Skip to content


       Szűrés lista

Nyílt levél az Európai Parlamentnek

Nem Hírcsárda (sajnos), közszolgálat.

"José Manuel Barroso
Az Európai Bizottság elnöke

Martin Schulz
Az Európai Parlament elnöke

Tisztelt Elnök Urak!
Tisztelt Európai Parlament!

Magyarország és a Kárpát-medence két legnagyobb civil szervezete, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) felhívására a magyar nemzetet képviselő közel 5000, magát értelmiséginek valló ember csatlakozott szellemi honvédő mozgalmunkhoz. Az ő nevükben szólítjuk meg Önöket.
Magyarország, mint az Európai Unió elkötelezett tagja állampolgáraiként kérjük, hogy hagyjanak fel a hazánk ellen irányuló módszeres, láthatóan a globális pénzügyi tőke nyomására indított, a baloldali frakciók szervezésében megvalósult folyamatos támadásokkal.

Tiltakozunk népünk megbélyegzése ellen, és visszautasítunk minden olyan állítást, amely a magyarokat antiszemitának, rasszistának és fasisztának nevezi. (Magyarországon békében és barátságban élünk együtt Európa arányaiban legnagyobb zsidó közösségével.)

A magyar demokrácia a választópolgárok akaratából, a 2/3-os többséggel megválasztott politikai erők kormányzásával, az itt élő, és a magyar viszonyokat jól ismerő emberek civil kontrollja alatt működik.

Kérdezzük, hogy egyes EP képviselők milyen erkölcsi és jogi alapon bírálják és értékelik elégtelennek a magyar demokráciát, miközben egy definiálatlan, soha meg nem szavazott „európai értékrendre” hivatkoznak? Európa minden polgárának – és leginkább vezető pozícióban lévő politikusainak - tudomásul kell vennie, hogy a szabad, demokratikus  választások eredményét és következményeit, úgy a saját, mint a tagállami más országokban tiszteletben kell tartani (még akkor is, ha „előre” nem lehet tudni, mi lesz az eredményük.)

Az egy év múlva esedékes Európai Parlamenti választások nem indokolhatják, hogy az előkampány részeként, mintegy tesztelve az erőviszonyokat, a Magyarországon zajló erőfeszítéseket bárki pártpolitikai és ideológiai csatározásokra használja fel.

Súlyos demokrácia-deficitről árulkodik az a tény, hogy az Európa Tanács 91 tagú monitoring bizottsága annak ellenére szavazta meg Magyarország megfigyelésének szükségességét, hogy a két jelentés-készítőből az egyik a végső szavazás előtt lemondott, döntését azzal indokolva, hogy az előkészítő javaslat egyoldalúan elfogult. A döntés komolyságát az is megkérdőjelezi, hogy a szavazásról a bizottság tagjainak közel 2/3-a hiányzott. A 17 igen és 16 nem szavazat újraszámlálására irányuló javaslatot pedig az elnök elutasította.

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az uniós szerződések őre nem az Európai Parlament, hanem az Európai Bizottság, az alkotmányozás pedig kizárólagos tagállami hatáskör. Különösen káros hatásúnak ítéljük a napokban nyilvánosságra hozott, a Magyar Alkotmányt bíráló „Tavares-jelentés-t”. Ne feledjük, hogy a jelentés fő raportőrének karrierje a kommunista pártból indult, és tartalma jól tükrözi, hogy a ma zöldpártiként működő képviselő az EP szocialista-liberális szárnyának politikai megrendelését hajtotta végre.

Engedjék meg, hogy néhány példával érzékeltessük a jelentés felületességét és belső ellentmondásait:

A jelentés-tervezet valótlanul tartalmazza, hogy a magyar alkotmányozás egy hónapos időtartamot vett igénybe, miközben csak maga a parlamenti vita két és fél hónapig tartott, az alkotmány előkészítő eseti bizottság munkája pedig hét hónapot vett igénybe. Civil közösségek százai nyújtották be javaslataikat az Alaptörvényhez. Ténykérdés, hogy a mai Magyar Alkotmány hosszabb idő alatt született meg, mint a hatályos Francia Alkotmány vagy Német Alaptörvény.
Azt, hogy a jelentéstevő a szocialista-liberális politikai kampánycélokat kívánta kiszolgálni, jól bizonyítja, hogy nem végzett összehasonlítást, nem tett említést arról, hogy az Európai Unió több tagállamában egyáltalán nem is létezik Alkotmánybíróság, hogy több tagállamban a törvényhozás dönt az egyházi státusz megadásáról (pl. Belgium egyházügyi szabályozása). Tavares úr nincs tekintettel arra sem, hogy a magyar média törvényt mind az Európai Bizottság, mind az Európa Tanács vizsgálta, és a Magyar Parlament a megállapításoknak  megfelelően már módosította és hatályba léptette a jogszabályt.

A példák sorát oldalakon át folytathatnánk. Szakértőink szerint a jelentés oly mértékben elfogult, hogy korrekt szakmai vitára alkalmatlan. Valójában egy jogi köntösbe bújtatott politikai vádirat.

Világos számunkra, hogy ennek az előre megtervezett politikai partitúrának az előkészítésében oroszlán szerepet vállalt a magyar szocialista-liberális politikai csoportosulás a Magyar Szocialista Párt vezetésével. Nem véletlen, hogy éppen a jelentés nyilvánosságra kerülésének napján tartotta kihelyezett ülését Brüsszelben az MSZP elnöksége, akik nem átallották Brüsszelből azt az álságos üzenetet küldeni Magyarországnak, hogy „a Tavares-jelentést ebben a formában nem tudjuk elfogadni”.


Tisztelt Elnök Urak!
Tisztelt Európai Parlament!

Javasoljuk, hogy az Európai Unió térjen vissza a megalapításakor elfogadott, Schumann és Adenauer nevével fémjelzett eredeti eszmékhez és valódi értékekhez. Az ő általuk akkor meghatározott jövő egész Európa mai útja is, és benne a magyaroké, akik egy nemzettestet alkotnak, amely magában foglalja a cigányokat, a keresztényeket, a zsidókat, a nemzeti kisebbségeket, minden jóhiszemű, józanul gondolkodó, egymással közösséget érző, vállaló embert, akik békében akarnak élni, és akik kitaszítják maguk közül az ellentétek haszonélvezőit és zsoldosaikat: a felbujtókat, a lázadást szítókat, a pénzimádókat.

Bízunk benne, hogy egyenlő elbírálást kérő levelünk végre megértésre talál. Ugyanakkor, ha továbbra sem hallatszik el a hangunk az Európai Unió vezetéséig, személyes jelenlétünkkel is demonstrálni fogjuk a fent leírtakat. Gyűjtjük tehát az útravalót, mert lehetséges, hogy szükség lesz egy Magyarországról induló és Brüsszelbe tartó Békemenetre, ahová magunkkal hívjuk, és szolidaritásra szólítjuk fel a velünk egy véleményen lévő többi nemzetet és minden jó szándékú közösséget, akinek jövőképe velünk együtt a mellérendelt, minden szempontból egyenrangú és nemzeti szuverenitásukat őrző nemzetek Európája.

A közel 5000 magyar szellemi honvédő megbízásából
A mozgalom létrehívója, Dr. Csizmadia László, valamint
a CÖF és a CET vezetősége" (forrás)

---------

Tökéletesen harmonizál a párthonlapon olvasható Tavares-jelentéssel kapcsolatos véleményekkel, le sem tagadhatná a CÖKA, hogy a Fidesz pénzeli.

Reméljük amúgy, hogy tényleg lesz Békemenet Brüsszelbe, a köztévé remek tudósításokat csinálhatna róla, ha már a szekszárdi trafikbotrányról úgyis "elfelejtett" beszámolni.

brusszelbekemenet.jpg

Címkék: fidesz cöf

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr285294448

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szabadságharcos nép 2013.05.12. 18:49:18

A fülkeforradalom után újabb, remélhetőleg az ellenzék soraiban (is) közröhejjé vagy mémmé válót, de talán ezek nélkül is maradandót bírt mondani Orbán Viktor a SIC Nocítias portugál hírtelevíziónak. Ezt az interjút tegnap este adta le a luzitán tévé,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.05.12. 15:35:52

@ihajja-csuhajja: Az a szomorú tény, hogy ilyen három esztendő után piti alamizsnával a kormányzat növelheti a népszerűségét, a lehető legszomorúbb üzenet a hon erkölcsi, szellemi állapotáról.
Szégyenletesebb ez, mint amikor a régi világban a teljhatalmú földesúr nyiltan és folyamatosan magához rendelte a jobbágy kiskorú, formás leányát és a családot lecsendesíthette maréknyi kedvezménnyel.

ihajja-csuhajja 2013.05.12. 15:36:18

@Ironfist:

"A fasizmus a baloldali politikában gyűjtőneve lett a 20. századi jobboldali tekintélyelvű ideológiáknak, tehát fasiszta lett ebben a szóhasználatban nemcsak az eredeti olasz fasiszta, de a hitleri német nemzetiszocializmus , a spanyol falangista, a magyar hungarizmus (nyilasok), a szlovák Jozef Tiso által létrehozott tisoizmus és a román legionarizmus (Garda de Fier) híve is például."

Az alapokat tekintve igazad van, a naci az naci. Ám, úgy az irodalomban, mint a politikai anyagokban a '40-es évek végétől fasizmusként jelenik meg.

Sir Bates dö Hól 2013.05.12. 15:36:20

@ÉNaMAGYAR!: mert nagy a szívem...ha lemászol anyádról, meg a család kecskéjét sem vegzálod éppen, akkor olvasd ezt el, jó?:)
"Tökéletesen egyetértek a német módszerrel, és hiszem: ha idejében leülünk fiatal nácikkal beszélgetni, elmagyarázzuk nekik, hogy a holokauszt mégsem valami korai Október Fest, hogy nácinak lenni nem csupán rendkívül igénytelen és kontraproduktív elfoglaltság, de még hülyén is néz ki, meg a csajok is lelépnek egy idő után, akkor nagyszerű eredményeket lehet elérni. Iskolarendszer, folyamatos nevelés, szemléltetés, a következmények ismertetése, szembesítés a borzalmakkal – ezek mind segítenek abban, hogy a tévelygő kis nácik észbe kapjanak, és elgondolkozzanak azon, hogy talán ideje lenne szakmát tanulni, kimászni a szélsőjobboldaliság bűzös pöcegödréből, lemosni a szart és elindulni a világba."

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.05.12. 15:37:27

@sírbateszezazegész: Végig gondoltam az ismerősi kört, szinte kivétel nélkül béremelésre lenne szükség hogy meglegyen a nettó 500€, a legjobban kereső cimbi nettó 480€ visz haza, itt Csongrád megye lézerváros járásában.

Ironfist 2013.05.12. 15:38:25

@ÉNaMAGYAR!:
"Te is munkatáborban fogsz elrohadni kaftános emberevő elállatiasodott zsidó szörny !!"

Helyesen ez a mondatod így néz ki leírva:
Te is munkatáborban fogsz elrohadni, kaftános, emberevő, elállatiasodott, zsidó szörny!

Végülis, csak négy vesszőt hagytál ki, valamint a felkiáltójel előtt egy fölösleges szünetet, utána meg egy flösleges, második felkiáltójelet raktál, de ne zavarjon! :) Viszont, ha már ennyire magyarkodsz, akkor talán
1.- Tanulj meg magyarul, mert amit eddig műveltél, az a magyar nyelv meggyalázása volt körülbelül
2.- Mutasd már meg a hiteleített családfádat, hogy kizárólag magyar őseid vannak, már a honfoglalás óta! Nagyot röhögnék, ha kiderülne, hogy a nagyszüleid zsidók voltak, te meg itt pattogsz, hogy mindenki zsidó, aki merészel nem azonnal fröcsögve zsidózni! :D

ÉNaMAGYAR! 2013.05.12. 15:39:27

@Foresty: Édesanyám egy FAJMAGYAR!!! Ha még egyszer a szádra mered venni, örökre egy magánzárkában fogsz rohadni, a többi aljas zsidó ragadozóval együtt !!

Sir Bates dö Hól 2013.05.12. 15:42:03

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): Elképzelem milyen kellemetlen otthon, miútán asszony olvassa a cikket, felelősségre von, hol a hiányzó pénz, mert az újság is megírta 500€!!:)

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.05.12. 15:42:33

@Ironfist: Milyen érzés elállatiasodott, zsidó szörnynek lenni? áááááááá :)

ihajja-csuhajja 2013.05.12. 15:42:47

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):

Az igazi földesúr Bécsben múlatta az időt. Azokban a nemzetiszínű szivárványos és rigófüttyös időkben a javak jelentős része ott került elköltésre. (XIX. század elejéig.)

Ironfist 2013.05.12. 15:43:34

@ihajja-csuhajja:
"Ám, úgy az irodalomban, mint a politikai anyagokban a '40-es évek végétől fasizmusként jelenik meg."

Ettől az még nem helyes. Pont azért terjedhetett el ez a tévhit, mert mindenki úgy van vele, hogy "áá, a többiek is így hívják, meg a köztudatban ez van, akkor én is így hívom, nehogy véletlen azonosítsanak vele, ha meghallják, hogy ezt tudom róla..." Ami egy oltári faszság. Ráadásul a Szovjetúnióban kezdték fasisztázni az összes embert/eszmét, ami nem a kommunizmus volt, szóval mindössze a kommunista propaganda miatt hívják ma az emberek fasisztának a jobbikot, meg a nácikat.

Fasizmus:
Jelentése: az egyesült néptömeg, amely együttes akarattal engedelmeskedik az állam tekintélyének, amely a törvény és a nemzeti élet rendfenntartásának a legfelsőbb forrása.

Nácizmus:
A nacionalizmus gyakran a nemzet és állam egységéből indul ki, azt hirdeti, hogy a nemzetet a teljes szuverenitás joga illeti meg. A nacionalizmus kiindulópontja, hogy mindenkinek van nemzetisége, a politikai közösség, a nemzetállam pedig ezen az alapon nyugszik.

Tehát nem kicsi a különbség.

Foresty 2013.05.12. 15:44:48

@ÉNaMAGYAR!: "Fajmagyar"? Te hányadik generációs belterjesztés eredménye lettél, mint "fajmagyar"?

Ironfist 2013.05.12. 15:46:10

@ÉNaMAGYAR!:
"Édesanyám egy FAJMAGYAR!!! Ha még egyszer a szádra mered venni, örökre egy magánzárkában fogsz rohadni, a többi aljas zsidó ragadozóval együtt !!"

Először is akkor, csak mert ilyen szépen kérted: a kurva anyádat! :)
Másodszor: mi az a fajmagyar, te tök? Pláne, csupa nagybetűvel? :D

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):
"Milyen érzés elállatiasodott, zsidó szörnynek lenni? áááááááá :)"

Hát először is naponta szembe kellene köpni magam, de csupa gonoszságból nem teszem, ezzel is kifejezve, mily gonosz, MAGYARnyúzó vagyok XDD
Ezt nektek, FAJMAGYARok XDD
0-media-cdn.foolz.us/ffuuka/board/q/image/1346/53/1346530671212.gif

Sir Bates dö Hól 2013.05.12. 15:47:01

@ÉNaMAGYAR!: ÉNaMAGYAR!2013-05-12 15:39:27@Foresty: Édesanyám egy FAJMAGYAR!!! Ha még egyszer a szádra mered venni, örökre egy magánzárkában fogsz rohadni, a többi aljas zsidó ragadozóval együtt !!"

Dilibogyó! Nem érzed a fentiekben a belső kohézió hiányát (logikai ellentmondás)?
Magánzárkában egyedül vagy, nem a többiekkel együtt. Az a kórterem, ahonnan kibabasztak;)

ihajja-csuhajja 2013.05.12. 15:47:27

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):

Még egy apróság, írásod elejére reagálva. A szamárral, szamárul kell beszélni és tudni kell, hogy az ő gondolatai, vágyai megakadnak az útszéli bogács zamatának igényénél.

ÉNaMAGYAR! 2013.05.12. 15:53:32

Nem találok szavakat hogy mennyire le van zsidósodva ez a gyurcsány pénzén működtetett szennyblog.
Gondolom álnéven valamelyikőtök a bajnai nevű fél-zsidó libamészáros.
Eltaláltam ugye gyurcsányista kommunista zsidó-bérencek ?

Ironfist 2013.05.12. 15:55:12

@ÉNaMAGYAR!:
Nna, egyebassza, most lebuktattál, te FAJMAGYAR. Én vagyok az XD Bár nyilván, most a többiek is be fogják ismerni, de ne higgy nekik! Csak én vagyok az!

ihajja-csuhajja 2013.05.12. 15:57:38

Csupán egy gondolat, mely az én filozófiámat tárja szélesre.

Ha az úton bandukolva meglátsz egy kutyaürüléket, melynek kellemetlen illatával még a zöld fém potrohú legyek látványa is párosul, nem gondolnám, hogy megállsz, sőt mi több leguggolsz mellé és beszédbe elegyedsz a kis halommal. Amennyiben jó érzésű vagy, fogsz egy botot és határozott mozdulatokkal addig ütögeted, míg a legközelebbi csatornába bele nem bucskáztatod.
Itt a blogon milyen késztetés vezérelhet némelyeket arra, hogy másképpen cselekedjen. Tudni kell, hogy a disputa során a kupacból felfreccsenő sár, könnyedén eltalál, s egy idő után már nehéz megkülönböztetni a kupacot a fecsegőtől.

Ironfist 2013.05.12. 16:01:47

@ihajja-csuhajja:
Igazad van. Én is szoktam ilyenekért szólni mindenkinek, de most nem is tudom, csak jól esett trollkodni, szégyellem, de bevallom. :)

Vidéki 2013.05.12. 16:07:49

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): @sírbateszezazegész:

Ti mélysötét bunkó huligánok lehettek.

"Alternatív Köztársasági Elnökötök" Dopeman, akit szükségszerűen kiváló embernek kell tekintenetek, mint mivel képes volt átkölteni a Himnuszt. A Himnuszt átköltve 46-szor használta a bazmeg szót, többek között ebben a kontextusban:

"bazmeg ezt a kibaszott sleppet/ amit magyar népnek neveznek bazmeg."

Ilyen bunkók, mint ti, akiknek a szájából dől a trágárság állítják magukról, hogy ők aztán mindent jobban tudnak, nem úgy, mint a szabad választásokon megválasztott "politikusok" akik hozzátok képest mindannyian, szükségszerűen eleve született hülyék lennének.

Elég veszélyes ez a gátlástalan lejárató propaganda, amely a képviseleti demokrácia megbénítását célozza majd ezt követően anarchiát idézhet elő.

Kinek áll ez érdekében?

A normális emberek csak veszthetnek rajta!

A hozzátok hasonló vadbarmok nem látnak tovább az orruknál.

Sok a bizonytalan potenciális szavazó, akik nagy része hányingert kap bunkó huligánoktól átvett stílusotoktól.

Ti nem vagytok érdekeltek a szabad választásokban, a garázda stílus élteti a hozzátok hasonló vadmarhákat.

Sir Bates dö Hól 2013.05.12. 16:09:53

@Vidéki: Baribaszó! Te minden kommentedet elmented? Ez már volt múltkor! Habár igazad van, így több időd marad anyádra:)

Sir Bates dö Hól 2013.05.12. 16:11:52

@ihajja-csuhajja: én az állatkertben is megetetem a majmokat mindig..:)

ihajja-csuhajja 2013.05.12. 16:22:21

@sírbateszezazegész:

Fontos tudni, hogy a majmok és a homo sapiens közötti genetikai különbözőség csupán 1,5% körüli. Jelen esetben a differencia ennél egy nagyságrendet nagyobb.

Sir Bates dö Hól 2013.05.12. 16:36:25

@ihajja-csuhajja: legközelebb a bono bono áll. Erről van egy jó könyv is, nekem legalább is tetszett. A nagyságrend alatt azt érted, hogy a tizedesvesszőt tolnád jobbra egyet?
bookline.hu/product/home.action?id=84601&type=22&_v=Jared_Diamond_A_harmadik_csimpanz_felemelkedese_es_bukasa

ihajja-csuhajja 2013.05.12. 17:18:33

@sírbateszezazegész:

Igen, a tízzel való szorzás, vagy osztás a tízes alapú számrendszereknél az egy nagyságrend. (A hexadecimálisnál pl 16.)

Láttam egy nagyon jó filmet, talán a National-on, a bono bonokról. Több, mint hihetetlen, ám számomra megnyugtató, hogy van aki tovább vigye a lángot, ha nekünk kiesne a kezünkből. Amúgy a lábasfejűek intelligenciája és tanulási képességei is meglepőek.

lucernaböde 2013.05.12. 17:24:26

@sírbateszezazegész: @ihajja-csuhajja: Az említett állatot bonobónak (Pan paniscus) hívják. Csak a rend kedvéért.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.05.12. 17:41:40

@Vidéki: Fideszpatkány. Tudom neked ez a "munkád" hogy ide ürítsd habony árpi béltartalmát. Ezzel viszont az jár te korcs minden alkalommal mikor ide böffentesz el leszel küldve a retkes kurva anyádba.
Csak nekem tűnt fel hogy amikor hosszabb időre megkímélted a blogot a bűzödtől, véletlenül feltűnt a zsidózó elmeroncs, és amióta megint itt rontod a levegőt nem írt semmit ?

Sir Bates dö Hól 2013.05.12. 18:03:46

@lucernaböde: igaz. Én voltam a hibás, de ebben a streszben...;)

Sir Bates dö Hól 2013.05.12. 18:04:49

@ihajja-csuhajja: megnyugtattál a láng tovább vitelével kapcsolatban. :)

Sir Bates dö Hól 2013.05.12. 18:06:03

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): erre én is gondoltam, de nem tézelezek fel erről ilyen mértékű konspirációt.

sinus67 2013.05.12. 18:08:46

@Kőmíves Kelemen: Jöhetnének Augsburg felé is! Hátha most nem ismétli magát a történelem! :))

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.05.12. 18:11:33

@Hüvelykmutyi: azért engem érdekelne, hogy vajon a "szellemi honvédő" kifejezést hogyan fordítják le portugálra, angolra, németre... :D És az is érdekelne, hogy a címzettek egyáltalán értenék-e... :D

ihajja-csuhajja 2013.05.12. 18:23:31

@lucernaböde:
Köszi, így valóban ismerősebb a név.

ihajja-csuhajja 2013.05.12. 18:36:06

Ja, amúgy szívesen "molyolgatnék" az ötezer értelmiségi névsorával cseppecskét. Hozzáférhető ez valahol, vagy ez is sokpecsétes titok, mint az, hogy én, meg te mennyivel is támogatjuk ezt a sok "széparcút". (Bencsiktől vettem át a jelzőt.)

sztrugackij 2013.05.12. 18:37:17

@Ironfist: Roppant megnyugtató.Tehát a náci és a fasiszta szavak jelentései közti különbségben van elrejtve a lényeg.Rögtön jobban érzem magam.A karlendítés most náci vagy fasiszta ismérv?

Ironfist 2013.05.12. 19:28:32

@sztrugackij:
Náci, abban is kizárólag Hitlert volt szokás így köszönteni. Pl. magyar nácik - ha nem Hitlert köszöntik - nem csinálnak így, mivel nincs értelme.

Secnir 2013.05.12. 20:01:43

@ÉNaMAGYAR!:
"Édesanyám egy FAJMAGYAR!!! "

tenyésztett? füléből lóg biléta?

Crip Lee 2013.05.12. 20:27:09

Bazzeg asszittem egy vastagbőrös poén csak. Még hangosan röhögtem is, hogy milyen qrva jól sikerült paródia. Oszt a poszt végén meg a link.

Vidéki 2013.05.12. 20:41:25

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):

Te egy nagy faszista vagy.

Fogd be a szád, csatornaszag van!

Sir Bates dö Hól 2013.05.12. 20:52:08

@Vidéki: Na figyelj, Baribaszó!
Egyszer s mindenkorra tisztázzuk, miért vagy egy gerinctelen alak.
Azt elfogadom, hogy valaki a fideszre, jobbikra szavaz, mert soha nem akarja viszontlátni a cocikat a hatalomban. Ezzel a cocikra vonatkozó averzióval még egyet is értek. De te, gyökér, nem ezt teszed. Te azonosulni, legitimizálni próbálsz egy olyan társaságot, melyet nem lehet. Te nem valaki ellen szavazol, te a fidesz mellett szavazol, amit épeszű, a hazáját szerető ember nem tesz.
Na ezért vagy egy senkiházi Baribaszó.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2013.05.12. 21:34:38

@ÉNaMAGYAR!:

"Szóval aki nem akar táborban megrohadni, írja össze a szomszédjában, közvetlen környezetében élő zsidó, zsidó gyanús , kommunista illetve zsidóként vagy kommunistaként viselkedő alja népet"

Néhány apróság, amiért a kommentedet továbbküldtük az orfk-nak (értsd: fel lettél jelentve, egykomám):

=> nagy nyilvánosság előtt elkövetett faji/vallási/politiaki indíttatású élet elleni fenyegetés.
=> nagy nyilvánosság előtt elkövetett faji/vallási/politikai indíttatású személyes adatok gyűjtése.
=> nagy nyilvánosság előtt elkövetett faji/vallási/politikai indíttatású becsületsértés.

Dióhéjban ennyi.

Az IP címed pedig a következő:
84.246.173.xx

Az Ip címed alapján a 17-ik kerületben laksz (ezt pontosan természetesen a nyomozóktól megtudjuk).

Amit innentől mondasz, felhasználható lesz ellened. Hajrá, folytasd csak bátran... ;)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.12. 23:46:04

@Vidéki:
Írod:): "Te egy nagy faszista vagy." meg "Te viszont nagy faszista vagy."

Ezt a szót nem ismerem:)... Lehetséges, hogy ez egy freudi elszólás volt a részedről :)?! Bár kétszer egymás :)...
Kinek min jár az esze, ugye :)...

Sir Bates dö Hól 2013.05.13. 00:05:55

@Vidéki: Baribaszó anyaszomorító (mivel modt a barit vegzálod)!
Azért lennék fasiszta, mert szembesítlek jellemeddel?
Ez nem érv. Mit jelent a te definíciódban a fasiszta, senkiházi? Határozd már meg.
Már, ha ráérsz a jerkével való foglalatosságod mellett.

Ironfist 2013.05.13. 05:35:35

@Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia:
"(ezt pontosan természetesen a nyomozóktól megtudjuk)."

Nem tudjuk meg, sajnos személyiségi jogai még az ilyen moslékoknak is vannak, mintez a FAJMAGYAR. :D Viszont nem tudom, miért rontottad el a mókát azzal, hogy elárultad neki, hogy feljelentetted, sokkal viccesebb lett volna, ha még akkor is fröcsög, mikor a rendőrség rátöri az ajtót :D

Ironfist 2013.05.13. 05:36:23

@sírbateszezazegész:
Hmmm, látom valaki azt hiszi, hogy Mussolini híve vagy. :D

Virág et. 2013.05.13. 06:52:04

@Vidéki: 27-szer módosították 200 év alatt. Nem két hét alatt. És akkor a módosítások előterjesztői és a mostani gárda közötti emberi minőségi különbségbe bele se megyek.

auralborder 2013.05.13. 07:20:05

ÉNaMAGYAR! szerintem teljesen nyilvánvalóan egy troll. Nem is értem miért foglalkoztatok vele egyáltalán. Közben jókat röhöghetett a markába.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.13. 07:57:51

@sírbateszezazegész: @Ironfist:
Oké, hogy nem egy épületes olvasmány, de nem pontosan olvastátok; nem "fasisztát" írt :)...

Vidéki 2013.05.13. 08:59:57

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Helyén van az eszed! Jól kapiskálsz:

Nem a ténisz pályán, hanem a pénisz táján kell keresni a faszista szó értelmezését.

Vidéki 2013.05.13. 09:12:32

@Virág et.:

Thomas Jefferson (1743. április 13. – 1826. július 4.) az Egyesült Államok harmadik elnöke, John Adams elnöksége alatt alelnök. A történelemkönyvekbe nem elnöki nagyságával, hanem a Függetlenségi nyilatkozat megírásával és sokoldalúságával került be..

Ő alapította a Demokrata-Republikánus Pártot, amibe ő is tartozott,

Jefferson egy tehetős virginiai rabszolgatartó családba született, apja Peter Jefferson, ültetvényes, rabszolgatartó és földmérő, édesanyja Jane, a befolyásos Randolph család tagja. A család már nemzedékek óta Virginia területén élt. Kilenc testvére közül kettő születéskor meghalt. Jó viszonyt ápolt édesapjával és büszkén tekintett rá

1757-ben apja meghalt, s ő 20 négyzetkilométernyi földet örökölt, amit Monticello néven otthonává tett.

1772-ben vette feleségül az özvegy Martha Wayles Skeltont.

. Felesége 1782-ben halt meg, Jefferson soha nem nősült újra, ám negyvenes évei közepétől kezdve titkos viszonyt folytatott

egyik rabszolgájával, a nála 30 évvel fiatalabb ,,Sarah" Sally Hemmings-szel, aki több gyermeket is szült gazdájának.

Szerelmük egészen Jefferson haláláig tartott. Sally kilenc évvel később követte a sírba Jefferson-t.

(Érdekes véletlen, hogy Jefferson felesége, Martha féltestvére volt Sally-nek, mivel közös volt az apjuk.)

Ez a derék demokrata természetesnek vette a rabszolgatartást.

Egy percig sem érezte Alkotmányellenesnek.

Vidéki 2013.05.13. 09:45:49

Az ültetvényes demokraták erkölcseit jól mutatta be régebben egy sláger "Trinidad" címmel.

Az ifjú ember boldogan elújságolja apjának hogy beleszeretett egy gyönyörű lányba és feleségül veszi.

Az apja viszont megrémül és feltárja a titkot: meg ne tudja a mama, én vagyok lány apja, ő a féltestvéred ezért nem veheted el.

A szomorú ifjú ember mégis anyjához fordul, aki megnyugtatja:

Nyugodtan elveheted,

"Meg ne tudja Papa,

Ő nem apád neked!"

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.05.13. 09:53:39

@Vidéki: Faszfej miért hozol USA példákat amikor a gazdád által "vezetett" pöcegödörről van szó?
Hallottad hogy az USA -ban volt egy polgárháború? Ahol a hozzád haszonló férgeket szarráverték.
Azt tudod miért volt jó a rákosi rendszer?
Mert megszüntette a feudalizmust Magyarországon.
A fajtád meg vissza akarja hozni.
Lámpavas lesz a vége patkány.

Sir Bates dö Hól 2013.05.13. 10:02:16

@Ironfist: már vettem egy merrel gyártmányú bakancsot, indulok rómába:)

Sir Bates dö Hól 2013.05.13. 10:07:01

@Vidéki: egész eredeti;)
el kell ismerni, ami jár, az jár;)
(bár tudatalatt nekem is anyád járhatott az eszemben)

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.05.13. 10:20:02

Sziasztok komment-társak :)
Az enrico nevű kretén szokott még ide okádni?
A propelleren most fenyegetett meg :)

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.05.13. 10:32:02

@Vidéki: Fideszpatkány! Ezt nézd végig! Ezért vesztetek 2014-ben, ezek az emberek meg fognak titeket keresni seggarcú!
atv.hu/videotar/20130513_lehetnek_e_jogi_kovetkezmenyei_a_trafikbotranynak

kifordított nagyanyó 2013.05.13. 11:08:59

@sztrugackij:
@John Veed:
@sírbateszezazegész:
Nem tudom odakint nyugaton mi az amitől valami fasizmusnak számít.
De hülyeség ez a fasizálódás dolog.

Vidéki 2013.05.13. 11:11:08

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):

Ha nem vetted volna észre te szerencsétlen kötekedő huligán, Rufus hozzászólásához kapcsolódtam, amely az Alkotmányozást hozta szóba:

""Európa normálisabbik felén alaptörvényt, de úgy egyáltalán bármilyen jogszabályt úgy szokás módosítani, hogy annak jól körülhatárolható oka kell legyen, egyszerűen meg kell tudni magyarázni, hogy mi és hogyan lesz jobb a módosítás után."

De a te gyűlöletfröcsögő mocskos agyadban mindenről a Fidesz irracionális gyűlölete jut eszedbe.

A te agyműködésed hasonlít a „Nő a pszichiáternél” című vicc hősnőjére.

Vannak olyanok, akiknek mindenről „az” jut eszében, mint az agybeteg nőnek a szex, a „nő a pszichiáternél” viccben.

A pszichiáter mértani ábrákat mutatott fel a nőnek

a háromszögtől a pentagondodekaéderig

és megkérdezte a hölgyet, hogy mi jut ezekről eszében.

A hölgynek mindegyikről egy-egy frenetikus szexuális élménye jutott eszébe.

A pszichiáter megkérdezte: hogyhogy Önnek mindenről ez jut eszébe?

Mire a hölgy: Hát hogyne doktor úr, ha ilyen pikáns dolgokat tetszik mutogatni.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.05.13. 11:25:47

@Vidéki: Köcsög nézd meg , és utána ugass !!
atv.hu/videotar/20130513_lehetnek_e_jogi_kovetkezmenyei_a_trafikbotranynak

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.13. 11:48:29

@Vidéki:
Azt már megtudtuk, hogy Jefferson családjában hány "vadhajtás" volt, Ebből a sok-sok rizsádból persze továbbra sem derült ki, hogy a Fidesznek szerinted mik az érvei, indokai az alaptörvény sokadik módosítására, de ezt betudom annak, hogy te sem tudsz egyet sem mondani, hogy fogalmad sincs:). Egyszer igazán eldönthetnéd, hogy magyarországi aktuálpolitikával kivánsz-e foglalkozni, vagy egyszerűen a széleskörű tudásod szeretnéd csillogtatni, aminek ugye még az Egyesült Államok XVIII. századi bulvárhírei is részét képezik :).

Amúgy egysíkú-"mindenrőlugyanazjuteszembe" gondolkodás kapcsán sepregess néha a Fidesz portáján is:). Selmeczi Gabriella a megnyilvánulásai során többször használja a "gyűlölet" és a "támadás" szót átlagosan, mint én eddigi életemben összesen.

De mondhatnám azt is, hogy a Fideszesek Pavlov kutyáiként reagálnak bármilyen ellenvéleményre, kritikára, és semmi sem jut eszükbe azokról (pl.: "picsába, lehet, hogy mégis igazuk van..."), csak az "egyéni érdekek", a "alaptalan politikai támadás" és a "balliberális összeesküvés", esetleg mindebbe belemosva a magyarságot, mintha a Fidesz vagy akár a kormánya egyenlő lenne Magyarországgal. Pedig hát ugye a lófaszt!

mitmiért? 2013.05.13. 11:52:30

Köszönjük hogy ez a level megszületett. Felér egy beismeressel, újabb bizonyíték hogy kik vagyunk. Ennél nagyobb öngólt az orban fanok nem is lohettek volna.

mitmiért? 2013.05.13. 11:56:51

Külön gyönyörű az a mondat h az EU soha meg nem szavazott értékrendre hivatkozik (amit mi felazsia turulban született szabadságharcosok) nem ismerünk el. Igy is van! Ezek olyan alapertekek, amiket mi akkor elfogadunk amikor ( persze hibából ) csatlakoztunk a kultúr klubhoz. Egyébként csak mondom hogy István király ( ja, a szent, a gyilkos) által a népre erőltetett keresztény ( dehogy az, katolikus) értékrendet sem szavazták meg soha senkik. Akkor meg hogy a turoba került be a Tákolmányba ?

Virág et. 2013.05.13. 12:09:22

@Vidéki: Mondjuk Thomas Jeffersonnal mellé lőttél:

The first attempts to end slavery in the British/American colonies came from Thomas Jefferson and some of his contemporaries. Jefferson included strong anti-slavery language in the original draft of the Declaration of Independence, but other delegates took it out.

www.monticello.org/site/plantation-and-slavery/thomas-jefferson-and-slavery

"Thomas Jefferson was a consistent opponent of slavery his whole life. Calling it a “moral depravity” and a “hideous blot,” he believed that slavery presented the greatest threat to the survival of the new American nation. Jefferson also thought that slavery was contrary to the laws of nature, which decreed that everyone had a right to personal liberty."

Egyébként meg mi köze annak, hogy mi volt kétszáznegyven éve és mi van ma? Egyáltalán hogyan jön ide a rabszolgatartás?

Vidéki 2013.05.13. 13:51:14

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Kérded: Miért hozom fel példaként az USA alkotmányának változásait?

Mert jól mutatja, amit a rómaiak is észleltek:

"Tempora mutantur et nos mutamur in illis".

Azaz

"Az idők változnak és mi is változnak azokban".

AZ USA alkotmánya sem maradhatott úgy ahogyan azt az Alapító Atyák" nagy-nagy jóakarattal megalkották.

.A rendszerváltás hajnalán Magyarországon az alkotmányozás 1989-ben nagyon gyatrára sikeredett.

"Az eredeti ’89-es alkotmány nem volt működőképes, ezért az első szabad választások után az MDF-SZDSZ-paktumban jelentősen módosítani kellett rajta."

Magyarán az eredeti Alkotmányba olyan mértékű parlamenti ellensúlyokat építettek be, amely nem korlátozta, hanem egyszerűen lehetetlenné tette volna a kormányzást."

Azaz az alkotmányt létrehozó "Alapító atyák" óriásit hibáztak, ami nem dicséri bölcsességüket.

A parlamentáris kormányzást kiegészítheti a (parlament, kormány vagy államfő által kiírt) referendum vagy az állampolgári iniciatíva.

A kettő összekapcsolása azonban, ami a magyar alkotmány egyik unikuma (volt), ellenkezik a parlamentáris és a képviseleti kormányzás elveivel.

Nem véletlen, hogy ismeretlen Európa parlamentáris kormányzatú országaiban.” (Körösényi András: Túlterhelt demokrácia, Mozgékony patthelyzet 7-36.)"

Vagyis akik alkotmányoztak, túlteljesítették az "abnormát", amikor mindenkit le akartak pipálni jogállamiság területén.

Vidéki 2013.05.13. 14:20:44

@Virág et.:

Írod: "Thomas Jefferson was a consistent opponent of slavery his whole life.”

Azaz: „Thomas Jefferson következetes ellenzője volt egész életében a rabszolgaságnak."

Ehhez képest nem szól arról a fáma, hogy felszabadította volna rabszolgáit.

Thomas Jefferson felesége 1782-ben halt meg, Jefferson soha nem nősült újra, ám negyvenes évei közepétől kezdve titkos viszonyt folytatott

egyik rabszolgájával, a nála 30 évvel fiatalabb ,,Sarah" Sally Hemmings-szel, aki több gyermeket is szült gazdájának.

Érdekes, hogy az egykori feleség, Martha Wayles Skelton, aki szabadnak született, féltestvére volt a későbbi szeretőnek Sarah" Sally Hemmings-nek aki viszont rabszolgának született.

Arról nem szól a fáma, hogy Thomas Jefferson, aki következetes ellenzője volt egész életében a rabszolgaságnak, felszabadította volna rabszolgáját, Sarah" Sally Hemmingset, Thomas Jefferson gyermekeinek anyját.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.13. 14:22:40

@Vidéki:
Na látod, éppen elég, ha magyar példákat hozol... szerencsenmosdatásra talán még ez is alkalmasabb, mint ha 230 év és 7000 km távolságból teszed ugyanezt, dúsítva Jefferson hálószobatitkaival.
Persze érvként jelen esetben is majdnem nulla, hiszen akinek politikai érdekében áll egy szabály megváltoztatása, az (és a feltétlen hívei) mindig fog találni példát arra, amikor a történelemben egy szabályt megváltoztattak... Példát könnyű találni, indokot nehezebb.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.13. 14:39:40

@Vidéki:
Akkor segítek: nem; őt Jefferson lánya, az unokahúga szabadította fel.
en.wikipedia.org/wiki/Sally_Hemings

Egyébként nem néztél te túl sok Isaurát, hogy ennyire behatóan ismered Jefferson fehér rabszolgalány ágyasának "kalandjait" :)?

theo 2013.05.13. 14:44:28

@Vidéki: "A későbbiekben 27 szer módosították USA Alkotmányát.(Emberek csinálták ott is!) "
Hülyeséget beszélsz. Összesen 4 olyan kiegészítés van, ami az eredeti okmányt módosítja. A 15ik, 19ik, 22ik és a 26ik kiegészítések. (házi feladatt elolvasni miket változtattak). Összesen 27 kiegészítést kapott az eredeti dokumentum. Ebből ráadásul az első 10 a Bill of Rights, amit az Alkotmánnyal egyűt ratifikáltak.

Virág et. 2013.05.13. 14:45:33

@Vidéki: Thomas Jefferson felesége úgy volt féltestvére Sally Hemmingsnek, hogy az apósa teherbe ejtette a szintén rabszolga anyját, tehát zabigyerek volt. Egyébként abban a korban egyáltalán nem számított ritkaságnak, hogy a földesúr a rabszolgáit ilyen célokra is használta, tudnánk nem rabszolga, de pl. hűbéri függésben lévő vagy egyszerű jobbágy emberek és magyar nemesek közötti hasonló történetekről is. Egyébként Jefferson ezeket a rabszolgákat a felesége ágán örökölte.

Jefferson mélyen el volt adósodva ezért nem engedhette meg magának a rabszolgái felszabadítását - ám mindezek ellenére a Sally Hemmingstől született gyermekeket nagykorúságuk után azonnal felszabadította. Hemmingset viszont csak halála után, örökösei szabadították fel. Jefferson viszonya a rabszolgaság intézményével, belső konfliktusai egy picit komplexebb témák annál, hogy egy blog alatt megbeszélhessük. A kor követelményei és szokásai, az anyagi lehetőségek kerültek szembe a saját meggyőződésével.

Washingtonnál is kicsit hasonló volt a helyzet, talán annyi különbséggel, hogy ő nem volt olyan hangos követelője a rabszolgaság eltörlésének. Ennek ellenére meghagyta, hogy halála napján az összes rabszolgáját szabadítsák fel, aminek felesége 12 hónapos késéssel bár, de eleget is tett. Azt azért tudni kell a korról, hogy a hitelek fogságában vergődő földesúri réteg csak látszólag volt gazdag és feltehetően korántsem rendelkezhetett olyan szabadon a munkaeszközök (ideértve a rabszolgákat is, a kor elvárásainak megfelelően) felett. Ezt, 240 évvel később felhozni egy beszélgetésben, ezek miatt ítéletet hozni egy ember felett, vagy ebből bármilyen következtetést levonni ostobaság.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.05.13. 16:10:39

@Vidéki: Gyökér gecire leszarom mi volt Thomas Jefferson-al, sokkal inkább az érdekel a felcsúti gané mi a telibe vert rohadt kúrva anyjáért nem halva született !

Secnir 2013.05.13. 16:21:00

@Virág et.:
"Egyáltalán hogyan jön ide a rabszolgatartás?"

pártutasítás, hogy kezdjék el bevezetni a köztudatba, mielőtt megszavazza a 2/3.

tintamin 2013.05.13. 16:51:53

Elsírom magam, hogy ennyi fasz létezik ma ebben az országban bármilyen pozícióban.

Az egyetlen fokmérő az lett, kinek szarosabb a nyelve, amikor egy pillanatra kihúzza Viktor seggéből.

Vidéki 2013.05.13. 17:17:07

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Helyén van az eszed! Jól kapiskálsz:

"Egyébként nem néztél te túl sok Isaurát, hogy ennyire behatóan ismered Jefferson fehér rabszolgalány ágyasának "kalandjait" :)?"

Jefferson élete jól mutatja, mennyire igaz az amit a rómaiak is észleltek:

"Tempora mutantur et nos mutamur in illis".

Azaz

"Az idők változnak és mi is változnak azokban".

Jeffersont a maga korában kiváló demokratának gondolhatták. Ő alapította a Demokrata-Republikánus Pártot, amibe ő is tartozott,

Ehhez képest, ha ma a Demokratikus Koalíció Ítélőszéke elé kerülne, biztosan nem ütné meg Gyurcsányék magas demokratikus mércéjét, az a minimum, hogy rasszistának bélyegeznék.

mitmiért? 2013.05.13. 17:25:25

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):
A szomorú igazság az, hogy ha nincs ő lett volna más. Nem egy személy alakítja a történelmet hanem az adott kor termeli ki tükör képet. Mert ilyenek vagyunk mi magyarok, a csavaros eszjarasunkkal, stb. Ez az ezer eves történelmünk mindig a korral szemben haladtunk oszt sírunk hogy milyen szar. Pedig mi csináljunk. Orban olyan lett amive mi tettük ot. Ez a legdurvább. Magyarország egy szar kockázatközösség. Angliában ez a faszi nevetség tárgya lehetne egy gondnok a foci klubban itthon meg próféta.

Sir Bates dö Hól 2013.05.13. 17:27:46

@Vidéki: Baribaszó! Ha azért rúgózol itt Jeffersonon, hogy a végén igazolva lásd a sógornőd és a családon belüli szexiális aktusok iránti vonzalmad, tökön szúrom magam!

Vidéki 2013.05.13. 17:30:59

@Virág et.:

Remekül megvilágítottad a szituációt, amelyben a kiváló demokrata Thomas Jefferson élt.

Nem értek viszont teljesen egyet ezzel a mondatoddal:

"Ezt, 240 évvel később felhozni egy beszélgetésben, ezek miatt ítéletet hozni egy ember felett, vagy ebből bármilyen következtetést levonni ostobaság."

Thomas Jefferson viszont vallásos keresztény ember volt. A Tízparancsolatot ő is ismerte. A Tízparancsolat szövege akkor is ugyanaz volt, mint ma.

Annak egyik parancsolata így hangzik: "Ne paráználkodj!"

De amikor rabszolgájával házasságon kívüli, némileg nemi kapcsolatot létesített, akkor minden bizonnyal megsértette a tízparancsolatot: Thomas Jefferson a kiváló demokrata Paráználkodott.

Ezt még te sem tagadhatod.

nemecsek ernő áruló 2013.05.13. 19:01:08

@ÉNaMAGYAR!: Szép, amikor megnyilvánul a keresztényi "szeretet". Ez az ő igazi arcuk! Köszönöm, hogy megmutattad!

kifordított nagyanyó 2013.05.13. 19:14:12

@sírbateszezazegész: Elvileg itt nem vonatkozna.:))
De nem zsidózok itt sem,csak a náczikat féltem.:))

kifordított nagyanyó 2013.05.13. 19:17:07

@nemecsek ernő áruló: Azért ha én nem zsidózhatok akkor te se keresztényezz,légy szíves!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.13. 19:48:17

@Vidéki:
A Tízparancsolat és Jefferson... hüpp, be szép :)!
Talán a Fidesz-KDNP koalíció is haszonnal olvasgathatná (persze az MSZP és hasonszőrű társai is, de ők legalább nem annyira képmutatók), leginkább a VIII.-at és a X.-et.
Emlékeztetőül:
VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
X. Mások tulajdonát ne kívánd!

Ez a "dicsérgetés" amúgy valami negatív pszichológia:)? A Fidesz új direktívája, hogy így idézze elő emberekben a saját józan eszükbe vetett hitük megkérdőjelezését :)?

Virág et. 2013.05.14. 07:23:59

@Vidéki: Szerinted hány vallásos ember sérti meg napi szinten a saját vallásának alapszabályait? Egyébként az ágyastartás nem volt idegen más kultúráktól sem, még a magyartól sem. Nagyon erkölcsös uralkodók, nemesek mind gyakorolták ezt a szokást. Ettől nem lettek kevésbé jelentős vagy karakteres történelmi személyek.

Még mindig nem értem, mit akarsz ezzel az "Amerikában verik a négereket" dumával. Itt a mai nap történéseiről, a CÖF stupid leveléről volt szó, amelyben még azt sem tudja az "5000 értelmiségi", hogy mely szervek tartoznak az EU-hoz és melyek nem. És akkor a tartalmát még nem is néztük. Időutazás ez vissza az '50-es évekbe és akinek pártállástól függetlenül nem ég az arca, amikor ezt olvassa az magáról állít ki bizonyítványt.

Vidéki 2013.05.14. 08:28:04

@Virág et.: Én csak Rufus hozzászólásához kapcsolódtam, amely az Alkotmányozást hozta szóba:

""Európa normálisabbik felén alaptörvényt, de úgy egyáltalán bármilyen jogszabályt úgy szokás módosítani, hogy annak jól körülhatárolható oka kell legyen, egyszerűen meg kell tudni magyarázni, hogy mi és hogyan lesz jobb a módosítás után."

Egy olyan embert, mint Thomas Jefferson, a maga korában kiváló demokratának tartottak.,

Jeffersont a maga korában teljes joggal kiváló demokratának gondolhatták. Ő alapította a Demokrata-Republikánus Pártot, amibe ő is tartozott,.

De ha ma élne és Magyarország leges-legdemokratikusabb Pártjának a Demokratikus Koalíciónak Ítélőszéke elé kerülne, bizonyára súlyosan megbélyegeznék.

1. Első bélyeg lehetne, hogy rabszolgatartó volt, tehát: rasszista.

2. Második bélyeg az lehetne, a Demokratikus Koalíciónak Ítélőszéke részéről, hogy Liliomtipró.

A Wikipédiára hivatkozva azt állíthatná a Demokratikus Koalíciónak Ítélőszéke, hogy a nála 30 évvel fiatalabb ,,Sarah" Sally Hemmings még 15 éves sem lehetett, amikor Thomas Jefferson "megrontotta".

"Thomas Jefferson felesége 1782-ben halt meg, Jefferson soha nem nősült újra, ám negyvenes évei közepétől kezdve titkos viszonyt folytatott

egyik rabszolgájával, a nála 30 évvel fiatalabb ,,Sarah" Sally Hemmings-szel, aki több gyermeket is szült gazdájának." (Wikipéia)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.14. 09:11:24

@Vidéki:
A dicsérgetés egy dolog, a velem való takarózás meg egy másik, főleg, hogy az alkotmányozás helyett már régóta az Isaura iránti gerjedelmedet beszéled ki a Jefferson életével kapcsolatos bulvárhírekkel. Már a legelső reakciódnál sem "kapcsolódtál", mert ahogy mondtam, "példát találni könnyű, indokot nehezebb". Próbálj meg azt találni, hátha sikerül. Én hiszek benned.

Vidéki 2013.05.14. 12:02:53

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Mi a véleményed Magyarország leges-legdemokratikusabb Pártjának a Demokratikus Koalíciónak Ítélőszékének szigorú erkölcsi felfogásáról?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.14. 13:18:53

@Vidéki:
Az, hogy nyomhatod itt a fatalista ömlengést napestig, erkölcsi felfogásuk még a kanyarban sincs a Fidesz-KNDP erkölcsi felfogásától, akik legjobb esetben is ugyanúgy viselkednek, mint az általa előcitált Gyurcsány Ferenc Fan Club, de közben képmutató módon keresztény erkölcsökről papolnak úgy, hogy ha tehetnék, a Tízparancsolatot is átfogalmaznák, szétmódosítóznák, amúgy disznó-módra.

Ezután úgy jogos, ha te is válaszolsz: mi a véleményed a Fidesz-KDNP szigorú erkölcsi felfogásáról?

Vidéki 2013.05.14. 14:50:23

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Ha kinyitod a szemed és a füled érzékelheted a különbséget.

Magyarország leges-legdemokratikusabb Pártjának a Demokratikus Koalíciónak Ítélőszéke, ha kell-ha nem, sűrűn osztogatja a rasszista, fasiszta, náci, nyilas, újnyilas, antiszemita, antikapitalista, félázsiai, mucsai díszítőjelzőket, máskor a "Polkorrekt Beszéd" igényére hivatkozva messzire félrenéz a valóságról.

A Fidesz-KDNP ilyen szélsőséges gyűlöletfröcsögésektől tartózkodik, ha te nem vetted volna észre.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.14. 15:50:56

@Vidéki:
Igen, érzékelem a különbséget, és annyira jó, hogy máris sikerült példát szolgáltatnod arra, hogy a Fidesz-KDNP mennyire is tartózkodik a "díszítőjelzők használatától"! "Szélsőséges gyűlöletfröcsögés", azbiza!

"Veszélyes", "gyűlölet", "erőszakos", "durva", "brutális", "hadjárat", "támadás", "agresszív", "terrorista", "félelem", rettegés" és nem, ezeket nem háborús tudosításokból, hanem az ellenzékről szóló nyilatkozatokból szedtem össze, gyakorlatilag véletlenszerűen! A "gyűlölet" szó sulykolása olyan szinten lett a Fidesz-KDNP napi kommunikációjának része, hogy tömeges előfordulása önmagában képes rettegést kelteni egy nemzet tagjai között. Selmeczi Gabriella nem tudja úgy kinyitni a száját, hogy ne essen ki belőle legalább egy "gyűlölet".

És ha már szóba hoztam a "túlsütütt pipiropogóst"... A "valóság" az az az alternatív valóság, amiben Selmeczi Gabriella mosolyogva megy ki nápolyit osztani a Fidesz-székháznál tüntető diákoknak, majd amiben pár nappal később "kiderül", hogy ezt halálos félelemben tette, mert a diákok igazából külföldön kiképzett Bajnai-katonák voltak, akik brutális gyűlölettől vezérelve megtámadták a székházat, durván rátörtek a székházban dolgozó, védtelen, idős hölgyekre és brutálisan összerugdalták őket? Ennyire nem érződik az önellentmondás nálatok, amikor az egyik nap együtt röhögtök Selmeczi gúnyos fricskáján, másnap meg habzó szájjal követelitek a "székházfoglaló" diákterroristák bebörtönzését?

Igen, a baloldali kommunikációnak is van egy rakás jelzője, amit indokolatlanul használnak és koptatnak véresre, és ezért őket is megilleti a felelősség, de a háborús, félelemkeltő retorikát bizony az imádott Fidesz-KDNP-d járatta csúcsra.

A "félázsiai" jelzőt meg nyugodtan köszönd meg Orbán Viktornak, miután ő méltóztatta ezt először használni a magyarokra!

És akkor ezzel szerintem pontot is tehetünk annak a gondolatsornak a végére, hogy ki mit nem "vett észre".

Vidéki 2013.05.14. 16:35:46

Írod: "Selmeczi Gabriella mosolyogva megy ki nápolyit osztani a Fidesz-székháznál tüntető diákoknak, majd amiben pár nappal később "kiderül", hogy ezt halálos félelemben tette, mert a diákok igazából külföldön kiképzett Bajnai-katonák voltak, akik brutális gyűlölettől vezérelve megtámadták a székházat, "

Tény, hogy erőszakkal betörtek olyan területre, ahol nem volt semmi keresnivalójuk, törtek zúztak, garázdálkodtak, kárt okoztak!

Te a garázdálkodást favorizálod?

2013.05.14. 17:29:53

"törtek zúztak, garázdálkodtak, kárt okoztak!" :DDDD Beszarás! :DDD

Vidéki, az, hogy egy agent provocateur vagy nem kérdés, tevékenységed annyira kontraproduktív, csakis liberálbolsevik bajnaista lehetsz!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.14. 17:47:54

@Vidéki:
Nem.

Továbbá nem kezdek elölről egy két hónapos meddő vitát arról, hogy egy üvegajtó betörése, egy rendőrök által figyelemmel kísért (!) kerítésen bemászás és jelszavak skandálása meg a Selmeczi Gabriella által előadott paranoid hisztéria között mi a különbség.

"Ha kinyitod a szemed és a füled érzékelheted a különbséget."

Mate Toth 2013.05.16. 08:44:01

Én aMagyar! Anyád tot volt apád román Te meg egy szemét vagy!

sztrugackij 2013.05.19. 15:14:34

@Vidéki: "Tény, hogy erőszakkal betörtek olyan területre, ahol nem volt semmi keresnivalójuk, törtek zúztak, garázdálkodtak, kárt okoztak!"

Ugye most a tv székház előtti randalírozásról beszélsz?

Ironfist 2013.05.19. 16:05:00

@sztrugackij:
Előtti? A lelövendő csőcselék betört a tévészékházba, majd Wittner Mária szavaival élve "a fiatalok szórakoztak, büfébe mentek, fizettek, majd eljöttek", és ezzel az egész épületet romhalmazzá változtatták.

sztrugackij 2013.05.19. 17:14:39

Nos, a tv székház előtt kezdődött.Csak nyilván megéheztek a gyújtogatásban.Bárkivel előfordul.

Albu 2013.05.21. 09:12:13

Én annyira nem borultam ki ezen a levélen, sőt! (Pedig talán háromszor láttam életemben a fidesz.hu-t.)

süti beállítások módosítása