Skip to content


       Szűrés lista

Táncos párválasztó

Forever 1985!

Megjöttek a részletek az állami párkereső programról.

"No komment" az egész, a szavakat sem találom ...

"Táncos szórakozásra, találkozásra, beszélgetésre is lehetőséget kínáló közösségi, civil ötleten alapuló program indul az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával Budapesten és az ország kilenc nagyvárosában május 26-án. Közlemény.

Lesz táncház és tánctanítás, társastánc és utcabál a Bergendy zenekarral és mód nyílik beszélgetésekre és játékra is. A rendezvényeken izgalmas és sokakat érintő pártalálással, párválasztással, családalapítással kapcsolatos beszélgetések és előadások is várják a résztvevőket, melyek szervezésében a fővárosban és a megyeszékhelyeken működő Család-, Esélyteremtési és Önkéntes Házak is közreműködnek.

A tízmillió forintból megvalósuló rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a tánc nyújtotta ismerkedési lehetőségre, hiszen egyre több az olyan fiatal, akiknek nincs terük az ismerkedésre. A civil kezdeményezés alapján indult rendezvénysorozat, amelyet az EMMI Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága támogat, kulturált körülmények között kíván lehetőséget biztosítani a találkozásra, ismerkedésre. Ehhez kíván a tárca zenét, tartalmas programokat és helyet biztosítani.

A programokra Budapesten és nyolc vidéki helyszínen kerül sor. A színpadon zajló táncos eseményekkel párhuzamosan műsorvezető által vezetett beszélgetések, kiállítások, táncjelmez-bemutatók, a párkapcsolati témában érdekelt szervezetek bemutatkozására nyílik lehetőség."

bergendy.jpg

Címkék: kdnp emmi

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr765219966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Uniplet 2013.04.12. 18:21:28

Lesz birkaperkelt, miegymás... :DDDDDDDDDD

Ironfist 2013.04.12. 18:26:19

Úúúú, beszélgetésre is mód nyílik? Óóóó, hát az mindjárt más, a kormány nélkül gőzöm sincs, hogy kéne csinálnom ilyen bonyolult, és sok időt felemésztő dolgokat! :O

axlandia 2013.04.12. 18:37:20

majd ha jön az állami szexuális felvilágosítás :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.12. 18:48:02

Minthogyha ezt a táncos ismerkedést a magánszektor már rég kitalálta volna. Kezdődött mindez elég régen, amikor is a fogadós úgy gondolta, hogy rendez egy MÁL-t a környékbeli fiataloknak, azok ismerkednek kedvükre, tehát jól járnak, ő, meg az általa meghívott zenész meg azért jár jól, mert a fiatalok fogyasztanak is, és otthagynak sok-sok "pénztet". Így aztán mindenki jól járt. Később aztán a bálból többfajta zenés táncmulatság lett, pl. a legújabbat úgy hívják, hogy DISCO. De ennek ellenére a mai napig vannak bálok is, meg az összes többi fajta zenés táncmulatságok szerte Magyarországon.

Namármost, 2013-ban kell kiderülni annak, hogy az a kocsmáros, aki először kitalálta annak idején a BÁL fogalmát, egy végtelenül buta ember volt. Megsokszorozhatta volna a hasznát, ha mindemellé ÁLLAMITÁMOGATÁST is kért volna!!! Nem baj, az Úr 2013-adik évében okos NER-es vállalkozók kiküszöbölték ezt a hibát, így már nem fog Magyarországon röhögni a világ! Vagy nem így van??? Jön ám a TEK!!!

DDD

Háténvagyoka... 2013.04.12. 18:49:10

Hofi már tudta:

Játék ifjúsági klubok részére:

A kemény magyar fiú ül a széken.
A hetyke magyar lány a fiú öle felé tolat. Be kell ülni a fiú ölébe.
A lány, amikor a fiú ölébe beleül, köteles fennhangon azt kiáltani, hogy hettyem.
A fiú, aki a lány alatt ül, erre azt válaszolja, hogy Pitty.
A fiú, amikor a pitty-et mondja, köteles a hangját eltorzítani, hogy a KISZ-lány, a torz hangról minél nehezebben tudja kitalálni, hogy kinek az ölében ül.

www.youtube.com/watch?v=I_i0UqbZ288&noredirect=1

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.12. 18:50:09

@Jani haverja: Bocsánat, elütés volt:

BÁL-ról van szó.

Viktus 2013.04.12. 18:53:58

A fideszes rendezvények már pont olyanok, mint a dk-szoci rendezvényei csak több nyugger vesz részt rajtuk így próbálkozhatnak frissíteni a hívő tagozatot.

BadSimpson 2013.04.12. 18:56:30

Dugni már nem is lehet? Akkor annyit is ér az egész :D

Ironfist 2013.04.12. 19:13:34

@BadSimpson:
"Dugni már nem is lehet?"

De. Otthon, sötétben, misszionáriusban, csakis gyerekcsinálás céljából. Ha az asszony élvezi, pofán kell baszni, más pedig egyáltalán nem tudhat róla, hogy ilyen istentelen dolgot műveltek.

Prof. Dr. Simon Templar 2013.04.12. 19:18:48

@Ironfist: "De. Otthon, sötétben, misszionáriusban, csakis gyerekcsinálás céljából. Ha az asszony élvezi, pofán kell baszni, más pedig egyáltalán nem tudhat róla, hogy ilyen istentelen dolgot műveltek."

Hát ja:DDDD Ez ellen csak a hazaáruló balliberális judeobolsevikok tiltakoznak...phej, köpködők:))

dr. Aullah 2013.04.12. 19:30:56

@BadSimpson: Minek? Miattuk már így is az egész ország szopik és ott basznak át, ahol akarnak. Nem elég? :)

Elnézést kérek a kifejezésekért.

kifordított nagyanyó 2013.04.12. 19:35:53

Aki elmegy egy ilyenre felkerül valamilyen listára?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.12. 19:41:03

Bazzeg nagyon kemény...

Nagy újítás tényleg. A PTE-n 2000 óta megy a Táncoló egyetem, hatalmas sikerrel. Nem kerül 10 millába. De különben, komolyan kérdezem, aki ezt kitalálta, az tudja, milyen a Parlamenten kívüli világ? Mit csinálnak az emberek, amikor nem dolgoznak? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.12. 19:45:06

Aszongya az állami akárki, hogy a múlt nélkül nincs jövő.
Hát vaze! Amilyen múlt itt volt, az max. elrettentő példának jó

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.12. 19:46:08

@kifordított nagyanyó: Nemhogy felkerül a listára, de még krotáliát is kap a fülébe a fideszbirkája :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.12. 19:49:49

@poszt: Megáll az idő. youtu.be/cxIzPx1AgwM?t=5m40s

@kifordított nagyanyó: Gondolom.

@ColT: Ezek hülyék, bazdmeg :-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.12. 19:52:24

@Counter: Na, akkor még egyszer a link és a jelenet pontosabb kezdéssel:

youtu.be/cxIzPx1AgwM?t=7m3s

dobzse.laci 2013.04.12. 20:08:44

Kóstoltam... vigyázzanak, sótlan kissé a perkelt

www.youtube.com/watch?v=PQ1DmpFrhJ8

Bojtra feljutni!!!

Hírcsárda monnyon le!44négy

Horizont 2013.04.12. 20:34:04

Biztos, hogy 2013-at írunk? Biztos, hogy Magyarországon vagyunk? Biztos, hogy emberek a politikusaink? Nem beszippantott minket egy fekete lyuk és nem valami "idegenek" szívják a vérünket Fideszesnek álcázva magukat?
Hihetetlen, hogy csak a barmoknak jutott hely a vezetésben, hát hol vannak a normális emberek??? 10 millió ide sok milliárd oda.......ők jól elvannak!

panic_button 2013.04.12. 20:34:13

egy bayer zsolt felolvasó estet is lehetne szervezni, ott lehetne ismerkedni igazán!

panic_button 2013.04.12. 20:35:32

basszameg annyira jó erre a hírre hazaérni egy hosszú munkahét után, el se tudom mondani :DDD (és még azt hittem hogy az észbontók kapcsolja ki az agyat)

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2013.04.12. 20:50:44

@Horizont: Ezekhez képest egy csapat goa'uld felüdülés lenne. Ők legalább nem basznák szét a gazdaságot, ha már működik. Mai technológiával a stadionok árának a harmadából fel tudnánk húzni nekik egy piramist.

Mitzimackó 2013.04.12. 20:51:49

visszaemlékszem az iskolai klubdélutánokra a 60-as években :-) Cha-cha-cha... "Egy Rajnák nevű klubvezető vigyázott ránk, amíg Mambó-magnón szólt a dal..." Hol vagy, Tamás? Dörzsölöd a markodat, lenne miről énekelni?

Mitzimackó 2013.04.12. 20:54:14

@Háténvagyoka...: Ja, a Hettyenpitty! De hát mit vársz tőlük, az egész vezetés KISZ- meg párttitkár volt!

Troppauer_Hümér 2013.04.12. 21:00:05

Pécsett felesleges pénzkidobás lenne, ott tudnak az integrálódni vágyók párt választani, sajátos, ámbár hatékony módon.

lyken 2013.04.12. 21:02:53

Ez nem politika, de nyugodtan megérne egy posztot: index.hu/belfold/2013/04/12/igy_alaznak_meg_egy_tanut/

Mikor nekünk anno Olaszországban meglovasították a táskánkat, a rendőrség ott segített ahol tudott. Nálunk a rendőrség pénzbehajtást csinál főleg, a bűnüldözést meg látjuk hogy csinálja.

Kollégámat elgázolták, cserbenhagyás. Orvos kihívta a rendőröket. A gázoló nem lett meg, de háromszor kellett elmennie rendőrségre(végzés kötelezte rá!), hogy közöljék vele, hogy lezárták az ügyet. Szintén fenyegető levél, hogy ha nem jelenik meg, előállítás meg pénzbüntetés.

A törvények a bűnözőket védik és a jelek szerint a bírók és az ügyészek is csendestársak ebben.

Tücsök1 2013.04.12. 21:34:44

Húha!A "sokakat érintő pártalálást" simán pártállásnak olvastam.Nekem már van párom,igaz kicsit unom,nem lehetne a programba belevenni valami csere-bere délutánt is? Ja,nem,mert az nem fér bele szocialista(megint elbasztam)keresztény,konzervatív értékrendbe.

sárkányfő 2013.04.12. 22:24:15

@kifordított nagyanyó:
"Aki elmegy egy ilyenre felkerül valamilyen listára?"

Aki nem megy el, az kerül fel...

Cinculínó 2013.04.12. 22:28:52

10 milliárdból "Én táncolnék Veled" retro zenés-táncos mulatságot?!
Majd Deutsch Tomi plakátok lesznek a falon, elvégre kell a jó példa; ő családbarát, már a 3.-at is megalapította...

sanity 2013.04.12. 23:12:35

Kövezzetek meg nyugodtan, de nem tartom orbitális baromságnak ezt a törekvést. Amennyi antiszociális ember van manapság, meg elvált szülő... Szerintem még mindig jobb, mint a szingli életvitelt propagálni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.13. 00:13:13

@sanity: Ezzel az antiszociális embereket nem neveled meg. Ezzel csak a pénzt szórod ki az ablakon. Illetve nem Te, hanem a jelenlegi kormány, és nem az ablakon, hanem a haverok zsebébe.

Kismilliónyi ismerkedési hely van Magyarországon, zenés-táncos is mindenféle. Érdekes módon az összes többi nagyjából el tudja tartani magát, sőt egy jó csomó nemhogy eltartja magát, hanem komoly üzleti vállalkozás, amely hasznot hoz a tulajdonosainak, valamint rengeteg adóbevétel származik belőle.
Erre meg a kormány csinál egy állami támogatottat, egy csomó pénzből, gratula hozzá :(
A véleményemet erről kicsit humorosabban itt olvashatod, ha még nem olvastad: @Jani haverja:

alte trottel 2013.04.13. 00:28:46

@Prof. Dr. Simon Templar:
Ballibbancsbolsiférgek rágják kicsinyde bátor nemzetünk testét!

Szándékosan kihagytátok a legfontosabbat:

KIZÁRÓLAG A (LEHETŐLEG KATOLIKUS, TEMPLOMI) ESKÜVŐ UTÁN!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.13. 00:33:37

@alte trottel: Ja, meg a Dajcstomit megbízzák gyertyatartónak a nászéjszakára :) Ha az ifjú férjnek nem akar sikerülni a nászéjszaka, majd a Dajcstomi besegít :)

Megdobbent 2013.04.13. 02:16:00

@ColT: ezt ugy ertette, hogy az o multjukkal nincs jovojuk - tehant minden tancos estet ki kell elvezniuk, amig ket labbal allnak a foldon. En ertem mar lassan a nert, ahogy van :)

ucsacsu 2013.04.13. 05:33:32

Ez igazi vízgereblyézés,mint a maszoplibsik véghónapjaiban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.13. 07:29:19

@sanity: Csakhogy az EMMI előtt nem az a döntés állt, hogy most vagy táncházat kell csinálni, vagy a szingli életvitelt propagálni.
Az érvelésed az ún. hamis dilemma állításával operál, ezért nem lehet elfogadni.

Valójában az EMMI előtt végtelen sok lehetőség volt, ezek között ott volt pl. a minisztériumként való viselkedés. Ehelyett (is) választották a kisvárosi kultúrházként való viselkedést (is).

trojka 2013.04.13. 08:43:44

Na, ezeknek eddig sem sok volt, de most az a kevés is elment (gondolom, ettől az ötlettől ők is "elmentek"!)

sanity 2013.04.13. 10:31:25

@Counter: Én azért nem tartom hamis dilemmának azt, hogy rengeteg olyan család van ma Magyarországon, ahol a szülök külön élnek. Sajnos az én szüleim is korán váltak. Ezen kívül még kismillió társadalmi, szociális probléma van, amiről órákat lehetne beszélni.

Személy szerint úgy érzékelem, hogy a Fidesz megint olyan témát talált, amivel érdemes lenne foglalkozni. Az más kérdés, hogy a kérdés megoldására újfent rossz megoldást választottak.

karajcsont 2013.04.13. 11:00:27

ne legyetek túlzóigényűek:(( gondoljátok csak el..milyen frankó lesz két tüzes csárdás között megtanulni a kefélés mibenhogyanlétét.. /csupán a kdnp hatáskörbe tartozó egyházfiakkal kapcsolatos urbanlegendek miatt izgulok kicsinyég.. nomerho a bármilyen kisebbség elleni fellépés az rasszizmus lenne ugyebár.. és hát az új pápa sem tudta még helyrerakni ezt az egyházat mély válságba sodró problémát..../

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.13. 11:11:47

@sanity: Ha azt állítod, hogy a minisztériumnak aközül a két lehetőség közül kellett választania, amikor erről a 10 millió forintról döntött, hogy vagy táncházat indít, vagy propagálja a szingliséget – és ezért a minisztérium döntése helyes, és *ezért* helyes – akkor téves dilemmát állítasz és hibásan érvelsz. E'van.

Fullánkos Algol 2013.04.13. 11:13:12

Tényleg ideje már visszalépni 50 évet, így a csak 40 éves visszaesés máris a felívelő fejlődés netovábbja.

Walter Hartwell White 2013.04.13. 11:15:19

@sanity: Többnyire így van: a témákra ráéreznek, ám "elefánt a porcelánboltban" finomságú megoldással operálnak megoldásként. Ez már a sokadik ilyen agymenés...

Walter Hartwell White 2013.04.13. 11:18:38

@Counter: Még ha tízmillióról lenne szó. Milliárd lesz az...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.13. 11:19:35

@¡Viva La Onda!: "A tízmillió forintból megvalósuló rendezvény célja..."

Lobster1978 2013.04.13. 11:22:32

Közben meg az elmúlt három évben sorra záratják be a "táncos" szórakozóhelyeket... Persze, mindenhol megvan az ürügy rá, hogy miért teszik.
De akkor miért csodálkoznak, hogy "hiszen egyre több az olyan fiatal, akiknek nincs terük az ismerkedésre."

sanity 2013.04.13. 12:45:41

@Counter: Én nem állítottam, hogy a kormány ezek közül választhatott. Ha félreérthetően fogalmaztam, akkor bocs. Pusztán arra gondoltam, hogy még mindig jobb, mint a kozmopolita, szingli gondolkodást népszerűsíteni. Meg azt is leírtam a válaszomban, hogy nem az elgondolással van a baj, hanem a megvalósítással.

@¡Viva La Onda!: Na ja, példának okáért a felsőoktatás esetében is ez volt a helyzet.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.13. 13:19:30

@sanity: Még mindig jobb, mint a gyermekgyilkosság... de rosszabb, mint a rák ellenszere.

Ez egy parttalan összehasonlítás, amit teszel, hiszen önkényesen állapítható meg, hogy a vizsgált dolog jó vagy rossz, aszerint, hogy mit teszünk mellé. Azt kéne inkább nézni, hogy az-e a probléma és probléma-e egyáltalán, amit a minisztérium annak lát, s hogy ennek elhárítására alkalmas és hatékony eszközt választ-e. Nem valami kitalált izéhez képest, hanem a minisztériummal szemben támasztott elvárásokhoz képest – s az csekély elvárás, hogy ne legyen "kozmopolita szinglihorda-propagátor".

hunyuan 2013.04.13. 14:29:08

ez a kotorék orsós csürhe már teljesen megbaszódott agyilag
ostoba csíra népség

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.13. 16:54:44

@sanity: Az államnak NORMÁLIS ORSZÁGOKBAN semmi, de semmi köze nincs a magánélethez.

Ha pedig sok probléma van a társadalommal, akkor azt úgy lehet orvosolni, hogy NORMÁLIS, ÉLHETŐ hellyé tennék Magyarországot. A hatóságok nem csesztetnék a polgárt feleslegesen, kicsik lennének az adók, emiatt lenne gazdasági fejlődés is, és a többi, és a többi. És akkor nem üldözött idegbetegek országa lenne Magyarország (tisztelet a kivételnek, aki még meg tudta ott őrizni az emberségét), hanem egy egyre jobb módú TÉNYLEGESEN POLGÁRI ország lenne. De a Fidesz ifjúkommunistákból áll, éppen ezért fingjuk nincsen arról, hogy milyen egy polgári társadalom. Ők a 80-as évek későkádári rendszerében hisznek, állami beavatkozás mindenbe, még a magánéletbe is, felülről szervezett művházas bulik, tiltott, vagy megtűrt zenekarok, stb. És majd megjelennek Magyarországon a "rendszerindegenek is", ha a Fidesznek elég ideje lesz még kormányon. Na ebből lesz az igazi társadalmi csőd. Meg a gazdasági is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.13. 17:02:30

@sanity: Hagyd már ezt a hülyeséget!!! Senkinek semmi köze hozzá, hogy valaki kozmopolita szingli, vagy pedig családos ember! EZ MAGÁNÜGY!!!

Én pl. családos ember vagyok, de amiatt, ami Magyarországon főleg az utóbbi években történt kozmopolita családos ember lett belőlem, és szépen feleségestől, gyerekestől el is hagytuk azt az országot. Egyszerűen a belem kifordul, hogy Magyarországon mindenáron az állam bele akar avatkozni a magánéletbe, és azért szorgalmazza a gyerekszülést, hogy majd legyen, aki fizeti az akkori nyugdíjasok nyugdíját.

Mi a feleségemmel elsősorban azért hagytuk el Magyarországot, mert az én gyerekemből se a Hoffmann Rózsika, se más nem fog rabszolgát nevelni!!! Alja söpredék mindegyik, aki mások magánéletébe beleavatkozik! Másfél éve egy szabad országban élünk, ahol tiszteletben tartják mind a gazdasági, mind pedig a magánéleti szabadságot.

Ironfist 2013.04.13. 19:16:42

@sanity:
" Meg azt is leírtam a válaszomban, hogy nem az elgondolással van a baj, hanem a megvalósítással."

De az elgondolással is kurva nagy baj van.

"Pusztán arra gondoltam, hogy még mindig jobb, mint a kozmopolita, szingli gondolkodást népszerűsíteni."

1.- Továbbra sem az egyetlen ellenopciója az, hogy népszerűsítik a kozmopolita, szingli életet. Megtehették volna azt is, hogy nem basznak ki ilyenre 13milliárdot a mi pénzünkből, hanem hagyják az embereket békén aebben a tekintetben (legalább).
2.- És ha valaki kozmopolita szingli akar lenni? Annak kinek mi köze van? Pláne egy (elméletben...) nem kommunista, (elméletben...) nem diktatórikus államberendezkedésnek? Konkrétan: mi a faszom köze van Hoffmann Rózsának ahhoz, hogy valaki házas-e, vagy sem? Szegény ex-kommunista biztos nagyon megtért, hogy másokat is ennyire meg akar téríteni a - SZERINTE!!! - helyes útra, mert különben nem pofázna bele az olyan alapvető magánügyekbe, mint a házasság, meg vallás.

sanity 2013.04.13. 19:44:25

@Jani haverja: Egy normális országban nem 3-4 millió adófizető tart el kb. ugyanennyi nyugdíjast, segélyest, egyetemistát stb... Ezért a normális országokban nem kell még a wc-kefét is megsarcolni, hogy legyen pénz fenntartani a rendszert. És ennek a fenntartására egyre kevésbé lesz kapacitásunk, ergo csúnya világnak nézünk elébe kormánytól függetlenül.

Egy normális országban nem polgárháborús állapotok uralkodnak a 2 politikai tábor között, akik amúgy ugyanabból az akolból származnak.
Egy normális országban nem az IMF-t védik a kormánnyal szemben (lásd európai balos pártok véleménye a valutaalapról).
Nagyon szép amit írsz, de ha az itthon is gyökeret vert liberális gondolkodás szerint élünk, akkor rövid időn belül lehúzhatjuk a rolót, mert elfogyunk. Csakúgy megsúgom, hogy még a normális országokban is rohamosan öregszik, hal ki az őshonos európai népesség, mivel ők is az előbb említett módon élnek. folyt. köv.

sanity 2013.04.13. 19:47:24

@Jani haverja: Ezzel szemben a muszlim bevándorlók nem ilyen hülyék, hogy saját magukat tüntessék el a térképről.

Ettől függetlenül még kismillió oka van annak amiért ez az ország fénysebességgel tart az összeomlás felé.

elprotector33 2013.04.13. 20:31:59

Én aztán komolyan próbálom utálni a Fideszt,meg mindenkit.
Azt is elismerem,hogy hatalomra törnek...(fúj)
Lassan (fúj) elkopik ez a blog,mert nincs miről blogolni?!
Kezd vicces lenni ez az egész.
Űber hibaként beharangozni a semmit stb....
Menjetek a picsába....

elprotector33 2013.04.13. 20:34:18

Ja és közbe egy-két ügyeletes rettegő ossza az észt...
Én meg majd megeszem..
;)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.13. 21:23:49

@sanity:
"Ezért a normális országokban nem kell még a wc-kefét is megsarcolni, hogy legyen pénz fenntartani a rendszert."

Egy NORMÁLIS ORSZÁGBAN fenntartható rendszer működik, és éppen ezért senkit nem kell megsarcolni, viszont csak az kap az államtól valamit is, akinek muszáj nagyon kapnia. Én legalábbis így gondolom. Ezért nem választottam lakhelyül egyetlen EU-s országot sem többek között, mert nem fenntartható rendszerek, és csak idő kérdése, hogy mikor omlanak össze. Ebben Magyarország az elsők között lesz, mert az állami újraelosztás az EU-ban Magyarországon a legnagyobb. De a komplett EU is követni fogja, csak lassabban, és a Nyugatiak fentebbről indulva értelemszerűen.

Egy normális országban nincsen családi pótlék, meg támogatott lakáshitel az adófizetők pénzéből, hanem az apukának, meg az anyukának többet hagynak a becsületesen megkeresett munkabérükből a zsebükben, mert SOKKAL kisebbek az adók. Aztán majd az apuka, meg az anyuka eldönti, hogy mikor és hány gyereket...

Stenonis 2013.04.13. 21:26:21

@sanity:
Nagyjából egyetértek veled...

De egy normális ország kormánya nem vív szabadságharcot olyan nemzetközi szervezetekkel szemben, amelynek egyébként a tagja...

Stenonis 2013.04.13. 21:31:31

@elprotector33:
Jaja... Persze.
Két hét alatt rend lett és nem gyilkolnak-erőszakolnak az utcákon. És a zsaruk sem vernek agyon gyanúsítottakat.
Szárnyal a gazdaság, hiszen a negatív növekedés is növekedés.
Az oktatás is rendben van, csak az elsősöket nem tudjuk hova tenni.
ETC
Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel nagyon meg vagyunk elégedve. :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.13. 21:33:59

@sanity: vállal, nem az államnak, hanem maguknak, a család öröméért! És ezzel ki is van küszöbölve a megélhetési gyerekcsinálók módszere. Lehet akárhány gyereket csinálni itt, de azokat neked kell eltartani :)

Érdekes módon itt mégis sokkal több gyerek van, mint Magyarországon, és ha fiatalabbak lennénk, mi is elgondolkodnánk, hogy ne legyen-e még 1-2 a meglévő 1 mellé.

Mondjuk ez az ország egy olyan ország, ahol a nyugdíjasok tömegével tüntettek a nyugdíjemelés ELLEN! (Merthogy rájöttek, hogy a gyerekeiknek jobban megemelték a járulékot, mint amennyit ők kaptak plusz pénzt, és mivel családban gondolkozik itt mindenki, így a végeredmény negatív lett:)).

Szóval énszerintem a mindenkori magyar kormány (nem csak a mostani Fidesz kormány!) fordítva ül a lovon! ...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.13. 21:39:31

@sanity: Nem azt nézi, hogy ennyi, meg ennyi adóbevételt lehet úgy beszedni, hogy a gazdaság is fejlődjön, és abból gazdálkodna, hanem azt, hogy milyen populista intézkedésekkel lehet még valakiket (teljesen mindegy, hogy nyugdíjasokat, családokat, vállalkozókat, egyebeket) támogatni szavazatokért cserébe, és ehhez mennyi pénzt kell valahogyan előteremteni. És ez egy nagyon hibás logika, tönkremegy bele az ország.
Itt meg addig nyújtózkodik az állam, ameddig a takarója ér, és ez nagy előny. Fejlődik is a gazdaság, és mindenki boldog.
Magyarországon meg persze, hogy magasak az adók, és nem fejlődik a gazdaság, az emberek meg szétdolgozzák magukat semmi pénzekért.

Az IMF pedig nem akarna rosszat Magyarországnak, pont egy ésszerűbb gazdaságpolitikát kényszerítene rá. Ezt az országot, ahol élek anno pont az IMF és a Világbank húzta ki a sz@rból, azóta hálás itt mindenki ennek a két szervezetnek, ugyanis 1997-ben ez az ország volt Európa legszegényebb országa.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.13. 21:45:42

@elprotector33: Hát, ha neked 10 milliárd Ft, az semmi, akkor légy szíves utalj át nekem meg a családomnak is összesen 3.000 Ft-ot, elmondom, hogy miért: 10 milliárd forint (ha Magyarország lakosságát 10 millió főre veszem), akkor az fejenként 1.000 Ft, de a csecsemőnek is, meg a nyugdíjasnak is.. Gondolom nem egyedül élsz, mint a remete, van feleséged, kiskorú gyereked esetleg, stb. Én egy átlagos háromfős családmérettel számoltam, ahol te vagy a családfenntartó, vagy a fő családfenntartó. Úgyhogy egy ilyen kis semmiséget igazán megtehetnél, hogy nekünk is átutalsz 3.000 Ft-ot, ha már elköltöttél ugyanennyit egy olyan ismerkedési propagandára, amiből valószínűleg neked semmi hasznod nincs, és még így is semmiségnek veszed.

Nap Pali 2013.04.13. 21:46:32

minden ezredik sikeres pártválasztó között
kisorsolnak egy álami álást,
inden miliomodik meg álamfő lehet egy évre...

Nap Pali 2013.04.13. 22:25:00

@Jani haverja: it kihagytam

minden tízezredik kap egy ócsai álomlakást...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.13. 23:12:05

@Nap Pali: DDD

Csupa hasznos felhasználása az adóbevételeknek :)

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.04.13. 23:12:40

@Uniplet:

"Lesz birkaperkelt, miegymás"

A következő lesz:

=> Birkamenet.

=> (onlájn-honvéd)Birkamenet.

=> egyelőre ennyi...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.13. 23:49:45

@kifordított nagyanyó: Most méé nevetsz ki minket?

Bisztosan te is ijen baliberális vagy ugye?

DDD

sanity 2013.04.14. 01:24:53

@Jani haverja: Tudod az a baj, hogy amíg az MSZP kongresszuson a nyugdíjemelés hallatára vastaps dübörög, addig nem leszünk előbbre :( Nem sajnálnék én a nyugdíjasoktól egy petákot sem, csak azért mi nem Németország szintjén állunk.

Ezeket a populista dolgokat én is elítélem. Sajnos nem vagyunk vele előbbre, max. a Fidesz/MSZP....

Walter Hartwell White 2013.04.14. 03:01:57

@Counter: "Az állam tízmilliárd forintot szán arra, hogy támogassa a párkeresést."

index.hu/video/2013/04/12/kiprobaltuk_az_allami_csajozast/

Horizont 2013.04.14. 07:45:58

@elprotector33:
"próbálom utálni a Fideszt,meg mindenkit."
Te nem próbálod hanem már sikerült főleg az utóbbi, pedig csak magadat kéne:)
"Azt is elismerem,hogy hatalomra törnek...(fúj)"
Nem törnek, hanem már TÖRTEK!!!!
"Lassan (fúj) elkopik ez a blog,mert nincs miről blogolni?!"
Nagyon örülnénk ha nem lenne miről blogolni, de ez sajnos nem így van, naponta készülhetne
min. 32 poszt.
"Kezd vicces lenni ez az egész."
Neked vicces? Az ország normális része sírni tudna mindennap!!Tehát te nem oda tartozol!!
"Űber hibaként beharangozni a semmit stb...."
Semmit???? Olvass már utána Fideszeséknél!!
"Menjetek a picsába...."
Na ezt neked ajánljuk!! Szuper sebességgel tedd!!!!

Ironfist 2013.04.14. 08:26:48

@elprotector33:
"Űber hibaként beharangozni a semmit stb...."

13 milliárd forint lenyúlása, hogy egy ilyen átlátszó, de mégis felháborítóan magánéletet sértő dolgot csináljanak az neked semmi?
Gratulálok akkor, biztos tucatszor nyertél lottóötöst, nem akarsz nekem is adni egy ilyen kis semmi összeget akkor?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.14. 09:27:46

@sanity: Én egy szóval nem mondtam, hogy az MSZP előbbre vinné a dolgokat, nem tudom, hogy hol olvastad ezt tőlem.

Magyarországnak az a baja, hogy NINCSEN EGYETLENEGY normális párt sem a palettán, csak kollektivista pártok vannak. Ez egyébként a pártválasztók jó részét is minősíti, mert ha tömeges igény lenne egy normális pártra, akkor lenne is olyan. Én azért költöztem el Magyarországról, mert láttam, hogy jobb nem lesz egészen addig, amíg a választók többsége fel nem fogja azt, hogy a kollektivizmus nem visz előre, csak hátra. Ehhez meg ki tudja mennyi idő kell, az én életem meg rövid, de ha úgy vesszük, akkor a kisfiamé is rövid ahhoz, hogy újraélje értelmetlenül a késő-kádári rendszert, aztán majd valamikor jobb lesz esetleg.

Q-in-Law 2013.04.14. 11:22:51

Vajon levarrhatok kdnp-s csajokat a táncház wcjében?

bandika gazdája 2013.04.14. 16:43:03

1. Most milliárd vagy millió, mert (szerintem) nem mindegy!
2. Kuss legyen, mert ki lesz jelölve, hogy kinek kivel köll ...

Ironfist 2013.04.14. 17:04:16

@bandika gazdája:
Én milliárdról tudok, e lényegében mindegy, mert ha csak ezer forintot is elköltenek a mi pénzünkből ilyen baromságokra, csak, hogy lenyúlhassák a felét, az is felháborító.

Chalky White 2013.04.14. 22:13:15

Ekkora kommunista bagázst mint a fidesz lenin sem baszott még kádár hátán.
Magyarok, basszátok meg nem volt elég a vörösökből?
És ez a moderált változat volt...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.15. 00:15:00

@Ironfist: Igen ez a legnormálisabb párt Magyarországon. :)

És sajnos ez vicc nélkül is igaz. :( Pedig a párt viccből indult.

Szelid sunmalac 2013.04.15. 08:42:18

A multkor meg tizmilliard volt

d74 2013.04.16. 02:54:57

F@szkalap fityesz mit fogsz meg kitalalni?
De tudnam ertekelni ha tovabbra is inkabb azzal foglalkoznanak amihez ertenek.A lopashoz.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2013.04.18. 06:38:28

elképesztően mély szintű a degeneráció.

de hát orbán viktor megígérte:

bolcslazado.blog.hu/2013/04/18/orban_viktor_igerete

DexterMorgan78/Séfbácsi 2013.04.19. 11:57:32

Miből gondolják hogy akinek nincs ideje a munka miatt olyan helyekre járni ahol ismerkedni lehet, annak majd az állami szarságra lesz ideje pont elmenni. És miért is lenne 2013-ban egy egyetmistának vonzó a Bergendy?? Könyörgöm gondolkozzanak már el egy kicsit.. Bergnedy bazzeg. És nem azért mert azt mondom hogy szar, csak nem éppen aktuális zenei stílust képviselnek, mondhatnám rétegzene, de a célközönségben meg szerintem nagyrészt totálisan ismeretlen. Ennyi erővel, hívják el Korda Györgyöt. Meg Zárai-Vámosit meg az össze olyan előadót akik 100% rendszer kompatibilisek voltak 90-ig.

Brekkerzolt 2013.05.25. 10:37:50

Nem tudjátok, mire megy ki az egész játszma?
Baby Boom: www.medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/ujabb_baby_boom_ot_akar_az_orban_kormany - újabb ötlet: szingli és elvált tanár ne oktathasson erkölcstant: eduline.hu/kozoktatas/2013/2/20/Ujabb_otlet_szingli_es_elvalt_tanar_ne_okta_FRY2WR - később ez lett belőle: eduline.hu/kozoktatas/2013/2/21/Visszavonta_az_erkolcstan_oktatasarol_szolo_ZWJODD - azért, mert akadnak még, szingli tanárok, mert ők, csak pedagógusi pályát, de párt, még nem választottak maguknak, ezért is, segít be az állam, hogy legalább egy tantárgyat tudjál oktatni. Ennyi!
Na jó, ez az egyik, legbetegebb trollkodás, komolyan NE vegyétek! :D

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.05.27. 13:42:33

@Chalky White:
Mi a facom lenne itt, amikor egy, a kommunista párton, illetve annak ifjúsági szervezetén szocializálódott csürhe vezeti az országot?
Egész életükben, fiatalon is azt látták a szüleiktől, hogy nem kell dolgozni, hisz a kommunista párt és a többi bolsevik szervezet kiváltságosaként remekül meg lehet élni munka nélkül - akár a felnövekvő cigány gyerek - az sem látja dolgozni a családtagokat, ezek sem látták.
A Párt majd biztosít mindent neked kiváltságosnak, tanulást, lakást, földet, a szépen seggnyalóknak meg még akár trafikot is... - mutyi, suskusok, fekete ügyletek a lebukás veszélye nélkül, hisz ha kezedben az államhatalom, az végrehajtó szervek, akkor nem kell tartanod semmitől, lophatsz, csalhatsz szabadon - aki felemeli a hangját ellened, majd elintézik.

Ma, 2013-ban, ez zajlik - a volt komancsok és gyerekeik szabadon rabolják le az országot, szinte vallássá tették a Piktor-hitet, aki immáron a fejükre is szarhat, ezek olyan elvakultak, hogy egymásról nyalják le, csak langymeleg legyen és minél büdösebb.
Szánalom, ilyen ország lettünk.
2014-ben vagy megy ez a csürhe, vagy még 50-100e MAGYAR fog lelépni.
Nem, nem a láblógató, adóelbaszarintó állami alkalmazott fideszcsicska, hanem az adófizető, többszörösen kizsigerelt termelő erő, akit külföldön is tárt karokkal fogadnak, mert DOLGOZNI és ÉLNI akar.
A sok nyugger és cigány meg egyezzen meg akkor, ki tudja eltartani az élősködő állami alkalmazotti kart!

süti beállítások módosítása