Skip to content


       Szűrés lista

Több ezer dokumentált csatlakozó

Múlt kedden nagyon örültünk, mert a CÖF bejelentette, hogy ősszel újabb békemenet lesz ("a brüsszeli baloldal és hazai partnereik ősszel újra látni fogják, hogy mit és milyen erővel üzen a Békemenet"), ÉS már készül a Magyarországot „ellenőrizni” kívánó bizottság létrehozásáról szóló határozat ellen irányuló beadványuk a nemzetközi bíróság felé.

Bár azt ígérték, hogy várhatóan július 15-ig (máig) közzéteszik a beadványt, egyelőre csak egy levelet írtak Martin Schulznak a Tavares-jelentés miatt.


"Martin Schulz részére
Elnök
Európai Parlament

Tisztelt Elnök Úr!
Magyarország polgáraiként úgy ítéljük meg, hogy elérkezett az idő, amikor hangot kell adnunk véleményünknek arról, ami az elmúlt időszakban az Európai Unió Parlamentjében történt.
Hazánk az elmúlt két évtizedben olyan nagyszerű eredményeket tudott felmutatni, amelyekben nekünk, civileknek elvitathatatlan érdemeink vannak.  40 év államszocialista diktatúrát követően saját erőnkre támaszkodva, gyakorlatilag minden külső segítség nélkül kellett felépítenünk egy demokratikus jogállamot, és ez a folyamat, a rendszerváltás mind társadalompolitikai, mind közjogi értelemben a mai napig része a mindennapoknak. Megítélésünk szerint azonban számos közösen elért vívmány veszélybe került Strasbourg „Tavares jelentést” elfogadó, múlt szerdai döntése nyomán.
Meggyőződésünk, hogy az Európai Parlament egy nagyon veszélyes útra lépett. Olyan alapvető elveket sért, mint a nemzeti szuverenitás és önrendelkezés, megkérdőjelezve egyúttal a magyar Országgyűlés döntési kompetenciáját és legitimitását. Az EP ugyanakkor a Koppenhágai Bizottság létrehozására irányuló szándék támogatásával talán még súlyosabb jövőképet vetít előre, felvetve a lehetőségét a visszamenőleges szankcionálásnak, ami álláspontunk szerint elfogadhatatlan.

Tisztelt Elnök Úr!

Kérjük, hogy állítsa helyre az Európai Parlament tekintélyét a magyar emberek előtt és szüntesse meg azt a kettős mércét, amely kézzel fogható módon jelen van az EP Tavares jelentéssel kapcsolatos döntésében. Kérjük, hogy mindenekelőtt ne támogassa a Koppenhágai Bizottság felállítását, amely első sorban egy kontroll és gátlás nélküli zöldpárti képviselő személyes ambícióinak tárgya és célja. Haladéktalanul felszólítjuk egyúttal az EP állampolgári jogokkal, illetve bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságát, hogy indítsanak vizsgálatot az Unió tagállamai valamennyi alaptörvényének és közjogi struktúrájának az átvilágítására, amely egyúttal rávilágíthat az elfogadott jelentés visszásságaira és egyoldalú megállapításaira. Álláspontunk szerint ugyanis csupán egy átfogó, minden tagállamra kiterjedő alapvető vizsgálat teremthet tiszta, átlátható helyzetet.
Jelezni kívánjuk ugyanakkor, hogy amennyiben az objektivitás helyreállítására nem tesz kísérletet az EP, illetve realizálódnak a Koppenhágai Bizottsággal kapcsolatos aggodalmaink, mi minden rendelkezésre álló eszközzel fel fogunk lépni ezen jogsértő helyzet felszámolására, beleértve azt a lehetőséget is, hogy az Európai Bíróság előtt kívánunk gátat szabni az Európai Parlament ámokfutásának.


Budapest, 2013. július 12.

A Civil Összefogás Fórum, a Civil Együttműködési Tanácskozás és a Szellemi Honvédők nevében

Csizmadia László
 alapító,  szóvivő"

Mivel annyira bénák, hogy csak bemásolták a levélírásról szóló cikkbe az URL-t, de linket nem tettek alá, segítek: itt lehet aláírni a levelet, ha valaki szeretné.

Viszont van egy nagyon fura dolog abban a cikkben:
"Szeretnénk fölhívni a figyelmet, hogy levelünkhöz - melyet Magyarország és a Kárpát- medence két legnagyobb civil szerveződése szignál - dokumentálhatóan több ezer, önmagát a „Szellemi Honvédelem” mozgalom tagjának valló értelmiségi magánszemély is csatlakozott. Reméljük, hogy azokon kívül, akikhez az üzenet eddig eljutott, még sokan egyetértenek, és az alábbi linkre kattintással minél többen támogatják kezdeményezésünket."

Nem értem, hogy egy frissen megjelentetett, támogató aláírásokra váró levélhez hogy csatlakozhatott már több ezer ember? Indigó volt a rezsicsökkentő-ívek alatt?

Címkék: közélet cöf

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr295404862

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.16. 14:26:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lmagazin 2013.07.15. 11:21:15

Nem hiszem el, hogy nem érzik, hogy ez mennyire szánalmas....

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2013.07.15. 11:23:23

Szerintem úgy gondolják, hogy mindenki, aki aláírta a rezsicsökkentést, egyben ezt is támogatja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.15. 11:41:07

Azám, a múltkor is nagyon kikeltek a Tovaris jelentése ellen :D Az EP képviselőket meg biztos meghatja a békamenet...

Steve the Great 2013.07.15. 11:42:53

@rhynn: Én inkább úgy gondolom, hogy a Szellemi Honvédő izé támogatóit értik automatikusan csatlakozó alatt.

magyar ember teli szájjal 2013.07.15. 11:47:06

Emlékeztek még Botondra, ugye, ballibák? Beütötte a nyugat kapuját, de aztán Haza jött!!! Hát ezt kell csinálnunk nekünk, utódaiknak is.

Algopirin 2013.07.15. 11:57:53

@magyar ember teli szájjal: inkább a sok balfasz politikusunkat kéne ütni.
a sztárolt szarjaiddal együtt természetesen.

Algopirin 2013.07.15. 12:06:18

@magyar ember teli szájjal: szent jobb az.
éljünk a múltban továbbra is, és mantrázzuk mellé a szent korona tant.
picsába a modern világgal.

tistedur 2013.07.15. 12:20:32

@magyar ember teli szájjal: az nem inkább egy bizonyos bizánci kapu volt?! mondjuk az is nyugatra van, mondjuk perzsiából nézve

InversioN 2013.07.15. 12:34:59

"Olyan alapvető elveket sért, mint a nemzeti szuverenitás és önrendelkezés."
Mintha ezt máshol is hallani szoktam volna...
Ja igen! Már tudom! Kína és Észak-Korea is mindig ezt sulykolja!

"Megkérdőjelezve egyúttal a magyar Országgyűlés döntési kompetenciáját és legitimitását. "
A Kim família is legitim az ottani vezetés szerint.

Andreas91 2013.07.15. 12:37:03

@Lmagazin: pont ez a szörnyű, hogy nem érzik. Hajós András mondta anno (Heti Hetesben), hogy "higgyétek el, ezek tényleg ekkora suttyók". Egyre inkább kezd elmenni ez az egész egy szürreális álomba, abszurd, hogy ez itt a valóság lehet.

kalaposinas 2013.07.15. 12:40:13

Tistedur! Tőlünk már Észak Korea is nyugatra van.

elprotector33 2013.07.15. 13:00:45

Hééééé! Milyen két évtized?! Az emúút nyóóc év?! Az kimaradt...

blist 2013.07.15. 13:08:40

Díjaznám, ha az én nevemben nem irkálnának hülyeségeket!

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.15. 13:12:20

@Algopirin:

Ez az ostoba barom együtt imádja a pogány Botondot és I. Istvánt.
Azt az Istvánt, akinek a pogány Koppány ellen vonuló seregét lényegében német lovagok, besenyők és kabarok alkották. :-)

Algopirin 2013.07.15. 13:12:42

@magyar ember teli szájjal: engem szórakoztatnak a trollok. csak mondom.

Algopirin 2013.07.15. 13:13:55

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: az a jó, hogy amit annak idején megtanultam történelemből, azt mára elfeledtem. ami bizonyos szempontból elég szánalmas ugyan, de legalább kicsit sem zavarnak az egyes történelmi korok, figurák említései.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.15. 13:25:45

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: Felesleges ezen pörögni, ettől ez még mindannyiunk történelme. Az ország utóbbi időkből származó vezetői a cipőfűzőjét sem köthetnék meg az említetteknek.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.15. 13:33:58

@Algopirin:
Csak jeleztem, hogy a nyugat köpködése közben gondoljon arra is, hogy kik segítették a dédelgetett Pistukáját. Meg ugye Gizike se magyar vót'...
Na mindegy, inkább iszok egy a bajor reinheitsgebot (nyugatról van ez is bizony tisztelt mélymagyarok) által készült lagert és Rammsteint (már megint nyugat...) hallgatok mellé. :-)
www.youtube.com/watch?v=tUEyYuZkjVI

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.15. 13:37:25

@ColT:
Nem pörgök.
Röhögök ezeken a mosdatlan, tudatlan, bunkó faszparasztokon.Ott a szmájli.

Algopirin 2013.07.15. 13:39:47

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: én majd otthol iszok, most meló van :D
rammsteint annyira itt nem szeretik, úgyhogy meg is hallgatom :D

magyar ember teli szájjal 2013.07.15. 13:46:42

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: :))) lol, gyöngytyúk a takonyra, ahogy mondják :) köszönöm, ezért megérte felkelnem.
Vigyázz, fel ne ökleljen a csodaszarvas.

Geza 2013.07.15. 14:37:09

Én ennek az egész brigádnak mindössze egyetlen darab, igen jól dokumentált csatlakozót javasolnék: a fali konnektort.
Szépen láncban megfogják egymás kezét, középre beveszik Sulci bácsit meg Táváresz Báktálót is (hoppá, má' megint zsigánycidózok itten összevissza), aztán a két szélső egy-egy szeget betol a konnektorba, Európa meg megkönnyebbülve nézi a tüzijátékot és lelkesen tekeri a dinamót, amíg pattognak a szikrák.

Algopirin 2013.07.15. 14:43:44

@Geza: na én előtte szívesen átkötöm a védelmet.

Secnir 2013.07.15. 15:14:38

"Üzemeltető:
Google Drive
Ezt a tartalmat nem a Google hozta létre, és nem is hagyta azt jóvá. "

és az adatvédelem az hol marad, t. CÖF? bajnai facebookja az államellenes, a CÖF meg gyűjtheti harmadik nemeurópaiuniós idegentestű nem-nemzetállamban az adatainkat?

Minorkavidor 2013.07.15. 15:14:43

@rhynn:

Hányszor írták alá. Bonyhádon a Fáy Lakótelepen lakom. Társasházunkba 3 hét alatt 3-an jöttek aláíratni. 2-szer önkormányzati dolgozó, 1-szer pedig egy Keksz bácsinak nevezett tag (vagy 30 éve ismerem, de becsületes polgári nevét nem tudom!:)) ). Mikor a közös képviselőnk bement az önkormányzathoz valamilyen társasházzal kapcsolatos ügyet intézni, ez is szóba került. Mit válaszolt Varga Szilárd egykori fideszes alpolgármester? "Na és, így legalább többnek számít!"

titan 2013.07.15. 17:36:30

@Algopirin: nem volna egyszerűbb megkérni, hogy kapcsolják fel a budiban a villanyt? :)

Algopirin 2013.07.15. 17:47:15

@titan: nem. mert mi van ha mellényúl? vagy működik a védelem? túl sok a kockázat.

2013.07.15. 18:41:18

Igy lehet ám több milliót is "csatlakoztatni " ha a temetőben lévőkkel is tudnak értekezni és alá tudják velük iratni a papirt.
Igaz ezek a zemberek többször és több helyen is aláirták a papírokat.
Ez a CÖF vagy mi a lófütyi, meg csak a mi pénzünket, az adózók pénzét bassza el. Igaz jól megél belőle a szófosó, mind a sok nyalókás elnökségi tag és vezetőjük.

Achmed, a hitetlen 2013.07.15. 19:08:08

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: tegyük hozzá azt is, hogy Koppány bizánci rítus szerint keresztelkedett, tehát "hivatalosan" pogánynak nem volt nevezhető. Az már más kérdés, hogy állítólag továbbra is megtartotta a pogány magyar szokásokat.

A poszthoz annyit, hogy a fidesz a legszánalmasabb, legundorítóbb és legveszélyesebb banda Sztálinék óta.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.07.15. 20:30:34

"felvetve a lehetőségét a visszamenőleges szankcionálásnak, ami álláspontunk szerint elfogadhatatlan."

És leírta. Leírta bazmeg. Nemhiszemel, bazmeg.

Horizont 2013.07.15. 20:33:22

"Magyarország polgáraiként úgy ítéljük meg, hogy elérkezett az idő, amikor hangot kell adnunk véleményünknek"
Hát nem érkezett el az idő b+ !!! Az én nevemben meg pláne nem!
"Hazánk az elmúlt két évtizedben olyan nagyszerű eredményeket tudott felmutatni"
Hát sorold már fel b+ !!! (beléptünk az EU-ba hahahaha)
"kellett felépítenünk egy demokratikus jogállamot"
Ezen csak kacarászom b+ !! Jogállam?? Demokratikus?? Álmodban??
"állítsa helyre az Európai Parlament tekintélyét"
Előbb a magyarét kéne b+ !!
"mi minden rendelkezésre álló eszközzel fel fogunk lépni ezen jogsértő helyzet felszámolására"
Szabadságharc b+ !!!! Fújjátok meg a kürtöt!
"gátat szabni az Európai Parlament ámokfutásának"
Én nektek szeretnék gátat szabni b+ !! Meg az elmeháborodott főnökötöknek! Meg a sok hülyének aki masíroz veletek együtt! Menjetek a Békemenettel gyalog Brüsszelbe!Bár az El Camino hasznosabb lenne:)

Dr. Csizmadia László? Ezt találtam erről a gyökérről : "Az MSZMP-ben kezdett politizálni, 1980-tól volt tagja a pártnak. 1978 és 1990 között tanácstag, a lakásügyi társadalmi bizottság tagja, késõbb elnökhelyettese." :DDDDD Nem lepődtem meg :(

vantaan 2013.07.15. 20:38:48

@Horizont:" Dr. Csizmadia László? Ezt találtam erről a gyökérről : "Az MSZMP-ben kezdett politizálni, 1980-tól volt tagja a pártnak. 1978 és 1990 között tanácstag, a lakásügyi társadalmi bizottság tagja, később elnökhelyettese." A kurva komcsi. Ezeknek olyan vastag bőr van a pofájukon hogy minden ocsmány pénz lenyúlás hozzáfér .... a seggnyalás ezerrel.

Horizont 2013.07.15. 20:51:02

@vantaan:
A szar komcsi nem vész el, csak átalakul!Nagy utat jár be! Lesz belőle, nemzeti, keresztény, konzervatív, jobboldali érzelmű, orbánista, békemenetes barom aki azt hiszi ő szarta a spanyol viaszt is! Aki kiossza az EU-t is,mert a főnöke ezt parancsolta!

tryclops 2013.07.15. 21:53:53

@Horizont: LOL, bakker. Tényleg nincs már a Fidesz környékén olyan ember aki nem volt MSZMP-s??? 10 pontos találat. :D

Horizont 2013.07.15. 22:05:43

@tryclops: 66 éves. Itt élt, jól élt. Helyezkedett. Na de azóta is egyfolytában helyezkedik?? Menne haza oszt simogatná az unokája buksiját! De nem!! Ő (béke)menetel. Tragédia!

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.07.15. 23:46:57

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: Ha jobban belegondol az ember pista förszt volt az első aki saját népére támadt... pedig a csúti szar az böfögte hogy azt a baloldal szokta genetikusan. Ezek szerint pista förszt egy rohadt velejéig romlott kommancs volt, akinek most bizonyos értelmi sérültek a jobbját imádják?

Parajpuding 2013.07.16. 11:55:02

Dübörög a fideszmaffia hazugsággyára. A rezsicsökkentéssel kapcsolatos aláírásgyűjtéstől, a közvélemény-kutatásokon keresztül a "jobban teljesítésig". Mi ebben a meglepő?

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.16. 12:04:45

Laspa kérlek, nem ismered azt, "hogy bolond lyukból bolnod szél fúj"? Nem érdemelnek egyetlen szót sem. Vagyis hogy egyet mégis: évezredes-maffiózók. Ja ez már kettö, bocs.

ketroot 2013.07.16. 12:09:11

"Szellemi Honvédők"

legalja...

Kék az ég 2013.07.16. 12:12:18

@ "Meggyőződésünk, hogy az Európai Parlament egy nagyon veszélyes útra lépett. Olyan alapvető elveket sért, mint a nemzeti szuverenitás és önrendelkezés, megkérdőjelezve egyúttal a magyar Országgyűlés döntési kompetenciáját és legitimitását."

Érdekes ekkor nem hogy kussoltak hanem eljeneztek, milyen csodás tett az EU-ba feljelentgetni, hazát árulni, brüsszeli fenyítést kívánni!

____________________________________________________________
Martonyi: hazánknak KÜLSŐ JOGÁLLAMI KONTROLLRA van szüksége
Magyar Nemzet 2007. március 10.

mno.hu/migr/martonyi-hazanknak-kulso-jogallami-kontrollra-van-szuksege-468084
_______________________________________________________

"Fidesz: jogtiprás Magyarországon
NSZ • 2003. június 11.
fn.hir24.hu/itthon/2003/06/11/fidesz_mpsz_jogtipras_magyarorszagon/

A magyarországi polgári és politikai szabadságjogok helyzetét bírálták múlt pénteken A FIDESZ KEZDEMÉNYEZÉSÉRE Lisszabonban, a tavaly Nemzetközi Demokratikus Centrumra (IDC)
keresztelt Kereszténydemokrata Internacionálé vezetőségi ülésén. Lapunk úgy értesült, hogy a lisszaboni ülésen a kubai és a burmai ellenzékkel szembeni kemény kormányzati fellépés elítélése mellett ORBÁN VIKTOR KEZDEMÉNYEZÉSÉRE ELFOGADTAK EGY HATÁROZATOT A POLGÁRI ÉS POLITIKAI SZABADSÁGJOGOK HELYZETÉRŐL Magyarországon.

A nyilatkozat szerint a legutóbbi parlamenti választások után a helyzet jelentősen romlott: megsértették az alapvető polgári és politikai szabadságjogokat. A szocialista-liberális koalíció hatalomra kerülése óta elterjedtté vált a rendőrségre gyakorolt pártpolitikai befolyás; a politikai viták megjelenése a bíróságokon, a pártpolitika keveredése a jogi eljárásokkal; az állampolgárok és a társadalmi szervezetek gyülekezési jogának korlátozása; az ellenzéki gondolkodók megfélemlítése és eltávolítása az állami szférából; "hazaárulási" vádak a kormányt bírálók ellen; a polgári sajtó ellehetetlenítése.

___________________________________________

Szájer: Az EU ne tűrje el a hazugságokat
2010. április 20.

index.hu/kulfold/eu/2010/04/20szajer_az_eu_ne_turje_el_a_hazugsagokat/

Szájer József európai parlamenti képviselő, a Fidesz EP-delegációjának vezetője kedden arra kérte az Európai Bizottságot , hogy "a jövőben GYAKOROLJA HATÁSKÖREIT, és NE TŰRJE az egyes tagállamok eddigi félrevezető tájékoztatási gyakorlatát, hazugságait".

"A hazugságokra alapozott politika ..., mint az a magyar és a görög kormány esetében is beigazolódott, végső soron nemcsak a tagállamok, de az egész Európai Unió gazdaságát is megrendíthetik"
_____________________________________________

Az MNB Brüsszelt bírálja
2006. január 18.

index.hu/gazdasag/magyar/mnb060118/

A jegybank szerint szerencsésebb LETT VOLNA, HA BRÜSSZEL a legutolsó magyar konvergencia jelentés kapcsán "KONKRÉT FEGYELMEZŐ ESZKÖZÖKET ALKALMAZ", és nem ad teret a kormánynak a további halogatásra.

ADAMECZ PÉTER szerint "a tagországok részéről kifejtett nyomás túlságosan gyenge", ezt tükrözi a bizottság legutóbbi állásfoglalása is - mondta, hozzátéve, hogy " Mi - a központi bank- szerettük volna, ha a nyomásgyakorlás több konkrét fegyelmező eszközt tartalmazott volna".
Adamecz ezt azzal támasztotta alá, hogy kifejtette: a bizottság döntése módot ad a kormánynak arra, hogy halogassa a szükséges változtatásokat, következésképp növeli a korrekciók piaci kockázatait".
_______________________________________________

Járai MEGHÍVNÁ az IMF-et, HADD TEGYEN RENDET rendet
2006. április 24.

index.hu/gazdasag/magyar/jarai060424/

A jegybankelnök szerint az IMF állíthatna össze cselekvési programot a magyar gazdaság rendbe tétele érdekében. Egyébként pedig az utolsó pillanatban vagyunk.
_____________________________________________________________

Kék az ég 2013.07.16. 12:14:22

@vantaan: Szo se rola van bor a pofajan ezt elirni a MSZMP-s multja utan!

Hogy a Pozsgaykat, 56-os birosagi titkárokat ne is említsük

"nekünk, civileknek elvitathatatlan érdemeink vannak. 40 év államszocialista diktatúrát követően saját erőnkre támaszkodva, gyakorlatilag minden külső segítség nélkül kellett felépítenünk egy demokratikus jogállamot,"

vantaan 2013.07.16. 12:20:58

@Kék az ég: Rohadt komcsfideszes trafik mutyis banda ez! No és ott van még Gipsz Jakab és Iksz Ipszilon vezette civil szerveződés amely közel száz millát kapott a köz alapítványok meg amelyek életeket mentenek 0 Ft-ot! Tolvaj banda ez!

mojszipupi 2013.07.16. 12:26:17

Tetves hazaáruló cöf akik hűtlen kezeléssel keletkezett pénzből mocskolják a baloldalt. Ilyen álságos szervezetet még a kommunizmus idején sem lehetett működtetni. Mocskolás ott is volt csak azt akkor legalább bevállalta az akkori kormány.

Gera 2013.07.16. 12:34:15

Orbánnak úgy kellett ez a Tavares izé, mint egy falat kenyér. Alapvetően ugye leszarható, viszont a milliónyi droid egy kurva szót nem ért az egészből, csak annyit, hogy bántanak minket, úgyhogy Viktor most megvédhet minket a gaz brüsszelitáktól, akik a mi megújulásunk kerékkötői. Megszabadít minket az imftől is. Meg az árvizet is legyőzte. A költségvetést is sikerült addig barkácsolni, hogy megszűnjön a túlzott deficit eljárás (ez mondjuk tényleg jó, a fenntarthatósága persze eléggé kérdéses). A dohánymutyi is elég simán átment. A rezsicsökkentés párját ritkítóan pofátlan, de egyszerűségében zseniális ötletével más pénzéből sikerült szavazókat vásárolni. Egyszóval minden összejött neki eddig idén. Az ellenzéknek esélye nincs.

bioLarzen 2013.07.16. 12:41:49

"Nem értem, hogy egy frissen megjelentetett, támogató aláírásokra váró levélhez hogy csatlakozhatott már több ezer ember?"

A zemberek a fülkeforradalom során leadott szavazataikkal erre is felhatalmazást adtak. Mit nem lehet ezen érteni?

bio

csak egy néző 2013.07.16. 12:53:15

Azért szívesen megnézném a baromarcú Csizmáskandurt, Bétex tulajdonost,főpincér elvtársat és az ő idióta nemzeti szellemi honvédeit, birkamenetelőit. ( A molinó mögött Széles, Stefka, Bencsik elvtársakkal, ja és a kihagyhatatlan Báyer Zsocóval ), amint Strasbourgba vonulgatnak szidva az európai úniót és a francia rendfentartó erők tömegoszlatását.

Tapmancs 2013.07.16. 12:56:26

Majd jól nézzétek meg a békamenet felvételeit, az egyik agyamputált Vidéki lesz személyesen!

hardw 2013.07.16. 13:10:24

érdemes elolvasni a polgárportálon a facebook-os hozzászólásokat, egytől egyig gyöngyszemek :D

M_R 2013.07.16. 13:11:24

@magyar ember teli szájjal

" az én Sztárom a Szent Jobb! "

Vagy a Bal fa..x.

kajajegy 2013.07.16. 13:11:58

azt nem lehetne valahogyan, hogy ezek a korlátoltak ne Magyarország nevében reprezentáljanak, hanem csak a saját nevükben? komolyan mondom, hogy ég a pofám miattuk.

hardw 2013.07.16. 13:15:41

@kajajegy: felesleges aggódnod, az EU ugyanúgy röhög rajtuk, mint nekünk kellene.

nem értem, miért veszik komolyan a kormányváltást akaró tömegek orbán követőinek véleményét. miért érvelnek és vitatkoznak a nyilvánvaló trollokkal, és orbán azon követőivel, akik kiállnak az ilyen dolgok mellett.

hogy lehet bármennyire is komolyan venni ezeket az embereket?

TBone 2013.07.16. 13:22:05

És az aláírók közül hányan olvasták el ténylegesen a jelentést, és mennyi a birka, aki csak azért írja alá, mert azt mondták neki?

xvxvxv 2013.07.16. 13:23:09

@vantaan:

:" Dr. Csizmadia László? Ezt találtam erről a gyökérről : "Az MSZMP-ben kezdett politizálni, 1980-tól volt tagja a pártnak. 1978 és 1990 között tanácstag, a lakásügyi társadalmi bizottság tagja, később elnökhelyettese."

igazi téeszcséelnök-fejű, disznóképű komcsi. igazi bolsi, aki most a fideszbolsi oligarchák szarcsimbókos seggét nyalja tisztára a magára erőltetett komolykodó, professzorors, mindig gondterhelt ábrázatával. kész röhej. annyira gagyi a fideszmajmok színház-világa, hogy az valami fájdalmas. pont, mint a komcsiké. dettó ugyanaz a kettő. annyi különbséggel, hogy a szockóknak már alig maradt vonalas, nettó elmebeteg rajongója. a fideszbolsik meg ezen a téren most (ill. most már csak voltak) vannak csúcson. de lesz ez még így se! mondjuk szuperűl fogunk szórakozni amikor és ahogyan összeomlik majd a fideszmajmok fos, korrupt, aljas, magyargyalázó rendszere. ha nem jövőre, akkor két év múlva. a rianás meg volt, és ez a lényeg - a többi már csak idő kérdése. és hátha kipusztulnak lassan a szockó kommerek is.

ingyenebed 2013.07.16. 13:24:04

jajistenem, drága poszt toló,
mérkell huelyének tettetnünk magunkat?

úgy több ezer, hogy több ezren vannak az emil listájukon (legalábbis ezt állítják).
és ők úgy veszik, hogy mindig annak a többezernek a nevében beszélnek.

ennyi.

most evvel vitatkozni olyan, mintha egy bankrablóval az lenne a bajunk, hogy nem törölt lábat befelé menet.
na legyünk már ilyen szánalmas kálmánolgikák.

DR. Smit Pal 2013.07.16. 13:25:39

HALÁL AZ EU - ra. !!!
ÉLJEN ORBÁN VIKTOR !!!

Mr. Rocketfinger 2013.07.16. 13:29:38

@magyar ember teli szájjal: magyar ember teli szájjal nem beszél. úgyhogy ehhez tartsd magad a jövőben kérlek.
Strasbourg és Brüsszel szorosan egymás után fossa le a bokáját, amikor nyilvánvalóan félkegyelmű nímandok gyülekezete fenyegeti... a CÖF is, meg a többezer bárakárki mé' nem megy el inkább dolgozni ahelyett, hogy a feszkót gerjeszti?

s 2013.07.16. 13:31:01

@Horizont: ""kellett felépítenünk egy demokratikus jogállamot"

Bazdmeg, mi munka volt az. Kibaszott kurva élet. Onnan látom, hogy lebontani sem könnyű . . .

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.07.16. 13:32:35

2 legnagyobb CIVIL(????) szerveződése???

Mégis hol civilek ők???

hardw 2013.07.16. 13:34:48

@Mr. Rocketfinger: most mér? :)

először lenyúlták a kokárdát, aztán a haza nem lehetett ellenzékben, most már ők a haza, és mindenki, aki nem ők, az hazaáruló.

csakhát a poén, hogy egy nagyjából 1 milliós tömeg áll szemben a másik 9 millióval, és azt hiszi, hogy csak azért, mert a baloldal balfszsága miatt az ölükbe hullott az emberek 1/3-ának a szavazata, akkor ha elég aktívak, elhitetik a többiekkel, hogy ők vannak többségben.

de amúgy nem csoda, mert az emberek tényleg el is hiszik, hogy a fidesz támogatottsága ekkora, meg hogy félni kell tőlük.

a francokat kell. általános iskolában, alsóban még az erős és erőszakos gyerekeknek áll a zászló, de a felnőtt életben belőlük lesznek a kétkezi munkások. szóval hiába ordibál az a tömeg, nem tömeg.

s 2013.07.16. 13:35:41

Egyet mondok.

MANYUP:

És még egyet. FÉLJÉL.

A fasz matolcsy egyedül ezt nem bírta kitalálni. A kibaszott surányi adta az ötletet. El fogom tiporni a rekedt hangú gecit. A törvény által nekem járó pénzt ELLOPTA. Ezt nem fogjátok elvinni szárazon.

Mr. Rocketfinger 2013.07.16. 13:40:24

@hardw: a kormány és a fidesz nyomokban túlkompenzált kisebbrendűségi komplexust tartalmazhat? :)

É2I 2013.07.16. 13:43:49

"Szellemi Honvédők" ja, inkább Szellemi Fogyatékosok.

guszti 2013.07.16. 13:47:11

Látom nem érti senki, a posztoló sem, az aláírandó dolog lényegét: ez egy előregisztráció, ha bármilyen pályázaton szeretnél a közeljövőben bármennyi esélyt (mindegy hogy föld-, trafik, eu-pénz pályázatról, vagy egy sima közalkalmazotti állásról van szó) és mondjuk van 2-3 gyereked, és nem vagy amerikába távmunkázó informaikus, simán aláírod, akkor is ha se füle se farka. És sajnos ezt egyre többen belátják, és meghajolnak a prés alatt, nekem meg menekülhetnékem támad, és a hideg ráz amikor a csajom a gyerektémával jön.
Persze, értem én, Virág elvtárs, az élet nem habostorta, nemzetközi helyzet meg...

Netuddki. 2013.07.16. 13:47:28

Azt hol lehet aláírni, hogy nem értek egyet azzal ha a nevemben mindenféle paprikajancsik leveleket írogatnak az EP-nek?

Netuddki. 2013.07.16. 13:49:43

Ez a CÖF meg mi a tököm? A cigány önkormányzat fidesztagozata?

hardw 2013.07.16. 13:55:13

@Mr. Rocketfinger: sajnos ahogy látom, nagyrészt igen. mintha ez valamiféle szabadságharc lenne az igazukért. csak azt nem értem, kit akarnak meggyőzni az igazukról, és miért nem elég nekik, hogy 2/3-uk van. miért kell a magas lóról még lefelé rugdalni és hazaárulózni? mitől lesz nekik jobb ettől?

sas70 2013.07.16. 13:59:28

@Kék az ég: Jajjdeszépezédesistenem! Annyira szeretem, amikor valaki összeszedi, hogy csak pár évvel ezelőtt nagy pofával mit üvöltöttek bele a világba és a fejükre olvassa!
Persze tudjuk, ez kurvára más eset, mert most kétharmaduk van!

v2peti 2013.07.16. 14:00:58

Annó volt egy cipészmester, ő is szerette, ha hozzá menetelnek az emberek, és tapsolnak neki, Na de őt már több, mint 20 éve lelőtték.
Jó Vityát nem kellene azért lelőni, csak száműzni, jó messzire.
Csak ki lenne helyette, mert a Farkasházy és Mesterházy félék nem valók a politikai életbe!

Roan 2013.07.16. 14:04:13

@magyar ember teli szájjal: Összefoglalva a Botond-sztorit: kaptunk nyugatról pár kokit meg sallert, és egyből kelet felé fordultunk. És láss csodát: most is ugyanez történik:)

sas70 2013.07.16. 14:05:16

-Menstruáció, menstruáció!
-De Pista bácsi az demonstráció.
-Mindegy nekem, csak vér follyon!

sas70 2013.07.16. 14:06:50

Ezek a békamenetesek egyébként annyira sötétek, hogy paksot is leszívnák egy perc alatt!

Mr. Rocketfinger 2013.07.16. 14:22:44

@hardw: nem lesz nekik jobb. csak ennyire futja... meg annál nem is kell, hogy jobb legyen, mint, hogy egy ország vérét szívhatják.

Baldrick68 2013.07.16. 14:27:10

@ketroot:
"Szellemi honvédők"
Azért van abban valami szánalmasan ironikus amikor a szellemet a szellemi fogyatékosok védik... :-)

hardw 2013.07.16. 14:27:47

@Mr. Rocketfinger: hát ja, nagyon nincs helyén az ország, azok vannak döntési pozícióban, akiknek politikai háttér kellett ahhoz, hogy szakmai pozíciókba kerüljenek, mert önerőből nem ment volna az alkalmatlanságuk miatt.
és mögöttük egy olyan támogató tömeg áll, aki a hangos hőbörgésen kívül nem tud érvelni, csak szajkózni, amit a szájába adnak.
és a szomorú, hogy az átlagember ezzel bár nem ért egyet, inkább dolgozik és kussol, mert tudja, hogy hülyékkel szemben úgysem lehet igaza, ha azok elég sokan vannak és elég hangosak.

és mindezenközben a gyerekeink és unokáink jövőjét tesszük élhetetlenné.

ha innen nézzük, sajnos valóban hazaárulók vagyunk, a másik oldallal egyetemben.

tryclops 2013.07.16. 14:55:58

@DR. Smit Pal: Kiakadt az iróniaméterem, és nem tudom eldönteni, hogy te most tényleg hót komolyan fullba tolod a kretént, vagy csak vicceskedsz itt.
Meg gondoltam szólok, hogy lemaradt egy "t".

hot-spot (törölt) 2013.07.16. 15:09:45

@s: Kibaszott mocskos a szád.
Ki kéne mosni szappanos vízzel.
:D

hot-spot (törölt) 2013.07.16. 15:12:09

Na szóval,hogy a témához is hozzáböfögjek valamit...
Biztos hogy kell ez a béke menet ilyen puskaporos hangulatban?
Nem lesz belőle valami állóháború, vagy kockakő hajigálás?
Vagy nem ez volt a téma?

hot-spot (törölt) 2013.07.16. 15:19:49

@s: Állandóan ezen a manyupos marhaságon vagy kiakadva,nem értelek...
Ez ugyan olyan szarság volt mint a közös költség.Azt is ha befizetted,akkor onnantól már nincs közöd hozzá,azaz közös lószar.
Azt meg már végképp nem értem,hogy egy ilyen értelmes alaknak mint te,hogy lehetett annyi esze,hogy közös kalapot tömköd ahelyett,hogy varrta volna bele a kispárnába,vagy engedte volna le a kútba a lovettáját?
Én sikeresen kimaradtam ebből a gyökérségből is,mint ahogy a május elsejei felvonulásokról is mindig sikerült kimaradnom,annak ellenére,hogy az út végén ott volt a virsli meg a fagyi.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2013.07.16. 15:30:19

Teljesen jogos volt az indigó a "Rezsicsökkentő" ívek alatt. OV is megmondta, az egész jelentés a rezsicsökkentés visszavonásáért íródott. Tavares a beszédében és a jelentésben hányszor is említette?

csak egy néző 2013.07.16. 15:34:46

@tryclops:
Nem maradt le a "t" betü, csak rosszul írta a nevét, helyesen:Dr Shit Pál

csak egy néző 2013.07.16. 15:46:12

A polák bértüntetők most dolgozzák le a hóhelyzet miatt elmaradt márc. 15-i bértüntetésüket,amiért ideutaztatta őket a Csizmácska, és akkor csak egy ebédet és szállást kaptak a lóvéjuk mellé. Most pedig ahogy a képeken is látszik, Varsóban a csupa zsengehusú, pelyhesállú nyugger " Biztos, ami biztos alapon a református Orbán Viktor támogatására a rendezvény végén elénekelték a Boldogasszony Anyánk című katolikus himnuszt is." Jah kérem a pénzért biza meg kell dolgozni, csak az a dühítő, hogy ez a patkány társulat (CÖF) az zemberek adójából fizet.

s 2013.07.16. 16:37:47

@hot-spot: A szappanos víz lófasz, baszom alássan. Geci sok salétromsavval öblögetek, ez már csak az, ami utána maradt.

s 2013.07.16. 16:43:32

@hot-spot: Nem értetted a manyup rendszert, talán még ma sem érted. Valószínűleg fiatal vagy, nálam mindenképpen fiatalabb. Nem fogom elmagyarázni.

"Ez ugyan olyan szarság volt mint a közös költség.Azt is ha befizetted,akkor onnantól már nincs közöd hozzá,azaz közös lószar."
A közös költséget sem érted. Nem szarság. Kurva sokat takarítottam meg vele, de ezt sem fogom elmagyarázni. :-)

A manyup nem volt tökéletes, de erre nem azt lépi az ember, hogy megszűnteti, hanem azt, hogy megjavítja. Hasonlóan ahhoz, hogy ha eldugul a klotyó a házban, akkor nem felrobbantom a picsába az egészet, hanem megjavítom.

DR. Smit Pal 2013.07.16. 16:55:04

@tryclops: Aki nem latja, hogy az EU egy ember ellenes, csalad ellenes, vallas ellenes, nemzet ellenes diktatorikus birodalom, az egy ESZEMENT IDIOTA KRETEN. Az EU meg a szovjetunional is rosszabb. Magyarorszag csak ugy adhat melto valaszt az EU tamadasaira, ha porig bombazuk Brusszelt, ez a minimum.

Mr. Rocketfinger 2013.07.16. 16:58:12

@s: lájk, és
@s: lájk.
@tryclops: irónia lesz az Palinál...

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.17. 07:57:29

@csak egy néző:
"Strasbourgba vonulgatnak szidva az európai úniót és a francia rendfentartó erők tömegoszlatását."

De röhögnék, ha a gallok megkínálnák őket a 44 mm-es Verney-Carron Flash Ball-ból. >:-))

www.thefirearmblog.com/blog/2012/05/01/verney-carron-flash-ball-dual-barrel-less-lethal-pistol/

toportyánzsóti 2013.07.17. 12:02:43

Akinek 1 napnál hosszabb memóriája van undorodik ezektől a narancsférgektől.Tudják már ők is méretes narancsbukta lesz,kevés az 1 milla birka,meg a pár ezer csókos akik kedvéért kifosztják Mária országát!

tryclops 2013.07.17. 13:06:14

@DR. Smit Pal: Picsába, ne szivass már. :)

@Mr. Rocketfinger: Annyi kretén van a neten, hogy továbbképzésre kell mennem. Pedig azt hittem elég tapasztalt kommentpatkány vagyok, és nehéz már újat mutatni.

Mr. Rocketfinger 2013.07.17. 18:10:11

@tryclops: jó, hát nem könnyítette meg az ember dolgát, az elején kicsit bizonytalan voltam én is, de minden jó, ha a vége jó.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.18. 01:10:46

@tryclops:
Nyugi, ő csak visszasírja a kgst-t, az mn jutasi tiszthelyetteseit, a kötelező orosz nyelvtanulást, a csak karácsonykor kapható déligyümölcsöket, a kubai grape fruit-ot, stb.
Ez az egyik véglet. A másik fajta a mészáros horthy után epekedik.

Mate Toth 2013.07.19. 08:15:28

@magyar ember teli szájjal: Amikor felébredtél mire gondoltál faszkalap?

Ironfist 2013.07.19. 09:05:16

@magyar ember teli szájjal:
"Emlékeztek még Botondra, ugye, ballibák? Beütötte a nyugat kapuját, de aztán Haza jött!!! Hát ezt kell csinálnunk nekünk, utódaiknak is."

Botond a kelet kapuját törte be, te ostoba fideszfasz. Hacsak nem helyezték azóta nyugatabbra Isztambult (a.k.a. Konstantinápoly, a.k.a. Bizánc)...

Ironfist 2013.07.19. 09:15:56

@magyar ember teli szájjal:
Arról nem is beszélve, hogy a hazajött kisbetűvel, és egybe írandó. Így elnézve, te az a tipikus "Magyar seggbe magyar lófaszt!"-féle ember vagy...

Mate Toth 2013.10.19. 11:07:41

@magyar ember teli szájjal: Ugye van testvéred? Mert egyedül????

süti beállítások módosítása