Skip to content


       Szűrés lista

2011-ben túl jók voltunk, emiatt lett 2012 ilyen rossz

Megjöttek a számok:
"A KSH gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2012. negyedik negyedévében 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az információ, kommunikáció, valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett. A visszaesést alapvetően a mezőgazdaság és az ipar teljesítménycsökkenése okozta. A gazdaság teljesítménye 2012-ben 1,7 százalékkal csökkent."

A költségvetés tervezésekor létfontosságú, hogy a lehető legpontosabban számolják ki a GDP-változást, mert a bevételt és a kiadást ez alapján tervezik meg.

A Mandiner múlt héten remekül összeszedte, hogy a magyar gazdaság unortodox pápája az elmúlt években milyen GDP-növekedést jósolt, minden bizonnyal a turulmadarak röptéből.

2011. novemberében a 2012-es költségvetés elfogadása előtt például még 1,5%.os GDP-növekedéssel számoltak.

A +1,5 és a -1,7% között bizony 3,2% van, ami ugye alsó hangon is legalább 400 800 milliárd forint.


Számszerűsítve a Portfolio.hu ábráján ez így néz ki:
portfolio.hu.jpg

A régióban így szerepelünk:
portfolio.hu2.jpg
Nézzük, hogy kommentálta a siker eme újabb állomását a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Először jön a sikerpropagnda:

"A magyar gazdaság kettős arcot mutatott: míg a bruttó hazai termék csökkent, addig a foglalkoztatás továbbra is jelentősen bővült, s emellett a munkanélküliség is csökkenni tudott az év elejéhez képest. Az iparban fontos beruházások történtek, emellett a járműipar kapacitása folyamatosan bővül, amelynek hatása idén már érezhető lesz. A minimálbér és a nettó bérek emelkedtek, a családi adókedvezményben részesülők jelentős reálbér növekedést tapasztalhattak. Mindemellett a Kormánynak sikerült a költségvetés egyenlegét – a tavalyi többlet után – 3% alatt tartani, ami nemzetközi összevetésben is szinte példátlan siker."

Valószínűleg szentül meg vannak győződve, hogy tényleg nőttek a reálbérek, és nem értik, hogy miért nem nő a fogyasztás ..

A fejvakarós rész:
"A GDP alakulásának pontos okát még nem ismerjük, a részletes adatokat csak március 8-án publikálja a KSH. A visszaesés azonban minden valószínűség szerint az ipari és a mezőgazdasági termelésre vezethető vissza, azokra az ágazatokra, melyek 2011-ben jól teljesítettek, vagyis a bázishatás erős volt. Ezeken túl az ipar esetében az EU elhúzódó válsága miatti csökkenő export-megrendelések, utóbbi esetében az aszályos idő játszott főszerepet."

Túl jók voltak a 2011-es számok, ez itt a baj ... sajnos az időjárás "egyelőre" még kívül esik a NER fennhatóságán, így a kurva aszály kavart be a Kárpát-medence Meg Nem Értett Gazdasági Géniuszának a számaiba.

A végén pedig vissza a sikerhez és a nagy ígéretekhez:
"Az idei évben Magyarországon a gazdaság teljesítménye már növekedni fog. Ennek előjelei a pozitív beszerzési menedzser index adatokban, a javuló fogyasztói bizalomban és a felfutó ipari rendelésállomány adatokban már tetten érhetőek. Idén a növekedés ráadásul úgy térhet vissza, hogy az államháztartás pénzügyei rendben vannak, az adósság folyamatosan csökken és a foglalkoztatás is bővül. Magyarország piaci finanszírozása biztosított, ezt mutatja a kötvénykibocsátás sikere is, ez pedig erősíti a bizalmat az ország fundamentumai iránt, ami a beruházások emelkedéséhez vezethet. Ezt a kormányzat stratégiai megállapodásai és a véglegesített adóstruktúra is segíti."

Idén növekedni fog és kész!
A stratégai megállapodások színjátékok, a "véglegesített adóstruktúra" magyarul 12 új adó bevezetését jelenti, a fogyasztás még decemberben is csökkent, éppen tegnap derült ki, hogy az államadósság nem csökkent, hanem nőtt ...

Egy Malinál fejlettebb demokratikus országban nem lemond a miniszter, ha 3,2%-kal lövi mellé az éves GDP-t?

batman_robin_gdp.jpg

Az elrugaszkodás éve 2012!

kutya.gif

Címkék: válság ngm

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr875079985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Firk 2013.02.14. 22:49:08

@Kuviklacz: nyilván, aki nem ért egyet azzal, hogy a jelenlegi kormány hulye az csakis tájékozatlan bérltollnok lehet. Ez aztán a vita-színvonal. Én nem a szocikat bíráltam, hanem a létező összehasonlítási alapra világítottam rá. Ne a bőven 50 százalék alatti adóssagrátájú, a lakosságát sem eladósító, közben növekedéspárti Szlovákiával és Csehországgal vessétek már össze hazánkat (igen ők nem kúrták el)! Hanem azokkal, akik hasonló makrohelyzetből indultak. Jöttök itt a manyuppal stb-vel, Romaniában, Portugáliaban tudjátok mit és mennyit vettek el? Igen, velük kellene példálózni, ott irányít a kedvenceitek által annak idején kiszolgált, most meg áhított IMF, nem Pozsonyban és Prágában. Ott ugyanis nem MSZP-sek baszták el annak idején a jövőt...

Mérges 1234 2013.02.14. 22:49:13

@Firk:

Szimbolikus, szimbolikus, de mondok én valamit, amikor egesek nyomorgnak, amikor a párom 3 hónapja a szülés útán nem tudott lefürödni az egyik pesti klinikán, mert nem volt meegvíz, amikor a babó lapjára azt írták, hogy a hallásvizsgálat elmaradt a gép hibája miatt, akkor talán nem ez a legfontosabb, pláne, hogy tavaly mikor arra sétáltam még semmi komoly aja e volt a Kosuth térnek......

Nem a bűnözőket, megfeleő autóval kell üldözni, egy A7 luxus kupé semmiképen nem erre való, ahogyan az iphone sem.

A TEK egy igazi balfaszság.

Lehet gépjárművet venni, amúgy a rendőrségnek voltak korábban megerősített RS Octáviái, de lehet venni bármilyen más célszerű autót, mégegyszer mondom az A7-es luxus kupé neme rre való.

Indriq 2013.02.14. 22:51:29

Valamelyik narancshuszár mondja már el, hogy kb 3%-ot hogy lehet elszámolni egy országnál? Ez nem egy tekercs budipapír beosztása. Mekkora apparátus tudott ekkorát hibázni? Mi volt az a qrva nagy és váratlan dolog ami ennyire kiszámíthatatlan volt az elmúlt évben?
Tényleg nem látta előre mondjuk nyár végén senki, hogy az aszály bekavar?
3 költségvetést szokás/kell készíteni és még a pesszimista sincs köszönő viszonyban a valósággal..

Nyuggervadász 2013.02.14. 22:52:28

@Vidéki:
Hurrá! Itt a Vidéki! hosszú volt az eligazítás? ( Téma: miként kell megvédeni a szar, TÉNYLEGES adatokat, amelyekről be kell bizonyítani, hogy a számok ellenére, mi vagyunk a legsikeresebbek!)

Csak annyit kérdeznék, hogy az általad idézett Csaba László MOST kinek a (kilábalási) gazdasági programját készíti???? Hát, nem a fideszét, az biztos!

Mérges 1234 2013.02.14. 22:53:33

@Firk:

Amúgy meg nincs a jutalmazással semmi demagógia, a versenyszférában kurva ritka a 20-30 milliós prémium, de ha mégis van álltalában teljesítmény is van mögtte.

Ezek a jutalmak igenis komoly gondot okoznak, nem azt mondom, hogy ne legyen, de majd akkor ha a kórházban (Budapesten) lesz melegvíz, meg ha működik a hallás vizsgál készülék, akkor majd jusson erre is, meg esetleg a Kosuth térre.

Eze a dologk összefügnek ám, ez az ország azzal basszal el, hogy nem tudja felállítani a helyes prioritásokat, soha nem is tudta.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.14. 22:55:06

@Firk: Szép panelt fogalmaztak meg neked :) Eddig tartott az eligazítás? Ha 2014-ben megint nyer a Fidesz, akkor majd 2017-ben is ugyanezt fogod írni? Mármint azt, hogy a Gyurcsánybajnai a hibás? DDD
Meg az IMF? DDD
Meg a többi? DDD

Egyébként az IMF-re tudok példát, hogy kirántott országokat a sz@rból, én jelenleg is olyan országban élek, amelyiket anno az IMF meg a Világbank rántotta ki a sz@rból. Ja, itt TÉNYLEGESEN megfogadták az IMF tanácsait, nem csak látszatra. És azóta nagyon is ortodox gazdaságpolitikát követnek, aminek meg is van az eredménye a növekedésben.

Maradj inkább a TÉNYLEGES tündérmeséknél, inkább az való neked.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.14. 23:02:19

@Vidéki: Miért nem Lengyelországhoz (a mostanihoz és nem a Kaczinsky fivérek bohózatához) hasonlítod a magyar helyzetet??? Ja, ott normális gazdaságpolitika van mostanában, úgyhogy nem is lehet összehasonlítani? DDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.14. 23:05:29

@OvisAries: Pontosan. Így lenne fejlődés, ez lenne az egyetlen járható út. Csak ennek a magyarországi megvalósulásának a tárgyában vagyok nagyon pesszimista :(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.14. 23:10:46

@Vidéki: Svájc megfelel? DDD

Egyébként meg azért volt Magyarországon a legnagyobb arányú a svájci frank hitelezés, mert ott voltak a legnagyobb kamatkülönbségek az akkori kormány dilettáns gazdaságpolitikájából kifolyólag. A mostani kormány dilettáns gazdaságpolitikája következtében meg tartósan gyenge a forint, ezért magas a frank árfolyama.

Mérges 1234 2013.02.14. 23:13:59

@OvisAries:

Nem tudsz mit csinálni, aki Magyarországon él nem szólhat bele a folyamatokba, nincs semmilyen ráhatása. Sokaknak elegük van, de csak kisebb rosszat választhatnak.

HOgy miért van ez így azt nem tudom de így van. Nem emgváltoztatható a helyzet, a jelenelegi hatalmi elittel, a jelnlegi médiával nem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.14. 23:16:51

@Firk: Összehasonlításnak pl. Lengyelország megfelelne. Ott a Kaczinskyék jól elqrták a dolgokat, a következő kormány meg megjavította. Magyarországon meg a Gyurcsányék jól elqrták a dolgokat, a Fidesz meg tovább rontott rajta.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.14. 23:20:26

@Nyuggervadász: Én már előre megmondtam, hogy Vidéki hazaér, eszik, elolvassa az eligazítást a témára, és visszajön ide otthonról túlórázva :) Jó pénzt fizetnek ám a túlóráért, hülye lenne kihagyni :)

picur3ka 2013.02.14. 23:21:30

@Jani haverja:

Megin' le vagy maradva: soha semmilyen kulfoldi valuta nem allt a 'deviza'-hitelek mogott.

---------

"Egy Malinál fejlettebb demokratikus országban nem lemond a miniszter, ha 3,2%-kal lövi mellé az éves GDP-t?"

Ugye viccelsz? Mikor mondott le a miniszter, aki hamisitotta az egesz koltsegvetest, etc.?

----------

Az egeszeben:

Teljes csod lesz, kesz. Romakra nem lehet orszagot epiteni, ennyi. Olyan gazdasagi trukk nem letezik, kiveve, ha kiraboljuk az osszes egyeb orszagot.

agyamputáltak 2013.02.14. 23:24:31

@Firk: te nagyon el vagy tájolva. te vagy az egyszeri szavazó akinek be lehet mesélni bármit.
viszont attól még, hogy az mszp elbaszta, miért menti fel bármi a balfasz fideszt a további elkúrás alól??? ne gyere az elmúttnyócévvel mert unalmas. lassan már 3 eltelt a fidesz alatt.

agyamputáltak 2013.02.14. 23:25:03

@Vidéki: ennyire futja? :D elég szánalmas "magyarázkodás"

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.14. 23:26:53

@Mérges 1234: Magyarországon sajnos azért nincsen normális párt, mert nincs rá igény...
Nekem is elég nehéz volt ezt tudatosítani magamban, minden porcikám tiltakozott ellene anno, kerestem a lehetséges magyarázatokat, hogy hátha nem igaz mégsem ez a felismerés, de sajnos nem találtam :( Úgyhogy el kellett könyvelnem, hogy sajnos ez a magyar helyzet, aztán levontam a tanulságot, eljöttem onnan.

agyamputáltak 2013.02.14. 23:27:45

@Firk: neked is mondom, a fidesz közel kvázi 18!!! százalékponttal növelte GDP arányosan az államadósságot a 2010 évvégihez képest. a végleges számok tükrében ez lehet még nagyobb lesz. ezt is számold bele a nagy portugáliázásodba. IMF nélkül kúrták el. nem kicsit. nos?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.14. 23:31:21

@picur3ka: Te, ezt a Malis példát nem én hoztam fel. Csak szólok...

picur3ka 2013.02.14. 23:38:13

@Jani haverja:

Nem is mondtam. Csak ideztem Zerotol, jol elkulonitve, gondoltam en.

picur3ka 2013.02.14. 23:41:23

@agyamputáltak:

Tele vagyunk inaktivakkal: nyugdijasok, romak. Minden part, aki nyerni akar, ezeknek fog szolgalni. Teljes csod.

agyamputáltak 2013.02.14. 23:48:38

@Firk: bazmeg te balfasz, itt nem vettek el??? na menj te a picsába. igen ilyen színvonalon, ahogy írtam.

agyamputáltak 2013.02.14. 23:49:51

@picur3ka: a 2012-es év ennek a számszaki megerősítése volt

OvisAries 2013.02.14. 23:56:36

@Mérges 1234: hogynr szolhatnal bele! Demokracia van vagy mi nem?! A kisebbik rossz meg mindig kevesbe rossz mint a nagyobb. Egyebkent csak egy jo tanacsot adnek az eljovendo kormanyoknak: hozzanak megszorito intezkedeseket de NE hazudjanak! Es ne merjenek fenyegetni, elvenni a nyugdijpenzemet etc... Ja ez tobb volt mint egy...

MacChicken (törölt) 2013.02.15. 00:24:10

@Jani haverja: @agyamputáltak: En meg ugy latom, hogy teljesen felesleges lemenni a szintjukre. Persze engem is irritalnak es volt az az ido, amikor lealltam vitatkozni az ilyenekkel, de mar kinottem belole. Nincsen ertelme. Ok nagyon elkotelezettek valami irant, amit mi soha nem fogunk megerteni, mert gondolkozunk. Ugyanigy nem fogod elmagyarazni egy hivonek, hogy a katolikus egyhaz altal kepviselt dolgok, sot annak hierarchikus felepitese koszono viszonyban sincs azzal amit Jezus kepviselt. Nem kell elmagyarazni nekik, nem fog menni. Az ilyenek kihalnak maguktol, mert eletkeptelen letformak. Teret vesztenek, eltunnek majd. Persze kepletesen. Tiz ev mulva mar orbanra sem fognak emlekezni, valami mas irant lesznek elkotelezettek es azt fogjak szajkozni.
Nem fogjak fel, hogy nem a vilag van ellenuk, hanem ok vannak felhergelve minden es mindenki ellen. Nem veszik eszre, hogy egy fal epul az orszag korul, ami nem oket hivatott vedeni, hanem orban jatszoteret. Nem ertik, hogy mit jelent az allamkotvenyek kibocsajtasa 5%-os kamattal, hogy azt majd amit most orbanek felvesznek ilyen feltetelekkel, majd a gyerekeiknek kell visszafizetniuk. Persze ha lesz mibol, mert munkahely es gazdasag az nincsen.
Annak volt igaza aki azt mondta, hogy a baloldalnak nem is szabadna indulnia a valasztasokon jovore. Ha nem indulnak, a fidesz nyer, nem lesz ellenfel. Nem lesz ellenseg ami ellen hergelhetok lesznek ezek az agymosottak. Orbanek rezsimje pozitivat nem mond, mindig arrogans es tamad. Gogos volt ellenzekben is, most is egy ontelt szarzsak aki nem a sajat pozitivumaival, hanem masokra kopott negativumokkal vonzza az erre vevoket. Ha nyerne kis tobbseggel valamelyik baloldali part, mi lenne? Orbanek sleppjevel van tele minden, a kormanyzas lehetetlen lenne, allandoan a szavazatokat szamoltatnak ujra, hidakat foglalnanak, stb. Oket vagy el kell taposni teljesen, vagy hagyni kell, hogy a sajat szarjukba fulladjanak bele. A kartyavar inog, naponta 2-5 forinttal valtozik a forint arfolyama az euroval szemben. Egyszer kap egy lokest valami kulso hatasra es vege mindennek. Akkor ezek futni fognak, belefulladnak a szarba, mert nem lesz olyan ember aki rajuk szavazna. Akkor kell lepni majd.
Orban vitara sem all ki Bajnaival. O ugy gondolja, hogy minden es mindenki felett all. Majd remeljuk lesz ra alkalma egy utolso pillantast vetni fentrol a lampabura alol a tomegre, mielott kirugjak a laba alol a letrat.

picur3ka 2013.02.15. 00:49:40

@OvisAries:

Ez reklamtabla anyag. Sajnos, Izrael meg az Eu meg a Us felvasarol bennunket....

vallatas 2013.02.15. 00:49:44

szerintem nincs itt semmi esély a szebb jövőre, nézzük csak meg mennyien mentek el szavazni a Fideszre, és most egyik sem basz oda a Viktorék asztalára, hogy bazdmeg nem ezért szavaztam rád, csinálj már valami a kurva életbe, most miért szarsz le minket, miért hitegetsz minket baromságokkal, tündérmesékkel... de a szomorú az, hogy fél millióan voltak a birkameneten nem is olyan régen... tehát úgy tűnik az utcán tényleg ennyi hülye jöhet veled szembe, akik nem tudnak kettőig gondolkodni, igazán elképesztő, és mi vagyunk az a nemzet ami a világ közepének képzeli magát, de miért is? mert milliók éheznek? a politikusaink megrabolnak? baromságokkal áltatnak? és ezt mi mind hagyjuk? De bazdmeg a német a hülye, meg a többi akik birkák!
Következmények nélküli ország komolyan, de legalább nem vagyunk gyarmat, csak saját honfitársaink rabolnak ki, és ehhez az ország fele még tapsol is.... mert annyira ostoba állat!

picur3ka 2013.02.15. 00:51:45

@MacChicken:

En meg ugy latom, hogy tanulja meg az 'enter' billentyu hasznalatat.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 00:55:32

@MacChicken: Hát azon már én is gondolkodtam, hogy lehet, hogy jobb lenne Magyarországnak hosszú távon, ha még egyszer nyernének a Vitátorék. Mert akkor tényleg nagyon hamar teljesen padlóra kerülne az ország, aztán a romok eltakarítása után lehetne építkezni.

Van egy az USA-ban élő haverom, az már 2006 előtt is a Jobbiknak drukkolt ugyanilyen megfontolásból, merthogy akkor pillanatok alatt tönkrevágták volna az országot, és nem lett volna ez a lassú agónia. Neki lett igaza.

Viszont felelősségrevonásról ne is álmodj, előbb elmenekülnek ezek is, meg a másikak is. Maximum a kishalakat lehet elkapni, mint a Zuschlag volt, meg amilyen a Zsiga Marci lesz.

picur3ka 2013.02.15. 00:55:59

@vallatas:

"szavazni a Fideszre, és most egyik sem basz oda a Viktorék asztalára, hogy bazdmeg nem ezért szavaztam rád, csinálj már valami a kurva életbe"

Azt csinaljak, ami a programjukban volt. Ez valoszinuleg elkerulte a figyelmedet.

vallatas 2013.02.15. 00:56:56

@Jani haverja:
Akkor szavazzunk a Jobbikra?
De azok bazdmeg körbebetonoznák az országot senki se ki, se be azért az kurva kockázatos.

vallatas 2013.02.15. 00:59:38

@picur3ka:
Igen?
programjukban volt nem rég az éhező honfitársainkat cinikus megjegyzés mellett kiröhögni komolyan?
Programjuk volt az elszámoltatás? kit is számoltattak el? kacagok bazdmeg a nevetéstől, mennyi pénz is ment el az elszámoltató bizottságra? őket is el kéne számoltatni, hogy mi a jó atyaúristent csináltak eddig...
Programjukban volt a recesszió?
Egyébként meg a lófaszt, annyi programjuk volt, hogy a jelenlegi kormány takarodj, most mi jövünk és kurva jó lesz minden nem lesz több megszorítás, ennek ellenére több megszorítás van mint a szocik alatt, csak most átszervezésnek nevezik.
Ja és gecire fogy a magyar, biztos erre is ígéretet tettek. Ho

vallatas 2013.02.15. 01:03:27

@picur3ka:
egyébként meg te is elmehetsz a büdös picsába, ha tapsolsz a magyar nyomorságon, téged biztos fizetnek, hogy ilyen baromságokat kommentelj, de hidd el mások nyomorognak itt ebben a kis hazában, akár milyen elképzelhetetlen, de tudom te is 47000 forintból élsz mint Zsiga apád...
azt a suhan parasztot is, hogy meg lehet annyiból élni, arra is szakadjon valami rá, mondjuk egy villamos.

picur3ka 2013.02.15. 01:04:33

@vallatas:

Zsidokat elszamoltatni nem lehet, te szerencsetlen! Ezt te valaha almodtad? Nem vagy normalis!

Rasszkartyajuk van bunozesre, jogilag engedett, szarmazas szerint.

Ne rohogtess!

picur3ka 2013.02.15. 01:06:12

@vallatas:

Hol tapsoltam, te gyuloletre generalt egyen?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 01:06:50

@vallatas: Egyébként erről a "nem leszünk gyarmat" szlogenről mindig az jut eszembe, hogy Magyarország még akkor is jobban járna, hogy ha pl Németország, vagy az USA ténylegesen gyarmatosítaná. :) Mosoly jelet írtam, de ennek ellenére komolyan gondolom. Meg lehet nézni a világon a még meglévő gyarmatok életszínvonalát, és azokét az országokét is, amelyek az utóbbi 60-70 évben "szabadultak fel a gyarmati sorból", aztán meg az unortodox gazdaságpolitika rögös útjára léptek...

Valaki máshol írta, hogy rá kéne venni ezeket a hülye Viktorékat, hogy üzenjenek már hadat mondjuk az USA-nak, aztán már csak a megszállást kell megvárni, gyorsan megadni magát Magyarországnak, és egyből normálisabb világ lenne :)

vallatas 2013.02.15. 01:07:45

@picur3ka:
már megint jössz a kibaszott zsidó kártyáddal, akkor nevezd meg, hogy kik ők, ne általánosíts!
Seszták, Budai, Simicska, Nyerges, Pintér, Zsiga...... ők meg tündérek, az országjótevői mi?
Mind1, komolyan reménytelen, mennyetek ki és védjétek meg Orbánt a birkamenettel, és majd a meleg szavai ételt varázsolnak az asztalaitokra....
csak ne felejtsétek el, hogy az a fél millió úgy kap, hogy közben a többi éhen hal....

vallatas 2013.02.15. 01:10:32

@Jani haverja:
ez az ő szemétdombjuk ahol 10 millió embert rabolnak ki, éheztetnek, vezetnek meg, és közben az a kurva szomorú, hogy rengeteg birka még tapsol is nekik....
Viktor és a háború hát megnézném, hogy mivel menne hadba? A7-es AUDI-ból mondjuk van már egy pár száz :)))) luxus limuzinnal bűnüldözés....

picur3ka 2013.02.15. 01:14:34

@vallatas:

Figyelj, te szerencsetlen hulye! Az egesz kommunista mozgalom zsidok. Megnevezni nem kell, mind. Semmi altalanositas nincs ebben, tenyszeru.

Semmit nem beszeltem tunderekrol, annyit mondok: az egyik kevesbe rossz, mint a masik.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 01:17:00

@vallatas:
"luxus limuzinnal bűnüldözés.... "
Hát persze, merthogy meg kell adni a rendőrség tekintélyét... :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 01:18:01

@Jani haverja: Illetve bocsánat, a TEK tekintélyét. :)

Zedder 2013.02.15. 08:03:53

@picur3ka: "Megin' le vagy maradva: soha semmilyen kulfoldi valuta nem allt a 'deviza'-hitelek mogott."

Igen, és ezt ki mondja? Nyilván megérte a banknak egy forinthitelt kihelyeznie 5%-os kamaton CHF-ba csomagolva, amikor ugyanazt megtehette volna forintalapon 15%-on... TE tényleg ennyire hülye vagy?

"Azt csinaljak, ami a programjukban volt. Ez valoszinuleg elkerulte a figyelmedet. "

Akkor gondolom be is tudsz linkelni néhány scannelt képet a "programról". 2010-ben már csak volt, aki gyűjtögette ezeket a szórólapokat!

Mert én csak egy biankó lapra emlékszem, amit 53%-nyi szavazó teljes kábulatban aláírt.

Zedder 2013.02.15. 08:05:52

@Jani haverja: na ez az új rendőrségi autóbeszerzés is teljes mértékben lefesti hazánk állapotát. 100 lóerős utcai kis ötajtós lófaszok? Oszt az mire lesz majd jó? Rendőrautónak egy vicc!

Na EZ egy rendőrautó: www.ford.com/fordpoliceinterceptor/

fabijoe 2013.02.15. 08:34:57

"Ha az idióta NGM miniszter marad, vagy ha ráültetik a devizatartalékra ????"
Ne tessék elfelejteni, ez az idióta csak a jobb keze egy másiknak, és semmit nem tesz annak utasítása és/vagy tudta nélkül. Ez olyan, mintha dömpert szidnád, mert árokba borította a rakományt. Volt a fülkéjében egy vezető is, aki a kormányt rángatta.

MacChicken (törölt) 2013.02.15. 09:01:30

@picur3ka: Legkozelebb majd szerkesztek bele kepeket is, hogy te is megertsd. Ha szovegertesi problemaid vannak, nem birod az osszetett mondatokat ertelmezni (az egyszerueket sem, mert amit nekem irtal az sem ertelmes), akkor tudom ajanlani az altalanos iskola also osztalyait.
De a kedvedert ezentul mindig fogok entert utni minden mondat utan es egyszerubben fogok fogalmazni.

Vidéki 2013.02.15. 09:04:54

@Mérges 1234:

Írod: "De a jelenlegi gazdaságpolitika nem kinál kiutat, csak hamis győzelmi jelentéseket nyomat, ebből bizony baj lesz.

Kérdezem hol a megoldás, hogyan tovább?"

A nagy költő írta: „Minden Demoszthenesznél szebben beszél a tett.”

"Hétszázmilliárdos kötvénykibocsátás - a kockázatkeresésben kell bízni"
2013. 2. 12. 20:05|Utolsó módosítás: 2013. 2. 13. 09:29|Pénzügy » Pénzügyi Hírek

Magyarország 3,25 milliárd dollár (709 milliárd forint) értékben bocsátott ki devizakötvényt öt- és tízéves lejárattal - közölte kedden az IFR pénzügyi adatszolgáltatóra hivatkozva a Reuters hírügynökség.

Aki nem csak a szépre szeret emlékezni, emlékezhet arra, hogy 2008-ban amikor a szoclibek kormányoztak , a kutya se vette a magyar állampapírokat, akármilyen magas hozamokat fizettek volna.

Ezt a helyzetet nem kellene az akkori vezetés erényének tekinteni!

2009 márciusában ugyanis nemhogy magas kamatokkal, de semmilyennel sem lehetett érdemi nagyságban magyar állampapírokat eladni.

A 2008 szeptember végén befagyott állampapírpiacon 2009 első felében például mindössze 29,5 milliárdnyi 5 éves papírt "ment el", abból is 20 milliárd májusban és júniusban.

Tehát 2008 szeptemberétől 2009 májusig mindössze 9,5 milliárdnyi 5 éves papírt sikerült elsózni!

Ez a mostani hatalmas, sikeres, kedvező kamatozású dollárkötvény eladás nem kormánypropaganda következménye,

hanem olyan nagy pénzek felett döntési joggal rendelkező földi halandók döntése,

akik valamiféle racionális okból ma sokkal kedvezőbbnek, sokkal kevésbé kockázatosnak ítélik meg Magyarország helyzetét, mint 2008 végén és 2009 első felében.

Azt írta az újság, hogy Csehország éppen a közelmúltban, tavaly októberben értékesített 750 millió eurónyi kötvényt 3,875 %-os hozammal.

Csehország kötvényeihez képest nekünk kevesebb, mint 1 % többlethozamot kell fizetnünk, noha a hitelminősítői besorolások alapján Csehország hozzánk képest a csúcson áll.

El kellene gondolkodni azon is, hogy ha igaz lenne az,

miszerint az IMF kamat kedvezőbb lett volna,

akkor Csehország miért nem választotta inkább az IMF hitelét az euró kötvény kibocsájtása helyett?

Ezek a fejlemények arra mutatnak, hogy ma kedvezőbb a helyzetünk, mint a szoclib kormányzás utolsó éveiben.

Ezért ne veszítsd el optimizmusodat.

zrobasé 2013.02.15. 09:12:54

@Vidéki: de érdekes... egy poszttal korábban is előhozakodtál a csehekkel, utánna meg azt mondtad, hogy ne hasonlitsuk össze őket magunkkal, mert más a helyzet...

ejj,ejj, vidéki-agricola-nyugdijas tanár elvtárs, ilyen rövid a memóriád ?

esetleg hangoljátok már össze ott,nálatok, a propaganda-osztályon, hogy ki,mikor,milyen hozzászólást foganasitott már, mert igy hamar lebuktok, hazudósok :)

eszkep,enrico merre van ?

rendezzetek már egy igazi chattalálkozót...csak pár szobába kellene bekopogni a hivatalban :D

te kis Finkelstein-Birnbaum féle gyülöletpropagandista kreatura...

és egy Petőfi idézet :

" a kurva anyád"

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.15. 09:13:46

pedig az időjárás a hibás, mert aszály volt.
2013ban meg az időjárás lesz a hibás, mert egész februárban, januárban esett a hó, meg az eső és sok lesz a csapadék.

Jó ez az időjárás, hogy amolyan van sapka, nincs sapka alapon mindig lehet rá hivatkozni... :S:S

MacChicken (törölt) 2013.02.15. 09:15:37

@Jani haverja: Egy hirtelen felindulasbol csoportosan elkovetett kotel altali lincselest en nem neveznek elszamoltatasnak. :) Ha elszamoltatas van, abbol kibujnak, ahogy kibujt eddig a kishalakat kiveve mindenki. Viszont a hurokbol kibujni nehez es into pelda lehetne a kovetkezo politikus generacionak. Most nyomok egy entert, mert @picur3ka: egyebkent nem erti...

En ajanlanam orbaneknak a Mussoilinirol keszult utolso kepeket tanulmanyozasra, melyeken az utcan log a haverokkal. (Figyelj @picur3ka:, ismet enter jon.)

Egyebkent nem kivanom senki halalat, de orbanek maguknak fogjak kiharcolni, hogy az igazi rendszervaltas megtortenjen, mint megtortent Romaniaban. Azt hiszik, hogy az erotlen tuntetesek azert vannak, mert az emberek szamara erdektelenek ezek a megmozdulasok. A jobboldalinak nevezett focihulliganok kitomboltak magukat, romboltak aztan elmentek haza. Viszont az a reteg akit orbanek baszogatnak es nem hagynak elni gyujti magaban az indulatokat, nem megy el a megmozdulasokra, de robbanni fog. Egyszer fognak kimenni, de az csunya lesz.

Vidéki 2013.02.15. 09:15:49

@Jani haverja:

Nagy mellébeszélő vagy, de még nőni fogsz!

Írod: " A mostani kormány dilettáns gazdaságpolitikája következtében meg tartósan gyenge a forint, ezért magas a frank árfolyama."

A svájci frank hatalmas mértékben erősödött az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva is.

A te pihent albán propagandista agyad ezt is a magyar kormány számlájára írja!

toportyánzsóti 2013.02.15. 09:18:47

@Vidéki: Tudod már mikor szüntél meg gondolkodó lény lenni,embernek már nem nevezhetőek az angyali oldal szektatagjai,HAHA.

Vidéki 2013.02.15. 09:20:26

@MacChicken:

"Egyszer fognak kimenni, de az csunya lesz. Egy hirtelen felindulasbol csoportosan elkovetett kotel altali lincselest en nem neveznek elszamoltatasnak. :) Ha elszamoltatas van, abbol kibujnak, ahogy kibujt eddig a kishalakat kiveve mindenki. Viszont a hurokbol kibujni nehez es into pelda lehetne a kovetkezo politikus generacionak"

Erről álmodik a szadista, aki már nagyon szeretné eljátszani a hóhér szerepét!

MacChicken (törölt) 2013.02.15. 09:24:07

@Vidéki: Latom ti @picur3ka: -val egy helyre jartatok iskolaba. Egyutt vegeztetek el mind a negy osztalyt, ami nektek kettotoknek kozosen van osszesen.
Ezt abbol sikerult leszurnom, hogy a hatalmas allampapireladasokat te sikerkent eled meg es sokszor nyomsz entert.
Ne felejtsd el, hogy az allampapirokat: 1. devizaban adta el a kormany es majd abban is kell visszafizetni (nem nekik), de kozben folyamatosan kopkodik azokat, akik eladositottak a lakossagot devizaban 2. ketszer akkora a kamata meg most is, mint mas hitelnek amit kaphatott volna az orszag.
Amit te sikerkent konyvelsz el az nem mas, mint a HITEL szo mas kontosbe bujtatasa, hogy a seggfejek, mint amilyen te is vagy elhiggyek, hogy ez nagyon jo az orszagnak. Egyebkent arra nem vagy kivancsi, hogy mire is fogjak forditani az igy felvett hitelt? Engem ez is erdekelne, de nem hiszem, hogy meg fogjuk tudni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 09:24:14

@Vidéki: Valamennyit erősödött, de a devizahiteleseknek nem ez a baja. Attól nem lenne soknak a háromszorosa, de a többieknek is minimum a kétszerese a törlesztőrészlet, hanem csak kicsit magasabb, de még mindig olcsóbb, mint a forinthitel.

A törlesztőrészlet azért ment nagyon magasra, mert egyrészt az Euróhoz képest is nagyon lement a forint árfolyama, másrészt pedig Magyarország nagyon kockázatos ország lett, és meg kell fizetni a kamatprémiumot.

Úgyhogy itt te hazudsz, te terelsz, nem én.

zrobasé 2013.02.15. 09:24:52

@Vidéki:

"Erről álmodik a szadista, aki már nagyon szeretné eljátszani a hóhér szerepét! "

mondod te ezt, te, aki nem is oly rég egy kommentelőtársunk halálát kivántad, csak mert más volt a véleménye, mint neked...

ajánlom a tükröt, te kis senkiházi...

Vidéki 2013.02.15. 09:25:22

@doggfather:

Írod maró gúnnyal. "pedig az időjárás a hibás, mert aszály volt."

A „Vidám Vásár” című egykori szovjet operett film jól kifejezte a „tömegek” akkori életérzését.

Gyönyörűszép szovjet kolhozparasztasszonyok takarították be a bőséges búzatermést és kirobbanó optimizmussal és boldogsággal énekelték:

„Úgy határoztunk, hogy hozzon,

A mező bő termést”:

MacChicken (törölt) 2013.02.15. 09:25:38

@Vidéki: Nem vagyok szadista, csak realista. Te viszont szimplan hulye vagy.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.15. 09:51:51

@Vidéki:
"Miért mazsolázgatsz a hozzászólásaimból?"

Na, ha már átköltöztél ide, a téma és a hozzászólásod viszont ugyanaz, akkor itt is megkérdezem:

Miért a csehekkel példálózol, miért nem a románokkal vagy a szerbekkel?
hvg.hu/gazdasag/20130214_Nalunk_olcsobban_adott_el_dollarkotvenyt

2008. szeptemberétől 2009. májusáig a bankpiacon gyakorlatilag minden annyit ért, mint a száraz kutyaszar, nem csak a magyar állampapírokat nem vették, hanem leginkább semmit. Azt a helyzetet valóban nem kéne az akkori kormányzat erényének tekinteni, de talán akkor a mostani kormányzat erényének se tekintsük a -1,7% GDP-t, ami még az aszályhatás nélkül is -0,7%, bármennyire is hanyatlik a nyugat.

Milyen szerencse, hogy itt vagy nekünk te, aki arra tekint erényként, hogy a Fidesz kommunikációs stratégájának, Finkelstein érdekkörének a zsebét sikerült jó vastagon kitömni a magasabb kamatból eredő többlethozammal. Aki biztosan teljesen önzetlenül segédkezett a kötvénykibocsájtásban...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.15. 09:57:21

@MacChicken:
"Egyebkent arra nem vagy kivancsi, hogy mire is fogjak forditani az igy felvett hitelt? Engem ez is erdekelne, de nem hiszem, hogy meg fogjuk tudni."

De, megtudtuk. Kiváltják vele azokat az (alacsonyabb kamatú), részben IMF-hiteleket, amik idén járnak le. Ez a 3,2 milliárd dollár is csak a fele az idei törlesztésnek, úgyhogy lesz még ilyen idén.

Marcellusca 2013.02.15. 10:08:56

Úgy vettem észre, hogy még a kérdés feltevői is elsikkadtak a válasz elmaradásán. :)
Miszerint, miért nem (szavazhatnának) szólhatnának bele a dolgainkba a (jelenleg) külföldön dolgozó, magyarországi lakhellyel rendelkező állampolgárok, ha megtehetik a határon túli magyarok?

Azon nem lepődöm meg, hogy a droidok "elsikkadtak" ezen kérdés felett. :)

@doggfather: Mint már említették, Hofi nem csak örök, de egyre inkább aktuális is.
Úgyhogy egy idézet tőle: "A magyar mezőgazdaságnak 4 ellensége van. A tavasz, a nyár, az ősz meg a tél."

Marcellusca 2013.02.15. 10:15:45

Az is bekaphattya, aki szóbaáll Vidéki/Balibgezcyk/picur3ka/Firk/MetroGoldwinMayer/Enrico és egyéb nick-kel rendelkező agyhalott, fizetett, egybites, naridroid trollokkal!
:DDDDDDDDDDDDD

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.15. 10:34:12

@Marcellusca:
Feliratkozhatsz Ironfist mellé, ő is mindig ezzel jön:). Csak azt felejtitek el, hogy nélkülük rövid úton halnának be a kommentek, másrészt kellenek is ide örök mementőként arról, hogy miért nem érdemes a Fidesz vonzáskörzetében túl sokáig lenni:). Mondjuk Geczyk tevékenységéről nem tudok nyilatkozni, ő már egy ideje szűrőn van nálam:), Enrico mostanában ritka madár errefelé, a többiek nem érdekelnek, Vidékit viszont unaloműzőnek, keresztrejtvény helyett használom, arra egyébként jó:).

Vidéki 2013.02.15. 10:36:47

@Jani haverja:

Írod? (A svájci frank a dollárhoz és az euróhoz képest) „Valamennyit erősödött, de a devizahiteleseknek nem ez a baja.”

2006 februárjában 1 eurót 1.565 svájci frankért lehetett megvenni.
2013 februárjában 1 dollárt 1.231 svájci frankért lehetett megvenni.
2006 februárjában 1 dollárt 1.305851 svájci frankért lehetett megvenni.
2013 februárjában 1 dollárt 0.914112 svájci frankért lehetett megvenni.
( Forrás:
Exchange Rate Average (US Dollar, Swiss Franc) - X-Rates
www.x-rates.com)

A dollárhoz viszonyított 43 %-os drágulás és az euróhoz viszonyított 27 %-os drágulás egy albán propagandista albán kecskesajton hizlalt agyában alig több a semminél, csak valamennyi, „de a devizahiteleseknek nem ez a baja.”

A valósághoz még hozzátartozik, hogy a magyarországi leánybankok a svájci frankot nem a szabad piacon szerezték be olcsóbban, hanem külföldi anyabankjaiktól szerezték be sokkal drágábban és fizettették meg a hitelt felvevőkkel.

Milyen szerződéseket kötöttek ügyfeleikkel a magyarországi, külföldiek által tulajdonolt bankok?

„Áttanulmányozva a szerződések szövegét, a törlesztőrészletek emelése nem volt jogszerű.
Én tagja vagyok a New York-i ügyvédi kamarának, de mivel nem vagyok tagja a magyarnak, nem akarok a magyar jogról véleményt alkotni.
Nem ismerek azonban olyan jogrendszert, amely szerződésnek minősít egy megállapodást, amelyben az egyik fél mondja meg időről időre, saját kénye-kedve szerint a másik fél szerződési kötelezettségeit.
Ilyen nincs. A római jog óta ez példátlan dolog. „
(OrangeOrder orangeorder.blog.hu 2011. december 7. 23:42 mandiner) l

Marcellusca 2013.02.15. 10:40:27

@Rufus78: OK, OK. :)
Csak az a baj, hogy leálltok velük vitatkozni, megpróbáljátok meggyőzni őket (ami teljes képtelenség), egyetlen cáfolat helyett.
Tudom, tudom, mindig jönnek újabb f@szsággal, de egy idő után már uncsi a küzdelmetek (is). :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.15. 10:48:11

@Vidéki:
"Milyen szerződéseket kötöttek ügyfeleikkel a magyarországi, külföldiek által tulajdonolt bankok?"
"Nem ismerek azonban olyan jogrendszert, amely szerződésnek minősít egy megállapodást, amelyben az egyik fél mondja meg időről időre, saját kénye-kedve szerint a másik fél szerződési kötelezettségeit.
Ilyen nincs. A római jog óta ez példátlan dolog."

Micsoda szerencse neked, hogy a szinte hetente változó (adó)törvények, a Bankszövetséggel kötött, majd folyamatosan felrúgott kormányzati megállapodások és a széljárásnál is gyorsabban változó IMF-kommunikáció fényében ez már nem is annyira példátlan, ugye... Igen, egy ország kormányfőjének szava, de legalábbis a kormányzati képviselők által aláírt, esetenként törvényben foglalt kötelezettségeik többet szoktak jelenteni, mint egy nedves WC-papír. Micsoda kurva nagy sikere az Orbán-kormánynak, hogy ezt a meggyőződést következetes és kitartó munkával sikerült lerombolni az üzleti partnereiben...

zrobasé 2013.02.15. 10:51:03

@Vidéki: hazudsz

egyszer azt irod, hogy a gyurcsány-bajnai-simor trió tehet a devizahitelekről

egyszer meg azt, hogy a devizahiteleket az emberek vették fel, nem lehet ezt a kormány nyakába varrni

ezzel a hazug szájjal csókolod a feleséged ?

ezzel a hazug szájjal adsz jóéjtpuszit a gyerekeid homlokára este ?

ajánlom még, hogy tanuld meg : idézőjel : shift+2
kérdőjel : ?

igazán megtanulhatnád már ezt, ha már a mi pénzünkból hizol, te kis senkiházi,hazug,gyilkosösztönú alantas nullaember

"a kurva anyád"

zrobasé 2013.02.15. 10:52:42

@Marcellusca: tudod ez olyan, hogy néha meg kell simogatni a hülyegyerek buksiját :)

meg hadd dolgozzanak már meg a fizetésükért, amit ugye a mi adónkból kapnak :)

zrobasé 2013.02.15. 10:54:50

@Vidéki:
Irod (figyelj, ide idézőjel kell, és nem kérdőjel, te kis hülyegyerek) "albán propagandista albán kecskesajton hizlalt agyában"

vegyél vissza élősködő, ha nem tetszik, hogy ő onnan ir, akkor ugye az se tetszik neked, hogy a külhoni magyarok meg szavazati jogot kaptak ?!

na, erre válaszolj, te fizetett Finkelstein-Birnbaum féle gyülöletfröcsögö propagandista emberutánzat !

Vidéki 2013.02.15. 10:55:40

@Rufus78:

Írod: „De, megtudtuk. Kiváltják vele azokat az (alacsonyabb kamatú), részben IMF-hiteleket, amik idén járnak le.”

A hír az EU-IMF hitellel kapcsolatban a www.metropol.hu híroldalon olvasható:

"A 20 milliárd eurós IMF-hitel kamata 5-6 százalék
(MTI
2008-10-29 16:09)

Az IMF, az Európai Unió és a Világbank által összeállított 20 milliárd euró összegű hitelkeretet 2010. március végéig hívhatja le a magyar kormány, a készenléti díj éves szinten 0,25 százalék, kamata 5-6 százalék,a visszafizetés futamideje 3-5 év ,

jelentette be Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke azon a szerdai tájékoztatón, ahol ismertették a pénzügyi mentőcsomag részleteit."

A mostani dollárkötvények kamatai nem kedvezőtlenebbek Simornak a 2008-as EU-IMF hitellel kapcsolatban közölt adatainál:

Az irányadó 5 és 10 éves dolláralapú államkötvényekhez képest mért 340, illetve 345 bázispontos hozam felárak azt jelentik, hogy dollár alapon rendre
4,25 százalékos,

illetve 5,45 százalékos

hozamszint mellett tudott forráshoz jutni a magyar állam, ami 25, illetve 55 bázisponttal alacsonyabb felár, mint amit a vártak elemzők, írja a portfolio.hu.

Arany János írta Atilláról („Isten ostoráról”) Keveháza című eposzában.

„„Mit ő kiad, mit ő beszél,

Nem tréfaszó, nem puszta szél”!

Ha hiszel Simor Andrásnak, aki szavahihetőség szempontjából összehasonlítható „Isten ostorával”, és aki 2008 október végén azt állította a frissen felvett EU-IMF hitelről, hogy „20 milliárd euró összegű hitelkeretet 2010. március végéig hívhatja le a magyar kormány, a készenléti díj éves szinten 0,25 százalék, kamata 5-6 százalék,a visszafizetés futamideje 3-5 év „
Akkor ne állíts olyant, miszerint , „Kiváltják vele azokat az (alacsonyabb kamatú), részben IMF-hiteleket, amik idén járnak le.”

zrobasé 2013.02.15. 11:04:59

@Vidéki: hazudsz

egyszer azt irod, hogy a gyurcsány-bajnai-simor trió tehet a devizahitelekről

egyszer meg azt, hogy a devizahiteleket az emberek vették fel, nem lehet ezt a kormány nyakába varrni

ezzel a hazug szájjal csókolod a feleséged ?

ezzel a hazug szájjal adsz jóéjtpuszit a gyerekeid homlokára este ?

ajánlom még, hogy tanuld meg : idézőjel : shift+2
kérdőjel : ?

igazán megtanulhatnád már ezt, ha már a mi pénzünkból hizol, te kis senkiházi,hazug,gyilkosösztönú alantas nullaember

"a kurva anyád"

te fizetett Finkelstein-Birnbaum féle gyülöletfröcsögö propagandista emberutánzat !

az euro = dollár szerinted

gratulálok, eszed annyi, hogy nem szarod körbe a nappalit, de ennél többre nem vagy képes

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.15. 11:10:50

@Marcellusca:
"Vitatkozni"?! "Küzdelem"?! "Meggyőzni"?! :)
Vidékivel kapcsolatban számomra ezek a szavak már egy ideje ismeretlenek, viszont időnként elszórakoztatnak és mulattatnak az önellentmondásai, az (ön)ironikus megjegyzései, a minden szenvedélyt nélkülöző, unott reakciói, ugyanakkor méltányolom, hogy mondjuk a fent nevezettek egy részéhez képest visszafogottabb a mocskolódás és hiányzik az anyázás.
Úgy tekintek rá, mint egy Zepter- vagy áruházi parfüm-ügynökre: elfogadom, hogy neki is meg kell élnie valamiből:).

Vidéki 2013.02.15. 11:18:04

@MacChicken:

Enni nem kell, de hazudni muszáj?

Írja: " ketszer akkora a kamata meg most is, mint mas hitelnek amit kaphatott volna az orszag."

zrobasé 2013.02.15. 11:25:03

@Vidéki:

Enni nem kell, de hazudni muszáj

ez a jelszó nálatok, a Finkelstein-Birnbaum gyülöletkommandóban

vagy ez volt a követelmény, mikor elszegődtél gerinctelen csicskának az agitprop osztályhoz

a neved kuss, amig én fizetem a béred, köcsög

menj, igyál egy kevertet a focihulligánnak öltözött fideszes haverjaiddal, élősködő

"a kurva anyád"

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.15. 11:33:33

@Vidéki:
Mily érdekes, hogy mostanra Simor András szavahihetőség szempontjából összehasonlíthatóvá vált számodra "Isten ostorával", tegnap meg még maga volt a persona non grata, akinek az irányítása alatt az MNB nevében a "magyar" és a "nemzeti" csak szende apácák megtévesztésére szolgáló lózungokká silányodott (bocs, tudom, klasszikust csak pontosan, de most nincs kedvem visszakeresni)!
Ebben a nagy szélkakaskodásban nem árt meg a gyakori levegőváltozás:)?

Vedd külön a két mondatrészt: "alacsonyabb kamatozású" és "IMF-hitel", és máris megnyugodhatsz. Egyébként meg szerintem az 5,45% magasabb, mint az 5%, de mert sem te, sem én nem tudhatjuk, hogy az "5-6%" kamatú hitelek melyik része lett most kiváltva, így szerintem ezen a ponton kiegyezhetünk egy döntetlenben:).

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.15. 11:47:24

@Marcellusca:
Egyébként most hogy mondod, zrobasé flémelése egy kicsit engem is untat már (bocs, zrobasé, no offense:)). Éppen elég, hogy Vidéki a töketlen, lusta tördelésével széthúzza az oldalt, nem kéne még egy ilyen. Először vicces volt, ahogy stílustükröt tartott Vidékinek, de mostanra nem tartja, hanem szétverte, porrá zúzta a fején, és ez Vidékit maximum annyira érdekelhette, hogy hónapokkal ezelőtt szűrőre tette:).

Vidéki 2013.02.15. 11:52:05

@Rufus78:

Idézni csak pontosan, szépen,

Ahogy a csillag megy az égen,

Úgy érdemes.

Az 5,45% magasabb, mint az 5%, de a 4,25 százalékról sem szabad megfeledkezni, valamint arról, hogy az "5-6%" nem 5%, valamint a készenléti díj éves szinten 0,25 százalék se semmi.

Vidéki 2013.02.15. 11:57:14

@Vidéki:

Helyesbítek: 2013 februárjában 1 eurót 1.231 svájci frankért lehetett megvenni.

zrobasé 2013.02.15. 12:15:12

@Rufus78: gondolod, tudja használni a Szűrés funkciót ? :)
(de értettem és vettem a kritikai észrevételt :) kein problem :) )

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 13:26:27

@Vidéki: Hát ez a mostani Fideszpropagandára is igaz :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 13:31:04

@Vidéki: Te csököttagyú: A 43%, vagy a 27% neked a duplája, meg a triplája???
Merthogy a törlesztőrészletek a duplájára, meg a triplájára emelkedtek, ez pedig a dilettáns kormányzatból adódó kockázatnövekedés miatt lett, ami a kamatprémiumban valósult meg.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 13:33:32

@Vidéki: Az meg, hogy a magyar jogban meg minden egyoldalú banki kamatemelés jogszerű, az csak azt bizonyítja, hogy az elmúl 23 évben végig dilettáns kormánya volt Magyarországnak, amelyek inkább törődtek mindenféle osztogatással, mint egy rendes jogrend létrehozásával.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 13:38:17

@Vidéki: És szerinted a 2009-es világgazdasági állapotok ugyanolyanok mint most???
Ugyanakkorák a kamatok???

Vidéki 2013.02.15. 15:43:43

@Jani haverja:

Írod "Te csököttagyú: A 43%, vagy a 27% neked a duplája, meg a triplája???

"Merthogy a törlesztőrészletek a duplájára, meg a triplájára emelkedtek, ez pedig a dilettáns kormányzatból adódó kockázatnövekedés miatt lett, "

Melyik Dilettáns kormányzatról beszélsz?"

Minek a triplájáról szövegelsz?
Te mindenkit hülyének nézel?
Állítasz egy oltári nagy hazugságot onnan Albániából, olyan hülyének képzelve a magyarországi magyarokat, hogy még az általános iskola számtan tudását sem birtokolják.

A Ft/ CHF árfolyam így alakult:
2006. 02. 07. 161,04 (Az aranykor)
2010, 05. 31, 193,55 (A kormányváltás időpontja)
2013.02.06. 237,78 (A jelenkor)

A drágulás az aranykortól a kormányváltásig: 193,55/161,04=1,202, vagyis 20,2 %

A drágulás kormányváltás időpontjától a jelenkorig: 237,78/193,55=1,229, vagyis 22,9 %

A drágulás az aranykortól a jelenkorig: 237,78/161,04=1,477, vagyis 47,7 %

A jelenlegi Ft/CHF árfolyam nem triplája a 2006-osnak, még Albániában sem (a másfélszeresét sem éri el).

Albániában enni nem kell, de hazudni muszáj?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 15:53:10

@Vidéki:
"A drágulás kormányváltás időpontjától a jelenkorig: 237,78/193,55=1,229, vagyis 22,9 %"

Na látod itt a dilettáns gazdaságpolitika. Merthogy ugyanebben az időben az Euro közel sem ekkorát gyengült a Frankkal szemben, mint a forint.

Egyébiránt meg én a törlesztőrészletek megduplázódásáról, némely esetben megtriplázódásáról írtam, amiben ez is benne van, meg az is, hogy a dilettáns gazdaságpolitika miatt jókora kamatfelárat kell fizetni a Frankra is.

Az értő olvasást meg meg kellene még egy kicsit gyakorolnod.

Egyébként a két újabb posztra még nem kaptad meg a szövegpaneleket? D

Vidéki 2013.02.15. 15:56:44

@Jani haverja:

Az , hogy a Ft/ CHF 47,7%-os változása (az aranykorhoz képest) a törlesztő részletekben 200-300 %-os növekedést volt képes előidézni, azon múlott, hogy a bankok milyen szerződéseket voltak képesek lenyomni a svájci frank alapú hiteleket felvevők torkán.

Róna Péter hozzáértő közgazdász, aki a bankvilág sűrűjében New Yorkban bankvezérként is bizonyította rátermettségét.

Róna Péter Schifferhez írt levelében többek között ezt írja:

„A magyar gazdaság és társadalom vergődésének okairól sokat lehetne írni és mondani - írtam és mondtam is – de van egy, amelyik nézetem szerint az összes többit maga mögé utasítja, ez pedig a devizahitelezés.

1. Életek százezrei mentek helyrehozhatatlanul tönkre,

2. a fizetőképes kereslet nagyon hosszú időre megroppant,

3. maga a bankrendszer működésképtelenné vált,

4. kis- és középvállalatok tízezrei dőltek be,

5. munkahelyek százezrei szűntek meg, és

6. a Magyar Nemzeti Bank elvesztette a monetáris folyamatokra gyakorolható hatását

egy hazug, csalárd „termék” bevezetése miatt.

7. Mert a devizahitel egyáltalán nem hitel, hanem egy olyan befektetés a „hitelfelvevő” részéről,
aminek az a lényege,

8. hogy az összes, kivétel nélkül az összes profit a banké,

9. az összes kockázat pedig a hitelfelvevőé.

10. Nem hitel azért az egyszerű okért, mert a hitel egy fix összegben felvett kölcsön, amit azonos fix összegben kell visszafizetni, a szerződésben kijelölt és annak alapján mindkét fél számára kiszámítható kamattal együtt.

11. De a devizaadós nem tudhatja, hogy mennyit kell visszafizetni, mert a törlesztés egy olyan ténytől, az árfolyam mozgástól függ, amihez semmi köze, hiszen ő forintot kapott és forintban fizet.”

Vidéki 2013.02.15. 16:14:14

@Vidéki:

Megint csípőből lövöd a hazugságot:

"Na látod itt a dilettáns gazdaságpolitika.

Merthogy ugyanebben az időben az Euro közel sem ekkorát gyengült a Frankkal szemben, mint a forint."

Akkorát nem, de mégis nem elhanyagolhatóan jelentéktelent.

2010. 05. 29 én (A kormányváltáskor) 1eurót 1,425 svájci frankért lehetett megvenni
2013 februárjában 1eurót 1.231 svájci frankért lehetett megvenni.

15,8 %-ot gyengült az euró a svájci frankhoz képest.

Ez azért nem kevés, nem semmi, legfeljebb egy albán propagandista tekintheti nullához közeli értéknek!

Secnir 2013.02.15. 16:14:23

@Vidéki:
te pöcs, a 7., 811. pontig azok nem különálló pontok, hanem egy mondat részei. szlovákiában csak magyar nyelvet tanítanak, helyesírást nem?

Vidéki 2013.02.15. 16:15:42

Az előző hozzászólást Jani haverjának küldtem.

Aki hallja adja át!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 16:19:24

@Vidéki: Az, hogy az EU-ban némely országok dilettáns gazdaságpolitikát folytatnak, az nem ok arra, hogy Magyarország kormánya még dilettánsabbat folytasson!

Vidéki 2013.02.15. 16:20:27

@Secnir:

Szövegértést nem tanultál, csak helyesírástant?

Vidéki 2013.02.15. 16:22:31

@Jani haverja:

Te viszont nem vagy dilettáns!

Ha rád bíznák az ügyeket te mindenható lennél.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 17:15:09

@Vidéki: Nem lennék mindenható, azon egyszerű oknál fogva, hogy a dilettáns Viktátor, meg a még dilettánsabb Eltolcsyval szemben én nem akarok országot vezetni. Ez a két macskajancsi meg görcsösen ragaszkodik a hatalmához, de a populista demagógián kívül nem értenek semmihez. És hozzá asszisztál mindehhez a komplett Fidesz-KDNP.

zollerbá 2013.02.15. 17:23:41

Aki 2014-ben a Fidesz-MSZP-re és vagy csatolt részeire Bajnai, Gyurcsányira szavaz az maga és családja ellen szavaz!!!
Az ügynökök feltárása, különös tekintettel a parlamentben ülő kettős-hármas káderekre.
A külföldre kivitt bűnös pénzek hazahozatala, az összes privatizációs szerződés felülvizsgálata, a mostani kamu pártstruktúra felszámolása, kétkamarás parlament, az alsóházban csak egyéni, visszahívható képviselők!
Ezekkel kell indítani az igazi rendszerváltást.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.02.15. 17:26:34

@Vidéki: Tudod én 22 éve a versenyszférában dolgozok, ebből 18 éve cégvezetőként. Ez a két macskajancsi meg még életében egy másodpercet sem dolgozott a versenyszférában, még szalagmelósként sem, aztán ezek irányítják Magyarország gazdaságát. Röhej.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.15. 17:40:43

@Vidéki:
"11. De a devizaadós nem tudhatja, hogy mennyit kell visszafizetni, mert a törlesztés egy olyan ténytől, az árfolyam mozgástól függ, amihez semmi köze, hiszen ő forintot kapott és forintban fizet.”

A devizaadós akkoriban egy dolgot nagyon is tudott, mégpedig azt, hogy szeretne sokkal kisebb törlesztőrészletet fizetni, mint ami az akkori forinthitelek kamatával kijött. A devizaadóst most sem érdekelné, hogy nem tudja, mennyit kell visszafizetnie, ha az kevesebb lenne, mint a kezdő törlesztője.

Tudnál egyébként segíteni abban, hogy kinek a jegybankelnöksége alatt volt annyira magas a jegybanki alapkamat, ami a forinthitelpiac kvázi befagyásához vezetett, és őt ki és mikor nevezte ki?

Vidéki 2013.02.15. 18:39:15

@Rufus78:

Kérded: "Tudnál egyébként segíteni abban, hogy kinek a jegybankelnöksége alatt volt annyira magas a jegybanki alapkamat, ami a forinthitelpiac kvázi befagyásához vezetett, és őt ki és mikor nevezte ki?

1. Milyen években, milyen mértékben lendült fel a devizaalapú jelzáloghitelezés?

1995 ben az infláció 28,2% volt, 1998-ban 14,3 %. Nem volt egyetlen olyan év sem amikor az infláció 6 %-al csökkent volna.

1994 jun. 15. és 1998 május 30.-ig terjedő időszakban súlyozott átlagban az alapkamat 24 % felett volt. 1995 febr. 1-től 1996 febr. 1-ig egy éven át 28% értéken tartózkodott.

Tehát jócskán az inflációs ráta felett volt.

"2003 dec és 2004 márc-ban történt meg a fenntarthatatlan támogatott lakáshitel rendszer átalakítása." Az ösztönzés (lakás devizahitelezés szempontjából) tehát ezután kezdett csak működni.

"Bánfi Tamás, Bihari Péter, Csáki Csaba és Neményi Judit 2005. március 1-től lett a Monetáris Tanács tagja," Ettől kezdve a Monetáris Tanácsban tetsző Gyurcsánynak tetsző monetáris döntések születtek.

Abban az egy évben, míg nem léptek be a Gyurcsány által felhigitott monetáris tanács döntései,

2004. március 23-tól 2005. február 22ig terjedő időszakban az alapkamat döntések 12,25-%-tól 8,25% felé tartottak.

Az új összetételű, Gyurcsányak kedves Monetáris Tanács első kamatdöntése 2005. március 30-tól 7,75%,

nem különbözik szignifikánsan az előző Monetáris Tanács 2005. február 22-tól 8,25% kamatdöntésétől.

Tehát egy minden alapot nélkülöző legenda az, amelyik Járainak és a Gyurcsány által még át nem alakított Monetáris Tanácsnak nyakába akarja varrni a devizahitelezés óriási kiterjesztését.

Miért tartották magasan a jegybankelnökök a jegybanki alapkamatokat?

Mert az infláció csökkentését tartották elsődlegesnek,

Simor is, akkor is, mikor 3 % körül volt az inflációs ráta, az alapkamatot 6 % környékén tartotta.

2. Nem kell megfeledkezni arról, hogy a szoclibek a forinthitelek megdrágításával, vonzóbbá tették a devizahitelezést.

A 2006-ban bevezetett 20 %-os kamatadó beavatkozás volt a bankrendszer működésébe.

Ha a bank reális eséllyel betéteket akar gyűjteni, reálhozamokat kell kínálnia, ami a 20% kamatadó levonása után még a betétesnél megmarad.

Ha a bank hitelt helyez ki a betétekből, akkor a hajtóerő, a profit csak úgy keletkezhet, ha a betéteseknek kifizetett bruttó kamatot figyelembe veszi és ennek megfelelő áron (drágábban) helyezi ki a hiteleket.

Tehát a kamatadó megdrágítja a forint alapú hitelezést.
A kamatadó bevezetése 2006-ban állami intézkedés volt.

Ez is terelte a hitelfelvevőket a devizahitelek irányába.

global001 2013.02.16. 10:27:06

@Jani haverja: Szerintem matolcsy full-full drogos!

Halál komolyan mondom, akinek ilyen szinten nincs realitásérzéke az kábszeres!

Az biztos ha ezt a faszkalapot ráültetik az mnb tartalékra és a birka magyar még ezt is eltűri, akkor megérdemeljük, hogy éhen dögöljünk !!

Egy komolyabb cégnél erre az állatra egy kávéfőzést se bíznának, az alcsúti hazaáruló meg rá akarja bízni az országot !!

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.02.16. 16:12:45

@Firk: Tájékozatlanságról szó sincs, megkapjátok a tájékoztatót minden reggela minisztériumban vagy a pártirodán.
Amúgy meg vannak idősorok is, tudod, azokat össze lehet hasonlítani.
A legjobb lesz, ha eldugulsz @Vidéki: -vel együtt.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.02.21. 23:13:14

Ez olyan hülye, hogy állatkertben kéne dobálni mogyoróval!
index.hu/gazdasag/2013/02/21/matolcsy_a_tavolsag_halott/

Ha az MNB számításai szerint a trendekből következően jó eséllyel növekszik az az államadósság, ami Matolcsy György vízióiban csökken, akkor az MNB " erkölcstelen-etikátlan"... és ez még csak a bemelegítés... Utána jön, hogy a pénz és az energia ára tart a nulla felé, a távolság halott... én pedig tudok még mondani legalább egy dolgot, ami tutira halott...

süti beállítások módosítása