Skip to content


       Szűrés lista

Kávé helyett I.

Törődve az egészségetekkel új sorozatot indítunk, melynek címe "kv helyett" lesz. Célja pedig, hogy olyan cikkeket, aranyköpéseket idézzünk, melyek elősegítik, hogy a reggeli, délutáni kómából az oly káros kávé nélkül is könyedén kimásszon a Kedves Olvasó!

"Viperák

Az erőszak ellen tüntettek egy 14 éves kislány bestiális meggyilkolása ürügyén péntek este Kiskunlacházán helyiek, Gój Motorosok, magyar gárdisták. Az erőszak ellen demonstrálók egynémelyikénél a rendőrök gázsprayt, szúró-vágó eszközöket, viperát találtak, őket közveszély okozásának gyanúja miatt előállították. Ha már egyszer az erőszak ellen jöttek.

Ilyen is lehet egy békés demonstráció ma, Magyarországon, viperás, gázsprayes. Kiskunlacháza független polgármestere, Répás József meg - nyilván az esemény erőszakmentességének jegyében - azt mondta, hogy Kiskunlacházán elég volt a roma erőszakból. Sokat gondolkodhatott a megfogalmazáson, nehogy már jogvédők vagy egyszerűen csak jó ízlésű emberek egykönnyen lerasszistázhassák azt, ami rasszizmus, és a cigánybűnözés már megszokott kategóriáját ezért roma erőszakra píszízte át, csak hogy azért mégiscsak nevezzük néven a dolgokat, persze. A tettes ismeretlen. A rendőrség nyomoz. Nincs sok lehetőség.

1.: A tettes cigány és 1/a) a polgármester tudja, hogy cigány a tettes, ergo: ismeri. 2. A tettes nem cigány, de 2/a), a polgármester annak tartja, vagyis ismeri, de talán nem egészen jól. 3. Kiskunlacháza polgármestere nem ismeri a tettest, csak a település cigányait, vagy 3/a) Répás József ismeri a település lakóit, és épp ezért azt gondolja, hogy a tettes csak valamelyik cigány lehet, esetleg 3/b) ismeri a település lakosait, és megvan róluk a véleménye, ezért gondolja úgy, hogy más településen élők nem követhették el ezt a bestiális gyilkosságot. Bár ez utóbbi eshetőséget zárjuk ki, mert ha ilyen emberek élnének Kiskunlacházán, hogyan is választhattak volna az önkormányzat élére egy ilyen remek embert, mint ő. A 4. lehetőség, hogy Répás József rasszista.

Kinek-kinek, amelyik tetszik.

Kiskunlacházán, mint annyi más településen, ahogy arra a polgármester is rámutatott, gyakori a betörés és a lopás, ezért az idős emberek félnek otthonaikban. Egész bizonyosan vannak ott is olyan cigányok - már ha el lehet fogadni, hogy csak cigányok lehetnek azok -, akik rákényszerülnek a lopásra, de ebből nem következik, hogy gyilkolnak is. És mint a településeken általában, itt is csak egy-két családról van szó, amely mérgezi a közéletet.

Meg néhány helyi potentátról, akinek már a levegővétele is mérgezett. Azokról van szó, akik magukhoz seregeltetik a "cigánybűnözés" ellen hadat hirdető gárdistákat, a félelemkeltésre szerveződött Gój Motorosokat, és nem azért, hogy így emlékezzenek a kislányra, hanem hogy így emlékeztessék a cigányokat arra, hol is a helyük, takarodjanak vissza a putrijaikba, a gyerekeiket vigyék más iskolába, és a legegyszerűbb, ha elmennek oda, ahová akarnak. Hátha egyszer elüldözi őket a félelem.

Elég egyszerű képlet, és mint az egyszerű képletekre általában, választást lehet alapozni rá, úgyhogy Répás József esélyei jónak mutatkoznak két év múlva. A cigányokat az önkormányzat nem tekinti saját lakosainak. A kislányt a saját halottjának nyilváníttatta. Az erőszak elleni megmozduláson több mint háromezren gyűltek össze. Fáklyával vonultak, egynémelyek fegyverrel. A gyűlölet szisszen, mint a kicsapott vipera.

forrás: nol.hu (Népszabadság Online)  szerző: Tóth Ákos"

Címkék: kávé helyett

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr70797785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

haku 2008.12.01. 14:11:06

Javasolnék összeállítani a vidék helyzetéről Tóth Ákosnak egy jó kis listát, de úgyis azt mondaná rá, hogy "attól hogy Lakatos a vezetékneve, még nem biztos roma származású", meg "ebben a hírben nincs benne a származása az elkövetőnek, ugyanúgy lehetne fehér is". stb...

Mellesleg szerintem megrendelésre írta, adtak neki pár kulcsszót, hogy "na, ezeket tedd bele Ákikám, és akkor az én meg a te prémimumoddal sem lesz gond év végén".

rolika 2008.12.01. 14:11:28

hát nem tudom. ettől nekem jobban felmegy a vérnyomásom, mint a kávétól.

tóth ákos számozott-betűzött kérdéseihez csak annyit fűznék hozzá, hogy honnan tudja a mohácsi vész, meg a kolompár ordibál az etnikumot, ha véletlenül, ne adj isten, cigány az áldozat?

(és zárójelben: miért kapnak akkora médiafelületet, ami a holdról is látszik???)

haku 2008.12.01. 14:13:49

Vagy az is lehet, hogy saját kútfőből írta, végülis tökmindegy.

A véleményem már megírtam erről a cikkről a másik posztban.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.01. 14:15:13

Én meg javasolnék összeállítani egy faszkorbácsot Tóth Ákosnak......

REPARATUR 2008.12.01. 14:21:32

Az ilyen újságírókról most elkezdtem írni egy halállistát. Tót Éki van az első helyen!

derelyegrádi szellem 2008.12.01. 14:23:11

Én meg egy kis körutat javasolnék neki a Taktaközben, mindenhol sötétedés után egyedül gyalogosan sétálva. Azt hiszem a második napra lefoglalt szállást előre le lehetne mondani. Opció: küldheti maga helyett a 14 éves kislányát is.

Tóth Ákos, te kis nyomorult...most gondolom azt hitted okos vagy meg bátor. Ugyanmár, dehogy, csak egy szerencsétlen, szánnivaló degenerált nyomoronc vagy,.

vernon 2008.12.01. 14:26:44

Tóth elvtárs remélem hamarosan közeli ismerettségbe kerül az általa szívesen hangoztatott viperával.

mind2 (törölt) 2008.12.01. 14:28:02

Kivéreztetjük a témát rendesen. Valami végérvényesen megváltozott ebben az országban. Lábtörlők lettünk. Jönnek a szlovákok, belénktörlik...jönnek a fotelliberálisok - fotelszociológusok, belénktörlik.Mindenki belénktörli , már csak unalomból vagy szórakozásból is. A miniszterelnök táncol nekünk egyet, a képviselők össze- vissza vándorolnak a frakciók, pártok, zsírosbödönök között és röhögve nézik, hogy esik tanárnak diák, orvosnak beteg, gazdálkodónak beszállító kamionos, vállalkozónak apeh, ... az egész katyvasz vagy előre vagy folyamatosan megrendezett pokoli színdarab, vagy ami még rosszabb, hogy kísérleti nyulak lettünk. Egy tűréshatárainkat feszegető, jól megtervezett valóságshow részeseivé váltunk, a tétet találjátok ki... szerintetek mi lehet ? Kinek jó, a minél rosszabb állapot ?

rivera 2008.12.01. 14:28:20

+1 szavazat a faszkorbacsra

Feketedisznóvágás1 2008.12.01. 14:41:16

Valaki megtudná keresni valahogyan ennek az Ákoskának iwiwes adatlapját? Tegnap megtaláltam a másik szélsőliberális díszpinty, bizonyos Varró Szilviát, de nem küldtem el a halál faszára, mert van közös ismerősöm vele. Pénteken találkozom is ezzel a haverommal, megkérdezem honnan ismer ilyen magyarnarancsos cigányfajvédőket, amikor elvileg ő is egy kozznertvatív-keresztény töritanár

mind2 (törölt) 2008.12.01. 14:43:27

Feketedisznóvágás1 2008.12.01. 14:41:16
Jó neved van :::)))) Isten hozott 1951 - ben xd.

reKorrekt 2008.12.01. 14:46:08

Kétlem hogy ez az igazi neve. Hogy fetser elvtárs és onody kartársnő jelentgesse fel.

nyg 2008.12.01. 14:49:50

Én mégis azt kivánom Tóth Ákosnak, hogy feleségét, lányát, unokáját (ha van neki, ha lehet neki), soha ne érje ilyen végzet. Persze, ő nem is kerülhet ilyen helyzetbe, gondolom nem olyan környéken lakik, és romákkal is csak éttermekben találkozik. (Na meg Horvát Aladárral, Mohácsi Viktóriával és Teleki Lászlóval a szerkesztőségben.)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.01. 14:55:05

Feketedisznóvágás1

Varró Szilvia remek kis szösszenet a holnapi részben lesz xD

Látom, egy hullámhosszon vagyunk ...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.12.01. 14:56:46

nyg: korrekt.
Ha van 14 éves lánya ennek a gennygombócnak, ő azért ne érjen ilyen véget, nem tehet róla.
Ákika mehet a levesbe, érte igazán nem kár.
Egy ismert aranyköpést módosítva: ez nem újságírás, ez gépelés.

Hetfield 2008.12.01. 15:01:19

Ebben a pillanatban olvastam pont el a nol.hu-n ezt a ocsmány xart. Öröm volt olvasni a kommenteket ott is :)

buckafej 2008.12.01. 15:02:48

"Egész bizonyosan vannak ott is olyan cigányok - már ha el lehet fogadni, hogy csak cigányok lehetnek azok -, akik rákényszerülnek a lopásra."
Ez a baj, hogy a lopásra kényszerülnek rá.
Miért nem a tanulásra, a munkára kényszerülnek?!
Ha ettől a fatökűtől lopnának rendszeresen akkor is ezt írná?
Remélem ezt az valósággal köszönő viszonyban sem levő gennyes bandát legkésőbb 2010- ben jól seggbe rúgják.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.01. 15:12:08

eric, zero: amúgy lófax nektek, anno elkezdtetek hasonló sorozatot, ahol is a blog "kedvenc mókamesterének" aranyköpéseit kezdtétek el közzétenni, de az is abbamaradt... pedig kolor barátunk azóta is hyperaktív :)))
(kár, hogy nem inkább rádióaktív... és most el6árolódok...)

buckafej 2008.12.01. 15:15:26

Ja, a nol.hu- n érdemes elolvasni a kommenteket. Jól beolvasnak ennek a szerencsétlen idiótának.
Valószínűleg valami gizda liberális pöcs lehet, aki Borsodban már akkor a gatyájába szarna, ha két- három mokka elmenne mellette este 8 után az utcán, vagy bőgne, amikor a barátnőjének beszólnának.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 15:27:31

Tóth Ákos pályája kezdetén segget csinál a szájából. Csak így tovább.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.01. 15:30:02

Csak jelzem: a nol.hu-n is lehet kommentelni.

Csak aztán fel ne jelentsék toxi, tudom hülye vagyokot.

mind2 (törölt) 2008.12.01. 15:31:09

ahhhh, elképzelem ahogy Ákos mikrofonnal a kezében végigmegy a romasoron, hogy riportot készítsen a hátrányoskalányossal, hogyaszondja, megkérdezhetem uram, hogy éli meg ezeknek a rettenetesen szegregált, fasisztoid hangulatú napoknak a történéseit...tessék ide a mikrofonba mondja....martinlutherákos:(

GatyaPityu 2008.12.01. 15:57:02

Valaki magyarázza el nekem, hogy a gázspray-t mért kobozták el a zsaruk?? Én is vettem egyet a fegyverboltban magamnak, és direkt rákérdeztem az eladótól, aki megnyugtatott, hogy 20ml vagy annál kisebb kiszerelésű gázspay-t legálisan tarthat magánál a polgár. Most akkor mégsem legális...?

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2008.12.01. 16:12:47

"Egész bizonyosan vannak ott is olyan cigányok (...) akik rákényszerülnek a lopásra". Rákényszerülnek. Nálam ez a szó veri ki a biztosítékot.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.01. 16:15:35

Gyönyörű szépet írt ez Ákos, de szerintem még mindig a vécé fölé hajlik a teste erőlködve, hogy megtisztuljon. Ha nem, akkor pedig nagy a baj, mert a hülyeség ragadós.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.01. 16:17:16

És egy kis off, csak a kettős mérce miatt:

"A cigány kisebbség elleni gyűlöletkeltésre alkalmas az Echo Televízió július 1- én sugárzott Mélymagyar című műsora - áll a médiahatóság mai közleményében. A testület a döntést egyhangúlag, egy tag távollétében hozta meg.
Az indoklás szerint a vizsgált műsorszám a falvakban élők életkörülményeiről, megélhetési gondjairól és a segélyezésről beszélgettek a vendégek, miközben romák és nem romák esetleges szembenállásának kérdésköre is szóba került. A médiahatóság megállapítása szerint a vendégek tartózkodtak a romákkal szembeni előítéletes megnyilatkozásoktól, ám Bayer Zsolt műsorvezetőről ugyanez már nem volt elmondható. Az ORTT álláspontja szerint megszólalásai összességében úgy voltak értelmezhetők, hogy a cigányok agresszív, szapora, italozó és bűnöző életmódot folytató csoport, melynek legális jövedelemforrása a szociális segély. A többség és a kisebbség konfliktusát pedig a romák "terrorizáló, antiszociális, elviselhetetlen, mindent ellopó" viselkedésére vezette vissza, amely jogosan váltja ki a többségi társadalom haragját."
nol.hu/belfold/melymagyar_gyuloletkeltes

Jim Raynor 2008.12.01. 16:31:14

laspalmas 2008.12.01. 16:17:16

".......ám Bayer Zsolt műsorvezetőről ugyanez már nem volt elmondható. Az ORTT álláspontja szerint megszólalásai összességében úgy voltak értelmezhetők, hogy a cigányok agresszív, szapora, italozó és bűnöző életmódot folytató csoport, melynek legális jövedelemforrása a szociális segély. A többség és a kisebbség konfliktusát pedig a romák "terrorizáló, antiszociális, elviselhetetlen, mindent ellopó" viselkedésére vezette vissza, amely jogosan váltja ki a többségi társadalom haragját"


vannak azért néha fenntartásaim Bayer Zsolttal szemben, de azt kell mondjam, ezt igen faszán összefoglalta :)

martonx 2008.12.01. 16:32:02

Ez egy jó példa arra, hogy miért ne olvassunk nol.hu-t, meg persze a nyomtatott formáját sem. Egy időben a polkorrektség jegyében kényszerítettem magam hogy olvassam, és a vége mindig az lett, hogy a vérnyomásom az egekbe szökött.
Azóta nem olvasok balliberális szarokat (kivéve Index - ez még úgy ahogy elmegy, Tóta W faszságaitól eltekintve), és a vérnyomásom is rendbe jött :-)

rolika 2008.12.01. 16:34:07

"Az ORTT álláspontja szerint megszólalásai összességében úgy voltak értelmezhetők, hogy a cigányok agresszív, szapora, italozó és bűnöző életmódot folytató csoport, melynek legális jövedelemforrása a szociális segély. A többség és a kisebbség konfliktusát pedig a romák "terrorizáló, antiszociális, elviselhetetlen, mindent ellopó" viselkedésére vezette vissza, amely jogosan váltja ki a többségi társadalom haragját.""

hát erre most nem is tudom, mit mondjak...
talán azt, hogy fején találták a szöget? ilyen szépen a vastagbőr egyetlen kommentelője sem fogalmazta meg ezt :-) (hozzátéve, hogy nem minden cigány ember ilyen)

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.12.01. 16:56:01

en ciganyok között eltem Miskolcon, higgyetek el, hogy ezektöl az allatoktol a jobb erzesü ciganyok is irtoznak
el is eladtam a lakast, miutan a cigany szomszedaim elköltöztek, mert utanna mar nem ereztem magam biztonsagban
nem jo ez senkinek, amig ezt a bünözö csöcseleket nem allitjak meg, szenved ettöl magyar cigany egyarant
volt egy "magyar" szomszedunk is, egy barom volt, mindenkit terror alatt tartott,
a szomszedaim panaszkodtak, hogy öket egy kalap ala veszik azokkal a ciganyokkal,
na akkor elgondolkodtam, mit ereznek en, ha engem az allat belaval vennenek egy kalap ala, csupan azert mert mindketten "magyarok" vagyunk

dr.justice 2008.12.01. 17:08:49

Véleményem szerint ma Magyarországon NINCSEN OLYAN EMBER, AKI LOPÁSRA KÉNYSZERÜL ! ( nem rátenyereltem véletlenül a Caps Lockra, hanem kiabálok )

Ha léteznek jogvédők, miért nincsenek kötelességvédők, akiknek az lenne a dolguk, hogy az emberi/állampolgári kötelesség teljesítését kérjék számon az érintettektől

dr.justice 2008.12.01. 17:13:39

Ha bármelyik politikai szereplő használja a megélhetési -azaz kényszerből cselekvő-bűnöző kifejezést, az legyen következetes, kezdeményezze a Btk. módosítását, a megélhetési bűnözést a büntethetőséget kizáró okok közé emelve.

toxikus 2008.12.01. 17:26:24

dr.justice 2008.12.01. 17:13:39
az tökjó lenne. nem kéne többé kajáért fizetnem:D tyűűű. lehetne spórolni:D

Marcellusca 2008.12.01. 17:41:14

dr.justice 2008.12.01. 17:13:39
"kezdeményezze a Btk. módosítását, a megélhetési bűnözést a büntethetőséget kizáró okok közé emelve. "
Nóóórmális?!

Többet nem tudok elmondani, kérem kaccsolja ki!

Dr. Stein (törölt) 2008.12.01. 17:51:06

Bocsánat, Eric, de miért basztatsz bennünket ilyen tetűláda senkiházik által írott cikkekkel, mikor maga az alaptörténet megrázó és tragikus?

Egy kommentet idéznék (mástól), melyet a lány apja helyében talán meglépnék. De én már csak ilyen állat vagyok:
"Ha egyszer az én családomat tennék a cigányok fenyegetés alá, az nekik a halálos ítéletük lenne. Magányosan, maszkban, bajonettel sorban mindet, a gyerekeikkel kezdve elkapnám, és egy éjszaka alatt kiirtanám mindet. A börtön ebbe már bele lenne kalkulálva, de ha lúd akkor legyen kövér nemigaz?
Mondjuk egy 12 emberen elkövetett emberöléssel bevonulva, nem kellene ott nekem tartanom a csicskáztatástól szerintem.
És mivel életfogyt lenne a jussom, igyekeznék bent folytatni a munkám. Ez az én VÉGSŐ MEGOLDÁSOM."

És akkor már Tóth Ákost sem hagynám ki.

mind2 (törölt) 2008.12.01. 18:23:43

Most már végre kitalálhatnánk valami vastagbőrszótárt : pölö a múltkori téma lehetne : Fecserizmus / szegény margaret ott albionban :) / az ilyen ákosok meg lehetnének : Megélhetési Rettegők.:))

Aaronka 2008.12.01. 18:33:16

Távol álljon tőlem, hogy meg akarjam védeni Tóth Ákost meg az általa fényezett aljanépet, de idáig nincs még úgy tudom bizonyíték az elkövetőkre. Ha a polgmest tényleg tudja kik voltak azok miért nem küldi oda a rendőröket? Mert ez a mindenki tudja kik voltak és hányan, nálam még elég fantázia kategória.Nem kéne Mohácsi Vikó szintjére süllyedni, aki óbégat rasszizmust anélkül, hogy lenne bizonyítéka. Mert aztán ha mégse cigók voltak, akkor aztán tényleg jön a liberál okoskodás. És ez esetben jogosan.

LvB 2008.12.01. 18:56:35

Ez a pasas amúgy engem Harvey Dent-re emlékeztet.

mutant · http://universal.blog.hu 2008.12.01. 18:58:08

"Gój Motorosok, magyar gárdisták. Az erőszak ellen demonstrálók egynémelyikénél a rendőrök gázsprayt, szúró-vágó eszközöket, viperát találtak, őket közveszély okozásának gyanúja miatt előállították. Ha már egyszer az erőszak ellen jöttek." Arról persze csend van,hogy az odacsődített cigányoknál volt...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.01. 18:59:13

Seduxen · hungarisztan.blog.hu/ 2008.12.01. 15:12:08
eric, zero: amúgy lófax nektek, anno elkezdtetek hasonló sorozatot, ahol is a blog "kedvenc mókamesterének" aranyköpéseit kezdtétek el közzétenni, de az is abbamaradt...


Nem maradt abba, csak nem találkoztam semmi egetrengetővel ...biztos lapít a "one & only Kolor", a sikkasztásos ügy miatt ...

Dr. Stein (törölt) 2008.12.01. 18:59:20

Szellem :)

Azt hiszem ideje lesz megírni a "Kicseszés kézikönyve lányos apáknak" postom második részét is.
Különös hangsúllyal egy alacsony fordulatszámmal járatott szecskavágóra.
Egyébként civilben egy nagyon kedves ember vagyok. Csak úgy mondom.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.01. 19:00:34

laspalmas 2008.12.01. 16:17:16
És egy kis off, csak a kettős mérce miatt:

Köszönjük, hogy ellátod a vadiúj rovatunkat anyaggal ...

Sztyopabá 2008.12.01. 19:00:49

Vicces, hogy folyton csak az lehet a hibás, aki sok évi félelem, negatív élmények után fel meri emelni a hangját. Aki ki meri mondani, hogy baj van egy népcsoporttal, mert évszázadok óta nem akarnak beileszkedni, hiába kaptak lakást, támogatást, sokkal többet, mint a dolgozó emberek. Ha valaki neadjisten szólni mer, rasszista szemét lesz belőle, és jólértesült rózsadombi jogvédők hurcolják meg a nevét, akik cigányt max a fókuszban látnak.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.01. 19:04:06

Dr. Stein · futoblog.wordpress.com/ 2008.12.01. 17:51:06

Nyugi, a tragikus történetről kettővel előtte jelent meg hogy mit gondolunk, és szerintem igenis lényeges szempont, hogy az ország legolvasottabb politika napilapjában milyen publicisztika olvasható.

De egyet megígérhetek Neked:

ha minket többen olvasnak mint a nol.hu-t, nem idézünk tőlük? :-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.01. 19:05:21

Aaronka 2008.12.01. 18:33:16

Az elkövetők le vannak már tartóztatva, csak a rendőrség nem meri / merte bejelentei.

Vajon miért nem, ha fehér magyar emberek voltak?

Aaronka 2008.12.01. 19:17:11

Zero én nem azt mondtam, hogy nem cigók voltak. Le vannak tartóztatva??!! Te ezt honnan tudod, ha nincs semmilyen hivatalos infó? Van belső fülesed?

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 20:24:47

Aaronka:
Tudni csak annyit lehet, mint bármelyik másik esetben is. Azt, amit a helyiek mondtak. Azt belátni, hogy egy relatív szűk közösségben (faluban) mindenki tud mindenkiről, nem nagy teljesítmény. Amikor meggyilkolnak egy 14 éves lányt és ennek kapcsán láncraverve elhurcolnak x embert, az nem maradhat titokban.

Te el tudod képzelni egy független polgármesterről, hogy a hasára ütve kijelenti, hogy a "roma erőszak" az oka a lány halálának?

Tudni (a szó 'hivatalos' jelentésében) majd csak akkor fogjuk, amikor a bíróság kimondja az ítéletet, hisz az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Ha annyira szőrszálhasogató akarok lenni, mint Te vagy, akkor a tudni szót kicserélem erősen gyanítható (pont,mint olaszliszkánál, tudni ott sem tudjuk), hogy romák voltak az elkövetők.

Ezt támasztja alá a helyiek vallomása több ponton:
-Látták, amikor a művházból a lány után eredtek
-Tudják, hogy a rendőrség őket fogta el az eset kapcsán

Továbbá:
A polgármester (aki nyilván hozzáfér a rendőrségi forrásokhoz is) roma erőszakot emleget.

Ennél kielégítőbb válaszra nem számíthatsz, és ezek után, ha nagyon akarod, még mindig kiáltozhatsz rásszizmust, meg előítéletességet. Lelked rajta!

caralho voador 2008.12.01. 20:25:04

Ezért mondja egy kedves ismerősöm, hogy itt elsősorban nem a cigányokat (és egyéb etnikumokat) kell kiirtani, munkatáborba csukni, satöbbi, hanem az ún. értelmiségi holdudvar tagjait, médiamunkásokat, a Tóth Ákoshoz hasonló faszszopó geciket kellene azonnali hatállyal kivégezni, ha valamit kezdeni akarunk még ezzel az országgal. Sajnos. Végiglógatni őket az ország útjai mentén, példastatuálásnak kiváló. Undorító, kifordul a belem ettől a gátlástalan cinizmustól, a pofátlan hazugságoktól. Elég ebből.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 20:29:42

Aaronka 2008.12.01. 18:33:16

Áhháá, ezen átsiklottam. Szóval pontosítok annyival, hogy az előző kommentem utolsó mondatának második részét visszavonom :o)

Corry 2008.12.01. 20:52:26

A sasikánál sikerült egy "jót" vitatkoznom egy ilyen Tóth Ákos féle elméleti és belterjes szakemberrel. Direkt nem képviselek radikális álláspontot, mert abba bele lehet kötni, továbbá nekem sem áll jól.
Ezeknek az a jó, ha a radikális hozzászólásokat olvassák, mert lám-lám a cikk elérte a célját, bemutatja, hogy kis hazánkban fasizmus van.

Azért lenne jó egy következetes, de igen kemény hangnemet megütni velük szemben, mert másfél év múlva választások lesznek és az átlag honpolgárt meg kéne nyerni annak, hogy a mostani csapatból minél kevesebben üljenek az Európa Parlamentben és a másikban, idehaza.

Egyébként szemmel láthatóan nem tudtak túl sok mindent kezdeni a megállapításaimmal és kérdéseimmel, csak szajkózták a Rózsadombi antirasszista szövegelésüket, aminek a valósághoz és esetleg a kedélyek csitításához semmi köze nem nagyon volt.

Aaronka 2008.12.01. 21:06:19

Félkupica Én csak megkérdeztem honnan tudjátok hogy cigók voltak? IX.ker gyerek vagyok nekem ne magyarázd meg milyenek ezek a mocskok! Csak azt nem értem, hogy állítólag még nem tartóztattak le senkit és mindenki cigányozik. Azóta ez úgy hallottam változott és megvan 6 cigó. üdv.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.01. 21:28:07

Aaronka: Utána pontosítottam, és a végét visszavontam, hamarabb írtam, mint olvastam, bocs

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.12.01. 22:25:43

toth akos, a kurvaanyadat! gyere el bazmeg es haverkodj ossze a sztojkakkal, vagy setalj egyet peregen ahol a falunak vege van. Utana irogassal faszsagokat kocsog.

Mocskos faszkalap ciganyvedok, legalabb:

1. egyszer bekussolnatok, ha mar egy ilyen eset tortent.
2. egyszer fognatok a rozsadombi seggeteket es takarodnatok ki az erintett telepulesre, szemlet tartani. Persze nem mediaval, csak ugy magadban, setalj egyet.
3. miutan megvolt a helyszini szemle, utana irogassal faszsagokat.

lombroso · http://www.szajtepo.blogspot.com 2008.12.01. 22:50:09

"a gyerekeiket vigyék más iskolába[...]"
Milyen MÁS iskolába, te szerencsétlen? Egyáltalán vigyék AKÁRMILYEN iskolába!

lombroso · http://www.szajtepo.blogspot.com 2008.12.01. 22:53:49

Amúgy ti is olvastátok Tóth Ákos publicisztikáját a megerőszakolt és meggyilkolt szerencsétlen kislány esetéről és gyilkosainak elítéléséről? Nagyon olvasmányos volt, csak ajánlani tudom.

Ja bocsi, elnéztem, ilyen publicisztika nem született, az nem volt annyira fontos, mint a Gój motorosok gázspraybirtoklása.

itelethozo · http://itelethozo.blog.hu 2008.12.02. 00:04:45

Ákos barátunk egyetlen lehetőséget hagyott ki a kis számozott listájából:
mi van ha maga a polgármester erőszakolta és ölte meg a lányt, hogy a kisebbségre kenhesse és így nyerjen 2 év(!!!) múlva a választáson.Pedig ez lenne aztán a pulizer és hugo díjas, összeesküvés-leleplezés!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.02. 06:11:49

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.12.01. 19:00:34

Köszi, ezt majd biztos beszámítják a kőtörő éveimbe... :)

reKorrekt 2008.12.02. 09:34:41

"...egyszer fognatok a rozsadombi seggeteket es takarodnatok ki az erintett telepulesre, szemlet tartani. Persze nem mediaval, csak ugy magadban, setalj egyet."

Száva Vince:
"A szélsőségesek által sokat támadott Sztojka család a mai napon egyesületünket tájékoztatta, hogy 1.000.000,- ft nyomravezetői díjat ajánlana fel a brutális gyilkos, vagy gyilkosok mielőbbi rendőri kézre kerítése érdekében.

Bőven volt időnk érzékelni az asszonyok és gyermekeik félelmét, melyet a szélsőséges nézeteket vallók és azoknak nagy nyilvánosság előtt hangot is adók keltenek, mivel hajnali órákig a településen voltunk."

forrás: kuruc.info/r/1/31493/

derelyegrádi szellem 2008.12.02. 10:04:00

"A szélsőségesek által sokat támadott Sztojka család a mai napon egyesületünket tájékoztatta, hogy 1.000.000,- ft nyomravezetői díjat ajánlana fel a brutális gyilkos, vagy gyilkosok mielőbbi rendőri kézre kerítése érdekében"

Értjük, ajánlaNA. Ajánljon, aztán dumálunk az ügyről, mert addig én meg 100 milliót ajánlaNÉK.

Ezek hülyének néznek mindenkit.

Domin 2008.12.02. 12:21:12

Honnan tudod á(Á)koska, milyen a kicsapott vipera?
2006-ban rajtad sem volt azonosító? Csak kicsaptad a viperát és ütöttél?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.02. 13:05:39

"Répás József polgármester a lapnak elmondta, hogy a településen több Sztojka család is van, de az felfoghatatlan számára, hogy honnan van egymillió forintjuk. "

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.02. 13:50:19

laspalmas 2008.12.02. 13:05:39

adórevizorokat nekik! -akik majd a jelentésükben megdícsérik a derék sztojkákat, hogy olyan jól gazdálkodtak a segélyből, hogy még megtakarításuk is van.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.02. 15:52:01

mszp.hu/szdsz.hu/168ora.hu bezzeg sosem említ :-((

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.02. 15:56:34

zero: kezdj el jobb postokat írni, és hidd el, nem marad el a jutalmad :)))

Locassen 2008.12.02. 17:05:30

félOFF: A Nagy Tezsvír figyel titeket:

H. Aladár:
Nyilván sokan nem nézték a Nap-keltét, az internetes fórumozók jelentős része, akiket volt alkalmam a napokban olvasni, biztosan nem, mert az MNO által közölt szöveget elemezték, mely apropót szolgáltatott szélsőséges szövegek, illetve konkrétan engem fenyegető, sőt népem kiirtására felhívó gyalázkodások publikálására is. (Ez még mindig a sajtó meg a véleménynyilvánítás szabadsága?)

Tűzvillám (törölt) 2008.12.02. 19:11:38

Figyelmetlenül olvastam el a bevezetőt először, és csak az idézett cikket kezdtem el olvasni, és éreztem, ahogy ment fel a vérnyomásom... és nem értettem, hogy mi történt ebben a blogban, mióta tegnap olvastam, hogy ilyesmiket írkáltok.
Aztán elkezdtem elölről az egészet, és megértettem, hogy ez csak idézet...hát, nagy kő esett le a szívemről. Komolyan, eric, kezdtem aggódni az elmétek épségéért.
A cikkhez annyit, hogy Tóth Ákosnak azt kívánom, hogy derüljön ki, hogy roma volt az apja, és szakadjon a nyakába a teljes rokonság mindenestől. Lehetőleg költözzenek is hozzá.

süti beállítások módosítása