Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Skip to content


       Szűrés lista

Itt az első biszex lánybanda

Úgy néz ki mégsem Csifó Dorina és lánybandája a magyar Tatu. Igaz, tökmindegy kire aggatják ezt a jelzőt, a lényeg, hogy beszéljünk az új zenekarról. És kimondhatjuk: óriási ötlet úgy berobbantani egy lányzenekart a köztudatba, hogy azok bizony biszexek és kinyalják egymást. „Régóta biszexuális vagyok, de az azért meglepett, hogy Budapesten egy hónap alatt sikerült összehozni egy olyan zenekart, amelyben mindenki biszex, illetve leszbi. Na jó, csak egyikünk ellenzi a pasikat, de még nem akarom elárulni, ki az” – mesélte Pinky, a "Baby dolls" nevű lánybanda frontembere a Blikknek. Amúgy ránézésre nem nehéz kitalálni, hogy a kép jobb oldalán feszítő Kama művésznéven futó, basszusgitáros lány az, aki kiköpi a faszt. „Az első lemezkiadó, amelyet felkerestem, ráharapott az ötletre, és segítettek a megfelelő lányok felkutatásában. Bogyóval és Dexyvel már meg is kóstoltuk egymást, de Kamát is csípem. Szerintem ő is engem.” Ezt tök jó tudni kedves Pinky, akkor ettől biztos jobban is tudtok majd együtt zenélni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bogyó (22) dobok, Pinky (23) ének, Dexy (25) gitár és Kama (22) basszusgitár

"Szókimondók lettek a szövegek. Ebből már volt és még lesz is gondunk, főleg a házasságról szóló dalunk miatt.” A Blikk szerint utóbbi számukból ez a sor nem tűr nyomdafestéket: „A szent kötelék nem papírból van, hát kitörlöm vele a seggem!” Jól hangzó sor az biztos, de mégis mit jelent? A bi lányok nem papírral törlik ki?

Pinky azt is elmondta, hogy miért választották ezt a nevet. „Régi vágyam, hogy babydollban lépjek színpadra, és ezt a többiek is izgatónak találták. Alig várjuk, hogy megmutathassuk magunkat… a pasiknak is.” Mi meg eldönthetjük, hogy mi érdekel jobban, a lányok első maxija vagy, hogy mikor állnak aktot a Playboynak? Személy szerint engem egyik sem!

forrás: Blikk

Címkék: zene bulvár szex

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr95710685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

herpesz 2008.10.13. 08:21:47

nővel mindent el lehet adni....
nekem is van egy dalszövegem erről: mert a nő egy baszógép / mert a nő egy jó mosógép / jobban veszik a rohadt konzerveid / ha rajta van egy mesztelen kép....

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.10.13. 08:35:53

Igazuk van. A műleszbi már olyan 1999, hogy ki kellett találni a műbiszexet. Amúgy ez jó trend, végre valaki, aki már egyértelműen a fellépésekből igyekszik majd megélni. talán kezdik felismerni a kaidók, hogy CD-ket már úgysem tudnak eladni senkinek. Kivéve a Matyi a Hegedűs közönségét.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.10.13. 08:36:48

kaidó természetesen kiadó akart lenni. Pfff. Kéne már az a kávé.

rolika 2008.10.13. 08:38:16

kívánok nekik egy jó kis tripla penetrációt, attól megjönne az eszük :-)))

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.10.13. 08:45:09

amikor a zinterneten ingyér van a pornó, akkor ez miért lehet hír?

ex-Zep 2008.10.13. 09:00:34

izgalmas várakozással tölt el a dolog

Szintia 2008.10.13. 09:05:38

nyilván a koncerten is lesz valami kis akció (?) azoknak, akiknek nem elég évente egyszer az erotika kiállítás. sörrel.

ckai/poke and destroy · http://www.nyariviola.blogspot.com 2008.10.13. 09:07:14

Szintia evente ketszer a sorossel egyutt... :D
Ezek hulyek banyeg! azt' jovan.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2008.10.13. 09:30:00

Én kétlem, hogy bármit is elérnek. Mármint nem akkora szám már ez a leszbi-biszex vonal. 10 éve a botrány miatt lettek volna esélyesek, 5 éve már csak azért mert a leszbi az szexi, de mostanra már annyira elcsépelt lett a dolog, hogy mindenki magas ívből szarik az egészre. Meglepődnék, ha akár egyetlen slágerük is lenne. Persze nyilván a koncertekből akarnak majd megélni, de mikor egy night clubba alig drágább a belépő, mint egy koncertre, nem hiszem, hogy nagy siker lesz. Pláne, hogy az ő koncertjeikre jó eséllyel igen kevés csaj megy majd el a pasijával... szóval halva született dolog az egész. Úgy látszik, hogy a popzene terén is van egy jó 10 éves lemaradása az országnak...

W Joe 2008.10.13. 09:30:13

"Már régóta biszexek és leszbikusosok vagyunk, csak nem tudtunk róla, amíg nem mondta a menedzserünk."

krtek 2008.10.13. 09:31:35

Jöhet az első impotens, frigid, nimfomán, kleptomán csapat, esetleg az előbbieket pl.cigányokkal keverve.

Itt a POORDAY (purdé) az első kleptomán-nimfomán nemzetiségi zenekar, akik néha buzulnak is.

Mind1 a zene, valamelyik köcsög majd ír valami lötyögőset, a lényeg bértahók a szimpadod. Ez kell a parasztnak!

Azt ismeritek hogy a zoofil, a pedofil, a szadista, a nekrofil és a mazochista beszélgetnek?

Edward Nygma 2008.10.13. 09:36:38

Megélhetési leszbikusok ezek.
Ja, és zenekarnévre is lenne jobb ötletem: BiMetál. A FÉG mindjárt szponzorálná is őket.

periplaneta plumbum · http://atomgomba.blog.hu 2008.10.13. 09:43:42

bs395 · killtheradical.blog.hu 2008.10.13. 08:45:09
"amikor a zinterneten ingyér van a pornó, akkor ez miért lehet hír?"

hát mert nincs mindenkinek inter nettye. gondolom blikket se vennének, ha tudnák, hogy van velvet.

amúgy remek ötlet, de én tudok jobbat. autista ötdimenziós űrlényekből kell zenekart csinálni.
azért jó, mert nem látszanak és mivel ők látják a hangokat, mi nem halljuk azokat, viszont űrlények.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.10.13. 09:44:04

"Megélhetési leszbikusok" xDD

Valahogy be kell törni .....remélem lesz nyali-fali is színpadon ... ha botrány, legyen kövér!

changebug (törölt) 2008.10.13. 09:44:23

Orál metál, anál metál...

Öreg vagyok én már ehhez a sok faszsághoz...
Nem lehet, hogy a Blikk következő számában, már fel is oszlanak? Még búcsúzóul elmesélik, hogy kinyalták egymást, majd összevesztek, mert valamelyikük pasira váltott, aztán most ismét pincérnőként dolgoznak.

GuMiSZu 2008.10.13. 09:46:17

ezekkel a sonkákkal valmelyik malacipari cég is szponzor lehet...

Lithium78 2008.10.13. 09:49:53

Kényszermunkára őket, majd megtudják...

Dallas 2008.10.13. 09:56:30

"Amúgy ránézésre nem nehéz kitalálni, hogy a kép jobb oldalán feszítő Kama művésznéven futó, basszusgitáros lány az, aki kiköpi a faszt."

Óriás szöveg, gratula! Szétröhögtem magam. Amúgy az ilyen igénytelen férfinőknél gusztustalanabb élőlényeket nem nagyon tudok mondani.

snorbi 2008.10.13. 10:01:09

A két szélsőt mintha odaszarták volna...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.10.13. 10:01:58

"Na jó, csak egyikünk ellenzi a pasikat, de még nem akarom elárulni, ki az.."

Muhaha

"Amúgy ránézésre nem nehéz kitalálni, hogy a kép jobb oldalán feszítő Kama művésznéven futó, basszusgitáros lány az, aki kiköpi a faszt."

Eddig ez a legjobb WÁHÁHÁHÁ

Csak hogy innentől kezdve ellentmondásos a cikk, mert a görcspina nem biszexuális, hanem leszbikus. Vagy nem?
Amúgy szerintem a Tatu-nál már el lett durrantva ez a "szeretem a puncit" irányvonal, egy idő után ott sem jött be. Nem adok ezeknek egy hónapot sem.

snorbi 2008.10.13. 10:02:25

Dallas 2008.10.13. 09:56:30

"Amúgy az ilyen igénytelen férfinőknél gusztustalanabb élőlényeket nem nagyon tudok mondani."

Szerintem a nőférfi sokkal gusztustalanabb :)

abdul 2008.10.13. 10:10:31

Be kéne zárni őket egy pár benarkózott életfogytoshoz egy éjszakára őket, úgy, hogy csak reggel nézzük meg, mi maradt belőlük.

Hypofx 2008.10.13. 10:11:34

muleszbi, muratyi, muzene. MIERT KELL EZEN CSODALKOZNI????

Eleg ha a media felkarol es kesz, nem veletlenul nalunk a tehetseg a legutolso dolog, meg is latszik az orszagon.

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2008.10.13. 10:13:01

Érdekes, hogy az igazi leszbikus énekesnők meg félnek bevallani, és ál-kapcsolatokat találnak ki a média számára hímnemű celebekkel, akik szintén a másik térfélen játszanak. Hadd ne mondjak neveket.

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2008.10.13. 10:15:31

"Amúgy ránézésre nem nehéz kitalálni, hogy a kép jobb oldalán feszítő Kama művésznéven futó, basszusgitáros lány az, aki kiköpi a faszt."

Aha, ezt - gondolom - onnan lehet tudni, hogy a fotózáskor rá kalapot adtak, és kevésbé sminkelték ki, mint a többit.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.10.13. 10:15:59

Kéknyuszi, szerintem mondj neveket, hátha olvassa 1-2 tehetséges mánáger úr is, és legközelebb alzheimer-es gyerekekből csinál világsztárokat.

gargoyle 2008.10.13. 10:22:37

ize es szamuk is van vagy az meg csak keszul mint lenyegtelen mellektermek? ha akad dobjal mar egy linket, biztos fektelen zenei tehetseguk azonnal kivilagit beloluk :D

mind2 (törölt) 2008.10.13. 10:23:59

Háááát a jobbszélen ülő kalapostól megijedtem XD Azt a pillantást a karima alól. Örül az anyjuk ha látja őket :::)))) Egyébként milyen zenei műfajt művelnek ? Bébidoll, bakancs , aranycipő, szegénykéim :)

proton1701 2008.10.13. 10:25:55

Agyatlan hülye kurvák.Semmi mással nem tudnak teret hódítani mint , hogy buzik.Bravo!!!
Éljen a jövő zeneipara.Ha ilyeneket fogunk kitermelni + Megasztár akkor nagyon mélyre zuhan a nívó

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.10.13. 10:27:09

Miért mindig olyanok akarják a leszbi vonalat erőltetni, akik csak Kovi filmjeiben láttak olyat?

Ezek a csajok ezen a képen a férfiaknak akarnak tetszeni, legalábbis ez az az estétikai kulissza. Nem hallottam őket, de innentől kezdve ez az egész hiteltelen.

Vagyis pontosabban onnantól kezdve, hogy valaki még egy hangot sem énekelt, de már a szexualitását erőlteti rá a többi emberre. Jellemző, hogy a tényleg nagy énekeseknél ez pont fordítva történik.

GONOSZ 2008.10.13. 10:27:34

Háj!

látom itt lehet cikizni, ezeket az agyament mánágerrel bíró, önmagukat (talán) meghatározni sem képes picsákat? (a picsa nem túl erős?)
Szerintem, egy éjszakára a Kozma utcai Büntetésvégrehajtási intézményben kellene bedobni őket. Had bulizzanak a srácokkal. A következő este pedig javasolnám, a női szakaszt.
Ha má BI-sex! Aztán jöhet a blikk és megszülethetne az évszázad cím lapja!!! ezt nevezhetnénk, gecímlapnak, pl.
a lányok, pedig végre eldönthetnék, hogy mik is valójában, Bík, leszbik, (heterók?)
gonosz

proton1701 2008.10.13. 10:32:11

Gecímlap ---- Ez királyság

Dr Kangörény 2008.10.13. 10:38:33

Ajjaj, attól tartok nemsokára jön a csupa férfiakból álló buzibanda.

gargoyle 2008.10.13. 10:38:46

proton1701: igy van. bezzeg az edda mennyivel zsenialisabb volt .)

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2008.10.13. 10:44:46

leszbikus lett a csaj mer nem volt olyan elvetemül aki meghágja ettől még nem biztos hogy kinyalják :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.10.13. 10:47:02

Nem biszexek, csak pénzéhesek. :)

mind2 (törölt) 2008.10.13. 10:55:09

Miért nem indultak a megasztáron ? A sanyikának biztosan tetszenének:) Tényleg a fridinek mióta van hallása ? Eszem megáll, hogy mindenhez ért. Mindennel megbukott, de mindenhez ért :(

rendezvényszervező · http://rendezvenyszervezo.blog.hu/ 2008.10.13. 10:55:49

Na, még nekem is tudnak újat mondani...erre Én leszek a legkíváncsibb! :) Még nem jutott el hozzánk a hír...

Lithium78 2008.10.13. 10:57:00

BlueBunny: "Érdekes, hogy az igazi leszbikus énekesnők meg félnek bevallani"
Szerény véleményem szerint senkinek nem kellene semmit bevallani. A szexuális hovatartozás mindenkinek a magánügye, amihez kívülállónak nincs sok köze. Aki viszont ezzel reklámozza és adja el a termékeit - mindegy, h a zenéjét, vagy a könyveit - no, azok kb kurválkodnak.

xstranger 2008.10.13. 10:57:40

"Megmarad az MDF-frakció, beszáll Lengyel"

Vastagbor-postot, MOST.

gabcigirl 2008.10.13. 11:00:04


Jó ég...Rosszabb, mint a megboldogult svéd Army of Lovers a kilencvenes évekből. :(((((((((((((

moRtiZ 2008.10.13. 11:06:51

mennymá ez milyen legalja :S. Amúgy kb. rá kell nézni a képre, és rájön az ember hogy a basszer csaj lesz a lezbikus. Majdmeglássátokhamondom. :P

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.10.13. 11:13:57

Naa! babcigirl!
Az Army of Lovers komoly filozófiai kisérlet volt:

index.hu/tech/net/netocracy200/

:)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.10.13. 11:27:33

Kangörény: ezt már elsütötték a hetvenes években, lsd. Village People.

Geza 2008.10.13. 11:31:07

Reggel óta töröm a fejem, hogy mi kéne ezeknek. Most rájöttem: Ford Fairlane :) !
("- Mi csak egy kis gyengédségre vágytunk, Ford! - Igen? Akkor örüljetek a ráadásnak! Eszem-f.szom megáll, haúúú!")

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.10.13. 11:33:11

Na most kéne vezérkan, hogy elemezze őket a dugnam.blog-on!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.10.13. 11:34:44

Úgy látom a 2 szélső a fiú, a 2 középső meg travi.

Egy travi zenekar piaci értéken azért ütősebb lenne, mint ilyen himi-humi biszex.

füligjimmy77 2008.10.13. 11:37:29

Gondoljatok bele: ott áll a magányos biszex lány a Hősök Terén a hóviharban, elhagyatva, a társadalomból kivetve. Arra jár egy kósza producernek nevezett lény, aki zenekart akar alapítani. A kis gyufaárus, akarom mondani biszex lány elgondolkodik: bazsevál egy cseppet, meló nincs, ingyen fehérnemű, amúgy is szeret csöcsöt villantani, miért ne? És tényleg, miért ne? Mert nekem nem tetszik? Valamiből nekik is élni kellés a saubizsnisz biztos jobb, mint a szalag mellett robotolni.

mind2 (törölt) 2008.10.13. 11:38:33

" A dulakodó fideszes meztelenül pózolt a feszület előtt " Index hír.
Ő lett az új MDF - es fark - ciótag. Jajjj, postot róla, lécci :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.10.13. 11:40:31

xstranger 2008.10.13. 10:57:40
"Megmarad az MDF-frakció, beszáll Lengyel"

Vastagbor-postot, MOST.

12:01, kész lett! :)

Geza 2008.10.13. 11:46:30

füligjimmy77 2008.10.13. 11:37:29:
Ezt a "Saubisnis"-t elsőre németesen olvastam, és nem egészen értettem. Úgy kell nekem :)...

ambbay 2008.10.13. 11:52:32

"Blikk szerint utóbbi számukból ez a sor nem tűr nyomdafestéket:"

LOL, azt a bizonyos sort is csak nyomdafestéket nem tűrô szöveget is kiválóan tűrô különleges nyomdafestékkel merték leírni :)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.10.13. 12:00:50

recklamal.blog.hu/2008/10/13/mibe_fog_ez_kerulni_david_ibolyanak

Én is írtam. Elnézést az offért.

Az Army of Lovers nagyon vicces volt. És a korszak zenéjét jól elkapták.

A Village People pedig ma is koncertezik. Szintén vicces, és pár számuk kimondottan jó. (Go West például eredetileg az ő daluk.)

Marcellusca 2008.10.13. 12:03:16

Kangörény_ 2008.10.13. 10:38:33
Ajjaj, attól tartok nemsokára jön a csupa férfiakból álló buzibanda.
Olyan már volt: Backstreat Boys, Manhattan, stb..

gabcigirl 2008.10.13. 11:00:04
Az Army of Lovers legalább jó zenét csinált, szerintem.

Ha, már így összejöttünk és "eltűntek" a pasik:
Beszéljünk a hüvelygombáról ...

nate (törölt) 2008.10.13. 12:13:05

Hát elég nehéz lehet nekik a próbatermi gyakorlás.
Ha így bejönnek egymásnak, vajon mennyire tudnak
a produktumra konctrálni számírás/zenéles közben?
Vagy ikább egymással "jammelnek"? A mikrofonok és
a hangfalak biztos fogyóeszközök náluk: az egyik
folyton rövidzárlatos lesz, a másik meg állandóan begerjed és felrobban.

GatyaPityu 2008.10.13. 12:55:27

Szánalmasok.
Így ránézésre erre a kb. 400*300 px-es képre nem is néznek ki rosszul, de akkor is szánalmasak.

SoulReaver 2008.10.13. 12:55:43

Geza: az "Elmosogatni!" kimaradt! Azért ott a pont! :)

Haloperidol 2008.10.13. 13:17:16

Hát most ez a lánybanda mindenképpen példaképe lehet a középiskolás leányzóknak (esetleg fiúk a célcsoport? Bár ők valószínű nem példaképként néznek fel rájuk...)

Bazz, igazából K***ára nem értem, hogy ezzel mia cél... Tényleg, aki cicire-puncira vágyik a médiából az már este 19:00 körüli műsörsávban megkapja a Fókuszból és az Aktívból. Mi ebben a pláne? Koncerteznek és a közönség meg arról fantáziál, hogy hogyan is zajlanak a próbák? Sok kib***tt k***a...

báró Leopold 2008.10.13. 14:20:40

Én meg szeretném alapítani MO első nekrofil-zenekarát. Vendégzenészként szerepelnének: Elvis, Jimmy és Curt Cobain.

SoulReaver 2008.10.13. 15:06:10

Elvis nem halt meg, csak hazament!

kacsa! 2008.10.13. 15:09:58

A blikk szerkesztőségébe össze kellene gyűjteni a sok ostoba celebet, és rájukgyújtani az egészet a leszbi muzsikusokkal együtt!

Aaronka 2008.10.13. 15:11:26

A Tabu (vagy valami ilyesmi) után azt hittem nincs lejjebb a magyar pop életben. De mégis van remény...

Geza 2008.10.13. 15:26:43

Aaronka 2008.10.13. 15:11:26:
"azt hittem nincs lejjebb a magyar pop életben"
Ettől ne tarts, legfeljebb beszáll valami toepler-féle aljadék, aztán csinálnak tuc-tuc háttéren nazális menyétpornót popzene címszóval.

krtek 2008.10.13. 16:12:26

Szóval, a zoofil, a pedofil, a szadista, a nekrofil és a mazochista beszélgetnek:

Zoofil: fogjunk egy macskát és dugjuk meg!
Pedofil: fogjunk egy kismacskát és dugjuk meg!
Szadista: fogjunk egy kismacskát dugjuk meg és nyírjuk ki!
Nekrofil: fogjunk egy kismacskát, nyírjuk ki és dugjuk meg!

Mazochista: MIJAÚ, MIJAÚ...

Spielberg 2008.10.13. 17:41:00

itt a válság...
mán a popban is érezteti a hatását...
béna miszpicsák
ki csinálta? Kocsor Zsolti???

Tittyman 2008.10.13. 19:12:41

Nem ,a Pinky a Kerozinos Axel nője.

Morike 2008.10.13. 19:22:34

"Pedig maga igazán tudhatná, hogy a popszakmában sokminden fontosabb, mint maga a zene. Azt a legjobb kikapcsolni."

Spiritmonger 2008.10.14. 14:59:03

azért ebből a bandából a középső kettőt bevállalnám, akár együtt is

a képen bitang jól néznek ki, szexik, van mit fogni rajtuk, és a mosolyuk is perverz

a bal szélső is bejöhet, de a jobb szélen lévő csajtól még a leszbik is menekülnek, konzervgyárba kellene küldeni, mert pusztán a pillantásával megsavanyít bármilyen zöldséget

Spiritmonger 2008.10.14. 15:07:15

azért a balo oldalinak is ezen a képen elég érdekes feje van, úgy a szigeten látott, a koncert után teljesen szétesett Csepregi Éva ugrik be róla először, igaz, ő 25 éve nekem az egyik álomnőm volt, CC Catch-csel és Sandraval együtt...

Iszom Tibor 2008.10.17. 10:59:30

Ezek most Homokozsó legújabb „felfedezettjei”? Azt mondom: TARKÓLÖVÉS!

Sloane (törölt) 2008.10.17. 19:46:42

Hiánypótló kezdeményezés, mit ne mondjak.
Remélem levetkőznek valamelyik pinamagazinban, legalább annyi örömünk lesz bennük, ha már a zenéjükben biztos nem.

leibolmaj 2009.01.03. 18:50:17

de hát olyan nincs is, hogy leszbikus, csak olyan van, hogy nőbuzi vagy buzi nő!!!

süti beállítások módosítása