Skip to content


       Szűrés lista

A mohácsi önkormányzat csak véletlenül sértette meg a számviteli törvényt a NAV szerint

Az Állami Számvevőszék Mohács Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről szóló, tavaly áprilisi jelentése megállapította, hogy az önkormányzat megsértette a Számviteli törvényt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemrég megállapította, hogy ez csak egy hiba volt, amit nem szándékosan követett el az önkormányzat, így nem bűncselekmény.

Színigaz történet.

Az ÁSZ-jelentés:

aszmohacs.jpg aszmohacs2.jpg

A NAV-határozat:

NAV1.jpg

NAV2.jpg

Korábban írtunk arról, hogy Szekó József Mohács polgármestere 1998 óta, 2010 óta parlamenti képviselő is. Felesége, Szekó Józsefné a Városfejlesztési osztály osztályvezető-helyettese és a Fejlesztési csoport csoportvezetője. 2009-ben, az önkormányzati tulajdonban lévő távhőszolgáltató, a Mohács-Hő Hőszolgáltató Kft. ügyvezetőjének halála után a mohácsi képviselőtestület Szekó Józsefnét nevezte ki a a Mohács-Hő Kft. ügyvezetőjévé.

Címkék: abszurd mohács nav

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr805407246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2013.07.16. 13:51:02

Mohács? Nem a helyi önkoris ülésről volt az a videó régebben ahol a kis seggdugasz minidiktátor fideszes polgi megszavaztatta kézfeltartással a csicskásaival a büntetést az őt kritizáló képviselőnek?

Maga a történet, komoly jogbiztonság van ebben az országban ha a haverok bűncselekményét egy tollvonással lehet apró hibának minősíteni. Gondolom ha ezt egy ellenzéki vezette önkormányzat követte volna el már tele lenne a magyar(talan) nemzet, meg a kamuhír-tévével az eset.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.16. 13:51:39

Milyen érdekes, hogy ilyenkor csak véletlen, és akkor semmi baj.
Ha magánemberként rossz a bevallásod (mondjuk a NAV elrontotta az egyszerűsítettet), akkor rekszkess...

" 2009-ben, az önkormányzati tulajdonban lévő távhőszolgáltató, a Mohács-Hő Hőszolgáltató Kft. ügyvezetőjének halála után a mohácsi képviselőtestület Szekó Józsefnét nevezte ki a a Mohács-Hő Kft. ügyvezetőjévé."
Ezen már meg sem lepődik senki. Milyen végzettsége van a néninek?

Ez is jó : pecsistop.hu/regio/nem-jar-be-felmillios-munkahelyere-a-polgarmester-felesege/1079555/

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.07.16. 13:52:17

Ja, kérem, nekem ennyi pénzért jogom van hülyének lenni!

"Az ügylet számviteli nyilvántartásának nem volt gyakorlata"; remélem a jövőben minden NAV-os bírságnál, pernél, téves bevallásnál lehet majd arra hivatkozni, hogy ja, bocsi, tökhülyék vagyunk ahhoz, amit csinálunk...

vontod75 2013.07.16. 14:07:23

Édesdrágajóistenemsegíccsmeg! Ilyen nincs és mégis van... Látom, hogy annál a bizonyos elszámoltatásnál erre fognak hivatkozni az ország elqrói.

Žďárský 2013.07.16. 14:14:22

Best of Szekó egy újabb fejezete... itt Baranyában regényt tudnának írni sokat a fickóról.

Robinzon Kurzor 2013.07.16. 14:17:53

Pedig ez még igaz is lehet.

Ágazati (jelen esetben adójogi, számviteli) szabályok megsértése még nem feltétlenül bűncselekmény.

Ha az lenne, akkor minden olyan adóellenőrzés, amelyik adóhiányt állapít meg, egyben büntető feljelentéssel végződne.

Hogy a konkrét ügyben ez tényleg "csak" tévedés volt-e, vagy tényleg kozmetikázni akarták a beszámolókat, azt nem tudom.
Utóbbit is simán el tudom képzelni ,de ha jogállami igényeink vannak, akkor legyen bizonyíték is, ne csak annyi, hogy elhisszük "ezekről".

Secnir 2013.07.16. 14:34:23

@Robinzon Kurzor:
"Ha az lenne, akkor minden olyan adóellenőrzés, amelyik adóhiányt állapít meg, egyben büntető feljelentéssel végződne."

egy kis cégnél, ahol ilyen hibát vétenek, legfeljebb felgyújtják a könyvelőt, maximum kivégzik az egész könyvelőirodát + a céget. És még pénzbüntetést is kapnak vagyonelkobzás után.
de könyörgöm: HÁROM ÉVEN keresztül csinálták, és nem ötszáz forintról ment a vita!

Gandhi szellemében 2013.07.16. 14:50:25

Mintegy 5-6 milliárd Ft-ot tüntettek fel duplán.
Aki ezt csinálta, vagy nem érti a saját munkáját, vagy kozmetikázni akarták a beszámolót.
Az meg már meg sem lep, hogy a narancsbugyisoknak jogukban áll hülyének lenni.

MINE 2013.07.16. 15:01:58

Nos, majd megírom, hogy akkor mit intéztem én a NAV-ban, miután megbíztam őket, hogy készítsék el a bevallásom (azóta élek a lehetőséggel amióta bevezették), ám idén fizetendó adóm keletkezett, mégpedig:
- tudnom kellett volna, hogy nekem kell jelentenem az OEP felé, ha a bérem + TGYÁS +GYED összesen szuperbruttó sávba esik, mert az OEP megától ezt nem látja, így nem megfelelő adó került a GYED-ből levonásra.
- tudnom kellett volna, hogy nekem kell kérnem csekket, ha fizetendő adóm van, mert az APEH nem küldi ki, az ÁLTALUK kitöltött, fizetendő adót megállapított nyomtatvánnyal együtt
- tudnom kellene az ide vonatkozó bankszámlaszámot, és utalni,
- tudnom kellene, hogy hogyan számítjuk a késedelmi pótlékot és azt is fizessem már ki.

Nyilván nekem is azt mondja majd az ügyintéző, hogy csak egy tévedés volt, nem kell parázni. :-(
Baxa már meg ez az ország...

InversioN 2013.07.16. 15:06:24

@MINE: inkább fizetek majd vmi szakértőnek, hogy csinálja meg helyettem. nem ér ennyit ez a szopás.
az egész rendszerrel megint csak az alacsony keresetűek járnak a legrosszabban, nekik ugyanis sokat jelent az az összeg, amit én kifizetek, hogy valaki (nem a NAV) megcsinálja helyettem. persze náluk ezért a bírság várható értéke is nagyobb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.16. 15:49:22

@MINE: A NAV-nak meg persze nem kell erre figyelni.
Ezt írtam fentebb :D

MINE 2013.07.16. 15:56:47

@ColT: igen, eléggé úgy tűnik, hogy nekem mezei adózónak ezt tudnom kéne...
@InversioN: minden évben megmutatom egy bérszámfejtőnek mielőtt aláírom a bevallást. Ő szólt, hogy rosszul vonták az OEPben a járulékot, és erről a cégem számfejtőjének kellett volna gondoskodni, hogy ne így legyen. Annak, aki amúgysem készíti el a bevallást, ezért fordultam az adóhatósághoz... :-(

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.16. 16:14:43

Többszöri olvasás után is csak...háát, én ezt nem értem. Avasson már engem be valaki magyarul, hogy mit csináltak ezek a mohácsi népek!?

Prof. Dr. Sün (törölt) 2013.07.16. 16:39:34

Haverikutyák mindent elsikálnak okosba.

házelnök 2013.07.16. 20:46:50

Kétféle ember van. Azok aki orbán seggét nyalják fényesre, és a maradék négymilliárd.

Secnir 2013.07.16. 21:18:08

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott:
"mit csináltak ezek a mohácsi népek!? "
a mohácsi ök. könyvelői három éven keresztül úgy tüntetett fel 26m CHF-et, mintha az befektetés lenne, közben ugyanebből az összegből a kibocsájtott kötvényeket vásárolta vissza. Azaz három éven keresztül (amíg fel nem nyomták őket) az ök. egyenlege 52m CHF eltérésben volt a valós és a könyvelés szerint.
Ezért a NAV azt mondta néhány év vizsgálódás után, hogy nahát, de gyakorlatlanok ezek a könyvelők! még egyszer ne forduljon ilyen elő!

(még egyszerűbben: költségvetési csalás 52m CHF, azaz alsó hangon 12.000.000.000.- forint értékben tüntette fel úgy az önkormányzatot, mintha gazdag volna.)

nandras01 2013.07.17. 01:40:19

az egyenlők és egyenlőbbekről szóló tanmesét már megírta orwell.
azt gondolta, hogy utópiát írt.
tévedett...

9mmPara 2013.07.17. 07:55:14

2012. november 4. bama.hu. "Az egyébként példásan gazdálkodó, mintegy kétmilliárdos tartalékkal rendelkező mohácsi önkormányzatnak is van tartozása, egy 370 millió forintos fejlesztési hitele, azt egyelőre nem tudni, ennek az összegnek hány százalékát vállalhatja át az állam."

Na, és akkor most most akkor mi lesz az átvállalással? Netán még egy kis jutalmat is kap Mohács?

kifordított nagyanyó 2013.07.17. 09:07:08

matolcsi egyetlen hibája is sok ilyet tesz ki sajnos.:((

Mylady 2013.07.18. 12:33:10

Én elhiszem, hogy tévedésből csinálták, mert fogalmuk nem volt róla, hogyan kell egy ilyet elszámolni. Továbbmegyek: a könyvelők, számvitellel foglalkozó közgazdászok, meg egyéb közgazdászok között elvétve akad olyan, aki egy ilyen ügynek az elszámolását elsőre hibátlanul megcsinálná. Pedig nem egy nagy dolog, ha valaki logikusan végiggondolja, simán ráérez. Csak gondolkodni kell. Vagy megkérdezni valaki olyat, aki ért hozz. Pl a kötvénykibocsátást szervező (és a kötvényeket lejegyző) banktól biztos kaptak volna tanácsot.

Persze ez nem jelenti azt, hogy egyetértek a NAV-nál alkalmazott kettős mércével.

Mylady 2013.07.18. 12:38:53

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott:
A kötvénykibocsátás tulajdonképpen egy hitelfelvétel, csak értékpapír formája van. Amikor előtörlesztette a hitelt, visszavásárlással tudta megoldani, ami olyan, mintha venne egy bármilyen értékpapírt. Tehát volt egy tartozása önmagával szemben és egy követelése önmagával szemben. Ami ugye üti egymást, tehát semmi.
Vagy azt csinálja, hogy kimutatja mindkettőt, vagy nettósítja és nem mutat ki semmit. Ezzel szemben ő a tartozást nem mutatta ki, a követelést viszont igen. Ezzel nem a valós képet mutatta magáról.

Azt viszont nem teljesen értem, hogy volt meg az egyensúly a mérlegben.

süti beállítások módosítása