Skip to content


       Szűrés lista

A pénzért bármit

2004: Ramil Safarov, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem azerbajdzsáni hallgatója egy baltával meggyilkolta az örmény diáktársát. Hazájában hős lett, mert örményt ölni szerintük kurva menő.

2006: A magyar bíróság életfogytiglanra ítélte Ramil Safarovot. Azerbajdzsán folyamatosan kérte a férfi kiadatását, de ezt a magyar állam mindig elutasította.

529540_10151060876761093_91389487_n.jpg2012 július: "Orbán Viktor Azerbajdzsánban: szorosabb együttműködés a Kaszpi-tenger térségével."

2012 július:  "Az azeri gazdaságfejlesztési miniszterrel tárgyalt Szijjártó Péter kétnapos bakui látogatása során."

2012. augusztus 23: A Figyelőnek a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz közel álló forrás úgy nyilatkozott, hogy Azerbajdzsán 2-3 milliárd euró értékben vásárolhat 2-3 éves futamidejű magyar államkötvényt. Ez az összeg fedezné hazánk idei évre tervezett devizakötvény-kibocsátásának nagy részét.

2012. augusztus 25: "Örmény civilszervezetek közleményben tiltakoztak a Magyarországon elítélt és büntetését töltő azeri baltás gyilkosként elhíresült Ramil Safarov esetleges kiadatása ellen."

2012. augusztus 31: Ma a KIM az azerbajdzsáni kérésnek eleget téve a elítélt gyilkost átszállította Bakuba, mivel "az azeri minisztérium arról is tájékoztatta a KIM-et, hogy Safarov ítéletét nem alakítja át, hanem az ítélet végrehajtását közvetlenül folytatja a magyar ítélet alapján."

Alig hogy megérkezett az elítélt Bakuba, az azerbajdzsáni elnök, Alijev kegyelembe részesítette Safarovot.

"Az örményeknek meg kell érteniük, hogy ez Azerbajdzsán következő győzelme. Safarov Azerbajdzsán hőse." - olvashatjuk a lelkes nyilatkozatokat az APA hírügynökség oldalán.

Safarov, percekkel ezelőtt: "I’m ready to serve my state and people”:

Ramil Seferov Bakida 310812.jpg


















Nyolc évig nemet mondott a minisztérium a kiadatási kérelemre, ám éppen most - nyilván teljesen függetlenül a kormány egyéb érdekeitől -  rábólintott, és villámgyorsan le is bonyolították a hazaszállítást.

Értjük mi, hát persze hogy értjük ...

"Gazdasági érdek" > örménygyilkos.

Szép.
Nagyon szép.

Remélem Navracsicstől Orbánig mindenki jól fog ma is aludni, hogy kiengedték egy életfogytos gyilkost, mert már csak egy kibaszott Borat-klón diktátortól remélhetnek pénzt, mivel a hárombetűs intézményre továbbra is szarunk.

Friss
Örményország megszakítja kapcsolatait Magyarországgal.
Majd árnyék-külügyminiszterünk elsimítja. Oh wait ... az a Szíjjártó.

(Azt hiszem nem lesz nálunk egyhamar Serj Tankian / System of a Down koncert.)

Friss 2:
Nagy tömeg ünnepelte a Magyarország "keleti nyitását" Jerevánban:
Szép munka János, szép munka Tibor!

 

Címkék: orbán navracsics kim

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr874743988

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Történelmi párhuzam 2012.09.02. 15:16:40

A náciktól ódzkodó Teleki Pál vezette magyar kormány 1940. december 12-én Belgrádban örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával. Az 1941. márciusi belgrádi németellenes fordulat után azonban Hitler éppen Jugoszlávia ellen kívánt magyar katonai együ...

Trackback: egy terrorista hazafutása: Orbánék backdoor-t nyitottak egy gyilkosnak pénzért 2012.09.01. 19:02:55

Az elmúlt 20 év során tradicionálissá vált politizálásnak világszerte kezd vége lenni. Az emberek kezdik felfedezni, hogy az akvárium, amiben élnek, nem demokrácia, hanem egy tenyészet. Tulajdonképpen egy Orwell-i Állatfarm. Amerikában Bradley Manning,...

Trackback: Szerény javaslat 2012.08.31. 23:10:55

A legegyszerűbb az lenne, ha a mostanában úgyis annyit sztárolt TEK pár kommandósa szépen visszahozná azt a baltás őrültet. Vagy legalább vigye el Jerevánba azt, aki felelős ezért az egészért.

Trackback: Bayer elvtárs titkos receptje: hogyan gyalázzunk kultikus filmsorozatokat közpénzből 2012.08.31. 21:28:34

Nehéz mit mondani, ha van valami, amit szerettél, ami hozzátartozott az életedhez, a gyerekkorodhoz, a felnőtté válásodhoz, mindenféle ideológiától függetlenül, aztán jön valaki, aki harsányan, fellengzős, lekezelő stílusban, pláne közpénzből, egyszerű...

Trackback: Törölték a kommentek nagy részét Don Orbán képe alól a miniszterelnök Facebook-oldalán 2012.08.31. 20:38:11

Hogy a ballibek vagy a széljobberek kommenteztek többet a miniszterelnök hét végén feltöltött fényképe alá, soha nem fogjuk megtudni. Az mno.hu szerkesztősége viszont akár az anyja életére is megesküdne, hogy nem a gárdistaszökevények, hanem a libsibol...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jozicsenko 2012.08.31. 17:38:24

tudjátok srácok, ezerrel le a kalappal az azeriek elött: hazavitték és nem hagyták, hogy idegen börtönben rohadjon meg egy állampolgáruk

nálunk a temerini srácokért senki sem sír, velük senki nem foglalkozik

pár srác megelégelte szerbiában,megvertek egy szerb drogkereskedőt összesen több, mint 60 évet kaptak érte

10-12 év börtön, mert megvédtek egy magyar kislányt: amikor a magyarokat verték a szomszédban, Becsei Zsolton kivül senki nem emelte fel a szavát értük: ennyi érünk, ennyivel többek az azeriek

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.08.31. 17:44:12

Teszem azt ha valaki agyoncsapná Matolcsyt, az megúszná elnöki kegyelemmel, mert az gazdasági érdek? :]

shmonsta 2012.08.31. 17:45:38

Le a kalappal. Szabadon engedtek egy baltás gyilkost. Ez tényleg minden elismerést megérdemel. Ha elolvastad a cikket, akkor azt is olvastad, hogy mi miért történt. Kár volt összemosni a másik üggyel.

jpmjpm 2012.08.31. 17:46:17

kiváncsi vagyok, hogy az örmények mit szólnak hozzá.

és még mi sírunk, amikor az ír gázolót nem adják ki nekünk.

Žďárský 2012.08.31. 17:49:12

@jozicsenko: Akkor képzeld el azt, hogy az állampolgáraiért kiálló szerb állam hazaviteti a nálunk parkoló Magda Marnikót, majd első dolga kiengedni. Örülnél neki?

Ez az álszent banda a Bándy-gyilkosság óta az élet védelméről, halálbüntetésről, miegymásról papol, erre most úgy engednek ki egy ilyen állatot, hogy pontosan tisztában voltak a következményekkel
Persze Örményország szegény állam, nincs olaja és belerokkant a karabahi háborúba. Viszont olyan befolyásos diaszpórájuk van nyugaton, amihez talán csak a zsidóké fogható. És ők alighanem most megjegyeztek maguknak.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.08.31. 17:51:05

Mi a francra számítottatok ezektől? A Bonsai Ducéból és csürhéjéből még a becsület legkisebb szikrája is hiányzik. Ezek pénzért és a hatalomért a saját édesanyjukat is eladnák lelkiismeret furdalás nélkül. Mocskos félázsiai bagázs. Oda valók egytől egyig.

komplikato 2012.08.31. 17:53:46

Gondolom a hazai Örmény kisebbség is oda lesz érte, pedig már a törökök sem voltak piskóták örmény nyúvasztás terén ...

laci0011 2012.08.31. 17:53:52

Hiába nem hinnénk,még mindig van lejjeb!Komcsisegg után,jöhetnek más seggek is,van az a pénz amiért fényesre nyalja viktorbán és leninfiúi.Inkább a seggnyalás mint ajrópa!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.31. 17:54:57

"nyilván a teljesen véletlenül a kormány egyéb érdekeitől"
Itt cserélni vagy kiegészíteni kéne egy "függetlenül" szóval...

Egyébként meg hogymikvannak, valaki megígér valamit, aztán nem azt csinálja, mert vannak az ígéretek, vannak az érdekek, meg van a nemzeti büszkeség?! Naaahááát... Meg ez is emúttnyócév, mert mi az a skandalum ugye, hogy egy baltás gyilkost a szoci kormányok nem engedtek haza!

Az örményektől ugye az elkövetkezendő 60-70 évben nem akar venni vagy kapni semmit a mindenkori magyar kormány? Meg azt se nagyon akarjuk ugye, hogy ide jöjjenek, akár tanulni, akár turistának? Én ugyanis -biztos velem van a baj- nem szívesen tenném a lábam olyan országba, ahol a népem ellenségei bármikor agyonverhetnek, és egy "Kijöhetsz a börtönből!" szabadkártya birtokában a tett helyszínéül szolgáló ország már teszi is fel a gépre, épp csak a vállát nem veregetik meg.

komplikato 2012.08.31. 17:55:44

@Kőmíves Kelemen: Matolcsynak vannak örmény felmenői? Már csak vissza kell hívni a "jóembert" vagy valamelyik vele egy ivású és gondolatvilágú tesóját ...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.31. 17:57:40

Az milyen lenne, ha a végén az azeriek mégsem vennének államkötvényt?

jozicsenko 2012.08.31. 18:00:41

@Свобода: elméletileg őt éppen hogy kivégeznék...

azért nem engedik haza...

de hidd el, ha holnap Szerbia befektetne nálunk 3 mrd dollárt, orbánék vigyorogva adnák át magda marinkot

(gyurcsány meg szegedet és a teljes dél-tiszántúl)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.31. 18:02:41

Ehelyett az amorális patkánymajom helyett még Cersei Lannisterrel is jobban járnánk, az legalább a sajtófotókon kinézne valahogy.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.08.31. 18:03:39

@jozicsenko: ja, le a kalappal előttük. Végül is igazad van, csak baltával verte szét az áldozatát, engedjék is szabadon. Az tetszene, ha Magda Marinko-t ki-majd szabadon engednék? Vagy Dietmar Clodo-t? Gondolkozzunk már emberek!!!

Žďárský 2012.08.31. 18:04:04

@jozicsenko: Afelől nincs kétségem, hogy pár milliárdért ezek bármit...

De azt semmilyen körülmények között nem tudom elfogadni, hogy le a kalappal egy olyan nemzet előtt, amelyik hősnek tart egy ilyen embert. Európai ésszel nehezen felfogható ázsiai barbarizmus egy alvó ember agyonveréséért valakit sztárolni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.31. 18:04:20

Ez igazán szánalmas.

Ugyanezt a britek legalább olajkutatási (és nyilván -kitermelési) jogokért játszották el Líbiával, 900 millió USD (~200 milliárd Ft) értékben.

Mi pedig azért, hogy egyáltalán kegyeskedjenek szép drágán hitelezni – nekünk.
(És Kadhafi is kimondottan érdekesebb egyéniség volt, mint az apuci országát megöröklő fiatal Alijev. Ha már lúd.)

"De személyesen is szurkolok Paulo Sousának. Az igazi nagy edzők mind nehéz emberek. Az utóbbi már megvan nála, és előbb-utóbb meglesz az előbbi is."

Az igazi nagyhatalmak mind követnek el aljas, erkölcstelen tetteket saját hasznukra. Az előbbi már megvan nálunk, előbb-utóbb meglesz az utóbbi is.

Várjuk a Századvég értékelését a mozgástér kiaknázásáról és a politikai teljesítményről.

Az eset kiváló ürügy lesz majd arra, hogy ne adjanak ki Magyarországnak ellentmondásos megítélésű figurákat, pl. Tóásó Elődöt.

danesdzsu2 2012.08.31. 18:07:34

"az azeri minisztérium arról is tájékoztatta a KIM-et, hogy Safarov ítéletét nem alakítja át, hanem az ítélet végrehajtását közvetlenül folytatja a magyar ítélet alapján."

Biztos nyilatkoznak egy olyat is, hogy ne azt figyeljék, mit mondanak, hanem hogy mit tesznek.

öööö...izé 2012.08.31. 18:11:32

@Holger Hartland: a kormánynak az lenne a legjobb, mert akkor lemoshatná azt a vádat, hogy azért adták ki, mert...mármint kommunikációs szempontból a legjobb, persze gazdaságilag kopp

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.31. 18:14:08

@öööö...izé: Igen, az valóban hatalmas sikertörténet, igazi politikai teljesítmény volna, ha sikerülne ingyen szabadon engedni egy baltás gyilkost.

Szobrot kell állítani neki, ahogy a földig hajoló Navracsics minisztert a baltát magasba emelő hős bilincseinek megoldása közben fenékbe rúgja egy köpcös, erszényt szorongató azeri.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.31. 18:14:44

@Holger Hartland:

Lófaszt fognak venni, nem államkötvényt. Viktorkát átbaszták, mint szart a palánkon.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.08.31. 18:15:02

@danesdzsu2: Feltéve hogy valóban volt ilyen tájékoztatás. Hazudtak már ezek annyi mindent össze-vissza hogy lehet simán csak hazareptették mert a diktátorunknak már a közgépesített újabb közpénzmilliárdok táncolnak a szeme előtt. Aztán persze az azeri Borat vagy vesz magyar állampapírt... vagy nem.

öööö...izé 2012.08.31. 18:17:31

@Counter: ezen már túl vagyunk, sikerült szabadon engedni, szóval most következik a kommunikációs tréning, kíváncsi vagyok, milyen hazugsággal jönnek majd, és hogyan próbálják etetni majd a népet.

Gyanítom vagy ma vagy holnap bedobnak valami erősen tematizáló gumicsontot, hogy ne erről a gyalázatról beszéljenek az emberek.

zero régi szavaival élve pfújmocskosgecik.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.31. 18:20:48

@öööö...izé: Tudom, hogy szabadon engedték, nyilván a KIM is tudta, hogy szabadon fogják engedni.

Majd hamarosan kiderül, ingyen sikerült-e a bravúr. Arról az esetről írtam, ha igen.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2012.08.31. 18:21:09

Vajon a Kormány elárulta-e ezzel a magyar igazságszolgáltatást? Érdekelne mit gondolnak azok a rendőrök, akik Gurgen Margaryan agyvelejét kanalazták a priccséről, vagy Ramil Szafarov szörnyű tettének bizonyítékait gyűjtötték össze? Mit gondolnak most azok az ügyészek akik a magyar állam büntetőjogi igényének érvényesítéséért dolgoztak, azok a bírák, akik életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, vagy azok a bv-sek, akik az ítélet szellemében tartották fogva a baltás gyilkost, aki tettét előre eltervezte? Mit gondolhatott az a bv intézet parancsnok, aki a minisztérium pecsétes papírján olvasta, hogy Szafarovot át kell adnia azoknak a kollégáinak, akik onnan a repülőtérre viszik? Vajon ki volt az, aki aláírta azt a pecsétes papírt? Ő vajon mit gondolhatott? Tele vagyok kérdésekkel.

öööö...izé 2012.08.31. 18:22:30

@Counter: végülis kevesebbért is öltek már embert...

öööö...izé 2012.08.31. 18:25:03

kíváncsi vagyok, hogy a szánalmas seggnyaló híradókba bekerül-e az anyag és milyen terjedelemben....

agent scully 2012.08.31. 18:34:33

"szakértők" Szíriában, "megállapodás" az azeriakkal, melyik rezsim lesz a következő, amelyikről kiderül, hogy összefeküdni készülünk vele?
de közben tökösen ellenállunk az IMF-nek... hajrá...

dr yetee 69 2012.08.31. 18:36:03

@Counter: A Századvég értékelését már én is alig várom!))))

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.31. 18:36:24

@öööö...izé: A lényeg az, hogy Magyarország szuverenitását se Isten, se ember ne korlátozhassa.

Ha mi úgy döntünk, hogy 3 milliárd dollárért nyilvánosan leszopunk egy azeri szamarat, akkor le is szopjuk.

öööö...izé 2012.08.31. 18:39:11

@Counter: :D :D bár inkább sírnom kellett volna ezen, nem röhögni...

ketroot 2012.08.31. 18:42:44

Ilyen hírekkor tudom azt, hogy tényleg milyen gennyes férgek vannak a mandin. Szerintük rendben van a dolog, mert az írek se adták ki az ír gázolót.

Rühes faszfejek gyülekezete.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.08.31. 18:44:34

@A félázsiai csizmadia - kinek neve ketroot: Nem szívesen lennék ilyenkor az írek helyében, jól megmutattuk nekik!

A rühes faszfejek azzal kezdték, hogy példát vehetnénk Azerbajdzsánról, ott a baltás gyilkos a hős, itt meg csak a Fluor Tomi az. Eszem-faszom.

Le_Penseur 2012.08.31. 18:48:21

@öööö...izé:
"szóval most következik a kommunikációs tréning, kíváncsi vagyok, milyen hazugsággal jönnek majd, és hogyan próbálják etetni majd a népet."
- a libsibolsik megint sírnak! Az azeriek nem fogják követelni a megszorításokat, mint ahogyan az IMF teszi!
- örüljetek neki, hogy nem kell tovább őrizni a mi pénzünkön ezt a fickót!
- Amerika, a demokrácia fellegvára is rendszeresen ezt csinálja, mi miért ne csinálhatnánk?
- Semmi összefüggés sincsen az azeri elengedése és OV látogatása között, ezt csak az ilyen blogok terjesztik, mint a Vastagbőr!
- stb.stb.stb

öööö...izé 2012.08.31. 18:49:46

@Le_Penseur: jé, egy troll!
akkor ne olvasd, csá...

Horizont 2012.08.31. 18:51:31

Nem lehetne, hogy egy Örményországba tartó repülőgépre feltegyük Orbánt és csapatát?
A többit bízzuk az örményekre!

Kabbe (törölt) 2012.08.31. 18:51:41

ennyi maradt a hős nemzetnek:

gyilkosokkal kereskedik.

ja, rohad a nyugat:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.31. 18:53:34

A középkori azeri terrorállam hadserege eleve gyilkosokból áll, így nem csoda, hogy kitüntetik a gyilkosukat. Aki másra számított, az vagy idióta vagy hazudik.

Az a szégyen, hogy a világ mind a mai napig nem meri elismeri az azeri terror alól felszabadult független Karabahi Köztársaságot.

öööö...izé 2012.08.31. 18:54:39

@öööö...izé: na, megint igazam lett...drágább a hal, bombanők 40 felett, clint eastwood poénkodik...semmi baj, ezek fontos hírek...ja, hogy épp egy guiness-rekord csulát köptünk fel, és aláálltunk?

Magyarországon semmi nem változik.

Eddig nem fogalmaztam meg magamnak, és nem is éreztem ezt, de 18 éves korom óta a fideszre szavaztam...MOST szégyellem. (az, hogy legutóbb hiba volt, már beláttam, de alternatíva nem volt)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.31. 18:54:59

@danesdzsu2:

Ez nem az ítélet átalakítása, hanem kegyelem. Azaz jogilag az azeri terrorrezsim nem is hazudott.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.31. 18:57:34

@Свобода:

A rohadék oroszbarát örmények le vannnak szarva. Ezt idén egész Európa kinyilatkozta, amikor nem bojkottálta senki a bakui eurovíziós dalfesztivált. Ezek után mire lehet számítani?

Le_Penseur 2012.08.31. 19:01:04

@öööö...izé:
elromlott az irónia érzékelőd...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.31. 19:02:09

Magyarország és Azerbajdzsán...összenő ami összetartozik, mi félázsiaiak vagyunk így...

ucsacsu 2012.08.31. 19:15:07

vityát nem kérték,ha kell adni oda, vigyék.

blacklord 2012.08.31. 19:15:10

@Свобода: pontosan ez a felfoghatatlan szerintem is. Ráadásul arról nem is beszélve, hogy azután, hogy az orbitálisan ostoba katonai képzésfelelősök egy szobába tették két, egymással szemben erős ellenérzéseket tápláló országokba tartozó két embert, azután most szépen pár év után kiengedjük, ahol aztán nyilván azonnal kegyelmet kap. Elképesztő...

Virág et. 2012.08.31. 19:31:39

@immortalis: Fidesz - a diplomácia nagyágyúi.

BadSimpson 2012.08.31. 19:32:26

Ezzel a léppéssel már ázsiainak számítunk.

Horizont 2012.08.31. 19:32:57

@immortalis:
Eddig úgyis állandóan hadban álltak, harcoltak, szabadságharcot űztek ezek a f@szfejek! Na akkor most már tényleg harcolhatnak majd ha lerohan minket Örményország hadserege!
(van nekik?)

"Örményország péntektől megszakítja diplomáciai és minden egyéb hivatalos kapcsolatát Magyarországgal – közölte Szerzs Szargszján örmény elnök Jerevánban.
Korábban az örmény parlament elnöke lemondta szeptemberre tervezett magyarországi látogatását."
Egy gyilkosért cserébe? Megérte?

Horizont 2012.08.31. 19:46:51

@immortalis: Az lehet, de ez nagyon kínos! Persze ezért megint a világ lesz a hibás aki ok nélkül rátámad szegény Orbánra meg az országra. Mi jöhet még???Két év hosszú idő!

flippant 2012.08.31. 19:48:44

A cigókkal nap mint nap ezt csinálják. Mit kell ezen kiakadni? Gondoljatok a gadnai rémre vagy a bokszoló gyilkosra vagy a bodzaszedő sztojkáékra.

profilo 2012.08.31. 19:48:45

Na de most komolyan!

Úgy mindenki sír,hogy adójából mennyi léhűtő,ingyenélő,bűnöző embert kell eltartani.Hát most egyel kevesebb van.Tessék örülni!

Egyébként nem kiengedni volt hiba,hanem anno beengedni.
Öljék egymást otthon,ne itt náluk.Van nekünk bajunk nélkülük is.

dr. Bubó 2012.08.31. 19:49:02

nagyon szomorú vagyok... ennyire primitív GERINCTELEN, ALJAS, ALKALMATLAN (szumma: hitvány!) kormánya hazánknak még sosem volt...

pillanatnyi azeri előnyök miatt a hosszútávú jogelveket feladva és két ország konfliktusába BEAVATKOZVA...
futni hagynak és nemzeti hőst csinálnak egy BALTÁS GYILKOSBÓL...
ezeknek már semmi sem szent...

és tessék még ráadásnak az örmények is... sajnos JOGGAL...

kérem a kormányt hogy a NEVEMBEN és a magyar nép nevében
PORBACSÚSZVA kérjen bocsánatot és azonnal mongyon le...
jelezve hogy ez csak a HITVÁNY KORMÁNY, vagyis egyes emberek
megbocsáthatatlan hibája volt és nem a magyar nemzeté

index.hu/kulfold/2012/08/31/ormenyorszag_szakit_magyarorszaggal/

ez valami döbbenet... ez példátlan... azonnal mongyon le a fides
és legyenek előrehozott választások !
nyilvánvalóan "alkalmatlanok" a kormányzásra

azeriekkel PONT most "lesznek" nagy gazdasági kapcsolatok...
az is nyilvánvaló hogy az azeriek még nagyobb dakoták mint orvbány...
nyilván lexarják mit igértek... még jobban CIGÁNYKODNAK...

de akkor is... ez a külpolitika már káros az országnak...
-mubarak
-szírek
-azer-örmény
+a drlézerdzsonnis "beavatkozó" usa...

ez valami elképesztő dilettantizmus

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.08.31. 19:51:41

örmény diplomáciai kapcsolat = 3 000 000 000 azeri eu

ennyi a kényeg

Kivancsi 2012.08.31. 19:53:17

az volt a hiba hogy itt tartottuk 8 evig...
etettuk, itattuk, birosagra vittuk, eliteltuk
kibaszott sok piiizbe kerult.. az adofizetoknek
egy eletre kiutasitani az EU teruleterol azt vissza azsiaba
oldosson meg meg joparat ormenyt? azerit? oroszt?
kit erdekel de ne itt rontsa a levegot es pazarolja az adofizetok zseeeejet...

dr. Bubó 2012.08.31. 19:53:24

a TEK örülhet... az első komoj ellenség megvan...
bár ha az egyiptomi és a szíriai új kormányok ráérnek majd
akkor lehet hogy a harmadik... háborús álapotot hoznak létre...

már csak azt tudom kívánni hogy az örmény vendetta célt érjen...
én bocsánatot kérek ! semmi közöm... mindenért a fides és azon belül
drsimicska - drorvbány a felelős! címüket lásd telefonkönyv....

pillanatnyi gazdasági előnyökért (nem az országé... hanem a fides é)
nyilván amíg azeri pénzt reméltek, addig sincs imf-eu kontrolll
egy pár hónappal többet tudnak lopni !!!

morbiczer 2012.08.31. 19:53:42

@blacklord: Nem egy szobában voltak.

bucbuc 2012.08.31. 19:53:59

@jozicsenko: Ez azért van mert haldoklik a társadalom, ami meg azért van mert semmi más nem számít csak a nyugdíjasok nyugdíjemelése.
Az az 5000+ milliárd meglegyen a többi mind le van szarva.

Borenbukk 2012.08.31. 19:54:38

@flippant: Ide is kellett egy kis ciganyokkal kapcsolatos hazudozas?

flippant 2012.08.31. 19:54:40

Majd lesz egy pár robbantgatás (hogy a hajdúnak is legyen munkája) oszt jónapot

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 19:55:08

Az első nap ki kellett volna adni. Ne a magyar adófizetők etessék.

öööö...izé 2012.08.31. 19:55:30

rohadt aljadék gusztustalan ocsmány szar banda...

okoshka 2012.08.31. 19:55:51

Én azt nem értem, hogy tarthat még bármely ország a világon diplomáciai kapcsolatot egy (most már) nyíltan terrorista állammal. Nem hogy haverkodni velük.

flippant 2012.08.31. 19:56:08

@Borenbukk: Te hazudsz bolsevik. A véretekben van a hazugság. Szolzsenyicin megírta

allegretto23 2012.08.31. 19:56:22

@jozicsenko: csak az Ön hozzászólásáig jutottam, de ettől mindjárt elöntötte a vér az agyamat. Szóval. Nem kellene a temerini srácokat idekeverni. Én legalábbis irtózom attól, hogy bármilyen kontextusban egy lapon említődjenek egy psychopata baltás gyilkossal. Nem egy hazafit, nem egy ártatlan áldozatot, hanem egy aljas, undorító, köztörvényes gyilkost engedtek el, aki a tanulótársát ölte meg álmában, előre kitervelten, gyakorlatilag elevenen feldarabolva a szerencsétlent. Nem tudom melyik rosszabb, ha a KIM-t/Orbánt megvették kilóra, vagy ha ennyire hülyék. Én az előbbire tippelek -eddig is óccsók voltak- mert ennyire még ők sem lehetnek hülyék. Pontosan tudták, hogy az azeriek ki fogják engedni.

Ben Franklin 2012.08.31. 19:57:12

Megint egy jó húzás Viktortól. Gratula, vakuljanak a komunisták!

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 19:57:14

@dr. Bubó: Jó, lesznek és megint megnyeri a Fidesz, mert az MSZP és Gyurcsányék még az LMP-vel sem.

Akkor lenyugodnál?

Most ez kit érdekel, az örményeknek nem is bennünket kellene hibáztatni, hanem Azerbajdzsánt.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.08.31. 19:59:52

@okoshka: pénzért....3.000.000.000€ a gyakorlatilag szart sem érő államkötvényeinkért.

BŐS 2012.08.31. 20:00:02

kíváncsi vagyok mit szólna Viktor ahhoz, hogyha néhány feldühödött örmény megölne 1-2 két Örményországban dolgozó magyart bosszúból és utána az örmény elnök kegyelmet adna nekik

blacklord 2012.08.31. 20:00:17

@morbiczer: tuti? Nekem úgy dereng, hogy igen... De erre nem mernék megesküdni. Valaki, link?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.08.31. 20:00:37

1. Minek járt arra?
2. Ez a kultúrájuk része.
3. Amíg egymást ölik, addig tök jó.
4. Miniszterelnök Úr se hülye, intézzék el egymás között.

Borenbukk 2012.08.31. 20:02:45

@flippant: A vilagon ketfele ember van ekolcsos es erkolcstelen. A felosztast az erkolcsosek vegzik. Nem is tudom, miert jutott ez eszembe most rolad.

dr. Bubó 2012.08.31. 20:03:47

unortodox külpolitika =
1/2 világgal hadban álunk + másik 1/2-től kölcsönt kérünk...

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 20:04:10

@Counter: a skótokra gondolsz? Ott legalább belebukott 1 külügyminiszter.
A bolíviaiaknak eszük ágában se volt eddig se, h kiadják Tóásót.

flippant 2012.08.31. 20:05:40

Örményország megszakítja kapcsolatait Magyarországgal

Örményország péntektől megszakítja diplomáciai és minden egyéb hivatalos kapcsolatát Magyarországgal – közölte Szerzs Szargszján örmény elnök pénteken Jerevánban.

“Hivatalosan bejelentem, hogy mától megszakítjuk diplomáciai kapcsolatainkat és minden hivatalos viszonyt Magyarországgal” – jelentette be az örmény elnök a kaukázusi országban akkreditált ENSZ-tagállamok nagykövetei előtt.

Az Interfax orosz hírügynökség tudósításában utal arra, hogy pénteken Azerbajdzsánba érkezett és elnöki kegyelemmel kiszabadult Ramil Sahib Safarov, aki mindeddig Magyarországon töltötte börtönbüntetését egy örmény katonatársa meggyilkolásáért.

“Sem én, sem Örményország nem fogadja ezt el. Az örmény nép ezt nem bocsátja meg” – fogalmazott Szerzs Szargszján.

- MTI -

profilo 2012.08.31. 20:06:20

@dr. Bubó:

Semmi baj!
Majd a következő kormány terrorelhárító alakulata "hazarabolja" a baltás gyilkost és az örmény kormány nagy megelégedésére jól bebörtönözi.
Ezek után bocsánatot kérünk az örményektől,és persze az azeriektől is,és szervezünk egy nagy bankettet az ügy rendezése érdekében.
Az új kormány természetesen kötelezővé teszi majd az örmény és az azeri történelem tanítását már az általános iskolától,mert a két ország megdöbbenve tapasztalta,hogy az egyszeri magyar azt sem tudja merre van eme két "baráti" ország.
Természetesen újra tanítunk és kiképzünk azeri és örmény katonákat a NATO békepartnerségi program keretében,de vigyázunk,hogy késhez,baltához,fűrészhez ne férjenek hozzá a diákok.

Az üggyel kapcsolatos egyéb álláspontját a következő kormány még egyezteti....

vladimir964 2012.08.31. 20:06:30

Szerintem is a gusztustalanság egyik csúcsa, amit műveltek a kiadatással. De ha már így is áll a dolog: hát még tisztességesen kereskedni sem tudnak! Elengedünk valakit homályos ígéretekért cserébe anélkül, hogy előtte a lóvé itt csöngene? Ez aztán a dilettantizmus és naívság, továbbá politikai alkalmatlanság csúcsa!

Borenbukk 2012.08.31. 20:06:31

@Modor Tibi: Tudod, Tibi a stilusparodiaidnak viccesnek kene lenni, de sajna csak szornyen izzadtsagszagu.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 20:06:32

@danesdzsu2: Nem is alakították át a büntetését, egyszerűen kegyelmet kapott. Ez az a fajta "ravaszság", amit OV oly nagyra értékel magában.

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.31. 20:07:27

@Holger Hartland:

"Az milyen lenne, ha a végén az azeriek mégsem vennének államkötvényt?"

Ez fog történni.

flippant 2012.08.31. 20:07:45

@BŐS: Az még a jobbik eset. De mi van akkor ha ezek a hitetlenek elkezdenek Pesten a belvárosban robbantgatni miközben Sanyi bácsi épp zabálja a fagylaltot.

nemsirunk 2012.08.31. 20:08:23

@Anti Anyag: "Az első nap ki kellett volna adni."
Ja, az örményeknek. Akkor sem mi etettük volna.

Failer 2012.08.31. 20:08:25

Csodálatos ez a liberális összemosás. Ennél már csak az lenne szebb, ha a wtc merényletért is Orbán lenne a felelős.

Kicsit off: Amúgy nem lehetne ezt a sok zsidót elhajtani az országunkból?

nemsirunk 2012.08.31. 20:10:00

@MolnarErik: Olyan félázsiai származékokra jellemző ravaszság. Orbán fajtája.

flippant 2012.08.31. 20:10:06

@Borenbukk: Te böfögted be, te kishitű kádárista troll, hogy hazudok. Miért nem nácizol? Miért nem rasszistázol? Elfogyott a jutalom pirosbögre? Eriggy a nolblogra!

nemsirunk 2012.08.31. 20:10:49

@Failer: Nem lehetne titeket elhajtani inkább?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 20:11:21

@dr yetee 69: A Századvég OV kormányra jutásakor kiadott 1 örvendező közleményt, h végre vége az ideológiáktól terhelt baloldali kormányzásnak, végre itt a pragmatikus kormányzás ideje. Szal ők nyilván nem látnak semmi kivetnivalót benne

okoshka 2012.08.31. 20:11:51

@Failer: Ha már úgyis leállunk a terroristákkal, menj el és keress magadnak pár havert, akik elhajtják neked őket. Csak aztán nehogy téged robbantson fel valaki a végén, mondjuk mert nem bírja a nácikat.

**
Kíváncsi vagyok, lesz-e amúgy nemzetközi botrány.. EU állam terroristákkal működik együtt.

Failer 2012.08.31. 20:11:51

@nemsirunk: A titek alatt a magyarokra gondolsz? Mert akkor nem..

Borenbukk 2012.08.31. 20:12:02

@Failer: Nem tudom, ki fia-borja vagy, vagy milyen ko alol csusztal elo, de ez itt nem a te orszagod, es soha nem is lesz. A legtobb, amire eselyed van, hogy megturunk.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 20:13:25

@A félázsiai csizmadia - kinek neve ketroot: Szal ők rendben lévőnek tartják, h az írek nem adták ki a gázolót? Szép.

esef 2012.08.31. 20:13:49

most nem azért, de ha 2006-ban a Gyúúúúúúúrcsányék nem ítélik el akkor ma nem lenne miről beszélni. tehát Szargyártó Péter szófosó elvtársat megelőzve: "Az elmúltnyolcévésagyurcsány tehet mindenről!" :D

Failer 2012.08.31. 20:14:00

@Borenbukk: : Akkor miért mész át az utcán a másik oldalra, ha szembe jövök veled ?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.31. 20:14:22

@öööö...izé: Nagy tévedés. Ha az azeriek mégsem vesznek államkötvényt, akkor a magyar kormány nem ártatlannak tűnne, hanem olyannak, mint a viccben a nő, aki a boltban ötezressel akar fizetni, és amikor szembesítik vele, hogy a pénz hamis, akkor felkiált: "Micsoda? Hiszen akkor engem megerőszakoltak!"

A kormány kurvát csinált Magyarországból (vö. kurvaország) - már csak az a kérdés, hogy hülye kurvát-e.

nemsirunk 2012.08.31. 20:14:44

@flippant: "Az örmény nép ezt nem bocsátja meg"
Remélem nem mosnak össze minket Orbánnal, és csak neki szól a fenyegetés. Meg lehet erősíteni a TEK-et, ezek az örmény fickók nem beszélnek a levegőbe :)

Borenbukk 2012.08.31. 20:15:37

@flippant: Tenyleg en mondtam eloszor, hogy hazudtal, de te kezdted, mert hazudtal.
Btw.: ez az idegrangasos kommunistazos frocsoges folosleges. Jobboldalibb vagyok az egesz nyamvadt parlamentnel(meg nalad is), es abban az ertelemben, ahogy ezt a vilagban hasznaljak, nem ahogy idehaza.

nemsirunk 2012.08.31. 20:15:39

@Failer: Nem. A hozzád hasonló nácikra.

Borenbukk 2012.08.31. 20:16:23

@Failer: Nem vettem eszre meg, de nyilvan a buz miatt lehet.

profilo 2012.08.31. 20:17:25

@flippant:

Örmény hitetlenek?
Nézz egy kicsit utána,mielőtt baromságokat írsz.

Failer 2012.08.31. 20:17:39

@nemsirunk: A magyar nem náci. Magyarnak lenni nem náci 'szokás'. Semmi közünk nincs a nácikhoz.. ahogy nektek, a nyelv ismeretén kívül, a magyarsághoz

budai zöld 2012.08.31. 20:18:43

Itt úszott el a budapesti System Of A Down koncert esélye...

Borenbukk 2012.08.31. 20:20:00

@Failer: Nem is magyarrol van itt szo, hanem rolad.

Volt tüzér 2012.08.31. 20:20:09

@jozicsenko: Magda Marinko alighanem szívesen elkerülné ezt a kiadatást, ugyanis odahaza azonnal megölnék. Itt legalább elvan a sitten.

Failer 2012.08.31. 20:20:10

@Borenbukk: Nálatok 'hagyomány' a nem fürdés. Kellőképp sztereotíp ez a gondolat önmagában, de sajnos az általános tapasztalatok azok, hogy a zsidók nem igazán vannak kibékülve a különféle europaid tisztálkodási szokásokkal..

allegretto23 2012.08.31. 20:21:01

Nem elég, hogy nem volt még egyetlen tökös kormányunk, aki ki merne állni és hivatalosan megemlékezni egyszer az életben április 24-n, mert fél a törökök reakciójától. Az elmúlt 22 évben még ilyen gátlástalan, erkölcstelen, gennyes banda nem vezette ezt az országot. Nyalni az azeriek alfelét- baksisér. Hányinger.

dr. Bubó 2012.08.31. 20:21:20

@profilo: majd nyugodt időben fojtattyuk...

az örmény kereszténységnek ugyanojjan KÖRTEMPLOMA emlékei vannak, mint nekünk...

dr. Bubó 2012.08.31. 20:22:12

@flippant: igaza van tályékozóggy !

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 20:22:59

@nemsirunk: Ki kellett volna tenni az ukrán határon, verekedjék le.

Ez nem Orbán probléma, a törökök és az azeriek egyszerűen képesek akkora nyomást gyakorolni mint pld. az EU. Érdekes, az iráni olajembargó ellen miért nem tiltakoznak akik itt most tiltakoznak, pedig az rendesen húsbavágó és ugyancsak nem sok közünk van hozzá, azzal együtt, hogy az irániak kifejezetten csípik a magyarokat.

parrre 2012.08.31. 20:23:41

2012 Szeptember 6 , az azeri elnök bejelenti, hülyék lennének magyar államkötvényt vásárolni, illetve semmiféle közös projekt nem lesz. " Nem hittem, hogy ennyire balfaszok a magyarok, de kétségkívül örülök neki. " -fogalmazott Ilham Aliyev.

miketbeszéltek 2012.08.31. 20:25:13

Ha korábban éltél volna akkor anno biztosan követelted volna a következő zsidók kihajtását is:
"A Hatvany-Deutsch család a kontinens élvonalába emelte a magyar cukoripart. A Weiss család nem csupán Európa egyik legnagyobb nehézipari komplexumát hozta létre a Csepel-szigeten, hanem lényegében fel is építette a városrészt. A Goldbergerek óbudai textilgyára a magyar ipar egyik fellegvára lett. Főleg zsidó vállalkozók tették Budapestet a világ meghatározó malomipari központjává. Mauthner Ödön nevéhez fűződnek a hazai nagyüzemi magtermesztés, valamint a nemesített magvak exportjának kezdetei. Ma hungarikumként emlegetjük azokat a világszínvonalú termékeket, amelyek lényegében Magyarország védjegyévé váltak. Közülük jó néhányat a hazai zsidók tehetségének és innovációs készségének köszönhetünk. Ilyen a Herz- és a Pick-féle szalámi, a Kotányi-féle pirospapika, a herendi porcelán, vagy éppen a Zwack unikum.
E tehetséges emberek és családok közül a holokauszt idején sokakat üldöztek, megöltek és kifosztottak. A Tungsramot világmárkává fejlesztő Aschner Lipót Dachauba került, villáját pedig Adolf Eichmann foglalta le. Goldberger Leót Mauthausenbe deportálták a nácik. A Weiss-Chorin-Kornfeld családot egymással versengve fosztották ki a német és a magyar hatóságok. Életüket végül az SS-től kellett megvásárolniuk. A magyar gyógyszeripart megalapító Richter Gedeont a nyilasok kíméletlenül a Dunába lőtték."
Mit szólsz hozzá?

dr. Bubó 2012.08.31. 20:25:16

@parrre: igen ezt mondtam én is...

cigánykodásban mégsem mi vagyunk a császárok...

nemsirunk 2012.08.31. 20:25:52

Az ellenzék részéről most kellene valakinek kiállnia, és biztosítania az örményeket, hogy Orbán nem a magyarok nevében cselekedett, csakis az övé a személyes felelősség. Vigye el ő maga a balhét, nehogy az maradjon meg az örményekben, hogy a "magyarok" kiengedték a gyilkost. Ne egy forgalmas központban robbantsanak, hanem csak Orbán legyen a célpontjuk.

Borenbukk 2012.08.31. 20:26:39

@Failer: Nem talalkoztam meg a jelenseggel. Az a nehany zsido, akit ismerek pont olyan, mint barki mas a kornyezetemben, de ha te mondod, biztos ugy van. Ki lehet tajekozottab zsido ugyben, mint egy ilyen elhivatott antiszemita.

Kabbe (törölt) 2012.08.31. 20:27:30

Eva Rezesovát, a gázolót nem adjuk el jó pénzért?

(ne gyertek nekem az etikával, az már nincs)

sjz 2012.08.31. 20:28:19

@dr. Bubó:
Sajnos ez van.
Eljött az ideje, hogy minden kapcsolatot megszakítsak a jelenlegi Magyarországgal :(

okoshka 2012.08.31. 20:28:36

@miketbeszéltek: Ez nagyon jó pont, de komolyan egy nácit akarsz meggyőzni? :) Teljesen felesleges.

allegretto23 2012.08.31. 20:29:21

@Anti Anyag: Azok az irániak, akik csípik a magarokat rendesen rühellik a saját jelenlegi vezetésüket... azért vannak itt és nem ott. Meg azért van tele NyEurópa iráni értelmiségiekkel. Majd kérdezz meg itt, vagy Németországban tanuló egyetemistákat, hogy hányan készülnek haza... 10-ből 1. Na ennyire értenek egyet a saját otthoni politikájukkal. Akinek arrafelé esze, meg pénze volt, már nincs otthon - a prolik azok, akik fenntartják (még) a rendszert.

Albert Tannenbaum (törölt) 2012.08.31. 20:29:32

micsoda gusztustalan féreg büdösbogár ország lett ebből a magyarországból!?

baszki, csináljunk valamit, mert ez nem mehet így tovább!

Le_Penseur 2012.08.31. 20:29:43

A magyar diplomácia vezetője Martonyi János külügyminiszter.

Most, hogy hazaadtunk egy pszichopata baltás gyilkost, akit tettért életfogytiglanra ítéltek, az örmények minden hivatalos kapcsolatot megszakítanak Magyarországgal.

A magyar diplomácia vezetője Martonyi János külügyminiszter tervezi-e bocsánatkérését, lemondását, vagy ez is a magyar diplomácia sikere, amire büszkék lehetünk?

profilo 2012.08.31. 20:30:36

@Albert Tannenbaum:

Rendeljünk egy sört!

Te amúgy mire gondoltál?

parrre 2012.08.31. 20:30:46

@Kabbe: Azt mondják az apjé Kassa... Évikét Kassáért ? Hmmmm.... :)

dr. Bubó 2012.08.31. 20:31:14

a fides nagyon debil... most sírok... magyarzászlót égetnek

követelem azonnal mongyon le a fides !
és takaroggyon a közéletből örökre !
ez még megoldhattya a hejzetet !
engem ezek a hitvány senkiháziak nem kéviselnek !
totálisan alkalmatlanok !

hvg.hu/vilag/20120831_Igy_teptek_le_a_magyar_zaszlot_Ormenyorsz

parrre 2012.08.31. 20:32:00

@Albert Tannenbaum: majd 2014-ben az urnáknál ...

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2012.08.31. 20:32:19

@budai zöld: Akár viccből mondtad, akár nem, azt hiszem igazad van.

Tragikus az egész eset, és döbbenet amit a magyar illetékesek intéztek.
Kíváncsi vagyok, hogy Martonyinak vajon mennyi beleszólása lehetett a dologba.

különvélemény2 2012.08.31. 20:36:01

Jajj, amikor egy amcsi drogfutárt adnak ki ázsiai országból az amcsiknak és azonnal kegyelmet kap, akkor bezzeg a ballib csőcselék nem tiltakozik...

A különbség az, hogy mi a kegyelmet nem tudtuk, az amcsiknál meg mondhatni ez a szokás.

Húsleves 2012.08.31. 20:36:03

Akkor most itt van a legjobb példa arra, hogy miért lenne hasznos a halálbüntetés.

profilo 2012.08.31. 20:36:46

@parrre:

Többet is kérhetnénk...

sjz 2012.08.31. 20:37:38

@BŐS:
Gondolom nagy ívben le fogja xarni. :(

stefiapo 2012.08.31. 20:38:17

Basszus ez megint egy nagy hiba volt! Ismerjék már be a fidesz hívők is! Olyan nincs, hogy amit ezek csinálnak az minden jó!! Le a szemellenzővel! Mi az, hogy a mi pénzünkön raboskodik?? Akor engedjük el Magda Marinkót is...

dr. Bubó 2012.08.31. 20:38:33

"Az azeri lépést is megdöbbentőnek tartja Balázs Péter. „Életfogytig börtönbüntetés volt az ítélet, amit azonnal elnöki kegyelem követett. "

köztudomású volt hogy
NEMZETI HŐSTETT egy azerinek örményt gyilkolni...
a tárgyaláson is ekörül fojt a szó...

nagyon jol érzem magam... a dakotánál is vannak dakotábbak...
mégsem vagyunk CIGÁNYKODÁSban császárok...
drorvbány fődakotát átdobták a palánkon...

alkalmatlan fides.... azonnal monnyon le!

dr. Bubó 2012.08.31. 20:39:27

követelem hogy külgyék ki a TEK-et
azok hozzák vissza a böribe a baltás gyilkost!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 20:39:39

@különvélemény2: @Le_Penseur: Ha van 1 kis esze (+ gerince) még, akkor lemond. Már rég nem is engedik beleszólni semmibe, mindent utólag tud meg, viszont tarthatja a hátát mindenért, amit ezek a zsenik elcsesztek.

M_R 2012.08.31. 20:40:52

A következő talán egy tálib terrorista bázis "üzemeltetése" lesz a TEK felügyelete mellett - ahonnan majd indulhatnak a szabadságharcosok a gaz hanyatló Európa ellen :)

VaCsa 2012.08.31. 20:41:01

Két fikciós történet.
Az Egyesült Államokban egy NATO-felkészítő táborban szóváltásba keveredett egy magyar és egy szlovák fiatal katona. Ennek végén a magyar félholtra verte a szlovákot. Az amerikai bíróság 10 évre ítélte. A magyar kormány sikerrel kérte kiadatását. Hazatértekor az ítéletet felfüggesztettre változtatták. Örülnénk?
Az Egyesült Államokban egy NATO-felkészítő táborban szóváltásba keveredett egy magyar és egy szlovák fiatal katona. Ennek végén a szlovák félholtra verte a magyart. Az amerikai bíróság 10 évre ítélte. A szlovák kormány sikerrel kérte kiadatását. Hazatértekor az ítéletet felfüggesztettre változtatták. Kiakadnánk?

profilo 2012.08.31. 20:44:45

@VaCsa:

Ezek a történetek azért nem jók,mert elcseszik azt a jó kis Fidesz és Orbi fikázós hangulatot,mely itt kialakult.

jozicsenko 2012.08.31. 20:45:45

@immortalis: @Свобода:

elmaradtatok egy lépéssel: az azeriek védik az azerit, az írek az írt

de ami nekem fáj, hogy a magyar a magyart nem védi

az mszp-s nem védi meg a vajdaságit (mert szegények az mszp-sek szemében max magyarul beszélő szerbek), a fideszes meg nem akarja megvédeni, mert nincs belőle anyagi haszna (vagy a néppártban szóltak rájuk? nem tudom)

amit láttam, tudok: románia uniós belépésekor be lehetett volna nyújtani a számlát, de ehhelyett hülye politikusaink kinyalták a s.ggüket és várták a jó tettet helyette: megkaptuk:: felszámolják a magyar nyelvű felsőoktatást...

egyetlen egy ember szólt fel a pártban, hogy álljunk már meg, kérhetnénk is valamit, de őt leállították, félrevonták... /jelzem, szlovénia egy pár km-s tengerparti határsáv miatt blokkolja horvátországot: értitek? saját jól felfogott politikai érdekből nemzetközi szinten szivatják a szomszédot: nálunk ilyet pl a pozsonnyal szembeni 3 falunál el tudnátok képzelni? naugye hogy nem)

nem értem, mit höbörögtök: az azerieknek van befektetni való pénzük, Orbán kinyalja a seggüket: ha kapunk 3 mrd dollárt (hogy egy fegyenccel kevesebb? ti ezen fennakadtok?)

persze a korábbi tapasztalatok alapján lehet hogy azerbajdzsán simán koppintja romániát: megkapják amit akarnak, a 3 mrd dollárt meg befektetik németországban...

jajj, anyám, összefoglalva a véleményem:

1 a fideszesek az anyjukat is eladnák (az mszp-sek már eladták)
2. bármely más országban, ahol ismerik a hazafiság fogalmát, harcolnak az állampolgáraikért: írországban, azerbajdzsánban (nálunk nem, mert fontosabb hogy pl a szomszédos uralkodó népek jól érezzék magukat, mint az ott élő magyarok: Bp-en preferálják a szerbet, de nem a vajdasági magyart)

hogy gyilkolt? igen, el is ítéltük érte

hogy a fidesz kiengendte? ez van...

de ettől még a boliviai börtönben tóásó, vagy a temerini fiúk soha nem jönnek haza: nincs aki védje, óvja őket, nincs aki harcoljon értük

akár gyilkosok, akár áldozatok

(és ennél még az is jobb lett volna, ha pl a temerini srácok itthon ülik le azt a 10-12 évet, védve, nem szerb börtönben tönkretéve)

Link Elek 2012.08.31. 20:46:42

ujabb bizonyitek, hogy Orbanek szamara az europai ertekek mar semmit sem jelentenek

VaCsa 2012.08.31. 20:48:46

@profilo: Azért mi egy eszméletlen nép vagyunk. Hihetetlenül tudunk örülni annak, amikor az általunk épp nem szeretett kormány hülyeséget csinál. Pedig az esetek többségében ilyenkor mi is szívunk. Magam részéről inkább szomorú vagyok.

különvélemény2 2012.08.31. 20:49:25

@MolnarErik:

Ki mond le miről?
Nekünk azt igérték, hogy letölti a büntetését.
Ezt országok között be szokás tartani. Az, hogy nem tartották be, szerinted mennyiben a mi hibánk?

Szerinted a wikileaks-es Assagne-nek miért nem ígéri meg a svéd állam, hogy nem adja ki az amcsiknak? Mert nem tartaná be, pedig akkor azonnal megoldódna a kérdés. Csakhogy egy ország ritkán engedheti meg magának, hogy hazudik, most ezt egy ország megtette, ennyi.

flippant 2012.08.31. 20:51:03

@Kabbe: Te,ilyet még viccből se mondjál, mert ezek a barmok még meglépik!

Obskurus 2012.08.31. 20:52:45

Azt figyeljétek meg, hogy az a túlmozgásos kis buzi hétfőn majd hogy próbálja magyarázni, hogy a balliberális ellenzék, meg a balliberális sajtó ellene fordította a kormánynak az örményeket, meg elmútnyócév...

macmester 2012.08.31. 20:52:55

Igazság vak és a mérlege billeg, és OV billegeti, jelen esetben kb:

Örmények:
??? ??? ???

Azeriek:
Szénhidrogének ami kell majd a hazai e-onnak
2-3 millárd ejró, hogy ne lógjon ki az ország segge

az hogy "rasszista" gyilkos, és hogy egy Borat-klón seggét nyaljuk, csak hab a tortán
mi közép-ázsiai nép vagyunk...

Virág et. 2012.08.31. 20:52:56

@különvélemény2: Te vagy gyermekien naiv vagy vagy szimplán hazudsz. Elárulok egy titkot: amikor kiadtuk Azerbajdzsánnak pontosan tudtuk, hogy kegyelemben fogják részesíteni. Tudod honnan? Onnan, hogy ő ott egy nemzeti hős volt már évek óta.

Ha meg elfogadjuk amit írsz, akkor az egész külügy Németh idiótával az élen takarodjon alkalmatlanság miatt úgy kb 5 percen belül, mert ennél egy csapat cerkófmajom jobb teljesítményt nyújtana.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 20:53:19

@különvélemény2: Én sem értem ezt a hisztit. Az azeriek nem tartották be szavukat. De ezért miért a magyar diplomácia lenne a hibás?

Erőltetett ez a dolog, orbánfika. Orbánék felemelték az EVA-t 30-ról 37%-a, na ezért lehet fikázni.

Virág et. 2012.08.31. 20:53:50

@Obskurus: Ja, engem is már csak az érdekel, hogy Gyurcsány hogy jutott be börtönbe és hogyan szabadította ki a baltás gyilkost.

macmester 2012.08.31. 20:54:41

@különvélemény2:
te ezt komolyan gondolod?
Nemzeti hős volt a kezdet kezdetétől otthon... persze, letölti...
mit gondolsz eddig miért nem adták ki, perdig kérték rendszeresen...

megvették...

ps. Az lenne a szép, ha az azeriek ezután nem vennének semmi kötvényt.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 20:54:58

Az azeriek tele vannak olajjal. Ha lemegy a benzin ára legalább egy húszassal, megbocsájtok:)

Virág et. 2012.08.31. 20:55:18

@macmester: Nem ilyen hülye ez meg Anti Anyag sem. Csak hát Orbán seggéből a világ ...

Walter Hartwell White 2012.08.31. 20:55:33

@macmester: Márpedig egy 'két szék közül padlóra' szitu még mindig benne van a pakliban...

komplikato 2012.08.31. 20:56:08

@különvélemény2: Basszus ember! Láttad te a videókat? Fel is fogtad? Ha felrobban valamelyik metróvonal vagy a TEK mellett lövik szét a kormánytagok fejét, akkor megérted mekkora szart sikerült a saját nyakukba önteni? Egy nemzeti hősnek kikiáltott embernél nem "tudhatta" a kormány, hogy elengedik? Kit akarsz megetetni? Rajtad kívűl ki veszi ezt be?

dr. Bubó 2012.08.31. 20:56:46

azt hiszem ez jelentős pont megint....
ez az unortodox külpolitikai cunami...

azt hiszem külön jelentése van hogy a félázsiai magyar
nem a keresztény SZEGÉNY "rokonok" mellé áll...
hanem a GAZDAG ázsiai diktátor mellé...
pedig csak az igazság mellett kellett volna végig álni...

mérhetetlenül szánalmas...

macmester 2012.08.31. 20:57:15

@¡Viva La Onda!:
Hogy veszenek-e lehet már megköttetett, de hogy nekünk ezért olcsó legyen az olaj gáz, kötve hiszem, oroszok, kina felvásárolja...

2-3 milla ejro egy gyilkos ára.

Borenbukk 2012.08.31. 20:57:43

@Virág et.: Neki nagysagrendekkel alacsonyabb gazsi jar azert a bizonyos szamarert.

Orbán veled nem az a baj, hogy cigány vagy! 2012.08.31. 20:57:57

@különvélemény2: Ki az a nekünk????
Orbán mit ígért a választóinak???? Ő vajon betartja??? Akkor vele szemben miért tartsák be?

Húsleves 2012.08.31. 20:58:23

@komplikato:
"Ha felrobban valamelyik metróvonal vagy a TEK mellett lövik szét a kormánytagok fejét".
Ne mossunk össze dolgokat. Az első rossz lenne, a második jó.

Le_Penseur 2012.08.31. 20:58:24

@jozicsenko:
Ez az ügy diplomáciai tekintetben rendkívül kényes. A magyar kormány a rengeteg tanácsadóval, minisztériumi emberrel, államtitkárral, miniszterrel ennyire képes? Az örmények magyar zászlót égetnek, megszakítanak velünk minden hivatalos kapcsolatot. Kellett nekünk egy ellenség? Nem rossz szomszéd, nem lesajnáló , hanem konkrétan ellenség?

komplikato 2012.08.31. 20:58:37

@jozicsenko: Látom itt is elkezdted az értelmetlen floodolást a helyzethez semmilyen szempontból nem köthető példáiddal. Az ugye megvan, hogy Tóásót azzal vádolják a törvényes kormány elleni puccsra készült. Ha ez kamu, akkor is a vád súlyos. A Temerini fiúk meg baltás gyilkosok te kretén?

Bambulka 2012.08.31. 20:59:08

Egyszerü. Kérjék vissza és vigyék vissza a börtönbe. De hogy ne unatkozzon zárják mellé a Szijjártót vagy a Kövért. Majd megtanulja, hogy van az örményeknél rosszabb.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.08.31. 20:59:11

@különvélemény2: Van hitelt érdemlő bizonyíték az ígéretre vagy csak valamelyik évek óta hazudozó fideszes (pl Navracsicska) szava? Esetleg most gépeli valami titkárnő a bizonyítékot túlórában?

A baltás meg évek óta nemzeti hős odahaza, de istibizt volti, hogy megbüntetik, ugye?
Kíváncsi vagyok a biznisz anyagi része mikor realizálódik. Csak nehogy kútba essen és beszopjuk.

A mandin a fideszes patkányok a nemzetközi joggal takaróznak. Miafasz, Strasbourg ellen épp szünetel a szabadságharc? Látom ez is olyan mint a fing. Elszáll ha a diktátorunk elmeállapota épp úgy kívánja.

Walter Hartwell White 2012.08.31. 20:59:13

@macmester: Szerintem füge lesz az orrunk alá, nem megállapodás.

vontod75 2012.08.31. 21:00:08

@Virág et.: Azt ne felejtsük, hogy mit keresoszkópéteravizzerben?
Pedig hidd el hétfőre már mindenért az elmúltnyolcév lesz a hibás.

ob.szerver 2012.08.31. 21:01:08

Na, akkor lássük a magyar külkapcsolatokban elért heti sikeret:

1. Orbán kiképzőket küldött az általa nyiltan csodált szír rezsim támogatására, akik megbukak, TEK-es cimboráikkal együtt.
2. Szíjjártó, a tényleges külügyminiszter, a republikánus konvención járt. Azon a kérdésen túl, hogy mi a faszt keresett ott, ezzel kiállt az esélytelenebb elnökjelölt mellett. Obamáék majd biztosan értékelni fogják.
3. Az orbárezsim kiengedett egy baltás gyilkost a keleti nyitás és némi manat (azeri pénz) reményében. Örményország megszakította a kapcsolatokat velünk.
4. Lézer Amennyidvanannyitérsz János hazudott egy ordasat Gyurcsánnyal és Bajnaival kapcsolatban. Az amerikai követség közleményben kénytelen cáfolni.
5. Újabb kötelezetségszegési eljárás Magyarország ellen, ezúttal hulladékgazdálkodási témában.

Siker, siker hátán. És még be sem indult az őszi diplomáciai nagyüzem. A rezsim minden területen hozza a tőle elvárt szintet.

komplikato 2012.08.31. 21:01:23

"Szószegők lettünk- gyávaságból. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk. Hullarablók lettünk! A legpocsékabb nemzet."

Dejavu.

pöcögtető 2012.08.31. 21:01:39

Azeri szartól bűzlik az Orbán szája ,jó nagy nyelvest nyelvest nyomott a vén cigány Borat seggébe .

Virág et. 2012.08.31. 21:01:39

@jozicsenko: 3 milliárd dollár az aprópénz még egy ilyen bolhafing költségvetésnek is, amit Matolcsy naponta csesz keresztbe.

Egy évszázados véres konfliktusba sikerült nekünk szaros aprópénzért beletenyerelni és oldalt választani. Egy normális országban az egész külügy takarodna 5 percen belül vissza a balettba.

A gyilkos etetése és egy EGÉSZ ROHADT ORSZÁG GYŰLÖLETE között nem érzed a hajszálnyi hangsúly-különbséget? Tényleg?

vontod75 2012.08.31. 21:02:01

@dr. Bubó: Mindezt egy névleg keresztény-konzervatív párt tette...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.08.31. 21:02:44

Mennyire nagy bravúr kell, hogy belesodródjunk nyakig egy tőlünk 3000 km-re fekvő két kis ország konfliktusába?
Ezt tuti külön szemináriumon tanítják a diplomataképzőben.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 21:03:07

@Anti Anyag: Anyád megölését mennyiért bocsátanád meg? Egy harmincasért?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.08.31. 21:03:12

@vontod75: Van már itt olyan agyhalott aki az első kommentekbe Gyurcsányozott (hogy neki ehhez most konkrétan mi a franc köze lehet nemtudom...), úgyhogy nem kell ehhez a hétfőt várni.

Virág et. 2012.08.31. 21:03:39

@ob.szerver: Ez kell a magyarnak, ez a nemzeti, hiteles, jobboldali diplomácia: a lúzerekkel összeborulunk, a nagyhatalmakkal összeveszünk, közben meg beletenyerelünk az ázsiai népek véres viszályaiba is egy marék rizsért és pár színes üveggolyóért.

Csak a Fidesz!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.08.31. 21:04:01

@Virág et.:

Sok kicsi sokra megy, és csak tavaszig kell kihúznia Orbánnak, amíg lejár Simor mandátuma....

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 21:05:00

@MolnarErik: Álságos vagy barátom, ha Feri tette volna ki, itt tapsikolnál, hogy na végre, így kell ezt.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.08.31. 21:05:02

@ob.szerver:

Ööööö .... még nyugodtan hozzátehetted volna, hogy ez mindössze 24 óra sikertörténete!

profilo 2012.08.31. 21:05:05

@komplikato:

Ez erre a szitura nem jó,ha úgy tetszik ide nem passzol.
Tartogasd másra...
A 30 ezüstös is határ eset,de az inkább.

Egyébkén tetszik az a verseny,hogy ki tudja jobban dramatizálni a helyzetet.

FIDES AGITÁTOR 2012.08.31. 21:05:52

Orbán azeri barátai, eszményképei mégsem vesznek államkötvényeket, nehogy kilógjon a ló lába.
Felcsútra utalnak egy picike pénzt meg Offshoriába egy nagyobb összeget!

Virág et. 2012.08.31. 21:06:18

@zero: Addig meg nem baj, hogy a baltás baromhoz hasonló, csak örmény származású potenciális terroristák számára festettünk egy nagy célkeresztet az országra. Az eddigi kellemes semleges-baráti viszony, ami a külügyi kapcsolatainkat jellemezte en bloc az mára hivatalosan is a múlté.

Ha ez nem hazaárulás, akkor nem tudom mi az.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.08.31. 21:06:37

Szerintem ez nem gazdasági megfontolás. Csak arról van szó, h kormányunk tényleg meg tudja érteni a nacionalizmusból történő felindulást. De tényleg.

Dehogy adták el magukat - elvből cselekedtek.

Virág et. 2012.08.31. 21:07:05

@Anti Anyag: Ott hibázik a történeted, hogy Ferit mi egyszer elzavartuk jó messzire.

Ti Orbán mikor fogjátok?

01234567 2012.08.31. 21:07:48

@flippant: Azok a hitetlenek keresztények,már akkor azok voltak amikor mi még vadul nyilazgattunk papokra és gyújtogattunk templomokat...

dr. Bubó 2012.08.31. 21:08:14

az örmények 99%-a keresztény... római katolikus és keleti katolikus !!!

"Rotundák a Kaukázusban

Az érdekes kapcsolat a Közép-európai és a kaukázusi rotundák között a 9-11. századi örményországi építések között figyelhető meg. A legvilágosabban ez a hatkaréjos rotundák esetében ismerhető föl: Karcsa, Gerény, Kiszombor ezek a Kárpát-medencében és ezek és rokonságukba a következő kaukázusvidéki örmény templomok tartoznak: Aragatz, Bagaran, Bagnayr, Botshor, Kiagmis Alti. Bagaran egykor főváros is volt. Megtalálhatók azonban a nyolckaréjos, nyolcosztású centrális épületek is az örmény művészetben: Aniban, Irindben, Varzhahanban, Ninozmindában. Csemegi József építész az elsők között mutatott rá a Közép-európai és a kaukázusi építészeti kapcsolatokra."

hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6rtemplom

és még a betelepítettekről...
www.orszagosormenyonk.hu/index6.html

Borenbukk 2012.08.31. 21:08:15

@Anti Anyag: Az biztos, Anti, hogy nem fizetnek meg teged elegge ezert, de hogyhogy nem tudnak valaki alkalmasabbat megfizetni?

profilo 2012.08.31. 21:08:30

@Quadrille Lobster:

Tetszik amit írsz....de tényleg...

alien 2012.08.31. 21:08:41

@Failer: hát próbáld csak meg

labrabbit 2012.08.31. 21:08:58

@Anti Anyag: Jaja, tán hibázott a qurmány, hogy eddig nem adta ki? Hányok.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:09:34

Vajon miért egyből a "harminc ezüstpénz " jutott az eszembe a hírről , hogy kiadtuk a gyilkost...
"Azerbajdzsán kész magyar államkötvényeket vásárolni két-hárommilliárd dollár értékben. "

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.08.31. 21:09:44

Ha én lettem volna, akire rányitják a koleszszobám ajtaját, én is biztos megbocsátanék.

Idegenek, gyertek bátran.

wowerman 2012.08.31. 21:10:11

a kormány egy újabb fantasztikus sikere. köszönjük fidesz szavazók

FIDES AGITÁTOR 2012.08.31. 21:12:20

Orbán ezért valószínűleg megkapta Azerbajdzsán legnagyobb kitüntetését bankszámlával ékesítve!

Obskurus 2012.08.31. 21:12:23

@Anti Anyag: Mondd csak, te hülye vagy?

Virág et. 2012.08.31. 21:12:42

A magyar nemzethez meg a magyar hírlaphoz még nem jutott el a hír... :) Szánalom.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 21:12:54

@különvélemény2: Ha valaki hülye ahhoz, amit csinál, azért is le kellene mondania. Martonyinak viszont nem ezért kéne, hanem mert ez egy kiváló indok, hogy megszabaduljon attól a kellemetlen helyzettől, h nem csak h nincs döntési jogosítványa, hanem ráadásul mindent utólag tud meg, viszont magyarázkodnia mindenért neki kell. Persze nem hinném, h lemond.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:13:06

Még nem voltak nálunk szélsőséges " félbalkáni " terrorcselekmények....eddig... ! Ki akar a közeljövőben Örményországba menni túristaként ??? 8 Avagy az Örményeknek nem volt 2 -3 milliárdjuk magyar államkötvényt venni ???

Virág et. 2012.08.31. 21:13:33

@Virág et.: Végül is a BBC-n is csak címlapos hír, de azt mint tudjuk Gyurcsány írja Jeruzsálemben.

Virág et. 2012.08.31. 21:14:18

@chipanddale74: A jogászok nevében kérem ki, hogy ezekhez a retardáltakhoz hasonlítsanak, vagy hogy ezek balfaszkodásaiért bármilyen felelősséget vállaljak.

gipsz1234 2012.08.31. 21:15:46

Orbannal szarabb kul, bel és gazdasagpolitikusa (beleertve vazallusait is termeszetesen) meg nem volt Magyarorszagnak.

01234567 2012.08.31. 21:16:00

@Holger Hartland: Ebből az országból a muszáj 1920-ban csinált kurvát(azelőtt rabszolga majd háziszolga volt 450 évig),azóta folyamatosan b@sznak minket.1990-ben volt sansz kilépni a bordélyból,de a stricikre bízták a lebonyolítást,és ez azóta töretlen.Ez egy folyamat.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:16:04

@FIDES AGITÁTOR: 2 - 3 milliárdot állítólag beígértek néki....
a Tibetiek is be voltak zárva amikor a Kínai főmufti itt járt...!
Hogy ez az Orbán milyen figyelmes ! Hol van a lelkiismerete amikor ilyeneket tesz ?????

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 21:16:05

@Anti Anyag: Nem tom, h ezt honnan veszed, mindenesetre most te tapsikolsz, nem én.

FIDES AGITÁTOR 2012.08.31. 21:16:12

Mire készül Orbán? Állítólag átnézik a bebörtönzöttek névsorát és akinek van pénze elengedik. Felcsúti és offshori számlákra kell fizetni.

Jó ez a felcsúti akadémiának
Jó a raboknak
Jó az országnak, mert nem kell etetni a rabokat
Jó a rendőröknek, mert nyomozhatnak majd.
A gyilkosok tovább ritkítják a nyugdíjasokat, vagy a gyermekeket.

dr. Aullah 2012.08.31. 21:16:55

Szóval orbán szerint jó haverságban lenni olyan országgal, ahol nyíltan elismerik, hogy más nemzetségű embert ölni menő.
Orbán cigány...

Elhatárolódok magamtól.

labrabbit 2012.08.31. 21:17:44

@VaCsa: Jó a példád. Én mindkét esetben kiakadnék, most meg egyenesen háborgok.
Ahogy a normális többség (remélem).

Ezt hívják jellemnek, nem?

nemsirunk 2012.08.31. 21:18:17

Letépték a magyar zászlót a követségről.

Ostoba fidesz-droidok, köszönjétek meg a patkány Orbánotoknak.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2012.08.31. 21:18:45

Virág, neked nincs alapod a magyar külpolitikára egy rossz szót szólni, mert Gönczova regnálása alatt mélyen kussoltál.

Virág et. 2012.08.31. 21:18:54

@saravad: Az a NER-ben nem divat. Sőt, nemzetietlen, liberális perverzió.

profilo 2012.08.31. 21:19:02

@01234567:

Tökéletes,tömör,lényegre törő! Ezt szeretném egyszer egy történelem könyvben viszontlátni.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:19:41

@profilo: " Egyébkén tetszik az a verseny,hogy ki tudja jobban dramatizálni a helyzetet. 2

Gyökérkém,...szerinted kell ezt dramatizálni ? Ez már maga a dráma !

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 21:19:44

@MolnarErik: Én nem tapsikolok, csak nem tartom hibásnak ezért Orbánékat. Az azeriek megígérték, Orbánék hittek nekik és kiadták.

Mi a lófaszt kellett volna csinálni? Megmondani az azeri elnöknek, hogy menj a picsába, mert szavahihetetlen vagy?

Akkor meg itt rinyálnál, hogy Orbán elbaszta a magyar azeri kapcsolatokat.

Virág et. 2012.08.31. 21:19:46

@anti_troll: Hány országgal vesztünk is össze akkor? Hol tépték le / égették a magyar zászlót? Sorolod vagy hallgatsz?

Le_Penseur 2012.08.31. 21:20:13

@Virág et.:
Hagyd, hol ér fel a BBC a MNO-val?

www.bbc.co.uk/news/world-europe-19440661
Armenia cuts ties with Hungary over Azerbaijan killer pardon

***********

A 18:45-kor írt hozzászólásomban leírt összes panel felbukkant.....

ob.szerver 2012.08.31. 21:20:45

És a legfrissebb hír:

A kormány betiltotta annak az illatszercégnek a légfrissítőjét, amelyet az azeri birkózóválogatot izzadságszagának elnyomásával reklámozták.

Három napot kaptak (benne szokás szerint a hétvége), hogy a reklámban ezentúl az örmény súlyemelőválogatottat szerepeltessék.

Virág et. 2012.08.31. 21:20:52

@Anti Anyag: Az azeriek azóta kérik, amióta elindult az eljárás. Mit kellett volna csinálni? Amit eddig: elutasítani a kiadatást.

Eddig sem volt hiszti belőle, csak azért nem járt aprópénz a felcsúti akadémiára (kb arra lesz elég).

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:22:11

@FIDES AGITÁTOR: " Mire készül Orbán? Állítólag átnézik a bebörtönzöttek névsorát és akinek van pénze elengedik. Felcsúti és offshori számlákra kell fizetni."

Ez a jellemtelen , hazudozó önkényúr még Breyvik - et is elengedte volna , ha valaki pármilliárdért államkötvényt vett volna....

Mr. Waszabi 2012.08.31. 21:22:46

Hm. Örmény ország az ortodox kereszténység bölcsője. Hanem az egészé. Azerbajdzsán pedig iszlám ország. Orbán meg hülye, de nem kicsit. Sajnos kénytelenek vagyunk végigbábozni, amíg ez a hülye lenullázza Magyarországot - erkölcsileg és gazdaságilag is. Azért remélem, akad utódja Budai Gyulának, aki majd elszámoltatja itet hazaárulásért a rengeteg károkozás okán.

ob.szerver 2012.08.31. 21:23:13

@ob.szerver:

az örmény súlyemelőválogatottat szerepeltessék....

persze olyan kontextusban, hogy azok olyan büdösek, hogy még a légfrissító sem segít.

durcás 2012.08.31. 21:23:52

Az örmények a világ egyik legkeményebb népe. Kevesen vannak otthon, nagyon sokan a világban szétszórva, de komoly poziciókban vannak. Nagyon komoly befolyással. (Nemcsak az örmény zsidók. Egyébként Örményországban van az ősi keresztény székesegyház is.) Az azeriek egy más súlycsoport. Pehelysúly. De biztosan mérlegelték a hozzáértők! Reméljük, vásárolnak papirokat.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:24:14

@Mr. Waszabi: Nagyon keményen az iszlám felé nyit Orbán...jól jött ez a kiszabadítósdi is...

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2012.08.31. 21:25:22

@Virág et.:
Egy kalap szar volt a külpolitika akkor, és most is. Akkor kussoltál, most ne hordozd a véres kardot.

dr. Bubó 2012.08.31. 21:25:23

@durcás: imátkozzunk hogy a TEK jobban ércsen a munkájához...
és drselgeci véggye meg drorbányt úgy mint a manyupot !

komolytalan samu 2012.08.31. 21:25:32

Ha elvonatkoztatok az örmény gyökereimtől és a minimális erkölcsi érzéktől, azt mondanám klasszikus érdekvezérelt külpolitika, ahogy a nagypályán játszák. (mert ilyet bármelyik européer, atlanti ország megcsinál, CSAK nem ilyen elbaszott amatőr módon).

Szopás 1: megtörténhet, hogy az azeriek udvariasan addig húzzák a vásárlást, ahogy mi az IMF-el. De ez csak a kisebbik. Mert:
Szopás 2: A vicc az, hogy a SIKER, - azaz ha tényleg vesznek 3 milliárdért magyar papírokat - a legroszabb ami történhet velünk. Az ugyanis pont az IMF hitel elkerülését szolgálná, azaz a gazdasági idiotizmus kapna laufot a választásokig. Azt a szarhegyet ami 2014-ben itt lesz, nem tudom ki lapátolja vissza a lóba.

funfun 2012.08.31. 21:25:54

Failer 2012.08.31. 20:14:00
@Borenbukk: : Akkor miért mész át az utcán a másik oldalra, ha szembe jövök veled ?

Te nem a felszteroidozott Krisztofel vagy véletlenül? Stílusból, surmó kivagyiságból ítélve te lehetsz az.

profilo 2012.08.31. 21:27:54

@dr kíváncsivagyok:

Ez dráma?
Inkább tragikomédia...de leginkább komédia.
Már várom,hogy mikor jutnak el a kommentelők oda,hogy:
"-Már be is csomagoltam,mert egy megbízható külügyes barátom most szólt,miszerint az örmény tankok már az országhatárnál vannak!
Szerintetek merre meneküljek?!"

Már értem,hogy jó pár történelmi csatánknál,hogyan tudtunk még az ellen csapatainak megjelenése,azok megpillantása előtt szétfutni.Hát úgy,ahogy itt "biztatjuk",trómfoljuk felül magunkat.

Virág et. 2012.08.31. 21:28:23

@anti_troll: Semmi konkrétum csak nagy pofa? Ha állítasz, akkor bizonyíts is: kivel, kikkel vesztünk össze? Hol tépték le a zászlót magyar követségről, hol volt ELLENÜNK tüntetés? Most legyen nagy a szád? Vagy annyit ér a szavad, mint a vezéredé? 10 ft-ot (se)? Hazug ember vagy?

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:28:23

@durcás: Előbányászva régebbi olvasmányaimból tudom , hogy Örményország a kereszténység bölcsője , több ősi templomuk van , mint egész Európának, és ne felejtsük el az Örmény holokausztot se , amit a Törökök követtek el !

FIDES AGITÁTOR 2012.08.31. 21:29:14

@dr kíváncsivagyok: Tegye minden fideszes és kdnp-s jelenlévő, majd jelentse ki helyesli-e Orbán tettét. Olyannyira meggyalázta Orbán a magyar nemzetet, mint még senki nem tette ilyen pozícióból. Ez az ember pszichopata örült! Legalább szökni engedte volna, na de így nyíltan. Hát ez az ütődött hijján van az erkölcsnek.

Borenbukk 2012.08.31. 21:29:27

@Anti Anyag: Ugy tunik nehany even keresztul valahogy sikerult.

ob.szerver 2012.08.31. 21:30:34

@Anti Anyag:

"Az azeriek megígérték, Orbánék hittek nekik és kiadták."

Ja, gentleman agreement. Ahhoz viszont gentlemanok kellenének. Itt viszont nem voltak olyanok.

Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány] 2012.08.31. 21:30:49

@Nyekenyóka.:

Én nem kussolok, te szánalmas faszkalap. Büszkeségtől dagadó kebellel, emelt fejjel vállalom, hogy a Fideszre szavaztam.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.08.31. 21:30:56

Amúgy kicsit végiggondolva 2 eset lehetséges
1, a KIM-ben olyan segghülyék ülnek, hogy beérkezett a szokásos negyedéves kiadatási kérelem, és a agyatlan csinvovnyik iktatta, elindított a kiadatást, mert neki megígérte Baku, hogy az haláláig börtönben marad a gaz gyilkos, egy nappal sem fog hamarabb szabadulni. Nem néztek utána ki ez az azeri, hogy utcát, iskolát neveztek el róla, hogy hősként várják.

Ebben az esetben a teljes KIM-vezetőségnek menni kell, ez akkora szarvashiba, amiből nem tudja Habony mester kimosni őket.

2.Szartak az örmény reakcióra, hát mit adtak nekünk az örmények, a lófaszt sem, viszont Azerbajdzsánban van olaj, van földgáz, és állítólag vennének magyar állampapírokat. És ezért csak egy gyilkost kell hazaküldeni?
Business of the year!

Ebben az esetben minden cinikus féreg nyugodtan takarodhat a picsában, aki ehhez a nevét adta.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:31:40

@profilo: Sekélyes és primitív vagy . Nem csak tankoktól lehet félni....megbélyegzettek lettünk a demokratikus , humánus országok által ! Arról nem is beszélve , hogy felizzott újra a harag a két nép közt , még újabb háború is lehet ! Büszkék lehetünk rátok fideszgyíkok !!!

Virág et. 2012.08.31. 21:31:59

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]: 10/1. A jó trollkodás nem ilyen, de ezt már írtam neked. Ez átlátszó, árnyalj, úgy hihetőbb.

Manatwork (törölt) 2012.08.31. 21:32:45

Szégyen ami történt! Egyszerűen: szégyen. Sajnos nagyon sokan egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy milyen rohadt és kilátástalan konfliktusba tolták bele az országot némi pénz reményében :( Az azreri - örmény háborúskodás nagyon-nagyon régi időkre vezethető vissza és ott nem szájkarate van mint itt a kommentekben, hanem kőkemény és nagyon vére leszámolások oda/vissza. Nagyon kemények, nagyon elszántak és nagyon hazafiak. Azt a mentalitást itt igazán el se tudjuk képzelni. Nagy diplomáciai bravúr kellene ahhoz hogy sikerüljön villámgyorsan (max 1 nap!) megbékíteni az örményeket mielőtt még teljesen eluralkodik a magyar gyűlölet az ottani emberek közt. Fel kell fogni: arrafelé a bosszú komoly dolog és olyankor nem szarral gurigáznak...

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:32:48

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]:
"Én nem kussolok, te szánalmas faszkalap. Büszkeségtől dagadó kebellel, emelt fejjel vállalom, hogy a Fideszre szavaztam. "

Fogsz még nyüszíteni is emiatt.....

Virág et. 2012.08.31. 21:33:09

@zero: Szerintem 2. Ezek inkább gátlástalanok, mint ennyire idióták.

dr. Bubó 2012.08.31. 21:33:29

"Az örmény hadsereget a legmagasabb készültségbe helyezték. "

Virág et. 2012.08.31. 21:35:28

@dr. Bubó: Gyurcsány a hibás. Meg amúgy is, Göncz Kinga alatt is volt ilyen... csak példát nem tudunk rá találni, de volt.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2012.08.31. 21:37:15

@Virág et.: Milyen konkrétumot akarsz te nyomorék? Te melyik bolygón élsz? Kivel vesztünk össze? Senkivel akivel kellett volna..... Minden hétre jutott egy magyarverés, a zsidó meg csak nyalta a szomszédok seggét.......Akivel meg sikerült, azzal nem kellett volna, lásd Gyurcsány beszólását a szaúdiakra.
Hülye egyoldalú jogász fasz vagy, képtelen vagy látni a vörös kendőtől.Én rühellem ezeket is, azokat is, ne vezérezz it nekem, mert tiltalak a gecibe....

Monarch (törölt) 2012.08.31. 21:37:35

@ob.szerver: "Lézer Amennyidvanannyitérsz János hazudott egy ordasat Gyurcsánnyal és Bajnaival kapcsolatban. Az amerikai követség közleményben kénytelen cáfolni."

Valójában nem tudjuk, hogy Lézer hazudott-e, vagy az amerikai követség, én nagyjából 50-50%-ot adok rá, csak erről a nyilvánosság előtt nem illett volna beszélni se Lézernek, se az amerikai követségnek.

profilo 2012.08.31. 21:38:58

@dr kíváncsivagyok:

Ja...Legközelebb amikor a bécsi cukrászdádat mégy ellenőrizni,akkor az utcán majd lesütött szemmel,a fal mellett közlekedsz majd,mert félsz,hogy a demokratikus és humánus sógorok újjal mutogatnak rád,a baltás gyilkost kiadó ország állampolgárára.
Túlságosan beleéled magad.Ez nem a te játszótered.Bár vágysz politikusok homokozójába,de csak a kerítésen túlró kiabálhatsz nekik...és persze nagyon dühít,hogy szarnak rád.

Ez van.De itt kiöntheted a szíved.Mi empatikusak vagyunk és meghallgatunk téged.

komolytalan samu 2012.08.31. 21:39:13

@zero: kettes a megoldás, de mégegyszer: ez bevett diplomáciai eszköz. Undorító, de Usa-tól, Franciaországig lehet sorolni hasonló példákat. Persze finomabban, kevésbé feltűnően oldják meg, szóval egy kicsit egyes megoldás is.

Mr. Acid 2012.08.31. 21:40:18

@anti_troll: A magyar diplomácia történetében 1967 óta nem fordult elő a diplomáciai kapcsolat megszakítása...

dr. Bubó 2012.08.31. 21:40:48

igaza lesz töröknek a drzorvbán bekerül a történelembe...
csak győzze megvédeni a drselgeci és a TEK... meg drszígyártó kimagyarázni
mostmár értyük miért kell a TEK nek a leggyorsabbnak lenni...

"Az örmény hadsereget a legmagasabb készültségbe helyezték. "

alien 2012.08.31. 21:40:49

@Le_Penseur: Csak annyit, hogy szarban vagyunk és lassan a fél világ köp ránk ez csak liberálbolsevik szöveg tudom, mert valójában remekül áll a szénánk, mekkora ötlet már az MNB-t adóztatni onnan bejön pénz a költségvetésbe és aztán majd később visszaadják, de az már a következő költségvetés lesz, addig is megint lukkal tömtünk rést unortodox (dilettáns) módon, csak ne legyen megszorítás, logikus, hogy mások pénzén kell rosszul élnünk, úgy hogy ezt majd a dédunokáink is fizetik azt az elmúltnyolcévesliberálsiránkozómindenitabérrettegőjóanyámat

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 21:41:05

@Anti Anyag: Nagyon kedves, h állandóan megelőlegezed a véleményemet, csak sajna nem igazán sikerül eltalálni. A válaszom érdemi része megegyezik Virág et-éval. Nem volt bajom Gyurcsányék alatt sem, h nem adták ki, Orbánék alatt sem volt bajom ezzel, nem találtam tragikusnak, h nem javul miatta az azeriekkel való viszony. Sőt az azeri államkötvény kibocsájtást sem tartom olyan eszeveszetten fontosnak. Nem csak most sem, hanem Gyurcsányék alatt sem, pedig talán akkor is elkerülhettük volna vele az IMF-hez fordulást. Akkor is az IMF-hez fordulást tartottam jobb ötletnek (mint azeri államkötvényt, bár az igazat megvallva ez számomra annyira nem tartozott a realitások kategóriájába, h meg se fordult a fejembe), és ezzel most is így vagyok. Fura mi?

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 21:41:11

@ob.szerver: Na ja, meg kellett volna kérdezni Gyurcsányt, Petőt és társait.

Elég nyilvánvaló, hogy a csákót nem lehetett tovább benntartani. Az azeriekkel és a törökökkel sem szerencsés összeveszni. Sőt kevésbé szerencsés mint az örményekkel.

Ez van, ez nem politikai hozzáállás kérdése, hanem kényszer. Nyilván Gyurcsányék sem véletlenül bénázták el az ír faszit, ez volt Mo. érdeke és ne kérdezd miért, mert engem nem hívtak meg a háttértárgyalásokra. Ahogy most Orbánék sem.

Virág et. 2012.08.31. 21:42:58

@anti_troll: Nagy veszteség lenne, ha letiltanál. :) Nem heverném ki.

Szerinted a szaudis beszólás - ami szánalmas volt, az tény és tele is volt vele a jobber sajtó ellentétben ezzel - az egyenértékű ezzel? A szaudiak így reagáltak? Ezt is el lehet intézni egy bocsánatkéréssel?

Hogy jönnek ide a magyarverések? 1990 óta tudod hány ilyen eset volt? Ebből szerinted mennyi esik arra a 3 évre? Orbánéknak hála hány elkövetőt vontak felelősségre pl. Szlovákiában? Vagy Romániában? A sztártéma: temerini fiúk? Ők is kint vannak?

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:43:11

„Egy ilyen lépést, egy ilyen bűncselekményért elítélt személy hazaszállítását nagyon nagy körültekintéssel kell, kellett volna végrehajtani. Ennek részeként a diplomáciai csatornákon előre szondázni kellett volna a hatását, indokolni a lépést” – mondta. Úgy tűnik, hogy ez ebben az esetben nem történt meg, az örmény elnök szavai és reakciója egyértelmű megdöbbenésről tanúskodnak. Az azeri lépést is megdöbbentőnek tartja Balázs Péter. „Életfogytig börtönbüntetés volt az ítélet, amit azonnal elnöki kegyelem követett. Ezt más országokban finomabban, diszkrétebben szokták megoldani. Előbb átveszik az elítéltek, aztán néhány év múlva enyhítik vagy engedik el a büntetését”.

alien 2012.08.31. 21:43:24

@Le_Penseur: asszem benáztem a választ bocs ez nem neked szól, hanem neked @öööö...izé:

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.08.31. 21:43:42

@komolytalan samu: Örüljünk ha 2014-re lesz ez a problémánk. Ha ez a barom meg a tolvaj sleppje hozzáfér a jegybanki tartalékhoz és nekiáll közgépesíteni jövő tavasszal, a forint annyit sem fog érni, hogy tüzet gyújts vele. Persze Orbánnak meg a többi patkánynak (svájci CBA, szingapúri Csányi, stb) ez kárt nem fog okozni, de én kicsit azért parázok az ország miatt. Tudom, hogy az agymosott patkányok szerint azt a pénzt Viktorék majd jóra használják, dehát az elmúlt két év nem tölt el túl nagy bizalommal irántuk.. sőt, konkrétan semmilyennel.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 21:44:21

@MolnarErik: Szerintem a törökök és az azeriek közösen érték ezt el. Elég erősek már ketten.

Az IMF-et nem tartom jó ötletnek és nincs is értelme. Az index szakértői szerint már tavaly nyáron csődbe kellett volna mennünk, így ebben valójában tényleg már csak Orbánék véleményét tartom mérvadónak.

Nem hiszem, hogy ez az államkötvény feltétele lett volna, azt gondolom, inkább a piacukat nyitják meg jobban. Nekünk is az lenne a jobb, nem az államkötvény.

Cerberus üvölt Viktor fülébe 2012.08.31. 21:44:37

@01234567: Kiegészítés: Örményország 301-ben vette fel a kereszténységet, az Örmény Egyház az 1. században alakult ki. A világ legrégebbi keresztény országa, s emellett számos kisegyház legrégebbi menedéke. A Kaukázus legfelvilágosultabb és legtoleránsabb országa. Emellett a legokosabb és legélhetőbb is. A hosszú orosz-szovjet fennhatóság ellenére az oroszt minden iskolás tanulja. Ők még a térképet is ismerik...

Az Orbán-kormány összeveszett a világ legrégebbi keresztény államával. Mit szól ehhez Semjén?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 21:45:05

@Monarch: Ki mondott igazat, Lézer v vki más? Hát ebben a szituban nálam Lézer mindig alulmarad, max hha a más helyén Szijjártó v Orbán lenne, gondolkodnék el azon, h vsz egyikőjük sem mondott igazat.

harcsapaprikás 2012.08.31. 21:45:19

Ezzel lemondtunk a szuverenításunk egy részéről. Eladtuk üres ígeretekért a kurva nagy szabadságharc jegyében.

Manatwork (törölt) 2012.08.31. 21:45:30

vincent blogon van egy pontos összegzése a helyzetnek:
"A hagyományos azeri örmény barátság a Nagorno-Karabakhi háborúban csúcsosodott ki a kilencvenes években. De nem ez volt az első háború a két ország között. Azerbajdzsán az első világháború végén is háborúzott egyet Örményországgal. Az örmények, mintegy bosszúból az örmény holokausztért a Meds Yeghernért (amelyet az azeriek, akárcsak a törökök a mai napig nem ismernek el) lemészároltak egy csomó azerit, az azeriek erre bosszúból lemészároltak egy csomó örményt, és így tovább, amig aztán Leninék meg nem hozták mindkét népnek a szabadságot, in bolsevikh style. De ennek a két országnak még szovjet tagköztársaságként is sikerült néha egymásra vicsorognia, pedig ott az ilyesmit nem értékelte annyira a központi vezetés.
Na, ebbe tenyereltünk bele. Gratulálunk."

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.31. 21:45:38

1. elengednek egy aljas gyilkost, aki tényleg egy féreg, mocskos állat, még mindig büszke a bűntettére
2. közben Magyarországon verik a seggüket a földhöz, hogy adják ki nekünk Ciaran Tobint, aki két gyermeket ölt meg
3. Tóásó Elődnek akarnak tisztességes tárgyalást, vagy szabadulást kiharcolni, miközben az azeri ganét kiengedik pár milliárdnyi földgázért
4. fél-ázsiai, szolgalelkű, alávaló, szemétzabáló nép a magyar ebből is látszik, megérdemlik a vezetőiket
5. képesek a hatalmas és gazdag kulturális örökséggel keresztény örmények helyett a vakbuzgó muszlim, szellemileg visszamaradott azeri diktátor és oligarchák érdekeit nézni, akiket a legostobábbaknak tartottak az egész Szovjetunióban, de sajnos a seggük alatt feltört a földgáz, persze a hirtelen gazdagság nem hozott szellemi felemelkedést náluk sem, mint a legtöbb muszlim országban sem

Orbán = kis Putyin, azt küld hűvösre, azt enged szabadon, akit csak akar

az örmény lobbi elég erős az USA-ban, remélem rászállnak a dilettáns magyar külpolitikára és keresztbe tesznek nekünk ahol csak tudnak

Ezt a szégyenteljes intézkedést tényleg csak egy fél-ázsiai nép kormányától várnám, nem pedig egy magát európainak valló országtól... ja, mostanában már nem tekintjük magunkat Európa részének? Bocs, ezt mindig elfelejtem.

Én Magyarországot ezek után kizárnám az összes bűnügyi, igazságszolgáltatási együttműködésre irányuló szervezetből, szerződésből.
Magyarország kormánya most egyértelműen állást foglalt az etnikai, rasszista, aljas gyilkosságok mellett.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 21:45:40

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): A jegybanki tartalékot nem tudják elkölteni, de valószínű nem is akarják. Nyomozd ki, hogy miért?

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:46:14

@Anti Anyag: "Elég nyilvánvaló, hogy a csákót nem lehetett tovább benntartani. Az azeriekkel és a törökökkel sem szerencsés összeveszni. Sőt kevésbé szerencsés mint az örményekkel. "

A gyilkos elítélésével és benntartásával SENKIVEL SEM kellet összevesznünk , mert ez MINDEN ORSZÁG büntető mechanizmusával egyezik !! Ellenben most,...nagy szarban vagyunk !

Cerberus üvölt Viktor fülébe 2012.08.31. 21:46:30

Bezzeg a nemzetáruló Gyurcsány nem adta át a hős azerit, börtönben tartották egy apró félreértés miatt.

GYURCSÁNY A HIBÁS!

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 21:46:53

@harcsapaprikás: Lemondtunk már erről jóval előbb, mit gondolsz, miért támogatjuk az iráni olajembargót. Megkérdezel 10 emberből 9-et, azt sem tudja, merre van Irán és mit csinált.

vénkujon 2012.08.31. 21:47:05

na én sem látok már ebben az életben, magyar-örmény, barátságos labdarúgó mérkőzést.:(

labrabbit 2012.08.31. 21:47:22

@Anti Anyag: Orbánék nem tudnak tárgyalni, ebben biztos vagyok. Vagy sz@ros csizmával berúgja az ajtót és az asztalra csap, vagy szompolyog. Az erőviszonyoktól függ, illetve amoit ő erről feltételez.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:48:03

@péniszirigy feminista szűz strihkurva:
Olyannyira egyetértek , hogy még egyszer :

1. elengednek egy aljas gyilkost, aki tényleg egy féreg, mocskos állat, még mindig büszke a bűntettére
2. közben Magyarországon verik a seggüket a földhöz, hogy adják ki nekünk Ciaran Tobint, aki két gyermeket ölt meg
3. Tóásó Elődnek akarnak tisztességes tárgyalást, vagy szabadulást kiharcolni, miközben az azeri ganét kiengedik pár milliárdnyi földgázért
4. fél-ázsiai, szolgalelkű, alávaló, szemétzabáló nép a magyar ebből is látszik, megérdemlik a vezetőiket
5. képesek a hatalmas és gazdag kulturális örökséggel keresztény örmények helyett a vakbuzgó muszlim, szellemileg visszamaradott azeri diktátor és oligarchák érdekeit nézni, akiket a legostobábbaknak tartottak az egész Szovjetunióban, de sajnos a seggük alatt feltört a földgáz, persze a hirtelen gazdagság nem hozott szellemi felemelkedést náluk sem, mint a legtöbb muszlim országban sem

Orbán = kis Putyin, azt küld hűvösre, azt enged szabadon, akit csak akar

az örmény lobbi elég erős az USA-ban, remélem rászállnak a dilettáns magyar külpolitikára és keresztbe tesznek nekünk ahol csak tudnak

Ezt a szégyenteljes intézkedést tényleg csak egy fél-ázsiai nép kormányától várnám, nem pedig egy magát európainak valló országtól... ja, mostanában már nem tekintjük magunkat Európa részének? Bocs, ezt mindig elfelejtem.

Én Magyarországot ezek után kizárnám az összes bűnügyi, igazságszolgáltatási együttműködésre irányuló szervezetből, szerződésből.
Magyarország kormánya most egyértelműen állást foglalt az etnikai, rasszista, aljas gyilkosságok mellett.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 21:48:10

@dr kíváncsivagyok: Nem olvasol figyelmesen. A csóka kiadatását az Azeriek és a törökök régóta követelték.

Miért lennénk szarban? Lebombáznak az örmények?

ermi71 2012.08.31. 21:48:32

Ez megint egy olyan ügy , hogy hétvégére vagy pár nap múlva a kutyát nem fogja érdekelni. Most őszintén ki fogja haveri beszélgetésekben vagy a munkahelyen felhozni, hogy kiengedték a baltást, és hogy húúú? Ki a faszt érdekel? Ha nem adják ki vagy ott rohad meg a börtönben akkor mi a fasz van? Holnap jobb munkahelyed lesz vagy kifizeted a bank hitelt? Amúgy meg így kell harcolni egy állampolgárért mint ahogy az azeri meg az örmény teszi. Tóásó vagy temerini fiúk vagy Malina Hedvig?Még sorolhatnám akiket leszar a mindenkori kormány.

Golgotai 2012.08.31. 21:48:36

@Le_Penseur: Hé, nem te voltál az Amőbán? :) Én vagyok a jó öreg Nazgul, csak iróniából ez most itt a nevem.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:48:57

A LÉNYEG :

"Magyarország kormánya most egyértelműen állást foglalt az etnikai, rasszista, aljas gyilkosságok mellett. "

villamos alóli kacaj 2012.08.31. 21:49:15

Egy hátvéd sose az eszéről híres.
Vagy a baba, vagy a labda.
Mikor nmár 10 * a baba, lezavarják a pályáról.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2012.08.31. 21:49:18

90irág et.: Te nem értesz magyarul a vörös köd miatt.Nem érted hogy RÜHELLEM MINDEGYIKET? IDIÓTa komcsi balfaszok kormányoztak nulla hozzáértéssel, zéró külpolitikai érzékkel 90-94-ig, 94-98-ig, 98-02-ig, 02-10-ig, és 10- is. Mit nem értesz ezen?
Hogy nem lehet különbséget tenni rossz és rossz között? Vagy valaki csakazért mert ezt hiszi magáról balos, elfogultan gondolkodik? Vagy ha jobbosnak hiszi magát akkor is?
NINCS JOBB vagy BAL oldal.....22 éve komcsi származékok uralkodnak a legrosszabb fajtából.
Nagy pofával szidni az egyiket, aztán kussolni ha a másik ugyan azt csinálja? Ez kemyény jellemre vall, ez igen.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 21:49:48

@saravad: Meg volt az vitatva nagyon aprólékosan.

Persze valahol megértelek, annak idején Gyurcsányt én is egy elvtelen és buta bűnözőnek tartottam, akit az Apró család és háttere irányít:)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 21:49:50

@dr kíváncsivagyok:
De kötelező volt kiengedni, vagy nem? Valahol ilyet írnak, hogy köteles volt a magyar kormány kiadni. Vagy ez hülyeség akkor?

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:50:08

AZ SEM TETSZETT , AMIKOR A TIBETIEKET LEFOGLALTÁK-ELTÁVOLÍTOTTÁK , AMÍG A KÍNAI ELVTÁRS ITT JÁRT !!!

dr. Bubó 2012.08.31. 21:50:21

@ermi71: ja ja... mint a smit ügyre se...

ezek a társadalmat építik...
ami nem öl meg az erősít...

ob.szerver 2012.08.31. 21:50:40

@Monarch:

"Valójában nem tudjuk, hogy Lézer hazudott-e, vagy az amerikai követség, én nagyjából 50-50%-ot adok rá..."

Tekintettel arra, hogy az amerikai nagykövetséget még nem kaptam hazugságon, Orbánt és bandáját még nem kaptam igazmondáson, az én odds-aim mások.

dr yetee 69 2012.08.31. 21:51:18

@anti_troll: Agyhalott,a cikket értetted?

Monarch (törölt) 2012.08.31. 21:51:32

Ciaran Tobin-t felejtsük már el. Magyarország Ciaran Tobin miatt nem szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat, Magyarországon nem gyűlölik emiatt az íreket (én azóta találkoztam már ír turistával Budapesten, semmi gond nem volt), nem tüntettek az ír konzulátus vagy követség előtt, nem égettek ír zászlót, stb. Az meg egy másik dolog, hogy mi szeretnénk, ha börtönben ülne, és ennek néha diplomáciailag is hangot adunk. Ezt megtehetnék az örmények is.

Ciaran Tobin teljesen irreleváns.

Virág et. 2012.08.31. 21:51:41

@ermi71: Ja, mert csak gazdasági okok vannak. Valahogy így gondolkodtak az izraeli tőkének lefekvő amerikaiak is, aztán kaptak a nyakukba egy 911-et meg a rendszeres öngyilkos merényleteket, folyamatos terrorfenyegetettséget. Csak azért mert az örmények nem muzulmánok, ne gondoljuk, hogy nem tudnak gyűlölni legalább olyan hévvel.

Mindezt szaros aprópénzért. Az USA legalább drágábban árulja magát, nekünk a kamionsor jut.

Le_Penseur 2012.08.31. 21:51:52

@Anti Anyag:
Sikerült egy olyan konfliktusba belenyúlnunk, amire végképp semmi szükségünk sem volt! Az azer-örmény meccs még a Szovjetúnió előtti időkben kezdődött!

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:52:21

@Nyekenyóka.: 8 évig tárgyaltak róla . Nem volt kötelező , ilyen nincs ! Mindenki megmondta, hogy ha kiadják ,..azonnal amnesztiát kap... kapott is !

harcsapaprikás 2012.08.31. 21:52:34

@Anti Anyag: Nem is értem, hogy miért nincs erről konzultáció.

dr. Bubó 2012.08.31. 21:52:51

@Monarch: az ír gázolós az más téma...

egy hasonlóság azért van...
a TÖKETLEN impotens magyar álamot jelképezi mindkettő...

alien 2012.08.31. 21:52:58

@Failer: tényleg biztos a szag lehet ebben vagy a látvány

Virág et. 2012.08.31. 21:53:19

@anti_troll: Ekkora mellé a külügyben még nem volt. Az átkos óta nem, az biztos.
Én sem gondoltam, hogy egy Matolcsyval a fedélzeten pont a semmilyen külügy lesz a botrányok csúcsa.

profilo 2012.08.31. 21:53:33

@ob.szerver:

"Tekintettel arra, hogy az amerikai nagykövetséget még nem kaptam hazugságon..."

Te ugye most viccelsz!...Mond,hogy viccelsz és nem vagy ennyire kékszemű!!
Basszus,diplomatákról beszélünk.....hogy jön ehhez az igazmondás.

M_R 2012.08.31. 21:53:50

Gyanús hogy ha lesz is valami abból a 3 milliárd EUR-ból, annak a nagy része elmegy majd a terrorelhárítás fejlesztésérre - a mostani TEK csak tömegoszlatásra van felszerelkezve, És aki nem 2-es volt kémiából az egy átlag TESO-ban beszerezhető dolgokból csinál olyan durrantó-gyújtó cuccot amivel egy komplett metro szerelvényt berobbant az alagútba - és azok lesznek a szerencsések akik rögtön meghalnak és nem vergődnek hetekig 80%-os testfelületi égésekkel...

Gyakorlatilag a magyar külpolitika feldobott egy vödör szart és aláállt...Csak sajnos ebből a fekáliából jutni fog mindenkinek. Például majd január-februárban ha megint lesz egy 2-3 hetes hideghullám az oroszok szépen elzárják a gázt, olajat... Aztán lehet csodálkozva kifelé nézni a fejetekből, hogy ezt most miért...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.08.31. 21:53:53

@Anti Anyag: "Nyilván Gyurcsányék sem véletlenül bénázták el az ír faszit, ez volt Mo. érdeke..."

Az ír figura 2000. április 9.-én gázolt Leányfalun. Tobin (hogy rohadna meg az is) 2000 novemberében távozott az országból mert a szájbakúrt bürokrácia elfelejtette bevonni az útlevelét. Ki volt akkor hatalmon? Gyurcsányék engedték el? Mivan már bő évtizedes távlatban is hamisítjátok a történelmet?

nemsirunk 2012.08.31. 21:53:54

@dr kíváncsivagyok: "és keresztbe tesznek nekünk ahol csak tudnak"

Én meg nagyon remélem, hogy nem nekünk tesznek keresztbe, hanem csak Orbánéknak. Hogy nem azonosítják a magyarokat ezzel a begőzölt agyú ámokfutóval. Remélem végre az USA is leveszi a kezét Orbánékról, és mehet a levesbe a kis tetű. Aztán kezdhetjük kiásni az országot a romok alól.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:55:02

@ermi71: "Ez megint egy olyan ügy , hogy hétvégére vagy pár nap múlva a kutyát nem fogja érdekelni. "

Hatalmas tévedés ... csak most kezdődik ,egy kis "szerencsével " sikerült Orbánnak egy új háborút kirobbantania !!!

dr yetee 69 2012.08.31. 21:55:47

@Anti Anyag: Van valami,amiben nem Orbán véleményét tartod mérvadónak?

alien 2012.08.31. 21:56:10

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]: hát ezzel most mindent elmondtál magadról nekem már nincs más feladatom mint, hogy szépen betakargassalak, behozzam a meleg tejecskét és te szépen csucsukálj reggelig

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.08.31. 21:56:26

@komolytalan samu:

Különösen, ha a KIM még azt nyilatkozza hogy leüli a börtönbüntetést Bakukban, miközben már megkapta az elnöki kegyelmet :-)
Micsoda dillettantizmus.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.08.31. 21:56:47

@Anti Anyag: Aha, nem tudják elkölteni és nem is akarják. Gondolom ugyanannyira vagy hiteles mint "az ír csávót Gyurcsány engedte el" szövegeddel, igaz?

Virág et. 2012.08.31. 21:56:54

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.): Rosszul látod. Fidesz kiskáté 1. pont: mindenért Gyurcsány a hibás.

dr. Bubó 2012.08.31. 21:57:04

@dr kíváncsivagyok: ojjan piti ügy ez a fides éknek mint

drsnit (doktori lopás)
manyup (álamosítás)
visszamenőleges törvények

stb

ezek a demokrácia szempontjából léynegtelen nüanszok
spongyát rá!

profilo 2012.08.31. 21:57:17

@M_R:

"Például majd január-februárban ha megint lesz egy 2-3 hetes hideghullám az oroszok szépen elzárják a gázt, olajat... Aztán lehet csodálkozva kifelé nézni a fejetekből, hogy ezt most miért..."

Ezt légy szíves fejtsd ki bővebben,mert szeretnék röhögni az okfejtéseden.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2012.08.31. 21:57:19

Hitet tettünk az etnikai alapú gyilkosságok MELLETT. Ennyi. Szégyen.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 21:57:33

@nemsirunk: Nem tételezem fel az Örmény (szélsőségesekről - akik sokan , nagyon sokan vannak és nem = a Magyar szélsőségesekkel !!) az olyan definiálást , hogy el tudják választani A fideszgyíkokat a tisztességes magyar emberektől ...

Marós 2012.08.31. 21:57:40

Szerintem ez összefüggésbe hozható a szíriába fogvtartott magyarokkal...
Életet életért..

Manatwork (törölt) 2012.08.31. 21:58:18

@Anti Anyag: "Miért lennénk szarban? Lebombáznak az örmények?"
Nem, nem fognak bombázni. Sőt hadat se üzennek. De tudod arrafelé a bosszút nem szájkaratéval intézik el. És ne legyenek illúzióid: most eléggé bosszúszomjas arrafelé a hivatalos és a közhangulat. Nekem nem hiányzik, hogy forgalmas helyen bombákat robbantsanak. Valahogy nem győzött meg a TEK főnök, hogy ők a legjobbak és a leggyorsabbak terrorelhárításból.

Bosszancs 2012.08.31. 21:58:37

Ilyenkor normális országban lemond a külügyminiszter.
Aztán a kormány megmagyarázza, hogy az egyedül az ő lépése volt.

Mert itt nem az a lényeg, hogy Örményország majdhogynem hadat üzent, hanem az, hogy mit fog ehhez szólni Európa és egyáltalán az egész világ.
Átadtunk egy olyan gyilkost egy nem európai módon gondolkodó országnak, aki éjjel, álmában gyilkolt meg egy baltával egy embert. Előre megfontoltan. Nem azért , mert bármiféle konfliktusa lett volna vele. Hanem azért, mert egy másik rasszhoz tartozott.

Ezek után mit várhatunk?

Le_Penseur 2012.08.31. 21:58:53

@Golgotai:
Talán elszomorítalak, de azt sem tudom, hogyan kell fenn lenni az amőbán! :)

Marós 2012.08.31. 21:59:16

Szerintem ez összefüggésbe hozható a Szíriába fogvatartott magyarokkal...
Ne feledjük, a szírek is muszlimok, meg az azeriek is...
Életet életért..

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 22:00:15

Az MNO-n majd a fideszt fogják mosdatni, csak figyeljetek! Ide a bökőt, ha nem.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2012.08.31. 22:01:58

@Virág et.: DE. Az hogy soha semmit se csináltak, az nem jelenti hogy ekkora mellé nem volt.
Dehogynem 1990-tól kezdve a külügy meg a külpolitika folyamatosan mindig mellé lőtt. Nagyokat.
Kezdve az alapszerződésektől, folytatva a kussolást a magyarellene atrocitások ideján, lsd marosvásárhelyi pogrom, teverine fiúk, Malina Hedvig, Sólyom kitiltás, reggelig lehetne sorolni.
Nem nézétk az ország érdekeit sem a délszláv háború idején, nem harcoltak magyar autonómiáért amikor a nyugat ütötte Szerbiát, nem harcoltak magyar érdekekért, Románia EU csatlakozása idején stb stb stb. Ehhez az egészhez képest az örmény sztori sehol sincs.

dr yetee 69 2012.08.31. 22:01:59

@anti_troll: Mondom,hogy nem is érted a cikket,fröcsögsz és azt hiszed,hogy ettől igazad van!

Marós 2012.08.31. 22:02:04

Szerintem, ez a történet összefüggésbe hozható a Szíriában fogvtartott magyarokkal...
Életet életért..

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 22:02:06

@Le_Penseur: Ez szerintem az akárhová nyúlsz rosszul teszed esete. Nyílvánvaló, hogy nem véletlenül engedték ki, nem lehetett már benntartani. Orbánozni nem érdemes, ilyen a diplomácia, az erősebb baszik. Lsd. USA, izraeli mentesség a zsidóknak, IMF tisztviselők mentessége és a többi.

Max. azt lehet nézni, hogy járunk kevésbé rosszul.

profilo 2012.08.31. 22:02:22

@dr kíváncsivagyok:

Kérlek beszélj nekünk ezekről az örmény szélsőségesekről.
Mint írod,sokan,nagyon sokan vannak.Mit lehet tudni róluk?

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.31. 22:02:27

@Monarch: Azzal a különbséggel, hogy Ciaran Tobint az írek egyelőre még nem tekintik hősnek, ezt a majompofájú azerit meg a többi kecskebaszó hősként ünnepelte.

Az íreknek nincs okuk haragudni Magyarországra, a magyarok neheztelhetnek az írekre, hogy nem nyeri el a méltó büntetését egy két gyermeket meggyilkoló féreg.
Magyarországon életfogytra ítélték az azeri majmot, ez eddig rendben is volt, így kellett lennie, de a mostani elengedés egyértelműen szembe köpi az ítéletet, az európai értékeket, hiszen egy mélységesen rasszista, elvetemült gyilkos ünneplésébe kapcsolódott be Magyarország. Gyakorlatilag hozzájárultunk a hőssé válásához.

Remélem pár héten belül Szálasit és Rákosit, Kun Bélát is rehabilitálja Viktor, hiszen ők is hasonló nézeteket vallottak az emberi élet értékéről, mint ez az azeri kecskebaszó féreg.
Ezzel kimondták, hogy a rasszista, faji, vallási, etnikai előítéletek miatt elkövetett gyilkosságok lényegében hőstettek (feltéve ha a gyilkos hazájának van olaja vagy földgáza).

Remélem az örmény lobbi keresztbe tesz Magyarországnak, ahol csak tud. Az USA-ban elég erősek, bízom benne, hogy ezért az aljas húzásért megfizet még Magyarország.

Én ezúton kérnék elnézést az örmény néptől.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 22:02:57

@Marós:
Szerintem meg a kötvények eladásáért megy mindez...meg az olaj. Ilyen gerinces kormányunk van. Örülhetsz te is neki.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2012.08.31. 22:03:55

@dr yetee 69: Kopjál már le rólam, senki sem szólt hozzád, menj vissza anyuhoz, szólj hogy csapja ki a répádat.

Le_Penseur 2012.08.31. 22:04:16

@Nyekenyóka.:
Az mno még nem hallott a magyar-azeri-örmény konfliktusról, tehát nem is mosdatnak. Talán nem is fognak. Majd úgy tesznek, mintha ez az egész meg sem történt volna...

funfun 2012.08.31. 22:04:22

@dr kíváncsivagyok: És ne feledjük szeretett Kövér elvtársunk diplomáciai érzékét sem, aki persona non grata lett Jeruzsálemben. No meg Romániában sem az a nagy kedvenc.

Marós 2012.08.31. 22:04:38

@dr kíváncsivagyok:

Na és! Egy keménytökű örmény átmegy Azeribe , és leszúrja a baltás gyilkost.

alien 2012.08.31. 22:05:37

@Anti Anyag: hát senki nem veszett volna velünk össze, ha egy baltás gyilkost nem adunk ki, mert ez nem vette volna magát sehol sem jól ki, de mind1 mert most megléptük a lehető legrosszabbat és ez sem lenne baj, de valahogy minden napra jut egy ilyen ...

dr yetee 69 2012.08.31. 22:07:02

@anti_troll: Fáj az igazság?Nehéz lehet neked!

budai zöld 2012.08.31. 22:07:26

@budai zöld: @zero:
;-)

Liar, Killer, Demon,
Back to the river Aras!

kamerasmobil 2012.08.31. 22:07:40

@Anti Anyag: "Nyílvánvaló, hogy nem véletlenül engedték ki, nem lehetett már benntartani."

Miert nyilvanvalo? Miert nem lehetett benntartani?

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 22:07:50

Szerintem még ezek ki fogják adni Rezesovát a tótoknak is...simán kinézem belőlük...néhány milliárdért.
Igazi zsidók. A pénz többet ér mint az igazság, vagy az emberi élet, vagy a becsület.
Hajrá Fidemszp! Még 22 évet! :))

Marós 2012.08.31. 22:07:59

@Nyekenyóka.:

helyesen döntöttél,
Szerintem ez összefüggésbe hozható a szíriába fogvtartott magyarokkal...
Életet életért..

01234567 2012.08.31. 22:08:01

@Cerberus üvölt Viktor fülébe: "Az Orbán-kormány összeveszett a világ legrégebbi keresztény államával. Mit szól ehhez Semjén?"
Magyar Államkötvényt vesz,most hogy az Azeriek bevásárolnak lehet rajta kaszálni!...aztán meggyónja...ilyen ez...

dr yetee 69 2012.08.31. 22:08:36

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: Pont ez a baj,hogy az ország fizet,nem ez a csótánybanda!

Mr. Acid 2012.08.31. 22:08:53

@Marós: És akkor végre sikerül az aktív közreműködésünkkel kirobbantani egy jó kis véres háborút. Ilyenre se mostanában volt példa.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 22:09:37

Mi van nincs az mno-n kommentelési lehetőség és mindenki a Mandineren van helyette?

Leonard Zelig 2012.08.31. 22:09:57

Elmegy Orbánbasi (ez majd a mohamedán neve lesz) Esztergomba és lerakja a dzsámi alapkövét. Kicsit lesz csak nagyobb a bazilikánál, a török testvérek kérésére.

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.31. 22:09:59

Olyan ismerős ez a helyzet, amikor Magyarország bérgyilkosoknak, fasisztáknak (a 2. vh előtt horvát usztasáknak) és később komcsi keletnémet, és arab terroristáknak nyújtott otthont (60-as, 70-es évek). Ennyire képes a magyar külügy és a honvédség, rendőrség, igazságszolgáltatás meg a titkosszolgálatok. Elvetemült gyilkosokat rejtegetni, kimosdatni, pénzelni, kiképezni, aztán mosolyogni a tárgyalóasztal mellett, mintha mi sem történt volna.

Ez annyira tipikusan gyáva magyar jellemre vall.
Szemét nép, szemétzabálók, aljas orgyilkosok.
És minden nép olyan vezetőket kap, választ, emel maga fölé, amilyeneket megérdemel, amilyenek ők maguk.

billy reed 2012.08.31. 22:10:14

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]: "Én nem kussolok, te szánalmas faszkalap. Büszkeségtől dagadó kebellel, emelt fejjel vállalom, hogy a Fideszre szavaztam. "

Ez legyen életed legnagyobb büszkesége...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 22:10:41

@Marós:
Nem, nem döntöttem helyesen! Fejezd be! Ha ezek miatt vissza jönnek a szocik...akkor az igazán szánalmas lesz. Ezt nem tehetik.

Marós 2012.08.31. 22:10:45

@Nyekenyóka.:

Könnyen ugrálunk, adót nem fizetünk, blokkot nem kérünk, nem rajtunk csattan az ostor a baltás gyikos miatt,

Szerencsénkre nem mi vagyunk akormány...csak pofázunk, minden felelősség nélkül..

Te mit tennél a Szíriában lekapott magyarokkal , ha te vagy a miniszterelnök..?

Golgotai 2012.08.31. 22:10:56

@Le_Penseur: Semmi gond, csak kérdeztem:)

milyen szép a Vértes, ó 2012.08.31. 22:11:33

@kamerasmobil:

Hát mert Hazánk Szeretett Vezére és az Ő Végtagjai nem csinálnának ilyesmit anyagi érdekből és/vagy hülyeségből. Meg eleve van egy szabály: ha egy baltás gyilkost rendszeresen megpróbálnak kiadatni, 8 év után oda kell adni becsszóra.

brazileiro 2012.08.31. 22:11:59

Van itt néhány probléma. Az örmény elnök a beszédében elég alaposan utalt is rá.

Nevezetesen, hogy a gyilkosság egy NATO-program keretein belül történt. Az örmények most a NATO-n is számon kérik, hogy garantálták nekik, hogy Magyarország nem adja ki a gyilkost Azerbajdzsánnak. A NATO az a szervezet, amelyik Magyarországot védi, mert nekünk nincs pénzünk olyan hadsereget fenntartani, amely képes megvédeni az országot. Vajon most a NATO - amely minket véd- mit gondol erről? Megígértük-e a NATO-nak, hogy nem engedjük haza a gyilkost? Alighanem. Tudtak-e arról, hogy hazaengedtük a gyilkost? Kötve hiszem.

A NATO legfőbb ereje és gyakorlatilag fenntartója az Egyesült Államok. Ott most választás lesz. Az Egyesült Államokban többszázezer örmény él. Zbigniew Brzezinski az örmény lobbit a három legjelentősebb nemzetiségi lobbi egyikének nevezte az Egyesült Államokban. Vajon fogja-e követelni ez a lobbi, hogy ítéljék el/büntessék meg Magyarországot? Vajon kész lesz-e ennek az amerikai elnök valamilyen formában eleget tenni, cserében a szavazatokért? Vajon Franciaország, ahol szintén jelentős örmény kisebbség él és ezért törvény tiltja például az örmény népirtás tagadását, amit börtönnel lehet büntetni, kezdeményez-e az EU-ban valamilyen eljárást ellenünk?

És mindezt azért, mert Orbán Viktor azt reméli, hogy az azeriek pénzt adnak nekünk. Emlékszünk a kínai miniszterelnök diadalmas budapesti látogatására, ami után nagy szájjal mondták, hogy mennyi pénzt kapunk Kínától? Kaptunk? Mennyit?

tarackos 2012.08.31. 22:13:04

Meg vagyok döbbenve a jobbereken: lebontják a jogállamot, megszüntetik az alkotmányosságot, kirabolják véreiket, önkényeskednek a gyerkeikkel és most már közönséges gyilkosokat bocsátanak szabadon. Ölni is fogtok érte ha kell?

Marós 2012.08.31. 22:13:28

@Mr. Acid:

A kaukázusiak jobban tennék, ha a szomszédokkal békét kötnének..nem vállalhatjuk át a hülyeségeiket...
Mi szívjuk meg a hülyék miatt? Szerintem helyesen döntöttek Orbánék...

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.08.31. 22:13:51

"Köszönjük " szarházi bóvli kormány és sunyi, tetű o. viktor!
Megint adtatok a magyar népnek! Takarodjatok a jó fenébe és/vagy a p.csába!

billy reed 2012.08.31. 22:14:17

@profilo: "Például majd január-februárban ha megint lesz egy 2-3 hetes hideghullám az oroszok szépen elzárják a gázt, olajat... Aztán lehet csodálkozva kifelé nézni a fejetekből, hogy ezt most miért..."

Ezt légy szíves fejtsd ki bővebben,mert szeretnék röhögni az okfejtéseden. "

Talán azért, mert a térségben az örmények és Oroszország stratégiai szövetségesek. Azerbajdzsán az USA és Törökország partnere.
És az oroszoknak nem igazán hiányzik egy konfliktus arrafelé. Ha mi okozzuk, mi szívjuk. Ennyi.
Jártam a térségben, ismerem valamennyire.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 22:14:43

@profilo: " Mint írod,sokan,nagyon sokan vannak.Mit lehet tudni róluk? 2
Számokkal nem zavarlak meg...elég ha tudod , minden harmadik...

ermi71 2012.08.31. 22:16:00

Gyerekek tényleg most komolyan rettegtek? Háború meg mit szól Európa meg az örmények letámadnak minket? Ne komolytalankodjatok. Akik ide beírtak, azokat már holnap sem, nem hogy vasárnap érdekeljen ez az ügy. Ötmillió ilyen ügy van.Ausztrália például baszik kiadni a zsiráfoknak a háborús bűnös Zentay Károlyt. Vagy Braziliában, Argentinában, német háborús bűnösök faszán elvoltak évtizedekig. Azok nem egy embert baltáztak le mint ez a szemétláda. Szigorúan jogilag nézve nem hibáztunk. Azért ne felejtsük el, hogy mi fogtuk el és mi ítéltük életfogytra. Kiadtuk nem kellett volna ez van. Majd amikor a haverokkal buliztok meg a csajt dugjátok a hétvégén, akkor hozzátok fel felháborodva, hogy jujj a baltást kiengedtük. A reakció egy röhögés, egy ki a faszomat érdekel lesz, vagy érdektelenség lesz. A tetves kutyát nem fogja ez az ügy érdekelni.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 22:16:18

@funfun: "És ne feledjük szeretett Kövér elvtársunk diplomáciai érzékét sem, aki persona non grata lett Jeruzsálemben. No meg Romániában sem az a nagy kedvenc. 2

Annál jobban szeretik Iránban ...

fekete kefe 2012.08.31. 22:16:22

értem én persze hogy mindkét ország követelt valamit...
na de akkor kiadom hágának ezt a faszit, és "tiszta a kezem" és semleges maradtam...?

Marós 2012.08.31. 22:16:37

@brazileiro:

Az örmény elnök, csak profitál ebből az esetből.. Jó jön a népszerűségének.. Ezt a hisztit egy normális ember nem csinálja..

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.31. 22:16:49

@Nyekenyóka.: nem köteles, hiszen egyértelmű volt, hogy a büntetés végrehajtását nem teljesítené a hazája, ilyenkor tudtommal nem köteles kiadni a Magyarország

wega 2012.08.31. 22:17:08

Lassan szégyellni kezdem magam, hogy magyar vagyok. Hova vezetik ezt az országot? És meddig hagyjuk?
És vannak honfitársaim akiknek ez a történet, nem egy szimpla, magyarázhatatlan aljasság, már nem is említve az ostobaságát. Mi követeljük habzó szájjal az ír gázoló kiadatását? Erkölcsi alapunk hol? Brrr.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 22:18:39

@ermi71: " Gyerekek tényleg most komolyan rettegtek? Háború meg mit szól Európa meg az örmények letámadnak minket? Ne komolytalankodjatok."

Nagyon egyszerű vagy , ha azt hiszed hogy valódi , fegyveres háborúk vannak csak . Az Örmény lobby nagyon erős az USA - ban (is)

Marós 2012.08.31. 22:18:57

@Mr. Acid:

A kaukázusiak jobban tennék, ha a szomszédokkal békét kötnének..nem vállalhatjuk át a hülyeségeiket...
Mi szívjuk meg a hülyék miatt? Szerintem helyesen döntöttek Orbánék...

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 22:19:32

@wega: " Mi követeljük habzó szájjal az ír gázoló kiadatását? Erkölcsi alapunk hol? Brrr. "

KI FOGAD VELEM , HOGY EZT BEVETIK AZ ÍREK ?!

profilo 2012.08.31. 22:20:29

@billy reed:

Hát valami ilyen butaságra számítottam.

Ha jártál arra,akkor tudhatnád,hogy az ott esetleg kirobbanó konfliktus,esetleg háború nem befolyásolja az Nyugat- és Közép-Európába irányuló szállítás mennyiségét...maximum az árát.(...ezt elismerem...)
Az orosz is csak úgy van vele,hogy aki fizet kap,aki nem az nem.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 22:20:40

@Marós: " Szerintem helyesen döntöttek Orbánék... "

Te állat,...egy baltás gyilkost engedtek el,,,nem egy bolti tolvajt !!!!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.08.31. 22:20:41

"Közelről figyelemmel kísértük a bűnöző körüli fejleményeket. Az ügyet minden egyes találkozó alkalmával megvitatta az elnök, a házelnök, a külügyminiszter és Magyarország nagykövete, és több alkalommal biztosítottak minket arról, hogy ki van zárva annak a lehetősége, hogy egy bűnözőt átadjanak Azerbajdzsánnak. Ugyanezt a választ kaptuk kérdéseinkre néhány nappal ezelőtt is a magyar külügyminisztériumtól és a parlamenttől. De a fejlemények eredményeként a gyilkos Bakuban tűnt fel, majd szabadon engedték."

index.hu/kulfold/2012/08/31/az_ormeny_elnok_beszede/

Simán el tudom hinni, hogy csont nélkül hazudtak az örményeknek.

Marós 2012.08.31. 22:20:52

@wega:

Bravó! Vállaidra vetted a kaukázusiak gondját. Nincs neked jobb dolgod?!

Borenbukk 2012.08.31. 22:21:27

@Marós: Persze. Veluk is, meg a tusnadi jetivel is.

M_R 2012.08.31. 22:21:34

@profilo: Csak azért mert az azeri-örmény csörtében Oroszország az örmények oldalán áll.. Tehát ezzel a nagyszerű lépéssel sikerült egy üzenetet küldeni Putyinnak is...Ő meg nem igazán díjazza ha egy lepkefing méretű népség nyilvánosan alátesz az ő érdekeltségeinek...Nem mellesleg Oroszország hosszú évek óta próbálja összehozni a békét az örmények és az azeriek között- nem utolsó sorban a Kaszpi-tengeri olaj miatt...

Na ebbe sikerült most egy marék bélsárt belefosni Orbánnak és kormányának...az oroszok biztos méltányolni fogják 20 év diplomáciai tevékenységük egy laza mozdulattal történő sárba döngölését....

És mivel Nyugat-Európa is eléggé függ az orosz olajtól/földgáztól - ami részben Magyarországon át vezet - ezért egy esetleges orosz durcáskodának a hanyatló nyugat is nagyon fog örülni...és megköszönik szopás lehetőségét a magyaroknak.

Horizont 2012.08.31. 22:21:58

index.hu/kulfold/2012/08/31/az_ormeny_elnok_beszede/

"A félintézkedések és a kerülgetés nem elfogadható"
Nem ismeri vezetőinket!!

danesdzsu2 2012.08.31. 22:22:26

@Monarch: szerintem értelmes ember nyilvánosság előtt bizonyítékok nélkül akkor sem beszél ilyenről, ha a haiti nagykövetségről van szó.

profilo 2012.08.31. 22:22:44

@dr kíváncsivagyok:

Márpedig ez a számok tükrében azt jelenti,hogy közel 1 millió örmény szélsőségesről van tudomásod!
Ó Mester,kérlek mesélj még róluk!Kápráztass el minket tárgybeli tudásoddal...

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.31. 22:22:49

Magyarország csak azt tette, amihez mindig is nagyon értett: lefeküdt, széttette a lábát és megbecstelenítette magát pár milliárd forintért.
A magyarok ennyit érnek, ilyen nép, ezért is akartak ilyen kormányt maguk fölé.

Alávaló, alattvaló, szolgalelkű, fillérbaszó, aljas nép, amelyiknek egy szavát sem lehet elhinni.
Ezt eddig csak a szomszédaink tudták, most már az egész világ tudja.

Franciaországban, Angliában, USA-ban rengeteg örmény él. gyakorlatilag a világban több örmény él diaszpórában, mint az anyaországban. Lobbijuk erős, befolyásuk sokkal nagyobb, mint egy fél-ázsiai kis putrisztán (ez lenne Magyarisztán) százszor megszegett szava.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 22:22:53

@Marós: Az Azeri elnök nem profitált ?! Hős lett...
( Vitya meg pária a művelt európai humanista emberek között !)

alien 2012.08.31. 22:23:38

@Anti Anyag: most hogy jönnek mindig a zsidók ide?

Horizont 2012.08.31. 22:23:42

@zero: Most látom már belinkelted. Érdekes beszéd!

Muad\\\'Dib 2012.08.31. 22:24:02

Azért itt is megosztom a nagyérdeművel, amit másik blogon már leírtam:

Nem kell ezt ennyire komolyan venni. Kövessük az ámerikai példát. Ahonnan jön a pénz, meg megéri a dolog, azok jó elmebeteg diktatúrák, ahonnan nem jön a pénz azok gaz terroristák.
Szóval, ha csengetik a lóvét, igazán megérte elengedni azt az elmebeteget, legalább nem mi etetjük. Ha nem tetszik az örményeknek, majd lerohanják az azerieket.
Komolyra fordítva a szót, ritka impotens húzás volt a külpolitikánktól, de ez nem újdonság. Legalább lett volna annyi eszük, hogy a kiadatás előtt kérnek állami garanciát, hogy nem engedik szabadon, aztán nyilván megszegték volna, annak rendje és módja szerint, de legalább védve lenne a valaguk. Amatőrök...

...Megesik az ilyesmi. Gondolom milyen boldog lehet pl. Issei Sagawa áldozatának a családja, aki egy percet nem töltött börtönben Japánban (miután a franciák kiadták), és az elmegyógyintézetből is pikk-pakk kiengedték.
Nem az a szörnyű, hogy leszarjuk, amint két elmebeteg nemzet egymás kiirtásával van elfoglalva, hanem az, hogy kezdő kisiskolás módon jár el a külügy...

Marós 2012.08.31. 22:24:28

@dr kíváncsivagyok:

Állat vagy te!..,

Nem ismerjük a körülményeket. Azeriak megigérték, sitten ül a koma, miután leült itt 8 évet...
Nem tartották be a szavukat..ennyi.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 22:24:56

@péniszirigy feminista szűz strihkurva:
Ez a válasz a háborútúgysemernek - re :

"Franciaországban, Angliában, USA-ban rengeteg örmény él. gyakorlatilag a világban több örmény él diaszpórában, mint az anyaországban. Lobbijuk erős, befolyásuk sokkal nagyobb, mint egy fél-ázsiai kis putrisztán (ez lenne Magyarisztán) százszor megszegett szava. "

danesdzsu2 2012.08.31. 22:24:56

@Anti Anyag: kezdheted felépiteni az új nicket, egy év múlva lehet, hogy szükséged lesz rá:(

vontod75 2012.08.31. 22:25:42

Szerzs Szargszján örmény elnök az ENSZ-tagállamok nagykövetei előtt arról beszélt, hogy az örmény nemzet soha nem bocsátja meg az azeri baltás gyilkos kiadatását és szabadon engedését.

Tisztelt nagykövetek,

Sajnos kivételes alkalomból hívtuk meg önöket az elnöki hivatalba. Mint bizonyára tudják, az azeri hadsereg egy tagját, aki megölte Gurgen Magaryan örmény tisztet, átadták Azerbajdzsánnak. Mint arra figyelmeztettünk, az azeri elnök azonnal kegyelmet adott neki.

Mindez azért történt, mert Magyarország kormánya, az Európai Unió és a NATO tagja, egyezséget kötött az azeri hatóságokkal.

Nem akarom felidézni Gurgen Magaryan meggyilkolásának körülményeit; ezeket önök jól ismerik. Ahogy a tárgyalás bizonyította, a szörnyű gyilkosság csak azért következett be, mert Gurgen Magaryan örmény volt.

Közvetlenül a bűncselekmény bekövetkezte után a magyar hatóságok és partnereink – az EU és a NATO tagállamai – folyamatosan arra ösztönöztek minket, hogy ne tereljük politikai síkra a folyamatot. Folyamatosan arra biztattak, hogy bízzunk meg a magyar törvénykezésben, hiszen az ország tagja ezeknek a fontos szövetségeknek.

Közelről figyelemmel kísértük a bűnöző körüli fejleményeket. Az ügyet minden egyes találkozó alkalmával megvitatta az elnök, a házelnök, a külügyminiszter és Magyarország nagykövete, és több alkalommal biztosítottak minket arról, hogy ki van zárva annak a lehetősége, hogy egy bűnözőt átadjanak Azerbajdzsánnak. Ugyanezt a választ kaptuk kérdéseinkre néhány nappal ezelőtt is a magyar külügyminisztériumtól és a parlamenttől. De a fejlemények eredményeként a gyilkos Bakuban tűnt fel, majd szabadon engedték.

Nincs mit mondanom Azerbajdzsánról, egyszerűen nincs mit. Az ország magáért beszél azokkal a tettekkel, amelyeket véghez visz, és nem az én feladatom megmagyarázni ezeket a lépéseket.

Tisztelt nagykövetek, hölgyeim és uraim!

Közös tetteikkel a magyar és az azeri hatóságok megynyitották az ajtót a hasonló bűncselekmények bekövetkezte előtt. Ezzel a döntéssel világos üzenetet küldenek a henteseknek. A mészárosok innentől kezdve tisztában vannak sérthetetlenségükkel, amit azután élveznek, hogy etnikai vagy vallási gyűlölet által motivált gyilkosságot követtek el.

EZT NEM TŰRHETEM.

AZ ÖRMÉNY KÖZTÁRSASÁG EZT NEM TŰRHETI.

AZ ÖRMÉNY NEMZET EZT SOHA NEM BOCSÁTJA MEG.

Hivatalosan bejelentem, hogy a mai naptól minden diplomáciai kapcsolatot és hivatalos kapcsolatot felfüggesztünk Magyarországgal.

Pontos és egyértelmű választ várunk partnereinktől az incidensre vonatkozóan.

Aki ezt eltűri, azt holnap a történelemnek tartozik felelősséggel.

A félintézkedések és a kerülgetés nem elfogadható.

Partnereinknek az örmény nemzet biztonságához való viszonyát annak alapján fogjuk megítélni, hogyan reagálnak erre az incidensre.

Arra kérem önöket, hgy mindezt személyes üzenetemként adják át országaik államfőinek és kormányaiknak.

Ennyit akartam mondani. Nem tudom, van-e értelme annak, hogy kérdésekre válaszoljak. Azt hiszem, nincs, mivel a történeteket józan ésszel nem lehet felfogni. Egy olyan országnak, amely fejlettnek és civilizáltnak tekinti magát, nincs joga így viselkedni, és megérdemli, hogy partnerei megfelelő felülvizsgálatnak vessék alá.

vénkujon 2012.08.31. 22:25:51

@Marós: ha feri lenne most a min. eln. te épp azon morfondíroznál, hogy hogyan hajts kokárdát az örmény nemzeti zászlóból, ill. kinn pezsegnél az utcán, hogy "békésen" tüntess.
te agytröszt.

wega 2012.08.31. 22:26:05

@Marós: Javaslom, szaladj neki még egyszer (-kétszer) az olvasásnak és fogd kézen a szövegértést is. A többit rád hagyom.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 22:26:16

@Marós: Te hülye fasz,....MINDENKI , ismétlem : MINDENKI tudta , hogy azonnal amnesztiát kap ! Vitya is !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

különvélemény2 2012.08.31. 22:26:27

@Virág et.: "Onnan, hogy ő ott egy nemzeti hős volt már évek óta."

És ez pontosan mit jelent?
Ne mondd, hogy csak azért, mert megölt 1 örményt, máris legenda lett, számtalan ember ölt meg számtalan örményt ezelőtt.
Legendát generálni úgy a legjobb, ha hagyjuk szenvedni a mártírt.
Tehát lesitteljük, majd amikor már komoly tüntetések vannak, elkezdünk legendát kreálni a paliból.
Ezt elkrta az azeri vezetés, most csak egy szerencsétlen köztörvényes barom marad a pali, mondhatni kapott 3 nap hírnevet.
Szimplán nem érte meg az országnak.

Hány nyugati lesittelt bűnözőből csinált már a nyugati "fejlett, demokratikus, független" média hőst, akik szimpla köztörvényes bűnözők voltak, valamelyik 3. országbeli börtönben, mert hú de szenved a hú de kemény börtönben, ahol enni sem kap.
És őket is kiadták, és sok esetben felmentették.

Ezzel csak azt érték el, hogy innentől senki sem fog nekik soha egyetlen rabot sem kiadni.

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.31. 22:27:50

@zero: mondjuk azután, hogy Orbán azt mondta a külföldi diplomatáknak, hogy "pay no attention to what I say to get elected"... bármit el tudok róla képzelni
ez Orbán őszödi beszéde volt, de valahogy a csürhe magyarok ezt is simán lenyelték neki, hát most úgy érezte, hogy egy kis földgázért még egyszer beletapos a magyarok rég nem létező becsületébe

egy igazi opportunista, machiavellisztikus, hataloméhes kis manipulátor, zsarnok

felénk azt szokták az ilyen emberre mondani, hogy az sem igaz, amit kérdez

Húsleves 2012.08.31. 22:29:03

@péniszirigy feminista szűz strihkurva:
Figyelj, te Kertész Ákos vagy? Vagy miért idézgeted folyton azt a rasszista állatot?

Jenyei 2012.08.31. 22:29:55

Azt hiszem ennél már nagyon nehéz lejjebb jutni. Aljas tetű rohadt szemét banda.

brazileiro 2012.08.31. 22:29:56

@Marós:

Meglehet. Bár a beszéd elég hatásos retorikai produkció. Egy mondatban összefoglalva az előző commentemet: lehet, hogy nevetségesen hangzik, de olyan országba szálltunk bele páros lábbal, amelynek erősebb a diplomáciai ereje, mint a mienk...

És még valami. Vajon az Örményországban tartózkodó magyarokat előzőleg a külügyminisztérium kimentette? Netán Hajdú János már útban van?

vontod75 2012.08.31. 22:30:25

@zero: Annyira pörög a 'bőr, hogy nem vettem észre, hogy belinkelted már. Bocs!

alien 2012.08.31. 22:30:29

@Marós: talán nem küldöm oda őket mert nem vet ám jó fényt ránk hogy ott sündörögtek szompolyogtak

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 22:31:01

@profilo: Anyádbaszdszájba...biztos többet olvastam róluk , mint Te...és nem a mai apropóból....

allegretto23 2012.08.31. 22:32:17

@profilo: nem akarnálak elkápráztatni, de egy 11 milliós néptől mai körülmények között nem egy rossz teljesítmény: en.wikipedia.org/wiki/List_of_Turkish_diplomats_assassinated_by_Armenian_Terrorist_Organisations
Remélem, ha arra kerül a sor nem tévesztenek össze Vityával...

Sátán meg a Jocó 2012.08.31. 22:32:24

És akkor mi vaaaaaaaaaaaan?!

MIndenki ugyanezt játssza, pölö, ha Kínával kereskedik. Örményország meg nem egyéb, mint egy nyugatról hergelhető kis porbafingó országocska, Azerbajdzsán meg egy kurva nagy olajhatalom.

EZ VAN!!!!

2012.08.31. 22:32:26

@Virág et.: Lehet hogy (megint) ez a trükk. A zemberek addig is erről beszélnek, Matolcsi addig is teszi a "dolgát".

01234567 2012.08.31. 22:34:00

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: ...vagy amikor egy ország mudzsahedineket képez ki Szaúd-Arábiában aztán 15-20 év múlva meghirdeti ellenük a világ méretű terrorizmus elleni háborút,megválaszt egy fekete elnököt a béke jelszavával,kigründolja neki a Nobel-díjat aztán annyi katonája rohad alatta külföldön mint soha,és kisebb világháborúba megy lassan az ország Irán és Kína ellen?Vagy amikor egy másik amelyik az egyetlen Földközi-tengeri támaszpontját tartja fent egy polgárháborús országban,érdekei miatt nem engedi hogy ott rendeződjön a helyzet,mert talán olyan kormány jönne amely kivágja a támaszpontját az országból?Vagy amelyik szítja ezt,mert szomszédként érdeke saját biztonsága érdekében?Ez politika.Ahogy Viktor csinálta ezt a mocskot hogy tovább járhassa piti önös érdekű táncát az IMF-EU-val,úgy ha Gyurcsánynak,Bajnainak jött volna ukász attól a seggtől amit épp nyalnak ezt tenni,akkor ők adták volna ki pont így.A gond,hogy mindegyik a saját érdekében teszi,akiket képviselnek(elviekben minket) annak csak kára,haszna ebből semmi nem lesz.POLITIKA.

profilo 2012.08.31. 22:34:07

@dr kíváncsivagyok:

Ó Mester,nem miattam,hanem a többiek...a többi kommentelő és aggódó polgártársam miatt,kérlek oszd meg velünk ismereteidet.
Mit tudsz még az örmény szélsőségesekről?

Marós 2012.08.31. 22:35:22

@dr kíváncsivagyok:

De profitált az azeri és az örmény is. Most eljátszák a nemzethalált , majd 1 hónap múlva megisszák velünk a kávét...
Az egész csak vihar a pohárban...
.

Vombatus Ursinus 2012.08.31. 22:35:29

@vontod75:

Magyarul: megint segget csinált a szájából a kormány.

örmény vagyok 2012.08.31. 22:35:32

Kedves Magyarok!!!
Azért léptem be ide, hogy külön mindenkinek megköszönjem a hozzá állasotokat és a kommenteket. A kis hazám nevében köszönöm nektek a kedves szavakat, nem csalódtam a magyar emberekben!!! De, nem is a nemzettel van gond...itt nincs hiba!!!!!

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.31. 22:35:44

@különvélemény2: Azerbajdzsánban már pedig tényleg nemzeti hős lett azzal, hogy megölt egy örményt. Akármilyen nehéz is ezt elhinni, tényleg az utcán ünnepelték ezt a Borat-fejű állatot a gyilkosság után.
Hiába, a földgáz nem hozta meg az emberiességet, a szellemi felemelkedést a bunkó azerieknek.

Az örményt meggyilkoló állat nem köztörvényes bűnöző Azerbajdzsánban, hanem konkrétan nemzeti hős, már a gyilkosság után azzá vált, nem 3 perces a hírneve, évek óta éltetik. Tudom, hogy ezt neked nehéz elképzelni. Hidd el, ismerek törököket, azok az azeriek közvetlen rokonai, nyelvük nagy mértékben hasonló, lényegében megértik egymást, ők is pont ilyen elvetemültek, mint az azeriek. Teljesen más értékrend, már ha ezt a barbárságot lehet értékrendnek nevezni...

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 22:35:52

@Cerberus üvölt Viktor fülébe: Semjén leszarja, őt csak a szalonkavadászat izgatja.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 22:36:16

"Csak azért mert az azeri-örmény csörtében Oroszország az örmények oldalán áll.. Tehát ezzel a nagyszerű lépéssel sikerült egy üzenetet küldeni Putyinnak is...Ő meg nem igazán díjazza ha egy lepkefing méretű népség nyilvánosan alátesz az ő érdekeltségeinek...Nem mellesleg Oroszország hosszú évek óta próbálja összehozni a békét az örmények és az azeriek között- nem utolsó sorban a Kaszpi-tengeri olaj miatt..."

Hozzátenném : nem csak az Oroszok . Mivel Örményország 95 % - ban keresztény , egész Európa (inkább) nekik ad igazat ( és az USA , Dél amerika...) stb , . Arról már nem is beszélve , hogy egy mezei gyilkost nemzeti hősként NEM ILLIK tisztelni !!!

Marós 2012.08.31. 22:36:46

@dr kíváncsivagyok:

De profitált az azeri és az örmény is. Most eljátszák a nemzethalált , majd 1 hónap múlva megisszák velünk a kávét...
Az egész csak vihar a pohárban...
.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.08.31. 22:37:37

@ermi71: Korábban Malina Hedviggel és másokkal példálóztál. Ha majd valaki a pofádba röhög, hogy ez így 2012-ben ki a faszt érdekel, akkor gondolom hazaárulózni fogsz, meg szemétkülföld meg satöbbi....

Tudom, feleslegesen írtam ezt, nem nézem ki belőled a fentiek olvasatában, hogy összefüggést tudj vonni, hogy itt nem egy hétvégi röhögésről van szó, meg kitérdekelről... de azért gondolkodj el. A fenti esetekben is legyintenél? Vagy az más? Ez olyan mint a fideszes hazugság meg lopás hogy az más, az hazafias?

öööö...izé 2012.08.31. 22:38:54

Az örmény elnök beszédének a vége igazán érdekes.

Magyarországra szarik, lezárta a fejezetet.

Az ÖSSZES többi ország is belép ebbe a sorba, ha nem az örmény (mellesleg általános erkölcsi) felfogásnak megfelelően foglal állást ebben az ügyben.

Magyarul az összes államfő köteles állást foglalni (publikusan, vagy éppen nem publikusan), és ha az adott államfő szerint ez így rendben van, akkor velük is megszakítják a kapcsolatot.

Kemény kiállás, de nem feltételezem, hogy segget csinálna a szájából....

Cerberus üvölt Viktor fülébe 2012.08.31. 22:39:01

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: Rákosi és Kun Béla nem volt rasszista, s közvetlenül egyetlen gyilkosságért sem viselnek felelősséget. Szerintem közvetve se. A Lenin-fiúkat 1919-ben a Kormányzótanács lefegyverezte, Péter Gábort pedig kivégezték a törvénysértésekért.

Helyesen: Szálasi és Horthy, ők a magyar népirtók

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 22:39:17

@örmény vagyok: Ha mégis találsz antihumánus , gyílkospárti megnyilvánulást...a fideszgyíkok részéről...nézd el nékik , nem úgy gondolják Ők , csak nagyon beszorult a fejük a Vezérük seggébe !

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.31. 22:39:31

@Húsleves: idézgetem én orbánviktort is, ha figyelsz a legemlékezetesebb idézetét és egyben ars poeticáját is leírtam már: "pay no attention to what I say to get elected"

ezek után mondjuk nem tudom miért lepődik meg bárki is, hogy mikre képes a kis pocakos zsebdiktátor

profilo 2012.08.31. 22:39:38

@allegretto23:

Remélem elolvastad amit belinkeltél.És remélem rákattintottál a nevekre,és elolvastad a "rövid történeteket".
Bár hülyeséget írok,mert ha olvastad volna,akkor nem linkeled be.
Bocs...

Marós 2012.08.31. 22:40:19

@brazileiro:

De profitált az azeri és az örmény elnök is, ezúttal . Most eljátszák a nemzethalált , majd 1 hónap múlva megisszák velünk a kávét...Tipikus kaukázusi ...stílus...
Ezeken a helyeken a gyilkosságokért max 2-3 évet adnak...
Az egész csak vihar a pohárban...

dr. Bubó 2012.08.31. 22:40:43

@örmény vagyok: @öööö...izé: azt nem lehetne hogy én szeméjesen a nevemmel elhatárolódfnék a fides kormánytól (akár a NER ből is kiírva magam... ami már mindegy a manyup után)

alien 2012.08.31. 22:40:49

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: te figyu elég sértő ám amiket itt mondasz, meg én akkor szavaztam ov-ra, hogy a pufajkással szemben vesztett de azóta is megvan a véleményem róla, de tényleg így nem igazán lehet rólam beszélni, hogy megérdemlem, meg, hogy szar alak vagyok, te pl, nem vagy magyar? elég hibátlanul bírod a nyelvet és úgy látom az ország érdeke is foglalkoztat, hiszen nem vetnéd meg viktort ha nem így lenne, akkor hova ez a nagy hübrisz?

Muad\\\'Dib 2012.08.31. 22:40:49

@vontod75:
Na ezek jó partnerre találtak az azeriekben. Elmebeteg hülyék. Kis szerencsével kiirtják egymást.

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.31. 22:41:11

@Cerberus üvölt Viktor fülébe: ha figyeltél volna, azt írtam, hogy emberellenesek, nem azt írtam, hogy rasszisták
az emberi élet számukra smafu volt
nem csak a rasszista, de a kegyetlen gyilkosságok, akármilyen indokkal követik el, nálam kiverik a biztosítékot
na ebben volt sáros Rákosi és Kun is, nem a rasszizmusban

Vombatus Ursinus 2012.08.31. 22:41:11

@különvélemény2: "Hány nyugati lesittelt bűnözőből csinált már a nyugati "fejlett, demokratikus, független" média hőst, akik szimpla köztörvényes bűnözők voltak, valamelyik 3. országbeli börtönben, mert hú de szenved a hú de kemény börtönben, ahol enni sem kap.
És őket is kiadták, és sok esetben felmentették."

Lófaszt se értesz az egészből, vagy egyáltalán nem akarod érteni, hogy Magyarország olyan diplomáciai konfliktusba keveredett, amire évtizedek óta nem volt példa. Ez nem egy szimpla gyilkosról szól, hanem két ország politikai hovatartozásáról. Ha ennyire hülye ez a kormány, akkor menjenek el kapálni az egész diplomáciai sleppjükkel együtt. Az ész megáll tényleg...

Blogger Géza 2012.08.31. 22:41:31

@tarackos: Ez a közönséges gyilkos azért 8 évet ült itt a mi pénzünkből... (2 év előzetesben, majd azután még 6 év) Azért ne feledjük, hogy az örmény csóka kezdte a provokálást azzal, hogy meggyalázta az azeri nemzeti lobogót:

"Ramil killed Armenian officer Gurgen Markaryan, who insulted Azerbaijani flag during the same course. "

Na ezért tartják hazájában nemzeti hősnek.

Tanulság: egyszerre ne hívjunk ide örményt meg azerit, egyik sötétebb, mint a másik, ezt a meccset játsszák le otthon egymás közt.

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 22:42:30

@Marós: " De profitált az azeri és az örmény is. Most eljátszák a nemzethalált , majd 1 hónap múlva megisszák velünk a kávét...
Az egész csak vihar a pohárban..."
Tudod,...a "kis helyi konfliktusok" , mint a Karabah - i , ilyen "pitiáner" esetek miatt robbannak ki !
Büszke lehetsz rá Bölcs Vezéreddel együtt !

öööö...izé 2012.08.31. 22:43:04

@dr. Bubó: doki, én már itt sem vagyok nemsokára...megundorodtam az egésztől...

Marós 2012.08.31. 22:43:15

@Cerberus üvölt Viktor fülébe:

Nézz csak utána, Péter Gábor a sok gyilkosságért 3 évet kapott, majd lektor lett valahol..nem tért vissza az úriszabó foglalkozásához...

dr. Bubó 2012.08.31. 22:45:00

@Marós: @Blogger Géza: jo késő érkeztek meg a fizetett félázsiai droidok...

a TEK hogy fizet? a kövér irodai egység nem sokat keres mi?

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 22:45:10

@Blogger Géza:
" az örmény csóka kezdte a provokálást azzal, hogy meggyalázta az azeri nemzeti lobogót:"

Azzal , hogy természetesnek veszed , hogy egy zászló " meggyalázásáért " halál jár,...elismered hovatartozásodat és értékedet. ..

flort 2012.08.31. 22:45:45

@brazileiro: "...olyan országba szálltunk bele páros lábbal, amelynek erősebb a diplomáciai ereje, mint a mienk..."

Hagyd, Marós nem focirajongó, egyszerűbben kell neki magyarázni. Talán "a véres okádékkal borítottuk a szmokingjukat"?

Vombatus Ursinus 2012.08.31. 22:45:56

@Blogger Géza: "Tanulság: egyszerre ne hívjunk ide örményt meg azerit, egyik sötétebb, mint a másik, ezt a meccset játsszák le otthon egymás közt."

A kormányban a helyed, a problémamegoldó képességed konvergál a nullához.

Mr. Acid 2012.08.31. 22:46:41

@MolnarErik: "This report, compiled by the Assembly of Turkish American Associations..." Ez annyira hiteles, mint a "románok ellopták a lovainkat" sztori.

különvélemény2 2012.08.31. 22:46:52

@péniszirigy feminista szűz strihkurva:
Ó bakker, Törökország, aki leginkább felelős az örmény népirtásért, NATO tag és esélyes az EU tagságra. A mai napig nem ismeri el a bűneit.
Az azeriek elmaradottak?
Miről beszélsz?

Muad\\\'Dib 2012.08.31. 22:47:47

@Vombatus Ursinus:
Pedig az alapfelvetés nem hülyeség. Minek összezárni két olyan nemzet tagjait, akik megfojtanák egymást egy kanál vízben legazívesebben?

allegretto23 2012.08.31. 22:47:55

@profilo: Nem nagyon fejtetted ki mire gondolsz.... Én egészen pontosan minden év április 24-én gyertyát gyújtok az örmény áldozatokért - és figyelemmel kísérem, hogy hol-mit csinálnak a megmaradtak... nem csak elolvastam, folyamatosan olvasom, hogy mikor-mi történik velük... nem drukkolok nekik éppen - de a törököknek még annyira sem.

SvenH. (törölt) 2012.08.31. 22:48:00

engem ADOFIZETOKENT csak egy dolog erdekel, az hogy az ilyen nimand gecikre ne koltsenek egy fillert sem
en komaba raktam volna es a szerveit felhasznaltam volna, nagyon sok vesebeteg(szam szerint ketto :)))) ) es majrakos meg egyeb orult volna, na meg en is ha odaengedtek volna az altatoszek kozelebe, hogy vegezzem el a halalos iteletet

milyen szép a Vértes, ó 2012.08.31. 22:48:03

@Blogger Géza:

"An Azerbaijani physician alleged, based on his supposed personal conversations with Safarov, that his motives stemmed from his belief that Margaryan had insulted the Azerbaijani flag in front of other participants in the NATO seminar. Controversially, the defense called no witness to confirm that such an incident ever took place."

Marós 2012.08.31. 22:48:14

@dr kíváncsivagyok:

Ezekben a kaukázusi országokban mindenki puskával jár... Grúzokzoktól a csecsenekig évszázadok óta..
Itt az irott törvénynek semmi helye.. Majd átmegy Bakuba egy tökös örmény, és hangtalanul igazságot szolgáltat.
Mi a fenének foglalkozunk ezekkel, nem ismerjük őket...fel sem tudjuk fogni, milyen moralitás van ott. Ők bezzeg jól ismerik egymást...

Blogger Géza 2012.08.31. 22:49:02

@öööö...izé: Ha az örmények sokat ugrálnak, az egész világ le fogja szarni őket, így is állandóan a problémáznak sokkal fontosabb szomszédjaikkal. (Törökország, Azerbajdzsán). Tanítsák meg az állampolgáraiknak, hogy nem azért megyünk külföldre, hogy ott más nemzeteik zászlóit meggyalázzuk, akkor majd nem fogják utálni meg lemészárolni őket,. Lehet, hogy otthon ezt szabad nekik, de itt nem. Egy teljesen lényegtelen pici országról van szó, amelyik sokkal többnek képzeli magát mint ami. Ezzel az akciójukkal szerintem egy jó időre elásták magukat.

SvenH. (törölt) 2012.08.31. 22:49:10

@Muad\\\'Dib: minek osszezarni, ember... mi az EU? a nemetek es a franciak altal alkotott valami, ahol a ket osellenseg osszejott....
de hat egy harkonnen fattyutol mit is varnank el...

vénkujon 2012.08.31. 22:49:50

az mno tökéletes kussolása is igen beszédes.

harcsapaprikás 2012.08.31. 22:49:52

@alien: Ugyan nem nekem jött, de nyilván nem ezt érdemled, csak egyszerűen egyszerű és buta vagy mint minden fidesz szavazó. Egyetlen mentséged az lehet ha nem vagy több mint .... ( írd be amit akarsz.)

pizo 2012.08.31. 22:49:57

@Cerberus üvölt Viktor fülébe: Péter Gábor 1991-ben, otthon halt meg. Tudtommal 61-ben engedték ki.

Zoli

öööö...izé 2012.08.31. 22:50:13

@Blogger Géza: te most melyik országról írsz? helyettesítsd be az örmények helyére a magyarokat...

K3rnel 2012.08.31. 22:50:48

JAJ, magatok alá féltetek már ballibek ? :D Szánalom ! :D

gibbon 2012.08.31. 22:51:13

Ha ez így halad tovább, 2013-ban az lesz a hír, hogy Magyarország kirobbantotta a harmadik világháborút.
Múltkor is mekkora kalamajkát okozott Orbán (bocs a nagybetűért), amikor Egyiptomban járt.
(ez nem irónia, ez a szomorú igazság)

Mr. Acid 2012.08.31. 22:51:14

@milyen szép a Vértes, ó: A kurzuson ülő többi katonatisztet addig elnyelte egy tér-idő mátrix, amíg az örmény az azeri zászlót inzultálta, így csak az azeri volt tanúja az esetnek... És sok jobboldali szavazó csont nélkül beveszi ezt a "meggyalázta-a-zászlót" dumát. Áhhh...

danesdzsu2 2012.08.31. 22:51:41

@profilo: tudnál segíteni abban, hogy miért diplomáciai siker egy gyilkost szabadon engedni?

Sátán meg a Jocó 2012.08.31. 22:52:12

@harcsapaprikás: hmmm, nem hiszem. Ellentétben veled, nekem ilyenek nem jutnak eszembe a pénzről. De hát nem vagyunk egyformák, milyen jó is ez, ugye? :)

BTW, aki nem érti a politikát, minek ír politikai blogot? Ez az egész csak egy maszti, mert ilyen harcsapaprikás-féle fotelharcosok szellemi recskazugja :D

na, további jó szellentéseket :-*

Mr. Acid 2012.08.31. 22:52:34

@Blogger Géza: Baszki, write-only üzemmódban vagy?
"An Azerbaijani physician alleged, based on his supposed personal conversations with Safarov, that his motives stemmed from his belief that Margaryan had insulted the Azerbaijani flag in front of other participants in the NATO seminar. Controversially, the defense called no witness to confirm that such an incident ever took place."

profilo 2012.08.31. 22:53:22

@MolnarErik:

Ez szinte ugyanaz,amit az előbb a Wikipédiáról belinkeltek.Sajna a nagy részénél olvasható a "feltételezések szerin" és kevesebbnél a "ASALA...vagy a...JCAG vállalta a merényletet."
Még olyan is szerepel benne,hogy örmény felesége ölte meg a török diplomatát.
A szemét terrorista!

Tehát ezek a 70-es 80-as években működő szervezetek lennének azok?
Ez komoly?

Muad\\\'Dib 2012.08.31. 22:53:30

@SvenH.:
Esetleg próbálj meg utánanézni mi van a két országban mielőtt hülyeségeket írsz. Az azerieknél, mint látható nem bűn örményt ölni. Cserébe az örmények megszállva tartják Azerbajdzsán közel 15%-át. Kölcsönös népirtások ide-oda. A határok lezárva diplomáciai kapcsolat lényegében nincs a két ország között.
Ezek után szerinted vajon miért tartom hülyeségnek összeengedni a katonáikat, pubi?

lobaszopiatej 2012.08.31. 22:54:22

Ez most valami csere volt a Szíriában rekedt magyar titkosszolgákért???

Húsleves 2012.08.31. 22:54:27

@péniszirigy feminista szűz strihkurva:
"idézgetem én orbánviktort is, ha figyelsz a legemlékezetesebb idézetét és egyben ars poeticáját is leírtam már: "pay no attention to what I say to get elected""
Azzal, hogy Orbántól ilyeneket idézgetsz, semmi baj, ugyanis Orbán egy politikus, akit önmagáért szidsz.
Az viszont hogy itt mocskolod a magyarokat meg a törököket, teljesen más kategória.

milyen szép a Vértes, ó 2012.08.31. 22:54:32

@Mr. Acid:

Sőt, a hír eredetileg úgy szólt, hogy a gyilkos állítólag _úgy tudta_, hogy az örmény 'meggyalázta a zászlót' (bármit is jelentsen az), nem is mondták, hogy jelen lett volna. És persze az is árulkodó, hogy gyilkossági ügyben nem vizsgálják az állítólagos provokációt... :)

zu überleben 2012.08.31. 22:54:36

Lehet e ennél mélyebbre süllyedni tisztelt nyakkendős elöljáróink? Hol van a szakértői kormány, mely szőnyeg alatt??? Szégyen és gyalázat világ csúfjára. A pénzt visszaadni! És lemondani! MINIMUM!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.08.31. 22:54:45

@Blogger Géza:
"Egy teljesen lényegtelen pici országról van szó, amelyik sokkal többnek képzeli magát mint ami. Ezzel az akciójukkal szerintem egy jó időre elásták magukat. "

Gondolom az nem jut el a kis agyatokba, hogy az örményeknek majdnem nagyobb a gazdasági-politikai befolyásuk világszerte, mint az általatok köpködött zsidó karvalytőkének...
Nem az országuk a befolyásos, hanem a sok külhonban élő örmény ember, akik jó poziciókba vannak Franciaországban, Angliában és az USÁban is, hogy csak a legkisebbeket emlitsem.
Nem fogok azon meglepődni, ha hétfőn hirtelen megugrik a forint árfolyama, és az országunkba az elkövetkező években még látogatóba se jön a "karvalytőke".
Tudod van ahol nem 1-2 napig tart az emberek emlékezete...

danesdzsu2 2012.08.31. 22:54:50

@Blogger Géza: Micsoda szerencse, hogy a külügy ilyen remekül megoldotta ezt az égető problémát.

Vombatus Ursinus 2012.08.31. 22:55:17

@Muad\\\'Dib: "Minek összezárni két olyan nemzet tagjait, akik megfojtanák egymást egy kanál vízben legazívesebben? "

Nem voltak összezárva.

profilo 2012.08.31. 22:55:24

@danesdzsu2:

Miért lenne ez siker?
Ki mondta hogy az?

csárli hárper 2012.08.31. 22:55:28

"Az örmény hadseregnél a legmagasabb készültséget rendelték el."

fasza, nagyon fasza...

és jönnek az agyhalott fideszbarmok, hogy semmiség az egész.
elmentek ti anyátokba, szarfaszú köcsögök!

kamerasmobil 2012.08.31. 22:55:47

@Blogger Géza: Komolyan sikerult odaig eljutnod hogy az egeszrol a meggyilkolt ormeny tehet??

Sátán meg a Jocó 2012.08.31. 22:56:16

@öööö...izé: kibaszott szánalmas, ahogy etnomazochista magyarok égetik magukat azzal, hogy hamut szórnak a fejükre :) csak egymást lájkolják, egy azeri sincs meghatódva tőlük :)))

Prímán látszik a társadalom szemetje. Jól jön majd ez a lista valamikor...

lobaszopiatej 2012.08.31. 22:56:21

Ja, hogy a pénz, bocsánat.

Blogger Géza 2012.08.31. 22:56:49

@öööö...izé: Nem helyettesítem, mert mi nem szakítottuk meg senkivel a diplomáciai kapcsolatokat ilyen hülyeség miatt. Majd ha holnap hadat üzenünk Írországnak, mert nem adják ki a gázolót, na majd akkor...

brazileiro 2012.08.31. 22:57:36

@Marós:

Tévedsz. A két ország nagyjából olyan viszonyban van egymással, mint Észak- és Dél-Korea. Gyakorlatilag csak az orosz hadsereg szomszédsága akadályozza meg, hogy megint kitörjön a nyílt háború. Azerbajdzsánban nemzeti hősként ünneplik a gyilkost, az örmények pedig nemzeti büszkeségük lábbal tiprásának a kiengedését. Nincs az a magyar, akit tizedannyira sértene Trianon, mint most egy átlagörményt ez a döntés.

Én tényleg komolyan féltem a most ott lévő magyar turistákat.

Sátán meg a Jocó 2012.08.31. 22:57:57

@csárli hárper: miért, mit csinálnak? Átugranak? :DDDD

harcsapaprikás 2012.08.31. 22:58:09

@Blogger Géza: A kurva anyád is teljesen lényegtelen ribanc sokak számára.

K3rnel 2012.08.31. 22:58:12

@gibbon: :D Gibbon, pontosan, a neved találó.... GIBBON :D Hatalmas !

danesdzsu2 2012.08.31. 22:59:38

@profilo: akkor mi lehet? Talán kudarc?

öööö...izé 2012.08.31. 23:00:04

@Blogger Géza: igaz, még ennyi gerinc sincs bennünk

öööö...izé 2012.08.31. 23:00:38

@öööö...izé: helyesbítek: a politikusainkban.

Muad\\\'Dib 2012.08.31. 23:01:12

@Vombatus Ursinus:
Egy kollégiumban, egymás közelben szállásolták el őket. Már az akkori diplomáciai érzékünk is remek volt.

Sátán meg a Jocó 2012.08.31. 23:01:30

@Blogger Géza: Te vagy itt az egyetlen értelmes ember.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 23:01:52

@profilo: Az utolsó 2000-es volt. Persze reméljük, h senki se fog kipécézni minket, de attól még nevetséges az az állításod, h nincs is semmiféle szélsőséges örmény nacionalizmus.

Marós 2012.08.31. 23:02:04

@allegretto23:

ha Szíriában jársz , például Aleppoban, még ma is láthatod az egykori örmény házakat.. Nagyon jellegzetes, teljesen más mint az arabok építkezése.
Sajnálom az örményeket, nagyon sajnálom. Érdemes elolvasni a Musza-Dag 40 napját, hogy fogalmunk legyen, mi is volt ott . Akkor az egész Közel-kelet az Oszmán birodalom volt. A törökök meg akartak szabadulni a keresztény örmény etnikumtól. Nem ők irtották ki az örményeket, ők ettől sokkal okosabbak voltak..Keletre hajtották őket a sivatagba, ahol a felbiztatott arabok, drúzok , főképpen a kurdok és az éh és szomjhalál végzett az örmények millióival.
Persze a felelősség a törököké, amit nem akarnak elismerni..
És lám, a nagyvilág hősként ünnepli a Ata –Türköt a törökök nagy államférfiját, mondván, aki európaivá tette a törököket, pedig csak az ő idejében, más sem történt az örményekkel mint a az örmény mészárlás...

örmény vagyok 2012.08.31. 23:02:29

@brazileiro: nem kell félteni ott lévő magyar turistákat!!! kormányra dühösek, nem az emberekre.

milyen szép a Vértes, ó 2012.08.31. 23:02:40

@Sátán meg a Jocó:

Vigyázz, ha egyszerre próbáltok egymás elé térdelni, abból baleset lehet.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.31. 23:03:05

Szégyenletes tette volt ez a magyar külügynek és igazságszolgáltatásnak.

dr. Bubó 2012.08.31. 23:03:11

vajon a drogos gyilkos 200zalmenő rezesováért mennyit kérünk?
négy megpörkölődött félázsiai élete értelmet nyer...
vajon menynire tuggya lehúzni a szlovák álamot a fődakota ?
remélem ezen is huzunk egy nagyot ... pár millió eurót...
de legjobb lenne visszakérni Rozsnyót (Kassát má mégse, mert akkor hirtelen szomszédok lennének a lengyelek...)

brazileiro 2012.08.31. 23:03:32

@Blogger Géza:

Két különbség van. Az egyik, hogy az ír gázolót saját országa nem adta ki (ahogy Zentai Károly is ausztrál állampolgár). Saját állampolgárait minden ország erősebben védi, és ezt a nemzetközi jog is elismeri. A másik: mindkét esetben bíróság döntött, több hónapos nyilvános jogi procedúra után. Itt ki döntött, és mi alapján?

(és azt most hagyjuk, hogy az ír gázoló ügyében a magyar bíróság súlyos eljárásjogi hibákat követett el. Például: amikor az ír óvadék ellenében visszakapta az útlevelét, hogy hazamenjen egy esküvőre, majd ígéretének megfelelően visszajött Magyarországra, nem vették vissza az útlevelét)

öööö...izé 2012.08.31. 23:03:39

@Blogger Géza: kár hogy nem érted, hogy mi az a nemzeti öntudat, hazaszeretet. Ha értenéd, akkor felfognád, hogy az örmények miért reagáltak így.

dr. Bubó 2012.08.31. 23:03:43

@Kara kán: ????????? mi van megtértél te rohat náci komcsi feudál fides gyk ???!!!???

K3rnel 2012.08.31. 23:05:08

@örmény vagyok: Igen, mert ők egy kulturált nép mi ? Nem barbárok.... Nem... Ugyan már, a civilizációtól nagyon messze vannak !

Marós 2012.08.31. 23:05:23

@brazileiro:

Ezért felelőtlen az örmény elnök.
Mit szólnál hozzá, ha Orbán Viktor hasonló stílusban pattogna ,az ír eset miatt... ( nyílvánvalóan bosszantja)
De az amicsik is elég nyugodtan vették tudomásul, hogy Anglia kiengedte a libiai merénylőt...

Sátán meg a Jocó 2012.08.31. 23:05:29

@milyen szép a Vértes, ó: huh, köszi! Gondolom, tapasztalatból szóltál, így odafigyelek Rád.

Vombatus Ursinus 2012.08.31. 23:06:08

@Blogger Géza: "Majd ha holnap hadat üzenünk Írországnak, mert nem adják ki a gázolót, na majd akkor... "

Komolyan kérdezem: te fix állásban csinálsz magadból hülyét nap, mint nap a blogokon, vagy ez egyfajta perverzió nálad?

Keserű kenyér lehet, ha viszont meggyőződésből teszed, akkor csak sajnálni tudlak.

Az ír gázolót idehozni a terelés, a szarkenegetés és az eltaknyolás tipikus példája. Ha nincs érv a kormány hülyesége mellett, akkor relativizálj, terelj, beszélj bármi másról, csak nem erről a bődületes hibáról.

Blogger Géza 2012.08.31. 23:06:21

@kamerasmobil: Az ilyen jellegű bűncselekmények többségében az áldozat is tehet arról, hogy áldozattá vált. (viktimológia) Tudod, nem hiszem, hogy nem volt ott semmi atrocitás, és egyszer csak hopp, lefejezte. Más kérdés, hogy mit tudott bizonyítani ebből. (Sokat erőlködni amúgy sem volt értelme, mert fel nem mentik, bármit tett előtte az örmény.) Ettől függetlenül az ítélet nyilván jogos volt, leült 8 évet, és most a nem rövid ideig tartó büntetésének diplomáciai játszma keretében vége. Az azeriek kicsit bunkó módon csinálták, de amúgy ezek mindennapos történetek, Tóásót nálunk is szabadon engednék. Vagy ha egy Szingapúrban halálra ítélt amcsit USA kiszabadítaná, azt sem végzenék ki otthon.

Az az érdekes, hogy itt örmény állampolgár már rég nincs a történetben, hiszen az már 8 éve meghalt, ezen változtatni nem lehet, tehát az örmények nem egy saját állampolgár érdekében, hanem szimpla bosszúvágyból cselekszenek, ami elgondolkodtató.

allegretto23 2012.08.31. 23:06:30

@profilo: Csak mer olyan nagyon szeretsz olvasni... a Conclusion-ben azt is megtalálod, hogy most miért nem olyan aktívak... van más, ahol lehet aktívkodni.

örmény vagyok 2012.08.31. 23:06:42

@K3rnel: és ezt mire alapozol????? Jártal arra fele???

danesdzsu2 2012.08.31. 23:07:25

@Kara kán: ezt csak a hazaáruló ballibsik terjesztik. Valójában óriási diplomáciai siker, hogy sikerült úgy megoldani Safarov hazaengedését, hogy még azzal se vádolhatnak meg minket, hogy pénzért tettük, mint a buta britek.

Marós 2012.08.31. 23:07:46

@öööö...izé:

mindennek van határa.
Biztos vagyok, más lehetősegeik is lennének egymással szemben, de az elnökök nagyon rosszúl vizsgáztak mindkét oldalon...ezzel a felhajtással..

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 23:08:08

@milyen szép a Vértes, ó: Számára már 1 mosolygó örmény is elképesztő sértés volt
"A vádlott, amikor az örményeket mosolyogni látta, úgy érezte, úgy viselkednek, mint a győztes hadsereg tisztjei a leigázottakkal szemben."
index.hu/kulfold/2012/08/31/ormenyorszag_szakit_magyarorszaggal/

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.31. 23:08:56

@Blogger Géza: Ha jártál volna már Örményországban, akkor látnád, hogy sokkal szabadabb, liberálisabb hely, mint bármilyen másik ország a Kaukázusban. Nem gazdag, de művelt a lakosság. És az emberek normálisak, vendégszeretők. Éles a kontraszt Azerbajdzsánnal, ahol van pénz dögivel az utóbbi időben, de sajnos tényleg ostoba újgazdag stílusban élnek, autoriter, egyszemélyes vezérlés alatt áll az ország. Gyakorlatilag egy diktátor uralkodik ott. Hidd el, tudom miről regélek.

Az örmények politikai súlyát nem az országuk adja, hanem hogy többen élnek a diaszpórában, mint anyaországukban. Mindenhol az elithez tartoznak, mert műveltek, képzettek. Befolyásosak.
Szóval aki az örményekkel kicseszik, az magára haragítja az örmény diaszpórát is.

Az azeri zászló meggyalázására egy tanút sem találtak, tehát valószínűleg meg sem történt. Ellenben a kecskebaszó azeri kijelentette, hogy azért állt katonának, hogy örményeket irtson. És most Orbán és a szemétzabáló, aljas magyarok hozzásegítették, hogy hátralévő életében szabadon, ünnepelt hősként élhessen.
Aki ezek után komolyan veszi Magyarországot a nemzetközi porondon, az nem normális.

milyen szép a Vértes, ó 2012.08.31. 23:09:27

@Sátán meg a Jocó:

Persze, nem én vagyok az egyetlen itt, akinek már jópárszor sikerült belefutni ilyen párocskákba, jobb időben szólni, magamnak is megspórolom a fintorgást.

dr. Bubó 2012.08.31. 23:09:40

@örmény vagyok: @K3rnel: és a másik az ÁVÓS... csak szólok, most TEK nek hívják... de lehet hogy ügyészséghez tartozó csoport... a hivatalból kommentelnek

Marós 2012.08.31. 23:09:48

@danesdzsu2:
ezt csak a hazaáruló ballibsik terjesztik. Valójában óriási diplomáciai siker, hogy sikerült úgy megoldani Safarov hazaengedését, hogy még azzal se vádolhatnak meg minket, hogy pénzért tettük, mint a buta britek.

Még azt is el tudom képzelni, hogy akár alku tárgya lehetett a 3 magyar...szabadsága..
Az biztos, nagyon közel vannak az események...

Blogger Géza 2012.08.31. 23:10:01

@öööö...izé: Az örmény hazát itt senki nem bántotta, az azeri lobogót gyalázták meg. Továbbá, ha szélesebb összefüggésében nézzük a dolgot, az azeri-örmény konfliktusban sem Örményországot bántották, hanem Örményország nem tartotta tiszteletben Azerbajdzsán területi integritását.

shmonsta 2012.08.31. 23:10:15

@Zig Zag: a hozzászólásod összes kérdésével egyetértek és engem is érdekelne mindegyikre a válasz.

danesdzsu2 2012.08.31. 23:10:20

@Marós: biztos az amcsik is onnan értesültek a terroristák elengedéséről, hogy Líbiában örömünnepet tartottak nekik, előtte két nappal még úgy tudták, hogy az angolok semmi szín alatt nem engedik haza őket.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 23:10:27

@Blogger Géza: persze hogy tehetett róla, hisz örménynek született.

Vombatus Ursinus 2012.08.31. 23:10:49

@Blogger "Géza: tehát az örmények nem egy saját állampolgár érdekében, hanem szimpla bosszúvágyból cselekszenek, ami elgondolkodtató."

Agyonverik magukat baltával? Vagy miafaszról beszélsz?

K3rnel 2012.08.31. 23:11:50

@Vombatus Ursinus: Mi a hiba ? Ez egy vihar a biliben, olyan országokról van szó amelyek több, mint 2000 km-re vannak tőlünk, olyanokról amelyeknek nincsen valódi hatalmuk a világban, olyanokról akik ugatnak, de nem harapnak, mivel nincs foguk! Pont teljesen lényegtelen az egész hír, csak van egy réteg hazánkban amelyik szeret mindentől rettegni, amelyik Szilvásy minden terrorfenyegetettségről szóló meséjét bevette anno, akik most azt hiszik, hogy van miért félniük egy ilyen ügy miatt. Megvolt a kötelező arcoskodás és kész, ennyi történt.

Marós 2012.08.31. 23:12:11

@péniszirigy feminista szűz strihkurva:

Még azt is el tudom képzelni, hogy akár alku tárgya lehetett a 3 magyar...szabadsága..
Az biztos, nagyon közel vannak az események.időben egymáshoz.....

vénkujon 2012.08.31. 23:12:41

@dr. Bubó: a kán libsi lett!!!:D baaazdmeeeg.:D

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 23:12:54

@Blogger Géza: Fantasztikus, h milyen széleskörű rálátásod van mindenre OV seggéből.

milyen szép a Vértes, ó 2012.08.31. 23:13:17

@Blogger Géza:

Hányszor kell neked idézni a szöveget arról, hogy nem volt szó azeri zászló meggyalázásáról ahhoz, hogy abbahagyd a hazudozást?

Marós 2012.08.31. 23:13:33

@Kara kán:

Még azt is el tudom képzelni, hogy akár alku tárgya lehetett a 3 magyar...szabadsága..
Az biztos, nagyon közel vannak az események...

Ez meglepi lenn számodra, nemde..?

Mr. Acid 2012.08.31. 23:13:44

@Blogger Géza: "Az örmény hazát itt senki nem bántotta, az azeri lobogót gyalázták meg. " Ki? Mikor? A perben a védelem részéről mért nem hangzott ez el? Még csak nem is az azeri fickó mondta, hanem egy azeri orvos találta ki ezt a sztorit, akinek állítólag elmesélte a fószer!

dr. Bubó 2012.08.31. 23:14:24

@vénkujon: hazaáruló... kiírta magát a NER ből... bolsi libsi

Blogger Géza 2012.08.31. 23:14:24

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: Köszönjük az objektív összefoglalót, az azeri természetesen kecskebaszó, az örmények meg mint műveltek és liberálisak. :) Hát nekem a mai nyilatkozatuk alapján egy elmaradott, hisztis népségnek tűnnek.

K3rnel 2012.08.31. 23:14:25

@örmény vagyok: Na, akkor tudod, hogy milyen a néped, főleg a világ civilizáltabb feléhez képest, nem kétlem, hogy vannak értékeik, de azért nem hasonlítható az élet, a felfogás és úgy nagyjából semmi mondjuk egy közép vagy nyugat európai államéhoz képest. Persze ez erős így, de attól még igaz. Hozzánk képest barbár nép mindenképp.

tomimann 2012.08.31. 23:14:52

Mit várunk egy akkora bránertól aki Őszentsége a Dalai lámával nem volt hajlandó találkozni mert Kína f.szát szopja?

örmény vagyok 2012.08.31. 23:14:57

@dr. Bubó: Nagyon köszönöm Bubó :)) de hidegen hagy, hogy kicsoda.az érdekel , hogy miért beszél marhaságokat,ahelyett hogy leporolja a töri könyveit és művelődjön 1 kicsit!

Muad\\\'Dib 2012.08.31. 23:15:00

@dr. Bubó:
Azért egyébként lássuk be a nemzetközi diplomáciában nem ez az első eset, hogy kiadnak valakit, akit ki is engednek rögtön.
De ez nem mentség a külügy amatőr produkciójára.

Marós 2012.08.31. 23:16:11

@danesdzsu2:

nem tudjuk a részleteket és nem isfogjuk megtudni soha. Ezt 2-3 embernél több biztosan nem ismeri.
Ugyanez vonatkozik a mostani, örmény -azeri esetre..
Nem fogjuk megtudni a részleteket...

milyen szép a Vértes, ó 2012.08.31. 23:16:22

@Mr. Acid:

Számoljunk: egy azeri azt mondta, hogy neki a gyilkos azt mondta, hogy neki (a gyilkosnak) azt mondták. (A bíróságon egyszer se merült fel a dolog.) Nos. :)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.31. 23:16:25

@Marós:
Én még azt is el tudnám képzelni, hogy ilyen eseteket átadjanak a Hágai Törvényszéknek, és ne a nemzeti kormányon múljon, hogy egy gyilkos letölti-e a büntetését vagy sem.

Blogger Géza 2012.08.31. 23:16:25

@Mr. Acid: Sosem fogjuk megtudni, de én mindenhol ezt olvastam, hogy ez volt a támadás fő oka. A védelem részéről azért nem érdemes ezzel annyira előjönni, mert ez Magyarországon biztos nem enyhítő körülmény, sőt...

dr. Bubó 2012.08.31. 23:16:34

@Muad\\\'Dib: az nem az első eset

de hogy ijjen hitvány ormánya legyen egy országnak az példa nélküli...

ja meg az se az első eset hogy tahótlanítóba raklak... asztalaviszta fideszgyík

Mr. Acid 2012.08.31. 23:17:27

@K3rnel: Barbár, mint Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Czetz János és Agárdy Gábor?

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.08.31. 23:17:43

@K3rnel: Hát igen. Ők nem adnak ki baltás gyilkosokat, hogy azt máshol ünnepeljék tettért.
Mert mi ilyen kultúrált félázsiai népek vagyunk, hogy megtesszük. Árpád fejedelem most büszke lenne ránk, ha most látna.

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.31. 23:18:04

@Marós: ja, egyszerűen elindítottak kényszermeneteket a sivatagba élelem és víz nélkül, úti célt sem tűztek ki, addig hajtották őket, amíg mind meg nem haltak, ez is népirtás volt, csak a törökök és az azeriek ezt tagadják
szégyen... és a magyarok hozzájuk akarnak közeledni, velük akarnak azonosulni
a magyarok tényleg fél-ázsiai szolgalelkű nép, genetikusan alattvalók, talpnyalók

fillérekért szembe köpik magukat és meghágják a saját anyjukat

örmény vagyok 2012.08.31. 23:18:17

@K3rnel: Méltóságon alulinak érzem vitatkozni veled erről!!!!!

Vombatus Ursinus 2012.08.31. 23:18:27

@K3rnel:

Az a hiba, hogy egy kibaszott nagy diplomáciai és stratégiai öngólt lőtt a kormány. Tökmindegy, hogy milyen messze vannak tőlünk földrajzilag.

K3rnel 2012.08.31. 23:19:05

@Kara kán: Mondjuk alapból kellene, hogy legyen erre egy nemzetközi egyezmény ugyebár... Na nem mintha mi lennénk az első ország amelyik megcsinálja ezt. De még mindig nem értem miért téma ez, örményekről és azeriekről van szó emberek!

vénkujon 2012.08.31. 23:19:21

@Kara kán: nemsokára átküldök neked egy dokumentumot a titkos, libsi-kézfogásunkról, meg megkapod az egyenpólónkat is. innentől kezdve együtt fogunk libsiskedni. kurvajó lesz!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.31. 23:19:27

@dr. Bubó:
Te rohadék!
Emlékszel arra a magyar lányra, akit megvertek mert magyarul beszélt?
És még őt vádolják a tótok.
Vagy a kettős állampolgárság körüli hercehurca.
Magyarország nem tudna annyi szlovák bűnözőt megbüntetni, hogy kárpótolva legyen azokért az igazságtalanságokért.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2012.08.31. 23:19:43

Azért tegyük hozzá, az eredeti idiótaság az volt, hogy az örmény és azeri kadétokat egyáltalán összeengedték egy közös programba. Ez kb. olyan, amikor egy menekülttáborban élő Hamasz-tagot egy IDF-es ortodox telepessel raknának be egy katonai kiképzésre.

Az örmények a Hegyi-Karabahért vívott háborúban (89-91) az ÖSSZES azerit kiirtották Hegyi-Karabahból, és több ENSZ határozattal szemben a napig megszállás alatt tartják. Egészen a mai napig folyamatosak a határincidensek, ahol néhol azeri, néhol örmény a támadó fél.
Az elkövető Safarov szintén az örmények által megszállt területről származott, több családtagját megölték a háborúban, az örmény katona pedig szontén szolgált Hegyi-Karabahban.

A kérdés, hogy mire számított az, aki 2004-ben úgy gondolta, hogy jó ötlet összeengedni ez a két embert.

K3rnel 2012.08.31. 23:19:46

@örmény vagyok: De nyugtass meg, hogy ismered a jelentését a "méltóság" szónak! ;)

profilo 2012.08.31. 23:20:57

@MolnarErik:

Az említett három "terrorszervezet" az örmény genocídium Törökország által történő elismeréséért követett el gyilkosságokat török diplomaták ellen.Ezt úgy kiterjeszteni,ahogy itt sokan tették,azaz,hogy szinte minden örmény szélsőséges,butaság.

Bár nem analóg,de ez is tekinthető olyan bátor akcióknak, bosszúnak,mint amit a MOSZAD emberei hajtottak végre palesztin,jordán,szír,és bujkáló náci egyének ellen.
Innen már csak azon múlik,hogy terroristának vagy hős szabadságharcosnak tekintjük az elkövetőket,hogy melyik oldalon állunk,és ki a szimpatikusabb.

És erre a kiadatási sztorira alapulva ilyen "megtorlásra",az úgynevezett szélsőségesek ilyen válaszára várni,ezzel riogatni szintén butaság.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.31. 23:20:58

@K3rnel:
Én mindig is az igazság pártján álltam, és ezután is ott fog állni, szilárdan és rettenthetetlenül, mint a pompeji katona!

Mr. Acid 2012.08.31. 23:21:06

@Blogger Géza: Mindenhol? Kérlek, egy forrást! Mert indextől elkezdve kuruc.infóig sehol nem említik.

K3rnel 2012.08.31. 23:21:29

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: Még szerencse, hogy te nem tartozol közénk így téged ez ne zavarjon :D Melyik a hazád ?

örmény vagyok 2012.08.31. 23:21:49

@K3rnel: :)) most nagyot sziporkáztál!!!! úgy érzed formában vagy?

Vombatus Ursinus 2012.08.31. 23:23:10

@ikaljan: "A kérdés, hogy mire számított az, aki 2004-ben úgy gondolta, hogy jó ötlet összeengedni ez a két embert."

Mondjuk arra, hogy egy elvakult őrült nem fogja baltával agyonverni az egyik társát és ezért nem lesz nemzeti hős a hazájában.

Cylon Brother Six 2012.08.31. 23:23:52

Magyarország: én így szeretlek?
Őszintén szólva szégyellem magam.

vénkujon 2012.08.31. 23:23:52

@Kara kán: a hágai törvényszéknek??? talán nincs gerinc a NEMZETI kormányban bazdmeg, hogy el tudjon intézni egy ilyen ügyet, vállalva érte a felelősséget?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.31. 23:24:20

@ikaljan:
Sok idióta van mindenütt döntési pozícióban, az biztos.
Az urambátyám világnak ha itt vége lenne, beh jó lenne!

brazileiro 2012.08.31. 23:24:45

@Marós:

Ahogy az előbb írtam, vannak különbségek. Két fő különbséget már írtam, de vegyük újra.

1. Az ír gázoló hazatérését mi tettük lehetővé. Visszadtuk neki az útlevelét, hogy hazamenjen egy esküvőre. Onnan - ígéretének megfelelően - visszatért, annak tudatában, hogy újra el fogják venni (akkor még nem voltunk EU-tag,ha elvesszük az útlevelét, nem tudott volna hazamenni). De nem tettük. A bíróság nem vette el. Az akkor érvényes ír törvények pedig azt mondták: csak akkor kell kiadniuk saját állampolgárukat, ha megszökött (ebben van némi ráció, ha a másik ország hagyja elmenni, az azt jelenti, hogy nem tartja súlyosnak az esetet)
2. Írországban hosszú hónapokig tartó jogi procedúra volt, a végén a Legfelsőbb Bíróság döntött egyetlen szavazat többséggel. Nálunk nem tudni ki hozta meg a döntést.
3. Magyarország tiltakozott a döntés miatt: Írországnál is és az Európai Uniónál is.
4. Tobin gondatlan bűncselekményt követett el, az azeri csávó pedig szándékosan megölt egy örmény katonát, csak azért, mert örmény. Mindezt egy diplomáciailag garantált katonai programon belül.

Tényleg nem látsz különbséget?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 23:25:14

@Blogger Géza: Hát ha mindenütt ezt olvastad, akkor nyilván úgy is volt, az meg h a tárgyaláson elő sem került, nyilván nem is számít.

Blogger Géza 2012.08.31. 23:26:46

@milyen szép a Vértes, ó: Most én is bemásolhatok 100 forrást, hogy meggyalázta, te meg, hogy erre nincs jogi bizonyíték, ezzel előbbre nem jutunk. A nemzetközi sajtóban ezt jellemzően nem vonják kétségbe.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.31. 23:26:48

@vénkujon:
A történelmi sérelmek és a politikai-gazdasági konjunktúrák miatt sajnos ezek a dolgok nemzeti keretek között nem kezelhetőek megfelelően. Nagy szükség van nemzetközi szervezetekre, csak egyelőre mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, és a létező nemzetközi szervezetek gyengék.

Húsleves 2012.08.31. 23:26:50

@péniszirigy feminista szűz strihkurva:
Na elmész te most már a kurva anyádba. Te mit szólnál ahhoz, ha valaki genetikai alattvalónak, moslékzabálóknak nevezné a zsidókat, mert "gyáván" hagyták magukat vagonokba rakni, koncentrációs táborokba vitetni és halálra dolgoztatni? Egyébként nem tudom van-e még aki csodálkozik azon, hogy pont az ilyen hozzád hasonló liberális hülye faszfejek a legrasszistábbak.
Ahogy ezek a cikkek is bizonyítják:
ciganyvadaszat-per.blog.hu/2012/08/20/egy_jelentes_jelentese
nol.hu/lap/mo/20120822-biztos__hogy_csak_negyen_voltak_
Az éjjel nappal rasszizmus ellen ajvékoló liberális tetvek dicsőséges kormányzásuk alatt falaztak a cigánygyilkosságokhoz és információval látták el a gyilkosokat. Ezek vagytok ti, liberális söpredék.

danesdzsu2 2012.08.31. 23:27:02

@vénkujon: lehet, hogy Csanád közeli rokona. A szabadegyetemen adták ki neki, hogy el kell kezdeni a spanoskodást.:)

K3rnel 2012.08.31. 23:27:18

@örmény vagyok: Micsoda szavakat használsz, csak tudnám miért nem a szeretett hazádban élsz, miért itt ?

K3rnel 2012.08.31. 23:28:49

@vénkujon: Elintézte nem ? Problem ?

anyadafideszes 2012.08.31. 23:29:32

@dr. Bubó:
Általában nem szoktam hülyéknek válaszolni, de most valóban elgurult a gyógyszer nálam is. Miután MINDEN kommentemben leírtam mit gondolok a béna külügyünkről (kormányunkról), nekiállsz fideszesnek hívni, mert leírok valamit a kiadatásokról. Ezek után azt gondolom, hogy menj te a picsába, rohadt primitív troll...
(Muad\\\'Dib)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.31. 23:30:40

@brazileiro:
"Nálunk nem tudni ki hozta meg a döntést."

Erről van szó.
Ha egy magáncégnél vagy kint az utcán magánemberként rossz döntést hozol, súlyos büntetésre számíthatsz, stb.
Ha köztisztviselő - pl. bíró - hoz rossz döntést, kutya baja nem lesz. Még az orvosi műhibákat sem büntetik keményen, bár ott történt némi előrelépés.

Azzal, hogy a köztisztviselő anyagilag felelne a döntéseiért két legyet ütnénk egy csapásra. A karrieristák elpucolnának a közigazgatásból, és nem is kellene senkit leépíteni, mert tényleg csak az elszántak mennének oda.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 23:31:44

@profilo: Nem kell ehhez terrorszervezet, csak 1 pár begőzölt agyú @ (mint ez azeri is volt), aki aztán "bosszút" el egy magyaron.

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.08.31. 23:32:21

@K3rnel: Ha genetikailag magyar lennék, szégyellném most magam, hogy egy ilyen alávaló, alattvaló, mocskos, szemétzabáló néphez tartozom, de szerencsére csak az egyik állampolgárságom magyar, de nem a származásom... így sem vagyok azért boldog, hogy egy olyan országnak is polgára vagyok, ahol a baltás rasszista gyilkosok nemzeti hőssé avatásához tevékenyen hozzájárul a politikai elit.
Már várom a jövő heti híreket, hogy Orbán nyíltan tagadta az örmény népirtást, cserébe egy újabb nagy azeri földgáz üzletért. Egy hétre rá meg a holokausztot fogja tagadni és a faszán tányérokat pörget, az orrán pedig pöttyös labdát egyensúlyoz majd, ha az iráni vezetők ezt kérik tőle egy kis olajért cserébe.

Muad\\\'Dib 2012.08.31. 23:32:25

@Nyekenyóka.:
Bevallom igen, mert nagyon felhúzott. Nem érdekel, ha valaki nem ért egyet velem, de amikor az egyetlen ellenérv embereknél, hogy, ha valaki nem azt gondolja, amit ő, akkor komcsi/zsidó/mszps/fideszes ügynök, az már sok.

Blogger Géza 2012.08.31. 23:32:36

@brazileiro: És a legfőbb különbség, hogy az ír ügynél azért hatalmas hisztit nem csinált senki, nem mondtuk, hogy akkor megszakítjuk a diplomáciai kapcsolatokat az írekkel vagy rúgják ki őket az EU-ből, vagy mi kilépünk, nem égetnek ír zászlókat Budapesten stb. És nem kis különbség, hogy az ír fickó nem ült nemhogy 8, de még 1 évet sem...

Amúgy ha már jogszerűség, úgy néz ki, hogy a mostan ügy is teljesen jogszerű:

"Az azeri baltás gyilkos kiadatásánál Magyarország nem követett el nemzetközijog-sértést, a vonatkozó európai egyezmény szabályainak megfelelően, jogszerűen járt el - vélekedett Lattmann Tamás nemzetközi jogász az MTI-nek nyilatkozva.

Magyarország az 1957-es strasbourgi európai kiadatási egyezmény és az elítéltek átszállításáról szóló 1983-as strasbourgi európai egyezmény alapján mérlegelhette az elítélt férfi kiadatását. Az egyezményben szereplő feltételek pedig teljesültek - tette hozzá a nemzetközi jogász. A kiadatási egyezmény tartalmazza az aláíró tagállamoknak azt a jogát is, hogy az elítélt amnesztiában részesülhet, s az azeri elnök élt a kegyelemgyakorlás jogával."

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.08.31. 23:33:07

@Kara kán: Mivel még ennél kisebb kaliberű döntéseket is OV személyesen hoz, ez itt is egyértelmű.

K3rnel 2012.08.31. 23:34:33

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: Na, tudtam én, akkor menjél szépen haza, nem hinném, hogy oda vagy láncolva a számítógép mellé! Útlevél, ruhák, pénz és hajrá, irány a reptér és hajrá!

Blogger Géza 2012.08.31. 23:34:53

@Muad\\\'Dib: Ejnye, te nem szoktál indexen kommentelni? :) Már igazán hozzászokhattál volna...

szerénységem 2012.08.31. 23:35:32

Csak szólok, hogy az örmények nem zsidók. :-)