Matolcsy és Rogán 300 milliárdos munkahely-teremtési csomagot jelentett be.
Ugyan tegnap még azt mondta, hogy a "költségvetés már így is okot ad az optimizmusra, mivel 2013 végére 200 ezerrel lesz több munkahely a ciklus elejéhez képest. Igaz, mindezt a közmunkaprogramra építik, amelybe jövőre már 300 ezer ember vehet részt. Matolcsy szerint ugyan vannak, akik lebecsülik, hogy 47 ezer kapnak a közmunkások, de szerinte ez lényegesebben magasabb, mintha valaki segélyben részesülne. Rádásul ezzel „megízleli a munkát”, és így tovább megy az üzleti szektorba."
Ezek szerint mégsem szivárognak el a közmunkások az üzleti szektorba.
Nem is ez a lényeges, hanem hogy honnan szedik össze ezt a 300 milliárdot.
Szóljon, ha értitek, de szerintem az Unortodox Nagymester megint nagyot alkotott:
"A foglalkoztatást segítő, 300 milliárd forintos program egyik lába, hogy kiterjesztik az MNB pénzügyi műveleteire a tranzakciós illetéket; ezzel 100 milliárd forintot biztosítanak a programhoz, és ugyanennyit tesznek hozzá a Magyar Államkincstár keretében végrehajtott pénzügyi műveletekre kiterjesztett egyezrelékes pénzügyi tranzakciósilleték-bevételből.
További 100 milliárd forintot úgy biztosítana a tárca, hogy a jelenleg összesen 320 milliárd forintos költségvetési tartalékból 100 milliárd forintot venne kölcsön. A tartalékból azért vesznek kölcsön, mert reményeik szerint a jövő évben már csökkennek az állampapírhozamok, és ezzel csökkennek a kamatkiadások is. Számításaik szerint 150 milliárd forinttal kevesebb kamatkiadása lesz az államnak a benyújtott költségvetéshez képest. Ebből tesznek 100 milliárdot a munkahelyteremtő csomagba, de később visszapótolják az év során a tartalékot. Tehát a tartalék szintjét nem érinti az év során."
A tartalék azért tartalék, hogy elköltsük. Minden világ és eurógazdasági mutató azt mutatja, hogy nyugodtan neki lehet állni elkölteni a tartalékot. Elvégre mi vagyunk Európa tündérmeséje.
A tranzakciós adó pedig a következőképpen alakul át:
- Megmarad a bankadó fele
- 6000 forintos adóplafont kap a tranzakciós adó, így csak 140 milliárd bevétellel számolnak
- a készpénzbefizetés adómentes marad
- nem kell adózni majd az értékpapírszámlán végrehajtott tranzakciók után, vagyis például akkor, amikor valaki részvényt vásárol vagy befektetési jegyet vesz (na, ez sokunkat nem érint)
- Magyar Nemzeti Banknál végrehajtott pénzügyi tranzakciók megadóztatásából 120 milliárd bevétel
- az Államkincstár pénzügyi tranzakciónak megadóztatásából 115 milliárd bevétel, de Fidesz azt kéri, hogy "a nyugdíjak és a családtámogatások, a családi pótlék, a gyes és a gyed folyósítását ne sújtsa a pénzügyi tranzakciós illeték". Akkor vajon mi marad? A közalkalmazottak bére?
Matolcsy elárulta, hogy "az érintett intézmények kiadáscsökkentéseként lehet felfogni. Mivel az MNB-elnökével nem egyeztettek, ezért számukra egyelőre kérdés, hogy áthárítja-e a bankokra ezt a veszteséget vagy sem. Mint mondta, amennyiben nem hárítja át, akkor a veszteség 2014-ben jelentkezik a költségvetésben. Vagyis egy meglehetősen bonyolult művelettel az állam magától szedi be a tranzakciós adó egy részét."
Nyilván nem kell tárgyalni, egyeztetni a jegybankelnök úrral, amikor az IMF-tárgyalások egyetlen feltétele a jegybank függetlenségének a biztosítása, erre Matolcsy csuklóból megadóztatja az MNB-t. Meg saját magát, vagyis az Államkincstárt.
Az biztos, hogy nem tankönyvből dolgozik a Mester, de ezt egyszer majd megírják, bestseller lesz, és tanítani fogják ...
Az utolsó 100 komment: