Skip to content


       Szűrés lista

Félidőben a Fővám téri állomás építése - 9,2 milliárdért, áron alul

A Fővám téri metróállomást a Hídépítő Zrt. építi 2007 február óta, és 2009 októberében kell majd átadni. Vagyis már a félidőn túl vagyunk.

Az állomáson már 1998 óta vitáztak, hogy hogyan épüljön meg. Megmaradjon a kiskörúti villamos? Hol menjen a 2-es villamos, a föld alatt, vagy a felszínen, keresztezve a kiskörúti villamosokat? Elérjen-e a metrókijárat a Corvinus egyetem bejáratáig? Elbontsák-e a Vásárcsarnok szemétalagútját? Nos, ezen addig vitatkozott a IX. kerületi önkormányzat, a Főváros Közlekedési Ügyosztály és a BKV Zrt., míg 2 milliárddal megugrott az állomás építésének a számlája.

Aztán az év elején a Hídépítő Zrt. borította a bilit, hogy nem tudja határidőre befejezni az állomást, vagy az is lehet, hogy meg sem tudja építeni. Aztán egy kemény Városházi tárgyalássorozat meggyőzte őket ...
"Mivel az állomás egy része a Duna alatt lesz majd, a kockázat minimalizálása érdekében ezt bányászati módszerrel építik majd meg, csak még azt nem tudni, hogy pontosan mikor és pontosan hogyan. Jelenleg fúrásokat végeznek: azt elemzik, hogy mit bír el a talaj, ennek alapján döntenek majd a Fővám téri állomás építésének módszeréről. A döntés várhatóan a közeljövőben megszületik."

Szóval nem tudják hogy mikor és hogyan? Fúrunk, hogy vajon mit bír el a talaj? A betyárját, hát mit csináltak elmúlt 10 évben? Nem volt elég idő vizsgálni, elemezni, tervezni? Mégis, hogy mertek így pályázni? Egyáltalán MIVEL pályáztak? "Mikor és hogyan " ... az eszem megáll.

Hihetetlen ez az ország ... a löszös alagút beomlik az épülő M6-oson, mert az osztrák alagútfúró cégnek "furcsa és szokatlan" a lösz. A Hídépítőnek meg szemmel láthatóan fogalma sincs, hogy mit is kellene csinálni. Emberek! Egy sima családi ház felépítéshez is részletes tervrajzok kellenek, nem pedig csak úgy nekikezdünk, nagyjából ... "Józsikám, akkor elő a légkalapáccsal, oszt' kezd felverni a betont ..." Egy metróépítésnél lehet ilyet?

"Nem tudjuk, hogy építsük meg" - félidőben.

"Nem tudjuk lesz-e rá EU-s pénz" - félidőben.

Én már azt sem értettem, hogy mertek belevágni a 4-es metró építésébe, ha nincs meg rá a teljes összeg? Házat sem úgy építünk, hogy talán megadja a bank a hitelt. .. reméljük.  És lekopogjuk az asztalon. És ha nem ad az EU? Vagy nem annyit? A kormány kifizeti? Vagy a Főváros? Vagyis mi?  

Félidőben jelenleg így néz ki a Fővám tér a térről fotózva:





Egyenlőre fentről csak annyi látszik, hogy a  2-es villamos föld alatti megállóját és az aluljárót kikapták .... és felépítették újra. Maga az állomás is ott van ... valahol a mélyben. A DBR honlapján vannak júliusi képek az állomásról, készül az állomás. Olyan lesz, amilyennek megtervezték, a csúcsa felér a felszínre, mert "nagyon szép, ha besüt a nap". És persze jó drága is. Na mindegy. Hadd süssön be a nap ...

















Aki már átolvasta a Fővám térre vontakozó 128 oldalas szerződést -mondjuk lefekvés előtt, pihenésképpen-, azt a következő részek már nem nagyon fogják érdekelni. De bízom benne, nem mindenki olvasta. Pedig roppant érdekes....

2006-ban ezzel az összeggel nyerte a Hídépítő a Fővám téri állomás megépítését egy 3 fordulós pályázaton, ahol fokozatosan csökkentették az árat (nettó 44,5 millió euróról):

Ez nálam nettó 9,2 milliárd forint, 234 forintos euróval számolva ...

Részletesen, hogy ez miből tevődik össze:

Még részletesebben:
Ennek a résznek a kedvenc tétele: Havi és összefoglaló jelentések és videófelvételek, 15 millió forintért. Sok kicsi sokra megy, 750 millió összejött.

 

 

 

Következő tétel, az "Átalános". 26 millió. Aprópénz. Bár a "Projekt Megvalósítási Terv beadása a Mérnöknek" tétel gondolom nem annyit jelent, hogy beadjuk egy ablakon. A Mérnöknek. 5,5 millióért sokallanám. (A 2 középső oszlopban a számok azt jelölik hanyadik hónapra kell elkészülni a munkával.)



 

Főszerepben a Mérnök. Kíváncsi lennék, hogy milyen terveket adott be, ha azok most mentek a kukába. 234 millió forint elment itt is.


 

A kedvenc részem. Közműkiváltásokra 623 millió forint. Árulja már el nekem valaki, hogy a BKV felsővezeték bontáson mi került 400 millióba? Felmegy a faszi a póznára egy kurva nagy fogóval, és levágja a drótot ....

 

És akkor most jutottunk még el csak a valódi állomás építési költségéhez:

Nos, ennyiből tevődik össze a Fővám téri állomás 9,2 milliárdos költsége.  Demszky Gábor maga mondta tegnap a Fővárosi Közgyűllsében:"mára kiderült, hogy például az alagútfúrásnál, illetve a Gellért és a Fővám téri építkezésnél a kivitelezők kevesebb pénzért vállaltak munkákat, mint amennyiért azt el tudják végezni. Ezért állnak elő rendszeresen újabb igényekkel."
És ez 9 milliárd ugye csak egy csepp a tengerben, hol van ez az 520 milliárdos egész projektköltséghez képest ...

Nos, végiggondolva az egész metróépítkezéset, át vagyunk-e ismét verve?

Címkék: bkv metró abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr100632635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.29. 08:18:44

Erről az egész M4 című elfuserált projektről egyik kollégám dumája jut eszembe, ő ugyanis megfogadta, hogy végrendeletben meghagyja a gyerekének, hogy a kb 2060-ban átadásra kerülő 4-es metróra 1 évig nem ülhet fel. még próbaképpen sem. mert valami biztos történni fog :-))
tényleg igaz, hogy Sky gumicsontja lett ez a szar, és akkor is megépítteti, ha a főváros belegebed...
apropó: zero, bkvfigyelő babérjaira törsz? :-)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.29. 08:49:35

Seduxen
"zero, bkvfigyelő babérjaira törsz? :-))) "

nem, csak ez eléggé forró téma ... és a bkvfigyelő nem is nagyon foglalkozik ezzel :-))

Carnivora (törölt) 2008.08.29. 08:55:07

Csinálhatnák úgyis , mint az M6-os autópályánál fúrnak egy lyukat aztán vagy beomlik, vagy nem :D:D:D

Dj Tometkow · http://electro-art.gportal.hu/ 2008.08.29. 09:00:14

akkor miért vállalja el ha nem tudja ennyiért megcsinálni?
nem kéne minden kis szarságra elkölteni milliókat
pl:hogy a BKV felsővezeték bontáson mi került 400 millióba?

kérjene meg pár gazsit hogy vigyék a kábelt
(szerintem nem kéne kétszer mondani)

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.29. 09:04:42

zero: lassan minden nagyobb állami beruházás "forró" téma :-))

Kodomo 2008.08.29. 09:18:27

Miiiii?! A gaz Fidesz Orbán le akarja állítani az összes nagy állami beruházást!! Csak kekeckedni tudnak!

Carnivora (törölt) 2008.08.29. 09:30:01

Már júniusban tudták, omlani fog az alagút
Az épülő M6-oson a mérnökök előre szóltak, hogy baj lesz. A Strabag okozta omlást két volt Strabag-dolgozó vizsgálja ki.

index.hu/gazdasag/magyar/m6o080829/

aranyos?

öööö...izé 2008.08.29. 09:41:10

De szép ez a post ismét.....


engem az érdekelne az 1-es menüpontban (előzetes tételek. rezsiköltségek), hogy mi a f*szért vizetünk valakinek azért pénzt, hogy betartsa a szerződést, amit kötött?????? legszebb az 1.4 meg az 1.6

Remélem, az 1.6-ot nem fizették ki, mert csúsznak, mint a picsa....röhej....

Az 1.13 meg....vazze azért is fizetünk, hogy ne szegje meg a KRESZ-t (effektív ne szegjen meg jogszabályt) a vállalkozó????

zero....szépek az esti olvasmányaid...

Operettország...

Takika 2008.08.29. 09:49:07

Nem is tudtam, hogy a Kalvin teret atraktak a Fovam terre, vagy csak az elso mondat csuszott el picit...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.29. 09:58:13

Takika

Direkt csináltam hogy ki veszi észre!
Az nyereményt küldöm! :)))

/köszi, javítottam!/

krtek 2008.08.29. 10:37:57

Nem tudom minek szidjátok a sky féle férgeket. Érthető az ő álláspontjuk, hiszen nekik egy büdös fillérük sem bán semmilyen hibát, felelősségre soha nem lesznek vonva, mindig akad pár agyhalott stabilszavazó aki integetve megy rájuk szavazni (na nekik a k annyukat), és végül soha nem fog szánalmas politikai "karrierjük" kettétörni, életrajzukban sikerként lesz elkönyvelve (stigma v. priusz helyett) minden dolog, amiért mi most max köpködhetjük a szar törvények miatt őket (az önérzetről ne is beszéljünk mert az ennek az emberfajnak már nincs).

Szakmai hozzánemértés, hatalommal való, visszaélés, előre megfontolt, aljas szándékú hűtlen kezelés, sikkasztás, csalás, Ez van. Összefoglaló név: MUTYI
Ezek egy default mai magyar politikus lételeme. Át kellene a pojectet keresztelni M4-ről MUTYI4-re.

Mégegyszer: a k. annyát az agyhalott stabil szavazóbázisnak. Ők az igazi bűnösök.

öööö...izé 2008.08.29. 10:41:29

akinek nem kell más 18 éve, az megérdemli...jogos...az a baj csak hogy vannak még itt néhányan, akikkel szintén izombl kicsesznek így, de hát ez a magyar demokrácia...vagy mifene....ilyen fogalom nincs is...

xstranger 2008.08.29. 10:43:03

Megkerdezhetem hogy egy EU tagorszagban miert nem a helyi valutaban kotik a szerzodeseket?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.08.29. 10:45:44

Köszönöm. Remek post ismét! Tegnap azon röhögtünk a barátnőmmel a moziban, (Batmant néztük), hogy Joker robbantással fenyegette a város összes hídját és alagútját. Természetesen hatalmas dugó alakult ki Gotham Cityben. Na nekünk nem kell Joker, van hozzá D. Gáborunk. Még a szép felső inyes mosolya is megvan hozzá...

helikopter 2008.08.29. 10:56:18

az index cikkben van még egy kurva jó meglátása is a demszkynek:

"A pajzs leállításának költségeivel kapcsolatban úgy fogalmazott: kivitelező még nem jelezte, mennyi kötbérre tart igényt, külföldi metróépítések hasonló csúszásánál napi 20 ezer euró volt a kötbér."

ilyen komolyan létezik, hogy nem állapodnak meg a kötbérben, hanem menet közben, bemondásra megy? mi az, hogy még nem jelezte a kivitelező? ha én lennék az, akkor most azonnal benyögném, hogy 50 ezer euró/nap lesz, köszönömalássan, te meg szopjál lovat.

aztán ha azt mondja a városháza, hogy annyit nem adunk, akkor ők is mehetnek a picsába.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.29. 11:25:20

Idézet a DBR-főnök Klados Gyulával készített interjúból:

index.hu/politika/belfold/klad2311/

"Ilyenkor lehetne követelni a kötbért.

Nem olyan egyszerű ez a kötbér-kérdés. Az eredeti, szerződésbe foglalt ütemterv szerint már számos dolog késésben van. Vannak kötbérköveteléseink, de azokat jelenleg még egy független döntőbíróság tárgyalja, egyébként a vállalkozói követelésekkel együtt.

Hány vállalkozói követelést, azaz többletköltség-igényt jelentettek be eddig?

Csak a Bamco konzorcium 120-at. A külföldi kivitelező cégek nagyon profi társaságok, korábban dolgoztam velük, ismerem a gondolkodásmódjukat. Amire lehet, bejelentik az igényüket. Erős jogászcsapattal dolgoznak, nehéz felvenni velük a versenyt. Beléptünk a metróberuházással az első ligás futballba, azzal a háttérrel, amink van."


Az "erős jogáscsapat" szanaszét szopatta a BKV jogászait ... szerintem a BKV-nál azt sem tudják hogy mit írtak alá ...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.29. 11:25:56

helikopter: rosszul gondolod, gáborunk ezzel igyekezett "diszkréten" felhívni a kivitelező figyelmét, hogy ugyan el ne felejtsen kötbért kérni, és ennek összegét is meghatározta :-)))

more 2008.08.29. 11:39:17

remelem egyszer az eletben eljutunk odaig, h a hutlen kezelest, sikkasztast, valasztoi bizalommal valo visszaelest letoltendovel jutalmazzak, a teljes vagyonelkobzas mellett (at kell venni a stabil demokraciajarol ismert del-amerikai modellt: hazudsz a valasztasokon, bocsesz, itt a szamod, mehetsz husolni...ha mar a nyugat-eu modell nem megy, valamit ki kell talalni)

helikopter 2008.08.29. 11:50:30

seduxen: vagy előre le van zsírozva a 25000 euró, meg az is, hogy demszky elhinti a sajtóban a 20-ast, azt az 5-öt meg elteszi zsebre, az új horvát nyaralón ugyanis még nincs meg a tetőcserép.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.29. 12:01:08

helikopter: látom érted a csíziót, max annyiban javítanálak ki, hogy MILYEN 5000 ojró?? Ne legyél naív...
Inkább 40.000. Ebből 20.000 a cégé, a "maradék" 20.000-t meg fifti-fifti. Ugye mennyivel jobban hangzik!?
Esetleg egy sajtótájékoztatón fapofával bejelenti, hogy "Neki ez jár...". Mint anno a céges terepjáróval megyünk nyaralni az Adriára.
Bár irigy egy söpredék vagyunk: sajnáljuk tőle azt a max. 10. millió FORINTOS nyaralót, amit egy élet kemény munkájának gyümölcséből vett?

saku 2008.08.29. 12:19:23

namarmost! ha itten ezek a joemberek azzal nyertek meg a kozbesz. eljaras alapjan (vagy nem az alapjan) a tendert, hogy annyiert vallaltak amennyiert, akkor ne jojjunk mar ilyenn dolgokkal, hogy "mára kiderült, hogy például az alagútfúrásnál, illetve a Gellért és a Fővám téri építkezésnél a kivitelezők kevesebb pénzért vállaltak munkákat, mint amennyiért azt el tudják végezni. Ezért állnak elő rendszeresen újabb igényekkel."

mi meg bazmeg az allam vagyunk es annyiert megcsinalod, amennyiert vallaltad, vagy takarodhatsz a picsaba (es orulhetsz, hogyha a teljesitesed aranyaban atutaljuk a penzt es nem pedig kapsz mindenfele birsagot es vizsgalatot a nyakadba!)

málészájú tévésztár 2008.08.29. 12:23:25


Ahogy elolvastam a cikket, nekem rögtön az ugrott be, hogy a vidéki kiskirályok (polgármesterek) ugyanezeket játszák el kicsiben. Meghirdetnek valamilyen (akár kötelezően ellátandó) feladatot, aztán a haver megnyeri a kiírást olyan alacsony árajánlattal, hogy pofám leszakad. Természetesen alig két hónap múlva elindul a trükközés, hogy az eredeti összegből semmit nem lehet kihozni, a határidőre nem lehet elkészülni. Mer' most épp erős/gyenge a forint, elmosott mindent az eső, vajúdik az asszony, vagy épp baszakszik a kormány. Szóval kifogásokban nincs hiány. Ennek köszönhetően azonban meredeken nőnek a költségek, és tolódik ki a határidő. És hamarosan ott tartunk, hogy a többi pályázó (referenciákkal bizonyítottan) gyorsabban, olcsóbban, és jobban megcsinált volna mindent.

A magam részéről főként nem azt gyűlölöm ebben az országban, hogy a politikusok (de mondhatnám azt, hogy az országban mindenki, hiszen a politikusok csak a krém) lopnak, csalnak, megkerülnek mindent. Hanem azt, hogy ezt milyen pofátlanul teszik. Szomorú vagyok, hogy nekünk bűnözőkből is csak ilyen színvonaltalanokra futotta.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.29. 13:11:33

málészájú tévésztár 2008.08.29. 12:23:25

Remélem hamarosan lesz egy választás ahol legalább valami jelzésértékű dolgot cselekedhetünk ...
ha az agymosott nyugdíjas megy ingyenélő 4 millió szavazó nem tesz keresztbe :((

Horizont 2008.08.29. 13:43:25

Na de zero!!!!
"agymosott nyugdíjas megy ingyenélő 4 millió szavazó" ?????????

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.29. 13:45:05

zero: "Remélem hamarosan lesz egy választás ahol legalább valami jelzésértékű dolgot cselekedhetünk ..."
ugye ezt Te magad sem gondoltad komolyan?
ez kb a hét vicce :-))
BÁRKIT is választ meg a nép (az az Istenadta), MINDEGYIK a választók pofájába szarik, majd várja a köszönömöt... (örök hálám more-nak ezért a remek szösszenetért...)

Horizont 2008.08.29. 13:51:38

Ja zero még optimista azt hiszi ha győz a jobboldal minden megoldódik.A kis naív....

krtek 2008.08.29. 13:52:59

Csak legalább egy választást csináljunk meg úgy, hogy adófizetés nélkül nincs választójog. Csak egyet. Próbából. Se eltartott tanuló, se (adózók által eltartott-politikusok által hülyénre szopatott) nyugis, se kolbásszal megvett segélyes (aki kiröhögi a minimálbérért gürizőt), se közalkalmazott (látszat adófizető). Csak az pofázna bele aki be is dob valamit a közösbe. A többinek meg, természetesen joga van pofázni.

Lenne fosás nagyarcú politikusi körökben. Lenne rögtön ferenc-viktor összeborulás. Meg lenne nagy bukta.


Egyébként a szóban forgó nagyvállalatok ügyvédei, szerintem simán tudnák bizonyítani a szándékos rosszindulatot. A gond az, hogy jogilag ők az "állam"-mal szerződtek, a harácsolt pénzt meg a sky félék fyakorlatilag teszik zsebre.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.29. 13:53:06

Optimista: vagy ő már tud valamit, amit mi még nem...
na zero melyik az igaz? :-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.29. 14:28:21

Optimista 2008.08.29. 13:51:38

Ó, már nem a jobboldal ... a Fidesz-en már túlléptem ...:-))

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.29. 14:38:32

zero: akkor KI? vagy azt gondolod, hogy nem egész 2 év alatt hipp-hopp a semmiből alakul egy párt, aki hirtelen óriási szavazóbázisra tesz szert?
javasolnám a hidegvizes borogatást, az ilyenkor - állítólag - segít :-)))

more 2008.08.29. 14:38:54

a zero fog kormanyt alakitani a vastagbor torzsgardabol, de ezt mar multkor is elorejeleztem:)) lehet jelentkezni a posztokert:)

viccet felreteve, tul sok alternativa nincs, akkor viszont ki vagy mi lenne jo? es ehhez kepest mi lesz?

Horizont 2008.08.29. 14:54:26

zero annyira jobboldali hogyha a gyereke balkezes lesz kitagadja!

Kiváncsian várom hogy a Fideszen túllépve kire találhatott???

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.29. 14:57:38

more: jujj, tényleg, mea culpa. de a sportközvetítés-ügyi tárcát magamnak KÖVETELEM :-))))

more 2008.08.29. 15:03:25

na ugye ugye, van meg remeny:))) a jelenleginel tobb felesleges tarcat es posztot ugyse vagyunk kepesek osszehozni:)))

saku 2008.08.29. 15:19:05

Sedux

majd az a part segit, amelyiket mi alapitottunk a haverokkal a nyaralas kezdeten! en lettem az igugy miniszter, ugyhogy lesz itt nemulass visszafele-menoleg is!!!! :)

kar, hogy botranyba fulladt az alakulo ules, mert delben kezdtuk, de a fel kettokor lezajlott esemenyekre mar csak fenykeprol `emlekszem`... :))))

Horizont 2008.08.29. 15:27:56

saku
a politikusok is ugyanígy vannak ezzel...
(mármint a visszaemlékezéssel)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.29. 15:47:48

A "light" verzióm:

Ez az ország se nem érdemel, se semmi szüksége demokráciára. Féldiktatúra kell ide, mint Oroszországban.

Recsket meg újranyitni és a köztörvényes politikusokkal feltölteni.

more 2008.08.29. 15:56:05

all right, BUT: kik toltenek fel vele? azaz kik lennenek hatalmon? katonai diktatura? oszt kikbol? a regi munkasorokbol? vagy a magyargardabol? vagy a magyarok nyilaibol? akik az nbh? na szoval jobbnal jobb

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.29. 16:03:24

more 2008.08.29. 15:56:05

Ja, ilyen szerencsétlen egy országot, itt még egy light-diktatúrát sem lehet megcsinálni, mert nincs kiből.

Még egy ilyen dilettáns elitet ...

more 2008.08.29. 16:19:52

jah, meg egy kurva katonai diktaturara se fussa:)) marad a kovetkezmenyek nelkuli banankoztarsasag, az ugyis olyan sok mindenkinek jo...
nap is sut, cirkusz is van, meg balaton, meg sor-virsli majalis, suzukit is lehet venni, nem is kell ra varni 5 evet, szoval asszem jooooez

süti beállítások módosítása