Skip to content


       Szűrés lista

A TV2 és fiatal lányok kihívó öltözködése

Tegnap volt a megerőszakolt és meggyilkolt Nóri temetésének napja. A TV2 Mokka című műsora a gyilkosság óta eltelt 6 (munka)nap közül pont ezt a napot választotta, hogy a klinikai szakpszichológussal(!) elemezze a mai fiatal lányok kihívó öltözködését és közösségi oldalakra feltöltött fotóikat. Szigorúan kijelentve persze többször is, hogy most nem Nóriról van szó... De Azurák megjegyezte, hogy a bűnesetben lehet, hogy az is szerepet játszhatott, hogy a kislány fejlettebb volt a koránál testileg, és szebb képeket tett fel magáról az internetre, mint amilyen valójában. Mindezt a brutálisan meggyilkolt Nóri temetésének reggelén, élőben. Azurák, szégyeld magad!

Érdekes, a kézigránátos támadásokban meggyilkolt romák temetésének napján nem láttam olyan riportot a Mokkában, hogy ők mivel hívták ki a sorsot maguk ellen. De persze a meggyilkolt kislányba és a szerencsétlen szüleikbe bele lehet rúgni büntetlenül. Bravó, TV2!

Kedves Csaba, Zsuzsa és klinikai szakpszichológus: A Bank "tini-diszkóban" készült "party-fotókat" mikor lesznek szívesek elemezni? Ezek ugyanis nem a netre feltöltött pár kép (ahová amúgy megjegyezném, mindenki igyekszik a legjobb, legszebb képeit felrakni) hanem maga a magyar valóság, a város szívében, a Nyugati pályaudvarnál. Ahová lehet, egyszer a Ti lányaitok is el fognak menni. És esetleg egy koktélért cserébe orálisan kielégítik a "helyi laza csávót", de ez csak amolyan csúnya városi legenda, a mai fiatal lányok nem tesznek ám ilyet.

Javasolnám a csador kötelzővé tételét, elkerülve a perverzek felizgatását! (A Bank Light 14-20 év között látogatható, szombatonként 18-22 között, utána van a "rendes" diszkó")




Nos, íme a "szörnyű, kihívó fotók", melyet muszáj volt elemezgetniük:
Kép1, kép2, kép3, kép4 

Címkék: tv tv2 morbid pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr30798607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marcellusca 2008.12.02. 12:43:22

Narrátor 2008.12.02. 12:00:07

Már írtam hasonlóról. Akkor az Árpád-hídon balesetet szenvedett és lábait amputált csajról volt szó. Olllan szívbe markoló volt, hogy szegíny lánynak újra kell kezdeni a zéletét ...
Arról, viszont nem szólt a fáma, hogy mindezt saját magának köszönhette a relatív és abszolut gyorshajtásával.
A konklúzió nem az volt, hogy óvatosan hülyegyerekek, mert könnyen így járhattok!
Nem. Szegény-szegény lyánynak most láb nélkül kell leélnie az életét.

more 2008.12.02. 12:45:03

jancsi, azt nem jol olvastad: dolci gabona, meg versacsi volt a felirat a gazsiek vacsiuj szerojan:))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.02. 12:47:45

hannibal: óóó, ember, köszönöm! Ezt a hírt én is meg akartam osztani zeroékkal, mert tegnap félfüllel hallottam a hörtv-n, de lusta voltam linket keresni...
Az első gondolataima nekem is azok voltak, mint Neked :))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.02. 12:48:16

more hejj, a lezabált trikó + melegítő + makkosdzsúzó kombót nem lehet überelni.

"tesó (köpés) figyed má a ZÚJ audijórencertet a ezüstnyílba gecc!
ha az asszon megpiszkája, leverem a derekáját nekijá
ez pájonír bázmeg!"

Marcellusca 2008.12.02. 12:48:25

hannibal22 2008.12.02. 12:43:14

Tippelhetek, hogy kik lesznek ezek a védendő fogyasztók?
- azok a rohadt, büdös, semmirekellő, munkakerülő, segélyenélő, szemét svédek.
Hát tényleg: MG42 meg PKM-SZ meg PKT meg KPVT ...

reKorrekt 2008.12.02. 12:50:06

- A kocsim csomagtartójában talál fehér ingeket. Tépje csíkokra őket és hozza ide!
- Mi ez Doktor úr? Ermenáj?
- Nem-nem. Armani.

Marcellusca 2008.12.02. 12:55:28

more 2008.12.02. 12:45:03

Milyen dolci és gabona vagy Dolce és Gabbana?!

Dezső és Géza! :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.02. 12:58:38

Aztat' olvastátok, hogy a sztojkákok akik navajonkik? cédulákat szórnak, hogy megtalálják a kislány gyilkosait? 1 millát ajánlottak fel a nyomravezetőnek.......

Marcellusca 2008.12.02. 12:59:51

Jancsibohóc 2008.12.02. 12:49:37

Nem jó!
Kicsi a tár és lassú.
A fentiekkel komoly "kaszálást" lehet véghezvinni!

Grafithuszar 2008.12.02. 13:00:28

védendő fogyasztó? Na neee. Illetve lehet, de akkor tüntessék fel a villanyszámlámom hogy "cigányadó" X Ft (elvileg egy cég nem lehet rasszista nem? ) Akkor hátha észbekapnak egy páran....

more 2008.12.02. 13:01:19

mivaaaaan???? meg mindig nem eleg a verszivas, meeeeg adjunk ezeknek a szajbatett kurva budos ingyenelo $£%%&*&()*(&*^-nak??????

tehat ha jol ertelmezem, akkor mosma a szo szoros ertelmeben lesznek olyan ingyenelok, akik egy fityinget se tesznek a kozosbe, es meg meg is kapjak ugyanazokat az alapszolgaltatasokat INGYEN, amiert mas kemeny 10 ezreket csenget havonta, aki meg helyette is triplan pakol a kozosbe....

ez a hies szocialista igaszsagossag, amirol gyurcsok papol?? draga gyurcsok elvtars: kurvara szeretnek hazamenni az orszagomba, csaladot alapitani es adozni, igen, adozni, MAGAMERT es nem azert az 1millio koszhadt ciganyert, akik a ruhes tokuket vakarjak egesz nap es gyereket csinalnak. azt hiszem, h onnek, gyurcsok elvtars, ok az elsobb rendu allampolgarok, es nem en. a szocialista orszagkepbe nem fernek bele a normalisan dolgozo es kereso emberek, kizarolag a mutyizo milliardosok es ugyeskedo feltorekvok, a tobbi rohadjon meg, meg tartsa el a koszhadekokat. nem kosz

Hannibal22 2008.12.02. 13:02:08

Seduxen!Nem lehet más az első gondolat-egy náczinak pláne nem:)Abszurd,veszett patkányokat tenyésztenek és ártatlan,kedves kiskutyaként festik le őket!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.02. 13:03:50

Marcellusca 2008.12.02. 12:59:51
Jancsibohóc 2008.12.02. 12:49:37

Nem jó!
Kicsi a tár és lassú.
A fentiekkel komoly "kaszálást" lehet véghezvinni!


Én pont úgy terveztem, hogy hosszasan kifekszem egy tetőre, álcahálóval, pár szelet pizzával meg egy kis sörrel, és fürkészem a dakotákat. hejj be szép volna......

reKorrekt 2008.12.02. 13:05:29

Épp a kezemben van az előző áramszámla.
Aszongya:
- Villamos energia elszámolás: 7744 Ft
- Rendszerhasználati díj: 4900 Ft

Tehát az áramszámla 40%-a nem energiafelhasználásból származik. Erre még tényleg tök klafa lenne egy 2-3000-es cigányadó is.
Ergó, ha már nekik fizettem, akkor mehet akár egyből a kerítésbe is...

Marcellusca 2008.12.02. 13:06:37

more 2008.12.02. 13:01:19

Látom kib@szta a biztosítékot!
Még a Bajnai Cselló (Gordonka)-ét is. :D

báró Leopold 2008.12.02. 13:09:40

Valaki itt előhozta már a viktimológiát, az nekem mégiscsak hazai pálya, hadd tegyek hozzá a témához néhány dolgot.

Ha megnézzük a nemi erkölcs elleni bűncselekmények áldozatait megállapíthatjuk, hogy nem a kinézet a legfontosabb tényező, hanem a hely, idő és a környezet. Ha megnéznétek az áldozatok képeit látnátok, hogy mire gondolok: általában idősebb, sokszor hajléktalan személyekről van szó, akik olyan környezetben élnek, amelyben az elkövetők "nem jutnak máshoz". Nóri esete szerintem tipikusan a rossz időben volt rossz helyen esete (nem ismerem a nyomozás eredményeit én sem, de nem tartom valószínűnek, hogy kimondottan vártak rá az elkövetők, sokkal inkább vártak valakire vagy jó ötletnek tűnt). Nóri szerencsétlenségére és mások szerencséjére ő járt arra, őt kapták el, teljesen mindegy volt (valószínűleg) hogyan is néz ki. A nemi erkölcs elleni bcs-k elkövetői általában nem éppen igényes emberek és nem is túl válogatósak. Bár az a tény, hogy utána megölték (mégpedig valószínűleg egy zacskóval) kicsit bonyolítja az ügyet, de lehetséges, hogy azért tették, mert az áldozat ismerte az elkövetőket (kis településről van szó ugyebár).

Mivel "amatőrökről" van szó ezért nagyon sok nyomot hagyhattak maguk után (a rendőrségi nyilatkozatok is erre utalnak), tehát bízhatunk benne, hogy gyorsan előkerülnek a tettesek, főleg mert "gyanúsított" (nem büntetőjogi hanem köznapi értelemben) is van, a nemi erőszak és az áldozaton maradt DNS nyomok bőven elegendőek ahhoz, hogy elkapják az elkövetőket.

more 2008.12.02. 13:11:38

igen marcellusca, kurvara kibaszta, mert minden egyes ilyen hir csak abban erosit, h nincs hova hazamenni....mindig a biztato hireket varom, h talan talan, majdcsak kitalalnak valamit az elvtarsak, ami esetleg minket is segit, de tul naiv vagyok.....akkor legalabb stagnalna, de neeeeem....meg rontsunk rajta, megjobban huzzuk a paraszt zsebebol a lovet a semmirekelloknek....kiraly

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.02. 13:15:29

hannibal: igaz, ami igaz, lehetnénk egy kicsit toleránsabbak a társadalom legelnyomottabb, legkiszolgáltatottabb rétegével szemben, akik - szegények - RÁKÉNYSZERÜLNEK a lopásra... Húúúh, bazdmeg, de felkúrtam ezzel a saját agyam... Én barom...

reKorrekt 2008.12.02. 13:16:48

* more 2008.12.02. 13:11:38

Akkor még egy lapáttal. Mivel kapunk valamennyi jutalmat, így megtehetem hogy az elmaradt számlákat befizessem. Miután ez pénteken megtörténik, ha a CHF árfolyam is úgy akarja, marad 30k-m decemberre.

Boldog Karácsonyt :)

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.02. 13:18:56

Jancsibohóc: "kaszálásra" én eme ezközt ajánlanám :)))

www.haditechnika.hu/Tipus/Javelin.htm

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.02. 13:20:57

Seduxen, én nem darált húst akarok, hanem feltűnésmentesen célba lövöldözni ;)

more 2008.12.02. 13:25:01

leguan, ismeros a szitu, de nem ertem, miert vagy ilyen szivtelen, hat nem gondolsz bele a millionyi kalanyos csalad szomoru sorsaba...tel van, nincs a kertekben semmi felszednivalo (marmint a maseban of course), max futeni tudnak az erdobol lopott faval, mert az osszes keservesen osszekuporgatott segelyke elmegy egy pillanat alatt a jatekgepbe, meg a kocsmaba....a vilag igy mukodik, kemeny tuleles megy

Ned Coleman · http://nedcoleman.net/ 2008.12.02. 13:27:49

Nna ezt leírtam az előbb,,,

szóval Jancsibohóc-nak gondoltam mutatni frappáns darabokat :
www.dragunov.net/

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.02. 13:29:29

Jancsibohóc: mozsmijjé??? Szerintem igenis mókás lehet ezzel az eszközzel "célbalőni".

Ned Coleman: köszi, "látásból" ismerem a hölgyet (ugyanis a honlapon - fonetikusan - DragunovA, ergo, hölgyről van szó... :))) ).

Egy dolgot hiányolok a honlapról: Webshop????

Aaronka 2008.12.02. 13:34:39

A hyr 5 év múlva nagyjából úgy hangozna,hogy
a, 6 gárdista és OV megerőszakolta kislányt, majd megpróbálták ráfogni az ártatlan roma fiatalokra.
b,a kislány,hogy kiélje perverz hajlamait pénzt adott a roma fiataloknak, szeretkezés céljából. A fiúk tudták nem helyes amit tesznek ,de nagy a nyomor,ezért kényszerből elvállalták és teljesytették a lány kérését. Az aktus után siettek élelmiszert vásárolni a családnak. A gaz céda kielégülten hazafelé megbotlott és feje belecsúszott egy zacskóba. Az élet igazságot szolgáltatott..!!!
azurák még tök korrekt volt...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.02. 13:35:42

Az SVD-hez meg jár övtáska, bészbólsapka, 2 napi hideg élelem, sincukés (kerámia), és egy adag Prolong, hogy mindnen időben elinduljon a szolgálati ARO, amikor felkerekedik az ember norvégot szabályozni!

Hosszúlépés 2008.12.02. 13:37:33

Én egy GAZ-t szeretnék...és ha ez így megy tovább egy repjegyet. Belfastba. Csak oda

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.02. 13:38:07

@ Marcellusca 2008.12.02. 11:10:35

Egyébként ez a post kaphatta volna a "Kávé helyett II." címet."


öööö az volt, csak reggel átírtam :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.02. 13:48:46

Jancsibohóc: áhááá!! most kibújt a szög a zsákból... Malmö, mi!?!?! mohácsi "vész" vikike példáját követve mennél a jogvédettjeid után, hogy tovább istápolhasd őket mi!??! közösíccsük kifele Netbohócot, ő hatalom embere, aki a bizalmunkba férkőccött :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.02. 13:50:13

Ned: wow, csak 800 jussadollár?? nem is drága, a hüjjének is megéri...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.02. 13:56:05

Seduxen be vagyok épülve, de rossz a logikád te kis butus ,)

Ned Coleman · http://nedcoleman.net/ 2008.12.02. 13:56:34

Ha többet rendelnénk belőle biztosan kapnánk árengedményt is :D
Gondolom van aki még beszállna...

Tudom némileg off de ismerős mondta, hogy valami hihetetlen mennyiségű fegyvertartási kérelem van éppen "bent".
Ami azt jelenti, hogy valami van...
vagy lesz

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.02. 13:59:31

Én a meglévő igen nagy darab sokkolóm mellé próbálok szerezni egy Taser-t...valami van...vagy lesz.....

Marcellusca 2008.12.02. 14:04:00

Jancsibohóc 2008.12.02. 13:32:51

Most mé' pont az?
Nézzd meg jobban!
Van kifejezetten romák ellen kifejlesztett változat: Romak-3/PSL

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.02. 14:05:14

"Én a meglévő igen nagy darab sokkolóm mellé próbálok szerezni egy Taser-t"

ha-ha, az engem is érdekelne :o)
De a taser ugye csak egy egyszer használatos eszköz, vagy után lehet tölteni az aksikat, vagy hogy van ez?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.02. 14:06:18

igen, lehet tölteni ;) a legjobb része az amikor hosszú másodpercekig nyomhatod a gombot :) és csattcsattcsattcsattcsatt

Marcellusca 2008.12.02. 14:07:24

Jancsibohóc 2008.12.02. 13:20:57

Jó a' putrikok ellen.
Ki a francnak van kedve futóvad lövészethez? :D

maxxtro 2008.12.02. 14:44:05

Azurák Csabát eddig egy értelmes férfinek hittem, Demcsák Zsuzsával szemben eddig is voltak fenntartásaim, de most aztán túllőttek minden elképzelhető célon. És persze a műsort szerkesztők is. Őket se hagyjuk k!!!
Hogy lehetnek ennyire gusztustalan, undorító, lelketlen mocskok??? Nekik is vannak gyerekeik, nem gondolnak bele egy pillanatra sem, hogy mit okoznak a halottgyalázó beszédükkel a szülőknek. Nem kívánom nekik, hogy ők is éljenek meg egy ilyen tragédiát. Nekem is van egy kisfiam én bele tudom képzelni magam a helyzetükbe.
Nem gondolom, hogy őket kéne kikiáltani bűnösöknek, amiért Nóri hajnalban az utcán volt a TINIDISCO (zártkörű rendezvény) után. Én pl a 4:20-as busszal jártam dolgozni, én tapostam ki sokszor a hóban az utat. Féltem, reszkettem, de szerencsére túléltem. Nekem szerencsém volt...

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.02. 14:48:52

"és csattcsattcsattcsattcsatt "

Jeeee, az a kis barátságos csattogás, hosszú sikolyok és vonagló hörgések közepette a lélek zenéje :o)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.02. 14:52:06

Az a szép, hogy ezt a "korán érett kislányok" dumát egy olyan adó nyomja, ahol 10 héten át szombaton főműsoridőben két 13 éves, ámde 20 évesnek maszkírozott kislány kereste a dellát a csatornának.

maxxtro 2008.12.02. 14:52:27

Miért nem veszik észre az emberek, hogy az orruknál fogva vezetik őket?? Miről beszélünk, amikor ömlik a szex és az erőszak a tévéből?? Mit látnak a gyerekeink?? (mondjuk az enyém nem, mert nem nézhet tv-t) Azt hiszik, hogy ez a normális. Felnőtt, jóval idősebb pasasokba kavarodni, mint Emmácska a Barátok köztben?! Ha nem tetszik az anyag,amit lead a tanár, bevonulunk a családdal, aztán jól megverjük! Vajon kitől látják a gyerekek a sok negatív példát, ha nem a felnőttektől?!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.02. 14:53:31

Demcsák (Csakzsepivelfogommegafaszt) Zsusza nem az a médiarihe, aki leírta anno a blogjában, hogy nem engedi a kölkeit "csóró" gyerekekkel játszani a grundon?

főnök, tudod amikor ez meglesz, és használnom kell egy kreolszékely ellen, mert esetleg veszélyben lesz az életem, hidd el nekem, a ravaszt addig fogom húzni, amíg nem fibrillál a szíve. Kezd elszakadni nálam a cérna.....

maxxtro 2008.12.02. 14:56:04

Igen ő volt az. Modellből avanzsált szakpszihológust kimondani képtelen majdnem kormányszóvivő műsorvezető.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.02. 14:58:11

Értem. Irigylem ezt a genetikai hulladékot. Olyan jó lehet a képzelt kis világában éldegélni.....

Hosszúlépés 2008.12.02. 15:06:43

Én már nem nézek Mokkát. A műsor címe egy ideje beszélő név

Marcellusca 2008.12.02. 15:25:14

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.02. 14:48:52

Hát ez a komment kicsit áthallásos. :D

derelyegrádi szellem 2008.12.02. 15:35:40

tölgy hozzászólása az ott van. Ha mondjuk az egyiket kapták volna el, akkor is előjött volna azurák azzal, hogy hát a kislányt nagyon nagyosnak nézett ki itt műsorban aztán ezért történhetett ez? Azurák az a..ád p..csája!

A következő az lesz, hogy ha már az áldozat olyan szép és fejlett volt, meg az IWIW-en is fenn volt, akkor 14 évesen le kellet volna feküdnie magától mindegyikkel már korábban, aztán akkor nem kellett volna megerőszakolniuk, és megölniük.

És hogy ezt nem tette ezt meg, az egyébként rasszizmus is részéről.

Ez lesz a következő figyeljétek meg.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.02. 15:50:16

Valószínűleg Azurákék nem élték bele magukat az apuka helyébe. Fogalmam sincs, mi történhetett, csak elképzelni tudom. Mondjuk egy darabig várták haza a kislányt, aztán elaludtak a tévén. Reggel felébredtek, gondolták, Nóri alszik. Mentek ébreszteni, hát nincs sehol. Ijedelmet leküzdték ("nyugi, biztos egy barátjánál aludt"), végigtelefonálták az ismerősöket, a lány barátait. Na, ekkor jött az igazi, gyomorszorító félelem, de valószínűleg még akkor is nyugtatták magukat ("ez egy kisváros, nem eshetett baja"). Megszervezték a keresőcsapatot, apuka elment velük. Mentek, kerestek, kérdezősködtek, egyszercsak valaki felfedezte a földön fekvő lányt. Az apa elkezdett reménykedni, hogy talán csak részeg, vagy valami, de a szíve mélyén már sejtette, hogy baj van. Nagy baj. Odasietett, ahogy egyre közelebb ért, látta, hogy a lánya teljesen meztelen. És nem mozdul. Odarohant, ráborult, próbálta életre kelteni, majd ezt feladva legalább betakargatni meggyalázott testét. Közben felfogta, hogy az imádott gyermeke, akinek kiskorában esti mesét olvasott, aztán megtanította biciklizni, később gyakorolta vele a matekot, hétvégén elvitte kirándulni, szóval akiért bármit megtett volna, ott fekszik holtan, miután megverték, megerőszakolták, megfojtották. Valószínűleg úgy rángatták el onnan.

derelyegrádi szellem 2008.12.02. 15:59:25

ne kínozz minket laspalmas

Ha nem tudnám hogy bánnak az ilyenekkel a sitten, akkor most ideírnám HALÁLBÜNTETÉST, de nem. Az gyorsan megvan, meg eltörika nyakát, így nem érez belőle semmit. Csak addig a félelmet.

Amit ezért az elkövetők a sitten kapni fognak az lesz az igazi bünti. Szerintem az első nap megerőszakoják és félholtra verik őket. Aztán ez ismétlődik heti rendszerességgel. Amit emberi elme el tud képzelni, azt mindet meg fognak velük csinálni. Kb annyi együttérzésre és kegyelemre számíthatnak amennyit ők adtak. Ez pedig maga a nulla.

Ha oda kerülnek, ahol van "ismerős", én is rendelek nekik egy kört.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.02. 16:02:27

Marcellusca 2008.12.02. 15:25:14

Jaja, tényleg az! Igazából Jancsibohóc csattogtatására írtam, de azt hiszem ezzel most csak rontok a helyzeten...

:o)

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.02. 16:03:59

derelyegrádi szellem 2008.12.02. 15:59:25

Te szellem, és ezek után milyen emberként fognak kikerülni onnan? :-(

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.02. 16:04:50

Igen, én is abban bízom, hogy igaz a legenda, és a sitten nincs kegyelem a gyerekbántalmazóknak. A kötél túl gyors lenne.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.02. 16:05:46

Főnök, szerintem 10-15 év kínzás a legkeményebb csávót is megtöri.

neeskens 2008.12.02. 16:09:06

Igazából nekem elég a Napló random riportja valami tragédiáról és agyvérzés kerülget. Nem is tudom kire haragudjak, a tragédiában érintett családtagokra, akik pénzért, nyomásra szipognak a kamerába, vagy ezekre médiagecikre. Na, jó inkább utóbbi.

A "Bankos" képekről meg annyit: ezek kurva ronda, igénytelen tinipicsák.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.02. 16:11:01

laspalmas: valahogy jobb volt a közérzetem, amíg nem "foglaltad" össze ilyen brutálisan szemléletesen az egészet...

derelyegrádi szellem 2008.12.02. 16:19:01

Főnök

Engem ez nem érdekel. De nem értem az EMBER szót a kérdésben.

De egyébként ha az én lányommal tette volna akkor erre nem is lenne gondja, mert a szabadulásának napján várnák a kapuban, és lenne egy "szabadulóbuli" zenével. A fődarab: Zene ütős hangszerekre, atonális sikolyokra hangolva. Majd requiem.

more 2008.12.02. 16:30:55

milyen szulok milyen gyereke az olyan, aki meg azzal sincs tisztaban mongyuk 16 eves korara, h embert nem olunk....

uzenem minden liberalis pedagogusnak es szulonek (just to be on the safe side), ha engedjuk a gyerekunket neki mindennek, mint a bolondborju, mert ugye nem szabad fegyelmezni a kolkoket, mert mindenki egy egyeniseg (bullshit), akkor konnyen lehet, h egy alapveto szabalyok hianyaban elo elmebeteg barom lesz belole....

nyilvan ezek a vadallatok nem a liberalis oktatas/neveles aldozatai, hanem a liberalis oktatas/neveles egyik hazai folyomanya, a semmilyen oktatas/neveles torzszulottei. congrat

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.02. 16:45:36

derelyegrádi szellem 2008.12.02. 16:19:01

Úgy értettem, hogy a társadalomra mennyire veszélyes 'emberként' kerül ki onnan?
Sajnálni nem fogom, de az, amit leírtál még egy amúgy normális emberből is kihozza a szociopatát, egy eleve ilyen beállítottságú emberen nem hiszem, hogy ellentétes hatást váltana ki.

Francois Pignon 2008.12.02. 16:54:37

Már csak az hiányzik, hogy Magyar György vállalja a tettesek védelmét, és lesz még kurva is szegény lányból.

"pestrisrac" · http://pestisrac.blog.hu 2008.12.02. 17:09:26

Félre értés ne essék nem akarom védeni a műsorvezetőket, de nem (csak) őket kéne anyázni szerintem . Nem ők szerkesztik a műsor tartalmát (javítsatok ki ha tévedek).

Horizont 2008.12.02. 17:33:24

Azuráknak 2 lánya van, Demcsáknak 1lánya, beleérzőképességük egy nagy nulla! A szerkesztők szerkesztik az igaz , de ők meg a nevüket adják hozzá.
Ezt a szegény lányt eltemették,nyugodjék békében, nem kéne ezen csámcsogni.
Szerencsétlenségére rossz időben volt, rossz helyen.A szülők valószínűleg soha nem tudnak megszabadulni, önmarcangoló bűntudatuktól.Békén kéne hagyni őket.

Más.Megnéztem ezt a Bank Light képeket.(Miért Bank?)Na ezt a jelenséget érdemes kivesézni.Mindig minden nőben megvan a tetszeni vágyás érzése.Ezért igyekszik csinos lenni.Ezek a gyereklányok nem egészségesen tetszeni vágynak, hanem kihívóak, kirívóak, ráadásul az egyéniségük a fasorban sincs, mintha egyencsajok lennének.
Gyerekek női testben!Vagy azt hiszik hogy ez az elvárás, vagy tényleg ez az elvárás.Ott.Anyuka lehet, még büszke is a lányára.
Mi kell egy nyeretlen kamaszfiúnak aki élőben még nem látott testközelben nőt? Pia, drog, erotikus táncosnők, kihívóan öltözött lánytestek! És akkor már minden benne lehet a pakliban,ha nem tudja kontrolálni magát.
Mindig visszakanyarodok a szülő nevelésére....Ha tetszik ha nem bele kell nevelni a gyerekekbe a veszélyérzet érzését.(és sok minden mást is kéne!)

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2008.12.02. 18:38:45

Azurák anyját löttyintse arcul vitriollal, nehogy véletlenül magára vonja egy felajzott kanbrazil figyelmét.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.02. 18:52:58

Optimista 2008.12.02. 17:33:24

Ezt mi már sosem fogjuk megérteni, nem a mi korosztályunk. Persze, én beszélek, aki voltam már pedofil is :o) Egyik exem 23 éves korában, legalábbis arcra 14-nek nézett ki, megvolt mindene, érett nő volt, de a személyit többször kérték tőle, mint tőlem a bkv bérletet. Végül, amikor már a szomszéd is ferde szemmel nézett rám, 'vén kéjencre', akkor elszakadt valami... Majd 30 éves korában megkeresem, és villoghatok,hogy csak 20 éves a csajom :o)

"És akkor már minden benne lehet a pakliban,ha nem tudja kontrolálni magát."

Azért a mai kamasz srácok éles szituban elég puhányak, legalábbis a fehérebb fajta. Megy a keménykedés, de éles helyzetben olyanok,mint a kislányok. Ha abból indulok ki, hogy mi miket csináltunk, hogyan viselkedtünk és öltözködtünk 16 éves korban, akkor igazat kell adnom, hogy erős elnőiesedés jellemzi a fiatalokat. Mára minden buszmegállóba jut egy metroszexuális srác.

"Mindig visszakanyarodok a szülő nevelésére....Ha tetszik ha nem bele kell nevelni a gyerekekbe a veszélyérzet érzését.(és sok minden mást is kéne!)"

Ez 10/10 pontos észrevétel, de egy kamasznak sosem lesz valós veszélyérzete. Természetesen muszáj edzeni a való világ ellen, tuti óvatosabb is lesz, de még mindig kell egy jó adag szerencse is, hogy elkerüljék a tényleg necces helyzetek. A közbiztonság hiányát ugyanis semmivel nem lehet ellensúlyozni.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.02. 18:54:40

Zero: nem lehetne csak linkbe betenni a kislány fényképét? (Frissítéseknél komoly sokkot okoz)

derelyegrádi szellem 2008.12.02. 19:12:26

"Már csak az hiányzik, hogy Magyar György vállalja a tettesek védelmét"

Inkább a Magyar Gárda? :)

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.02. 19:21:57

esküszöm, én először gárdának olvastam :o)

Francois Pignon 2008.12.02. 19:28:42

Arra jár az agyad, mi? ;)

maxxtro 2008.12.02. 19:58:24

Vigyázz Azurák, jól vigyázz!!! Az ingből kilátszó mellszőrzetre gerjedek!!!!

phaidros 2008.12.02. 20:27:17

Először beírtam azt, hogy "Azurák Csaba, baszd szájba a kurva anyádat a ravatalon", de aztán meggondoltam magam.

Végülis az anyja nem tehet róla.

phaidros 2008.12.02. 20:28:33

Undorító senkiházi szarzsákok.

Most kurva dühös vagyok, basszák meg.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.02. 20:30:48

Francois Pignon 2008.12.02. 19:28:42

Fó'ton rájuk gondojunk, eszel fekszünk, eszel kelünk, egész nap rettyegünk, hogy mikoj jönnek éjtem és picszi caládomért a galádak, a gájdisták! Pedig,ha adnának munkát, és nem rekejjsztenének ki a mádzsárok, akkor lenne itt 18% -os dzídipí növekedés is, minden hónapjban! :o)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.02. 20:38:27

Te most a Hiller Pityut parodizálod? :)

XSun (törölt) 2008.12.02. 20:40:07

Ejnye Jancsibohóc Dragunov?
Milyen idegenszívű vagy.
Van erre a célra jó magyar fegyver is.


militarypapers.htka.hu/story/gepard-nehez-mesterlovesz-es-rombolo-ontolto-puska
GEPÁRD M6 (HIÚZ)
[rövidcsövű öntöltő többcélú puska (12,7 mm-es NATO-kaliberben)]
Súlya 10,5 kilogramm, hossza 1125 milliméter, torkolati sebesség 780/870 m/s, páncéltörő képesség 100 méterről 15, 600 méterről 10 milliméter.
Tárkapacitása. 5 lőszer.
Álló célalakot 600 méterig képes eltalálni, hatásos lőtávolság: 1000 méter.
A GEPÁRD - család legfiatalabb tagja. Kis mérete és súly ideálissá teszi a nagy mozgékonyságot igénylő hadműveletekben való részvételre.


videa.hu/videok/tudomany-technika/gepard-m6-fegyver-magyar-mesterlovesz-M5aRmZHVSBu5DtnX

2008.12.02. 22:11:25

patkány társulat ez a kereskedelmi tv.

caralho voador 2008.12.02. 22:58:59

Csak ismételni tudom magam: azuráknak is jutna hely egy villanyoszlopon, mondjuk Tóth Ákos szomszédságában (persze csak miután végigment rajta a fél putrisor).

Danis 2008.12.02. 23:35:12

Nem tudom... ezek után mit mondjak... Ez a blog éveket elvesz az ilyenekkel az életemből.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.02. 23:38:51

@ Félkupica_Fehér_Főnök 2008.12.02. 18:54:40
"Zero: nem lehetne csak linkbe betenni a kislány fényképét? (Frissítéseknél komoly sokkot okoz) "

Igazad van, javítottam ....
elnézést akit felzaklatott ... :-(

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2008.12.03. 01:22:55

Nem lehet mentség a kihívó öltözködés senkinek, de azért azt is gondoljuk már végig, hogy miért engedik a szülők ezeket a dolgokat. Sajnos nem emlékszem, lehet, hogy itt lehet, hogy máshol olvastam, de mit keres egy 14 éves lány hajnali 4 körül az utcán? Miért nem lehet elmenni érte, ha koncertre megy? Miért kell ilyen sokáig elengedni?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.03. 06:38:18

Jó reggelt kívánok!

"A Hír TV információi szerint három gyanúsítottja is van a másfél héttel ezelőtti kiskunlacházai gyilkosságnak, amelyben egy 14 éves lány volt az áldozat. A Hír Televízió információja szerint, a két 16 éves és a 21 éves helyi cigány fiatalembertől hétfőn DNS-mintát vett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, majd hazugságvizsgálatnak vetette őket alá. Egyiküket sem vették őrizetbe, bűnösségüket mindhárman tagadták. A rendőrség nem nyilatkozik. Az viszont tény, hogy nyomravezetői díjat a hatóság nem tűzött ki, ami arra utal, van elképzelése a feltételezett elkövetőről vagy elkövetőkről.
A Célpont péntek este fél tízkor kezdődő adásában mindhárom fiatalember megszólal majd."

Horizont 2008.12.03. 06:56:27

Jó reggelt.
laspalmas nem értem akkor miért nem vették őrizetbe őket,valamilyen nyom alpján csak eljutottak hozzájuk?Még a TV-ben is beszélnek?Miről?Mennyi idő egy ilyen DNS vizsgálat?Csak borzolják az ember idegeit.

Kisangyal 2008.12.03. 09:19:30

A börtönben már évek óta különteszik az erőszakolókat és a gyerekgyilkosokat, nehogy valami baja essen a hátsó felüknek!

Ezért a börtön már nem igazi büntetés!

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2008.12.03. 12:16:16

Jancsibohóc 2008.12.02. 13:41:32

Hülye vagy b+ :) ???
Most voltam ott és a tolerancia és felvilágosultság mintájának tartott svédeknek is tele van a faszuk a sok kultúra-idegen "immigrants"-sal.
Mesélte egy ottani mérnök kollégám, hogy most költözik el adott részéről a városnak, mert majd minden héten balhéznak a bevándorlók (na, vajon honnan jöhettek?), felgyújtanak valamit. A tűzoltók meg csak azután kezdik meg az oltást, miután a rendőrök szétverték -a beilleszkedésre képtelen, protestáns életszemléletben gyökerező svéd kultúrát nem toleráló- csőcseléket, akik többször megtámadták a mentősöket, tűzoltókat.
Többtől hallottam már a too much és immigrant kids szókapcsolatokat egy mondatban. Náczik mind :)

Hajrá, hajrá... éljen az ész nélküli, ön- és fajfenntartó ösztönt felülírni akaró tolerancia.
Bocsánat, csak kicsit ledobta az agyam az ékszíjat...

Seduxen · hungarisztan.blog.hu/ 2008.12.02. 13:55:29
Thx Seduxen :)

laspalmas 2008.12.02. 15:50:16

basszad meg, ezen elsírtam magam.

Bilux67 2008.12.03. 12:50:59

derelyegrádi szellem 2008.12.02. 15:59:25

"Amit ezért az elkövetők a sitten kapni fognak az lesz az igazi bünti. Szerintem az első nap megerőszakoják és félholtra verik őket. Aztán ez ismétlődik heti rendszerességgel."

Miért hiszik ezt olyan sokan?
A börtönökben erőszakoskodók vajon kicsodák?
Ezek büszkélkedni fognak a tetteikkel és rögtön előrébb kerülnek a rangsorban.

derelyegrádi szellem 2008.12.03. 13:20:14

Bilux67

Hogy mások miért hiszik, azt nem tudom. Én azért hiszem ezt, mert foglalkozásomból eredően talákozom olyan emberekkel akik hosszú időt töltöttek börtönben, fegyházban. Tőlük tudom.

Ilyennel nem hogy büszkélkedni nem tanácsos, hanem még a fegyőrök is mondják neki bekerüléskor, hogy el ne mondja mi a cseleménye, mert nyomorékra verik. Ha mégis kiderül (mindig kiderül, sokszor már akkor tudják mire belép a cellába) akkor biztonsági zárka. De nem lehet ott a végtelenségig.

A kajakúró csak akkor tudja megúszni, ha egyéb más is van mögötte, tehát gengszter, stb.

A csoportosan gyerket erőszakoló meg sehogy, különösen ha meg is ölték a kislányt.

A előrekerülés a rangsorban az meg úgy van:

1./ Nyílt fizikai erőszak, ahhoz "fel kell állnod"
2./ Valamelyik "társághoz" tartozol, ehhez visszacsatolással ellátott hivatkozás kell, de az első verést ezzel sem biztos hogy megúszod, ha előre nem lett tisztázva ki vagy.
3./ Ezzel a cselekménnyel rangsorban előrekerüléshez Mike Tysonnak kell lenned. Ha nem vagy az, véged.

A "büszkélkedés" ott kevés lesz.

Bilux67 2008.12.03. 13:28:27

Nincs ilyen rálátásom a "belső" viszonyokra, de azt tudom, hogy "náluk" a "paraszt" ellen elkövetett erőszakos cselekmény elismerést vált ki.
A gyermekkorúakkal folytatott szex pedig természetes dolog "náluk".
Ezt a két dolgot összeadva nem hiszem hogy olyan rossz soruk lenne, ha bekerülnek.
Ha bekerülnek...
Ha a bűnösök kerülnek be...

derelyegrádi szellem 2008.12.03. 13:53:55

Bilux67

Ez alapvetően igaz. Kint. De bent egész más viszonyok uralkodnak. A börtönben a norvégok nem tartanak össze (ahhoz ott többségben vannak), ott csak és kirólag az számít amit írtam. Ott kasztrendszer van. Nem számít igazán a származásod, csak az hogy melyik kaszthoz tartozol. A gyerekerőszakolók az "érinthetetlenek" alatt vannak.

Az meg egy nagy tévedés, hogy minden cigánynál természetes a gyerekdugás. Ez nem így van. Csak a putrisoknál. Az uralkodó rétegüknél (a cigány börtönhierarchiát ők uralják, és vezetik) ez elképzelhetetlen. Jobban vigyáznak a lányaikra, mint a fehérek.

Bilux67 2008.12.03. 13:57:21

derelyegrádi szellem 2008.12.03. 13:53:55

Neked legyen igazad!

Allius 2008.12.03. 15:06:32

Kedves kommentelők. Fegyverre esküdők és börtönbeli igazságszolgáltatásra szavazók.
Szerintem középkori szinten ragadt delikvensek büntetése csak középkori szinten lehetséges hatékonyan. Történelmet kedvelő hagyományőrzők előtt bizonyára nem ismeretlen, hogy igen hatásos büntetőeszköz volt a kihegyezett karó. Ezt az alperes alsó testrészére kissé „ráillesztették”, majd felemelve a hegyes segédeszközt, a delikvens a saját súlya által csúszott bele a megkönnyebbítő végkifejletig, mindezt átlagosan 3 napon keresztül történő agóniával. Az első napon még ordítva a fájdalomtól, a másodikon a testet ért folyamatos sokk miatt már hangtalanul, míg a harmadikon csendes beletörődéssel. Na és itt jönne a modern gyógyászat a képbe. Manapság ugyanis nem kell kivárni a három napot, elég csak pár órát eltölteni egy ilyen süppedős segédeszközön, utána haladéktalan operálás, - az élet védelme ugyebár ma már elsődleges, még a liberális értékrendben is -, majd helycsere az eddig egy székre kötözött, szigszalaggal felpeckelt szemhéjú másik elkövetővel. Mindez megvan 8-10 óra alatt, (3 elkövető esetén, de ha többen vannak mehetnek szimultán is a dolgok), ezalatt kapnak egy kis ízelítőt az általuk okozott fájdalomból. Meg látják és hallják is éppen „élvezkedő” társukat, és jól eszükbe tudják vésni az arckifejezését.
Amire figyelni kell: a karó vastagsága – lehetőleg 10 éves fából hegyezzük ki, és ezt mindig ellenőrizzük az évgyűrűk alapján; illetve lehetőleg egy félreeső helyen végezzük el a nevelést célzó műveletet, a hangos ordítozás még megriasztaná a környéken lakó kisgyerekek délutáni pihenését. És mindig legyen egy vödör víz is a közelben, hogy öntudatos legyen az az ordítás.
Ezek után jöhet egy kis tetoválás a bőrre, mindig jól látható helyre, hogy ne lehessen eltakarni. Kedves kis szövegek közül lehet választani: egyszerű, de hatékony a gyerekgyilkos vagyok, vagy a gyereket öltem.
Végül a kéz ujjait vegyük munkába. Mindig kívülről haladjunk befelé az ujjperecek levágásában, és gondosan égessük is ki a csonkokat. A vérmérgezés elkerülése végett használjunk elektromos pákát. Figyeljünk oda, hogy a középső ujjak megmaradjanak, mert így a későbbiekben az illető úgy tűnik, mint aki folyamatosan az egyezményes nemzetközi jelet használja, de nem kell külön etetni. Ezt szokták értékelni még a börtönben is.
Mindezt rögzíthetjük is, szvsz legjobb a kristálytiszta HD minőség, és feltöltve a netre.
(És mielőtt engem neveznétek szadista állatnak, képzeljétek azt, hogy a ti gyereketeket találjátok meg félig az avarban).

lombroso · http://www.szajtepo.blogspot.com 2008.12.03. 16:52:19

Kedves Allius!

Annyiban azért helyesbítenélek, hogy nem a fent vázolt műveletet nem az alperesen kell végrehajtani, hanem az elítélten. jogerős ítélet nélkül ne kegyetlenkedjünk, akkor lesűlyednénk az ő szintjükre.
Ezek mellett szeretném felhívni a figyelmet a magyar nyelv szépségére:
-"Ágrólszakadt" = lerohadt a hullája a kötélről
-"Fütyül a szél a talpa alatt" = fellógatták
-"körmeszakadtáig tagad" nem szorul magyarázatra
-"elcsigázott" = leengedték a nyújtóról és összeesett
-"tönkretették" = hozzákötötték egy szégyenfához. Főleg gazdasági bűncselekmények szankicójaként volt ismeretes.
Hirtelen ennyi jutott eszembe. Talán tényleg vissza kéne térni a testcsonkító/tükröző büntetésekhez. Remélem, hogy ez még elkerülhető lesz.

reKorrekt 2008.12.04. 10:13:45

"hirtv.hu
2008-12-04 07:28
„Minket vernek agyon”

Nem tudjuk, hogy fél-e Répás József Kiskunlacháza polgármestere. Annyit mondott csak, hogy ha félne is, azt sem mutathatná ki: bízik benne a települése, ő is bízik a településében, és most összefogásra van szükség. Másfél hete néhány személy meggyalázott és megölt egy tizennégy éves lányt.

A polgármester múlt pénteken fáklyás felvonulást szervezett. Kimondta azt, amit még senki nem mert kamerák előtt megtenni: elég volt a roma erőszakból. Országos cigány vezetők fenyegették meg, de a helyi roma közösségből is kapott olyan üzenetet, hogy elvágják a torkát. Nem érdekli. Azt mondja, elindult egy úton, és megy, ameddig csak lehet."

Nagyra becsülöm a bátorságát. Némiképp azért mellette áll azon tény, miszerint ha bármi is történne vele, kiegyenesített kaszával fogják felszántani és sóval fogják behinteni a putrinegyedet Lacházán. Ebben 100%-ig biztos vagyok.

Nyomozás hogy áll? Mi volt tegnap a rendőrségi 'sajtótájékoztatón'? Miért nincs még előzetesben senki ha tele vannak nyomokkal és bizonyítékokkal? Hány napos egy gyorsított DNS vizsgálat?

derelyegrádi szellem 2008.12.04. 10:55:14

Lomroso

A "taglalást" kihagytad.

derelyegrádi szellem 2008.12.04. 10:56:40

A polgármester úrral készült egy riport a MN-ben Érdemes elolvasni. Karakán embernek tűnik.

süti beállítások módosítása