Skip to content


       Szűrés lista

Merre tovább, Magyarország? A szlovák út

Ha valaki nem hallotta volna, kurva nagy szarban vagyunk. Veres Jani már mind a 100 trükköt kipipálta, sőt, néhányat többször is, de már semmi sem segít.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió dobott össze nekünk 20 milliárd euró hitelt, amivel éppen hogy elkerültük az államcsődöt. Ez 5800 milliárd forint. És ebből a kormány már lehívott 6,9 milliárd eurót (2000 milliárd forintot). Hova, mire költötték? Nem tudom. De nekünk kell visszafizetni.

Az IMF világosan megmondta, hogy cserébe mit vár el ezért a pénzért, de Gyurcsány-Veres nem lenne Gyurcsány-Veres, ha nem trükköznének. Nos, talán az IMF-el mégsem kellene. Ez nem a KISZ, Ferikém. Elvesszük a 13. havi nyugdíjat, de mégis megkapja mindenki, elvesszük a 13. havi fizetést, de mégis megkapja mindenki. Kiadási oldalt nem csökkentjük. Az IMF-elnök személyesen jött január 13-án Budapestre, (nem, nem a koronát próbálta fel a fejére!) tárgyalt is mindenkivel. Ráadásul azt nyilatkozta, hogy a magyar kormány határozta meg a feltételeket az IMF-el kötött megállapodás során:


"A szükséges kiigazítás a kiadási oldalra koncentrálódik, ami összhangban áll Magyarország GDP-arányosan viszonylag nagyméretű állami szektorának szűkítési igényével - áll a szándéknyilatkozatban, amely 2009-ben az elsődleges kormányzati kiadások (GDP-arányosan) két százalékos csökkentését irányozza elő. 

A szándéklevélben megfogalmazott kiigazítás keretében a kormány egyebek között vállalta, hogy 2009-ben a közszféra nominálbéreit nem emeli, kiiktatja a közalkalmazottak 13. havi fizetését, és 80 ezer forintban maximálja a 13. havi nyugdíjak folyósítását, miközben a korkedvezménnyel nyugdíjba menőknél megszünteti 13. havi kifizetést."

A hitelért megígért mindent Gyurcsány (vagyis egy trükk, kipipálva), aztán szép lassan elkezdett visszatáncolni belőle. Valószínűleg ezért is jött ide a "Valódi Főnök",  személyesen. Majd elment. Gyurcsányék lehet, még fel is sóhajtottak: ezt megúsztuk, de csak éppen hogy

Nos, akkor biztos nem fog örülni annak, hogy alig 3 hét (!) elteltével megérkezett Budapestre a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió delegációja a Magyarországnak nyújtott hitelkeret felhasználásának első, rendes felülvizsgálatára. 

Csatakosra izzadhatott az éjjel Gyurcsány. "Felülvizsgálat"? Nem elég, hogy azt cincálja a sajtó (meg a blogok is), hova lett a 6 év alatt befolyt fél milliárdos bevétele az osztalékadóból, most még az IMF is elkezdi vizsgálgatni, hol is a lóvé? Közeledik a totális BUKÁS, csak az a baj, hogy nem csak Gyurcsány fog bukni, hanem az egész ország. 

Persze, nem lenne teljesen korrekt csak és kizárólag Gyurcsány nyakába varrni a jelenlegi roppant súlyos helyzet. Elkúrták, ebben mese nincs. Olyan szinten, hogy ez minden gazdasági tankönyben benne lesz. És erre jött rá az elmúlt 60 év legnagyobb globális gazdasági válsága. A világ valamennyi országa, még Kína is megérzi a válságot. Csak nem mindegy, hogy az 5%-os GDP növekedés csökken "csak" 2%-osra, vagy a 2%-os GDP növekés zuhan le -3%-ra. Előbbi Szlovákia, utóbbi Magyarország ... a különbség érezhető.

Csányi Sándor OTP elnök szerint a válságnak 2011-re vége lehet. Heim Péter, Aegon Alapkezelő vezérigazgatója viszont máshogy látta, még január 19-én:
"ha a jelenlegi helyzet nem változik, akkor hamarosan 300 forintos euróval kell számolnunk. Sőt, 2011-12-re, amikor az IMF-hitelek visszafizetése esedékes az ország be is dőlhet, hasonlóan például Argentínához, ahol az 1997-98-as IMF-csomag után az ország 2001-ben jutott csőd.

Nos, a 300 forintos euró összejött.

Szóval útelágazáshoz érkeztünk. Két út áll előttünk. Maradunk a mostani, tesze-tosza, alibikormányzás útján, a "csak nehogy megbántsunk egy társadalmi csoportot, mert akkor nem szavaznak ránk" politizálás útján, vagy felütjük a "Hogyan lett Szlovákia az utolsóból az első, avagy praktikus kézikönyv minden elkúró miniszterelnöknek" című hiánypótló könyvet. És elkezdjük pontról-pontra mindazt megcsinálni, ami abban benne van. 
Hiszen a meciári Szlovákián sajnálkozott még anno mindenki, de a Dzurinda-kormány rendbe tette az országot, most pedig Fico vasmarokkal fogja a gyeplőt. 

Szóval Szlovákia vagy Argentína? Két részes lesz ez a poszt, először megnézzük mit csináltak a szlovákok, a következő részben pedig hogy mi is történt Argentínában 2001-ben.

Az ÉS készített egy interjút még januárban Győrffy Dóra közgazdásszal, aki "Gazdaságpolitika bizalom nélkül" című tanulmányában veti össze Magyarország és Szlovákia tapasztalatait és a reformpolitikák esélyeit, "a két posztszocialista ország eltérő útja tanmeseként szolgálhat a jövő gazdaságpolitikusainak".

Ebből jönnek az idevágó részletek. (Roppant tanulságos interjú.)

"Magyarországon szokás ugyan a szocializmus örökségével, a Kádár-rendszer iránti nosztalgiával magyarázni a nép reformellenességét, azt szoktuk gondolni, hogy emiatt utasítanak el az emberek mindenfajta változást, csakhogy ez a nosztalgia Szlovákiában talán még erősebb, felmérések tanúsítják, hogy ott még nálunk is többen kívánják vissza a szocialista rendszert. Nekik mégis sikerült egy olyan reformcsomagot megvalósítaniuk 1998 és 2006 között, aminek következtében már 2005-ben az év reformországának választották Szlovákiát. Vagyis még ilyen körülmények között sincs kizárva a reformok megvalósítása. Ráadásul Szlovákiát is erős politikai megosztottság, polarizáció jellemzi, az ottani politikai viták semmivel sem lélekemelőbbek, mint nálunk, még ha mi ebből többnyire csak annyit érzékelünk is, hogyan használják fel a kisebbségi ügyeket politikai népszerűség-hajhászásra. Tehát ugyanolyan polarizált környezet, ugyanolyan reformellenes választóközönség, és ott mégis sikerült.

(...)

- Ami, részben az újraválasztás biztosította, a korábbinál komolyabb bizalmi tőke, részben a kommunista utódpárt koalícióból való kimaradása miatt, a második Dzurinda-kormány számára - ahogy írja - egy jóval koherensebb jobbközép politika megvalósítását tette lehetővé.

- Úgy van, ez a 2002-ben megalakult kormány - minden külső kényszer nélkül - egy olyan radikális, a költségvetést rendbe tévő és a versenyképességet fokozó reformcsomagot vezetett be, amit még a nemzetközi pénzügyi szervezetek, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank is túlzásnak tartott.

- Ami legalább nyolc kemény rendszerreformot, illetve reformértékű szabályozást jelentett egyszerre...

- Ezek csak az alapvető reformok voltak, de ezenkívül is több száz, ugyancsak reformértékű szabályt hoztak, amelyek együtt egy koherens rendszert képeztek, és az a filozófia húzódott meg mögöttük, hogy megéri dolgozni, és nem éri meg adót csalni.

- Melyek voltak a legfontosabb reformok?

- Először is megreformálták a kiadási oldalt, vagyis bevezették az egységes, egykulcsos, 19 százalékos adót, és - kivéve a gyerekek utáni adóbónuszt - eltöröltek minden kivételt. Ennek révén jelentősen csökkentek az adminisztráció terhei, és sokkal nehezebbé vált az adóelkerülés és az adócsalás, ami Szlovákiában ugyanolyan elterjedt volt, mint nálunk. Ugyanakkor új közpénzügyi törvényt alkottak, ennek köszönhetően ma Szlovákia rendelkezik az EU negyedik legszigorúbb költségvetési rendszerével. A költségvetési reformok mellett még különféle versenyképesség-növelő intézkedéseket is bevezettek, például könnyítettek a vállalatalapítás és a vállalatok megszüntetésének szabályain is.

Nagyon fontosak a munkaerő-piaci reformok: a munkaerőpiac rugalmasságának növelése érdekében például jelentősen szűkítették a szakszervezetek hatáskörét, és enyhítettek a foglalkoztatottakat védő szabályokon.

- Jól emlékszem, hogy a szakszervezetek jogosítványai vagy a munkavállalókat védő szabályok megnyirbálása nem váltott ki különösebb ellenállást, sem az alkotmánybíróság nem semmisített meg új törvényeket, sem igazán nagy sztrájkok, demonstrációk nem voltak? Viszont Kelet-Szlovákiában szórványosan voltak éhséglázadások.

- Igen, mert megnyirbálták a segélyeket is, a munkanélküli-járadékot is, és egyharmadával csökkentették a munkanélküli-ellátás hosszát, amit még aktív munkakereséshez is kötöttek. Ugyanakkor, mivel megemelték az áfát, a szegények az alapvető élelmiszerek árának emelkedése miatt kettős szorításba kerültek, hiszen kevesebb segélyhez jutottak és nagyobb kiadásokkal szembesültek. Ezekkel az intézkedésekkel a kormány véget vetett annak az állapotnak, hogy bizonyos feltételek mellett jobban megérte segélyért folyamodni, mint munkát vállalni, különösen, mert korábban mind a munkavállalót, mind a munkáltatót még hatalmas adók is sújtották. Az egységes, 19 százalékos adó révén olcsóbb lett a foglalkoztatás, a másik oldalon pedig nagyobb lett a motiváció a munkavállalásra, és a kettő találkozott.

- Vagyis ez kimondottan neoliberális reformcsomag volt, egy kereszténydemokrata kormány jobboldali, konzervatív értékeket megtestesítő reformcsomagja.

- Igen, és ezt ők következetesen végigvitték. A nyugdíjreform keretében például hárompilléres rendszert hoztak létre, és hatvankét évre emelték a nyugdíjkorhatárt. Ugyancsak a kiadási oldal rendbetétele, az egészségügy finanszírozási helyzetének javítása érdekében pedig bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, és az addig állami kézben lévő egészségbiztosítási alapokat részvénytársasággá alakították át, önkéntes egészségpénztárakat hoztak létre, és önálló gazdálkodásra késztették a kórházakat.

- Ez az, amiről Bokros Lajos azt szokta mondani, hogy csak az egymással összehangolt és összekapcsolt reformok kritikus tömege képes valóságos és tartós hatást elérni. Amit a Dzurinda-kormány szinte stréber módon, afféle éltanulóként mind megvalósított.

- Abszolút, az oktatási reformon kívül mindent végrehajtottak, amiről az irodalomban olvasni lehet. A reformerek a 90-es években kutatóintézetekben dolgoztak, illetve amerikai szuperegyetemeken tanultak. Hatalomra kerülésükkor hihetetlen lelkesedéssel fogtak hozzá a változtatásokhoz. És hogy mennyire fontos a reformok közötti kölcsönhatás, összhang: nyilván az éhséglázadásokra is tekintettel, a megszorításokkal egy időben az igazságügyet is megreformálták, például megszigorították az erőszakos bűncselekmények büntetési tételeit. A reformcsomagot utána az eredmények is igazolták, szinte tankönyvszerűen megtörtént minden, amit a változásoktól vártak: hihetetlenül felfutott a növekedés, húszról nyolc százalékra csökkent a munkanélküliség, és az infláció is jelentősen mérséklődött.  Ez az erős gazdasági teljesítmény pedig hozzájárult Szlovákia nemzetközi presztízsének emelkedéséhez. Olyannyira, hogy 2005-ben a Világbank az év reformországának választotta." 

Sajnos vizuális típus vagyok, így leírva, hogy "éhséglázadás", nem hangzik annyira súlyosan, mint amilyen valójában. Szerencsére találtam egy elég kemény jeleneteket tartalmazó riportot a kelet-szlovákai eseményekről, és milyen meglepő, pont a TV2 Napló adta le még 2004-ben. Ezekkel a képsorokkal pedig át is evezhetünk Argentínára, de az már a következő rész témája ...


/A videót nem azért tettem ide, hogy elterelje a kommenteket a témáról, kérem mellőzni a pejoratív, CENZÚRÁZVA népcsoportról szóló kommenteket/ 

Címkék: közélet gyurcsány szlovákia válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr23923926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

belzebubó 2009.02.05. 18:28:35

Ferkó a parlamentben akart beszélni 16-án,de most áttette 20-ra az OÉT-ban akarja mégis.Érdekes amikor megtudta,hogy a patás 18-án a Millenárison akart évet értékelni.

Perverzsrac 2009.02.05. 18:32:36

@Dr. Morcz: azóta se. Ezek ENNYIT TUDNAK. PONT. Amikor feri korcsolyázgat munkanap, 6800ért a válság közepén akkor szerinted mennyit dolgozhat? Meg voltak síelni is a 2ünnep között...

Perverzsrac 2009.02.05. 18:33:23

@belzebubó: 20án lesz patás millenárison...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 18:36:03

@Bolee:

"lediplomázni
menni ámerika
élni jól"

a hazát meg leszarni

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.05. 18:40:44

@Mj:

Le ám, magasról. Miért tennél másképp?

fokabacsi 2009.02.05. 18:42:08

van egy néhány "szerény" szellemi képességekkel megáldott magát "politikusnak" tartó illető ebben az országban.És egyfolytában hülyeséget beszélnek!Merthogy ebben az országban nem lehet a reformokat végigvinni!! Ha nekem kemény munka után ,198 000 ft adóbefizetés után jut137 547 ft akkor a nem egészen feddhetetlen erkölcsi színvonalú anyukájától szedjen be + vizitdíjat akármelyik tetű. Itt a fizetési jegyzék mellettem!! Utólsó padláslesöprő bolsevista horda.

belzebubó 2009.02.05. 18:55:08

@Perverzsrac: látom már,változott,akkor 1 nap mindketten?

Carnivora (törölt) 2009.02.05. 19:00:22

Éhséglázadás :D lószar ez 2006-hoz képest. Bára mi hős rendőreink az etnikummal nem mernének így cicózni ...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 19:03:39

@Dr. Morcz:

Pedig előtte is volt 100 lépés, 1 nagy ugrás helyett.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 19:04:23

@Tarackos Sül:

Mert van még bennem egy olyan zsigerből jövő, kiirthatatlan érzés, amit úgy hívnak, hogy hazaszeretet. Ezért.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 19:05:26

@Carnivora:

Én azért örülök, hogy az Avashoz kivezényeltek egy rendőrszázadot.

derelyegrádi szellem 2009.02.05. 19:06:09

@Carnivora:

Ez attól függ, milyen parancsot kap. Mert ő azt hajtja végre.

Ha cigánysorra küldik, hogy aztán ami belefér, akkor a Rebiszes ott dúvadoskodik. Neki mindegy.

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.05. 19:09:46

@Mj:

Húha.

Akkor lendítsd ki a karod, Kitartás, előre!

A "normálisok" meg addig jóllaknak a hazaszeretettel.

belzebubó 2009.02.05. 19:10:16

@Tarackos Sül: van aki igen.Szerintem az a normális.

belzebubó 2009.02.05. 19:13:52

@Perverzsrac: Utánajártam.Patás délután jelentette be a dátumváltozást 20-ra, a Krónikában még Ferkó 16-i időpontjáról beszélnek,de 18 órás hirekben már arról,hogy Ferkó 20-ra tette át.Mi a fenétől félhet,hogy csak a patás után akar megnyilvánulni.

"nem február 16-án az Országgyűlésben hanem később, 20-án az OÉT ülésén ismerteti a kormány előterjesztéseit. "

fokabacsi 2009.02.05. 19:18:51

@IdősAsszony: Nem baj Klára asszony ríjjon nyugodtan, ha önt Feri eteti megérdemli! Én azt eszem amit a munkámmal megkeresek! Ígaz alig marad valami,?! Feri meg a havi 8 milcsiből csak el tengeti önt is.

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.05. 19:20:56

@Mj:

"Mert van még bennem egy olyan zsigerből jövő, kiirthatatlan érzés, amit úgy hívnak, hogy hazaszeretet. Ezért."

Elmondanád, miből meríted? Mert bennem régen kihalt (bár igazán azt sem tudom, mi az), jelen pillanatban csak a düh meg a gyűlölet növekszik, minden (magyarok, ország, stb) iránt.

A panaszkodás meg a szájkarate is felesleges itt, ezen a blogon. Amilyen féreg a mindenkori nép, ugyanolyan féreg vezetőket kap (ezt anno úgy mondták a klasszikusok, "amilyet érdemel"). Nincs ez másképp itt sem. Egy rakás ingyenélő, cigány, megváltást és galambot az államtól váró, változást ellenző, semmivel nem elégedett, mindent jobban tudó, kiöregedett és hülye, vagy most született, ergó gyárilag agyhalott nemzedék temető-országa vagyunk.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 19:22:40

@Tarackos Sül:

Éppen azok nem mennek el külföldre, akik nyomorognak. (Én meg még internetezni is tudok, és valószínűleg lakásom is lesz, tehát nem nyavalygok.)

HZ323F · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=33417 2009.02.05. 19:23:00

A videót elnézve, van még mit tanulnunk... Nálunk is el kéne érni, hogy jobban megérje dolgozni, mint sorban állni a segélyért, vagy bűncselekményt elkövetni.
És ha ebből még aggresszió is van, akkor azt el kell sikálni. Nincs kérdés, nincsen jogvédő bizottság, kuss van!
Pucoljuk ki mi is a szemetet az országból!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 19:23:24

@belzebubó:

Már tavaly meg azelőtt is ezt csinálta, nem?

derelyegrádi szellem 2009.02.05. 19:23:48

@belzebubó:

Minden évben ezt csinálja, még nem tűnt fel neki, hogy a patást nem érdekli ő mikor beszél, és nem fogja emiatt 21.-ére tenni.

Beteg a srác, mondom.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 19:26:19

@Tarackos Sül:

Akkor fölösleges is magyaráznom neked, mert ez nem észérv, nem a jólét ígérete, nem a Kánaán érzete, hanem egy olyan érzés, amit nem is nagyon lehet megtanulni. Ahogy a honvágyat sem, vagy azt a borzongást sem, amit a Himnusz eléneklésekor önkéntelenül érez az ember.

belzebubó 2009.02.05. 19:28:09

@derelyegrádi szellem: ja,akkor ez csak engem lep meg ...:))) mit össze matekolhat!

belzebubó 2009.02.05. 19:33:38

@Tarackos Sül: én meg már mennék haza, a félig-hazámba,de szivemben az igazi hazámba,ha lehetővé tennék ezek.
De most sokan hozzád hasonlóan inkább elkeseredettek,kiábrándultak.

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.05. 19:35:23

@Mj:

Cinikusságot egy kicsit háttérbe szorítva: van bennem is, csak most rohadtmélyen eldugva, valamerre :S

A Himnuszról meg a röhögőgörcs jut most csak eszembe, mert temetésen vidámabbat hallani, mint amit a félszemű rittyentett, a másik "érdekes" meg zenét szerzett alá. Észrevetted már, hogy a "sikeres" nemzeteknek mennyivel "jobb" a himnusza? Ha katonáknak játszák, rohannak tőlük a csatába (orosz, francia, német), lelkesen a nemzetért harcolva, ha polgároknak, pirospozsgás arccal éneklik . . . itt meg a temetői gyászmenet ÁÁÁÁ
De legalább a nemzeti tragédiákon el lehet vele bohóckodni, mert abból van elég:

Március 15, Kossuth tér, díszzászlóalj, stb,stb felvonul, köztársasági elnök elé:
- Kovács Dezső golyószóró tizedes jelentem, a század kenyérosztáshoz felsorakozott!
- Az engedélyt megadom! / erdészmókus kappanhangon/

Megyek inkább lefekszem, mielőtt agyvérzést kapok :D

Carnivora (törölt) 2009.02.05. 19:42:39

@derelyegrádi szellem:

A mi buckalakóink sokkal keményebbek :P van kasza, balta meg minden amit ilyenkor vesznek elő , ha fosztani kell menni ... a munka idején pedig gondosan őrzik a putri sarkában.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 19:46:12

@Tarackos Sül:

Én is gyakran vagyok cinikus/szarkasztikus, de ez a téma nálam kivétel. A Himnusz számomra egy ima - azzal kezdődik, azzal is végződik -, nem pedig bohóckodás.
Te fél 8-kor mész aludni?:) Na ez viszont tényleg komoly.:)

mind2 (törölt) 2009.02.05. 19:46:20

@derelyegrádi szellem: persze, tudom, csak győzött bennem a cinizmus. Az argentín srác írása jutott az eszembe a napokban, mikor kezdődött a túlélésért vívott mindennapi harc.... az is jellemző, hogy emberéletben eddig nem esett kár.... arra gondolok, nem igazán agresszív emberek az elkövetők, inkább elkeseredett és szerencsés amatőrök. Persze, ha bankban dolgoznék nem igazán érdekelne az események mögött megbúvó mélylélektani mozgatórugó ;)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 19:47:48

@Carnivora:

Ehhe, ha már előjött a cinikusság témája. Most találtam ki: - Hogy hívják az új "hátrányos helyzetűek középiskoláját"?
- Fosztóképző.

Carnivora (törölt) 2009.02.05. 19:51:38

@Mj:

Na jah lehetne cinikusnak is nevezni, de tényleg ezt figyeltem meg. Ilyen cigó telepes balhéknál mindig előkerül vasvilla, kasza, balta stb. munkaeszköz, de egyéb esetben még a saját portájukon sem használják őket , mert pl. ellepi a gaz.

Bizonyára gondosan őrzik ezeket, mint a vadászok a puskát a vitrinben.

moRtiZ 2009.02.05. 19:55:25

Ajanlom mindenkinek megnezesre a Zeitgeist - Addendum c. remek dokumentumfilmet. Azt hiszem erosen temabavag. Lazan hozza peldaval, hogy hogy ad akkora hiteleket az orszagnak az IMF / Vilagbank ugy, hogy az orszag soha nem fogja tudni visszafizetni, es gyakorlatilag gazdasagi rabszolgasagba taszitva az orszagot.

De amugy mind2 Zeitgeist film erosen ajanlott... Nagyon jok, es nagyon meghokkentoek.

Sokat lehet beloluk tanulni.

irrelevant 2009.02.05. 19:56:58

@moR10: Aztán csak óvatosan a Zeitgeisttel, mert - főleg az első két részében - nagyon sok csúsztatás és hazugság van. Propagandafilm, még ha van is valóságalapja.

moRtiZ 2009.02.05. 19:57:10

Ja amugy a ket film palyazik a minden idok legjobban osszerakott globalis vastagbor dijara ;). Zero nezzetek meg es irjatok belole ajanlot :P.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 20:02:30

@otvospeter:

Én is csak azt tudom mondani, hogy csak óvatosan. Minden a források ellenőrzésénél kezdődik. Ha nem áll módunkban, akkor sem kell minden meghökkentő és tetszetős ötletet elhinni.

szmoker (Homo Trollicus) 2009.02.05. 20:03:22

@Tarackos Sül:

Egyetértek.

Egy nemzet himnusza olyan, amilyen a nemzet maga. Hát a magyar ilyen: elvesztett csaták, háborúk felett busong, saját fájdalmán kesereg... ehh. Legnagyobb nemzeti ünnepeink: 1 darab elvesztett szabadságharc, 1 darab levert (ellen)forradalom/felkelés, jameg "Estván kerály, államalapítás, miazmás". Na de őszintén, mi az, amit a magyar történelemben ünnepelni lehet?

Inkább választották volna a Nemzeti dalt himnusznak, tán' még jutottunk is volna valamire, ha nem ilyen gyászdalt kell folyton hallgatni. Ez már önmagában is felér egy depresszió-tanfolyammal.

A topikhoz hozzászólva: 57 éves kollégám már készül. Ő is olvasta FerFalt.

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.05. 20:03:23

@moR10:
Jaj, hagyjuk már ezt a zeitgeist-baromságot. Az a film tiszta röhögőgörcs, az elejétől a végéig. Az is csak a hülye, hiszékeny emberekre épít, beadva nekik ezt az "értinthetetlen összeesküvés" marhaságot. Fel kellene fogni, hogy nincs Hatok tanácsa, meg Csodaország törpjeinek gyűlése, amit a világban látsz, az leírható egyszerű fizika, matematika, vagy az üzleti világ szabályrendszerével.

Ráadásul ez a szemét (mert filmnek azért túlzás) éppoly manipulatív, mint a drága politikusok.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 20:03:44

@Carnivora:

Van, aki azt sem tudja, hogy eredetileg mire kell használni, vagy hogy sokkal több kaja lesz, ha nem mindjárt a vetőkrumplit eszik meg.:-/

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.05. 20:05:26

@szmoker:

Én a Szózatot tenném meg himnusznak. Felemelő, büszke, de a történelmet, meg a veszett ügyeket sem feledi.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 20:05:50

@Tarackos Sül:

Nem értek egyet: a világ nemcsak fizika meg matematika, hanem pont ugyanolyan pszichológia is működteti a világgazdaságot, mint ami alapján elhiszik a Zeitgeist-os filmeket.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 20:06:23

@Tarackos Sül:

Nemzeti ünnepekkor el is szokták énekelni, mi a gond?

Tündér_Lala 2009.02.05. 20:06:42

Nincs időm végig olvasni, elnézést ,ha irtátok már. Természetesen hozzá kell nyulni a nagy rendszerkhez , de nagyon meggondolva pontosan megtervezve. Az ország viszont enélkül is prosperálhatna: ha évi 1000 milliárd helyett "csak" évi 80-100 milliárdot lopnának, korrumpálnának. És ez a döntő differencia 98-02 és 02-napjainkig tartó időszak között.

mind2 (törölt) 2009.02.05. 20:07:04

@Carnivora: Egyszer én is az utcán hagytam a lombseprűnket meg a kapánkat egy nagyobb árok és utcafront takarítás után. Reggel vettem észre, mondtam is páromnak, jé figyi nem lopták el ! Tudni kell, hogy tőlünk pár utcányira lakik 4 család, akik módszeresen végigzabálják a környék gyümölcsfáit, letépik az ágakat ..stb. És nekik sem kellett :) A munkaeszköz valahogy nem kell :)
@Tarackos Sül: ne a Himnuszt bántsd, nem tehet róla hogy kik éneklik, ahogy a zászló sem tehet arról ha a sárba tapossák. Tényleg egy ima. Inkább a mienk, mint pl. az olaszoké. Az könnyed, kerge és laza, mint ők maguk, nekem mégse kéne a dallam alapján :(
Tudom mit érzel, én is hullámvasúton ülök az indulataimat tekintve, de a Himnuszt haggyuk. Mondjuk abban is igazad van, hogy pozitívabban kéne a történelmünket nézni és azt kiemelni ami sikeres és szép volt. De ha ezt tennénk, akkor átcsusszannánk a szarból jött mélymagyarok kategóriájába ugye ? Itt nem tudsz középen állni, ezt tartom a legnagyobb tragédiának. Születik egy jó szándék, és biztos rácsimpaszkodnak önjelölt, magamutogató elmebetegek. Ezek a jobb és balszélen lévő őrültek, ezek veszik el a mi kedvünket is.(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 20:07:19

@szmoker:

Amúgy meg ajánlom tanulmányozásra a második versszakot.

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.05. 20:14:46

@szmoker:

De minek változtassák meg? Igaza van mind2-nek. Ez egy ilyen, sírós EMO nemzet, akik lekapcsolják magukra a villanyt, és sírnak :D

szmoker (Homo Trollicus) 2009.02.05. 20:17:33

Van egy remek ötletem, egy ideje már érlelődik bennem.
Mivel a komplett magyar "elit" (haha) bebizonyította, hogy teljesen érdemtelen bármiféle bizalomra, hogy csak a saját érdekeit nézi, hogy lopnak, csalnak, hazudnak, hogy az országot ők taszították ebbe a gazdasági és erkölcsi fertőbe, ami most van,

1, a Magyar (Banán)Köztársaságot felszámoljuk
2, az összes politikust (volt politikusokat is) kollektív büntetőper keretében elküldjük Szibériába, csak-oda jeggyel
3, a területet hozzácsatoljuk Ausztriához
4, a valamikori (távoli) jövőben, amikor a magyarság képessé válik hatékonyan és felelősségteljesen kormányozni magát, akár autonómia is szóba kerülhetne.

Mondjuk lehet, hogy a második pontot is elég lenne megcsinálni. Pluszpersze hozzávenni az ÖSSZES volt kommert, besúgót, ügynököt, egyáltalán, bárkit, aki anno valami elvtárs volt, gengszterváltás előtt és után.

Elhatárolódtam.

mind2 (törölt) 2009.02.05. 20:18:18

@szmoker: Könyörgöm a franciában mi van ? Tönkreverte őket a fél világ, helyettük győztek a világháborúkban, mégis olyan amnéziás módon tudnak a győztes csatáikra emlékezni, mint ha mindvégig maguk lettek volna a rettenthetetlenek, holott csak kurva módjára viselkedtek a 20. században. Győztek helyettük az amerikaiak, mégis alig várták, hogy kirúghassák őket. Meg is kérdezte egy amerikai tábornok ( ? ) , hogy az amerikai srácok hulláit is ki kell ásni, kapunk rá időt, vagy ennyire sietős ? ők tudják permanensen hazudni a történelmüket, mi miért ne tudnánk elmondani azt ami szép volt ? Volt pár nagy királyunk, arról meg nem tehetünk hogy a hadak útján éltünk. Más sem lett volna szerencsésebb a helyünkben. El kéne már felejteni ezt a belénknevelt lúzer - nemzetkarakter baromságot. Persze előtte elzavarni azokat, akik szándékosan ezt csöpögtették az agyunkba, nem ? ;)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 20:32:19

@szmoker:

Akkor kb. mehetne az ország több, mint fele. Az is, akit megzsaroltak, de sosem jelentett, az is, akinek a szakmai előmenetelhez párttagság kellett, az is, aki fiatal korában szimplán hitt egy hülyeségben, aztán kiábrándult, utána meg jött a rendszerváltás, és még sorolhatnám. Nem olyan egyszerű ügyek ezek.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 20:33:02

@mind2:

Ezért is fogok történelmet tanítani, meg ezért is szeretem a magyar középkort.;-)

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.05. 20:35:08

@Mj:

Most akkor költői kérdés: "megy" az ország fele, vagy maradnak, de velük süllyed az egész nemzet? Nem olyan bonyolult ez, én sem Dunába lövetést értek a "menni" alatt, hanem egyszerűen ne legyen joga közhivatalt & hasonlókat viselni.

Carnivora (törölt) 2009.02.05. 20:38:38

@szmoker:

"A Magyarország NATO tagságáról a The Washington Post-ban névtelenül idézett diplomata megnyilatkozásával kapcsolatban szeretnék néhány dolgot megemlíteni. Tény, hogy Magyarország az új NATO tagok közül sajnos a legkevesebbet teljesítette vállalásai közül. Ez az előző kormány hozzá nem értését fémjelzi. Azonban nem szerencsés az, ha egy diplomata olyan kijelentéseket tesz, amelyek nem fedik a valóságot és negatív színben tüntetnek fel egy olyan országot, amely már eddig is túlzottan sokat küzdött azért, hogy megkapja azt az elismerést, amely eddig is megillette volna.
Magyarország 1456 óta nem nyert csatát? A diplomata téved. Lehet, hogy háborút nem nyert, de csatát Igen! Nem lenne szabad egy diplomatának összekevernie a "háború" és a "csata" szavak jelentését. Elfelejti az idézett diplomata, hogy a jelzett dátum óta adtunk egy fegyvernemet a világnak, a huszárságot. A diplomata úgy látszik nem tudja, hogy a Habsburgok rettegték a magyar virtust és 1848-ban kettő nagyhatalomnak, az osztrák császárságnak és az orosz cárizmusnak kellett összefognia ahhoz, hogy legyőzzék a magyar szabadságharcot.
Valószínűleg az sem ismert előtte, hogy az Egyesült Államok az egész XX. század során viselt háborúi alatt összesen nem vesztett annyi emberáldozatot, mint Magyarország akár az Első, akár a Második Világháborúban. Le kívánom szögezni, hogy Magyarországhoz viszonyítva az Egyesült Államok még csak fogalmat sem alkothat arról, hogy mit jelent az a szó, hogy "emberveszteség", vagy "véráldozat"! De nem is kívánom hogy megismerjék milyen szörnyűség rejlik ezen szavak jelentése mögött, hiszen eleget szenvedett már az emberiség ahhoz, hogy észhez térjen.
Talán még azért is mi vagyunk a bűnösek, mert 1919-ben egy világháborúban kivérzett ország szembe mert szállni az Antanttal és csak hazugsággal és árulással tudták legyőzni? És ezt a kivérzett országot a nyugati demokráciák szétszabdalták és létrehoztak olyan életképtelen állam alakulatokat mint Csehszlovákia vagy Jugoszlávia? Szét is estek ezek az "ügyes mesterművek". Azért is mi vagyunk a hibásak, hogy ezek után azon Németország oldalára álltunk, amely vissza adott volna valamit az elvett területekből? Azért is mi vagyunk a bűnösek, mert 1956-ban szembe mertünk szállni az orosz kommunista diktatúrával és első lépcsőben minden külső segítség nélkül ki tudtuk őket verni Budapestről?
Hol voltak ekkor a nagy katonai hagyományokkal bíró nyugati demokráciák? Azok a demokráciák, melyek a II. Világháború győzelmeit is nagy katonai sikerként és dicsőségként nyugtázzák, holott az egész nem szólt másról, csak több, mint tízszeres anyagi és létszámbeli fölényről! Tény, hogy a nácizmus az emberiség rákfenéje volt. De csak szigorúan katonai szemmel nézve az is tény, hogy hősiesség ide vagy oda, a nácizmust mégiscsak a szabadságban és demokráciában hívő nemzetek iszonyatos túlereje győzte le. Ez nem "katonanemzet"-ség kérdése, hanem egyszerű matematika. Hát így könnyű. De ezek a szabadságot és demokráciát hirdető dicső "katona" nemzetek dobták oda 1956-ban koncként az élet-halál harcát vívó magyar népet az orosz gigásznak!
Ezek után mit várnak még el Magyarországtól? Mit várnak el azok az országok, akik maguk is csak Marschall segéllyel válhattak erőssé, míg kelet elnyomott országai vért izzadtak? "

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 21:00:46

@Carnivora:

Azért ebben szép demagóg fogások is vannak ám. 1920 a nyugati hatalmak részéről ugyanúgy nem volt árulás - Károlyi és Kun Béla nélkül is lett volna Trianon -, mint ahogy 1956-ban sem a hősiességünkkel értük el, hogy pár napra kivonuljanak az oroszok.

Thulsa Doom (törölt) 2009.02.05. 21:20:58

@mind2:

"El kéne már felejteni ezt a belénknevelt lúzer - nemzetkarakter baromságot."
A próféta szól belőled!:)

Ez a "nemzetkerakter" tényleg a kukába vagy valami operába való szánalmas szar. Az ezer évvel ezelőtti St. Galleni akciónk után például egy ottani szerzetes úgy nyilatkozott a magyarokról, hogy ő még ezeknél vidámabb fickókkal soha nem találkozott.
Igaz akkor még nem mások írták helyettünk a történelmünket.

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.05. 21:27:05

@reconquistador:

Ez tudod, mikor csúszott félre? Az Árpád-ház kihalásával. Nagyon durván és sarkítva, de lényegében utána kezdtünk "félremenni" és a Mátyás-féle uralkodás az 1400-as években már "reneszánsz" hatást keltett a nagyhatalmi(bb) státuszunk szempontájból . . . :S

Carnivora (törölt) 2009.02.05. 21:31:15

@Véraláfutás:

index.hu -n volt anno Olvasó levél megjelöléssel, ugyhogy a forrását nem tudom.

Thulsa Doom (törölt) 2009.02.05. 21:31:59

@szmoker:

Ez is egy jó példa.
"Nemzeti ünnepek": két levert forradalom, plusz "szent" István, aki német segítséggel kaszabolta a magyarokat.
A sportmérkőzések meg újév napján elénekeljük, hogy tép a balsors meg megbűnhődtük a múltat meg a jövőt.
Szerintem ennyi agymosásba a világ összes nemzete tíz húsz év alatt beledöglene. Mi ehhez képest elég jól bírjuk, ami igen biztató a jövőre nézve.

moRtiZ 2009.02.05. 21:33:56

@otvospeter: @Tarackos Sül: Persze hogy propaganda, persze hogy vannak benne csusztatasok, viszont erdemes megnezni az Addendum IMF/Vilagbank-rol szolo reszet. Ha van 6-ok tanacsa, ha nincs, most ez megy magyarorszagon. Termeszetesen nem kell mindent elhinni ami ebben az osszeeskuveselmeletben van, de azert vannak kisertetiesen hasonlito illetve nyitott szemmel belathato dolgok. Szoval erosen elgondolkodtato.

Thulsa Doom (törölt) 2009.02.05. 21:36:57

@Tarackos Sül:

Nem tudom, hol ment félre, igazából nem is lényeges. De ki rakja helyre a dolgokat, ha nem mi?
Én hálás vagyok a sorsnak, hogy ebbe a korba születhettem. Most van feladat bőven. Majd mi megforgatjuk a világot:)

saphancs 2009.02.05. 21:40:05

Ne bántsa senki IdősAsszonyt, szegény hibernálva volt az elmúlt pár évbe...
@IdősAsszony: Ezt most tényleg? De komolyan??? Őszinten, tényleg komolyan!!! Nem mondok példát, jusztse! Az olyan elvetemült fanatikusok, mint maga alkotják azt a csőcseléket, akik bármikor 'pártkatonákká' avanzsálhatóak a szent cél érdekébe...
Illetve kössön bele inkább a betonba, a strabaggal tárgyaljon, ők a magának ezért a pár hozzászólásért jutányosan ajánlanak egy két tuti helyet, ahol könnyen lehet kötözködni a betonnal! (ha már annyira kellett a példa) kezit csókolom

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.05. 21:40:20

"Majd mi megforgatjuk a világot:)"

Dehogy forgatjuk . . . ez benne a leggázabb, Te is látod, Én is látom, de senki sem tud semmit csinálni. ESÉLYE sincs.

panki83 2009.02.05. 21:54:30

Tessék, a szlovákok még vastagbőrködni is jobban tudnak mint mi:
Robert Kalinyak a pozsonyi parlamentben egy magyar képviselő kérdésére közölte: létezik a rendőrök fellépésének jogosságát igazoló felvétel. Majd hozzátette: „nem vagyunk videokölcsönző”.

saphancs 2009.02.05. 22:04:44

@panki83: ... azbesztbasszameg..., ez egy gyomros volt, vagy nem is inkább mélyütés... Nah, ezért vannak ők ahol, mi meg itt ahol...
Amikor gáz kellett, azért ennyire nem voltak finnyásak, ugyi??? Pedig, hát mink se vagyunk egy Gazprom...

Perverzsrac 2009.02.05. 22:10:06

@belzebubó: mindig oda vissza rakosgatják ezek...mert muszáj mindig a másik után beszélni...

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.02.05. 23:50:19

@IdősAsszony:
Elnézést, de ön hülye. Azt az akasztófáravalót meg mi, nettó adózó etetjük a sleppjével együtt.

Kenguru 2009.02.06. 00:38:44


"nácizmust mégiscsak a szabadságban és demokráciában hívő nemzetek iszonyatos túlereje győzte le."

Jah, Sztálin ott sem volt.
Persze, persze.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.06. 01:19:42

@Tarackos Sül:

Magyarán kompromisszum?;-) Én mindenesetre szeretem a hideget, megyek is holnap reggel síelni, úgyhogy keddig ne keressen innen senki.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.06. 01:21:12

@reconquistador:

Dehogynem, méghozzá a Sankt Gallen-i szerzetes.:P Egyébként részegen nemcsak akkor, hanem most is sok magyar vidám.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.06. 01:22:51

@Tarackos Sül:

Félremenni mondjuk Nagy Lajos vagy Zsigmond alatt?:D Hát én ma is csak úgy szeretnék félremenni, mint amennyire félrement gazdasági helyzet volt nálunk mondjuk 1351-ben.:D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.06. 01:25:22

@reconquistador:

Az Árpád-ház telis-teli volt családon belüli, idegen segítséggel megtámogatott csatározásokkal, öldöklésekkel, Árpád fejedelemtől egészen III. Andrásig. Ettől függetlenül még Szent Istvánnak köszönhetjük az államunk létét, és szerintem ez nem olyan szomorú dolog.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.06. 01:27:56

@Kenguru:

A legjobb, amikor a finn demokrácia vívta "fasiszta" harcát a "demokrata" szovjet diktatúrával.;-)

Matija 2009.02.06. 01:51:34

@Carnivora:
Ami illeti 19-20-at. Jó lenne ha itt is felfognák az emberek azt amit az egész környezetünk tud: Mo szétdarabolása elsősorban a kommunizmus megjelenésének Mo-on köszönhető. Volt nyílván egy kis összeesküvés, volt hazudozás, volt mohóság, de elsődlegesen az döntött hogy Európa nem akart egy kommunista országot a szivében.
Majd amikor önkritikával próbáljátok megnézni hazánk szomorú sorsát, majd amikor sokan lesztek ilyenek, na akkor indulunk el felfelé. Addig csak lefelé fog vezetni az út. Immáron 89 éve.

Carnivora (törölt) 2009.02.06. 07:03:18

@Matija: Trianon előzménye 1526 - Mohács nem a kommunizmus stb.

Carnivora (törölt) 2009.02.06. 07:23:55

Egyébként v.ki nem tudja véletlenül az utóbbi években a roma integrációra költött 120 milliárdnak mégi mis látszatja van? hol indultak tényleges integrációs programok? ezt olybá tűnik, hogy a magyar, és cigány elit szépen lenyúlta ...

belzebubó 2009.02.06. 07:53:52

@Carnivora: érdekes,az ÁSZ is ezt keresi nem csak te...
Csináltak az ÁSZ igazgatójával riportot a rádióban,ezt mondta,már leirtam vhol:Ma Kossuth reggel 6.40.
Állami Számvevőszék főigazgatóáhelyettese Pulay Gyula azt mondta a célzott támogatásokról,hogy
a rendszer problémája az,hogy teljeskörü adatok nem állnak rendelkezésre ki cigány ki nem az.A legutóbbi népszámláláson (akkor még nem akcióztak nekik) csak 200.000-en vallották magukat cigánynak. Pulay szerint nem tűr halasztást,hogy átvizsgálják mire költötték az elmúlt időszak 100-200 kisérleti programjából kapott pénzt, valóban a cigányság felzarkóztatására? A Középtávú Roma Fejlesztési Program pénzei sem tudják merre van.Valóban a cigányságra költötték? Ha tehát nincsenek megfelelő adatok,képtelenség felmérni a hatékonyságot,képtelenség a rendszert átláthatóvá tenni-mondja a szakértő.

Akkor tehát elképzelhető,hogy a nyilvántartások létrehozásának azért ütközik ilyen szembeállása mert a cigányság felzárkóztatására forditott pénzeket igy könnyebb lenyúlni?

belzebubó 2009.02.06. 08:28:51

www.ebroker.hu/pls/ebrk/new_cikkek_html_p.startup?p_cikk_id=200279689

Nem túl jó hirek...bár a forint tegnap erősödött,a cseh korona eősödése miatt és amiatt,hogy az MNB bejelentette a nemzetközi hitelcsomag jó részét átcsatornázza a banki szektorba, javítva a hitelpiaci állapotokon.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.06. 08:37:22

'reggelt náczikok, nesztek egy kis reggeli "fejtágítás". Megszereztem az idei matek-érettségi írásbeli kérdéseit... Hááát nem könnyű...

A 2009-ES EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI MATEMATIKA ÍRÁSBELI FELADATAI

1. A rendszerváltás óta a nemzeti összvagyon 40%-a tűnt el, és közben 10000 milliárd forinttal adósodott el az ország. Hány hónapot kell még lopni a parlamenti képviselőknek, hogy a maradék közvagyon is eltűnjön, és az ország teljesen lepusztuljon?

2. Lajcsi faterja Vácon üli a hatéves büntetését, amit kettős gyilkosságért kapott.
A gyilkosságért 1.700.000 Ft-ot és egy félmillióért eladható arany Rolex karórát akasztott le. Lajcsi a vérdíjból minden héten eljátszik a lovin 15.000 Ft-ot. Átlagosan minden fogadás 8. 000 Ft veszteséggel jár. Mennyi marad a vérdíjból, mire Lajcsi faterja egy év elteltével feltételesen szabadlábra kerül?

3. Sanya és Laca egy ukrán autógyűjtőtől a következő teljesítménybért kapják:
BMW: 40.000 Ft
Merci: 50.000 Ft
Toyota: 20.000 Ft
Opel: 15.000 Ft.
Ha a srácok négy BMW-t és hat Toyotát újítanak a gyűjtőnek, akkor hány Opelt kell szerválniuk ahhoz, hogy mindketten 300 ropit keressenek?

4. Kolompár Dzsenifer két barátnőjével minden pénteken 16 üvegsört és két doboz cigit lop a közeli non-stopból. Hány üveggel lopnak összesen, mire nyolcadikosok lesznek? A lányok most elsősök, és minden második évet kétszer járnak.

5. Lakatos Winnetou és üzlettársai havonta 3 vasúti sorompóból lopják ki az akkumulátort. Ez átlagosan 8 halálos balesetet jelent havonta.
a.) Ha egy akkumulátor ára 400 eFt, mennyivel kéne megemelni a családi
pótlékukat, hogy a halálos áldozatok száma felére csökkenjen?
b.) Ha ezek a berendezések nem kerülnének pótlásra, és egyben le is zárnák a veszélyes szakaszokat, hány év múlva lenne nyereséges a MÁV?

Geza 2009.02.06. 08:51:51

@Seduxen:
Ez túl bonyolult lenne, és még véletlenül frusztrálná a kis rövidgatyás riadtszeműek érzékeny lelkecskéit. Szerintem ilyesmi lesz:

1., Mi a sorszáma ennek a feladatnak?
1[ ], 2[ ], 3[ ], 4[ ], egyéb[ ]

2., Az alábbi kérdésben húzd alá a számokat:
Mennyi 2 meg 2?

3., Vannak-e páros számok? (A válaszát bizonyítania nem szükséges.)

4., Egész szám-e a 2.5 (más jelöléssel: 2 1/2)?

5., (retró a tavalyiból)
Ha 1/2 kg dinnye 25 Ft, akkor 150 Ft-ból hány kg dinnyét vehetünk?

Értékelési útmutató:
- A sikeres részműveletekre részpontot kell adni
- Számolási hiba esetén, ha a gondolatmenet jó, a pontot meg kell adni.
- Nem egyértelmű esetben a helyes változatot kell feltételezni.
- Minden feladat 1 pont.
- Az érdemjegy: max(4 + (pontok száma / 2), 5)

rolika 2009.02.06. 09:05:43

@panki83: b.zmeg...
de már nem azért, de nekünk is ilyen politikusok kellenének!

Carnivora (törölt) 2009.02.06. 09:15:41

rolika 2009.02.06. 09:05:43

Sajnos vannak ... lásd. Kuncze Gabi 2006-os megjegyzései "Mártiriusz" stb. -

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.06. 09:19:48

@Geza: különben is az én tételsorom nádzson rásszistááá

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.06. 09:44:13

@Mj:

Igen, ezt durván benéztem, mert az ország három részre szakadása / Mohács (1526), és a kihalásuk közötti időpont alatt történt eseményeket "elfelejtettem" :D

De nem is csak törtémelmileg, hanem inkább jelképesen értettem. Az Anjou-királyok (például) is sok jót tettek az országért, de "külföldiek" voltak, és úgy vélem hogy az Árpádok kihalásával valahogy eltűnt a felső hatalomból a "magyar honfoglaló" vér, amiből származhatott volna jó is, de végül nem származott. Jómagam szilárdan hiszem, hogy a sikertelenségünk még az őshazából történő elvándorlás miatti "sokk" hatása, és hogy önállóan, magyar népként egyszerűen nem voltunk képesek alkalmazkodni a körülményekhez, nem tudtuk normálisan felvenni a keresztény királyi államformát. Mindaz, ami az Árpád-ház kihalása és a tatárjárás után történt, már egy másik ország története, egy felhígult, legyengült "valaminek" a tobzódása. De ez már erősen hipotetikus.

Rettenetes_Sebhelyesfarq 2009.02.06. 09:53:36

"egészségügy finanszírozási helyzetének javítása érdekében pedig bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, és az addig állami kézben lévő egészségbiztosítási alapokat részvénytársasággá alakították át, önkéntes egészségpénztárakat hoztak létre, és önálló gazdálkodásra késztették a kórházakat."

Én azért nem vagyok benne biztos, hogy ez egy jó ötlet volt, tekintve, hogy ugyan azon pénzügyi csoportok fektettek be szlovákiában az egészségügybe, amely pézügyi csoportok szétverték és az anyagi érdekeket előtérbe helyezték az emberi élettel szemben az USA-ban, és tették volna magyarországon is!

Liberté__73 2009.02.06. 10:40:01

"mind2 2009.02.05. 20:18:18
Könyörgöm a franciában mi van. "

:D

Írd be a gugliba: "french war victories"

ezt fogod kapni
"Your search did not macth any documents.
Did You mean: 'french war defeats' - top 23.653.132 matches for french war defeats "

88wx335dsf 2009.02.06. 11:09:26

Kitűnő videó, le a kalappal a szlovákok előtt.

joungen 2009.02.06. 11:22:27

Szlovákiában a fő titok az volt, hogy az első Dzurinda kormány idején ÖSSZEFOGTAK az emberek a Meciari mocsadék ellen és Dzurinda élt a lehetőséggel. Ezen kívül más titok nincs...majd ha Magyarországon is lesz ilyen összefogás akkor lesz változás, addig nem. A többi rész az "csak" közgazdaságtan, gyakorlatias, leírható tudás - amit Magyarországon is nagyon sok jó szakember bír, de feleslegesen bír, mert a tudása senkit nem érdekel. Max irogathat cikkekekt, vagy elmehet külföldre dolgozni. Attól tartok azonban, hogy ilyen összefogás ebben az országban nem lesz.

Geza 2009.02.06. 11:32:58

@Liberté__73:
Jaja.
- Hány francia kell Párizs megvédéséhez?
- ???
- Nem tudni, még sose próbálták :) !

derelyegrádi szellem 2009.02.06. 11:45:55

@Tarackos Sül:

Egyértek A Szózat fejezi ki jobban.

Sajnos nehéz, nagyon nehéz:

Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar.

Most is? Ezekért? Ezekkel?

Nagyon, nagyon nehéz, de mégis muszáj.....talán..

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.02.06. 11:48:47

@moR10:
@Mj:
@otvospeter:
Az első kettőn csak mosolyogtam. De az Addendum hihetetlenül (akár véletlenül, akár csúsztatva, akár tudva a dolgokat) beletalált abba, ami pl. jelenleg történik kis hazánkkal. A 21. század legfontosabb erőforrása nem az olaj lesz, hanem a _víz, a _termőföld, valamint (na hol a legjobbak az adottságok a kinyerésére a kontinensen?) és a geotermikus energia.
Ennyit szerettem volna mondani.
A link nem véletlenül van a nickem mellett.

Véraláfutás 2009.02.06. 17:03:52

Ha azt nézzük, hogy most a világban mit csinálnak: állami pénztömés a MAGÁN bankokba. Azaz az államok, amik amúgy is el vannak adósodva (hála a bankok üzletpolitikájának és a kiharcolt minimális tartalékrátáiknak) még nagyobb adósságspirálba másznak, még több pénzt kell kiszivattyúzniuk a gazdaságból, ráadásul úgy, hogy a virtuális pénzeknek hála (mert ugye a tartalékráta ezt lehetővé teszi), csak elódázzák/tetézik a bajt.

A szar már csúszik kifelé, és ha nem lépnek a bankok/tözsde nyakára, hogy álljon meg a fákjásmenet, a szabad neokon liberális piac ennyit tudott, akkor semmit nem oldanak meg. Sajnos úgy néz ki a politikai eliteknek nincs meg a hatalma/akarata/érdeke szembemenni ezeknek a káros folyamatoknak. Lásd USA pénzpumpa különösebb kontroll nélkül, és láss csodát a pénznek huss....

Mindig nagy tragédiák kellettek, hogy az emberek felébredjenek és átgondolják, hogy új alapokon kell kezdeni.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.02.06. 20:09:55

off: Nem láttam anno a TV2 felvételét, de érdemes megnézni, hogy a boltokból mi maradt. Éhséglázadás :-) Ehhez képest elvittek mindent, pl. az összes dohányárút is.

irrelevant 2009.02.06. 20:45:36

@misikeh: OK, megnézem az Addendumot, kíváncsivá tettél...

süti beállítások módosítása