Skip to content


       Szűrés lista

Vadászat a váti reptér helyett

2006 óta szó volt arról, hogy Vát és Porpác közé kínai tőkéből épül egy repülőtér. Egy 100 milliárd forint értékű beruházás: 4000 méter hosszú, 60 méter széles kifutópálya, és a kiszolgálólétesítmények. Több száz új munkahely, a reptér mellé tervezett logisztikai központtal és ipari parkkal együtt ezres nagyságrendű. Az érintett települések lakói 2009 áprilisában népszavazáson mondtak igent a projektre, a Bajnai-kormány pedig 2009 decemberében nyilvánította kiemelt beruházásnak.

savaria2.jpg

2012 augusztusának közepén, Orbán szabadsága alatt Semjén ezt a státuszt megszüntette.

vát.jpg

Augusztus végén Orbán interjút adott a Vas megyei újságnak:


"- Maradjunk a közlekedésnél, és a neuralgikus pontoknál. A kormány két hete hatályon kívül helyezte azt a kormányrendeletet, ami korábban kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a Vát és Porpác települések területén megvalósuló repülőtér-fejlesztéssel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. Vehetjük ezt úgy, hogy a kormány levette a kezét a kínai részvétellel tervezett Vát-porpáci repülőtéri beruházás ügyéről? Különösen érdekes mindez annak tükrében, hogy Kovács Ferenc megyei elnök, fideszes országgyűlési képviselő pár hete éppen arról nyilatkozott, hogy megépül a reptér.

O.V. : -   Ez egy olyan beruházás, amiről folyamatosan beszélünk, de élő ember nem látta még a szükséges pénzt és a szükséges terveket. Ugyanakkor ellenzők is vannak, akik felvetik, hogy egy olyan térség közelébe, ahol hagyományosan húzóágazat a turizmus, szabad-e építeni egy teherszállítással foglalkozó repteret. Ha megindul a szállítás, akkor a zajszint olyan növekedésével kell számolni, ami biztosan kárt fog okozni az idegenforgalomnak. Az ügy képviselőit mindig arra kérem, hogy ne áruljanak zsákbamacskát, mondják el az embereknek, hogy egy ilyen repülőtér milyen hang- és egyéb környezeti hatásokkal jár. Ezt meg kell vitatni az itt élőkkel!

- Az előbb a pénzt említette. A kínai miniszterelnökkel történt találkozójuk után pár nappal találkozhattam a beruházásra kijelölt kínai cég európai vezetőjével, aki akkor azt mondta, hogy hazájában zöld utat kapott a váti projekt.

O.V. : - Akkor megint csak az a kérdés, hogy hol a beruházásra szánt pénz?"

A pénzhiányt Bartha Balázst, az előkészítést végző Sia-Port Kft. ügyvezetője cáfolta, már tavaly is.

A másik állítás érdekesebb. Mondhatni nonszensz. Átlag, normális ember fejében a repülőtér az idegenforgalom növekedésével, és nem a visszaesésével kapcsolódik össze, hisz repülővel sokkal több turista tud egy adott térségbe utazni. Továbbá nem Sárvár vagy Szombathely központjába szeretnék építeni ezt a repteret, hanem az ezektől 10-15 km-re fekvő két kicsi, lassan haldokló falu határába, ahol elég kevés turista jár, viszont nagyon jól jönne a sok új munkahely.

Akkor vajon milyen kárt szenvedő turizmusról beszélt Orbán?

A nyugat.hu az interjú után megkereste a Miniszterelnökséget, és megkérdezte, hogyan kell érteni Orbán Viktor szavait, hiszen a szakemberek cáfolták a miniszterelnök kijelentéseit. Gyorsan ment nekik a válasz, amit ők szó szerint le is közöltek:


Tisztelt Szerkesztő Úr!

Orbán Viktor miniszterelnök az interjúban világosan és pontosan kifejtette álláspontját ebben az ügyben.

Üdvözlettel:
Havasi Bertalan
a miniszterelnök sajtófőnöke

 

Hende Csabát, minisztersége mellett Vas megye 2. választókerületének országgyűlési képviselőjét is megkérdezte az újság a dologról, és ő picit bőbeszédűbben válaszolt:


"Mi a véleménye arról, hogy a kormány visszavonta a repülőtér-beruházás kiemelt státuszát?

A kiemelt jelentőségű beruházás visszavonása nem befolyásolja a reptér megépítésének szándékát, hiszen az csupán közigazgatási könnyítést jelent a szükséges okmányok, engedélyek beszerzése terén, nem pedig állami támogatást vagy prioritást kell érteni alatta. A repteret kínai beruházók kívánják felépíteni, és ez továbbra is változatlanul így van. A magyar kormány természetesen fontos célként kezeli a munkahelyek teremtését, éppen ezért a napokban indult újra a 86-os út Szombathely és Vát közötti szakasz építése.

Emellett a Győr és Szombathely közé tervezett új, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út kiemelt jelentőségét támogatja a kormány, mely belátható időn belül megépülhet. Ezzel Európa autópálya-vérkeringésébe kapcsolhatja a térséget, mely a környezetvédelem és turisztika szempontjaira is érzékeny beruházásokat képes vonzani.

A kormány milyen megfontolásokból vonta vissza a kiemelt státuszt?

A döntést két kormányülés közötti határozattal hozta meg a Fejlesztési Kabinet, mely javaslat nem szerepelt egyik kormányülés napirendjén sem, így a kormány azt nem tárgyalta.

Van-e még esély a repülőtér megépítésére Vát és Porpác mellett?

Vas megye országgyűlési képviselőjeként és miniszterként is támogatok minden olyan beruházást, mely Vas megyében, különösen Szombathelyen munkahelyeket teremt, így a repülőtér megépülését is. A 86-os út fejlesztésére a kormány vállalkozott, mely el is fog készülni, ahogyan a jáki templom felújítási munkálata is a végéhez közeledik. A váti repülőtér megépülése nem politikai szándék kérdése, hanem teljes mértékben a beruházó akaratától függ, ahogy attól függött eddig is.

Tisztelettel:
Hende Csaba s.k.
"

 

Semmi baj nincs a kiemelt státusz megszüntetésével, és különben is épül egy út....szokásos gyönyörű kitérő fideszes válasz.
A döntést nem a kormány hozta meg, hanem a Fejlesztési Kabinet.... napersze.
A kormány támogatja az új munkahelyeket teremtő beruházásokat, ezért épül egy út, és szépül a jáki templom, a repülőtér megépülése pedig teljes mértékben a beruházó akaratától függ....blablabla.

Egyébként a Fejlesztési Kabinetet idén június közepén hozta létre a kormány, "a fejlesztéspolitika területére vonatkozó kormányzati döntések gyors, megalapozott és koordinált előkészítése és érvényesítése érdekében".
Elnöke a Miniszterelnök (Orbán), a kabinet tagjai a Miniszterelnökséget vezető államtitkár (Lázár), a Nemzeti Fejlesztési Miniszter (Lászlóné), és a Nemzetgazdasági Miniszter (Matolcsy).

A szálak Lásznónénál futnak össze:

A nagymamadroid kinézetű miniszterasszony mellett dolgozik tanácsadóként Nyerges Attila állatorvos, Nyerges Zsolt testvére.

A tervezett repülőtér helyszíne jelenleg vadászterület (Semjén), amely kétharmadának vadászati joga a Sárvári Mezőgazdasági Zrt.. A Sárvári Mezőgazdasági Zrt. a Mezort-csoport tagja, a Mezort egyik tulajdonosa és igazgatóságának elnöke Nyerges Zsolt.

Így már érthetők Orbán turizmustféltő szavai is: Nyergesék vadászati turizmusát valóban taccsra vágná a reptér...

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a baráti oligarchiák érdekei és/vagy hobbija miatt fúrtak meg egy munkahelyteremtő nagyprojektet.

Nyergesék vadászata fontosabb a váti reptérnél. Nekik.

....

Az ugye köztudott, hogy Nyerges Zsolt Simicska Lajos jóbarátja, és mindketten a Fidesz jóbarátai.

Apró adalék a repteres történethez, hogy Simicska Lajos augusztus végén erdőt vett Sárváron,  a tervezett reptér területétől nem messze.

(kattintva nagyobb)

simicskasárvár_1.jpg

Címkék: fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr464798489

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.26. 10:57:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.25. 13:33:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

auralborder 2012.09.25. 09:32:49

Mikor fogja ezeket végre lenyakazni valaki?
Vagy rájuk kéne vadásztatni azon a területen.

Enrico72 2012.09.25. 09:42:59

Kínai fél részéről történt eddig bármi is? Én egy kapavágásról nem hallottam. Meddig kellene szerintetek kiemelt beruházásként számon tartani valamit, úgy hogy az égegyadta világon nem történik semmi. 3 év? 5 év? 10 év?
Az már csak hab a tortán, hogy a blog egy burkolt Bajnai fényezéssel indít (persze a regnálása alatt SEM történt semmi),

Transylvanianmixedgrill 2012.09.25. 09:47:49

Isten ments, hogy Simicskáék összefonódásait elvessem, de ez a 0273-as számú terület a leírás szerint Natura2000 terület (itt is benn van: melleklet.kozlony.magyarorszag.hu/MK_10_072_I.pdf) és ilyenből van egypár Sárváron amúgy is, másrészt nem látom, hogy ez a 0273-as hrsz.-ú terület a majdani reptér területén lenne.
Szóval ha az az elmélet, hogy azért mondtak nemet a reptérre, hogy Simicska a haverjaival azon a területen vadászgathasson, akkor ugye ezt eleve egy fokozottan madárvédett területen tenné, másrészt akkor ezen a terület akkor korábban úgy adták át reptérépítésre, hogy tudták, a terület természetvédelmi terület. Így is úgy is botrány, jó lenne azonban pontosítani az adatokat.

Bee-zony 2012.09.25. 09:49:20

A „magyar” (bővebben: antimagyar) kúrmányok már elérték, hogy nincs jó választás, csak annyi, hogy „Ön csöbörbe vagy vödörbe akar belépni?” Az hogy egyikbe sem, az ott nem választható opció.
Ami a kínai opciót illeti, a kínaiak a Távol-Kelet zsidói, és ahol egyszer megtelepedtek, ott már csak egyre többen lesznek, mert hozzák a rokonságot és szaporodnak is, és végül nem a japán nagykövetséget fogják körbekeríteni luxusautókkal, hanem a kiárusított Magyarországot.
A másik opció, hogy a zsidók felvásárolják Magyarországot...
Mindegy hogy melyik kúrmány van hatalmon, annyira hasonló szinten kártékony mind a kettő.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.25. 09:49:28

Hm, mi is van azzal, hogy kínai tőke, meg munkahelyteremtés, meg nem függünk az uniótól?
Milyen kurva érdekes, hogy pont a Semjén keze van ebben is, meg hogy akkor történtek a dolgok, amikor a Viktátor szabaccságon vót.
Lehet beleszólt volna?
Bár aztán ki tudja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.25. 09:50:16

@Bee-zony: Kínai részről akár történhetne is gondolom, meg hát ugye OV pont arrafelé akarna gazdaságilag kapcsolatokat építeni, vagy mi...

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.09.25. 09:54:58

@Enrico72: A kínaiakkal a Bonsai Ducéd bútorozott össze, ha jól emlékszem. Még a tibetieket is zaklatták miattuk amikor itt volt a fő-fő kínai. Szóval a Vát és Porpác közötti repülőtér nem megvalósulása egyértelműen a vezényló sara. Most már jó lenne, ha végre elkezdene dolgozni, kirúgná a nemzetgazdasági miniszterét, és nem csak Isten segedelmében bízna. Mert az eléggé karcsú.
Most már tényleg kiadhatná valaki a kilövési engedélyt ezekre. Akkor legalább hasznosítva lenne valamire a terület. Utána már lehetne gondolkozni a terület más jellegű hasznosításán is.

zrobasé 2012.09.25. 09:57:44

@Enrico72:
ad1. ha neked a tény fényezés, sok gondod van akkor az életedben...
ad2. oké, nem értesz ehhez se, de azért kérdezz már meg valakit, aki csak mondjuk egy kis házat is épitett, hogy mielött az első kapavágás megtörténik, még miket kell csinálni (segitek, a tervezés cimszó alatt keresgélj)...aztán ha megtudtad, akkor gondold végig, hogy az első vonal ami rákerül a skiccpauszra és az első kapavágás között egy kis csal. háznál mennyi idő telik el...és utánna próbáld meg elképzelni, hogy egy ilyet mennyivel nehezebb megtervezni...

jólvan, henrik, megvolt a napi ner kimagyarázásod, most menj, és csinálj valami hasznosat is, ha már az én adómból tengeted szánalmas, nyomorúságos kudarccal kibélelt életedet...

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.09.25. 09:59:24

@Transylvanianmixedgrill: És a kormányt mikor zavarta, hogy fokozottan védett területen akartak vadászni? Pont Tömjén Zsolti volt az aki meg akarta változtatni a rendeleteket, hogy vadászhasson védett madarakra (szalonkára).

Enrico72 2012.09.25. 10:00:43

@Vitéz félázsiai The Lonewolf (nem Dr.): @zrobasé: Oké, tervezést kihagytam. Ti láttatok kínai tervrajzokat, maketteket valahol? Mert én azt sem. Mit tett a kínai fél azért, hogy ez a reptér egyáltalán megvalósulhasson?

Emmett Brown 2012.09.25. 10:01:29

@Enrico72: az ugye megvan, hogy normál esetben bármilyen kapavágás csak akkor történik, ha a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak. egy repülőtér ráadásul kicsit komolyabb létesítmény, mint egy mezei lakóházépítés. ebből csak az következik, hogy ha megszüntetik a kiemelt beruházás státuszt, akkor még később lesz meg az a bizonyos első kapavágás.

ráadásul, ha hihetünk Hendének (miért ne hihetnénk), akkor eddig sem kapott volna a reptér állami támogatást, mindössze a bürokratikus intézés lett volna gyorsabb, tehát a döntés effektíve semmilyen anyagi előnnyel nem jár (max kicsit több az illetékbevétel), viszont cserébe ha meg akarnák építeni, akkor később lesz üzembehelyezve, ami viszont árt a turizmusnak, az önkormányzatoknak valamint a potenciális munkavállalóknak is (ez természetesen áttételesen mind a Költségvetést rontja).

Arról nem is beszélve, hogy nem egy szép gesztus kínai barátaink felé.

És ha 10 évig nem történne semmi, akkor mi lenne? ha az egész dolog nem kerül semmibe, viszont ha esetleg megépül, akkor sok pénzt/lehetőséget hozna, akkor bizony nagy hülyeség volt megszüntetni a kiemelt státuszt. ha esetleg valami olyan szerződés lenne, hogy az állam a nyitásig évi x millió forinttal támogatná a projektet, és ezért húzzák-halasztják, akkor még érthető lenne.
De így? semmibe nem kerül, és pénzt hozhat. ilyen befektetési lehetőségeket eldobni/megnehezíteni bizony pazarlás.

Enrico72 2012.09.25. 10:04:33

@Emmett Brown: TE olvastál bármilyen nyilatkozatot a kínai fél részéről ezzel a reptérrel kapcsolatban? Lehet, hogy egyszer kitalálták, hogy kell ide nekik egy reptér (minek?), aztán szépen hagyták elsatnyulni a dolgot, mert rájöttek, hogy inkább mégse

zrobasé 2012.09.25. 10:07:12

@Enrico72: ja, kihagytad...de mi az neked...gondolom te is az a tipus vagy, aki szerint pár vonal, és kész a terv, nem nagy cucc...csak a szakágak felsorolása több időbe telne, mint hogy te megérts, hogy mi hogyan miért meddig...nem láttál makettot, tervrajzot ? mert ki vagy te, hogy neked ezeket látnod kellett volna ? és ehhez még két idézet, hátha felfogod :
"a siker láthatatlan"

"-hisz istenben ?
-nem hiszek, még nem láttam.
-én se láttam a maga pináját, mégis elhiszem hogy van."

Enrico72 2012.09.25. 10:10:14

@zrobasé: Szerintem ha a kínai fél is tesz majd az ügyért, akkor semmibe nem fog kerülni, hogy kiemelt beruházássá minősítsék.

zrobasé 2012.09.25. 10:12:37

@Enrico72: www.nyugat.hu/tartalom/cikk/lesz_vat_porpacon_repter

el tudod olvasni, vagy kell valaki aki segit ?
esetleg a megyei elnök szerinted hazudott ?

nagyon_buta 2012.09.25. 10:14:00

Nem mernék arra fogadni, hogy ez a teljes igazság.
Szerintem- majd aki jobban ismeri a szabályokat leírja- a tulajdonjog (kártérítés) megszerzésére irányuló kísérletet láttunk, ha valódi kínai szándékot éreznek, ha nem akkor semmi ...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.25. 10:17:50

@Enrico72: Dehogynem, majd valaki felvesz érte valami lóvét, afelől nyugodt lehetsz :)

Transylvanianmixedgrill 2012.09.25. 10:24:26

@Transylvanianmixedgrill:

Namost:

Itt látható, jkb. hová épült volna a reptér, Vát és Porpác KÖZÉ: szentkoronaradio.com/belfold/2011_01_26_vati-repter-ujabb-hazankat-felvasarlok-erkezhetnek

Itt a Natura2000 területek interaktív térképe. Ahová a repteret tervezték, nincs Natura 2000 terület, alatta van mondjuk egy ilyen terület, a Köles-tető.
Tehát ha Simicska Natura2000 területet vett és ez a reptér közelében van, akkor azt csak a Köles-tetőn vehette. Nem tudom, a Köles-tető közigazgatásilag hová tartozik, de gyanítom, hogy vagy Véphez vagy Porpáchoz, de nem Sárvárhoz, szóval ez a Simicska által vásárolt 0273 hrsz. terület mégse itt van, hanem jó pár kilométerrel arrébb, Sárváron, és mivel ott is Natura2000 terület, ott elvileg ott se vadászhat.

2012.09.25. 10:33:28

mindenki gyonyoruen ugral itt a kinai gumicsonton, de azon senki sem akad fenn, hogy mi az anyja picsajat csinal nemethne mellett egy kibaszott allatorvos? nemethne egy lo? tenyleg, akkormar, o mi az anyja picsajat csinal egy miniszteriumban?

Ironfist 2012.09.25. 10:40:45

@Whave:
Miért, Lászlóné 'faszt keres a miniszteri székben, he'?

Transylvanianmixedgrill 2012.09.25. 10:41:35

@Transylvanianmixedgrill:

Összegezve: bármennyire is nem komálom ezt a rezsimet, Simicska és haverjai miért ne vehetnének akár Natura2000 erdőterületet is, ha ott remélhetőleg be fogják tartani a vadvédelmi szabályokat, másrészt ez legalább 10 km-re van attól az építendő reptértől, tehát nem oszt nem szoroz ezzel kapcsolatban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.25. 10:47:30

@Transylvanianmixedgrill: ", ha ott remélhetőleg be fogják tartani a vadvédelmi szabályokat, "
Pont azt :D:D:D:D

Transylvanianmixedgrill 2012.09.25. 10:55:52

@ColT:

Látom nem érted, ezért elmondom egy hasonlattal.

Tegyük fel, hogy Ferihegyen most nem lenne reptér, és tegyük fel, hogy jönnének a kínaiak, hogy repteret akarnak építeni Ferihegyen. Kiemelt beruházásként kezelik, aztán egyszer csak mégse az lesz.
Erre fel azt kezdjük el állítani, hogy azért nem lesz reptér, mert Semjén és társai nagy vadászmániások, és ők ott inkább vadászgatni akarnak, ennek mi sem nagyobb bizonyítéka, mint hogy a tíz kilométerre arrébb fekvő Ócsán vesz Simicska 1 hektár erdőt, amiben egyelőre csak feltételezzük, hogy vadászni is fognak.
Ilyen alapon bárkit, aki a leendő reptér 10 km-es körzetében az utóbbi időkben vett földet, az a reptér megépítése ellen ágál és gonosz vadász.

Nulla00 2012.09.25. 11:10:58

Nem a vadászat miatt vette meg az erdőt

hanem mert ez egy ingatlanspekuláció !!!

Tudja hogy előbb utóbb reptér lesz ott ezért gyorsan vesz egy részt 1 millióért. Aztán var 2-3 évet majd zöld utat adnak a kínaiaknak, akik megveszik tőle ezt a területet 500 millió forintért.

Befektetés: 1 millió Ft
Haszon: 500 millió Ft.
Futamidő: 2 év.

Nem rossz kockázat mentes kamat a pénzére, főleg ha tudja, hogy szinte 100 % hogy lesz ott egy reptér....

Így kell az ingatlannak spekulálni !

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.25. 11:11:43

@Transylvanianmixedgrill: Elsőre is értettem, ha elolvastad, amit írtam, nem erről volt szó.

De különben.
Ez alapján még reptér is lehetne.
Ugyebár, ha azt ott ő megvette, és odaépül egy létesítmény, nő annak az értéke?

Transylvanianmixedgrill 2012.09.25. 11:22:56

@ColT:

Ha Simicskék erre játszanak, akkor pont magadnak mondasz ellent, hisz akkor azt jelentené, hogy Simicskáéknak pont az lenne az érdeke, hogy megépüljön a reptér, hogy a most 1 millát érő földjük ezután többet érjen.
Másrészt, ha én csinálnék ebből ilyenfajta bizniszt, akkor nem nyamvadt 1 hektárral játszadoznék, hanem mondjuk 100 hektárral. Ez lenne a nagy biznisz, 1 hektár erdőcske?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.25. 11:25:00

@Nulla00: Ez volt a másik, amire én is gondoltam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.25. 11:26:04

@Transylvanianmixedgrill: Ki tudja, mit akarnak. Pont ezért furcsa, hogy mind a két eshetőség benne van...
De miért vesz meg akkor 1 hektár erdőt? Érted... Ezek nem adnak pénzt olyasmiért, amiből nem lesz még több.

laci0011 2012.09.25. 11:27:39

@Enrico72: Csak annyi derült ki hogy a kínaiakat nem tudja úgy megmajmolni buktor mint a magyr testvéreit,van jobb befektetés ma ennéla jogászkormány által répázott tündérországocskánál,ahol negyedannyi autó fogy mint békeidőben!

Q-in-Law 2012.09.25. 11:33:56

@Nulla00: +1

Itt ingatlanspekuláció lesz a háttérben...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.09.25. 11:33:57

@Transylvanianmixedgrill:

Az az elmélet, hogy azért mondtak nemet a reptérre, mert
"A tervezett repülőtér helyszíne jelenleg vadászterület (Semjén), amely kétharmadának vadászati joga a Sárvári Mezőgazdasági Zrt.-é. A Sárvári Mezőgazdasági Zrt. a Mezort-csoport tagja, a Mezort egyik tulajdonosa és igazgatóságának elnöke Nyerges Zsolt.", ez benne van a postban.

Az csak adalék, hogy Simicska nemrég a szomszédban vett erdőt.

Mindenesetre átírtam a cikk végét, mert úgy látszik, éjjel 11-kor már nem tudtam egyértelműen fogalmazni.

Transylvanianmixedgrill 2012.09.25. 11:36:16

@ColT:

Mondom, ez kb. olyan kérdés, hogy miért vesz meg 1 hektár erdőt Simicska Ócsán, amikor 10 km-re van onnan a Ferihegyi reptér. Ezer és egy oka lehet. Az is lehet, hogy ingatlanspekuláció folyik, ezekről simán el tudom képzelni, de ha szimplán csak feltételezésekre hagyakszunk, akkor innen már csak egy lépés a fideszjobbikos összeesküvés-elmélet gyártó életmód, amit ugye el szeretnénk kerülni.
Most kissé hiányolom a Vastagbőrre jellemző alaposságot és részletességet. Ki és honnan veszi, hogy a reptér leendő területe most vadászterület? Erre semmiféle infót nem találtam a cikkben, se a belinkelt lapokon. Ki és honnan veszi, hogy a Simicska által vásárolt terült a reptér területén vagy annak olyan, a majdani reptér szempontjából marginális helyen van, hogy megéri ingatlanspekulálni?

Transylvanianmixedgrill 2012.09.25. 11:41:45

@laspalmas:

kedves laspalmas! Most se tudom még, mi alapján állítjátok, hogy: "A tervezett repülőtér helyszíne jelenleg vadászterület (Semjén), amely kétharmadának vadászati joga a Sárvári Mezőgazdasági Zrt.-é." A belinkelt lapon erről nincs infó, feltételezem, hogy máshonnan van az információ.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.25. 12:05:33

@Transylvanianmixedgrill: Sajnos általában az összeesküvés-elmélet gyártók (én is szoktam) fantáziája szegényes a valódi indokokhoz képest... :S

De @laspalmas: "amely kétharmadának vadászati joga a Sárvári Mezőgazdasági Zrt.-é." szolgált válasszal.
Gondolom a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. területeit le lehet kérdezni.

plimpli 2012.09.25. 12:16:40

100 milliárdból repülőtér... ez különösen vicces annak fényében, hogy minisztériumi bevásárlásokra 90 milliárd ment el 2 év alatt...

index.hu/gazdasag/magyar/2012/09/25/miniszteriumok/

Kutchek (törölt) 2012.09.25. 12:27:41

@Nulla00: "hanem mert ez egy ingatlanspekuláció !!!

Tudja hogy előbb utóbb reptér lesz ott ezért gyorsan vesz egy részt 1 millióért. Aztán var 2-3 évet majd zöld utat adnak a kínaiaknak, akik megveszik tőle ezt a területet 500 millió forintért."

Csak rá ne basszon!
Bő 20 éve ígérgették Záhony térségébe a nagy kelet-nyugati átrakót a széles és keskeny nyomtávú vasútvonalak találkozásánál.
Lesz majd infrastruktúra, beruházás, munkahely, mi leszünk a kelet kapuja blablabla.....

A bennfentesek ott is bevásároltak csak épp a kínaiaknak, ruszkiknak tele lett a tökük és megcsinálták Szlovákiában.

Itt is Simicska mehet vadászgatni az 1 millis erdejébe, miközben a repülők meg leszállnak Szlovániában, Horvátországban, Ausztriában.
Ilyen kormányzati "támogatással" meg ilyen tahókkal szemben a sárgák is inkább arrébb települnek 200 km- rel. Pekingből ez nem nagy táv.

milyen szép a Vértes, ó 2012.09.25. 12:28:37

@plimpli:

Vannak a fontos dolgok és vannak a kevésbé fontos dolgok. Az a helyes, ha a fontos dolgokra sok pénzt költenek, míg a kevésbé fontos dolgokra kevesebbet, nehogy a kevésbé fontos dolgok véletlenül fontosabb dolgokká váljanak, mint a fontos dolgok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.25. 12:29:42

@Kutchek: "Csak rá ne basszon!"
Mit baszna rá? Neki ez aprópénz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.25. 12:30:49

@plimpli: Csak lehet, hogy 90 helyett 9-ből is kijött volna :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.09.25. 12:34:05

@ColT:

"Légy erős", lehet, hogy ki is jött...

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2012.09.25. 12:35:59

"oligarchiák érdekei és/vagy hobbija miatt fúrtak meg egy munkahelyteremtő nagyprojektet."
Egyet?
MEGINT egyet...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.09.25. 12:38:48

Az állatvilág és a repülőgépek együttéléséről... :)

HASIZMOZÁS

Pufók rozmár százszor felül,
Körüllengi sportos pára,
S ekkortájt az égen felül
Sikolyt hallat Drözlejn Klára

S vőlegénye Slopáncz Vazul,
Mert az azúr színű talján
Gépük füstöl, szárnya lazul,
Ja, és kilyukadt az alján.

Izzadt rozmár mégsem ijedt:
„Gyakran mutatnak a mozik
Kalandfilmként ugyanilyet.”
Legyint s tovább hasizmozik.

ILLUSZTRÁLVA:
fradyendre.blogspot.hu/2011/02/hasizmozas.html
:)

Provokat Úr 2012.09.25. 12:40:42

Vazze! Ki az aki még elhiszi, hogy bárki, bárhol repteret fog építeni kis hazánkban? Kérem jelentkezzen nálam, egészen olcsón tudom adni neki a bölcsek kövét. Tényleg, akciós áron adom.

SOHA nem lesz újabb reptér nálunk. A mostaniak is döglődnek és senkinek nem éri meg egy soha meg nem térülő befektetést támogatni, Még a magyar kormánynak sem (persze annak nincs is rá . pénze). A kínaiak meg nem hülyék, nem teszik olyanba a pénzt, ami nem fial. Ebbe sem fogják.

milyen szép a Vértes, ó 2012.09.25. 12:46:05

@Provokat Úr:

Egen, a kínaiak olyanok, azért találták ki a dolgot, meg erősködnek még mindig, hogy csinálnák, mert valójában nem akarják -- á, nem érthetjük mi a keleti hozzáállást.

gnme 2012.09.25. 12:46:25

havasi bertalan .. az nem egy kutyafajta?

milyen szép a Vértes, ó 2012.09.25. 12:49:03

Egyébként teljesen életszagú az a tipp is, mely szerint Hazánk Csodálatos Vezére azért torpedózza meg a tervet, mert azt még a "komcsik" idején találták ki.

nemecsek ernő áruló 2012.09.25. 12:56:45

@auralborder: Amíg csak a komment-huszárok nyafognak, senki. Az ország szép, és boldog. Örül, hogy a helyi témában megmondják neki, mit kell gondolnia, és ha valami rossz van, egyébként is gyurcsányahibás.

abrakadabra40 2012.09.25. 12:58:03

Itt mindenki hatalmas félreértésben van. Vátról csak egy köpésre van Sárvár ami a térség egyik vezető turisztikai központja.(fürdő, szállodák tucatjai stb...)Biztosan jót tenne neki, ha 10 percenként leszállnak egy Jambo. Marhák.....

Kutchek (törölt) 2012.09.25. 13:01:02

@milyen szép a Vértes, ó: A Mercedes gyár avatásán azért tudott pózolni:)

rolika 2012.09.25. 13:02:29

Ááá, ez biztos nem igaz.

milyen szép a Vértes, ó 2012.09.25. 13:04:51

@abrakadabra40:

Ezaz, segíts kidolgozni, mit is akart mondani a Vezér. Elvégre ki is hallott olyat, hogy Sárvártól 5 kilométerre repülőteret építenek? Történt valaha ilyen korábban? Na ugye. Tönkretette volna a várost, máshol se csinálnak ilyet.

Provokat Úr 2012.09.25. 13:06:28

@milyen szép a Vértes, ó: Te tényleg nem érted. Ezért elmesélem neked hogyan történjhetett.
Kiutazott a népes magyar delegáció Kínába. Mivel semmi értelmeset nem tudtak mondani nekik, kínjukban - többek között - felvetették nekik milyen jó is lenne a kínaiaknak egy egy cargo bázist létrehozni Magyarországon, lám ott van a taszári reptér, az milyen jó lenne nekik (ugyan 10 éve nem akar senki semmit csinálni ott, de még mindig házalunk vele). Mint minden keleti nép a kínaiak sem mondanak SEMMIRE nemet. (Ha éltél volna Kelet-Ázsiában tudnád). Ezért udvariasan bólogattak, hogy milyen jó ötlet, de csak hát Taszár nagyon messze van mindentől, gondolták, az majd leszereli a magyarokat. Na de nem, mi találtunk nekik egy másik helyszínt, amire persze megint nem mondtak nemet. Úgy tesznek mintha érdekelné őket, de valójában egyetlen fillért sem költenek rá. És nem ők erősködnek nálunk, hanem mi keresgéljük őket, ők meg - még egyszer mondom - soha, semmire nem mondanak nemet. Erre sem fognak, de pénzt sem fognak beletenni. Talán akkor tennének, ha tudnánk valamit adni cserébe. De nem tudunk.

gnme 2012.09.25. 13:08:00

@teglagyar4: tegnap baszak ki a totalcarról :-) éppen figyeltem

mivan, nem szereted az autókat?

milyen szép a Vértes, ó 2012.09.25. 13:08:58

@Provokat Úr:

Jahogy viccelődsz és/vagy semmit nem tudsz a dologról. Az más. :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.09.25. 13:09:56

@Kutchek:

reptéren nem olyan hatásos a pózolás, túl nagyok a gépek

Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2012.09.25. 13:20:32

Nem sokáig pihenhettetek az ötéves szülinapotok alkalmából...

VacakBlogHu 2012.09.25. 13:23:25

Nem szeretem Orbán bácsit, de! Teherszállítással foglalkozó repülőtér ott?! Oké, a gép leszáll, aztán mi lesz a cuccal?! Mert, hogy igazán használható utak nincsenek! Aztán ha megindulnának a kamionok, akkor bizony a tiltakozás is beindulna ezerrel, mi a frászt járkálnak itt éjjel-nappal ezek a nagy dögök?! És igen, ha komolyan gondolták volna csájnamandróék, akkor már történt volna valami! Értem én Semjént, meg a vadászatot de itt azért ennél több van, mint a vadászterület!

Provokat Úr 2012.09.25. 13:23:48

@milyen szép a Vértes, ó: A konkrét reptérről valóban keveset tudok, de a légi teherszállítás gazdaságosságáról, az ehhez kapcsolódó reptéri létesítmények kihasználtságáról, profitabilitásáról, méretgazdaságosságáról, a logisztikai háttérről elég sokat tudok ahhoz, hogy nem éri meg cargo repteret építeni Magyarországon (szerintem máshol sem nagyon, de erről nem tudok nyilatkozni). Csak egyetlen érvet mondok neked - a TNT/UPS párost leszámítva a világ légi cargo forgalmának több mint fele menetrendszerű utasszállító gépeken bonyolódik., azaz egy olyan reptér, ahol nincsenek utasok eleve 100%-os hátrányból indul. Mindegy hol akar valaki cargo repteret hazánkban, mindegy, hogy milyen pártban focizik, biztosan nem lesz belőle semmi.
És éltem annyit Kelet-Ázsiában (több mint három év), hogy tudjam, tényleg soha nem mondanak semmire nemet, csak nem csinálják meg amit mondtak. Nekik az nem ciki. Nemet mondani viszont az ő kultúrájukban nagyon gáz. Ha akarod nem hiszed el, ettől még így van.

csorsza 2012.09.25. 13:32:19

Ha a kínaiak ott komolyan repteret akarnának építeni, akkor meglenne a támogatásuk hozzá. De úgy tűnik, nem akarnak valójában. Lehet tovább álmodozni.
Egyébként meg, minek-kinek oda reptér? Hol vannak a csatlakozó áruforgalmi csatornák, út-vasút-vízi út, felvevőpiac, gyár, stb? Na ugye.
Tele vagyunk vegetáló vagy halott repterekkel - Sármellék, Börgönd, Győr, Debrecen, Veszprém, ugyan minek építenének még egyet?

dr. Aullah 2012.09.25. 13:34:15

Az összes fideszest/korrupt politikust a falhoz kéne állítani...

Tapmancs 2012.09.25. 13:36:07

Stefánia kisasszony még nem nyilatkozott meg az ügyben?

lyken 2012.09.25. 13:39:47

@dr. Aullah: Minek? Aréna és megmondani, hogy végül csak egy maradhat.

Gerardus A. Lodewijk 2012.09.25. 13:46:09

@Provokat Úr: Szerintem is nagyjából ez lehet a helyzet. A fantáziarajz nagyzási hóbortról tanúskodik: ilyen gurulóúthálózat 30 gép/óra fel-/leszálló forgalom alatt indokolatlan. A 3 km hosszú előtérről nem is beszélve (a futópálya ugyanis 4 km, az előtér meg annak a háromnegyede). Annyi használaton kívüli repülőtér van az országban, ugyan minek akarna egy befektető újat építeni? Valószínűleg mégis a Vezérnek van igaza: ha akartak volna valamit a befektetők, már lenne rá pénzük.

kifordított nagyanyó 2012.09.25. 13:47:10

@Enrico72: Én láttam csak az a baj vele hogy Kínaiul volt.Elolvashatod ha gondolod.:))

kifordított nagyanyó 2012.09.25. 13:51:39

Hogy lehet az hogy enrico csak a libást említette,de gyurcsányozni nem gyurcsányozott???
Hogy nem szőtte bele valahogy?
Ej ej enrico,kezd lanyhulni a figyelmed.Legközelebb jobban igyekezz!

protézisesh 2012.09.25. 13:55:14

@Kutchek: "Ilyen kormányzati "támogatással" meg ilyen tahókkal szemben a sárgák is inkább arrébb települnek 200 km- rel. Pekingből ez nem nagy táv."
Sármellék - 90km
Győr-Pér - 90km
Schwechat -130km
Pozsony - 140km

hogy csak az általam ismert, betonos kifutópályával rendelkező, engedélyezett és kipróbált nemzetközi reptereket említsem a környékről... Jópofa ötlet lenne Szombathelynek is saját reptér, de tényleg kell ez ide/oda?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.09.25. 13:56:22

Bajnait el kell takarítani a közéletből.

milyen szép a Vértes, ó 2012.09.25. 13:57:13

@Provokat Úr:

Azzal tisztában vagyok, hogy 'nem szoktak nemet mondani', csak hát ebben az esetben nem arról van szó, hogy fogta magát Kovács Pistike, és elment Kínába kérni egy repülőteret, hanem a kínai fél kezdeményezett. ;-) Azt persze, hogy ennek mi áll a hátterében, mennyire reálisak a tervek ésatöbbi, nem tud(hat)juk.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2012.09.25. 13:57:56

Azt hiszem egyre pontosabban körvonalazódik, hogy kit kéne úgy picsán rúgni, hogy
1.) leégjen a haja a levegőben
2.) egy életre elmenjen a kedve attól, hogy olyasmi "szakértőjeként horrible dicte miniszterelnökeként" tetszelegjen amit még csak nyomokban sem ért.

Honnan is értene hozzá?! Egy tisztességes állása nem volt még, ahol jól fejbebasztáék volna azért ha valami oltári faszságot csinált.

Elmondom a lényegest 2012.09.25. 13:59:53

@Vitéz félázsiai The Lonewolf (nem Dr.): A szalonkázásnak azért nézz egy kicsit utána, mielőtt azért fröcsögsz egy vadászra...

belekotty 2012.09.25. 14:00:46

@Tapmancs: Az éjszakai meló után alszik délutánig.

vasgyuszi 2012.09.25. 14:03:48

Hazudnak, hülyék, kártékonyak és gennyládák. Ja, és nem csak a fidesz politikusok, hanem úgy en bloc az összes.
Na, most jöhetnek a wmiki meg bloggergéza-féle barmok magyarázni a semmit...

indapass90210 2012.09.25. 14:04:17

Érti valaki, hogy mit szeretnek emberek a vadászaton? Ez számomra olyan különös perverzió.

béla a görög (törölt) 2012.09.25. 14:14:22

"Az érintett települések lakói 2009 áprilisában népszavazáson mondtak igent a projektre"

ööö... mi a f...t pofázik Orbán? Lakosság eldöntötte? EL! Beruházó eldöntötte? EL!
Akkor ki a f... az Semjén és Orbán?

bgp 2012.09.25. 14:25:39

Szerintem inkább vadásszanak ott az elvtársak, minthogy kínai árú ömöljön az országba dömpingáron. "Ez a kisebbik rossz." Vadásszanak csak az aligmarhák, addig se kormányoznak.

Provokat Úr 2012.09.25. 14:26:59

@milyen szép a Vértes, ó: Szerintem rosszul látod. Pontosan arról van szó, hogy valaki elment Kínába, csak éppen nem Kovács Pisti, hanem több kormánytisztviselő egy komoly kormányzati delegáció tagjaként. És mivel egy ilyen delegáció látogatásakor valamiről beszélni kell, mi magyarok előjöttünk a cargo reptér ötletével, amelyet még egyszer mondom kb. tíz éve próbálnak elsózni mindenütt a világban, nulla sikerrel (nem véletlenül). De egy laikusnak (mint a politikusok és kormánytisztviselők mindannyian) nagyon logikusan hangzik. Csak ha valaki komolyan megvizsgálja, akkor rájön, ez egy soha, de soha meg nem térülő beruházás. Ilyet pedig csak a kormányok (meg állami vállalatok) szokta csinálni. Profitorientált cégek nem nagyon. Csak ha nagyon kényszerítik őket, vagy elkúrják.

Bretschneider detektív 2012.09.25. 14:29:05

Engem meg inkább az zavar, hogy fogsz egy vaktérképet (legyen rajta Erdély is!), felragasztod cellux-szal a darts-tábla közepére és elkezdetek rá a kocsmában hajigálni. Nincs olyan ügyetlen csávó, aki ne találna el egy fideszes placcot. Több rekesz sörbe merek erre fogadni.

Bretschneider detektív 2012.09.25. 14:30:39

A kínaiak meg csak erre kellettek? Hogy legyen kire hivatkozni, hogy ki NEM csinálja meg? Mekkora felhajtás volt itt, hogy a reptéri vasút meg az orbánfasza. Aztán elhalt. Majd megkérdezzük a befektetőt a Négysárkány piacon, hogy miért...

Bretschneider detektív 2012.09.25. 14:32:07

@Transylvanianmixedgrill: Tényleg. Miért ne? Pénze van, ideje van, miért ne szoptasson? Mégse a labancoké lesz...

Provokat Úr 2012.09.25. 14:36:59

@Gerardus A. Lodewijk: A fantáziarajz, egészen biztosan nem erről a projektről készült, egy cargo reptérre még a legamatőrebb ember se rajzolna 10 darab gépet a földre. Ennyi teherszállító egy időben szerintem talán ha Frankfurtban van a földön. (Megint nem számítva a futárszolgálatok gépeit, de azok biztosan nem szállnának le Magyarországon, vagy ha igen, akkor Ferihegyen, mint eddig)
Ilyen csak a futárszolgálatok (FedEx, TNT, DHL, UPS) központjaiban elképzelhető.
Mondjuk ha a kínaiak esetleg elindítanának egy konkurens céget.... :-)

teglagyar4 2012.09.25. 14:40:56

Vesszen rozsa mihaly, vesszen az szdsz!!!!!!!!!

milyen szép a Vértes, ó 2012.09.25. 14:43:01

@Provokat Úr:

Mentségünkre legyen mondva, könnyű félreérteni azt, hogy a 'végeredmény mégis az, hogy nem. De azt sem mondja senki, hogy nem megy, és azt sem, hogy megy. És ez hat éve tart. Nyilvánvalóan elértünk arra a szintre, amikor rendkívül hiteltelenné kezdünk válni Amerikában és Kínában.
A kínai partnerünk európai igazgatója azt mondja, hogy hat éve jár ide. Beszélt már boldoggal és boldogtalannal. Mi is szerveztünk neki találkozót, ők is szerveztek nekünk találkozót. És nem történik érdemi előrelépés', meg azt is, hogy 'a kínai kereskedelmi minisztérium kijelölte azt a hivatalt, amelynek az a feladata, hogy 400 millió euróval finanszírozza a repülőteret'.

De természetesen el lehet játszani azt, hogy 'hát csak azé mondták, hogy jó, mer nagyon erősködött Józsi' -- és csak az olvasni tudók szemében lesz kínos. :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.09.25. 14:45:51

@Provokat Úr:

Most arról a képről 'beszéltek', melynek jobb felső sarkában ott van a 'Savaria Airport' felirat?

biohouse 2012.09.25. 14:51:57

ha a kínaiaknak fontos ez az ügy, akkor majd csúszik a zsé a zsebekbe szépen, még semjén "ne ölj" zsolt is jól jár a végén

Mészáros Laci 2012.09.25. 15:20:26

jó nagy szamárság (lett volna) ez a reptér.

Szelid sunmalac 2012.09.25. 15:25:32

Jo lenne mar latni legalabb EGY befetetest, amit ez a kurva kormany hoz teto ala. Bezzeg a Mercedes gyarnal hogy feszitett a mini-Duce!

Szelid sunmalac 2012.09.25. 16:11:02

@Dövan: En peldaul az eredmenyt. Egy jo kis szarvassult afonyamartassal...nyamm!

Provokat Úr 2012.09.25. 17:07:39

@milyen szép a Vértes, ó: Válaszodból arra következtetek, hogy a projektben vagy a projekt egészen közelében dolgozol. Sajnos el kell hogy keserítselek, addig, amíg a kínai fél el nem költötte a pénzét. addig bármennyire is szeretnél hinni abban, hogy igent mondtak, ők bizony nemmel válaszoltak nektek. Csak a maguk módján.
Perszer értem, hogy Neked aki az európai üzleti kultúrán nőtt fel úgy tűnik mintha valóban akarnának valamit, De szerintem hiába magyarázom ezt neked, ehhez valóban itt kell élni Ázsiában, addig én sem tudtam volna felfogni. Szóval nem arról van szó ki tud olvasni és ki nem, hanem arról, hogy ki mit ért az alatt amit ír!!!
Egyébként remélem valaki csinált közületek gazdaságossági számításokat és megvalósíthatósági tanulmányt. Kíváncsi lennék rá milyen forgalommal terveztetek, és ezt a forgalmat melyik jelenlegi reptértől akarjátok "elvenni". Mert a jelen gazdasági helyzetben nem hogy új forgalom nem lesz, hanem a már meglévő is csökkenni fog, mert Kínában már van olyan drága a munkaerő, hogy légi úton egyre kevesebb dolgot éri meg szállítani.

Provokat Úr 2012.09.25. 17:17:07

@milyen szép a Vértes, ó: Igen, arról beszélünk. Arról amelyik nyilvánvalóan nem egy 10 milliós ország minimális logisztikai kapacitással rendelkező eldugott sarkába tervezett cargo repteret ábrázol. Vagy ha igen, akkor valami elképesztő, kapitális méretű bukta lesz annak aki megépíti.
Ha már itt vagyunk, áruld el miért építene valaki teljesen új repteret, amikor több olyan is van az országban, amelyet lényegesen kisebb befektetéssel át lehetne alakítani? Mondjuk elég lenne egy-két épületet felhúzni Ferihegyen. Az igazán drága infrastruktúrára (kifutópálya, előtér, leszállást segítő rendszerek, légi irányítás, stb.) nem is kellene költeni. A jelenlegi forgalom bőven elbírna akár még 50 gépet is naponta. (nem mintha akár heti 3 teherszállító jönne Kínából)

gnme 2012.09.25. 17:19:46

@milyen szép a Vértes, ó: Pista a hibás!

google keresőbe: ilyenek a munkás emberek, kép

Secnir 2012.09.25. 20:26:25

@teglagyar4:
"Vesszen rozsa mihaly, vesszen az szdsz!"

sokáig méláztam azon, hogy honnan ez a gyűlölet (amivel a teljes blog.hu-t telenyomod), úgyhogy kénytelen voltam freudot leemelni a polcról.
naszóval rájöttem.
te is szdsz-es voltál, de egy szép napon ez a rózsa mihály, aki szintén szdsz-es azt mondta, hogy menj el gyűlésre reggel. te elmentél.
addig átment hozzád, és meghúzta anyut.
így volt?

Morcos Kartal (törölt) 2012.09.25. 20:30:47

"O.V. : - Akkor megint csak az a kérdés, hogy hol a beruházásra szánt pénz?"
Aranyapám, éppen focistadionokat építesz belőle, hogy basznád szájba kérlekalássan!

Legalább tudjuk hogy mennek itt a dolgok. Az azeri baltást szabadon kell engedni, de nem ám azért, mert Azerbajdzsán államkötvényt vásárolna, hanem mert Orbán haverjai már mennek is ki üzletelni Azerbajdzsánba. A reptár soha nem fog megépülni, de nem A ZEMBEREK meg a turizmus miatt, hanem mert Orbán haverjainak zavarná a a szórakozását.

A Varánusz blognak van igaza: nincsenek a kormánynak oligarchái, az oligarcháknak van kormányuk.

Mi meg magasról le vagyunk szarva a saját szülőhazánkban, ugye, Orbán?!

Bee-zony 2012.09.25. 21:01:03

Tehát az „agytrösztök” ötletelésének eredménye egy gazdaságilag életképtelen ötlet.
Tiszta szerencse, hogy ez idejében kiderült, és nem lett belőle olyan félkész dolog, mint pl. Bős(z)-Nagymaros, az Expo-Nixpo... vagy teljesen kész, de veszteséges.
Az is tiszta szerencse, hogy már hívásra sem jönnek a gyarmatosítók. Meg lett nyerve a gyarmatosítók elleni harc, amiért pl. Gandhi annyit küzdött.
Először is megfelelő oktatás kell ide, hogy aztán jól működő gazdasági rendszer lehessen, és ne „csővégi” megoldásokkal próbálkozzanak, amikor a cső végén akarják elkapni a kilőtt puskagolyót.

A továbbra is fennálló probléma az, hogy „Már mindent elkótyavetyéltek.” Csak alantas szolgálatok maradnak, és a következő epizód a „hét teve” bevezetése lesz, mert az a gazdasági érdek. Így teljesül be a nyirkai jóslat. Ugyanezen a kiárusító pályán maradva, mit adjunk még el, hogy legyen pénz? A lelkünket, és a magyarokat rabszolgának, a legsötétebb afrikai szinten és módon.
Életképes ország nem abból él, hogy kiárusítja a vagyonát, és a talpa alól a földet, hanem a termelésből, a termékek és szolgáltatások cseréjéből. Ha Magyarország terméke és szolgáltatása pl. a dubajkurvák, az meg már régen rossz. Olyan rosszak vagyunk agyilag és gazdaságilag, és olyan kibaszottul pénzéhesek, hogy a nők a saját testüket bocsátják áruba...
A teljes lezüllés végpontja pedig a polgárháború, a tisztítótűz, mint a legjobb eset a választékből.

A kulcs az oktatás, és az erkölcsi és szellemi színvonal. Magyarországon pedig nincs olyan oktatás, ami életképessé tesz. Aki ezt megteszi, az tényleg hányt pótol, és a legnagyobb szolgálatot teszi az országnak.
Addig is, amíg ez nincs, ott van az a kiinduló szint, hogy mosolyogj, és élj túl mindent. Egyébként pedig haladni kell, a szintekkel.
Máskülönben...
Ötven éves a blog, megírtunk ötvenezer bejegyzést, meghaltunk, hurrá, éljen.
A többiek még ennyi se, megírtunk ötvenezer hozzászólást, meghaltunk, hurrá, éljen.
A mennyiség nem kevés, „csak” a politikai-társadalmi szint.
Ezen a szinten maradni, és tovább nem lépni több mint bűn, hiba.
Miért nincs Magyarországon egy olyan párt, amelyre érdemes szavazni? Mert nem csinálta meg senki. Talán még azokat a megfelelő embereket sem, akikből állhatna egy ilyen párt.
Először hobbi, aztán lobbi, aztán párt. Hogy ez idő, energia, tervezés, tudás, pénz, odafigyelés, küzdelem és célirányosság? Az. De ennyi kell. Aki nem fektet be ennyit, az ne csodálkozzon, hogy az van, ami.

Törjön el a kezem, ha megint az aktuális napi szart kommentálom, ahelyett hogy felhívást tennék közzé arról, hogy mit és hogyan változtassunk meg ahhoz, hogy jobb legyen minden becsületes, nem bűnöző, és nem élősködő embernek, és hogy a bűnözőkből és élősködőkből minél kevesebb legyen.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.09.25. 21:33:09

@Transylvanianmixedgrill:

Itt írják:
www.nyugat.hu/tartalom/cikk/vati_repuloter_mezort_nyerges_simicska
"Az Országos Magyar Vadászkamara Vas megyei Szervezete segítségével megtudtuk"
+
a szocik is ezt nyomatták
mszp.hu/hirek/az_mszp_magara_vallalja_a_sarvari_akciot

cáfolatot meg nem olvastam sehol
se a Sárvári Mezőgazdasági Zrt.-től, se Gabikától

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.09.25. 21:42:12

@abrakadabra40:

Budapestét is tönkrevágta Ferihegy, ugye?
És más világvárosokban, turisztikai helyeken sincs reptér, ugye?
Ne beszéljünk már hülyeségeket...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.09.25. 22:02:52

@Dövan:

"szerető férj, gondos apa, nagy vadász, és harcos környezetvédő"

elprotector33 2012.09.25. 22:03:48

Vonyítanak majd a pokol tornácán eleget... Ott hazudni nem lehet...:P

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.09.25. 22:06:27

@Provokat Úr:

én úgy vettem ki, hogy nem szimpla cargoreptérről van szó, akarnak személyszállítást is

Provokat Úr 2012.09.26. 06:32:12

@laspalmas: Na igen, és majd ezrével repülnek az emberek egy olyan reptérre, ahonnan sehova máshova nem lehet repülni. Szánalmas elképzelés. Egy Magyarország méretű országnak bőven elég egy reptér. Nézd csak meg hogy vergődik még Ferihegy is.

Virág et. 2012.09.26. 06:59:24

@Provokat Úr: Semmi köze egy ország méretének a repterei számához. Az csak az utasok (tehát az igény) mértékétől függ. Az olyan turisztikai célpontok, mint pl. Kréta szigete, vagy ha már Görögország, akkor Santorini picike szigetecskéje is rendelkezik saját reptérrel. Nyilván a váti reptér nem Santorini, de ott van mellette Sárvár, ami a Balatonhoz mérhető turisztikai célpont. Ha nem nagyobb.
Például itt van KKE legnagyobb és legexkluzívabb ötcsillagos wellness szállodája is (szándékosan nem mondok nevet, ez itt nem a reklám helye). Aki járt már arrafelé, az tudja, hogy mindig tele van külföldiekkel. És ez csak egy a sok wellness szállodából Sárváron és környékén.

Meg talán nekünk itt a fogadó oldalon nem azt kéne mérlegelni, hogy miért NEM kell a többezer új munkahely. Ezt hadd mérlegelje a befektető, ha akarja.

Marcellusca 2012.09.26. 07:59:04

Neelégedetlenkeggyetekmán! :D
Vo't itten egis-es átadás.
50, azaz ötven új munkahelyet teremtettek.
Nem ölég az? Mi köllene még? :P

Kandeláber 2012.09.26. 08:12:02

Szóval Tahófalván nem lesz repülőtér, így nem özönlenek a turisták a festői nevenincs falvakba.
Azért csesztek el ezek ennél jóval nagyobb dolgokat, ettől momentán nem fogok rosszabbul aludni.

Provokat Úr 2012.09.26. 08:57:30

@Virág et.: Igazad van, meg nem is. Valóban nem a földrajzi méret határozza meg hány reptér kell, hanem az hányan utaznak oda. És nagyon jó, hogy felhoztad példának Krétát meg Santorinit. Ezeknek a helyeknek ugyanis ezért kell reptér, mert másképpen nagyon nehéz megközelíteni.
Egyébként finomítanék azon amit írtam, egy Magyarország méretű országnak egy olyan nagy reptérre van szüksége mint amilyet ide Vát-ra terveznek. Ha sikerülne fellendítenünk a turizmust, akkor kisebb gépek fogadására alkalmas reptérből talán (nagyon talán) fent lehetne tartani még párat (mint mondjuk az íreknél), de az is nagyon kétséges, mert nehezen lesz versenyképes a közúti közlekedéssel. Egy reptér önmagában ugyanis nem desztináció, ha odaérsz úgyis kocsiba/taxiba/buszba kell ülnöd, hogy eljuss a végcélodhoz. Az meg már szinte mindegy, hogy 30 percet utazol az autóban a közeli reptérről, vagy 150 percet egy kényelmes autóban Ferihegyről.
A Balaton jelen állapotában meg szerintem nem komoly turisztikai célpont, de ezt sajnos kevesen ismerik be. Vannak jó irányba mutató jelek, de még sokat kell fejleszteni, hogy akár csak megközelítse mondjuk a Garda-tó vonzerejét.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.09.26. 10:37:12

"Így már érthetők Orbán turizmustféltő szavai is: Nyergesék vadászati turizmusát valóban taccsra vágná a reptér..."

Tény, hogy egy reptér és környéke nem ideális vadászterület. De a terület eladásából lesz pénz. Ha van pénz, akkor bele is lehet fogni egy reptérhez kapcsolódó vállalkozásba, amiből megint csak lesz pénz. Új vadászterületet pedig lehetetlen volna venni?!?!?!

Lehet, hogy én gondolkodok túl logikusan, de hol itt a probléma?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.09.26. 10:53:17

@Kutchek:
Ez van, amikor rosszul sül el a dolog. De szerintem a szlovákoknak is megvolt a fülesük, hogy mi készül ott és gyanítom, hogy ott is megindult az ingatlanbiznisz.
Itt inkább csak a módszerekben lehettek különbségek.

Ráadásul ha már ilyen "kelet-kapuja" beruházás épült volna itt, annak hosszabb távon komolyabb anyagi előnyei lettek volna (pláne a bennfenteseknek), mint csak egy sima ingatlanbiznisz.
Ha tényleg a magyar fél ostobaságán/ a szlovák fél ravaszságán bukott el a beruházás, akkor azt kell mondjam, hogy Trianon sem hiába történt meg velünk anno.

Virág et. 2012.09.26. 11:15:57

@Provokat Úr: Santorinire a helyiek komppal érkeznek, a reptérnek csak turisztikai célja van. Mondhattam volna nem szigetes példát is, itt most a fontos tényező az utazók száma és igénye volt.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.09.26. 12:08:50

Semjén, Nyerges és Simicska magyar emberek, tehát a reptérépítés elmeszelése a magyar emberek érdekét szolgálja, aki pedig a reptérépítést támogatja, ezek szerint nemzetáruló strabagbérenc (leánykori nevén labanc).

Transylvanianmixedgrill 2012.09.26. 13:53:45

@laspalmas:

Köszi laspalmas, ez azért így már mindjárt más megvilágításba helyezi a dolgokat. ;)

Szóval kell egy kis csöndes zug az úri muriknak...

Transylvanianmixedgrill 2012.09.26. 14:03:50

@laspalmas:

Gabika azért nem cáfolt még, mert feltehetően most keresi a Vastagbőr Székházát, ami előtt összeránthat egy rendkívüli sajtótájékoztatót, és bejelenti, hogy a Fidesz teljes mellszélességgel kiáll a megtámadott, amúgy közfeladatokat ellátó Sárvári Mezőgazdasági Zrt. mellett. :D

Ironfist 2012.09.26. 14:08:42

@teglagyar4:
Kissé eltévesztetted az ajtót, fütyi, menj inkább a kurucinfóra, ott a többi, hozzád hasonló fotelhuszárral majd fröcsöghetsz együtt! Hajrá! :)

Nyuggervadász 2012.09.26. 19:27:59

@teglagyar4:
Mondd Dezső, elfelejtetted bevenni a gyógyszereidet?!? Tedd meg gyorsan, mert ilyen szétesett állapotban olyat is cselekedhetsz ( családon belüli erőszak), amire Harrach Péter elvtárs-úr azt mondja, hogy nem is létezik (összeférhetetlen a család "szent" fogalmával!).
@enpera:
Haver, neked mi a bajod Bajnaival? És mi miatt akarod eltakarítani a közéletből? Tán olvastad azt a cikket, mely szerint a fidesz Viktorunk -egyetlen- potenciális ellenfélének Bajnait tartja? Hát az az aljas, törvénytelen regisztrációs választási förmedvényük sem nyújt biztonságérzetet ennek a regnáló bandának?!?
@elprotector33:
"...,de vidéki és enrico72 menjen a jó kurva anyjába. :D " Maximálisan egyetértek veled, de én kiegészítem azzal, hogy a szeretett kormányukkal együtt!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.09.27. 19:40:45

A kínaiaknak a kalocsai repteret kéne megvenni, ha már cargo-repteret keresnek. A futópálya, gurulóutak megvannak, az ország közepén van, két kilométerre a dunától, 10-re az autópályától, a vasút konkrétan a reptérig megy...

Corry 2012.09.28. 19:53:30

www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/lazar-bankarok-es-bankok-magyarorszagon-foldet-nem-vehetnek-es-nem-szerezhetnek

Itt mondják azt is, hogy földet csak azok vehetnek akik megművelik.
Nincs itten spekulácija kérem, az már ki van irtva.
De azért vannak még akik egyenlőbbek, régen olvastam Orwellt ezek szerint...

lecsó kolbász (törölt) 2012.09.29. 09:48:47

@Belpo:
1 tényleg sok sósat evett
2 idegi gondok első jele
3 ő nyálazta végig az összes borítékot a konzultációs leveleknél
4 beindult az öreglányra

ketroot 2012.09.30. 14:42:59

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/gyilkos_szokesben/2300067/

Komolyan ilyen kretén ország nincs még egy! Sírjak vagy nevessek?

"Szeged – Országos elfogatóparancsot bocsátott ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bakony Róbert 47 éves elítélt ellen, akinek 2012. szeptember 29-én néhány órás eltávozását engedélyezte a szegedi büntetés-végrehajtási intézet, azonban oda a megadott határidőig nem tért vissza."

süti beállítások módosítása