Skip to content


       Szűrés lista

Nyugodj békében, adósságnyomás-mérő!

image_1378021682.png_497x298

2011. március 21-én tette közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium az államadósság-mérő alkalmazását a honlapján, amivel nyomon lehetett követni az államadósság-elleni harc alakulását. Már amikor frissítették persze.
"Az NGM megerősítette, hogy a kormány egyik legfontosabb feladatának az államadósság csökkentését tekinti, szándéka a jelenleg a GDP 81,18 százalékát elérő adósságterhet a 70 százalékos szint alá vinni."

Telnek-múlnak az évek, nagy erőkkel folyik az államadósság elleni háború.

2013. augusztus 15-én az NGM egy rövid hírben adta közhírré, hogy "a Nemzetgazdasági Minisztérium számára kiemelkedően fontos a lakosság tájékoztatása az államadósság aktuális szintjéről. Korábban ezt a célt szolgálata a kormany.hu-n elérhető államadósság-mérő alkalmazás.
A tárca technikai okokból, magas szoftverkarbantartási igénye miatt az adósságmérőt a jövőben nem üzemelteti tovább. Szeretnénk továbbá elkerülni az adatszolgáltatásban előforduló párhuzamosságokat is. A Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá tartozó Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) részletes adatokkal szolgál az érdeklődők számára az államadósság állásáról."

"Magas szoftverkarbantartási igénye" ... hát ekkora pofátlan hazugságot elég rég olvastam, úgyhogy mindenképpen ki kellett tennem ide a blogra :-))
Havonta egy darab számmal kellett frissíteni. Illetve elnézést, kettő számot kellett átírni. ŐRÜLETES karbantartást kívánt!

(Az ÁÁK honlapján ember legyen a talpán, aki megtalálja, hogy hány százalékon áll az államadósság ...)

Nyugodj békében, adósságnyomás-mérő!

A legfrissebb, augusztus 21-i adatok szerint az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2013 második negyedévének végén a GDP 81,4 százaléka volt (23 250 milliárd forint) - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

2011. március 21-én, amikor az adósságnyomás-mérő elindult, a mutató  81,18%-ot mutatott ...

Szerencsére a Ki mit tud adatigénylő portált arra teremtették, hogy megtudjuk mennyire volt magas a szoftverkarbantartás költsége ...

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr1005486974

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Struccpolitika 2013.09.01. 23:36:09

Strucc feje a homokban:ha nem mutatjuk nem nő az államadósság a kormány szerint.A tárca technikai okokból, magas szoftverkarbantartási igénye miatt az adósságmérőt a jövőben nem üzemelteti tovább./Köszönet Nemes Lászlónak a talála...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.02. 23:22:07

@Tapogatott Kukorica:

"Az ugye megvan, hogy a manyup penzek atcsoportositasa miatt egyszeri hatasok is beszamitottak az azevi (meg a kovetkezo evi, es a rekovetkezo evi) GDP-be."

Alapfogalmak:
A GDP az a bruttó hazai össztermék magyarul. Tehát azt a értéket jelenti, amit az országban egy adott évben megtermeltek. A termelés nagyságának semmi köze nincs ahhoz, hogy a kormány elvette a manyup vagyont.

"Eppen emiatt (is) ment a boxolas Brusszelben, hogy ezt a fajta szamolast elfogadjak-e, vagy sem."

Brüsszel azt nem fogadta el, hogy a manyupba fizetett összegeket ne kelljen államháztartási hiánynövelő tételként figyelembe venni.

"Ha pedig kivonod az egyszeri hatast a teljes osszegbol (amit mas einstandnak vagy allamositasnak, esetleg lenyulasnak hiv), akkor kb. 3-4%-ot zuhan a GDP minden evben."

Ennek pedig a fentiek alapján semmi értelme sincs, bocs.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.02. 23:25:02

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"A mostani 82%-ot is 79-re várják év végére. Viszont: a cikk alapvető igazsága megmarad: ez bizony több, mint amit Matolcsy vízionált."

Annál több, ez kétségtelen. Matolcsy durvát tévedett, mikor 68%-ra várta az idei rátát. De az mégiscsak igaz, ami mellett itt kardoskodom, hogy míg a szocik 53%-ról nyolcvanx %-ra növelték az adósságot, a Fidesz kormány alatt ez az eladósodás ha nem is csökkent túlzottan, de legalább megállt.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.02. 23:26:52

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"nem. az nem az szja, hanem az előlege. levonás. elszámolni csak május közepén kell."

Május végén bevallani kell. És a különbözetet számolják csak el, ami általában a teljes összeghez képest minimális szokott lenni.

Nézd csak meg! Az NGM minden hónapban közzéteszi, hogy mennyi pénz folyt be SZJA-ból.

2013.09.02. 23:31:35

@ccactus: Tudod, van némi különbség a bér és a jövedelem között.
A cég csak a bér után tud adót számolni. A jövedelem az ingatlan eladás, a mezőgazdasági tev, utáni befolyó, a pénzügyi tev. utáni befolyó, a külföldi munkavégzés utáni, stb.

2013.09.02. 23:37:45

@ccactus: Fidesz kormány alatt ez az eladósodás ha nem is csökkent túlzottan, de legalább megállt. "
Nincs jelentősége. Tévhit. Jelentősége az egy főre jutó GDP-nek, a termelés beruházásainak, az export alakulásának van. Semmit nem ér a belső fogyasztás felfuttatása, a munkanélküliség alakulása, a gdp változása, a költségvetési hiány alakulása. Ezek csak parasztvakításra jók.
Azt hiszem, épp Mellár taglalta pár évvel ezelőtt, hogy a szocik úgy játszanak a számokkal, hogy mesterségesen befolyásolják a forint árfolyamát, ezzel meghamisítva az államháztartás számait.

2013.09.02. 23:53:53

@ccactus: Egyébként sem állt meg a hiány növekedése. De ezt majd jövőre, ha már látjuk az idei év korrekt adatait... Addig csak matolcsyzunk.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.02. 23:54:32

@Csigataposó:

"Ezek szerint ugye jol szamolok, ha te szamaid alapajan:

2010 jun 30-an az egy fore juto GDP 10845 USD volt ugye USD-ben tehat forint inflaciot kikuszobolve.
((((21 451 000 000 000/0.853)/233.24613)/9 942 000)
Mig 2013 jun 30-an 12680.
(((23 250 000 000 000/0.814)/226.5694)/9 942 000)
Ez harom ev alatt 17% os GDP novekedes az forint inflaciojat leszamolva. Azt a kurva fidsz kormany tud valamit. Nem ertem ezt a peldatalan sikert miert nem komunikaljak.
Miert ilyen fos szamokat publikalank:
2010 (12783 USD)
2011 (13917 USD)
2012 (12735 USD)"

Nézzük sorjában:

(21 451 000 000 000/0.853) Ez idáig a nominális GDP 2010-es forintértéke.

((21 451 000 000 000/0.853)/233.24613) Ezt osztod a dollárárfolyammal, tehát megkapod a GDP 2010-es dollárértékét.

(((21 451 000 000 000/0.853)/233.24613)/9 942 000) Ezt osztod tovább a lakosságszámmal, így megkapod a GDP 2010-es dollárértékének egy főre jutó részét.

A számolással előállt eredmény: 10845 USD/fő
A hivatalos szám pedig 12783 USD/fő

A különbség a két szám között tetemes. Az oka pedig az, hogy rossz időszakra szóló USD árfolyammal számoltál.
Megpróbálom elmagyarázni, bár nem lesz egyszerű.
A GDP arányos államadósságot úgy számolják 2010 június 30-án, hogy egy évre visszatekintő gördülő GDP (2009 júl1-től 2010 jún 30-ig terjedő időszak gdp-je) osztva a 2010. június 30-i államadósság állománnyal.
Ha ezt a GDP-t dollárra akarod átszámolni, akkor a 2009 júl1-től 2010 jún 30-ig terjedő időszak átlagos dollár árfolyamával kell osztani. (2009 második félévéban az átlagos USD árfolyam 186,56 Ft volt, 2010 első félévében pedig 205,2 Ft. Forrás: demo.mtieco.hu/Pages/hist.aspx?sub=1&CategoryId=19&lang=hun&menuid=f86de2d3-4f83-4952-852e-14a09776a2f2&year=2009&histtype=2)

Namost ebből a 2009 júl1-től 2010 jún 30-ig terjedő időszakra (186,56+205,2)/2=195,88 Ft-os átlagos dollárárfolyam jön ki nagyjából.

Ha pedig a 2010-es képletedet ezzel az árfolyammal osztod, akkor már nagyon közel vagyunk a hivatalos adathoz:

(((21 451 000 000 000/0.853)/195,88)/9 942 000)=12913USD

Ugyanígy a 2013-as számnál. A helyes USD árfolyam: (222,66+225,45)/2=224,055

Így számolva pedig 12822 USD/fő jön ki 2013-ra, ami szintén közel van a hivatalos számhoz.

Így rendben vagyunk?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.02. 23:58:03

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Tudod, van némi különbség a bér és a jövedelem között.
A cég csak a bér után tud adót számolni. A jövedelem az ingatlan eladás, a mezőgazdasági tev, utáni befolyó, a pénzügyi tev. utáni befolyó, a külföldi munkavégzés utáni, stb."

Világos, de a legnagyobb rész mégiscsak a bér. Az pedig befolyik havonta. Ráadásul a 2010-es féléves adósságadat a 2013-as féléves adattal simán összehasonlítható, hiszen ugyanarról az időszakról szól, tehát az általad hozott tételeket is azonos módon tartalmazza. Tehát az egyes évek évközi adósságadatait is van értelme összehasonlítani, ha mindkét év azonos időszaki adatát hasonlítom. Most pedig erről van szó.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 00:01:03

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Nincs jelentősége. Tévhit. Jelentősége az egy főre jutó GDP-nek, a termelés beruházásainak, az export alakulásának van. Semmit nem ér a belső fogyasztás felfuttatása, a munkanélküliség alakulása, a gdp változása, a költségvetési hiány alakulása. Ezek csak parasztvakításra jók."

:)))))) Minden adatnak megvan a saját jelentésértéke, csak tudni kell értelmezni. Amígy valaki egy adat esetében (mondjuk ksh által közölt gdp változás %) nincs tisztában azzal, hogy vajon az az inflációt tartalmazza-e vagy sem, addig nehéz nívós vitát folytatni.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 00:05:49

@Zedder:

"Tehát inkább az egyszem, ál-naivan megszólaló papagáj kaktusznak hiszel, aki aztán tényleg csak ugyanazt szajkózza, meg sem hallgatja, de ami a legrosszabb, meg sem ÉRTI a többiek érveit és írásait - ahelyett, hogy annak a kb. 5-10 embernek, aki ugyan erélyesebben lép fel, de linkekkel alátámasztott bizonyítékokkal cáfolja, szedi szét apró cafatokra a fidesznyik bérbloggert?"

Nekem úgy rémlik, én is hoztam linkeket. Egyúttal magyaráztam, hogy mi a két link között a különbség, és mi annak az oka.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 00:08:28

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Egyébként sem állt meg a hiány növekedése. De ezt majd jövőre, ha már látjuk az idei év korrekt adatait... Addig csak matolcsyzunk."

Idén kikerültünk a 2004 óta tartó túlzott deficit eljárás alól. Ha a hiány újra a maastrichti szint fölé emelkedik, akkor valószínűleg azonnal újraindul ellenünk az eljárás. Én kis esélyét látom annak, hogy vissza fogunk kerülni. De majd meglátjuk, ahogy te is írtad.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 00:10:48

@Zedder:

"Tehát inkább az egyszem, ál-naivan megszólaló papagáj kaktusznak hiszel, aki aztán tényleg csak ugyanazt szajkózza, meg sem hallgatja, de ami a legrosszabb, meg sem ÉRTI a többiek érveit és írásait"

Én tényleg igyekeztem minden, de minden felvetésre reagálni, amennyiben helytelennek ítéltem, akkor kijavítani, hozzá a forrást megadni.

Hozz már egy példát, olyan érvre, amit nem hallgattam meg, nem értelmeztem és nem reagáltam rá! Most komolyan! Elképzelhető, hogy kifelejtettem véletlenül valamit, de akkor vitassuk meg azt most!

anonymand 2013.09.03. 05:48:37

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

"Hozz már egy példát, olyan érvre, amit nem hallgattam meg, nem értelmeztem és nem reagáltam rá! Most komolyan! Elképzelhető, hogy kifelejtettem véletlenül valamit, de akkor vitassuk meg azt most!" - nyilván elkerülte a figyelmedet, hogy a Te általad oly szívesen emlegetett 85,3%-od, GDP-arányos államadósságot (2010. június) a május 29. napján átadott kasszakulcs tényének figyelembe vétele nélkül kürtölöd világgá, s hordozod fényes kardként körbe a blogok tömkelegén, megkifogásolták.
Többek között én is.
Tudom, hogy az lenne számodra a legszimpatikusabb, ha elmennék "a halál rektes kurva faszára", hogy egy klasszikust idézzek.
Nem ez itt az egyetlen fórum ahol ignorálsz, hiszen szemedre vetett hazudságaidra így nem köll válaszolni.

"Elképzelhető, hogy kifelejtettem véletlenül valamit, de akkor vitassuk meg azt most! "
Emlékeztetőül:
"Ennek fényében összeomlani látszik a kormányzatnak az az állítása, amely az államadósság folyamatos csökkenéséről szól. Az előző kormányzat ugyanis 2010-ben ennél az értéknél 0,4 százalékponttal alacsonyabb adóssággal adta át a "kasza kulcsát." A most közölt adat viszont másfél éves csúcsnak felel meg. "
Forrás: www.nepszava.hu/articles/article.php?id=658664&referer_id=friss

Érted-é?
A "kassza kulcsa" a kulcsa a dolgoknak.
Hogy utána egy valószínűleg nem épelméjű mit tett a kasszával, azt már nehogy az előzőeknek ródd fel!" - szóval, miért is az előző kormányzatnak köszönhető a 85,3%?
Miért is állítod, hogy kormányváltáskor volt 85,3%?

Tisztelettel:
anonymand

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.03. 06:40:18

Legalább nem basznak ki 400 ropit havonta. Ez is valami.

2llkedő 2013.09.03. 06:41:33

@ccactus:
"Melyik számot tartod hazugságnak?"

A 85,3 %-ot.

"2010. jún 30-án: 21451 milliárd Ft
2013. jún 30-án: 23250 milliárd Ft

Az ezekhez társuló GDP arányos államadósság pedig:
2010. jún 30-án: 85,3%
2013. jún 30-án: 81,4% ""

A kiindulási adataidból:
2010. jún. 30-án a GDP: 21451/0,853 = 25147,7 Mrd Ft.
2013. jún. 30-án a GDP: 23250/0,814 = 28562.6 Mrd Ft.

Ebből a növekedés:

28562,6 / 25147,7 * 100 = 113,6 %, azaz 13,6% a három év alatt.

Ugye ezt te sem gondolod komolyan?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.03. 06:41:52

@ccactus: "Világos, de a legnagyobb rész mégiscsak a bér. Az pedig befolyik havonta. "
Ez most komoly?

2llkedő 2013.09.03. 07:42:01

@félázsiai 2llkedő: "Ugye ezt te sem gondolod komolyan?"

Bocsánat, a probléma nem itten vagyon, hanem ottan, hogy a 2010. jún. 30-án a GDP éves szintre átszámolva nem 25147,7 MrdFt.

2013.09.03. 09:26:41

@ccactus: . For measuring the growth rate of GDP in terms of volumes, the GDP at current prices are valued in the prices of the previous year and the thus computed volume changes are imposed on the level of a reference year; this is called a chain-linked series. Accordingly, price movements will not inflate the growth rate.

2013.09.03. 09:29:17

@ccactus: Oké, pontatlanul fogalmaztam. Majd a GDP százalékában meglátjuk, csökkent-e a hiány. Szerintem nem.

Csigataposó 2013.09.03. 13:26:30

@ccactus: Ok. Sot miutan kiposztoltam ot percel utana mar tudtam, hogy hulyeseget irtam mert 16% os novekedes az egy fore juto GDP-ben nem jelent meg 16%os GDP novekedest valtozatlan lakossag mellett sem mivel ha jol emlekszem az egy fore jutot folyo aron szamoljak.

Viszont azt be kene latnod hogy a 85.4-ot nem bajnaiek adtak at hanem ezert mar 100%-ban a fidesz felelos. Hiszen az adossag nagy mereteku deviza kitetsege miatt gyakorlatilag valtozatlan nominalis adossag mellett is nagyon tud ugralni az arfolyam kitettseg miatt. Az arfolyamot pedig az adossag volumenevel ellentetben mar rovid tavon is kepes a kormany befolyasoni. Igy az ebbol a szempontbol roppant kedvezotlen valtozast teljesen inkorrekt a mar egyhonapja arra semilyen hatassal nem levo kormany felossegenek beallitani. Szoval hiaba ciklus 2-1 aranyu megoszlasa idoben a juniusi adossag a fidesz okozta adossag nem a fidesz atvette adossag (marmint ha a %os mertekrol beszelunk nem a nominalisrol arrol ugye van havi bontas). Ilyen szempontbol a Bajnai kormany atadaskor adossag mertkenek csak a marciusit lehet etikusan elfogadni meg ha az ket honap tavlata miatt nem tekintheto igazan pontosnak.

Csigataposó 2013.09.03. 13:47:44

@ccactus: "Idén kikerültünk a 2004 óta tartó túlzott deficit eljárás alól. Ha a hiány újra a maastrichti szint fölé emelkedik, akkor valószínűleg azonnal újraindul ellenünk az eljárás. Én kis esélyét látom annak, hogy vissza fogunk kerülni." Az eljaras lezaras utan 2 evig nem lehet uj eljarast inditani meg ha egyebkent a feltetlek adottak lennenek is, szoval ez igy biztosan nem. Szoval en meg nalad is kisebb eselyt latok erre. :D

anonymand 2013.09.03. 16:15:25

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

"Inkább az a kérdés, hogy mennyi volt a kormányváltáskor? Mert én úgy tudom, hogy 2010. június 30-án 85,3%-on állt a mutató."

Sokan nem tudják még most sem, hogy mennyi volt kormányváltáskor.
Tényleg, mennyi?
Én úgy tudom, hogy nem június 29.-én volt a kormányváltás.
Tényleg, mikor volt?
Amikor váltottak.
Tudod?
Úgy híjják, hogy kassza átadás-átvétel. Akkor mennyi volt?
Tényleg, mennyi?
Kormányváltáskor.
Nem egy hónappal utána, hanem váláskor.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: nem muszáj névre szólóan válaszolni, mert az ártana sértett egódnak, ölég csak úgy a világba kiáltani, oszt akinek nem inge, ne vegye magára...

anonymand 2013.09.03. 16:58:31

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

Lehet, hogy most megint belegyalogolok mimóza lelked legmélyébe, de idézek a SZÉLL KÁLMÁN TERV
ÖSSZEFOGÁS AZ ADÓSSÁG ELLEN című klasszikus műből:
"2002-ben, a szocialisták kormányzásának kezdetén Magyarország GDP-re vetített államadóssága 53%
volt. 2010-re, vagyis nyolc év szocialista kormányzás után – a MÁV és a BKV adósságából, valamint a
PPP-beruházásokból fakadó terhekkel együtt – viszont már a GDP 82%-ára emelkedett." - ölég világos?
Nem 85-re, nem 85,3-ra, 82-re.
"1. Az adósságot le kell csökkenteni 82%-ról 50% alá. Ezt a célt szolgálta, szolgálja az első két akcióterv,
amelyeket a kormány 2010-ben indított el, és hatásuk már érezhető, kimutatható." - forrás ugyanaz.
Mondom 82%.

"Inkább az a kérdés, hogy mennyi volt a kormányváltáskor?"
Mennyi volt kormányváltáskor?
"Mert én úgy tudom, hogy 2010. június 30-án" már egy hónapja nem a szocik kezelték a kassza kulcsát.
Annak a kasszának, amelyikbe talán júni. 4.én (de lehet, hogy tévedek) valaki piszkosul belesz@rt.

Tisztelettel:
anonymand

2llkedő 2013.09.03. 18:26:09

@anonymand: ""Inkább az a kérdés, hogy mennyi volt a kormányváltáskor? Mert én úgy tudom, hogy 2010. június 30-án 85,3%-on állt a mutató.""

Tisztelt anonymand!

Teccik tudni az úgy vót, hogy az anyukám kolléganőjének a férje a gyereküknek az osztályfőnökétől hallotta, hogy a szomszéd néni azt mondta, hogy 85,3%. És ha ő aszt mondta, akkor az úgy is van.

anonymand 2013.09.03. 19:18:08

@félázsiai 2llkedő:

Tisztelt félázsiai 2llkedő!

Tudod, vannak, akik qrvául finnyásak, ha számokról van szó. Akinek nem inge, ne vegye magára.

Amikor pedig arról van szó, hogy "kormányváltáskor", talán a szó jelentésének megfelelően kellene hozni egy autentikus adatot, és akkor senkinek kétsége nem lehet, hogy miről is beszélünk, mi kinek a sara.
A Széll Kálmán tervben, ha lehetett volna, Maximus Balfus és társai nyilván nagyon szívesen hivatkoztak volna a ccactus által misztifikált számra (mennyivel nagyobb dicsőség egy rosszabb állapotról javítani, százalékban több, stb.), de bennük volt annyi tisztesség, hogy a tényekből indultak ki.
Tudod, vannak akikben a tisztességnek még ez a kicsiny szikrája sem van meg.

Köszönöm az autentikus forrás megadását, engedelmeddel alkalomadtán felhasználom.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: Nem Lencsés Pisti környezetéből vannak ezek a tények?..

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 19:55:37

@ColT:

"Ez most komoly?"

A bérek utáni SZJA természetesen. Miért, szerinted hogy van?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 19:56:53

@félázsiai 2llkedő:

"Bocsánat, a probléma nem itten vagyon, hanem ottan, hogy a 2010. jún. 30-án a GDP éves szintre átszámolva nem 25147,7 MrdFt."

Hanem mennyi?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 19:58:42

@félázsiai 2llkedő:

"A kiindulási adataidból:
2010. jún. 30-án a GDP: 21451/0,853 = 25147,7 Mrd Ft.
2013. jún. 30-án a GDP: 23250/0,814 = 28562.6 Mrd Ft.

Ebből a növekedés:

28562,6 / 25147,7 * 100 = 113,6 %, azaz 13,6% a három év alatt.

Ugye ezt te sem gondolod komolyan?"

De igen! Ebből 0,2% a reál növekedés, fentebb már volt róla szó, a többi meg csak infláció. A két GDP szám ugyanis, amit kiszámoltál az a folyó áras GDP. Ha a kettő közötti tényleges növekményre vagy kíváncsi, ki kell korrigálni az inflációval.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 20:05:44

@félázsiai 2llkedő:

"A 85,3 %-ot."

Pedig 2010. június 30-án a GDP arányos államadósság 85,3%-on állt. Ez ténykérdés.

Itt egy cikk:
www.vg.hu/penzugy/penzugyi-szolgaltatok/mnb-tizmilliardokat-nyertek-a-bankok-a-devizaadosokon-evente-410360

"A költségvetés pozíciója ma már stabil: a 2010-ben elindított konszolidációnak köszönhetően a 2009-es 4,6 százalékos szintről fokozatosan csökkent 3 százalék alá a hiány, amelynek eredményeként 2013-ban az ország kikerült az EU által indított túlzott deficit eljárás alól. Jelentősen javultak az ország adósságmutatói is: az államadósság a 2010. év közepi 85,3 százalékról idei első negyedévre 82,4 százalékra csökkent"

Itt pedig a hivatalos adat:
www.mnb.hu/Statisztika/statisztikai-adatok-informaciok/adatok-idosorok/xi-puszamlak/mnbhu_hazt5

Ezen belül: Államháztartási adatok ; grafikon s3

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 20:13:43

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"For measuring the growth rate of GDP in terms of volumes, the GDP at current prices are valued in the prices of the previous year and the thus computed volume changes are imposed on the level of a reference year; this is called a chain-linked series. Accordingly, price movements will not inflate the growth rate."

OK! Akkor most már egyetértünk ugye? Azért raktad ezt be? Erről győzködtelek eddig. A közölt gdp növekedési adatok mindig reálnövekedést jelentenek. Az inflációt ebből már kiszűrik.

"are valued in the prices of the previous year " - Itt a lényeg! Előző évi árakon. Vagyis az inflációt kiszűrve.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 20:14:52

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Oké, pontatlanul fogalmaztam. Majd a GDP százalékában meglátjuk, csökkent-e a hiány. Szerintem nem."

Abban nem fog szerintem sem. 2012-ben a gdp 1,9-a volt a hiány. Idén 2,7%-ot terveznek. A maastrichti kritérium, hogy 3%-on belül legyen.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 20:25:59

@Csigataposó:

"Viszont azt be kene latnod hogy a 85.4-ot nem bajnaiek adtak at hanem ezert mar 100%-ban a fidesz felelos. Hiszen az adossag nagy mereteku deviza kitetsege miatt gyakorlatilag valtozatlan nominalis adossag mellett is nagyon tud ugralni az arfolyam kitettseg miatt. Az arfolyamot pedig az adossag volumenevel ellentetben mar rovid tavon is kepes a kormany befolyasoni. Igy az ebbol a szempontbol roppant kedvezotlen valtozast teljesen inkorrekt a mar egyhonapja arra semilyen hatassal nem levo kormany felossegenek beallitani. Szoval hiaba ciklus 2-1 aranyu megoszlasa idoben a juniusi adossag a fidesz okozta adossag nem a fidesz atvette adossag"

De hisz én ezt belátom. Sosem vontam kétségbe. Már fentebb is többször leírtam. Leírom neked is: A kormányváltás 2010. május 29-én történt. Akkor adta át Bajnai a kasszakulcsot úgymond. Május 29 egy szombati nap, május 31 hétfő. Erre a hétfői napra megvan a költségvetési adósságszám, ami 530 milliárd Ft-tal alacsonyabb a június 30-inál. Tehát ezt az 530 milliárd Ft-ot le kell vonni.a 85,3%-ból, hogy megkapjuk hozzávetőlegesen a kormányváltás pillanatában átadott adósságot. 530 milliárd Ft a 25147milliárd Ft-os akkori GDP-nek a 2,1%-a.

Tehát a kormányváltáskor Bajnai 85,3%-2,1%=83,2%-os államadósság rátával adta át a kormányzást. Ez így rendben van szerinted? Végre egy értelmes ember, akivel meg lehet ezeket vitatni. A többiekkel még azon küzdök, hogy 2010 június 30-án 85,3% volt az adósságráta. Velük még ott tartok, hogy tagadják a tényeket.

Ha ebben a 83,2%-os számított adósságrátában meg tudunk egyezni, mint az elérhető információk alapján a legjobb közelítésben (vagy ha van egyéb javaslatod, hogy kellene kiszámolni, akkor arra is nyitott vagyok), akkor mehetünk tovább az értékelésben.

El sem hiszed, mennyire örülök, hogy végre értelmes emberrel tudok itt beszélgetni. :))

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 20:35:18

@Csigataposó:

"Az eljaras lezaras utan 2 evig nem lehet uj eljarast inditani meg ha egyebkent a feltetlek adottak lennenek is, szoval ez igy biztosan nem. Szoval en meg nalad is kisebb eselyt latok erre. :D"

A pontos szabályozással nem vagyok tisztában, lehet, hogy igazad van. Én arra alapoztam, hogy Málta épphogy kikerült, a költségvetési hiánya miatt fél éven belül újraindult ellene az eljárás:

www.hirado.hu/Hirek/2013/06/21/19/Kilenc_ev_szamokban_megszuntettek_a_tulzottdeficit_eljarast_Magyarorszag_ellen.aspx

"A pénzügyminiszterek döntése szerint: Magyarország mellett Lettország, Litvánia, Olaszország és Románia is kikerült az eljárás alól. Málta ellen viszont újraindul a túlzottdeficit-eljárás. Bár csak fél éve szűnt meg, de a fegyelmezetlen pénzügypolitika miatt ismét megbüntették őket."

hvg.hu/gazdasag/20130621_tulzottdeficit_eljaras_vege

"A bizottság emellett azt is kezdeményezte, hogy Belgiumot figyelmeztessék, hogy elmaradásban van a hiány lefaragása tekintetében vállalt kötelezettségeihez képest, Máltával szemben pedig indítsák meg újra a legutóbb tavaly decemberben megszüntetett túlzottdeficit-eljárást. Az Ecofin most mindezeket a bizottsági javaslatokat jóváhagyta."

Tehát ha nem is lehet fél éven belül visszakerülni, a Bizottság akár fél éven belül javasolhatja, hogy ismét kerüljünk bele, ha a költségvetés túllépi a 3%-os hiányt.

Mindenesetre korrigálom a kifogásolt mondatomat:
"Idén kikerültünk a 2004 óta tartó túlzott deficit eljárás alól. Ha a hiány újra a maastrichti szint fölé emelkedik, akkor valószínűleg azonnal újraindul ellenünk az eljárás. Én kis esélyét látom annak, hogy vissza fogunk kerülni."

HELYETT:

"Idén kikerültünk a 2004 óta tartó túlzott deficit eljárás alól. Ha a hiány újra a maastrichti szint fölé emelkedik, akkor valószínűleg a Bizottság azonnal újraindítani javasolja ellenünk az eljárást. Én kis esélyét látom annak, hogy ezt javasolják."

Szerintem ez szőrszálhasogatás, kötekedés volt a részedről, de akkor így remélhetőleg tisztáztuk. A lényeg azon van, hogy szerintem a kormány elkötelezett a 3%-on belüli hiány mellett.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 20:38:49

@félázsiai 2llkedő:

"Teccik tudni az úgy vót, hogy az anyukám kolléganőjének a férje a gyereküknek az osztályfőnökétől hallotta, hogy a szomszéd néni azt mondta, hogy 85,3%. És ha ő aszt mondta, akkor az úgy is van."

Az államadósság gdp arányos mértéke 2010 június 30-án 85,3% volt. Ez ténykérdés. Nem a szomszéd néni mondta, hanem ez a hivatalos adat. Ha ebben (a tényszámban) végre egyetértés lenne, akkor lehetne elkezdeni számolni, hogy a június 30-i adósságrátából kiindulva mennyi lehetett az adósság május végén, a kormányváltáskor.

anonymand 2013.09.03. 20:48:13

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

Te nem bírni anyanyelvi szinten a magyart?

..."az államadósság a 2010. év közepi 85,3 százalékról" - ezt nem vitatta senki.
Azt azonban igen, hogy "kormányváltáskor".

Magyar nyelven az, hogy"Pedig 2010. június 30-án a GDP arányos államadósság 85,3%-on állt. Ez ténykérdés.", annyit jelent, hogy 2010.június 29.-e és július 1.-e között.
Azt pedig, hogy a kormányváltás mikor volt, legyen neked gond kikeresni, annyit tudok segíteni, hogy máj. 29.-én letették az esküt, átvették a kulcsot.
Vagy ezt nem lehet felfogni?

Tisztelettel:
anonymand

Tapogatott Kukorica 2013.09.03. 20:52:41

@ccactus: "Tehát azt a értéket jelenti, amit az országban egy adott évben megtermeltek. A termelés nagyságának semmi köze nincs ahhoz, hogy a kormány elvette a manyup vagyont."

"GDP = private consumption + gross investment + government spending + (exports − imports)"

Menthetetlen vagy.

anonymand 2013.09.03. 20:56:08

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

Én azon szerencsések küzé tartozom, akivel nem küzdesz, mert folyton rákérdezek hazudságaidra.
Mint most is:
"Tehát ezt az 530 milliárd Ft-ot le kell vonni.a 85,3%-ból, hogy megkapjuk hozzávetőlegesen a kormányváltás pillanatában átadott adósságot. 530 milliárd Ft a 25147milliárd Ft-os akkori GDP-nek a 2,1%-a." - ezt találtad írni.
Kegyes hangulatban voltál. Csak azt a 20 forintos árfolyamváltozást felejted el levonni.
Annyira azért még Te sem vagy kegyes.
Vagy mondjuk inkább úgy, hogy megint nem mondol igazat, akarom írni: hazudsz!
"Tehát a kormányváltáskor Bajnai 85,3%-2,1%=83,2%-os államadósság rátával adta át a kormányzást." - :)
"Ez így rendben van szerinted?" - nem tartom valószínűnek, hogy rendben lenne.
"Végre egy értelmes ember, akivel meg lehet ezeket vitatni. A többiekkel még azon küzdök, hogy 2010 június 30-án 85,3% volt az adósságráta. Velük még ott tartok, hogy tagadják a tényeket." - Egy mondattal máris javíthatnál pozíciódon: ki kellene jelentened, hogy kormányváltáskor nem tudod mennyi volt a GDP-arányos államadósság.

Tisztelettel:
anonymand

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 21:02:17

@Tapogatott Kukorica:

" "GDP = private consumption + gross investment + government spending + (exports − imports)"

Menthetetlen vagy."

Magyarul GDP = fogyasztás + beruházás + kormányzati kiadás + kivitel - behozatal.

A GDP azt a értéket jelenti, amit az országban egy adott évben megtermeltek. Ahogy mondtam az előbb is. Mit termeltünk? Lássuk a képlet alapján: Azt amit elfogyasztottunk, kivéve amit ebből importáltunk, hozzáadva amit exportáltunk. Plusz megtermeltük a beruházást (például ingatlan vagy gép) és megtermeltük a kormányzati kiadások tárgyát is.. Ezért az a képlet, amit bemásoltál. Így számolják a GDP-t felhasználás oldalról. Valójában ez a közgazdaságtan Makroökonómia tantárgyának első leckéje.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 21:18:27

@Csigataposó: @ccactus:

Másik lehetőség, hogy alulról számoljuk ki a 2010. május végi gdp arányos államadósságot, vagyis a 2010. I. negyedév végén publikált GDP arányos államadósságból kiindulva:

2010. I negyedév végi adósságráta: 82%
2010. márc 31 és máj 31 közötti adósságnövekedés 520 milliárd Ft., a GDP 2,1%-a.

Így 2010 május végére 82%+2,1%=84,1% jön ki.

Tehát felülről számolva 83,2%, alulról számolva 84,1% a kormányváltáskori államadósság. Így nagy biztonsággal azt mondhatjuk, hogy kormányváltáskor az adósságráta valahol 83% és 84% között volt.

anonymand 2013.09.03. 21:26:40

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

"Inkább az a kérdés, hogy mennyi volt a kormányváltáskor? Mert én úgy tudom, hogy 2010. június 30-án 85,3%-on állt a mutató." - ez ugye szimlán hazudság?

"Tehát felülről számolva 83,2%, alulról számolva 84,1% a kormányváltáskori államadósság. Így nagy biztonsággal azt mondhatjuk, hogy kormányváltáskor az adósságráta valahol 83% és 84% között volt." - most már próbálod kenegetni a sz@art, de ez nem helyes.
" Csak azt a 20 forintos árfolyamváltozást felejted el levonni." - már megint elfelejtetted.
"Egy mondattal máris javíthatnál pozíciódon: ki kellene jelentened, hogy kormányváltáskor nem tudod mennyi volt a GDP-arányos államadósság." - még mindig van rá lehetőség, hogy leírd.

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: ja, majd elfelejtettem: más helyeken elhintett hazudságodat illene szintén korrigálni, nem csak itten...

2013.09.03. 22:30:29

@ccactus: Kedves Cactus! Te egy kicsit csalsz. Amit te belinkeltél a gdp növekedésről, azok az ELŐZŐ ÉV SZÁZALÉKÁBAN mért adatok. Namost. A válság alatt erős csökkenés volt.
Ehhez képest NŐTT elhanyagolható mértékben a gdp. Ráadásul láncviszonyszámot számolnak.
Tehát, ha 2008-at vennénk 100-nak, akkor
2009- -6,8
2010 +1,3
2011 +1,6
2012 -1,7

Tehát, elmondhatjuk, hogy 2008-hoz képest nincs értékelhető növekedés.
Most arra vágsz fel, hogy a -1,7%-os csökkenést produkáló 2011-et csaknem sikerül hibahatáron túl túlszárnyalni?
Tehát, ha 2008 100, akkor
2009 93,2
2010 94,3
2011 95,8
2012 95,6

Bravó!
A vitánkról: te a gdp növekedésének módszerét írod le. Valóban, amit bemásoltam, az azt mondja, hogy kiszűrik az inflációt.
Csakhogy én a GDP értékéről beszéltem. Az érték pedig összegben értendő. Amit te írsz, az meg százalék.

2013.09.03. 22:41:36

@ccactus: Nem jön ki a gdp számításod sehogy se. Elfelejted azt a tényt, hogy a kormányváltáskor mennyi volt az euro árfolyama, illetve, hogy a Szíjjártó-Kósa kettős mikor nyilatkozott. Talán ez az igazi fordulópont. Ugyanis ha azt belevennéd számításaidba, hogy 265 volt az euro amikor átadták, és év közepére 285 lett (tehát épp az az adat módosult vele, amit te hangoztatsz fennen), kiderülne, hogy a 85% a fidesz hülyéinek eredménye.

2013.09.03. 22:45:06

@ccactus: Ja, és ne feledd, ha figyelembe vesszük, hogy az adósság azért ilyen magas, mert az államkötvényekkel az állam túlbiztosított, akkor ugyanezt figyelembe kell venni amott is, tehát az IMF fel nem használt, de lehívott hitelét. Amit aztán széles vigyorral költöttek el a haza nagyjai. Mondjuk MOL-ra, ami nem nagyon növelte a vagyont az elmúlt időszakban.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 22:48:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"te a gdp növekedésének módszerét írod le. Valóban, amit bemásoltam, az azt mondja, hogy kiszűrik az inflációt.
Csakhogy én a GDP értékéről beszéltem. Az érték pedig összegben értendő. Amit te írsz, az meg százalék."

Ha két időszak GDP értékét akarod összehasonlítani akkor is ki kell szűrni az inflációt. 100 Ft értéke 2010-ben nem annyi volt, mint 2013-ban.

"Most arra vágsz fel, hogy a -1,7%-os csökkenést produkáló 2011-et csaknem sikerül hibahatáron túl túlszárnyalni?"

Nem vágtam fel vele. De nem is értem pontosan. 2011-ben növekedés volt, nem pedig csökkenés. Gondolom 2012-re gondoltál. De abban is igazad van. A 2013-as 0,5%-os növekedés az semmi. Még a 2014-re prognosztizált 1,5%-os növekedés is semmi.

Mindazonáltal arra elég, hogy az ellenzéki riogatások megdőljenek.

Ma olvastam egy érdekes cikket:
"Magyarország hajtotta végre a legnagyobb struktúrális reformokat a kelet-közép-európai országok közül, melynek köszönhetően hazánk valószínűleg visszakerül a befektetésre ajánlott kategóriába a hitelminősítőknél. Ezt állítja a Bank of America két elemzője
...
A BofA szakértői szerint a magyar gazdaság hamarosan tartósan is növekedési pályára állhat, és 2015-2020 között átlagosan évente 1 százalékkal bővülhet majd. Ezen túl a parlamentben sem várható kormányváltás, így a politikai rendszer változatlan maradhat, ami biztosíthatja a gazdaságpolitika folytonosságát.

A magánszektor stabilizálódó pénzügyi helyzete támogathatja a fellendülést, mivel a lakossági és vállalati hitelállomány leépülése révén megnő a fogyasztásra és beruházásokra fordítható összeg."

www.investor.hu/news/20130903-visszakerulhet-az-elitklubba-magyarorszag.html

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 22:51:59

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Elfelejted azt a tényt, hogy a kormányváltáskor mennyi volt az euro árfolyama, illetve, hogy a Szíjjártó-Kósa kettős mikor nyilatkozott. "

Június 3-án és 4-én nyilatkoztak. Tehát a május végi államadósságot nem érintette, amit Bajnai számlájára írtunk.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 22:55:40

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"265 volt az euro amikor átadták"

Forrás? Én 273,33-at tudok május 28-ra. (29-e szombat volt)

www.mkb.hu/friss_informaciok/arfolyamok/mnb_kozeparfolyamok/index.html

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.03. 23:01:54

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Ja, és ne feledd, ha figyelembe vesszük, hogy az adósság azért ilyen magas, mert..."

Lehet majd korrigálni a dolgot akár Bajnai tartalékával, akár a szocik által eltüntetett privatizációs bevételekkel, akár a Fidesz reprivatizációs kiadásaival, akár a manyup elvétellel, de először a tényekről egyezzünk már meg. Hogy nagyjából mennyi volt a gdp arányos államadósság 2010 május 29-én, tehát a kormányváltáskor. Én kiszámoltam az első negyedéves adatból és a második negyedéves adatból is, figyelembe véve a május végi állapotot, tehát mindenféle Kósa-Szíjjártó beszéd előtti állapotot figyelembe véve. Majd ha ebben meg tudunk egyezni, akkor jöjjünk a korrekciókkal.

Csigataposó 2013.09.04. 00:39:40

@ccactus: "Szerintem ez szőrszálhasogatás, kötekedés volt a részedről, de akkor így remélhetőleg tisztáztuk. A lényeg azon van, hogy szerintem a kormány elkötelezett a 3%-on belüli hiány mellett. " Eloszor erre valaszolok mert ez a legegyszerubb. Valoban szorszalhasogatas de jogszabalyoknal veszok meg nevelok is letfontossaguak (angoloknal mentettek mar fol gyilkost mert iteletbol hianyzott egy pont es igy ervenytelenitettni tudtak azt...). Szoval kicsit pontosabban eljaras ujraindulhat, de Eu csak akkor tud szankcionalni ha ket ev turelmi ido alatt nem jonnek rendbe a mutatok. Igy ha ma kikerulunk ket evig nincs lehetosege az eunak szankcionalni ha megint toketlenkednenk. Igy elmelteben szankcio nelkul megtehetik hogy mondjuk jovore eleresztik 7%-ig hianyt mindenfele hanulat javito intezkesre, hogy valasztaskor jo legyen a kozhangulat, majd masodik evben vissztornaszak es minden mehet tovabb. //Persze eros sajto vagy ellenzek mellett ez mindketton tobb nepszeruseget bukna a kormany mint amennyit nyerne, de nekunk egyik sincs. Igy mondhatjuk amit megfogalmaztal, hogy a kormany elkotelezettsegen mulik es majd meglatjuk. (Magan velemenyem hogy tullepjuk es valahol 3-4% kozt lesz hiany, de remelem nem jon be.)

Csigataposó 2013.09.04. 02:02:40

@ccactus: Nos ami a 83% hianyt illeti meg mindig nagyon pontatlan hisz akkor juniusi arfolyamon szamolod a majusi hiany. Eleg nagyvonaluan szamolva adossagunk kb 40% deviza hitel ha jol tudom (Dollar/euro aranyrol fogalmam nincs), igy majus-juniusi kb 5% os arfolyam csokkenest visszakorrigalva meg tovabbi 1.6%-ot kell levonni. Akkor 81.6-nal vagyunk de ekkor a te es en egyuttes szamitasaidban volt kb 4 ketekites meg 3 durva kozelites. Szoval ugy pontatlan ahogy van. Nem beszelve arrol hogy a mar levont 530 milliard egy resze is arfolyam kulonbseg igy az adossag egy reszenek az arfolyamvaltozasat duplan diszkontalom.
Szoval en meg azt mondom hogy 82-85,3 kozt volt. De egy kb 3,3% os intervaluon beluli szamnal ket felekepp szamolva egyszer 83.2% maskor 84.1% jon ki az nem azt jelenti hogy helyes eredmeny valahol ketto kozt van hanem hogy 0.9% szazalekpontos elterest ad a ket modszer kulonbsege az-az 25% folotti hibval szamolsz ami elfogadhatatlanul pontatlan. Szoval maradjunk annyiban, hogy ez a fajta szamitas nem hasznalhato az adossag meghatarozasara. Szoval meg ha pontatlan is legcelszerubb a marciusi adatot hasznalni atadasra hisz az 100%ban Bajnaiek muve es hivatalos. A 82-vel legfeljebb te vagy nagyvonalu.
((Egyebkent tovabbra is lenyeg, hogy GDP aranyos adossag az adossag magas deviza hanyada miatt iszonyuan kitett az arfolyam ingadozasnak. Igy meg negyedev/negyedev alapon sem igazan alkalmas osszehasonlitasra. Amire kb hasznalhato hogy megfogsz min 2 evet es a 8 adatsos sorbol trendet allitasz meg konvergenciat szamolsz.))

2llkedő 2013.09.04. 08:07:46

@ccactus:
"2010. I negyedév végi adósságráta: 82%
2010. márc 31 és máj 31 közötti adósságnövekedés 520 milliárd Ft., a GDP 2,1%-a."

Kaktuszka!

Azt tudod, hogy ez a növekedés miből ered?

Ha megvizslatod az EUR árfolyam grafikonját mondjuk a 2010 év elejétől kezdve, láthatod, hogy az árfolyam a választásokig lefelé , vagy nagyjából a 275 Ft-os szint alatt mozgott. Onnantól kezdve, hogy biztossá vált a fidesz kormányra kerülése elkezdett emelkedni. Ez a hatás pedig nem Bajnainak, hanem Piktornak köszönhető.

anonymand 2013.09.04. 08:12:27

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

"Inkább az a kérdés, hogy mennyi volt a kormányváltáskor? Mert én úgy tudom, hogy 2010. június 30-án 85,3%-on állt a mutató." innen indultál. Elég régen.(ccactus · nivo.blog.hu/ 2013.09.01. 15:37:16)
Mostanra eljutottál odáig, hogy részlegesen hajlandónak mutatkozol korrigálni a százalékon, de még mindig nem korrekt módon.
Egyrészt még nem írtad le, hogy "tévedtél", amikor a 85,3%-ot kormányváltáskori adatnak tekintetted.
Másrészt, az általad folytonosan kiindulási alapnak tekintett 85,3%-ból, hosszas viták után ugyan, de hajlandó voltál egy teljesen sajátos metodikával kihozni, hogy: "Tehát felülről számolva 83,2%, alulról számolva 84,1% a kormányváltáskori államadósság." - sajátos metodika, mondom.
Felülről számolva ugyanis "elfelejted" levonni az eszement kettős megszólalásának hatását.
Ügyes.
Többek számára ez a csekély eredmény is eredmény. Még újabb 3, azaz három nap, és remélhetőleg eljutsz, egy mindenki számára elfogadható eredményre.
Itt.
És a többi fórum, ahol még mindig kiindulási alap, hogy: "Inkább az a kérdés, hogy mennyi volt a kormányváltáskor? Mert én úgy tudom, hogy 2010. június 30-án 85,3%-on állt a mutató." ott gőzük sincs, hogy már tudsz kivonni (2,1%-ot)
Ügyes.

Mivel kicsit idősebb vagyok, mint Te, engedd meg, hogy adjak néhány jó tanácsot!
Soha ne írj indulatból! Tudod, "Mink"...
Lehetőleg ne írj provokatív szándékkal, mert az sem vezet jóra.
Ha valaki felhívja figyelmedet "tévedésedre", ne várd meg míg le kell hazugozzon.
Azt az időt s energiát, amit itt és másutt is persze, védhetetlen állításaid igazolására pazarolsz, sokkalta hasznosabb módon is felhasználhatnád.
Például az index kiterjesztett (teljes kormányzati ciklus idáig eltelt idejét magába foglaló) verziójának közzétételéhez szükséges adatellenőrzés, illetve adatbevitel.
Akár segítséggel, akár anélkül.
Vezéreljen a szentháromság, és akkor nem kell hiábavalóságokra fecsérelni drága idődet.

Tisztelettel:
anonymand

2013.09.04. 08:23:09

@ccactus: 2010. május 3., hétfő 267.88

Ugye, azt te se gondolod komolyan, hogy a változások egyik napról a másikra történnek, a piac nem áraz előre, vagy nem reagál késve????
Ugye, azt te sem gondolod komolyan, hogy egy kormányváltás olyan, mint egy bolti leltár?

2013.09.04. 08:27:45

@ccactus: Azokból az adatokból dolgoztam, amit TE linkeltél be. Szóval nem kell értened, de akkor fogadd el. Két dolgot látsz, egy lánc viszonyszámmal számolt sort, ez az általad idézett statisztika, és utána ezt bázisviszonyszámokkal, ezt én számoltam ki.
Hogy te is értsd. Sajna nem sikerült. Kár. A láncviszonyszám: a GDP az előző év százalékában.
A bázisviszonyszám: a gdp a2008-as Gdp adathoz viszonyítva.
Tehát jól látszik, még mindig 95% környékén teljesítünk 2008-hoz, a Gyurcsány-érához képest!
Nem látok semmilyen növekedést.

2013.09.04. 08:30:03

@ccactus: Mivel te a június 30.-i államadósságot citáltad, szerintem azt igenis érintette egy június eleji forintromlás.
Ne terelj, tényleg csak kenegeted a szart.

2013.09.04. 08:34:40

@ccactus: Hamár átadás. Miért nem vesszük inkább a választás időpontját fordulónapnak? Hisz akkortól a piac már azzal kalkulált, hogy a fidesz kormányoz. Április 11. Ja, hogy akkor szarul jönnél ki?

2013.09.04. 08:36:37

@ccactus: No nézd csak! Áprilisban végig 265 körül alakult!

2013.09.04. 08:41:03

@ccactus: ((Egyebkent tovabbra is lenyeg, hogy GDP aranyos adossag az adossag magas deviza hanyada miatt iszonyuan kitett az arfolyam ingadozasnak. Igy meg negyedev/negyedev alapon sem igazan alkalmas osszehasonlitasra. Amire kb hasznalhato hogy megfogsz min 2 evet es a 8 adatsos sorbol trendet allitasz meg konvergenciat szamolsz.)) "
Igaza van csigataposónak, kb ezt írtam én is neked. De te azért ne add fel, a tények nem azért vannak, hogy elbátortalanítsanak.

2013.09.04. 08:44:38

@ccactus: Figyelj, te nem a BloggerGéza vagy? Vagy csak egy iskolába jártatok?
Ugyanaz a stílus, ugyanaz a metiodika. Ragadjunk ki egyetlen momentumot, ami igazolja a mondanivalót, és ahhoz igazítsunk mindent.
Vegyük június 30.-át, De május 28.-át , vagy inkább számoljunk számtani átlagot, mert ugye az semmire sem jó, hisz az államadósság nem lineárisan változott, de sebaj! Hagyjuk figyelmen kívül a forintárfolyamot. De ha mégis, nézzük, mikor a legmagasabb.
Tekeregsz, mint a kígyó...

2llkedő 2013.09.04. 08:48:15

@Könnyen elkaptuk, uram!: Én már javasoltam Piktor nagyanyjának a születési dátumának a belekeverését valahogyan, hátha az segítene neki az érvelésben.

2013.09.04. 08:48:25

@ccactus:" Idén is folytatódott Magyarország versenyképességének romlása: a Világgazdasági Fórum most közzétett 2013-2014-es rangsorában (angol, pdf) hazánk már csak a 63. helyen áll a tavalyi 60. és a két évvel ezelőtti 48. hely után. A listán 2005 óta szerepel Magyarország, eddig a legrosszabb helyezésünk a 62. volt 2008-2009-ben (szintén nagy zuhanással, az előző évi 47. hely után)."

Ja, hogy legyen honnan elrugaszkodni.
Világos, az elrugaszkodáshoz le kell guggolni. Nomeg a szaráshoz is. Mi lesz a vége?
Miért van az, hogy csak olyan cikkeket találsz, ami téged igazol? Sosem gondolkoztál még azon, hogy miért van az, hogy mindenki szembejön?

2013.09.04. 08:51:01

@félázsiai 2llkedő: Néha tényleg olyan érzésem van, hogy Blogger Géza.
Neki vannak hasonló érvei. Kiragad egyetlen adatot az idősorból, és azt fennen lobogtatja. Figyeld meg, még előállhat: áprilisban 265 körüli euro? Peeersze! Ott van április 13, amikor 274!!!! Na ugye!
Vagy ugyanott kaptak képzést. Akkor megint felmerül a fidesz érintettsége.

2llkedő 2013.09.04. 09:16:41

@Könnyen elkaptuk, uram!: Milyen szép is ez a statisztika! Mindent be lehet vele bizonyítani, ugyanúgy, mint az ellenkezőjét is. Ez olyan, mint amikor azt mondták, hogy egyél sok almát, mert az tisztíccsa a fogakat, aztán meg azt mondták, hogy ne egyél sok almát, mert az tönkre teszi a fogzománcot.

2013.09.04. 09:58:57

@félázsiai 2llkedő: A két állítás nem mond ellent. Mert ugye van-e tisztább fog, mint a fogzománc nélküli? (-:

2llkedő 2013.09.04. 10:21:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nyertél két hangszórót! Átvehető a Lendvay uccában.

2013.09.04. 15:31:56

@félázsiai 2llkedő: Nem, inkább magas, vékony.

anonymand 2013.09.04. 15:33:31

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Tisztelt Könnyen elkaptuk, uram!!

"Tekeregsz, mint a kígyó... " - miért?
Te mit tennél, ha valaki brutálisan rálépne a farkadra?..

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2013.09.04. 15:34:53

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Tisztelt Könnyen elkaptuk, uram!!

Pedig a legjobb "vastagnak" lenni...

Tisztelettel:
anonymand

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.04. 18:14:03

@Csigataposó:

"Szoval meg ha pontatlan is legcelszerubb a marciusi adatot hasznalni atadasra hisz az 100%ban Bajnaiek muve es hivatalos. A 82-vel legfeljebb te vagy nagyvonalu."

Hát jó! Rendben van. Igaz, hogy március vége és május vége között még növekedett 520 milliárd Ft-tal az államadósság, pedig az még kormányváltás előtti időszak, mindenféle Kósa- és Szíjjártó-féle bedöntés előtt, de erre legfeljebb a korrekcióknál még visszatérünk.

Tehát abban megállapodtunk, hogy a szocik 53%-ról minimum 82%-ra (nem számolva az utolsó két hónap eredményét) növelték 8 év alatt az államadósságot. Ez +29%.

A Fidesz pedig 82%-ról 81,4%-ra csökkentette eddig. Ez 0,6%-os csökkentés.

Megállapítható, hogy míg a szocik elképesztő adósságot halmoztak fel, addig a Fidesz az elmúlt három évben legalább annyit elért, hogy az eladósodást megállította, valamelyest visszafordította. Jó így?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.04. 18:19:03

@Csigataposó:

"(Egyebkent tovabbra is lenyeg, hogy GDP aranyos adossag az adossag magas deviza hanyada miatt iszonyuan kitett az arfolyam ingadozasnak. Igy meg negyedev/negyedev alapon sem igazan alkalmas osszehasonlitasra. Amire kb hasznalhato hogy megfogsz min 2 evet es a 8 adatsos sorbol trendet allitasz meg konvergenciat szamolsz.)"

Meg azt se felejtsük, hogy 2002-ben az Orbánék által átadott 53%-os államadósság jórészt forint adósság volt. A magas devizában történő eladósodás a szociknak köszönhető. Tehát a szociknak köszönhető az is, hogy az árfolyam ingadozásoknak erősen ki van téve az államadósság konkrét mértéke. Magas az országban a devizakockázat, devizakitettség. A pénzügyi kormányzat csak korlátozottan tud árfolyampolitikát folytatni. A túl erős árfolyam megfolytja az exportot, a túl gyenge pedig megemeli az állami, a vállalati és a lakossági devizahitelek törlesztési terhét.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.04. 18:21:38

@Csigataposó:

És még azt is mondhatjuk, hogy jelenleg zajlik ennek a devizakitettségnek a csökkentése. 2010 óta egyaránt csökkent az állam és a lakosság devizában fennálló adóssága. A vállalatok devizahitel leépítése pedig épp most zajlik az MNB Növekedési Hitel Program egyik pillérén keresztül.

anonymand 2013.09.04. 19:34:16

@Csigataposó:

Tisztelt Csigataposó!

"Meg azt se felejtsük, hogy 2002-ben az Orbánék által átadott 53%-os államadósság jórészt forint adósság volt. A magas devizában történő eladósodás a szociknak köszönhető." - oszt még jó lenne, ha arről sem feledkeznél meg, hogy 2001-ben a szocik, mint ellenzék, addig-addig ármánykodtak, míg valahogy bevezetésre került a devizahitel
Tudod, ezektől minden kitelik.
Még az is, hogy az akkori jegybankelnök fejéhez tartott fegyverrel kierőszakolták a forintkamat magasan (10% felett) tartását.
Ezektől már akkor is minden...

Tisztelettel:
anonymand

2llkedő 2013.09.04. 20:21:38

@ccactus: "A Fidesz pedig 82%-ról 81,4%-ra csökkentette eddig. Ez 0,6%-os csökkentés. "

Ha korrekt akarnál lenni, akkor hozzá számolnád a manyup pénzt is, ezért hiteles, ha az idei év eredményét nézed, azaz 79%-ról lecsökkentette 81.4%-ra.

2llkedő 2013.09.04. 20:35:37

@ccactus: "A magas devizában történő eladósodás a szociknak köszönhető."

Egyezzünk meg abban, hogy a hitelfelvevőknek köszönhető. Péel Lézer Janinak, meg a fideszes önkoriknak.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.09.04. 20:49:47

@ccactus:
Pár apró megjegyzés.
Amikor a Fidesz államosította az MNYP megtakarításokat, akkor ő az államadósság explicit részén valóban csökkentett, de cserébe jelentősen emelte az implicit részét. Azaz gyakorlatilag csak átütemezte az adósságot. Az egy másik kérdés, hogy az így átütemezett 3%-t, hamar visszahízta, azaz rosszabb a helyzet, mint volt.

A devizahitelezést, mint olyat tényleg az Orbán-kormány vezette be, de ezzel alapvetően nincs is baj. Sőt, azzal sincs, hogy az államadósság egy része devizában van. Devizában ugyanis, sok esetben olcsóbban lehet eladósodni. Legalábbis általában. A baj, hogy most nem általában van, hanem egy speciális helyzet. Ebből a svájci frank brutális felértékelődése igazából nem volt előrelátható esemény és azzal nem is nagyon tudunk mit kezdeni. A forint durva leértékelődése viszont a magyar kormány sara. Erre igazából nem lett volna szükség. Ez a tisztán rövidtávú belpolitikai megfontolásokat figyelembe vevő gazdaságpolitika mellékhatása.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.04. 21:47:37

@félázsiai 2llkedő:

"Ha korrekt akarnál lenni, akkor hozzá számolnád a manyup pénzt is, ezért hiteles, ha az idei év eredményét nézed, azaz 79%-ról lecsökkentette 81.4%-ra."

Ezt tobeor sokkal frappánsabban megfogalmazta, idézem:

"Az előző kormány itt hagyott bő 3 milliárd eurót az IMF hitelből, ami a GDP bő 3%-a.

Szerintem ha valaki hitelt vesz fel, de annak egy részét nem költi el, sőt rendelkezésre áll, akkor azt a részt le kéne vonni a hitelből, mert ott a pénz valójában megvan.

Ha ezt a (lefelé kerekített) 3%-ot levonjuk a 82%-ből (most fogadjuk el a 82-t), akkor marad 79%.

A 79-ből levonjuk a manyup 10,7%-át, marad 68,3%.

Ebből már csak a világválságra kenhető részt kell levonni (szerintem kb. 7%), és megmarad az a rész, ami valóban a rossz kormányzás eredménye volt."

És tudod, hogy én mit válaszoltam neki? Ezt:

"Fordítsuk meg amit mondasz. Az Mszp átvette a kormányrudat 53%-os államadóssággal. Ehhez hozzájön 3% el nem költöt IMF hitel, az 56%. Hozzájön a hitelből rakott manyup 10,7%-a, így már 66,7%-nál járunk. Hozzájön még a válság, ami szerinted 7%-nyi növekekedést okozott, az együtt már 73,7%. Tehát azt mondod, hogy jó kormányzás mellett is olyanok voltak a körülmények az elmúlt nyolc évben, hogy minimum 73,7%-ra felszaladt volna az adósság???

Isstenn veletek, gyönyörűű spanyol hölgyekk... :))

Azt már meg sem említem, hogy a manyupba nem a szocik rakták be azt a 10,7%-ot, hanem az 1998-ban indult, tehát a manyup működés 12 évéből az első négy évben a Fidesz gyűjtögetett, ráadásul úgy, hogy abban a négy évben a gdp arányos államadósság sem nőtt. Míg a szocik olyan hitelből rakták, amelynek a kamata meghaladta a manyup hozamát...

Ja, és a szocik privatizációiról sem beszéltünk még: reptér, MOL, OTP, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Az abból befolyt pénz hová lett? Annak eltűnését nem kellene a szocik rossz kormányzásához hozzátenni?"

2013.09.04. 21:52:16

@anonymand: Valszeg sziszegnék, és megpróbálnám behúzni a farkam. Viszont itt valami másnak vagyunk szemtanúi. Nem ráléptek, ugrálnak rajta, de úgy tűnik, ő ezt élvezi. van ilyen...

2013.09.04. 21:56:55

@ccactus: Már megint terelsz. Most a fidesz elmúlt három évét vesézzük, nem összehasonlító elemzést készítünk a szocikkal.
Kijafszt érdekel, mi az arány a fidesz és szocik között? Hülye-e vagy?
Egy kérdés merült fel: a jövőt és múltat egyszerre két szemmel látó csodatáltos csirkecsontokból megjósolta, hogy csökkenni fog az adósság. Még törvénybe is iktatták, milyen zseniálisak is lesznek ők. Aztán mégse.
Nemhogy csökken, de nő. Folyamatosan. És ha Viktor elbassza, még az Uniós források is kínnal fognak csörgedezni.
Szóval pofa alapállás, kell nekünk az EU. Különösen a pénze.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.04. 22:38:05

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Most a fidesz elmúlt három évét vesézzük, nem összehasonlító elemzést készítünk a szocikkal."

Hát lehet, hogy te csak erről beszélsz, de a többség egészen biztosan nem. Itt bizony arról van szó, hogy a szocik, vagy a fidesz teljesített jobban. A puszta számok azt mutatják, hogy a szocik 8 év alatt 53%-ról nyolcvanx %-ra tornászta fel a hiányt. Ez a durva eladósodási folyamat pedig az elmúlt három évben legalábbis megállt.

Ezzel szemben @tobeor: kollégád valami ilyesmit bírt írni, ami abszolút nem a fideszről szól:
"A szocialista kormány meghagyott bő 3 milliárd eurót az általa felvett 20 milliárd dolláros IMF hitelből, amit nem költöttek el. Ez a GDP bő 3%-a.
Szerintem ha valaki hitelt vesz fel, de annak egy részét nem költi el, sőt rendelkezésre áll, akkor azt a részt le kéne vonni az általa hátrahagyott adósságból, mert ott a pénz valójában megvan.
Ha ezt a (lefelé kerekített) 3%-ot levonjuk a 2010-es kormányváltáskor átadott 82%os államadósságból (most fogadjuk el a 82-t), akkor marad 79%.
A 79-ből levonjuk a manyupban felhalmozott a GDP 10,7%-át kitevő vagyont, marad 68,3%.
Ebből már csak a világválságra kenhető részt kell levonni (szerintem kb. 7%), és megmarad az a rész, ami valóban a rossz kormányzás eredménye volt."

Namost ez ugye nem más, mint a szocik mosdatása, amivel minden törzskommentelő totálisan egyetért itt, hiszen senki nem reagált rá, miközben nekem minden elütött félmondatomra azonnal agresszívan reagálnak itt többen.

Szóval mit is írt tobeor? Valami ilyemit, ha megfordítjuk:
Az Mszp átvette a kormányrudat 53%-os államadóssággal. Ehhez hozzájön 3% el nem költöt IMF hitel, az 56%. Hozzájön a hitelből rakott manyup 10,7%-a, így már 66,7%-nál járunk. Hozzájön még a válság, ami szerinte 7%-nyi növekekedést okozott az adósságban, az együtt már 73,7%. Tehát azt mondja, hogy jó kormányzás mellett is olyanok voltak a körülmények az elmúlt nyolc évben, hogy minimum 73,7%-ra felszaladt volna az adósság.

Nem vicces ez egy kicsit.

Szerintem nagyon! olyannyira, hogy hamarosan poszt lesz belőle nálunk a Nívó blogon.

Csigataposó 2013.09.05. 00:43:42

@ccactus: "Tehát abban megállapodtunk, hogy a szocik 53%-ról minimum 82%-ra (nem számolva az utolsó két hónap eredményét) növelték 8 év alatt az államadósságot. Ez +29%."

Igen ebben teljes mertekben egyetrtek. Szocik csunyan elkurtak el is lettek zavarva.

A Fidesz pedig 82%-ról 81,4%-ra csökkentette eddig. Ez 0,6%-os csökkentés.

Az eddig helyett en inkabb a jelenleg vagy pillanatnyilagot hasznalnam. 1) Mivel siman ugtalhat +/- 2%-ot 10-15 forintos euro/usd arfolyamvaltozassal ami azert eleg realis forgatokonyv. 2) Mivel en veled ellentetben nem latom a csokkenes folyamatat.
Az adossag csokkenesehez ugye az kene kozgazdasagi alapismereteim szerint hogy a gdp novekedes meghaladja a koltsegvetesi deficitet az adott evben ez pedig ha jol emlekszem az elmult harom ev egyikeben sem volt igaz (de csak emlekbol irom ha kikeresel tenyeket es kijavitasz csak megkoszonom). Tehat strukturalisan tovabra is iszonyuan szar az allamhaztartasunk es jelenlegi kormany sem nyul hozza. Csupan annyi tortent hogy most a toblet koltekezest nem hitelbol fizetjuk hanem visszuk a zaciba a falrol a festmenyt meg az ezust etkeszletet hoszu tavon ez ugyanugy nem fentarthato mint az eladosadas. Ugye ha az allam vallalat lenne akkor az eladosodottsagat Eszkozok/Kotelezetsegek alapon mernek es az hogy a kotlezetsegek nem no nagyon szep de mellette az eszkozeink olvadnak akkor mutato romlik. Csak ezt gdp aranyos nem meri csak a kotelezettsegeket. De ott is nezheted hogy ha jol emlekszem kb 7-8% szazalek pontnyi adossagnak megelelo allamkotvenyt zuztakbe magannyugdij penztartol tehat ennyivel csokkennie kellett volna a mutatonak de ezt meg az even belul visszhizta magat ami ugye 7% pontos adossag novekedest jelentene egy even belul ez pont ott van mint a szocik legroszabb eve (2008). Azota mondjuk iszonyu durva megszoritasokkal, hozank egy normalis deficitet de ez meg olyen roszul celzott, hogy megofjtaj a novekedest. HA fenntarthato lenne es HA lenne novekedes akkor azt mondom megalitottak az adossag novekeset. Hurra.

"Megállapítható, hogy míg a szocik elképesztő adósságot halmoztak fel, addig a Fidesz az elmúlt három évben legalább annyit elért, hogy az eladósodást megállította, valamelyest visszafordította. Jó így? "
Ket apro: valamelyest visszaforditotta az meg korai mert ma epp kisebb. A altalanossagban novekedes jelenleg all. Iletve a mondat eleje Mszp nem egyedul halmozta fel az adossagot ugye? Abban +29%-ban benne volt az onkormanyzati szektor nem kis adossaga is amiet ugye hala Ferink gyokersegenek leginkabb Fideszes adossagnak kell nevezni. Szoval helyesen fogalmazva. ==>A 2002-2010 kozti +29% utan a jelenlegi kormany alatt 2010 ota a GDP aranyos adossag nem nott szamot tevoen.

Csigataposó 2013.09.05. 00:59:31

@Csigataposó: Korrigalom magam, az ev vegi eredmenyeket sorba allitva ha kb minimalis hibahatron beluli mertekben is de az elmult harom evben folyamatosan csokken az allamadossag. Szoval: 2002-2010 kozti +29% utan a jelenlegi kormany alatt 2010 ota a GDP aranyos adossag minimalis mertekben is de csokken.

Csigataposó 2013.09.05. 01:07:08

@anonymand:

"""Tisztelt Csigataposó!

"Meg azt se felejtsük, hogy 2002-ben az Orbánék által átadott 53%-os államadósság jórészt forint adósság volt. A magas devizában történő eladósodás a szociknak köszönhető." - oszt még jó lenne, ha arről sem feledkeznél meg, hogy 2001-ben a szocik, mint ellenzék, addig-addig ármánykodtak, míg valahogy bevezetésre került a devizahitel
Tudod, ezektől minden kitelik.
Még az is, hogy az akkori jegybankelnök fejéhez tartott fegyverrel kierőszakolták a forintkamat magasan (10% felett) tartását.
Ezektől már akkor is minden...

Tisztelettel:
anonymand """"
He? Mibajod van velem? Lezavarjak egy parsztlangost neked?
avagy szerintem a fentieket ccactusnak szantad orulnek ha nem sertegetnel avval, hogy ilyen idezetet a szamba adsz.

Csigataposó 2013.09.05. 01:26:17

@ccactus: "Meg azt se felejtsük, hogy 2002-ben az Orbánék által átadott 53%-os államadósság jórészt forint adósság volt. A magas devizában történő eladósodás a szociknak köszönhető. Tehát a szociknak köszönhető az is, hogy az árfolyam ingadozásoknak erősen ki van téve az államadósság konkrét mértéke. Magas az országban a devizakockázat, devizakitettség. A pénzügyi kormányzat csak korlátozottan tud árfolyampolitikát folytatni."
Hu ez igy kemeny. A deviza hitelezest az Orban kormany tette lehetove 2001-ben. Meg jo hogy egy avalatt a java nem hozzajuk kotodik.
A 2009es osszeomlasig jelentos kedvezmeny volt a deviza hiteleken igy kivezetes abszolut nem volt realis. Persze igazabol nem lett volna gond ekkora ha eurot bevezetjuk idoben (akkor lett volna mas gond de az masik tema). Szoval en ugy mondanam ez 70%ban Orbanek sara.

anonymand 2013.09.05. 05:00:41

@Csigataposó:

Tisztelt Csigataposó!

Valamit maximálisan félreértettél, az én hibámból.
Az idézeteket nem adtam a Te szádba, csak vétkes hanyagságom folytán lemaradt, hogy ccactustól szól az idézet.
Észrevehetted már, hogy még a nicknevemet sem írja le, mert allergiás rám.
Néhány helyen ugyanis fejére olvastam, hogy hazudik.
Egy ideje bejegyzéseimet ignorálja, ami nem akkora vész, mint amilyennek ő véli.
Tehát: félreérthető véleménynyilvánításomért bocsánatodat kérem, a jövőben igyekszem jobban vigyázni.

Tisztelettel:
anonymand

2llkedő 2013.09.05. 05:41:59

@ccactus: "Azt már meg sem említem, hogy a manyupba nem a szocik rakták be azt a 10,7%-ot, hanem az 1998-ban indult, "

Mint ahogyan nem Piktor 2010 óta tartó működésének az eredménye, tehát annak eltapsolását eredményként feltüntetni kissé gusztustalan dolog.

2llkedő 2013.09.05. 06:54:10

@ccactus: "Míg a szocik olyan hitelből rakták, amelynek a kamata meghaladta a manyup hozamát..."

Még mindig nem tudod megkülönböztetni a szezont a faszommal?

A manyupba a nyugdíjbefizetésekből ment a pénz.

Egyébként pedig az összehasonlításodban ott van a hiba, hogy nem a szociktól kell levonni a manyup pénzt (tudod, van olyan, hogy infláció), hanem a fideszhez kell hozzá adni, mivel ha az a pénz benntmarad a manyupban, akkor ezt hitelből tudta volna finanszírozni Piktorod, mivel nem az ország termelte ki. Ez ígérvény fejében a jövő nyugdíjasaitól lett elvéve. Nem kölcsönbe, hanem úgy, mint anno a békekölcsön.

2013.09.05. 08:23:56

@ccactus: Összesen 20,368.986 6,829.683 5,159.638 264.793 1,934.838 22,303.824
Mondjuk ez a sor sokat elárul: az Ákk honlapjáról van, azt mutatja, hogy tavaly év végén mennyi volt az adósság, az új kibocsájtás, a törlesztés, az egyéb tényezők, és a végén a július végi adat.
Itt bizony semmi csökkenés nincs.

2013.09.05. 08:39:08

@ccactus: Na, akkor nézzük:
GDP euroban
2008:105,644
2009: 91,335
2011 99876

Aztán csökkent.
Szóval, a válság 14,300/105,644=cca 14%-os visszaesést jelentett a gdp-ben. Azért ez több, mint a te általad saccolt.

2013.09.05. 08:40:22

@félázsiai 2llkedő: hanem a fideszhez kell hozzá adni, mivel ha az a pénz benntmarad a manyupban, akkor ezt hitelből tudta volna "
pontosan! Tehát az adósság százalékban is annyival magasabb.

2013.09.05. 08:41:56

@ccactus: A puszta számok azt mutatják, hogy a szocik 8 év alatt 53%-ról nyolcvanx %-ra tornászta fel a hiányt. "
Ezt már mások cáfolták.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.05. 18:20:31

@Csigataposó:

"Az adossag csokkenesehez ugye az kene kozgazdasagi alapismereteim szerint hogy a gdp novekedes meghaladja a koltsegvetesi deficitet az adott evben ez pedig ha jol emlekszem az elmult harom ev egyikeben sem volt igaz (de csak emlekbol irom ha kikeresel tenyeket es kijavitasz csak megkoszonom)."

Az adósság csökkenéséhez az kell, hogy az állam bevételei meghaladják az állam kiadásait. Tehát, hogy szufficites legyen a költségvetés.

Az GDP ARÁNYOS adósság csökkenéséhez az kell, hogy a NOMINÁLIS GDP növekedés, tehát a reál gdp növekedés és az infláció együtt meghaladja a költségvetési deficitet. Ez így már közelebb van a valósághoz, de még ez sem teljesen igaz, függ a gdp arányos államadósság nagyságától.

becsoccsent 2013.09.05. 21:22:43

egeszen bamulatos, ahogy egyetlen nikkel kommentelo trollhegyet kepesek vagytok napokig etetni :)

anonymand 2013.09.05. 21:32:01

@becsoccsent:

Tisztelt becsoccsent!

Oszt várjuk, hogy addig zabál, mint a kis gömböc...

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2013.09.07. 17:26:31

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

Már régen nem aktuális, de annyira tetszik, hogy úgy gondoltam megörvendeztetlek vele:

"Hogy az elmúlt nyolc évben az ország vezetői butaságból vagy szándékosan adósították-e el az országot, az olyan kérdés, amellyel kapcsolatban mindenki tudni szeretné az igazságot, ezért fontosak azok a vizsgálóbizottságok, amelyek célul tűzték ki a történtek feltárását - mondta. Felidézte, hogy 2002-ben, a kormányváltáskor még csupán a nemzeti össztermék 52 százaléka volt az államadósság mértéke, míg 2010-re ezt 81 százalékra növelték a szocialista kormányok."
hvg.hu/itthon/20110621_orban_allamadossag

No comment.

Tisztelettel:
anonymand

Ui.: most már tudom, hogy mit is jelent az, hogy "pápább a pápánál"...

anonymand 2013.09.07. 17:31:19

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

Csak emlékeztetőül, hogy miért is küldtem:
"Tehát felülről számolva 83,2%, alulról számolva 84,1% a kormányváltáskori államadósság. Így nagy biztonsággal azt mondhatjuk, hogy kormányváltáskor az adósságráta valahol 83% és 84% között volt."

Tisztelettel:
anonymand

Ui.: meg tudod-é határozni, hogy mit a tévedés és mi a hazudság?..

süti beállítások módosítása