokára ez is meglesz :)
Úgy látom, azért Plagi bácsi ügye kicsit szókimondóbbá tette az eddig fegyelmezetten csápolókat...... Gyűlölöm, ha valaki azt hiszi, hogyha hangosan ordít akkor igaza van!

2012.04.05. 16:50:48

De ráérnek a Nemzetgazdasági Miniszériumban két kávé között....

Isakson26 2012.04.05. 16:56:37

Ez az eset ékes bizonyítéka annak, hogy a birkanyáj megingott. már nem hisznek el minden demagóg baromságot amit a juhászok mondanak. Most már látják azt, hogy egy szakadék felé terelik őket.

kíváncsian várom, hogy hol lesz az újabb lázadás ... :)

freemind93 2012.04.05. 16:56:58

@Bermuda: dehogy érnek rá! egész nap azon dolgoznak, hogy az ilyen liberálbolsevik mocskot letöröljék fényesen szárnyló unortodox forradalmi gazdaságunk pajzsáról.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.04.05. 16:58:21

Valamennyi magyar politikus nyakára robbanó nyakörvet javaslok szerelni, amelyik, amint a politikus kiejti a száján a "magyar emberek" szókapcsolatot, aktiválódik.

Dr. Kix 2012.04.05. 16:58:29

6%-os reálkereset növekedés? Az enyém csökkent, ez a második alkalom 2 év alatt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.05. 17:00:48

Jó érzés olvasni ezeket a rákosista reakciókat.

Szajlai Csaba nem téved, nem máshogy látja a dolgokat, nem pesszimista. Neem!
Szajlai Csaba szánt szándékkel, mintegy szabotázzsal felérő módon, kérdőjelezi meg a Párt és a Dolgozó Nép világraszóló eredményeit!

Elvtársak, az ellenség köztünk van!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.04.05. 17:05:57

szajlaicsaba amagyarhírlapban mitkeres???

Énbagoly 2012.04.05. 17:08:01

2 éve vannak kormányon orbánék. A hívek vártak, vártak, de úgy látszik, már van aki nem vár.
Bár, lehet, hogy az van a háttérben, hogy ha nem működik a magyar gazdaság, akkor előbb-utóbb nem lesz miből lenyúlni a maguk részét.

freemind93 2012.04.05. 17:08:17

@Dr. Kix: a reálkereset kövekedésben valószínűleg benne van az a vagon pénz, amennyivel kevesebb adót fizettek az egy kulcs miatt a magas keresetűek.

rhubarbjelly 2012.04.05. 17:22:08

Sokszor elgondolkodom azon, hogy ezek vajon mit szívnak...

Csumpitáz Alfréd 2012.04.05. 17:26:31

A közlemény íródhatott volna az '50-es években is, csak a magyar szót ki kell cserélni arra, hogy szocialista. Megszámoltam, 11x szerepel a szövegben az, hogy "magyar". Tehát most már mindenki tudja, hogy nem a norvég, vagy üzbég gazdasági csodáról beszélünk. Ez is nagyon fontos nekünk magyar embereknek.

jozicsenko 2012.04.05. 17:29:18

hmmm, Zeronak:

a felvetéseid miatt idéztek már a Heti Válaszban (a választások idején), pár hete a magyar nemzetben (ne kérdezd, hogy hol, az asszony kidobta az újságot...), nameg nem rég Fialáék

tehát ismert és idézett közszereplő vagyol :-)))

nemecsek ernő áruló 2012.04.05. 17:36:34

@Isakson26: És innen csak "rosszabb" jöhet! :D

Squid 2012.04.05. 17:38:38

Istenem valaki kukázza ki Matolcsy diplomamunkáját könyörgöm és eresszük rá a HVG-t.

Ez olyan szintű delirium ami minden egyes alkalommal ökölbe szorítja a kezem...

danesdzsu2 2012.04.05. 17:45:26

Szerintem minden hivatalos kormányközlemény tartalmában szerepel a neved.

jani888 2012.04.05. 17:52:51

A magyar emberek hatalmas sikere az,hogy ilyen dilettáns,érzéketlen kormányzás ellenére még nem haltak éhen. Pedig a tévedhetetlen,nagy képességű csapat nagyon igyekszik. Ha így haladunk,mi leszünk az ötmillió fűnyíró ember országa.

zrobasé 2012.04.05. 17:53:33

"Az pedig közgazdasági tudatlanságra vall, hogy azt állítja, az arányos, egykulcsos adórendszernek negatív hatása van a költségvetésre. Az új adórendszer ugyanis a tervezetthez képest már az első évben plussz 60 milliárd forint bevételt hozott a költségvetésnek"

aztabüdöskurvaéletbe...

kit érdekel, ki beszél arról, hogy a TERVEZETThez képest mennyi a plusz ? hmm ? kedves ngm-es okosok ? hmm ? az egykétkulcsos elötti és az az alatti bevételt miért is nem adták meg ? ja,hogy az már nem fér bele az összevissza beszélésbe ?
NGM hasonlit össze almát körtével ? beszarás...

azért az milyen jó már, hogy lassan gyakorlatilag mindenki lehülyézte már az ngm-et (bod,járai,etc) de ők még mindig harcolnak a gyorsnaszádban...

Békemenetet követelek a reakciós szajlai ellen !!!

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.04.05. 17:58:27

Elég ambíciótlan céljaid vannak. Inkább lenne az, hogy dicsérő aspektusával, felmagasztalva írjanak rólad közleményt. Vagy egy még éteribb: állami kitüntetés elnyerése, legfőképp arctalan blogolási tevékenységedért. Na az, már valami!

Csumpitáz Alfréd 2012.04.05. 18:01:14

Álnaív kérdés: nem akarja esetleg az a konzervatív értelmiség, amely Schmitt lemondását is követelte (igaz, nem minden szegmense és nem az elejétől fogva), ennek a dilettáns barom Matolcsynak a lemondását is követelni? Vagy az, hogy a gazdasági mutatók katasztrofálisak és még a szemükbe is hazudnak, hazaárulással vádolva őket, az nem elegendő? Talán egy éhséglázadásnak kell kitörnie ahhoz, hogy ezt megtegyék? Nos, a segély Erzsébet-kártyásítása után ez is meglesz.

Zuzu Petals 2012.04.05. 18:02:41

@zrobasé: Matolcsy menni fog jövőre, meglásd. Közeli ismerősnek lesz a főnöke egyébként, csak nem merem még egy nyomorult blogban sem leírni, hogy hol, mert az illető így is aggódik. Minden tervezett volt itt, így küldik el szépen a fiút, de jó helye lesz, egy valag pénzzel...

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2012.04.05. 18:06:58

Jelenleg a következő a képlet: spórolás=nem fizetek a beszállítóknak.
A közdolgozóknak is csak azért fizet bért, mert fizetés nélkül nem járna be senki dolgozni. Persze a költségtérítéssel és kafeteriával is lógnak hónapokat...

Squid 2012.04.05. 18:11:30

@Zuzu Petals: 8 hónap az elmebeteg gazdasági pipaszívó látnokból azért nekem picit fájdalmasnak tűnik!

Virág et. 2012.04.05. 18:13:13

Szajlaival ritkán értek egyet, de most azért örömmel tapasztalom, hogy "világ vs. Matolcsy" meccsben kivételesen és egy picit megkésve bár, de a világ oldalára állt. Matolcsyék szánalmas PR firkálmányát meg helyén kell kezelni.

Nekem ez azt mutatja, hogy kezdenek felébredni az emberek. Egy ideig hülyének lehet nézni ennyi embert, de sokáig ez az állapot nem tartható.

Squid 2012.04.05. 18:13:48

@Dr. Doktorovics THY Rokk 'n' Troller: Tavaly Szeptembertől megállították az (haverokon kívül) összes állami kifizetést projektekre/beruházásokra stb stb.. Szépen okosan 90 nappal eltolták az egészet, hogy kisebb legyen a hiány, majd idén elkezdték kifizetni a számlákat!

Ez az új vonalas gazdaságpolitika :D

nápolyi maszti 2012.04.05. 18:24:43

Egy kicsit off, de ha már sajtó: tudja valaki, mi történt az Origóval? Vagy csak én látom úgy, hogy megszaporodtak az orbán seggét nyaló cikkek? Plusz ott van Mong Attila távozása. Plusz Gazda Albert publicisztikáinak felszaporodása (oké, tudom, főszerk,, de eddig legalább hallgatott). Mi történt? Újból jobbra át?

stefiapo 2012.04.05. 18:25:59

Az idő fogy, ahogy a türelem is. A Schmidt ügy után remélem kinyílik az emberek szeme és tényleg elkezdünk demokráciát játszani, ahol lehet kritizálni is. Sőt, megbukni is. Ezek az ellenközlemények egyre inkább nevetségesek. Sebaj, dugjuk a fejünket a homokba!!!

Squid 2012.04.05. 18:35:48

@nápolyi maszti: "Egy kicsit off, de ha már sajtó: tudja valaki, mi történt az Origóval? Vagy csak én látom úgy, hogy megszaporodtak az orbán seggét nyaló cikkek? Plusz ott van Mong Attila távozása. Plusz Gazda Albert publicisztikáinak felszaporodása (oké, tudom, főszerk,, de eddig legalább hallgatott). Mi történt? Újból jobbra át?"

Olyan nagy Orbánimádatra ne számíts amíg a T-Csoport és azon keresztül a Deutsche Telecom kezében van a cég! :D A nettó éves nyereségből fizetik a telekomadót, ők tuti nem lesznek Viktor rajongók! (sem azok akiket leépítettek tőlük költségcsökkentés miatt)

2012.04.05. 18:35:52

Aki a NGM-ben megfogalmazta a választ, az vagy hülye, vagy drogozik és iszik.

Már a világ értelmesebbik fele, Viktoron és kurmányán röhög az analfabéta , sötét Matolcsy miatt, és még mindig azt erőltetik, hogy az unortodox irányvonal jó.
Igaza van Matolcsynak, mert valójában jó. Jó szar.
Az ilyen buta minisztert máshol már bezárták volna vagy a zárt osztályok valamelyikére, rácsos ágyhoz kötve, vagy a börtönbe rohadna élete végéig.

Borenbukk 2012.04.05. 18:39:06

Csak en erzem ugy, hogy az NGM sajtokozlemenyeinek van mostanaban egy kis elmebeteg stichje.

youtu.be/k2-15mYWpmA

niklex 2012.04.05. 18:42:22

Nem gondolom,hogy arról lenne szó, hogy megint valaki felébredt az álomból.
Az ilyen cikkek sajnos általában megrendelésre születnek (mint az ötvenes években), és aki megrendelte,annak megvannak a céljai ezzel.
Kis belső háborúra utal, de valószínűleg nem ténylegesen az irányvonal,hanem személyek a támadás céljai.

Kis ember 2012.04.05. 18:42:56

Négy hónapos külföldi munka után most jöttem haza. Megdöbbentettek az árak: kb. 20-30 százalékkal mentek fel az alapvető cikkek árai.
Nem, nem tréfálok. a benzin 395 volt, most 450. A tojás 60 (!) forint lett kb 40-ről, a tej 240-ről 270-re.
Még én is, aki kint jól kerestem, megérzem a drágulást.
Miről beszél az MGM???

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.04.05. 18:44:18

Hányszor hallottam már életemben a "dübörög a gazdaság", "megy a gyorsnaszád", és hasonlókat, az elmúlt 22 év alatt, meg előtte is, hogy csak az utóbbi két fő szlogent említsem. Soha nem tapasztaltam ezek realitását. Helyette azt tapasztaltam mindig, hogy "még egy kicsit kell kibírni, aztán majd jó lesz". Aztán meguntam, és eljöttem Magyarországról. Sajnos elég későn...
Korábban kellett volna.

Larry Silverstein 2012.04.05. 18:46:49

Nincs meg Gyurcsány szakdolija.........

Meglepődtem. Érdekes, egy Index-blog sem foglalkozik vele, pedig nem elnök, hanem miniszterelnök volt.

Múlt 7en hétből 10 blog a szakdolikon rugózott. Beszarás.

jágör68 2012.04.05. 18:51:58

@Báthory:
Hát, ha meg lesz, attól biztos beindul a magyar gazdaság.
Vagy nem. Lehet rágni a gumicsontokat: Plagibát, Orbán megfigyelésének papírjait, Gyurcsány szakdolgozatát, stb, stb.
Egyik sem javít a rabszolgatartó magyar minimálbéres /és vagy feketegazdaságon.
A jobbítást mindenkinek saját környezetében kell(ene) elkezdenie. A gumicsontokon kérődzésnek az az eredménye, ahol ma is tartunk- és ahová süllyedtünk kb '56 óta.

Squid 2012.04.05. 18:52:22

@Báthory: Már megbocsáss a franciás akcentusom miatt, de mi a fasz köze van Ferike dolijának ahhoz, hogy matolcsy kötözni való idióta?

Gyurcsány politikai hulla egy focicsapatnyi végsőkig hű vazallussal, semmilyen ráhatása nincs a magyar politikai életre! Neki annyi, vége, finito! Felejtsétek már el nem lesz több Gyurcsány a magyar közéletben, az ember kisakkozta magát. Inkább ennek örüljetek!

flippant 2012.04.05. 18:52:35

Az nem lehet, hogy a Csabi nem kapta meg a napi heroinadagját és elkezdett igazat beszélni?

dr askovich 2012.04.05. 18:54:33

@Báthory: egyrészt Gyurcsány már nem állami vezető, másrészt ez inkább az egyetem hanyagsága, harmadrészt pedig a kutyát nem érdekli az a hólyag

Mária 2012.04.05. 18:55:06

Nincs ebben semmi meglepő.

A jó kutyáknak a szimatuk is jó, és már elkezdték nyalogatni a kezét az új gazdinak.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2012.04.05. 18:56:47

@Squid: Mint ez is: index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/05/otmilliardos_vasarlast_mondott_le_az_allam/

Ami a valóságban úgy néz ki, hogy a beszerzésekre nem vállalt kötelezettséget a minisztérium, így a szervek nem tudták a KEF-ről lehívni...

Larry Silverstein 2012.04.05. 18:58:29

@dr askovich: ez inkább az egyetem hanyagsága

-Nyehehe. A szaktársaié megvan. Nyehehe.

a kutyát nem érdekli az a hólyag

-Az ügyészeket eléggé érdeklik a dolgai.

karosszékely 2012.04.05. 18:59:37

Nem is tudom, a közlemény utolsó mondatáról miért jutott eszembe ez:

"Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló."

2012.04.05. 19:01:23

@Báthory: Ha megtalálják, akkor olcsóbb lesz a benzin, vagy a kenyér?
Netán több lesz a fizetésünk, vagy kevesebbet fogunk adózni?

Squid 2012.04.05. 19:01:43

@Báthory: "ez inkább az egyetem hanyagsága

-Nyehehe. A szaktársaié megvan. Nyehehe.

a kutyát nem érdekli az a hólyag

-Az ügyészeket eléggé érdeklik a dolgai."

Oké vágják sittre egy cellába a Damurolival, négyeljék fel ítéljék el tűzzék ki minden vár fokára egy darabját!

Továbbléphetnénk a Matolcsy féle javasasszony látóember gazdaságpolitika csődjére?

dr askovich 2012.04.05. 19:01:50

@Báthory: félreértés ne essék, én sem szeretném, h megússza a faszságait, de az én ingerküszöbömet már nem éri el a faszi

"Az ügyészeket eléggé érdeklik a dolgai."
majd ha ténylegesen találnak valamit és nemcsak adnak a szarnak egy pofont ráérünk örömködni (ld Hunvald kőkemény "megszívatása")

Izo 2012.04.05. 19:02:02

"6%-kal nőttek a magyar reálkeresetek"
b+ ez melyik bolygóról jött?

Larry Silverstein 2012.04.05. 19:03:14

@jános515: Mér, paja doktorinemdoktorijától mi lett olcsóbb? Az államtól várod hogy olcsóbb legyen a kenyér meg a benzin? Lemaradtál valahol?

Larry Silverstein 2012.04.05. 19:04:19

@Squid: Akkora csőd az ember 89 óta nem volt olyan többlete a ktgvetésnek mint 2011ben.

dr askovich 2012.04.05. 19:04:37

@Izo: én elhiszem, de ez átlagosan lehet igaz, ami azt jelenti, hogy a nagykeresetűek fizetése emelkedett brutálisan

dr askovich 2012.04.05. 19:06:07

@Báthory: apró különbség, hogy SP hivatalban lévő állami vezető volt

Squid 2012.04.05. 19:06:35

@Báthory: " Akkora csőd az ember 89 óta nem volt olyan többlete a ktgvetésnek mint 2011ben."

Oh Jézus a kereszten...

Ha te ezt komolyan mondod akkor inkább térjünk vissza a Gyurcsányozáshoz! Te és a hozzád hasonló szemellenzős szektafan emberek miatt tart az ország ott ahol most tart...

Gondolom 2014-ben is rájuk szavazol

Larry Silverstein 2012.04.05. 19:07:12

@dr askovich: az én ingerküszöbömet már nem éri el a faszi

De unokáid ingerküszöbét is eléri majd az államadósság visszafizetése. Nyehehe.

dr askovich 2012.04.05. 19:07:58

@Báthory: és mégis milyen barátom? nem azért, mert a dübörgő gazdaság növekedési pályára állt és kitermelte ezt a többletet, hanem lenyúlással és különadókkal. Ez aztán kurva nagy érdem. Idén például már nem tudnak Manyup-pénzeket ellopni.

dr askovich 2012.04.05. 19:08:37

@dr askovich: és mégis milyen módon, barátom? helyesen

micsoda? 2012.04.05. 19:09:47

"A pozitív adatok lesajnálásával a magyar emberek erőfeszítését, a magyar vállalkozók munkáját értékteleníti el – amely egy magyar újságírótól tiszteletlenség a hazájával szemben is."

Tényleg csak ebben az egy mondatban 3 magyar + 1 haza szerepel. Komolyon hittem, hogy tanult emberek írják a cikkeket, és az olvasókat nem nézik hülyének/annyira/. A blabla szöveg alapján, tévedtem.

Kis ember 2012.04.05. 19:09:47

@Báthory:
" A Fidesz azt várja a kormánytól, hogy kezdjen azonnali lépéseket az energia- és az élelmiszerárak növekedésével szemben, "megvédve a magyar családokat". "
(hvg.hu/gazdasag/20080624_fidesz_benzin_jovedeki_ado)

2012.04.05. 19:11:41

@Báthory:Hogy mér? Hát mákér vagy dióér!
Nem az államtól várom, de az állam is benne van vastagon .Mert ugye tulajdonos részben.(MOL)
De inkább olvass vagy tanulj hogy ne nevettesd ki magad . Hidd el megéri.

Borenbukk 2012.04.05. 19:11:58

@Kis ember: Javaslom a venezuelai mintat, a wc papir hatosagi arassa tetelet!

kifordított nagyanyó 2012.04.05. 19:13:53

Na,látom címlap!
Szóval ki van adva a hivatalos közlemény tehát ez van és kész!

csapdigarlik 2012.04.05. 19:14:53

Annyira, de annyira szánalmas ez a Matolcsy! Valakinek már jól seggbe kéne rúgnia, aztán elhajtani valami közmunkára, ott talán több haszna lenne ennek a csökkent értelmi képességű nyomoroncnak.

Kis ember 2012.04.05. 19:15:35

@Báthory:

De ha így jobban tetszik:

"A Fidesz azt várja a kormánytól, hogy kezdjen azonnali lépéseket az energia- és az élelmiszerárak növekedésével szemben, "megvédve a magyar családokat" - számolt be a Fidesz elnökségi üléséről Varga Mihály."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=116782

Dr. GGG77 2012.04.05. 19:19:27

@Virág et.: "Nekem ez azt mutatja, hogy kezdenek felébredni az emberek."

Nem mindegy, hogy mennyien, nem mindegy, hogy kik. Ha egy Stumpf/Varga/Pokorni vagy a sajtóban egy Bayer b@szna az asztalra és nyomná bele egy kicsit a Vezér fejét a fekáliás vödörbe, amit összehozott, az már más lenne...

Kis ember 2012.04.05. 19:20:08

@Dr. Borenbukk:
Vákicsit!

Te nem az én véleményemet olvastad, hanem a jelenleg regnáló hatalomét - 4 évvel ezelőttről.

"A politikus kiemelte: a benzin jövedéki adójában ma felette vagyunk az elvárt uniós szintnek, és nincs olyan tényező, amely arra kényszerítene, hogy ez a szint tartósan magas maradjon. Ezer liter benzin esetében a jövedéki adó ma 412 euró, míg az unió elvárása 359 euró..."

(www.fidesz.hu/index.php?Cikk=116782)
Azóta emelkedett a jöv. adó és az ÁFA is - ezalatt a kormány alatt...

nu pagagyí 2012.04.05. 19:21:19

Megnyugodtam, Matolcsy szerint ugrik a pannon puma.

Larry Silverstein 2012.04.05. 19:40:27

@dr askovich: Az állam már csak adóból él.....nyehehe. Ha 1%-ot emeltek volna neked, sírnál a csirkeszárnyadért. De a különadó, a mocsokok. Hejj.

Larry Silverstein 2012.04.05. 19:42:08

@Squid: Nem igazából arra gondoltam hogy Gyurcsányra szavazok. Megjavult mondta. Nyehehehe.

Larry Silverstein 2012.04.05. 19:43:16

@jános515: A MOL befolyásolja a nyersolaj árát? Nyehehe.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.05. 19:49:12

@Dr. GGG77:

Ha Bayer 'az asztalra csap', nagyjából 10 másodpercen belül találnak időt arra, hogy kivizsgálják a tízmilliós közpénz-lenyúlásait, sz'al nagyon azért ne számítsunk rá. ;-)

azbesztos 2012.04.05. 20:05:29

Nem értem, hogy épeszű állampolgárok hogy követelhetnek többkulcsos adót, amikor az egységes adókulcs alacsonyabb, mint az előző kormányok legkisebb adókulcsa? Tehát jobban járnak, , igaz, hogy mások akiknek több a jövedelmük még jobban. Nem gondolnak arra, hogyha egy kicsit jobban megy nekik, több lesz a jövedelmük, jobban fognak járni, mint több kulcsos adó esetén? Csak az irigység, vagy a mostani kormány elleni lumpenproli gyűlölködés hajtja őket?

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:08:06

@azbesztos: Lumpenprolikra is lehet építeni, ezt bizonyítja a magyar 'bal' számos sikere.

Virág et. 2012.04.05. 20:08:54

@Báthory: Nem az állam határozza meg a jövedéki adókat? Ez új.

Egyébként ne terelj, Gyurcsány nem közjogi méltóság, Schmittet sem bántotta a kutya sem, amíg mezei szoponc volt a nagyvezér mellett. Amint ehhez címet és Sándor-palotát kapott, akkor jöttek csak a pofonok.

Ráadásul Ferenc azt ígérte, hogy ő bemutatja a saját példányát max. 1-2 héten belül. Térjünk vissza rá 2 hét múlva. A törvénykezés motorja több, mint fél év türelmet kapott, talán egy 2%-os párt vezetőjének is jár legalább 2 hét.

ketroot 2012.04.05. 20:10:30

@Báthory:

Most nem basztatásból, de az index-címlapon lévő összes blogba beírtad ezt? :D

2012.04.05. 20:11:10

@azbesztos:

"Nem értem..."

Tudod vannak olyan kérdések vagy problémák, amik összetettebbek egy egyszerű két állapotú logikai információnál amit úgy hívunk, hogy bit.

Kis ember 2012.04.05. 20:12:06

@azbesztos:
"Nem értem, hogy épeszű állampolgárok hogy követelhetnek többkulcsos adót, amikor az egységes adókulcs alacsonyabb, mint az előző kormányok legkisebb adókulcsa?"

Lehet, hogy mert belátták, ha nem fizetnek elég adót, akkor az a pénz valahonnan hiányozni fog és nem fog működni az ország? Vagyishogy inkább a működéshez szükséges pénzt majd máshonnan, más formában, másoktól fogja elvenni a kormány?

Virág et. 2012.04.05. 20:13:09

@ketroot: Beírta. Még azokba is, amelyek nincsenek a címlapon sem.

Ezt te nem értheted ez Szent Háború, ez komoly dolog. :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.05. 20:13:38

@azbesztos:

Az lehet a gondjuk, hogy úgy Járnak Jobban ezek a zemberek, hogy közben kevesebb pénzt keresnek. De értjük, gondoljanak arra, hogy ha jobban keresnének, akkor több pénzük lenne.

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:14:19

@Virág et.: Ha a jövedéki adót csökkentik, akkor más adót kell felemelni. Semmivel sem drágább a magyar üzemanyag, mint mondjuk a szlovák, viszont olcsóbb.

Akkor is lenne min sírni.

Ki a faszt érdekel mit mutat be az a snájdig ember? Most írják. Az egyetemnek nincs belőle, azt mutat be amit akar. Orbánnak nem tart 1-2 hétig, de Gyurcsány rohadtul elfoglalt. Diplomamunkát írat.

mim 2012.04.05. 20:14:23

Kiheréltem az NGM közleményt. Eltávolíottam a halmozott jelzős szerkezeteket, a véleményezéseket. És ez maradt. Zárójelben saját kommentek:

A költségvetés pozitív egyenleggel zárta a 2011-es évet. (????)
Ebben egyedi intézkedések is szerepet játszottak. (okéééé)
Hogy az egyszeri tételek nélkül 3 % alatti hiányt produkált – dolog. (értelmetlen, mert csak a jelzős renszerekre erősített)
Vállalt 2,94%-os hiány helyett 2,43%-os eredményt tudott elérni (de nem az előző rendszerrel összehasonlítva)
Az új adórendszer az első évben plussz 60 milliárd forint bevételt hozott. (az előző rendszerhez képest?)
A nyugdíjrendszer reformja fedezetet adott az adócsökkentésre. (hány évre van fedezet?)
A vállalkozók 52 ezer új munkahelyet teremtettek. (hányat szüntettek meg?)
És a béremelésekkel 6%-kal nőttek a reálkeresetek. (ilyenről nem is hallottam)

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:14:56

@ketroot: Naná. Ha már egy sem foglalkozik vele. Pedig igazi X-akta.

ketroot 2012.04.05. 20:15:54

Egyébként ez a post mióta van kint címlapon?

Virág et. 2012.04.05. 20:17:05

@Báthory: Orbánnak azért nem tart, kis barátom, mert Orbán már javában kereste a sajátját, amikor még Schmitt doktor volt. Már akkor elkezdték építették a stratégiát a válaszcsapásra.

Mondjuk az azért beszédes, hogy mindenről a Gyurcsány jut az eszükbe. Érdekes életük lehet.

Hertelendi 2012.04.05. 20:21:04

@ketroot: Nyugi ma Báthory (így ypszilonnal) az ügyeletes hülyegyerek, csak a munkáját végzi...
Ne foglalkozz vele...szóra sem érdemes

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:21:57

@Virág et.: Ez mindent megmagyaráz....:DDD

Gyurcsány kilopatta az övét amikor Smitt lebukott. Mindig tudtam hogy tehetséges ember.

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:23:00

@Virág et.: Ja, csak Orbáné megvan az egyetemen is, ahogy Gyurcsány szaktársaié is. Nyehehe.

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:24:33

Azon tünődöm, milyen lehet az a diplomamunka (nem doktori), ami nyilván nem éri el egy másolat színvonalát sem, és el kell tünnie.

Virág et. 2012.04.05. 20:25:31

@Báthory: És ha kilopta (ami még messze nem biztos), ha soha nem is írt, hanem búcsúban lőtte a diplomáját, akkor az mégis mit jelent? Akkor le kell mondania... a miről is? Milyen tisztséget tölt be? Akkor Schmitt mehet vissza a Sándor-palotába?

Rajtatok jobbosokon kívül a lőtéri kutyát nem érdekli Gyurcsány. 2-3%-on áll a pártja ...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.04.05. 20:28:22

@niklex: Vagy be akarják bizonyítani, hogy az ellenség aknamunkája nem szünetel és ezért határozottan fel kell ellene lépni (lásd az ötvenes éveket: "az igazi ellenség a párton belül van")

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:28:22

@Virág et.: Nem. Csak annyit érdemes megjegyezni az oknyomozó újságírás színvonaláról, hogy ez a téma a szocialista sajtószabadság idején nem bukott ki sehol.

Ennyi és nem több.

Doktor Kotász 2012.04.05. 20:29:14

@Isakson26: "Ez az eset ékes bizonyítéka annak, hogy a birkanyáj megingott. már nem hisznek el minden demagóg baromságot amit a juhászok mondanak. Most már látják azt, hogy egy szakadék felé terelik őket.

kíváncsian várom, hogy hol lesz az újabb lázadás ... :)
"

Én is azt gondolom, hogy Schmitt Pali volt a lassan ölő méreg Orbán poharában. A legtöbb hívük még hinni akar, de a fülükbe már folyton suttogni fog egy kétkedő hang. Hiába akarnak még hinni, a felismerés felé sodródnak, és hamarosan a bátorságuk is meglesz a tisztán látáshoz. Orbán kétharmados kártyavára omladozik.

Hihetetlen, hogy a Schmitt-ügy kellett ahhoz, hogy kimerjék mondani azt, amit a táboron kívűl mindenki látott.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 20:30:15

MH elvileg egy konzervatív jobboldali lap, talán kezdenek rájönni, hogy az egykori kommcsikkal teletömött balnaci párt nem jobboldali, és k*rvára nincsenek egy platformon.

Virág et. 2012.04.05. 20:31:35

@Báthory: Megjegyzem, most sem bukott ki, illetve most sem törődne senki vele, ha nem lett volna Schmitt kis afférja a fénymásolóval. Gondolom szerinted az nem a szocialista sajtószabadság oknyomozásának eredménye, hanem nyilván a kormánypárti sajtó felfedezése. Csak véletlenül a MNO helyett a HVG-re került fel. A sok hárombetűs izé összezavarta a derék hazafikat.

milyen szép a Vértes, ó 2012.04.05. 20:31:58

@Báthory:

Őőő, téged nagyon átvert valaki, a diploma másokkal való megiratásának valami olyasmi a lényege -- többek között --, hogy az ember közben NEM elfoglalt. :))

De bízom benne, hogy ha hamis a diplomamunkája, akkor becsülettel lemond az elnöki posztról.

Doktor Kotász 2012.04.05. 20:32:24

Amúgy milyen hülye képzeli azt az NGM-ben, hogy valami göbbelsi pártprop osztályon dolgozik?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.04.05. 20:32:56

@azbesztos: El tetszett felejteni, hogy a régi adórendszerben a minimálbér adómentes volt, éés afölött egy fokozatosan kivezetett adójóváírás csökkentette a fizetett adót. Ja kérem, a tudás hatalom, a nemtudás meg félrevezet :-P.

2012.04.05. 20:33:05

@Báthory:

"...hogy ez a téma a szocialista sajtószabadság idején nem bukott ki sehol.
Ennyi és nem több. "

Mert az öszödi beszéddel jobban járt, ugye?
Téged sem nehéz elkapni logikailag....

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:34:59

@Virág et.: Nyehehe. A lemondás előtt napokkal vezércikk küldte nyugdíjba a Pált az MNOn.

Érdekes, 2006ban sem a NOLon, sem az Indexen nem írtak ilyet GYFnek, pedig a tét kissé nagyobb volt.

Nyehheehe.

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:36:35

@milyen szép a Vértes, ó: Ezt elég nehéz lesz bebizonyítania, miután csak neki van belőle. Igaz, azt is nehéz így bebizonyítani hogy hamis. De nem is kell.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 20:36:46

@Báthory: A balnacik tobzódnak ott rendesen. Bár szerencsétlenek már nacionalista haverjaikkal is összevesztek, a szavazóik is fogynak, a gazdaság meg omlik össze, nem tudom miben reménykednek. Annyinak örülök, hogy a jobboldal végre kezd rájönni, hogy nem kellene beállni egy baloldali párt mögé csak azért mert jobboldalinak hívja magát, meg mert nacionalista. Bár a saját oldaluk még jobban utálja ezeket a tetveket, így a mi nyakunkon maradnak még egy ideig. :(

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:37:25

@MikeBoy: Mert 3 év múlva lemondott a saját embere javára? Nyeheheeehhe.

2012.04.05. 20:39:27

@Báthory:

Nem a lemondásról volt szó nyerítő barátom.
Eldöntendő kérdésre, amit feltettem tudsz-e válaszolni vagy nehezedre esik?

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:39:34

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

2009 gdp - 7%

2010 gdp +1,2%

2011 gdp +1,7%

Minden összeomlik. Rettenetes. Nyhehehehee.

Virág et. 2012.04.05. 20:39:52

@Báthory: Nem akarlak bántani, de Uj Péter címlapos publicisztikában küldte el Ferit a fenébe és nevezte alkalmatlannak. Szeptember 21-én.

A tényekkel máshol is ennyire hadilábon állsz?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.04.05. 20:40:07

Ezt a közleményt a trollhitvallas.blog.hu írta. Plusz két s-sel, magyar kormány nagybetűvel, csak a "fokozódó" jelzőt felejtették el a nemzetközi mellől.
Megjegyzem, aki látta Eltolcsy valamelyik simplicity-s beszédét, az nem veheti már komolyan, akérmekkora FIDESZ-fan (megjegyzem, hogy a simplicity-t Steve Jobs-tól lopta, csak nem olvasta tovább az idézetet, amely szerint ez a legnehezebb .-)).

2012.04.05. 20:40:47

@Báthory: Félre beszélsz mint Bodóné, mikor a bor árát kérdezték
.Ha már ilyen okos vagy, akkor mond már meg, mennyit vett ki tavaly a MOL részvényekből az állam, mint tulajdonos?
Mert a magasan tartott benzin ára után, áfaként, nyereségként, szépen szedi ki a lóvét.
Nos, mennyit is vett ki az állam? Konkrétan, ha kérhetném.

Amit irtál az baromság--idézem:"Semmivel sem drágább a magyar üzemanyag, mint mondjuk a szlovák, viszont olcsóbb"
Nos akkor drágább vagy olcsóbb?
Tehát ami drága, az olcsóbb, ami olcsóbb az drágább, vagy mi van?

soproni1 2012.04.05. 20:42:47

Lehet,hogy Matolcsyra is megérkezett a kilövési engedély?

Doktor Kotász 2012.04.05. 20:42:51

@Báthory: "Nem. Csak annyit érdemes megjegyezni az oknyomozó újságírás színvonaláról, hogy ez a téma a szocialista sajtószabadság idején nem bukott ki sehol.

Ennyi és nem több. "

Azt azért kihámoztad a hírekből, hogy Schmitt Pali úgy lett doktor, hogy bement az egyetemre, hogy szeretne doktor lenni, és mondták neki, hogy ahhoz egy terjedelmes kutatói dolgozat szükséges, és egy hónap múlva már védte is. Na ez csak úgy lehetséges, ha másolja, és ezt tudta akkor mindenki, aki ott volt, de leszólhattak felülről, úgyhogy pattogni nem lehetett.

Na, az egyik ilyen ember, nézthette a szilveszteri újjévköszönzőjét egy kellően részeg baráti társasággal, és a huszadik pezső után elkezdhetett kotyogni valami ilyesmit.

Mit teszi ez a fasz az agyát, hogy ő a dr. Schmitt Pál, amikor tök kama a diplomája. Akinek meg sztorizgatott, az kapcsolt, és elkezdte kérdezgetni. Kapta a telefont, és hívta a haverját a HVG-nél, hogy olyan sztorim van, hogy beszarsz. Kigooglezták, összehasomlították, kinyomtak egy cikket, és ez lett belőle.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.04.05. 20:43:10

Ja, és az egykulcsos adónak nincs negatív hatása a költségvetésre, a nyugdíjrendszer reformja meg erre a nemlétező negatív hatásra adott fedezetet. (mi az, hogy fedezetet "adott"?).

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 20:44:02

@Báthory: Azért ne a válság tetőzésével hasonlítsuk már össze a mostani gazd. adatokat. Másfelöl még ők is elismerik, hogy Bajnaiék sok mindent tettek, így 2010-et csak a FIDESZnek felírni nagyon durva demagóg duma. Miért nem a válság előtti adatokkal hasonlítjuk össze a mostani adatokat?

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:44:21

@Virág et.:

1. Ki az az Ujpéter? Milyen újságba írt? Mikor? Linket dobjad.

Virág et. 2012.04.05. 20:44:51

@Báthory: Azt ugye tudod, hogy most magad ellen beszélsz? Ferenc -6,7%-ból Bajnaiék csináltak +0,5%-ot. Ebből sikerült Viktoréknak 1,2-őt összehozni év végére. 7%-os növekedést hasonlíts össze 0,7%-ossal.

Remek érvek. Van még ilyen a tarsolyodban? Mert akkor én nem is kellek, cáfolod te saját magad.

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:45:59

@jános515: Más még nem panaszkodott, ismételd meg az olvasást amíg megérted, hogy drágább vagy olcsóbb.....:DDD

Virág et. 2012.04.05. 20:46:57

@Báthory: Az ember azt gondolná, hogy legalább a Mandinert olvasod, ha mást nem is.

mandiner.blog.hu/2012/04/01/a_nagy_gyurcsany_schmitt_lemondasi_matrix

Itt pedig a link, még keresni sem kellett volna:

index.hu/velemeny/jegyzet/flet060921/

Egyébként tedd mellé bátran TGM-et is.

Aztán vesd ezt össze a Bencsikkel meg az MTV interjúval.

nandras01 2012.04.05. 20:47:51

@jános515:
"Aki a NGM-ben megfogalmazta a választ, az vagy hülye, vagy drogozik és iszik."
pontosabban fogalmazva:
Aki a NGM-ben megfogalmazta a választ, az hülye, drogozik és iszik.

Virág et. 2012.04.05. 20:48:20

Uj Péter az index főszerkesztője volt egész tavalyig. Bár ez gondolom nem komoly kérdés volt.

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:48:53

@Doktor Kotász: Látod kedves kottász doktor, se diplomád, se doktorid, se olimpiai aranyad.

Különben tudnád hogy a diploma és a kisdoktori 2 külön dolog. Tükröd van-e? Belenéztél-e? Nyehehehehehe.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 20:49:20

@nandras01: Még pontosabban fogalmazva:
Aki a NGM-ben megfogalmazta a választ, az Matolcsy György.

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:49:46

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Válság? Szlovákiában masszív növekedés volt.

Nyehehehehe.

aritus 2012.04.05. 20:50:42

@Virág et.: Wittner Mariska is megaszonta, hogy itt háború van!

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:51:01

@Virág et.: 0,5% az több mint 1,2%? Nyehehehe.

Virág et. 2012.04.05. 20:51:37

@Báthory: Szaladj neki mégegyszer.

emzéperiksz 2012.04.05. 20:53:34

@jános515: Szerintem gyakorolnak. Biztos valami konkurens blogot szeretnének indítani a Hírcsárda meg a Szánalmas.hu ellen.

Larry Silverstein 2012.04.05. 20:54:00

@Virág et.: Bocs de nem véleményformálók alakítják a véleményemet, nem ismerem őket. De köszi. Csak orgánumokat sorolok be.

2012.04.05. 20:54:10

@Virág et.:

Meg kell tanulnunk, hogy trollt etetni nem szabad.. :)

IdomitottFoka 2012.04.05. 20:54:54

Előbb Békés Márton, most meg ez a Szajlai. Megvonták a kábszert, vagy mi történt?

jobbklikk.hu/index.php?Cikk=731

Hertelendi 2012.04.05. 20:55:12

@Báthory: "1. Ki az az Ujpéter? Milyen újságba írt? Mikor? Linket dobjad. "

Baszkikáim és ez az ember böfög itt nekünk...és ti még nekiálltok érvekkel meggyőzni...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.04.05. 20:55:50

Válság van...
Egy elég jobboldali portálon volt eme kis lista, szóval nem igazán libsi, vagy coci.
Találgassunk... Az elmúlt 8 év? Az jó indok lehet minderre! :)

"Ezek miatt kell a sorozatos megszorítás?!

Érdekes összeállítás a Facebookról, mi mindenre jut az adóforintjainkból. Matolcsy György szerint jó irányba megyünk. Ez lenne a jó irány?

851 790 793 165 Ft, azaz nyolcszázötvenegy milliárd forint „elköltéséről tájékoztat a beírás feladója, és részletezi a felhasználást is. A társadalom nagy része fel sem tudja fogni, hogy ez milyen temérdek pénz!

A Fidesz holdudvara szórakoztatja a köztévé nézőit 5 milliárd forintért. 2012. március 17. Hung-Ister Zrt. (Simicska Lajos); Show & Game Kft. (Závodszky Zoltán); Trisó Produkció Kft. (Fárbry Sándor); Megafilm Kft. (Kálomista Gábor); Strat-Comm Kft. (Borbás Mária); Spirit One Kft. (Pocsai Alex) Média.

Vitézy Dávid jóléte: a BKK költségvetése 10 milliárd 2012. március 9. BKK Irodabérlés, költségvetés.

Debreceni Stadion építése tervpályázat nélkül 12 milliárd forintért. 2012. március 7. Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. Sport

Köztársasági elnök díszőrsége: 55 millió 2012. március 6. Nemzeti Honvéd Díszegység, személyvédelem.

Budepest Szíve program szabálytalan közbeszerzési eljárásai 1,8 milliárd forintért. Büntetés EB-től. 2012. március 6. Budapest Szíve Konzorcium (Reneszánsz Kőfaragó Zrt. És Bau Holding 2000 Zrt.).

Sukoró-ügyben állami ügyvédi megbízás 1,4 milliárd 2012. március 3. Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda. Jogvédelem.

Nyolcszáz milliós bulvárkampány. 2012. március I.M.G. Inter Media Group Kft.

A Századvég kormányzati megbízásai I.: Közvélemény kutatások és tanulmányok a posta- és a MÁV-stratégiájáról, Budapest fejlesztéséről és a határon túli magyarok ügyéről. 2012 Csaknem bruttó 1 milliárd 2012. február 28. Századvég Alapítvány Közvélemény-kutatás, tanácsadás.

A Századvég kormányzati megbízásai II. Közvélemény kutatások és tanulmányok a posta- és a MÁV-stratégiájáról, Budapest fejlesztéséről és a határon túli magyarok ügyéről 2013 413 millió + 173 millió Ft 2012. február 28. Századvég Alapítvány Közvélemény-kutatás, tanácsadás

A Századvég kormányzati megbízásai III.: Közvélemény kutatások és tanulmányok a posta- és a MÁV-stratégiájáról, Budapest fejlesztéséről és a határon túli magyarok ügyéről 2014 323 millió + 188 millió Ft 2012. február 28. Századvég Alapítvány Közvélemény-kutatás, tanácsadás

Milliárdokkal tömi a Nemzetfejlesztési Minisztérium (Németh Lászlóné miniszter) a Századvág Alapítvány egyik cégét. 2,18 milliárd 2012. február 28. Strategopolis Kft. szakpolitikai kutatás és tanácsadás.

Zugló Önkormányzata a Bencsik András Demokratáját támogatja 10,5 millió forinttal. 2012. február 28. Artamondo Kft. Kommunikáció.

Giró-Szász András kormányszóvivő cégeinek milliárdos megbízás 1,06 milliárd 2012. február 1. Századvég Gazdaságkutató és a Strategopolis Stratégiai Elemző és Kommunikációs Tanácsadó Kommunikáció, tanácsadás.

A Fidesz gazdasági hátországának egyik központi vállalata egymás után nyeri, (mind a nagyobb, mind a kisebb tendereken) a milliárdos értékű közbeszerzési pályázatokat 200 milliárd Ft 2012. január KÖZGÉP és társai Építőipar

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, Felcsút: 3 milliárd 2011. december 15. Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány Sport.

Vörös iszap adományok lenyúlása: 1,3 milliárd 2011. november 30.

Rába részvények felvásárlása 13,4 milliárd 2011. november 11. MNV Nehézipar

Új Albert Stadion építése 12 milliárd 2011. november 7. Sport

Orbánék 13 millióért értékeltették egyéves „teljesítményüket”. 2011. november

Balatoni Mónika (a tárca háttérintézményeként működő rendezvényszervező cég, a Hungarofest kreatív és stratégiai igazgatója) Tanácsadás. Külön rákerestem, miért kapja a nagy pénzeket? www.origo.hu/itthon/20120319-balatoni-monika-tanacsadoi-szerzodese-a-kozigazgatasi-es-igazsagugyi-miniszteriumban.html

Külön érdekesség, hogy a saját teljesítményének értékeléséért is kapott hatmillió forintot a Forsense Kft.

Puskás Ferenc Stadion átépítése 30-35 milliárd 2011. november ??? Építőipar

Simicska szerencsejátéka: Szerencsejáték Zrt. Köztéri reklám (óriásplakát, stb.) 513 millió Ft 2011. november MAHIR Csoport: Publimont Kft. Reklám

Simicska szerencsejátéka: Szerencsejáték Zrt. Köztéri reklám (óriásplakát, stb.) egymilliárd Ft 2011. november MAHIR Csoport: Publimont Kft. Reklám

Festmények a kormányfényezésére 20 millió Ft 2011. november Fidesz közeli festőművészek Kultúra

Sokadik állami tendergyőzelem ugyanannak a cégnek: a vasúti szállítás népszerűsítéséért, MÁV PR kampányának szervezéséért 24,9 millió Ft 2011. október Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Sokadik állami tendergyőzelem ugyanannak a Fidesz közeli cégnek: több, mint fél milliárd a jó állam megteremtését célzó kormányzati intézkedéseket közvetítéséért az emberek felé. (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) lakossági tájékoztató kampánya) 600 millió Ft 2011. október Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Fővárosi Önkormányzat által nyújtott támogatás a Vitézy-klán által kiadott Helyi Témájának 94 millió Ft 2011. október Helyi Téma

Erzsébetvárosi képviselőtestület által megszavazott támogatás a Vitézy-klán Helyi Témájának 10 millió Ft 2011. október Helyi Téma

Milliárdok a Fidesz közeli céghálónak Taninform nevű ügyviteli rendszer fejlesztéséért 24 milliárd Ft 2011. szeptember Commitment Zrt.; Ekler Gergely; Guller Zoltán; Taninform; Eduware Kft.; Uni-Veritas Consulting Kft Oktatás

KSH munkájához kapcsolódó médiakommunikációs és pr-feladatok ellátásáért százmilliók az első Orbán-kormány alatti MFB vezér cégének 177 millió Ft 2011. augusztus I.M.G. Inter Media Group Kft Kommunikáció

Budaörsi óvoda napelemes beruházás kivitelezése 21 millió Ft 2011. július E-OS Csoport (KÖZGÉP csoport)

A Fidesz cégbirodalma rámozdult az évszázad üzletére: Csongrád Megyei Önkormányzathoz tartozó több oktatási intézmény energetikai korszerűsítése 259 millió Ft 2011. július E-OS Csoport (KÖZGÉP csoport) Energetika

A Nyerges-birodalma nyerte el Szolnok városának köz- és díszvilágítási berendezések üzemeltetését (éves szerződés) 21 millió Ft 2011. július E-OS Csoport (KÖZGÉP csoport) Energetika

A Fidesz cégbirodalma rámozdult az évszázad üzletére: Lázár János városában helyi közvilágítás korszerűsítése több százmillióért. 749,5 millió Ft 2011. július E-OS Csoport (KÖZGÉP csoport)

Mol részvények vásárlása 500 milliárd 2011. június 20. Mol Kőolaj

Andy Vajna filmalapjának másfél milliárd a nemzeti filmipar megújításáért 1,625 milliárd 2011. június Magyar Nemzeti Filmalap Kultúra

Hazai filmipar jogi feltételrendszerének felmérése 9 millió Ft 2011. június Loványi és Nagy ügyvédi Iroda Jog

Egymilliárd fogászati turizmusra. 2011. május Magyar Fogászati Turizmus Programiroda Egészségügy

A Fidesz volt kabinettitkárának cége több milliót kap az OEP kommunikációs stratégiájának kidolgozásáért 19,75 millió Ft 2011. április Young and Partners Kft., Kuna Tibor Kommunikáció

A Fidesz volt kabinettitkárának cége több százmillió forintot kap a kormánytól a Hungarofest által kiírt komplex tenderre 550 millió Ft 2011. április Young and Partners Kft., Bell and Partners Kft. Kommunikáció

Újabb Fidesz közeli cég, mely a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kiadványainak és marketing eszközeinek tervezését, előállítását végzi el. 150,9 millió Ft 2011. április Young and Partners Kft., Sprint Nyomdaipari Kft., Kuna Tibor Kommunikáció

Több, mint másfél milliárd a Fidesz holdudvarának gyorsforgalmi és közutak, illetve vasúti nyomvonalszakaszok terület-előkészítési feladatainak irányításáért 1,63 milliárd Ft 2011. április Z. I. B. Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztés

Sokadik állami tendergyőzelem ugyanannak a Fidesz közeli cégnek: Új Széchenyi Tervvel kapcsolatos banki hiteltermékek bevezetési kampányának megszervezésére kiírt közbeszerzés 24,9 millió Ft 2011. március Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Százmilliós üzlet Orbánnak tanácsot adni. 2011. március Vármegye Média és Kiadó Kft., Fókusz Pókusz Kft., Qualiton Alkotó, Művészetszolgáltató Kft., Győri Tibor, Benkő Szilárd, Kérdő Zsuzsa Jolán, Szapáry György, Balogh Gábor, Tellér Gyula, Hegedűs Zsuzsa, Félegyházy-Megyesy Jenő József, Völgyesi Miklós, Balsai István Tanácsadás

Marcaltői Rába-híd felújítását is az udvari beszállító, Nyerges-birodalom végezheti 632 millió Ft 2011. január KÖZGÉP, Hídépítő-csoportba tartozó A-Híd Zrt Építőipar

Sokadik állami tendergyőzelem ugyanannak a cégnek: Állami Autópálya Kezelő Zrt. három hónapos közlekedésbiztonsági társadalmi célú kampány és egy ÁAK szolgáltatásait népszerűsítő imázskampány 25 millió Ft 2011. január Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Sokadik állami tendergyőzelem ugyanannak a cégnek: Pilis Parkerdő tendere: „Parkerdő természetesen 2010-2012” című pályázathoz kapcsolódó tájékoztatási feladatok elvégzése 15 millió Ft 2011. január Bell and Partners Kft. Viszkei András Kommunikáció

Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. és a MÁV Zrt. keretmegállapodás az udvari beszállító Nyerges-birodalomnak 4,56 milliárd Ft 2011. január KÖZGÉP, Hídépítő-csoportba tartozó A-Híd Zrt Építőipar

Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd átépítés az udvari beszállító Nyerges- birodalomnak 4,2 milliárd Ft 2011. január KÖZGÉP, Hídépítő-csoportba tartozó A-Híd Zrt Építőipar

Simicska népszerű cége nyerte a Magyar Turizmus Zrt. 2011-es tenderét 246,5 millió Ft 2010. december Mahir Magyar Hirdető Zrt. Reklám

Simicska szerencsejátéka: Szerencsejáték Zrt. „PR gyártása és közzétételért” 2010. október-november-decemberében több száz millió Ft 145 millió Ft 2010. december Mahir Magyar Hirdető Zrt. Reklám

Hipergyors közbeszerzésen ismét Simicska a győztes: az európai és ázsiai szakkiállítások komplett kivitelezéséért több százmillió (Agrármarketing Centrum) 750 millió Ft 2010. december Mahir Kiállítás- és Rendezvényszervező Kft. + 2 cég Reklám

Terror-elhárítási Központ fenntartása: 10 milliárd 2010. aug. 27. TEK Védelem

A Facebookon közzétevő sajnos nem írt rá dátumot, így nem tudjuk, mikor állította össze ezt az anyagot. Időközben valószínűleg szépen gyarapodhatott a lista… A jelszó a régi: Haverok, Buli, Hanta! A mindenkori kormányok nagyon vigyáznak arra, hogy az, aki jól jár, soha ne a kisember legyen, aki már a mindennapi létfenntartásáért vív küzdelmet.

A Sukoró-ügyből vagy lesz valami, vagy nem, de 1,4 milliárd forint (tovább növelve az eddigi kiadásokat) már kimegy ügyvédi költségre. Az elszámoltatási kormánybiztos és hivatala is emészti a milliárdokat. Jó néhány sajtótájékoztatón kívül eredményről még nem tud a közvélemény. Aki azt hitte, hogy életminősége javulni fog a nemzeti kormány idején, az nagyot csalódott, mert csak azok részesülnek a jóból, akik közel ülnek a tűzhöz.

Honnan van ennyi pénz, amikor a sajtó azzal van tele, hogy erre sincs, meg arra sincs pénz? Van itt mindenre, csak épp arra nincs, amire kell! A vonatjárat ritkításra vonatkozó javaslatot is külön pénzért csináltatták meg. Vajon a minisztériumokban az alkalmazottak akkor mire vannak? A kormányablakoknál is magas fizetésű emberek ülnek, a vezető jövedelme 1,6 millió forint. Közülük sok az álláshalmozó (egyben országgyűlési képviselő is). Nemsokára alakulnak a járási hivatalok, újabb milliárdokért!

A termelés nélkül felvett bérkiáramlásnak véget kell vetni, mert lent maradunk a gödörbe. Ha csak nem ez a cél…"

Virág et. 2012.04.05. 20:55:58

@MikeBoy: Tudom, de néha nem bírom türtőztetni magam. Ez egyfajta extrém sport.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 20:56:47

@Báthory: Linkelheted, tudtommal náluk is bő visszaesés volt.
Továbbá kérném a válság előtti adatokat is, meg az elnézésedet amiért a FIDESZ által is elismert bajnai teljesítmény 1:1 arányba a Pártodnak adtad.
Nyeheheheheheheheheheheheeheheheheheheheheheheheheheh.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 20:58:42

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: @Báthory: Ja és erre is reagálhatnál:
index.hu/gazdasag/magyar/2012/03/29/kilenc_honapja_nem_dolgoztak_ilyen_kevesen/

Larry Silverstein 2012.04.05. 21:00:52

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Reagálok. A munkanélküliség üldözendő. Meg kell azt szüntetni, minnél hamarabb, annál inkább. Nyehehehe.

2012.04.05. 21:01:30

@Virág et.:

alkalmaztam a szűrés gombot reá, így egyszerűbb az élet... ;)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 21:02:14

@Báthory: Erről beszéltem:
Linkelheted, tudtommal náluk is bő visszaesés volt.
Továbbá kérném a válság előtti adatokat is, meg az elnézésedet amiért a FIDESZ által is elismert bajnai teljesítményt 1:1 arányba a Pártodnak adtad.
És reagálhatnál erre:
index.hu/gazdasag/magyar/2012/03/29/kilenc_honapja_nem_dolgoztak_ilyen_kevesen/
Arról én nem beszéltem mennyi volt Bajnainak.
Nyeheheheheheheheheheheheeheheheheheheheheheheheheheh.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 21:03:02

@Báthory: Akkor miért nő, ha annyira sikeres a gazdaság?
Nyeheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheh.

medvemellszobra 2012.04.05. 21:04:23

Üdv mindenkinek!

Nem olvastam el minden kommentet.
De szerintem az van, hogy a kormányban belátták végre-valahára, hogy Kuszaszem úgy tette tönkre a gazdaságot, hogy közben minden pénzt és vésztartalékot eltapsolt. Magasak az adók, mint Svédországban, de mindenért fizetni kell, mint Nagy-Britanniában, cserébe a gazdaság kezd leállni, a közszolgáltatások (egészségügy, közlekedés) és a kultúra döglődnek. 500 forint lesz a benzin. Brüsszel meg már átlát a kettős beszéden.
Nincs munka sehol, a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, az einstandok és különadók miatt sem a magyar cégek, vállalkozók és magánemberek, sem a multik nem mernek semmibe se befektetni.
Már csak a haveri cégek pumpálják ki ész nélkül az utolsó közpénz-fityingeket, múlt héten pl. a Közgép tender nélkül vitte Győrt.: szabotazs.blog.hu/2012/04/05/kozgep_milliardok_schmitt_pali
Szóval ez a helyzet már védhetetlen, és állítólag a mélytorkos szopás még csak 2013-ban jön. A valóság a pofánkon csattan kőkeményen, az állam széthullik darabokra, ha nem csinálnak valamit kurva gyorsan...
Szóval Kuszaszemet ki kell dobni a retekbe, csak az a bibi, hogy itt nemzeti gazdaságpolitikáról volt szó, óriási sikerekről, a magyarok egykulcsos adó miatti szaporodási kedvéről, a Kánaán éppen kinyíló kapujáról.
Ráadásul, mint azt mindnyájan tudjuk, Orbán Viktor elvtárs TÉVEDHETETLEN, akkor is az volt, amikor kinevezte az IKON-t.
És ezért a híveket előbb be kell etetni, szoktatni kell őket, hogy majd ne az inkompetens balfaszsága miatt mondjon le, hanem mondjuk teszem azt valami liberális nemzetközi kapitalista aknamunka miatt.
Szerintem ez csak kirakat-csirkeboksz és PR, ami bevezeti, hogy Kuszaszemet beejtőernyőztetik valami zsíros állami igazgatói székbe, és helyette jön valaki, aki talán ért is az ORTODOX gazdasághoz. És talán megmenti a kormánytagok valagát a kihegyezett karótól, amit az államcsőd utáni éhséglázadás közben hegyeznének nekik az utcán.

Doktor Kotász 2012.04.05. 21:05:03

@Báthory: Látom, te mindig a lényegre koncentrálsz. Egyébként doktorit akartam írni, csak elvonja a figyelmem a gépelés. A külömbséget egyépként tudom. Doktorim valóban nincs, de diplomát azt védtem. Vustont az kiderült, hogy egy nyihogó műveletlen paraszt vagy, mert illik tudni, hogy a Doktor Kotász az mit jelent. Virág elvtárs az tudja. De segítek, a hóhér neve ez volt a tanú című filmben.

Egyébként szoktál néha arra is reagálni, amire írsz, vagy csak nyarítesz?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 21:05:11

@MikeBoy: Ó én várok még egy két választ, hogy bebizonyítsa ezt:
"Akárhova kattintok a fidesz mindenhol csak magyarázkodik... hebegnek habognak szó szerint! MEGMÁSÍTJÁK A KÉRDÉST ÉS ARRA VÁLASZOLNAK AMIT SENKI NEM KÉRDEZETT!!!"
Uttána meg elkezdjen végleg terelni, majd elfelejteni reagálni a kommentjeimre, ezzel is bizonyítva, hogy igazam van. A balnaci fajtája mindig ezt csinálja. :D

rozsdamentes arcél 2012.04.05. 21:06:47

Azt nem értem minek áll le mindenki vitatkozni egy fizetett provokátorral, aki szétoffolja a témát.

A cikkhez: Szajlai Csaba nem most világosodott meg, másfél-két éve ő vezeti az egyik legszínvonalasabb gazdasági témájú tv-s műsort. Kb. minden adásban olyan szakértőkkel beszélget, akik egyedül többet tudnak, mint az egész NGM...

emzéperiksz 2012.04.05. 21:07:29

@Báthory: Ahol 3000 milliárdot elvesznek, és a nagy részének a seggére is vernek, ott nem utolsóként kellene kullogni a visegrádi országok között. Ennyi lóvéból azért elég sok állami beruházásra, autópályára, ötös, hatos meg hetes metróra meg hasonlóra futotta volna. A GDP több mint 10 százalékának megfelelő lóvét vontak el a manyupokból, abból 6-8 százalékos GDP-növekedésre is juthatott volna, ha nem vernek a seggére úgy, hogy láttatja sincs.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 21:07:30

@Báthory: Minél?
Nyeheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheh.?
Linkelheted, tudtommal náluk is bő visszaesés volt.
Továbbá kérném a válság előtti adatokat is, meg az elnézésedet amiért a FIDESZ által is elismert bajnai teljesítményt 1:1 arányba a Pártodnak adtad.

Larry Silverstein 2012.04.05. 21:08:07

@rozsdamentes arcél: És azok a szakértők most lettek szakértők? Vagy már az elmúlt 8 évben is olyan sokat tudtak?

Nyehehehehee.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 21:08:30

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: + Én nem azt mondtam, hogy a szocik sikeresebbek voltak, hanem, hogy szar a gazdaság.
Nyeheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheheh? Kihí!

The Great Destroyer 2012.04.05. 21:09:28

(majdnem)10 millió politikus országa vagyunk, mégis csak ostoba és semmirekellő kormányokat választunk magunknak. A fő gond, hogy eddig két olyan kormány volt a móccerváltás óta, amelyik plusszos egyenleget tudott felmutatni, az egyiket mindenki gyűlöli (Horn kormány), a másik létezéséről sem tud senki az országban (Bajnai kormány). Az egyetlen megoldás a mostani politikai elit (orbánc-gyúrcsók tengely) elzavarása lenne és valódi szakértői kormány létrehozása.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 21:12:20

@Báthory: Miért szaladtok bele mindig a pofonba, nem lenne egyszerűbb egyből eltakarodni?

Larry Silverstein 2012.04.05. 21:12:44

@emzéperiksz: Ja, hogy is lenne látszata, megállt az eladósodás és tudjuk magunkat finanszírozni.

De én benne vagyok hogy az ellenálló parasztoknak emeljenek szobrot. Mert annak van látszatja.

Nyehehehhehehe.

Ppix 2012.04.05. 21:13:01

Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Így megy ez.
Abban a mocsokban amit köznyelven "jobboldali" "sajtónak" hívnak semmi értelme már semmit leírni. Az igazságot se.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 21:14:41

@Ppix: Egyet értek. Tiszta jobboldali sajtót, tiszta jobboldali pártokat ennek az országnak. A baloldalnak is ezt kívánom.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 21:16:11

@Báthory: 5 perc alatt szétkaptam az érveidet. Nagyobb győzelmet arattál mint Matolcsy az ejúban. Ne menjél kurválkodj tovább hátha kapsz még pár maflást. Szia.

medvemellszobra 2012.04.05. 21:20:12

@abschattung: Na, frissítették a Közgép-es posztot, így külön csemege lehet a narancsdroidoknak. A fülkeforradalom is felfalja a gyerekeit? És visszatérünk a jó öreg emútnyócévbe? Muhahaha.
Védhetetlen, ahogy a Magyar Hírlapos publicista is rávilágít.
Muhahaha.

emzéperiksz 2012.04.05. 21:22:22

@Báthory: Nem hiszem, hogy megállt volna az eladósodás, folyamatosan veszünk fel hiteleket. Emellett csak néha tudjuk magunkat finanszírozni, ősszel jó pár sikertelen állampapír-aukció volt, szaladtunk is az IMF-hez. Most sem a saját érdemeink, hanem a kedvező nemzetközi hangulat miatt tudjuk eladni az állampapírokat.

Tény viszont, hogy 13 év 3000 milliárd forintnyi megtakarításából már csak 700 milliárd van meg, OK, kb. 1300-1400 milliárd az államadósság csökkentésére ment el, de 1000 milliárd hová lett? Ez a magyar GDP 3,5 százaléka. Ha ez beruházásra megy el, a GDP ugyanennyivel nőhetett volna. De nem arra ment el, simán elbaszták :(

Larry Silverstein 2012.04.05. 21:24:43

@emzéperiksz: Ha te mondod. Van 40 mrd eurója a jegybanknak, az picit komolyabb összeg.

Veszünk fel hiteleket és járnak is le hiteleink. Nyeheheehehe.

nandras01 2012.04.05. 21:25:39

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: ez szerintem nem zárja ki, sőt valószínűsíti ama megállapítást, miszerint drogozik, iszik és hülye a megfogalmazó...
:)

medvemellszobra 2012.04.05. 21:26:19

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Ugyan! Le kell őket szrni.
Ahogy a hozzászólásomban is írtam: a valóság tényei szembejönnek kíméletlenül, az érvelésben meg a logika nehezen hagyható ki, ahogy láthattuk ("5 perc alatt szétkaptam az érveidet"). :)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 21:26:59

@emzéperiksz: Felesleges bármit is mondanod neki, egyből rád nyomja a 'Szűrést' ha megcáfolod. Tetves kis megélhetési k*rva a lelkem.

emzéperiksz 2012.04.05. 21:27:36

@Báthory: Teljesen hülye vagy. Az nem a jegybank pénze, azok a nála lévő eszközök, részben az állam betétje, (kicsi részben), nagyobb részben meg bankok, illetve a bankok betéteseinek a pénzei.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 21:29:04

@abschattung: Egy ideje már leszarom őket, szétkapom az érveiket, ők megszégyenülve eltakarodnak, mennek máshova k*rválkodni.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2012.04.05. 21:30:40

hub+, neked aztán kemény meló az írás!

Larry Silverstein 2012.04.05. 21:31:29

@emzéperiksz: Na, pont az állam betétje az államé. Nyehe-hehe.

komplikato 2012.04.05. 21:33:48

Nem mindegy? Mekkora részét sikerült elérni március elejére a tervezett hiánynak? Azok alapján csökken az adósság? Elég valószínűtlen ...

medvemellszobra 2012.04.05. 21:34:50

@emzéperiksz: "Ha ez beruházásra megy el, a GDP ugyanennyivel nőhetett volna." Erről van szó. De az a megvetett ortodox világ trükkje, hogy van a lóvé, odaadod a magyar vállalkozónak, hogy "Nesze forgasd be, alapíts vállalkozást vegyél fel alkalmazottakat, émmeg ha adózol rendesen, lejjebb veszem a védelmi pénzt és nem nyúzlak agyon. Megéltek tik is, a zemberek is, mink is, és még törlesszük a zállamadósságot is."

@Báthory: Majd azt is lenyúlják, és eltapsolják hülyeségekre, meg a komák cégeinek. Nem hiába basztassák annyira azokat, akiknél ott a széf kulcsa.
És a jegybanki pénz a tiéd is kedves polgártárs. Meg az enyém. Tök jó lesz, mi ennyit úgysem tudnánk elkölteni.
Nyihihiiii muhahaa trotty.

Ugocsa 2012.04.05. 21:39:25

@Kompli: Jólvan, okostojás. Amikor a Fidesz jajgatott, hogy az év elején a komcsik elérték a tervezett éves hiány 80-90%-át, akkor nem győztétek szajkózni, hogy a bevételek később jelentkeznek. Igazából meglehetősen röhejes, hogy köpönyegforgató demagógnak bélyegzitek a kétharmadot és mégis ugyanazokat az eszközöket használjátok. Elvakult gyökerek.

emzéperiksz 2012.04.05. 21:39:48

@Báthory: 481 milliárd forintnyi devizabetét-állománya volt az államnak 2011 végén, ez az akkori árfolyammal számolva kb. 1,5 milliárd eurót jelenthetett.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 21:40:02

Innen lehet leszűrni, hogy a FIDESZ miért nem akarja gyorsan lezárni az IMF tárgyalásokat. Elég durván meg fogja dobni a GDP arányos hitel % mutatóját. Ha van valakinek kedve kiszámolhatja mennyire fog ugrani ha felvesszük.

emzéperiksz 2012.04.05. 21:41:45

@Ugocsa: A "komcsik" kb. májusra, júniusra értek el 80 százalékokat, a Fidesz meg már február-márciusra eléri.

tomwar 2012.04.05. 21:43:17

@Báthory: Oszt mennyiert vesszuk fel, nyehehe?

medvemellszobra 2012.04.05. 21:46:25

@Boli - Ch.T., FTP, SMTP, POP3, TCI/IP,... dr. nem!: Kemény ez a szégyenlista. Hűtlen kezelés és emúttnyócév folytatása LEVEL 180.
A múlt heti győri Közgépes tender nélküli győzelem meglehet, kiemelt beruházás lesz.
Sukoró vol. 2.

Itt a bőrön olvastam egyszer valakitől, hogy "A kormányváltás lényege csak annyi volt, hogy amikor nem figyeltünk oda, egy óvatlan pillanatban kicserélték a faszt a szánkban."

Lassan nem marad szemétdomb se, nemhogy kukacok, meg gyémánt félkrajcár.

Orwell: Állatfarm...

Nge Swazili Mbeko 2012.04.05. 21:47:37

@Báthory: Szégyelld magad, a gyengeelméjű félműveltségeddel hogyan mered felvenni egy felvilágosodott és a maga korában haladó erdélyi magyar főúr, egy fejedelem nevét!?
Ezek vagytok ti. A magyarság megszégyenítői, tudatlan, rosszindulató, füllentő percemberkék. Azok is azok, akiket védsz, és akik fizetnek és táplálnak. Abból, amit a magyar emberek megteremtenek. Amiket ti elloptok. Ezúttal már intézményesen.
Megvetlek, mert a magyarok, így a Haza ellensége vagy.
Késő forgatni a történelemkönyveket. Ti már nem lesztek jobbak. Túllép rajtatok a történelem.

Ugocsa 2012.04.05. 21:49:27

@emzéperiksz: Nem tudom megítélni a kijelentésed igazságtartalmát, mert nem ez a szakmám. A jelenség az érdekes. Pár hónapos, éves különbséggel ugyanaz az érvrendszer köszön vissza minden oldalon, lehet egymás torkának ugrani, leugatni másokat. Komolyan remélem, hogy itt nem átlagemberek osztják az észt a mindenen átlátók magabiztosságával, hanem feltüzelt szimpatizánsok. Nehéz elhinni, hogy egy cipész például a fárasztó nap után ideül kommentelni, adatokat és cikkeket gugliz, hogy sárba döngölje az ellenvéleményen lévőket. Amennyiben mégis így van, akkor súlyosan sérült személyiségek gyűjtőhelye a blog.hu.

emzéperiksz 2012.04.05. 21:50:25

@abschattung: Hát igen, fel lehetett volna használni az összes pénzt az államadósság csökkentésére, de csak a fele ment el erre. Vagy pedig gazdaságot élénkítő állami beruházásokra lehetett volna költeni, ez is hasznos, növekedéssel is lehet csökkenteni hosszú távon a GDP-arányos államadósságot, de ez sem történt meg. Eltapsolták folyó kiadásokra, amelyek összege 2005-ös elkúrós szinteket idézett.

azbesztos 2012.04.05. 21:51:39

@Kuviklacz: Nem volt adómentes a végén, és a kivezetés most is folytatódik - fokozatosan. ..

emzéperiksz 2012.04.05. 21:53:28

@Ugocsa: Az teljesen igaz, hogy az év elején kiadások ugyanúgy vannak, az adóbevételek meg később jönnek be. Negyedévenként vannak nagyobb befizetések, meg év végén sok stb. Itt nagyon sok az év eleji kiadás, mert olyan trükközés volt, nem fizettek ki tavaly állami intézmények, hivatalok számlákat, és azok az idei évre átcsúsztak. Szerintem ez dobhatta meg durván a költségeket az év elején.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 21:54:54

@Nge Swazili Mbeko: Tudom te dolgod, de ezeknek tisztességgel érvelni annyira jó ötlet, mint majmokat relativitáselméletre tanítani.

medvemellszobra 2012.04.05. 21:55:01

@Zuzu Petals: Nem mondod? Ennyire beletrafáltam volna ( @abschattung: ) ???

HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA

dr kíváncsivagyok 2012.04.05. 21:55:37

A pozitív adatok lesajnálásával a magyar emberek erőfeszítését, a magyar vállalkozók munkáját értékteleníti el – amely egy magyar újságírótól tiszteletlenség a hazájával szemben is.

Költségvetési trendfordulónak vagyunk tanúi Magyarországon, aki ezt nem látja, az vak, aki semmibe veszi a magyar emberek erőfeszítéseit, az pedig felelőtlen.

De uraim !!! Ez olyan komcsis......magyar komcsis...

Ugocsa 2012.04.05. 21:57:20

@emzéperiksz: Oké, de ez nem új jelenség, ilyen volt korábban is. Rémlik valami 200 Mrd-os ÁFA ügy az előző kormány idejéből, amit a mostaninak kellett rendeznie. A Malév gondjai sem két éve kezdődtek.

Fatal Error! System Halted! 2012.04.05. 21:57:48

A kormány megmondóemberei és a hivatalos közleményei, tisztára a 2003-as bagdadi amicsi inváziót juttatja eszembe, amikor Szaddam védelmi minisztere újságírók gyűrűjében büszkén magyarázta, hogy visszavertük az amerikai agresszorok támadásait, közben a háttérben, hatalmas füst látszódott, pár óra múlva elfoglalták Bagdadot:)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.05. 21:58:12

Süketek párbeszéde!

A minisztérium történelmi tettnek nevezi a 4,3%-os többletet, miközben az újságíró nyugdíjpénzek nélkül 5%-os hiányról ír.

A reális szám azonban az NGM által közölt 2,43%-os hiány lehet, ami mind az egyszeri bevételektől (nyugdíj), mint az egyszeri kiadásoktól (MOL vétel, ÁFA visszatérítés, adósságátvállalások) megtisztított értéket mutatja.

Kérdés, hogy a 2,43% hogy jött ki? Ha ez reális szám, akkor tényleg jól állunk.

dr kíváncsivagyok 2012.04.05. 21:58:28

@Báthory: Ja, hogy is lenne látszata, megállt az eladósodás és tudjuk magunkat finanszírozni.
1.) az eszed állt meg , barátom , az eszed !
2.)tudjuk finanszírozni,...de milyen áron barátom , milyen áron ?

Ugocsa 2012.04.05. 21:58:47

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Ha van pár perced, összefoglalhatnád pölö nekem, amit a relativitás elméletéről tudsz.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 22:00:23

@ccactus: Amit összehord ebben a nyilatkozatban, abból kiindulva ez szerinted reális szám?
Úgy emlékszem, hogy ezt külföldi elemzők megcáfolták.

emzéperiksz 2012.04.05. 22:02:06

@Ugocsa: Az ÁFA-ügy tavalyi sztori, az idei hiányt már nem érinti. A Malév meg csődbe ment, azzal szerintem nincs mit tenni.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.05. 22:03:23

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Ettől független a valós, egyszeri tételektől megtisztított egyenleg valahol az NGM által közölt 4,3%-os többlet, és a Szajlai által írt 5%-os hiány között van.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 22:05:07

@Ugocsa: google.nekem.net/?q=Relativit%C3%A1selm%C3%A9let

Lehet nem szoktál még hozzá a XXI. századhoz, de interneten nem kérünk olyat intelligencia bizonyítására amit ki lehet guglizni, mert nem kapsz tiszta képet.

medvemellszobra 2012.04.05. 22:05:30

@emzéperiksz: Na ez az. A közpénzt odaadták azoknak, akik finanszírozták a kampányt. Meg a rokonoknak, barátoknak. A folyó kiadásokra meg nem maradt lóvé, lenyúlták hát a manyupot. De az már nem lesz jövőre. Gondolom most jön a jegybank, egyharmada zállamadósságra, egyharmada folyó kiadásokra, egyharmada meg a cimbiknek.
Tényleg mintha csak 2006 lenne Sukoróval, EkF-fel, völgyhíddal meg a többi lófasszal.

Back to the future. De Lorean DMC 12-es lézerblokkolóval. :)

Ugocsa 2012.04.05. 22:07:18

@emzéperiksz: Oké, rossz példákat hoztam, de a lényeg nem is ez. Két év alatt nagyot fordult a világ, de az ellenzék és a kormány érvei ugyanazok, más színű stanyecliba csavarva. És most kidagadó erekkel üvöltik azokat az érveket egyesek, amit pár esztendeje egy legyintéssel és egy fölényes kacajjal intéztek el. Tényleg rengeteg a birka.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 22:08:25

@ccactus: Csakhogy ebben a szórásban van az a határ is ami a FIDESZ szerint a sikert és a kudarcot választja el egymástól, ejú szerint átlépte, szerintük nem. A gond az, hogy ők adják a pénzt és ezért ők határozzák meg a számítási módszert. Ez nem nagyon tetszik a balnaciknak.

fetyisob 2012.04.05. 22:09:09

megemelem a kalapom a Magyar Hirlap publicistaja elött!

Ugocsa 2012.04.05. 22:09:19

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: A te intelligenciádat felesleges bizonygatni. Minden relatív ugyebár.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 22:11:53

@Ugocsa: Konkrét érveid is vannak, vágy átugrunk személyeskedésbe? Esetleg van konkrét problémád bármelyik érvemmel, vagy csak szimplán nem tetszik, hogy elítélem a balnaci kormányt, meg a bérk*rváját?

Larry Silverstein 2012.04.05. 22:16:35

@dr kíváncsivagyok: Miért milyen áron? A románok meg a görögök útja kéne? Nyehehehe.

Larry Silverstein 2012.04.05. 22:17:58

@abschattung: Na ez az. A közpénzt odaadták azoknak, akik finanszírozták a kampányt.

-mondjuk én is azon szoktam segíteni, aki nekem segít. Mily meglepő. Te hol élsz?

Nyehehehehe.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.04.05. 22:18:38

@abschattung:
Ezek még a szart is ellopják. A coci csürhe csak piti zsebmetsző ezekhez képest...

Ugocsa 2012.04.05. 22:19:50

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Nézd, nem fogom visszaolvasni minden megnyilvánulásodat, csak az utolsó száz kommentet olvastam. Nekem sem szívügyem a mostani éra, de ez a fölényeskedő, minden ellenvéleményt valamiféle erkölcsi magaslatról kiosztó attitűdöd feltételez bizonyos fokú szellemi leárnyékoltságot, a mátyásmadárként sorolt "érveid" pedig az önállóság hiányát. Ne vedd a szívedre, de pont az általad preferált oldal kerekét kötöd, amikor olcsó eszközökhöz nyúlsz. Ezért a legvaskosabb manapság a bizonytalanok tábora, mert a józanoknak meggyőződése, hogy egyik fél sem jobb a másiknál.

tomwar 2012.04.05. 22:20:29

@Báthory: Sokszorosat. Es szerinted rendben van?

Larry Silverstein 2012.04.05. 22:26:24

@tomwar: Hogyan kérlek? Mi van rendben?

Dig, Lazarus! 2012.04.05. 22:28:49

@rozsdamentes arcél: Így igaz, az Analízis igen korrekt mûsor. Csodálkozom is minden alkalommal, hogy még megy :) ... sajnos itt se nagyon érdekel senkit ...

tomwar 2012.04.05. 22:30:34

@Báthory: "A közpénzt odaadták azoknak, akik finanszírozták a kampányt."

Erre kerdeztem.

kzoltana 2012.04.05. 22:30:39

És kinek akar ártani Kósa Lajos?

Vagy van jelölt a köztársasági elnöki posztra a Fidesz részéről, vagy nincs, vagy egy, vagy több.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2017_kosa_lajos_megint_hablatyolt
Kósa Lajos megint hablatyolt. Már Debrecenben is röhögnek rajta.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 22:32:05

@Ugocsa:
1, "Ne vedd a szívedre, de pont az általad preferált oldal kerekét kötöd, amikor olcsó eszközökhöz nyúlsz."
Sajnálom ha problémáid vannak a jobboldallal, én baloldalon jóval több sárdobálást látok (persze továbbra sincs semmi bajom a balosokkal, csak észrevétel).

2, "fölényeskedő, minden ellenvéleményt valamiféle erkölcsi magaslatról kiosztó attitűdöd feltételez bizonyos fokú szellemi leárnyékoltságot"
Az hogy veszekedtem ezzel a kedves kis fideszk*rvával az én dolgom. Régebben normálisan kezdem mindegyikkel a vitákat, semmire nem mentem vele, sajnos ezekkel csak így lehet kommunikálni.

3, Pont a fentiekből kifolyólag megtanultam, hogy olyan hangnemben beszélgessek a vitapartneremmel, amelyen hangnemben ő nyit felém.

"A balnacik tobzódnak ott rendesen. Bár szerencsétlenek már nacionalista haverjaikkal is összevesztek, a szavazóik is fogynak, a gazdaság meg omlik össze, nem tudom miben reménykednek. Annyinak örülök, hogy a jobboldal végre kezd rájönni, hogy nem kellene beállni egy baloldali párt mögé csak azért mert jobboldalinak hívja magát, meg mert nacionalista. Bár a saját oldaluk még jobban utálja ezeket a tetveket, így a mi nyakunkon maradnak még egy ideig. :( "
A kedves kolléga meg ebbe kezdett el bele trolkodni, és mikor bizonyítottam, hogy hazudik megsértődve "távozott" (rám nyomta a szűrést, vagy csak szimplán nem vett rólam tudomást).

4, "Nézd, nem fogom visszaolvasni minden megnyilvánulásodat"
Rendben, de akkor ne próbálj úgy kritizálni, mintha mindent tudnál, adott kommentre reagálj, ne egy beszélgetésre aminek a végét láttad.

5, "Jólvan, okostojás. Amikor a Fidesz jajgatott, hogy az év elején a komcsik elérték... "
Ha így lépsz be egy fórumra, szerintem ne oszd az észt, és főleg ne írj le ilyeneket:
"ez a fölényeskedő, minden ellenvéleményt valamiféle erkölcsi magaslatról kiosztó"

Larry Silverstein 2012.04.05. 22:32:23

@tomwar: Hogyne lenne rendben.

Vagy hogy kéne, azokat kéne segíteni, akik nem adtak pénzt a kalapba? Nem értem.

Sokszorosat. Nyehehehe. Valami forrás, vagy ilyesmivel nem bajlódol?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 22:33:09

@Ugocsa: @vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Ez neked ment. Elnézést.
+Ha problémád van bármelyik hsz-mel akkor szívesen meghallgatlak.

Marcellusca 2012.04.05. 22:37:03

Az is hüjjje, aki szóba áll ezzel az ügyeletes f@szkalap Báthoryval! :DDDD

DFT!!!

ásványi répacukor 2012.04.05. 22:38:08

@Báthory: Menj "má" lefeküdni ! Szakértelmeddel segitsd holnap a kuszaszemet. Biztos számit rád! Mi NEM. Lila lövésed sincs az egészhez, vagy az éjszakai pótlék miatt téped még itt a szád?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 22:39:50

@ccactus:Tudnál erről valami infót linkelni? Én úgy tudom nem fogadta el.

tomwar 2012.04.05. 22:40:35

@Báthory: Nos, ha szamodra rendben van, hogy a kampanyt tamogatokat allami - vagyis a mi - penzunkkel tomik, lenyegtelen, hogy egy forint, vagy ezermilliard. Mert kurvara nincs rendben. Es ehhez nem forras kell, hanem tisztesseg.
A nyehegesed pedig gyerekes. De felolem ugy csinalsz hulyet magadbol, ahogy jolesik.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 22:42:17

@ásványi répacukor: Kéretik ezt a kifejezést hanyagolni "kuszaszemet". Én tényleg nem értem minek veszekedtek ezzel a ringyóval, már bizonyította, hogy képtelen megvédeni álláspontját, mint a többi narancsk*rva.

Larry Silverstein 2012.04.05. 22:42:59

@tomwar: Okés. Nyehehehe. Szóval szerinted bélabácsiknak kell kiosztani a milliárdokat akik a templomban se adakoznak a spúr barmai. Csipkerózsika.

Nyehehehe.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.05. 22:43:17

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Hát guglizd ki! Én is csak azt tudnám csinálni.

Én úgy tudom, a 2011-est elfogadta az EU. A 2012-es hiánytól tart, mert a kormány 2,5%-os célja helyett 3,6%-ra várják.

Ugocsa 2012.04.05. 22:46:22

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Hhhhh. Elképzelhető, hogy nem én vagyok a legudvariasabb vitapartner, akivel összehozott a sors, a 2. pontodban sorakoztatott érveidel légy oly kedves az én hozzáállásom kapcsán is elfogadhatónak minősíteni.
Komolyan kiborító, hogy az emberek ennyire kétbitesek és ilyen rövid az emlékezetük. Minden rezsimmel az a baja a többségnek, hogy csak a haveri körben osztogat. Ettől kapásból ellenszenves annak, aki nem tartozik oda. Többezer, többtízezer kommentet olvastam végig és nyilván vannak preferenciáim, de ezekről megfeledkezni és egy vita hevében a másik szemében kiszúrt szálkát felhánytorgatni számomra vállalhatatlan.
Bosszant, hogy egy választás úgy dől el, hogy ki az ügyesebb manipulátor. Gauss-görbe, halmazelmélet... soroljam? A tömeg rángatja a gyeplőt, pedig a felső decilisnek kéne. Márha érted.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 22:50:56

@ccactus:
"5. Hogy a 2011-es magyar hiányadattal nincs minden rendben azt jól mutatja, hogy az eredeti törvényi előirányzat 687 milliárd volt, ami év végére 1734,4 milliárd forint lett. A pénzforgalmi szemléletű hiánycél azonban így is teljesül a GDP 2,94%-ára az NGM szerint, ebben nincsen benne az önkormányzatok tartozása. Nehezen ment volna mindez a nyugdíjpénztári vagyon államosítása (ezt Argentína igen, de eleddig egyetlen uniós tagállam sem merte meglépni) és a különadók nélkül. A Bizottság joggal érvel amellett, hogy ezek tartósan nem javítják a magyar államháztartás szerkezetét: a nyugdíjvagyont feléltük, a különadók kifutnak előbb-utóbb."
www.piacesprofit.hu/gazdasag/megerdemli_magyarorszag_a_buntetest_ervek_pro_es_kontra.html

Abban igazad van, hogy elfogadta a 2,94%, csak mint írtam:
"A gond az, hogy ők adják a pénzt és ezért ők határozzák meg a számítási módszert."
És ők nem fogadják el az egyszeri tételeket.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 22:56:39

@Ugocsa: "a 2. pontodban sorakoztatott érveidel légy oly kedves az én hozzáállásom kapcsán is elfogadhatónak minősíteni." Rendben, csakhogy én hozzád sem szóltam. Bár én is követtem már el azt, hogy 1-2 komment alapján hevesebben reagáltam mint kellet volna. Ha normális hangnemben tudjuk folytatni felőlem rendben.

"Komolyan kiborító, hogy az emberek ennyire kétbitesek..."
Az átlag szavazó sajnos ilyen.

"Bosszant, hogy egy választás úgy dől el, hogy ki az ügyesebb manipulátor."
Én ezért szoktam reménykedni, hogy valaki elkezdi "kifejleszteni" a demokráciánál jobb kormányzati formát, és hátha még tudok is nekik ebben segíteni, de addig ez a legjobb sajnos.

tomwar 2012.04.05. 22:56:45

@Báthory: Se belat, se templomot nem irtam. SENKINEK sem kell milliardokat osztogatni, melozni kell az orszagert, az emberekert. Nem pedig nyehegni.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 23:01:52

@p4o5k0: Én nem szoktam egyetérteni a Millával, meg a hasonló szervezetekkel, de amit erről a videóról hallottam, és azok a részletek alapján amiket láttam belőle, szerintem ennek semmi keresnivalója egy közszolgálati tv-n.

medvemellszobra 2012.04.05. 23:03:55

@Báthory: Hol élek? Ahol a Rokonok című könyvet is írták.
És ahol sose lesz vége a Kádár - rendszernek.

Ugocsa 2012.04.05. 23:06:40

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: A "normális hangnem", a "PC" fogalmazás, a picsából az "i"-t csillagozó gyökerek a legveszélyesebbek. Kerékpáros, LMP-s kultúrkörben ez persze kötelező, de én úgy gondolom, nevezzük nevén a dolgokat.
Kiváló megfigyelés, idézem: "Rendben, csakhogy én hozzád sem szóltam.". Igaz. Én szóltam hozzád, mert fölényeskedtél és okoskodtál.
Ugyanolyan elvakult fasz vagy - ha meg nem sértlek - mint a Báthory, csak nincs betegségtudatod. Na jó, neki sincs.

medvemellszobra 2012.04.05. 23:08:08

@Marcellusca: igaz. lukra futottam én is. ehhh.
Minden esetre mellékvágányra futott ez a Vastagbőr poszt is, már nem is igazán a Hírlapos cikkről, meg Szajlairól, meg Kuszaszemről szól, szóval ismét jól dolgozott a droid. :(

tintamin 2012.04.05. 23:08:17

Semmi kétség: ebben az országban párhuzamos valóságok léteznek. Egy, amiben élünk, meg egy, amiben a fideszesek. De lehet, hogy az inkább science fiction.

Ha valaki a pártházban jár, hozzon már a cuccból, amit ezek tolnak, mert kurvára ütős lehet, ha ilyen faszságokat beszélnek már két éve, ráadásul hisznek is benne. Én is átakarom élni a zország és a zemberek (virtuális) sikerét!!

Vidéki 2012.04.05. 23:11:12

Szajlai úr is úgy tesz, mint aki mindent jobban tud, miként a kibicek akik tét nélkül bírálgathatják a tényleges játékosokat.

Ilyeneket szól: „És nem biztos, hogy azért, mert a „pénzügyi világ megtámadta Magyarországot”. "

Hol él Szajlai úr? Talán nem támadta meg? Talán a svájci frankban felvett hitelek törlesztési nehézségeit nem érzékeli ezt Szajlai úr? Szajlai úr homokba dugja a fejét?

Nem vette észre, hogy a lakosság, önkormányzatok és az állam hatalmas eladósodottsága sebezhetővé tette az országot a spekulánsok számára?

Tavaly a német gazdaság 3 százalékkal nőtt. Mi ennek körülbelül a felével. Nem másfél-két százalékponttal haladja meg a magyar gazdasági növekedési ütem a németet, hanem ennyivel múlja alul.

Viszont a német lakosság, az önkormányzatok, nem is volt olyan hatalmas mértékben eladósodva svájci frankban, mint mi.

Ezért a svájci frank elképesztő szárnyalása sem szívta ki a pénzt az ottani zsebekből.

Balliberális kormányaink hosszú éveken át kereslet élénkítéssel próbálkoztak.

Ez segítette a soron következő választások megnyerését.

Ezért semmit sem tettek a lakossági és önkormányzati devizahitelezés veszélyes felfutása és az állam eladósodása ellen, sőt hatalmas közvagyon elemeket privatizálva azt is felélték.

„ Úgy gondolták, némi "pénzfröccsel" beindul és jobban megy a motor. Kétségtelen, a kereslet megugrása egy időre papírforma szerint megnöveli a nemzeti jövedelmet.

Ám ha a kereslet növekedését hitel finanszírozza, akkor ez egy halasztott ügylet lesz, hiszen később jön a "fröccs" böjtje.”

Nálunk a böjt ideje most jött el.

Ezek a tendenciák nem sújtották a Német gazdaságot.

p4o5k0 2012.04.05. 23:11:44

Determináció:
"Mi, akik most itt ülünk, talán nemsokára ennek a társadalomnak a vezető pozícióiban találjuk magunkat – akár tetszik ez nekünk és az előttünk járóknak, akár nem, feljebb vagy lejjebb meghozott döntéseinkkel, munkánkkal egyének, csoportok, s rajtuk keresztül az egész társadalom sorsát befolyásoljuk" – nyitotta meg a rendezvényt Kövér 1985-ben (!) Szarvason.

Marcellusca 2012.04.05. 23:21:44

@abschattung: Ugye hogy ugye. :)
Szvsz, ezek a f@sztarisznyák (Vidéki, Enrico, Báthory) 24/48-as "szolgálatban" vannak.
Figyelik a blogokat és szétoffolják, csak, hogy ne a felvetett (fityiszt/kormányt kritizáló) témával foglalkozzanak a szemétmocsoklibsibolsiannonim bloggerek/kommenterek. :D

Marcellusca 2012.04.05. 23:23:51

Óóó, bazzzzz, megvolt a szolgálat váltás. :(((((((((

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 23:25:29

@Ugocsa: Látom paraszt nem felel meg neked a normális hangnem, nem érzed benne otthon magad. Ezt utálom, hogy normálisan szól hozzátok az ember, ti meg elkezdtek bunkózni. Hozzád se szólok, te berobbansz ide és elkezdesz hihetetlen arroganciával leosztani embereket. Persze azért a rátok jellemző cinizmus nálad is megvan, mert közben azért leosztod az embereket, hogy milyen beképzeltek és mennyit hisznek magukról. Azért látom egy érvemre sem tudtál reagálni, hát akkor gondoltad kezdjünk el személyeskedni, de én meg vagyok olyan hülye, hogy ezek után felajánlom, hogy beszélgessünk normálisan, de nem neked folytatni kell, hisz még véletlenül többnek néznének egy 2 bites parasztnál. Azért még sikerül egyet LMP-zned is, az is meglegyen mára, hisz nem értenek veled egyet, akkor csak egy alja nép lehet. Érdekes eddig el tudtam beszélgetni normális hangnembe MSZP-ssel, LMP-ssel, Jobbikossal. Veletek FIDESZ taknyokkal miért nem lehet, honnan a f*szból jön ez a hihetetlen beképzeltség?

Remélem mostantól képes leszel valamelyik hsz-emre is reagálni, bár eddig nem ezt bizonyítottad, csak kurválkodni jöttél te is ide, LMP-zés+e'mútnyócévezés és személyeskedés az megy, érdemi hozzászólás 0. Ugyan olyan f*szopó vagy mint a fajtád.

A balnaci fajtádnál még a fasiszták is sokkal jobbak, azok legalább ismer azt a szót, hogy tisztelet. Sajnos tőletek a gerinc+az emberi gondolkodás távol áll.

komplikato 2012.04.05. 23:28:31

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Azért működő demokráciákban általában elküldik a halál faszára aki nem azt csinálja amiért meg lett választva.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 23:31:57

@Kompli: Én még nem halottam "működő" demokráciáról. UK, USA, FO., NO. mind szenved a demokráciával, ott is vannak bőven ilyen esetek. Másfelől mindig szoktam mondani, hogy fiatal demokrácia vagyunk, a franciák nálunk jóval többet szenvedtek mire kialakították a mai rendszerüket. Idő kell nekünk, az olaszoknál meg így is jobbak vagyunk. :D

Ugocsa 2012.04.05. 23:37:14

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Előre is elnézést, ha bántónak találnád a hozzászólásomat, de te tényleg nagyon buta vagy. Elképzelhető, hogy nem érted a nyelvet, de kérhetsz segítséget ismerősöktől vagy a google "Fordító" szolgáltatásától. Igazán nem kellett sok, hogy beskatulyázz, csak nem értem, miből meríted a bátorságot, hogy elhelyezz valamely általad, önkényesen kijelölt szegmensbe. Ostobább vagy, mint hittem és ez az én hibám, te nem tehetsz róla. Sajnos az én képességeim is korlátosak, nem tudom szavakba önteni, mennyi szín van még a palettán. Érdemben ugyan nem reagáltál, de elismerően csettintek látván, hogy valamiféle rendszeresség és ismétlődési szabály alapján képes vagy karaktereket nyomkodni. Tudod mit, igazad van. A világ monokróm.

ásványi répacukor 2012.04.05. 23:38:03

@Marcellusca: Megjött a 11-es gyorssal a vidéki versenyző - náluk ekkor van műszakváltás.Hozott egy csokorral a Eltolcsi Gazdasági Akadémia mai tananyagának korrepetálásából. Csak azt nem értem, hogy miért nem szünetben beszélik meg Báthory-val? Ide jönnek villogtatni a tudásukat, pedig a leheltéri kofaasszony képző sokkal jobb makrogazdaságtanból.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.05. 23:46:02

@Ugocsa: "Előre is elnézést, ha bántónak találnád a hozzászólásomat"
"Ugyanolyan elvakult fasz vagy" Á dehogy találtam bántónak, mindenki így szokott nekem kedveskedni.
Irónia volt, remélem azt még képes vagy értelmezni. Ha a barátaiddal ti így szoktátok egymást becézni az engem nem érdekel, velem nem fogsz így beszélni, te tetves köcsög. A pofátlanság határa, hogy te sértődsz meg, mert képtelen vagy kultúrállt módon viselkedni (vajon kire emlékeztet ez a viselkedés).

Ezután további szokásos személyeskedés, 0 érdemi hozzászólás. Tetves egy kis g*ci vagy az biztos.
Annyira megdöbbenek mindig, vannak olyan ismerőseim akik FIDESZ-re szavaztak anno (persze azóta utálják mint a sz*rt), ők normálisak, de ti narancsk*rvák nagyon durvák vagytok. Se becsületetek, se tisztességetek, és ti akarjátok megvédeni az országot. Sajnálom, hogy idáig jutottunk.

Ugocsa 2012.04.05. 23:59:28

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Ehhez sem hozzátenni, sem elvenni nem volna ildomos. Holnap doli lesz köriből? Esetleg anyukád nem szeretett eléggé? Bármi is lett légyen a magyarázat, a bennem lakozó Csernus azt diktálja, óvjalak a korai konfrontációtól. Amennyiben bántották a popódat cselekvőképtelen korodban, akkor én kérek elnézést. Most van az a dramaturgiai pillanat, amikor a mindent megsemmisítő érveket kellene felsorakoztatnod, amennyiben nem vagy egy oligarcha csecsén hízlalt senkiházi szócső. Hallgatlak.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 00:00:39

@Ugocsa: Szedjük össze miket írtál eddig. Persze 0 arrogancia, morális dobogó stb., hisz utáljátok a kettős mércét.

1, "érdemi" hozzászólásod a fórumban:
"@Kompli: Jólvan, okostojás. Amikor a Fidesz jajgatott, hogy az év elején a komcsik"
'Kompli' hozzád se szól, de te elviselhetetlen vágyat éreztél, hogy "kedveskedj" neki.
Azután még komcsizol is egyet, majd ellentétbe állítod egy komcsigyűjtő párttal. Minimum a dilettantizmus jele.

Utána beszélgettél egy keveset 'emzéperiksz'-el. Majd bepofátlankodtál egy beszélgetésbe, amiről saját állításod szerint is fogalmad sem volt, hogy miről szól. Leosztottam egy fajtársadat, amire te nagyon berágtál. Ezt eddig munkásságod alapján gondoltam. Persze ekkor én még nem tudtam, hogy te is narancsk*rva vagy így hát próbáltam veled értelmesen ember módjára kommunikálni, csak sajnos nem tudtok sokáig nyugton maradni. Most pedig ott tartunk, hogy megütközöl azon, hogy én milyen egy bunkó vagyok. Szokásos FIDESZ tetű.

Viszont lásd kivel van dolgod, felajánlom megint, hogy normális hangnembe beszélgessünk, megcáfolhatod azokat amiket mondtam, és én normális, nem személyeskedő hangnembe válaszolok ezekre, még te is betartod ezt. Remélem számodra is elfogadható ez a dolog.

komplikato 2012.04.06. 00:00:48

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Nem tudom, de rossz érzéssel tölt el "fiatal demokráciánkkal" kapcsolatban, hogy a társadalmi háttere egyszerűen nincs. Azt várják és hiszik páran, hogy mert kijelentette valaki, hogy demokrácia van, akkor az van. Azért bizony meg kell dolgozni, ahogy te is írtad. No de ha még erre sem jönnek rá, és senki sem kezdi el?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 00:04:08

@Kompli: Szerintem ez olyan, amit nem lehet befolyásolni, történik magától. Nálunk nem franci, angolszász, német demokrácia lesz, hanem magyar, felesleges is magunkra erőltetni a külföldi mintát. Ez majd szépen ki fog alakulni ahogy haladunk előre, meg fogjuk mi is szenvedni mire odáig eljutunk.

Ugocsa 2012.04.06. 00:11:07

@Kompli: Haló. Demokrácia. Démosz = nép. Persze lehetne naponta is választás, de akkor minden másnap harcban lennénk Óceániával. Vagy fordítva. Remélem, te legalább érted. A fényharcos láthatólag nem. Rossz érzés persze, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy kéne; szomorú, hogy ideológiák és prekoncepciók döntenek. Olvasd el Karinthy-tól (től) a Barrabbást.
@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Tényleg gyökér vagy, nem értesz semmit.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 00:20:56

@Ugocsa: Ezt szeretem bennetek narancsk*rvákban, saját magatok bizonyítjátok be, hogy egy tetvek vagytok. Felajánlom neked a normális beszélgetést neked meg ennyi a reakciód rá:
"Tényleg gyökér vagy, nem értesz semmit."
Ezek után ti papoltok állandóan a morális felsőbbrendűségről, a nemzeti együtt működésről és hasonlókról. Miközben látszik, hogy az egyetlen dolog amivel operáltok az a mások lenézése. Nem vagytok képesek értelmes ember módjára beszélgetni, csak ez a hihetetlen arrogáns stílus megy nektek. Minden esetre köszönöm, hogy igazolod amit mondtam.

Viszont szeretném ha nem unatkoznál, és tudnál egy keveset k*rválkodni adok neked egy kérdést, szereretném ha válaszolnál rá, persze tudom, hogy úgysem fogsz, ringyók vert helyzetben anyáznak, terelnek, vagy kussolnak.
Miért komcsizod balnaci létedre az MSZP-t mikor tele van a pártod komcsikkal?

És egy, hogy "kedveskedjek" neked:
"Akárhova kattintok a fidesz mindenhol csak magyarázkodik... hebegnek habognak szó szerint! MEGMÁSÍTJÁK A KÉRDÉST ÉS ARRA VÁLASZOLNAK AMIT SENKI NEM KÉRDEZETT!!!"

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 00:24:16

@Ugocsa: @vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: +1 kérdés, mi a baj a demokrácia értelmezésemmel, konkrétan melyik kifejezéssel van baj?

Ugocsa 2012.04.06. 00:31:55

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Utoljára teszek kivételt, de még erre válaszolok.
Fogalmad sincs, hogy ki vagyok, mik a pártpreferenciáim, de besorolsz valahová. Gyöpös komancsként ez nyilván nem esik nehezedre,; most másodszor húztad alá a füled mögül előhalászott ácsceruzával, hogy egy dróton rángatott, pöffeszkedő gennygóc vagy.(Zárójelben jegyzem meg - hjajj, olyan, mint amikor egy csecsszopó alkarját kényem-kedvem szerint billegetve hívom fel a figyelmedet arra, hogy magadat csépeled - mintha a sors akarta volna így . igaz tanulhattál volna, de kétségtelenül deprimált vagy)
Leírom külön mondatban, hogy legalább apukád értse. Semmi bajom a személyeddel. Találkoztam kismillióval a magadfajtából. Ülj le egy csendes sarokban és gondolj, GONDOLJ.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 00:40:38

Na pont ez a baj a balnaci tetű fajtával, hogy osztják az észt, de még a legelvetemültebb ballibsik is erkölcsi mintaképek hozzájuk képest. Sajnálatos módon ezek irányítják most az országot, de remélem, hogy hamarosan jön egy jobb közép párt és akkor oda kerülnek ahova valók, a sittre.
Persze az ilyen Ugocsa, Báthory féle rettegő k*rvák próbálják eljátszani a szerepüket, azonban már bukták az egészet. Gazdaság pocsék, morálisan nagyobb fertőt képviselnek mint a Feri, a külpolitika meg katasztrófális. Lassan már senki sem lesz hajlandó velünk szóba állni, persze erről a gonosz külföldiek tehetnek hisz ők soha semmilyen körülmények között nem hibáztak. A minap ez a tézisük is megbukott. Már csak a szent kettős mércébe vetett hitük maradt, hisz rájuk a törvények nem vonatkoznak. Nekem elegem volt, hogy ez az országpusztító, Magyarországon csótány módjára élősködő kisebbségből, remélem nem csak nekem.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 00:49:21

@Ugocsa:

-Miért komcsizod balnaci létedre az MSZP-t mikor tele van a pártod komcsikkal?
-Mi a baj a demokrácia értelmezésemmel, konkrétan melyik kifejezéssel van baj?
"ringyók vert helyzetben anyáznak, terelnek, vagy kussolnak."
"Akárhova kattintok a fidesz mindenhol csak magyarázkodik... hebegnek habognak szó szerint! MEGMÁSÍTJÁK A KÉRDÉST ÉS ARRA VÁLASZOLNAK AMIT SENKI NEM KÉRDEZETT!!!"

Ó én megköszönöm, ha nem válaszolsz, eddig is bizonygattad, hogy igazam van, ezután is ezt fogod tenni. Ilyen egyszerű a narancsk*rva fajtád.
Nem az a baj veletek, hogy hülyék vagytok, hanem, hogy büszkék vagytok rá.

Mivel ez volt az utolsó komment, nem tudom mit kelen írni, ha normálisan szólok hozzád felháborodsz és személyeskedsz (persze 0 érdemi hozzászólás), ha személyeskedek szintén. Nektek ringyóknak semmi sem jó. Így enged meg, hogy ezen az úton mondja neked búcsút, és köszönetet, hogy nem csak azt bizonyítottad, hogy erkölcsileg Feri alatt vagytok, hanem szinte minden egyes szavamat.

Most két lehetőség áll fent.
1, "Tovább állasz" vagyis úgy teszel mintha nem léteznék, vagy rám nyomod a Szűrést.
2, Válaszolsz, az eddigi szokásos személyeskedő hangvételben, és tovább bizonyítod, hogy mennyik vagytok erkölcsileg.

Minden esetre viszlát, tovább sikereket kívánok a k*rválkodáshoz, leld benne annyira örömöd. :D
Köszönöm!

vontod75 2012.04.06. 01:41:43

@Báthory: Kedves fórum kartács! Ugye azzal is tisztában tetszik lenni, hogy a szlovák átlagbár egy picit magasabb. 2011-ben SK: 896 Euró, HU 797 Euró a bruttó átlagbér.

hvg.hu/karrier/20111031_atlagber_magyar_cseh_szlovak

A szlovák benzin meg kb nem annyival drágább. 1.562 ojró a 95-ös benzin a hozzám legközelebb lévő szlovák kúton.

www.benzin.sk/index.php?selected_id=163&article_id=-1&kraj_id=-1&okres_id=-1&obec_id=-1&brand_id=11&pump_id=47

www.nagyutazas.hu/magyar/uzemanyagarak/?affiliate_id=holtankoljak

Azt se felejtsük el, hogy a szlovákoknál alacsonyabb az állami elvonás mértéke, tehát 100 eurónyi bérből több marad a szlovák munkavállalónál.

Szóval Eltolcsyt már ideje lenne kipaterolni.

röhögő 2012.04.06. 05:32:56

@Báthory: "Van 40 mrd eurója a jegybanknak, az picit komolyabb összeg." - Amely stabilizálja az országot úgy ahogy. No meg a forintot. Amit az általatok átkozott Bajnai töltött fel erre a szintre az IMF hitellel. 4 százalékos kamattal. Az unortodox gazdasági csodamágus államkötvényt 9 százalékon bocsájt ki jelenleg.

röhögő 2012.04.06. 05:36:30

@Ugocsa: Olyan nem volt sosem év elején. Ja és a te kedvenceid is azzal érvelnek hogy később jönnek a bevételek.

röhögő 2012.04.06. 05:38:16

@Ugocsa: "súlyosan sérült személyiségek gyűjtőhelye a blog.hu. " - amiből te az egyik díszpéldány vagy.

röhögő 2012.04.06. 05:40:21

@Ugocsa: "Rémlik valami 200 Mrd-os ÁFA ügy az előző kormány idejéből, amit a mostaninak kellett rendeznie. A Malév gondjai sem két éve kezdődtek. " - O.K. Ezeket vond le a manyup 3000 milliárdból.

röhögő 2012.04.06. 05:43:08

@Ugocsa: "És most kidagadó erekkel üvöltik azokat az érveket egyesek, amit pár esztendeje egy legyintéssel és egy fölényes kacajjal intéztek el. Tényleg rengeteg a birka. " - Ebben igazad van maximálisan, csak valahogy nem hiteles tőled, aki a tojásos topicban agyamenten provokáltál másokat.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.04.06. 07:07:37

@Izo: A KSH nevű bolygóról. 1-2 napja hallottam én is a rádióban, a statisztikai hivatal illetékesét nyilatkozni a témában. Bizony, a reálkeresetek 6 százalékkal nőttek, de futattak egy szimulációt és kiszámolták, hogy ha figyelembe veszik a családi adókedvezményeket, akkor 10 százalék körüli a növekedés. Ezek tények, egész biztosan valós számok.
Az persze szerényen kimaradt a dologból, hogy ez a növekedés valahogy úgy jön össze, hogy a zemberek 90 százalékának csökkent, de a nagyon nagy keresetű felső 10 százaléknak nagyon komolyan megnőtt... Végül is csak eltűnt valahova az a 400 milliárd forint.

Az infláció a másik ilyen mókás statisztikai játék. Simán elhiszem, hogy az infláció 4 százalék körüli, de a lakosságot valóban érintő kosárban sokkal, többször nagyobb...

Ugocsa 2012.04.06. 07:17:52

@röhögő: Nézz már tükörbe, te harcos ellenzéki. Az értékválasztás nem pártlózungok alapján kéne, hogy történjen. Ti politikai oldalak mellett kardoskodtok elvtelenül, saját vélemény nélkül. Gondolkodj el. Kesztyűbábként nem tök mindegy, hogy Orbán vagy valaki más nyúl fel a seggedbe és artikulálja a központi pártálláspontot? Miattatok tartunk itt, Hurvinyek.

belekotty 2012.04.06. 07:30:49

@Ugocsa: Te mire válaszoltál neki? Igazat adott neked de felvetette hogy másütt csak provokáltál, erre nekiestél. Lehet hogy igaza van? Csak provokátor vagy?

belekotty 2012.04.06. 07:34:07

@Before: Igen, az bűvészkedés a számokkal. Mert a reálkeresetek növekedése valahogy nem tükrözi a fogyasztás, mert az nem növekedett. Vagyis az van hogy a reálkeresetek növekedését azok akik jól jártak, vagy a hitelt kiváltásra költötték, vagy felhalmozták. Akik pedig nem tudnak felhalmozni, vagy nem képesek kiváltani a hitelt, vagy nincs is hitelük, egyáltalán nem fogyasztottak többet, mert nem nőtt a reálkeresetük.

A Spanyol Inkvizíció 2012.04.06. 07:39:42

@vontod75: jó, de azt is vedd figyelembe, hogy Szlovákiában nap mint nap frusztrált, kisebbségi komplexusos barmok képébe kell bámulnod
akkor inkább legyen 1000 forint a benzin meg az euró, csak ne vegyük át azt a stílust! :)

A Spanyol Inkvizíció 2012.04.06. 07:43:53

@belekotty: na a magasabb keresetű emberek nettóbér növekedése szinte agy az egyben átvándorolt burgenlandi bankszámlára, pestig állt a sor vége

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 07:50:40

@Before: "Az persze szerényen kimaradt a dologból, hogy ez a növekedés valahogy úgy jön össze, hogy a zemberek 90 százalékának csökkent, de a nagyon nagy keresetű felső 10 százaléknak nagyon komolyan megnőtt..." Midig jól játszottak a számokkal a fiúk, ez akaszt ki sokakat külföldön.

@belekotty: Sajnos én későn vettem észre, hogy egy r*ngyó a lelkem, ezért emberi hangnemben kezdtem vele beszélgetni, de sajnos ezekkel nem szabad, mert így nem tanulják meg, hogy a helyük az ólban van a többi állat között.
"vagy a hitelt kiváltásra költötték"
Ez hosszú távon eredményezhet fogyasztásnövekedést.

@A Spanyol Inkvizíció: Elég körülnézni pár posztban, vagy youtubeon a nacionalista témáknál, és egyből rájössz, hogy vannak nálunk is bőven "kisebbségi komplexusos barmok", így ezzel "csak ne vegyük át azt a stílust" már elkéstünk sajnos. :(

belekotty 2012.04.06. 07:56:29

@A Spanyol Inkvizíció: Pontosan. Így halmozottan ártott.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 07:59:05

@A Spanyol Inkvizíció: Viszont ha meg szegényeknek adod azok meg lehet a fekete gazdaságot növelik. Sajnos ez nehéz kérdés, persze a FIDESZ megoldás csak arra volt jó, hogy még több pénzt lapátoljanak ki az országból.

belekotty 2012.04.06. 08:03:52

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: De a fekete gazdaság növekedése is jobb mint hogy külföldi bankszámlákon landoljanak a megtakarítások.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 08:07:01

@belekotty: Mondjuk talán költhetnék a pénzt értelmes dolgokra. Megerősíthetnék a magyar bankszektort, abba tényleg van pénz+lövi a GDP-t.

Ugocsa 2012.04.06. 08:17:35

@belekotty: Nézd, nem tudom, milyen fogalmi koordináta-rendszerben gondolkodol, ezért sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom a provokátori felvetést. Nem estem neki senkinek, de tényleg borzasztóan zavar ez a síkbolygós világlátás. Lehetek bármilyen véleményen, ha az nem illeszkedik a fehér-fekete kiosztásba, akkor lemajmoznak, kapásból az ellenség-skatulyába kerülök és kipellengéreznek a "kedvenceim" álláspontját az enyémnek feltüntetve. Az egész eddigi aktivitásom arról szólt, hogy rámutassak: nincs egyetemes igazság. Az áll most bármelyik oldalra is, akinek érdeke fűződik hozzá vagy csak felbuzizott kattintógép. ÉS EZÉRT TART ITT EZ AZ ORSZÁG, mert az agyatlanok a leghangosabbak.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 08:22:14

@Ugocsa: "Az egész eddigi aktivitásom arról szólt, hogy rámutassak: nincs egyetemes igazság."
Szépmese, csak sajnos hazugság. Az egyetlen dolog amit itt tettél az a strichelés volt.

"Nem estem neki senkinek"
Ah, persze... Látom szelektív a memóriád, de azért javasolnám olvass vissza régebbi kommentjeidet.

"ÉS EZÉRT TART ITT EZ AZ ORSZÁG, mert az agyatlanok a leghangosabbak. "
Bizony, pont ezért megtanulhatnád, hogy nem illik ordibálni. :)

Ugocsa 2012.04.06. 08:32:44

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Köszönöm, ennél jobban nem is lehetne demonstrálni, amiről beszéltem.

"Az egész eddigi aktivitásom arról szólt, hogy rámutassak: nincs egyetemes igazság."
Szépmese, csak sajnos hazugság.

Olvasod is, amit írsz, te zseni? Van egyetemes igazság vagy ezt így hogy? Ne, ne válaszolj, biztos lenne benne csúsztatás.
Nem tudom, miért is vesződöm veletek... A tudás-e a jobb vagy a magabízó hit? Egyéni szempontjaidat persze megértem, mi sem könnyebb és lélekdagasztóbb, mint leugatni valakit, de ha csak egy kicsit is elgondolkodol, már nem regisztráltam kamunikket hiába.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 08:36:19

@Ugocsa: @vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
+
"Lehetek bármilyen véleményen, ha az nem illeszkedik a fehér-fekete kiosztásba, akkor lemajmoznak, kapásból az ellenség-skatulyába kerülök és kipellengéreznek a "kedvenceim" álláspontját az enyémnek feltüntetve."
A legelső hozzászólásod a fórumon:
"Jólvan, okostojás. Amikor a Fidesz jajgatott, hogy az év elején a komcsik elérték a tervezett éves hiány 80-90%-át, akkor nem győztétek szajkózni, hogy a bevételek később jelentkeznek. Igazából meglehetősen röhejes, hogy köpönyegforgató demagógnak bélyegzitek a kétharmadot és mégis ugyanazokat az eszközöket használjátok. Elvakult gyökerek. "
Erre a kommentre:
"Nem mindegy? Mekkora részét sikerült elérni március elejére a tervezett hiánynak? Azok alapján csökken az adósság? Elég valószínűtlen ..."

A tetves kis r*ngyó fajtád sajnos akkor is hazudik mikor kérdez. Nem unod, hogy minden egyes kommenteddel azt bizonygatod, hogy mekkora egy takony vagy?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 08:40:40

@Ugocsa: Mikor mondtam olyat, hogy egyetlen igazság van?
Te még Sp-t is lekörözöd takonygerincben, te élvezed, hogy hülyét csinálsz magadból?

"Nem tudom, miért is vesződöm veletek... A tudás-e a jobb vagy a magabízó hit?"
Ha mindenki hülyének tart, lehet nem a tömeggel van a baj. Nem tudom ki hazudozik, fikáz, néz le hihetetlen arroganciával másokat. Minden egyes érved szétkapható régebbi kommentjeid idézésével. Ennyi vagy, de szerintem te élvezed. :D

Ugocsa 2012.04.06. 08:47:18

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Komolyan hihetetlen, hogy ennyire értetlen vagy. Korábban azzal kérkedtél, hogy érvekkel szétbombázod az ellenvéleményen lévőket; most nézz magadra. Minősíthetsz, ahogy akarsz, hisz én is ezt teszem veled. Érveid nincsenek, csak kész panelek, a kockafejedből kirángatott lózungok. Nem kapsz te szét semmit, csak a paneleket rakosgatod egymásra. De végülis igazad van, ez a ti korotok, bégess csak.
A gerincemről nem tudsz semmit, ezért felesleges ennyit nyalogatnod, hacsak nem vagy Kozmodiszk ügynök.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 08:52:25

@Ugocsa: "Lehetek bármilyen véleményen, ha az nem illeszkedik a fehér-fekete kiosztásba, akkor lemajmoznak, kapásból az ellenség-skatulyába kerülök és kipellengéreznek a "kedvenceim" álláspontját az enyémnek feltüntetve."
A legelső hozzászólásod a fórumon:
"Jólvan, okostojás. Amikor a Fidesz jajgatott, hogy az év elején a komcsik elérték a tervezett éves hiány 80-90%-át, akkor nem győztétek szajkózni, hogy a bevételek később jelentkeznek. Igazából meglehetősen röhejes, hogy köpönyegforgató demagógnak bélyegzitek a kétharmadot és mégis ugyanazokat az eszközöket használjátok. Elvakult gyökerek. "
Erre a kommentre:
"Nem mindegy? Mekkora részét sikerült elérni március elejére a tervezett hiánynak? Azok alapján csökken az adósság? Elég valószínűtlen ..."

Én többször kértelek, hogy beszélgessünk értelmes hangnemben, valódi érvekkel. Mindannyiszor szartál rá, és csak személyeskedtél. Jó lenne ha abbahagynád végre a hazudozást.

Ugocsa 2012.04.06. 08:59:14

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Ha még párszor bekopizod ugyanazt, akkor hipp-hopp, igazad lesz, meglásd. Csak a vita kedvéért opponálsz vagy megpróbálsz meggyőzni az igazadról?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 09:02:55

@Ugocsa: Sajnos nem veszed eszre, hogy hazudozol állandóan. Én nem akarlak meggyőzni, már jóval régebben bebizonyítottad, hogy igazam van. Idézgetlek állandóan, mert azt is letagadod ami egy hsz-el előtted van. Most már csak egy valamit akarok elérni, hogy hagyd abba a strichelést. Nem b*sztunk (szigorúan verbális értelemben) már meg elégszer?

Ombudsmanyus 2012.04.06. 09:09:15

Ez az ember (a Szajlai) a NER ellensége. Azonnal internálni kell egy átnevelő táborba! Hallatlan, egyesek mit merészelnek.

Boxi, Csupi, Hegeda - a halálbrigád, mely eliminál 2012.04.06. 09:12:54

@Báthory: Értem én, hogy Gyurcsány-fóbiás vagy, de akkor most mi a mozgatórugó? Ekkora potentátnak tartod, aki még mindig ellenfele szeretett, jelenleg regnáló miniszterálnokodnak, vagy pedig félsz tőle? Bármelyik is, mindenféleképp szánalmas.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 09:15:34

@Boxi, Csupi, Hegeda - a halálbrigád, mely eliminál: Most, hogy megbukott az erkölcsi felsőbbrendűségük (?), egyedül a Gyurcsány+a szent kettős mérce tan képes a balnacikat egyben tartani. Vedd el tőlük valamelyiket, és az egész rendszer kártyavárként fog összeomlani.

Szabad Gábor 2012.04.06. 09:20:18

„Kinek a tulajdona a keh.hu? Netalán Schmitt Pálé személyesen? Ő fizette a szerverdíjat, a honlapfejlesztőket, a tartalmat gondozókat a személyes állami gázsijából, és most úgy döntött, hogy becsukja?”
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2026_kehes_media

Ugocsa 2012.04.06. 09:24:58

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Te sem tudod átugrani az árnyékodat. Hazudtam? Hol? Magyaráznék neked a színekről, de te csak fújod a magadét és láthatóan nem is akarod megérteni, amit ugatok; valamiféle mácsós kivagyiságból az én földbedöngölésemről szőtt ábrándok vannak a célkeresztedben. Azt értsd már meg, hogy nem engem kell legyőznöd, hanem a korlátaidat lebontani. Valamilyen szinten azért sajnállak, de haragszom is rád, mert a te ikszeid is hozzájárulnak, hogy kontraszelektált demagóg faszok az ország mindenkori vezetői.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 09:34:42

@Ugocsa: "Te sem tudod átugrani az árnyékodat. "
Ne foglalkozz azzal, hogy többször felajánlottam a továbblépést. Nem tudom minek hazudozol ennyit. K*rva iskolában azt tanítják, hogy így több a pénz?
Azt is letagadod amit mondtál, egy vicc vagy.
"Magyaráznék neked a színekről, de te csak fújod a magadét..."
Én már többször kértelek, hogy kezdj el magyarázni, de te valahogy képtelen voltál ezt felfogni, valahogy elemi vágyat éreztél arra, hogy magadnál alacsonyabbnak minősíts.
Én továbbra is itt vagyok, magyarázzál már kérlek, bizonyítsd már be végre, hogy nem vagy GYP-s.
Persze nem fogok normális hangnemben válaszolni neked, mert te képtelen vagy az emberi kommunikációra.

Hallgatlak.

Ugocsa 2012.04.06. 09:41:59

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Vegyél nagy levegőket, mert már teljesen összezavarodva vagdalkozol. Hazudozás meg kurvaiskola meg gyépé? Ez bőven elegendő a beton ping-pong asztalok mellett az osztálytársaknak tartott kiselőadás esetén, de ide kibaszott kevés. Nem is igazán szórakoztatsz, mintha egy tetemet rugdosnék. Tied lehet a katlan szar.

Le_Penseur 2012.04.06. 09:42:17

"Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló."

Változott valami 1969 óta?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 09:43:42

@Ugocsa: Meséljél már a színekről te tetves k*rva, hagyd már a mellébeszélést. Vagy olyankor már nincs kedved ha meg is hallgatnának?

gentry 2012.04.06. 09:44:51

Az NGM-ben megtanulhatnának helyesen írni. Nem plussz, hanem PLUSZ.

Kotkodus 2012.04.06. 09:46:45

@Vidéki: nem gondolom, hogy a chf hitelek problémáját teljes mértékben az mszpszdsz kormányra lehetne fogni (még az erre megalakult bizottságnak sem sikerült, pedig a bizottságnak ez a megállapítás lett volna a kiszabott feladata...).
ez olyan mintha az alaszkai aranylázat az éppen akkor kormányzó erőkre fognád...
nyílván volt felelősségük és jobban kellett volna látni a chf hitel veszélyeit, de ne felejtsük el, hogy a legtöbb fideszes önkományzat is chf-ban adósodott el... nehéz lenne az mszpszdsz-t vádolni pl. az ő döntéseikért... sőt, alapvetően ez azt feltételezi, hogy a fidesz sem ismerte fel időben a veszélyeket (nyílván különben nem hagyták volna polgármestereiket ilyen "hibákat" elkövetni...).
tudod a tőzsdén, könnyű utólag okosnak, gazdagnak lenni...

matolcsy sikerbeszédét én sem értem... nem értem, hogy lehet az "egykulcsos" szja a költségvetés sikere, amikor az szja adóbevételek csökkentek és a strukturális hiány növekedett... remélem oli rhein jobban érti ezt,mint én... sajnos matolcsy eredményei bizonyos tételek kihagyásával jöttek létre; amit ő -2,43nak számol, azt az eu, a ksh, az ákk -5,5nek számolja. erről lehet vitatkozni, de nem érdemes.

Ugocsa 2012.04.06. 09:49:19

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Egy légmentesen lezárt, setét dobozban úgysem értelmezhető a sokszínűség. Megadom magam, legyűrtél az intelligenciáddal és a felkészültségeddel. Dicsekedj el a fegyverténnyel a napköziben.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 09:52:16

@Kotkodus: Ez a baromság nyugatról gyűrűzött be hozzánk. Valami idióták kitalálták a tutit, amiből a 08'-as válság lett. Szerintem bármelyik párt, bármelyik oldal megjátszotta volna ezt. Na jó talán komcsik, fasiszták nem.
Én már kértem az úriember diplomájának tanulmányozását.

Jenyei 2012.04.06. 09:54:36

Szegény Szajlai azzal ásta el magát, hogy Esterházy Péter is jókat írt róla. Ez a jobboldalon halálos bűn. De hát tehet Szajlai róla, hogy a Magyar Hírlapban a nagyon-nagyon kevés európai újságíró közül az egyik?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 09:56:03

@Ugocsa: Kár pedig már azt hittem tényleg lehet érdemi vitát folytatni. Sajnos mindig túlbecsülöm a képességeid.
"Megadom magam, legyűrtél az intelligenciáddal és a felkészültségeddel."
Már régen elvesztetted ezt a háborút legalább most már te is beismered. Remélem felhagysz a további stricheléssel.
Egyszer tényleg sikerül kinőnöd ebből a korból, és képes leszel érdemi vitát folytatni, majd egyszer...

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2012.04.06. 10:01:22

Aki élt a hetvenes, nyolcvanas években, az tudja, hogy egy ilyen cikk megjelenése valami nagyobb volumenű dolognak az előszele. Egy ilyen írás nem jelenik meg csak úgy, előzetes egyeztetés és jóváhagyás nélkül (azaz igen, de akkor azt rögtön vissza is vonják, és helyre is teszik az ellenzékieskedő újságírót). Egy ilyen írás megjelenésének oka van (lehet): mégpedig az, hogy a cikkben bírált személy kezd kényelmetlenné válni a hatalom számára.
magyarcitrom.postr.hu/schmitt-utan-matolcsy-kovetkezik/

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 10:11:18

@Ugocsa: Látom nem unod, gyerünk már annyira könyörögtél, hogy mesélhessél, itt a lehetőség. Kérlek indítsunk már el valami érdemi vitát.

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2012.04.06. 10:12:17

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Szerintem igen, ha párton belül és a holdudvarban eléri a kritikus szintet a felháborodás. Ez a cikk ennek a bevezetője lehet.

dr kíváncsivagyok 2012.04.06. 10:12:54

"Felelőtlen az az ember, aki Magyarország és a magyar emberek sikerét megkérdőjelezi. "

Hú,..de emlékeztet a kádári időkre.....hajrá Fidesz ...le a demokráciával...úgy sem tudunk vele mit kezdeni.

fvipera 2012.04.06. 10:12:59

a válság következő hulláma már nem az eltapsolt manyup kasszát fenyegeti, hanem az MNB devizatartalékát. egy esetleges csőd nem olyan finom. Argentínában, Lengyelországban sem volt az. jó lecke lesz.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 10:14:38

@bástya: Hát reméljük felszínre törnek az értelmes hangok, és elzavarják ezt a dilettáns balf*aszt.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.06. 10:15:19

Na, napokig kattintgatok hogy van-e új poszt, erre egy fél délután nem nézek ide és posztban, címlapos posztban lehet gyalázni az én Gyurimat, a közgazdasági duplanullát, az egyetlen gazdasági minisztert akinél nemcsak egy ötödikes, hanem minden másodikos okosabb és felkészültebb, nagyobb realitás érzékkel bíró...hogy Vidéki tollával ékeskedjek, nincs a teremtésben vesztes csak én...

dr kíváncsivagyok 2012.04.06. 10:15:26

@bástya: "Egy ilyen írás megjelenésének oka van (lehet): mégpedig az, hogy a cikkben bírált személy kezd kényelmetlenné válni a hatalom számára."

Igen , ez így volt a kádári időkben,... és így van az orbáni időben !

Ugocsa 2012.04.06. 10:16:08

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Hógyisne! Pápápápápápápápá nemfigyelekrád.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 10:25:37

@Ugocsa: Hát könyörögtél értelmes beszélgetésért, +a fejemhez vágtad, hogy nem vagyok képes a saját árnyékomon túllépni. Hát felajánlottam neked (ismét) a tovább lépést és az érdemi beszélgetést.
Persze te is meghazudtoltad magad, mint vártam. Miért hagyod, hogy állandóan bedobjalak a f*szerdőbe? Te tényleg élvezed ha megb*sznak? :D
Minden esetre még senki nem csinált magából hülyét ennyiszer előttem. Állandóan letagadod, hogy hazudsz, majd hagyod, hogy bebizonyítsam már megint hazudsz. Kész én sírva röhögök már rajtad, nagyon komoly figura vagy.

"Dicsekedj el a fegyverténnyel a napköziben. "
"Pápápápápápápápá nemfigyelekrád. "
Csak viccnek szántam a GYP-s dolgot, de lehet komolyan rátapintottam a lényegre. Nálad biztos nincs rendben valami, vagy még nem vagy nagykorú. :D

kentauri 2012.04.06. 10:41:21

vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos!
Mit foglalkozol az ilyen selejtes papagájokkal? Ezek a lúzer droidok voltak akik az iskolában mentek árulkodni a tanárnéninek, a munkahelyen a főnöknek. Bomlasztó, szánalmas, békemenetelő csürhe.
Megy ezerrel a seggnyalási bajnokság. Sok a versenyző, nagy a verseny, sok esélyessel, de Bayer-Kerényi befutó várható. Én már meg is tettem Kerényit egy ezressel.......

Ugocsa 2012.04.06. 10:45:25

@kentauri: Hű, mégegy illusztris képviselője az értelmiségnek. Brávó.

misztikus alfahím 2012.04.06. 10:46:59

Ezen a "manyup pénzek elrablásán" mindig kiakadok. Azon nem csodálkozom, hogy a tenger fenekére nem jutnak el az információk, de tényleg nevetséges, hogy olyanok írnak részben hülyeségeket, részben féligazságokat különböző lapokban, akiknek lenne lehetősége a számoknak is utánajárni, és talán lenne eszük felfogni is a számokat.

Az elverték a pénzt és nincs látszata, meg hol a 3000 milliárd? Eleve a manyup pénzek 50%-ka magyar állampapír volt. Azzal, hogy "einstandolta" az állam (csak, hogy átvegyem a szlenget) már eleve 1500 mrd államadósság megszűnt, mert képletesen azokat az államkötvényeket ketté lehetett tépni. A másik tétel különböző részvények, vállalati kötvények formájában került az államhoz. Mit kéne tenniük? 1500 mrd értékű részvényt egyben rányomni a piacra? Azt csak apránként lehet "pénzzé tenni". Komolyan nem hiszem el, hogy ennyire nem lehet felfogni, megérteni, hogy mi a helyzet.

Egyébként is a manyup megszüntetésének nem az a 3000mrd egyszeri tétel volt a lényege, hanem az, hogy ne növelje TOVÁBB a hiányt. Azt a 8% járulékot, ami '97 óta nem a ktgvetésbe, hanem magán számlákra folyt be hitelekből kellett pótolni, melyek kamata MINDEN évben meghaladta a manyup pénztárak által megforgatott befizetések hozamát. Ezt a manyup rendszer támogatói is elismerik (már azok akik számolnak és nem csak blogokon hörögnek).
A jelenlegi nyugdíj rendszer fenntarthatatlan, mindenki elismeri. 30 év múlva nagy szopás lesz, akinek csak az állami nyugdíja van. Azonban a manyup rendszer a JELENBEN fenntarthatatlan, még 2 év manyup és ÁLLAMCSŐD.

Nagyon sok mindennel nem értek egyet, ami gazdasági téren történik az országban, de ettől a demagóg manyup hörgéstől már feláll a hátamon a szőr.

ui:
Most mondom, ha valakinek eszébe jut, hogy leírja a következőket bármilyen kontextusban:
"Miről beszélsz, az az én pénzem, amit elvettek, én takarítottam meg..." akkor, akkor... áhhh... reménytelen :(

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 10:47:01

@kentauri: Szórakoztat egy kicsit, ha majd megunom békén hagyom. Tetszik ahogy erőlködik, letagadja, hogy hazudik, majd egy mondattal később bebizonyítja, hogy még is hazudik.
Ilyen trükkökre még a Feri sem volt képes. :D

A Spanyol Inkvizíció 2012.04.06. 10:56:06

Ez se Argentín hír, bár olybá tűnik:

"A kormány ösztönözni kívánja a közszférában dolgozók állampapír-vásárlását, ennek érdekében egyebek mellett felkéri a nemzetgazdasági minisztert arra, május 31-éig hozzon intézkedéseket arról, hogy a MÁK a közszférában minden munkavállaló számára értékpapírszámlát nyisson, jóváhagyása esetén."

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 11:03:54

@misztikus alfahím: "2 év manyup és ÁLLAMCSŐD. "
Lehet igazad van, de azért megnéznék egy számítást erről.
Kiesés volt most az államkasszának, igen, hisz 8% járulék nem oda folyt be, ez hatalmas összeg. Csak mikor a manyuposok nyugdíjba mennek akkor vissza fog jönni ez a 8%, akkor ki fogja megfizetni, vagy ez most nem probléma. Carpe diem?

"Azzal, hogy "einstandolta" az állam (csak, hogy átvegyem a szlenget) már eleve 1500 mrd államadósság megszűnt, mert képletesen azokat az államkötvényeket ketté lehetett tépni."
Ne állítsuk már be győzelemnek egy biztos, olcsón hitelező réteg megszüntetését győzelemnek. Persze ez most befolyik az államkasszába, 20 év múlva meg ki kelen folynia, de gondolom most az nem probléma. Most inkább einstandoltuk a pénzt, minthogy egy strukturális reformot végrehajtottunk volna. Szar lett volna? Igen. 20 év múlva meg majd rágjuk magunkat, hogy miért nem léptük meg. Ez a baja az országnak, a régi döglött MSZMP-s dolgokat, embereket toljuk magunk előtt. Sajnos ti meg próbáljátok támogatni. Elhiszem, hogy jót akartok, de ez az irány rossz.
Sajnálom, ha ha nem tetszik, de ez a rendszer nem véletlenűl lett létrehozva. Csökkenti ugyan az állam bevételeit, de 40 év múlva visszahozza, ennyit kellet volna kibírni, de a politikusaink nem bírták ki, 14 év múlva politikai célokra ellőtték, lőttek egy k*rva nagy lyukat. Ennek én nem tudok örülni, és sajnos nincs meg mind, egy részét eltűnt.
Ha utálod a demagóg dumákat akkor ezt is felróhatnád:
"Eltőzsdézték", "Megvédtük"
Ezzel szépítették a költségvetési lyukakat, hogy kint ne akadjanak ki, persze ott meg nem dőltek be ennek, na ezért megy ez az egész gyarmat hiszti. Ez az egész magyup cucc nem volt más mint "kampány" fogás, ami a lehető legrosszabb forgatókönyvként valósult meg, mind a kormánynak, mind az embereknek, mind az országnak. Ez bizonyítja legjobban mennyire dilettáns ez a banda.

kentauri 2012.04.06. 11:06:11

tudod melós .....munka....adófizetés.....tudod.... ? tudod albérlet, -17000 nettó fizetés -6000 havi étkezési jegy,- 20.000 évi üdülési csekk - 110.000 13.- havi fizetés....

Ugocsa 2012.04.06. 11:09:10

@kentauri: Igen, erre próbáltam célozni. Ezt iróniának hívják, külföldi szó, bonyolult. Mielőtt félreértesz, semmi bajom a melósokkal, hasznos tagjai a társadalomnak, csak - mint a fénykardozós cimborádnál is - megvan az a megmosolyogtató, bájos tulajdonságotok, hogy "bár teniszezni volna kedvem", olyan, mintha squasholnék. (Ez az utolsó mondat képletesen értendő, ne szaladj a teniszütődért.)

kentauri 2012.04.06. 11:11:07

de ha még mindig nem ismersz fel, szívesen találkoznék veled személyesen. Csak mond hol és mikor.
ma 14-22- ig dolgozom, de az egész hétvége jó.

kentauri 2012.04.06. 11:27:10

" semmi bajom a melósokkal, hasznos tagjai a társadalomnak" ezt a leereszkedő hangnemet te beképzelt, ki-ha én nem bazári majom

kentauri 2012.04.06. 11:30:19

munkatársam is van ilyen mint te, ő mossa a kocsiját , persze önként, kérés nélkül.

kentauri 2012.04.06. 11:31:35

a góré kocsiját ..lemaradt .

misztikus alfahím 2012.04.06. 11:32:00

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

"Ne állítsuk már be győzelemnek egy biztos, olcsón hitelező réteg megszüntetését győzelemnek. "

Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Az állam odaadott 100 Ft-ot a manyupoknak ami neki hiányzott, pótolni kellett. A 100 Ft egy részét úgy pótolta, hogy felvett hiteleket, devizaalapúakat, kötvényt bocsátott ki stb. A másik részét úgy pótolta, hogy a manyupoknak adott pénz egy részét visszakérte és kamatot fizetett utána. Ezek azok a magyar államkötvények, amik a manyupoknál voltak és amiket a manyupok abból a pénzből vettek, amit a magyar állam (mi) adott nekik. Eddig remélem követhető?

Ha nem, akkor megpróbálom még egyszerűbben. Add oda nekem a fizetésed egy részét mondjuk 30000 Ft-ot! Csak úgy, mondj le róla, holnaptól az enyém! Utána ha hiányzik a családi költségvetésből az a 30000 gyere hozzám és kérd kölcsön. Én kölcsön is adom neked évi 5-6%-kos kamatra. Na jó üzlet? Tetszik?

"Sajnálom, ha ha nem tetszik, de ez a rendszer nem véletlenűl lett létrehozva. Csökkenti ugyan az állam bevételeit, de 40 év múlva visszahozza, ennyit kellet volna kibírni, de a politikusaink nem bírták ki, 14 év múlva politikai célokra ellőtték, lőttek egy k*rva nagy lyukat. "

A rendszert azért találták ki, mert egyrészt jó pénz volt ez egy csoportnak (de ezt hagyjuk ez olyan jobbikos duma) a másik, mert abban bíztak, hogy a gazdasági növekedés magasabb lesz, a manyupok hozama meg fogja haladni a felvett hitelek kamatát, illetve szép lassan a nép torkán majd le lehet nyomni egy akkora járulék/adó emelést ami ellensúlyozza a kieső bevételeket. Ebből sem a gazdasági növekedés, sem a manyupok jó teljesítménye nem valósult meg.
Ha az ember eltervez valamit, nekilát megvalósítani, de időközben rájön, hogy több ponton tévedett, a valóság nem igazolja a döntéseit, akkor illik változtatni. Ugye szimpatikus ez az álláspont, amikor számon kérjük Matolcsyt? Akkor esetleg lehet alkalmazni másra is.

Ez a jelen, jövő még egyszerűbben:
Kiderül, hogy rákos vagy, egy éved van hátra. Ha eladod a taxidat, amivel a pénzt keresed, akkor a bevételből kezelnek és 60%-hogy meggyógyulsz. Persze akkor nem lesz taxid, amivel pénzt fogsz tudni keresni, de legalább van esélyed életben maradni, igaz a pénzkeresés marad a jövő problémája.

Ugocsa 2012.04.06. 11:52:30

@kentauri: Asszem, felismertelek. Te vagy az a barkóig lehúzott micisapkát viselő benga szerencsétlen az eszterga mellett. Fájdalom, de a felkínált találkozó lehetőségével nem tudok élni, mert viselős az aranyhörcsögöm. Ezek az alabástrom, finom ujjak amúgy sem ökölharcra teremttettek. No, feszülj a hámba egy-kettő, te óbégató ökör.

Morcos Kartal (törölt) 2012.04.06. 11:53:22

"Mostantól az az új életcélom, hogy bármilyen hivatalos kormányközlemény szerepeljen a nevem!"
Vigyázz Zero, ez hamarabb teljesülhet, mint hinnéd, de nem egészen úgy, ahogy azt gondolod.

A poszthoz: most már tényleg nem tudom eldönteni, hogy a kormányban agybeteg barmok vagy pszichopata hazudozók ülnek. Bár lehet, hogy mindkét verzió igaz...

@kentauri: ennek te beszélhetsz.

@A Spanyol Inkvizíció: Rákosi... béke kölcsön... jó irányba haladunk, bassza meg!

@bástya: Rákosi és Sztálin alatt erre számtalan példa volt. Mondom, hogy jó irányba haladunk, egyenesen visszafelé :(
Ha meg is jelenik ilyen cikk, rögtön törlik, volt rá példa az elmúlt pár hétben...

Le_Penseur 2012.04.06. 12:01:47

@misztikus alfahím:
A cikkhez nagyon OFF:

Ez a manyup téma egy elrághatatlan gumicsont!
- saját számlám volt
- jól nyomon követhető volt a befizetés és a hozam
- bármikor átlehetett menni egy másik pénztárhoz ha a jelenlegi nem felelt meg
- a rendszerben voltak hibák, ami abból is látszik, hogy voltak akiknek a számláján nem gyarapodott a pénz.
- nem átalakítani akarták a rendszert, hanem a költségvetéshez irányítani az összes befizetést, illetve államosítani a pénztáraknál felhalmozott vagyont
- a manyupok gazdálkodása szigorúan ellenőrzött volt, töbek közt elő volt írva számukra, hogy mennyi államkötvényt kötelesek vásárolni. A manyupok voltak a forint alapú államkötvények felvevő piaca.

A manyup rendszer nem volt a létező rendszerek legjobbika. A rendszert néhány év alatt át lehetett volna alakítani úgy, hogy az államnak több járulékot fizessünk be. A manyup tagok megzsarolása (nem kapsz állami nyugdíjat, ha nem lépsz át), a pénztárak el lehetetlenítése, a költségvetési számokkal bűvészkedés, az emberek félrevezetése, a zsidózás, a karvalytőkézés és a manyup vagyon elherdálása valamint ennek az egész katyvasznak a mai gyerekeknek a nyakába öntése szemétség!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 12:02:56

@misztikus alfahím: Ezt leírtam a kommentembe.
"Persze ez most befolyik az államkasszába, 20 év múlva meg ki kelen folynia, "
Ez most befolyik, csak majd ki is kell fizetni + még a kieső hiteleket is pótolni kell. Mint írtam rövidtávon megéri, hosszútávon katasztrofális.
"Kiderül, hogy rákos vagy, egy éved van hátra. Ha eladod a taxidat, amivel a pénzt keresed, akkor a bevételből kezelnek és 60%-hogy meggyógyulsz."
Vagy leszokhatnál a cigiről, a piáról meg minden egyéb felesleges kiadásról. Át kellene végre alakítani az MSZMP-től megörökölt struktúrát, persze az elvtársak ebben nőttek fel így szeretik. Az emberek meg ki lennének akad, így nem szavaznának rájuk. Mindegy ha így folytatjuk csak azt érjük el, hogy 20 év múlva 2X akkorát fogunk pofára esni most.

"Ebből sem a gazdasági növekedés, sem a manyupok jó teljesítménye nem valósult meg. "
Nem azt mondom, hogy az MNYP olyan rohadt jól működő dolog volt, de a mostaninál jobb. Ha meg hibás egy rendszer megjavítom nem pedig államosítom, bár egy balnaci kormánynak ez biztos érthetetlen. És ezek nevezik magukat jobb konzervatívnak, ekkora dilettáns bandát...
Matolcsyék mikor ismerték be, hogy tévedtek? Hazudoznak össze vissza, tanulmányok nélkül irányítják az országot a tutiba, senkire nem hallgatnak, pedig mindenki megmondta az amit csinálnak katasztrófa. 2 különböző dolog, hogy rossz a vezetés technikám és próbálok kialakítani egy oktatóval jobbat, vagy sík részegen beülök a kocsiba majd aki dudálni mer mert szembemegyek a forgalommal, azt lek*rva anyázom.

misztikus alfahím 2012.04.06. 12:29:06

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:

"Persze ez most befolyik az államkasszába, 20 év múlva meg ki kelen folynia, "

Nincs ilyen. A jelenlegi (demográfiai okokból fenntarthatatlan) nyugdíjrendszerben 20 év múlva az akkori aktívak fizetik a nyugdíjat. Nem ez a mostani pénz fog 20 év múlva kiáramlani. Viszont, ha 20 év múlva az adód nem 30 hanem 70 százalékát fordítják hitelkamat törlesztésre akkor mindenki cseszheti. Jelzem a manyupból a nyugdíjad csupán 25%-ka származott volna!!! 25% a többi ugyanúgy az akkori munkavállalók dobták volna össze. Egy olyan világban ahol már szinte minden adóbevétel a kamattörlesztésre megy el. Persze a gyakorlatban már előbb csődbe mennénk, úgyhogy ez csak elméleti matek.

"Vagy leszokhatnál a cigiről, a piáról meg minden egyéb felesleges kiadásról. "

Igen, nem sok értelme van bármilyen hasonlatnak, ha arra rá lehet vágni egy értelmetlen, demagóg hasonlat választ. De csak a játék kedvéért, komolyan, ha rákos vagy és egy éved van hátra szerinted számít, ha leszoksz a cigiről?

"Nem azt mondom, hogy az MNYP olyan rohadt jól működő dolog volt, de a mostaninál jobb."

Ez a baj, hogy ezt a mantrát ismételgeted. Nem. Minden manyupban eltöltött év növelte a ktgvetési hiányt, jobban, mintha nem lett volna manyup rendszer. Mindkét rendszer fenntarthatatlan. Az egyik a demográfiai változások miatt, a másik simán azért mert államcsőd a vége.

Nem lett volna semmi baj a manyuppal, ha az állam 8-ról 16-ra emelte volna a járulékot, amiből 8-at befizetett volna a manyupba. Ki vállalta fel ezt a döntést? Senki. A manyup ilyen formában bevezetése pontosan az a leszarom mi lesz jövőre, az a lényeg most mi van. Ez az igazság.

Sok üres duma a pazarló rendszerről , meg a megtakarításról, átalakításról. Szavakkal lehet dobálódzni, meg nagyon jól hangzanak de, hogy egy számot valaki elolvasson, összeadjon 2+2-t az már sok. :(

"Matolcsyék mikor ismerték be, hogy tévedtek? "
Arról nem vitatkoznék, hogy miben és mekkorát tévedtek, de éppen erre írtam, hogy mindenki számára szimpatikus az a hozzáállás, hogy Matolcsy tévedett miért nem változtat?! Ez jogos. Ezért nem értem miért kell szent tehénként kezelni a manyup rendszert, amikor a számok azt mutatták, hogy bukás.
Ehhez persze számolni kell. Azt mondják Matolcsy nem számol, de szemlátomást te sem. Veled sem járnánk jobban, azt hiszem, de persze amíg a partvonalon állsz addig bármit be lehet kiabálni, nem lesz baj belőle és számon sem lehet kérni.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.04.06. 12:30:02

@Báthory:

"Nincs meg Gyurcsány szakdolija.........
Meglepődtem. Érdekes, egy Index-blog sem foglalkozik vele, pedig nem elnök, hanem miniszterelnök volt.
Múlt 7en hétből 10 blog a szakdolikon rugózott. Beszarás. "

Hivatalban lévő köztársasági elnök > volt miniszterelnök és egy 2%-os párt elnöke
Kisdoktori > szakdolgozat.

belekotty 2012.04.06. 12:38:50

@Ugocsa: Nézd, te hülye gyerek! Ahogy a tojásos topikban kezdted, annak alapján te vagy az utolsó aki ezen a téren kioktathacc másokat.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 12:45:03

@misztikus alfahím: Milyen demagóg, te kezdtél el hasonlatokkal jönni, ha meg más jö9n akkor az demagóg? Veled nem akrok elmenni ebbe az irányba legyél szíves ezt fejezd be.
Te erről beszéltél:
"ha eladod a taxidat, amivel a pénzt keresed, akkor a bevételből kezelnek és 60%-hogy meggyógyulsz." Szerintem meg ne a taxi eladásból szed össze a pénzt, hanem felesleg kiadások megszüntetéséből. Ha 1 éved van hátra minek adod el a taxit?

"Nincs ilyen. A jelenlegi..."
Nem érted miről beszélek. Ha most megmaradt volna a rendszer, akkor a köv generációnak csak a 75% kellet volna állnia nem a 100%-ot, én erről beszélek, egy szóval sem mondtam olyat, hogy ezt a pénzt költik el. Csökkenő, stagnáló, szerencsés esetben ép hogy növekvő környezetben elég nagy optimizmusra vall olyanokban reménykedni, hogy majd a következő generáció.
Nem fenntartható a mostani rendszer, ha ezt nem veszed észre az nem az én bajom.

"Egy olyan világban ahol már szinte minden adóbevétel a kamattörlesztésre megy el. "
Ugye te nem jössz azzal a baromsággal, hogy minden 100-ból 90 törlesztésre megy el.

"Nem lett volna semmi baj a manyuppal, ha az állam 8-ról 16-ra emelte volna a járulékot, amiből 8-at befizetett volna a manyupba." Ezt nem értem. Ha felemeli a manyup járulékot 16%-ra akkor miért megy 8% a manyupba? miért nem 16%?

"A manyup ilyen formában bevezetése pontosan az a leszarom mi lesz jövőre, az a lényeg most mi van. Ez az igazság."
Merthogy, mi volt a konkrét probléma?

"Ezért nem értem miért kell szent tehénként kezelni a manyup rendszert, amikor a számok azt mutatták, hogy bukás. "
Én nem kezelem szent tehénként, szerintem is hibás volt, meg kellet volna "javítani".
Mutass már egy számot ami szerint bukás volt az MNYP

"Veled sem járnánk jobban, azt hiszem, de persze amíg a partvonalon állsz addig bármit be lehet kiabálni, nem lesz baj belőle és számon sem lehet kérni. "
Nézd sajnálom ha úgy értelmezed, hogy én osztom az észt mint hülye gyerek. Én szoktam vállalni a felelősséget a tetteimért, soha semmit nem kenek másokra, ez valahogy nem jellemző a kormányra.

"Azt mondják Matolcsy nem számol, de szemlátomást te sem. "
Ezt a dumát nagyon nem szeretem, nekem nincs lehetőségem felbérelni állami pénzen szakembereket, neki van mégsem teszi, miért nem?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 12:47:59

@belekotty: Szeret beleugrálni a f*szerdőbe, hagyjad szegényt, GYP-s. :(

Ugocsa 2012.04.06. 12:48:44

@belekotty: Nem oktatok én senkit, csak hüledezem. Látom, hogy ez a tojásos téma igen fájó pont; ha ezzel megnyugtathatlak: bocsánat. Tudom, hogy ezek után már soha nem lehetünk barátok, de tudnod kell, hogy az én szívemben nem őrzök haragot irányodban. Karcosan fogalmazol ugyan, de én belátok a mondandódig és nem akadok fenn a zord csomagoláson. Béke legyen Veled, te disznósajtszagú cölöp.

Ugocsa 2012.04.06. 12:51:05

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Érdekes megfigyelni, ahogy kétségbeesetten keresed a szövetségeseket, akikkel uniszónóban tutulhatsz.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 12:54:16

@Ugocsa: Már egyedül kicsináltalak pár tucatszor, minek kellene szerinted nekem szövetséges?
Látom még mindig nagy mestere vagy a hazudozásoknak. Remélem majd leírod párszor, hogy te megpróbáltál érdemben is hozzászólni. :D
Áruld már el nekem mit élvezel abban, hogy állandóan megb*sznak?

Ugocsa 2012.04.06. 13:02:08

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Az önszuggesztió egy valóban hatásos módszer a magabiztosság felé vezető ösvényen. Reggelente a tükör előtt dícsérgesd magad (teszemazt: "Ez aztán az orr!", "Férfias egy járomcsont ez!") és nem lesz több komplekszusod. Mondd csak, a szüleid ugye unokatestvérek?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 13:07:53

@Ugocsa: Neked bevált?
Tényleg elakarsz menni az anyázás irányába, ennyire nincs egy cseppnyi gerinced sem?

Ugocsa 2012.04.06. 13:11:33

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Most komolyan. Faszt foglalkozol folyton a gerincemmel? Sorozatosan elkedvetlenítesz, mert csak magadat ismételgeted. Így nincs is igazi sportértéke annak, hogy lassan rothadásnak indul a fejed a piszoárban, ahova betapostam.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 13:18:45

@Ugocsa: Belőtted magad?
Te dugtad a fejed a piszoárba, közben meg élvezkedsz, hogy hátulról megtollak, de úgy látszik szeretnél még pár kört. :D
Sajnálom, hogy le GYP-seztelek, nem akartam őket ezzel megbántai. Intelligenciában bőven felülmúlnak.

Na ugorj fejet újra a f*szerdőbe, már alig várom az újabb gyöngyszemet amit ideokádsz. :D

Ugocsa 2012.04.06. 13:23:10

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Figyelj, ezzel a homoerotomán képzelgéssel kezdened kéne valamit, mert esetleg megszólnak érte. Tudod manapság nem valami toleráns a társadalom. A faszerdő nagyon eredeti gondolat, már pár alkalommal ezelőtt is akartam mondani.
Amit a gyöngyökről írtál az elgondolkodtató, de mint láthatod, eddig sem haboztam eléd szórni.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 13:23:53

Szerintem Zero mindjárt kitilt minket innen a szájkarate bajnokság miatt. :D

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 13:28:25

@Ugocsa:
"Amit a gyöngyökről írtál az elgondolkodtató, de mint láthatod, eddig sem haboztam eléd szórni."
Tényleg elárulhatnád mit élvezel abban ha megb*sznak, azt hiszed attól visszanő a gerinced?

Elárulok egy titkot, tisztességes viselkedés kell hozzá. Elsőre nehéznek tűnhet, de sok munkával jó eredményeket is elérhetsz, mint a tükörbe beszéléssel, csak ehhez tükör sem kell. :D

Ugocsa 2012.04.06. 13:30:55

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Csak csendben szólok, hogy kifelejtetted a kommentedből a faszerdőt és a GYP-st. Önmagában a megbaszás és a gerinc-dolog nem olyan ütős, mint egyébként.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 13:35:36

@Ugocsa: "Csak csendben szólok, hogy kifelejtetted a kommentedből a faszerdőt és a GYP-st."
Látom már f*sz hiányod van, nimfomán egy k*rva vagy az biztos. Mint már írtam GYP-seket nem sértegetek veled. Persze, hogy szöveget tudjál értelmezni ahhoz nem kellet volna elszipuzni az agysejtjeidet. "Önmagában a megbaszás és a gerinc-dolog nem olyan ütős, mint egyébként."
Hát ez van, egyébként.

Egyéb érdemi hozzászólás?
Vagy túl sokat várok?

lyken 2012.04.06. 14:33:57

Ideoffolnék: index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/06/az_ostobasag_mintapeldaja/

Vajon fityiszéknél tudja valaki, hogy ha 1000 állás megszűnik, akkor:
- mivel egy átlagos állás után eddig éves 2 millió ft adóbevétel volt, így ez mínusz 2 milliárd forint.
- a kifizetett segélyek 1000 ember után évi ~400 milliót tesznek ki.

Ha a reptér kigazdálkodja az 1 milliárdos plusz adót, ez akkor is mínusz 1.4 milliárd. Ezek tényleg annyira hülyék, hogy egy nyolcadik osztályos értelmi szintjén sem képesek számolni?
Ha hozzávesszük azt, hogy a konferencia turizmus továbbcsökken, az megint sokmilliárdos mínusz. (Tudom, hogy naridroidoknak fájdalmas, de gazdaságilag az elmulasztott bevételt veszteségként szokás értékelni. Szokatlan lehet, hogy a valóságban ezt a problémát nem csak a balsilibsiknek róják fel, de ez van. )

Q-in-Law 2012.04.06. 15:29:10

@dr. lyken: Sokkal többről van a reptérnél szó. Mintha valamelyik havernak nagyon kéne az a nagy telek :)

belekotty 2012.04.06. 18:43:05

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Megkedvelte a szopóálarcot, állandóan viseli.
@Ugocsa: Kellemes húsvéti ünnepeket neked! Szeressen téged hátulról a kedvenc ministráns fiúd!

belekotty 2012.04.06. 18:45:36

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: Meddig pöckölgeted ezt az idiótát? Azért legalább bottal tedd, mert még összeszedsz valami vackot. :-))

belekotty 2012.04.06. 18:47:19

@zero: Nono, szerintem ezzel együtt Gyurcsány>Skiccpali!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 18:51:57

@belekotty: Én már lezártam vele a vitát, ha megint bepróbálkozik leignorolom.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 18:59:15

@belekotty: Tudod olyan volt mint a Bud Spencer filmekben a hülye gyerek, hogy már kiverték az összes fogát, de rohan oda egy újabb pofonért. :D
Természetesen tisztes távolságból, minden védőintézkedést betartva mutattam meg neki, hogy az emberek miért nem keverednek az állatokkal. Végül eltakarodott, gondolom most a sebeit nyalogatja valahol, de vissza fog térni újult erővel. Azt viszont tényleg nem értem mit élvezett abban, hogy folyton hülyét csinált magából, de hát vannak fura emberek. :)
Persze mint írtam következő próbálkozásnál ignore, mert Zero kitilt. :D

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.06. 19:14:08

@belekotty: Az anonim? Mondjuk ma stefike is kihúzta a gyufát a Varánuszon.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.07. 08:43:52

@Báthory:
"Gyurcsány kilopatta az övét amikor Smitt lebukott. "

Tényleg? Te voltál ott a portás? Miért nem állítottad meg őket?
Nyehehe.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.07. 08:50:32

@azbesztos:
"Nem gondolnak arra, hogyha egy kicsit jobban megy nekik, több lesz a jövedelmük, jobban fognak járni, mint több kulcsos adó esetén?"

Nem jár senki jobban. Az áfa és más adók emelése, a szockiadások csökkentése miatt csak a révész mártíriusz féle kupolás kuplerájban rezet baszó narancsos és szegfűs lumpenprolik járnak jobban.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.07. 08:55:44

@Báthory:
"Lumpenprolikra is lehet építeni, ezt bizonyítja a magyar 'bal' számos sikere."

Jah, bizonyítja ezt a fityisz 2010-es sikere.
Nyehheheee.

azbesztos 2012.04.07. 09:42:30

@OranzsDzsúz: Mi 8 évig viseltük el és fizettük adóforintjainkból a medgyessy-gyurcsány-bajnai féle kupolás kuplerájban a százmilliókat lenyúló lumpenprolik végkielégítéseit, az esztelen beruházási pazarlásokat (4.es "látványmetro, síkvidéki völgyhíd, búzatábla alatti alagútas autópályák), a közvagyon elkótyavetyélését, a százezrével osztogatott választási segílyeket és "rokkant" nyugdíjakat, a negyvenévesen nyugdíjazott lumpenprolik pöffeszkedését, a családok és gyermekeket vállalók leszarását, a szemkilövetést, viperázást, kordonozást. Egy kis türelmet eftársak, amilyen birka nép ez, még visszajöttök.

Ironfist 2012.04.07. 09:50:20

@azbesztos:
A négyes metrót már nagyon régóta tervezik (tudtommal a hetvenes években is volt már szó róla), és Orbánék ideje alatt kezdték építeni, vagy nem?
És az, hogy most felsoroltál két olyan dolgot, amivel a szocik alatt nyúltak le pénzt, az boooorzasztóóóó.... a fidesz ezzel szemben makulátlan igaz? Ha a fidesz lop pofátlanul, ráadásul nem is állami pénzt, hanem közvetlenül az emberektől - lásd manyup LOPÁS - az a hazafiság netovábbja, igaz? Eláruljak valamit? A FIDESZ HEMZSEG AZ EX-MSZMP-SEKTŐL! Nem ilyen sokadrangú senkik, hanem a vezetők javarésze! Örülsz, elvtárs? Örülsz neki hogy olyanokat fanatizálsz, akiket másrészről viszont szidsz?

Pöcs fideszesek.

zrobasé 2012.04.07. 10:45:07

@azbesztos: hihhhhhetelen....
az milyen jó már, hogy eddig "apu" itta el a pénzt, meg hivta meg a haverjait , most meg fordult a kocka, "anyu" issza el a családi pénzt, és most az ő barátnőit hivja meg...

az fel se merült benned, ugye, hogy ez a "gyerekek" pénzéből megy, az ő bőrükkel játszanak a "szülei"...nem, olyan nem történhet, hogy nem a haverjait hivják meg a "szülők", meg nem basszák el baromságokra pénzt, csak azért, mert a másik is ezt csinálta, úgyhogy kuss, hanem végre elkezdenek a "gyerekekkel" is foglalkozni...ááá, ez itt, észak-balkán sötét bugyraiban utopia csak...gratulálok, remek érveid vannak...szánalmas és röhejes ez az ország, soha a büdös életbe nem lesz itt semmi, kádár népe hejjj...
hajrá, tapsolj csak, ha neked attól jobb lesz, hogy most nem hagyó lop, hanem zsigamarcell...tényleg, ettől jobb lesz mindenkinek...ehhh

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.07. 10:51:53

@dr. lyken: Nem tudják, honnan tudnának? Jogon vagy büfé-bányalóápolás szakon diplomáztak, versenyszférát még messziről sem láttak, aki megmondta rég kirúgták, aki megmondaná a közelükbe sem jut. Aki pedig segghülye ehhez pont mint ők megtették NGM-ba vezérnek hogy az orrából kitúrt fikagömböcökkel gyurmázzon miközben nagyot álmodik 12548 darab áfakulcsról...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.07. 10:53:33

@azbesztos: 8 év Mszp lopás-balfaszkodás után jár 8 év Fidesz lopás-balfaszkodás a mi bőrünkre, hát nagy gratula haver, éles elme vagy.

azbesztos 2012.04.07. 10:54:54

@zrobasé: Nem fogja egyik sem elinni a pénzt, mert Erzsébet utalványban kapja a segílyt. (Vagy a franciák által megcsapolt és lefölözött Accor és egyéb , a franciákat magyar segélyben is részesítő fecnikban). A segílyezettek eddig sem elsősorban italra szórták a pénzt, megittak azok minden löttyöt és a luvnyákra sem költöttek sokat, hanem többnyire el automatázták. Normális többgyerekes ismerősöm jövedelme másfélszeresére nőtt, a FIDESZ-nek köszönhetően, persze azoké, akik dolgoznak. A FIDESZ 100 év alatt sem lenne képes annyit lopni, (bár elvétve biztos náluk is akadnak enyveskezűek), amennyit ti 8 év alatt.

azbesztos 2012.04.07. 11:02:43

@Ironfist: A 4-es metrót csak 2005-ben kezdték el építeni, miután Demszy (azt követően, hogy a főpolgármester úr évekig szidalmazta a FIDESZT, amiért Orbánék 1998-2002 között nem építtették a 4-es metrót) a terveket átdolgoztatta látvány-luxus metróra, hogy több csuszadék jusson az ő és eftársak zsebébe az ő horvátországi nyaralójára, és a maszop-szdsz pártkasszákba kampányra, korrupcióra. Jelenleg olyannyira nincs lopkodás, hogy a sajtó még mindig, (12 év után is) csak Simicska 120 ezer forintos áfás öltöny számláját emlegeti és valami Ibrahimot Kajál csámcsogva.

zrobasé 2012.04.07. 11:09:26

@azbesztos: hihhhhetetlen...na, látom, neked nem sikerült, de akkor kódolom : anyu : fidesz, apu : mszpszdsz...
talán igy már képes vagy te is megérteni, hogy az erzsébet-kártyás okoskodásod lukrafutás volt...normális, többgyermekes vagyok, és nekem,hogyhogy nem, nem nőtt 1,5szeresére a pénzem...pedig dolgozom...viszont az áfa27%, a dizel jöv.adója nőtt, a járulék nőtt, baleseti adó, etc...de gondolom ez is a mocskos gyurcsány hozta be...
100 év ? elvétve ? mondd, jó ott neked a fejed, a homokba, ahova dugtad ?

közgép,cba,közmédia,stadionok,jutalmak,tek,vasas100millió,századvég,haveri
jogászok,jövőkutató intézet...

nem, ezek nem tételek, gondolom te a mellényzsebedből kicsengeted...

ti ? ki az a ti ?rohadt okos vagy, ha azt se tudod megérteni, felfogni, hogy pl. én (de itt elég sokan) kicsit se akarják, hogy az mszp visszajöjjön...ezt nehéz felfogni ? csak azt akarjuk, hogy végre ebből az országból ne mindig mutyiland legyen...és igen, a fidesz a saját haverjait tömi ki pénzzel, az mszp meg az övéit...és én/mi ezt szeretnénk megszüntetni...

de mondom, semmi gond, tapsolj csak, meg edd csak a szart, szépen rákötöttek neked egy nemzetszínű masnit, igy már tuti izlik neked...de nekem nem kell, akkor se ha szegfűszagú, akkor se ha narancsszagú...

azbesztos 2012.04.07. 11:53:06

@zrobasé: Az nem zavart, amikor 20-ról 25%-ra emelte a bolsi vircsaft az ÁFÁ-t, és eltörölte a nyugdíjkedvezményeket, csökkentette a családi pótlékot , a lakástámogatást ? Milyen járulék nőtt? Ki használ diesel autót, aki meg használ, mit sír? Miért jobb, ha a sok multi kiviszi az országból a kereskedelmi nyereséget és ehelyett egy hazai cég itthon fekteti be? A közmédián csak spóroltunk, a többi, általad felsorolt hülyeség (stadionok, jutalmak, vasas, századvég, haveri jogászok, jövőkutató) tízszeresét lehetne sorolni a medgyessy-gyurcsány-bajnai korszak idején eftársai szebekbe csusszantott ezermilliárdokat. Ha csak a vezetők korábbi 80 milliós fizetésének megnegyedelését tekintjük, érthető a hisztéria, de ki nem szarja le az ájvékolókat?

azbesztos 2012.04.07. 12:17:01

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Most évente 1300 milliárd forint kamatot fizet az ország hitelezőinek, ugyanakkor 2002-ben az első Orbán-kormány végén az államadóság miatti éves kiadás 500 milliárd volt

zrobasé 2012.04.07. 12:41:34

@azbesztos: most tényleg, komolyan neked az kell, hogy mindig leirjam, hogy attól, hogy valaki nem szereti a szart, attól még az nem azt jelenti, hogy a fost pedig de ?
de képzeld el zavart...ugye, hogy milyen furcsa ? de lehetnék demagóg, és visszakérdezhetnék, hogy az meg neked gondolom tetszett, és akkor az mszps voltál, amikor meg csökkent az ÁFA ? de nem, nem lérdezem, nem süllyedek le a demagógia szintjére, az a te világod...
ki használ dizel autót ? hmm...ezt gondold át mégegyszer...érdekes, ellenzékbe még oly fontos volt a jöv. adók csökkentése, de ma már ez nem fontos, sőt, emelni kellett, hisz ilyen érvek mellett, ami neked van (ki használ dizelt) bármit meg lehet tenni (kapaszkodj meg, és kicsit nézz körbe hány dizeles autó van...meg fogsz lepődni)...

a spórólos közmédia gondolom a megemelt támogatást jelenti, meg a marslakókat, meg a heksönt, etc...

igen, lehet hogy lehetne sorolni a sokszorosát...de akkor ez azt jelenti, hogy ha mi haverunk lop, az okés, mert a másik többet lopott ? érdekes...szerintem meg inkább ne lopjon senki (Navrasincs kéz levágásos interjúja gondolom neked nincs meg...nézz utánna, érdemes)

gondolom a cba-s svájci okosságokról se hallottál...te bajod...de még szerencse, hogy a mol meg az otp (ugye, magyar multi) az viszont nem ilyen szemét, az a külföldi érdekeltségéből nem szivattyúzza haza a pénzt, ugye ? vagy az megint okés, mert az a mi kutyánk kölyke, mi pofázhatunk mindenkinek, de nekünk senki se pofázzon...kettős mérce a köbön...

"de ki nem szarja le az ájvékolókat"
ez a legszebb...ezzel mindent elmondtál...a semmibe veszed,nézed , akik az adókat befizetik, és nem tetszik nekik, hogy 10 forintot ellopnak...de neked ez rendben van, mert a másik meg 100-at lopott...tudod mit, nem, nincs rendben, se a 10 se a 100 ft...más faszával nem kellene a csalánt verni...és teljesen mindegy, hogy csak kicsi a csalán, vagy nagy...a lényeg a csalánon van...

elhiszem, hogy neked ezt nehéz megérteni...nemhiába, kádár népe vagy te is...
(gondolom te olyan vagy, hogy ha tavaly ellopták a tévédet, idén meg "csak" a hifit, akkor te ennek örülsz, mert legalább a hifi nem volt olyan drága...)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.04.07. 13:06:46

@azbesztos: medgyessy-gyurcsány-bajnai korszak idején eftársai szebekbe csusszantott ezermilliárdokat.

Erre tudsz is bizonyítékokat, vagy csak beböfögöd ide te agyhalott? Mert ugye ez szépen hangzik, sőt tuti loptak is eleget, de azért elég vicces amikor egy fideszes tolvaj ezermilliárdozik.

Mert akkor kicsit számoljunk, ugyan mit szólsz ahhoz, hogy a Simicska Közgép több mint 200 milliárdot kapott eddig, pedig még a ciklus felénél se járunk? Vagy a fideszes lopás jó lopás, igaz? Mert ha egy fideszoligarcha kap 200 milliárdot egy cégbe akkor összeadva a nyerges-simicska-lázártesók-pintér-széles narancsoligarcha láncolat felszorozva itt is simán elvisznek egy ezermilliárdos tételt. De ez a jó lopás igaz?

Mit szólsz Esztergom, 'vásáhely , Debrecen milliárdos tartozásaihoz? Ott ugyebár már Ferkó ideje alatt is fideszes városvezetés volt, vagy az önkormányzati lopások szintén jó lopások, ugyebár?

Látod-látod, szánalmas amikor a legnagyobb tolvaj mutogat másra. Lehet ekézni a szocikat, sőt kell is, csak pont nektek fideszeseknek lehetne a pofa laposba, főleg egy ilyen lopásokkal meg hazudozásokkal teli, imf-hitel küszöbén álló kormányzati félciklus után.

Ja tényleg? IMF-hitel? Hogy a faszba van, hogy Bajnai éppen átadta a stafétát, Vitya máris olyan csődbe vitte az országot, hogy újra hitel kell? Vagy a fideszes államcsőd az más, az jobb mint Gyurcsányé volt?

Kandeláber 2012.04.07. 13:27:15

A "ha" kifejezéssel kezdődő mondatok mindig magyarázkodást takarnak.
"Ha nem ítél a bíró ellenünk jogtalan tizenegyest, ha berúgjuk a helyzeteinket, nem kapunk ki 7:0-ra"- szokta volt mondani az egyszeri edző.
Nekem az a kifejezés, hogy "gazdasági újságíró" eleve gyanús. Ugyancsak nem kedvelem a közgazdászokat, akik aztán szintén tudnak magyarázkodni.
Rabár, Békesi, Bokros, Veres, Oszkó,Matolcsy - egy húron pendülnek ezek.
Olyan edzők, akik 7:0-ra kapnak ki.
Mindegyik maga mögé mutogat, mert csak az elődje cseszhetett el minden elcseszhetőt, ellentétben vele, aki ugye csak azért nem kapta meg a Nobel-díjat, mert azt is elcsalták.
Ezek mind olyan főkönyvelők, akik meghamisítják az adatokat.
Számkukacok. Az élet pedig magasból leszarja őket.

Ironfist 2012.04.07. 13:31:52

@azbesztos:
Öreg, te vagy meg vagy fizetve a hazaáruló fidesz (ex-mszmp) által, vagy csak szimplán hülye vagy, és ezen nem lehet már változtatni. Előbbi esetben büntetésként, utóbbi esetben gyógymódként javaslom, hogy tarkón kellene lőni a fajtádat.

Horizont 2012.04.07. 14:13:11

Nagyon vágyom arra, hogy jöjjön már egy Fidesz hívő és okosan, higgadtan elmagyarázza, miért is jó az ami most megy, miért jó (nekik) Orbán és csapata. Tényekkel, észérvekkel! De ilyennel nem találkozni. Bármerre járok (Mandiner ó istenem:D) az a legnagyobb magyarázat, hogy mi volt itt 8 évig. Tudjuk mi volt itt 8 évig, itt éltünk. De eltelt 2 (!!) év a kormányzásból, nagyon szánalmas ez az állandó Gyurcsányozás! A választók megbüntették őket, Orbánnak se fog elmaradni.
Miért gondolja egy @azbesztos: vagy egy @Vidéki: vagy egy nyehehés @Báthory: , hogy fel van mentve a Fidesz, mert az előzők is mit csináltak. Ilyen típusú emberek nyalnak alá a politikusoknak, akik így azt hiszik minden oké! Hát nem oké, nagyon nem!!!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.07. 15:51:32

@Horizont: Narancsr*ngyóknál eddig terjed a tudomány. Az intelligensek már rég nem FIDESZ pártiak. Hülyéktől meg ne várj összeszedet indoklást.
Két dolog van ami összetartja őket:
-e'mútnyócév
-szent kettős mérce tan
Vedd el az egyiket, összeomlanak mint a kártyavár.

Horizont 2012.04.07. 16:07:29

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Az intelligensek már régóta semmilyen pártiak!!!!
Na de mi a helyzet a közvélemény kutatásokkal?
Még mindig annyian vannak akiknek a Fidesz elfogadható!! (??)
Tényleg ennyire hülyék vagyunk mi emberek? Behülyített a szocializmus, behülyít (az úgynevezett rendszerváltás óta) egyszer ilyen, egyszer olyan pártocska, és még mindig hiszünk és hiszünk valamiben, valakikben... Pedig csak saját magunkban kéne, kimenni és a pályaszélére kib@szni az összes politikust pártállástól függetlenül!!!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.07. 16:18:40

@Horizont: Most már én is nagyon kíváncsi vagyok egy közvélemény kutatásra. 1-2 héten belül kiderül. Mennyire hülyék a emberek.

"Az intelligensek már régóta semmilyen pártiak!!!!"
Úgy értettem, hogy akik eddig képesek voltak összeszedni értelmes érveket a FIDESZ mellett, és meg is tudták azt védeni, azok mostanra már nem azok. Most már nagyobb részt csak narancsr*ngyók maradtak.

Horizont 2012.04.07. 16:39:40

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Sokan a több szar közül a számukra kevésbé szarnak tartottra szavaznak.
Ez megy 22 éve. Meg is látszik hol tartunk!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.07. 16:48:16

@Horizont: Ilyen a demokrácia. Én mindig azt mondom franciák többet szenvedtek mint mi mire teljesen átálltak. Legyünk türelmesek.

Horizont 2012.04.07. 17:05:40

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos:
Meddig? Nekem már annyi időm nincs sajnos:)
Arról nem beszélve ha még araszolgatnánk előre, de nem, mi lépegetünk hátra mint a rák!
Annyi az igazságtalanság, annyi a romlottság, olyan nagyon mélyrepülésünk van (nem csak anyagilag), hogy nagyon nehéz átvészelni a mindennapokat:(

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.07. 17:10:46

@Horizont: Nem könnyű, de sajnos ez van. Minden változás nehéz, mást nem tehetünk mint hogy megpróbálunk túlélni, és amikor lehetőségünk van megpróbálunk változtatni.

Ők többször visszahívták a királyokat, meg Napoleont, azt se tudták eldönteni, hogy most mit akarnak. 1et léptek előre 2őt hátra.

Spacehussar 2012.04.07. 20:02:18

Báthory az most a Lencsés megújulva?

azbesztos 2012.04.07. 22:46:53

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): Egyáltalán nem kell hitel, de az igen, hogy amiatt, hogy nem kell, a hitelt kínáló IMF ne rontsa le a hitelünket hitelminősítő ügynökségeival a befektetők előtt az állampapír piacon. Nyílvánvaló, hogy adós rabszolgaságba akarnak bennünket is hajszolni, mint a görögöket, spanyolokat, portugálokat, (argentínokat, íreket, stb). Most évente 1300 milliárd forint kamatot fizet az ország hitelezőinek, ugyanakkor 2002-ben az első Orbán-kormány végén az államadóság miatti éves kiadás 500 milliárd volt.

Írod: "Mert akkor kicsit számoljunk, ugyan mit szólsz ahhoz, hogy a Simicska Közgép több mint 200 milliárdot kapott eddig, pedig még a ciklus felénél se járunk? Vagy a fideszes lopás jó lopás, igaz? Mert ha egy fideszoligarcha kap 200 milliárdot egy cégbe akkor összeadva a nyerges-simicska-lázártesók-pintér-széles narancsoligarcha láncolat felszorozva itt is simán elvisznek egy ezermilliárdos tételt."
Ez bizony röhejes ostobaság. Attól mert magyar cégek kapják az állami segítséget külföldi multik helyett, csak több marad a magyar állampolgároknak, ugyanis a magyar cégek itt fektetnek be, itt alkalmaznak embereket, teremtenek munkát, míg a multik a felesleges és az előző tolvajbanda által lejattolt adókedvezményeik miatt -néhány kivételtől eltekintve- általában a külföldi államok kasszáját gyarapítják, kisíbolják a profitot., itt csak lerohasztanak mindent. A kereskedelmi multik csak a hulladékot hozzák ide, a kereskedelmi bankok kinti veszteségeiket itt akarják bepótolni.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.08. 00:46:00

@azbesztos: Két lábon járó példája vagy, hogy az agymosás valóban lehetséges, és megtérülő üzlet.
Mintha egy pártprospektust olvastam volna. Vagy egy vallási szórólapot.
Azért ez nagyon durva, és egyben elszomorító.

molaris 2012.04.08. 06:08:26

@azbesztos:

"" Nyílvánvaló, hogy adós rabszolgaságba akarnak bennünket is hajszolni, mint a görögöket, spanyolokat, portugálokat, (argentínokat, íreket, stb). Most évente 1300 milliárd forint kamatot fizet az ország hitelezőinek, ugyanakkor 2002-ben az első Orbán-kormány végén az államadóság miatti éves kiadás 500 milliárd volt.""

Hmmmmmmm .......! És mi majd ellenállunk?
Többet nem írok, mert akkor kezdődne a nóta az antiszemitizmusomról. Pedig ha a hottentották üzleti kilátásait tiszteletben tartjuk, szabadok vagyunk. És a hottentották uralják a médiát és a bankszektort.

Ha ezt elhiszed, olyan hülye vagy mint Viktorod.

molaris 2012.04.08. 06:09:43

Mármint az eredményes ellenállás lehetőségét.XD

zrobasé 2012.04.08. 08:13:28

@azbesztos: "Írod: "Mert "

bmeg vidéki,agricola, és most már azbesztos...de nevetséges és szánalmas, hogy csak annyira vagytok képesek, ott a sajtóosztályon, hogy millió nicknevet regisztráltok, és ide büffögitek fel a propagandát...és még arra se figyeltek, hogy legalább a stilisztika különböző legyen, nem ti saját magatokat buktatjátok le...szánalmas vagy...

nyomorúságos kudarc az életed...veled befejeztem, hivatalos, az én pénzemből pénzelt pártpropagandistával nem beszélgetek, főleg ha az ilyen ostoba és hülye mint te...na, pápá, menj köpd le magad, és neveld csak hazugságba a gyerekeidet is...bagolyköpet vagy, nem több...

azbesztos 2012.04.08. 08:18:59

@molaris: Azért dühöngtök itt, mert ellenállunk. Csak vigyázzatok az egészségetekre, mert egy felpörgő gazdaságban a munkakerülő lumpenprolikra is szükség lehet a mellékhelyiségek takarításánál.

Marcellusca 2012.04.08. 08:40:03

@Ironfist: Nem, nem! Nem OVI alatt kezdték építeni!
Az igaz, hogy '70-es projekt, de pont Orbánék fúrták meg. Mármint, hogy az építést. Leállították.
Mert nem az ő vezénylő nagyságosságánk jutott eszébe, nem az ő regnálása alatt kezdődött/fejeződött be, ezért coki!
Mint az uniós csatlakozás. Amint kiderült, hogy viktorkának esélye sincs az aláírásra (a választók elhajtották), mindjárt EU-ellenes lett. Addig támogatta.

Marcellusca 2012.04.08. 08:51:58

@zrobasé:
"és teljesen mindegy, hogy csak kicsi a csalán, vagy nagy...a lényeg a csalánon van..." - Má bocs, hogy bele vau-vau, de nekem az (is) a lényeg, hogy az enyémmel csapkodják azt a csalánt! :D
Qrva kellemetlen. :DDD

zrobasé 2012.04.08. 09:04:52

@Marcellusca: azé' ha nem csalán az, hanem a Budai Bettike, akkor azért "nagy duzzogva,enyhe undorral,féloldalast,hátulró" engednéd, nem ? :D:D:D

Ironfist 2012.04.08. 10:33:52

Na, azbesztos elvtárs is kiszűrve. Miért jönnek ide folyton a fideszes kommunisták? Azt gondolják, hogy ha ellenségesen szajkózzák ugyanazt, hogy de, márpedig dübörög a gazdaság, hiába nem látjátok, akkor azt majd elhisszük? Tényleg ennyire sötét lenne a fő pártpropagandaminiszter?

Marcellusca 2012.04.08. 10:46:05

@zrobasé: Na, neked legyen mondva! :)
Ha már annyira az enyémmel/enyémet akarják verni, inkább tegye B.B., mint kiflicsücsöknagyasszony! :)))
szarrágópetikéről meg ne is beszéljünk! (Trendi, nem trendi, én csakazértis hetero vagyok!) :DDDD

azbesztos 2012.04.08. 14:07:02

@zrobasé: Én nem sértegettelek, sértegesd az anyukádat.

azbesztos 2012.04.08. 14:09:17

@molaris: Nem sértegettelek, te se tedd, vagy a bolsi mind ilyen?

azbesztos 2012.04.08. 14:16:52

@Ironfist: Ha én ugyanezt írnám, leantiszemitáznál. Ez a kettős mérce.Én nem kívánom a halálodat.

Horizont 2012.04.08. 16:21:42

@azbesztos:
Szeretnék valamit kérdezni tőled? Tényleg virágzik az ország ahogy Orbán mondta? Szeretném egy elfogult ember véleményét olvasni!:) Te mit látsz ebből? Csak úgy normálisan minden düh nélkül:) Mert az azbeszt mérgező:)

kenájkikit 2012.04.08. 16:41:04

@azbesztos: fejezd már be ezt a libsibolsi dumát, jobbos emberek és médiumok ugyanúgy fikáznak titeket, itthon is meg külföldön is...

Ironfist 2012.04.08. 18:17:37

@kenájkikit:
Hagyd, teljesen hülye. Kettős mércével mér mindent, és mást vádol azzal, hogy ezt csinálja. Abszolút tipikus fideszkommunista.

azbesztos 2012.04.08. 18:18:21

@Horizont: 8 év szakadék felé rohanás után meglepően jól megkapaszkodott az ország. Megállt a gazdasági zuhanás, az emberek egyre bizakodóbbak. A gazdaság erősödik, a nemzetközi tolvajbandák visszaszorulóban, hazai ügynökeiket bírósági pereik kötik le. A népesség nem fogy, hanem tisztul.

azbesztos 2012.04.08. 18:20:17

@kenájkikit: Mitől lenne jobbos, itt vagy külföldön, aki a nemzeti demokratát fikázza?

azbesztos 2012.04.08. 18:21:14

Csökött agyú hungarista.

kenájkikit 2012.04.08. 18:44:34

@azbesztos: miért csak a nemzeti demokrata a jobbos? ki a nemzeti demokrata? a fikázás alatt meg kritizálást értettem, ha nem lett volna világos, és a kritikákra általában érdemes figyelni

Horizont 2012.04.08. 18:51:28

@azbesztos:
Lehet, hogy kár volt kíváncsiskodnom???
Úristen olyan vagy mint egy propagandagépezet Rákosi idejéből!
A 4 mondatodból egyetlenegy se igaz!!! De az utolsó mindent visz!
Te emberek között élsz egyáltalán???
Emberekre gondoltam nem politikusokra!!!!!
Szégyellheted magad! Ha azt hiszed ez igaz, azért, ha csak mondod mert véded a fajtádat azért!
És még szemét is vagy, mert hülyének nézel minket!!!!

kenájkikit 2012.04.08. 18:58:51

@azbesztos: milyen 8 év? viktorod most került be a parlamentbe? nem ő a nagy rendszerváltó? mert, ha igen akkor bizony több mint 20 éve ott ül, és, ha ott ül akkor csak benne van nyakig, hogy itt tart az ország ahol tart.

azbesztos 2012.04.08. 19:57:12

@kenájkikit: Ha Orbán a felelős szerinted az elmúlt 20 évért akkor a mostani helyzetért ti vagytok a felelősek, hiszen ott ültök több, mint 20 éve a parlamentben és nyakig benne vagytok abban, hogy itt tart az ország.

zrobasé 2012.04.08. 20:07:56

@azbesztos: jaj, vidéki/agricola/azbesztos, ez már annyira nevetséges és szánalmas, hogy az már leirhatatlan....

na, most jól lebuktattál itt mindenkit...igen, mi ott ülünk 20 a parlamentben...fúúú, ez de komoly...sokáig tartott amig ezt kinyomoztad, kis serlok ? lol

nyomorúságos kudarc az életed...

irj még, kérlek, hihetelen szórakoztató vagy...rég szórakozott már ennyire a most jól lebuktatott parlamenti képviselők tömkelege (sedu,marc,molaris,zero,laspalmas,kenájkikit,ironfist,stb)...te vagy az élő példa arra, hogy lehet agy nélkül is élni...

de ha már ennyire belejöttél, tessék, folytasd csak ! :D:D:D:D

Marcellusca 2012.04.08. 20:20:28

@azbesztos:
"Ha Orbán a felelős szerinted az elmúlt 20 évért.." - már pedig viktorkád felelős érte!!!!
Ott volt a Kerekasztal megalakulásánál és tárgyalásokkor!!!!
www.osaarchivum.org/index.php?option=com_content&view=article&id=699%3Aaz-eka-alakulo-uelese-1989-marcius-22&catid=72%3Aaz-ellenzeki-kerekasztal-targyalasainak-hangfelvetelei&Itemid=203&lang=en
Úgyhogy vastagon FELELŐS az elmúlt 20-22 évért!
(És még nem beszéltem azóta véghezvitt cselekedeteiről.)

Marcellusca 2012.04.08. 20:23:26

@zrobasé: Komolyan mondom, hogy ő IS agyhalott. :)
Ha ogy. képviselő lennék, több 100ezer keresettel a zsebemben, itt vitatkoznék lobotómián átesett naridroidokkal? :DDD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.08. 23:44:36

@Marcellusca: Még te beszélsz...:))
De ahogy látom előkerült néhány újabb őrült is.

azbesztos 2012.04.09. 05:32:42

Az elmúlt nyolc év alatt brutálisan eladósították hazánkat, a hitelezőknek pedig az az érdeke, hogy az ország ne jusson ki az adósságcsapdából. Örülnek, ha nagy kamattal, hosszú időn keresztül, folyamatosan fizetünk nekik. Most évente 1300 milliárd forint kamatot fizet az ország hitelezőinek, ugyanakkor 2002-ben az első Orbán-kormány végén az államadóság miatti éves kiadás 500 milliárd volt. Ezek tények, kedves szőke hölgyek.

dr.Hüppögő Balneológus 2012.04.09. 07:41:24

Nagyon lenullázódott a fidesznyik propagandagépezet, ha már csak ilyen azbesztos féle őskomcsi magnókra telik, de jöhetne egy újabb poszt, kedves Vastagbőr!

azbesztos 2012.04.09. 09:12:04

@vladys73-Vonajugend által kiképzett fényharcos: 2002-2010 Nem múlt el nyomtalanul.Fel lehet göngyölíteni.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.09. 12:19:26

@azbesztos: Akkor minek beszélsz e'mútnyócévről? 98-02'-ről miért nem beszélsz? Az sem múlt el nyomtalanul.

azbesztos 2012.04.09. 14:54:38

Nem múlt el nyomtalanul valóban, azóta is visszasírom. talán sikerül folytatni most.

azbesztos 2012.04.09. 15:08:58

1998-2002 között a hatalomban nem voltak tolvajok, mint a következő 8 évben.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.09. 15:33:47

@azbesztos: Azok voltatok/vagytok ne izguljál. Ott a Happy End, mr 20% meg a többi mocsok.

Horizont 2012.04.09. 15:43:25

@azbesztos:
Sikerült megröhögtetned!
Édes fiam hol éltél te akkor??
Vagy kómában voltál 4 évig?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.09. 15:48:57

@Horizont: Simán haszonélvezője volt, ezért védi. Neki is etetni kell a gyereket sikkasztott pénzből.

Horizont 2012.04.09. 16:06:12

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:
Ha akkor haszonélvezője volt, akkor most is.
De az is lehet, hogy csak simán szereti őket!! Hahahahaha!!
Gyerekről az jutott eszembe, hogy ezek a hős "fideszvédő" eszementek úgy védik őket, ahogy egy anya a gyerekét se! Mert ha ennyire igen, az már nagy baj anyának, gyereknek egyaránt:)
Még olyannal nem találkoztam aki azt mondta volna róluk, hogy ebben meg ebben hibásak, de ezt jól csinálják. Sokkal hitelesebbek lennének!
Ja remélem környezetkárosító azbesztesünknek nincs gyereke, mert mit is tanulna apucitól:)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.09. 16:12:43

@Horizont: Nehezen hiszem el, hogy valaki tényleg ennyire degenerált, ha csak nem anyagi érdekek fűzik a dologhoz.
"nincs gyereke, mert mit is tanulna apucitól:) "
Lehet belőle normális gyerek, kisebb az esély, de előfordulhat.

Horizont 2012.04.09. 16:46:09

@vladys73 - Nem, a FIDESZ nem jobboldali:
Nagyon sokan vannak akik elvakultak úgy, hogy nincs még anyagi hasznuk se. A magyar ember már csak ilyen. Vagy fröcsögve gyűlölködik, vagy eszement elhivatottsággal védi a védhetetlen! Arany középút nincs!
Ha van kisgyereke, akkor az esti mese is a Fideszről szól és a NER-ből olvas fel szegénynek!Lehet, hogy imádkozni is kell értük!:)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.09. 16:51:20

@Horizont: Hátha megutálja az egészet, és anitfideszes lesz. :)
"Nagyon sokan vannak akik elvakultak..."
Hát igen, csak mindig nehezemre esik elhinni, hogy valaki önszántából tapsol az ilyenhez.

Lobster1978 2012.04.10. 05:47:50

@Horizont: Szia! Csak futólag járok erre, de ez a mondat nemcsak a magyar emberre igaz. "Nagyon sokan vannak akik elvakultak úgy, hogy nincs még anyagi hasznuk se. A magyar ember már csak ilyen."

A wikin megtalálható a kognitív disszonancia működésének tömör leírása: "Az elmélet alapgondolata, hogy mikor valamilyen új információ vagy tapasztalat ellentmond a korábbi elképzeléseknek vagy ismereteknek, akkor disszonanciát, belső feszültséget élünk át. Ez a disszonancia szorongáskeltő állapot, melyet csökkenteni igyekszünk."

hu.wikipedia.org/wiki/Kognit%C3%ADv_disszonancia
Gyakorlatilag arról van szó, hogy az ügyes politikusok a kellő bűntudatot és szorongást generáltak, amelyet azzal tudnak feloldani a dologgal megbirkózni nem képes emberek, hogy az elveiket igazítják a feloldás kedvéért. Ezt sajna a világ bármely pontján el lehet lőni, csak kicsiny hazánkban sajnos ennek egyik legsikeresebb alkalmazói a fidess volt.
Magyarán ezek a fanatikusok már régóta nem a pártot, hanem a saját magukba vetett hitet "én jó ember vagyok tehát amiben hiszek annak jó dolognak kell lennie" védelmezik. Ezt pedig szinte lehetetlen helyrerakni főleg addig amíg ők maguk nem képesek szembenézni ezzel a lehetőséggel...
Csak a megelőzés segíthet, az elveszetteket már szinte lehetetlen ilyen fórumos felületen meggyőzni bármiről is... :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.04.10. 06:46:38

"valami nagyon nincs rendben, valami nagyon nem működik. "

???? Jó reggelt! Már sok-sok éve nem működik itt semmi!!! :S

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.04.10. 06:49:18

@Horizont: Te, én egyet szoktam éreni némely intézkedésekkel, másokkal meg nem.
Sajnos a fontsabbakkal nem :(

De anyám pl. ilyen kőfideszes, hogy szerinte még SP-al sem volt gond :S
És az sem zavarja, hogy a semmibe fizetett újabb adókat is fizeti, meg hogy a munkahelye simán sz*rik a bérkompenzációra (kutya nem ellenőrzi amúgy), ő meg kb. annyit kap, mint eddig.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.04.10. 06:52:11

@Horizont: Te, az a kérdés, melyik országra gondolt :D Mert hogy nem erre..!

mh1973 2012.04.10. 14:32:47

Az azbeszt megbaszta büdös kurva világ, hogy lehet vki ilyen segghülye!
Az államadósság nő, pedig elverték az mnyp-t, a munkanélküliség nő, mert a közmunka csak időszakos kozmetika, az infláció extra magas, alsó hangon is 6%-os, a reálbérek csökkentek, a gazdaság visszaesett, az egész ipar és turizmus pang, egyetlen ami erősödött az az export, de erre ne legyünk büszkék, mert ez is a szándékosan gyengített forintnak köszönhető. Ez a két év nem gyengén gyilkosabb, mint az első 8 év összesen, de van egy pár idióta, aki még mindig tapsol, ez botrány!

Virág et. 2012.04.11. 07:43:10

Nem nyugszik ez a Szajlai.

www.magyarhirlap.hu/velemeny/ver_verejtek_valutaalap_.html

Várom az NGM újabb levelét. :)

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.04.14. 13:58:11

@azbesztos: Akkor hajrá Közgép és Simicskaféle nagy ungarische virtschaft cégek. Ezek a jó magyar foglalkoztatók. Ezek érdemlik meg a támogatást nem a geci multik. Igazad van. A CBA, Coop, Real echte magyar üzletláncoknál az alkalmazottak 60%-a dolgozik minimálbérért, ugyanez az arány a gonosz multigeci Tesconál 10%. És ennek utána lehet nézni más hazaffyas cégnél is (Közgép és tsi), de mi az adónkból támogassuk a hazaffyas cégeket. Az olyan jó az országnak. Azon sem csodálkoznék, ha a Bonsai Duce házi stadionját a Közgép közmunkasokkal építettné fel, mert így még több pénz lopható el.
De ti ezen ne gondolkodjatok, a vezénylpóni és csapata elmagyarázza nektek ezt is, És ti be fogjátok venni. Ezt is.

Ironfist 2012.04.14. 14:09:42

@The Lonewolf:
A CBA olyan jónevű cég, hogy büfét fog üzemeltetni a budai várban :P

süti beállítások módosítása