Skip to content


       Szűrés lista

Őselemek az új logók

Új arculatot és logókat adtak az MTVA csatornáinak:

"Egy innovatív megoldással valamennyi nézőnk szereplőjévé válhat műsorainknak, vagyis a televíziózás közösségi cselekvéssé válik. A közmédiában egy közösség alkotó személyiségének tekintjük a nézőt. Arra fogunk törekedni, hogy az internet, a webkettő és az applikációk világával a fiatalokat is elérjük. Olyan tartalmat állítunk elő és juttatunk el a fiatalokhoz, amelyek alakításában személy szerint rájuk is számítunk. Milliók érezhetik meg, hogy a televízió nem tőlük távol létezik, hanem velük együtt válik teljessé. Ez a mi missziónk, a közösségi televíziózás és rádiózás megteremtése:

Az arculatot egy letisztult képi világ jellemzi, amely a természetből indul és mindennapjainkból is merít. A négy őselem - a tűz, a víz, a föld, a levegő - , vagyis az élet jelenik meg a szimbólumokban. A logók alapja a kör. Ez az ősi, szakrális jel a végtelen egység, a folyamatosság, a teljesség szimbólumaként évezredek óta jelen van az egyetemes emberi kultúrában" -  Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója.

"A közmédia a képek mögött egy filozófiát és egy értékválasztást is képviselni kíván. A képi elrendezésről szólva azt mondta, az aranymetszés ősi arányrendszere alapján készült, a teret a Leonardo által ábrázolt vitruviusi arányok szervezik, de a tervező a természetet is segítségül hívta akkor, amikor a Fibonacci-számok alapján rendezte be a képeket." - szintén Böröcz.
    
A nézők számára péntektől látható logókat egy performance keretében mutatta be a közmédia.
Nincsenek szavak:




A logók a Médiafika blogról:
logó.jpg
És Szarvas mester máris átalakította egy kicsit, így azért már valósághűbb:

szarvas.jpg

Címkék: média mtva

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr294675232

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Villanyszerelők tervezték a közrádió és a köztévé új logóját 2012.07.24. 21:50:55

Megint megújult a közmédia arculata. Az új logókat az áramkörök tervezésénél használt kapcsolási rajzokról lopták. A logókat kedden parformansz keretében mutatta be az MTVA. Van itt pénz, kéremszépen, ha meg hülyeségekre kell szétszórni, akkor meg plán...

Trackback: Villanyszerelők tervezték a közrádió és a köztévé új logóját 2012.07.24. 21:47:56

Megint megújult a közmédia arculata. Az új logókat az áramkörök tervezésénél használt kapcsolási rajzokról lopták. A logókat kedden parformansz keretében mutatta be az MTVA. Van itt pénz, kéremszépen, ha meg hülyeségekre kell szétszórni, akkor meg plán...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

el Tiburón 2012.07.24. 15:49:07

mennyibe került? mármint magyar forintban értem a kérdést, nem az a gép előtt töltött 4 perc érdekel...

Transylvanianmixedgrill 2012.07.24. 15:51:04

Húúú, ez kísértetiesen hasonlít, és legalább akkora hatttttalmas kreatív gondolat, mint az Magyar Nemzeti Bank botrányosan kreatív logoja. ( www.mnb.hu )Az mennyibe is került az adófizetőknek? És ez?

Novbert 2012.07.24. 15:52:02

Nagyon remélem, hogy ez komoly, mert viccnek elég durva lenne.

Geza 2012.07.24. 15:53:29

Ez most komoly? Már megint egy kétperces óvodásfirkáról próbálják bemagyarázni, hogy művészet? Megint egy háromvonalas izéről megy a tájszépészeti szájtépészet meg a műelemzés?
Most őszintén, kit akarnak hasba akasztani ezzel a misztikusztikus verbál-maszturbációval?!

A legutolsó, legunalmasabb megbeszéléseken konstruktívabbat firkálgat a füzetébe egy személyzetis gyakornok, bazmeg. Utoljára ilyen művészeti remekművet ma reggel láttam, de le is húztam azonnal.

Faszkivan azzal, hogy ilyen hülyeségekre van pénz, miközben mindenhonnan meg úgy lopkodják összefele.

És non plus ultra, magam előtt látom ahogy ezen fantasztikus 'művészek' a fárasztó nap végén a romkocsmában összefutnak az MNB logóját tervező ún. 'stúdió' ún. 'munkatársaival', és versenyeznek, hogy ki tudja a legrövidebb idő alatt a legtriviálisabb banalitást összetoszni, amit még meg lehet vetetni valami kúrmányhivatallal.

Legalább tennék ki nyíltan a brokit, és ne magyaráztatnák milliókért, hogy az márpedig furulya...

Transylvanianmixedgrill 2012.07.24. 15:54:19

Aszem amúgy az év bullshitje az mégis csak ez:

"A logók alapja a kör. Ez az ősi, szakrális jel a végtelen egység, a folyamatosság, a teljesség szimbólumaként évezredek óta jelen van az egyetemes emberi kultúrában"

Számomra a kör inkább az üres halmaz, azaz a NULLA jelképe... ;)

jani888 2012.07.24. 16:04:09

Nekem teljesen megfelelt, minden cifrázás nélkül a Kossuth Rádió ,a Petőfi Rádió ,a TV 1 stb...Ez a sok szar semmi eredményt nem hoz..Azon kívül persze ,hogy eltart egy csomó magas jövedelmű ,-hú de kreatív vagyok , -faszfejet.

Steerio 2012.07.24. 16:06:34

@Geza: hogy bocsáss már meg, azokba a romkocsmákba inkább igazi tervezők meg művészek járnak, akik egyszerűen teszik a dolgukat a magánszférában, a húsosfazéktól általában távol; másrészt a vezér unokatestvérei és azok ángyai, akiket én emögött a szar mögött sejtek, na ők viszont pont nem.

Q-in-Law 2012.07.24. 16:14:10

Mennyibe került ez, Safranek?

Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány] 2012.07.24. 16:32:28

Szánalmas cikk.

A Varánusz című blog minősíthetelen írásaival kapcsolatosan egyszer már bővebben kifejtettem, hogy miért születnek az ilyen semmitmondó írások.

"Ennek a cikknek a gondolatai – hasonlóan a többi blogketreces íráshoz – nem azért születtek, hogy belőlük az olvasó valamiféle tanulságot vonhasson le, vagy másként fel nem fejthető finom összefüggéseket, tényeket fedezhessen fel. Ezeknek az összefüggéstelen és reménytelenül összegubancolódott, tartalom nélküli írásoknak egy céljuk van: "a rosszul élünk" érzést beleplántálni a közvélekedésbe, általánosan érvényessé tenni azt a gondolatot, hogy "rossz irányba mennek a dolgok".

A Vastagbőr is erre lett felbérelve. Hangulatrontásra.

Szerintem a Vastagbőrt a Strabag pénzeli.

Kandeláber 2012.07.24. 16:38:07

Nem tudom, mikor lett a Kossuth rádióból mr1, a Petőfiből mr2, és mikor tűntek el a szünetjelek?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.24. 16:44:19

Fúvaze, ezt a bullshitet. Nem a logótól néz TV-t a nép, hanem a jó műsortól, idióták.

"Arra fogunk törekedni, hogy az internet, a webkettő és az applikációk világával a fiatalokat is elérjük."
Kötelező divatszavak kipipálva.

Mennyibe került az új arculat?

Noname Watanabe 2012.07.24. 16:44:43

A dizájnerek nevében kikérem magamnak, ez mellébeszélés, csúsztatás, szövegből való kiemelés - a hiperkreatív új logókat 14 napig kotlotta a FIDESZ-frakció, napi ötmilliós anyagköltséggel, plusz amortizáció.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.24. 16:47:16

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]: Nyilván, 2010 előtt meg a Közgép pénzelte :D

Kicsit túlparázod.

2012.07.24. 16:47:20

S ehhez külön ilyen díszer csilivili sajtótájékoztató is dukál? Miért nem írtak ki pályázatot? Mármint egy rendeset a nézők számára. Az olcsóbb lett volna.

InTheGajd 2012.07.24. 17:08:19

Fölösleges írni bármit is, két okból. Első, hogy az előttem szólók már megtették, másodszor meg kimoderálnának. De azt akkor is leírom, hogy ez már vicc! Egy ilyen felvezető után azok a logók ütöttek, kör és vonal(ak)... Gondolom, hogy valami 1 hete alakult adóparadicsomban bejelentett cég készítette 150 millió Ft-ért.

dobzse.laci 2012.07.24. 17:10:36

ómájfaszom ezmiez.
Okos emberek azt beszélték, ha egy logóról beszélni kell, akkor az már mehet is a kukába.
És tényleg.
De ez a sajttáj... dulva.

Azért van egy kis hiányérzetem:
Gyúcsáány ettás már le van szarva? Hát az emmúúútnyócév?
Trehány banda!!!

uniplet 2012.07.24. 17:13:26

@Transylvanianmixedgrill:
Jaja, és még azt is felosztották egymás közt!
:)

uniplet 2012.07.24. 17:14:41

@Q-in-Law:
Ti.. há.. hú... há....
....millió

Virág et. 2012.07.24. 17:21:57

@tdk.112: Egy darabig én is gondolkodtam rajta, mert ma sajnos vannak ilyen képességű medvebocsok mindenféle színészkedés nélkül is, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy csak trolling. A szerelmeslevele Orbán Viktorhoz győzött meg a végén.

Transylvanianmixedgrill 2012.07.24. 17:27:25

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]:

Kedves Stefánia kiassszony!

Önnek tökéletesen igaza van, az új közszolgálati logok-ra tekintve sokkal vidámabb dolgok kellenének hogy eszünkbe jusson, mint azt a vastagbőr aljasan sugallja.
Én például ha ránézek az m1 logo-ra, rögvest eszembe jut a pina.

No nem a hagyományos pina, hanem az Öné: tudja, a fapina... :P

Módfelett Kényelmetlen 2012.07.24. 17:28:57

ha 20 millió alatt volt az nem számít, mert kerényi óta tudjuk, hogy 20 millió az semmi

labrabbit 2012.07.24. 17:36:07

Az őselem szimbolikát a hermetikusokkal is összekapcsolhatjuk, s csak egy lépés a szabadkőművesek és egyéb összeesküvők. Nem lesz ebből baj?

Transylvanianmixedgrill 2012.07.24. 17:42:56

Amúgy a tévében másféle logókat is mutattak.

Például ezt itt:

mtva.hu/images/gallery/arculat/20120724_performance/20120724_arculat_12.JPG

Találós kérdés: honnan ismerős ez?

(Megoldás: 90 fokkal elforgatva... www.theandroidsoul.com/wp-content/uploads/2012/03/beats-audio-logo.jpg?9d7bd4 )

dr. Aullah 2012.07.24. 17:47:08

Miközben néztem a videót, az a kép volt előttem, hogy egy politikus, egy ablakból szórja ki az állam pénzét a lent álló haveroknak. :D
Szerintem nagyon gáz, ahogy az mnb-s is.
Ma néztem a Mr. Monk Paints His Masterpiece részt. Még az is hihetőbb volt, mint ez.

nemkomplett 2012.07.24. 17:55:40

Nem nézek TV-t ezért nem tudom, hogy milyen volt eddig a logó, de szerintem nem kell feltétlenül ekézni ezeket az újakat, csak azért mert a közmédia olyan amilyen. A kommunikáció az tényleg szánalmas, hogy menyibe került az megint más lapra tartozik. Kellene tudni milyen ismérvei vannak egy logó vagy egy arculat megtervezésének, utána szaktekintélynek feltűnni, a végeredmény megítélése természetesen ízlés kérdése. Azt hiszem ebben az országban nem lehet semmiről egy szót sem ejteni anélkül( legyen az tényleg bármi), hogy ne legyen benne elmútnyolcéveslopásosoligarházósvérnarancspüré. Magam részéről kedvelem a "less is more" alapokon működő megoldásokat, és ennek ellenére nem szeretem a Fideszt. (na ezt rakd be egy skatulyába) Akinek meg nem tetszik az csináljon jobbat ugye.

ketroot 2012.07.24. 17:58:29

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]:

A zsidók.

Azt hittem, hogy ez elég világos neked.

vizsla_barat 2012.07.24. 17:58:55

ki kell kerni a szerzodest a marketingkutatastol a designstudio megbizasaig majd szarra perelni az MTV-t.

uzrksghfskbuzs (törölt) 2012.07.24. 18:17:15

@nemkomplett:
"szerintem nem kell feltétlenül ekézni ezeket az újakat, csak azért mert a közmédia olyan amilyen"

Szerintem senki nem azért ekézi, mert "a közmédia olyan, amilyen", hanem mert egy óvodás is szebb logókat tud a homokba pisilni. De lehet, hogy egy kutya is.

hardenberg 2012.07.24. 18:26:45

Nahát, hogy Virág elvtárséknak mire nincs idejük?

2012.07.24. 18:34:06

Talán inkább be kéne zárni az MTVA-t, mert ezt a sok szart már lassan senki nem nézi.
A normális embereknek hányingerük van a seggnyalástól és a kormány dicsőítésétől, a "zelmúltnyócévből" és a hazudozásból..
Közben "utólérjük" Zimbabwe-t vagy Csádot!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.24. 18:38:26

Nekem erről a Kör című film jut eszembe...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.07.24. 19:03:26

Elcsépelt szólam, de "ezérttartittazország". Ilyen baromságokra költik az adófizetők pénzét, gratula. Mennyi lóvét is kap a közmédia egy évben?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.07.24. 19:34:32

Tök jó, meg is van az új logóm :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.07.24. 20:03:25

Ez erősen emlékeztet erre a bullshitre:
"A "H" nemcsak egy betű. Sokkal több. Egy speciális forma. Kapcsolódási pont, ahogy a két párhuzamos, függőleges vonalat egy vízszintes köti össze. Egységbe szervezi. Integrálja. Nem is gondolnánk, hogy hány olyan szerkezet van, amely tiszta "H"-formán alapszik. Pedig csak körbe kell néznünk: a Margitszigeten a padok, a Lánchíd vagy a kéttornyú épületek, mint a jáki templom vagy a váci székesegyház".
Ugye ezzel a kreatív anyaggal nyert milliárdokat anno a Happy End.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.24. 20:13:46

@Link Elek: Az a LOL, hogy 3 éve még a szoci fanok mondogatták ugyanezt :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.07.24. 20:26:34

Aztakurva, van egy másik videó is, ez a színtiszta beszarás. Hogy nem röhögték el az újságírók?!

AtiSnatch 2012.07.24. 20:42:51

@Tickitucku: a terveket lehet ,hogy annyiért csinálták, de a kivitelező kevesebbet kapott :D
@Q-in-Law: Te honnan tudod, hogy Safranek is ott volt? :D
Egyébként lesz időtök megcsodálni az összes szobrot, ródsó is lesz :D

rolika 2012.07.24. 21:05:28

Előbb-utóbb vér fog folyni.

Secnir 2012.07.24. 21:27:47

nem lenne egyszerűbb beleírni a költségvetésbe, hogy Béla kap 50 millió forintot, mert csak?
és nem kellene hergelni a pórnépet ilyen faszságokkal? ráadásul minden maradhatna a régiben?

AtiSnatch 2012.07.24. 21:36:43

@Secnir: és a népnek a cirkusz hol marad? u.i.:kenyér már nincs

Bee-zony 2012.07.24. 22:37:32

Amint azt az általános iskolából tudjuk, a pina jele a kör, a faszé pedig az egyenes. Őselemek, kétségkívül. Most már azt is tudjuk, hogy egyesek a '70-es évek általános iskolai színvonalánál tartanak 2012-ben. Sógor-koma-haver lopcsencsórban viszont világszínvonalon, ugye? Basszátok meg – őket egy féltéglával, és más repülő műtárgyakkal, mint pl. egy Boeing, tisztán a művészet jegyében. Az sem baj, ha harcművészetnek hívják.
A rothadás egy kis darabja ismét, az entartete kunst, a degenerált zsidók „művészete”, amiben aztán tényleg benne van az egész lényük.
Ha minden más rendben lenne... Mint például hogy szépek a nők, és jók a férfiak, mint férj és feleség is, és mindegyik családnak van 3-4 gyermeke, és mosolyognak, és túlélnek mindent és mindenkit... De nem. A legnagyobb baj az, hogy a fontos dolgok sincsenek rendben.
De ez nem csak Magyarországon van így, és már kezdem unni, hogy csak annyi változás történt az életemben, hogy az egyik liberális városból egy másik liberális városba költöztem át, ahol ugyanúgy megvannak az életrontó alapproblémák, mint pl. a szenvedélybetegek növekvő száma, és ezzel együtt a liberális szavazóké is, és az utcán élők, a kéregetők, a bűnözők növekvő száma... és itt is minden fontosabb a fehérek többségének, mint a gyermek. Ráadásul itt gyorsabban történnek a dolgok, mint Magyarországon, beleértve a társadalmi hanyatlást is.
Különböző gyümölcsök, az alma, a körte, a narancs, különféleképpen pusztulnak, rothadnak... Viszont a lényeg az a közös vonás, hogy mindegyik pusztul. Kanada jelenlegi cigányai a mexikóiak, akik pl. a drogterjesztés apropóján vannak itt, amely drogokra a fiatalok egyre nagyobb számban vevők, és persze ebben a liberális városban sem látszik semmi komoly hatósági fellépés ezek ellen.
Tehát egyre kevésbé megoldás az, ha valaki áttelepül a nyugati világ egyik városából a nyugati világ egy másik városába, mert az hiába nem narancs, hanem alma vagy körte, rothad az is. Így megismerheti a rothadás egy másik módját, ami igen tanulságos, de mi van ez után?
Az a felismerés, hogy nem annyira a költözködés, hanem inkább a rothadás elleni szer a megoldás a problémára. Akkor is, ha ez a legnehezebb. Valamint hogy a nyugati világ bármely részén ezen érdemes dolgozni.

Amint azt az általános iskolából tudjuk, a pina jele a kör, a faszé pedig az egyenes. Őselemek, kétségkívül. Tehát egyesek a '70-es évek általános iskolai színvonalánál tartanak 2012-ben. Sógor-koma-haver lopcsencsórban viszont világszínvonalon, ugye? Basszátok meg – őket egy féltéglával, és más repülő műtárgyakkal, mint pl. egy Boeing, tisztán a művészet jegyében. Az nem baj, ha harcművészetnek hívják.
A rothadás egy kis darabja ismét, az entartete kunst, a degenerált zsidók „művészete”, amiben aztán tényleg az egész lényük benne van.
Ha minden más rendben lenne... Hogy szépek a nők, és jók a férfiak, mint férj és feleség is, és mindegyik családnak van 3-4 gyermeke, és mosolyognak, és túlélnek mindent és mindenkit... De nem. A legnagyobb baj az, hogy a fontos dolgok sincsenek rendben.
De ez nem csak Magyarországon van így, és már kezdem unni, hogy csak annyi változás történt az életemben, hogy az egyik liberális városból egy másik liberális városba költöztem át, ahol ugyanúgy megvannak az életrontó alapproblémák, mint pl. a szenvedélybetegek növekvő száma, és ezzel együtt a liberális szavazóké is, és az utcán élők, a kéregetők, a bűnözők növekvő száma... és itt is minden fontosabb a fehérek többségének, mint a gyermek. Ráadásul itt gyorsabban történnek a dolgok, mint Magyarországon, beleértve a társadalmi hanyatlást is.
Különböző gyümölcsök, az alma, a körte, a narancs, különféleképpen pusztulnak, rothadnak... Viszont a lényeg az a közös vonás, hogy mindegyik pusztul. Kanada jelenlegi cigányai a mexikóiak, akik pl. a drogterjesztés apropóján vannak itt, amely drogokra a fiatalok egyre nagyobb számban vevők, és persze ebben a liberális városban sem látszik semmi komoly hatósági fellépés ezek ellen.
Tehát egyre kevésbé megoldás az, ha valaki áttelepül a nyugati világ egyik városából a nyugati világ egy másik városába, mert az hiába nem narancs, hanem alma vagy körte, rothad az is. Így megismerheti a rothadás egy másik módját, ami igen tanulságos, de mi van ez után?
Az a felismerés, hogy nem annyira a költözködés, hanem inkább a rothadás elleni szer a megoldás a problémára. Akkor is, ha ez a legnehezebb, és hogy a nyugati világ bármely részén ezen érdemes dolgozni.

Buddha-tapasztalat: amikor valaki bejárja a fél világot, vagy az egészet, és megérti, hogy a mennyországhoz képest csak rossz és még rosszabb helyek léteznek a Földön. Ennél még jobb a megtapasztalás nélküli megértés: gyorsabb, és az intelligencia szempontjából is jobb. Kételkedőknek, ellenőrzőknek, átélni vágyóknak persze jobb a megtapasztalás, mert minden dolog közül az a legmeggyőzőbb.

Kanada-tapasztalat: mosolyogj, és él túl mindent és mindenkit.

Bee-zony 2012.07.24. 22:40:24

Elnézést a duplázásért, ez most így sikerült.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.07.24. 23:34:11

Ez viszont tényleg kreatív:
kepviselofunky.blog.hu/2012/07/23/ki_a_legviccesebb_oligarcha

DDD

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.07.24. 23:44:10

Nem úgy van, hogy egy logonak esetleg utalnia kéne arra, amit szimbolizálni óhajt, egy tévés logonak meg ezeken felül nem árt kifejezőnek is lennie? Csak mert hogy a geometriai minimál-maszturbálások után a pusztaegresi Mari néni nem fogja felismerni a tévéjén a közszolgálatit, az tuti. Ráadásul a tévésekben még csak látok logikát (egy vonal - egyes, két vonal - kettes, a hullámért meg már lassan a tenger is jogdíjat fizet a Duna TV-nek), de a rádiósok aztán tényleg szarra se jók...

Viszont legalább hátradőlhetnek, hogy még egy szocilibsi hagyatékot átdizájnoltak, és eltakarítottak a Föld színéről... Ma is érdemes volt felkelniük...

NextGeneration 2012.07.25. 01:57:20

A tutit megvallva, ezek a logók simán elmennének egy önkényuralmi jelképrendszernek...

Megdobbent 2012.07.25. 03:01:41

0 0 0 0 0 0 0
Nekem eddig is ezt szimbolizaltak, most mar konkretan es buszken hirdetik is. Na bravo, ez mar valami.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.25. 05:51:48

Különben tényleg. Most ettől többen fogják nézni a színvonaltalan műsorokat?

@Megdobbent: A vagyonodat szimbolizálják.

PC Plum 2012.07.25. 08:00:48

Én egyszerűen nem találok erre szavakat, de ahogy olvastam a kommenteket, a lényeget már többen is megírták. Pl, hogy ez egy nagy 0, azaz nulla. És ezért még valaki(k)nek sok pénzt is adtak....Szerencsére nem nézem ezeket az adókat, de nemcsak ezeket nem, így nem ér az a jellegű "szennyezés", amely ezekből a csatornákból árad.

Virág et. 2012.07.25. 08:16:01

Olvasva Böröcz hagymázas agymenését azon gondolkozok, hogy ezek vajon mit szívhatnak. Gyuri, Kövér és a Kedves Vezető után ez már a sokadik pártkáder, akinek látszólag teljesen elmentek otthonról. Fibonacci meg aranymetszés meg Da Vinci? Este Dan Brownt olvasott trip előtt?

Jó érzés tudni, hogy a 70 milliárdunkat jó helyre teszik és értelmesen használják fel. A második videó simán elmenne egy Vidám Vasárnap epizódnak is.

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.07.25. 08:38:02

A logók, Nádasdy ügynök elvtárs közszolgálati fosgyárához tökéletesen illenek, az ott készített tartalmakkal a legteljesebb mértékig koherensek.

Objektíven utalnak az ott elkészített médiatermékek színvonalára, és különösen jól reprezentálják a megcélzott nézőközönség értékítéletét ezekről a médiatermékekről: a 0 tökéletesen szimbolizálja ezek hasznosságát, relevanciáját, pártatlanságát: általában megtestesíti a mai magyar közszolgálatiság "pontszámát".

Úgyhogy ezek a logók nagyon is helyén vannak, más kérdés, hogy esetleg egy hűtlen kezelést nem-e lehetne nyakába varni a megrendelőnek.

Le_Penseur 2012.07.25. 08:59:13

Arra senki sem kapta fel a fejét, hogy már nem közszolgálati rádióról és tévéről, hanem KÖZÖSSÉGI rádióról és tévéről van szó? A közszolgaiság már rég ment a levesbe, most már a nevükben sem viselik ezt a meghatározást!

A verbális ömlengést a webkettő és az applikációk világáról meg a négy őselem szakrális jelentőségéről bármelyik bullshit generátor megirigyelheti, a kör-pálcika logókra pedig szót vesztegetni is felesleges. illetve annyit, hogy az m1 logó az tényleg fapina! :D

protézisesh 2012.07.25. 09:10:13

@zero: de csak olyan "hamburger-pina", nem? A rönó-pina egész máshogy néz ki...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2012.07.25. 10:44:18

A duna2 lógóját ma reggel láttam kirakva a Blahán. Speciel azt hittem, hogy valami euroszkeptikus performance, vagy pedig valami vízhez kapcsolódó jel (vízművek újított vagy valami környezetvédelmi). Végül is...

A Kossuth-nál az valahol kreatív, hogy a _ . _ az a k-betű morzejele, a Petőfinél is rá lehet fogni, hogy gitár (ha viszont kotta alapvonal, akkor a Bartókot illetné, mert ott a Petőfivel ellentétben zene is van) - de egyébként az egész arra emlékeztet, amikor a közlekedési vállalatok (nemcsak a BKV, hanem pl. a pozsonyi és a prágai is) hasonlókra cserélte le a régi címeres emblémákat. Most valahogy ez a divat, de a két alap köztévécsatorna már párszor kapott divatból új jelet... majd eltűnik ez is.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.07.25. 12:06:25

A Bartók Rádiót, mint Magyarország egyetlen hallgatható rádióját, nem kéne baszogatni, a többi sajnos stimmel.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.07.25. 12:14:30

:DDD A Héttörpe és a Harmadik Típusú Találkozások...

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.07.25. 12:54:09

Mondjuk megnézném azért (de CSAK így elméleti síkon, jaj dehogy valósuljon meg élőben), hogy Dszobbbbbikk milyen típusú logókkal állna elő, azaz mihez nyúlna vissza: tarsolylemez-turul-sámándob szellemi háromszöge ihletné az átaluk produkált logókat, netán a magyar feudalizmus nagy pillanatai, esetleg a szellemi maszturbáció szempontjából számukra fő helyen álló Trianon.

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.07.25. 13:09:26

@Transylvanianmixedgrill: Mennyibe is volt a közbesz összesen? Az adott melóért mennyi lett kiszámlázva? Szénnéperelni.

Tényleg, Enrico, Vidéki, Lencsés NER-társ hol vannak? Érdeklene magyarázatuk, hogy mennyibe fájt ez a versenyszféra adófizetőinek, és hogy miért kellett logócsere.

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.07.25. 13:21:10

Más:

Kiflicsücsök Síkidom Nyugdíjvédő Szenátor Asszonyt rövidesen elzavarják a pi@sába. Via:

index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2012%2F07%2F25%2Fselmeczi_gabriellat_toroltek_a_kormany.hu-rol%2F

Biztos kimerültek az elemek nála is. Az agyában. Valószínűleg csupán 1 db kvarcóra gombelemről lehet szó.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.07.25. 19:14:51

@biturbo s:

Trianon Tagadó TV, alias három T.

Szevasztok.

emmersson 2012.07.25. 19:50:24

Megnéztem a perforált Mancit és rájöttem, ez már Tündérország!
Sajna, a dobozból nem Matolcsy Gyugyó dőlt ki :(

gyagyus 2012.07.25. 21:47:14

Ezért is a Gyurcsány a hibás !Úristen, hol vagyok?!Ez az "új magyar valóság?

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2012.07.25. 23:43:27

a böröcz meg végképp eltévedt a fogalmak között. "A képi elrendezésről szólva azt mondta, az aranymetszés ősi arányrendszere alapján készült, a teret a Leonardo által ábrázolt vitruviusi arányok szervezik, de a tervező a természetet is segítségül hívta akkor, amikor a Fibonacci-számok alapján rendezte be a képeket."
van némi közöm a képzőművészethez, tanultam az aranymetszésről és a fibonacci által meghatározott természeti arányokról, de ezekben a nyomát sem lehet felfedezni. ezek szimplán geometriai ábrák, sehol nem lehet felfedezni bennük az aranymetszést.

Megdobbent 2012.07.26. 05:31:21

@ColT: Igen, es nekem is jo, hogy ok pont igy tudjak/akarjak :> Igazandibol meg mas szamok is vannak meg ott baloldalt, de az nem eleg ezoterikus meg aranymetszett a nerben :)

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2012.07.26. 10:16:36

kb. minden poszt alá oda lehetne írni, de ez valami akkora vastagbőr és szellemi sötétség, hogy el se hiszi az ember.

ComLo 2012.07.26. 14:14:26

Háááát...

Átlépnék azért azon hogy élből fikázzak minden döntést és benéznék azért a "színfalak mögé".

Az új design végülis indokolható azzal hogy az MTVA felállításával létrejött egy egységes szolgáltató és a különböző csatornák végülis hozzátartoznak, így van létjogosultsága az egységes kinézetnek. Még a az időpont is tökéletes, vélhetően London miatt a közmédiák (TV + Rádió) nézettsége + hallgatottsága most fogja elérni a 4 éves csúcsot (OFF itt ragadnám meg a lehetőséget hogy minden nem hardcore sportrajongó figyelmét felhívjam arra hogy ha olimpiát akar nézni azt nem csak a királyi TV-ben teheti. Talán nem tudja mindenki de az EuroSport magyar nyelven annyit vagy még többet is közvetít Londonból mind az MTVA. Csak nagyságrendekkel jobb és hozzáértőbb stábbal. Képi világban pedig ugyanazt adják, lévén az nemzetközi adás.)ON

Ezzel szemben áll, hogy ez semmi szükség nem volt erre az ezoterikus *****-ra. Nem kifejezők a logok, nem jelenik meg benne a 4 őselem, de ha meg is jelenne, semmi értelme nem lenne. Én szívesebben vettem volna ha a váltás visszanyúl a magyar közösségi médi múltjába, és valamit abból építkezik. Őselemeknek itt baromi semmi keresnivalójuk nincs. Valamint ahogy mondtam indokolható a váltás, de azért a kisebb változás lehet hogy jobb lett volna. Nézzétek meg pl hogy mennyit változott és hogyan egy BBC egy CBS vagy egy ESPN logója. a design és kicsit a logo is változott, hisz változnia is kell, de a logóhoz csak óvatosan és csak kicsit nyúltak hozzá.

És igen ezen felül lehet nekikmenni, mert ha tökéletesen megvalósították, akkor is minek kellet ilyen nevetséges showt csinálni a haveroknak, ahol be lehetett mutatni. Valamint hogy mennyibe került, mert gyaníthatóan nem piaci áron készült el ez az egész design váltás.

Még egy apró megjegyzés. Páran kritizálták az új MNB logot. Hogy mennyibe került és hogy lenyúlás volt-e azt nem tudom, és azért lehet is savazni. De mint akinek rálátása van rá, azt kell hogy mondjam az utóbbi, 5-10 év messze legkreatívabb legjobb logóját tették le az asztalra. Egy ilyen kreatív ötlettel és megvalósítással, a versenyszférában is simán nyertek volna.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2012.07.27. 07:25:18

A kör veszélyes elem! Arkhimédesz: " Ne zavarjátok köreimet". És a dal hozzá :) www.youtube.com/watch?v=N-1-8yE6C5M

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.27. 21:22:21

mennyi volt? az a kérdés
melyik cég kapta? kinek a rokona, ismerőse?

Zalaszka 2012.07.28. 20:26:10

Sztem elég sok pénz ment itt zsebre... Kifizették Designer Zolikát az oviba mondjuk egy almalével azt a többit lenyúltak, ill. a marketingre ment h. meggyőzék az embereket h. ez nem egy...
De most komolyan. Egy barlangrajz vagy egy gabonakör is jobb ezeknél...

süti beállítások módosítása