Skip to content


       Szűrés lista

Hatezer-nyolcszázért Öszödön

vastagbor.blog.hu/2009/01/12/friss_gyurcsany_valasza_a_korcsolyazast_firtatoknakMértékletesség, visszafogottság, szerénység. Nos, ezek abszolút hiányoznak a politikusokból. Páratlan érzékük van irritálni az embereket. Kis dolgok ezek, általában csak kis balhék szoktak ezekből lenni, de majdnem minden hónapra jut egy. Néha több is. És ugye apránként csak tele lesz az a bizonyos pohár.

Nézzük a legutolsó ilyen húzást:
A Miniszterlenöki Hivatal (vezetője Kiss Péter kancelláriaminiszter) korcsolyázással egybekötött balatoni hétvégét szervezett a múlt hétvégére a balatonöszödi kormányüdülőbe. Végül is most fagyott be a Balaton, mikor korcsolyázzanak, ha nem most? Kicsit izgalmasabbá teszi a hírt, hogy a kedvezményes kikapcsolódásra a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok és a szakállamtitkárok jogosultak. E szint alatt fityisz. Ami viszont erősen kilendíti a pofátlanságmérő-műszert, az az, hogy csak 6800 forintot kell fizetni egy napra, teljes ellátással! Egy négycsillagos hotelnek megfelelő intézményben! A smucigok kérhetnek félpanziót is, akkor csak 3400 forintot kell fizetni.


















A Fidesz kissé demagóg módon, de némi igazsággal számon is kérte, hogy "miközben veszélybe kerül az ország gázellátása, emberek saját lakásaikban fagynak meg, aközben a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) egyik főosztálya azzal van elfoglalva, hogy hétvégi korcsolyázást szervezzen az állami vezetőknek, a kormány tagjainak." 

FRISS: Gyurcsány Ferenc a blogján reagált a kérdésre, gyorsan lehoztuk választ.
/Csak erős idegzetőeknek, a válaszlevél amolyan miniszterelnöki kávé.Jó erős!/

Idén télen már 97 ember fagyott meg, csak egy kósza ötlet, de ilyen, régóta nem tapasztalt hideg időben miért nem nyitották meg melegedőnek az kormányüdülőt? Ha már úgyis a mi pénzünkből tartják fent, sokkal jobban érezném magam, ha pár száz rászoruló honfitársam életet mentenék meg azzal, hogy meleg helyen vészelik át a -15 fokos hideg időt. Az ötlet nem eleve elvetélt, Madrid polgármestere utasítást adott a spanyol fővárosi szállodáknak, hogy a rendkívüli hidegre való tekintettel adjanak szállást azoknak a hajléktalanoknak, akiknek nem jutott hely a teljesen megtelt menhelyeken. Demszky, a nagy liberális vajon mit is tesz? Semmit? 

Azért valljuk be, kutya kemény élete van a minisztereknek, államtitkároknak.
Valahogy így festhet egy államtitkár naplója:

December 19. péntek: munka, de csak délig. Ahogy mindig is lenni szokott. Boldog karácsonyt kívánok a portásnak meg a takarítónőnek kifelé menet.

December 20. szombat munkanap ... lenne. De utálom a munkanap-áthelyezést. Hiszen  ha már pénteken délben lép le mindenki a minisztériumból, akkor majd biztos dolgozok szombaton?! Nem is mentem be.

December 22. hétfő: ajándékvásárlás közben hívott Józsi, a balek (egy nyomi nyalógép ifjú szoci, a párt nyomta be) bentről, aki tartja a frontot elméletileg. Valami írásbeli kérdéseket kaptunk a Fidesztől, mit csináljanak? Mivel a minsztert nem érik el. Megmondtam, hogy ugorjanak neki, és annyi embert hívjon vissza szabadságról, amennyire szükségük van, és engem hagyjanak békén.

December 29-30-31 ... állítólag azt mondják ez is munkanap. Legalább is a boltban a pénztáros, aki nem ismert fel szerencsére, ezt mondta. Ki az a hülye, aki két ünnep között a munkahelyén időzik? A szerencsétlenek a minisztériumban, akik szopóágon vannak a Fidesz miatt, végeztek az összes válasszal, kérik, hogy menjek be aláírni. Tiszta idióták, ha ezt komolyan gondolták. Kértem, hogy küldjék át, és aláírom itthon a Shrek 2 és a Shrek 3 között. Erre küldtek 148 bazi nagy pdf-et, le is halt tőle az emailezőrendszerem, az  a Outlook. Istenverte laptop. Felhívtam Józsit, a balekot, hogy mikor jár le a 15 nap, azt mondta január 5-én hétfőn, remek, majd akkor aláírom azt a sok papírt, addig hagyjanak pihenni. 

Január 5. hétfő: beestem a minisztériumba, még ebéd előtt,  elkezdtem letölteni az emaileket, de lehalt a gépem, mert valamelyik idióta 148 nagyméretű fáljt küldött ... Felhívtam a rendszergazdát, aki a "próbálta már újraindítani szöveggel" nyitott, de leordítottam a fejét, hogy Eszterre, a nagy mellű szőke fénymásolócsajra pazarolja ezt a szöveget, nem azért néztem meg munkaidőben az IT Crowd 3 évadját, hogy engem szopasson ezzel a szar IT-s dumával. Délután aláírtam a 148 választ, elég jól sikerült, csak 12-szer rontottam el a saját aláírásomat, ez idáig a legjobb eredményem! Jól indul az új év, érzem.

Január 6-7, kedd, szerda. Még szerencse, hogy nem az Energiaügyi Misztériumban vagyok, nekik most tök szopás van. Már vannak tétek és oddszok, hogy az új fiú, a jól táplált  egyetemista kreditvadász-fejű Molnár Csaba, Feri győri pincsikutyája mikor omlik össze. Egyenlőre bírja az iramot, a fenébe. Pedig jogász, szart sem ért semmit a gázhoz. Ma szólt Józsi, a balek, hogy szombaton megint dolgozni kell(ene). Mi a tököm van itt, újra munkanap a szombat? Elegem van, hogy minden szombaton bent kell(ene) melóznom, szerencsére a rendszergazda megmutatta, p2p alapon hogy tudom a laptopon nézni a bajnoki meccseket. Ha tényleg be kell jönni, legfeljebb megnézem a szombat kora délutáni angol bajnokit. 

Január 8. csütörtök: Mos jött a belsős köremail, hogy mehetünk korcsolyázni Öszödre!!! Hála az égnek, van isten, akarom mondani jó szívű elvtárs, aki másra is használja a fejét, nem csak evésre. Le a kalappal Kiss Péter és csapata előtt. Holnap reggel irány Öszöd, a kormányüdülő a családdal. Kurva kemény négy nap volt, tele a tököm, jó lesz korcsolyázni, meg egy kicsit enni-inni-pihenni Öszödön. Kemény volt az év végi hajtás, megérdemeljük. És most látom, hogy 6800 forint/ nap, teljes ellátással? Nem értem, ezt a piti összeget minek kifizetni egyáltalán ... ezzel az erővel már akár ingyen is lehetne az egész. Na, irány haza, még korcsolyát is kell vennem. Majd megpróbálom elszámoltatni a béresekkel, vagy visszaigényelni az ÁFÁ-t, elvégre munkaeszköz, hiszen pénteken munkaidőben fogom használni a korcsolyát.

Január 9. péntek: Irány Öszöd, korcsolya, olcsó Jéger és Unicum. Kurva jó hosszú hétvége lesz!

Címkék: politika pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr32871253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

berne 2009.01.12. 13:12:32

hát mindíg is az önmérsékletről voltak híresek.
Pl a legújabb szmogriadó. Mindenki, kivéve....., városháza autói, ....., stb..

Plutonic 2009.01.12. 13:13:07

Azért meglátszik, hogy gyakorlott postokó vagy, Zero! :D
Fogadjunk, hogy naplót is írtál gyerekkorodban! XD
A madridi főnök ötlete viszont határozottan tetszik!

Plutonic 2009.01.12. 13:13:56

Postoló, bocsánat! :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.12. 13:14:53

@Psychonaut:

naplót csak önértékelési gondokkal küzdő kispöcsök vagy picsák írnak ... mint pl. az államtitkárok xD

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.12. 13:15:00

A bevezető első két mondata zseniális, hatalmas mosolyt csalt az arcomra :)

Plutonic 2009.01.12. 13:26:42

@zero: XDDDD
És őket nem is jelentik fel! :))
Mindenesetre ez a post sok emilben fog szerepelni nálam! :)

franco provolone 2009.01.12. 13:29:29

A korcsolyáról minek számla, ha bemondásra is elszámolják?

Mertcsak 2009.01.12. 13:34:43

6.800 Ft/nap,teljes ellátással?
Felénk kb ennyi 1 éjszaka panzióban fejenként. Reggeli nélkül.
Tudnak ezek élni. Basszák meg.
Lehet mi ülünk háttal a moziban.

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.01.12. 13:35:22

Egyébként meg pofátlan...
Átlagban 16k-22k/éj között szállok meg szállodákban, ha több napos a munkám vidéken.
Ja igen, és tételes költségelszámolást kell készítenem minden útról (semmi bemondás)

franco provolone 2009.01.12. 13:37:20

@misikeh: ok, bocs.
Legközelebb jobban figyelek.

Mertcsak 2009.01.12. 13:37:37

@misikeh:

Ebből is látszik,hogy nem vagy sikeres.:)

bellone 2009.01.12. 13:39:46

Február 02. hétfő:
Kurva életbe! Majdnem elfelejtettem, hogy januárban lehúztak 'őszödön. Beszéltem a főnökséggel, és a bizottságban is megkérdeztem a párttársakat, az az általános nézet, hogy a költségtérítésbe plusz 20 ezret be kell mondani. Hallottam 30-ról is, de jobb a békesség...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.01.12. 13:45:36

Emlékszik még valaki az exkluzív pártüdülők rendszerére?

Az folytatódik.

Ebből is látszik.

broafka 2009.01.12. 13:52:04

Most kell menni korizni, tükörjég van a Balatonon, ilyen még sosem volt.

Gurney Halleck 2009.01.12. 13:54:28

Nekem csak egy kérdésem lenn: ez csak most bassza a csőrödet, vagy majd 2 év múlva is baszni fogja, a gengszterváltás után?
bellone: csak azért sántít a folytatásod, mert a költségtérítést pártállástól függetlenül megkapja minden képviselő.
Konkrétabban: Ha mondjuk ugyanezen a hétvégén pl. Navracsics úrnak golfozni (wellnessezni) támadt kedve a gödi Palace hotelban családostól, akkor vajon mennyi költségtérítést számolt el?

berne 2009.01.12. 13:57:58

@Gurney Halleck: miért mindíg az van, hogy a másikoldal mit csinál? Kérdem én, emnnyire csökkenti a pofátlanság mértékét, hogy a másik olad mit tesz? Úgy nem is akkora pofátlanság, ha a fidesz is ezt csináná? mert ezt csinálná!megjegyzem nagyjából Ők is ugyanezt csinálták volna, mert ők sem jobbak egy szállal sem!

füligjimmy77 2009.01.12. 13:58:25

Az emberek nagyrésze kisközségkben fagyott meg, szálloda a közelben sincs. Amúgy a fideszes polgármesterek, képviselők által irányított településeken be lehetne ezt vezetni, így példát mutatva. Ez talán annak a néhány szablocsi kisközségekben megfagyott idős embernek az életét megmentette volna. Persze, a sajtótájékoztató nem kerül semmibe, a példamutatás egy kicsit neheebb, azért bizony dolgozni is kell, hiába nem mész öszödre hatezenyócér.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.12. 14:00:25

Friss! Gyurcsány válasza a korcsolyázást firtatóknak - Kávé helyett XVII.

Ez ütős lesz pajtikáim:

vastagbor.blog.hu/2009/01/12/breking_gyurcsany_valasza_a_korcsolyazast_firtatoknak

redriot77 2009.01.12. 14:01:18

Január 12. hétfő: jól sikerült a korizás. Nem is nagyon van kedvem bemenni dolgozni. No mindegy, 11 körül már a kocsiban ülök. Alig van forgalom, csak ez a ronda köd ne lenne...

Egyszercsak mezítlábas kisrendőr integet, hogy álljak le. Leengedem az ablakot, kérdem mi van? Azt kérdi: tudja Ön, hogy ma nem lehet páratlan rendszámú autókkal közlekedni?

Hát honnan a faszomból tudnám? Mindenesetre a XII. ker-i főkapitányt haverom már vagy tíz éve, majd szólok neki hogy intézze el ezt a kis csicskát, hogy legközelebb ne állítgasson meg államtitkárokat a baromságaival.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.12. 14:02:13

@füligjimmy77:

Mondjuk nem is értem, miért nem lehet éjszakákra megnyitni a községházákat melegedőnek. A legdurvább, hogy otthon fagynak meg az emberek többen, mint az utcán ...

Gurney Halleck 2009.01.12. 14:03:25

@berne: Nem azt mondtam, hogy csökkenti a pofátlanság mértékét. Azt kérdeztem, hogy akkor is fel lesz-e háborodva, ha 2 év múlva ugyanezt a hírt fogja olvasni a másik oldalról, vagy az rendben van-e, mert az a mi kutyánk kölyke?

berne 2009.01.12. 14:08:21

@Gurney Halleck: Akkor sorry!
Remélem, akkor is fel lesz háborodva, mert ez pofátlanság, bármerről nézzük is. Az baromság, hogy csak a szocik csinálnak ilyet.
A fideszesek is elkorizgattak volna hatazer nyolcszázért.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.12. 14:08:38

@Gurney Halleck:

Ez sosincs, nem is lehet rendben ...

Talán ha ÉN fakutyázhatok 6800-ért xD

átlátó 2009.01.12. 14:09:40

Rövid leszek, kár a szó beléjük. Szöges lécet a hátukba.

Gurney Halleck 2009.01.12. 14:10:13

@berne: mint ahogy meg is tették 98-tól 02-ig. El is lettek zavarva. Most majd ezek is el lesznek zavarva, ost' jó napot. Kezdhetik megint a "korcsolyázást" 6800-ért ők is.

murcicomp 2009.01.12. 14:15:29

Csak a tények kedvéért a kormánytagjai nem mind képviselők, tehát nekik tételes elszámolási kötelezettségeik vannak, az engedmény csak a választott képviselőkre vonatkozik... Bár tételes költségelszámolással is lehet trükközni!

SirBors · http://kisby.blog.hu/ 2009.01.12. 14:16:23

@Gurney Halleck: Itt csak az a vicc hogy jövőbeli feltételezések alapján próbálod mosdatni a saját kutyád kölykét.

mnmnbkhj 2009.01.12. 14:18:51

Csapatépítő tréning :)

Gurney Halleck 2009.01.12. 14:51:57

@SirBors: Nem, nem kedves SirBors! Nekem nem rövid az emlékezetem, mint egyeseknek, bizony emlékszem 98-02 közötti időszakra. Tudod, akkor volt pl. a "ne mi nyerjük a legtöbbet", meg ilyenek. Nézz utána, ha még akkor túl fiatal voltál, az akkori "visszaéléseknek". Ezt azért írom idézőjelbe, mert természetesen jogilag nem lehetett megfogni, mint, ahogy a 6800-as korcsolyázást sem lehet jogilag megfogni, csak úgy egyszerűen bassza az ember csőrét.

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.12. 14:59:49

Abszurdisztánban volt korcsolyázni a miniszter és haverjai, hatezeré'.

Ebben mi a baj?

tamatomi 2009.01.12. 15:07:37

A rinocérosz csak tanulni mehet a politikusainkhoz hogyan kell ilyen vastag bört növeszteni.... Pártsemleges undormány.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.12. 15:10:27

Az a legelkeserítőbb az egészben, hogy ha 16.800,-at fizettek volna, akkor a Fidesz azt kérdezné: "Miért erre költi a pénzt a kormány? Hány lélegeztetőgépet lehetett volna ennyiből?"
Mert annyiban merül ki a programjuk, hogy a komcsikat piszkálják. Tipikus "Dögöljön meg a szomszéd tehene is" hozzáállás.

Plutonic 2009.01.12. 15:12:32

@misikeh: Basszz..... Addendum?
Vannak még emberek.... :)

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.01.12. 15:17:20

@Psychonaut:
Elgondolkodtató. Még ha vannak is csúsztatások benne, _de_ha_a_fele fedi csak a valóságot, akkor is nagyon durva.

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.01.12. 15:21:48

Kellene egy szavazás pártpreferenciáról. Csak a tényszerűség miatt, mert pölö én mid a 386-ot ki nem állhatom. De legyen egy maschinengewehr opció is a szavazógombok közt :D

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.12. 15:26:57

"Idén télen már 97 ember fagyott meg, csak egy kósza ötlet, de ilyen, régóta nem tapasztalt hideg időben miért nem nyitották meg melegedőnek az kormányüdülőt?"

És utána a takarítás-felújítás költségeit Te fizeted vagy a madridi polgármester? Ne essünk már át a lú túlfelére. Ha találkoztál már hajléktalannal a 7-es buszon, akkor tudod, hogy miről beszélek...

Persze, meg kellene oldani a hajléktalanok problémáját is, de nem a meglévő üdülőink/szállodáink leamortizálása árán.

(Céges üdülőkben egyébként szokás önköltségi áron -- vagy az alatt -- számlázni, ami visszatetsző, az inkább a felüláteresztő szűrő (az oszt.vezető az már smafu?).)

Héttörpe (törölt) 2009.01.12. 15:29:35

Gurney Halleck és laspalmas: Az igazság az, hogy nem is a miniszterek és ilyen olyan államtitkárok voltak 6800-ért a hétvégén korcsolyázni, hanem maga a patás orbán. Tudod, aki miatt 2002 óta nem tudjuk kihúzni az országot a szarból, aki mindig és mindenhol keresztbe tesz nekünk!
De komolyan. Nagyon remélem, hogy lesz egy-két pofáraverés 2010 után. (a pofáraverést idézőjelben értettem, mielőtt valamelyik hivatásos rettegő még megtalálna a nácifasisztaantiszemita dumával). Egyébként most ezzel foglalkozunk, nem azzal, ami szerinted szerintetek lesz két év múlva. De tudjátok mit? Remélem a jobboldal még nagyobb pofátlanságokat fog elkövetni, Baszkikáim

bellone 2009.01.12. 15:32:27

@Gurney Halleck:
Rosszul esik, hogy ilyeneket feltételezel.

Gondosan ügyeltem például, hogy a vastagbőr bloghoz szóljak hozzá és ne a fidesz (vagy kapcsolat).hu-ra írjak. Viszont '90 óta már nem először hallom, hogy kommunista mszpés, fasiszta fideszes (összevontan: agymosott) stb. vagyok. Általában pont a fenti kategóriákba tartozó emberektől...

Plutonic 2009.01.12. 15:33:31

@misikeh: Így van. Akkor a Zeitgeist sem újdonság, ugye? :)

Gurney Halleck 2009.01.12. 15:34:00

@Héttörpe: én szívesen foglalkoznék azzal is, ami akkor volt, amikor viktorka regnált, csak abból a Polt Péter kimosta. Neked meg az agyad mosódott ki, mert nem emlékszel rá, vagy nem is akarsz. Ha meg azzal jössz, hogy de most mi van, akkor meg hagyjuk a történelmet a faszba, azzal nem kell foglalkozni, csak azzal, ami most van. De pofára fogsz te is esni, ha azt hiszed, hogy a haverjaid jobbak lesznek.

Gurney Halleck 2009.01.12. 15:37:10

@bellone: szerintem én nem feltételeztem rólad semmit. Visszaolvastam, és nem látok olyat a kommentek között, hogy bármit is feltételeztem volna rólad... ha tévednék, akkor bocs.

SirBors · http://kisby.blog.hu/ 2009.01.12. 15:43:29

@Gurney Halleck: Most mondhatnám hogy jól megkaptam, de valóban tényleg olyan korban voltam a Fidesz kormányzása idején amikor az ember még csak ismerkedik a politikával. Ezért nem is vitatom a mondandódnak azt részét hogy mit csinált annó Viktor és a fidesz, semmi okom hogy kételkedjem abban amit mondasz. Amit én egyedül furcsáltam hogy a jövendőbeli esetleges tettei alapján kap tőled felmentést a mostani kormányzás.

bellone 2009.01.12. 15:48:23

"Feltételezés" visszavonva, hiszen csak feltételeztem. Csak abból gondoltam, hogy "akkor is fel lesz-e háborodva", meg "mikutyánk kölyke".

Gurney Halleck 2009.01.12. 15:52:51

@SirBors: Félreértettél. Én nem feltételeztem, hogy a tisztaszájú sosemhazudó bármi gonoszat is fog csinálni 2 év múlva, ha kormányon lesz. Én csak kérdeztem, hogy ha ne adj isten mégis, akkor ugyanígy fogja-e baszni a csőrét a poszt írójának, vagy az majd akkor megbocsátható lesz-e? Adja isten, amúgy, hogy Viktor újbóli hatalomrakerülésével beköszöntsön az aranykor és a kánaán a magyarság életébe, csak arra hívnám fel a túl fiatalok figyelmét, hogy mivel én már éltem abban az időszakban, amikor meg volt a lehetősége jót tenni, akkor sem volt kánaán, a felettébb jobb gazdasági körülmények ellenére sem. Aztán hasonlítsuk össze a 98-as kormányprogramot, azzal, ami aztán megvalósult belőle. Pl. autópályák mennyisége. Erre írtam egy kollegának az előbb, hogy mindegy, ki van hatalmon, attól neki nem lesz jobb, csak a hatalmon lévőnek.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.12. 15:57:19

Ja, és miközben ilyen kispályás problémákon rugóztok és gumicsontokat rágtok fene nagy élvezettel, azért szép csendben zajlik az élet.

Pl. Kocsis elvtárs szerint (index.hu/politika/belfold/budapest/bkv7424/) ha egy zRt-ből 7 zRt lesz, azzal évi 4-5 milliárd Ft megtakarítás érhető el. Hmmm... Úgy legyen.

Az elmúlt húsz év tapasztalata azt mutatja, hogy az osztódással szaporodó cégeknél osztódással szaporodik a management, meg az igazgatótanács és a felügyelőbizottság is, de bizonyára ettől majd olcsóbb és átláthatóbb lesz a működtetés. A BKV-nak van néhány jó helyen lévő, értékes ingatlana is, azt sem ártana figyelni, hogy ezek hol kötnek ki a nagy átszervezés végén.

Horizont 2009.01.12. 16:01:10

Különlegesen szociálisan érzékeny, mély beleérzőképességgel rendelkező, együttérző kormánnyal vagyunk megáldva akik a legjobb, legideálisabb időpontot tudják kiválasztani a 6800 ft.-os remek programjukhoz. Persze jobb ha koriznak Öszödön, mintha őszinteségi rohamban szenvednek:)
Nem az a fontos ebben a hírben, hogy a Fidesz is ezt csinálná-e? Tudjuk ezt csinálnák!
Azt is tudjuk, hogy minden hosszú hétvégén tele vannak a Mo.-i welness szállodák honfitársainkkal. De basszus a kormány ne adjon már fel egy ilyen labdát, hogy amikor nincs gáz, emberek fagynak meg a SAJÁT LAKÁSUKBAN, szmogriadó van, (Ferencvárosról nem is beszélve) az euró forintértéke megint a csillagok felé közelít és a sok-sok megoldatlan "ügyről" nem is beszélve, akkor ők potom pénzért elmennek korcsolyázni. Pont ők akik anyagi helyzetükből kifolyólag a mellényzsebükből előkaphatnák a piaci árát is a wikkendjüknek.
A pofátlanságuk határtalan.. 2010-ig. De ne reménykedjünk mert nem jön jobb!

Gurney Halleck 2009.01.12. 16:03:07

@dark future: A BKV nagy részét már az elmúlt 20 évben szétlopták. Aba úr tuna erről mesélni... Valóban volt, de mára alig maradt jó helyen lévő ingatlana. Munkásszállók, raktárak óvodák (pl. a Szemlőhegyi úton is. Ismerős hely? )

derelyegrádi szellem 2009.01.12. 16:07:54

"Erre írtam egy kollegának az előbb, hogy mindegy, ki van hatalmon, attól neki nem lesz jobb, csak a hatalmon lévőnek."

Igen, igazad van. Az, hogy 2001-2002.-re a külföldi államadósságunk GDP-re vetített aránya 52 %-ra csökkent, majd 70-ről az csak a zonrbánnak volt jó, senki másnak.

Meg az is, hogy volt 5,X %os gazdasági növekedés, az is csak a zorbánnak (meg a zádernek) volt jó, senki másnak.

Arról nem is beszélve, hogy ha - mint azzal még megyo is egyetértett 2002-.ben - 2007-ben bevezethettük volna az eurót, azon is csak a zorbán nyert volna, így jó is hogy elkúrták, ki akarná hogy csak a zorbánnak legyen jó.

Meg persze autópályát BÉRELNI, még talán a zorbán is tudott volna....

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.01.12. 16:11:37

Kedves postíró!

Kérlek, próbáld megőrizni ezt a blogot a normális kritikáknak. A semmi fölött átívelő völgyhidak és a semmi alatt búvó alagutak ilyenek.

Ez a hétvége semmiség. Akkor is fognak üdülni a miniszterek, ha kétszer ekkora válság lesz, és igen, csak ők. A multik meg Balira viszik nyaralni az ügyfeleiket, meg 10.000 más csodás helyre - és ott is csak a fejesek mennek a bulira.

A Fideszben se véletlenül osztották a legkisebb nímand hülyegyerekre a jajgatást. Kérlek ne állj be a sorba, ez a blog jobb ennél a postnál. Sokkal.

u.i.: Gyurcsány válasza helyén kezeli a felvetést, bár kissé hosszan. Ennyi bőven elég lett volna: "Közöd, kisköcsög?"

Gurney Halleck 2009.01.12. 16:18:28

"Meg az is, hogy volt 5,X %os gazdasági növekedés, az is csak a zorbánnak (meg a zádernek) volt jó, senki másnak."
Nézd meg a kormányprogramot 7-et ígértek. És nem kaptak a nyakukba egy ilyen fasz ellenzéket, aki csak keresztbe tesz nekik, továbbá nem kaptak világgazdasági válságot. Kaptak egy letisztított (Bokros csomag által) gazdaságot. Abból még én is kihoztam volna valamit. Aztán annak is ki issza (itta) a levét, hogy az is óccó lakáshitelt vett fel, aki a második-harmadik lakását vette meg belőle? Ennek a hibája is csak hosszabb távon jött ki, meg még egy csomó más faszságuknak. De mindegy, mint írtam, itt lesz a kánaán, ha megint hatalomra kerülnek.

Péter51 2009.01.12. 16:24:04

Gurney Halleck te olyan tuskó vagy,hogy a láncfűrész megakad a fejedben!
98-2002ig FEJLŐDÉS volt,amit a Te általad imádott Fletó a világ legmocskosabb kampányával - 23 millió román,ellopták a nyugdijt stb.- sikeresen tönkretett.Bár már emlékem szerint 1990-ben is tönkremenve adták át a szocik az országot.
Akkoriban persze a szocik olyan aranyos ellenzék voltak,persze....Kaptak viszont orosz válságot 98-ban,kaptak nagy árvizet stb.De kár is a hozzád hasonló fölényeskedő sültbolonddal vitatkozni.
Valszeg ott ülsz valami állami hivatalban és ezért veszed fel a pénzt,hogy azt a látszatot keltsd,van még épeszű ember,aki szerint a fidezs nem jobb,mint a szocik.

more 2009.01.12. 16:25:05

kanaan? ki beszel itt kanaanrol? az meg svajcban sincs, oreg....
csak osszehasonlitasrol beszelunk, fejlodesrol, meg a lopas mertekerol, na ez a nem mindegy. az autopalya kurva nagy utokartya a szocik kezeben, mert a zorban egy kilometert se adott at, ja, szocikaim meg mast se csinalnak, csak adjak at az autopalyakat, meg gazdagodnak a korulotte folyo sumakokbol, es eloallitjak europa legdragabb autopalyajat....ahhha ertem

fateromnak ugyane logika menten ervelt 2002ben egy ismerose, aki a buzi orban szechenyi hitelebol gepparkositotta a vallakozasat, 2 ev alatt hazat epitett, de a legfobb erve, h nem epult autopalya, mert ezt hallotta a tv-ben, ugyh nem szavazunk a zorbanra. igaz, h 2 eve nem hasznalt autot, se autopalyat, de az mar masodlagos a foooooo gonosz elpusztitasa szempontjabol.

AvgDvl 2009.01.12. 16:27:44

Ez a 6800 HUF tényleg csak egy apró csepp a tengerben, de baromi jól mutatja, hogy egyeseknek nem ért véget a szocializmus.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.12. 16:33:44

@RAMBO:

Köszi a kritikát, igyekszünk :)

A multik üdültetése azért nem jó példa, mert egy multi a profitjából azt csinál amit akar. De ugye az adófizetők pénzével illene okosan bánni, bárki is van kormányon ...

No mindegy, ez van... :-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.12. 16:34:38

@AvgDvl:

No, meg ez a másik: nincs ingyenebéd, mindennek piaci ára van.
De azért vannak kivételek, ugye?

derelyegrádi szellem 2009.01.12. 16:35:22

G H:

7 -et igértek 5.valamennyi lett belőle. A ...va anyjukat. Feriék mennyit igértek, és mennyi lett belőle? Meg mennyi is most, -1 %? Meg mekkora adócsökkentést igértek, aztán mennyi lett belőle, de ellenkező előjellel (adóemelés) ?

"Abból még én is kihoztam volna valamit"

bizonyára. Viszont akkor neked kellett volna mn-nek lenni, mert ezek egy jól működő, megyo szerint is nagyon jó állapotú gazdaságból is csak egy csődtömeget tudtak kihozni. Két hajszállal elmaradt államcsőddel, amit közül az utóbbit egy egész kádárrendszerben felvettel egyező összegű hitelcsomaggal tudtak elkerülni. Tudom, az csak ezért kellett, hogy ne kelljen, meg azért kaptuk (a vlágon legdrágábban) mert jól végezték Feriék a dolgukat, de mint kiderült már kamatokat fizetjük, amiből én azt a következtetést vonom le, hogy mégiscsalk lehívtuk. És valami azt súgja feriék az utolsó fillérigt fel is fogják venni a keretet.

"Aztán annak is ki issza (itta) a levét, hogy az is óccó lakáshitelt vett fel, aki a második-harmadik lakását vette meg belőle? Ennek a hibája is csak hosszabb távon jött ki, meg még egy csomó más faszságuknak"

ezt tedd már meg hogy levezeted, mert a megyo annak idején (2002) azt mondta, hogy ez egy kiváló intézkedéscsomag, tovább kívánják fejleszteni, ki kívánják terjeszteni további "rétegekre" is.

Tudod te mennyit költ a költségvetés a támogatott lakáshitelekre? És mennyit mondjuk "kommunikációra"?

irány drágabolgárúr műsora ezekkel ott sztár lehetsz. :-)

Mike36 2009.01.12. 16:38:00

a felsővezetés magáncégeknél nem a balatonra jár le, hanem mondjuk ázsiába, vagy pl. átugranak péntek délután kosarazni Párizsba

ti meg itt szarakodtok, és veritek a nyálatokat
él még a kommunizmus ebben az országban

majd kiváncsi vagyok, az új komrány ilyen dolgainál, úgyanígy felhorgadtok-e

Gurney Halleck 2009.01.12. 16:38:39

@Péter51: Én nem személyeskedtem baszki. Nekem akkor sem volt jobb, és most sem. Én vagyok pont az a kisember, akinek tök mindegy ki van hatalmon. Én csak az ellen ágálok, hogy a sok droid balfasz, azt hiszi, a másik oldal politikusa nem a saját zsebét akarja megtömni. Leszarom a Fletót, leszarom az Orbánt is. Azt várom már, bazd meg lassan 50 éve, hogy legyen már egyszer nekem is jobb. De nem lett, egyik rencerben sem, tök mindegy ki volt hatalmon.

more 2009.01.12. 16:42:59

hat GH, azt a nagy josagot mar reg elb****tak az elvtarsak, ugy kb 40 even keresztul, aztan plusz 20 ev, mert a 40 alatt nem lehetett eleget lopni.

es arrol meg, h mekkora kekec volt a szoci-szadi ellenzekben, inkabb ne ejtsunk szot, ahogyan arrol sem, h a media hany szazaleka balodali es milyen fenyesen mukodnek kozre a mai napig a satan elpusztitasaban

Kilgore Trout 2009.01.12. 16:51:01

@more: hiába no, a sátánt el kell pusztítani...:) A csuhások szerint is...:)
Megint csak nem kekeckednék, de mondd már meg, hány ellenzéki vizsgálóbizottság állt fel 98-02 között? Megmondom neked: 1 sem. Ha ez most történne meg, akkor az a Fidesz szerint a demokrácia sárbatiprása és megbecstelenítése lenne. De megint nem szeretném, ha félreértenéd: én csak azt a szemléletet utálom, hogy "az én kommunistám jó kommunista". Szóval leginkább azt kéne látni, hogy egyik sem különbb, mint a másik, és kurva nagy szemléletváltás kéne a politikusok részéről is, hogy ez másképp legyen, és a politika vissza kapja a becsületét, ha ez még lehetséges egyáltalán.
Egy politikus ismerősöm mondta a választás után (szándékosan nem mondom, hogy melyik oldalról) "nekem bazd meg 4 évre meg van a gázsim". Szevasztok.

derelyegrádi szellem 2009.01.12. 16:54:16

@Gurney Halleck:

Én nem vagyok naiv a másik oldalon is vannak tolvajok. Csak az arányok, barátom az arányok. Meg lopás közben azért a fő csapásirány az volt, hogyan lehetne itt egy jól működő gazdaságot csinálni, ami ha nem is tökéletesen és teljesen, de sikerült. Még megyo szerint is.

jelenleg jól láthatóan teljesen fordított a helyzet elsősorban lopás, másodsorban meg valami kormányzás, de az meg nem megy. Marad a hitelfelvétel-lopás, lopás-hitelfelvétel kombó.

Ennyi van most, ami minden nehézség nékül ellenőrizhető Mo jelenlegi makrogazdasági mutatóin.

Tudom hogy ez téged nem fog meggyőzni, nincs is ilyen szándékom, mert az olyan lenne, mintha Teréz anyát próbáltam volna győzködni, hogy Isten nincs, elrontotta az egész életét.

more 2009.01.12. 16:55:51

@Kilgore Trout: igen, en is errol beszelek, politikusnak a partjat sose fogd, mert mar a koszonese is hazugsag:)))
egy szoval nem mondtam sem en sem tobbiek, h a masik oldal a megvalto, csak az osszehasonlitas miatt fontos emlekezni par dologra. ekkora merteku szemermetlen lopasok, orcatlan partpropaganda, latvanyos hanyatlas, majd sikerkommunikacio azert valljuk be.....nem volt. tudod, minden politikus csorel, mert tuzkozelben van, ismeri/csinlaja a jatekszabalyokat, tehat ki is hasznalja/jatsza, kulfoldon is
DE: jusson a koznek is, me csak sajat zsebbe, lasson belole vmi fejlodest a paraszt is, a maradekot vagja zsebbe, leszarom.

more 2009.01.12. 16:57:46

ja, szellem meg itt ul mellettem, oszt ugyanazt irjuk, mert les:))))

more 2009.01.12. 17:16:15

mert nagyjabol ugyanazt mondjuk, 2 masodperc kulonbseggel

agyafúrt balek 2009.01.12. 17:18:50

hej, a gonosz Gyurcsány elfakutyázza a szegínyek elől az állam pénzit, meg zabálja a dömpingáras pacalt a kormányüdülőben. abcúg Fletó!!

derelyegrádi szellem 2009.01.12. 17:18:51

köszi de a "mert les" a nem világos rész.

agyafúrt balek 2009.01.12. 17:22:10

még szerencse, hogy van nekünk ez az éleslátású Ágh honatya és felnyitja a szemünk. nem hiába fizettünk ki számára három év alatt nettó 20 millió forintot!

more 2009.01.12. 17:27:12

jaaajmaaa szellem....ne legy degeneralt jogasz:))))

derelyegrádi szellem 2009.01.12. 17:38:09

@more:

Húúúúúú bazze! Mert LESEK rólad! Rájöhettem volna, márcsak azért is mert az van odaírva, így ki sem kell találni! :-)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.12. 17:42:11

kedves fletó...

BÁRCSAK a jég alól pislognál ki avval az agyatlan tetű pofáddal...
annyira jó lesz, ha nem leszel...

more 2009.01.12. 17:43:13

ejjjjeeeeeeen!!!! szellem, megcsak hetfo van, mi lesz igy pentekig?? koncentraaajjjaaaa

is 2009.01.12. 17:52:32

csak azon gondolkodom, hogy mennyi is az önköltség: az ott dolgozók bére, a felújítás stb. egy négycsillagos hotelben profitot, meg kihasználtságot is számolnak. ha 20% profitot, és 60%-os kihasználtságot számolok (ezek valós adatok), akkor a normál 14 ezer forintos (***) szobaár önköltsége: 14 000*0.6*.08=6720Ft kaja nélkül, az még egy ezres max, de alapanyagban csak párszáz.

lehet vitatkozni, hogy fizessék meg ők is a piaci árat, de támogatást azt a fentiek alapján nem kaptak, ami költség volt, azt kifizették. azon is lehet vitatkozni, hogy béreljenek ki egy magánszállodát, és ott fizessenek, meg ne tartsanak fen nekik külön üdülőt, meg sok minden máson is. én támogatnám is a bezárását, feltéve, hogy az állambiztonság nem ragaszkodik hozzá, akár azért mert ez így még olcsóbb, mint mindenkinek minden alkalomra külön biztonsági vizsgálat, hogy megszállhat-e ott, ahová menni akar.

félOFF: elolvastam a poszt mottóját. ehhez azért kicsit alaposabb posztokat kellne írni jobb adatalátámasztással /félOFF

Asidotus 2009.01.12. 23:03:13

Szerintem ez szánalmas, ilyen kis hülyeségen picsogni. Korcsolyáztak a Balatonon, miniszterek, miniszterelnök. Olyan emberek, akikre egy ország vezetése van bízva. Nem lehet nekik? Vagy az a baj, hogy csak ennyit kértek tőlük? Ingyen is lehetett volna...
De jó volna, ha csak ilyen jellegű sztorikkal lenne tele ez a blog, de sajnos...

Horizont 2009.01.12. 23:29:00

@ufó:
Kedves ufó ha nem lesz Fletó gondolod lesz jobb?
Van máááásik:))))

spinneli 2009.01.13. 01:21:52

Nem akarnám a olcsó öszödi hétvége nemjogosságát firtatni, de a nyissuk meg melegedő felvetésre árnyalnám azzal a képet, hogy a kormányüdülő közvetlen szomszédságában álló Gyurcsány család tulajdonában levő villában a Fővárosi Önkormányzat minden nyáron ingyenes nyaralási lehetőséget biztosít rászorultaknak.

Plutonic 2009.01.13. 09:07:27

@misikeh: Akkor üdvözöllek a "klubban"! :D
The Corporation játszik? :)

Haloperidol 2009.01.14. 10:09:30

A durva az, hogy én már voltam több alkalommal az öszödi kormányüdülőben...

NEEEEM, nem vagyok kormányzati alkalmazott. Konferenciát tartottak ott, valszeg a szervező csókos lehet, hogy meg tudja szerezni ezt a helyet. Mondjuk nekem akkor nem került egy fillérbe sem, (fiataloknak lehetett pályázni támogatásra) de az a luxus ami ott volt...
Mondjuk mi nem az 5*-os részben voltunk, hanem az apartmanokban, ami valszeg a mezei minisztériumi tisztviselőknek, kisvárosi párttitkároknak dukált annó, de az sem volt rossz. Ami igazán megragadott, az az éttermi kiszolgálás. Nem voltam még csúcsgasztronómiai étteremben, de ez valszeg megközelítette azt. Ami még friss élmény volt, hogy a pincérek kommunikáltak idegen nyelven (!) és a szemrebbenésedre reagáltak. Érdekes tapasztalatok Magyarországon, étteremben.

süti beállítások módosítása