Skip to content


       Szűrés lista

A MÁV-pénztárakba beköszöntött a 90-es évek

Jóslatunkkal ellentétben mégsem lesz ingyenes a 65 éven felüliek gyorsvonati pótjegye, ennél egy sokkal unortodoxabb, mondhatni hungarikum megoldással rukkolt elő az NFM: "pótjegy-bérletet vezetnek be a 6 év alatti és a 65 év feletti utasok számára, havi 1500 forintért – ez tíz darab 100 kilométerig terjedő utazás gyorsvonati pótjegyének árával egyenértékű. A gyerekeknek és az időseknek a bérlet megvásárlásával ezen az összegen felül már nem kell fizetniük a pótjegyért." Hogy a papírmunka mennyivel több lesz ettől, abba valószínűleg bele sem gondoltak.

Közben a pótjegy már életbe is lépett, egy olvasónk megosztotta velünk az ezzel kapcsolatos élményeit és véleményét. Bence írása.

"Természetesen könyveket lehetne megtölteni a MÁV gazdálkodása körüli érdekességekkel, a most bevezetett pótjegy nevű őrület azonban jól példázza milyen vadhajtásokra képes egy az ún. piac által különösképpen nem zavartatott állami vállalat.

A pótjegy bevezetés első napján kénytelen voltam igénybe venni a magyar száguldó cirkusz szolgáltatását, amely az 50 fokos hőségtől a rablási kísérletig terjedő skálán számos szórakoztató percet szerzett már nekem is. Történetesen különösebb előkészület nélkül viszonylag hamar kellett gyors vonattal útra kelni, így indulás előtt a Nyugati jegypénztárhoz fáradtam, ahol a következő párbeszéd játszódott le a pénztáros hölggyel.

Bence: Jó napot, de jó hogy vissza tetszett jönni a pénztárba, pont önre van szükség. :)
MÁV pénztáros: Jó napot. Tényleg?
Bence: Igen, Ceglédre szeretnék oda-vissza teljes árú jegyet mai napra mindkettőt. Számlát is kérnék róla.
MÁV: BKV bérlete van?
Bence: Áh, az nincs.
MÁV: 2980 forint.
Bence: Ez nem pótjegyes véletlenül? Hallottam, hogy ma már bevezettek egy ilyet.
MÁV: Hát, melyikkel menne?
Bence: a 12:53-assal.
MÁV: Akkor de. 3280 lesz.
Bence (WTF fejjel): Ezt majd most már mindig meg kell mondanom, hogy épp melyik vonattal megyek, hogy tudjuk, hogy pótjegyes-e?
MÁV: Igen.
Bence: És ha nincs pótjegyem megbüntetnek?
MÁV: Most még nem, de majd később igen.
Bence: Óriási. Huh de sok papír van itt, mintha a számlára is hosszabb szöveg kerülne fel…
MÁV: Hát igen…nem igazán van már gyorsaság…

Lássuk, hová csúcsosodott ki a jegyevolúció a MÁV-nál?

vonatútMÁV2013.jpg

Korábban, ha kértél egy oda-vissza jegyet (nem IC), akkor kaptál 1 azaz egy darab papírt (automaták is kiadták). Ezt nem is olyan régen a vállalati hatékonyság jegyében úgy módosították, hogy 2 azaz kettő külön jegyet kapsz, egyet oda, egyet vissza. Most a „nemjegyáremelés” után pótjegyet kell kérned, ám azt minden jegyhez külön, így lesz egy szimpla oda-vissza gyorsvonatos útra 4 darab jegyed. Esetemben a pótjegy 150 forint volt egy irányba, erre külön papírt kellett nyomtatni. A kézi számlatömb pedig a legszebb Fáy utcai piacos élményeket hozza elő az emberből. Megáll az ész. Külön vicces, hogy miket bélyegeznek rá a papírosokra, hogy aszongya:

- „Kp. számla kiadva” – huh te jóisten most mi lesz? Miért kell megjelölni ezt külön? Talán nem vall be minden értékesítést a MÁV az adóhatóságnak és fontos tudni, hogy a könyvelés melyik jegyeket állítsa be a bevételi sorba?:)

- „MÁV-Start Zrt. Budapest-Nyugati 1062 Budapest Teréz Krt.”: Hát igen, végül is jobb néhány ezer bélyegző, mint egy gépi nyomtatott számla, meg hát ki tudja, lehet hogy néha jól jön valami más cég nevében is számlázni egyet…

- „MÁV-START Zrt. 13834492-2-44”: Hoppá csak nem lemaradt az adószám a másik bélyegzőről, ami egyébként eladói részről kötelező eleme minden számlának? Vagy olyan gyorsan függesztgeti fel a NAV a MÁV adószámokat, hogy gyorsan kell váltogatni? Esetleg valaki nem gondolt át valamit…áh biztos nem így van…

- „MÁV-Start Zrt. Budapest Nyugati 10033-14”: Gondolom a pénztárnak is van külön bélyegzője, fő a rend és fegyelem.

- „Kizárólag adóigazolási célra SzJ 60.10.11.0.”: Kíváncsi volnék, mi másra nem használhatom még? Fagyit, cigit valószínűleg tényleg nem adnak érte a boltban, biztos van valami magyarázat, de inkább térjünk a lényegre.

Vállalkozóként a következő kérdések merülnek fel bennem, amelyeket szívesen feltennék annak az illetékes vezetőnek, aki a pótjegyrendszert kigondolta:

1., Mi a szent felsővezetékért NINCS MÉG MINDIG GÉPI SZÁMLA a MÁV pénztárakban? Miért néz ki úgy minden egyes MÁV pénztárban a számla, mintha most írták volna az Ecserin jutányos áron egy Opel Astra motorháztetőjén??  Miért kell minden egyes alkalommal diktálgatni cégneveket/adni a bélyegzőnket a szerencsétlen pénztárosnak, akinek ezenkívül ráadásul még egy ilyen útra pontosan 16 helyen, 5 KÜLÖNBÖZŐ bélyegzőt használva kell a MÁV részéről lepecsételni a számlákat, jegyeket. Már a legkisebb cégek is simán használnak számlázó programot, a MÁV-nak miért haladta meg képességeit? Nem fér bele a minden évben beleöntött állami tízmilliárdokba egy rendes nagyvállalati szoftver és a tökegyszerű nyomtatók?

2., Milyen többlet anyagköltséget jelent a nyomtatott jegyek megnövekedett száma?

3., Becsléseik szerint naponta hány percet vesztegetnek el a pénztáros munkatársak és az utasok idejéből a feleslegesen beépült munkafolyamatoknak köszönhetően? Ez milyen többletköltséget és ügyfél-elégedettségi veszteséget jelent?

4., Nem érzi-e úgy az ezért a területért felelős illetékes vezető, hogy érdemei elismerése nélkül ideje távoznia a cégtől és átadnia a helyét annak a kollégának, aki a MÁV e-jegy projektjét kitalálta és végigvitte? Mert félreértés ne essék, informatikában vannak előremutató dolgok a MÁV-nál, ám tényleg mintha teljesen különböző vezetői garnitúrák ülnének a cégen belül.

Ja, zárásképpen itt van két kép a pótjegyes gyorsvonatról. Láttok változást a korábbiakhoz képest? Természetesen nem. "

vonatút3.jpg

vonatút2.jpg


Update:
A MÁV észbe kapott és megfelezte a felhasznált papír mennyiségét, így most már a rendes jegyen jelölik, hogy pótjegyes útról van szó és nem nyomtatnak hozzá külön jegyet.

MÁVpótjegy.jpg

Címkék: máv

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr345304254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Žďárský 2013.05.17. 10:31:47

Rendszeresen vonatozok, úgyhogy van MÁV-Start kártyám. Ez kb. harmincezer forint, de egész évben féláron utazhatok. Ráadásul a jelenlegi szabályok szerint gyorspótjegyet sem kell vennem. Ezt a szabályt viszont a jelek szerint rajtam kívül csak kevesen ismerik, mert tegnap a sem a két kalauz, sem a kalauz által mobilon felhívott Mancika, sem a egyik megállóban megkérdezett kollégájuk nem hallott még erről...
Végül egy ismeretlen utas kölcsönkért okostelefonján kerestem elő a MÁV szabályzatát, hogy ne akarjanak már velem pótjegyet vetetni.
Magyarország jobban teljesít!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.17. 10:32:47

"MÁV: Most még nem, de majd később igen."
Vagy most is igen, mert miért ne

"Ja, zárásképpen itt van két kép a pótjegyes gyorsvonatról. Láttok változást a korábbiakhoz képest?"
Majd a késésben lesz változás, a magasabb jegyárakért nagyobb késések fognak járni.

Én meg továbbra is autóval, meg busszal.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.17. 10:33:32

@Свобода: "Magyarország jobban teljesít! "
Igen, és te áruló vagy, mert nem akartad a MÁV-ot támogatni pénzzel, hogy kifizeted a büntit :D

1116001 2013.05.17. 10:34:42

Úgy látom az NFM stratégiája tökéletesen bevált!
Ugyanis a MÁV vezetés kézzel lábbal tiltakozott a felár bevezetése ellen. NFM kitalálta és be is vezette, felelősséget meg szépen áttolta a MÁVra. És lám működik, az utasok a MÁVot szidják, nem a kormányt.

Enrico72 2013.05.17. 10:36:45

1 - A kép csalóka, mert Bence külön számlát kért.
2 - Nem kötelező gyorsvonattal menni. Az azért nonszensz, hogy a gyorsvonat meg a személyvonat ugyanannyiba kerüljön.
3 - Ki privatizálta a MÁV Cargot?
4 - Mivel vannak kezdeti nehézségek, ezért NAGYON KORREKT módon még nem büntetnek. Amikor beállt a rendszer, majd csak akkor fognak. Ez így korrekt.

Žďárský 2013.05.17. 10:38:03

@ColT: :-)
Javukra írandó, hogy egyelőre még nem a sokezres büntetést verik rá az emberre, csak a pótjegyet vetetik meg azokkal, akik nincs. Ez csak pár száz forint, de én vagyok olyan önérzetes, hogy amiért nem kell fizetni, azért nem akarok még ennyit sem.

Žďárský 2013.05.17. 10:41:31

@Enrico72: Számos vonalon a gyorsvonat néha lassabb, mint a személy....

Transylvanianmixedgrill 2013.05.17. 10:42:43

@Enrico72:

Jaj, Enrico, hogyhogy itt, nem vagy ma délelőtt rezsicsökkentéses eligazításon a pártházban? :D

Egyébiránt két válasz:
2. Nonszensz, hogy a személyvonat meg a gyorsvonat gyakorlatilag egy és ugyanaz a ganédomb, mégis pótdíjat fizetsz a gyorsvonatra ugyanazért a "szolgáltatásért".
3. És az is jó kérdés, hogy mit keres Oszkó Péter a WizzAir-ben?

1116001 2013.05.17. 10:44:43

@Enrico72:
1-Miért ne kérhetne külön számlát?
2- Pl Komárom Győr között: feláras a használt német kocsikkal kiadott gyorsvonat ami mindenhol megáll, ugyanúgy mint a pár éves klímás svájci motorvonattal kiadott személyvonat, amire egyébként nem kell felárat fizetni.
3-Mítosznak remek a Cargo privatizáció, és nagyszerűen lehet vele az embereket dolgozókat hergelni, de azt mindig elfelejtik mondani, hogy pont jókor lett elpasszolva a sógoroknak. Ugyanis a rákövetkező években súlyos összegeket kellett volna kifizteni modernizációra, és a fuvarok is nagyot estek. Vagyis masszívan veszteséges és tőkeigényes lett volna. Mellesleg az a hatalmas profit amit előszeretettel emlegetnek sosem volt. Jó ha nullszaldó kijött. Keresztfinanszírozásról álmodni hatalmas nagy hülyeség lett volna. (Hogy mi lett a kapott pénzzel az más kérdés)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.17. 10:45:20

Ezek még mindig azok a vonatjegyek, amikről Spaller úr egy éve azt állította, hogy csak a jegy nyomtatási költsége 70Ft/db?!? Ebből kell négy, és a pótjegy árából a fele a jegynyomtatás költsége?! MILYEN KIBASZOTT VIRCSAFT EZ MÁR?!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.17. 10:53:26

@Enrico72:
1. Bence kapja be, értem.
2. Ugye emlékszel még, hogy hogy leharaptátok Gyurcsány fejét az "el lehet innen menni", egyébként meglehetősen szövegkörnyezetből kiragadott mondatáért?! Na, a "nem kötelező gyorsvonattal menni" pont ennek a kistestvére.
3. Nem tehervonatról van szó a cikkben, hanem személyszállítóról.
4. Nagyon korrekt a vasút hozzáállása, elvégre ők tudják a legjobban, hogy ennek a köcsög pótjegynek és a hozzá kapcsolódó kapkodós szervezetlenségnek a levét az utasok szívnák meg, ha máris büntetni kezdenének.

Ironfist 2013.05.17. 10:54:44

Óóóó, igen. Én szerdán jöttem haza Butapestről, gondoltam kibaszok velük, és ha már pótjegyet kell fizetni azért a moslék szarért, amit "gyors"vonatnak csúfolnak, akkor inkább megyek majdnem uganannyiért a Railjeten. Hát egy faszt - négyszázötven (450!!!) volt rá a pótjegy!! O.o

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.17. 10:54:58

@Enrico72: Nonszensz, hogy a gyorsvonat lassabb, mint rendes helyen a személy...
Számla : szabad kérni. Ott van az ügyintéző előtt az ámítógép. Miért nem lehet gépi?

A MÁV Cargonak mi köze a személyvonatokra szóló jegyekhez?

KEZDETI NEHÉZSÉGEK? LOL? A MÁV már 30 éve kezdeti nehézségekkel küzd...

Ironfist 2013.05.17. 10:58:50

Enrico meg, aki ezt védi, (meg a többi, mosléklelkű, fideszbuzi szektás) bekaphatja az anyja pöcsét. Uganezekért anyáztak hangosan, mikor a zeemútnyóócév volt. Gyakorlatilag most ugyanaz van, mint az eemútnyóócévben, csak sokkal sokkal durvábban. Akkor mi is a baj konkrétan az eemútnyóóócév-vel, ha ez jó, ami most van? Faszfej fideszes féreg.

Algopirin 2013.05.17. 10:59:28

@Enrico72: aszongyad má meg nekem, hogy pl mi a retkes lófaszért nem tudok a kallertől jegyet venni a keletiben? akkor amikor "kerüljük meg az épületet kétszer" játék van a bontások miatt (na erről lehetne külön posztokat). attól a kallertől aki egy megállóval arrább már ad jegyet, az eszközei meg megvannak hozzá.
ezt az egész mávot úgy ahogy van be kéne zárni a retekbe.

Algopirin 2013.05.17. 11:00:43

@ColT: elszámoltál valamit, kezdeti nehézségek azóta vannak, hogy a máv létezik .

DexterMorgan78/Séfbácsi 2013.05.17. 11:10:54

@Enrico72:
1 - A kép csalóka, mert Bence külön számlát kért. ?????? Nem csalóka. Ha számlát kérsz kézzel töltögetik, ilyet kapsz és kész. Sok sok éven keresztül kaptam agyfaszt hogy ha számlát kérek akkor az 10-15 perc jegyvásárlást jelent. Egyébként egyetértek Bencével, szerintem a MÁV vezetői közül valamelyik rokonnak pecsétgyártó cége van (vagy túl sokat nézte a Szigorúan ellenőrzött vonatok-at és enyhén kellemes bizsergést érez azóta a pecséttekkel kapcsolatban), mert egyszerűen vicc amikor azt látod hogy össze vissza kapkodva pecsételgetnek 2 percen keresztül.
2 - Nem kötelező gyorsvonattal menni. Az azért nonszensz, hogy a gyorsvonat meg a személyvonat ugyanannyiba kerüljön. (demagógia reloaded, kb ugyanaz a kategórai mint Feri nem muszáj itt élni el lehet innen menni kijelentése)
3 - Ki privatizálta a MÁV Cargot? Ez hogy jön ide?? Különvonattal?? :)
4 - Mivel vannak kezdeti nehézségek, ezért NAGYON KORREKT módon még nem büntetnek. Amikor beállt a rendszer, majd csak akkor fognak. Ez így korrekt. Ismerve évtizedkre visszamenőleg a MÁV működését pár hét hónap múlva ki fogják jelenteni hogy most már minden fasza és semmi nem fog működni. De ne így legyen.

Ironfist 2013.05.17. 11:16:32

Őszintén, a legjobb volna nekünk, ha a MÁV úgy ahogy van, becsődölne a picsába. Előtte mondjuk elüthetné egy vonat enrico-t meg vidékit, de utána hulljon darabokra ez az egész szar. És jöhetne végre valami privát, és esetleg egymással versengő pár cég, amiknél mondjuk a vezető, aki csődbe viszi a céget, és százmilliós jutalmat ad magának, azt börtönbe csukják. Aki meg sztrájkol, és belepofázik a cég saját tulajdonával való bármilyen ügyletbe, azt kirúgják a faszba.

(deleted) (törölt) 2013.05.17. 11:19:40

és ha IC, akkor 6 db jegy...

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.05.17. 11:20:19

@Algopirin: Van egy ilyen szabály (a BKV HÉV-en is! egyszer megb.sztak), hogy ha olyan állomáson szállsz fel, ahol van jegypénztár ÉS nyitva van, de mégsincs nálad jegy, akkor bünti van, mert hiába állt a dugóban a buszod és kígyózik a kilométeres sor és esik le a meteorit, neked akkor is érvényes jeggyel kell felszállnod. Mert csak. Tudnak amúgy a kallerek nyomtatni, csak nem szabad nekik. Csak büntivel. Vagy valami ilyesmi, most hadd ne nézzem át az üzletszabályzatot. Pont tegnap futottam bele egy ilyen esetbe, az óránként járó vonatot épp elérte a kiscsaj, a kaller meg tisztára kiakadt, hogy miatta fogják őt megb.szni. De aztán csak megoldották. =)

Ironfist 2013.05.17. 11:22:28

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!):

" Tudnak amúgy a kallerek nyomtatni, csak nem szabad nekik. Csak büntivel. "

És aki normális nyomtat is egy olyan megállótól, ahonnan szabad. Aki meg paraszt, az arra utazik, és direkt büntet. Gondolom nem kell mondanom, melyik van többségben.

Algopirin 2013.05.17. 11:25:32

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): én ezt tudom. csak épp nem értem. mert a "csak"-on kívül erre ép ésszel felfogható logikus magyarázat nincs.
egyszerűen nem értem. a buszon is agyfaszt kap az ember. mert az ún. pályaudvaron csak a pénztárban kiállított jeggyel szállhatsz fel. akkor is, ha bennvan a busz 10 perccel indulás előtt, nyitott ajtóval, pár utassal, és tökét vakarászó sofőrrel. de a pályaudvar után lévő első megállóban (150méter maximum) már a vezető is adhat jegyet.

egyszerűen felesleges faszkodás.

Algopirin 2013.05.17. 11:26:32

@Ironfist: a gyökér paraszt van többségben sajna a kallerek közt is.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.05.17. 11:30:12

@Enrico72:

"Ki privatizálta a MÁV Cargot?"

ez hogy a faszomba jön ide?
a gyurcsány miatt vezették be a gyorspótjegyet?
sejthettem volna.... xD

mizrolist 2013.05.17. 11:44:49

@Enrico72: Mesélek valamit, kedves narancsszemüveges troll. Néha elutazom Budapestről Szombathelyre, mert szeretném látni anyámat/húgomat. A lehetőségek a közlekedésre:
1. Autó - nem tudok vezetni, nem is akarok megtanulni. Kilőve.
2. Autóbusz - pár éve (talán 2) az összes közvetlen járatot megszüntették ezen a távon egy buszpár kivételével. Azokat is, amik gyorsak és kényelmesek voltak, tömve voltak és elsősorban diákok utaztak vele hétvégente.
3. Vonat - évekig bojkottáltam a MÁV-ot, de most már nem tudtam kikerülni sehogy. Minő véletlen, ezen az útvonalon vagy IC-vel utazik az ember (amire ugye mindig is volt pótjegy, és egy ideje ez drágább, ha nem veszed meg elővételben), vagy gyorsvonattal (ami sosem volt gyors, viszont lassú igen). Vagyis nincs olyan megoldás, hogy pótjegy nélkül utazzak haza. Illetve van, ha átszállok 3-4 alkalommal, és minimum megduplázom az eleve több, mint 3,5 órás utat.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2013.05.17. 11:45:40

" „Kp. számla kiadva” – huh te jóisten most mi lesz? Miért kell megjelölni ezt külön? Talán nem vall be minden értékesítést a MÁV az adóhatóságnak és fontos tudni, hogy a könyvelés melyik jegyeket állítsa be a bevételi sorba?:)"

Ennek az egynek bizony van értelme. Ugyanis kiválóan lehetne adómentesen kivenni cégből pénzt, ha számlára veszel jegyet, majd visszaváltod sunyiban. Ezért a jegyen jelölik, hogy számlás, így csak a számla visszaadása mellett tudod visszaváltani.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.17. 11:52:19

@Enrico72:
Ja, igen, még egy apróság:
2 - "Az azért nonszensz, hogy a gyorsvonat meg a személyvonat ugyanannyiba kerüljön.". Ahogy vasúttal, úgy közgázzal sem foglalkoztál soha életedben, ugye? Ugyanis valóban nonszensz, de pont fordítva! Mivel a "gyors"vonat nem áll meg minden bokorban, ezért időarányosan és kilométerarányosan is kisebb költséggel teszi meg ugyanazt az utat, mint egy "személy". A gyors- és a személyvonat között összesen ennyi a különbség, mivel ugyanazon a sínpáron mennek. A gyorsvonatok alacsonyabb fajlagos költsége nyújt így fedezetet arra, hogy személyvonatok 20-szal kocoghassanak Bivalybasznád-alsóról Bivalybasznád-felsőre.
Tehát a személynek kéne drágábbnak lennie, de azért nem az, mert időhatékonyabb, ha a jegypénztárosnak és az utasnak is csak kilométerarányosan kell megtanulnia a tarifákat... ja, hogy pont ezt a relatív hatékonyságot sikerült elcseszni a pótjegyezgetéssel...

Nakedape 2013.05.17. 11:55:47

@Enrico72: "2 - Nem kötelező gyorsvonattal menni. Az azért nonszensz, hogy a gyorsvonat meg a személyvonat ugyanannyiba kerüljön."
Ebben pont igazad van, közgazdaságilag nonszensz. Minden társaság a gyorsvonattal jár jobban, adott embert elvinni, mert kevesebb vonat kell (adott pályán egy gyors vonat mondjuk 4-szer mehet oda vissza egy személy pl csak 3-szor, tehát napi 8-hoz pl kettő helyett három mozdony + kocsik kellenek. Ugyanannyi energiafelhasználás mellett kevesebb gép kell, kevesebb kifizetendő munkaóra, a kallernak, mozdonyvezetőnek, szóval nonszensz tényleg. Csak akiknél nem éri meg megállítani a gyorsvonatot nem lenne korrekt több pénzt kérni a személyért :)

dr. Aullah 2013.05.17. 12:12:49

OFF:

index.hu/gazdasag/2013/05/17/masfel_eves_csucson_az_allamadossag/

"A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 82,2 százalékát érte el 2013 első negyedévének végén - közölte az MNB. Az adósságunk forintban kifejezve viszont még soha nem volt ilyen nagy."

Ironfist 2013.05.17. 12:13:42

@laspalmas:
Csak egy kérdés: miért nem bannoljátok az ilyen Vidéki, és enrico-féle szarrágókat, akik nyilvánvalóan kizárólag azért járnak fel ide, mert ezt az utasítást kapták a pártszékházban, és még a megvédhetetlent is védik - többnyire egy kiadós gyurcsányozással?

Ironfist 2013.05.17. 12:14:55

@dr. Aullah:
"Az adósságunk forintban kifejezve viszont még soha nem volt ilyen nagy.""

SZABACCSÁÁGHAAARC!! KÉTHARMAAAAD!

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2013.05.17. 12:16:01

Ingyenes nyugdíjasjeggyel várjatok még fél évet, addigra törlődik az emberek memóriájából, hogy egyáltalán ki vezette be ezt az állatságot.

tryclops 2013.05.17. 12:17:05

Örülj, hogy nem kártyával fizettél, mert akkor még azt is le kellett volna Gizikének külön könyvelnie. Jegyszám, tranzakció sorszám, időpont, ésatöbbi. Kockás füzetbe...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.17. 12:18:19

@Nakedape:
Na, látom még egy pénzügyekben jártas kiszúrta Enrico demagóg faszságát :).

Algopirin 2013.05.17. 12:22:11

@Ironfist: nem érted te ezt. ez egy olyan eredmény amit a fidesz ért el. hiába hazudozott évekig gyurcsány, neki ez nem sikerült. de a fidesznek igen. ezt is megcsinálták. csakakétharmad!!!!44!444!!!

Nakedape 2013.05.17. 12:24:41

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): ó elnézést, nem vettelek észre, pedig még így is gondolkoztam minek strapálom magam...

tryclops 2013.05.17. 12:26:13

@Enrico72:
1- Anyád Picsáját!
2- Anyád Picsáját!
3- Anyád Picsáját!
4- Anyád Picsáját!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.17. 12:31:30

@Nakedape:
Nemnem, strapáld csak magad nyugodtan, hogy lássam, nem csak engem zavarnak azok a pofátlan hülyeségek, amiket itt egyesek-hetvenkettesek érvként próbálnak az emberekbe adagolni, és amiket kb. két perc alatt meg minimális józan ésszel és közgáz gondolkodással ki lehet szúrni :).
Amúgy meg szerintem kb. egyszerre írtuk a szöveget, nem is lett volna mit észrevenned :).

SakmaN · http://www.sargakazi.hu 2013.05.17. 12:44:42

Csak egy kis okfejtés, hogy miért agyfasz hogy a gyorsvonat drágább, mint a személy (nem gyors). A gyorsvonat elvileg csak X helyen áll meg, a személy meg minden állomáson. Namost egy Xx100 tonnás szerelvényt kell SOKKAL többször megállítani és újra elindítani, ami akárhogy is nézzük többletfogyasztást jelent áramból / gázolajból egyaránt. Ergo DRÁGÁBB személyvonatot üzemeltetni, mint gyorsvonatot. Arról ne beszéljünk - ahogy előttem már többen is említették - hogy a "gyorsvonat" sok esetben több idő alatt ér oda a célállomásra, mint a nem gyors.

Anatole Hongrois 2013.05.17. 12:44:43

A zavarosban lehet a legjobban keresgetni. Nézzük meg a MÁV mennyit csal az adófizetők kárára. De a vonatok többsége s lemezek szét vannak rothadva. Az ablakok környéke el van oxidálódva, egy erős nyomás és kiesik az ablakkeret. Amikor Magyarországon vagyok sokat utazok vonattal. Szeged-Biharkeresztes-Budapest vonalakon. Még nem volt olyan, hogy ne késett volna órákat a vonat. Nem lehet időpontot egyeztetni ha vonattal utazik a polgár. Mellé még arra is pénzt kérnek aminek semmi értelme. Ha vissza kell váltani a jegyet bizony a legnagyobb átverést kapja, ellopja majd 50%-át a már kifizetett összegnek, aljas egy RT. Mellé az időseket-gyermekeket is kihasználja. Tanulhatna a francia-német stb vasúti társaságok emberi méltóságot mutató becsület kódexéből.

ihajja-csuhajja 2013.05.17. 12:48:29

@Enrico72:

Amennyiben ennyire mélyre ásunk, akkor jó, ha tudod, hogy a lejtőre a MÁV, az eszközeinek és személyi állományának kiszervezésével és a MÁV Egészségügy pöröllyel történő szétverésével kezdődött. Meg sem merem említeni, kinek a nevéhez fűződik mindez.

leonito77 2013.05.17. 12:49:23

@Anatole Hongrois: Az megvan, hogy sok évig milliókat fizetett ki a MÁV egy cégnek az egyik kis vidéki vasútállomás erősáramú villamosberendezéseinek a karbantartására?

A bibi csak az volt, hogy sem a vonal, sem az állomás nem volt villamosítva. És ez csak egy példa. Nem tudom az ott elsíbolt pénzből hány pótjegy jött volna ki, főleg, ha a pótjegymizéria bekerülési költségét le is vonjuk...

Emútnyócév+3 eddig. (na jó, igazából sajnos sokkal több, de ma ez a divat)

ihajja-csuhajja 2013.05.17. 12:59:42

@SakmaN:

A több helyen megálló vonat esetében, a feltételezhető utas-rotáció miatt a kihasználtság nem magasabb? Nem lehetséges, hogy az indulási és az érkezési pontok között a fajlagos utasszám miatt a jegybevétel jelentősebb?

Geri11 2013.05.17. 13:00:29

@bm613: És ez megéri valakinek?

Anatole Hongrois 2013.05.17. 13:13:48

@leonito77: Tudok erről, és köszönöm. De van több is amit beruházott ( Volna ) a MÁV de a mai napig egy gépet nem láttak a környéken. Természetesen a pénz valami formában eltűnt. De ne legyünk üzlet rontok, Magyarországon szinte minden hasonló nagy pénzekkel dolgozó cég ellopja a neki adott összeget befektetésre. Az önkormányzatok sem különbek, sokat írtam már erről is. A rendszerváltás is erről szólt, a zsidók-kommunisták kezében vannak a magyar nép milliárdjai amik ma magán vagyonnak számítanak. .

SakmaN · http://www.sargakazi.hu 2013.05.17. 13:23:43

@ihajja-csuhajja: Van benne valami. Lehet, hogy pont ezért kellett "nemáremelni" a gyorsvonatos témát.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.17. 13:35:57

@ihajja-csuhajja:
Nem feltétlenül, bár pontos számításom természetesen nincs, de legalább két ötletem van, hogy miért nem:
- Ahol nem áll meg a gyors, azok jellemzően kisebb lélekszámú települések, ahonnan eleve kevesebb utas van, néha csak pár ember, akik vagy a legközelebbi nagyobb városba akarnak eljutni vagy onnan haza. Tehát az egy utas által megtett km csak egy része a gyorsvonat utasáénak ugyanazon gyorsvonati megálló között. A személyvonatok fékezés-újraindítása, és az, hogy ezeket a vonatokat nem is érdemes egy bizonyos sebesség fölé gyorsítani (hiszen hamarosan úgyis megállnak) nem hiszem, hogy alacsonyabb lenne, mint az a párszáz forintos jegy, amit ilyen relációkba az utas megvesz... már ha....
- Ugyanis -erősen általánosítva- ha ugyanazon a vonalon, ugyanazon két város között személy- és gyorsvonat is megy, akkor azok "érnek rá" kivárni a személy döcögését, akik eleve nem fizetnek a jegyért, tehát jellemzően a nyugdíjasok (főleg most, hogy a gyorsvonatért már fizetniük kell a pótjegybérletet), ami megintcsak a személyvonat bevételét csökkenti.

kifordított nagyanyó 2013.05.17. 13:38:32

Welcome the real world.
Welcome the twenty first century.

kifordított nagyanyó 2013.05.17. 13:50:00

Szóval baszdki ez nagyon égő.
Oké hogy régóta van ez elcseszve de akkor is durva,hogy még itt tartunk.

Marcellusca 2013.05.17. 13:58:27

Qrva jó! :D

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
@Nakedape:
@SakmaN:
Nu, kéremszívesen, alap esetben igazatok van, de ...
A MÁV alap szolgáltatása - anno - a személy vonat volt, erre találtak ki tarifát.
Aztán jött a + szolgáltatás, hogy hamarabb megteheted azt az utat (gyors, sebes vonat), de ezért a +-ért + lóvét kell fizetned.
Ez meg érthető (is lenne).

Viszont: most megnéztem sulis korom viszonylatát.
Hát, mit ne mondjak: "csodás".
Anno, a '80-as évek második felében Szeged - Orosháza: szem. vonat kb. 1 ó 40 perc, gyors vonat kb. 1 ó 10 perc volt. Most ugyanezen táv: 1 ó 8 perc. És mindegy, hogy személy vagy sebes (ami 2 megállóval kevesebb helyen áll meg) vonat. :)))

Mókuci 2013.05.17. 14:21:17

@Свобода:
Jellemző,olyan gyorsan kellett bevezetni a "nem áremelést",hogy az utaztató személyzetet sem volt idő tájékoztatni a szabályokról és a kedvezményezettekről. Jobb országokban ilyesmiért repül az egész vezetés.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.17. 14:25:05

@Marcellusca:
Aha, tehát a MÁV nem pusztán lehúzza az utasokat, hanem egy "anno" elmaradt kötelességének tesz eleget, amikor a már csak nevében létező pluszszolgáltatás díját kiterheli az utasokra :D?!

És ismétlem, olyan pótjeggyel, aminek a fele -a Spaller Endre, KDNP-s képviselő által ezen a blogon hivatkozott költség alapján- önmagában a jegy előállítása elviszi a pótjegy felét (70 Ft/db), és a vasúti gyorsvonati utazás költségeihez mindössze 90 Ft/db-bal járul hozzá!
NA EZ A NONSZENSZ!

Yeto 2013.05.17. 14:26:16

Válaszok:

1. Mert így könnyebb lopni

2. Még mindig kevesebbet, mint amennyi pénzt ellopnak

3. Állami monopólium lévén ügyfél-elégedettség leszarva, pénztáros elvesztegetett munkaideje leszarva, utasé meg még jobban, hiszen dübörög a gazdaság, ha még jobban dübörögne leesnének a kerekek.

4. Ha eleget lop a pártnak akkor nem. Ha nem lop eleget akkor úgyis kirúgják.

Problem?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.17. 14:33:56

@Yeto: " hiszen dübörög a gazdaság"

Már nem ez van, hanem a jobban teljesít!

mjolnir 2013.05.17. 14:40:04

@1116001: Igen, és elképesztő ez a pofátlan viselkedés, Kósa Debrecenben még fel is volt háborodva a jegyáremelésen, hogy "dehát ez ellent mond a rezsicsökkentési törvénnyel"....Ugyanígy ők találták ki a jegyáremelést is, úgy mondja, mintha nem tudna semmit erről. Bár elképzelhető, hogy már nem tartják észben mire szavaz mindenki ugyanúgy igennel a parlamentben...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.17. 14:41:37

@dr. Aullah: Eléggé elkésett

@mjolnir: Kósa kilóg a sorból, vigyázzon magára, nehogy a NER-en kívül találja magát :D

kifordított nagyanyó 2013.05.17. 14:46:04

@Yeto: "leesnének a kerekek" ez jó.:))

@ColT: Azaz!:))

Marcellusca 2013.05.17. 14:52:24

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Az a baj, hogy ezek úgy hülyék, mint más nekifutásból. :(
Régen külön kategória volt a személy- és a gyorsvonati jegy.
Nem járat számot kellett bemondani, hanem azt, hogy: "Kérek egy gyorsvonat (személy), másodosztályú jegyet Bivajbasznádról Hirtelengöröngyösre!" Ennyi.
Csak a nemmegszorítások-nemáremelések-neazemberekfizessékmeg kúrmánya nem merte így, direktbe megemelni a jegyek árát. Most pótdíjat köll fizetni. Amiben a legnagyobb röhej, hogy felét a bekerülési díja elviszi.
Egyébként meg lásd: @Anatole Hongrois: zavarosban lehet a legjobban halászni.
Mert a tiszta vízben minden látszik.
De, ha jól tévedek, volt már itt (is) párszor téma a MÁV és a visszaélések, visszaélési lehetőségek tárháza.

Marcellusca 2013.05.17. 15:01:10

@Yeto:
3. - mint ügyfél-elégedettség: már több, mint 10 éve alig ülök vonatra.
Miért?
Mert ugyanazok a kocsikkal "szolgáltat", amikkel majd' 30 éve suliba jártam (és akkor sem voltak vadi újak!). Ezen kocsik állaga rohamosan romlik, örülhetsz, ha eléred a célod, anélkül, hogy szétesne!
Mindemellett az árak csak emelkednek, az utazási idő - hosszabb távon, vonalon, átszállással - meg csak nő.
Mi kocsival járunk az ősökhöz. 2 felnőtt 1 gyerekkel kb. olcsóbb, mint a vonat. + fele annyi utazási idő (háztól házig még kevesebb) + a szállítható cumó meggyisége kb. 5-szörös.

dr. Aullah 2013.05.17. 15:06:34

@ColT: Későn ért ide a postavonat :D

VT Man 2013.05.17. 15:46:48

@Enrico72:
"3 - Ki privatizálta a MÁV Cargot?"

Nem ez a kérdés. Hanem az, hogy "Ki a privatizált MÁV Cargo tulajdonosa?"

A válasz: az osztrák állam! (és önkormányzatok)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.17. 15:49:46

@VT Man: Nana, az sem mellékes, hogy miért kellett eladni

auralborder 2013.05.17. 15:51:43

@dr. Aullah: én meg azt követelem, hogy azonnal mondjon le ez a dilettáns, szarházi banda.

Dabronaki Dávid 2013.05.17. 16:18:43

Nekem 500ft-al több lett a diak jegyem,és a személyvonatokat pedig kivettek, egy maradt meg,ami hajnalba indul. Vicc az egész.

Bombaló 2013.05.17. 16:32:07

S akkor Kocsis Máté szóvivő felemelte szavát a pótjegy ellen. Kérem szépen a MÁV-ot(?!), gondolja újra.
www.vehir.hu/cikk/2013-05-09/egy-heten-belul-meg-kell-oldani-a-gyorsvonati-potjegy-ugyet
A frakcióba meg nem örültek neki, az NFM pedig lenyomta a MÁV torkán. A MÁV-Start egy dolgot tudott kiharcolni. Hogy ne minden "országos vonat" legyen pótdíjas... Ezek után a Fidesz megkéri az NFM-et, hogy szerinte miként nem kéne? Hát kié az árszabályozó minisztérium, kedves fijjug?
S, hogy valamennyi országos vonat pótjegyezése volt az alap, arra legjobb bizonyíték Fónagy Jancsi válasza a parlementben, amiben hablatyol az országos vonatokról.

"Az államtitkár megjegyezte: a május 15-től érvényes, a gyorsvonati pótjegy vásárlására vonatkozó intézkedés a gyors, nagytávolságú, közvetlen eljutást biztosító járatokra terjed ki, amelyek legalább három megyét érintenek, és közlekedési útvonaluk legalább 100 kilométerrel hosszabb. A naponta indított több mint 3 ezer vonatból, a rendszer kiterjesztése után is csak 456 járaton kell gyorsvonati pótjegyet váltani - jelezte." (portfolio.hu)
Nos a három megyés 100km-es meghatározás az alapja az O-betüs "országos vonatoknak".
Úgyhogy köszönjétek meg kurmányunknak, hogy pl. egy Szombathely-Pécs gyorsvonat nem lett pótjegyes...

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.05.17. 16:34:00

@Ironfist: Persze, van ilyen is, hogyne lenne. Engem is büntettek már meg 12 évesen, mert nem volt nálam a diákigazolványam. Voltam vagy 140 centi, és javában tanköteles. Eléggé wtf-sztori volt.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.05.17. 16:42:09

@Algopirin: Ne aggódj, én se értem. Gondolom, azt akarják, hogy a kaller ne dolgozzon annyit, ellenben a jegypénztáros de. Vagy nem tudom.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.17. 16:43:45

@Bombaló: "és közlekedési útvonaluk legalább 100 kilométerrel hosszabb."
Minél?! :D

Algopirin 2013.05.17. 16:45:48

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): buszosoknál az volt a mondás, hogy így kevesebbet nyúlnak le. mert nem minden esetben adnak jegyet.
az nem jut eszébe a vezetőinknek, hogy rendesen meg kéne fizetni a melóst.

orbán kezdhetné a minimálbér minimum 3szorosra emelésével.

Albu 2013.05.17. 17:05:35

Na nézzük sorban!

- „Kp. számla kiadva” – Ha visszaváltod a jegyet, innen tudni, hogy a számlát is vissza kell kérni.
- „MÁV-Start Zrt. Budapest-Nyugati 1062 Budapest Teréz Krt.”: Jó kérdés, miért nincs saját. Lehet, van oka, de így valóban gázosnak tűnik.
- „MÁV-START Zrt. 13834492-2-44”: Eleinte lehet hogy azért kellett, amíg a MÁV-ról való átállás ment, és a régi papírokat használták átmenetileg (1500 állomás, kb. 5000 pénztár.)
- „MÁV-Start Zrt. Budapest Nyugati 10033-14”: Innen derül ki, ki adta ki. Állomáskód-pénztárkód.
- „Kizárólag adóigazolási célra SzJ 60.10.11.0.”: NAV-os cucc.

1. Valóban gáz. A honlapon vett jegyhez viszont a kioszk nyomtat számlát.
2., 25 Ft/db.
3., Annyit, mint eddig az ic, csak most már a gyors is.
4., Ezt az egészet az NFM találta ki, és nyomta le a MÁV-on.

hot-spot (törölt) 2013.05.17. 20:03:47

@Kiddy (dugnám nikki sixx-et!): Hülye voltál hogy oda adtad az igazolványod.
A héven nem cél a pótdíjazás,az a bkv-s budapesti orkok szakterülete.A héven a cél hogy valamit fizessél,vagy szállj le a vonatról.De ha nem szállsz le,akkor sem tudnak veled mit tenni.Hozzád nem érhet a kalauz sem a biztonsági őr.Úgyhogy...

hot-spot (törölt) 2013.05.17. 20:14:01

@tryclops: Sorszám,kaller azonosító szám,időpont,a megálló kódja ahol a jegyet kiadta ...röhej.

TBone 2013.05.17. 22:35:03

Németországban 12 éve már simán tudtam automatabol és a vonaton a kalauznál jegyet venni bankkártyával. Nálunk ezt azóta nem sikerült megoldani.

gabest1 2013.05.17. 22:47:14

Javasolnám még a pótdíj-bérletet, a rendszeresen bliccelők átalányban fizethetnék a büntetést.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.17. 22:50:13

@Enrico72: "3 - Ki privatizálta a MÁV Cargot?"

ez egy elegge nehez kerdes...
tudod mivel EU tagok lettunk azert nem csak a penzeso van meg a lehetosegek hanem a kotelezettsegek is, aminek az egyik resze az volt, hogy a vasuti aruszallitasban be kell engedni a konkurenciat
es ezert kellett privizni, hogy legyen valamilyen merteku magyar vasuti aruszallitas

Szociknak vége 2013.05.17. 22:54:29

A kisebb államot minden magyar hangosan követeli. Vonatért viszont senki sem akar fizetni...:))

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.17. 22:54:33

amugy meg ez a dontes a szent tehenkek miatt van
ha megvonnak a szavazati jogot 65 felett, akkor ez nem lenne
az is nonszensz hogy egy 4 eves gyereknek kell venni kiegeszitot amikor lehet hogy a kadari nyuggernek egymaganak tobb bevetele van mint a kisgyerekes csaladnak
es igen az meg jobban odaver a foldhoz hogy a 8 eves gyereknek kell venni BKV berletet

Szociknak vége 2013.05.17. 23:07:19

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Hogy lenne már egy vonatjegy 70 ft? Nyomdász körökben vannak ismerősök a tizede nincs a ktg-e egy ilyen primitív szarnak. 70ért 15oldalas fényes papíros képes prosifüzeteket szoktunk rendelni.

bonebear · http://cinca.blog.hu 2013.05.17. 23:18:41

Pótjegyre pótadó és pótjárulék nincs? :)

medvicsek 2013.05.17. 23:23:09

A Gysev bezzeg ad ki jegyet akkor is, ha van pénztár az állomáson, legalábbis a Szhely-Kőszeg vonalon. Na persze ők nem a mÁV.

Bombaló 2013.05.17. 23:26:32

@MetroGoldwinMayer
Nem tudom pontosan, de a 70 forintban benne van a feltaláló szabadalmának is a költsége. Ne kérdezd, hogy ez mekkora hülyeség, de ez a történet is egy igazi magyar történet.
mno.hu/migr_1834/szigoruan_ellenorzott_vonatjegyek-189732

A kaller adhatna a vonaton jegyet, de szabályzat tiltja. Lehetne gépi áfás számla, sőt a jegy is lehetne az, de ugye azzal kezdjük, hogy NAVilag minek kéne megfelelni. Nincsenek megoldhatatlan dolgok, de egy jegyvizsgálótól sem várhatjuk el, hogy több százezer forinttal flangáljon, mert a kedves utasok rászoknak arra, hogy a vonaton majd veszünk jegyet... ha elér hozzánk egyáltalán a kaller. Ugyebár.
Az új pótjegy faszság. Higgyétek el, nekem háromszor kellett elolvasnom a Budapest-Bérlet - Start bérlet - pótjegy bermuda háromszög közötti összefüggést mire felfogtam, hogy mire gondolt a szerző. De ennek hála, Gabika mosolyogva mondhatta a kamerába, hogy "minden utazási jegy, ami eddig ingyen volt, továbbra is az marad. " Ez pedig igaz.
A MÁV-ot pedig ne szidjátok. Fel sem tűnt nektek, hogy a távolsági buszokon is van felár egy ideje? Csak hát a MÁV országos cég, Volánból meg van vagy 20. Pedig a felár egy tőről fakad. Az NFM-től. Ja igen. A nemmegszorítás jegyében június 1-től leállnak a Budapest-Győr Volán járatok... Amivel egyébként egyetértek, de ezzel kapcsolatban is már a MÁV-ot szidják... Mert az olyan divatos.

Szociknak vége 2013.05.17. 23:29:24

@Bombaló: Ma jöttem Bp-Komárom MÁVval, a kallertől vett jegyet egy fazon. Bár nem általános, a 90%-os kedvezményeseknek lehet vagy mit magyarázott...

Kemencés Szittya Buci 2013.05.17. 23:37:28

Ahelyett, hogy a 65 (?) év felettiek ingyenutazását szüntették volna meg már vagy 10 évvel ezelőtt, még mindig ilyen baromságokkal szopatják a népet. De neeem, a nyugdíjas az jó szavazó.

pakandi 2013.05.18. 00:10:26

Benzin?Esetleg gázolaj?

Én lazán beautózom egy fostalicskával jegyet sem kell venni és olcsóbb is!

csillagház 2013.05.18. 00:14:55

@Kemencés Szittya Buci: Sok eszed nincs , apám, vagy te is a "nyuggerek" gyors fogyásában vagy érdekelt? Ők utaznak a legkevesebbet, mert aki betöltötte a 80-at, az még a faluját is ritkán hagyja el. És nem jut eszedbe a MÁV híres nagy logikája, hogy az egy hetes kis csecsemőnek is drága pótjegy kell? Attól, mert a MÁV árat emelt, mennyivel lett tisztább és korszerűbb a vasút? A koszos vonatok, koszos ablakain, ülésein és undorító WC-in változott valami? Az, hogy se büfékocsi, se víz, se WC papír, se kéztörlő stb. nincs, azt értik "korszerűsítésen"? Vagy a netet és wifit? Ezeket a nyugdijasok nem is használják. Akkor MIRE FÖL szednek pótdíjat?!

csillagház 2013.05.18. 00:19:54

Koszos vonatok, az ülés ragad, ablakon nem lehet kilátni, WC undorító, se papír, se kéztörlő, minek, ha víz sincs. Nyáron, hőségben cipelni kell a vizet, mert büfé sincs, télen meg lehet fagyni, ez KORSZERŰ a MÁV-nak?! Ja és mikor kell pótjegyet venni a kismamáknak, mert KETTEN vannak? Vagy ne adjak ennek a bürokrata, pénzéhes bandának ötleteket?

2013.05.18. 00:31:27

Sosem értettem azt a filozófiát, (nemcsak máv, hanem állami szektor cuzámmen) hogy rájönnek, kell a lóvé fót' -ozni a réseket, kitalálnak valami agyament baromságot, nevet adnak neki, mintha valami plusz extra szolgáltatás lenne (ne érezze a paraszt, hogy már megint lehúzták, csak úgy) persze közben mindenki tudja, nem lesz ettől a vonat se gyorsabb, se szebb, se tisztább, se pontosabb, pont ugyanolyan lesz mint tegnap, 1 napot amortizálódva. Tessék mondani nemlehetne beépíteni a hiányt a jegyárba? Hagyjuk már a papírgyártást, meg az emberélet keserítését, pláne a hülyének nézést. Az adónemekkel, ugyanez a szitu, lassan nincs ember aki nyilvántartsa. Pedig támogatnám a söralátétet. Küldjetek bazdmeg egy darab csekket, mennyi kell, kerekítsétek fel, hogy jusson dzsippre, meg azores szigeteki luxuskurvákra, aszt hagyjatok már lógva.

Kemencés Szittya Buci 2013.05.18. 00:36:24

@csillagház:
Még, hogy a legkevesebbet? Általában a kocsik népének harmadát ők alkotják. Pont, hogy 10-12 éves korig kéne ingyenesnek, vagy 90%-os kedvezményesnek lennie. De most a nyugdíjas nehogy már ne tudjon legalább egy 50-60%-os jegyet kifizetni.
Az a tény is felháborító, hogy az állami cégekből úgy lopnak, ahogy nem szégyellik, ebben igazad van.
Csak azt is jó lenne megérteni, hogy ha szeretnénk nyugati szolgáltatást és színvonalat, akkor ahhoz bizony nyugati árszínvonalat is kell fizetni érte (amibe nem fér bele, hogy az utazóközönség egyharmada, de legyen "csak" 15%-a ingyen utazik, mert jófejek vagyunk), amitől azért még így is messze vagyunk. A Siemens, vagy Bombardier, vagy akármelyik gyártó nem fog nekünk csak azért olcsón kocsikat gyártani, mert nem vagyunk olyan gazdagok, mint a németek/franciák.
Szerintem amúgy is nonszensz itthon elvárni azt, ami Németországba, vagy Svájcban van. Basszus, azok a világ leggazdagabb és legszínvonalasabb országai, erős gazdasággal, fegyelemmel, jó struktúrával stb. Hogy lenne itt egyik pillanatról a másikra kánaán, miközben fizetni nem akarunk semmiért, mert hogy "ilyenért én nem fizetek", a nyugdíjas meg ne fizessen, mert neki jár az ingyen utazás.. Aztán jön az ördögi kör.
Nem neked szólt a hozzászólásom minden része.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.18. 00:44:50

@MetroGoldwinMayer:
Ahogy mondtam, és csak Spaller Endrére hivatkoztam, aki parlamenti képviselőként és a "vasútmutyi" vizsgálóbizottság tagjaként talán jobban rálátott ezekre a dolgokra, mint én. Itt a kommentlistája (blog.hu/user/188363/tab/activity ), kétszer is hivatkozik a 70 forintos vonatjegy-papírra (és az csak a papír, amire nyomtatni fognak), és igen, az egésznek az alapja a minta meg a védjegy jogdíja.

Ragyás futrinka 2013.05.18. 01:26:37

Én nem vagyok ilyen mohó, hogy svájci vagy német szolgáltatást szeretnék. Viszont annak örülnék, ha valami csekély növekedést látnék a szolgáltatásban az emelkedő jegyárak mellett, nemcsak pusztulást.

Egyébként a tömegközlekedésbe állami pénzt is kell ölteni, jócskán. Ez normális esetben és hosszabb távon megtérül. pl. Az úthálózat, meg a környezet szereti a kevesebb autót. Míg a vasúti infrastruktúrának kb. mindegy, hogy mennyi ember ül a vonaton. Ergo az embereket csábítani kell a vasútra, nem elelijeszteni. Az a gond, hogy ez nem normális eset.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.05.18. 01:27:44

@Enrico72:

a 3. pont helyesen: mit keres oszkó péter a vizerben???

2013.05.18. 01:42:16

tessék pótjegy nélkül utazni, ilyen bp - cegléd meg székesfehárvár távokon megér +10-15 perc utazást az a 150 ft..

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.18. 01:49:40

@csillagház: "Sok eszed nincs , apám, vagy te is a "nyuggerek" gyors fogyásában vagy érdekelt? "

mit nyuggerezel te paraszt? egyertelmuen nyugdijast irt a kollega, neked erre a nyuggerezesre all ra a billentyuzeted?

mas: en is leirtam korabban, hogy ez a majmoskodas a potdijjal a szepkoru pooogartarsaink miatt van, kesz vege, ezert van, ez TENYKERDES
kellene adni szimpla 50%os kedvezmeny 65 felett es kesz

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.18. 01:56:05

@dumdidum42: igen? es ha elotte 20 percet kell varni arra a vonatra?
65+ -nak konnyu, max trecsel egyet a penztarossal ugyis megvarja a csirkefarhat-pult, de ez a szopatas igenis a tobbiekre megy ra

es ez egyre rosszabb lesz, ahogy Orban oregszik, mar varom mikor lesz a buszon ulohely hivatalosan rekviralhato vagy mikor lesz a mozgolepcso szepkoru sebessegre beallitva

M_R 2013.05.18. 04:58:35

Utazni csak autóval.. Magyarisztán jobban ..izé..

NemNick 2013.05.18. 05:18:15

@laspalmas: "a gyurcsány miatt vezették be a gyorspótjegyet?"

Nem hiszed el , de komolyan ezt gondolja.

A szemükben az "elmúttnyócév" olyan, mint az autóskártyában a Lola T - mindent visz.

Malaka 2013.05.18. 05:50:22

Ez tenyleg egy vicc. Itt a gep altal kinyomtatott jegyet, amin persze nincs cegnev, szaz pecset stb csatalod a konyvelesbe oszt sanyi.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.05.18. 06:23:20

fasznak kell vonattal járni? évek óta 2 fő felett drágább mint a vonat...az ingyenért meg (65 felett) ez jár....ez is bónusz a nulla forintért, úgyhogy T. nyugdíjasok, diákok és még tucatnyi kedvezményt igénybevevők...KIS pénz, lepukkant vonat, vagy fizettek normális árat, vagy marad ez.
ennyi.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.05.18. 07:17:09

@Enrico72: Te barom, a gyorsvonati pótjegyet gyors és sebesvonatokra kell fizetni. A kérdésem, mi a faszért kell pótjegyet fizetni, amikor az adott vonat amúgy is drágább, mert "gyorsvonat". A MÁVot kellene most már végre lebombázni és a helyét beszántani. Igazi nagy állami vízfej, csak arra jó, hogy csókos haverokat jól fizető himi-humi állásokkal lehessen ellátni.

Rajzfilmszemű 2013.05.18. 07:31:59

@Enrico72: Miért lenne nonszensz? Ugyanazt a "szolgáltatást" kapod. A máv cargot nem is értem, hogy jön ide. Ja, persze, megvan, gyorsan kellett elmúznyócévezni, hova is lennénk nélküle.

Inkább azt nem értem, hogy a teljesen felesleges és totálisan elmebeteg pótjegyrendszer helyett miért nem vezetik be a szociális alapú nyugíjas-támogatást: utazzon ingyen a nyugdíjas, de csak az, aki szociálisan rászorult (a nyugdíjasok keresetét elég könnyű ellenőrizni). Kurvára nem bírom felfogni azt, h az életkorra miért jár automatikusan az ingyenes utazás.
Így, pótjeggyel, ha ketten utaztok, egyszerűen drágább a vonat, mint az autó. WHAT THE FUCK?

collinger 2013.05.18. 07:32:41

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Látom , nagyon utálod anyádat-apádat . Haragudhatsz is rájuk , amiért ilyen "nevelést " kaptál tőlük . Gondolkodni sem tanítottak meg . Ha olyan magas a kádári nyugdíj ,miért csirkefarhátat vesz ? Szórakozásból utazik a redvás vonaton , hogy szopathassa az ifjakat ? Hány kisgyermekes család lenne nagy bajban , ha iskolai-óvodai szünetben , betegség esetén a nagyszülők nem hoznák-vinnék az unokákat ? Mert a legtöbb nyugdíjas erre használja fel az utazási kedvezményt .

Pszt! 2013.05.18. 07:40:44

A Viktornak újabb bevétel kellett, hogy kimutyizhassa a haveroknak. Más értelmét nem látom a potjegybiznisznek. :-)

Rajzfilmszemű 2013.05.18. 07:41:01

@collinger: És akkor mi van? Sokan meg dolgozni járnak vonattal. Nem látom be, hogy mi a különbség. A szociális alapú támogatással mi a baj?

Ironfist 2013.05.18. 08:02:08

@collinger:
"Mert a legtöbb nyugdíjas erre használja fel az utazási kedvezményt ."

Én, mint tizenöt éve aktívan tömegközlekedő, ezt határozottan cáfolnám. A legtöbb nyugdíjas arra használja az ingyenességet, hogy például reggel elmehessen bevásárolni - reggel, mikor a csúcsforgalom van, iskolások tömkelege így is alig férne fel a buszra, de neeeem, olyankor kell piacra menni. Ezen felül használja ingyen utazgatásra, mert ráér, meg orvoshoz megyegetni, mert az is ingyen van, és jól el lehet vele beszélgetni a napot - hát, nehogymá' azok kapjanak ellátást, akinek kell is!

A MÁVot pedig akkor szidom, amikor akarom, hiszen lassan 10 éve használom, és Gaskóstul, bunkó, cigányokat nem maceráló, mindenki mást direkt szopató kallerestül, Győr-Budapest távon mindössze a megállók 10%-ában nem megálló "gyors"vonatostul elmehet a kurva anyjába.

Ironfist 2013.05.18. 08:13:03

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
"- Ahol nem áll meg a gyors, azok jellemzően kisebb lélekszámú települések"

Mint példéul Ferencváros, Biatorbágy, Bicske, Ács, Nagyszentjános, és Győrszentiván? Ja, nem, ezen mind megáll a gyorsvonat, pedig van, ami a térképen sincs rajta.

Rajzfilmszemű 2013.05.18. 08:20:59

@Ironfist: Nézd, sztem mindenki akkor és azért utazgat, amikor és amiért akar. Itt nem az a kérdés, hogy kinek, mekkora szüksége van az utazásra, hanem az, hogy miért támogatunk embereket a bevételüktől totálisan FÜGGETLENÜL, pusztán életkori alapon.

mojszipupi 2013.05.18. 08:28:10

Az állam megvédte a vonatjegyeket is

Nguyen 2013.05.18. 08:34:14

Meglehetősen érdekes lelki világra vall, ahogy egyesek lenézik azt, aki - az egyébként neki állami szabályozás szerint jogosan járó - kedvezményét kihasználja. Mert ugye mocskos sz*r g*ci az, aki igénybe meri venni a kedvezményét, és nem fizet X-szer többet a jegyért.
Gondolom, ha nektek jár valami kedvezmény, merő elvi megfontoltságból önként kifizetitek az eredeti ár 100%-át. Legyen az utazási kedvezmény, akciós áru a boltban, vagy akár egy TB által részben térített gyógyszer. Ti minden ilyen esetben elvből kifizetitek a teljes árat? Akkor ti hülyék vagytok. Ja, hogy csak szimplán fáj, hogy valaki valamit olcsóbban megkap, mint ti? MAjd remélem, ez eszetekbe jut, ha majd ti is nyugdíjasok lesztek!

Gyorsvonat vs. személyvonat.
Már miért kéne, hogy a gyors magasabb árkategóriába essen, mint a személy? Miben nyújt többet? Attól, mert általában kicsit gyorsabb, még nem képvisel magasabb kategóriát.
A személyvonatoknak is van létjogosultsága, habár üzemeltetésük tényleg erőforrásigényesebb, mint a gyorsvonatoké. Nélkülük ugyanis a vasúttársaság elveszítené a potenciális utazók jelentős hányadát. Hiába lenne olcsóbb mindössze csak a kiindulási és a célállomáson megállni, azzal a közbenső településeken élők utazását lehetetlenítenék el. Márpedig tudjuk, hogy az ország nem csak Budapestből és Debrecenből áll.
Ettől függetlenül gratulálok a sok agymosott fideszbérenchez és a minimális szintet meg nem ütő véleményéhez.

Rajzfilmszemű 2013.05.18. 08:40:35

@Nguyen: Nem azzal van a baj, aki felhasználja a támogatást, hanem azzal, hogy aki adja, milyen alapon teszi ezt. Könnyen belátható, hogy a jelenlegi rendszer (a nyugdíj mértékétől ftlenül ingyen utazó nyugdíjas, családi bevételtől ftlenül kedvezményesen utazó diák - én azért emelem ki a nyugdíjast, mert a nyugdíjasok szociális helyzetéről könnyen tájékozódik állambácsi) nem megfelelő, hiszen ahhoz vezet, hogy aki teljes áron utazik, annak NEM ÉRI MEG tömegközlekedni, hiszen drága és kényelmetlen.

KolompárRómeó 2013.05.18. 09:51:53

Másodosztályú jeggyel az elsős kocsit fényképezni? Örüljön a posztoló, hogy nem kapott plusz büntetést :D

M_R 2013.05.18. 10:00:57

A MÁV a 70-es évek szintjén van: 40+ éves vasúti kocsik és mozdonyok. Tipikus cucialista nagyvállalat korrupt vezetőkkel, bunkó alkalmazottakkal. A jegypénztárostól a kalauzig mindenki érezteti a "kedves utassal" hogy igazából elküldené a jó kurva anyjába és egyáltalán örüljön hogy a pénzéért kap egy pár szépen kinyomtatott fecnit és van vagon amibe felszállhat...és hogy rohadna meg ahol van és miért nem inkább autóval megy, akkor nem kellene vele foglalkozni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.18. 10:06:52

és ez csak rosszabb lesz.

Mert javulni nem tud az biztos, legalábbis a tapasztalat ezt mutatja. :S

hardenberg 2013.05.18. 10:16:30

A gyarmaton kell a pénz a holokausztmegemlékezésekre, zsidó világkonferenciákra, holokausztévre, wallenberg-évre, ausvicc - hozzájárulásra, cigánytenyészetre, az újabb és újabb globális háborúkra, amibe egyelőre fegyveresen nem, de pénzösszeggel be kell szállni, kell stadionokra, kel a bábolnai tenyészmén túrós rudijára, amivel injektálja fenékbe ezt a mocskos, hazaáruló, aljadék, gerinctelen, rabló helytartótanácsot, amely Magyarország kormányának nevezi magát!

béla a görög (törölt) 2013.05.18. 10:16:54

Budapest-Pécs
az átkosban volt expressz volt gyorsvonat meg személyvonat - ma van IC ami kb megfelel az átkos gyorsvonatának. Menetidőben, megállóhelyekben. Nem mellesleg az átkosban volt büfékocsi meg dohányzókocsi. Ma lófasz sincs.
@ Enrico72 2013.05.17. 10:36:45
Hülye vagy.
"2 - Nem kötelező gyorsvonattal menni. Az azért nonszensz, hogy a gyorsvonat meg a személyvonat ugyanannyiba kerüljön."
Te sem mostanában utaztál vonaton...
Persze, hogy nem kötelező gyorsvonattal menni, de egyrészt a vonatok 90%-a gyorsvonat 100 km feletti távolságon, másrészt akkor azt kell nyilatkozni, hogy eltérő ára lesz az egyes vonatfajtáknak harmadrészt a gyorsvonatok jegyárai magasabbak lesznek, negyedrészt nem gyorsvonati pótjegyekkel kell bohóckodni hanem beleépíteni a jegy árába. az IC-re meg helyjegyet adni. aztán ha van olyan elvetemült olyan aki 100-500 km-t akar személyvonaton utazni az majd külön jelzi, hogy ő inkább spórolna 600 forintot és inkább plusz 0.5-5 óra vonatozna. Realitásérzék????
ahogy ez régen is volt az átkosba.

KugLoaf 2013.05.18. 10:28:03

Szar volt a Máv már akkor is, amikor én gyerek voltam, most is ugyanolyan szar, csak drágább lett.
Ezerszer inkább 1 lepukkant autó meg 2 ezeré benzin, mint a koszos, undorító drága máv.

KugLoaf 2013.05.18. 10:30:34

@ Enrico72

Te meg egy idióta nyomorék vagy, akinek már ideje lenne megtenni egy bp-debrecent gyorsvonaton és akkor majd nem pofázol, hogy nonszensz a személy és gyorsvonatot ugyanannyié adni

2013.05.18. 10:44:57

@Kemencés Szittya Buci: "Szerintem amúgy is nonszensz itthon elvárni azt, ami Németországba, vagy Svájcban van."

Miután idestova 10 éve EU tagállamok vagyunk, ráadásul az áraink is európaiak, támaszthatunk elvárásokat azért. A magyar tömegközlekedésről tényleg minden rosszindulat, és túlzás nélkül el lehet mondani, hogy brutális árak mellett katasztrófális, minden tekintetben, és egyre romló a tendencia. Az hogy mamár heti rendszerességgel kell magyarázkodnom a főnökömnek, melyik járat késedelme/műszaki hibája miatt nem értem be a munkahelyre, az, hogy a BKV-n -bár teljesárú bérletet fizetek- már vagy 10 éve nem tudtam ülőhelyen utazni, sőt, néha már az is csoda ha fel tudom paszírozni magamat a tömött járműre... és akkor nem beszélek a koszról, az állandó és folyamatos megállóban való várakozásról, ami permanens velejárója a tömegközlekedésnek. Amikor anyám, -aki aztán tényleg nem az a kényes, kukacoskodó típus- közli, hogy 40 éve amikor még gőzmozdonyos vontatás volt, rövidebb volt a menetidő, és sokkal magasabb volt a színvonal, ebben úgy minden benne van. Nem kell svájc, nem kell mágnesvasút, meg TGV, meg 21. század de basszus ennyire ne legyen már igénytelen lepattant, és balkáni. Vagyha az, akkor tessék a szolgáltatás árait ennek megfelelően mérsékelni.

Szociknak vége 2013.05.18. 10:51:23

@Jankove: Az áraink nemhogy nem európaiak, a többi ex-kgst országét sem érik el. Budapest a régió legolcsóbb városa, Moszkva is drágább, Pozsony is drágább, Prága is drágább.

KugLoaf 2013.05.18. 11:26:43

@MetroGoldwinMayer

Lehet azért, mert ott nem 80 ezret keres az átlagparaszt?

2013.05.18. 11:31:32

@MetroGoldwinMayer:

Körülbelül 20 másodperc alatt 100 találatot kaphatsz, hol mi mennyibe kerül tömegközlekedés fronton, én belinkelem neked az elsőt, tanulmányozd:

tisztabeszed.blog.hu/2010/12/26/a_nagy_bkv_jegyar_teszt

kennyking 2013.05.18. 11:31:52

@MetroGoldwinMayer: Prága nem drágább.Varsó sem.Kb. ugyaz az árszint.Prágában a helyi BKV jegy 25 korona.Kb. 300 Ft. A metró sűrübben jár,csősz egy darab se.Villamossal bejárható az egész belváros és közvetlen szomszédos kerületei.( Ja és magyar falusi Aranyászok áráért SÖRT lehet kapni , akár még a történelmi belvárosban is.)Varsó tán még kicsit olcsóbb is.Pozsony az ájró bevezetése után drágult meg, eléggé brutálisan.Erre számítsunk mi is, ha bevezetik az ájrót.( Szlovénia dettó)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.05.18. 11:33:50

@MetroGoldwinMayer: Volt szerencsém ezen városokhoz és ha drágább is volt valahogy nem is ment 35tel a fullrozsdás metró és nem esett be az eső a csuklós buszba zivatarkor...

@kifordított nagyanyó: Szasssz! Nyert Madrid...másik fele :DDDDDDDDDDDDDDDD

karikaV43 2013.05.18. 11:54:53

Azért ez elég fideszesre sikerült.Csütörtökön voltunk Győrbe a kisfiammal aki 3éves a gyorsvonatra neki is kellett pótjegyet vennie!Arra a gyorsvonatra amelyik Komárom és Győr között(mi ezen a szakaszon utaztunk) minden állomásom és megállóhelyen megáll vissza ugyan ez.Emlékeim szerint a gyorsvonat nem áll meg mindenhol vagy akkor mi a különbség a gyors és a személy között,röhej és az is,hogy valami hiba miatt a végállomás előtt egy kilométerrel fogták a vonatott és vissza küldték az előző állomásra mert nem tudtak váltót állítani 20perc késés.
A fiam szerencsére élvezte a vonatozást,de szerintem nagyon gáz egy 3évessel pótjegyet vetetni és gyorsvonatnak hívni egy személy vonatot ami ráadásul 20percet késik.Vasútmodellezem tehát nem lehet rosszindulattal vádolni,de a MÁV egyszerűen szégyen olyan mint a kormány,rettenet.

nyu 2013.05.18. 11:57:02

"2., Milyen többlet anyagköltséget jelent a nyomtatott jegyek megnövekedett száma?"

MAV altal hasznalt blokknyomtatoba valo mezei 80/80-as penztargepszalag kb. 200-250Ft-ba kerul tekercsenkent.
Gondolom a MAV fele hamisitas elleni vedelemmel ellatott papir dragabb ennel, kerdeses, hogy mennyivel.

Mivel egy jegy 10 centi hosszu, a 80 meter hosszu szalagbol kijon ~790 jegy.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.18. 12:04:40

@Enrico72:

1 - A kép csalóka, mert Bence külön számlát kért.
- És? A számla csak egy, azaz 1 db papír.

2 - Nem kötelező gyorsvonattal menni. Az azért nonszensz, hogy a gyorsvonat meg a személyvonat ugyanannyiba kerüljön.
- Van, ahol szinte csak gyorsvonattal lehet utazni.

3 - Ki privatizálta a MÁV Cargot?
- Attól, hogy a Cargót privatizálták, még nevetséges ez a jelenlegi szabály.

4 - Mivel vannak kezdeti nehézségek, ezért NAGYON KORREKT módon még nem büntetnek. Amikor beállt a rendszer, majd csak akkor fognak. Ez így korrekt.
- A MÁV-nál CSAK kezdeti nehézségek vannak. Ha benne lennél, látnád.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.05.18. 12:05:24

@MetroGoldwinMayer: Moszkván nem vitatkozom, kifizethetetlen, ám Prágán és a többi ex-kgst országon már igen. Az meg hogy az áraink nem európaiak javaslok egy rövid németországi túrát a haldokló nyugat egyik évkövébe inkluzíve Lidl/Kaufland bevásárlás, tankolás, étterem látogatás, ruhavásárlás, tartós fogyasztási cikkbeszerzés Media Marktban, lakásbérlés, internet/telefon/tévé előfizetés, vízszámla és meglepetések fognak érni (nem állítom hogy minden olcsóbb, de a lényeg igen).

ihajja-csuhajja 2013.05.18. 12:05:58

@MetroGoldwinMayer:

Érdekes megállapítás a tied. Ami hivatalos, az a háztartások fogyasztása alapján alacsonyabb árakat mér a következő (volt KGST-s is) országokban:

Szlovákia,
Lengyelország,
Románia,
Litvánia,
Montenegró,
Szerbia,
Bosznia-Hercegovina,
Bulgária,
Albánia,
Macedónia.

Napraforgó53 2013.05.18. 12:23:24

@ihajja-csuhajja: Anno, az előző kormány idején "megpróbálták megtudni", hányan is veszik igénybe a MÁV kedvezményeit. Ehhez regisztráció, vagy mi szükségeltetett volna. Én pl. saját szememmel láttam egy vasútállomáson kiplakátolva, hogy a Gyurcsány kormány jóvoltából ez és ez kellene, de ők erre nem hajlandók. Nem fizetni kellett volna mondjuk pótjegyet, csak hogy mennyien is vannak a kedvezményezettek. A fidesz /!/ akkor azért ordibált, hogy szegény idős, beteg stb. embereknek sorba kell állniuk ilyen baromságokért. /Monnyon le./ Most akkor hogy is van ez?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.18. 12:29:30

@ihajja-csuhajja:

Elképzelhető, de ehhez pontos utasszámok kellenek.

No meg olyan viszonylatok, ahol a vonalon az utasok többszőr is teljesen kicserélődnek.

kifordított nagyanyó 2013.05.18. 12:48:49

@csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj!: Bazz! Ezt a szerencsétlen szétesett bandát!
És még szerencséjük sem volt!
Kétszer mondta a riporter,hogy Gól! Két kapufánál.

Még jó hogy volt a Star Trek a másikon,így volt mit néznem.

kennyking 2013.05.18. 12:57:58

@MetroGoldwinMayer: Kaja, pia ügyekben is hasonló árak vannak Prágában és Varsóban, sőt még Montenegróban is.Ami nem ájrós ország és drágább ( jóval), az Horvátország.Ukrajna, Albánia lényegesen olcsóbb. Ingatlan és egyéb nem megélhetési dolgokat viszont valóban nem tudok összevetni, ( ha ezekre gondoltál), mert sokat utazok Közép-európában, de ezek a dolgok nem érdekelnek különösebben, így információim sincsenek róla.

kennyking 2013.05.18. 13:00:11

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
- A MÁV-nál CSAK kezdeti nehézségek vannak. Ha benne lennél, látnád.
Én benne vagyok.Én úgy mondanám, hogy végtelenített kezdeti problémák vannak.

ihajja-csuhajja 2013.05.18. 13:04:13

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Úgy gondolom, hogy az ilyen felmérések már a Magyar Királyi Államvasutak idejében is készültek. Ezek nélkül nemigen lehetne egy-egy viszonylaton utasszámot becsülni, szerelvényt összeállítani. Ezeket naprakésszé tenni nem jelent jelentős intellektuális kihívást.
Nem feltétlen szükséges az utasok teljes kicserélődése. Nem akarok belebonyolódni, de elképzelhető, hogy a teljes utascsere nulla bevétel növekményt eredményez.
Én vonatokat jobbára csak kívülről, "elsuhanva" látok. Amit én meg tudok állapítani, az a botrányosan kevés utas és a roncsderbire emlékeztető külcsín. (Balaton környéke.)

kennyking 2013.05.18. 13:04:20

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
" A balkáni lassan jobb lesz. "
Erre ne vegyél mérget, feltéve, ha nem Horvátországra és Szlovéniára gondolsz. Egy szerb, macedon és montenegrói vasúti körutazás után Belgrádban megkönnyebülve ülnél fel egy MÁV kocsira és átértékelnéd a fent idézett mondatodat.Egyébként tizenöt-húsz éve az Avala az egyik legszínvonalasabb vonat volt, ami délről jött és áthaladt az országon, ma egy szutyok, ami a magyar átlag alatt van.

Szociknak vége 2013.05.18. 13:05:44

@kennyking: Az ingatlanban Bp most nagyon alacsonyan áll, Pozsonyban dupla árak vannak holott egy fos kisváros, és ronda is. Ebbe bejátszik hogy fél Pozsony Bécsbe ingázik..:)

ihajja-csuhajja 2013.05.18. 13:21:35

@Napraforgó53:

Határozottan állítom, hogy a MÁV leépítése tudatos, többpárti akció volt. Okosan, mint ahogyan erre mai példákat is tudnánk felmutatni, először a rendszert semmisítették meg. Egyik napról a másikra elvették az egészségügyi, szociális és kulturális hátterét. Felégették a rendszert kiszolgáló intézményeket. A vagyon jelentős részét, különös tekintettel az innovációra, műszaki supportra alkalmas területeket, KHT és KFT szerveződésű cégeknek juttatták. Ezért kellet végül a vagyont felélniük . (Cargó, MÁV székház, járműjavítók, TEK-ek, stb.) Teljes lett a kiszolgáltatottság és megszűnt egy erős, egységes, több százezer tagot számláló, akarat érvényesítésre alkalmas szervezet.

kennyking 2013.05.18. 13:49:35

@ihajja-csuhajja: Az állami nagyvállalatok a mindenkori kormányok zsákmánycégei.Lehet haragudni a MÁV-ra, BKV-ra, de a lehetőségek korlátozottak, politikusokból kifolyólag.

kennyking 2013.05.18. 13:50:29

@MetroGoldwinMayer: Aki meg nem odaingázik, az Magyarországon vesz ingatlant és innen jár be.Ha jól tudom, a pozsonyi BKV-nak van egy járata Rajkára.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.05.18. 14:09:22

@ihajja-csuhajja:

"Úgy gondolom, hogy az ilyen felmérések már a Magyar Királyi Államvasutak idejében is készültek."
- Néha az az érzésem, hogy akkor készültek utoljára.

" Ezek nélkül nemigen lehetne egy-egy viszonylaton utasszámot becsülni, szerelvényt összeállítani. "
- Főleg a Balaton partján rendszeresen megpróbálják.

"Én vonatokat jobbára csak kívülről, "elsuhanva" látok. Amit én meg tudok állapítani, az a botrányosan kevés utas és a roncsderbire emlékeztető külcsín. (Balaton környéke.)"
- Érdekes hely ez a Balaton környék. Tavaly nyáron Fövenyesen este 6 körül jött a Bp felé menő vonat. Durván 80-100 ember szállt fel rá. A felszállás olyan kb 4-5 percig tartott.
"

ihajja-csuhajja 2013.05.18. 14:36:28

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Ez, gondolom olyasmi, mint békemenetkor mintavételezni a járókelők számát Budapesten és megállapítani, hogy a gyalogos közlekedés rendkívül népszerű.

Bombaló 2013.05.18. 14:41:22

Az utasok számának felmérése időnként megtörténik most is. Ezzel nincs is gond. A probléma az, hogy a minisztérium zömében magasról tesz ezekre az adatokra. Mert amikor a menetrendről kell dönteni, akkor minden érv és statisztika kukába kerül és megmondják, hogy így kell és pont. Márpedig a minisztérium/állam a megrendelő.
A vasutasok nem hülyék. A regisztrációs jegy arra lett kitalálva, hogy pontosan(!) kimutatható legyen, mennyi 100% kedvezményes utazás történik, majd ezen adat birtokában fillérre pontosan meghatározható, hogy az államnak hány forintot kell kifizetnie ezért a MÁV-nak. Mert el tudjátok képzelni, hogy a szociális utazási kedvezményekért az állam annyit térít a MÁV-nak amennyi neki jólesik. Ezért kellett elkaszálni a regisztrációt, mert különben kiderült volna feketén-fehéren, hogy mennyire alul finanszírozzák a céget.
A következő lépcső a 15%-os csökkentés bizonyos vonalakon. Ez pedig már az eddig is bonyolult tartifa táblázatot tovább kavarja. Mindent az utazókért. Ugye?

ui.: Az feltűnt már nektek, hogy az utazási kedvezmények csak a 2. osztályra érvényesek igazán?
Ugyanis első osztályon az "50% kedvezmény" csak 40%, a 20% csak 16% és így tovább. Ehhez mit szóltok? :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.05.18. 16:51:35

@kifordított nagyanyó: Ahogy ifiedzőm mondotta volt, a szerencséért meg kell dolgozni hugyosok! Ők még ezt sem tették lássuk be, amit pedig hentesfronton műveltek...:/
Azért szép volt Atletiiiiii :DDDDDDDDDDDDDD

ForgalPista 2013.05.18. 18:09:07

Szeptembertől be kéne vezetni a Személyvonati pótjegyet! Fele lehetne a Gyorsvonati pótjegynek. Így a Menetjegyek ára nem nőne, és a személyvonatokon utazók is hozzájárulnának a kocsifelújításhoz úgy, hogy még jól is járnak, mert olcsóbban jönnének ki, mint gyorsvonati pótjegyes sebesvonaton.

Van még hova fejlődni! :-)))

Horizont 2013.05.18. 19:43:50

A buszon van pótjegy, a vonaton is van. Többe kerül a leves mint a hús :(
Tehát nincs áremelés (hurrá!!) nincs megszorítás (nagyobb hurrá!!)!
Pótozunk, a pótjegynek is lesz pótjegye aztán meg annak is lesz egy pótja (hurrá!!)
A fizetés helyett meg már csak pótfizu van, mert már szart se ér!
De csökkent a rezsi (hurrá, hurrá)! Mutyink is van!Jó nekünk! Vagy nekik!
Ha lenne egy varázspálcám akkor minden politikust és mindenkit aki a döntéshozó hatalomban tobzódik egy teljes hónapra TÖMEGKÖZLEKEDÉSRE ítélnék!!! Buszra, vonatra, Hévre, BKV-re. És még nagyon is jó indulatú vagyok velük! Csak 1 hónapot szeretnék...... de azt nagyon.....!

nyünyüge 2013.05.18. 20:55:16

@Horizont:
Hurrá!
Csökkent a rezsink, de ha ki kell hívnunk soron kívül a szolgáltatót, mert:
- bekrepált a vízmelegítő vagy cirkó
- emiatt kéményt kell újrabélelni (mert a tavalyelőtti szabvány szerinti bélelés már nem megfelelő
- mert baj van a távfűtéssel, és nem egyértelmű, hogy mitől
- mert új vízóra kell
- mert .....

akkor egy hónapra lebontva ezek költsége vajon mennyi lesz?
kit érdekel, ha egyszer narancsszínű háttérrel, legalább 18-as betűmérettel olvashatom havonta, hogy "A KORMÁNY INTÉZKEDÉSEINEK HATÁSÁRA CSÖKKENT A REZSIM".

Ironfist 2013.05.19. 00:22:40

@Bombaló:
"Ugyanis első osztályon az "50% kedvezmény" csak 40%, a 20% csak 16% és így tovább. Ehhez mit szóltok? :)"

Azt, hogy nem is ismerek olyan embert, aki megengedhetné magának az elsaő osztályt - így az ottani helyzetről gőzöm sincs - illetve csak annyi, hogy mikor átmegyek az első osztályú kocsikon, látom, hogy ezért én akkor se fizetnék többet, ha ütnének.

Meridian74 2013.05.19. 03:40:05

@Enrico72: "A kép csalóka, mert Bence külön számlát kért. ..." stb-khez, személy szerint a '89-'96-ig átlag hetente jártam Bp-Sopron és Sopron-Bp között gyorsvonattal. Mindjuk a 210km-hez kellett 3 óra, a "gyorsvonatnak", de ez más tészta.
Eleinte kartonpapír ticketet kaptam, majd 91-től már rendes géppel nyomtatott számlátt, úgy, hogy a GYSEV szakaszra nem kellett külön jegyet vennem, igaz egy papíron egymás után volt nyomtatva a két jegy. Mávos színezett tekercselt papírra...

MA ezt MIÉRT NEM TUDJÁK?!

Meridian74 2013.05.19. 10:22:52

@1116001: "ítosznak remek a Cargo privatizáció, és nagyszerűen lehet vele az embereket dolgozókat hergelni, de azt mindig elfelejtik mondani, hogy pont jókor lett elpasszolva a sógoroknak. Ugyanis a rákövetkező években súlyos összegeket kellett volna kifizteni modernizációra, és a fuvarok is nagyot estek. Vagyis masszívan veszteséges és tőkeigényes lett volna"

IGAZÁN?
És a sógoréknak ezt nem kellett kifizetniük? Továbbá ők veszteségesek lettek emiatt? Nem így látom, inkább ellenkezőleg. A zsíros koncot elvittékszarért-húgyért, meg pár bennfentes zsebe ki lett tömve borítékokkal, meg nokiás-szerű dobozokkal...

kifordított nagyanyó 2013.05.19. 10:37:30

@csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj!: A Sánták-Bénák focicsapatban ilyeneket is tanítottak nektek?:))
Azért azok a kapufák.
Akár Lampardé az El-döntőben.
A végére szétestek.:((

Bombaló 2013.05.19. 16:13:19

@Ironfist: Az meglehet, hogy te soha nem mennél első osztályon. A másik, hogy ettől még átvágás az átvágás. Egyébként az a sztori megvan, amikor indulás előtt fél órával kérsz helyjegyet az IC-re (péntek/vasárnap) és közlik, hogy már csak első osztályú van? Aztán lehet választani, első osztály + pótjegy, vagy ott maradsz. Nos, szerencsétlen diákok többnyire a ráfizetést választják.
Tudom a másik opció, amikor felszállnak jegy nélkül, de akkor meg ott fizetnek rá a kallernál...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.19. 20:23:07

@collinger: az hogy ennyire utalod a gyerekeket meg a fiatalokat az gondolom abbol jott hogy a debil apad es anyad is utalt teged kiskorodban

Achmed, a hitetlen 2013.05.19. 22:49:07

"Nem fér bele a minden évben beleöntött állami tízmilliárdokba egy rendes nagyvállalati szoftver és a tökegyszerű nyomtatók?"
Valahol azt olvastam, hogy több cég is versenyben van, de évek alatt sem sikerült még eldönteni, hogy kinek a kije nyerje a sokmilliárdos munkát...
Mondom, csak olvastam valahol.
De azért lehet benne valami.

IdomitottFoka 2013.05.21. 15:50:18

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Mégis miért vonnák meg a szavazatukat? Ennek a szajkózása is csak árokásásra és megosztásra jó. Mellesleg elenyészően kevés lehet a passzióból utazgató nyugdíjasok száma, főleg a MÁV-on. Ahhoz ugyanis mazochistának is kell egyben lenni.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.23. 20:49:11

@IdomitottFoka: egyszeru...
ha lenne a 4 eves gyerekeknek is szavazati joga akkor a seggfej retardalt geci tusko szarfaszu politikusok nem a nyuggereknek a segget akarnak kinyalni az allando nyugdijemelessel es az ingyenes eszemfaszommal, hanem pl. az ovodai menzak minosegenek javitasaval kampanyolnanak, vagy pl. egyaltalan nem baszakodnanak a ferohelyekkel

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2013.05.28. 19:08:57

@Bombaló: A húszból ennyi lesz:)
A 7 új Volán utód buszcég:
Árpádvolán
Elődvolán
Ondvolán
Kondvolán
Tasvolán
Hubavolán
Töhötömvolán
Bérlet helyett meg hóeleji vérszerződés:)
Ülés alatti húspuhítóknak kedvezmény:)

Prof. Dr. Simon Templar 2013.05.31. 10:17:51

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: "az is nonszensz hogy egy 4 eves gyereknek kell venni kiegeszitot amikor lehet hogy a kadari nyuggernek egymaganak tobb bevetele van mint a kisgyerekes csaladnak
es igen az meg jobban odaver a foldhoz hogy a 8 eves gyereknek kell venni BKV berletet "

A szlovákok pont ezért már léptek:
hvg.hu/karrier/20130528_Ha_nyugdijas_ki_lehetne_rugni_a_dolgozoka

Ezt itt is csak így lehetne plusz elvenni a nyugdíjas szavazati jogot. Ennyi.

alte trottel 2013.05.31. 10:44:49

@Prof. Dr. Simon Templar:
Minek annyit cicózni a szemét nyuggerrel? Tarkólövés és kalap! Csak előbb még fizesse ki és ássa is meg a sírját a rohadék!

Mate Toth 2013.06.15. 10:50:25

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Nagyon nagy a pofád! Egyszer talán te is meg öregszel.

süti beállítások módosítása