Skip to content


       Szűrés lista

Így készül egy államosítás

A tegnapi poszt folytatásaként nézzünk bele abba a minisztériumi előterjesztésbe és egyeztetésbe, ami a tankönyvkiadás államosításáról készült, és amit az Átlátszó tett tegnap közzé.

Bár az államosítás módjáról döntést Orbán Viktor hozta meg, a törvényjavaslatot Balog Zoltán emberminiszter nyújtotta be, a törvényjavaslat szövegét, az indoklást, a teljes körítést a minisztériumi főosztályvezetők írták meg. 

Legyen meg a nevük:

printscreen_2013.12.17_11h21m00s_001_.jpg
A második oldalon pedig egyből azt olvashatjuk, hogy "a tervezet formális közigazgatási, társadalmi egyeztetésére nem került sor."

NER-totó. Mindenki egyetért, egyéb állami szervet nem hívtak meg, civil szervezetek nem hívtak meg.
Külön örülünk, hogy a honvédelmi és a vidékfejlesztési minisztérium sem akadékoskodott:

printscreen_2013.12.17_12h57m28s_005_.jpg

Ezután egy kis történelmi áttekintés után vázolják a tankönyvellátás helyzetét:
"A tankönyvpiac sajátossága, hogy a fogyasztó - a szülő és a tanuló - nem döntheti el szabadon, kíván-e vevő lenni, mert a tankönyv olyan áru, amely nélkül az iskolai tanulmányok megkezdése és sikeres folytatása nem valósulhat meg. Ezért az állam erőteljes ellenőrző tevékenysége következtében a tankönyvkiadók által előállított köznevelési, szakképzési tankönyvek szigorú akkreditációs eljárást követően, majd a miniszter által meghatározott hatósági árkorlátok között kerülhetnek fel a hivatalos tankönyvjegyzékre, amelyről az iskolák rendelhetnek. Az állam pedig jelentősen támogatja a tanulói tankönyvvásárlást, így az iskolai tankönyvtámogatás és tankönyvbeszerzés rendszere biztosítja, hogy a tankönyv minden tanulónak rendelkezésére álljon."

A tankönyv "áru", de nem olyan áru, mert nem lehet szabadon választani, akkor meg miért ez sokféle tankönyv, elég maximum kettő, lehet választani. Gyöngyszem ez az érvelés.

"A tanulók és iskolák magas színvonalú tankönyvekkel történő egyenlő ellátása az állam kiemelt közpolitikai feladatává vált az új köznevelési rendszerben. A jó tankönyvek biztosítása közérdek. Ebből következően az államnak a korábbinál lényegesen nagyobb szerepet kell vállalnia mind a tankönyvek előállításában és terjesztésében, mind a költségek alacsony szinten tartásában. Az előterjesztés ezt a célt szolgálja."

Jó tankönyvet csak az állam tud előállítani, a jö tankönyv pedig közérdek. Megvédi a kormány a jó tankönyveket! Őrületes szocialista propaganda, az állam a legjobb, csak az állam tud magas szinten és olcsón elállítani mindent.

A kifejtős részben ilyen indokokat sorakoztatnak fel az államosítás mellett:

"A kormányzat - más területekhez hasonlóan - aktívabb, tevékenyebb szerepet kíván vállalni a fiatal nemzedékek nevelésében-oktatásában, ennek megfelelően a tankönyveket az eddigiektől eltérő módon indokolt biztosítani minden tanuló számára."

"A jogi szabályozás megváltoztatásával erőteljesebb állami szerepvállalást kíván érvényesíteni annak érdekében, hogy takarékosabb és egységes elveken működő tankönyvellátási rendszer jöjjön létre."

"A szaktárca biztosítani kívánja, hogy a nemzeti örökség, a magyar nemzeti társadalmi tudat részét és a közműveltség alapját képező tantárgyak esetében az állami tankönyvkiadó készítse el a legfontosabb tankönyveket."

"A köznevelési közfeladat ellátás megerősítése feltétlenül indokolt egyrészt a folyamatos tankönyvellátás garanciája okán, továbbá azért is, mert indokolt, hogy a jelenlegi nagyszámú tankönyv helyett inkább a magas szakmai minőségű, a 2012-ben kiadott új Nemzeti alaptanterv és az ahhoz kiadott kerettantervekben, a szakképzési kerettantervekben meghatározott tantárgyak mindegyikéhez legfeljebb kettő jóváhagyott tankönyv kerüljön fel a tankönyvjegyzékre, ezzel is elősegítve a tanuló szabad iskolaválasztását, az iskolák közti átjárhatóság megvalósítását."

De nincs is szabad iskolaválasztás. illetve papíron van, de a gyereket a körzeti iskolába veszik fel, jobb esetben. Vagy sorsolnak. Az EMMI szerint ha ugyanabból a tankönyvből tanul mindenki, akkor ha iskolát kell váltani, akkor ugyanabból a tankönyvből tanulhat tovább. Biztos százezerszámra váltanak iskolát a gyerekek, ez egy igen komoly probléma. 

A munkacsoport megvizsgálta, hogy az előterjesztés hogyan viszonyul a kormányprogramhoz.
Erre jutottak:
"Az előterjesztés összhangban van a Jó Állam kialakításának koncepciójában foglaltakkal."

Az Európai Uniós szálat is megvizsgálták:
"Miután a tankönyvpiacon szereplő kiadók közül több külföldi tulajdonban van, nem zárható ki, hogy ők a tankönyvpiac felszámolására vonatkozó új szabályozás ellen panasszal fognak fordulni az Európai Unió különböző testületeihez, és vélelmezhető, hogy jogorvoslatért perelni fognak nemzetközi bíróságokon is."

A 7-es pontnál jött a társadalmi egyeztetés rész.
Ennél jellemzőbb képet ebből a négy éves NER-ciklusból nem láttam, óriásplakátra mehet a választási kampányban:

printscreen_2013.12.17_11h42m15s_002_.jpg

Az államosításról szóló törvény kommunikációs tervét is elkészítették, ami végül is csak olyan 50 céget, 20-25 nyomdát, több ezer munkahelyet, 1 millió diákot és 150 ezer pedagógust érint, de ugye egyikükkel sem egyeztettek, de azért tök rendesek, 2 db sajtótájékoztatót azért tartanak.

NER ...

printscreen_2013.12.17_12h28m14s_003_.jpg


printscreen_2013.12.17_12h28m45s_004_.jpg

Friss:
Megszavazták az államosítást.
A Pokorni Zoltán vezette oktatási bizottság módosító javaslattal próbált finomítani a törvényen, kezdeményezve, hogy tantárgyanként ne kettő, hanem három tankönyv közül választhassanak az iskolák, de a parlament leszavazta a kezdeményezést. A tankönyvpiac államosítására az összes ellenzéki frakció mellett a fideszes Pokorni Zoltán és Bencsik János is nemet mondott.

Címkék: oktatás kdnp emmi klik

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr965696288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beer Ninja 2013.12.17. 13:15:59

Első komment. :)
Pont tanár vagyok és szánalmasnak tartom az oktatás módszeres ellehetetlenítését. Évről-évre nő a bürokrácia, ezzel együtt a létbizonytalanságunk (pl. mert egyre könnyebb valahol hibázni), idén viszont kivételesen a fizetésünk is nőtt.
Most meg ez a tankönyvesdi. Nettó szocialista intézkedés, hiszen azon kívül, hogy egy csomó nem baráti kiadót hazavágnak, sok értelme nincs. Ráadásul egyre több diák elő sem veszi a könyvet...
Egyébként a tankönyvkiadók hazavágásával nincs nagy bajom, elég gusztustalanul nyomulnak az iskolákban, némelyik ritka sz*rt sóz el, de vágyálmaim sincsenek, hogy az ÁLLAMI tankönyvek mily szuperre sikerülnek majd.
A társadalmi egyeztetés meg más demokratikus f*szságokról sincs túl jó véleményem. Miért, ha egyeztetnek, akkor mehet a dolog? Ha a zemberek nemet mondanak akkor más formában oldják meg, én is úgy csinálnám. Legyünk már őszinték, demokrácia nincs, ahogy kommunizmus sincs, és az agyunkat sem egyformán használjuk, anyagi hátterünk is különböző stb. stb.

dRm 2013.12.17. 13:19:59

Oszinten remelem, hogy a tortenelemkonyvekben mar emlitest fognak tenni a fulkeforradalomrol, es az elmult evek kimagaslo sikereirol.

Csigataposó 2013.12.17. 13:25:54

Ugy tudom Kover Laca tesoja komolyan erdekelt a tankonyvbizniszben. Kivancsi vagyok mennyire fog az O igenyeihez idomulni a gyakorlati megvalositas.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.12.17. 13:31:55

"Az államosításról szóló törvény kommunikációs tervét is elkészítették, ami végül is csak olyan 50 céget, 20-25 nyomdát, több ezer munkahelyet, 1 millió diákot és 150 ezer pedagógust érint"

Egymás után magukra haragítják a társadalmi csoportokat. Gondolom a nyomdászok jövőre majd rájuk szavaznak...
Viszont minden közvélemény kutatásokban (még) mindig a narancskomcsikat jelzik elsőnek. 8-o

2013.12.17. 14:01:14

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: Az emberek elsöprő többsége leginkább senkire nem szavaz. Nincs választék.

juruhuhu 2013.12.17. 14:07:06

Az elején szereplő nevek azok, akik magát a tankönyvet készítették, vagy azok, akik a "törvényjavaslat szövegét, az indoklást, a teljes körítést" megfogalmazták?

zsoltix 2013.12.17. 14:31:16

"Külön örülünk, hogy a honvédelmi és a vidékfejlesztési minisztérium sem akadékoskodott"
Hát most miért? Ha a végkielégítési különadó csökkentése lehet a vidékfejlesztési minisztérium kompetenciája, akkor ennyi erővel a tankönyvkiadás is. Mindenki ért mindenhez, polihisztorok ülnek a kormányban, nem tudtátok? :)

titan 2013.12.17. 15:08:45

@zsoltix: pontosítsunk. Mindenki mindenhez ugyanannyira ért.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.12.17. 15:09:40

"Ezért az állam erőteljes ellenőrző tevékenysége következtében a tankönyvkiadók által előállított köznevelési, szakképzési tankönyvek szigorú akkreditációs eljárást követően, majd a miniszter által meghatározott hatósági árkorlátok között kerülhetnek fel a hivatalos tankönyvjegyzékre, amelyről az iskolák rendelhetnek."
Ez az a mondat, ahol a lónak már éppcsak az orra hegye nem lóg ki, és ezt tettem szóvá tegnap is! Ha egyszer az eddigi rendszerben az állami hatóság akkreditálta a tankönyveket, a miniszter meg hatóságilag érvényesítette az árkorlátokat is, tehát a tartalmi és a költség ellenőrzése is megvolt, akkor mennyiben lesz jobb pár hűbéresen kívül a rendszer bárkinek? A fenti mondat jelentése az, hogy azért kell nagyobb állami kontroll, mert az állam eddig baszott megcsinálni a saját maga által kijelölt ellenőrző munkáját! Na de majd most aztán rögtön, arról híresek!

"Jó Állam"... pofám leszakad!

És persze már megy a mószer meg a patkánykodás:
"Miután a tankönyvpiacon szereplő kiadók közül több külföldi tulajdonban van, nem zárható ki, hogy ők a tankönyvpiac felszámolására vonatkozó új szabályozás ellen panasszal fognak fordulni az Európai Unió különböző testületeihez, és vélelmezhető, hogy jogorvoslatért perelni fognak nemzetközi bíróságokon is."
... vagyis az EU-hoz panasszal forduló könyvkiadók kizárólag azért fordulhatnak az EU-hoz, mert külföldi tulajdonban vannak. Akkor is, ha nem!

Artech 2013.12.17. 15:11:02

@dr. dodó: "és az agyunkat sem egyformán használjuk" Most még, Kedves dodó, most még... De ha egységes lesz a tankönyv, s ami benne lesz, beleverik a gyermekeink fejébe, akkor egységesen fognak gondolkozni..... Ha, mi szülők, s ti Tanárok hagyjátok.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.12.17. 15:21:44

@dr. dodó:
Lehet fikázni a "társadalmi egyeztetést", de én speciel jobban szeretem, ha esetleg olyanok is beleszólhatnak a neveléspolitika és a közoktatás ilyen nagyvolumenű változásaiba, akik esetleg láttak már közelről gyereket, esetleg mindezt az elmúlt öt évben tették, sőt, esetleg tanították is őket ugyanebben az időtartamban. Mert akkor esetleg gyakorlati szempontok is tudnak érvényesülni az elefántcsonttoronyban szépen visszhangzó elvek között. Persze az több idő meg energia, nem lehet kéthetes határidőket szabni rá egy hétvége alatt, hogy a tankönyvkiadók az eddig belefeccölt energiáikat és pénzüket még 2013-ban veszteségként írhassák le, de én jobban szeretem...

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2013.12.17. 15:22:25

@Lazybones: Jól látod. Az eftársak rájöttek, a választás lényege nem maga a választás, hanem a jelölés.

De szerencsére van kiút.

kibulizottorszag.net/

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2013.12.17. 15:26:15

Egyen tankönyv?

Egyen tankönyvet, aki ezt kitalálta. Boccs az idétlen szójátékért. Amúgy Fabius is az egyentankönyv kapcsán posztolt.

vastagbor.blog.hu/2013/12/17/igy_keszul_egy_allamositas#comment-form

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.12.17. 15:29:05

Igazából a legalapabb indok is csak most jutott eszembe!
Mi van, ha ez az egész a KELLO miatt van, akiknek baromi nehéz és bonyolult dolog volt összeszervezni a mindenféle kiadók mindenféle tankönyveit (amik, ismétlem, eddig is hatósági akreditáció és árszabályozás alá estek!), hogy beszállítsák egy helyre, aztán meg mindenfelé ki, és a további blamát megelőzendő inkább kibumlizták, hogy sokkal könnyebb munkájuk van, ha egy helyről kell tantárgyanként és évfolyamonként és tantárgyanként maximum két könyvet logisztikázniuk. Mégsem várhatja el az állampolgár ugye a pénzéért, hogy azok szegények ott megszakadjanak évente egyszer meg hogy tartsák a hátukat a saját böszmeségükért, hogy esetenként még mindig hiányoznak iskolákból tankönyvek... A falanszter-feeling igazán megéri az egyformára csiszolt diákbuksikat, nem?

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2013.12.17. 15:36:23

ejjjj be szép:

készítette: Dr. Halász Zsolt
látta: Dr. Halász Zsolt

minek annyi ember, elég ha a Kedves Vezényló elintéz mindent, és a végére oda kellene írni: a NERnevében.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2013.12.17. 15:47:45

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): "Jó állam". Csak nekem tűnik nem kicsit poroszosnak az oktatás, az állam meg annak, aminek látszik.

Oktatásra visszatérve.

www.foti-peter.hu/publikaciok.html

Summerhill-es írásait ajánlom minden pedagógusnak, szülőnek és gyermeknek. Bevezetőnek talán a legkorábbi gyermeknevelő évek témáját körbejáró írását, ezt.

www.foti-peter.hu/gentischer.html

Ettől jócskán távolodunk, nem vígasz, hogy távol áll Summerhill a világon mindenütt a "fősodtarról".

lyken 2013.12.17. 16:03:18

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): "vagyis az EU-hoz panasszal forduló könyvkiadók kizárólag azért fordulhatnak az EU-hoz, mert külföldi tulajdonban vannak. Akkor is, ha nem! "

Emlékszel még 2002-re? "Aki nem velünk van az hazaáruló" mentalitásra? Anno azzal nyerték meg a szociknak a választást, hogy az embereknek elegük lett abból, hogy ők vagy támogatók vagy árulók.
Nem véletlen szabták a fideszre a választási körzeteket. Nem véletlen tettek mindenhova pártembert 9 évre odabetonozva, meg írtak saját kotmányt, meg csináltak dohány és kaszinó koncessziókat. Nem véletlen csináltak törvényeket amik a következő ciklusokban járnak következményekkel. Minden szinten betonoznak ezerrel. De azért vannak biztosítékok arra az esetre is, ha vesztenének, vagy nem jönne össze a kétharmad.Tanultak 2002-ből.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2013.12.17. 16:05:15

@zsoltix: a lényeg mindig kisbetűvel és a lap végén van ;)

2013.12.17. 16:06:26

@rdos: Megnéztem, amit küldtél, elolvastam a végét, a "megoldás" részt. Sajnos nagyon sok ilyet olvastam már, mindegyik közös vonása, hogy egy pofonegyszerű megoldást vél megtalálni, ami majd természetesen az összes problémánkat megoldja.

"Kétségtelen, hogy az emberek szavazatai nélkül, ha választáskor, amikor nincs kik közül választani, otthon maradnak, az áldemokratikus rendszer elveszti legitimitását, magától fölgöngyölődik."

Magától felgöngyölődik - ebben a két szóban benne van a magyarság tragédiája. Amíg a magától felgöngyölődést meg az egycsapásra megoldást keressük, soha nem jutunk előrébb.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.12.17. 16:10:42

@lyken:
Nem kell annyira emlékeznem, most is ez van, csak most már a szocikból kellően kiábrándultak az emberek ahhoz, hogy még ezzel sem tudja a Fidesz nekik megnyerni a választást. Inkább beleszarnak, és sodródnak a szarral.

Amúgy is írtam itt tegnap valamit a Fidesz Ötödik Hadoszlopáról...

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2013.12.17. 16:11:02

Valaki egyébként árulja már el nekem, legyen olyan kedves, hogy egy harmadik világbeli lecsúszott országban mint például Ausztria, Finnország vagy Norvégia, milyen rendszer van a centralizált tankönyvek terén?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2013.12.17. 16:15:10

@Lazybones: Nem állítom hgy Bereznay András ötlete "A" megoldás. Ez csak egy lehetőség. További lehetőség lenne a pártállami közelmúltunk feltárása. Ja, hogy ezt a mindenoldali eftásak 23. éve szabotálják? Kinek az érdeke ez? Nekünk egyszeri népeknek nem.

Amúgy a régebbi multunk is "megérne egy misét", de kezdetben ennek ( pár tállami múlt?) is örülnék.

2013.12.17. 16:46:38

@rdos: Szerintem a magyarság alapvető problémája, hogy a múltban elszenvedett kudarcok hatására össznépileg a tanult tehetetlenség állapotába kerültünk. Ezért vagyunk "következmények nélküli ország", mert a magyar nép semmiben nem képes érvényesíteni az akaratát. A politikai elit magatartása csak ennek egy tünete. Elszemtelenedtek, mert megtehették. Ezen nem érdemes túl sokat dühöngeni, inkább a kiváltó okot kellene orvosolni, a magyar nép tehetetlenségét.

A tehetetlen ember tipikus jellemzői a múltba fordulás, a mások hibáztatása, az azonnali, könnyű megoldások keresése, lletve a problémákon siránkozás a megoldások keresése helyett. Sajnos ma mindez nagyon tisztán megfigyelhető a magyarságon.

VT Man 2013.12.17. 16:48:56

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!:
"Egymás után magukra haragítják a társadalmi csoportokat. Gondolom a nyomdászok jövőre majd rájuk szavaznak..."

Hát, a kínai nyomdászok biztosan.

A legtöbb könyv manapság "made in china".

lyken 2013.12.17. 17:27:20

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Az a félelmetes, hogy lassan nincs olyan terület amit nem államosítottak, vagy aminek a dolgozóiba nem törölték bele a bakancsukat. És még így is lazán megnyerik, mert a baloldal ugyanilyen volt a maga időszakában. Néha az az érzésem, hogy amíg nem dől a szavazók nyakába a szar és nem borul össze a rendszer, addig nem lesz jobb.

lyken 2013.12.17. 17:30:38

@VT Man: "A legtöbb könyv manapság "made in china". "
Jaja. És a minőségük sokszor jobb mint a magyar kiadású könyveké.

Horizont 2013.12.17. 18:31:11

Államosítás, kézi vezérlés.... Csak tudnám mi a francnak volt szükség az elmúlt 23 évre, a kárpótlásra, az állami vagyon potom pénzen való kiárusítására???? Átkosnak nevezni az átkost? Ez most itt az "átkos" !!!! Csak ez MutyiÁtkos!!!!
Arra leszek kíváncsi, hogy mikor jön el az a pont, amikor mi a nép fellázadunk és söprünk? Minek kell ahhoz történni? Elég lenne elvenni a nyugdíjasok ingyenes utazását meg a nyugdíjak emelését? Másra nem nagyon tudok még tippelni sem!!! :(

lyken 2013.12.17. 19:12:33

@Horizont: Dehogy, a régi volt az átkos. Ez most az Áldásos. Megyünk bele a nagy áldásosba. A kádéenpé is benne van, szóval Ál-dá-sos. Teccikérteni? Mostantól minden szép, minden jó. Lesz ingyen tankönyv, tanulnak bééégetést meg hittant. Ingyen. A nyelviskolákat ugyan bezárják, sorban államosítanak mindent, de ettől még minden szép lesz és jó lesz.
Tiszta Doctor Who feeling. :D

"This broadcast is for humankind!
Cybermen now occupy every landmass on this planet.
But you need not fear. Cybermen will remove fear.
Cybermen will remove sex and class
You will become identical.
You will become like us."

lyken 2013.12.17. 19:14:34

Tényleg, a nyelvoktatás bedöntéséről miért nem volt cikk? hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20131216_A_nyelvoktatas_lenyulasarol

Lassan a gyerekek suttyomban a pincében fognak angolul tanulni ,mert illegális lesz.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2013.12.17. 19:23:33

@Horizont: ezért kellett a Nagy Tavaszi Fülkeforradalom:

Március végéig eladja az állam a Takarékbankot

Március végéig kell megszabadulnia a Magyar Fejlesztési Banknak, valamint a Magyar Posta Zrt.-nek a Takarékbankban meglévő részesedésétől. A legmagasabb vételárat kínálót nemzetközi pályázat útján választják ki. Előnyben: a takarékszövetkezeti piac szereplői – derül ki a kedd délután kiadott Magyar Közlönyből.

hvg.hu/gazdasag/20131217_Marcius_vegeig_eladja_az_allam_a_Takarekb

jet set 2013.12.17. 19:36:54

A 21. században mi a f.nak tankönyv? Tabletet minden kölyöknek!

Horizont 2013.12.17. 19:37:53

@Cirbolya_sentinel Narancs himnusz -:
........add meg nékünk a mindennapi undorunkat......

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.12.17. 20:23:39

Eddig úgy volt, h azért van ennyi egyéni indítvány, mert ha a minisztériumok terjesztenék be a törvényeket, kötelező lenne az egyeztetés. Akkor most mégse kötelező az egyeztetés?
Egyébként majd az lesz az egész vége, h a tiltakozások hatására, majd 3 könyv közül lehet választani, és majd mindenki megnyugszik.

lyken 2013.12.17. 20:37:06

@jet set: Tabletet? Magadnál vagy?
A nagy tömegben értékesített tablet olcsó. A haverok abból profitálnak, ha megkapják a nyomdapiacot. Meg a könyvkiadópiacot. Ráadásul tableten abból tanítana a tanár amiből csak akar. Csak nem képzeled? :D

Meg a szerencsejáték szektort, meg a föld szektort, meg a dohányszektort, meg a bankszektort, meg a könyvértékesítő szektort, meg a könyvkiadószektort, meg az iskolaszektort, meg az állami tervező szektort, meg a nyelvoktató szektort, meg a...

Csigataposó 2013.12.17. 22:10:23

En azt nem ertem, hogyhatyhatyja a draga Viktorunk az ilyen tobbszezkonyes kavalkadot. Evolyamonkent tantrgyakkent ket konyv.Ez vagy ketezer konyv. Miert nem lehet osszesen ketto? Ha nagyapamnak eleg volt a biblia meg az olvsokony egesz eletere mindenki masnak is eleg kell hogy legyen. Szoval en azt mondom legyen osszesen ket konyv, de csak azert mert a bibliaban nincsen benne leirva, hogy Orban Viktor jobban telyesit, az meg fontos.

tryclops 2013.12.17. 22:33:12

@lyken: Lol, látom te se látod még át eléggé. Tablet? Első körben? Ne röhögtess!

Először le kell gyártatni a haveri nyomdával 10 évre elegendő tankönyvet, mert nagy tételben olcsóbb!4! Persze ezt előre ki kell fizetni, mert szegénynek nehogy már benne álljon a pénze.
Utána hatástanulmányok sorával bizonyítjuk, hogy a tablet jobb.
Ezután megrendeljük a tankönyvek digitalizációját, majd begépelik a közmunkások, ezzel is szebb lesz a statisztika.
...és itt jöhet a tablet menüpont. Nézd meg a miskolci laptop pályázat darabárát, és mond azt, hogy azon nem lehet néhány nokiásdoboznyit okosítani.

Nem lenne belőled jó politikus! ;-)

dr kíváncsivagyok 2013.12.18. 00:03:57

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!:
"Egymás után magukra haragítják a társadalmi csoportokat. Gondolom a nyomdászok jövőre majd rájuk szavaznak...
Viszont minden közvélemény kutatásokban (még) mindig a narancskomcsikat jelzik elsőnek. 8-o"

Ha Orvbán személyesen szarik minden magyar állampolgár szájába,...az a 2 millió szerencsétlen megvezetett agyhalott akkor is rá fog szavazni !
( Viszont van még 6 milliószavazó rajtuk kívul...)

P.Freddy 2013.12.18. 00:10:13

@Csigataposó:

"Ugy tudom Kover Laca tesoja komolyan erdekelt a tankonyvbizniszben."

Igen, a tankönyv-mutyit Kövér Laca és sleppje számára nyúlják, mint ahogy a többi is ki van osztva.

itt van most például a nyelviskola-mutyi, ami egy Kósa Lajos és pereputtya számára megszervezett mutyi, ugyanúgy, mint ahogyan a trafikmutyi az Lázár János és Sánta János (valamint siserehadjuk) számára volt kitalálva.

A földek mutyija meg ugye tudjuk, Orbán Viktor (Mészáros Főgázszerelő, Tiborcz Gazda stb.) udvartartásához igazodott.

Mindezt úgy tálalják, hogy a Fideszbirkák azt hiszik, értelmesen reorganizálnak, pedig erre még különösebben nem is törekednek, lásd a trafikos szarkavarást - a lényeg megvan számukra, hiszen Lázár és Sánta betegre kereste/keresi magát, a többiek le vannak szarva.

Sajnos ugyanez várható a tankönyveknél is. Azért az már egy kicsit bicskanyitogató, hogy a gyerekeinkkel is szórakoznak és az ő jövőjüket is leszarják.

Kövér is ugyanúgy a történelem szemétdombjára kerül majd, mint a többi kommunista Fideszes elvtárs, csak talán egy kicsit még rosszabb lesz a megítélése, hiszen ő aztán tényleg a jövő leginkább letéteményeseinek számító, a gyerekek tanulási körülményeit kúrja el a saját önző, ocsmány érdekeinek alárendelve.

Hajrá Orbán Viktor, Hajrá Fidesz Szavazók! Előre, Birka Kommunisták!

Szúrófény 2013.12.18. 02:51:49

@dr. dodó:
Széchényi aranyköpése:
„Az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendszerint karöltve jár az ostobasággal!”
Megölték érte, igazsága meg Ferenc Jóskát, Sztálint, proletár diktátorokat! A jelen, jövő diktátorait is megfogja

sdani 2013.12.18. 03:12:11

@Artech: ""és az agyunkat sem egyformán használjuk" Most még, Kedves dodó, most még... De ha egységes lesz a tankönyv, s ami benne lesz, beleverik a gyermekeink fejébe, akkor egységesen fognak gondolkozni..... Ha, mi szülők, s ti Tanárok hagyjátok"
Azért ezen nemzethalált vízionálni, mert csak egy, illetve 2 féle tankönyvből lehet majd választani szvsz demamgóg baromság... amikor én voltam gimnazista, akkor is egyféle könyv volt, és most az összes tanár azt az időt sírja vissza. Ez az egész nem a gyerekekről szól, nem ettől lesz okos/szabadongondolkodó vagy buta/birka a gyerek. (mintha eddig a tantárgyankénti 25 féle könyv olyan nagy szellemi magaslatot, és önálló független gondolkodást eredményezett volna) Ez nem erről szól. Ez csak üzlet, biznisz as usual. Azzal, hogy ezt az "elhülyítéses" demagóg rizsát nyomatjátok teljesen elveszik az éle a társadalmi ellenállásnak.

jogalany 2013.12.18. 03:15:45

Az én kisember létemnek, teljesen mindegy ki van a tankönyv, nyomda, kiadói piacon. Most és utána.
Okos barátom mondja, a kinai azért van , mert olcsóbb és nem ad mindig kenő pénzt, ha van jó embere aki kiharcolja az olcsóbbat kell megrendelni igazságot.
Államosítás?, az jó, mert ott már nem lesz rebak. És a dolgozók bérét nem egy gonosz vállalkozó munka adó nem adja meg. Rend várható.
Persze a káoszban érdekeltek futnak Brüszelbe, mert hiába kinálja a 20%-ot, a tv. szerint csak ott és annyiért rendelhető meg, ahol rend és szabályszerűség uralkodik, és persze O.V.

Behajtó70 2013.12.18. 07:09:25

Teljesen helyes ezt államosítani!!! Akinek iskolás gyereke van, az tudja, hogy az elmúlt években nem volt két olyan egymást követő tanév, hogy pl két hatodikos tanköny megegyezett volna! Pl a hetedikes gyerekek magyar/töri/bioszfizika/kémia könyveit a következő tanévben már nem lehetett használni, mert a "kiadó" betett egy két oldalnyi képet, előszót, akármiszart, és elmászott a teljes oldalszámozás, használni a gyerekek már nem tudták. Így minden kiadónak minden évben megvették az új szarabbnál szarabb könyveit.

Gyakorlatilag a teljes magyar diákságot és szüleiket hülyének nézték éveken át.

Ennek most vége!!! És mi szülők nagyon örülünk!

-------
Ti fizetett fröcsögők meg le vagytok szarva!

ursus artos 2013.12.18. 07:29:09

Ezt a posztot is az izzadság szag lengi körül...

1349973572759 2013.12.18. 08:11:43

@Behajtó70: Elmászott két oldallal a könyv, és már nem tudtátok használni? Hova jártok iskolába?

martineden 2013.12.18. 08:14:13

@dr. dodó: A társadalmi egyeztetés meg más demokratikus f*szságokról sincs túl jó véleményem. .....Azert tart itt az orszag ,mert ilyen ember,mint te,tanithat.

1349973572759 2013.12.18. 08:19:45

@martineden: Egy királyra kellene bízni mindent, de ezt senki sem érti.Pedig akkor nem lenne rajtunk teher, meg nem lenne belepofázás a dolgokba.

1349973572759 2013.12.18. 08:21:18

Minden országnak megvan a maga király, nálunk a Semjén miniszterelnök úr jár hozzá közel.

Zedder 2013.12.18. 08:28:48

@Behajtó70: "Gyakorlatilag a teljes magyar diákságot és szüleiket hülyének nézték éveken át."

Ugyan én maximálisan elítélem ezt az újabb kommunista húzást a fidesz részéről, de a te indoklásod nagyon gyenge lábakon áll.

Jó régen jártam már gimibe, de a rendszerváltás után. Teljesen mindennapos volt az, hogy a tanárok-diákok által használt tankönyvek eltérőek voltak, konkrétan ha néhány kép hiányzott, azt leszartuk, ha pedig az oldalszámozás más volt, hát, képzeld, még azt is meg tudtuk ugrani. Úgy, hogy néha 4-5 különféle évjáratú könyv forgott egy osztályban.

Magyarul nem csak, hogy hülyének nézik a diákokat és a szüleiket, hanem azok is, ha egy ilyen egyszerű problémán fennakadtok.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.12.18. 08:44:44

@Behajtó70:
Ismételten szeretném idézni ezt a mondatot a jelenlegi tankönyvpiaci helyzet leírásából:
"Ezért az állam erőteljes ellenőrző tevékenysége következtében a tankönyvkiadók által előállított köznevelési, szakképzési tankönyvek szigorú akkreditációs eljárást követően, majd a miniszter által meghatározott hatósági árkorlátok között kerülhetnek fel a hivatalos tankönyvjegyzékre, amelyről az iskolák rendelhetnek."

Vagyis az, hogy milyen tankönye jelenhettek meg, milyen tartalommal, milyen minőségben és milyen áron, az egyaránt "erőteljes" hatósági (azaz állami) jóváhagyáshoz volt kötve. Az összes probléma, amit itt leírtál, "erőteljes" állami felügyelettel történt. És most az az állam, amelyik a felügyeletet, a hatósági rendszert és annak jogi szabályozását sem volt képes ellátni anélkül, hogy ezen ne kapja fel pár szülő és tanár a vizet, most hirtelen az egész rendszert akarja működtetni. Biztos sikerrel fogja... És nem azért, mert a piac mindenható és tökéletes, hanem mert ha az állam azokat a feladatokat sem képes ellátni kellő színvonalon, amire egyébként az egészet kitalálták, akkor mennyiben tűnik jó ötletnek még újabb feladatokkal felruházni, amikben gyakorlata sincs? Szóval ennyit a lelkesedésről...

xvxvxv 2013.12.18. 08:59:59

@wmiki: te, tetves bolsevik! az undorító tolvaj fajtád épp most tőkésíti fel magát évtizedekre előre a bozgor magyar zsírján a Nagy Országrablás során. a sunyi, lopós, szemforgatós, cseléd fideszrészvényes fajtátok játsza a Történelmi Uralkodó Osztályt, ezerévezve, ősierkölcsözve, erdélyezve, csángózva,gondviselőzve, tizenötmilliómagyarozva, miközben két mise közt csak úgy dübörög az a svájci bankszámla - valamit a tetves tolvaj fajtád akkoi is ellop.

ja, hogy most a tetves tolvaj fajtád épp a tankönyvkiadót "államosítja"? faszt államosítás ez, majd szépen leadjátok pár hónap után valamelyik havernak. a magának évente 2 milliárdból magánhadsereget fenntartó, pápai mszmp-és família (kérdezz meg egy helyit: milyen volt a kövér-family '89 előtt pápán) ex-komcsi fattyújának a testvére, az ő nyomdája meg majd megkapja a kizárólagos nyomási jogot a tankönyvekre.

a bugris proli fajtád meg majd megy menetelni a tetves tolvajokért, könnyezve, imádkozva, élőistenezve.

micsoda egy okádék alja népség vagytok.

GonoszMostoha 2013.12.18. 09:19:14

Drága, a pályán még megmaradt és a gyerekeket szerető IGAZI PEDAGÓGUSOK!
Remélem, csak azért veszitek majd elő a központilag agymosott tankönyveket, hogyha jön egy ellenőrzés (mert lesz!), akkor fel tudjátok mutatni, hogy igen, mindenkinek megvan a NER-tankönyv.
Egyébként őszintén remélem, hogy a humanizmusotokat, a kíváncsiságot, a kísérletező kedvet, az őszinteséget és a valódi tudást fogjátok továbbra is közvetíteni gyermekeink felé!

Az új generációt megpróbálják minden eszközzel agymosottá tenni, mert a céljaiknak éppen ez felel meg = rabszolgák nevelése, akik gondolkodás nélkül teljesítik a felső kaszt parancsait.
- Anyagilag ellehetetlenítik az embereket, hogy ne tudjon külföldre menni (oda is kell némi tőke)
- A nyelvtanulás piacát már felosztották maguk között
- Körzetes iskolákba kényszerítik a gyerekeket
- Délután négyig kötelező a suliban lenni
- Elvették a lehetőséget, hogy délután is legyenek értelmes szabadfoglalkozások (kivéve a FOCI!, azt nálunk is nyomatják)
- Pedagógusok anyagilag lenullázva, szellemileg és fizikailag leterhelve. Továbbképzéseken majd a vezetők megmondják, ki a jó tanár =aki nem áll be a sorukba, nem követi a rendszerüket, az ellenük van!

GonoszMostoha 2013.12.18. 09:24:07

@wmiki:
@Behajtó70: Elmászott két oldallal a könyv, és már nem tudtátok használni? Hova jártok iskolába?

Hát, ez egy olyan iskola, ami a kormány mintasulija. Itt kezdik az agymosást, két oldallal több van a könyvben, és belezavarodott az egész suli az értelmezésébe! :)

GonoszMostoha 2013.12.18. 09:27:11

Mi lesz a jövendő koncepciós perekkel b (Tanú)?
Az előre megírt ítéletnél egy oldal nem stimmel, és kitör mindenkit a frász, hogy akkor most hogy is kell majd ezt értelmezni?! :)

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.12.18. 09:36:30

Húsz százalékkal olcsóbban szállítja a gázt a Gazprom Magyarországnak az idén! Itt a rezsicsökkentés elleni "harc" lényege!

Hány százalékkal is csökkent a fogyasztói ár? Pont ennyivel. Akkor miért kell emiatt rezsiharc, külön munkacsoport és kigyűjtést kifüggeszteni a lépcsőházakban arról, mennyivel kellett kevesebbet fizetni a rezsiharcnak köszönhetően?

A gáz ára hatással van az áram árára is.

A rezsiharcos kampány a választásokig ki fog tartani, és nem fognak beszélni arról, hogy pont ennyivel csökkent a beszerzési ár… Fogunk kapni ismét egy milliárdért miniszterelnöki körlevelet, amelyben kiemelt helyet kap abban is a rezsiharc és annak sikere. A szolgáltatók lehet, hogy maguktól nem csökkentették volna az olcsóbban beszerzett gáz fogyasztói árát, de erre a kormánynak kell, hogy legyen eszköze, harc nélkül is elérhető lett volna. De hát akkor mivel lehetne szédíteni az embereket?

Hogy évente ezermilliárd forint adóbevétel nem a költségvetésbe kerül be, hanem a maffiához, az nem zavarja a kormánypártot. Fülkeforradalom, rezsiharc, békeharc, békemenet, miniszterelnöki körlevelek, a kisemberektől elvont adóforintok haszontalan célokra történő elköltése, ez dübörög és sajnos nem a gazdaság. A gazdagok ajnározása és a kis jövedelműek sanyargatása zavartalanul folytatódik!

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.12.18. 09:51:44

@Behajtó70: A tankönyvkiadók szerint négy évig használható tartós tankönyveket készítettek. A világ sajnos (neked sajnos) halad, és ezért a tankönyv is változhat. A kettő összefüggését többen kifejtették, arra nem térnék ki, de szvsz információid forrása nem terjed túl a pártirodán.

xvxvxv 2013.12.18. 09:56:02

@Hű de bunkó, tetű, izomagyú ez a Berki Krisztián:

1, az önkormányzati tulajdonú közműcégek "jóvátételt" kapnak (kb. 1 hónapos mínuszos hír, ca. 500 milliárd ft. értékben) a kimaradt bevételek miatt, amit az ezereszű, a kerti pottyantós budija mellé, az ablaka alá magának stadiont építtető Kontár mi másból fizetne, mint a magas kamatozású államkötvényekbő. ebbel is látni, hogy van ingyen pénzl;

2, mind az önkormányzati, mind a külföldi tulajdonú cégeknél a fejlesztések gyakorlatilag leálltak. érdemes felütni az energetikai cégek szakszervezetének oldalát ezért és a pompás adatért: eddig mintegy 5 ezer ember szopta meg;

3, nyilván a távlati cél, háttéralkukkal, a teljes piac "államosítása", amit aztán, miután elcsendesedtek a hullámok, megvesz a nyerges, a simicska vagy valamelyik másik díszfasz haverja.

4 a proli fideszcselédek meg mennek könnyezve-imádkozva vonulni az Új Urakért.

Apeiron (törölt) 2013.12.18. 09:57:48

@dr. dodó: " Legyünk már őszinték, demokrácia nincs, ahogy kommunizmus sincs, és az agyunkat sem egyformán használjuk, anyagi hátterünk is különböző stb. stb."

Mintrha a pedagógusnak

1. védelmébe kellene vennie az első
2. lehetőséget kellene látnia a második
3. hatásaiban csillapítania kéne a harmadik

almondat tárgyát.

nu pagagyí 2013.12.18. 10:07:37

"A dohánypiac sajátossága, hogy a fogyasztó nem döntheti el szabadon, kíván-e vevő lenni, mert a dohány olyan áru, amely nélkül a dohányzó ember kielégítő életérzése nem valósulhat meg. Ezért az állam erőteljes ellenőrző tevékenysége következtében a dohánygyárak által előállított cigaretták, kapadohány és cigarettapapír szigorúan ellenőrzött koncessziós eljárást követően, majd a miniszter által meghatározott hatósági áron, extra árrés biztosításával kerülhet a kiválasztott, politikailag megbízható trafikosok boltjaiba."

Készítette: Sánta János
Látta: Lázár János

nu pagagyí 2013.12.18. 10:21:37

A BTK-t sürgősen bővíteni kell egy új ponttal, hogy szankcionálni tudják majd a kétségtelenül fenyegető tankönyvbűnözést. Felölelhetné az illegális tankönyvhasználatot és ellenkezőjét, a nemhasználatot, valamint a zugkiadás minősített eseteit.

ursus artos 2013.12.18. 10:32:00

@jóeznekem?: "Remélem, csak azért veszitek majd elő a központilag agymosott tankönyveket, "
vagy azért, mert most is sok silány könyv van a piacon.

redriot77 2013.12.18. 10:33:36

"A kormányzat - más területekhez hasonlóan - aktívabb, tevékenyebb szerepet kíván vállalni a fiatal nemzedékek nevelésében-oktatásában, ennek megfelelően a tankönyveket az eddigiektől eltérő módon indokolt biztosítani minden tanuló számára."

Vót má ilyen:
lemil.blog.hu/2013/12/15/naci_propaganda-_a_gyermekkor_vege

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.12.18. 10:37:07

@ursus artos:
A silány könyv is állami jóváhagyással van a piacon.

1349973572759 2013.12.18. 11:16:10

Nem értitek, hogy miről van szó libásbolsik.

Az állami könyvben nem lesznek hibák és mindenféle libahazugságok a miniszterelnök úrról, viszont remélem megírják ott is, hogy mit tett ezzel a szent országgal a gyurcsánylibás páros.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.18. 11:21:58

@lyken:
"Emlékszel még 2002-re? "Aki nem velünk van az hazaáruló" mentalitásra? Anno azzal nyerték meg a szociknak a választást, hogy az embereknek elegük lett abból, hogy ők vagy támogatók vagy árulók."

Én pont ellenkezőleg látom, 2002-ben ugyan a választás előtt már ment a nemzeti jelképeink politikai célú kisajátítása, de az igazán nagy arcátlanság a két forduló közt volt. Én akkor azt hittem, hogy van pár millió hazafi, aki akkor csak azért is ezek a szarháziak ellen fog szavazni, mert nekik a magyarság nem politikai ügy, és kikérik maguknak, hogy egy párt megpróbálja azt beállítani, hogy ők bizony a nemzeti oldal, és aki ellenük van, az hazaáruló. Ehhez képest a második fordulóban a maradék körzetek jelentős részében fordulat történt, és majdnem meg is fordította ezzel a Fidesz a választást. Akkor nagyon nagyot csalódtam az országban, hogy a populista-álnemzeti propagandát milyen könnyen bekajálják. Más kérdés, hogy utána a szocik kormányzása katasztrofális volt, mondjuk nem tudom mi lett volna, ha nem tartják be a szocik a populista ígéreteiket, csak sejtem miket lépett volna a hazaáruló Fideszes csürhe.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.18. 11:24:43

@Horizont:
Ezek az évek arra kellettek, hogy megtörténjen a generáció váltás a kommunistáknál. Direktben ezt nem lehetett volna megcsinálni, mert az MSZMP-nek már senki sem hitte volna el, hogy a szocializmus jó, a Fidesznek viszont elhiszik.

Narancskommunista (törölt) 2013.12.18. 11:26:52

@P.Freddy:
Én csak a szerencsejáték mutyit nem látom át teljesen. Értem én, hogy Andy Vajna biznisze, meg az új koncessziókkal másoké is, de Andy Vajna konkrétan mivel viszonozta ezt Orbánéknak?

Zedder 2013.12.18. 11:31:33

@wmiki: "Az állami könyvben nem lesznek hibák és mindenféle libahazugságok a miniszterelnök úrról, viszont remélem megírják ott is, hogy mit tett ezzel a szent országgal a gyurcsánylibás páros."

Forrás? Ugyan melyik tankönyvben vannak "libahazugságok"? Melyikben szeretnél szép képeket látni a "miniszterelnök úrról", hogy kiverhesd rá a farkad?

Fizika? Matek? Kémia?

Mesélj, milyen az a "libahazugság" matematika metszetből?

Torgyán Viktor 2013.12.18. 12:25:54

Tegyük fel, hogy wmiki az átlag fidesz szavazó. Ha ebben a kontextusban nézzük a viselkedését, akkor azt a következtetést vonhatjuk le belőle, hogy az átlag fidesz szavazó kezdi elveszteni a fonalat:

wmiki 2013.12.18. 08:11:43
Beszól egy elvtársának, mert nem értette meg, hogy az illető (Behajtó70) egy elvtárs, aki pont az aktuális fidesz baromság MELLETT tette le a voksát

Ezek után áttér arra, hogy Magyarországon be kell vezetni a királyságot, mert (ahogy írja) akkor "lenne rajtunk teher, meg nem lenne belepofázás a dolgokba". Ez kábé azt jelenti, hogy neki kellene gondolkodnia és felelősséget vállalnia semmiért, sőt a gondolkodás mint olyan ab ovo be lenne tiltva így nem zavarhatnák meg az idillt mások sem az ellenvéleményükkel.

Rögtönt javasol is egy királyt, a Semjén elvtárs személyében.

Végezetül megállapítja, hogy az aktuális tankönyvekben hazugságok vannak a "miniszterelnök" úrról, viszont nincsenek igazságok a arról, hogy mit tettek a szent országgal a gonosz libások, akik bolsevikek és liberálisok is...

Ebből az egészből tulajdonképpen már csak a kardozás, a baszás és az autós üldözés hiányzik. Az ugyanakkor nem világos, hogy ki legyen a király, mert Semjén elvtárs mellett azért ott van a miniszterelnök elvtárs is, és az eddigi vélekedéséből úgy tűnt, hogy wmiki inkább Orbán elvtársat szeretné királynak.

Szerintem wmiki egy ideális lakmuszpapír a politikusok számára. Én magas ugyanakkor nem tudom eldönteni, hogy ha minden fidesz szavazó ebben a szellemi állapotban van per pillanat - az most jó vagy rossz az ország jövője szempontjából?

(Abban az igen kis valószínűségű esetben, ha wmiki egy végtelenül intelligens bohóc, és az egész szereplése csak egy performansz, akkor az egészet visszavonom :)

Torgyán Viktor 2013.12.18. 12:28:52

Hibaigazítás:

a 3. bekezdés második mondata helyesen:

Ez kábé azt jelenti, hogy neki NEM kellene gondolkodnia és felelősséget vállalnia semmiért, sőt a gondolkodás mint olyan ab ovo be lenne tiltva így nem zavarhatnák meg az idillt mások sem az ellenvéleményükkel.

a 7. bekezdés első mondata helyesen:

Szerintem wmiki egy ideális lakmuszpapír a POLITOLÓGUSOK számára.

A többi stimmel...

Torgyán Viktor 2013.12.18. 12:35:10

@Torgyán Viktor: ... persze nem egészen. Vannak még elütési hibák, például felesleges a betű, vagy "én magam" helyett "én magas", stb.

Legközelebb kétszer elolvasom a saját szövegemet, mielőtt megnyomnám a "Komment küldése" gombot.

Lehetséges, hogy az országban elharapódzó hülyeség ragályos, és nem csak az általános intelligenciaszint csökken, de az enyém is????

Horizont 2013.12.18. 15:15:51

@Narancskommunista:
Generációváltáskor kiderült, hogy hülyébbek jöttek, jönnek!
Nincs szocializmus, ez nem az, csak a Fidesz látszatot kelt és sok hülye beveszi, hogy milyen jó lesz a kisembernek! Vagy már nem is tudom mit hisz, miben hisz a Fidesz hívő kisember? Elképzelni se tudom! A szart szagolja és rózsaillatot érez?

sas70 2013.12.18. 16:16:46

Egyenseggbe, egyenlófaszt!

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.12.19. 08:42:59

@Narancskommunista:

" Más kérdés, hogy utána a szocik kormányzása katasztrofális volt, mondjuk nem tudom mi lett volna, ha nem tartják be a szocik a populista ígéreteiket, csak sejtem miket lépett volna a hazaáruló Fideszes csürhe."

Ironikus módon az lett a veszte a Megyó vezette kormánynak, hogy be is tartották, amit ígértek...

Ez óriási hiba a magyar politikában, ugyanis a magyar választónak irracionális faszságokat kell ígérni, hogy rád szavazzon...

sdani 2014.01.01. 07:26:50

@wmiki: Szerintem 2013 trollkirályának simán megválaszthatnánk. :D Amikor egy olyan embert parodizálnak, aki már önnmaga is már-már paródiába hajlik, akkor néhány lapáttal rádobva a hülyeségre, teljesen hihhető, és egyszerrre kiborító. Gratula és abba ne hagyd! :D

süti beállítások módosítása