Skip to content


       Szűrés lista

Fejér megye kipipálva

"ezzel a programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam "maffiacsaládok", spekuláns nagytőkés "oligarchák" és a volt TSz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos "zöldbárók" koalíciója jött létre." - indokolta lemondását Ángyán József a FVM államtitkári tisztségéről 2 hónappal ezelőtt.

"Ki kapta a földet és miért? Meg kell mondani! (...) Ez védhetetlen. (...)" - mondta Ángyán a mezőgazdasági bizottság ülésén 1 hónappal ezelőtt. 

A magyar földre kért moratórium lassan lejár, az ára töredéke a nyugati áraknak, nem véletlenül bukkan fel egyre több földtulajdon a kedves képviselők vagyonnyilatkozatában. Nyilván így védik meg a magyar földet ...

Az Origo megszerezte, hogy kik kapták meg a Fejér megyében meghirdetett 5000 hektárnyi földet. 

1. 1830 hektárt nyertek a Csákvári Mezőgazdasági Zrt. korábbi és jelenlegi vezetői és családtagjaik:"716 hektárt a gazdaság korábbi vezetője, Antalffy György családtagjai - nevelt fia, lánya, édesanyja - nyertek el, 658 hektár jutott a társaságot jelenleg is vezető Zimmermann István családtagjainak, 192 hektár Tarjányi Antalnak, a vállalat cégjegyzésre jogosult alkalmazottjának (akinek a felesége is a zrt. felügyelőbizottsági tagja), 264 hektár pedig a gazdaság fővadászának."
A kiírási feltétel, hogy "pályázó 1200 hektárnál nagyobb területet sem a Magyar Államtól, sem mástól nem bérel és nem tulajdonol" így teljesült is ... apróbb baki, hogy az nyertesek 20 km-nél messzebb laknak az elnyert földektől, márpedig szintén kiírási feltétel volt, hogy a lakóhely maximum 20 km-re lehet a földterülettől.

2. Mészáros Lőrinc cége, a Búzakalász 66 kft, (Mészáros Felcsút polgármestere és a futballakadémia vezetője) 984 hektár nyert, felesége 94 hektárt, testvére pedig 145 hektár. 984+94+145 = 1223 ...
 
3.  A felcsúti Fidesz-elnök férje, Flier János és családtagjai 320 hektár nyertek.

4. Kiss Árpád, a kápolnásnyéki önkormányzat pénzügyi bizottságának külsős tagja 285 hektárt nyert. A nádarató-tetőfedő vállalkozó egy vállalkozóval művelteti a földet, bár a kiírás szerint tilos a földek továbbadása. Kiss úr amúgy Farkas Imrének, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) földügyekért felelős államtitkárának a szomszédja Kápolnásnyéken.

5. Nagy Péter 115 hektárt nyert. Nagy úr a pályázatokat kiíró földalap vagyongazdálkodásért felelős elnökhelyettesének, Nagy Jánosnak az unokaöccse. 

Ez az öt csoport 3773 hektárt vitt az 5000-ből... de semmi probléma, 21 pályázónak azért jutott összesen 630 hektár. Örüljenek, hogy egyáltalán nyertek ....

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr424474333

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Stróman 2012.04.27. 18:46:18

Ha igazán jó befektetési tippeket szeretnél, kövesd figyelemmel a politikusok (és lehetőség szerint a családtagjaik) vagyonnyilatkozatait.Tovább szárnyal a termőföld - Növekvő kereslet és árakPortfolio.huA dolog apró szépséghibája csak annyi, hogy a lé...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.27. 11:42:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.04.26. 11:06:28

Épül a narancsos uradalom. Nem leszünk gyarmat, hát persze, annyira birkák vagyunk, hogy a saját hazaárulóink szolgái leszünk. Köszönjük kétharmad.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.04.26. 11:18:05

Hát hogy van ez? Nem érvényesült a ne mi nyerjük a legtöbbet effektus....

NextGeneration 2012.04.26. 11:36:31

Ha ezek később eladják, az felér végre egy hazaárulással? Annak is aki ezt a csalást lehetővé tette?

3dent 2012.04.26. 11:37:21

Végre egy jó poszt a blogon. Ez tényleg Vastagbőrt ér!

ketroot 2012.04.26. 11:39:18

Urambátyám, sógor-koma országa. Semmi nem változik/változott.

Le_Penseur 2012.04.26. 11:46:36

Anyámékat felelősségre fogom vonni, hogy miért nem Felcsúton születtem, miért nem Felcsúton lakunk és miért nincs nekünk legalább 2000 hektár jó magyar földünk? És még a focit se szeretem...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.26. 12:02:13

Szerintem ebben a történetben nem is elsősorban az a vastagbőr, hogy melyik sógor-koma nyert a pályázaton, sokkal inkább a HOGYAN.

A SAJÁT MAGUK által meghatározott szabályokat sem tartják be? Tényleg már a látszatra sem adnak. Ez megint a szájbaszarás tipikus esete.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.04.26. 12:13:14

Hosszú hónapokkal ezelőtt a kocsmában a szélsőjobbos gyerekekkel próbáltam megértetni, hogy "AZ ELLENSÉGET NEM A HATÁROKON KÍVÜL KELL KERESNI", de nem sikerült...

kitiltottakmindenhonnan 2012.04.26. 12:16:44

bánja fene, csak arra használják a földet amire kell: ássák el magukat jó mélyen benne, és mérgező területként körbekeríteni!

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.04.26. 12:19:17

A köztörvényes bűnöző Vezér ettől még nyugodtan alszik. Bár ami mostanában a szeme alatti táskákat illeti, nos, bízvást félti a bőrét...

Van mitől.

spontan · http://erdekessegek.info 2012.04.26. 12:21:21

Pokorni aktivizálódhat, hiszen ő mondta, hogy ha korrupcióra bukkannak a soraikban, akkor le kell vágni a korruptak kezét.

Viktus 2012.04.26. 12:22:18

@NextGeneration:

Eladni nem adhatják, de bevetik búzával, majd járnak az állami-uniós kasszához leakasztani a támogatásokat az is szép pénz ...

S.O.A. 2012.04.26. 12:25:15

Kíváncsian várom a fideszes szokásos bullshit nyilatkozatokat, már ha a szóvívőn kívül hajlandó lesz valamelyik félisten odáig leereszkedni, hogy reagáljon valamit. (ez a kíváncsiságom viszont nem vonatkozik a narancsos trolltanfolyam két éltanulójára: Mr. V. és Mr E.72)

==T== 2012.04.26. 12:28:55

1000 hektár az *vasok. 10 négyzetkilóméter. Egy családi gazdaságnak 100-150 hektárosnak kellene lennie, ami ennél nagyobb vagy kisebb, azt semmi módon nem szabadna támogatni...

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.04.26. 12:34:47

Lesz itt még wasistdas... ez csak a kezdet. Építik a saját kis birodalmaikat, az ország pedig közben omlik össze.

EGYIKRESEM 2012.04.26. 12:35:28

Antalffy vette meg anno a gengszterváltáskor a Csákvári MGTSZ-t, amit aztán sikeresen szétbaszott.
(Egykor a legnagyobb hazai TSZ volt)

Ugye, ügyvéd úr?

Qju 2012.04.26. 12:35:44

A galádul megszerzett földjeik mellett keresztre feszíteni Őket, hogy stílusos legyen.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.26. 12:36:53

Ügyes, szépen megveszik az összes eladó földet, és mikor lejár a monatórium, jó kis haszonnal eladják külföldieknek.

Befektetett munka, tehetség nélkül szépen privatizálták a nyereséget, ami egyébként az államé lett volna...

Szendike, a Kárpátok réme 2012.04.26. 12:39:50

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:

Mr. V. és Mr. E72 jelenleg eligazításon vesznek részt a pártközpontban, de annyit már most üzentek, hogy "Bezzeg az emútnyócév alatt a gyurcsánymegabajnai"

NextGeneration 2012.04.26. 12:40:26

@Viktus: Ja, de 1-2 éven belül lejár a moratórium, és akkor már eladhatják... na akkor fognak itt egyesek lógni!

1kutya 2012.04.26. 12:44:25

@Dr. TaTa86: nem adhatják el, ezek simán 10 éves bérleti szerződések. viszont 1000ha-ból ügyesen ki lehet hozni évi 100millió hasznot + a ha-onkénti 4x ezer uniós támogatás. ez 10 év alatt uszkve másfél milliárd...

berian 2012.04.26. 12:48:58

Ezen most rettentően meglepődtem!

Ja, nem.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.26. 12:48:59

@1kutya: Akkor mondjuk annyira nem durva... Ha egyszer megművelik a földet és magyar tulajdonban is marad.

Persze a korrupció nyilvánvaló.

Viktus 2012.04.26. 12:53:11

@NextGeneration:

Eladni azt tudod ami a tulajdonod. Ez nem lesz magántulajdon az államé marad csak hosszútávú tartós bérleteket kötnek. Ez a támogatás bizniszről szól nem a mezőgazdaság fellendítéséről. Ilyen cégek általában bevetik v.mi kevés munkát igénylő növényzettel a földet repce, búza ... majd mennek a föld alapú támogatásokat felszippantani.

Viktus 2012.04.26. 12:55:17

@Dr. TaTa86:

A Nemzeti Földalapkezelő a kormány tavalyi döntése szerint összesen 65 ezer hektárt hirdet meg bérlésre, eddig azonban csak 34 ezer hektárra írt ki pályázatot. Azokat a földterületekre, amelyeket nem tudtak február 5-éig meghirdetni, várhatóan már csak ősszel pályáztatják újra, a korábbi bérlők - akiknek szerződése októberben lejárt - sok esetben azonban hasznosítási szerződéssel maradhatnak földjeiken. Ángyán József az említett viharos albizottsági ülésen erre is említett egy "oligarchás" példát: a gyakorlat egyik nyertese ugyanis az a Dél-Balaton Agro Kft., amely közvetve a Fidesz gazdasági holdudvarának meghatározó alakja, a volt államtitkár által csak "szolnoki ügyvédként" említett Nyerges Zsolt érdekeltsége. A cég az államtitkárt és a helyi pályázókat felháborító módon már tavaly ősszel, korábbi bérleti szerződése lejárta után elvetette a repcét a lepsényi állami földeken, ami arra utalt, hogy tudta: háborítatlanul maradhat a területen, mert azt a földalapkezelő tavasszal úgysem hirdeti meg.

www.origo.hu/itthon/20120425-fejer-megyei-foldberleti-palyazatok-nyertesei.html

Végig el kell olvasni a forrás anyagot :P

Nyuggervadász 2012.04.26. 12:55:29

Mindig mondta a nagyapám, amikor "öszödibeszédeztünk", meg egyéb nyalánkságokon csámcsogtunk, hogy "vissza fogjátok még sírni ezt a korszakot!" Kiröhögtük az öreget....

Peetee 2012.04.26. 12:56:09

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a legtöbb területen megemelték az állami támogatást, van olyan, ahol az eddigi támogatás közel háromszorosát lehet igénybe venni, az így kapott összeg pedig magasabb, mint a bérleti díj! Tehát ha gaz nő rajta egész évben, akkor is pénz termel a haveroknak!!! Na, az a durva!

1kutya 2012.04.26. 12:57:56

@Dr. TaTa86: az enyém. apósoméknál a cégnek is vannak ilyen "állami" földjei, igaz összesen talán vagy 20ha és ez a rendszer már régóta működik. csakhogy eddig mondjuk megkapta a helyi őstermelő, meg kisebb gazdasági társaságok, volt tsz-ek (most már kft-k, rt-k). fentiek után arra is kíváncsi leszek nálunk ki kapja meg, majd beszámolok (egyébként az is mocsokság, hogy a szerződések még tavaly jártak le, tehát fél évig az eddigi bérlő bizonytalanságban volt, több helyről tudom, hogy el sem művelték ezeket a területeket, ha meg igen, az szívás az eddigi bérlőnek).

Viktus 2012.04.26. 12:59:04

@Dr. TaTa86:

Ezeket eddig is művelték csak részben a szocikhoz közel álló "oligarchák" a Fidesz azt mondotta vége az oligarchás világnak más irányban mozdulnak el közben pedig csak a Fidesz közeli "oligarchák" kerültek helyzetbe még pofátlanabb föld osztogatással, mint a szocik idején. Ez a baj ezekkel az ügyekkel.

kifordított nagyanyó 2012.04.26. 12:59:11

Deagyurcsányékisloptak! Eeemúútnyóócéév!
A fideszes fiúknak ezt be kell hozni...

1kutya 2012.04.26. 12:59:47

@Peetee: az azokra a területekre vonatkozik, amiket bevonnak a natura 2000-be (de van rá egy ötvenesem, hogy ezek be lesznek:)

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.04.26. 13:00:29

A Fidesz kirágja a tölteléket és összeesik a váz.
A rákok megbetegedés egyszerűsítve olyan, mint amikor az ember teste saját magát falja fel.
Ha az országház az ország agyi központja, úgy ez a szerv súlyosan rákos.

Horizont 2012.04.26. 13:01:05

Lesznek vagy már vannak új földesurak!Lesznek vagy már vannak jobbágyaik! A jobbágyoknak kell lenni kaszának, kapának! Használni is kell nekik. Másra is lehet.
Valamelyik nap láttam ezt a videót: Ez meg Somogy megye!2000 hektár!
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=9esyu5DMx4k

2012.04.26. 13:04:23

Mocskos, csaló maffia banda ez, nem egyéb
Ezek sem különbek, mint a szocik, sőt aljasabbak és gátlástalanabbak.

A szocikra mondták, hogy eladják az anyjukat is.
Ezek sem különbek, mert mielőtt eladják az anyjukat, előtte még meg is lopják őket.

Lopni ,csalni , hazudni megtanultak azt látom.
Rablóbanda ez nem kormány aki a keresztény értékrendet követve---lop, csal, hazudik és tönkretette az országot, bő 2 év alatt.

Csak igy tovább fiuk, lopjatok, csaljatok ,hazudjatok még többet !
De közben zengjen a Hajrá Magyarország!
Hajrá Magyarok!

kifordított nagyanyó 2012.04.26. 13:08:19

Enrico:
Bezzeg amikor a szocik idején volt ilyen akkor nem sírt a szátok ugye?
Többiek:
Te Enrico!Pár éve volt ilyen ügyről poszt amiben a szocik csináltak hasonlót.Legközelebb jobban figyelj!
Enrico:
Jól van,akkor maradjon nektek a gyurcsány meg a libás! Nektek úgy is csak az kell!

kifordított nagyanyó 2012.04.26. 13:09:24

Ezek ellpopják eladják a jövőnket,lehetőségeinket.
Kíváncsiad várom a droidhad és a nívó blog magyarázatát..

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.04.26. 13:11:56

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: Inkább a külföldiek vegyék meg? Itt legalább MAGYAR kézben van! És ŐK biztosan MAGYAR kézben tartják! Munkát adnak az ott élőknek! De nektek inkább az kell, hogy külföldiek megvegyék és hazavigyék a kiváló magyar földet! [Enrico72]

A libsibolsiknak nem tetszik, hogy Magyar emberek veszik meg a MAGYAR földet!

A vastagbőr persze nem szólalt fel, mikor Bábolna mellett a szocik földeket vettek. Mikor osztrákok jutnak termőföldhöz Nyugat-Magyarországon

Ahogy Gárdonyi írta az Egri csillagokban:
"Már kéklett a soproni szilva, és nyílt a napraforgó, mikor egy napos, szeles délután ott állt Éva asszony a város egyik házának a tornácán."

Úgyhogy a libsibolsik befoghatják.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.04.26. 13:20:49

@Viktus:

Sztori:
Kollégám a Műszaki Egyetemen végzett, 46 éves férfi. Isten- és Vktor hívő.
Mondtam neki, hogy "Fejér kipipálva". Erre azt válaszolta a 46 éves egyetemi végzettségű gépészmérnök, hogy "ugyan így csinálták a Gyurcsányék is".

Ezek után tisztelettel megkérdezem, hogy a kibaszott MAGYARORSZÀGBAN csak kretének élnek?

Szelid sunmalac 2012.04.26. 13:21:22

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): @kifordított nagyanyó: Ehe. Ja. Es bizonyosan muvelni fogjak es jofajta magyar termenyeket arusiatanak majd a magyar piacokon, olcson, magyar embereknek.

redriot77 2012.04.26. 13:23:01

@kifordított nagyanyó: "Ezek ellopják eladják a jövőnket,lehetőségeinket."

Így van. Már az eddig okozott kárt is évtizedekig tartana kijavítani. Mi lesz itt ha sikerül úgy bebetonozniuk magukat mint Lukasenkónak Belorussziában?

15 év múlva a csehek és a lengyelek már közelíteni fogják az osztrák életszínvonalat, mi meg moldáv-fehérorosz szinten fogunk vegetálni.

Viktus 2012.04.26. 13:44:32

@dr. tróger.gyerek:

Nem véletlenül tart itt ez az ország itt is van egy ilyen agyhalott Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) azt sem tudja miről szól az egész, de böfizik eladásokról ... meg szerinte, ha a szocik loptak ezeknek is lehet lopni ...

Viktus 2012.04.26. 13:45:37

@redriot77:

Jó feléjük mások a célkitűzések ... a magyar elit célkitűzése a kínai modell :) komoly sikerek mutatkoznak már abban lásd. bérezés :D

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.26. 13:50:16

bocs, tudom, hogy off, de én besza-behu:

index.hu/belfold/2012/04/26/nincs_csengo_huszezer/

"Az érintett kistérségből öt, összesen legalább 20 rendőr háromnapos társadalmiérzékenység-fejlesztő tréningen vesz részt..."

Viktus 2012.04.26. 13:50:55

"Összesen tizennégy hátrányos helyzetű álláskereső találta meg biztos munkahelyét egy gödöllői foglalkoztatást segítő programban" - számolt be az örömhírről az MTI. A beszámoló további részeiből kiderül, hogy a GAK Nonprofit Kft. projektjében 14 tartós munkanélküli 12 hónapig tartó támogatott foglalkoztatását az EU és a magyar állam 62 439 040 forintos támogatásából valósították meg. Ami munkavállalónként havi 371,660 forint kiadást jelent.

kepviselofunky.blog.hu/2012/04/26/hatalmas_attores_a_munkanelkuliseg_elleni_harcban

Ez Magyarország :D

prof. dr. Caesar Napoleon 2012.04.26. 13:54:18

@dr. tróger.gyerek: nemcsak kretenek. Vannak retardok is, foleg a politikai palettan.

Az a nagy budos helyzet, hogy nem a paraszt kapja meg a foldet, aki igenis muvelne es elne belole, hanem a helyzetben levok. Nagyfater mindig ezt mondta. Es lam igaza lett az oregnek.

Viktus 2012.04.26. 13:57:52

Mintegy 15 milliárd forint többletforráshoz jut a labdarúgás a sportágfejlesztési adókedvezmény eredményeként a kormány várakozása szerint.

sportgeza.hu/futball/hirek/2012/04/26/tizenotmilliard_forinthoz_juthat_a_futball_a_sportagi_adokedvezmennyel/

Nagyszerű hír!

Viktus 2012.04.26. 13:58:59

@prof. dr. Caesar Napoleon:

Nem sokat fejlődött az ország ebből a szempontból ... évszázadokig így ment, és ahogy kinéz mostanság is így megy.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.04.26. 14:08:36

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Bocs, ezt kihagytam. :-)
@Viktus: Látom, nem kapcsoltad be a szarkazmusfelismerő kézikészülékedet. Egyébként Vidékitől és Enrico72-től idéztem. :-P
P.S. Böff

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.04.26. 14:13:02

@Seduxen (már NEM dr.): Az nem jut eszébe senkinek, hogy a nem romák esetleg jogkövető életet élnek? Vagy honnan tudják, hogy roma-e a feljelentett, ha ilyen statisztikát senki nem vezethet?

Viktus 2012.04.26. 14:13:53

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül):

Ja bocs itt sosem lehet tudni annyi az agyhalott már alapban is ... csak a mandineren több belőlük a felhozatal. :P

Viktus 2012.04.26. 14:15:55

Sok föld keveseknek

Fejér és Borsod megyében komoly koncentráció figyelhető meg az állami földhasználati szerződések alapján. A kis családi gazdaságok helyett néhány vállalkozó jut több száz hektárhoz, miközben a kormányzat deklarált célja a családi gazdaságok helyzetbe hozása.

hvg.hu/itthon/20120418_berlet_fidesz_fold

Borsod is :P csak, hogy lesz ebből a disznó tartáshoz takarmány? :P

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.04.26. 14:19:10

@Viktus: Ezért választottam egy semleges avatart :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.26. 14:28:06

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): "Vagy honnan tudják, hogy roma-e a feljelentett, ha ilyen statisztikát senki nem vezethet?" - feljelentették nem? akkor csak roma lehet. rasszisták a rendőrök, tehát aki ellen eljárást kezdeményeznek (mivel rásszistákok) az CSAK roma lehet. Érted?

Pengeéles libbant-logikával levezettem... :D

Morcos Kartal (törölt) 2012.04.26. 15:18:50

@EGYIKRESEM: valamit elírtatok, az nem Csákvári, hanem Csák Máté :(

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): na elmés ám te elmés :D

@Viktus: nem is vártam mást. Persze meg kell érteni, hogy ma Magyarországon nem a színházépítésről kell szóljon az élet... kurva anyjukat.

@Seduxen (már NEM dr.): ezt t. politikusainknak kellene elvégezni (a t. NEM tisztelt-et jelent)

Viktus 2012.04.26. 15:52:40

Javasolják a kormánynak, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték és a telekommunikációs adó tervezett mértékét a nehéz helyzetben lévő családok esetében csökkentsék, vagy egyáltalán ne vezessék be - közölte Selmezci Gabriella, a kormánypárt szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Ragaszkodik a Fidesz a magánszemélyek végkielégítését sújtó 98 százalékos különadó megtartásához, amit a Széll Kálmán Terv 2.0 a tervek szerint megszüntetne - jelentette ki a Selmeczi Gabriella szóvivő.

hvg.hu/itthon/20120426_telekomado_vegkielegites_selmeczi

Ez érdekes lesz ....

psm 2012.04.26. 16:00:58

Ezek sokkal ügyesebbek, mint a szocik: itt nincs asztal alatt sutyiban átadott nokiás doboz. itt nyíltan, egyenesen, törvény által szentesítve lopják szét az országot.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.04.26. 16:42:06

Kicsit OFF, de ezen jobban felháborodtam, mint a földügyeken, ez is a Vastagbőrre való dolog:

kepviselofunky.blog.hu/2012/04/26/hatalmas_attores_a_munkanelkuliseg_elleni_harcban

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.04.26. 16:45:39

@Viktus: Aj, most nézem, hogy Te már belinkelted. Nem baj, legalább meglesz kétszer is, nem kerüli el senki figyelmét sem :)

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.04.26. 17:16:20

@dr. tróger.gyerek:
Egyetem diplomát ad, eszet nem lehet ott szerezni.

Horizont 2012.04.26. 17:55:47

@Viktus:
Mi ez a kamikaze akció Gabikától? Nem beszélt a főnökével? Nem tudja, hogy nem pattoghat önállóan? Nem tudja, hogy a Fidesz =kormány= Orbán? Nagyon kíváncsian várom mi lesz ebből?
Ja és az indok amiért eltörlik ezt a 98%-os adót? Mert nem hoznak jelentős bevételt, de adminisztrációs terhet jelentenek!!! A Fidesz fanok ezt is beveszik tuti:)

sz4sz4 2012.04.26. 18:02:40

Milyen kevés a komment... Vidéki, enrico és a nemanonim lencsés szabadságon van?:O

kitiltottakmindenhonnan 2012.04.26. 18:05:56

@Viktus: drága uram, én hasonló projektek megvalósításában veszek részt és tudom miről van szó. Ne sajnálja már a munkanélküliekre fordított pénzt! nem csak foglalkoztatásról volt szó, hanem komplex készség és képességfejlesztésről, szakképzésről, szakmát kaptak a kezükbe, ebben benne volt a képzés alatti megélhetési juttatás,a pszicho-szociális gondozás is. Olvassa el, és utána jöjjön a demagóg dumájával! Ez például kurvára nem vastagbőr! A vastagbőr pl. a 15 cm-es kilátó valahol bodrogkereszúr környékén, meg a kutyakozmetika!!!
godolloi-hirek.hu/hirek/vissza-a-munka-vilagaba

kitiltottakmindenhonnan 2012.04.26. 18:06:57

@Jani haverja: tisztelt uram, ajánlom a fenti hozzászólásomat önnek is.

kitiltottakmindenhonnan 2012.04.26. 18:09:12

ja és nem csak a munkanélküliek megélhetése volt biztosítva, hanem az e projekt nélkül valószínűleg szintén munkanélkülivé váló pedagógusok, szociális segítők, szociális munkások bére is! szörnyűlködni...azt tudnak, de mögöttük 0 szakmai ismeret van! de ez jellemző magukra!

kitiltottakmindenhonnan 2012.04.26. 18:17:01

@kitiltottakmindenhonnan: és mindez az EGÉSZ került 62 millióba!!! Nem csak a foglalkoztatásuk!!!! Ennyit a fidesznyikek egy nap alatt lenyúlnak, de itt legalább értelmes dologról volt szó, és segítséget nyújtottak a csóróknak! Ilyen programok nélkül 0 lenne az esélyük a legleszakadtabb rétegeknek, hogy valahogyan kikecmeregjenek a gödörből! Mert állami pénzből kvára nem foglalkoznak velük! ja és nem cigányokról van szó, hanem szerencsétlen magyar emberekről, de cigányokról is szó lehetne, mert ha tanul, dolgozik, már megtette a kifelé vezet úton az első lépéseket!
a képviselő funky meg bekaphatja, tudatlan tájékozatlan fasztarisznyák!

makacs szennyeződés 2012.04.26. 18:34:03

@kitiltottakmindenhonnan: tehát ha a munkanélküliekre szánt eu-s pénz felét, kétharmadát, háromnegyedét lenyúlja a fidesz-haver cég, akkor ők valóságos hősök.

vagy ha mindet a munkanélküliek kapták, de abból 5-ször annyin is lehetett volna segíteni, akkor is hősök. biztos a kf-nek nem jutott semmi. elhittük.

és az aljas képviselő funky-nak persze mindezzel csak az a baja, hogy 14 ember munkához jutott, szerinted. szánalom.

makacs szennyeződés 2012.04.26. 18:35:53

GAK Nonprofit Kft.

:D

csak semmi profit, kérem, tessenek továbbhaladni.

Morcos Kartal (törölt) 2012.04.26. 19:26:46

Nem értettem az összeadást Mészárosnál, amíg el nem olvastam a cikket:
"A pályázó 1200 hektárnál nagyobb területet sem a Magyar Államtól, sem mástól nem bérel és nem tulajdonol. A földrészletek összeszámításánál figyelembe kell venni az egyenes ági rokonok, valamint különböző gazdasági érdekeltségek földhasználatát, földtulajdonát is."
Fasza.

@Horizont: miféle adminisztrációs terhet, amikor a fidesz köztudottan nem osztogat pofátlan végkielégítéseket? Nincs is rá szüksége, anélkül is szét tudja rabolni az országot.

Viktus 2012.04.26. 20:29:26

@kitiltottakmindenhonnan:

örülök, hogy ilyen jó bulit találtál én is foglalkoztatok ennyi embert, és lóf*szt se kapok SŐT, és még mennyi vállalkozás van akik közt az ilyen pénzeket leosztanák több munkahelyet teremthetnének a fejlesztések által, mint ilyen pszichológusos lenyúlásokkal ...

kifordított nagyanyó 2012.04.26. 20:46:29

@Seduxen (már NEM dr.): Figyelj te kárörvendő náczi!
Ez nem olyan poszt!:))

DarthVader 2012.04.26. 21:15:31

@kitiltottakmindenhonnan:

Havi 370 E /fő? Évi 4,4 millió? Mi az ,egyetemre jártak? Orvosin 1 millió a tandíj, rendben van. De egy év kevés lesz a diplomához :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.04.26. 21:42:26

@Viktus: Pontosan. Magyarországon 15 évig volt vállalkozásunk, soha nem kaptunk egy fillért sem. Ami nem lenne baj, mert meggyőződésem, hogy semilyen vállalkozásnak nem kellene támogatást kapnia. De akkor más sem kapjon, főleg ne mondjuk a konkurencia, és mindezt mondjuk az én adómból. Mert az aztán a leggusztustalanabb. És ez nem csak kimondottan Magyarországra vonatkozik, hanem a komplett EU-ra is.
Aztán meguntuk a feleségemmel a dolgot és eljöttünk az EU-ból. Innen nézve hihetetlen, hogy mi mindenre vetnek ki adókat Magyarországon, és az EU-ban, meg a támogatási rendszer is hihetetlennek tűnik. Persze Albánia is kap pénzt az EU-tól, de inkább infrastruktúrális fejlesztésekre (nem pl. munkahelyteremtésre, és hasonlókra!!!), viszont nagy előny, hogy mivel nem tag, így nem fizet az EU-ba :) És amire odáig jutna, hogy nem tudja elkerülni a tagságot, addigra az EU-nak már amúgy is vége lesz szerintem, vagy pedig teljesen más rendszer szerint fog működni. És ez jó nekem :)

Viktus 2012.04.26. 21:48:25

@DarthVader:

Jár pszichológus is ! :D:P vicc ... máshol azt számolgatják Józsinak még jut-e fizetés vagy kirúgják-e következő hónapban ennek meg van pofája arra hivatkozni, hogy ez nagyon jó befektetés egy évre, mert még pszichológus is jár a meló mellé. Tényleg vicc ez az ország ...

nincsensapka 2012.04.26. 21:54:19

@spontan: jót röhögtem... ott ülne az egész bagázs kezek nélkül....

medvemellszobra 2012.04.26. 21:58:45

2012-re kell átírni néhány rész 2008-at a szövegben, és még mindig aktuális.
Sőt, aktuálisabb, mint valaha.

www.youtube.com/watch?v=2rAezGqeEpM

Oligarchák, félkomcsi maffiozók.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.04.26. 23:31:11

Nahát, 12 órája kint a post és még egy fideszbarma sem jött megmagyarázni ezt a nagystílű földrablást. Mi a fene? Csak nem védhetetlen a dolog? Vagy a gyávaság van a háttérben?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.04.27. 00:03:19

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): Ne fessed az ördögöt a falra! :)

Figyeld meg, holnap jön néhány idióta ide, aztán megmagyarázza. Csak addig ki kell találni még nekik, hogy hogyan magyarázzák meg a egmagyarázhatatlant, erre meg még úgy gondolták, hogy alszanak egyet:)
De néhány tipp:
- elmútnyócév
- Gyurcsányahibás
- az 1.000 ha alatti gazdaságok kisgazdaságok, a fölöttieket meg rosszul számolták
- a kilométereket is rosszul számolta mindenki, mert a NER szellemében számolt kilométerek sokkal hosszabbak, így 20 NERkm is nagyobb távolság
- mindenkinek jutott föld, akinek most nem, annak majd legközelebb (majd ha visszafoglaljuk Erdélyt, meg a Felvidéket, a Délvidékről nem is beszélve)
- az EU miatt van
- még az Ángyán idejében születtek meg a döntések, azért is mondott le
- megvédtük a földeket az imparalistásoktól
- mocskoslibsibolsizsidómédia

Stb.

CSL 2012.04.27. 00:50:05

Ez is fasza!
magyarasztal.blog.hu/2012/04/20/optimalis_birtokmeret
Csinálnak kérdőíveket amiben csak nekik megfelelő válaszok vannak, aztán tudják propagálni, hogy a kitöltők 100% a ezt akarja! Ez a Nemzeni konzultáció...

CSL 2012.04.27. 00:57:14

Egyébként az első Orbán kormány idejében is tiltakoztak a gazdák, akkor arra fogta a vezér, hogy azért van az egész, mert Torgyánnak kellett a tárca és nélküle nincs meg a többség, és azért szar a mezőgazdaság. De ha majd egyedül tud kormányozni, akkor nem lesznek tüntetések! Tényleg nincs mert betiltotta :) Vagy félnek a gazdák, hogy még jobban megszívják!

Viktus 2012.04.27. 09:11:09

Matolcsy: Lesz egymillió új munkahely
Van a kormánynak foglalkoztatáspolitikai elképzelése, mondta a gazdasági miniszter.

index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/27/matolcsy_kitart_az_egymillio_uj_munkahely_mellett/

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.27. 09:15:44

@Viktus: "Van a kormánynak foglalkoztatáspolitikai elképzelése, mondta a gazdasági miniszter" - eddig igen jól titkolják... :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.04.27. 09:25:03

@Seduxen (már NEM dr.): Az is egy elképzelés, hogy "Előre az egy tál rizsért!"...

Q-in-Law 2012.04.27. 09:27:56

Idegenszívűek a Fidesz háza táján? :)index.hu/belfold/2012/04/27/amerikai_specialistak_otleteibol_tankol_a_fidesz/

Azt hittem csak a Bajnaiékat támogatják az usából. Most teljesen összezavartak :D

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.27. 09:45:31

@Rufus78: ja, végül is igaz, az is egyfajta "foglalkoztatáspolitika".

csak nehogy az legyen a vége, hogy a nép egyszerű gyermekei meg "politikustalanítási-politika" terén találnak ki különféle koncepciókat, aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha megbasszák jeligére :DD

Horizont 2012.04.27. 09:56:31

Csökken az ingerküszöbünk? Vagy fel sem fogjuk igazán?
Milyen kevés komment. Pedig ez a földfelvásárlás a vastagbőrök vastagbőre!!!!
Megy a tobzódás mint '98-'02 között, csak beszorozhatjuk nem is tudom mennyivel.
Hol vagyunk már a nokiás doboztól!És még van két évük.....

kifordított nagyanyó 2012.04.27. 10:27:39

Tényleg.Droidhad még sehol.

ketroot 2012.04.27. 10:38:47

OFF, de kibaszottul kiverte nálam a biztosítékot:

www.kisalfold.hu/gyori_hirek/cozma-per_gyorben_eletfolytilgan_helyett_tizennyolc_ev_borton/2276717/

"Jelentősen enyhítette a Marian Cozma megölése miatt folyó perben a három fővádlott büntetését pénteken kihirdetett ítéletében a Győri Ítélőtábla.

Az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándort és Németh Győzőt 18-18 évi börtönre ítélték, míg Sztojka Iván 20 éves fegyházbüntetését 8 évi börtönre változtatta Nagy Zoltán tanácsa.

Sztojka Iván hozzátartozói tapsoltak az ítélet hirdetése közben."

Kb. 3x kellett elolvasnom az ítéleteket, hogy most mi a fasz van?!

Megérdemli ez az ország, hogy menjen a süllyesztőbe.

Viktus 2012.04.27. 10:42:18

Nehéznek látja helyzetét az állami mobilcég
Rendkívül nehéz helyzete miatt nem adja ki az alapító iratait az állami mobilszolgálató, a TASZ szerint nem titkolózhatna a cég.

index.hu/belfold/2012/04/27/tizmillio_magyar_miatt_titkolozik_az_allami_mobilceg/

Na itt az új állami pénznyelő előtt nyitva a kapu :D

Jurganov 2012.04.27. 10:47:32

érdekes kérdés, sajna valszeg ők is eladják, de szerintem jobb ha magyarok birtokolják mintha külföldi szerzi meg az utolsó magyar tulajdont ( figyelembe véve, hogy a föld valójában a magyar állam/nép tulajdona, szal az, hogy eladható már maga egy vicc..)

Viktus 2012.04.27. 11:09:43

Orbán Viktor: "az IMF a mi barátunk"
A kormányfő szerint gyors tárgyalásokban vagyunk érdekeltek, és izgalmas időszakra számíthatunk.

hvg.hu/itthon/20120427_orban_radiointerju

Ez is megérne egy misét ez nagyjából felteszi a koronát mindenre ... ilyen fokú vastagbőrt csak az elmúlt fél év nyilatkozatai alapján. Ezt már tényleg csak enrico meg videki eszi meg ...

Viktus 2012.04.27. 11:11:28

@Jurganov:

Szerintem mielőtt dőreségeket beszélsz olvasd el a hozzászólásokat mi a probléma az egésszel. Nem eladás a témakör, hanem tartós bérletbe adják ki csak az eredeti elképzelés szerint nem gazdasági társaságokat akartak hizlalni a támogatásokért, hanem új mezőgazdasági modellt bevezetni.

moonchild 2012.04.27. 11:15:15

Napi álnaiv kérdésem:
Miután az orbán rezsim mindennap pofánköpi magát, hol vannak adoboló nénik kossuth téri "táborozók" "nemzeti motorosok" Tv székház ostromlók?
(OK bérencfogadás is pénzbe van)

sz4sz4 2012.04.27. 11:18:17

@moonchild: valami készül, látod, a bértrollok sincsenek itt.:)

2012.04.27. 11:36:45

@ketroot: "Sztojka Iván hozzátartozói tapsoltak az ítélet hirdetése közben."

Ez kb. elmond mindent.

Ilyen ország tényleg nincs, de legalább a fajvédő libsik most örömtáncot járhatnak: a cigányok hivatalos felhatalmazást kaptak arra, hogy komolyabb következmények nélkül, hordában gyilkoljanak.

ketroot 2012.04.27. 11:39:08

@imperial:

Azért a lincselők ítéletén anno súlyosbítottak. Itt jobban gyanakodnék arra, hogy megkente/fenyegette (bár erre kicsi az esély) a bírót az enyingi "család".

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.04.27. 11:53:56

@ketroot:

Hát bazdmeg olvasva az indoklást kinyílt a gázkamra a zsebemben.

A vesén szúrt Pesics estében például kimásolok egy részt:
"A közepes erejű szúrásról az indokolás szerint nem lehet kijelenteni, hogy Pesics életének kioltására irányult volna, így az csak életveszélyt okozó testi sértésnek minősül."

Tehát a fasszopó cigány orvosi diplomával is rendelkezett, hisz direkt úgy szúrt vesére, hogy az nehogy életveszélyes legyen.

További vérlázító indoklás:
"A vádlottak az elsőfokú ítélettel szemben sem Cozmát, sem Pesicset NEM AKARATEGYSÉGBEN, csak egymáshoz közel, egymásról tudva támadták meg, a megyei bíróság ezért megalapozatlanul terjesztette ki a történtek megítélését több ember elleni emberölés kísérletére."

Tehát a társa segítségére siető Pesicset véletlen az esettől függetlenül szúrták meg.

Ja és természetesen ha egy cigány csoport fehérekre támad az valamilyen okból nem lehet rasszizmus, persze fordítva ez nem így van.

"Az elsőfokú ítélet a vádlottakat "roma csoportnak", a sértetteket "sportolónak" és "sporttársnak" nevező kitételeit a védők kifogásolták.A jogerős ítélet szóbeli ismertetésekor a bíró helyt adott a kritikának: az elkövetők, sértettek származására való utalás szerinte csak akkor lehet indokolt, ha annak az ügy szempontjából jelentősége van"

Tehát jelentősége csak fordítva van, cigányoknál ez fel sem merülhet.

Na bazmeg, ennyit az agyhalottak libsizéséről. Kúrmányváltás volt... ezek miben is mások, csak nem ők is a barnákat védik?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.04.27. 11:56:07

Természetesen elnézést a káromkodástól de ez az egész már gyomorforgató. Nem elrettentő ítéletek születnek, hanem enyhítések.

ketroot 2012.04.27. 11:56:37

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.):

Azt mondja meg nekem valaki, ha én megkéselek valakit, az miért nem gyilkossági kísérlet?

Egyre jobban tele a tököm ezzel az országgal.

2012.04.27. 11:59:33

@ketroot:

Lehet.
De az is biztos, hogy fordított esetben (cigány áldozat, fehér elkövetők) az összes megélhetési jogvédő hulladék őrjöngve rikácsolna a tomboló rasszizmus miatt.

Hát ekkora rasszizmus van itt, hogy a szemét cigányok gyilkosok ilyen olcsón megússzák.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.04.27. 11:59:36

@ketroot: Sajnos itt már nem a késelésen van a hangsúly, hanem, hogy ki az elkövető és ki az áldozat. Ennyi, ez el is dönti az ítéletet.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.27. 12:07:04

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): @ketroot: remélem a bíró "úr" büszke a teljesítményére...

Kár, hogy nem az ország másik szegletében tárgyalták, mondjuk Dr. Balla Lajos bíró. Ő osztogatta a szegény olaszliszkai rettegőknek is elég bőkezűen az éveket.

Hihetetlen ez az ország basszátok meg, hihetetlen...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.04.27. 12:12:04

@Seduxen (már NEM dr.): OFF

Az ott a két öreghaver együtt, Viki és Feri? Ha jól látom...

szürkegém 2012.04.27. 12:18:31

Erről már hetek óta lehetett hallani Még a mértékekről is. nem meglepő a cikk, a módszer. CSAK gyomorforgató!!!!! ÁSÓRA KAPÁRA FALVAK EMBEREI!!!!

szürkegém 2012.04.27. 12:36:40

Miért nem szánthat és vethet egy ügyvéd? Torgyán óta tudjuk, hogy vannak akik hiába a Rózsadombon élnek, tudnak ám kaszálni is.

Vidéki 2012.04.27. 12:55:32

Vastagbőrnek kitartó erőfeszítései ellenére sem sikerült bizonyítani, hogy oligarchák nyerték volna a pályázatot.

1200 hektár alatti gazdálkodók nem nevezhetők oligarchának, ha az oligarcha eredeti és nem meghamisított jelentésére gondolunk.

Azt sem sikerült bizonyítani, hogy pályázaton nyertesek „fidesznyik kanok” lennének.

„ A felcsúti Fidesz-elnök férje, Flier János és családtagjai 320 hektár nyertek.”

Felhívnám Vastagbőr figyelmét arra, hogy a tekintélyes TV munkatárs, Baló György felesége Morvai Krisztina a Jobbik EU parlamenti képviselője.

Vastagbőr gondolatmenetét elfogadva azt kellene gondolnunk, hogy Baló György is jobbikos kell, hogy legyen!

Vastagbőr úgy hivatkozik a lemondott államtitkárra, mintha az olyan okos ember lenne, akinek minden szavát gondolkodás nélkül be kellene nyelni:

"Ki kapta a földet és miért? Meg kell mondani! (...) Ez védhetetlen. (...)" - mondta Ángyán a mezőgazdasági bizottság ülésén 1 hónappal ezelőtt. „

Ángyán gazdaságfilozófiáját jellemzi, hogy lelkes szavakkal ecsetelte a magyar mezőgazdaság kilábalásának szerinte egyedül üdvözítő útját, a törpe- és kisbirtokok, az öko-mezőgazdaság támogatásának rendkívüli fontosságát.

Mao-Ce-Tung elvtársnak is voltak régebben hasonló ötletei a „népi kohókkal” kapcsolatban.

Ezzel remélte rövid idő alatt utolérni az USA hatalmas acéltermelését.

A használhatatlan acélt termelő, rettentően rossz hatásfokkal működő, primitív "népi kohók" gazdasági katasztrófába vezették akkoriban a hatalmas Kínai Népköztársaságot.

Viktus 2012.04.27. 12:56:31

@Vidéki:

Igen ez hiányzott :D:D:D:D

Szabin voltál? :D

tudi 2012.04.27. 13:05:21

Nagybátyám ettől tartott, mikor beszélgettünk a földről. Mikor lemondott Ángyán ő kapásból párat felsorolt ezek a cégek közül.
@ketroot: Szakadna az enyingi cigánybandára az ég egy tonna napalmmal együtt.

kifordított nagyanyó 2012.04.27. 13:08:41

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): Ha meg Cozmáék megvédik magukat és lesérül pár tetves cigány,akkor még örülhetnek ha megússzák ennyivel.
A bíró úrnak meg köszönjük!

szürkegém 2012.04.27. 13:16:56

@Vidéki: Kizártnak tartom, hogy te vidéki lennél, vagy pedig ha az vagy, akkor valamilyen "vörösbáró" leszármazott, vagy te is nyertél néhány száz hektárt. Én miért nem nyerek? Csak ötven kellene....abból megél egy család, s munkát ad még kettőnek. Én is tudnék 1200 ha-on mintagazdaságot....Hadd bizonyítsam be!!!!

Vidéki 2012.04.27. 14:00:13

@szürkegém:

Gráf József az előző kormányzat kiváló Fölművelésügyi Minisztere is gazdálkodó volt, jelentős földterülettel rendelkezett.

A római történelemből is ismert volt, hogy Cincinnatust is az eke szarva mellől szólította el a szenátus, hogy segitsen a veszélyben lévő Rómán.

Ő otthagyta az eke szarvát a hívó szóra azonnal, teljesítette a rábízott súlyos feladatot, majd visszatért az eke szarvához.

A történetíró pozitívan gondol Cincinnatusra.

Benned is lehetne annyi pozitív életérzés, mint a történetíróban, aki Cincinnatus történetét számunkra lejegyezte.

szürkegém 2012.04.27. 14:10:57

@Vidéki: Ismerem a történetet jól. Nem az a probléma ha egy miniszter, vagy más közhivatalnok gazdálkodik, hanem az, hogy hogyan is jut a földhöz, az erőforrásokhoz! Valaki egyenlőbb az egyenlőbbnél?---ez helyes?

asmodean 2012.04.27. 14:18:06

@Vidéki:

Ceasar mondta volt Titus Marhanus centurionak a gall hadjárat idején: Hülye vagy bazzeg?

Vidéki 2012.04.27. 14:19:37

@szürkegém:

"Valaki egyenlőbb az egyenlőbbnél?-"

Mindenesetre, nem emlékszem, hogy Gráf József eléggé nagy földbírtokát akkoriban a közvélemény deformáló értelmiség firtatta volna, vagy az után kutakodott volna, hogy hogyan jött létre?

szürkegém 2012.04.27. 14:25:09

@Vidéki: Nem védem Gráfot, ne hidd. Menjen el a f...-ba ő is.
A pecsenyéjét sütögette Ő is . Elvenném tőle is bizisten amit visszaéléssel szerzett. És aztán azon kapálhatna a kenyeréért élete végéig.

asmodean 2012.04.27. 14:27:37

@Vidéki:
Ja-ja már akartam is mondani, hogy a Gráf miatt, kellett a fidesz hűbéreseknek leosztani a földet.
Rohadt elmúlt nyóc év.

Vidéki 2012.04.27. 15:51:00

@asmodean:

Elvesztetted a fonalat.

Szürkegém feltette a jogos kérdést:

„"Valaki egyenlőbb az egyenlőbbnél?-"

Ehhez fűztem hozzá: „Mindenesetre, nem emlékszem, hogy Gráf József eléggé nagy földbírtokát akkoriban a közvélemény deformáló értelmiség firtatta volna, vagy az után kutakodott volna, hogy hogyan jött létre?

Talán a legöregebbek emlékeznek rá, hogy hogyan jött létre Gráf József eléggé nagy földbírtoka, feltehetően a rendszerváltás és a spontán privatizálás zűrzavarában, a közvélemény deformáló értelmiség által festett kép szerint: hőskorában.

Te nyilván nem emlékszel, vagy nem akarsz emlékezni.

Te csak a szépre emlékezel.

Járj utána, hogy az Origó, vagy Vastagbőr ingerküszöbe akkor mekkora volt és hova csökkent mostanra?

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.04.27. 16:15:17

@Dinos Aurus:
Ezen nem lepődtem meg.
Aki emlékszik a fiúk 1998 - 2002 közötti ámokfutására ott kb ugyanezt csinálták.
Szépen nyugodtan a trambulinról pisáltak a medencébe, amikor meg valaki szóvá tette hogy azé nem kéne, egyből lekomcsizták.

asmodean 2012.04.27. 16:28:51

@Vidéki:

A fonalat te veszítetted el ott, amikor szerinted a gráf birtokai indokolják a a fidesz hasonló rendszerű hűbér rendszer kiépítését. Vagy az, hogy az origo nem járt utána akkor.
Figyelj pöcs, ez nem indok!

Csak szólok a vezér azt mondta forradalom volt, most már minden másképp lesz.

Persze ez is csak lózung volt, ami annyit jelentett, hogy mostantól majd ők lopnak. És erre te meg bólogatsz, hogy hát igen jól van ez így, az egyetlen probléma, hogy van olyan aki ezt szóvá teszt. Birka.

Ezen nem változtat, a bull shit generátorod a magyar és világirodalomból összeválogatott idézeteivel sem.

medvemellszobra 2012.04.27. 18:22:59

@Viktus: Hurrááááááá! :):):)

( @ketroot: Éljen! Ez már csak a színes cukorka a habos torta tetején)

Győztünk elvtársak, győztünk! Mindig is Eurázsiával álltunk harcban.

medvemellszobra 2012.04.27. 18:35:13

@Vidéki:

"Az oligarchia ókori görög szerzők szerint kevesek zsarnoki uralmát jelenti. Az oligarcha (vagy tartományúr) ógörög eredetű szó, amelynek jelentése egy nagyobb országrészen önhatalmúlag uralkodó főnemes, hatalmaskodó főúr, kiskirály. Rendszerint királyi privilégiumokat is használ, függetlenül a király jóváhagyásától."

Igazad van Vidéki, be kell, hogy lássam. Mert:
1. A király jóváhagyása nélkül nem, hogy nincs privilégium, de még a pofáját sem nyithatja ki egy újságírónak sem, lásd: mobiladós interjúk.
2. A király jóváhagyása nélkül még csak rá sem nézhet a szavazógombra.
3. Habár barátok, testvérek, családtagok dobálják össze a jóval több, mint 1200 ha földeket, kis darabonként valóban alatta vannak.
4. > 1200 ha + mszp-s földesúr = oligarcha
5. > 1200 ha + Fideszes, vagy Fideszközeli és baráti földesúr = a nemzeti termőföld megmentői.

Értem.

UI: "1200 hektár alatti gazdálkodók nem nevezhetők oligarchának, ha az oligarcha eredeti és nem meghamisított jelentésére gondolunk."
Akkor ezt az oligarcha szót mikor is forgatták ki? Nem jó a memóriám, de én olyan úgy emlékszem, valamikor 2002 és 2006 között.

medvemellszobra 2012.04.27. 18:47:06

@Vidéki:

Ne haragudj, lefelejtettem még két érvet:
6. Ha az mszp-s oligarcha lopkodott magának földeket, akkor a Fideszes oligarcha is lopkodhat magának földeket, hiszen ez a precedens feljogosítja komplett falvak és környékének felvásárlására (mint pl. Baranyában).
7a. (Morvai Krisztinás részhez): ha a férj megveszi a házat, a feleség meg bele a bútorokat, akkor logikailag szükségszerűen következik, hogy a bútoroknak semmi köze nincs a lakáshoz, és nem fognak bekerülni az ingatlan területére ezek a berendezések.
7b. Morvai Krisztina és Baló György 2011-ben elváltak. Biztosan nem igazolódik az a régi érveléstechnikai tétel, miszerint, ha egy érvelés hamis tényeken alapul, akkor legyen bár formailag érvényes, tartalmilag semmiképpen sem lehet az.

na szevasz!

Vidéki 2012.04.27. 18:51:37

@abschattung:

Ha így gondolkozol a földbirtok nagyság vonatkozásában, akkor az USA-ban él a világon a legtöbb "oligarcha".

Mégis ők küldtek már több, mint 40 éve űrhajósokat a Holdra és nem mások.

medvemellszobra 2012.04.27. 19:19:01

@Vidéki: Most hogy függ össze a kettő?

Vagyis, ha demokrata az amerikai oligarcha, az káosz, romlás, nemzethalál.
Ha republikánus, akkor viszont néhány év alatt az USA szuperhatalommá válik.

Akkor még, egyszer, sokak után, utoljára.

A propaganda az volt, hogy az egyszerű farmereké lesz a föld, és nem a nemzetvesztő demokratáké. Elvették a demokratáktól, de csak azért, hogy odaadják a nemzeti republikánusoknak. Még ha csakis ezzel a módszerrel lehet az ország szuperhatalom, akkor is az egyszerű farmerek pofájába hazudtak, hogy választásokat nyerjenek.
Közben a farmer és családja éhen döglik. Vagy legalábbis vegetál.

Külön érdekesség, hogy a farmernek esélye sincs földhöz jutni, mert a szabályok a kőgazdag, befolyásos republikánus politikai barátokkal bíró, vagy egyenesen republikánus színekben politizáló hatalmasságokra van szabva. Vagy, ha máshogy nem meg, addig csűrik-csavarják a dolgot, amíg az eddigi bérlő farmer visszaadja, mert ha nem tudja, hogy idejében vethet-e a földbe (1. ha jogtalanul vet bele az is baj, 2. ha vet bele, de más költözik rá, akkor az a más aratja le a terményt, amit a farmer vetett el a múlt őszön, és az is baj), akkor minek bérelje a bevétetlen földet?

medvemellszobra 2012.04.27. 19:22:45

@abschattung: Vidéki, mielőtt megkérdőjelezed az amerikai történelemmel kapcsolatos, vagy külpolitikai ismereteimet: ez metaforikus írás volt.

Republikánus = Fidesz
Demokrata = MSZP

UI: tudom, a valóságban nem így van. A valóságban:
MSZP = MSZMP folytonos utód
FIDESZ = MSZMP & KISZ maffia

medvemellszobra 2012.04.27. 19:28:09

@Vidéki: Én vagyok a hülye, hogy leállok veled vitatkozni! :)
Össze kéne kötni téged és Orbánt, aztán kilőni titeket a Jupiterre! De szép is lenne, Pax Hungária.

UI: na jó, te hiányoznál, te vagy a kedvenc trollom! :)

Viktus 2012.04.27. 19:47:06

@abschattung:

Videki nem tehet róla szegény hülye ebből él ... a kormányzat meg ilyen álomvilágban él Matolcsy Gyuri megmondta Európa itt vergődik a válságban csak mi pörgünk itten :D

medvemellszobra 2012.04.27. 20:57:59

@Viktus: Ja, pörgünk, a nagy fordítókorongon, ő meg a Vezér csunyáján.

Közben írt privátban Enrico is (a TEK-ről megszerezte minden ide kommentelő e-mail címét), azért jön ritkábban, mert náluk is kezdődnek a leépítések, nemsokára elkészül a központban ennek a NER változata: www.vancso.hu/bullshit/
Már csak meg kell várni, amíg a Közgép elküldi a .docx fájlokat, hogy kiírhassák a közbeszerzési tendert. A próbaverzió már használható kb két éve.
"A kormány tipizálni szeretné a fejlődést, hogy minden magyar család nemzeti értékeket felmutatva, a hatalmi centrummal megerősítve indíthasson biztonságos és tartós fejlődési folyamatokat, hogy Európát megelőzve ismét a saját lábára álljon."
Azt mondta, ez a siker újabb jele, meg is mondta a többi kollégának, hogy lám, eddig azért ment a bégetés, hogy szorítsák vissza az állami szektort, most meg ajvékolnak az elbocsátások ellen. Most otthon van szabin, várja a végkielégítését, csak otthonról kommentelget.

medvemellszobra 2012.04.27. 21:50:51

Új Vajna mesefilm a mozikban!
Iskolások ingyen nézhetik meg!

The NER-Team

starring

Vidéki - The incredible Argument Man
Enrico - Captain Fidelitas
Lencsés - The arrogant Grammar Man

PLOT:
Lencsés István a NER-központból hazafelé sétál, amikor a földön kívüli Kuszaszem Mord elraboltatja, és magával viszi birodalmába, az Intergalaktikus Fordítókorongra. Ott szuperképességgel látja el, hogy a jóslat beteljesedjen. Nemsokára visszaküldi a Földre, ahol felveszi a harcot a gonosz Zero ellen a csodálatos Megnevező Erő segítségével. Amikor elkiáltja magát, hogy "Nem bújhatsz el az avatarod mögé, helytelen írásod rólam lepereg", akkor Grammar Man alakját ölti fel, s Zero csahos kutyái (a Kifordított Nagyanyó, Viktus, Ketroot, Csizsikpizsik, Seduxen, Marcellusa, Szasza, Horizont, Ironfist stb.) őrült menekülésbe kezdenek.
De a liberálisok támadásai a Fordítókorong békés lakosai ellen egyre aggasztóbb méretet ölt, felriasztván őket csodálatos álmaikból. Vész fenyeget, hogy az Alternatív Valóság békés tájait a Valóságos Világ pusztító hullámai öntik el.
Lencsés zarándokútra indul Őszöd fekete mocsarain keresztül Felcsút zegzugos tájaira, ahol a labdáttermő csodafa tövében, kis kunyhójában várja őt Enrico. Miután Lencsés elmondja, milyen veszély fenyegeti az Alternaív Valóságot, s azon belül a Fordítókorong országait, elhatározzák, hogy közösen veszik fel a küzdelmet.
Elindulnak Kusza Szemhez, a nagy varázslóhoz, aki látomásaiban és vízióiban meglátja, hogy habár Európa már elpusztult, a jövő még nincs veszve, s a Fordítókorong szabad országait csak az mentheti meg, ha vidéki birtokán felkeresik Cincinatust, akinél a kétharmadik szobának kétharmadik szekrényének kétharmadik fiókjában ott az Aranynarancs, a Rubinsarló és a Gyémántkalapács.
Nabucco gázmezőin keresztül vágtatnak, ám a gonosz EB-sárkány lakik ott. Amikor a Nemzet Erdejének közepén tanakodnak, hogy mitévők legyenek, meglátják, amint egy öreg manó viaskodik a domb oldalában, mert a feje beszorult a wc-csészébe. Kiszabadítják, mire a manó azt mondja: "Eszkep vagyok, a Szeméremdomb lakója, Lázár úr szolgája. Jó tett helyébe jót várjatok, nektek adom ezt a lézerblokkolót, ha jön az EB-Sárkány, vegyétek elő, s kiáltsátok: Kuruzsi-handó bakmacska!" El is indulnak, jön is az EB-Sárkány lángot fújva. Kiáltják a varázsigét, s a lézerblokkoló ízzé-porrá égeti a sárkányt. Eljutnak az oligarchák Szerzett földjein keresztül a vidéki Cincinatushoz, s elmondják, mi járatban vannak. Elmondják a vészt, s kalandjaikat is.
Cincinatus érvelni kezd, s miután a két barát megnyugodva készséggel mindent elhisz neki, előveszik az Aranynarancsot, a Rubinsarlót és a Gyémánt Kalapácsot. Ekkor hatalmas fényesség vakítja el őket, Cincinatusból a fürge eszű Argument Man lesz, ki pusztán a gondolata erejével képes bármilyen érvelést kiforgatni, s a kitalálója ellen fordítani. Lencsés Grammar Man külsejét ölti fel, s így átlát minden avataron. Enrico Captain Fidelitassá válik, aki arroganciájával, erejével bárkit képes kétharmad méretűre zsugorítani. A Fényességből előtör Victor Orchan, és így kiált: "Egyesített hatalmatokból én vagyok a Nemzeti Együttműködés Rendszere!" Majd Zero blogját összetöri, a darabjaiból Terrorelhárító Központot hajtogat, s oda zárja be a gonosz Zero-t és csahos sleppjét.

THE END - illa berek, nádak erek!

:D:D:D:D:D:D Bocs, sok volt a sör. :)

Vidéki 2012.04.27. 22:23:56

@abschattung:

abschattung

Neved németül valami olyan fogalmat fejez ki, hogy leárnyékolás.

Egy műfordító talán „felhomályosításnak” fordítaná, ez fejezné ki jól mondanivalód lényegét, motivációját..

Írod: „ Én vagyok a hülye, hogy leállok veled vitatkozni! „

Te attól függetlenül az vagy, ami vagy, vita nélkül is.

medvemellszobra 2012.04.27. 22:48:51

@Vidéki:

Tudod, ez ilyen Hacsek és Sajó. Érted.
Viszont nagyon örülök, hogy a leárnyékolás-t megnézted valamilyen szótárban, dicséretes. Bár irodalmi fordításból fekete pont!

medvemellszobra 2012.04.27. 22:49:59

@Vidéki: Viszont javaslom, hogy a topik térjen vissza az eredeti témára, vagyis miért kell ahhoz vastag bőr az arcon, hogy az oligarcházás után ismét az oligarchák országa legyünk.

medvemellszobra 2012.04.27. 22:50:37

@abschattung: Vagyis most ne, elutazom, hála a jó égnek. :D

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2012.04.28. 08:07:22

www.scribd.com/doc/91506332/Esettanulmanyok-az-allami-foldberleti-palyazati-rendszer-ertekelesehez

Ángyán József részletes elemzése fenti linken található.

Kedvcsinálónak egy rövid idézet:

"Az ódaítélt 97 bérleti egységből csupán 25! (26,8! %) került az adott településen, helybenlakókhoz, közülük is azonban jó néhányan nem gazdálkodnak"

szmoker (Homo Trollicus) 2012.04.28. 11:08:56

+ Antalffy György
+++ Zimmermann István
+ Tarjányi Antal
++ Mészáros Lőrinc
+++ Flier János
+ Kiss Árpád
++ Farkas Imre
+ Nagy Péter

Mi a faszom ez, összegyűlt a zsinagóga?!

kifordított nagyanyó 2012.04.28. 11:10:25

@abschattung: Én?Dehát én,most miért?:))
Amúgy jó volt.:))

kifordított nagyanyó 2012.04.28. 11:29:05

@ketroot: Valahogy mára ez eltűnt az indexről.

medvemellszobra 2012.04.28. 13:21:07

@kifordított nagyanyó: Ha nem értesz egyet feltétel nélkül mindig mindenben a NER-rel, akkor szükségszerűen a liberálisok szekértolója vagy, amnéziás, nemzetvesztő hazaáruló, a magyar érdekek gáncsosa, az emútnyócév mocskos pártolója, sőt, talán még haszonélvezője is. Nem is vagy magyar, csak egy idegenszívű. Punktum. Ha magyarázkodsz, futóhomok. :D
Tudhatnád, hogy akármi van, mi mindig is Kelet-Ázsia ellensége voltunk, ha meg épp úgy adódik, mindig is Kelet-Ázsia barátja voltunk.

UI: remélem tudod, hogy ez vicc, és Vas Megye (Irónia) volt. :D

medvemellszobra 2012.04.28. 13:29:52

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:
Helló, Vidéki is írt privátban, ma délutános lesz. Bemásolom ide a válaszát.

Írod "magyarázd meg ezt is"
Ángyánt behálózta az ellenség. Le kell számolnunk a belső kártevőkkel, Vastagbőr is éberebb lehetne. Ez nem magyarázat, ez a tény, jó lenne, ha Vastagbőr is felébredne.

írod: "szevasz"
Ezt a fajta köszönést a rómaiak találták ki, a salve, azaz a szolgálatodra egyik változata. A rómaiaknak is volt annyi esze, hogy ne engedjék a németeket (akkor még germánokat) és a franciákat (akkor még gallok) beleszólni a római érdekekbe, országuk ügyeibe, és szolgálták Róma virágzását.

írod: "barom!"
Nem nehéz látni, hogy pontosan te vagy az. Az igazi baromról példát vehetnél, régen a barmok nem beszéltek feleslegesen, csak dolgoztak, hogy a háztáji gazdaság jobb legyen.

írod: "te agyhalott "
Nem nehéz látni, hogy te vagy az, a stílusod alapján. Vastagbőr agyhalála az emútnyócév bűneinek amnéziás tagadásában rejlik.

Ne rám haragudj meg, csak idéztem szó szerint az e-mailje törzsanyagát.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.04.28. 19:35:13

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: Vidéki írt nekem erről. Bár nem nagyon értem, bemásolom:
"Ángyán József egy latin Cincinnati! Itt nincs Oligarcha, csak 6000 nektár fölött.
Gárdonyi is írta a blogjában, hogy míg tart a Tavasz, a fű nő!

A Vastagbőr meg nincs abban a helyzetben, hogy kritizáljon!"

S.O.A. 2012.04.28. 20:13:12

@abschattung: @Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül):
köszönöm a postaszolgálatot, most már szép a hétvégém :)

Albu 2012.04.29. 00:08:39

Nincs ebben semmi meglepetés, legfeljebb a konkrét számadatokban.

lecsó kolbász (törölt) 2012.04.29. 10:20:33

@abschattung: Két jó dolgot olvastam most ébredés után.
1 Felszabadította egyesületünk a süllőt a hosszú hétvégére.
2 A fenti kis meséd:)))) Biztos hogy a sör volt sok ?! :)

medvemellszobra 2012.04.29. 12:11:27

@lecsó kolbász: Hát, fáradtság és sör volt az agymenés oka. De ha jót derültél rajta, már megérte. :D

medvemellszobra 2012.04.29. 12:15:12

OFF: Ma olvastam, hogy úgy látszik, Fletó is törzsanyagból dolgozott. Az eredeti téma (Ángyán bácsi) mellé rakva ismét bebizonyosodott számomra, hogy a sajtó és az internet lehet nagyon hasznos is. Talán szépen lassan mégis kezdenek hullani a férgek!

Kandeláber 2012.04.29. 15:19:35

@ketroot: @abschattung: Az ítéletet kihirdető bíró azt mondta, valahogy így: "A vádlottak nem egységes szándékkal cselekedtek".
Egészen véletlenül találkoztak Veszprémben, véletlenül szurkálták/rúgták fejbe a kézilabdázókat.
Egy halott, két életveszélyes sebesült.
Hát ilyen ország tényleg nincs, ahol ilyen kib.szott ember bíró lehet.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.04.29. 18:33:39

Ez még csak Fejér megye! Hol van még a többi tizennyolc? Kíváncsi vagyok, hogy a Nyerges testvérek megkapják-e egész Szolnok megyét!

kifordított nagyanyó 2012.04.29. 19:27:26

@Kandeláber: a kés is csak véletlenül volt náluk,nem igaz?
Tényleg gyökér a bíró.Ezért szeretem azokat az országokat ahol rendes büntetések vannak azoknak,akik megérdemlik.Pár éve megöltek egy amerikaifocistát.Lehet,mert híres volt at áldozat,de mind a négy elkövető életfogytos ha jól emlékszem.
@Imre Laci: Úgy tűnik van még mit ellopni.:((

Horizont 2012.04.29. 19:39:43

@kifordított nagyanyó:
"vasárnap Kolorédi Adrienn, a Cozma-per elsőrendű vádlott ügyvédje a következő föliratot találta autójának szélvédőjén: „Meg fogsz dögleni mocskos cigányvédő!”
„A levél tartalmából egyértelmű, hogy a Cozma-ügyből kifolyólag, Raffael Sándor elsőrendű vádlott vezető védőjeként kaptam a fenyegetést” – hangsúlyozta Kolorédi. Hozzátette: „a pénteki jogerős ítélet után elszabadultak az indulatok, meggyőződésem, hogy ez az üzenet is ennek tudható be”.
Annak tudható be b+ ! Hogyan lehet védeni ilyen gyilkosokat! Tudom van az a pénz...
De mit lehet felhozni a védelmükre?

Viktus 2012.04.29. 22:18:50

Gyurcsányról nem lesz semmi? ez az újabb produkció ami kiderült róla igazán vastagbőr bajnoki ...

medvemellszobra 2012.04.29. 23:57:11

@Viktus: Szánalmas a Fletó is, ha bebizonyosodik, hogy ő is törzsanyagból dolgozott, talán végre valahára ő is megy a kukába. Nagy a tét, főleg, hogy még ő tartott erkölcsi prédikációt a palibácsi ügye kapcsán. Szerintem is megérne egy misét ez a gennyesség is.

Ilyen diploma/doktori/nyelvvizsga lopás miatt a parlamentünk kb. 80%-át le lehetne selejtezni.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.04.30. 09:36:12

@abschattung: Gyurcsány nem megy a levesbe, akkor sem, ha bebizonyosodna róla, hogy tömeggyilkos, vagy esetleg még rosszabb. Mivel ő vezérnek képzeli magát, mint Viktor. Nem állítja senki félre, mint Viktort. Egyébként már itt is megy a szerecsenmosdatás. Az Fb-n néhányan már mondják, hogy az nem is olyan, meg a szakdolgozatnál lehet ilyet tenni. Mintha a Fideszeseket hallgattam két hónappal ezelőtt.
Egyébként a Kettős mérce blognak itt van egy jó szösszenete erről a gondolkodásról. Idesmittizem, (vagy idefletózom?):
magyarinfo.blog.hu/2012/04/28/az_igazsag_kisajatitasa

Virág et. 2012.04.30. 09:45:35

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Hülyék mindkét oldalon vannak. A facebookos rajongóktól kár észt várni, azok Vidéki kategóriás emberek, akik hisznek és nem gondolkoznak. Most épp Gyurcsányban, korábban az aljas merény áldozatában. Vicces, de az a Bencsik-műsor, ahol az a négy futóbolond mosdatta Schmittet, az egy az egyben levetíthető lehetne Ferencre is. Még az "elnök úr" kifejezést sem kell bántani, mert Gyurcsány is elnök, pártelnök.

medvemellszobra 2012.04.30. 10:26:11

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): @Virág et.: Maci, a sajtó és a közvélemény nyomása fontos lehet.
Schmitt papát sem az agymosott hívek küldték el a retekbe, hanem a közvélemény nyomása.
Még nincs bebizonyítva a dolog, mint palibácsinál, de ez a magyarázkodás nem kicsit büdös. Persze, ugyanaz a címe, bírálata, mi? A szakdolgozatok elvesznek mi? Az egyetemen sincs meg, a lakásban sem és a kedves mamánál se, mi? Ja, ez így szokott lenni, az ember elhányja a szakdolgozatát, diplomáját, érettségiét a költözéskor... Ha bebizonyosodik kotródnia kell. Főleg a Schmitt-üggyel kapcsolatos erkölcsi prédikációi után.
Egyébként lehet, érdemes lenne a sajtónak kicsit körülszaglászni másoknál is. Pl. lehet, hogy dajcstomi is 1999 óta diplomás jogász, de 1998 óta volt sportminiszter, és sokkal régebb óta egy tahó, akiből nehéz kinézni egyetemi végzettséget.

Wikipédia:
"1998-ban Orbán Viktor akkori miniszterelnök őt jelölte az újonnan megalakítandó ifjúsági és sportminiszteri posztra, amelyet csak 1999-ben tudott betölteni, mert a posztot csak államvizsgázása után foglalhatta el (Deutsch 1992-ben csak abszolutóriumot szerzett és Orbán csak az államvizsga után engedte meg, hogy miniszter lehessen). Posztját a 2002-es kormányváltásig viselte. Emellett 1999 és 2001 között a MOB egyik alelnöke volt."

Képviselői adatlap, iskolai végzettség:
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=d333&p_ckl=38

Biztos nála sem függ össze, hogy évekig csak politizál, és amikor a miniszterség múlik rajta, akkor hipp-hopp lediplomázik.

Szóval érdekes dolgok derülhetnének ki, remélem a palibácsi indította szarlavina elsőként Fletót sodorja el...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.04.30. 11:39:10

@Virág et.: @abschattung: Engem csak az zavar, hogy akik véres szájjal fröcsögtek Plagi Bácsi miatt (mondjuk, jogosan,) azok most a Fletót védik. Rövidtávú memória is kiégett, nemcsak a hosszútávú?
Egyébként Tompikánál én is éreztem azt, hogy hipp-hopp meglett a diploma, amikor kellett. Természetesen az őt vizsgáztatók is megszólalhatnának. Vagy nem mernek, mivel vaj van a fejükön.
Azt gonodolom, hogy lehet, hogy azért nem értették meg Plagi bácsi ügyét a T. házban, mert mindegyiknek így készült a diplomája/doktorija, (Tisztelet a kivételnek,) és természetesnek vélik. A furcsa nekik az, hogy a Plebs ez ellen felemeli a hangját, miközben kussolni, dolgozni és adót fizetni kellene, nem pedig itt becsületben megöregedett olimpiai bajnok doktoriját firtatni.
(Mellesleg Farkas Péter is olimpiai bajok volt.)

kifordított nagyanyó 2012.04.30. 12:14:58

@Horizont: Úgy legyen,ámen!
@Viktus: Kit érdekel?(ásít)
@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Ő már leszerepelt.Ugyanúgy,mint plagibá,és nem csak a diplomája miatt.

kifordított nagyanyó 2012.04.30. 12:23:41

Emberek!Valami moderátor van a neten a bőrön?
Semmi olyat nem mondtam amit nem lehet de nem engedi elküldeni a kommentet!!
Mér van ez?

Virág et. 2012.04.30. 12:28:32

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): De ki védi Fletót? Én csak a népszaván olvastam mosdató cikket, a nol, az atv.hu, az index, az indexes blogok (vincent, varanus) elég egyértelmű véleményen van. És az nem a mosdatás.

Amúgy meg, ahogy már írtam is, miattam bármi lehet Ferenccel, ma már nem meghatározó figura, nem vezére ő semminek.

kifordított nagyanyó 2012.04.30. 12:33:15

Bazd meg! Mi a faszért nem lehet leírni egy régi film címét ide???
Na szóval ez az egész olyan,mint a dollár... papa,hogy mindenki benne van.

kifordított nagyanyó 2012.04.30. 12:33:49

Végre hagyta leírni!
Na viszlát.

medvemellszobra 2012.04.30. 13:18:20

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): @Virág et.: Virág, ő igenis számít még, nem azért, mert bárki szeretné, hitelesnek tartaná, vagy komolyan venné, hanem mert:
1. ő erőlteti izzadságszagúan, hogy fogadja már el a nép őt, mint a demokratikus értékek erkölcsös, meghatározó védelmezőjét.
2. Miközben azt sem veszi észre, hogy már a puszta közéleti-politikai léte is alibi a jelenlegi kormány minden baklövésének, kommunista-feudális építkezésének, lopásának.

www.szuveren.hu/tarsadalom/gyurcsany-bizonyitvanya

Jó publi, bár Fletó van akkora barom, hogy ő ne mondjon le a mandátumáról, közéleti és politikai szereplésről, akkor is, ha kiderül, hogy csalt a szakdolgozatával. A demokráciának eddig is csak úgy segített, mint a sportszeletes csávó.
Még kiderül, nagyon max. péntekig van ideje megtalálni a dolgozatát, és bizonyítani, hogy ő írta, védte, lábjegyzetelte. :) Nem lepne meg egy kicsit sem, ha csalt. Egy brancs.

medvemellszobra 2012.04.30. 13:27:10

@kifordított nagyanyó: ha Firefoxot használsz, tiltsd le az automatikusan beépülő NER-plugint! :D

medvemellszobra 2012.04.30. 16:10:35

@abschattung: Egy brancs... MSZMP - KISZ :D:D:D

"Ha egyszer lesz egy rendszerváltás, ez a blog lesz a vádirat."

www.pecsistop.hu/velemeny/eloszor-schmitt-majd-gyurcsany-tamadnak-a-posztkommunistak/1032813/

Nyuggervadász 2012.04.30. 22:09:14

@Vidéki:
Több napot külföldön töltöttem, de hazaérkezésem után azonnal a te kommentjeidet kerestem (és mindig ezt teszem, ha röhögni akarok!). Ilyen kapitális barmot, mint te, ritkán látni.
Egy jó tanácsot azonban fogadj el: ha már "hozzászólsz" egy témához, próbálj észérvekkel operálni,
(tudom, a te szellemi qualitásod ismeretében ez nagy kérés!), de ne hozz fel "példákat", mert szerencsétlen módon, mindig olyanokkal próbálod nyomatékosítani mondandódat, amelyek még köszönő viszonyban sincsenek az adott témával. Így, még röhejesebbé teszed magad!
Hidd el, "főnökeidnek" untig elég, ha naponta ötször fényesre nyalod a seggüket, nem kellennek
plusz erőlködések... A "hűségbónuszokat" így is megkapod tőlük. Hiába égeted magad tovább,
újabb hűségpont nem jár! Apropó, hűségbónusz! Miben kapod? Bözsi kártyát ne fogadj el, mert azok a szemét CBA-s fiúk aljas módon, magas "felárral" dolgoznak!

Megdobbent 2012.05.01. 02:42:23

Ha tehat a fidesz ellopja (de szo szerint) a helyi gazdaktol komplett Fejer megyet, akkor vilagos, hogy Gyurcsany (senki altal nem latott/elemzett) szakdolgozata a vilagos ellencsapas.
Na akkor bar pusztaba es istentelen ostobaknak orditom, de hipotetikusan tegyuk fel, hogy Gyurcsany egy az egyben masolta, sot agyonvert valakit a szakdolgozataert. Ezt veve alapul kernek valaszt smitpaca es Gyurcsany tekinteteben az alabbiakra:

- Gyurcsany a nevet hamis dr-el kiegeszitve hany olyan torvenyt irt ala, ami hatarozottan karositotta a magyar allampolgarokat es nevetsegesse tette Magyarorszagot a civilizalt nemzetek szemeben?
- Gyurcsany a masolt/hamis/rabolt szakdolgozataval miert tudta 180-on tartani a CHF-et?
- Gyurcsany, az ordogtolvalo a benzint lelopta 297-re, bezzeg most jobb

Meg egyaltalan, kell nekem ilyeneket kerdeznem? :/ Pfij.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.05.01. 10:39:48

@Megdobbent: Nem ellencsapás. Mindkettő vastagbőr. Bár Fejér megye területének kijátszása a haverok felé magasan nagyobb, mint Gyurcsány esete a szakdolival, de az sem elhanyagolható. Itt nem a vagy-vagy, hanem az is-is szerepel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.05.01. 11:22:09

@abschattung: Egyszer írta Zero,hogy lehet hogy a fidesz beépített embere.
@Megdobbent: Az a baj,hogy amit felsoroltál,még arról is a fecó tehet,mert részben miatta lett kétharmada a másik rohadék bandának.:))

loop80 2012.05.01. 13:07:26

@ketroot:

OFF

A Cozma-ügy ítéletéhez kapcsolódóan:

Ha valaki szórakozni megy, miért visz magával kést? Én olyankor csak pénztárcát, lakáskulcsot és telefont tartok magamnál (esetleg BKV-bérletet, ha viszonylag messze megyek).

A fentihez hasonló esetekben NÁLAM súlyosbító tényező volna (mondjuk + 5 év), ha valaki késsel megy szórakozóhelyre. Az meg pláne, ha használja is!!!

Sztojka 2 év múlva szabadulni fog. Szerintetek megváltoznak addigra a szórakozási szokásai?

Durva ilyesmit leírni, de Magyarországon már nem cigányprogram kellene, hanem cigánypogrom... A multikulti Nyugaton sem működőképes, ne is áltassuk magunkat.

Igazuk volt a rómaiaknak: "Hasonló a hasonlónak örül".

dr. Aullah 2012.05.01. 16:46:39

Durva hétvége volt, remélem lesz jó sok poszt holnap. Zéró? Palmi?
Pl itt a kedvencem, hogy gyurcsány plagi... ja bocs, nem szabad leírnom, mert kiperel a nemlétező vagyonomból.
index.hu/video/2012/05/01/gyurcsany_majus_1/
Akik a videón szerepelnek... azokat mind.... durr durr, ha értitek mire gondolok.

Vidéki 2012.05.02. 10:05:07

@dr. Aullah:

Írod: "a bocs, nem szabad leírnom, mert kiperel a nemlétező vagyonomból"

Ehhez viszont Gyurcsány több milliárdos vagyona, amit a rendszerváltás hajnalán kapcsolati tőkéje felhasználásával, az "eredeti tőkefelhalmozás" technikájával szerzett meg, neki minden lehetőséget a kezébe ad.

József Atilla írta régen:

"A "jogállamban" a pénz a fegyver..."

„A hadviselés itt ma más,

A hős a kardot ki se rántja,

Bankó a bombarobbanás,

És mint fillér száll szét a szilánkja.”

tulajdonnélkülitulajdonos 2012.05.02. 10:57:34

Nem értem mit kell ezen felháborodni. Tipikus orgazdatársadalmi jelenség. Tegnap neked, ma neki. Mint a hiénák, egytől egyik büdősek, de melyik csapat van többen. Most ezek. Tegnap a sógoruk. Itt az a felháboritó, hogy az Esterházyaknak semmi nem jutott a tulajdonukból.

ketroot 2012.05.02. 16:43:34

Gyerekek, ez az igazi komcsitempó:

napraforgoblog.blog.hu/

Hát nem kreáltak egy blogot is hozzá? Undorító.

Zuzu Petals 2012.05.02. 17:33:34

@ketroot: Iszonyat, bazmeg! Nem jutok szóhoz. Az MTI átvesz egy blogbejegyzést egy olyan szerzőtől, aki ma regisztrált, ma csinálta a blogját meg az első és egyetlen bejegyzését.
Hányinger!
Legalább előkészítették volna 1-2 hétig. Számomra ez az eltelt 2 év leggusztustalanabb húzása eddig.

Horizont 2012.05.02. 20:04:28

Fejér megyét most már aztán úgy kipipáltuk, több napon keresztül:)))
Mire megemésztettük már itt is van a válasz ( @ketroot: ) ami még borzasztóbb.
Mennyire néznek hülyének minket???? Jelzőt se lehet erre találni......

medvemellszobra 2012.05.02. 20:46:51

@ketroot: @Zuzu Petals: @Horizont: Most meg mi a baj? Le van papírozva, ez a lényeg mindenhol, nem? :D A blog és a poszt előbb volt a neten, mint a cikk, és minden médium meríthet blogokból. :D:D:D:D:D
Tudjátok, annyi baromság, arcátlanság, szemétség, genny-mocsok jut minden hétre, hogy nem éri el az ingerküszöbömet egy ilyen. Tényleg. Ez szomorú, de tényleg nem...

UI: Kezdem azt hinni, hogy az "elitünk" részéről ez valamilyen tudatos stratégia része.

medvemellszobra 2012.05.02. 20:58:17

@ketroot: komcsitempó.
A mesémben is megírtam, hogy a legjobb lenne a Pártnak logo-t váltani. Vagy az országnak címert. Merjünk nagyot álmodni!
Sarló és kalapács fölött egy arany narancs. Mindez a régi, pajzsos háttérrel. A nemzeti mottó alatta: "Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk."

Hm. A valóság felülmúlhatatlan. Narancs gömbön sarló és kalapács. Valami ilyesmi, csak búzakalász nélkül:

www.diosdifidesz.hu/hirek/2011/12/08/husz-eve-omlott-ossze-a-szovjetunio/

És a diósdi szervezet honlapján találtam, zseniális, a valóság tényleg lepipálhatatlan! :D:D:D

tintamin 2012.05.02. 23:35:02

Nem értem, mi a probléma.
"Ne mi nyerjük a legnagyobbat." Ők nyerték? Nem. Nahátakkor?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.05.03. 06:48:28

@abschattung: Az Orbán első kormányzása is ilyen volt.

Mikor 7 évvel később kérdezték a fiatalok, hogy mi volt a gondom a jólkormányzással, nem tudtam fölsorolni a napi akárhány botrányt, amit a négy év alatt egymásra lapátoltak.

Bezzeg a Horn érát egy mondattal le lehetett húzni a klotyón - Bokros csomag volt és Tocsik.

Asszem már most bajba lennénk, ha Viktor két évét kéne ilyen szépen leírni.
Minden napra új mese.

süti beállítások módosítása