Skip to content


       Szűrés lista

Utószezon helyett a főszezon indul

Kissé fájó szívvel ugyan, de lassan igyekszünk visszatérni a nyári pihenésből a szokott kerékvágásba, vagyis többet írni. Bár már jó ideje nehezíti ténykedésünket egyrészt az, hogy évekkel ezelőtt azért hoztuk létre a blogot, hogy a napi töménytelen hír között megbújó néhány igazi "csemegét" dolgozzuk fel, mostanában viszont szinte minden ide kívánkozik, vagyis tulajdonképpen csak tartalomjegyzéket kéne írnunk; másrészt meg az, hogy a keleti szél által röpített gyorsnaszád száguldását minden hírportál árgus szemekkel lesi, így igazából nincs olyan sztori, amit valaki, sőt inkább mindenki meg nem írna. De azért igyekezni fogunk.

Az elmúlt néhány nap is annyi csodálatos történést hozott, mint egy tündérmesebeli bőségszaru.

A négynapos hétvégén Áder szép csendben kinevezte az NMHH elnökévé 9 évre Karas Mónikát, aki a szocializmus kiadóvállalata, a Csurka-féle Magyar Fórum és a fél jobboldal mellett végzett védőügyvédi "munkássága" után a "csúcsra" ért.


karas.jpg

(illusztráció: Nagy Dezső)

Aztán augusztus huszadikán átadták az ünnepi kitüntetéseket, a korábbi évek és kormányok hagyományaihoz híven nagyrészt a kabinethez közelállóknak. Kitüntettek egy csomó veszprémit (itt született Navracsics Tibor), három golfedzőt, de a legszebb mégis a mostanában mindenkit remek "oknyomozó" írásaival szórakoztató Heti Válasz főszerkesztőjének Magyar Érdemrend Tisztikeresztje, amit Borókai Gábor a rendszerváltozás utáni demokratikus és a minőségi magyar sajtó helyreállítása érdekében végzett tevékenysége, példaértékű újságírói, oktatói, szerkesztői munkája elismeréseként kapott.

Az elmúlt idők legviccesebb története volt Surján László, az Európai parlament alelnökének esete a szarvasi kacsapástétommal. Surján észlelte, hogy a magyar városról elnevezett terméken Csehország van feltüntetve származási helyként, ezért azonnal reklamált a forgalmazó CBA-nál, akik dagályosan seggnyalós levélben kértek tőle bocsánatot, és tájékoztatták, hogy az általa kifogásolt terméket haladéktalanul kilistázták választékukból, vagyis leveszik a boltok polcairól. Aztán az Index megírta, hogy a kacsamájpástétomot valóban egy cseh gyárban csomagolják, de ezen túl minden szempontból magyar termék. A Lúdland Kft. magyar kacsák magyar májából és magyar zsírjából, magyar, ezen belül is szarvasi recept alapján gyártatja, ráadásul szarvasi gyárára 403,8 millió forint állami támogatást kapott. Számunkra a sztori legnagyobb kérdése, hogy a nagyrészt E-betűkből álló terméket veszi-e valaki egyáltalán. Illetve hogy fér meg a dobozban a májpástétom és a pezsgő.

A Mátai és Végh Kreatív Műhely Kft. is elkészült - Matolcsy közreműködésével - a Magyar Nemzeti Bank arculatának megújulásával, a jegybankot az MNB 1924-es megalakulásakor használt, tölgyfa és olajfaággal keretezett magyar címer megújított változata jelképezi a jövőben. Az MNB honlapja is megújult: a betűk zöld helyett kékek lettek. Mindez összesen 11,9 millió forintba került, ami az 50 milliós pálcikákhoz képest kifejezetten olcsó.

A Tranzit Fesztiválon pedig Kósa Lajos elmondta, hogy a futball a kultúra része, ergo ugyanígy nem szabad piaci alapon számolgatni, hogy mi mennyibe kerül, mint az – egyébként sorra megszűnő - artmoziknál vagy az operánál. Fürjes Balázs, a Ludovika Campus építéséért, a Fradi-pálya újjágondolásáért és az Erzsébet téri Gödör befejezéséért is felelő kormánybiztos pedig hozzátette, hogy az ilyen építő munkához nem akadékoskodás, hanem hit, munka és összefogás kell. Felcsút esetében mindez megvalósul, biztos erre gondoltak ők is.

remény_rabjai.jpgAz ellenzék háza táján augusztus 20. után nem az utószezon, hanem egyenes a főszezon kezdődött meg. A második négyszemközti Bajnai-Mesterházy egyeztetésen Bajnai bedobta az előválasztás ötletét, ami egy szuper és minőségi szórakoztatást garantáló program, bár a végén a 2 közvélemény-kutató cég egy 10 ezer fős mintán mérné meg Mesterházy és Bajnai támogatottságát, és így dőlne el a miniszterelnök-jelölti pozi. Ez akár még nagy showműsor is lehetne, a lelki szemeim előtt látom, ahogy Hahn Endre lassan behozza a lezárt borítékot a nyertes nevével, a közönség őrjöng, a közjegyző mindent figyel .... és az ATV benyom egy reklámblokkot a boríték felbontása előtt. Mesterházy persze nem hagyta, hogy -már megint- a farok csóválja a kutyát, vissza-ultimátumozott, hogy akkor legyen előválasztás mind a 106 választókörzetben az MSZP-s és az Együtt-PM-es jelöltek között.
"Döntsenek a Zembrek" - nyomja pofátlanul a kamerába annak a pártnak az elnöke, aki megpuccsolta saját miniszterelnökét és ahol a szivarszoba mélyén dőlt el, hogy ki legyen a miniszterelnök, az érintett éppen maga az ellenfél. Ha pedig Bajnai nemet mond, akkor jöhet az "Együtt v2.0", a Mesterházy-Gyurcsány-Schmuck-Fodor baloldali dögkút.
8 hónappal a választás előtt közvéleménykutatók felméréseire pillantva jelenleg csak annyi a kérdés, hogy kétharmad vagy háromnegyed, 3 év ilyen kormányzás után ez mindent elmond az ellenzékről. Úgy néz ki, hogy a "budapesti gyorsvonatnak" kétszer kell gázolnia, hogy örökre (?) megszabaduljunk ezektől az alakoktól. Elméletileg az országnak ki kellene termelni egy normális ellenzéket, de ugye más az elmélet és más a gyakorlat ...

együtt.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr655472253

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.08.25. 11:52:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.08.24. 11:10:39

@ColT:
Igazán elkeserítő, hogy a politikusaink kb.: 90% ennyire idióta. Én is láttam már olyan szlovák sört, amit kőbányán főztek. És akkor mi van???
Lacika biztos nem olvasta el azt a részt a csomagoláson, hogy ki a gyártó cég.

Csigataposó 2013.08.24. 12:19:55

@ColT: "Karas Mónika esetében nem a lóláb lóg ki... Morálisan hogyan egyeztethető össze a közalkalmazotti, állami vezetői hivatással,hogy hazudós, és a szakmájában is alkalmatlan? "

Az hogy munkavallaloi statuszbol, munkalatatoi utasitasra belevagott egy csomo sajtoperbe es mindet elvesztette nem jelenti feltetlenul, hogy rossz ugyved. Tortenetesen elfordulhat, hogy potnosan tisztaban volt vele, hogy a perek egyatalan nem nyerhetoek. (Mondhatnam, hogy pl tabornokiaink nem voltak teljesen alkalmatlanok masodik VH-ban azt megis hadat uzentunk az usa-nak haditengereszet meg epkezlab legiero nelkul.) Ebbol csak annyit vonhatunk le, hogy lojalitas es/vagy ideologiai kotodes felulirja a szakmai racionalitast nala; na de melyik fidesz kinevezetnel nem? Illetve meg az is elofordulhat, hogy a pereknek szamukra ugy is volt ertelme, hogyha elvesztik (pl idohuzas).

Virág et. 2013.08.24. 14:17:03

@Csigataposó: ügyvéd nem lehet munkavállaló, munkaviszonyról ezért szó nincs. Utasítani sem lehet, maga dönti el mit vállal el.

alte trottel 2013.08.24. 14:40:01

@Vidéki:
Na, akkor most már biztos, hogy ezzel a bandával egy levegőt se.
Kösz, Freddy Dirt!

Csigataposó 2013.08.24. 14:55:38

@Virág et.: ugyved mint a kepesitessel rendelkezo maganszamely lehet munkavallalo es szerintem egyertelmu, hogy erre gondoltam. Hogy mint ceges vallalati jogasz/jogtanacsos vagy mint mondjuk altalanos keretszerzodessel kulso ugyvedkent vllalta cegek minden nemu jogi kepviseletet akkor szinten nem nagyon valogathat. De mondanivalom szempontjabol mindket pont lenyegtelen.

Virág et. 2013.08.24. 15:43:15

@Csigataposó: ügyvéd nem lehet munkavállaló. Ezzel kezdődik az ügyvédi törvény. Jogtanácsos, az más tészta. Karas viszont ügyvéd volt, nem volt kötelező elvállalni egy ilyen ügyet sem.

A mondandód pedig erről szólt.

Secnir 2013.08.24. 16:34:59

@Virág et.:
"ügyvéd nem lehet munkavállaló."
de. mint lakatos, vagy takarító. csak ügyvéd nem ;)
úgy látszik, @Csigataposó: -nak ez nem esik le.

kifordított nagyanyó 2013.08.24. 18:36:01

Írjatok minél többet!
Bár tudom,az azt jelenti,hogy nekünk szar,de akkor is!:))

Csigataposó 2013.08.24. 18:52:17

@Secnir: De pont ezt irtam fontebb, ezt nem sikerult megertetnem virag et-sal. Azert mert volt szomszedom valast koveto idegoszeomlasaval elment 139es buszra sofornek azert attol o meg neveben Dr. meg ugyved maradt. Csak ugyvedi hivatasat nem gyakorolta. Ezt probalom most harmdszor leirni hogy az ugyved mint vegzetseg meg az ugyved mint hivatas ket kulon dolog Virag vegig utobbirol beszelt en meg elobbirol (hibasan de fenti szoveg szempotjabol irrelevans volt a kulonseg).
@Virág et.: Tomoren azt irtam, hogy azert mert minden pert elvesztett nem jelenti feltetlenul hogy szakmajaban szar. (Valoszinu de nem biztos ahoz ez nagyon keves informacio).
Radasul mint mondtam az ilyen nagy cegek ha kulos ugyveddel-ugyvedi irodaval vannak partnersegi viszonban eleve vannak keretszerzodeseik a jogi kepviseletre korantsem biztos hogy annyira szabadon valogathatott. Persze nyilvan ha valogatos lett volna nem kot ilyen szerzodest sem de az megint mas teszta.

vladimir964 2013.08.24. 19:17:49

Ez a kacsamáj pástétomosdi egy nagy baromság. Hogy lehet ügyet csinálni egy globalizálódó világban ebből? Akkor, amikor a "magyar" Baba szappant Lengyelországi Unilever gyárban gyártják, a "magyar" Tomi mosóport németországi Henkel üzemekben, a Győri Kekszet Szlovákiában, a "magyar" pick szalámit meg dán és lengyel disznókból készítik? És tessék mondani, a magyar cukorrépából Horvátországban gyártott és csomagolt, de magyar polcokon árult cukor akkor hova valósi?

bér-kommentelő 2013.08.24. 19:30:25

És nincs egy nyelvtannáci sem egy polblogon? Akkor majd én. Az Monika és nem Mónika :)

Dr.Bio74 2013.08.24. 19:42:39

@vladimir964:
Lehet ügyet csinálni, csak ésszel.Ha egy szappant Lengyelországban gyártanak Unilever(?) gyárban és a nevén kívül, amivel eladható itthon, egyáltalán nem magyar termék. Az hogy a Boci csoki Csehországban készül és annyi a magyarokhoz való kapcsolata, hogy a nevet kihasználva adják el, és termelnek profitot, az igenis legyen ügy. Nem zavar, hogy a globalizáció jegyében a magyarországi boltok polcain is ott vannak. Legyenek és aki akarja vegye meg. De legyen a helyzet tiszta, a termék nem magyar, vagy részben magyar. Ha én a magyar terméket kívánom támogatni a vásárlásommal, akkor el tudjam dönteni a rendelkezésemre bocsájtott adatok alapján, hogy mennyire magyar alapanyagból, magyar munkaerő termelte meg azt az árut. Az legyen az én dolgom, hogy miért keresem ilyen termékeket, mint ahogy az meg a másé, hogy ő meg miért nem.

Horizont 2013.08.24. 19:47:38

Anyám én nem ilyen lovat akartam, pláne nem úgy, hogy a lónak csak a f@szát kaptuk meg! Bár nem mindenki. Karas Monika mást kapott az tuti!
Szomorú ez úgy ahogy van jobbal, ballal együtt is!

Az előbb láttam, nagyon bejön:)
Olasz munkások tiltakozása!!
mail-attachment.googleusercontent.com/attachment/u/0/?ui=2&ik=4508697e1e&view=att&th=140b167d321ad785&attid=0.1&disp=inline&realattid=f_hkr43f080&safe=1&zw&saduie=AG9B_P9697YlDji9Wq2KXb6d-q1V&sadet=1377365932882&sads=W-jtJMjnXmlT0Tpemu0lAGfktiQ&sadssc=1

Brokátor Emőke 2013.08.24. 20:20:07

@Horizont: Elképesztő, mik vannak a postafiókodban!

Jaffar 2013.08.24. 20:23:32

@Horizont:
A lónak a kukiját a nép akarta és akarja most is. Ha nem így lenne, akkor nem lenne elöl mindenhol a fityisz, akár helyköziröl, akár közv. kutatásról van szó. Akinek meg nem teccik, annak ma már nem el lehet, hanem el KELL mennie. S ennél még lesz lejjebb is. Az elmúlt 10 évet figyelembe véve, az utsó 3 volt minden tekintetben a legbotrányosabb és legundorítóbb. S miután tanultak a múltkori buktából, most esélyt sem adnak az ellenzéknek. Mondjuk az is igaz, hogy az MSZP ne is akarjon kormányozni mostanában...

Don Quixote de la Ferko 2013.08.24. 20:28:04

@kenájkikit:

Elvonatkoztatva "illetékes elvtárs mélységes jószándékától", mellyel a hazait védi, azért nem semmi egy olyan ország, ahol egy beteg agyú pártfunkcionárius szavára termékek tűnhetnek el az üzlet polcáról.
És a békementes birkahorda ezt élteti.

Brokátor Emőke 2013.08.24. 20:28:36

@Jaffar: A teljes népességen belül a Fidesznek most 25-30 százaléka van. Szavaid alapján drámai exodusnak nézünk elébe. Már, ha komolyan gondoltad és nem csak hisztériakeltés volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.24. 20:32:12

@Csigataposó: És utána még be is vallja hogy hazudik?
Ha jó ügyvéd lenne amúgy, akkor magánpraxisban élne, mint Marci Hevesen.

Don Quixote de la Ferko 2013.08.24. 20:33:10

@csabapayne:
Értelmesekkel nem lehet választást nyerni. Kevesen vagyunk, ennyi esze azért minden politikusnak van. Nekik a proli kell, azt lehet irányítani.

Brokátor Emőke 2013.08.24. 20:37:22

@Don Quixote de la Ferko: Bocsánat, hogy kotnyeleskedem, de ha értelmesekkel nem lehet választást nyerni, akkor kikkel nyertek 2002-ben és 2006-ban?
Előre is köszönöm a választ.

Vidéki 2013.08.24. 20:37:24

@Secnir: Nem én voltam!

Látomásaidnak nincsen alapja!

Vidéki 2013.08.24. 20:47:11

@csabapayne:

Karas Mónika ért ahhoz, amivel megbízták.

Életrajza az origon elolvasható, ha nem vagy lusta elolvasni.

Az életrajzból kitűnik, hogy olyan jogász, akinek nagy tudása és tapasztalata van azon feladat ellátásához, amelyre jelölték.

Ekézed a nyugdíjasokat is, pedig belőled is lehet majd nyugdíjas.

Jaffar 2013.08.24. 20:49:25

@Brokátor Emőke:
Komolyan gondoltam. Az elmúlt 3 évben elvétve nyert helyközit nem fideszes induló. S akik nyertek, azok is majd mind függetlenek voltak. A Fidesz simán behúzza a következö választást is. Eleve ott vannak a külföldön szavazók, akiknek a szavazataikat majd csak a választások után számolják össze.
Miért nem szavaznak a külföldön levök egy héttel korábban? Na vajh miért?

Brokátor Emőke 2013.08.24. 20:55:04

@Jaffar: Nem értek egyet azzal, hogy olyanok szavaznak, akiknek a delegáltjaik döntéseinek következményeit nem kell a bőrükön érezniük.

Mindazonáltal a demokrácia lényege, hogy ha a Fidesz behúzza a következő választást a többség akaratából, akkor a Fidesz kormányozzon. Függetlenül attól, hogy szerintem jól csinálják avagy nem. A közvélemény-kutatások alapján nincs szükségük csalásra a győzelemhez. Ügyes politikusok, ennyi.

dimitrij 2013.08.24. 20:58:56

" Úgy néz ki, hogy a "budapesti gyorsvonatnak" kétszer kell gázolnia..."

nyerjen a fidesz 2014-ben, igen komoly esély van egy államcsődre, vagy egy gyurcsányt megszégyenítő bukásra... ami kódolva van ebbe a politikába. keserű lesz az ébredés a fidesznek is, meg az őket támogató szereplőknek is. :)

Brokátor Emőke 2013.08.24. 21:11:38

@dimitrij: Az fog nyerni, akit a választási matematika az élre helyez. Komolyan vicces, hogy a komplett magyar társadalmat hülyézed azok után, hogy '90 óta körbeszavaztuk a teljes politikai palettát. És egyik sem volt jó. Ötlet?

dimitrij 2013.08.24. 21:13:18

@Fedor: meg volt az a pinot noir kalandja is a szerencsétlen retardáltnak...

www.facebook.com/photo.php?fbid=479780372118609&set=a.157816707648312.34342.150980978331885&type=1&theater&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_bor_201308

- Sötétedik a pinot noir. Kár, hogy nincs szép magyar neve.
- Tiszteletem a képviselő úrnak! Kékburgundi a fajta becsületes magyar neve. Mondjuk tényleg nem túl szép.

dimitrij 2013.08.24. 21:17:12

@Brokátor Emőke:

" Komolyan vicces, hogy a komplett magyar társadalmat hülyézed azok után"

egész pontosan hol írtam olyat, hogy a teljes társadalom hülye? mielőtt válaszolnék ezt tegyük tisztába.

Brokátor Emőke 2013.08.24. 21:22:38

@dimitrij: Ott a pont, felkerekítettem, mea culpa. Most már óvatosabban fogalmazok. Nem a teljes társadalom, hanem csak a többség hülye, akik EZEKET támogatják.

dimitrij 2013.08.24. 21:35:14

@Brokátor Emőke: hol írtam, hogy hülyék akik ezeket támogatják?

Brokátor Emőke 2013.08.24. 21:43:46

@dimitrij: Tyhű, bazmeg. Tényleg. Nem is írtad. Félve kérdem, hogy az "ébredés" szóból kiindulva kijelenthetem-e, hogy valamiféle álomvilágban élő - tehát a realitásoktól elszakadt - néptömegekre hivatkoztál hozzászólásodban. Gyakorlatilag kártyavárként omlott össze a ravaszul felépített csapdám és még meg sem kellett erőltetned magad. Le a kalappal. Felköthetik a gatyát, akik veled akarnak eszmecserét folytatni.

Nem állítottad sehol, hogy vannak ilyenek, ezt leszögezném, mielőtt rákérdezel.

Kandeláber 2013.08.24. 21:45:25

Ez a Surján semmivel sem nagyobb fasz, mint bármelyik KDNP-s.
Ez a párt egy paródia.

dimitrij 2013.08.24. 21:54:39

@Brokátor Emőke: sajátos vitakultúrája van kegyednek. :) gatyát nem kell felkötni, csak telehazudozni valótlanságokkal az internetet nem túl elegáns dolog. tudok ennél udvariatlanabb is lenni, úgyhogy húzzuk meg itt a határt.

a megtévesztettek nem feltétlen hülyék, ráadásul egy igen komoly költségvetéssel dolgozó iparág (negyedik hatalmi ág) munkájának eredménye az, hogy nem a valóságot, hanem egy alternatív valóságot élnek meg. mondhatnám úgy is, hogy egy komoly sikert ért el az orbán féle fidesz: ezt. ha kegyed szerint ez jövőbe mutató teljesítmény, akkor ünnepelje.

Brokátor Emőke 2013.08.24. 21:58:52

@dimitrij: Hol írtam, hogy jövőbe mutató?

dimitrij 2013.08.24. 22:07:47

@Brokátor Emőke: hol állítottam, hogy kegyed írt ilyet?

dimitrij 2013.08.24. 22:12:02

@Brokátor Emőke: egyébként ennyi "ment át"? így nehéz lesz...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.08.24. 22:13:55

@Jaffar:

"Az elmúlt 3 évben elvétve nyert helyközit nem fideszes induló."

- Viszont a hármat leszámítva a részvétel a béka segge alatt volt.

Jaffar 2013.08.24. 22:15:13

@Brokátor Emőke:
Nos lehet, hogy maga szerint ügyesek, de a valóság ezzel szemben az, hogy a választók többsége segghülye. Ez a kormány már 0.0000000001%-on állna bármelyik ny.-európai országban.
Nálunk meg ök az etalon...

Brokátor Emőke 2013.08.24. 22:15:39

@dimitrij: Hol állítottam, hogy maga ilyet állított?

Jaffar 2013.08.24. 22:17:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Ez nem érdekel senkit. Mindenhol a fityisz tarol. Ez a lényeg. Propaganda. Egy hangos kisebbség kezében a hatalom, a birka többség meg csak bámul és tür. Meg is érdemlik, mert nem a fidesz ennyire jó, hanem a többi ekkora ....

Brokátor Emőke 2013.08.24. 22:22:20

@Jaffar: Elnézést, ezt nem értem. Demokrácia=a nép (többség) uralma. Ön netán valamiféle ántidemokratikus lépésben látja népünk boldogulásának zálogát? Netán a fejlett nyugat gyámkodása alatt taníthatnók meg az embereknek, hogy ne legyenek önmaguk ellenségei?

Félreértés ne essék, szerintem sem jó irányba megyünk. Akkor?

Brokátor Emőke 2013.08.24. 22:23:09

@dimitrij: Mert eddig nem mondta senki, hogy tilos.

Jaffar 2013.08.24. 22:28:54

@Brokátor Emőke:
A fütyköst se érdekel itt az okoskodásod vazze. Hol írtam, hogy valami nem demokratikus te szerencsés?

/szürés mostantól bekapcsolva tahókám :D, szal nem kell provokálni, reagálni

Brokátor Emőke 2013.08.24. 22:35:14

@Jaffar: Borzasztóan nehéz lehet, ha a világ nem olyan, mint amilyennek megálmodtad. Persze tisztában vagyok az emberi pszüché praktikáival, ezért megértelek. Kiszűrni, ami nem illik a képbe, a világot igazítani a saját nézőpontunkhoz természetes, emberi dolog. Látatlanul kívánok hosszú és tartalmas életet. Struccok nélkül felborulna az ökológiai egyensúly.

buday008 2013.08.24. 22:40:58

@Jaffar: Mer akinek esze van kimegy innen..xd igy javulnak az esélyeik az ország meg pukkan le.. Ha Bajnai meg nem bír megegyezni Mesterházyval annak az lesz az eredménye hogy akinek tele a töke az orbán kormánnyal a 1014 es választás után majd jobbikos lesz azt lehet nem 2018ban lesznek elhajtva hanem már előbb és nem választáson....

dimitrij 2013.08.24. 22:43:10

@Brokátor Emőke: most se mondja senki, hogy tilos. tehát?

Csumpitáz Béla 2013.08.24. 22:46:32

@bér-kommentelő: "És nincs egy nyelvtannáci sem egy polblogon? Akkor majd én. Az Monika és nem Mónika :)"

Ezt most hogyan? Még szmájlival sem értem!

Csumpitáz Béla 2013.08.24. 22:49:53

@Brokátor Emőke: Bocsánat, hogy így belepofázok a magasröptű hsz-eibe, de kiskegyed nem rokona Dienes Erzsébetnek?

Brokátor Emőke 2013.08.24. 22:50:20

@dimitrij: A válaszom ugyanaz. Azért firtatom, mert nem mondja - most sem - senki, hogy tilos. Tehát továbbra is firtatom.

dimitrij 2013.08.24. 22:52:33

@Brokátor Emőke:

" Demokrácia=a nép (többség) uralma."

ez még nem demokrácia, egyrészt, tudod, fékek és ellensúlyok stb., másrészt ha demokrácia is, akkor is legfeljebb a népképviselet elvét minimálisan teljesítő megoldás, harmadrészt a többség elég relatív, a teljes népesség legfeljebb 23%-ának szavazata, és nem akarata. a szavazásra jogosultaknak is csak egy szűk kisebbsége... negyedrészt ha lenne is a őket preferálóknak bármilyen beleszólása is, nem valós információk, hanem véleményformáló személyek és eszközök értelmezései alapján. ez persze a 2/3 kivételével is így volt 2010 előtt már...

sok mindent megmagyaráz ennek lenyelése, pl. azt, hogy miért ekkora a közöny a választók körében azzal kapcsolatban, ami 2010 óta történik. egy tökéletesen alkalmatlan és semmirevaló politikai elitünk van, ahol egy komplexusos, frusztrált fasz a legmenőbb. :( mit várhatunk a mezőny többi tagjától? erős a verseny...

dimitrij 2013.08.24. 22:53:24

@Brokátor Emőke: akkor egészségire váljék.

dimitrij 2013.08.24. 22:56:01

@Csumpitáz Béla: szoktak lenni olyanok, akik egy helyesírási hibából (félregépelésből) vezetik le, hogy nekik van igazuk. gyanítom ezt karikírozza a kolléga.

Brokátor Emőke 2013.08.24. 23:01:23

@dimitrij: Ezt mondom én is. A fékek és ellensúlyok pontosan arra valók, hogy egy szűk elit ne érvényesíthesse korlátlanul az érdekeit. Tagadhatatlan, hogy ezek csorbultak az elmúlt 3 évben.
Mindazonáltal, ha a választók többségét ez nem zavarja, akkor nem fogják leváltani a Fideszt. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem vagyok kormánypárti. Viszont el kell tudnom fogadni, ha nem az én csapatom nyer.

combo 2013.08.25. 00:02:22

@Brokátor Emőke: "Bocsánat, hogy kotnyeleskedem, de ha értelmesekkel nem lehet választást nyerni, akkor kikkel nyertek 2002-ben és 2006-ban?"

A hülyékkel. (2002-ben a gigademagóg és kártékony 100 napos program ígéretével nyertek, 2006-ban pedig azzal, hogy betartották.)

gtri 2013.08.25. 00:03:09

@Brokátor Emőke:
Csak egy példa, hogy az ön által szűken értelmezett "Demokrácia=a nép (többség) uralma" milyen érdekességeket produkálhat :):):)
-----------------------------------
hvg.hu/vilag/20110726_eszak_korea_valasztasok

Választások Észak-Koreában: 99,97 százalékos részvétel, nulla eltérő szavazat
2011. július 26., kedd, 08:27 • Utolsó frissítés: 2011. július 26., kedd, 08:41

Csaknem száz, pontosan 99,97 százalékos volt a részvétel az Észak-Koreában vasárnap tartott helyhatósági választásokon, és minden szavazó az egyedül induló hivatalos jelöltekre adta voksát - közölték kedden a hivatalos tájékoztatási eszközök.

Összesen 28 116 küldöttet választottak a helyi és tartományi gyűlésekbe - jelentette a KCNA hivatalos hírügynökség, megjegyezve, hogy egyetlen olyan voksot sem találtak, amely a hivatalos jelöltek ellen szólt volna. Csak a külföldön tartózkodók vagy hajón utazók nem tudtak szavazni - tette hozzá a KCNA.

A hírügynökség értékelése szerint a választási eredmények azt mutatják, hogy az észak-koreai nép szilárd egységben áll Kim Dzsong Il vezető mögött, bizonyítva a koreai szocializmus előnyeit, és erős nemzetet építve 2012-re, az országalapító Kim Ir Szen születésének századik évfordulójára.

A 69 esztendős Kim Dzsong Il maga is elment szavazni vasárnap, amint legkisebb fia és valószínű utóda, Kim Dzsong Un is
-----------------------------------
Észak-Koreában sem nagyon akarják leváltani a vezetést. Nem hogy leváltani nem akarják, hanem nagy többséggel meg is választják mindig. Az Észak-Koreai emberek elégedettek az ottani állapotokkal. :)

gtri 2013.08.25. 00:06:17

@gtri:
Hoppá! Nyelvtani hibát vétettem: "észak-koreai" a helyes forma :)

Brokátor Emőke 2013.08.25. 00:15:57

@combo: Hja, drága uram, hogy ki az okos és ki a hülye, azt is a többség (=hülyék) döntik el.
@gtri: Erre istókuccse nem gondoltam. Teljesen más megvilágításba helyezi a dolgokat a fenti idézet. Tudja mit?! Legyen a mostani ellenzék akkor az ország vezetője, bármi is legyen a szavazáson. Hol írjam alá demokratikusan?

Vidéki 2013.08.25. 08:21:24

@dimitrij:

Itt van az alapvető hiba Dimitrij gondolatmenetében:

Kijelent egy marhaságot, amit axiómának képzel:

" egy tökéletesen alkalmatlan és semmirevaló politikai elitünk van, ahol egy komplexusos, frusztrált fasz a legmenőbb. :( mit várhatunk a mezőny többi tagjától? erős a verseny..."

Dimitrij úgy tesz, mint a mesebeli gonosz varázsló, aki ráolvasással képes volt a királyfit békává változtatni.

Dimitrij mélyen meg van győzödve arról, hogy ha ő valakiről azt állítja például, hogy

„egy komplexusos, frusztrált fasz”,

akkor az a valóságban is azzá válik, miként a mesében is a varázsló szavára a királyfi békává változott.

Vidéki 2013.08.25. 08:33:48

@gtri:

gtri 2013.08.25. 00:03:09
A hamis érvelés iskolapéldája az Öné!

Írja” Csak egy példa, hogy az ön által szűken értelmezett "Demokrácia=a nép (többség) uralma" milyen érdekességeket produkálhat :):):)
-----------------------------------
hvg.hu/vilag/20110726_eszak_korea_valasztasok

Választások Észak-Koreában: 99,97 százalékos részvétel, nulla eltérő szavazat
2011. július 26., kedd, 08:27 • Utolsó frissítés: 2011. július 26., kedd, 08:41”

Hasonló eredmények születtek annak idején a Szovjetunióban és az általa megszállt Béketáborban is.

De Churchillnek sokkal több magához való esze volt, mint Önnek.

Így jellemezte a szovjet választásokat: „Lóverseny, ahol egyetlen paripa indul”!

Az Ön beteges propagandista logikája kész összemosni az igazi lóversenyt is egy nem igazi lóversennyel .

Ezt nevezhetjük-e „Demokratikus Ellenzéki Logikának”?

Lordofearth 2013.08.25. 08:39:10

Hát ritka ronda egy nő, az tuti, de lehet, hogy szemészetre kell mennem..
9 évre? Nem semmi..hamarosan megérjük azt, hogy dicső politikusaink örök életre, ami évenként hosszabbítható, választanak kapát, harangot meg sírásót.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.25. 09:00:51

a képek, a képek egyszerűen bitang jók. :D

Virág et. 2013.08.25. 09:03:59

Nem tudom, hogy csak nekem tűnik-e úgy, de eléggé vérszegények egy jó ideje a posztok. Régen az ilyen egyvelegek helyett minden ügy külön bejegyzés lett volna. A szocik alatt naponta 2-3 bejegyzés sem volt ritka, ennél kisebb ügyekben. Elfogyott a lendület?

Karassal nem az a baj, hogy nem jó ügyvéd. Ezt nem lehet megítélni ennyiből, de nem is számít. Az a baj vele, hogy megint sikerült egy olyan embert választani egy elvileg pártatlanságot megkívánó pozícióba, akinek az előélete minden, csak nem pártatlan. Ezzel az erővel a Borókait is megtehették volna, vagy a Selmeczit. Nincs különbség.

Az MNB logóban nem az a pláne, hogy csak 11 millió volt, hanem hogy mi a fene került 11 millióba egy olyan logóban, ami ugyanaz, mint egy korábbi logó, csak a közepén a címert cserélték ki a maira. Ha veszek egy ronda cipőt 50 ezerért, akkor lehet kritizálni, hogy hülye vagyok, de legalább kaptam valamit a pénzemért. Ha viszont 11 ezret fizetek a cipőboltosnak, aki ezért cserébe a kezembe adja az egyik régi pár cipőmet leporolva, az egy sor egészen más kérdést vet fel.

Az meg, hogy megint a leghosszabban az ellenzékkel sikerült foglalkozni, amikor épp bebetonozzák a trafikokat milliárdos állami garanciákkal (emlékeztek még Sz. Sz. Eleonórára? abból külön cikk lett itt, ezek egy sort nem érnek már meg), hogy csak egy dolgot említsek, az külön dicséretes. Főleg, hogy a lőtéri kutyát nem érdekli a szavazók közül a Mesterházy - Bajnai cicaharc. Nekem teljesen mindegy, ki a miniszterelnök jelölt, a lényeg, hogy ezek repüljenek, ameddig még le lehet őket egyáltalán váltani. A sok agyhalott barom a jobboldalon már a választások feleslegességéről irkál. Egyelőre ez még nem a mainstream, de még 4 év és ezzel lesz tele az esti híradó is.

♔bаtyu♔ 2013.08.25. 09:11:11

@dimitrij: 2010-ben a választók többsége pontosan tudta, hogy Mo. az államadósság drasztikus növekedése ellenére a csőd szélén van, a többség nem szopta be, hogy Bajnainak az alacsonyabb kamat miatt kellett az IMF.

Nem Orbán volt a jó, hanem a balliberális kormány nagyon gagyi.

Az is nyilvánvaló, hogy Orbánéknak a nép azért nézte el a fájdalmas beavatkozásokat, mert Orbánék "hozták" az eredményeket.
1. Visszafizették az IMF hitelt és nem kértek újabbat
2. Végre megszűnt a 10 éve tartó túlzott deficit eljárás, amely ráadásul most fordult volna szankcióban.
3. Kicsik az államháztartási hiányok és nagyon alacsony az infláció
4. Az ország lassan mínuszból a pluszba fordul, 2014-re elemzők magasabb GDP mértéket várnak mint a Gyurcsány kormány legjobb évében, de az eladósodottság mértékének emelkedése nélkül.

Most azt, hogy e mellett pld. Fodor Gábor, vagy más ballibsi politikusok a demokráciát hiányolják mert nincs semmiféle pozíciójuk, mindenki magasról szarja le.

♔bаtyu♔ 2013.08.25. 09:12:46

@Virág et.: " A sok agyhalott barom a jobboldalon már a választások feleslegességéről irkál."

Én is "idejárok", de még csak h.sz-ben sem olvastam ilyet.

dimitrij 2013.08.25. 10:02:32

@Vidéki:

gyökér, Svájcban ellenzéki politikus is lehet a kormány tagja... hol vagyunk mi ettől? biztos nincs igazam, de neked, hülyegyerek nem igazán sikerült cáfolnod. :) tehát sikerült alulmúlnod.

kifordított nagyanyó 2013.08.25. 10:10:35

@♔bаtyu♔: Ha nem kértek újabbat,miből is fizették vissza.
Ja,hogy másnak tartozunk.

dimitrij 2013.08.25. 10:11:42

@♔bаtyu♔:

"2010-ben a választók többsége pontosan tudta, hogy Mo. az államadósság drasztikus növekedése ellenére a csőd szélén van, a többség nem szopta be, hogy Bajnainak az alacsonyabb kamat miatt kellett az IMF. "

jól látható, hogy te szoptad be orbánék meséjét. nem volt csőd közeli helyzet, legfeljebb 2008 novemberében, amikor a 300 bázispontos kamatemelés történt. elég nevetséges dolog politikai PR történettel érvelni...

a felvett hitel töredéke lett ténylegesen lehívva 2010-ig, a java orbánék által került felhasználásra, amit most drágább hitellel fedeznek jó eséllyel.

ez a mese, hogy hozták az eredményeket, az államháztartás ideiglenes leszorításán túl nincs eredmény, csak propaganda. a drágább hitelből történő refinanszírozás egy blöff, amit páran talán benyalnak, mint te. :) nem eredmény, hanem a túlzott deficit eljárás, melynek valós oka az uniós támogatások megtartása, amiből a hazai projektek és beruházások 97% megvalósul. az infláció letörése nem valós gazdasági eredmény, hanem a rezsicsökkentés nem várt hatása, annyira nem várt, hogy a költségvetést újra kellett számolni miatta és módosítani azon. ennyire "szakértők" a fiúk...

nincs növekedési potenciál a gazdaságban, mantrázhatod ezt a szart, de attól a tények makacs dolgok.

megetted a Századvég által kitalált propagandát, most érvnek próbálod használni önálló gondolatok hiányában... büszke lehetsz magadra.

dimitrij 2013.08.25. 10:35:17

@Brokátor Emőke: 50-60%-nyi bizonytalan-rejtőzködő mellet érdekes dolog többségről beszélni. a többség ugyanis azt mondja, hogy a teljes politikai elit húzzon a telibevert anyjába. :)

Vidéki 2013.08.25. 10:55:41

@Virág et.:

„Virágéknál ég a világ,
Sütik már a rántott békát”

A sok rántott békától elment Virág elvtárs maradék csöpp esze is, ezért így képzeleg:

„A sok agyhalott barom a jobboldalon már a választások feleslegességéről irkál.”

Az a sok agyhalott barom nem a jobboldalon található, hanem éppen az úgynevezett „Demokratikus Ellenzék” terjeszt ilyen pletykákat.

HVG.HU \ VÉLEMÉNY \
NYÜZSI
Bajnai-MSZP-háború: a csőd és a megoldás
2013. augusztus 24., szombat, 15:44 • Utolsó frissítés: 17 órája
Szerző: -ha

Ez olvasható:
A nagyokos Szerző: -ha képes elég lazán értelmezni a jogállamot és ettől válik az úgynevezett „Demokratikus Ellenzék” a képviseleti demokráciát meghaladó erővé.

A nagyokos Szerző: -ha felfogása szerint :

"Semmi másra ne kérjenek fölhatalmazást, csak és kizárólag a NER kisöprésére. Alaptörvényestül, médiatanácsostul, főügyészestül.

Kétharmad se kell hozzá.

Állítsanak föl egy listát mindegy kikből,

és közöljék, ha az többséget kap

(mindegy milyen arányban)

akkor köztes kompromisszumként visszaállítják a 89-es közjogi berendezkedést, mert a nép erre szavazott.”

Teszik érteni?

Az úgynevezett „Demokratikus Ellenzék” alkotmányozhat: „Kétharmad se kell hozzá”!
Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az Ökörnek!

Orwell az Állatfarm című művében ragyogóan utalt a kettős mércére:

Az állatok eredeti törvénye így hangzott:
Mindenki Egyenlő!

Később a disznók diktatúrája ezt így módosította:
Mindenki Egyenlő (De vannak Egyenlőbbek)!

Virág et. 2013.08.25. 11:04:49

@♔bаtyu♔: A Vastagbőr az a jobboldal? Egyébként fusd át Orbán facebook oldalát az árvízi védekezéskor. Azt hiszem az Örülünk, Vincent? be is idézte azt, amire gondolok ...

@Vidéki: Te szimplán hülye vagy. Ha -ha-val van bajod, akkor azt vele beszéld meg.

gtri 2013.08.25. 11:22:58

@Vidéki:
Úgy látom érzékenyen érintette a hasonlat. Vajon miért?
A Fidesz által megváltoztatott választási rendszerben már 46%-os szavazati aránnyal 73%-os parlamenti többséget lehet szerezni. (voksblog.blog.hu/2013/04/13/mandatumbecsles_marciusi_meresek_alapjan?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_04_14&utm_campaign=index)
A külföldi magyarok szavazása is rejt egy-két "nem ellenőrizhető" gyönygyszemet.
Az ön pártja építi ki a volt Szobjetunióhoz hasonló "Lóverseny, ahol egyetlen paripa indul" rendszert.
Lehet, hogy Churchill hasonlóan nyilatkozna az ön pártjának ténykedéséről is?
---
A szovjet vonal máshol is tetten érhető pártja és kormánya tevékenységében:

Az ellenség már a földrajzi nevekről véleményt mondó bizottságba is befurakodott 2011-ben, de hála erős pártunknak, sikerült leszámolni velük :):):)

index.hu/belfold/2011/03/20/a_kormany_megtorolta_hogy_leszavaztak_ferihegy_uj_nevet/

"A földrajzi nevekről döntő bizottság több tagját kirúgták munkahelyéről, mert úgy vélték, a kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér név bonyolult, és nem menne át a köztudatba. Szakmai véleményükért egyeseknek nem is a bizottsági helyükkel kellett fizetniük, hanem a bizottsági tevékenységüktől független munkahelyükről rúgták ki őket."

Az ilyen módszerek engem éppen a szovjet módszerekre emlékeztetnek. Ehhez nem kell semmi logika, csak látni kell az aljasságot. Vagy ön szerint valakivel leszámolni azért, mert megmondja a véleményét egy repülőtér nevéről az nem aljasság? Ön szerint ez jó cselekedet, amit példaképül kell állítani az etika oktatáson a gyerekeink elé?
Vagy hoznak egy kétharmados törvényt, hogy az ilyen leszámolások jó cselekedetnek vannak törvényileg nyilvánítva és el van intézve ezzel a dolog? :)

gtri 2013.08.25. 11:41:02

@Brokátor Emőke:
Arra akartam rávilágítani, hogy egy kicsit bonyoloultabb a világ, mint ahogy azt ön magyarázza. Hiszen évszázadokig indenki látta, hogy a Nap kering a Föld körül", elég volt csak felnézni az égre, de a valóságban egy kicsit más történik. :)
A társadalompolitikában is vannak felszínes magyarázatok és vannak mélyebbek. Ön hozott egy felszínes magyarázatot (Demokrácia=a nép (többség) uralma) én pedig hoztam egy példát, hogy ilyen felszínesen nézve még Észak-Korea is demokráciának tekinthető. Vagy éppenséggeé most volt Zimbabweben elnökválasztás. Mugabe nyert, de vitatható körülmények között és az ottani demokrácia köszönőviszonyban sincs pl a Németországival.
Lukasenko Fehéroroszországa sem éppen olyan hely, ahol jó "nem az elvárt módon" vélekedni a politikáról. És ott is vannak választások,amellyel formailag kipipálják a demokrácia meglétét.

Szóval csak óvatosan az ilyen "Demokrácia=a nép (többség) uralma" egymondatos kijelentésekkel, kérem. A világ egy picit bonyolultabb ennél.

Jaffar 2013.08.25. 12:23:18

@buday008:
Az a baj, hogy a többségnek nincs esze. A kisebbség meg kénytelen elhúzni, lévén sok lúd disznót gyöz. Ez volt a cucilizmusban is. Ezért van annyi Nobel-díjasunk. Ugy? Mert kb 1db van, a többi meg magyar származású, akit így vagy úgy, de elüldöztek. Szal nem lenézni kéne azaokat, akik elmennek, hanem elgondolkodni, hogy miért teszik azt.
Mindenki nem mehet el, szokták sokan, mondani, de akkor miért türitek birka módjára?

Brokátor Emőke 2013.08.25. 12:31:41

@gtri: Jól láthatóan ön egy tájékozott, világlátott ember. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy nem etet ilyen hamis analógiákkal. Ahogyan @dimitrij: is mondja, a magyar társadalom jelentős részének támadt averziója az összes jelenlegi politikai alternatívával kapcsolatban. Nem gondolhatja komolyan, hogy a jelenlegi hatalom leválthatatlan, hogy párhuzamot lehet vonni az Észak-Koreában patkányhúson élő és óriási presszió alatt, saját jól felfogott érdekéből vagy a tömegpszichózis hatása alatt szavazó populáció pontos leképeződése a mai magyyar társadalom!
Ön nyilvánvalóan sarkít, túloz és így eltávolítja a szavakat azok pontos jelentésétől. Továbbmegyek: ez az egész jelenlegi ellenzéki jajveszékelés és ördögfalrafestés csak arra jó, hogy emeli a köz ingerküszöbét. Már előre diktatúrát kiált, amikor az még nincs is. Milyen szavakat fog kántálni akkor, ha egyszer neadjisten Jobbikos kormányunk lesz?!
Tipikusan elbaszott kommunikáció, amit ugye ismerhetünk már a farkast kiáltó pásztorfiú meséjéből is. Nézzen csak vissza bármelyik komoly botrányra, mutyira az elmúlt évekből. Magánnyugdíj, trafik- és földügy, a bírák kérdése et cetera. Egyik sem durrant, mert a magafélék minden csip-csup szarságot felfújtak, ezek egyike sem lóg ki a sorból. Maguk összekeverik a politikai kommunikációt a tettekkel. Mindkettő fontos, de nem helyettesíthetik egymást.
Demokratának lenni annyit tesz, hogy felemeli a seggét, elmegy szavazni és nem csak akkor fogadja el a többség akaratát, ha az egyezik az önével, hanem mindenkor. Oké? Másoknak is lehet többsége.

Brokátor Emőke 2013.08.25. 12:35:51

@Brokátor Emőke: @gtri: Néhol kissé belekavarodtam a megfogalmazásba, de remélem, érthető, amit jelezni próbáltam.

Vidéki 2013.08.25. 14:22:17

@gtri:

Agyában dúl a zűrzavar, szövegében túl sok a csűrcsavar.

Az Indexen Földes András
2011. március 20. cikkében lényegében csak pletyka szintjén foglalkozik a Liszt Ferenc repülőtér elnevezése miatti állítólagos kirúgásokkal.

Valaki azt mondta, hogy valaki azt mondta:

„Megkérdeztük az esetről Mikesyt és felettesét, Oláh Róbertet, de a felmondás tényén túl egyikük sem akart nyilatkozni.”

„Nevüket nem vállaló informátorainktól úgy tudjuk,”

Az egyedül nyilatkozó Dutkót nem rúgták ki a munkahelyéről, ahogyan Ön állítja:

„Dutkó azért mert nyilatkozni,

mert amúgy a magánszférában dolgozik térképészként,

így a kormány csak közvetetten, például váratlan adóellenőrzésekkel tudna kellemetlenkedni, de ezektől viszont nincs oka félni.”

„A bizottság a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest–Ferihegy elnevezést támogatta.”

„Dutkó András, a bizottság vezetője lapunknak elmondta, a két név között lényegi különbség, hogy a testület által támogatott verzióban benne maradt a Ferihegy védendő földrajzi név is, aminek az elhagyása nem lenne szerencsés.”

Vidéki 2013.08.25. 14:23:15

@gtri:

Agyában dúl a zűrzavar, szövegében túl sok a csűrcsavar.
Az Indexen Földes András
2011. március 20. cikkében lényegében csak pletyka szintjén foglalkozik a Liszt Ferenc repülőtér elnevezése miatti állítólagos kirúgásokkal.

Valaki azt mondta, hogy valaki azt mondta:

„Megkérdeztük az esetről Mikesyt és felettesét, Oláh Róbertet, de a felmondás tényén túl egyikük sem akart nyilatkozni.”

„Nevüket nem vállaló informátorainktól úgy tudjuk,”

Az egyedül nyilatkozó Dutkót nem rúgták ki a munkahelyéről, ahogyan Ön állítja:

„Dutkó azért mert nyilatkozni,

mert amúgy a magánszférában dolgozik térképészként,

így a kormány csak közvetetten, például váratlan adóellenőrzésekkel tudna kellemetlenkedni, de ezektől viszont nincs oka félni.”

„A bizottság a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest–Ferihegy elnevezést támogatta.”

„Dutkó András, a bizottság vezetője lapunknak elmondta, a két név között lényegi különbség, hogy a testület által támogatott verzióban benne maradt a Ferihegy védendő földrajzi név is, aminek az elhagyása nem lenne szerencsés.”

Don Quixote de la Ferko 2013.08.25. 15:46:01

@Brokátor Emőke:

Pedig érthető. A hülyékkel. Gondolom nem erre számítottál, ezért játszod az agyad.

Megnyugtatlak, egyik évben sem szavaztam, szóval felesleges a lényedből várható visszavágást eleresztened, nem fog betalálni.

Algopirin 2013.08.25. 19:14:18

Hihetelen. És ez csak pár nap. Mi lesz így a hazánkkal? :(

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.08.26. 07:14:56

@Vidéki:
Azt nem vitatom, hogy szakmailag felkészült. Az pedig nyílt titok, hogy ilyen komoly pozícióhoz manapság hűségenek kell lenni a párthoz és az elvekhez, de ezen nincs mit csodálkozni a szocializmusban is ez volt a siker legfőbb kulcsa. Csak már Nemsokára 25 éve, hogy papíron más rendszert írunk, szóval ideje volna a "magasságos elitnek" levetkőznie ezt a beidegződést. Mert ugye 2002-2008 között igen csak verték az asztalt emiatt azok, akik ma ugyanott folytatják, mint elődeik.

És nekem meggyőződésem, hogy nem leszek nyugdíjas! És kicsit érdemes elgondolkodni azon, hogy ezt miért gondolom így. Még akkor is, hogy ha esetleg ebben tévedek.
És amíg a legtöbb nyugdíjas hagyja magát kilóra megvenni egyik másik párt által, addig hogy tekintsek rájuk feleősségteljes választópolgárként. (Emberként sok sok idős nagyon aranyos, kedves, de ha politikáról van szó, sokszor előbújik belőlük a fenevad, ami véletlenül pont ugyanazt szajkózza, mint a pártcsatornákon a megmondóemberek)

Hogy is kezdődött:
- 65 év felett ingyen utazás
- 2002-ben 19000Ft minden nyugdíjasnak, ha a piros párt nyer
- Idén v. tavaly történt: "tombol a válság", de a nyugdíjak nem veszíthetnek az értékükből.

És bizonyára van még jónéhány hasonló intézkedés, ami nem más, mint a "panem et circenses" folyamata, ahol rendre odafigyelnek, hogy egy anyagilag kiszolgáltott rétegnek jusson a panemből. A többiek pedig kaparják össze maguknak, ahogy tudják.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.08.26. 07:43:48

@dimitrij:

Ehhez én mindig hozzáteszem, hogy 2006-ban lett nyilvánvaló, hogy nálunk a "demokrácia" abból áll, hogy az nyer, aki szebbet hazudik. Aztán mikor kiderül, hogy hazudik, a kormány akkor is tudja jól, hogy onnantól már csak az ő döntésük, hogy vállalják e a következményeit vagy sem. A nép pedig tüntethet, de majd úgy is hazaegy vagy hazazavarják... vagy pedig még el lehet menni innen ha ez nem tetszik.
Aztán a balhék hatására Lendvai Ildikóból előjött az őskomcsi, mikor a Parlamentben habzó szájjal úgy kezdte a mondandóját, hogy: "Szerintem a Magyar demokráciának arra van szüksége hogy..."
Vagyis Ildike jobban tudta, hogy mitől jó a demokrácia?!?!? Egy olyan 2006-os öngól után is?!?!?!
Ilyen körülmények között pedig sok értelme nincs a demokráciának.

De ami ennél is elkeserítőbb az társadalom nagy részének akkori reakciója: "Gyurcsány hazudott? - vállrándítás- DE AKKOR IS AZ ORBÁN A ROHADÉK!!!"
És az még oké, hogy Orbán is rossz, de ez miért mentené fel a többi barmot ?!?!?

Sajnos egy ilyen közegben az sem volt meglepő, hogy 2010-ben birkamód szavaztak a Fideszre, pedig csak a vak nem látta, hogy az akkori fideszes képviselők is parancsra nyomogatják a gombot a Parlamentben, parancsra bólogatnak, parancsra riányálnak. Aztán most megy a csodálkozás, hogy a módszerek nem változtak.

Annyira jó lenne ha minél többen felfognák, hogy ezek a folyamatok, módszerek nem közhetőek csak az egyik vagy másik párthoz. Ezek általános hibái a magyar politikának, amin látszik hogy nem akarnak javítani, hanem csak elfedni vagy a saját hülyeségeikkal, vagy a másik párt gyalázásával.

És a nyakamat tenném arra, hogy ugyanezt csinálná a kormányban a Jobbik, a DK vagy az "Együtt Bajnaival és a 2014 birkával" nevezetű bohóciskola.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.08.26. 08:06:55

@Vidéki:
"Az Ön beteges propagandista logikája kész összemosni az igazi lóversenyt is egy nem igazi lóversennyel ."

Ha már lóversenyes hasonlat:
A magyarországi demokrácia inkább egy olyan lóversenyre hasonlít, ahol az esélyes lovakat agyon doppingolják, majd az a ló nyer, akibe több szteroid került. A győztes vágta után a pedig ló kidöglik. De a verseny arra jó volt, hogy a győztes ló mögött álló szponzorok begyűjtsék, ami nekik jár.
Az már senminek nem jut eszébe, hogy a lovakból idővel lehetne egy jó ménest is szaporítani. Az agyonhajtott lovat inkább hamar levágják és bedaráljűk kolbásznak.
A közönség pedig csak lovakat szidja, holott találhatnénak jobb hobbit is, mint a szteroidos lóverseny.

Amikor pedig kiderül, hogy a győztes lovat doppingszerrel tömték, akkor az istállóban elkezdik a trágyadobálást, hogy: " Muszáj volt cuccolni a lovat kéremszépen, mert a többi istállóban is ezt csinálták, hát nem lett volna esélyünk kéremszépen!"

Vidéki 2013.08.26. 08:30:44

@csabapayne:

1. Gondolkodása beteges a nyugdíjasokkal kapcsolatban.

Az emberiség fejlődött. a mostani civilizált államok vezetése és közvélemény már nem úgy gondolkodik,

hogy „Mindenki törődjön magával, a többit pedig vigye el az ördög!”

2. Gondolkodása beteges a politikusokkal kapcsolatban is.

Ovidiusnak a római költőnek sokkal több esze volt már több, mint 2000 éve, mint Önnek most.

Ő képes volt felfogni a politikai vezetők fontos szerepét egy társadalomban. Működésük sok ember sorsát befolyásolhatja:

Ovidius egykor így fohászkodott a kétarcú Janus istenhez:

"Iane biceps, anni tacite labentis origo,
solus de superis qui tua terga vides,
dexter ades ducibus, quorum secura labore
otia terra ferax, otia pontus habet"

Azaz:

"Kétarcú Janus, aki a csendben változó évnek a kezdete vagy
Egyedül te vagy az istenek közül, aki a saját hátadat látod
Jóakaratúan állj a vezetők mellé akiknek gondos munkája által
Békét élvez a vad Föld és a Tenger."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.26. 09:43:49

@Lordofearth: Viszont az utódját is 2/3-dal kell megválasztania a parlamentnek. Amíg ez nem sikerül, addig hivatalban marad dr. Karas. Így van bebetonozva az összes többi fideszes csúcsfunkcionárius is: a 9 éves mandátum leteltével is csak akkor cserélhetők le, ha akkor éppen nincs 1/3-nyi képviselője a Fidesznek.

Ha van, akkor az a 9 év lehet élethossziglan is, úgy, hogy a jóembert életében csak egyszer választották meg rá.

Ki van ez találva: nem meghosszabbítani kell a mandátumát, hanem megdönteni. A jelenlegi közjogi paradigma annyira merevre van szabva, hogy reformálni, módosítani gyakorlatilag képtelenség; választásokkor vagy a változatlan fennállás, vagy a teljes szétrombolás a sorsa. Nehéz elhinnem, hogy ez úgy általában a közjó volna.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.08.26. 09:52:13

@Vidéki:
1. Ezzel nem értek egyet:
Mint írtam korábban sok nagyon kedves idős ember van, akinál ha szóba kerül a politika, akkor egy az egyben felmondja, amit az ATV, Hír-TV, Echo TV, Népszabadság...stb. az orra elé böfög. Amik legtöbbször féligazságok. És pártok jórészt nem idős emberként, hanem csak +1 szavazatként tekintenek rájuk.
A nyugdíjasoktól nem a nyugdíjakat sajnálom, a baj a körülöttük lévő politikai cirkuszolással van, hogy szinte állandóan slágertéma, hogy mi lesz a kedvezményeikkel, a nyugdíjak reálértékeivel...stb. stb. stb.
Míg eközben az aktíval dolgozók közül elég sokan küszködnek komolyabb megéllhetési problémákkal, mint egy olyan nyugdíjas, aki havonta kap 110-120e Ft nyugdíjat (ami nyilvánvalóan megérdemel). De pont ez a dolgozó réteg az, aki biztosítja adók és járulélkok formájában a rendszer fenntarthatóságát és még a sokféle nyugdíjas kedvezmény fedezetét is. Pl.: 65 év felettiek ingyen utazása, ami iszonyatosan káros. Ezt maximum az alacsony nyugdíjban részesülőkre kellene kiterjeszteni,
Na és ha ezt valamelyik párt bedobná, hogy: "kérem, ez így lenne ésszerűbb és gazdaságosabb", akkor a többi párt azonnal kikiáltaná őt a nyugdíjasok ellenségének.
Ez lehet az oka annak is, hogy több Volán járaton és a MÁV gyorsvonatain is pótjegyet vezettek be, amit mindenkinek fizetni kell. Mert azt senki nem vállalta be, hogy a kedvezményeken faragjnak... neeem, az politikai öngyilok lenne. Így most akinek eddig is megterhelő volt egy hosszabb utazás, azok még egy picivel többet fizetnek.

2. Nagyon szép az Ovidius idézet. Amire viszont én próbáltam rávilágítani, az a politikusok és a társadalom beteges kapcsolatrendszere. És jelenleg a politikusaink jól tudják, hogy a társadalmunk annyira megosztott és egyesek annyira elfogultak, hogy bármilyen kritikát (építő jellegűeket is) automatikusan gonosz ellenzéki támadásnak állítanak be. És akár rövid, akár hosszabb távon ható káros folyamatokat is képesek a saját híveiknek pozitív értékként eladni.

Surján László az aktuális példa, aki csak a "Csehország" feliratig képes olvasni a konzerv címkéjén. De nagyon büszke arra, hogy a Magyar érdekeket képviseli.

Vidéki 2013.08.26. 12:59:20

@csabapayne:

1. A nyugdíjasok korábban aktív dolgozók voltak, akik aktív korukban fenntartották a társadalmat és akkori jövedelmeik egy részéről lemondva biztosították az akkori nyugdíjasok megélhetését.

Ez jogcímet teremt arra, hogy napjainkban nyugdíjat kapjanak.

2. A politikusokat is túl szigorúan ítéli meg!

Ha a mennyországi angyalok karának legjobbjait választhatnánk szabad választásokon, az úgynevezett szabad sajtó habzó szájjal akkor is megtehetné, hogy patás ördögökként ábrázolja őket.

Tudni illik a szabad sajtónak szabad alaptalan álhíreket rémhíreket hazugságokat rágalmakat terjeszteni.

Nem kell mindent benyelni, mint kacsa a nokedlit.

A sportban is megfigyelhető, hogy vannak atléták, akik sokat edzenek, mégis vannak, akik képesek átugrani a két méter magasra helyezett lécet, míg mások csak átsétálni képesek alatta.

Ennek alapján állítható, hogy vannak jobb és rosszabb atléták.

A valóságban vannak jobb és rosszabb teljesítményt nyújtó politikusok.

A tökéletességet a Pravda (jelentése=Igazság) megítélésében csak Sztálin elvtárs érte el!

Brokátor Emőke 2013.08.26. 17:43:51

@Don Quixote de la Ferko: Tök jó, hogy te vagy itt a második, aki besértődik, amint vélemény-különbséget tapasztal.
Lazíts, a vita még nem kell, hogy ellenségeskedés legyen. Peace.

gtri 2013.08.26. 19:32:28

@Brokátor Emőke:
Igen, sarkítottam. Ön most az észak-koreai társadalommal kapcsolatos példámat emeli ki és az alapján érvel. De talán jobb lenne, ha mondjuk a Fehérorsz vagy talán az azeri (ugye velük jó barátok vagyunk) társadalmi berendezkedést tekintené olyannak, ami esetében már lehet szó hasonlóságokról. A XXI. század éppen azt mutatja meg, hogy a diktatórikus hajlamú vezetők nem tiszta erőszakkal uralkodnak. Itt van például Berlusconi, itt volt Chavez. Tökélyre fejlesztették a populizmust, igen hatékonyan alkalmazzák/alkalmazták is uralmuk érdekében.
A "magamfélék" azt remélték, hogy a 2/3 birtokában valóban modern Magyarország születik. Nem így történt. "Termelésről" beszélnek, meg "magyar tőkéosztály támogatásának szükségességéről", de nem látni ebből semmit. Nálunk a magyar tőkés "szerencsejáték koncessziót kap" vagy trafikot, vagy földet (amelyre felveheti az EU támogatást). Ez nem egy modern Magyarország alapja.
Nem ajvékolok, megvan a szükséges szakmai tudásom, egészséges vagyok, beszélek idegen nyelvet. Civilizált embernek tartom magamat, betartom az együttélés szabályait. Éppen ezért keserít el, hogy azok érvényesülnek ma Magyarországon, akik ezeket felrúgják.
Ami pedig azt illeti, hogy elfogadom e a többség akaratát. Ön látott az utóbbi 3 évben Budapest-dúlást? A jobboldali "tüntetők" megmutatták, hogy hogyan nem viselkedik egy civilizált ember. Érdekes módon tüntetők nem verték szét a fél várost, nem gyújtogattak, nem támadtak az MTV székházának a 2010-es kormányváltás óta eltelt időben. Szóval itt meglátszik, hogy ki fogadja el a többség akaratát és ki nem. A módszerek jellemzik azokat, akik alkalmazzák (pl. az FTC biztonsági szolgálatában "szolgálatot teljesítő", jogerősen elítélt gyilkos "védi" a Fidesz székházat). Természetesen elmegyek majd választani, ahogy eddig is mindig elmentem. És addig sem fogok gyújtogatni. Pedig egy-két aljas dolgot művelt már ez a kormány.

gtri 2013.08.26. 19:37:54

@Vidéki:
Az én fejemben van zűrzavar? Talán az önében.
Ön is idézi: „Megkérdeztük az esetről Mikesyt és felettesét, Oláh Róbertet, de a felmondás tényén túl egyikük sem akart nyilatkozni.”

A felmondás az nem kirúgás? :):):) Nem olvassa el a saját idézetét? :)

Brokátor Emőke 2013.08.26. 20:25:54

@gtri: Ha fehérorosz szinten lennénk, magát most bevetnék a tömlöcbe. A szavaiért. De nem teszik.
Ha a magafélék azt remélték a kétharmadtól, hogy modern Magyarország születik, akkor már értem. Tényleg kell nekünk a gyámság. Merthát ki nem volt még.

gtri 2013.08.26. 23:06:06

@Brokátor Emőke:
Nem, nem vetnek börtönbe. Helyette "csak" küldik a csürhét:
mandiner.hu/cikk/20130212_loki_szurkolok_zavartak_meg_a_haha_forumat

A NER élő, egyenes adásban. :)

A magafélék pedig mit akarnak? Még több ilyen "drukker" kapjon kedvet a gyerekeink fenyegetéséhez?

gtri 2013.08.26. 23:25:16

@Brokátor Emőke:
Kellemetlen, ha fotó és videó is készül a NER "hőseiről" ténykedés közben. :)

Brokátor Emőke 2013.08.27. 06:47:20

@gtri: NER ide vagy oda, a csőcselék az csőcselék. Pont ilyen hajánál fogva előrángatott "érv" lenne, ha én válaszul egy pucsító, bőrtangás transzvesztitát linkelnék, a jelenlegi ellenzéki értékek leképeződéseként.

Vidéki 2013.08.27. 07:32:15

@gtri:

Kérdi: "A felmondás az nem kirúgás?"

A felmondás tényéből nem következik, hogy Mikesynek azért mondtak volna fel, mert a a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest–Ferihegy elnevezést támogatta,ahelyett, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest elnevezést támogatta volna.

Ért Ön magyarul?

gtri 2013.08.27. 20:35:26

@Brokátor Emőke:
Mikor támadták meg "pucsító, bőrtangás transzvesztiták" Magyarországon bárkinek a gyermekét amiatt, hogy elmondta a véleményét egy sokakat foglalkoztató kérdésről? Az, hogy önnek vagy bárkinek nem tetszenek a transzvesztiták az magánügy. Az viszont nem az, hogy valakik megfélemlítési célzattal mennek el valahová és "végzik a dolgukat". Vagy az sem az, ha jogerősen elítélt gyilkosok "intézkednek".

gtri 2013.08.27. 20:40:10

Én tökéletesen értek magyarul. Mint az a 39645+1947 ember is, aki ugyan visszalépett az állami nyugdíjrendszerbe, de írásban rögzítette, hogy kényszer hatása alatt tette:

index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/07/negyvenezer_jogfenntarto_nyilatkozat_erkezett/

"Január 31-ig 39 645 érvényes valamint 1 947 határidőn túl feladott, azaz érvénytelen magán-nyugdíjpénztári tagsággal kapcsolatos jogfenntartó nyilatkozat érkezett a VDSZ-hez.

A nyilatkozatokkal a magánrendszerben való jogfolytonosságot lehet garantálni abban az esetben, ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti a nyugdíjpénztári törvényt. Az Alkotmánybíróság kedvezőtlen döntése esetén Strasbourgban, vagy ha kell Luxembourgban az Európai Bíróságon keresnek jogorvoslatot az emberi méltóság kérdésében és a magánrendszerben maradók cinikus megkülönböztetése miatt, közölte szövetség.

Székely Tamás, a vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke közleményben hangsúlyozta: a vártnál jóval többen nyilatkoztak arról, hogy nem önszántukból, hanem a törvény következményeitől, a munkahelyi elbocsátásoktól, a szolgálati idő és a már meglévő megtakarítások elvesztésétől félve, kényszerből léptek vissza a privát nyugdíjrendszerből az államiba."

Ha egy kormánynak sikerül több mint 40000 embert megfélemlíteni, akkor igazán nem nagy erőfeszítés egy minisztériumi alkalmazottal ezt megtenni. Lehet, hogy bajok lettek volna az illető későbbi elhelyezkedési esélyeivel? Vagy hirtelen törvény születik az M-el kezdődő és "ikesy"-vel folytatódó nevű minisztériumi alkalmazottak visszamenőleges megadóztatásáról? :)

A takarékszövetkezeti elnökök lemondása is csak véletlenségből sűrűsödik mostanában, még véletlenül sem az erőszakos államosítások miatt, ugye?

www.magyarhirlap.hu/az-otsz-az-alapszabalyok-elfogadasat-javasolta-a-takarekoknak

"Az OTSZ csütörtöki közgyűlésén azt javasolta tagjainak, hogy fogadják el a közgyűléseken az integrációs szervezet által kiadott alapszabályokat, ugyanakkor a határozatok magyarázatában tüntessék fel, hogy a törvényi kényszer miatt kellett így eljárniuk - ismertette a főtitkár. Hozzátette: az OTSZ azért bíztatta erre tagjait, mert ha nem fogadják el az alapszabályt, kizárják magukat a rendszerből.

A takarékszövetkezeti szövetség közgyűlésén emellett az az álláspont alakult ki, hogy a TakarékBank új alapszabályát is el kell fogadniuk a jövő keddi közgyűlésen a takarékoknak, ugyanúgy ahogyan a törzstőke emelést és a részvénycserét is, mert ha nem így tesznek, elveszítik működési lehetőségüket - jelezte Dávid Ferenc."

Minden diktatórikus hajlamú vezetőnek nagyon nagy problémája, hogy az "alattvalók" egy része nem akarja elhinni, hogy csak "jót akarnak" nekik és ragaszkodna a javaihoz. De a megfelelő törvénykezés segít elérni a célt. Elvégre itt jogállam van! :) Nem is tudom, hogy mire fel vannak ezek a nyilatkozatok. :)

40000-nél több ember nyilatkozott arról, hogy törvényileg megfélemlítették. Plusz van egy, akit feltehetően "szóban rendeztek le", hogy meg se merjen szólalni a későbbiekben.

A világ már csak ilyen, mindig akkor rúgatódnak kitökéletesen véletlenül az emberek amikor a hatalomnak csípi a szemét az, hogy nem igazodnak eléggé. :)

süti beállítások módosítása