Skip to content


       Szűrés lista

Kisvasúttal bővül a felcsúti álomország

Biztos mindenkinek megvan, de azért egy gyors összefoglaló:

Orbán Viktor 2006-ban megalapította a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt. Ez működteti a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát, melynek elnöke Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester. A PFLA fő támogatói a Közgép, Vegyépszer, CBA és mások is.

Július végén jelent meg az atlatszo.hu-n egy cikk arról, micsoda kis birodalom épült ki Felcsúton.
Egy kép többet mond ezer szónál:

Felcsút-szöveges-földtérkép-e13436410192221.jpg

Felcsúton valamikor vonat is járt, az 58 kilométeres Bicske-Székesfehérvár vasútvonal egyik állomása volt. Az 1898-ban HÉV-ként megnyílt vonalat a MÁV 1979-ben zárta be, azóta sok helyről már a nyoma is eltűnt.

Tudvalevő, hogy Orbán a foci mellett a vasutat is nagyon szereti, így nem okozott nagy meglepetést olvasni, hogy a PFLA 2009-ben megvásárolta a MÁV-tól a vasútvonal Bicske és Vértesacsa közötti nyomvonalát az alcsút-felcsúti és a vértesacsai felvételi épülettel együtt.

2010-ben kezdték a munkát a vértesacsai épület állagmegóvásával, majd tavaly felújították és fogadóvá alakították az egykori felcsúti állomásépületet.

2011.01.12.:

felcsutvasut1.jpg

2011.06.25.:

felcsutvasut2.jpg

"Az akadémia első számú feladata elit futballisták képzése és a magyar futballkultúra újjáépülésében való részvétel. A helyi társadalmi szerepvállalás azonban mindig fontos volt az akadémia számára." - nyilatkozta a Magyar Narancsnak Mészáros Lőrinc, a PFLA elnöke, helyi vállalkozó, aki tavaly nyár óta immár Felcsút polgármestere is. - "Ezért járultunk hozzá a felcsúti óvoda felújításához, bővítéséhez, azért építettünk új műfüves kispályát a helyi általános iskolában, ezért vállaltuk az Alcsútdobozi Arborétum üzemeltetését. A vasútvonal eladását a MÁV nyilvános pályázaton meghirdette, és nem akartuk, hogy olyasvalaki vegye meg, akinél örökre elvész az esélye annak, hogy újrainduljon a vasúti közlekedés. A vonalra nem is volt más jelentkező, csak az épületekre pályázott további két vásárló."

Ugyanitt nyilatkozott arról is, hogy a közeljövőben nosztalgiavasút indítását tervezik.

"Az elnök-polgármester ezzel kapcsolatban majd' 250 milliós költségvetést is említett, sőt véleménye szerint két-három év múlva megkezdődhet az építkezés."

"A vasút egy komplex idegenforgalmi elképzelés része. A Puskás-akadémiát manapság is sok kiránduló keresi fel, de ha létrejön az új ministadionunk, az interaktív múzeumot is magába foglaló múzeum Puskás Intézet, az arborétumban pedig újjáépülne az egykori Habsburg-kastély, miért is ne közlekedhetne a kettő között vasút?" - mondta Szöllősi György, az akadémia kommunikációs igazgatója, akitől azt is megtudtuk, hogy az arborétum működtetését elsősorban azért vette át a PFLA, hogy ne kelljen utcára tenni az ott dolgozókat. "Ez tulajdonképpen társadalmi felelősségvállalás, az említett, hosszabb távú fejlesztések részeként. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy az arborétum a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik, de üzemeltetője az akadémia. Máris jól járt velünk az állam, mert építettünk egy nagy, új parkolót, és egy új bejáratot, kis faházzal. Közben uniós pályázatból a hatalmas kastélykert megújítása is elkezdődött, valamint megvásároltunk és háromcsillagos szállodává fejlesztettünk egy kis lovaspanziót és éttermet az arborétum mellett."

Mindezt Mészáros Lőrinc a következővel egészítette ki: "Felcsút polgármestereként azt mondom, hogy elsősorban a Váli-völgynek, a helyi idegenforgalomnak lenne fontos a nosztalgiavasút ügye, az akadémia azonban - ahogy eddig sok más ügyben - partnere lesz a helyi önkormányzatoknak, és maga is áldozatot hoz a közös siker érdekében".

A MaNcs cikke ezzel a mondattal zárul: "Nem tudjuk, hogy a jövőben mi kerekedik az akadémia vasútindítási elképzeléseiből, de abban szinte biztosak lehetünk, hogy Felcsút-Alcsút állomás többet nem szerepel semmiféle menetrendben."

Nos, így együtt valóban nem, külön-külön viszont igen. Mert ha a miniszterelnök alapítványa által fenntartott szívecsücske fociakadémia akar valamit, akkor az úgy lesz.

Nem sokat bíbelődtek, az NKH-nál augusztus 14-én megjelent a hirdetmény :

felcsutvasut3.jpg

felcsutvasut4.jpg

felcsutvasut5.jpg

felcsutvasut6.jpg

Az sajnos nem szerepel benne, hogy milyen pénzből épül meg, ki fogja fenntartani, valamint a szerelvényeket, berendezéseket és személyzetet biztosítani, de az biztos, hogy tovább épül-szépül a felcsúti álomország, ahol minden szép és jó.

Talán már csak egy magánklinika hiányzik belőle, meg egy jó magas betonkerítés köré, és élhetnének benne boldogan, míg világ a világ.

Címkék: orbán abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr914727311

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyar narancs – mert megérdemled 2012.08.23. 17:37:45

Azt írja az újság, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megbírságolta az Auchan áruházláncot, mert „túlmagyarkodta” magát. Pontosabban: a nemzeti színek, illetve indás-tulipános minták csalárd felhasználásával megtévesztette a fogyasztókat, magyar ter...

Trackback: Magyar narancs – mert megérdemled 2012.08.23. 17:37:38

Azt írja az újság, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megbírságolta az Auchan áruházláncot, mert „túlmagyarkodta” magát. Pontosabban: a nemzeti színek, illetve indás-tulipános minták csalárd felhasználásával megtévesztette a fogyasztókat, magyar ter...

Trackback: Hová bújik Orbán Viktor a magyarok elől október 23-án? 2012.08.23. 15:46:00

Orbán retteg. Nem jelenik meg az állami ünnepségeken, nem mond beszédeket nyilvános helyen, nem konzultál, hanem értesít, és kordonnal vetette körbe a miniszterelnöki villát. Retteg attól, hogy megint kifütyülik, hogy megint lebuzizzák, retteg, hogy me...

Trackback: Hányan szarták le Orbán új nemzeti konzultációját? 2012.08.23. 15:43:01

Nem mondhatjuk, hogy hétmillió háromszázezer választópolgár le se szarta Orbán Viktor május 30-án postára adott konzultációs kérdőívét, hiszen ezek az emberek konkrétan leszarták a nemzeti ál-konzultációt. Hétmillió háromszázezer választópolgár nem kül...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bolondok paradicsomában viktor a király 2012.08.23. 22:45:47

@joszip: Én adnák nekik időt. Fejenként 200 évet a szegedi csillag börtönbe. És a hasonló bűnpártolóknak is mint amilyen te vagy.

házelnök 2012.08.23. 22:52:55

@HK417: Még hogy nem laknak cigányok

bolondok paradicsomában viktor a király 2012.08.23. 22:54:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Egyetértek veled, de az iszap károsultak adományával sem számoltak el idáig. Azt hirdették mindenhol, hogy Magyar György lenyúlja a károsultakat, de majd ők, ők lerendezik. Hát tényleg, ellopták nagy részét és így nincs baj vele.
Én csak azt kívánom Orbánnak, hogy legyen parkinson kóros, de közben legyen inpotens is, hogy a remegő kezével a farkát se tudja ki rázni.

ocsemfiagergely (törölt) 2012.08.23. 23:52:53

Internetes pénzkeresés fotókkal , nem piramis játék és nem MLM , hosszútávú valódi munka kepmarketing.blogspot.hu/

BPO654 2012.08.24. 00:24:53

@xéniav: "Kifacsart logika.Mindenki bal-libsi-komcsi aki utálja ezt a törpe diktátor akarnokot?Ez sem állja meg a hejét. "
Bunkózunk másokat kedvesem miközben helyesen sem tudsz írni???:DDDDD

...heLYét, te hüLYe!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jó Éjt!!!!!!!!!!!!!

labrabbit 2012.08.24. 05:47:21

@amor2000: Én Almásfüzitő közelében lakom. A bomba tényleg ketyeg, és senki nem csinál semmit, csak mi civilek nyafogunk.

Elnézést, ki is van kormányon? Ki NEM tesz semmit?

Szúrófény 2012.08.24. 06:36:35

"Nyomják Krahácsot!" Lúváriak meg írigykedtek! Úri-Lakitelek után, most Felcsút miatt felkopok az állad!
Ady örökbecsű:… A magyar társadalomban, mint minden fenékig romlott társadalomban privátim, kis körökben, bizalmas tereferék közt vidáman és szemérmetlenül szoktuk tárgyalni mindezt. Vezető státuszférfiakról, előkelő politikusokról, társadalmi vezéremberekről, kedves, hízelgő elismeréssel szoktuk megállapítani, hogy nagy gazemberek.

joszip 2012.08.24. 07:30:21

@bolondok paradicsomában viktor a király: Hát akkor ezek szerint a tisztelt baloldal úgy képzeli el a demokráciát, hogy börtönbe csukja nemcsak az ellenlábasait, hanem fél Magyarországot is. Nagyon is szeretem Orbán Viktort, és az ilyen beszólások után egyre jobban.

labrabbit 2012.08.24. 07:58:47

@joszip: ügyes, alakul, de Stefi jobb.

joszip 2012.08.24. 08:02:20

@saravad: Nem tudom ki az. Nem akartam bonyolítani de a férjem "nick"-ével vagyok itt mert nem tudom átállítani hiába zárom be az ablakot.

yda 2012.08.24. 08:59:31

@xéniav:
Tanulni,tanulni,tanulni!
Na kimondta nektek föleg neked?

2012.08.24. 09:39:06

@gnme: igazán, de igazán nem vagy annyira fontos és érdekes szereplője a történetnek, hogy bárki be akarja osztani a szabadidődet, egyáltalán érdekelné, mire fordítod. Arra világítottam rá a gokartos példáddal, hogy PFLA-t sem állam bácsi ajándékozta a falunak, hanem fociőrültek tettek bele időt, pénzt, energiát.

2012.08.24. 09:45:55

@hackbard.celine: focit pártpolitikai alapon megítélni tényleg faék egyszerűségre és csőlátásra vall. Ha köze van egy nemszeretem politikushoz, akkor egyértelműen korrupt, tolvaj pénzmosoda, bármit is jelentsenek ezek a szavak.

2012.08.24. 09:56:17

@Dr. Viccember a Sándor Palotából: 10 éves, bár a PFLA nevet csak 6 éve viseli.

2012.08.24. 10:26:02

@xéniav: Most szólj hozzá, a falvakban pár millió ft is sokat segítene, erre százmilliárdokat költünk presztízsmetróra, főtér kövezésre, digitális táblákra, stb. Sőt, ilyen-olyan áttételezéssel bár, de még sportra is, na ez az igazán vérlázító.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.24. 10:27:37

@Luke SW: Mondjuk eltűrni hogy a foci (egy alapvetően piac alapú sportág) pártpolitikai alapokra legyen helyezve, ezt esetleg teljesen "normálisnak" gondolni és neten kiállni hogy mindegy milyen politikus ugrál a klubom körül az helyes, jó, törvényes gazdálkodás és hazai meg nemzetközi siker csak ettől lesz az is faék egyszerűségre és csőlátásra vall.
Egyébként várom a magyar klub nevét amelyik tisztább, okosabb, átláthatóbb gazdálkodást rittyentett maga körül amelyik mellett megjelent egy pártpolitikus...

2012.08.24. 11:16:06

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Attól nem lesz a foci pártalapokra helyezve, hogy van egy olyan utánpótlás nevelő központ, aminek az alapításában egy fociőrült politikus jelentős részt vállalt. Így aztán elég kevesen mondhatják el magukról, hogy adott politikus lenyúlta a klubjukat.
Nagyon szépen fogalmaztad meg, hogy a nemszeretem politikushoz közeli intézmény gazdálkodása ab ovo nem lehet törvényes, stb.

2012.08.24. 11:42:16

Mocskos zsivány ez a Viktor és a hozzácsapódó banda. Ugatnak a tisztességről a becsületről, a keresztényi erkőlcsről és mit csinálnak?
Lopnak, csalnak és hazudnak. Szemét módon és pofátlanul.
Büdös patkányok ezek, nem politikusok.

Tokány 2012.08.24. 11:54:07

@amor2000: "Orbán Viktor épít és fejleszt valamit"

Ez esetben igényt tartanék a havi fizetésed 50%-ára, újra kéne aszfaltozni a házunk előtt az utat, illetve a vizelvezető árkot is rendbe kéne tenni. Ugyan elveszem tőled tisztességtelenül, dehát épitek és fejlesztek.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.24. 12:25:12

@Luke SW: Nézd, nekem nincs "szeretem" politikus, így nem tudom értelmezni ezt a "nemszeretem" politikus dolgot, ha a fejemhez puskát szorítanának sem tudnék becsületes, tiszta, mindig törvényes kereteket betartó politikust mondani a magyar palettáról. Persze biztos tévedek...
Azonkívül tudod imádom a focit, de a Puskás Akadémia jelentős adóforintokkal van kistafírozva. Pedig a foci tudod üzleti alapon nyugvó sportág, Iniesta meg Xavi meg a jófasz tudja melyik, magát és a klubját, válogatottját agyonnyert mostani nagyságot sehol sem az állam nevelte, hanem egy adott klub. És nem adóforintokból javarészt, hanem belépőkből, mezeladásokból, tvjogokból, stb.
Azzal meg ne jöjjön senki hogy "magánvagyonból" odaad akár egy fillért is, mert ha valaki egész életében közalkalmazott volt elég érdekes hogy beszélhetünk 5-6 gyerek mellett odaadható "magánvagyonról".
És leszarom a baloldalt, a szadeszt, ugyanezt ugatnám rájuk is. Adóforint a bölcsire, az útra, a nagyi pészmékerére van, nem a Puskás Akadémia Habsburg interaktív kisvasútjára ami majd érintőképernyős installációkkal megmutatja hogy Dzsudzsi melyik kazahsztáni gigaklubban csinálta meg önmagát és a Loki éppen melyik selejtezőben kap egy hármast mert valaki hamarabb akart tusizni...

2012.08.24. 13:28:58

@csizsikpizsik - pique takarodj!: nem kell ahhoz szeretni egy politikust sem, hogy némelyiket különösen nagyon ne szeresd.
A profi sportot általában nem (vagy csak indirekt módon) támogatják Európában, az utánpótlás nevelést viszont gyakorlatilag mindenhol. Aminek kézenfekvő oka, hogy abban kb. 2 nagyságrenddel több gyermek fordul meg (0 ft sportból származó bevétel mellett), mint ahány később profi sportolói karriert épít.

mh1973 2012.08.24. 13:29:54

2017, kormányrendelet:
Minden általános és középiskolás diáknak kötelező 5 napos osztálykirándulás orbániában a korábbi felcsúton.

yda 2012.08.24. 14:44:41

@jános515:
"mija" te hasmenésed van?Paraszt-suttyó káder ,aki macsó bunkóvá nemesedett.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.24. 15:02:35

@Luke SW: Nem, mindet utálom, egyiknek sem adnék egy pohár vizet sem. Nincs különösen és nincs sokkal különösebben, egyformán. Orbánt nem rühelem jobban mint bármely maszopost vagy kádéempést, vagy a saját seggnyaló polgármesterünket.
Az utánpótlás nevelést pedig nem így támogatja az állam, nem véletlen hogy nagy kluboknak van utánpótlás nevelés központja, míg a kisebbeknek nincs (megvan Raul története, aki hithű Atletis családból származván úgy került a Real Madridba hogy az Atleti felszámolta a korosztályos továbbképzést).
Az utánpótlás nevelés akadémiákon pedig nem egyenlő az ifjúsági sportoltatással és edzőközpontokkal ahol a fiatalok testi egészségével kell foglalkozni. Egy futballakadémia kőkemény üzlet (ld. Messi) hiszen ha kinevelek egy igazi sztárt azt eladom amennyiért tudom és az a klub jövedelme, a részvényesek jövedelme, hiszen ők állták a költségeket is. Itt majd lesz adóvisszatérítés ha sikerül egy Céer 2.0 -t kinevelni és eladni a City arabjának?

magyar_newton 2012.08.24. 15:49:02

Rémisztő, hogy néhány droid mekkora pusztítást képes csinálni a kommentek között... Nem számoltam, de állítom nincs több 3-5 ilyen agyhalott, mégis, ha az ember végigolvassa a kommenteket, akkor az értelmesebbekre már nem is emlékszik a végén, mert el van foglalva azzal, hogy a feléledt menekülési ösztönét próbálja elnyomni. :)

BPO654 2012.08.24. 16:02:19

Mondjuk ilyesmire is szükség van, kérdés h miből építik meg. Régi motorvonatot akarnak oda, mondjuk az öttengelyes Ganz motorvonatok ellen nem lenne kifogásom.

Azonban a Máv 5-ös sz vaútvonal felfejlesztését EU-s pnzből kicsit fontosabbnak tartanám.
Ez a Komárom-Szfvár fővonal, amit kétvágányúsítani, villamosítani kellene visszafejlesztés helyett. Sőt, Eu pénzből meghosszabbítanám Bajáig!!! Íme a jelenlegi menetrend:(:DDD):
elvira.mav-start.hu/elvira.dll/xslvzs/uf
Nosztalgia vonatok:
www.mavnosztalgia.hu/hu/gallery/show/112
Van potenciál az É_D vasúti fejlesztésben (Veke fórumon már 2007-ben jómagam is többször kifejtettem, h törni kell az ún. sugaras infrastruktúrás szerkezetet vasútnál közútnál egyaránt):
iho.hu/hir/lehetosegek-az-eszak-deli-iranyu-aruszallitasban-120809
Pont ezt szolgálná a Komárom-Baja vonal megépítése.

CSENDES 2012.08.24. 16:41:12

@amor2000: Hát, ez már maga a pofátlanság!
Orbán Viktor magánvagyona az adózóktól beszedett közpénz? Ekkora idiótaságot még soha nem hallottam. OV, maga a tisztesség? Aki a futball centrumot oly módon építi meg, hogy saját idióta é gyermeteg álmait kívánja az adófizetők pénzéből megvalósítani? Nem lehetsz ilyen kretén (már ha érted mire gondolok).

2012.08.24. 17:00:37

@csizsikpizsik - pique takarodj!: a sportoláshoz szükséges infrastruktúrával elsősorban sportegyesületek rendelkeznek, így elég nehéz őket megkerülni, ha sportról van szó. Esetleg valóban lehetne olyan központokat is létrehozni, ahol szándékosan falábú képzést tartanak a focit kedvelő gyerekeknek, bár fennáll a veszélye, hogy évente kb. 0 gyerek szeretne oda járni.

Nagyzee 2012.08.24. 17:26:10

@joszip: lol, direkt játszod az ostobát? Ez egy bezárt vonal része, amit pont azért zártak be, mert nem lehetett gazdaságosan üzemeltetni. És még csak nem is az utóbbi pár körben, hanem már jóval korábban kirostálódott. Amúgy van tucatnyi döglődő kisvasút (sokuk jobb adottságokkal mint egy Bicske - Felcsút a semmiből semmibe vezető nosztalgiavonal, ahol kb. nulla jelentős turisztikai célpont van), azok megmentése helyett nyilván logikusabb egy újat építeni máshol, ugye?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.24. 18:01:42

@Luke SW: Ahogy mondod, pl. a La Maisa-ba is lasszóval fogják a kölyköket és csupa-csupa falábú jön ki onnan, lássuk na hogy a mocskos nyugati imperialista tempó mire elég foci terén, bezzeg ugyi nálunk, a bölcsek köve a Puskás Akadémián letétbe...(Egyébként nem 10 éve műkszik? Tódulnak ki a 18 éves, topligákban euromilliókért elkelt tehetségeink? Csak mert ugye az első vonulatnak már most ki kellett volna repülnie és a Milánban/Valenciában/Arsenalban letennie a névjegyét. Persze gondolom azért nem megy a dolog mert nem volt érintőképernyős kisvasút csilivili állomással, na majd most...)

2012.08.24. 18:59:18

@yda: Ide süss, te félművelt, fél-ázsiai Viktorimádó nomád.
Igy kérjél enni otthon az asztalnál, te tahó seggnyaló baromarcú bunkó.
Azt a nekem szánt szöveget pedig annak mondd légy oly kedves, aki elédbe teszi az ennivalót .
De inkább tanulj meg helyesen irni és fogalmazni, utána dumálhatsz, te seggfej, te pöcs.

yda 2012.08.25. 09:00:29

@jános515:
Hogy te milyen kedves vagy,te romkocsmás értelmiségi,bólogató majom,opniból szabadult gumiszoba töltelék.A gyülölet szorgos kis csatornamunkása a ballibsik "nyargoncája"

yda 2012.08.25. 09:52:35

@jános515: Ha olyan okos vagy tudod e mit jelent a nyargonca?Te inkább libsi nyalonca vagy.

Marcellusca 2012.08.25. 11:04:31

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: Hehe!
Ú' látom a meleg és a nem-teuton ifjak elvették kis eszit, Kisasszonka. :DDDD

Marcellusca 2012.08.25. 11:19:30

Azé', "csodálatos" trollok, naridroidok találtak ide (is). :)))
Nemhogy kihalófélben lennének az enrico, Vidéki, azbesztos, stb. ahyatlanok, még utánpótlás is van. :(
Gondolom hasonló "akadémián" nevelődnek ki, mint a felcsúti szuperfocisták. :D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.25. 11:41:54

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ha fizettek volna érte akkor sem :)))) Xavi az Isten, a meccs előtti bemelegítését is könnyes szemmel, meghatódva szoktam ünnepelni a lelátón :DDDD

2012.08.25. 12:03:51

@yda: Mi történt veled, te abortuszmaradvány? Látom sok eszed van, annyi mint a sz@r, és olyan is! Buta vagy és sötét, de olyannyira, hogy világít a szádba a fekete negró .

Amúgy pedig akkor ugass, ha kérdeznek, de mivel senki nem szólitott meg, nem kérdezett, ezért kérés és kérdés nélkül csúnya dolog olyanba beleugatni, amihez, hogy úgy mondjam , nem is kissé vagy buta. Inkább nagyon- nagyon. Oly annyira, hogy ha a butaság fájna, te lennél a világegyetemben az első ordítva száguldozó bolyongó bolygó.

De libsizzél nyugodtan , legalább látják és megtudják, hogy mennyire korlátolt és sötét vagy. Kb: olyan mint egy lépcsőház. De ne add fel, folytasd tovább nyugodtan
.Ennyit tudsz és talán a neved leirni. Ámbár ezek után abban sem vagyok biztos.

Albu 2012.08.25. 14:58:44

Laspalmas, ez nagyvasút lesz, nem kisvasút.

yda 2012.08.25. 15:52:18

@jános515:
JANCSIKA: örvendek a lépcsőházi sötétségnek ti.nálunk óriás ablakok vannak a lépcsőházba, a nevemet nagy nehézségek árán még le firkálom. Közben alapfokú helyesírási tanfolyamra járok ti. az analfabéta tanfolyamot csak azárt végeztem előbb,hogy az ilyen elképesztően begyepesedett gondolodásmódú libsi agykárosult , hőscincéreknek be"tugyak" szólni.
Külömben érdekelne ,hogy voltál e ideggyógyásznál ha nem akkor a következő lépésed ez
legyen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.25. 16:41:06

@Marcellusca: Van aki még kitart.Majd meglátjuk 2 év múlva hol lesznek.
@csizsikpizsik - pique takarodj!: Te is cserélhetnél nevet,és csak azt látnánk:Jé egy másik barcás köcsög!:))

ketroot 2012.08.25. 17:06:11

Ahogy látom a mai napon történtek is szolgálnak anyagnak majd.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.25. 18:08:14

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Annyira azért nem burzsuj, inkább mázlista, spanyolban/németben/magyarban is dolgozom, nem kunszt jó focit és Xavit látni bagóért ha már ott vagy a helyszínen a meló miatt :)))

sok-sok 2012.08.25. 22:53:55

planko gergo= obersovszky

milyen elkepeszto gerinctelen cikkecske--- orban szegeny beteg--de a zindexrol el tudja valaki kepzelni, hogy milyen riportot irtak volna ebbol a ha nem Fulkefor Keral beszel???
index.hu/belfold/2012/08/25/a_ketharmad_all_mint_a_covek/

shame on them...

stefiapo 2012.08.26. 09:50:24

Azzal nincs semmi baj, hogy O.V. az álmait valóra akarja váltani. Csak van egy bökkenő, miből????

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.26. 11:50:57

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Én angliai melón gondolkodom.Akkor mennék MU meccsre.
Aztán aláználak titeket,hogy szopott a pool.Vagy anyáznék hogy kikapott a csapat és hogy ezért mennyit fizettem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.26. 11:53:05

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Egyébként hallottam egy két dolgot a BL-ről.
Az van,hogy a Chelseat meg a Barcát mér a 16 között összehozzák.
Ahogy elnézem ezt a Chelseat,meccsenként 2 gólt simán rúgnak a Barcának.
Az a szánalmas banda meg csak nem lő négyet nekik....:))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.26. 16:48:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Milyen kis szakértő vagy :DDDD
A Bl-csoportkör nem csigáz, a Chelsea pláne nem. Tőlem akár címet is védetnek, Torres legyen gólkirály. A La Liga sem izgat túlzottan, egyik se lesz meg, most mit ugráljak, relax és jólvan...Viszont Sahin érdekel a Poolban, lehet hogy a pályán is lesz akár 3 meccsen is a szezonban, biztos fura lesz neki :DDD

2012.08.26. 23:34:39

irigykedünk, irigykedünk?

kifordított nagyanyó 2012.08.27. 11:02:02

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Ahogy elnézem,hogy a Madrid milyen béna,ti pedig milyen mázlisták vagytok,a La Liga még meglehet.:((

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.27. 11:18:43

@kifordított nagyanyó: Kezdtünk már mi is idényt úgy hogy 2 forduló után 1 pont aztán 6 kupát szedtünk össze, szóval várjunk ezzel még...Ja és Skrtel baszódj meg, egy vagyont nyerhettem volna egy Pool győzelemmel...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.08.27. 12:16:11

@csizsikpizsik - pique takarodj!: "Ja és Skrtel baszódj meg, egy vagyont nyerhettem volna egy Pool győzelemmel... " - khm, Skrtel ne csak ezért baszódjon meg :) Látom fociblog lett megint a 'bőr. Ásómaci nem kárt erre? Szeretnék gratulálni neki a Stoke elleni fergeteges meccshez (jó látni, hogy legalább 3 ÉLŐ Arsenal-drukker van az országban:DDD).

Tigeri nagyanyónak meg továbbra is ezt küldöm sok szeretettel:

fbcdn-sphotos-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/581748_10150840426553682_128691158681_9977395_277212181_n.jpg

kifordított nagyanyó 2012.08.27. 12:31:39

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Hát már ideje lenne,hogy összeálljon a csapat.
Mert ez a kibaszott barca kurva szerencsés.Ezek meg bénáznak és szerencsétlenek.
Ami meg a fogadást illeti.
Így jár aki mohó.:))

kifordított nagyanyó 2012.08.27. 12:33:08

@Seduxen (már NEM dr.): Érdekesen terjed itt a hang.
Én azt mondtam,hogy a fene egye meg!
A többiek meg azt hallották,hogy : Akkurva anyádat!:))

kifordított nagyanyó 2012.08.27. 12:36:18

@Seduxen (már NEM dr.): Az Arsenal meg sehol sincs.Wenger nem tud semmit.A vége felé behozza Walcottot.
Van Persie nagyon hiányzik ott.
De most már jó helyen van.:))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.27. 12:36:19

@Seduxen (már NEM dr.): Hát nekem 8 mi mindenért még baszódjon meg Skrtel, a fontos: úgy hogy pár hétig ne tudjon ülni és kénytelen legyen gyakorolni egy-két dolgot a pályán...

helybeli 2012.08.27. 12:38:46

@amor2000: @saravad: Nem igaz, hogy Almásfüzitő környékén ökológiai bomba ketyeg. Semmiféle veszélyes hulladék nem szennyezi a környezetet. Igen, korábban, több évtizeden keresztül működött ott egy timföldgyár, ami szennyezte a térséget. Főleg a füzitőiek tudnának mesélni, milyen volt, amikor a vörösiszap por belepte őket. De ennek már jó ideje vége. Egy helyi cég lefedte a tározókat, ennek köszönhetően több mint tíz éve nincs probléma a levegővel. A tározókban lévő vörösiszap meg szilárd, tehát nem az a helyzet, mint Kolontáron. Amúgy én sem magamtól vagyok ilyen "okos", csak elmentem a nyílt fórumokra, ahol minden nyilvános adatot, mérést megmutattak. Ja, és Füzitőre csaknem 3 évtizede nem visznek vörösiszapot - hol volt akkor még a Gyurcsány vagy az Orbán? Kár ebből politikát csinálni, de legfőképp hülyeség riogatni az embereket "ketyegő bombákkal". A helyiek ezt már nagyon-nagyon unják, és kikérik maguknak a környék nevében.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.27. 12:39:12

@kifordított nagyanyó: Ember, van egy Valdes a kapuban, megoldja a dolgot hogy a szerencse túlzottan ne segíthessen, nyugalom, ez még csak 2 forduló volt, 34 hátra...

kifordított nagyanyó 2012.08.27. 12:51:00

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Ügyes ez a SKrtel.Nekünk az is jó ha csak 1 pontot szerez a City.
Aztán majd kiderül a végén.
Dehát egy pool-city meccsen most kinek drukkoljon az ember?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.08.27. 12:52:48

@csizsikpizsik - pique takarodj!: na jó, azért a góljánál gondolom nem szidtad az anyját :) amúgy nézd optimistán: a WBA elleni meccshez képest ez egészen korrekt volt.

jelzem, ha jobb kedvre akarsz derülni, nézegesd a La Liga tabelláját :DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2012.08.27. 12:53:41

@kifordított nagyanyó: "Dehát egy pool-city meccsen most kinek drukkoljon az ember?" - hogy egy EMBER kinek drukkoljon az egyértelmű (a 'poolnak), hogy TE kinek, hááát igen, megértem a dilemmádat. :DDD

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.27. 12:56:46

@Seduxen (már NEM dr.): Nem, a góljánál nagy volt a szerelem részemről :))))

@kifordított nagyanyó: Hogy változik a világ, régen a MU nem foglalkozott azzal mit csinál a City, bajnok lett önerőből, most meg Skrtelnek köszöngeti hogy az 1 pont is csak 1 pont, hátha idén csurran-cseppen valami :DDDD

kifordított nagyanyó 2012.08.27. 13:00:41

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Pihentünk egy kicsit,hagytuk érvényesülni a többieket.:))

kifordított nagyanyó 2012.08.27. 13:04:06

@Seduxen (már NEM dr.):
@csizsikpizsik - pique takarodj!:
Egyébként mikor a digi tv-n arról beszélt valaki,hogy a pool meglepheti a cityt,hát erre nem sok esélyt adtam.
Aztán az eredményt elnézve nem lett rossz.Pláne hogy most megnéztem Skrtel hazaadását.
Elismerésem a poolnak,mert nem vártam,hogy ilyen szoros lesz.

kifordított nagyanyó 2012.08.27. 13:07:31

Ma sincs új poszt.
Na viszlát gyerekek!

Bee-zony 2012.08.27. 21:48:17

Aki el akar jönni a bojkottálásra érdemes kis- és nagy Orbánisztán rémálomországból, annak leginkább 2 hely jöhet szóba (a többi mellett), Európa, vagy Észak-Amerika. Észak-Amerika keményebb hely, mint Európa, és itt inkább azok találják meg a számításukat és a helyüket, akik
fiatalok,
gazdagok,
egészségesek,
olyan foglalkozásuk van, amit itt keresnek.

Aki viszont,
idős,
szegény,
beteg,
nem olyan a foglalkozása, amit itt keresnek, annak itt nehéz lesz, és nekik inkább jobb Európa, ha egyéb szempontok nem játszanak közre (mint pl. a cigánybűnözőktől való minél nagyobb távolság).
Az észak-amerikai nő pedig mentalitásban sokkal rosszabb, ha házasságról és együtt maradásról van szó, mint az európai. Persze nem mindenki ilyen, „csak” a nagy többség, főleg a fehér nők, és persze ennek arányában fogyatkozik a létszám, és halnak ki, ellentétben pl. az ázsiaiakkal.
Sokan megpróbálják, idejönnek, és rájönnek, hogy ez számukra nem nyerő, és visszamennek – pláne menekültként, ami végképp kellemetlen, mert az jön le belőle, hogy visszaélnek a menekültrendszerrel.
Most válik el hogy – mint az alábbi 4-es kategória egyik képviselője –, mennyire vagyok itt életképes; és valójában még nem is vagyok nagyon leterhelve, hiszen a létfenntartás és a bürokratikus terhek mellett ilyeneket is tudok írni.

Nektek meg az a bajotok, hogy el vagytok kényelmesedve és lustulva, nagy tömegben, és ezért tartotok a gödör alja felé. Azt is csak kényelmesen, apránként.
Ha kívülről nézzük a dolgokat, ugyan milyen nagy baj van Magyarországon, amikor politikai fórumon fociról cseverésznek egyesek? Azt nem hiszem, hogy pl. Szíriában is fociról csevegnének; tehát ehhez képest Magyarországon nincs semmi rendkívüli, hanem béke van, és nyugalom. Pedig a csendes és folyamatos, és a végső stádium felé tartó, és meg nem akadályozott rothadás elegendő ahhoz, hogy katasztrófahelyzet legyen, csak ez most még nem eléggé látványos, ahogy rogyadozik az ország összedőlés előtt. Amikor meg már látványos lesz, akkor lesz sírás-rívás és fogcsikorgatás, ahelyett hogy meg lett volna előzve, és mentve lett volna ami menthető. Hagyni a hanyatlást és nézni, az is egy pálya, de nem jó. Ha nincsenek öntudatos és céltudatos, jó célok érdekében szervezni és szerveződni kész emberek, akkor ez van. Én most nem kis részben a saját életben maradásommal vagyok elfoglalva, úgyhogy nem sanszos, hogy heteken belül szervezzek valamit Magyarországon – hanem akik ott vannak, és nincsenek leterhelve a létfenntartás alapvető dolgaival, nekik kell aktívnak lenniük – amihez először is ki kell kerülniük az ottani szellemi posványból, ahol a végtelen szövegelés megy, és tettek nincsenek – nem csak jól működők nincsenek, de meg sincs próbálva, hogy melyik lenne az. Ehhez ki kell kerülni a langyos pocsolyából, pl. a friss hideg vízbe, ami megvéd az elkényelmesedéstől, és helyre teszi a dolgokat afelől, hogy mi az élet, és milyennek kell lennie, ahhoz, hogy ne a kihalás felé tartson. Biztos vagyok benne, hogy rá fogtok kapálni a kényelmes, sokat nyavalygó, de keveset, vagy semmit tevő életformára, mert ez megy, megy, egyre rosszabbul, aztán összeomlik. Közben a magyarázóemberek, a hitetők megmagyarázzák, hogy nem is süllyedünk, nekünk higgyetek, ne a szemeteknek. És persze ők a legnagyobb szemetek, csalók, ámítók és kábítók.

Corry 2012.08.28. 06:59:39

Ejnye mán.
Örüljünk neki, hogy nem repteret épít Felcsútra, avagy dunai jachtkikötőt.

Horizont 2012.08.28. 07:11:21

@Bee-zony:
Na azért ez így kicsit túlzás, erős és pofátlannak is mondhatnám!Sőt kikérem magunknak!!!!
Te beszélsz?
"Én most nem kis részben a saját életben maradásommal vagyok elfoglalva" Óóóóóó!!
Szerinted más mi a jó franccal lenne elfoglalva??
"és nincsenek leterhelve a létfenntartás alapvető dolgaival, nekik kell aktívnak lenniük"
Okoskám akik nincsenek "ezzel" leterhelve azoknak jó, miért is pattognának, szervezkednének?
Persze általánosságban milyen jól is hangzik, hogy MI itthon maradottak milyen birkák vagyunk, szellemi tohonyák, tehetetlenek stb. stb. De megoldást egyetlen ilyen mondatokat felböfögő ember se tudott mondani! Képzeld el én (mi) is látjuk, hogy mi van talán jobban mint te, de mi a fenét is tudnánk mi kisemberek csinálni? Vásároljak egy gépfegyvert és játsszam el, hogy én vagyok Breivik? Vagy mégis mire gondolsz? A magam életében én tisztességesen helytállok. Teszem a dolgom. Nem hagytam el hazámat, 39 éve dolgozom, soha nem voltam munkanélküli,alig voltam táppénzen, 3 felnőtt diplomás gyerekem van, nem loptam, nem csaltam, adót befizettem (levonják:D) mindig elmentem szavazni. Te megtettél-e vajon ennyit is? Onnan messziről én is tudnám osztani az észt! De nem tenném, hanem szolidáris lennék azokkal akik itthon maradnak ilyen olyan okból!Még hálás is lennék ezért nekik:)
Úgyhogy vegyél vissza ha kérhetem és ezt a stílust meg mellőzd is!Igyekeztem veled ellentétben szépen fogalmazni:) Bármilyen messze is mégy a világban ez az ország a szülőfölded, az itt élő emberek pedig a honfitársaid! Akik között élnek hazaszerető emberek is!!!

Bee-zony 2012.08.28. 10:42:18

@Horizont: Akkor nézzük.

„Na azért ez így kicsit túlzás, erős és pofátlannak is mondhatnám!Sőt kikérem magunknak!!!!
Te beszélsz?”
Igen, én. Ki más? :)

"Én most nem kis részben a saját életben maradásommal vagyok elfoglalva" Óóóóóó!!
„Szerinted más mi a jó franccal lenne elfoglalva??”
Pl. a fociról való diskurzussal. Meg egy csomó olyan dologgal, ami nem épp az életben maradásról szól.
Amikor azt írtam, hogy az életben maradásommal vagyok elfoglalva, az szó szerint értendő.
Voltam olyan beteg a gyomrommal, hogy csak feküdtem néhány napig, és azon gondolkodtam, hogy most mi lesz? A kanadai állam már csak olyan betegségek kezelését fedezi a menekülteknél, ami fertőző, tehát veszélyt jelent a többiekre. Ez a papírforma, és olyan részt nem olvastam ott, hogy azt is fedezné, ami „csak” a menekültre jelent veszélyt. Úgyhogy emiatt majdnem visszavontam a menekültkérelmet, mert Magyarországon a bűnözők veszélyeztetik az életemet, itt pedig életveszélyesen beteg vagyok, ez már egál, és kértem vissza az útlevelemet, ami úgy megy, hogy először időpontot kell kérni, az időpont kb. 1 hét alatt megvan, maga az időpont kb. a következő héten van, amikor konkrétan egy határőr (CBSA) hivatalnok elé kerül az ember, aki mosolyogva és teljesen semleges hangnemben megmondja neki, hogy két választása van, vagy visszavonja a menekültkérelmét, amely eljárás legalább két hétig tart, vagy pedig folytatja, és megy minden tovább, ahogy eddig. Úgyhogy amikor kiléptem az ajtón, két választásom volt, vagy felmegyek 8 emelettel feljebb, és visszavonom a kérelmet, vagy folytatom tovább a menekültügyi lépéseket és a bürokráciát. Úgy döntöttem, hogy folytatom, és elmentem intézni a munkavállalási engedély-kérelmet, és ha minden OK., kb. 2 hónap alatt meg is kapom a munkavállalási engedélyt.
Most lakóautó-szinten élek az utcán, és most épp arra van az irány, hogy lakóautó sem lesz, mert ezt fenn is kell(ene) tartani, és alapból a rendszám és a biztosítás havi $100, meg még amit javítani kell(ene) rajta, és az üzemanyag... És holnap (mármint innen nézve holnap, nektek az már aznap) fog kiderülni, hogy elvész-e a repülőjegyem visszafelé, mert az útlevelem le van foglalva, és anélkül nem engednek felszállni a gépre, annyi pénzem pedig nincs, hogy open-re (dátum nélkülire) váltsam át a jegyet. Tehát kimegyek a reptérre a Lufthansához, előtte kiveszem az összes pénzemet a bankból, és kitalálom a (tömeg)közlekedési útvonalat, hogyan úszhatom meg a közlekedést a legkevesebb pénzből – és a többit még nem tudom. A jegy pedig azért is kell, mert ha netán elutasítják a menekültkérelmemet, majd valamikor november-december táján, akkor ha ők adják a jegyet, akkor azt utólag visszafizettetik, aki pedig nem fizet, azt örökre kitiltják Kanadából. Egyébként csak visszajönne az ember látogatóba pár napra, úgyhogy jegy az mindenképpen jó ha van.
Nem azt mondom, hogy jó Magyarországon az utcán élni, mert nem az, hanem azt mondom, hogy a magyarországi életben maradás ehhez képest laza dolog.

"és nincsenek leterhelve a létfenntartás alapvető dolgaival, nekik kell aktívnak lenniük"
„Okoskám akik nincsenek "ezzel" leterhelve azoknak jó, miért is pattognának, szervezkednének?”
Okoskám úgy gondolja, hogy a két réteg között van egy nem is olyan vékony harmadik is, akik nincsenek annyira leterhelve, hogy ne lenne idejük-energiájuk a szervezkedésre, csak éppen agyuk nincsen hozzá. A birka-agy nem jó ilyenre, kétségkívül, mert az az alapállása, hogy soha az életben meg sem próbálja. Utána következik az a kategória, hogy megpróbálja 1-2x, de feladja, és nem jut el odáig, hogy soha ne adja fel, mert aki nem adja fel, az tényleg eljut a valahányadik kísérletével, próbálkozásával, nekifutásával a kívánt dologig.

„Persze általánosságban milyen jól is hangzik, hogy MI itthon maradottak milyen birkák vagyunk, szellemi tohonyák, tehetetlenek stb. stb. De megoldást egyetlen ilyen mondatokat felböfögő ember se tudott mondani!”
Milyen „szép” is az, hogy akárhány megoldást mondok, az szerinted nem megoldás.
Egy megoldás az, hogy fogod magad és kivándorolsz, bojkottálod Szodomagyarországot, nem támogatod semmilyen módon. Erre sokaknál megvan a képesség, csak a szándék nincs meg.
Másik megoldás a Gandhi-féle módszer, a nagy tömegű összefogás és a passzív rezisztencia. Ehhez pedig nincs meg az a képesség, hogy nagy tömegben össze tudnának fogni, egy akaraton tudnának lenni. Ki kell fejleszteni ezt a képességet, addig gyakorolni, amíg sikerül.
Működő megoldás lenne több is, de ilyen mentalitással, hogy „De megoldást egyetlen ilyen mondatokat felböfögő ember se tudott mondani!”, számodra nincs megoldás, mert ami lenne, azt mind elutasítod. Mint a viccben az árvízkárosult a farönköt, a csónakot, a helikoptert, hogy az neki nem jó, neki jobb kell, és végül vízbe fulladt.

„Vásároljak egy gépfegyvert és játsszam el, hogy én vagyok Breivik? Vagy mégis mire gondolsz?”
Arra gondolok, hogy se az egyszemélyes, se a kiscsoportos ámokfutás nem oldotta meg, és nem oldja meg a problémát (mint pl. Vörös Brigádok, stb.), hanem vannak olyan dolgok, mint pl. Kanadai Adófizetők Szövetsége. (Canadian Taxpayers Federation). Állj ki, hallasd a hangod, ilyen jelszavakkal, és persze lobbiznak keményen, hogy ne hülyeségekre költsék az állami elköltők a beszedett adódollárokat.
taxpayer.com
Magyarországon van már Magyar Adófizetők Szövetsége? Nincs? Tessék megcsinálni. Már alapból a 27% ÁFA is „kissé” durva, úgyhogy nem lehet azt mondani, hogy nincs semmi teendő az adóforintok beszedését és felhasználását illetően...
Szervezkedni kell, értelmes és jó, és jól működő szervezeteket összehozni, ez a megoldás a problémára szerintem.
Látom, már kezd alakulni az aktivitás, csak még rossz irányba megy az energia.

„A magam életében én tisztességesen helytállok. Teszem a dolgom. Nem hagytam el hazámat, 39 éve dolgozom, soha nem voltam munkanélküli,alig voltam táppénzen, 3 felnőtt diplomás gyerekem van, nem loptam, nem csaltam, adót befizettem (levonják:D) mindig elmentem szavazni.”
Orbánisztán pont az ilyen, jól nyírható birkákra épül. Kinek dolgoztál? Kb. 50%-ban az államot képviselőknek. Kinek adóztál? 100%-ban az államot képviselőknek. Már csak egy kérdésem van: mikor lázadtál fel, hogy te ezt befejezted, kész, vége, nekik soha többet semmit? Ha viszont nem lázadtál fel, akkor ne csodálkozz, hogy maximálisan, és maximálisan pofátlanul kihasználnak, és lehet, hogy még ki is röhögnek.

„Onnan messziről én is tudnám osztani az észt!”
1. Én közelről is osztottam az észt.
2. Azt megnézném, hogyan osztod messziről az észt. Mikor jössz? Alapvetően tévedés, hogy messziről könnyű osztani az észt. Éppenséggel nehezebb, de honnan tudná ezt az, aki soha nem próbálta meg?

„Bármilyen messze is mégy a világban ez az ország a szülőfölded, az itt élő emberek pedig a honfitársaid! Akik között élnek hazaszerető emberek is!!!”
Egyrészt.
Másrészt a szülőföldem a Föld bolygó, a hazaszerető emberek pedig a röghöz kötöttek, akikből a röghöz kötöttségük (vö. növény) miatt soha nem lesz kivándorló. És ahogyan a növénynél fejlettebb az állat, ugyanúgy fejlettebb a röghöz kötött embernél a röghöz nem kötött ember. Ez a való, még ha nem is mindenki szereti. :) És az, hogy a röghöz kötöttség kényelmesebb (kevesebb energia, kevesebb fáradság, küzdelem), de nem jobb, mint a helyváltoztatás.

A másik hely, Kanada ilyen: itt a magyar viszonyokhoz képest kőkemény és lassú(!!) állami bürokrácia van. Tehát pénteken elmentem feladni a munkavállalási kérelem 4 oldalnyi papírját az egyik postára, ami a Shoppers Drugmart bolt egyik sarkában volt eldugva, és némi variálás után sikerült feladni az előírt méretű borítékban, aztán elmentem, és ott hagytam a pénztárcámat a blokkal együtt a pulton. Mentem vagy 300 métert, akkor lecsekkoltam, hogy megvan-e minden – hát nincs. Ugyanazzal a nyugis tempóval visszamentem, és amikor a postásnő meglátott, egyből tudta, hogy mi van, és adta vissza a pénztárcámat és a blokkot, amit közben eltett a pultról egy hátrébb lévő helyre. És ugyanúgy volt minden, ahogy ott hagytam.
És kb. 99%-ban ez más kanadai boltban is ugyanígy történt volna. Az 1% pedig azért van, mert itt is vannak bűnözők, szenvedélybetegek, lezüllöttek, akik nem hagynak ki ilyen ziccert. De kb. ilyen arányban vannak, tehát kb. 99% az esély, hogy az ember visszakapja a cuccát, ugyanúgy, ahogy ott hagyta valahol. Magyarországon már nem lettem volna ilyen nyugodt. 50 év tapasztalata alapján kb. 50-50%-ra becsülöm az arányt, úgyhogy ott azért már igencsak kell a szerencsefaktor, hogy éppen milyen embereket sikerült kifogni.
Aki szerint a világon minden hely egyforma... egy frászt. Nincs két egyforma ország. Aztán lehet mérlegelni, hogy kiválasztott kettő közül milyen szempontok alapján melyik a jobb.
Örülök, hogy itt lehetek, és örülök, hogy nem születtem Kanadába, mert a kanadai liberális fehér ember egy megérdemelten kihaló „faj”, vagyis embercsoport, amelyik a felszín mögött olyan mértékben el van baszva, hogy az ázsiaiak simán lenyomják népszaporulatban, gyermekszeretetben, önfegyelemben, szívósságban, és minden olyan dologban, ami a fajfennmaradáshoz és az élethez valóban fontos.
Úgyhogy (a fehér) Kanadára éppen úgy ráfér egy másik világnézet, mint Magyarországra, még ha nem is teljesen ugyanazon az okból, és ugyanolyan kevesen fogják ezt fel, mint Magyarországon.
Mindegyik liberális ország elfuserált, és hanyatlik, csak az elfuserálás módjában van némi különbség.
A liberalizmus és a liberálisok olyanok, mint a rothasztó baktériumok, megkeresik az adott növény leggyengébb pontját, és ott támadnak, és így pusztítják el az egészet. Csak az a növény marad életben, amelyik teljesen ellenálló, amelyiknek nincs gyenge pontja. Ilyennek kell lenni. Ehhez képest Magyarország olyan, mint egy könnyen rothadó növény.
Az ellenállás képességére kell szert tenni, és megtalálni a módját, a hogyan-ját.
Az egyéni mód a kilépés a rothadásból, a csoportos mód pedig a szervezkedés. Azt is leírtam már, hogy szerintem minden problémára van legalább egy működő megoldás.
Adott az egyéni megoldás, és adott a csoportos megoldás, élni kell vele.
Úgy látom, hogy olyan „problémamegoldás”, amihez nem kell csinálni semmit, csak egy van, a kihalás. Az viszont nem cél, sőt, az ellenkezője a cél.
Tehát nincs cselekvés nélküli jó megoldás.
Mit cselekedjünk?
1. Aki teheti, az vándoroljon ki.
2. Aki nem teheti, illetve nem teszi, bármilyen okból, az szervezkedjen. Használja az eszét, és kezdeményezzen jó, és jól működő szervezetet, amelyben nincs rothadás, és növekedjen a szervezet, amíg csak ilyen lesz a többség, és az egész ország.
Ehhez nagyon nincsenek meg a (kedvező) feltételek, de innen szép nyerni.
Azt is írtam már, hogy az élet küzdelem.
Tessék küzdeni, mert ez kell az eredményhez.
Küzdeni a külső körülményekkel, és a belső körülményekkel, mint pl. lustaság, elkényelmesedés, a feladatok nem vállalása...
Aki nem vándorol ki, az szervezkedjen. Pl. Magyarországi Adófizetők Szövetsége, vagy Szervezete, egy jó lépés a helyes irányba.

Vövöjaja 2012.08.28. 11:57:30

"Úttörőknek kisvasútja medve módra szusszan,
Fák alatt ma messze indul, völgyből hegyre néz.
Mennyi gyermek újrakelhet énekelve hosszan,
Kis vasúton messze menni édes mint a méz."

www.youtube.com/watch?v=pjP_G7jkQnA

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.28. 13:06:26

@Bee-zony:

Azt azért ugye a lelked mélyén tudod, hogy te tulajdonképpen a magyar liberálisok miatt mehettél ki oda, ahol vagy, és a kanadai liberálisok miatt maradhatsz ott? Sőt, hogy tulajdonképpen nyomokban te magad is az vagy?

Olvass már utána, hogy mit is jelent maga a szó, mielőtt a "rothasztó baktériumok"-kal azonosítasz egy eszmét meg embereket, akiknek az egyetlen "bűne", hogy Magyarországon ráerőszakolta a fogalomra magát az SZDSZ, és ennek nyomán a cigányvédelemmel meg a lopással mossák egybe.:

hu.wikipedia.org/wiki/Liberalizmus

Az egyszerűeség kedvéért: a liberalizmus egy ideológiai és társadalmi darwinizmus. Szabadság + felelősség, amiben az embernek joga van szabadon élni, pontosan azon keretek között, amikért megküzdött ő vagy a preferált és támogatott közössége, ezek kiányában meg joga van elnyomatni magát és joga van nyomorultul beledögleni effektíve a saját hülyeségébe, gyávaságába, lustaságába. A liberalizmus szabadság; nem egyenlőség, nem kényelem és főleg nem egyenlőség, legfeljebb a körülmények, a környezet egyenlősége, amiben mindenki a saját képességei, lehetőségei és szándéka szerint érvényesülhet. A liberalizmus alapvető ismérve, hogy abban nincs diszkrimináció, nem csak negatív, de pozitív sem (józan ésszel egyébként egyértelműnek kéne lennie, hogy ezek nem létezhetnek egymás nélkül). A liberalizmus nem civilizált, nem szolidáris és nem naiv. A liberalizmus az állatvilág túlélési törvénye, az alkalmazkodás törvénye mínusz hierarchia.

A kanadaiak pont azért válnak majd a saját országuk foglyaivá, ahogy a magyarok is így járnak majd a cigányokkal, mert nem tudnak alkalmazkodni a megváltozott környezethez és folyamatokhoz. Beengedik a bevándorlókat, az ázsiaikakat, akik "túlnépesedik" őket, míg végül a kanadaiak kisebbségben lesznek a saját hazájukban. Erre gondoltál? Csak mert ez nem a liberalizmus, hanem naivság, vakság, gyávaság és hülyeség.

Tehát mi is olyan "rothasztó baktérium"-szerű a liberalizmusban?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.08.28. 13:42:55

@Rufus78: Olvass már utána, hogy mit is jelent maga a szó, mielőtt a "rothasztó baktériumok"-kal azonosítasz egy eszmét meg embereket, akiknek az egyetlen "bűne", hogy Magyarországon ráerőszakolta a fogalomra magát az SZDSZ, és ennek nyomán a cigányvédelemmel meg a lopással mossák egybe.:

Ezt még kiegészíteném, hogy remekül démonizálta a Fidesz és Orbán hűdefiatal hűdedemokrata diktátor úr.

Horizont 2012.08.28. 14:28:10

@Bee-zony:
Te tényleg menekültként élsz Kanadában???????!!!!!!!! Az agyam eldobom!! Cigány vagy? Vagy mi elől menekültél innen ha szabad kérdeznem?Ki üldözött el olyan messzire? Na így ennek tudatában inkább meg sem szólaltál volna! Megáll az eszem! Tényleg!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.28. 14:52:00

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.):
@Bee-zony:

Naná, hiszen a Populista Politika Nagykönyvének első bekezdése már leírja: "Legkönnyebben azzal nyerhetsz meg embereket, ha mindenfajta érvelés nélkül minősítesz le embereket vagy ideológiákat. Az emberek értékelni fogják, hogy nem kényszeríted őket fárasztó gondolkodásra, hanem könnyen emészthető, egyszerű irányszavakat adsz a szájukba, amik a lehető legkevesebbet kötik le a kapacitásaikból, legyen az energia, idő vagy pénz.". Így nem is elvárás, hogy emberek tisztában legyenek a liberalizmus fogalmával, hogy csak olyan dolgot szapuljanak, amiről azért legalább hozzávetőleges tudásuk van, és nem csak azokkal a dolgokkal azonosítanák, amit mai, "liberális"-nak mondott világunkból a liberalizmushoz társítanak, vagy amiket különféle érdekekből, például a jobb eladhatóság kedvéért ráaggattak erre az ideológiára.

Korábban például azért keveredtem vitába egy fórumon, mert a vitapartner a klientúraépítéssel, a képességeiken és tevőleges eredményeiken túl kivételezett társadalmi csoportok további támogatásával azonosította a liberalizmust, és nem hitte el, bármit mondtam is, hogy a kivételezett társadalmi csoport az nem a liberalizmus eredménye, hanem a HIÁNYA, definícióból eredően! Éppen ezért, hogy Orbán Vitkor démonizálta a liberalizmust, az tulajdonképpen az egyetlen őszinte cselekedete volt. Liberális alapelveken ugyanis egyszerűen nem építhetett volna ki olyan hierarchiát, amiben Magyarország közjogi méltóságainak és felsőbb hatósági személyeinek 90%-a egy haveri körből és azok családjából került ki.

Jofiu 2012.08.28. 20:11:54

@Rufus78:
A magyar szócikk a liberalizmusról félrevezető.
Azt mondja:
"A liberalizmus, más néven szabadelvűség, gondolatok széles spektrumán alapuló eszmerendszer, amelyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt. "
Közel sem szabadelvűségről, és pláne nem az egyén személyes szabadságáról van szó.
Sokkal inkább arról ami az angol szócikkben szerepel:
"Liberalism (from the Latin liberalis)[1] is a broad political ideology or worldview founded on the ideas of liberty and equality."
Szabadság és egyenlőség.
Ahol a szabadság nem a bármit csinálhatok amit akarok 'szabadságát' (inkább szabadosság), hanem a szükségtelen korlátok nélküliséget jelenti.
Szóval:
Szó sincs szabadelvűségről!
Továbbá nem az egyén szabadsága a kulcs - ami egy közösségben lehetetlen -, hanem a szükségtelen korlátozásának tilalma.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.28. 21:14:14

@Jofiu:
Ahány ház, annyi szopás... biztos van legalább huszonnyolcezer tanulmány meg értelezés és értelmezés ebben a témában, tehát félrevezetésről beszélni talán túlzás. Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy az angol szócikkben meg az egyenlőség van félremagyarázva és ennek következtében a liberalizmushoz erőszakolva. Ha pedig a szabadosságot ilyen élesen elkülöníted a szabadságtól, akkor a szabadelvűséggel is megtehetnéd ezt a szívességet... vagyis hogy a szabadelvűséget nem mosod bele a szabadosságba.

picur3ka 2012.08.29. 22:10:04

En is epitenek ilyesmit, ha sok penzem lenne. Ehhez me-nek sem kell lenni. Csak epitkezo hajlamunak. Mint Szechenyi vagy Soros, peldaul.

Az elherdalo hajlamuak az egy masik teszta.

picur3ka 2012.08.29. 22:13:39

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.):

Sajnalom, de sokkal tobb bunuk van ennel. Valojaban semmi kozuk az eszmehez, csak hasznaljak a szot, fedonevkent, mint Kun Bela. Nem Viktor, vagy barki sozta rajuk, amit, ok ilyenek: a megismeresuk hozta az azonositasukat.

Bee-zony 2012.08.31. 03:18:00

A probléma az, hogy amikor az elmélet és a gyakorlat között különbség, eltérés van, akkor a gyakorlat számít. Ugyanúgy lehetne mondani, hogy az a szocializmus / kommunizmus ami volt, nem az igazi szocializmus/kommunizmus. A felhasznált és elhasznált címkék esete van. Tipikus, hogy ahol zsidók vannak irányítóként, ott az elmélet, a leírt szöveg és a gyakorlat két különböző dolog: nem az valósul meg a gyakorlatban, ami a papírra le van írva, mert az csak a néphülyítés. Olyan, mint az MSZP-Fidesz választási ígéretei. Két hét alatt rend lesz... persze, csak az a kérdés, hogy melyik évben, és melyik rendszerben.
Vannak rothasztó emberek, és amihez hozzáérnek, az rothad. De az sem jó rendszer, ahová be tudnak férkőzni, mert az nem ellenálló. Most ezek a rothasztó emberek leginkább a liberális címke alatt tömörülnek, mert az felel meg leginkább a céljaiknak. Aztán persze hogy nincs meghúzva a határvonal a szabadság és a szabadosság között.
Aki azzal jön, hogy a gyakorlatban megvalósult liberalizmus nem az igazi liberalizmus – értsd, nem az, ami az elmélet, ami a papírra le van írva – persze, de a gyakorlat az ami számít, a történés, az esemény, a tett. Aki azzal jön, hogy ő liberális, azt persze hogy a gyakorlattal azonosítják, és nem azzal, hogy minek kellene lenni elméletben. A lerothasztó emberek, és az általuk megvalósított gyakorlat miatt már a szocializmus/kommunizmus és a liberalizmus is „eladhatatlan”, és aki a papíron található liberalizmust szeretné megvalósítani, az igencsak hátrányos helyzetben találja magát, annyira, hogy jobb lenne, ha az ő igazi liberalizmusának valami más címkét adna. És ott van az a megoldandó probléma is, hogy a rothasztó emberek a továbbiakban már ne férkőzhessenek be, mert akkor ennek az „igazi liberalizmusnak” is az lesz a sorsa, mint az elődjének.
Gyümölcsre fordítva, hiába tálal fel valaki különböző gyümölcsöket, ha mindegyik közös vonása, hogy rothadt, romlott, és emiatt egyformán rossz, élvezhetetlen és káros, tápláléknak nem alkalmas.
Való igaz, a címkék (ami a gyümölcs a fenti példában) használata helyett a nem ellenálló rendszerekbe beszivárgó rothasztó emberek a lényeg, és a közös vonás. Másrészt, ilyen körülmények között jó rendszer csak az lehet, amelyik ellenálló.
Az aktuális címke, amely alatt a rothasztó emberek tömörülnek, szitokszóvá válik. Most éppen a liberalizmus. Holnap pedig az aktuális főáramlati rendszer, amelyik nem ellenálló a rothasztó emberekkel szemben. Jobb lenne egy univerzális, általános érvényű meghatározás erre a jelenségre, ami rövid és tömör, csak mi lenne az a meghatározás, ez itt a kérdés. A másik átkosban, a szocializmusban, amikor általánosba jártam, megjelent két zsidó nő, és szexuális felvilágosítás címszó alatt az volt a mondanivalójuk lényege, hogy ha akartok, dugjatok, de gyerek ne legyen. Másképp mondva, ha akartok legyetek hedonisták és szenvedélybetegek, de gyerek ne legyen, tehát haljatok ki. Ma ugyanez az álláspont a liberális (fedő)címke alatt található, mert ez felel meg a legjobban a rothasztók céljainak. Aki liberális, az megengedően beenged mindenféle szemetet, lehetővé teszi a bűnözést, és akár támogatja is, lásd pl. „gyerekcsíny”, valamint kicsire nem adunk, nagy meg nem számít.
Ezek után nyilvánvaló, hogy aki az igazi liberalizmust akarná megvalósítani, az egyrészt a rothasztó emberek masszív ellenállásával találná magát szemben, másrészt pedig a többség szemében ez a címke már olyan alaposan le lett járatva, mint az elődje, a szocializmus/kommunizmus, úgyhogy jobb lenne az igazi liberalizmusnak egy új címkét találni, és persze legyen a rothasztó emberekkel szemben ellenálló, mert különben ez is a címke-elődje sorsára jut.

Bee-zony 2012.08.31. 05:08:18

@Horizont: Ha eldobod az agyad, akkor nem lesz mivel gondolkodni, és ha megáll az eszed, akkor sem. Úgyhogy ez nem jó. Gondolkodtál már ma? Igen? Volt mivel?

Tényleg menekültként élek Kanadában, és le vagy maradva néhány brosurával. A helyzet az, hogy nem a cigányok menekülnek Magyarországról, hanem a cigányok elől menekülnek a magyarok.
Konkrét cigánybűnözők miatt vagyok itt, és Orbán-Orsós vajda és bűntársai miatt, és amiatt a többség miatt, akik az MSZP-Fideszre (az MSZMP két ága) szavaztak, hogy az nekik és szerintük jó. Szerintem meg az a jó, ha Szodomagyarország bojkottálva van. Semmilyen módon nem támogatom a tevékenységét és a fennmaradását, adóval sem. Szűnjenek meg.
A magyarországi kúrmány áldatlan tevékenységét Kanadában nem igazán ismerik el menekülési oknak – végül is polgárháború még nincs –, bár szerintem lesz. Amit leginkább elismernek, az a rendőrségi jegyzőkönyv a menekült-kérelmező ellen elkövetett konkrét bűncselekmény(ek)ről. Cigánybűnözés itt már nem igazán van, mert ezt a problémát a kitoloncolással viszonylag jól megoldották, van viszont mexikói/kínai/fehér bűnözés, lásd pl. a darabolós gyilkos Magnotta, és a hasonló kategóriájú követői, lövöldözések, késelések, rablások... Persze nincs olyan mérvű bűnözés, mint Magyarországon vagy Mexikóban.
A menekültnek lenni eléggé kemény körülményeket jelent, és a bizonytalanságot, hogy befogadják vagy kitoloncolják, belefér-e az éves 20-25 ezres menekült-létszámba, úgyhogy aki jönni akar, az nézze végig az összes bevándorlási opciót – állítólag hatvan-valahány módon lehet bevándorolni Kanadába legálisan. Röviden ennyit. Sok it a teendő, és gyorsan múlik az idő.

Horizont 2012.08.31. 08:31:06

@Bee-zony:
Tudok gondolkozni ne félts:) Néha leblokkolok ez tény! Annyira ledöbbentem, hogy ilyen mondatok jutottak eszembe! Menekült??? Ma Magyarországról? Már bocs, de nekem ez nem mindennapi! Bocs azért is, hogy rögtön azt kérdeztem cigány vagy -e? Mert a sajtó csak ezt emlegeti. Most ha jól értettelek akkor azért MENEKÜLTÉL el egész Kanadáig, mert veled szemben bűncselekményt követtek el cigányok, vagy nem cigányok?
"Amit leginkább elismernek, az a rendőrségi jegyzőkönyv a menekült-kérelmező ellen elkövetett konkrét bűncselekmény(ek)ről. "
Látatlanban nem akarok ítélkezni feletted, mivel nem tudom a konkrét okokat!De engem még úgy neveltek, hogy soha ne adjak fel semmit és ne meneküljek el semmi és senki elől. Te bizony feladtad! Ha én külföldre mennék akkor azt szabad elhatározásból tenném, semmiféleképpen menekülve bárki, bármi elől magamat kényszerítve! Persze vannak élethelyzetek (biztos) amikor menni kell, de nagy ez az ország van hely elég benne, Kanada meg nagyon messze van és én semmiképpen nem nevezném ki magam menekültnek!Nem érezném jól magam ettől. Írod is, hogy kemény dolog menekültnek lenni. Akkor miért? Miért nem mentél el ahogy mások csak "úgy"? De te tudod, a te életed, amiből csak egy van! Nem vagyunk egyformák!Hál' istennek!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.31. 08:55:18

@Bee-zony:
Bár nem volt külön jelezve, de a tartalma alapján ez a komment nekem szól, úgyhogy remélem, nem baj, válaszolok rá.

Amit leírtál, az szerintem is nagyjából így van, a gyakorlat határozza meg a megítélést. Ezért szeretem minden adandó alkalommal tudatosítani, hogy az elmélet maga, az ideológia, az -izmus általában nem rossz, nem rothaszt, hanem azokon az embereken keresztül teszi ezt meg, akik a saját érdekeik szerint kiforgatják, bemocskolják az eszmét a rothasztásként összefoglalható önzésükkel, nagyképűségükkel, aljasságukkal, közönyükkel, gyávaságukkal, (akarat)gyengeségükkel, kapzsiságukkal, stb.. Egy eszme MINDIG az azt közvetítő embereken keresztül jelenik meg!

Akik aztán évekig csinálhattak bármilyen szart, csak annyit kellett mondaniuk "De hát én liberális vagyok, nekem ezt is szabad!", mintha ez valami szabadkártya lett volna, ahogy -nem tudom, mennyire nézed vagy ismered- a South Parkban is mondogatták, hogy "It's a Jersey thing!". Az is igaz, hogy a liberalizmus ebből a szempontból sokkal kiszolgáltatottabb, hiszen bármikor, bármire lehet mondani, hogy "Ha akkora liberális vagy, miért nem fogadod el, hogy én nem fogadom el a te véleményed létjogosultságát?". Az eleve kirekesztésen alapuló eszmék (elég csak a vallások sokaságát mondani) rendszerében a liberalizmus sem lehet meg határok nélkül, és éppen ezért kell élesebben meghúzni a határait, hiszen nem válhat menedékké azoknak a kétes elemeknek, akik csak az eszme védelmében, azon élősködve akarják folytatni a kis üzelmeiket, ahogy azt sem hagyhatja, hogy a többi rendszer elnyomja, rátelepedjen.

Ezért hangsúlyozom ki minden esetben az önmérséklet és a felelősségvállalás fontosságát, hiszen ha nincsenek mesterséges szabályok, civilizációs keretek, de legalábbis alacsonyabb az emberiség állatkertjének kerítése, akkor tényleg csak az különböztetheti meg az emberiséget az állatvilágtól (hiszen a természeti, fizikai szabályok alsó korlátként mindenképpen megjelennek mindkettőnél), amit az emberi egyén a saját tudatosságával felvállal és betart. Ezért hangsúlyozom ki minden alkalommal, hogy a liberalizmus egyik legjobb összefoglaló mondata az, hogy "Egy ember megítélését, státuszát, sorsát ne a származása határozza meg, hanem a tettei!". Ez utóbbi mondatba pedig még az is belefér, hogy ha a kanadaiak vagy a magyarok nem képesek felmérni saját tetteik következményeit (mondjuk amit a bevándorlóikkal tesznek vagy éppen nem tesznek), nem tudnak alkalmazkodni a körülményekhez, akkor a túlélés törvénye érvényesülni fog, lehet bármennyire rinyálni ellene.

Pont ezért azt, ahogy én gondolkodom a világról, azt elnevezhetem rufus78izmusnak vagy ripityomizmusnak, de ehelyett pont azt teszem, amit a "maradókon" számon kértél, csak éppen a liberalizmusra vonatkozóan, a magam környezetében és lehetőségeivel, egyszerűen azért, mert noha a liberalizmus rengetegféle értelmezésének sokféle vonásával nem értek egyet (például ami annak vélt határtalanságából eredő paradoxonát illeti), de mégiscsak ebben találtam meg azt leginkább, ahogy én a világról gondolkodom. Egy új eszmei irányvonal, egy ideológiai és társadalmi darwinizmus alapjainak lefektetése helyett inkább kiterelem és leépítem a liberalizmusra telepedett piócákat, tetveket, gyomokat és egyéb élősködőket, lerántva róluk a leplet, amit a rothasztásuk menedékeként magukra kaptak. Az eszme megtisztítása nehezebb, "igencsak hátrányos helyzetben" találtam magam általa, de egyelőre próbálkozom, még nem tűnik olyan reménytelennek és kilátástalannak a helyzet, mint ami a te menekültstátuszodhoz vezethetett...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.31. 09:12:55

@Horizont:
A kitartást és a csökönyösséget csak a nézőpont és a józan ész választja el egymástól. Én is nehezen adok fel dolgokat, de ezt néha inkább hátránynak, kényszerességnek élem meg. Az is egyfajta alkalmazkodás, amikor az ember belátja, hogy a jelenlegi körülményeinek megváltoztatása túlmutat azon az energián, amivel ő rendelkezik, vagy a várható ráfordítások a felmért kockázatok fényében magasabb, mint amennyi hasznot remél a folyamat, a kitartás, a maradás kimeneteleként (ha még nem mondtam volna, a liberális alapok mellett kibaszottul cinikus is vagyok, de persze ez is a klasszikus-görögös értelmezés szerint:)), és elmegy, vállalva mondjuk a "menekült"-státusz miatt kapott támadásokat, negatív véleményeket. A kognitív disszonancia elhagyása is egy alkalmazkodási, lemondási képesség, ami a túlélés, a boldogulás szempontjából nagyon is fontos lehet.

Persze csak addig mehet el valaki, amíg van olyan hely, hogy "el"... de ez már egy másik történet...

Horizont 2012.08.31. 09:51:00

@Rufus78:
Te még fiatalember vagy gondolom a '78-ból. Nem emelkednék olyan magasságokba, mint a kognitív disszonancia, csak ilyen józan paraszti ésszel gondolkozva közelítem meg a kérdést. Menekültstátusz benne van a szóban, menekülés. Kész. Szidhatjuk ezt az országot, hogy ilyen meg olyan,önszántából egy jobb (pénzesebb ) élet reményében el is mehet valaki, de azért, hogy menekülni kéne??? Na ezt azért nem! Ahogy a cigányokat elítéltem, mert menekültként jelentkeznek be másról is ugyanez a véleményem. Esetleg ha Ruandában éltem volna a hutu-tuszi harc kellős közepén akkor igen, menekültnek tartanám magam. De nem itt Magyarországon? Ez az ország lejáratása ne szépítsünk!Nem is értem az egészet!
Pedig nem vagyok szőke:)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.31. 10:23:35

@Horizont:
Ha fiatal vagyok is a te fogalmaid szerint (a kormeghatározás stimmel), ha nem, a kognitív disszonancia nekem nem magasság, hanem olykor naponta megtapasztalt "élmény" a józan ésszel szemben. Tucatnyi embert ismerek, akik a félelmeik mellett azért nem lépnek ki egy számukra rossz helyzetből, mert már annyi energiát, pénzt, időt és egyebet (például a családjukkal való kapcsolatukat) áldoztak annak a helyzetnek a kijavítására, hogy nem tudják és/vagy akarják elviselni a tudatot, hogy ha kilépnek, "elmenekülnek" a rosszból, ha feladják, akkor minden korábbi áldozatuk hiábavaló volt, hogy mindezt a kudarcért áldozták fel.

A "menekült" szó értelmezésével pedig nem tudok vitába szállni, igen, így is lehet nézni. Igen, lehet azt mondani, hogy Bee-zony feláldozott valamennyit Magyarország hírnevéből (nem tudom, az innen érkezett réztolvaj, csicskáztató cigányok kanadai randalírozása után még mennyi maradt ebből...) azért, hogy könnyebben és/vagy gyorsabban és/vagy eredményesebben juthasson be a kanadaiak közé. Mert valamiért csak a menekültstátuszt választotta a meglevő hatvanvalahány legális lehetőség közül...

Horizont 2012.08.31. 10:35:19

@Rufus78:
Az én számom '54 ezért te fiatal vagy:))))
A magasság alatt a megfogalmazást értettem:)
Szerintem az ember nem csak a félelmei miatt nem lép ki valamiből, mondjuk a hazájából!
Talán nem is az ország hírnevéről van itt szó, Kanada messze van, lehet bármilyen véleménye és másoknak is lehet, van is okuk, mivel nem a legjobban mennek errefelé a dolgok. De menekültként eladni magam??? Basszus ez verte ki a biztosítékot nálam.
"azért, hogy könnyebben és/vagy gyorsabban és/vagy eredményesebben juthasson be a kanadaiak közé." Érdekből. Ennyi. Kész.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.31. 10:50:04

@Horizont:
Mint mondtam nem sokkal ezelőtt, alapvetően cinikusan gondolkodom a világról és a benne élő emberekről (nem azért, mert ez nekem így jó, hanem azért, mert kevés cáfolatát láttam ennek), ezért nálam az emberek általában érdekből, és konkrétan személyes érdekből tesznek mindent, néha még az önzetlenséget is. Engem ezért nem lep vagy döbbent meg, amit Bee-zony tett. Meg azért, mert jó pár hónappal ezelőtt Bee-zony még itthonról, ezen a blogon elég bőséges kitárulkozást adott a helyzetéről, még annak magánéleti vonatkozásairól is. Akkor gyakorlatilag azt írta le, hogy ha az ország és a benne lévő emberek ennyire közönnyel fordulnak az ország és az ő személyes életét befolyásoló környezeti hatások felé, ha ennyire sorsára hagyták őt és a hozzá akkor közel állókat, akkor ő is szarik mindenki másra. Ennek fényében más nálam a gyerek fekvése...

De visszacsatolva az elejére, hogy mi az az érdek és mi az az áldozat, ami mentén az egyén tettei zajlanak, az lehet esetleg kérdés vagy meglepődés tárgya nálam...

Horizont 2012.08.31. 10:56:34

@Rufus78:
Én meg nem tudok cinikusan gondolkozni az emberekről és ha eddig nem ment már nem is fog.
Sajnálok embereket, Bee-zonyt is, de ez nem akadályozott meg abban, hogy döbbengessek :) Ez továbbra is fennáll:)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.31. 11:01:10

@Horizont: Persze, nyugodtan:). Nekem így volt egyszerűbb megérteni emberek viselkedését, annak minden hátrányával együtt, másnak meg máshogy könnyebb. Így kerek a világ:).

Horizont 2012.08.31. 11:04:11

@Rufus78: Jó lenne ha tényleg kerek lenne:)

Bee-zony 2012.08.31. 22:28:58

Itt van hosszabban, és lehet hogy mostanában utoljára, mert most alapvetőbb dolgokra kell az idő.

„Menekült??? Ma Magyarországról? Már bocs, de nekem ez nem mindennapi!”
Ha nem is mindennapi, de egyre gyakoribb, pl.: agymosott.blog.hu
A magam részéről, ha kiutasítanak, az sem vág földhöz, mindig kell lennie B-tervnek, és van is. Valamint, pro-t és kontrát mérlegre téve, Észak-Amerikát és Európa jobb helyeit illetően, az én nézőpontomból nézve kb. egálban vannak, az egyikkel ez a baj, a másikkal az. A mennyország nem található meg a Földön, csak az alacsonyabb szint, a kevert, jó és rossz dolgokkal, ahol a legjobb földi szint is bőven krtika tárgya lehet, mert annyira mesze van a tökéletestől (ami nem elkényelmesedett jelent, mert az nem tökéletes, hanem hibás, és olyan hibával, ami a kihalás felé vezet).
Manapság már nem ragaszkodom helyhez, viszont van olyan szint (Szodoma), amit bojkottálok, amit elutasítok, ahol nem maradok, és Magyarország már elérte azt a szintet, amit pl. Mexikó is, hogy annyira korrupt és kriminális, hogy azt a problémahalmazt már békés úton megoldani reménytelennek látszik, mert sem a megfelelő módszer, sem a megfelelő személyek nem látszanak hozzá. Tehát zuhanhat a végső megoldásba, a polgárháborúba, mert a normális működés az adott személyekkel és képességekkel nem fenntartható.

„Kanada meg nagyon messze van és én semmiképpen nem nevezném ki magam menekültnek!”
Aki messzire megy, az már nem is menekült? :) Hanem mi?
A globális faluban már nem Kanada van nagyon messze (kb. 10 órányi repülőút), hanem a többi ország van túl közel, és Kanada (egy óceán és a távolság) kell ahhoz, hogy viszonylag jól megfogja a cigánybűnözőket.

Közbevetőleg:
„Talán nem is az ország hírnevéről van itt szó, Kanada messze van, lehet bármilyen véleménye és másoknak is lehet, van is okuk, mivel nem a legjobban mennek errefelé a dolgok. De menekültként eladni magam??? Basszus ez verte ki a biztosítékot nálam.
"azért, hogy könnyebben és/vagy gyorsabban és/vagy eredményesebben juthasson be a kanadaiak közé." Érdekből. Ennyi. Kész.”
A te kis egyszerű fejedben, ahol magadból indulsz ki, ennyi, kész.
Én mident érdekből teszek, valóban. Csak nem anyagi érdekből. Eddig, 4 hónapig éltem a saját pénzünkből, ez most fogyott el, mert Kanada magyar mércével mérve drága hely, és most intézem a segélyt, amit valószínűleg meg is kapok, és ami úgy van kiszámolva, hogy megosztott szoba bérlésére és kajára telik belőle, egyedülállónak 65 év alatt a maximális megkapható összeg $610 / hó. Ez így van már 2007 óta, és meg kell érte küzdeni a bürokráciával: sokoldalas űrlapok kitöltése, vagy internetes online űrlap száz körüli kérdéssel, utána interjú, utána eldöntik hogy mi legyen, legalábbis ebben a tartományban így megy, ahol vagyok.
Én nem sajnálom magamat, azt a helyzetet kaptam, amit, vagy léptem bele, ezt kell megoldanom. Aki nehéz helyzetet kap, és meg tudja oldani, az az életképes. Aki az életben előforduló legnehezebb helyzetet is meg tudja oldani, az a legéletképesebb. Mivel még életben vagyok, nem kaptam olyan nehéz helyzetet, amibe belahalam volna, úgyhogy nem panaszkodom. Kanada egyébként sem a panaszkodás helye, itt a félig telt pohár az félig tele van, nem pedig félig üres, és ez itt jogos is, mert a többség közel üres pohárral kezdi az itteni életét, és egyre több lesz benne, ellentétben az olyan országokkal, ahol viszonylag tele van a pohár, és egyre kevesebb lesz benne.
Itt a Keep It Simple and Short (KISS) szellemében ennyivel elintézik az egyik társadalmi-társasági elvárást: No drama. Se a drámádra, se a nyavajgásodra nem kíváncsi senki, küzdjél. Viszont nem is tesznek keresztbe, úgyhogy elérhetők a kitűzött célok, ha azok reálisak.

„Miért nem mentél el ahogy mások csak "úgy"?”
A másik átkos szar embereinek „hála”, nem is állt módomban elmenni oda csak úgy, mert kevés lett volna hozzá a pontjaim száma a bevándorlói pontrendszerben. Egyébként az az út a jobb és könnyebb - lett volna, de csak a keményebb út és mód maradt. Szerintem elegendő okom van arra, hogy menekültnek tartsam és nevezzem magam. És igaz hogy (még) nagyon kevesen vannak ilyen személyek Magyarországról, akik a kanadai hatóságok szerint is menekültek, mert megfelelnek a menekült-kritériumoknak, de azért vannak ilyenek is, kb. 200-ból 1. Hogy ki tarthatja magát menekültnek, arról lehet értelmezési vita, amiben sok mindenkinek igaza lehet sok mindenben, viszont van egy hivatalos deklaráció is, hogy aszerint ki a menekült, és ki nem, és akinek veszélyben van az élete, akár bűnözők miatt is, az menekült. Ez részben politikai ok is, mert a bűnözők mögött ott van az a politika is, amely lehetővé tette a bűnözésüket, nem előzte meg, és nem is torolta meg az előzményeit olyan módon, ami megakadályozta volna a további bűnözést, így kvázi szabad kezet adva a bűnözőknek, hogy bűnözzenek csak tovább, akár az addiginál kártékonyabb szinten is.

Ami Magyarország hírnevét illeti, az kb. olyan már, mint Mexikóé. Mert ez a valóság. Bűnöznek a cigányok ezerrel, és közben szaporodnak? Igen. Orbán-Orsósék ezt próbálják letagadni, én pedig ragaszkodom a tényekhez.
Valamint az elveim szerint bojkottálom Szodomagyarországot, hogy nem szabad fenntartani semmilyen módon, és onnan el kell menni, nem elsunnyogva, hanem deklaráltan, kinyilvánítva, hogy mi miért történik, és nem bánnám, ha a bojkottban többen is követnének, akár a lábbal szavazásban, akár egyéb módon, pl. a Gandhi-féle passzív ellenállással, sőmenettel... ahol állítólag az angolok puskatussal leütötték az első ezer sómonopólium-tagadót, aztán abbahagyták. Ki volt a bűnöző, az angolok, az indiaiak a jogaikért küzdöttek. Nagyon ideje lenne már tömegesen és határozottan küzdeni a békében élés jogáérr Magyarországon...
Néhány egyéb dolgot, részletet pedig azért nem írok le, mert ami az én esetemben igaz, az mások számára csak hazugság lenne, hogy náluk is ugyanez a helyzet, és velük is ez történt, közben pedig nem.

„Látatlanban nem akarok ítélkezni feletted, mivel nem tudom a konkrét okokat!De engem még úgy neveltek, hogy soha ne adjak fel semmit és ne meneküljek el semmi és senki elől. Te bizony feladtad!”
Én bizony feladtam a röghöz kötöttséget, és a növényi életformát.
Ha a „megfelelő történelmi időben lettél volna a megfelelő történelmi helyen”, akkor te lettél volna az, aki az előrenyomuló német hadsereggel „szembeszáll” a megszállt szovjet területeken, mint kivégzett, ahelyett hogy visszavonult volna a többiekkel.
Háború nélkül is vannak olyan helyzetek, amikor vagy te ölsz, önvédelemből, vagy téged ölnek meg a bűnözők. A harmadik lehetőség, és az egyetlen békés ilyenkor az, hogy ott hagyod a bűnöző tenyészetet, hogy öljék meg ők egymást.
Nekem most Kanada a hátországom, és úgy néz ki, hogy itt fogom megélni a maja világvégét decemberben, amely világvégében a zsidók, arabok, perzsák, és a hozzájuk csatlakozottak segítenek, hogy meglegyen. Kanada biztonságosabbnak tűnik ebből a szempontból is. Mégiscsak itt vagyok most a megfelelő időben és helyen, és nem Magyarországon.
Megvan az ide menekülésemnek az az előnye is, hogy a (még) tapasztalatlan kanadaiak megtudhatják a valóságot. A zsidó hazudozók és köreik a médiájukban azt terjesztik, hogy a szegíny ártatlan romákokat üldözik az aljas rásszisták, csak azért, mert cigányok. Ezzel szemben a valóság az, hogy a cigánybűnözők támadnak, mint valami ragadozó és nagyon kártékony állat, és üldöznek el mindenkit, aki nem az állati ragadozó életformájuk híve.

„...nagy ez az ország van hely elég benne,...”
Akkor mondj egy garantáltan cigány(bűnöző és potenciális bűnöző)mentes helyet abban a „nagy országban” (ami csak egy kis pacni a térképen), ahol nem volt ilyen, nincs, és nem is lesz. Persze nem helyiséget, hanem települést, falut, várost. Ha lesz ilyen, mert meglesz hozzá a többségi akarat az egész országban, akkor majd beszélhetünk róla, hogy megszűnt-e a probléma, ami az elmenekülésem oka.
A II. vh. elvesztésével alapvetően megszűnt a náciveszély; ha ugyanígy a III. vh. elvesztésével megszűnik a zsidó- és cigánybűnöző-veszély, és csak így – ha csak ez az egyetlen megoldás marad, ami működök, akkor... legyen aminek lennie kell. És melyik oldalon állt Magyarország a II. vh.-ban? A vesztes oldalon, mint az utolsó csatlós. Most is a rossz oldalon áll, a zsidók és cigányok oldalán, a kúrmányt és a többséget illetően.
Már leírtam, ahogy a zsidók elmenekültek a náci birodalomból annó, mert nem volt ennél jobb választásuk az aktuális körülmények között, ugyanúgy én is elmenekülök a zsidó-cigány birodalomból, mert nincs ennél jobb választásom. Máskülönben ölnöm kellene önvédelemből, de inkább legyenek együtt a bűnözők, és öljék meg egymást, így van mindenki a lehető legjobb helyen.
Nyilvánítsák ki, hogy a Kárpát-medence zsidó-cigány ország, a magyarok pedig keressenek másik helyet. Egyszer már megtették ezt a helykeresést, és az úgy volt jó. Egyszer nem tették meg ezt a helykeresést (Koppány és társai) és az úgy volt rossz.
Hova menjenek a magyarok tömegesen egy megtelt bolygón? Nincsenek már lakatlan, de lakható helyek. Tehát alkalmazzák azt a stratégiát, amit a zsidók, legyenek ott mindenütt, és tartsanak össze. Ha az utóbbira nem képesek, akkor viszont egységként végük van, és beolvadnak. Ahogy a zsidók nem olvadtak be, és összetartanak, ugyanezt kell tenni a fennmaradáshoz. Nincs ennél jobb stratégia, és ez működik. Tudom, hogy ez 180 fokos fordulatot követel az eddigi széttartás helyett, de ez van, ez a teljesítendő szint a fennmaradáshoz.

Aki nem akar harcolni, az ne legyen harctéren (élettér helyett harctérré vált helyen), és már régóta így van ez.
Már Jézus szülei is elmenültek Heródes elől, ahelyett hogy szembeszálltak volna vele. És persze hogy jól tették hogy elmenekültek, mert akkor és ott ez a megoldás működött, ez volt a helyes.

A cigány(bűnöző)probléma működő megoldása:
1. A legkisebb bűncselekményért, bűnözői attitűdért is zárt rendvédelmi telep. Erre zsidók és cigányok ajvékoló kórusban, azt nem szabad, az nem európai.
2. A kisebb súlyú erőszakos bűncselekményekért is életfogytiglan, mert a cigányok esetében csak ez használ, az 1-2 év zárt helyen élést bekalkulálják, és leszarják. Reakció rá ua. mint fent.
3. Ugyanaz, mint a 2-es pont, csak halálbüntetéssel. Olcsóbb, praktikusabb. Reakció rá ua. (A melegvérű- és a rovarkártevőket miért pusztítják el, ahelyett, hogy életfogytiglanra ítélnék őket ketrecben, és táplálnák őket, hmm? Mert nem éri meg a fáradságot, és mert nem cél, hogy fennmaradjanak. Ahogy a bűnözők esetében sem.)
Amiről „valahogy” nem esik szó, az az, hogy a cigányok nem európaiak, és hogy ez az alapprobléma: nem európai normák szerint élnek, de ha erre van valamilyen megfékező, büntető reakció, akkor egyből európai normákért visítanak. Aki nem az európai normák szerint él, az nem kapja meg az európai normákat, hanem azt kapja, amit megérdemel, ami szükséges a bűnözés végleges megszűntetéséhez, és ennyi, vitatéma lezárva.
A következő nagy kérdés, hogy megvalósulhat-e a valóban működő megoldás a bűnöző cigányokat illetően békeidőben, vagy kell hozzá a háború, mint a megoldás szükséges része? Ez még nem dőlt el, de egyre közelebb van az a pillanat, amikor eldől, mert nem húzható a végtelenségig a dolog, és az utolsó pillanat, amíg még húzható, egyre közelebb van. Igen valószínű, hogy a végsőkig a szőnyeg alá söpri ezt a problémát a kúrmány és a többség, amíg fel nem gyullad a szőnyeg.
A kiindulási helyzet, és alaptétel, hogy el nem kerített bűnözőkkel békében élni nem lehet, mert ártanak, kártékonyak, a béke alapvető feltétele pedig az, hogy egyéni és társadalmi ártalom ne történjen, mert ha történik, onnantól kezdődik a szükséges védekezés, ha nincs rá más mód, akkor a végső módon, a leszámolással, harccal és a háborúval, az ellenség megsemmisítésével, ahol csak valamelyik oldalhoz tartozók maradhatnak életben, ahogy a kórokozókkal küzdő élőlényi szervezet esetében is így van ez. Az már egy másik kérdés, hogy mennyire jó az a kórokozónak, ha megöli azt a szervezetet, amelyen élősködik, mert ezen szervezet halálával vagy életformát kell váltania, vagy maga is elpusztul. És tulajdonképpen bármelyik eset is valósul meg, egyik sem jó. A kártevőknek pusztulniuk, megszűnniük kell, főleg magasabb fejlettségi szinteken, ahol még többet tudnak ártani mint az alacsonyabb szinteken, és ez a végső következtetés: vagy feladja a bűnöző a bűnözői életformát, vagy el kell pusztítani, meg kell semmisíteni.

Az EU-val pedig az a probléma, hogy lehetővé tette a bűnözők szabad áramlását is, és hogy kezd Európai Egyesült Államokká válni, ahol ha problémád van az egyik tagállammal, akkor az így azt jelenti, hogy a többivel is problémád van, mint az egységessé vált, és a szuverenitását túlságosan is elvesztett rendszer részével. Ahogy ha valakit kiutasítanak az USA-ból, akkor nem csak abból a tagállamból utasítják ki, ahol éppen él, hanem mindegyikből.
Európai Európában már nem lehet menekült, hanem csak a bűnözők számára sokkal könnyebben elérhető munkavállaló.

Ami a konkrét bűncselekményt illeti, maradandő testi nyomai is vannak, de ennek ellenére, hogy maradadnó, jogilag nem az (nem igazságszolgáltgatás van, hanem jogszolgáltatás), mert nem vezetett rokkantsághoz, nem eredményez leszázalékolást, legalábbis eddig űgy néz ki.

„Nem  vagyunk egyformák!Hál' istennek!”
A biodiverzitás előnyei... Viszont amikor a különbözőség miatt már nincs összefogás sem a támadások ellen, sem a taktikában sem a stratégiában, hanem elutasítás van és széthúzás, az már nem előny, hanem hátrány, és nem is kicsi. Az egy akaraton levés a fontos dolgokban előny a többiekhez képest Az elég szomorú, és jól jellemez egy országot, ha az egy akaraton levés bűnszövetkezetet, kis és nagy maffiákat jelent, akár állampolgári, akár állami szinten.

Bee-zony 2012.09.01. 03:42:38

@Rufus78: „Persze csak addig mehet el valaki, amíg van olyan hely, hogy "el"... de ez már egy másik történet...”
Ha a „no place to run”, a nincs hely hova menekülni esete van, tehát ha sikeres a „sarokba szorítás”, és nem lehet elmenni, akkor már leginkább csak a harc marad, akár vesztesen is a túlerővel szemben, aztán jöhet a túlvilág, ha van olyan. Ha pedig nincs, akkor az egyszerű fizika érvényesült, erő x erőkar, erők eredője, ilyenek. De amíg van lehetőség elmenni egy korrupt és kriminális országból, addig azt kell tenni, mert ez így a legkisebb rossz; ez még békés megoldás. Ha pedig már ez a lehetőség sincs meg, akkor már nem sok lehetőség maradt, leginkább csak a harc.

Szerintem jobb lenne, ha kinyilvánítanád, a félreértések elkerülése végett, hogy a te liberalizmusod a saját értelmezésed szerinti, és nem a szerinti, ami liberalizmus címszó alatt főáramlatként manapság megjelenik.
A rothasztók kiszűrése pedig minden rendszerben létkérdés, mert minden rendszert megrothasztanak, lezüllesztenek, és tönkrtesznek, amit csak tudnak, és jöhet a következő szépreményű rendszer...

Én úgy látom, hogy jobban működik az, ha az emberek többsége kész szabályrendszert kap a legjobb gondolkodóktól, tehát jobb ha ezt átveszik, ellentétben azzal, amikor mindenki a saját legjobb belátása szerint cselekszik, mert az kaotikus, és összességében alatta marad annak a szintnek, ami a legjobb gondolkodók szabályrendszerével és az átvételével érhető el. Persze nem arról van szó, hogy kritika nélkül, és / vagy tekintélyelv alapján át kellene venni mindent, hanem arról, hogy minden esetben át kell gondolni a dolgokat, és ha az jön ki, hogy közösségi szinten, és 0 kiinduló társadalmi és anyagi szinttől kezdve (pl. lakatlan sziget) nincs ennél jobb, akkor átvenni.
Mivel a régi rendszer(ek)nek vannak kedvezményezettjei és szerencsései, akik az elérhető társadalmi optimum felett vannak pl. anyagilag, nekik ebből a szempontból nem éri meg átvenni az újat és a nagy közösség, az egész társadalom számára optimálisat, és ha számukra a pénz és vagyon olyan fontos (amit a halálukkal úgyis elveszítenek), akkor nem is veszik át.
Olyan rendszer nincs, ami mindenki számára tökéletes, mert amíg vannak olyanok, akik a maguk számára többet akarnak a többieknél, és lehetőleg kevesebb munkával, számukra a teljes közösség számára optimális rendszer nem optimális, hanem pl. inkább a (vad)kapitalizmus, ahol a győztes mindent visz, és a vesztesnek nem marad semmi, egészen addig, amíg a vesztes fel nem lázad, és ki nem tör a forradalom, hogy egy igazságosabb és méltányosabb rendszer jöjjön létre, ami aztán vagy sikerül, vagy nem, lásd pl. Állatfarm.

A többiben nagyjából-egészéből egyetértünk.

Horizont 2012.09.01. 12:38:50

@Bee-zony:
Gondolom nekem írtad, csak lehagytad a címzést. Próbállak megérteni, már amennyire lehet ezekből a kommentekből. Azt kívánom neked, hogy ott a messzi Kanadában találd meg a számításod és legfőképpen a lelki békéd!! Én drukkolok így ismeretlenül is! Az "én időmben" még a disszidálás volt, és nem gondoltam volna, hogy ma meg ez! Bánatos vagyok.
Jó lenne egy békés, nyugodt világban élni!

süti beállítások módosítása