Skip to content


       Szűrés lista

Peronkapu és jegyvisszaváltás - saját élmény a Mávnál

Pénteken úgy gondoltam, ha már elaludtam, akkor megéri a 400Ft-os vonatjegy, hogy BKV helyett az elméletileg gyorsabb vonattal közelítsem meg hőn szeretett munkahelyemet Kőbánya-Alsón. A Nyugatiból indultam, megváltottam a jegyemet és vártam az indulást.
Áthaladtam az Index hétfői cikkében is emlegetett okos peronkapun. Megkaptam a jegyre a kis "peron" pecsétet. És vártam. Felhívtak, hogy aznap mégsem ezen a telephelyünkön kell lennem. Sebaj, elindultam szépen BKV-val. Vonatjegy elfelejt, mivel menettérti: még 3 napig érvényes.


Hétfőn eszembe jutott, ha már megvan a jegyem, akkor legalább visszafelé igénybe veszem. Igen ám, de a vonatok nem jártak a Nyugati felé. Erről Kőbánya-Alsón az állomáson semmilyen tájékoztatást nem adtak, fél órát vártam a vonatra. Mikor nem jött, megérett bennem a szilárd elhatározás: visszaváltom a jegyet. A nagyon kedves, viszont az emberi értelemnek a legkisebb jelét sem mutató pénztáros közölte velem, hogy a visszaváltás 50 Ft-ba kerül. Mármint nekem. Az hogy elvegye a jegyet. Ha a kukába dobom ingyen van.


Ezen elgondolkodtam. Lehet, hogy még a szám is tátva maradt.Kérdezem: miért?
Közölte velem, hogy a jegy odaútra már nem érvényes, mert áthaladtam a peronkapun, ezzel kifejeztem az utazási szándékomat. Az nem számít, hogy nem utaztam.
Mondom OK, akkor a visszaút árát fizesse vissza, ha már nem járnak a vonatok. Azt nem lehet, csak kezelési költség fejében, ami 250 Ft. Tehát visszakapom a 200 Ft-omat, ha fizetek 250-et.
   
Elhűltem. Látta. Megsajnálhatott vagy elege volt, és elirányított a Nyugatiba: ott adták ki a jegyemet; ott visszaváltják kezelési költség nélkül. Irány haza és mert kezdtem ideges lenni, gondoltam megpróbálkozom a Nyugatiban is.
Ismételt sorbanállás után ott is 50 Ft fejében akarták elvenni a jegyet. Viszont tájékoztattak, hogy visszaváltanák a jegyet, ha az indulásnál kértem volna igazolást az ügyeletes tiszttől, arról hogy átléptem a peronkaput, viszont nem utaztam. A visszaútnál pedig arról kellett volna igazolást kérnem, hogy a vonatok valóban nem járnak a szóban forgó szakaszon.
   
Kérdezem, hogy ezek a szofisztikált szabályok mégis hol szerepelnek a jegyemen?
A válasz: ne tartsam fel a sort, különben is lejár a munkaideje. Vagy írhatok az utaskönyvbe. Az ügyeletes tisztnél. :)
Itt volt az ideje megismerkedni vele. Viszonylag könnyen megközelítettem, a Nyugatiban még a peronkapu barikád előtt be lehet hozzá jutni. Utaskönyvet, szabályzatot már nem kértem, az egy-másfél órás akció alatt kissé megfáradtam. Viszont kaptam igazolást, amivel visszaadják a jegy felének az árát, mert TÉNYLEG nem járnak a vonatok. A peronkapus utat elbuktam. Húúú, mégiscsak nyertem, vissza a pénztárhoz. Sorbanállás. Megint. Az igazolásért megkaptam a jegy TELJES árát, a pénztáros csak dünnyögött és elnézett valamit. Nem szóltam. Jöhetnek a kövek. És egy jól megérdemelt fagyi a visszaszerzett 400 Ft-ból...

Címkék: máv abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr13514902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.12. 09:14:52

Milyen ügyfélkiszolgálas az, ha neked kell hajtani az ügyeletes tisztet IGAZOLÁSÉRT?

2008-ban, Európai Unióban ....

Bit Rot 2008.06.12. 09:21:24

"áthaladtam a peronkapun, ezzel kifejeztem az utazási szándékomat. Az nem számít, hogy nem utaztam."

Ez gáz.

Mi lenne, ha perre vinnéd? Mondjuk első körben fizetési felszólítás 200 Ft-ról + 2000 Forint ügyintézési költséged + 3000 Forint fizetési felszólítás illeték költsége?

Amúgy a legolcsóbb peronjegy 20 Forint (90%-os jegy RÁKOS-ig). Ezt kellene visszaváltani :-)

Bit Rot 2008.06.12. 09:41:55

*fizetési felszólítás helyett fizetési meghagyás.

De első körben mehet a felszólítás, utána bíróság.

Madou · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.12. 10:45:03

John42, ez is elég fárasztó volt, nemhogy pereskedni! Viszont minél többen lépik meg, hogy kiállnak magukért, annál valószínűbb, hogy lesz valami pozitív változás. Nem a 400Ft számít, hanem az, hogy ez az én pénzem, ne szórakozzon vele egy agyonszabályozott, bürokrata gigaszervezet az alulfizetett, agymosott alkalmazottakon keresztül!

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2008.06.12. 10:58:24

Madou

Valamint nem kevés péztet öntenek bele a máv nevű feneketlen zsákba minden évben. Mondhatni adóforintokat.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.12. 11:18:13

Vagy jöjjön be egy konkurens vasúttársaság, hogy valódi verseny legyen az utasokért, vagy sűrgősen rendet kell rakni a MÁV-nál ....2008-ban egy Állami Vasúttársaágtól teljes mértékben elfogadhatatlan (máshol is), hogy az utas rohangáljon igazolásért .

Ez olyan mintha visszaviszel egy terméket a Media Marktba de csak akkor veszik vissza, ha a Media Markt nagyfőnök a központi irodában kiad egy igazolást,amiért neked kell elmenned ....

REPARATUR 2008.06.12. 11:29:56

ez egyre jobban elkeserít. Ezért is inkább megyünk 5-en 1 kocsival. a máv meg dugja fel magának a peronkapuit.

Fedup Sári 2008.06.12. 11:34:57

zero,

szerintem még nem vittél vissza semmit a mediamarktba, ezért írod ezt.

Pár éve összecserélték a garanciapapírokat, és a cédéírómhoz egy másik gyári számú jótállási jegyét adták oda. Ez természetesen csak a szervizben derült ki, mikor elromlott, és elvittem. Vissza kellett mennem a mediamarktba, ahol -- nem akarom hosszan ecsetelni, de -- egyrészt kb. 20 percig kellett vitázni velük, hogy ha nem tudnak jó sorszámmal jótállási jegyet adni, se újra cserélni, akkor vissza kell, hogy adják a vételárat, majd ezután vagy háromszor küldtek oda-vissza a számítógéposztály és a vevőszolgálat, majd a pénztár között.

Elnézést nem kértek -- természetesen.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.12. 11:40:34

Fedup Sári

Ja, akkor rossz volt a példa ... nem értem amúgy.
MI vagyunk a vásárlók, nem ? Abból élnek meg ŐK? hogy utazunk, vásárolunk.... Ha otthagyok náluk egy csomó pénzt, nem lehet elvárnai hogy kinyalják az ember seggét?

A Medi Markt-nál megteheted hogy máshol vásárolsz legközelebb, de a MÁV-ot hogy kerülöd ki ha nincs autód, Debrecenbe meg nem megy Volánbusz ???

Manyizga (törölt) 2008.06.12. 11:50:20

Fedup Sári, a garanciális hibák javítását a vásárlás helyén intézheted. Nem kell neked a szervizbe rohangálnod. Egyből a MédiaMarktba kell menni, és ott leadni javításra. Ez a törvény.

dupi 2008.06.12. 12:01:57

á, miért csináljátok ezt velem, hogy egy jó poszt, egy nem? ennyi erővel veszel bkv jegyet, leszállsz 3 (metró) megállón belül, és visszakéred a különbözetet? vagy kikéred a kaját a (gyors)étteremben, nem eszed meg, vissza? van még pár példám :)

(a visszaút az más, bár azt nem értem - odafele jár, vissza nem? he?)

a mávtól meg ne várjatok semmit, amíg fent van tartva a menhely státusza, semmi nem fog változni.

jatekblog · http://jatekletoltes.blog.hu/ 2008.06.12. 12:22:20

Már nem kell sokáig szenvedni, pár és se olaj se villany, se munkahely.

avogadro00 2008.06.12. 12:26:35

ez a máv, valaki rendetrakhatna már ott

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.12. 12:28:53

dupi

A BKV jegy nem visszaváltható és a Mekis kaja sem, de a MÁV jegy az igen ... nem mi találtuk ki, hogy ez így legyen, ez a "MÁV feature" ... viszont ha visszaváltható, váltsák is vissza, bonyodalom nélkül !

Pötyy 2008.06.12. 12:31:39

szerintem a MÁV-nak van alternatívája, úgy hívják, hogy GYSEV (igaz ha jól tudom, csak 1-2 vonalon jár), viszont ettől függetlenül nincs piaci verseny, mert valami főokos azt találta ki, hogy ugyanannyiba kerüljön a kettő. Vagy most hogy is van ez? Valaki segíthetne, aki jobban tudja.

Bit Rot 2008.06.12. 12:44:47

@dupi:
"á, miért csináljátok ezt velem, hogy egy jó poszt, egy nem? ennyi erővel veszel bkv jegyet, leszállsz 3 (metró) megállón belül, és visszakéred a különbözetet?"

Nem. Veszel BKV jegyet, nem utazol, visszaváltod.

A MÁV-on viszont, ha utazol, jön a kalauz és kezeli a jegyed (illetve néhány nap alatt lejár).

Kíváncsi lennék, hogy ha előre (2-3 nappal) váltasz egy MÁV jegyet, majd azzal mész át a peronkapun, akkor is azt mondják, hogy "utazási szándékod volt"?

Bit Rot 2008.06.12. 12:46:08

@Madou:
"John42, ez is elég fárasztó volt, nemhogy pereskedni!"

Ha igazad van, akkor nincs más megoldás, csak a per!
Szerintem túl nagy kockázat sincs benne, ilyen kis összegre csak nem ítélnek meg nagy perköltséget, ha vesztesz sem!

Madou · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.12. 13:00:39

dupi

A példádnál maradva a visszaút: kikéred a kaját, kapsz blokkot, vársz, vársz; hamburger, krumpli sehol, ma már nem is lesz, elfogyott. De elmehetsz a nagyfőnökhöz egy másik mekibe igazolásért, hogy nem jutott étel (vagyis a napi műanyag adagod), azzal visszajössz és visszakapod a kaja árát, amiből levonják a blokk (jegy)nyomtatás árát. Végül letelt az ebédidőd és többet fizetsz, mintha ettél volna. Jogos?

úrilány 2008.06.12. 13:04:53

nem, gyerekek, nagyon tévesen látjátok az életet itt Magyaroszágon...
nem a szolgáltatás nyújtója van a szolgáltatást igénybe vevőért, nem a szolgáltatás nyújtójának elemi érdeke a minél jobb szolgáltatás, hanem mi, fogyasztók legyünk hálásak, hogy voltak olyan kegyesek megengedni, hogy igénybe vehetjük az a bizonyos szolgáltatást....

Pötyy 2008.06.12. 13:09:00

úrilány:

A cinizmus bizonyos mennyiség fölött ártalmas az egészségre! :)
Ez nem Magyarország specifikus, máshol is pont ugyanannyira pofátlan minden nagyobb szolgáltató, amennyire vastag az arcán a bőr (hogy ideillőt mondjak). Bár vastagság terén tényleg nem állunk rosszul...

dupi 2008.06.12. 17:31:29

na jó, egy kis pontosítás tényleg ráfér a kommentemre :), de a bolhából elefántot láttam/látom a posztban - én leszarom az engem ért ilyen dolgokat, max tanulok belőle - változtatni úgy sem tudsz rajta akármennyit, akárhova írsz, a mávot így kell szeretnünk :)

ha jól értem, ha peronzáron át, az utazást megkezdted -> nem visszaváltható. ez tiszta. mint a metróban - ha a mozgólépcsőre lépsz, már utas vagy.

visszaút: valamelyikőtökben komolyan felmerült, hogy egy ilyen kérés nem okoz fennakadást a gépezetben? ez borítékolható, meg lehet írni sokféleképpen, csak pont ez nem jön be nekem - alap dolgokon ki vagy akadva kedves Madou, amin csak röhögni kellene egyet. türelmes voltál, elnyerted jutalmadat, hepiend :)

és a mai felhozatal alapján örülj neki, hogy nem vértes volánnal mentél :D (homár)

Porki 2008.11.02. 10:37:07

Helló! Bemutatnám nektek az esetet egy másik szemszögből!

Történetesen az említett agyonszabályzott bürokrata gigaszervezet alulfizetett alalmazottja vagyok. Mondhatni "KÖZELLENSÉG".
Sokan azt gondolhatják, hogy a jegyvizsgáló csak azért köt bele látszólag apró dolgokba, mert ezt élvezi, és az utasokon vezeti le a benne felgyülemlett feszültséget.
NEM! A munkáját végzi, és félti! Őt is ellenőrzik, azok a zord külsejű vörös karszalagot viselő Agymosott dolgozók. Szóval a mai világban nekünk is van mitől félnünk. Ha nem végzünk alapos munkát, akkor könnyen elveszíthetjük az állásunkat. És mint tudjuk, a mai helyzetben kincs lehet egy rosszul fizető állás is.
Tudom, hogy van emberség is, alkalmazni is szoktam, és biztos vagyok benne, hogy velem egyetemben nagyon sok kollégám is. Sajnos ezzel viszont kockáztatunk, és nem lehet mindig az utas oldalára billenteni. Amikor lehet megteszem.
Arra kérlek tehát benneteket, hogy ne ellenségnek tekintsetek bennünket, hanem partnernek, aki segít benneteket az utazás közben! Egyébként a Személyszállítási üzletszabályzat az interneten is elérhető, és vlamenyyi vasútállomáson is bele lehet tekinteni. Érdemes elolvasni. Egy példa: azzal, hogy az utas felszáll a vonatra elfogadja az üzletszabályzat feltételeit....
www.mav-start.hu

Üdv!

süti beállítások módosítása