Balog Zoltán EMMI-miniszter az általa Szaniszló Ferencnek saját bevallása szerint tévedésből adományozott majd visszakért Táncsics-díj kapcsán március 18-án kapott parlamenti kérdésre adott válaszában ezt is mondta a jegyzőkönyv szerint:
"amennyiben néhány újságíró visszaadja ezt a díjat, azzal tulajdonképpen egy rossz döntésnek, amit én hoztam, jó következményei lesznek, mert mégiscsak tisztul a Táncsics-díjnak a névsora. (Derültség a kormánypártok soraiban.)"
Lendvai Ildikó (ó, de rég írtunk róla, néha már szinte hiányzik....) március 22-én írásban megkérdezte Balogot, hogy pontosan mire gondolt ezzel a félmondattal. A válasz nemrég megérkezett:
Csodálatos válasz! Az eddig halkszavú kis ügyetlenként lapító Balog kimutatta a foga fehérjét. Mert az ő nevében válaszoló apparátusa arroganciájáért és bénázásaiért is ő felel.
Na de mi is az a Sánta Kutya-díj, ami egy minisztériumi levélben említést érdemel? Kik adják és kik kapták eddig? Nos, 1996 óta minden péntek 13-án osztják a szervezők, és az eddigi díjazottak között szerepel Demszky, az LMP, Gyurcsány, Medgyessy Péter, Simor András, az SZDSZ, de még az első Orbán-kormány "kulturális kormányzata" is a Nemzeti Színház megszüntetése miatt. Az eddig kiosztott díjak indoklásukkal együtt itt elolvashatók.
A Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság elnöke és szóvivője Czakó Gábor, róla egy rövid ismertető a Wikipediából: "(Decs, 1942. szeptember 14. – ) Kossuth-díjas író, publicista, képzőművész, a magyar katolikus újságíróképzés megszervezője. Dolgozott Antall József miniszterelnök tanácsadó testületében. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának tagja.(...) Házas, felesége Simon Éva, hat gyermeküket nevelték fel."
Czakó a Duna Televízió 2012. szeptember 23-án sugárzott Klubszoba című műsorában hozta nyilvánosságra a családon belüli erőszakkal kapcsolatos álláspontját. Nevetve mesélt nagyapjának féltestvéréről, a zsörtölődős Örzsi néniről, aki a férjétől kapott "rettenetes pofontól" aranyasszony lett, de 2 hét múlva újra „koldult a pofonért”. Czakó ezzel kapcsolatban hivatkozott Konrad Lorenzre is, majd "töredelmesen" bevallotta azt is, hogy időnként ő is elverte a fiúgyerekeit. Tudatosan, nevelési célzattal.
A műsor teljes adása megtekinthető itt, de a Poldiblog kivágta belőle a kérdéses részeket. Külön figyelemreméltó, hogy a műsorvezető és a többi vendég mosolyogva, nevetve hallgatta Czakót.
Tehát ez az ember, és az általa osztott díj viszonyítási alap Balog Zoltánnak. Ez borzasztó.
Vagy most is tévedett a tekintetes miniszter úr, és mégse úgy gondolja?