Skip to content


       Szűrés lista

Szabotázs!

Egy kicsit döcögősen megy az új, államosított tankönyvrendelés-kiosztás, de hát miért éppen ez működne rendben? Még mindig nem sikerült felfogniuk, hogy az államosítással soha nem lett semmi olcsóbb, kevésbé bürokratikus és gördülékenyebb.
Az olyan - tényleg teljesen bizarr - kijelentésekre már fel sem kapjuk a fejünket, hogy azért kellett államosítani, hogy "nonprofit legyen a rendszer", erre a Könyvtárellátó Nonprofit (!!!) Kft. beszedi előre a szülőktől a tankönyvek árát a nyáron, de a kiadókat csak a tankönyvek kiosztás után, októberben fizeti ki.
Elnézést kérek, államtitkár asszony, az én számlámon nem kamatozhat pár tízmilliárd forint 3 hónapig, szigorúan nonprofit alapon?!

Az oktatási államtitkárság azt is meghatározta, hogy a tankönyveket csak szeptember 2-án, az osztályfőnöki órán szabad kiosztani. Pont. A régi, bűnös rendszerben ugyanis el kellett menni egy meghatározott napon az iskolába a tankönyvekért valamikor augusztus végén, volt idő átnézni, bekötni a könyveket. Most biztos sokkal jobb lesz, amikor szeptember 2-án az összes (!) könyvet cipelheti haza sz összes diák.
Viszont erről nem tudtak sem a szülők, sem a tanárok, mivel úgy tudták, hogy a tanévkezdés előtti utolsó napokban át tudják venni a gyermekeik tankönyveit., és szinte minden iskolában ezek alapján hirdették ki az átvételi időpontokat. "Mondtam volna a szülőnek, hogy nem adom ki a könyvcsomagot, annak ellenére, hogy már kifizette és el is jött érte a meghirdetett időpontban?" – nyilatkozta az egyik tanár a NOL-nak.

Ezért az oktatási államtitkárság levelet küldött Marekné Pintér Arankának, a Klebersberg Intézményfenntartó Központba:

levél.jpg

"A régi rend szerinti logika mentén történő tankönyvátadás az új ellátási rend tudatos, vagy nem tudatos akadályozásához, szabotázshoz vezet."

Régi rend, új rend, szabotázs .... Rákosi elvtárs és Kádár elvtárs most biztos boldogan öklözött össze a Pokolban, a szellemük tovább él Magyarországon.

A  Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője ügyvivője szerint a tankönyvek átvételénél még egy fontos kérdés merül fel, amit kifelejtettek a minisztériumban ülők - ez pedig az átvételt igazoló szülői aláírás. "Nem tudni, hogy mi lesz: jön a szülő is az első osztályfőnöki órára szeptember másodikán, hétfőn reggel? Vagy az elsős az apja/anyja helyett aláírja, hogy átvette a könyvet?"

Jó kérdés, ez nyilván szintén szabotázs!

Mi mást is küldhetnénk Sipos Imre helyettes államtitkárnak úrnak, mint az alábbi számot:

Címkék: oktatás szabotázs emmi

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr405481697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2013.08.28. 11:53:03

Igen... erről én is sokat hallottam (anyám szenved ezzel). Azt is hallottam, hogy már jó pár helyen ki is osztották, szarnak a levélre.

csárli hárper 2013.08.28. 12:02:41

minket ma hívtak a suliból, hogy nem fizettük be a tankönyvek árát...
valamikor július végén a nyugati főpostán, iskolakezdési utalvánnyal lett befizetve, mert utalvánnyal a fővárosban két helyen lehetett befizetni...
sikertörténet, meg a kurva anyátok, az...

Önkéntes Véradó · http://arnyekmandatum.blog.hu/ 2013.08.28. 12:07:18

A legnagyobb baj a kézivezérlésű, agyonközpontosított állammal, hogy kontraszelektált. Mivel csak nyalással és minden hülyeségre bólogatással lehet feljebb jutni a ranglétrán, végül mindig azok a seggfejek kapnak tölgyfa íróasztalt, akiknél az éjsötét butaság hangyaszorgalommal párosul.

InversioN 2013.08.28. 12:08:16

Nem baj, majd ha otthon ( az alsó tagozatos gyerekek ellenőrzik és reklamálnak a suliban? nem hinném), az átvétel után kiderül, hogy hiányzik valami , majd szépen, automatikusan rá lehet fogni a gyerekre, hogy ő vesztette el. Már látom is a reklamációkra küldött sablonnyomtatványt a lelki szemeimmel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.28. 12:09:14

""A régi rend szerinti logika mentén történő tankönyvátadás az új ellátási rend tudatos, vagy nem tudatos akadályozásához, szabotázshoz vezet.""
Mi a rák ebben a szabotás? :D
Az idiotizmus kötelező az állami vezetőknél már?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.08.28. 12:31:42

pont ma hívtam fel másodszorra az iskolát, hogy biztos hogy pénteken, 30-án lesz tankönyvosztás? azt mondták, igen.

és ugyanaznap kell befizetni a szeptemberi kajapénzt is, aztán szeptember 10-én majd az októberit

2013.08.28. 12:38:44

Hivatalos levélben csak úgy letegezi a címzettet? Ohó.

Kérem segítségeteket az utolsó mondat értelmezésében. Panaszkodott valaki, hogy nem kell sorban állni augusztus végén? Vagy valaki plankra sorban állt a zárt iskola előtt és ez felzaklatta?

Akkor most visszaveszik az idejekorán kiosztott könyveket?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.28. 13:02:21

@Önkéntes Véradó: +1
De mondjuk amíg nem volt a fideszes agyatlanság, addig is csak a segnyalók jutottak feljebb
Ez nem kormányfügő, szerintem még a szopcializmusban gyökerezik

danesdzsu2 2013.08.28. 13:11:23

Ezek a kommunisták semmit sem változtak. Ha valamit elszabnak, akkor egyből: Szabotázs!!!!

Vakmacska 2013.08.28. 13:14:04

Kikérem magamnak, sose mondtam szülőként igen, az én nevemben ne levelezgessen senki minisztériumi papíron.

A tankönyvmizéria amúgy koktélcseresznye a szarkupac tetején - ha első napig megvan a cucc, csak az a szentségelés tárgya, hogy Mné P A kösse be éjjel mindeniket ragadós nájlonba, hgoy másnapra kész legyen. Ez "csak" idegesítő, fölösleges és drága (és igen, 3 milliárd pár hónapra is kamatozhat még a mostani környezetben is jól) de a többi baromság némelyike súlyosan pusztító. Lehet röhögni persze, hogy ezek a Monty Pythont nézték szakpolitikai anyagok helyett, de valóságra átültetve iszonyatos az eredmény, főleg hogy gyerekek a kárvallotjai a folyamatnak.

2013.08.28. 13:23:56

Hát basszuskulcs, ez aztán a rend, kérem tisztelettel.
Mert aki a rendet szereti az a sárga logika szerint szabotőr !

Háború van , dakota elvtársak, háború van, harcolunk azért hogy az ország és szeretett vezetői a leghülyébb és a legszegényebb országgá tegyék azt az országot, aminek fővárosa Budapest, ami ugye nem Bukarest ! De győzni fogunk--valahol, valamikor, de hogy ki ellen, azt majd megszavazzuk a 2/3-al és úgy lesz, ahogy elfogadjuk .

Amugy meg ha a suli úgy akarja, akkor leszarja a levelet és már kiosztja--kiosztotta a könyveket ezen a héten. Sok helyen már megvolt mifelénk. Pedig ez szabotázs sárgalábú elvtársak, szabotázs a javából, szeretett vezérünk és a NER ellen ! Börtönbe a szabotőrökkel és mindazokkal akik pártunk vezérelveit és téziseit megsértve szabotálnak !

Hú de nagy marha ez az oktatási tárca , orbitálisan nagyon nagy marha !
A könyveket elvinni, becsomagolni, a hülyéket , akiknek ilyen baromságokra van idejük, mint aki levelezett itt, mert őt valaki kinevezte--- azokat magasról leszarni !

Egy dakota közmondással köszönök el--ha a lónak a farkát felemelve nem látod a szép és biztató jövőt, akkor a lónak nem bélcsavarodása van, hanem a seggén keresztül látod mindazt amit ezidáig Viktornak és kurmányának köszönhetünk---a sok sok szart ! !
Hajrá Magyarország , hajrá Magyarok !
Előre a biztos győzelem reményében, követve szeretett vezetőnket és dicső kurmányát !

Önkéntes Véradó · http://arnyekmandatum.blog.hu/ 2013.08.28. 13:34:42

@ColT: Persze! Az állami szervek és intézmények elseggfejesedése rendszereken és kormányciklusokon átívelő folyamat. A fityiszes fiúk mindössze annyit csináltak, hogy a maszopos csinovnyikokat kivágták és saját termesztésű gyökerekkel pótolták.

Minorkavidor 2013.08.28. 13:51:54

Nem minden tankönyvet. Vannak olyan speciális tankönyvek melyet októberre ígértek.

nandras01 2013.08.28. 13:56:37

tegye mindenki a szívére a kezét, és mondja meg - de őszintén! - létezik- e olyan baromság, amin még meg tudnánk lepődni?

a hülyeség errefelé nem bug, hanem ficsör.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.08.28. 14:02:51

Költői kérdés:
Vajon honnan a kénköves pokolból buzog fel ennyi szó szerint hülye ebben az országban? Szabotázs, komolyan mondom eszemf*szom :/

Azért hála az égnek (meg Faternak aki rákényszerített a nyelvtanulásra) hogy a kölykömet nem kell ezek kezére adnom egy percre sem.

Link elek 2013.08.28. 14:19:43

@ColT:
Ez magyar sajatossag europaban, de europan kivul a korrupt orszagokra altalaban jellemzo.
Ugyanis az a legfontosabb tulajdonsag, hogy a kinevezett ne buktassa le a fonoke tolvajlasait, ehhez vagy nagyon butanak, vagy nagyon nagy seggnyalonak kell lenni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.28. 14:29:04

@Minorkavidor: És majd novemberre elkészülnek a haver nyomdájában.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.08.28. 14:43:26

Sipos Imre nyilván még sosem dolgozott és foglalkozott emberekkel, így aztán láthatóan fogalma sincs, hogy ameddig az emberek nem kapnak instrukciókat arra vonatkozóan, hogy mit hogyan csináljanak, akkor úgy fogják csinálni, ahogy addig megszokták.

Talán az államtitkár úr és a KLIK is kisebb segget csinált volna a szájából, ha ezt az általuk kitalált rendet ELŐRE megküldik az iskoláknak (vagy legalább küldenek egy kevésbé terjengős, ellenben sokkal informatívabb levelet arról, hogy központilag változtatni tervezik a tankönyvosztást), és lehetőleg nem úgy, hogy a kialakult panaszok kapcsán kapnak észbe, és akkor is csak annyira, hogy itten tudatos meg nemtudatos szabotázs van, központi elbaszásról és nemtörődömségről persze szó sem lehet... Talán ha a Barackfa éneklése miatt lehet körlevelet küldeni az iskoláknak, akkor a tankönyvosztás rendjének változásait is lehetne hasonló komolysággal kezelni, nem?

Jaj, de hát ahhoz át kéne látni a saját maguk által összehányt kreténséghalmazt, hogy abban legalább egy hónapra előre tudjanak gondolkodni!

Beer Ninja 2013.08.28. 14:46:23

Hehehe. Éppen most délután osztjuk a könyveket. :)

Amúgy meg halljátok szavam, a kötelezően bevezetett önkéntes munka (ki volt az a beteg állat, aki ezt kitalálta??) az érettségi előtt még sokkal nagyobb szarság ennél az apró szabotázsnál. na, ott lesz aztán sok tízezer szabotázs meg összekacsintás, hogy az 50 óra meglegyen!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.28. 15:05:52

@dr. dodó: Alapból nem lenne az hülyeség, a sok kikent-kifent apucikisfia-kislánya lásson munkát is... Én is dolgoztam diákként 15 éves koromtól minden nyáron.
De ne legyenek illúzióink : az ilyen kikent-kifent kis újgazdag gyerekeknek el lesz ez sikálva okosba', aki szegény, az meg szívhatja.

Marcellusca 2013.08.28. 15:23:58

@ColT: Azt (mondhatni) önként vállaltad, amiért FIZETÉSt kaptál (én is melóztam minden nyáron).
Most meg INGYENmunkát vezetnek be.
/Valahol olvastam, hogy ezzel még akár a közmunkásokat is kiválthatják./

Aram Hacsakúgynem 2013.08.28. 15:35:00

[a kormány népszerűsége mindeközben töretlen, pontosabban kis mértékben növekszik.]

titan 2013.08.28. 15:35:02

@Marcellusca: azt nem fogják, mert aki nem közmunkás, az munkanélküli, az meg ugye rontaná a Dr.TÉNY statisztikát

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.28. 16:07:17

@Marcellusca: OK, de érted. Nevelési célzatot simán támogatom, csak pontosan tudom, hogy mi lesz a valódi eredmény.

Illetve. Nekem is volt olyan középiskolai gyakorlati helyem, ahol fizettek. Nem hogy én fizessek, hogy ott vagyok. Ott úgy gondolta az igazgató, ha 2-4 hetet ott vagyunk, akkor valami minimális összeg jár nekünk. Ez sajnos ritka hozzáállás - nem is most volt, hanem 15 éve :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.28. 16:08:19

@titan: Úgy röhögtem. 40 ezerrel többen dolgoznak ma, mint...
...40 ezer az konkrétan semmi ahhoz a ~6-7 millióhoz képest, aki meg nem!

Le_Penseur 2013.08.28. 16:22:40

"A régi rend szerinti logika mentén történő tankönyvátadás az új ellátási rend tudatos, vagy nem tudatos akadályozásához, szabotázshoz vezet."

A szabotőrök szabotálják a könyvosztást? Remélem bástya elvtárs azért biztonságban van!

kenájkikit 2013.08.28. 16:41:26

@Önkéntes Véradó: ez gyönyörű volt!

hogyaszondja Imrus, RÁADÁSUL indokolatlanul terheli a szülőket, hogy be kell slattyogni a könyvekért, az biztos nagy terhelés volt amit eddig is minden évben meg kellett tennie. az meg nyilván nem indokolatlan terhelés, hogy a nyár kellős közepén, váratlanul, előre ki kell fizetni a tankönyvek árát. BITCH, PLEASE

worxland 2013.08.28. 18:28:59

Nálunk hétfőn-kedden volt (elméletileg, gyakorlatilag egész héten lesz) a könyvosztás, mi el is hoztuk. Most vigyük vissza? :)
Arról nem is szólva, hogy a balfék KELLO nem tudta eltalálni a szülők jó részének a címét, ezért csekket se kaptunk, amit előre befizethetünk volna, a csekket a posta vitte tegnap az iskolába, ott megkaptuk, irány a posta, onnan vissza, utána lett tankönyv. De azt, hogy a posta majd a csekket ki fogja vinni az iskolának, az iskolatitkárság egy szülőtől tudta meg!

Ez a narancssárga banda fogta a Tanút és úgy döntött, hogy felülmúlja agyalágyultságban. Jelentem, sikerült nekik.

safranek 2013.08.28. 18:48:18

Hoffman Rózsika úgyis mindent ingorál. Nincs itt kérem semmi probléma, minden a legnagyobb rendben működik.
Hol és mikor tanulta ezt a hozzáállást? Biztos még a KISZ-ben.

hvg.hu/kultura/20130825_Roger_Waters_magyarul_uzent_Kurvara_nem_s

Csumpitáz Béla 2013.08.28. 19:21:23

Nálunk, Zuglóban elvileg holnap és holnapután is osztják a könyveket.

fogyókúra 2013.08.28. 19:41:24

Nálunk meg nincs könyv. Többször is elhalasztották a szállítási időpontot, a mai nap lett volna az utolsó időpont. (Budapesti ált. iskola)
Most kihirdették, hogy hétfőn adják ki a GYEREKEKNEK a könyvet, de csak a befizetést igazoló csekk feladószelvénye ellenében.
1. Kinek a számláján ketyeg a pénzem kamata, mivelhogy nekem júl. 31-ig be kellett fizetnem a pénzt?
2. Eddig is mindenki tudta, hogy aug. végén be kell menni a suliba a könyvekért. Kiírták, bementünk időpontra, kifizettük, elhoztuk. Most összevissza email-en meg hírlevélben meg weboldalon kapjuk az infókat, hogy valójában senki sem tudja, mikor lesz a könyvosztás.
3. Eddig volt idő bekötni a könyveket, most mikor gondolták ezt elvégezni? Hétfő éjszaka fogom öntapadós fóliázni? (Mert ez a kérés a suliban, a vacak minőségű könyvek fólia nélkül 2 hónap alatt szétesnek.)
4. Nyugdíjazták az igazgatót, az iskolának még mindig nincs új igazgatója, a hírek szerint hiába az iskolai tantestületből 2 nagyon jó pályázó, egy ismeretlen minisztériumi munkatárs a legesélyesebb...
5. A bizonytalanságok miatt a tanítók elkezdtek felmondani az iskolában a nyár folyamán...ez egy jól működő, átlag feletti teljesítményt nyújtó, de kislétszámú iskola volt... eddig.
DÜHÖS vagyok, de NAGYON!

deneskata 2013.08.28. 19:54:32

A legnagyobb baj, hogy a rendszer szó szerint kézi vezérléssel működik. A Kello kiírta, hogy júl. 31-ig kell befizetni a könyvek árát. Elégedetlenség - gyors telefon az államtitkárságról - új határidő : aug. 15.
Eredeti felállás szerint az iskolák saját hatáskörben intézhették a tankönyvosztást. Elégedetlenség (?) - gyors telefon, új határidő: szept. 2. És még azt is megszabják, hogy osztályfőnöki órán. (Várom már, hogy megszabják, milyen öltözékben mehetünk tanítani, esetleg milyen tízórait fogyaszthatunk az iskolában .. )
Na, többek között emiatt van káosz az oktatásban. Nincs határozott, jól kiszámítható rendszer, csak ad hoc intézkedések vannak. Ami tegnap érvényes volt, az nem biztos, hogy ma is az. Teljes a bizonytalanság.

Calibaan 2013.08.28. 20:52:44

összeteszem a két kezem, hogy a legnagyobb lányom nem kezdett el az óhazában iskolába járni. Jobb a fizum, nyugisabb minden ügyintézés, de ez az egy, amiért igazán hálás vagyok, hogy kihoztam a kiccsaládot.

lyken 2013.08.28. 21:01:34

"A régi rend szerinti logika mentén történő tankönyvátadás az új ellátási rend tudatos, vagy nem tudatos akadályozásához, szabotázshoz vezet."

Igen, tök életszerű, hogy a szülő nekiáll panaszkodni, hogy átvehette iskolakezdés előtt a könyveket. Ahelyett, hogy a gyerek cipelte volna haza. Mégcsak fel se merül senkiben, hogy ezek baszki megint füllentenek.

lyken 2013.08.28. 21:09:25

@deneskata: "(Várom már, hogy megszabják, milyen öltözékben mehetünk tanítani, esetleg milyen tízórait fogyaszthatunk az iskolában .. )"

//IRÓNIA ON
Milyet-milyet. A nemzeti trafikok hallatlan sikertörténet után hamarosan nyílnak a portásfülkék mellett a nemzeti iskolaitízórai fülkék. A tanulók egy-egy nemzeti zsömle megvásárolását követően léphetnek az iskolaépületbe.
A menzákat is hamarosan megreformálják, hogy a jelenlegi káoszal teli étkezés helyett nemzeti konyhán fogyaszthassanak a nebulók magyar ételt.
erő véletlen, ha Pártpajti Gazsi és Pártpajti Gizi megnyernek négy koncenssziót egyszerre(VÉLETLEN!), oszt erre a mintára merő takarékosságból nyitnak 4 menzát egy helyen: index.hu/galeria/index/belfold/2013/08/22/a_legextremebb_trafikok/2

Fő, hogy nemzeti!

deneskata 2013.08.28. 21:46:21

lyken! Megindult az agyunk...:) De büszkék lehetünk: milyen jól értjük már a nemzeti kommunikációt! Akármikor képesek vagyunk bármit nemzeti nyelvre lefordítani.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.08.28. 21:51:08

Nem tudom emlékeztek-e, azért a kilencvenes években a botrányok között eltelt néhány hónap, néha fél év is: Taxisztrájk, kis pihenő, székházügy, pici lazítás, Tocsik botrány, kis séta, karkörzés, Ezüsthajó KFT.

De most bazmeg??? Mint egy rakás bespeedezett orángután a Vidámparkban.

Milyen szabotázs, te normális vagy, bazmeg?

lucernaböde 2013.08.28. 21:56:35

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): @Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Sipos Imre a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium igazgatója volt hosszú évekig. És jó igazgató volt. Majd tankerületi igazgató lett (a 198-ból öten voltak, akik iskolaigazgatóként dolgoztak, a többiek a fene tudja honnan és miért kerültek oda), majd a lemondott Gloviczki (remélem így kell írni a nevét, ha tévedtem, akkor bocs) helyettes államtitkár utódja lett. A kinevezése után jó sokáig nem hallatott magáról, most elég sokat szerepel, de nekem csak csalódást okoz. Ezt a szabotázs szöveget egyszerűen nem hiszem el...Tiszta időutazás! Ha ezt Virág elvtárs megérhette volna!

deneskata 2013.08.28. 22:11:55

Érdekes! A Kello honlapján lehetett először olvasni ezt a levelet, az iskoláknak szóló üzenetek között. Pdf fájlban töltötték fel. Ilyet nemigen szokott tenni a Kello, gondolom, ők is érezték a helyzet tragikomikumát. Amikor elolvastam, ugyanez a két sor, ugyanez a szó keltett bennem derültséggel vegyes felháborodást. Nekem is az ötvenes évek jutott eszembe, és arra gondoltam, Sipos elvtárs régi motoros lehet, ha ilyen szavakat képes használni. Mi jöhet még ezek után???

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.08.28. 22:52:55

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Miért ne lehetne a Fideszes fejekben szabotázs, amikor a valóság és az abban megjelenő rendszerek nem hajlandóak hozzáhajlani az ő hagymázas álmaikhoz?! Hát mi az, hogy itten ebben a fenenagy szabadságban mindenkinek a szájába kell rágni, hogy mit hogyan kell csinálni, nem elég elképzelni?! Hát azért központosítottak minden szart a jó pénz és a hatalom mámorító érzetének reményében, hogy utána mindenféle operatív piszlicsáré szarságokkal is nekik kelljen foglalkozni?! Hát nem meg lett már mondva elégszer, hogy a rendszer egyetlen követelménye, hogy ne zavarja a vezérkart a saját önimádatában?! Ezt az egyet sem lehet megcsinálni, muszáj mindenféle ellenséges médiaterroristáknak talajt adni a lába alá?! Hát már csatasorba állt a Factcheck meg a Dr.Tény, és az emberek még mindig a saját szemüknek meg a pénztárcájuknak hisznek, és nem Mr. és Mrs. Selmeczinek?!

A kutyaúristenit a valóságnak!! Hol lakik! Azonnal ráküldeni egy taktikai Békemenetet!

lucernaböde 2013.08.28. 23:07:35

Nálunk aug. 26. és 27. volt a tankönyvosztás előre meghirdetett időpontja. Hétfőn átvettem mindkét gyermekem könyveit. Bekötöttem. Most mi lesz? Szabotőr lettem? Vagy talán a tankönyvfelelős a szabotőr? Nem értem az egészet.
Mellesleg nem tudtam elolvasni a Sipos-féle levél dátumát. Aug 14 vagy 24?
Azért érdekes, mert szerintem a tankönyvfelelősnek hétfőn fogalma sem volt róla, hogy ő tulajdonképpen nem oszthatja ki a könyveket. Na, őt sem irigylem.

deneskata 2013.08.28. 23:09:35

@lucernaböde: Pontosan így van. A dátum - kézzel javítva - 24.

jet set 2013.08.29. 00:49:03

Amikor én voltam iskolás, akkor ugyanígy ment, nem tudom, mi ebben a probléma. Hazavittem első nap a könyveket, nem szakadtam bele. Mondjuk a szülőknek nem kellett aláírni semmit, a pénzt kellett beküldeniük velem.

BadSimpson 2013.08.29. 01:26:02

@jet set: Az a probléma, hogy az elmúlt 20 évben kialakult egy jónak mondható rendszer, amit ezek a szerencsétlenek szétbarmoltak.

Megdobbent 2013.08.29. 02:56:06

Kedves szuloi munkakozosseg, tisztelt tanarok. Tudom nehez lesz 2010 utan NEM a fideszre szavazni, de talan az ilyen motivatorok kicsit segitenek a jo dontesek meghozatalaban ;)

gabardin 2013.08.29. 05:48:16

A mi sulinkban meg évek óta az első napok egyikén osztják ki a tankönyveket. Ezt szoktuk meg, szeretjük, örülünk, hogy nem kell külön napot áldozni arra, hogy bemenjünk a könyvekért.
De a levél utolsó bekezdését többször el kellett olvasnom... nem hittem a szememnek.
Valakinek nagyon agyára ment a hatalom
@ColT: Szintén saját tapasztalat, nálunk évek óta van önkéntes munka, ténylegesen önkéntes. Előzetes felkészítéssel, mentorokkal, utánkövetéssel. Az én gyerekem önként vállalta. Nem vonnék párhuzamot az anyagi javak és az önkéntesség közé.

Faus to 2013.08.29. 07:18:55

És vajon akik ezt a levelet kreálták, hisznek is benne?

a kormány embere 2013.08.29. 09:12:17

@(dr.) Shit Pál:
Mint Jézusban!

Elnézve ezt a mérhetetlen sok baromságot,az emberi létforma nem tud más következtetésre jutni minthogy,a faék,bonyolult operációs rendszer a ma vonagló elithez képest.

2013.08.29. 09:21:55

Én már átvettem a könyveket. Annyi volt a különbség, hogy névre szólóan ki volt csomagolva, nem a tanárok szedték össze az osztályfőnök leírása szerint. Viszont bele voltak csomagolva a témazáró feladatlapok is, úgyhogy mindegyiket ki kellett bontani és kiszedni a nem odavalókat.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.08.29. 09:28:13

"A régi rend szerinti logika mentén történő tankönyvátadás az új ellátási rend tudatos, vagy nem tudatos akadályozásához, szabotázshoz vezet."

A narancsszínű mszmp utódpárthoz való -tudatos vagy nem tudatos- csatlakozás pedig idő előtti elhülyüléshez vezet, Imre!

I_Isti 2013.08.29. 09:32:19

A magyarok a hülyék, hogy ezt tűrik.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.08.29. 09:38:16

@lucernaböde:
"Hétfőn átvettem mindkét gyermekem könyveit. Bekötöttem. Most mi lesz? Szabotőr lettem? "

Mi lesz-mi lesz...
www.youtube.com/watch?v=zYV-qYeWPkk

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.29. 09:50:04

Tegnap a Hoffmann azt mondta a Zsíradóban, hogy a családok zöme kétkeresős, ezért kell négyig iskolában lennie a gyerekeknek.
Egyrészt nemtom melyik országban él, másrészt, még itthon ha kétkeresősek lennének a családok, a jólfésült polgári munkaidő általában ötig tart, te barom. (Nem beszélve azokról, akik 6.00-14.00, 14.00-22.00, 22.00-6.00, vagy éppen 12 órás műszakokban vannak...)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.29. 10:14:20

@kifordított nagyanyó: Megint? Még mindig. A beleszarás itthon tartós, érdemi változtatásokat vagy 15-18 éve nem csinált itt senki, csak a bonyolítás megy.... Ez a kormány sem kivétel.

lyken 2013.08.29. 10:53:38

@deneskata: "De büszkék lehetünk: milyen jól értjük már a nemzeti kommunikációt! Akármikor képesek vagyunk bármit nemzeti nyelvre lefordítani. "

Arra gondoltál már, hogy a hiperben vásárolt olcsó füzet helyett a Viktorcsaládjabánya káefté és Pártpajti Gizi eg Gazsi, gyárthatnának magyar fából magyar füzetet? A NAV a pénztárgépek sikerének mintájára bevezethetné a nemzeti-füzet-hologramot, hogy kiszűrje a nem-nemzeti írószereket, mely mételyként rágja a gyönge nemzettestet.
Sőt, be lehetne vezetni az iskolaköpenyt, amire a nemzeti koncessziót ki lehetne osztani. Kár lenne megragadni a jelenlegi szinten, nehogymár csak a trafik legyen nemzeti, az iskolák kézivezérlése mellett.

lyken 2013.08.29. 10:55:49

@lucernaböde: " Most mi lesz? Szabotőr lettem? Vagy talán a tankönyvfelelős a szabotőr? Nem értem az egészet."
Majd megy érted a fekete autó és a népbíróság jól megmongya. Szerintem neked reszeltek. :D

Petrow 2013.08.29. 11:29:00

@lucernaböde: "Most mi lesz? Szabotőr lettem?"
Üljön kérem nyugodtan a helyén, IP címét azonosítottuk. A többit TEKintse elintézettnek.
(kopogtatáskor kérjük, húzódjon hátrébb az ajtótól)

safranek 2013.08.29. 11:29:14

Ez miért baj? Milyen probléma lesz, ha hamarabb osztják a könyveket? Esetleg valaki hamarabb elolvassa és kirakja a FB-ra? Vagy valami titok lappang bennük? Esetleg attól félnek, hogy a többi szülő már nem veszi meg, mert megtudják, hogy hülyeségek vannak a könyvekben?
Ostoba barom!

safranek 2013.08.29. 11:32:06

Melyik szülő panaszkodott? Álljon elő és mutassa be a narancssárga párttagkönyvét!
Azok a panaszok, miszerint a könyvek nem érkeztek meg vagyy megérkeztek, de raklapon, válogatlanul, ezek szerint nem jogosak?

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.08.29. 12:22:06

Én már nem emlékszek pontosan, de olyan, hogy "el kellett menni egy meghatározott napon az iskolába a tankönyvekért valamikor augusztus végén" - nekem nem rémlik. Volt, amit a boltban kellett megvenni, meg volt, ami csak szeptember akárhányadikán érkezett meg az iskolába.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2013.08.29. 12:32:08

Ez az unortodox történelemoktatás keretében történik: minek tanulni a történelmet, ha újra is élhetjük azt?

protézisesh 2013.08.29. 13:13:07

Tegnap este bekötöttem mindkét gyermekem (ált.isk 1. és 5.o.) könyveit. Otthon, mert már mindkét iskolában kiosztották őket. A józan ész néha nem hagyja felülírni magát.

Érdekes viszont, hogy Győrben majd csak a holnapi újság fogja megírni, melyik győri általános iskolába fognak járni a vámosszabadi menekülttábor illegális bevándorló gyerekei. Ezzel a BÁH a KLIK-kel karöltve megint pofán rúgta a közalkalmazottiságot, a megfelelő tájékoztatást és a lakosság bevonását az őt érintő döntésekbe. Jópofa, nem? NEM, a kva anyátokat...

lyken 2013.08.29. 14:08:57

SZABOTÁZS-SZABOTÁZS-SZABOTÁZS-SZABOTÁZS-SZABOTÁZS!

Avagy jönnek az egyenlőbbek: index.hu/gazdasag/2013/08/29/betilthatjak_a_trafikokat_a_nagy_boltokban/

Egyes trafikok nem átallanak nagy forgalmú helyszínen megnyitni, ahol a vevő MÁR OTT VAN. Emiatt a bivalybasznádi és mucsaröcsögei és pincék alján szavazófülkében létesített trafikok súlyosan károsulnak.
Gondolom várható a módosított törvény módosítása után az új módosítás, hogy ezt is leszabályozzák. Tűrhetetlen, hogy egy folyamat logikusan kielégítse a piaci igényeket, azonnal meg kell rendszabályozni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.29. 14:27:24

@protézisesh: Á, ha behisztizel, a független bíróság megmondja, hogy ez rendben vót.

Tegnap az adatvédelmi biztos megállapította, hogy a trafikpályázatok visszaküldése a hatályos tákolmányba ütközik -> a minisztérium szerint nem -> az adatvédelmi biztos szerinted mikor cserélődik? :D

Marcellusca 2013.08.29. 15:15:56

@lyken: Nu, akko' itten is felteszem a témával kapcsolatos kérdésem:
Osztán mi lészen nagyságos Mészáros Lőrinc földbirtokos úr Madarasteszkós (asszem 10 db) trafiktyával? :D

die hard live free 2013.08.29. 15:28:47

Eltárvsak! Alakul a második négyéves terv.
Osztán ez a Sípos nertárs milyen új rendről beszél?
Ugyanazt a régi komcsi időket éljük, max. selyempapírba van csomagolva.
Rákosi meg Kádár et.-sak sírva röhögnek a pokolban 'vazzeg.

Elvtársak harcra fel tehát, éljen a /Fityesz/ Párt!

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.08.29. 15:31:53

@ColT: Sajnos ez a gárda mindenkit alulmúl. Legalábbis azon a területen (adózás, pénzügy), ahol én irtottam a GDP-t, egy nagyon érdekes körhinta indult meg a rendszerváltással, de különösen FIDESZ-I-gyel. Nem kívánom az államigazgatási apparátus erkölcsi szintjét minősíteni, és az is belejátszott, hogy az adóreform 1988-ban volt, tehát két évvel a rendszerváltás előtt, és annak ellenére, hogy helyzetemnél fogva (én voltam a nyúl, ők meg a vadászok és akik a nyúl mozgásterét és a vadászok lőirányát meghatározták) sokszor anyáztam rájuk, az eredeti gárda tudta, hogy mit csinál. Aztán legekésőbb FIDESZ-I szinte mindenkit kirúgott, aki értett valamihez. Ezek elmentek a magánszektorba. Medgyessy (szintén régi motoros a pénzügyi igazgatásban) majdnem mindenkit visszahozott, de pár embernek persze megtetszett a magánszektor és maradtak. FIDESZ-II sokkal alaposabb tisztogatást végzett (ismerős Bathó Ferenc esete, akit költségvetéskésztés közepén a portás küldött vissza, hogy mégsincs kirúgva, aztán a következő költségvetés után mégis kirúgtak), és a mostaniak akkor se érnének hajítófát sem, ha nem lennének erkölcsileg kontraszelektáltak.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.08.29. 15:32:48

@Marcellusca: Arra majd hoznak külön törvényt. Nehogymá!

lyken 2013.08.29. 16:05:30

@Marcellusca: Majd összeülnek a srácok egy setét szobában gondolom, aztán letárgyalják, kik legyenek az egyenlőbbek. Aztán lemódosítják. A kevésbé egyenlőbbek legfeljebb majd kormányváltás után kártérítési pert indítanak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.29. 16:17:21

@Kuviklacz: Mindegyik a saját embereit nyomja. Amikor maszop hatalom volt, akkor is csókosok kerültek pozíciókba, csak azok nem csinálták ilyen nyíltan.
Meg a vörösöknek nem volt kétharmad, és nehezebb lett volna ilyen trafikmutyi-szintű dolgokat megoldani. Ne nézzük le őket a hendikepjük miatt, ők is ugyanezt a görénységet csinálták volna, ha lehet. (A BKV-nál meg is volt.)

Az a bajom, hogy valódi, mélységében átgondolt, és kivitelezett reformok itt nem voltak emlékezet óta. Talán a Bokros. Talán.

tudi 2013.08.29. 16:59:47

Erről is a mocskos eu meg a multik meg még ki nem tehet, csak a fidesz nem, mert ők helikopter.

lyken 2013.08.29. 17:38:28

@ColT: Emlékszel még az ezüsthajóra? Először 5-6 misis kismutyik voltak. int pl kiflicsöcsök kisasszony fürdőszobája. Az 5 misi akkor még pénz volt. Aztán látták politikusék(úgy minden oldalon), hogy senki nem háborog jöttek a tizenmilliós tanácsadói szerződések, meg elérték a nokiás doboz meg a százmillás végkielégítések szintjét. Aztán látták hogy ez ellen sincs semmi csak egy kis nyavajgás online, de amúgy semmi. Aztán most megy ugyanez csak nagyobb tételben. Ráadásul nagyon nem bántja egymást a két oldal. Hagyót tudtommal elengedték, az elszámoltatási biztosnak egy sikeres elszámoltatásáról se tudni és a BKV-s HR igazgató százmilla körüli dolgáról se nagyon volt hír. Holló hollónak...

yxcvbnmaa 2013.08.29. 17:40:38

@lyken:

Ez főként annak a fényében érdekes, hogy már több helyen is megírták (megüzenték) a médiában, hogy akik elnyerték 20 évre a trafikjogot, és valami miatt elveszik tőlük akkor csilliárd forintot kell a részükre fizetni kárpótlásként.

Talán egyszerűbb lenne azt tenniük, hogy a magyarok tüdejének védelme érdekében naponta csak 10 doboz cigit adhat el egy trafik. Persze utána is nyitva kell tartaniük, de csak jégkrémet adhatnak a betérő ügyfeleknek. Mindezt a zemberek egészségének védelmében!! Kivételt képeznek a NER trafikok, akiket név szerint felsorolnak.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.08.29. 20:29:43

@ColT: A trafikmutyi speciel nem kétharmados. És még sok minden lenyúlás sem (Kozgépbeszerzések stb.).
Tételem az, hogy a hozzáértésben és az átgondoltságban van különbség az államapparátus akkori és mostani vezetői között. Ezt a FIDESZ oldalán okozhatja egy "csak a FIDESZ"-irányultság is, akármi is az, monománia, hatalomvágy vagy egyszerű kapzsiság, akár pedig a túlcentralizáció egy torzult világképű kisebbség vagy személy kezében.
A többiben igazad van. Valaki egy Horn-nekrológban leírta, hogy szerinte a pártnak lopni nem volt bűn.

Csumpitáz Béla 2013.08.29. 21:09:15

@Csumpitáz Béla: Na, megvolt a könyvosztás. Pedig a suli igazgatónője full jobboldali. Szerencsére ez az oktatáson nem látszik. Öröm nézni, amikor már a sajátjaik a fő szabotőrök.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.08.29. 22:16:43

@lyken:
www.origo.hu/itthon/20130829-latott-mar-ennel-kisebb-dohanyboltot.html

Gyorstalpaló a trafikfaszság kitalálóinak:
1. Az átlagember, főleg ha haszna is származik belőle, ha választania kell egy rózsaszín ábrándokból szőtt, esztelen jogtákolmány és a józan paraszti ész között, akkor az utóbbit fogja választani.

Jó reggelt!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.30. 10:01:35

@Kuviklacz: Nem kétharmados? Amihez törvényt kell módosítani, annak 2/3 nélkül az ellenzék keresztbe tud tenni, szóval azért azt korábban nehéz volt megoldani.
Pont ez a bajom, hogy képtelenség itthon együttműködést összehozni a pártok között, pláne nem konszenzusra jutni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.30. 10:05:45

@ColT: Meg amúgy is, egymás értelmes javaslatait is elkaszálták.

Netuddki. 2013.08.30. 11:26:42

Szarrá válik minden a fidesz kezében amihez hozzányúl...

kifordított nagyanyó 2013.08.30. 15:57:17

@Marcellusca: Akartam de megelőztek,de azért:Majd benyújtanak egy módosítót...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.08.30. 16:27:14

@kifordított nagyanyó: @Marcellusca:

Ez kb. olyan lesz, mint amikor a szombaton 100 dollárt találó zsidók imádkoznak, és pénz 10 méteres körzetében hirtelen vasárnap lesz.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.08.30. 20:40:33

@ColT: most elvesztettem a fonalat. Ha nem kétharmados, attóll még az 50% alatti ellenzék (pláne az egyharmad) nem tud semmit tenni. De nem baj. A lényeg, hogy a koncessziós szerződésekbe beírták, hogy ha a dohánypiacot libveralizálnák, akkor a koncessziósok kártérítést kapnak. Persze lehet hozzájuk hasonlóan kreatív megoldásokat akalmazni (nem akarnék ötletet adni, mert rögtön beírják a szerződésbe, hogy azt nem), csak hát a finnyásság...

lyken 2013.08.30. 20:55:19

@ColT: Olyan a mostani magyar helyzet szerintem, mint ami az USA-ban volt. Hogy bár Obama egy kalap kaland, de a riválisa se volt jobb semmivel. Csöbörből-vödörbe szitu lett volna az új repi elnök. A mostani ellenzéki vergődésből ugyanezt érzem. Szerintem lenne perspektíva a Bajnaiban, de hiányzik a tehetséges csapat ami körülvegye.
A mostani kormány mondjuk tök cumi, mert tehetség vagy logika az semelyik szinten nem érzékelhető nyomokban se.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.08.31. 10:19:55

@lyken: Akartam linkelni ezt is, de megelőztél.
Akkor ezt linkelem be: atlatszooktatas.blog.hu/2013/08/30/hirek_2_tanevnyito_hatvanban_ma_jelent_meg_az_uj_torveny
Szabotázs, bazze. www.youtube.com/watch?v=Qt-R8Oxr9iU
Az "ellenzék" meg játssza a kidobálóst, ahelyett, hogy valamit lépnének. De ezt csinálták 3 éven keresztül, ne is várjunk mást tőlük.

félázsiai nagymagyar 2013.08.31. 17:55:02

@Kuviklacz: "A lényeg, hogy a koncessziós szerződésekbe beírták, hogy ha a dohánypiacot libveralizálnák, akkor a koncessziósok kártérítést kapnak. "

Semmi gond. Hozni kell majd egy trv-t, h a kártérítést 99,9%-os adó terheli.

Kodomo 2013.08.31. 20:33:36

Na most ez úgy van, hogy szept. 2. előtt a szülő kapta meg a könyvet, azért, hogy be tudja csomagolni.
A könyvet ezután vissza kell vinni és így, becsomagolva kapja majd meg 2-án a gyerek.
"Problem?"

félázsiai nagymagyar 2013.09.01. 09:44:56

Ugyancsak Radótól: 'A gyerekek teljesítményének drámai romlása várható'
nol.hu/belfold/a_gyerekek_teljesitmenyenek_dramai_romlasa_varhato

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.09.02. 14:51:34

@félázsiai nagymagyar: Nem baj. Most, hogy elárultad a csodareceptet, beírják a törvénybe négyharmadosan, hogy a kártérítés adómentes (egyébként a kártalanítás az már most is, de ebbe most ne menjünk bele, mert annak más oka van, de ez megint nem fogja őket zavarni).

2013.09.03. 19:01:49

Hát azt a könyvet, ami még nem került kinyomtatásra, de már ki van fizetve több mint 1 hónapja, azt nagyon nehéz vagy szinte lehetetlen hazavinni, becsomagolni és aztán visszavinni !
Ezt még a Viktor kedvéért sem lehet megtenni, csak ha kövtik azt amit eddig is tettek--hazudnak,lopnak és csalnak !
Mert akkor minden rendben van és probléma nincs !

Rob67 2013.09.05. 10:04:04

@Calibaan: Egyetertek Veled, az enyem sem ott jar. A mai iskolakezdes annyi volt: feloltozott es elvittem... Idebetegseg, zero. Kiadas, zero. Nyogalom 100%.
Erre mondta egy Fideszes ismerosom (miutan mar lassan tiz eve itt elek): Te meg nem tudod, de nektek ott nem jo... megkulonboztetnek, leneznek es kihasznalnak.
Pont igy nez ki :)
Ja es se nem mosogatok, se nem allami penzen szerzett diplomaval keresem a kenyerem.

Sajnalom a kisgyerekeket. Tulterheltek, ideges szuloket es tanarokat latnak maguk korul. Ez nem vezet jora.

lyken 2013.09.05. 21:37:54

@Rob67: Hja, pont ilyen. A gyerek saját asszisztense aki kísérgeti az iskolában egy évig, a nulla stresz, megtanul egy plusz nyelvet.
Bezzegotthon, ahol a létszámnövekedést úgy kezeljük, hogy az eddigi 3 gyerek/négyzetméter helyett mostantól 8 gyerek fér el egy négyzetméteren. Aztán meg csupa megbízható igazgatót neveznek ki. Nem holmi jöttment liberálisokat vagy olyanokat akiknek ismeretlen az előélete és legfeljebb a szakmai múltra meg a hozzáértésre hivatkozhatnak.
Ráadásul iskolakezdéskor gondoskodnak a kardiovaszkuláris rendszered mellett az idegrendszered edzéséről is. Nem ám mint külföldön. Semmi tunyaság, odahaza marhára kézben van tartva minden.

süti beállítások módosítása