Skip to content


       Szűrés lista

Ha a Honvédség a Dakaron, akkor a Postások meg a Tour-on?

Vajon melyik igaz és melyik hamis?  Magyar Posta indít csapatot  a Tour de France-on, vagy a Magyra Honvédség a Dakar rallyn?

A postás Dream Team egy olyan kezdeményezés, amelyre még nem volt példa a Magyar Posta történetében. Voltak, vannak és lesznek postás-sportolóink, sportoló postások, a Magyar Posta kultúrájának szerves része a sport. Azonban a kerékpársport világában postásaink eddig még nem képviselték a Magyar Postát. Pedig a két világ nem is áll olyan messze egymástól.

Olyan helyeken dolgoznak, ahol az utak sokszor csak egy folyómedert jelentenek, ahol kerékpárjaikkal – túlzás nélkül állíthatjuk - 'úttalan utakon' járnak nap, mint nap.

A két szakma közötti hasonlóságot ismertük fel Bodrogi László  barátommal 2007. tavaszán, aki – kérésemre – elkísért az postásoknál tett látogatásomra. Az ötlet, hogy a két terület - kerékpársport és postások – nem csupán ötvözhető, de a Posta hasznosíthatja is a kerékpársport versenyzők jártasságait, tapasztalatait, először itt fogalmazódott meg bennünk.

A Magyar Posta Dream Team kerékpár csapat - amely szerződéses és hivatásos postásokból áll - motiváló erőt jelent majd a Magyar Posta állománya számára, és egyben egyfajta – remélem nagyon eredményes - unikum lesz a kerékpársport világában. Mindezzel újabb lehetőséget teremtünk arra, hogy a postások világát közelebb hozzuk az állampolgárokhoz, hogy megmutathassuk:




Mi itt is a legjobbak között vagyunk!
Dr. Csáky György
Magyar Posta elnöke"

  

A honvéd Dream Team egy olyan kezdeményezés, amelyre még nem volt példa a honvédség történetében. Voltak, vannak és lesznek katona-sportolóink, sportoló katonáink, a hadsereg kultúrájának szerves része a sport. Azonban a tereprally világában katonáink eddig még nem képviselték a Magyar Honvédséget. Pedig a két világ nem is áll olyan messze egymástól.

A honvédség missziós szerepvállalása révén magyar katonák olyan területeken szolgálnak, mint Afganisztán, Irak vagy Afrika egyes részei. Olyan országokban dolgoznak, ahol az utak sokszor csak egy folyómedert jelentenek, ahol gépjárműveikkel – túlzás nélkül állíthatjuk - 'úttalan utakon' járnak nap, mint nap. Ahol az, hogy mennyire ismerik járműveiket, milyen vezetői-képességekkel rendelkeznek sokszor az életüket mentheti meg. A bonyolult terepviszonyok megkövetelik a nagyfokú koncentrációt, a kiváló vezetéstechnikát, gyors reflexeket és a maximális lélekjelenlétet. Katonáinknak, akárcsak a tereprally versenyzőknek, mindezekkel a képességekkel és jártasságokkal rendelkezniük kell.

A két szakma közötti hasonlóságot ismertük fel Palik László barátommal 2007. tavaszán, aki – kérésemre – elkísért az Afganisztánban szolgáló magyar katonáknál tett látogatásomra. Az ötlet, hogy a két terület - tereprally és hadsereg – nem csupán ötvözhető, de a honvédség hasznosíthatja is a tereprally versenyzők jártasságait, tapasztalatait először itt fogalmazódott meg bennünk. Katonáink képességeik, kiképzettségük révén kiváló tereprally versenyző 'alapanyagot' képeznek, és a versenyekre történő felkészülés, a versenyzés további - a hadseregben jól hasznosítható – ismereteket adhat számukra. Számukra és az egész Honvédség számára, hiszen ezeket a speciális ismereteket ők tovább adják majd társaiknak, ismereteiket beintegráljuk a honvédség kiképzési, felkészítési rendszerébe.

A Magyar Honvédség Dream Team „Gepárdok" tereprally csapatát azonban nem csak ezért hoztuk létre. Reményeink szerint a csapat - amely szerződéses és hivatásos katonákból áll - motiváló erőt jelent majd a Magyar Honvédség gépjármű-vezetői állománya számára, és egyben egyfajta – remélem nagyon eredményes - unikum lesz a tereprally világában. Mindezzel újabb lehetőséget teremtünk arra, hogy a katonák, a hadsereg világát közelebb hozzuk az állampolgárokhoz, hogy megmutathassuk:

Mi itt is a legjobbak között vagyunk!
Dr. Szekeres Imre
a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere"

Természetes ne gondoljuk azt, hogy a válság közepette a Honvédelmi Minisztérium a 300 milliárdos 2009-es keretéből holmi adóforintokat költ olyan célra, mely nem tartozik a HONVÉDELEMI feladatok közé, ugyanis Szekeres becsszóra azt mondta, hogy a "csapat finanszírozását szponzori pénzekből oldjuk meg". Azt már meg sem merem kérdezni, hogy Palik László kommentátor, rallyversenyző mi a búbánatot keresett Afganisztánban, a mi pénzünkből ...

Ha ilyen isteni nagy ötlet ez a Dakar-rally, más ország honvédsége vajon miért nem indít csapatot? Talán mert máshol nem nyelnék ezt be? Mi pedig ismét nagykanállal, habzsolva, élvezettel? Hogy 5 perc alatt megmagyarázzák, hogy ez mennyire klassz húzás? Felőlem egyenesen lehetne külön honvédségi rallyt is rendezni, de akkor már felfegyverkezve, és az útközben lelőtt "terroristákért" pedig pluszpont is járhatna...

De nézzük meg inkább a szponzorok logóit, reklámjait az autón:

 

Anonim szponzorok, van ilyen ...

A kiválasztás könyörtelen volt, elvégre katonák lennének a "'versenyzők", nem holmi ripacs riporterekről van szó. Vakon vezetés (videó), szóbeli alkalmassági (videó), és legvégén már csak 6 katona maradt. Ők mennek a Dakar rallyra. Vagyis, aki ingyé' akar rallyversenyző lenni, menjen el katonának. 1-et fizet, 2-őt kap. Megéri, nem? Sponsored by adófizetők.
A szóbeli részen kiderült, hogy volt olyan jelentkező aki nem beszél angolul, az anyagiak érdeklik és heves természetű:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Mivel Szekeres Imre legendás "beszédét" nem tudjuk elfelejteni, így pár képpel  és  patkóbélig elérő nyelvvel kedveskednénk a tisztelet Miniszter Úrnak, és a rajongóinak:

 

 

 

 
















































És most jönnön egy kis kedvcsináló, íme a Transformer 2 első ízelítője, egyenes Michael Bay vágóasztaláról, a már jól ismert trailerdallamokra komponálva, de sajnos még a robotok nékül, mivel még most is dolgoznak a CGI jeleneteken. Michael Bay nagyon hálás a Magyar Honvédség segítségéért, és megígérte, hogy a Transformers 3-at is hazánkban kívánja forgatni. Figyelem! A Magyar Honvédség valamennyi működőképes harci járműve látható az előzetesben!

Címkék: közélet abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr12825199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rolika 2008.12.18. 08:45:27

hol a szadesz, hogy megkérdezze: mennyi lélegeztetőgépet is lehetne ebből venni?

azt meg, hogy erről az egész raliról mit is gondolnak a világ normális tájékain, uj péter írta meg jól:

nol.hu/archivum/archiv-477776

Marcellusca 2008.12.18. 08:50:49

Most mi van?
Miért olyan égbekiáltó, hogy egy nyamvadt autót akarnak indítani a tereprally versenyeken? Főleg, ha tényleg szereznek szponzorokat.

zero!
Megint sikerült egy demagóg f@szságot összehoznod!

A tegnap tárgyalt foci-sztorihoz képest az erre szánt lóvé köszönő viszonyba sincs ezzel. Miért fáj, ha (hülye módon is, de) népszerűsíteni akarnak? fogalmad sincs arról, hogy a honvédségi gékocsivezetőknek milyen körülmények között és feltételekkel kell helyt állni! Ha a dakaros nagymenők megtudnák, lehet, hogy sisakot emelnének.

Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy a Bamakó-rally-n több katona is részt vesz már évek óta. Saját pénzből és szabadidőből. De gondolom erről nem tudtál, csak fikázod a honvédséget és a katonákat.

Tilcsák Bea (törölt) 2008.12.18. 09:08:52

marcel: oda mennek, ahova akarnak.
de ne kközpénzből.

szerintem olvasd el a posztot.

Marcellusca 2008.12.18. 09:14:01

Lukrécia Bögre 2008.12.18. 09:08:52

Elolvastam és abban az volt, hogy szponzori pénzből. Most akkó mivan?
Már abba is beleköttök, ha valaki/valami szerez szponort és az onnan származó lóvét költi hülyeségre? Nehogymár megmondjátok, hogy a fizetésemből mit vegyek!!!

leonov 2008.12.18. 09:21:34

nem a dakarra mennek , hanem a csirabamakóra és természetesen kapnak támogatást.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.18. 09:23:48

Nem értek veled egyet Marcelluska. 100%-ig támogatom, hogy a honvédség akár több sportágban is versenyzőket indítson, akár profi szinten sportoljon! Azonban ne technikai sportág legyen! Baszki, nagy autógyártók hátrálnak ki a raliból, az F1-ből, nálunk meg a "mindenkit ismerek Lacinak" találunk megint szórakozási lehetőségeket, mert Szeki már olyan jókat evett-ivott kurvázott a Hungaroringen a VIP szektorban? Figyi Szeki, bemutatlak Schuminak, te meg csípsz nekem a 200 milliárdból! Hát itt már mindent meg lehet csinálni a haveroknak?! Ez egetverő pofátlanság ismét! Vastagbőrfaktor, megint kilengeti a mutatót!

Tapmancs 2008.12.18. 09:25:11

off

Zero!

A kurucon "mester" fokozatot nyertél az egyik tegnapi kommentedért! :)))

Gratula!

www.kuruc.info/r/1/32248/

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.18. 09:29:01

Azonkívűl a "szponzorálást" mint olyat meg ne kelljen ismertetni, mint az egyik legnagyobb pénzmosási lehetesőgét... Főnökömnél is voltak nemrégiben, hogy itt ez az N osztályos ralicsapat, akkor ennyit adsz, ennyiről adunk számlát stb... még szrecse, hogy elhajtotta őket.

Természetesen ezt biztos hallásból tudom, úgy mesélték a már nem tudom kik...

leonov 2008.12.18. 09:29:11

egyébként, ez a hadseregesdi talán az egyetlen ebben az országban, ami talán úgy működik, ahogy kell.
nem vagyok benne, ezáltal természetesen csak gondolom, hogy problémák vannak ott is, de az ismerőseimmel beszélgetve, akik még eléggé relevánsok, úgy tűnik, hogy sikerült valami működési egyensúlyt kialakítaniuk végre.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.18. 09:32:10

Marcellusca 2008.12.18. 08:50:49

Saját pénz meg szabadidő! Ha Te azt hiszed, hogy ez szponzori meg saját pénzből fog menni akkor nagyon naiv vagy.

voltál te katona bazdmeg egyáltalán?: tudod ott milyen körülmények vannak? lehet nem erre kellene költeni, sőt tovább megyek...lehet nem ezzel kellene foglalkoznia szekeresnek.

azért mert 6 bohóc haver kimegy közpénzből dél amerikába még a másik 200-nak -akik tényleg csinálnak valamit a 20ezerből- még nem fog jobban menni a manőverezés irakban.

tudod mennyibe kerül kiutaztatni ezt a 6 birkát dél amerikába? meg a szerelőket meg a szervizt meg az ellátás? ja és ide a bökőt, hogy palik megy velük szakérteni...

Honvédséget népszerűsíteni délameikában: anyja picsáját

A "Transformer 2-es" videó félékkel lehetne népszerűsíteni, csak azt meg épeszű ember nem hiszi el az országban...

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.18. 09:36:58

leonov 2008.12.18. 09:29:11
egyébként, ez a hadseregesdi talán az egyetlen ebben az országban, ami talán úgy működik, ahogy kell.

A Hadseregünk egy kirakat csak sajnos. Sok sok irodában döglő dilettánsal . Pénz és technika nélkül.
Leírva remekül néz ki minden meg az ilyen propagada videókon.

Szolnokon van az egyetlen Helikopterbázisunk az országban: 3 működő , lassan 40 éves MI-24es helikopterekkel...

Berrick 2008.12.18. 09:47:21

Én nem értem ezt a következő videóban szereplőknek nincs rally csapatuk mégis a világ 2. leggyorsabban bevethető hadserege. : www.youtube.com/watch?v=-t1I3eXpWys

Ja és még harcolni is tudnak nem is kicsit, Afganisztánban és irakban ők voltak akik konkrét harcokat vivtak gyalogsági egységként.

Marcellusca 2008.12.18. 09:54:31

Kedves eric!

Már bocs, hogy élek! Vótam katona, bazdmeg!!! 23 évig!!! Nemrég hagytam ott, úgyhogy kis rálátásom van.
Ne gondold, hogy mert Te éppen tudod, hogy hány működő MI-24 Hind van Szolnokon, akkor már olyan tájékozott vagy. Jó lenne, ha nem csak a demagóg f@szságaitokat nyomnátok, hanem előtte tájékozódnátok is!
Fél információkban csak fél igazságok vannak!
Asszem ebben a témában nem kell, Veletek vitatkoznom, mert csak meddő lenne. Majd, ha többet szolgáltatok és MINDENT megtapasztaltatok a honvédségről, akkor tárgyalhatunk!

További szép napot!

Marcellusca 2008.12.18. 09:56:16

Ja, azt azért elárulhatnátok, hogy Te és zero mikor, hol és mennyi időt töltött a seregben! Csak úgy a kíváncsiság kedvéért.
Köszi!

Horizont 2008.12.18. 10:22:10

Marcellusca jön a szeretet ünnepe, ne húzd fel magad:)))

Marcellusca 2008.12.18. 10:24:01

Horizont 2008.12.18. 10:22:10

OK! Igyekszem. :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 10:28:35

Marcellusca 2008.12.18. 09:54:31

Nem érted: Magáncég azt csinál amit akar a pénzéből, akár a portést is felküldheti űrturistának.

Az állami 300 milliárdól gazdálkodó Magyar Honvédség NE küldjön rallyzni katonákat, eszem megáll, tudtam hogy lesznek akik ezt is bekajálják hogy milyen jó... A szpronzori dumát meg ne higyjük már el, súlyos százmilliókba fog ez nekünk kerülni.

A cipész maradjon a kaptafánál, a a katona meg ne Dakarozzon ...

A cseh meg a lengyel vagy szlovák hadsereg miért nem indul a Dakaron ??

rolika 2008.12.18. 10:37:49

marcellusca, olvasd el légy szíves az első kommentben belinkelt cikket. attól talán lenyugszol :)

..:: Sodi ::.. 2008.12.18. 10:37:53

Marcellusca: Nem gondolod, hogy az utóbbi időben éppen elég a honvédséggel kapcsolatos, a pofátlan határát súroló dolog látott napvilágot? Gondolok itt többek között a 23 milliárdra korengedményes nyugdíjakra,ill. a honvédségi ingatlanok privát biztonsági céggekkel történő őrzése...

Ezek után ez a mostani lassan mindennek a teteje! Teljesen egyetértek VonPerez véleményével!

OFF
Marcellusca: ha már ennyire érdeklődsz ki, mikor, és mennyi ideig volt katona elárulod mit is csináltál konkrétan 23 évig, és mennyi a nyugdíjad (már ha nyugdíjas vagy)?
ON

Marcellusca 2008.12.18. 10:48:26

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 10:28:35

Nekem az a bajom a felvetésetekkel, hogy még semmi konkrétum nincs, de Ti már ideológiákat gyártotok. Sejtem, hogy nem úgy kerek a történet, mint ahogy azt előadják (,mert miért pont ez lenne kerek), de az sem biztos, hogy ez olyan rossz dolog. Igaz, valószínűleg sok pénz el fognak b@szni, de mi van, ha mégse? Ha tégyleg találnak szponzort, akkor az miért fájna a dolog?

Kicsit OFF, de ez a hír már kb 2-3 hónapos.
Nincs mostanság más, ami jobban szúrná a szemeteket? Pölö a BKV megint egy vagon pénzt kap, Ferihegyen "sztrájktörőket" alkalmaznak, Orbán mégsem találkozik Gyurcsánnyal, olcsóbb a villamos áram, nálunk mégis drágulás várható.

Rwindx 2008.12.18. 10:56:47

Múltkor gyenesei a fogathajtó vb-n akart hajtani, szerintem szekeres most a a rally-ban lát fantáziát gyenesei módra.
Ne lepődjetek meg ha ő lesz a sofőr...

Marcellusca 2008.12.18. 10:57:55

rolika 2008.12.18. 10:37:49

Kösz a linket, de azt egy dakarútáló írta. No komment.

Szerintetek mindenhol rend van? Csak a honvédség az, ahol "szórják" a pénzt?
Tudom, tudom, mindenki a saját házatáját védi, de söprögessen is!

Mondjatok valamit, ami ebben az országban úgy működik, mint ahogy annak működnie kell!
Tudom, tudom, csak védem a mundér becsületét.

Szóval, számomra sokkal több felháborítóbb dolog van, mint ez a honvédségi dakaros dolog.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 10:58:54

Marcellusca 2008.12.18. 10:48:26
zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 10:28:35

Nekem az a bajom a felvetésetekkel, hogy még semmi konkrétum nincs, de Ti már ideológiákat gyártotok. Sejtem, hogy nem úgy kerek a történet, mint ahogy azt előadják (,mert miért pont ez lenne kerek),


A Honvédelmi Miniszter Szekeres "2010-ben nyerhet az MSZP" Imre, hát hogy lenne kerek?

Mégegyszer: a katona katonáskodjon, ne rallyversenyen induljon .... Homokzsákot bezzeg nem pakolnak a Tiszai árvíznél, mert az büdös meló a hivatásosnak, de Afrikát végigautózni az fasza "munka"

Ha te ezt nem így látod, sajnálom ...

By te way: a gazdasági válság le van szarva, indulunk a Dakaron !!!!!!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.18. 11:00:44

NA ÁÁÁÁÁCSI!!!

Voltak fentebb kérdések mint:

-Marcellusca 23 évig mit csináltál mint katona?

-Zero, és Eric volt-é már katona?


Aztán hogy védjem kicsit Marcellusca-t, igen tesó ezen a blogon mindenki látnok, de főképpen katona, rendőr, vasutas, mélyépítő, jogász, és tralalalalala. Nyugalom testvér! :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 11:03:00

"Szóval, számomra sokkal több felháborítóbb dolog van, mint ez a honvédségi dakaros dolog. "

Mivel minek a blog, minket ez idegelt fel :))

De villámreagálás:
-Pölö a BKV megint egy vagon pénzt kap -> már megírtuk

-Ferihegyen "sztrájktörőket" alkalmaznak ->EU-ban vagyunk, szabad a munkavállalás, nagyon helyes, remélem utána a sztrájkolók mind ki lesznek baszva


-Orbán mégsem találkozik Gyurcsánnyal, -> nagyon helyes " Jó reggelt kívánok" hazudta Gyurcsány, egy szavát sem lehet elhinni


-olcsóbb a villamos áram, nálunk mégis drágulás várható -> ez viszont tényleg ütős, és magyaros sztori :))

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.18. 11:04:17

Marcellusca 2008.12.18. 10:48:26

2 évet húztam le Szabadszálláson és elég is volt arra, hogy tudjam egy romhalmaz az egész honvédség és csak az megy katonának aki a,nem ért semmi máshoz b, fegyverbuzi

A tiszthelyettesek fele a kocsmában töltötte minden délutánját és itattatta magát a sorkatonasággal. Ők védenek majd meg...

Igazad van nem láttam mindent a katonaságból és közel sem tudok mindent, de tudod mit tudok, hogy nem láttam egyetlen dolgot sem ami JÓL működött volna! Akkor ki a dilettáns? Én vagy aki ott dolgozott 23 évig?

leonov 2008.12.18. 11:04:24

a fenti költői kérdés felmerült bennem is

a honi hadseregnek nem az a dolga hogy elfoglalja afrikát, vagy tengeriháborút vívjon a névivel. sőt mégcsak nem is kell távolidomíniumokat agresszió esetén megvédeni.

szóval, szerényebben, sokkal szerényebben.

DEGEC 2008.12.18. 11:04:49

eric · vastagbor.blog.hu 2008.12.18. 09:32:10

Lehet en vagyok tudatlan, de a dakar nem del-amerikaban van....talana google.hu/maps segit :-)

"A cseh meg a lengyel vagy szlovák hadsereg miért nem indul a Dakaron ?? "

aze nem mert loserek,es mert nekik nincs ilyen jo honvedelmi miniszteruk...:-))


.Sodi. 2008.12.18. 10:37:53

ha eloszor informalodnal, akkor tudnad, hogy azrt orzik, civilek az objaktumokta, mert olcsobb, mivel a katonakra szabalyok vonatkoznak, pl:24 oras szolgalat utan 48 ora piheno, (utana ket napig nem tolgozhat) szolgalati potlek, (kb 2000 huf), plusz meleg etelt (ebed) kell biztositani, vagy etkezesi jegyet...
mig a keketeruhas orok, adhatjak 24/24 ben minimalberert....plusz a haveri kutyak is jol jarnak e ez mas kerdes...


amugy szvsz halott 5 let, mert 6 honap alatt senkibol sem lesz profi szerelo, es tereprallys, szal a buko garantalt, de lenyegeben mindegy hogy a penzt az rtl klubbon koltik reklamra, vagy igy probalja nepszerusiteni magat a honvedseg..mert igy meg beszelnek rola majd a fokuszban meg ujsagokban...az jobb reklam volt hogy mindig kerjen es adjon szamlat...ferplej...az mennyi adoforintba kerult, raadasul azoktol akiknek nem kell szamlaval elszamolni.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 11:04:57

Már megírtuk korábban : eric volt katona, én nem.

De ez nem tudom hogy tartozik ide, mikor a honvéd rallyról van szó ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 11:06:24

DEGEC 2008.12.18. 11:04:49
eric · vastagbor.blog.hu 2008.12.18. 09:32:10

Lehet en vagyok tudatlan, de a dakar nem del-amerikaban van....talana google.hu/maps segit


Idén Dél-Amerikában lesz a Dakar !
www.dakar.com

A Honvéd csapat a 2010-es Dakaron idnul, ami újra Afrikában lesz ....

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.18. 11:07:24

"-Ferihegyen "sztrájktörőket" alkalmaznak ->EU-ban vagyunk, szabad a munkavállalás, nagyon helyes, remélem utána a sztrájkolók mind ki lesznek baszva"

wáúúúúú ez ám az igazi jó magyar szemlélet :D

Az lesz a legjobb amikor már csak a szomszédos Bécsbe fog járni Malév gép, mert az a maroknyi pilótacsapat akik nem tudják kivenni a szabadságukat, dolgoznak mint az állatok is otthagyják az egészet. Ugye mint tudjuk a tengerentúli járatait már megszüntette piciny légitársaságunk egy ideje. Sőt az is jó lesz ha a kiszolgáószemélyzet is otthagyja azt a szarkupacot. Igazad van. Kirúgni mind!

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.18. 11:10:11

Marcellusca 2008.12.18. 10:57:55

Kösz a linket, de azt egy dakarútáló írta. No komment.

Szerintetek mindenhol rend van? Csak a honvédség az, ahol "szórják" a pénzt?

Ebben igazad van, rengeteg helyen szórják a pénzt és lehet nem az a legégetőbb probléma, hogy 6 kiscserkész elmegy dodzsemezni, de ez is csak egy poszt és azért baszod fel magad mert 2 évtizedig csináltad. Elhiszem, hogy szar érzés ha az életed értelmét fikázzák...de attól még nem demagóg

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.18. 11:12:10

Amúgy ha a töködet rá mered tenni hogy a Palik odamegy szakérteni, akkor már egy szponzort fel is fotoshoppolhatsz a Nissan-ra. RTL Klub :)

leonov 2008.12.18. 11:12:33

a honvédrallihoz tényleg semmi köze, de a szolnoki készenlétes forgószárnyasmennyiséghez már igen.

nem jó hejre nyúltatok fijuk.

ez alapján simán dobhatnék nektek egy posztot a stokkholmibalett világosítási kérédseiről is.
ugyanúgy fingom sincs róla mint nektek a mai seregről.

..:: Sodi ::.. 2008.12.18. 11:14:11

degec: ok, ez tiszta sor, de akkor inkább kapja meg az a "szerencsétlen" a 24/48 szolgalati pótlékát, meg a meleg kajáját/kajajegyét...

Szabályok?!? ...édes Istenem... ebben az országban vannak még olyanok???

DEGEC 2008.12.18. 11:17:47

eric · vastagbor.blog.hu 2008.12.18. 11:04:17

erre a 2 evre alapozod a velemenyed...ez eleg demagog....plane szabadszallas, az egy eleg alja hely volt, es tenyleg csak lecsuszott alkeszok voltak, tisztelet a kivetelnek...de az alapjan velemnyt formalni osi roman szokas...
de pont leszarom...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.18. 11:18:15

Baszki, mi van veletek! Marcellus, nehogy kitaláld már, ha van nagyobb probléma, akkor nem érdekes a kisebb kundécolás, pénzkivétel ralira... másik blogon ugyanezzel baxtak fel, hogy azért nincs cigánybűnőzés, mert a fehér ember is kicsavarhatja a laptopot a kezedből. Jah, akkor ha más is, meg van nagyobb is akkor az annullálja a többit.... wuhhhá EZ A tipikusan magyaros...

igenis szálljon le bécsben a gép igenis zárják be a BKV-t a MÁV-ot mindent! nem kell a pénzpazarlás nem kell a milliárdos adócsalás, nem kell a pénzmosoda! Ha mávot is megvenné vm. böszme nagy cég, az úgyis átveszi a megfelelő szinvonalat megütő dolgozókat, bejelenti tisztességesen a teljes fizetésére és máris ottand van az adófizető, máris nem kell 170 milliárdot vagy mittomén mennyit beleönteni ey évben. Hogy kel-e hadsereg és milyen formában? nos nem tudhatjuk. Ha itt lenne csetepaté, akár a oroszok, akár az amcsik 3 perc alatt rombolnák nehogy minket, euurópát porig, egy karosszékből. Ralizni bazmeg... az emberek meg éhen döglenek...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.18. 11:20:28

Marcellusca

Nem neveznélek naivnak, de azon talán érdemes lenne elgondolkodni, hogy a Dream Team hivatalos oldalán sincsenek feltüntetve az állítólagos szponzorok...
Pedig azokat reklámozni szokták, nem?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.18. 11:22:31

Ja a legviccesebb, hogy Szekeresnek mennyi honvédelmi tapasztalata van már? Ez pont olyan mint a beszédhibás Hiller az oktatásügyi miniszter. egy beszédhibás bazge...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.18. 11:24:12

VonPerez tök sok szépet írtál. Komolyan :D

A Malév-hoz kicsiny országunknak már szinte semmi köze nincsen.
Aztán zárjon be a BKV. Igazad van, járjon mindenki majd a dolgára úgy ahogy tud.
A MÁV is zárjon be, hiszen az alkalmazottak tehetnek azokról az állapotokról amik ott uralkodnak, és véletlenül sem a vezetőség. Ha már itt be lett hozva a sztrájkkérdés, és ti nem találtátok jogosnak a 250 k követelést, akkor gondolom az jobb lesz ha a MÁV Cargo-ért kapott pénzt pár faszkalap fogja felélni. Valóban jobb lesz.

Aztán bizonyára tolonganak a nagy cégek országunk vasútjáért. Tudod, ahogy az ÖBB bekebelezte a Cargo-t, úgy fogja messzire elkerülni a Start-ot,...miért? Mert nincs olyan ostoba cég aki ezt a szarhalmazt átvenné ezekkel a körülményekkel. Sajnálatos, mert vasúti vonalon anno az élvonalhoz tartoztunk :( Kandó Kálmán neve mond valamit? :D Ezt csak a hecc kedvéért...

Marcellusca 2008.12.18. 11:27:14

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 10:58:54

"Homokzsákot bezzeg nem pakolnak a Tiszai árvíznél, mert az büdös meló a hivatásosnak,"
Gondolom egyetlen ht. ismerősöd sincs, olyan, aki kint volt a tiszai árvíznél meg főleg.
Sztori: Kivezényeltek csomó katonát SEGÍTENI homokzsákot pakolni. A helyi lakosok a töltésoldalban osztották az észt a katonáknak. Egy óra elteltével a parancsnokuk megunta és levezényelte az embereit, majd közölte, hogy segíteni vannak itt, nem helyettük dolgozni és, ha ennyire tudják, akkor csinálják. Az eredmény az lett, hogy a civilek IS dolgoztak.
Egyébként milyen helikopterek hordták a nagy homokzsákokat a gátszakadásba, milyen PTSZ-ek szállították a homokzsákokat a dágványban, milyen helikopterek szállították az élelmet az elzárt területekre (télen is)? A Vízműé vagy a Katasztrófavédelemé? Nem! A honvédségé! Ja, hogy rövid az eszed és nem emlékszel már rá.
A legszebb volt, hogy később azt mondták, hogy a honvédség gazdálkodja ki ennek a költségét, holott a Katasztrófavédelem költsége lett volna.

Jancsibohóc 2008.12.18. 11:00:44

Neked válaszolok. :D
Műszaki voltam vidéken, majd Pesten kiképző és logisztikus. Tagja voltam a legelső nagyobb külföldi missziónak. Szóval nem bokorugró, hanem kiszolgáló voltam.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.18. 11:29:34

Marcellusca köszi szépen. :D Azért írtam fentebb a kérdéseket, mert mindenki kényesen kerülte a válaszadást.

Apropó szponzorok. Mikor indul a verseny? Pontosan? Na majd addig nézegessük hányan akarnak felkerülni szponzorként, és utána csipogjon a népség, hogy júúúúj a mi adóforintjaink. Köszi-puszi

Marcellusca 2008.12.18. 11:32:32

leonov 2008.12.18. 11:12:33

lolmán!!!!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.18. 11:34:36

Most vagy érted jancsi, vagy nem, de mindegy. ami szar azt nem kell erőltetni. ha mindent hazabaxnánk, előbb útóbb magától elindulna egy öntisztító folyamat. Ez nem volt meg a rendszerváltásnál semm tudod? A maygar focinál is ezt pedzegettük a múltkor. Lennullázni! Igen az elején szívás, de utána az igények miatt racionálisan újraszerveződnének a dolgok! A másik, a nem az ott dolgózók tehetnek róla duma, ugyanolyan szar demagóg, mint a ne a zemberekkel fizetessék meg! A MÁV, a BKV, minden ami állami (önkormányzatok, hadsereg, minden!!!) egy tessék-lássék módon átalakított, de a háttérből ugyanazal a garnítúrával működtetett postkommunista szar! Vegyük már észre!


Izé, nemzeti radikális náczi-e vagyok? Cikkhájl!:)))

jpmjpm 2008.12.18. 11:35:16

Szépen egymásnak ugrottatok srácok! :)

Véleményeim röviden:

Honvédség: kalap szar, egy nagyobb szellő elfújná őket a faszba. 2 napot nem bírnék ki ha ott kéne dolgoznom (napot lopnom).

Dakar: sztem. a foci klubvilágbajnoksággal van egyszinten. Túl komolyan senki nem veszi, inkább buli az egész.

Honvédség a Dakaron: nevetséges, felesleges rongyrázás, pár százmillió ft-ból pár ember egy jót bulizik, mi pedig itthon lassan éhen halunk (ezt persze képletesen értem). Még ha egy olyan cég tenné ezt, aki profitot termel vagy hasznos munkát végez talán el lehetne nézni ezt a dolgot, mert akkor megérdemelnék. De így...

De igazán meg sem lep ez a dolog, hiszen ma nálunk ez megy minden szinten, a kérdés csak az, hogy mi derül ki.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.18. 11:36:22

A kapkodós, nem lektorált, félvakon gépelésemért, ill. az ebből eredő helyesírási hibákért, pedig elnézést.

Marcellusca 2008.12.18. 11:37:14

DEGEC 2008.12.18. 11:04:49
DEGEC 2008.12.18. 11:17:47

Köszi! Látom, azért van "támogatootságom". :D

Marcellusca 2008.12.18. 11:38:20

DEGEC 2008.12.18. 11:17:47

Ja, és milyen 2 év? Max 6 hónap. :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.18. 11:38:22

Két dolgot vennék ki: Rendszerváltás, és MÁV.
A kettő összefügg, mert valahol abban a magasságban lett tönkretéve a vasutunk. Abban igazad van, hogy ugyanazon szemétládák teszik tönkre ezeket a cégeket akik eddig, így én mondjuk a sztrájkoló váltókezelő anyázása helyett a vezérek fele anyáznék, és kisöpörném őket a Holdra.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.18. 11:52:42

Nah, erről beszélek nyuszómuszó!:)) Rettenetes probléma,a MÁV sztájk tálalása is. ki van hegyezve a 10%-os béremelésre, meg a 250k-ra. rosszul csinálták! ha a munkakörülmények jobbá tétele, vezetőségváltás, menetrend eszetlensége (bár ezt benne van a követeléseikben) lenne a fő csapásvonal, mindenki szimpatizálna! Nagyon komoly nyugdíjas kommenteket lehet hallgatni Cs. Árokásó Sándor, Hír TV-s betelefonálós műsorában! 2 percenként én nem értek egyet, mert nyugdíjas vagyok és szegény és nem tudok ide-oda menni! nah, kb. ennyi megy át a népnek. Meg a Feriblog.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.18. 11:55:30

Jancsi

Mi van veled mostanában, hogy még az élő fába is belekötsz? Bezu feltörte a nickedet, vagy mi a bánat? :))

DEGEC 2008.12.18. 11:56:09

Marcellusca 2008.12.18. 11:38:20

15 evvel ezelott meg lehetett 2 ev...

Jancsibohóc 2008.12.18. 11:24:12

ok hogy 250 et kovetelnek a mav nyereseges uzletagabol de ha szolnanak hogy fejenkent 400 at toljon be mindenki mert a szemelyfuvarozas veszteseges, nem lenne ekkora a kedv...

jpmjpm 2008.12.18. 11:35:16

ezexerint most is napot lopsz oszt megse vagy katona..

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.18. 11:59:10

Valahol a vasútnál sikerült felbosszantanotok, ami igen nagy szívügyem ;)

Amúgy meg, ha nem értek egyet valamivel azzal színesítem a blogot, mert akkor már leszünk ketten a Bezuval, akik nem a birkák után helyeselnek minden post-ban. Vagy nem? :D

..és amúgy is frusztrált vagyok kicsit, mert szopat a HEKTICKET minket, pénteken indulnánk Berlinbe a Vandit Night-ra, de nem jöttek még meg a jegyek....(abszurdisztánba). Mert ha ide rendeltem volna őket labancföldre, már rég meglenne....

Marcellusca 2008.12.18. 12:04:53

DEGEC 2008.12.18. 11:56:09

1990-ben vagy '91-ben csökkentették a sorkatonai időt 1,5 évről egyre. A 2 év lecsökkentéséről (így egyből) nem jut eszembe információ. Valamikor '96-'97-ben az egy évet 9 hónapra és 2000 körül 6 hónapra csökkentették.
Ezért gondolom, hogy eric max 6 hónapot lehetett katona.
És jó a meglátásod, Szabadszállás nem volt a honvédség gyöngyszeme.

Na, jó, inkább menjünk autozzni, meg "kocsmázni"! :D

fecsa 2008.12.18. 12:13:47

Postásoknak szurkolni fogok:) Legalább gyorsabban érkezik majd meg a levél ezután:)

Ez az a Bodrogi?? Na őt a magyar sportvezetők ne nagyon vegyék a szájukra. Ingyen jó mi? Támogatni meg nem fogjuk?
Meg is kapta a francia állampolgárságot ...

jpmjpm 2008.12.18. 12:23:02

DEGEC 2008.12.18. 11:56:09


Kicsit félreértetted. Azért nem lenne kedvem ott dolgozni, mert a nagy része naplopás annak ami ott folyik. És ezt nem szeretem.

Marcellusca 2008.12.18. 12:40:04

jpmjpm 2008.12.18. 12:23:02

És mit csináljanak? Háborúzgassanak, de ne nagyon, csak kicsit?
Költői kérdés volt!!!

Marcellusca 2008.12.18. 12:43:33

jpmjpm 2008.12.18. 12:23:02

Bár, így kicsit belegondolva, lenne ötletem, hogy hol gyakorlatozhatnának. Éles lőszerrel. Talán nagyobb sikerrel csinálnák, mit a faluvégi "orvvadászok".

Már el is határolódom magamtól! :D

DEGEC 2008.12.18. 12:54:33

jpmjpm 2008.12.18. 12:23:02

ha nem szeretned nem itt a neten lopnad a napot mint most teszed:-DD

jpmjpm 2008.12.18. 13:03:10

DEGEC 2008.12.18. 12:54:33


Egyrészt ma karácsonyi bulink van a cégnél, nem dolgozunk, másrészt ha dolgozok, akkor is szoktam olvasni pár cikket a neten. De ez nem több mint 20-30 perc 1 nap. Ennyi bőven belefér. Ha fordítva lenne (20-30 perc munka), akkor gáz lenne.

Harmadrészt magáncégnél dolgozok, ha nincs produktum akkor nincs bevétel. Tehát nem tehetem meg, hogy ne dolgozzak. Ez nem úgy megy, hogy kapunk előre évi 300milliárdot, aztán azt csinálunk amit akarunk, hiszen ezt a pénzt úgyis megkapjuk minden évben, nem kell különösebb produktumot nyújtani.

SchA · http://katpol.blog.hu 2008.12.18. 13:15:43

"Palik László kommentátor, rallyversenyző mi a búbánatot keresett Afganisztánban, a mi pénzünkből"

Nem tudom, de sajnos nem aknát...
Az eredeti hírt már elég rég bejelentették,
katpol.blog.hu/2008/03/25/magyar_honvedseg_rali_csapatok

Az indoklás még viccesebb:
"A Magyar Honvédségben szolgálóknak pedig lehetősége nyílik arra, hogy „értékes technikákat” vezessenek… "

Ennél pofátlanabb érvelést már elképzelni sem tudnék.

"Az ötlet, hogy a két terület - tereprally és hadsereg – nem csupán ötvözhető, de a honvédség hasznosíthatja is a tereprally versenyzők jártasságait,"

Ezt fordítom magyarra: a közeljövőben kidobjuk a megmaradt harckocsikat és BTR-eket, és helyette csádi mintára nyitottplatós technicalokkal szereljük fel a Honvédséget.

leonov 2008.12.18. 13:26:09

20 évvel ezelőtt sem volt kétév

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.18. 13:42:43

zero: nem akarok én itt szívózni veled, de ugye ezt a ferihegyis-sztrájkos kommentedet csak viccnek szántad???
Ezért - is - tart itt ez a kurva ország, mert a módszerváltás óta nem volt(unk) képes(ek) összehozni egy NORMÁLIS sztrájkot. Nézd meg a franciákat, vagy az olaszokat. Ott ha elfogy a budipapír olyan országos sztrájkot rittyentenek, hogy megáll az élet...

Úgyhogy szerintem kurva gyorsan határolódj el a fenti kommentedtől, és "fogd rá a nyuszira" :))

Marcellusca 2008.12.18. 13:43:41

leonov 2008.12.18. 13:26:09

Ja! Akkor is "csak" másfél év volt.

Akkor azt kellene megtudni, hogy eric hány éves, vagy mikor született. :D
De lapít, mint az a bizonyos a fűben. :D

DEGEC 2008.12.18. 14:18:41

Marcellusca 2008.12.18. 13:43:41

lehet hogy odajart szagmunkaskepzobe:-)

Seduxen · hungarisztan.blog.hu/ 2008.12.18. 13:42:43

az biztos, sosem allunk ki semmiert...in tisztelem oket, megha egy kicsit a foldtol elrugaszkodottak is...de legalabb kiallnak valamiert.

tavaly az olaszoknal csak asszem 3-400 kmerenkent volt nyitva benzinkut es csak az autopalyakon, mert nem akartak engedni hogy az auchan, meg a tobbiek benzint aruljanak..
.es nem is arulnak...

Marcellusca 2008.12.18. 14:21:13

DEGEC 2008.12.18. 14:18:41

Csak azt ne! Akkor hüjje olajbúvár tiszthelyettes vót! :D

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.18. 14:32:12

Degec: igen, az már más kérdés, hogy mennyire reális, avagy irreális, amiért sztrájkolnak, de legalább felvállalták, mint az ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS ESZKÖZÉT. Kérdem én zero: ha nem sztrájk, akkor MI? Vagy a munkavállalónak mindig kuss a neve, ha nem tetszik, el lehet menni? Ez működött a XIX. századig... Vagy menjünk vissza az időbe? Ne vicceljünk már...

Az meg, amikor ez a szollárdomokos gyerek nyilatkozik... na az kb annyira bicskanyitogató, mintha egymás után nézem meg szijjártó "kk" péter and nyakópista nyilatkozatát... :)))

DEGEC 2008.12.18. 14:40:39

eddig egyedul a snbohocok meg a bkvsok ugy ahogy tudtak valamit elerni es latszott nemi osszefogas...

en sokat gondolkoztam, hogy az emberek miert nem lazadnak fel...mind amiatt ami a politikban, meg mutyiorszagban folyik, mind a munka miatt...
arra jutottam, hogy belul mindenki lazad, meg forrong, viszont ugy ki vannak tomve az emberek hitellel, hogy f@snak...hogy az a kicsi is ami van huss.....igy mindenki azt varja hogy a masik kikaparja a gesztenyet....amikor voltak a tuntetesek...masnap reggel mindenki szorgosan szaladt be dolgozni....ezt regebben, mikor az emberknek semmilyuk sem volt, a tizedet sem turtek volna el...csak mindenki mutyizik oszt majd lesz valahogy...

szerintem riszpekt nekik...es az egesz orszagnak igy kene osszefogni...talan lenne valami...

de majd 2010 ben szornak vmi kis alamizsnat oszt a nyuggerek meg a svedek megint megvalasztjak oket...vagy a masik ...az se lesz sokkal jobb...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 16:03:09

Seduxen · hungarisztan.blog.hu/ 2008.12.18. 13:42:43
zero: nem akarok én itt szívózni veled, de ugye ezt a ferihegyis-sztrájkos kommentedet csak viccnek szántad???

Nem, halálosan komolyan gondolom, egyszer talán majd kifejtem ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 16:03:53

Szollár Domokos kurva jó arc, minden szavával egyetértek

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.18. 16:17:06

zero: szerintem sürgősen keress fel egy szakembert (pszichiáter).

De tudod mit visszakérdezek: ha, és amennyiben egy olyan munkahelyen dolgoznál (és nem egy kedves multinál), ahol VAN szakszervezet, és a munkavállalókat kollektív "igazságtalanság" éri, mit tennél:
1: csatlakoznál a szakszervezet sztrájk-felhívásához, és kitartanál, amíg lehet
2: elnézést kérnél a munkáltatótól a neki okozott kellemetlenségért, és még jobban benyalnál neki, csak maradhass ott dolgozni (mondjuk sokkal rosszabb kollektív szerződéssel, mint eddig...)

Ne is haragudj, de néha frankón azt gondolom, hogy fikarcnyi szociális érzékenység sem szorult beléd...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 16:26:14

Amíg Magyarországon a szakszervezeti vezetők az MSZP országos listáján indulnak, nincs dolgozó érdekvédelem semmilyen téren sem.

2-3-4 szakma TUD sztrájkolni, a többinek meg egy nagy lófasz! nem ugyanolyan jogai vannak minden dolgozónak?

Majd ha ÉN , meg TE is megteheted azt, amit a MÁV-os vagy Ferihegyi sztrájkoló, akkor kurvára szolidáris leszek.

Vagy akkor is szolidáris lennék, ha lenne elégséges, minimum szolgáltatás ás normális tájékoztatás. Ez, ami most itt zajlik, ez nem sztrájk, hanem egy országnyi ember szándékos szopatása ...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.18. 16:31:53

zero: javasolnám próbálj meg egy általános sztrájk idején közlekedni Olaszországban, vagy Franciaországban...

Az meg, hogy milyenek a szakszervezeti vezetők... Szerintem pl a Ferihegyi ilyen szempontból abszolút rossz példa. Az szerintem érthető, és reális célokért történik, ha a gaskóék-féle faszcibálást említetted volna, az teljesen jogos lett volna...

Arról meg nemá' az érintett szakszervezetek tehessenek, hogy ilyen tetvedék a magyar sztrájktörvény, hogy alig van még valaki, akinek lehet sztrájkolni.

Halkan megjegyzem a Nemzet Színésze ezen is szigorítani akar, biztos szóltak neki a pénzember-elvbarátai, hogy ez így nem lesz jó...

Ezúton üdvözlöm nbh-s, és nnyi-s netbarátaimat :))

cikkhájl legyen mindenkivel, üdv!

Marcellusca 2008.12.18. 16:55:55

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 16:26:14

Kedves, zero, (fájdalom xD) egyet kell értsek Veled!
Hogy lehet úgy sztrájkolni (állítólag az utasok érdekében is), hogy nincs minimális szolgáltatás és tájékoztatás?! Ez tényleg csak össznépi szopatás!

Sedux!

Az általános sztrájk attól általános, hogy MINDENKI sztrájkol. De ez egy vasutassztrájk, ahol nem is mindenki sztrájkol (csak a váltókezelő, ezért nem fogad és indít vonatot az állomás), csak szívatják az ártatlan embereket. Úgy gondolják, hogy ezzel maguk mellé állíthatják őket is.
Nagy, büdös lóf@szt! Az utasoknak már így is elegük van a MÁV-ból, csak sokaknak nincs másik alternatíva a közlekedésre.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 17:07:47

Seduxen · hungarisztan.blog.hu/ 2008.12.18. 16:31:53
zero: javasolnám próbálj meg egy általános sztrájk idején közlekedni Olaszországban, vagy Franciaországban...

No, itt vagy eltévedve!

Itt nem lehet olyan hogy általános sztrájk, mint külföldön! Miért? mert ha nem dolgozni jövök, hanem sztrájkolni, úgy kibasznak, hogy az csak na ...

A szakszervezeti vezetők alatt nem Gaskóékat értem, hanem az 5 nagy szakszervezet vezetőit, akik a kormánnyal és a munkaadókkal szoktak tárgyalni. Nos, ők kurvára nem a mi érdekeinket védik.

Sorolom:
-dec. 24 munkanap, évek óta nem sikerül kiharcolni hogy szabadnap legyen
-vasárnapi munkaszüneti nap legyen. Ausztriában bronz, ezüst és aranyavasárnap is zárva van minden, mert ott vasárnap nem dolgoznak
-nálunk van ez egyik legkevesebb piros betűs ünnep. És vVan olyan ország, ahol ha 7végére esik, akkor kötelező kiadni hétköznap. Mert ott nem zsigerelik ki a dolgozókat. És nálunk?


Érted? Ezeket minden ki kellene harcolni, és akár országos sztrájkkal, ahova el is mennék, ha 101%-ban biztos lennék, ha a multi ezt nem torolja meg.
De csak annyit mondanak a munkaadók, hogy x milliárd esne ki az államgazdaságból, és máris visszatáncolnak .... mocsok banda!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.12.18. 18:28:52

"Ne is haragudj, de néha frankón azt gondolom, hogy fikarcnyi szociális érzékenység sem szorult beléd... "

Néha? :D Itt Zero-ék szerint dögöljön meg az összes nyugdíjas, közalkalmazott, vasúti dolgozó, és így tovább....

"Majd ha ÉN , meg TE is megteheted azt, amit a MÁV-os vagy Ferihegyi sztrájkoló, akkor kurvára szolidáris leszek."

Ehhez semmi más nem kell, el kell jönni a multitól, el kell végezni egy mozdonyvezetői tanfolyamot, és már lehetsz is szolidáris....Mellesleg a te multis munkahelyedet egy forgalmistával ne hasonlítsuk már össze.

"-vasárnapi munkaszüneti nap legyen. Ausztriában bronz, ezüst és aranyavasárnap is zárva van minden, mert ott vasárnap nem dolgoznak"

Itt egyik vasárnap sem dolgoznak ;)

Tehát a sztrájkolókkal változatlanul szimpatizálok, mert egyenlőre tetves kis országunkban ők az egyetlenek akik képesek összefogni egy ügyért..és itt a MÁV-osok esetében nem csak a Cargo-s bevételekről van szó, hanem a buta ütemes menetrendről is stb..stb...ami téged is szolgál.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.18. 18:57:03

zero: akkor viszont ezt mondd, és ne csúsztass!
"Ferihegyen "sztrájktörőket" alkalmaznak ->EU-ban vagyunk, szabad a munkavállalás, nagyon helyes, remélem utána a sztrájkolók mind ki lesznek baszva"

Ez nálam kicsit mást jelent... Abban nincs vita, hogy a cakcervezeti vezetők kb azon a féregszinten vannak, de ezért nem a munkavállalót kell gyűlölni, mert sztrájkolni merészel.
És ez nem a máv-ról, nem gaskóról, és nem ferihegyről szól...

Maga az elv...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 19:36:12

Seduxen

Igazad van, kommunikációs hézag volt köztünk.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.18. 20:01:09

"Igazad van, kommunikációs hézag volt köztünk."

Már nem azért, de ez egy kicsit Gyurcsány - nem bontottam ki az igazság minden részletét - Fletósan hangzott.:)

DEGEC 2008.12.18. 22:32:03

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 17:07:47


NEEEEEEEEEEEEEEMMMM...


te a saját honfitársaidtól félsz...attól, ha te elmégy sztrájkolni akkor lesz 10 másik aki jelentkezik a helyedre, mig te sztrájkolsz az ö jogaikért...

ha ök is sztrájkolnának, nem kéne félned, mert nagy tévedésben vagy ha azt gondolod, hogy a multi van érted....te vagy értük, te termeled az értéket...csak fordítva állítják be...egy cégnél a munkaerő a legnagyobb értek..van eki ezt be is látja...
pl: a porse hungaria vezeője azt nyilatkozta, hogy ők majd sporolnak a reklámon, marketingen stb...a bérekhez legutoljára nyulnak hozzá, mert lecsökkenteni a beosztottak fizuját kb olyan mint egy hajóból kidobni a biztonsági mellényt...

gondol6od, hogy az az ember aki anyagi gondokkal küzd, mennyire tud és akar koncentrálni a munkájára...

van aki ezt belátja..és van aki nem...

egy haverom, igy fogalmazott, ameddig csak fizetgetnek, addig mi csak dolgozgatunk....
bár ez sem teljesen igaz, mert egy felmérés szerint a munkavállalóknak nem a fizetés a legfontosabb....és most itt nem azokra gondolok akik napi anyagi gondokkal küzdenek..mert nem mindegy hogy valaki 80 vagy 90 ezret keres, de mondjuk ha valakinek a munkaadója törödik vele, normalis munkakörülményeket biztosít stb...és kap 230 at, akkor nem biztos hogy 250 ért választ egy szarabb munkát +20 k-ért..

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.18. 22:51:44

Mj

Sokat tanulok a Miniszterelnök Úrtól ....:-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.18. 23:10:55

Végülis ő is blogíró.:) (Ajánlom az ottani gyöngyszemeket.:)) De ugye nem akarsz választáson indulni?:P

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.19. 08:43:24

Degec: talán joggal is félne a saját honfitársaitól, mert kis hazánkban nagyon működik az osszd meg és uralkodj! Annyira szembe tudják állítani az embereket, mint talán sehol másutt a világban. És sajnos működik. Ebben a nyomorult országban szerintem ha 2 ember maradna mindössze, záros határidőn belül azok is egymás torkának esnének...
Lehet, hogy zero picit nyersen fogalmazott, én igazából azért kaptam fel a vizet, mert nonszensznek tartom, hogy azért kívánjam valaki vesztét (=kirúgás), mert élni merészel egy alkotmányos jogával. Igazából irigylem is őket egy picit, hogy nekik van ilyen lehetőségük. És nem azért, mert én olyan kurva elégedetlen lennék a munkaadómmal, vagy a munkakörülményekkel...
Szerintem lehetnek magvasabb "eszmék" is, amiről adott esetben egy sztrájk szólhat. Én igenis azt gondolom, hogy valahol értünk is sztrájkol, aki sztrájkolhat (még ha ezt ő maga nem is gondolja így...).

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.19. 08:52:07

off:

Seduxen

Hol a triumvirátus többi tagja, More és Főnök? :)

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.19. 09:33:30

laspalmas: fingom sincs. Biztos zabálják kétpofára a bejglit, meg vedelik a vörösbort... :) Vagy a kávboj "bevitte a macit a málnásba", és more otthon "piheg" :)))
Én, csak én állok még a vártán, és tolom a kizsákmányoló, elnyomó gaz kapitalisták szekerét :)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.19. 09:58:19

Sedux

Még arra gondolok, hogy more hazajött az ünnepekre, és élőben élvezi Abszurdisztánt, így nincs szüksége a blogos közvetítésre. :)
Főnöknek pedig lehet, hogy bejött a régi félelme, és leterítette egy gaz vérmókus.....:))

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.19. 10:01:01

laspalmas: tényleg, valamit gügyögött ide anno, hogy jön haza. Ha valaki mindenáron kalandtúrára vágyik, lelke rajta :)
vérmókus? Lemaradtam... nem inkább valami lombostüdejű maca? ha már valami "leterít", inkább az tegye...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.19. 10:10:45

Sedux

Ebben a topicban veséztük ki a témát:
Az "igaz szerelem" pénzben nem mérhető

És ezzel befejeztem Szekeres úr álmainak szétoffolását :))

Seduxen (már NEM dr.) 2008.12.19. 10:25:54

pardon Kedves Törzskommentelőből Admin-Tag-Szerzővé előléptetett Úrhölgy :)
Abbafejeztem én is az OFF-olást... Sorry, a kommenteket nem olvastam végig, most amolyan "bezu-stílusban" nyomom, minden posthoz hozzáböffentek valami tök irreleváns kommentet :)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.19. 10:34:13

igen, én is :))
Azért az úrhölgy kicsit erős volt :)))

öööö...izé 2008.12.19. 11:49:42

Marcellusca: szó nincs szponzori pénzekről... melyik az a szponzor, amelyik logó és nevének említése nélkül fizet? mert akkor szerezz már nekem is ilyet... persze ezen észrevételek után nyilván a dakarra már lesz rajta logó, hogy mentsék a mundér becsületét....attól még hazugság....de nem az első és nem is az utolsó...

phaidros 2008.12.20. 09:48:23

Zero bazmeg,

nemhogy katona nem voltál, de rallis sem! Mit fikázod a rallisokat? Én 23 évet nyomtam le rallisként, fingod sincs róla, hogy hogy megy ez az egész. Majd akkor írj erről, ha több ideig voltál rallis mint én!

Zero bazmeg,

nemhogy katona nem voltál, de BKVs sem! Mit fikázod a BKVsokat? Én 23 évet nyomtam le ellenőrként, fingod sincs róla, hogy hogy megy ez az egész. Majd akkor írj erről, ha több ideig voltál BKV ellenőr mint én!

Zero bazmeg,

nemhogy katona nem voltál, de politikus sem! Mit fikázod a politikusokat? Én 23 évet nyomtam le politikusként, fingod sincs róla, hogy hogy megy ez az egész. Majd akkor írj erről, ha több ideig voltál politikus mint én!

...

phaidros 2008.12.20. 09:49:42

Ja és

Zero bazmeg,

nemhogy katona nem voltál, de szponzor sem! Mit fikázod a szponzorokat? Én 23 évet nyomtam le szponzorként, sose kértem hogy említsenek meg, fingod sincs róla, hogy hogy megy ez az egész. Majd akkor írj erről, ha több ideig voltál szponzor mint én!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.20. 11:23:59

phaidros

Akkor miről "SZABAD" írnom?

Marcellusca 2008.12.21. 09:04:29

phaidros!

Nem azt mondtam, hogy NEM írhat, hanem, hogy NE hülyeséget. Tájékozódjon! A saját vélemény megformálása nem biztos, hogy az maga az igazság. Csak egy vélemény, melyet tiszteletben tartok. (A hülyeség és a tudatlanság kib@ssza nálam a biztosítékot.)

zero!

Írhatsz BÁRMIRŐL, ez a blog a TIED (is)! :D
Azért ne legyél sértett, ha nem egyezik a véleményünk és (esetleg) plusz információval más megvilágításba helyezi valaki a sztoridat!

derelye vágó 2008.12.20. 12:27:08

Nem kaméleon, hanem tipikus magyar, aki mindenhez (foci, politika, katonaság, üzlet, közlekedés, stb.) ért! :D

kamasuka 2009.12.02. 17:30:32

A magyar katona nem visszahúzódik a távolba, hanem elibe megy az arab terroristáknak.

süti beállítások módosítása