Skip to content


       Szűrés lista

A szocialista Jolly Joker

Idáig azt hittem, mindannyiunk Mónikájánál nincs nagyobb "szakértő" a baloldalon, hiszen neki teljesen mindegy volt, hogy pénteken még az önkormányzatok szekerét tolta, hétfőn pedig már a szociálisan rászorultakért szakadt meg a szíve. Mondjuk, én a vasárnapi húsleves elkészítésnél komolyabb feladatot nem mernék rábízni, ha azonban valaki a baranyai szocialista lobbi erős embere, a bársonyszék garantált.


De: Meghalt a király, éljen a király! Új ember jutott fel a csúcsra, Draskovics "Jolly Joker" Tibor.

Ő testesíti meg számunkra a modern, szociáldemokrata politikus prototípusát. Egyszerűen nem létezik olyan magán vagy állami pozíció, ahol ne állná meg a helyét, kimagasló szakértelmével, emberséges, melegszívű természetével, remek ötleteivel.

Szerintem megérdemel annyit ez a polihisztor, hogy vessünk egy pillantást a jogász végzettségével befutott fordulatos pályájára:




A rövid állampárti pénzügyminisztériumi karrier után a magánszektorban tolta a boldog 90-es éveket: Arthur Andersen amerikai könyvvizsgáló cég, Concordia Biztosítási Bróker Kft., ABN-AMRO Bank, K&H bank, mindenhol felelős, magas pozíció. Minden jogász erről álmodik, nem ?

2002-ben Medgyessy Péter miniszterelnök kabinetfőnöke, címzetes államtitkári rangban. 2004-ben pénzügyminiszterré nevezték ki. 2005. április 18-án Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felmentette (köznyelvben=kirúgták). Igen, nem kell megütközni. Az egyszer már Gyurcsány által kirúgott embert Gyurcsány újra miniszternek nevezi ki most. Felelős, européer káderpolitika. A mottó: "Mindenkinek jár még egy esély!" "Hozd ki magadból a maximumot, ha lehet máshol is!"

Természetes, egy ilyen kaliberű tehetség és tudás nem fog holmi önéletrajzokat írogatni és  izzasztó felvételi interjúkon résztvenni, így gyorsan a Magyar Villamos Művek elnökévé nevezték ki. A jogász-bankár-kabinetfőnök-pénzügyminiszert.

A második Gyurcsány-kormány sem nélkülözhette szakértelmét, de üres pozíció nem nagyon volt már a kormányban. Egy valódi szociáldemokrata azonban soha nem esik zavarba, ha a kisebb és olcsóbb államot kell a gyakorlatban is megvalósítani, hősünk az Államreform Bizottság alelnöke lett, miniszteri rangban. Tiborunk névjegykártyáján ekkor az szerepelt, hogy " kormányzati koordinációért felelős tárcanélküli miniszter".

2008 február 18.-án jön el ismét a nagy nap, végre elhagyhatja a szakértelmét megalázó "tárcanélküli" szót, és mint az igazságügy és a rendészet irányítója száll harcba az Új Magyarországért!



Címkék: politika

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr1337003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.02.13. 15:47:28

Micsoda friss hírek :
Keller László a Pénzügyminisztérium államtitkára lesz!

Keller, Draskovics .... jön a régi gárda vissza!
Megyó is készülődik már?

optimista 2008.02.13. 17:41:29

Hát a politika már csak ilyen kedves zero.Baloldalon, JOBBOLDALON egyaránt!!!
A Fidesz kérdése teljesen felzaklatott!Mit tudhat Draskovics Gyurcsányról??? Tényleg mit tudhat?Úgy szeretném én is tudni (és még miniszter se akarok lenni,csak úgy tudni szeretném)!!!!Na.....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.02.13. 17:56:52

optimista

nem kell mindg ezzel a szöveggel menteni a szocikat hogy mind két oldal ilyen. 6 éve ők vannak kormányon, majd ha a jobboldal kerül hatalomra, meglátjuk ők mit lépnek ....

Ja, amúgy tuti van valami súlyos anyaga Gy-ról ...
Nem hiszem el, hogy amúgy ne szabadulna meg egy Mónikától, egy Kellertől, egy Bajától, egy Draskovicstól ...

optimista 2008.02.13. 19:02:51

Oké nem a jobb oldal van hatalmon ez igaz.De akkor minősítsükaz ellenzéki szerepüket!Megmerem kockáztatni hogy normális ellenzék mellett normálisabb kormány lenne! Ja és nem mentem a szocikat csak tényként állapítottam meg,hogy nics különbség köztük. Különben meg az is tény kinek melyik oldal a szimpatikusabb azzal a párttal elfogult.A jobboldali szimpatizánsok sokkal elfogultabbak és gyűlölködőbbek. Ez is tény.Türelem, mindjárt itt lesz 2010 jön a kánaán és hajrá magyarok(.Bár már 2-szer ráfaragtak)

Apci 2008.02.13. 20:26:20

olajkeresztapa?? Arnold szerint Draskovics legtöbbször szóban adta az utasításokat, rendkívül agresszív vezető volt.


Figyelmeztették az olajügyben nyilatkozó volt vámparancsnokot
| 2007. 09. 28., 11:36 | Frissítve: 2007. szeptember 28., péntek 11:46

Több figyelmeztető telefonhívást is kapott az olajbűnözéssel foglalkozó cikkeink miatt Arnold Mihály, a Vám és Pénzügyőrség volt parancsnoka. Nógrádi Zsoltot kinyírással fenyegették meg.


Rá akartak ijeszteni a volt vámparancsnokra az olajügyekben [1]tett nyilatkozata miatt. Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) volt vezetője több telefonhívást is kapott, arra figyelmeztették, veszélyes dolog ilyen nyilatkozatokat tenni. A baráti megjegyzésekbe burkolt fenyegetés mellett azonban többen gratuláltak is neki.

Arnold Mihályt, a VPOP volt parancsnokát már az olajbűnözésel foglalkozó cikksorozatunk [2] megjelenése előtt telefonon figyelmeztették, nem lesz jó vége, ha szóba áll a témában az Indexszel. (Úgy tudjuk, szinte kivétel nélkül minden informátor kapott hasonló tanácsokat. Nógrádi Zsoltnak konkrétan azt mondták a videóanyagok [3]leforgatása után: "kinyírunk", de ő rutinos versenyzőként nyugtázta a dolgot.) Arnold sem lépett vissza, s mint mondja, örül neki, hogy ez az írás 17 évvel az olajbűnözés kezdete után végre megjelenhetett.

"Hivatalban lévő miniszter viselt dolgairól nem illik nyilatkozni. Aggódunk érted!"- mondta Arnold Mihálynak egy másik, ismeretlen telefonáló, majd megszakadt a vonal.

Arnold Mihály az Indexnek adott interjújában az olajbűnözésről beszélt, és Draskovics Tibor, akkori pénzügyminisztériumi közigazgatási államtitkárt dicsérte. "A legjobb közigazgatási államtitkár volt, tudta kezelni az apparátust, és a közigazgatási államtiktárnak az a dolga, hogy dolgoztassa az apparátust. - A kérdés, hogy milyen céllal" - mondta sokat sejtetően.

Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség volt parancsnoka (1992-2003)

Arnold szerint Draskovics legtöbbször szóban adta az utasításokat, rendkívül agresszív vezető volt.

A volt vámparancsnok felidézte, hogy annak idején a jövedéki tanács elnöke egy szocialista képviselő volt. A jövedéki tanács a Pénzügyminisztériumban olyan találkozók voltak, ahol azok az emberek is ott voltak, akiket be akartak csukatni. Ezen a találkozón állítólag a VPOP következő féléves ellenőrzési terveit kérték, de Arnold Mihály inkább távozott az ülésről.

A cikkben hivatkozott linkek:
[1] index.hu/politika/belfold/olajketto/
[2] index.hu/politika/belfold/olajugyek01/
[3] index.hu/video/2007/09/24/egesz_alaszkat_be_lehetett_volna_futeni/
Kapcsolódó anyagok
Kulcsfigurák, ma is kulcspozíciókban - Olajügyek II. - index.hu/politika/belfold/olajketto/
Egész Alaszkát be lehetett volna fűteni - Olajügyek I. - Mi is az az olajozás? - index.hu/politika/belfold/olajugyek01/
Nógrádi Zsolt, az olajügyek tanúja - index.hu/politika/belfold/olajnogradi/
Szilvásy kinyitja az olajaktákat - index.hu/politika/belfold/szilvasy0904/
Nem várnak sokat az olajakták feloldásától - Látható az, amit látni engednek - index.hu/politika/belfold/olajakta/
Magyar Köztársaság - olajköztársaság - index.hu/politika/belfold/olaj3579/
Kármán Irén nem kér a Fidesz és az MDF álszent szolidaritásából - index.hu/politika/belfold/ir6105/

forrás es video: index.hu/politika/belfold/arnold0927/

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.02.13. 21:02:59

Apci

Ez aljas rágalom!
Most majd rend lesz, Drazsé a törvény és igazság őre!

moRtiZ 2008.02.14. 09:12:19

Két variációra gondolok:

a, Draskovics tud valami terhelőt az MSZP pár vezető politikusáról

b, Egy egyszerű bábunak jó is lesz, így GYF gyakorlatilag abszolut becsicskíthatja a rendőrséget, és akkor jaj neked összes jobb oldali megmozdulás.

Én utobbira tippelek.

Apci 2008.02.14. 19:21:58

A furfangos rendőrség láthatatlan láthatósági mellénye
Draskovics-dokumentumok még mindig a neten
2008. február 14. 17:05HunHír.Hu

El is tűnt, meg nem is az ORFK honlapjáról az a dokumentum, amely Draskovics Tibornak az olajügyekkel összefüggésbe hozható korábbi lépéseit mutatta be. A furfangos rendőrség úgy tette láthatatlanná a dokumentumokat, hogy arra a Bombagyár azért sikeresen rátalált. Az azokra mutató, közvetlen linket a police.hu honlapjáról ugyan leszedték, azonban magát a dokumentumot egyelőre nem törölték.

66.102.9.104/search?q=cache:ECa_12erd8gJ:www.police.hu/kozadat/nyilv_dok/olajugyek01+olajugyek01&hl=en&ct=clnk&cd=10&gl=hu

A tavaly november 12-én bemutatott, addig titkos dokumentumokból kiolvasható, hogy a Hézag fedőnevű nyomozás során kiderítették: Draskovics Tibor, a pénzügyi tárca akkori közigazgatási államtitkára szívügyének tekintette, hogy az olajügyekben érintett egyik cégnek ne kelljen sokmilliós bírságot fizetnie.

Mint ismert, Draskovicsot hamarosan beiktatják a rendőrséget is felügyelő igazságügyi és rendészeti miniszteri tisztségbe.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.02.14. 19:45:12

Apci

Ha beiktatják, a police.hu szerverét is lekapcsolják.
ha nincs szerver = nincs hiányzó link xD

arvisura · turoczi.blog.hu 2008.02.15. 20:16:56

Az igazság: kicsi a Gyurcsány sakkkészlete és csupa fekete paraszttal rakta fel a táblát. Ezeket lépteti körbe-körbe. Az ellenzéknek tűnők ugyanazt az ukazt kapták: kábítani, kábítani (cserébe rakjátok meg zsebeiteket) a NATO, az unio az ország területét várja (ha majd a klíma elviselhetetlen lesz a nyugati kulturgödrökben, vagy a tenger felemelkedik néhánytíz métert.
Ezek szerintem sima ügynökök. Őket is mozgatják. Bázisuk a segélyből élő sdzapora szerencsétlenség.

Free Lance 2008.02.16. 10:26:47

Rövid életrajzából hiányzik, hogy Dr. Draskovics Tibor ügyvéd is, a Budapesti Ügyvédi Kamara -szünetelő- tagja.
Bár ügyvédi tevékenységet nem folytathat(na) amidőn közszolga, erre mégis sor került a múltban. Valóban vastagbőr a Drazsé, méltán erősíti a regnáló Kormányt.

gallicus 2008.02.28. 12:32:26

Drazsénak már volt valami balhéja a Pénzügyminisztériumban,akkor egy másik csinovnyikkal együtt rugták ki onnan,aztán jött Fletó aki afrikai szafarirról hivta vissza pénzügyminiszternek.Aztán utolérte a kirugás innen is.De Fletó szerint az ilyen embereket mint Drazsé néha büntetni kell hogy a fejükhöz kapjanak,aztán a bünti letelte után vissza kell őket venni /lásd TV2-ös Gyurcsány interju/Mindenesetre ő és Lumpen Mónika is sokat tudhat az öszödi böszme viselt dolgairól ezért nem mer hozzájuk nyulni.Ehhez a körhöz tartoznak a további vazallusok:Szekeres töbszörösen kipróbált régi elvtárs,Veres ,szabolcs megyei fémkereskedő nagymester,Kiss P.Wartburg motor szerelő,kabinet főnök.Ha az ember szarban van,még a szalmaszálban is kapaszkodik!Ezt tartja valószionüleg az öszödi böszme is!

Pistike · http://www.pistike.hu 2008.03.05. 10:34:11

Drazsé szigorúan szakmai alapokon mozog. Nem hiszem, hogy valami pártbeli tisztséget vállal. Szerintem Gazdasági miniszterség ki néz még neki, az még nem volt...

Pistike
www.pistike.hu/

süti beállítások módosítása