Skip to content


       Szűrés lista

Gigászok csatája: Szikora vs. Manson

Mik derülnek ki ...

2005-ben az Arénában lépett fel Marilyn Manson. A koncert ellen egyesek tiltakoztak, mivel szerintük Marilyn Manson a Sátán földi helytartója ...

Az egyház szerint, aki részt vesz a koncerten, az valamilyen módon a Sátán mellé áll. A Manson-ellenes kampány élére Szikora Robi állt, szerinte nálunk sem kellett volna engedni a koncertet. És misét szervezett a Mátyás templomba, a lélekromboló tevékenység ellen. A mise után Robi arról beszélt, hogy valahogyan meg kell állítani a kulturális mocskot, mint amilyen Marilyn Manson is.

Konkrét tervek is voltak: a Közéleti Keresztény Akadémia egy 20 tagú, keresztény értelmiségiekből és Szikora Róbertből álló grémiumot kívánt felállítani, amely előbb meghatározza, milyen kulturális szinten áll Magyarország, majd figyelemmel kísér, véleményt mond, vagy ha kell, és ha tud, betiltat.
"Ha időben tudtunk volna erről, akkor korábban kapcsoltunk volna!" Szikora szerint egy demokráciának is megvannak a maga tiltott jelképei, ilyennek kell lennie a Sátánnak is. "Ha valaki Hitler nevében akarna koncertezni, engednénk? És ha valaki Sztálin nevében tenné ugyanezt? A Sátán nem egy tömeggyilkos?" 

Szolid és elegáns ruhában érkezett 2005-ben a misére Szikora:




















A bal szélen Szikora izgatottan hallgatja a beszédet:




















És hogy miért hozok fel egy 2005-ös történetet? Mert a múlt héten jelentették be a Volt fesztivál szervezői, hogy Marilyn Manson is fel fog lépni nyáron Sopronban.

Szikora Robit meg is kérdezte a Bors, hogy most akkor mi lesz?
"Sok sikert kívánok Marilyn Mansonnak, tegye a dolgát, mi pedig elmondunk érte egy imát. Nem akarjuk betiltatni a koncertet, Magyarországon szerencsére kevés rajongója van ennek az embernek. Bár 2005-ben misét is tartottunk Manson lélekromboló tevékenysége ellen a Mátyás templomban, idén ettől eltekintünk, ugyanis az ország és a világ jelenleg olyan helyzetben van, hogy nagyobb gondunk is van a sátánista énekes fellépésének megakadályozásánál" - Szikora

Szegény Manson ... összeakaszkodni a Szikorával, ennek a fele sem tréfa! El sem merem képzelni, hogy mi lenne, ha mégis inkább be szeretnék tiltani a koncertet ...

Robi, Robi ... ez már nem a 80-as évek, amikor lehet hogy elég volt egy telefon a párttitkárnak és betiltották a koncertet.
Ráadásul pont az a Szikora prédikál az erkölcsökről, aki nem tudott úgy egy gidácskát kiválasztani a nyájból, hogy ne fiatalkorú vagy ne pornós lett volna. Vagy fiatalkorú ÉS pornós.

De szabad országban élünk, lehet választani.
El lehet menni R-Go koncertre is:

 

Vagy Marilyn Manson koncertre is, kinek mi jön be: 

Címkék: zene abszurd pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr94959656

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sopron.info.hu 2009.04.20. 22:50:43

Gigászok csatája: Szikora vs. Manson2005-ben az Arénában lépett fel Marilyn Manson. A koncert ellen egyesek tiltakoztak, mivel szerintük Marilyn Manson a Sátán földi helytartója … Az egyház szerint, aki részt vesz a koncerten, az valamilyen módon a…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mourinho már nem a király 2009.02.23. 14:05:20

Vagy csak el lehet menni. Feri megmondta.

koleszalonaponta 2009.02.23. 14:07:31

második

(de ez most nem érdekes)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.23. 14:09:36

@Kösz jól vagyok! Ne tessék aggódni!: Lúzer. Muhahaha
Jóhogy Manson koncert. Szikora videót elindítottam 2 mp-ig ment :)

Bladecatcher 2009.02.23. 14:09:45

Manson, nem a Szigeten lépett fel, hanem az Arénában.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.23. 14:12:47

OFF:
index.hu/bulvar/2009/02/23/loszerhuvelyeket_talaltak_a_kiegett_haznal/

Minden együtt van. Töltényhüvelyek, benzineskanna, Mohácsi Viki, Kolompár Orbán, fekete dzsip. Kíváncsi vagyok, hogy itt is szokás szerint felsülnek-e, vagy esetleg tényleg legyilkolták a két dzsipót.

moRtiZ 2009.02.23. 14:13:48

@Bladecatcher: Pont ezt akartam mondani :).


Amúgy akkor kihagytam, VOLT-on szerintem nem fogom idén. Kiváncsi voltam már rá régóta, mondjuk csak biztos távolságból (hallottam milyen dolgokat kapnak az első pár sorban állók) :D

Szikora meg egy lúzer balfasz, de valamivel fel kell hívnia magára a figyelmet. Vagy imával, vagy gidapornóval. ^^

koleszalonaponta 2009.02.23. 14:18:38

komolyan nem találkoztam a környezetemben olyan emberrel, akinek szimpatikus lett volna a "SzikraBobi", sikeres-e vagyok?
Másik: NEM TOM KI VESZI MÉG KOMOLYAN azok után h ,,Ráadásul pont az a Szikora prédikál az erkölcsökről, aki nem tudott úgy egy gidácskát kiválasztani a nyájból, hogy ne fiatalkorú vagy ne pornós lett volna. Vagy fiatalkorú ÉS pornós."
NEm mondom h az ember nem változhat, megtérhet-én ebben hiszek is, komolyan-, de őt nem zavarja, hogy HITELTELEN és egy ripacs.
Lehetséges, hogy túl naív vagyok?

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.23. 14:21:36

hála a magasságosnak, nálam meg sem jelenik a szikora buzi videója. mióta él, azóta utálom.
egy tehetségtelen kis pöcs.
marha, jó, hogy nem egyenruhában ment misére.
utálom!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.02.23. 14:28:00

a Marilyn Manson nevű lény/project egy igazi sátáni produkció.
semmi sem az, aminek látszik.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.23. 14:31:01

@koleszalonaponta:

Egyszer, régebben elmenten egy Szerencskerék forgatásra, ahol Szikora volt a sztárvendég. Én még ekkor ripacsot nem láttam, de ahogy forgott a felvétel, máris nyalógép lett.

Pl. addig nem kezdődhetett a forgatás, amig nem hoztak neki egy dobogót, mert nagyon kicsi volt és hisztizett ...

mind2 (törölt) 2009.02.23. 14:32:37

Hullámlovasok, mint oly sokan.
Mindegyik a maga módján undorító. Egyik a divatkeresztény, másik meg a divatpszichopata ...
Ami még közös, hogy hangja egyiknek sincs ::))
Csikadam, jah. Vagy hányjunk vért ?
:::))))

Hetfield 2009.02.23. 14:36:29

Szikora Róbert szamár és gidaszex letöltés

:)))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.23. 14:38:20

@mind2: upsz,kedves, kifakadtál ám, tőled szokatlan módon,de jól tetted:))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.23. 14:44:46

@Hetfield: Szikora Róbert szamár és gidaszex letöltés

Sz'tem gidaszex az volt... vagy robink is "liberális"?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.23. 14:45:59

@zero: hitler még lehet belőle :))) /kicsi és hisztizik/. Vagy ha az nem, de kormányszóvívő még simán...

koleszalonaponta 2009.02.23. 14:50:06



@mind2: töléletesen igazad van, csakhogy sokaknak eszébe jutnak Robertről- modoros vagy nyárspolgári módon sztereotípiák és rossz beidegződések- és csinál egy béna reklámot arról, amit képviselne, inkább meg se szólalna, hanem. itt a nyagböjt meg lehet térni, bűnbánat,és utána esetleg hiteles lenne. Legalább a MM. tudja magáról hogy fake, de szikora komolyan gondolja, azt amit képvisel. Ez a különbség.
Szikoráról megf mi tudjuk h fake, ő meg nem :)
ennyi

rolika 2009.02.23. 14:53:35

"20 tagú, keresztény értelmiségiekből és Szikora Róbertből álló grémium"

muhaha. a megfogalmazásból az tűnik ki, hogy robikánk sem keresztény, sem értelmiségi :-)))

hölgyek, urak és robi :-))))

mind2 (törölt) 2009.02.23. 14:59:05

@laca42: tőlem szokatlan módon ???? :::))))
@koleszalonaponta: figyi, ha valaki hívő, akkor belül éli meg...szentfazekat játszani mindenki tud, olyanok ezek mint a kutyák, azt lesik melyik kurzus asztaláról esik le több morzsa. Soha ne bízz ilyenekben.
Csak Istenben és a puskaporban : D

Feketedisznóvágás1 2009.02.23. 15:01:37

A legjobb, ha szikora gidakurvái egy manson koncerten táncolnának! Közben esetleg leszbipornózhatnának is, ahhoz úgyis értenek! arra tuti befizetnék!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.23. 15:03:39

Istenben, és tartsd szárazon a puskaport.
igen, szokatlanul, én még nem láttalak kifakadni, általában érvelsz, és nem indulatoskodsz.

mind2 (törölt) 2009.02.23. 15:05:01

@Feketedisznóvágás1: és a genorazzo lenne a felkonferáló, az előzenekarban meg a cini énekelne :D
És a koncert csúcspontja az lenne, ha élve darálnák le kelemen annát. na.

mind2 (törölt) 2009.02.23. 15:06:26

@mind2: magamhoz képest is nagyon agresszív vadmalac vok ma...

mind2 (törölt) 2009.02.23. 15:08:05

@laca42: jóvanna, majd visszatérek a kerékvágásomba :P

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.23. 15:09:04

voltam manson koncerten:) robika ha csak fele annyira lenne jó előadó mint manson szerintem elélvezne a gatyájában napi 5*. Manson akkora showt nyomott, gyakorlatilag cd minőségben énekelt, baszott nagy volt....mennék rá megint.
Robika meg foglalkozzon a gombáspuncijú gidácskáival..ehehe.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.23. 15:09:39

@Andaxinház:
nem értem akkor ezek szerint sátánista vagyok, meg fog baszni a jóistenke??

mind2 (törölt) 2009.02.23. 15:13:29

@Andaxinház: hát hogy ki fog téged ******* , azt már u t á n a nem áll módodban nekünk elmesélni... :D

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.23. 15:14:28

Lehetne ebből egy Celebrity Deathmatchet rendezni. Bal sarokban: Hungarian Csikidam King Robby, jobb sarokban Darth Manson :D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.23. 15:15:34

@mind2:
ja manson ivott annyi ásványvizet(!) koncert közben mint a gödény, félig megitta behajíntotta közönség közé, az utolsóval sikerült majdnem fejbe csűrnie. kis köcsög:)

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.02.23. 15:17:01

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

lehet hogy:

apa, kezdodik!!! kezdodik....

bar szerintem csak mohacsi veszkurva viktoria szenved magaban. komolyan sotet az a picsa de nagyon.

jozicsenko 2009.02.23. 15:19:20

@Dinin: meghalt 2 ember, 3 kórházban van és azon agyalnak, hogy lehet ebből megint nácizmust csinálni? ehhhh, ha meghallom a nevét, már elkapcsolok

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.23. 15:21:22

@jozicsenko:
miért nem cigányok között keresik a gyilkosokat? mondjuk megnézni hogy volt -e uzsora ügylet a dologban esetleg, ja hogy uzsorázni kizárólag cigányok szoktak?? én kérek elnézést.

mind2 (törölt) 2009.02.23. 15:21:35

@Andaxinház: jajj, ezek olllllyan panelok :( kidobálom a palackot, lehúzom a gatyám ( mondjuk Morrisonnak jól állt ;) meg***** a gitárom... unom őket.
Legyen olyan hangja, hogy lúdbőröm legyen és azt mondjam : katarzis. Egyszer olvastam ( de már elfelejtettem ki írta ) hogy egyedül a katarzisért érdemes élni. És igaza volt. Egy lúdbőrben benne van az élet esszenciája :) Mindegy, hogy zene, szerelem, gyerek születése, csak jelentsen katarzist. Az ollllyan jóóóóó :)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.23. 15:22:20

@Andaxinház:
ja akit pár hónapja kézigránátoztak a környék egyik uzsorás maffiózója volt, ja mikor ez kiderült akkora kuss lett az ügy környékén, nem is akarták feszegetni az etnikai indítattást..

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.23. 15:23:24

@mind2:
na jó ehhez kell hogy tetszen a zenéje, manson amit csinál kurva profin csinálja, aki szereti az élőben szerintem tisztelni is fogja.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.23. 15:31:04

@mind2:
Manson koncert úgy keződtt, hogy berendezték a színpadot, de le volt minden takrav lepellel, néztünk is hogy mi a picsát hordtak ezek ide össze, na akkor bejött a szintetízátoros lerántotta a leplet szinti egy akasztófára volt fellógatva, akkor már tudtuk hogy ez királyság lesz, persze akik kritizáltá azt mondták hogy túl színpadias volt, de nekem tetszett, sok jelmez, mozgó díszletek, kb olyan volt mintha egy 1,5 órás szürrealista musical-t néztél volna.
persze a voltos koncert nem ilyen lesz, ott lehet simán lehúgyozza ez első sort:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.23. 15:35:50

@Andaxinház:

Az a baj, hogy a Volt, mint helyszin már kicsi az ilyen nagy koncerteknek. Főleg, hogy a szuperolcsó forint miatt egy csomó osztrák meg szlovák fog átjönni ...

Hetfield 2009.02.23. 15:36:15

@Andaxinház: :)))))) Cirkuszban előre ülsz, lepisil a zelefánt :D

mind2 (törölt) 2009.02.23. 15:41:48

@Andaxinház: nézd, én elfogadó és befogadó ember vagyok. De van amit már unok. Mindent hallgatok. Mindenkit megnézek. Botránkozni nem szoktam, mert üzlet az egész világ.Legfeljebb azt mondom ez egy nagy sz*r . Persze 16 évesen nem így ment. De az még a vakhitek ideje.
Most már több ezerért minőséget szeretnék. Korral jár ;)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.23. 15:46:07

Én nem vok oda Mansonért 1-2 számtól eltekintve, de a sztájlisztja az király. Valahogy jobban bejön, mint ez a kis bambuszkalapos pinahangú buzigyerek.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.23. 15:51:55

Váháháháháháááá! Sedux beégette Ferit a saját blogján! Seduxen for prezident!!!

mind2 (törölt) 2009.02.23. 15:53:07

Egyre inkább eklektikusak leszünk :XD. Már azt se tudom milyen poszthoz írok, állandóan fel kell pillantanom. Van itt robi, kolompár, minden.:)))))
A manson meg a hitelügyintézők elől menekülő család.
Azért a kivégzés formája hajaz valamire. Mintha nemrég lettek voltak hasonló bestialitással elkövetett tettek.A magyar parasztokra nem ez a jellemző. Ők most is gyógyszertárt rabolnak valahol az asszony harisnyanadrágjával a fejükön ::)))

mind2 (törölt) 2009.02.23. 15:53:48

@VonPerez: másold már ki !!!!!!!!!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.23. 15:57:50

@mind2: én elektikus szeretnék lenni? minél előbb. választást.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.23. 16:02:16

youtubes video egy az egyben a budapesti koncert, lehet hogy mert azis?.)

irrelevant 2009.02.23. 16:07:39

Szikora mindössze 4 dologról képes beszélni:

1. Gidák
2. Csikidám
3. Beatles
4. Jézus

Nade ez most miért érdekes, mikor pillanatokon belül feloszlathatja magát az ellenzéki (SZDSZ-es, MDF-es, Fideszkdnp-s) szavazatokkal az országgyűlés? :)))

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.02.23. 16:11:25

Mansonnak vannak jó pillanatai.
Szikorának nincsenek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.23. 16:13:46

@mutant:

Nem nagy, mert nem tudjuk melyik ...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.23. 16:14:42

@Andaxinház: Összefoglalom:

Idézet Feritől:

"Van egy-két eleme a Reformszövetség javaslatának, amely nyilván szakértői pontosítást igényel. A központi és az önkormányzati államigazgatás összesen 650 milliárd forintnyi éves támogatásából nem lehet 550-et elvenni. Márpedig az állam működési kiadásai körében ezt javasolják - ez nyilván félreértés. Viszont, ha itt nem lehet elvenni 550 milliárdot, ami közel felét teszi ki a javasolt költségvetési kiadáscsökkentésnek, akkor az egész program másként néz ki."

Sedux oktatófilmje:

Valami félreértés lehet az összegeknél. Idézet következik fentről:
"A központi és az önkormányzati államigazgatás összesen 650 milliárd forintnyi éves támogatásából nem lehet 550-et elvenni."

A Reformszövetség honlapján megtalálható a javaslat-csomag, ennek egyik eleme:

www.reformszovetseg.hu/hatteranyag/Gazdasapolitikai_munkacsoport/

Ezen belül a reformszovetseg_gazdpol.doc file-t érdemes nézni.

Abból kiderül, hogy az 550 milliárdot NEM EGY ÉV ALATT AKARJÁK megspórolni!

2009-ben 200 milliárd
2010-2013 között összesen 350 milliárd

Így azért "más a leányzó fekvése"

Nah azóta kuss van!:)))

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.02.23. 16:15:32

@VonPerez: kerestem, nem látom. copizd be légyszi.

derelyegrádi szellem 2009.02.23. 16:17:08

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Nem kell ezen gondokodni, nyomozni sem, meg semmit. Lecsapott a Gárda, vagy ha mégse ők akkor a szellemisége. És kész is.

Igaz, azt eddig nem tudtam, hogy kolor szakavatott bűnügyi helyszínelő és tűzvizsgáló is. Jó tudni :-)

rolika 2009.02.23. 16:23:11

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: honnan lehet tudni, hogy az áldozatok cigányok? mondták? valami listán vannak? minden részvétem az ártatlan gyerekeké, de a tököm tele van a kettős mércével!!!

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.23. 16:29:13

@rolika: Onnan, hogy ott van Mohácsi Viktória meg Kolompár Orbán hisztizni :)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.23. 16:29:55

@rolika: Egyébiránt javaslom az olvasás megtanulását, néha hasznos tud lenni :)

Projectelf 2009.02.23. 16:30:00

"..aki nem tudott úgy egy gidácskát kiválasztani a nyájból, hogy ne fiatalkorú vagy ne pornós lett volna. Vagy fiatalkorú ÉS pornós."

haha :D

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.02.23. 16:39:54

@Andaxinház: szanalmas az index. lehozott valami kb. tiz pontbol allo listat hogy hol ertek a ciganyokat tamadasok az utobbi x evben...

miert nem hoz le akkor egy olyat is hogy magyarokat hol erte cigany tamadas az elmult ot evben. aztan tegyuk egymas melle a kettot...

de, feleim, az a jo cigany, aki parjat ritkitja!

derelyegrádi szellem 2009.02.23. 16:50:04

@Dinin:

Akkor sem lehet egymás mellé tenni a kettőt, kivéve, ha azt is nyilvnosságra hozzuk, hogy a cigányok elleni támadások közül hány esetben volt cigány az elkövető. Ha már feltétlenül ezt kívánja nyomozni az Index.

Plutonic 2009.02.23. 16:56:34

Manson. :)
Sátánista... piha....
Egyébként meg eléggé elgondolkodtató ez a sátánizmus:
www.scythe.hu/kilenc-satani-bun

www.scythe.hu/kilenc-satani-kinyilatkoztatas

www.scythe.hu/fold-tizenegy-satani-torvenye

Asszem sátánista IS vagyok. :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.23. 17:02:44

Robi egy nagyképű, tehetségtelen idióta.
Kolor szintén.

Ők csak kishalak az országban, de hűen tükrözik az állapotokat.
Soproni reklám kicsit másképp: hejj, de hányan kimaradtak......

Plutonic 2009.02.23. 17:04:35

@VonPerez: Elhíresül ez a blog az ittlakóktól! :D
Egyébként meg gratula Seduxen-nek!!!! :)

WiseLady 2009.02.23. 17:11:37

Manson és Szikora egykutya. Mindkettő gusztustalan. Kit érdekel, ha ezek fikázzák egymást.

WiseLady 2009.02.23. 17:12:24

Mondjuk meglepne, ha M. fikázná Robikát ĐĐ

Cadaver!! 2009.02.23. 18:51:44

Szikinek milyen nagy mákja, hogy csak az amerikai mainstream ért el hozzá. Mit szólna például, ha tudna a Dark Funeral nevű bandáról olyan számcímekkel, mint: "King Antichrist", "Godhate", "The Arrival of Satan's Empire" Vagy a Deicide nevű bandához, néhány cím tőlük is: "Once Upon the Cross", "Death to Jesus", "Homage for Satan", lehetne folytatni még. És akkor még csak a felszínt kapargatjuk.
Jah, amúgy ha jól tudom a Deicide koncertezett már nálunk (A38), hol volt akkor Robi és a többi bugris, hogy megmentse lelkeinket?
Kérem kapcsolja ki...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.23. 19:25:43

Cradle of filth és Dimmu Borgir az meg smafu mi???:)

2009.02.23. 20:04:59

Fuck me Jesus a Marduktól! Az is verne biztosítékot Robcsinál, főleg az apácás borítóval. Hogy a Rotting Christ-ot ne is említsem.

2009.02.23. 20:05:53

Cradle és Dimmu gagyi, kb olyan szint mint Ákos a DM mellett.

Dr Minimum 2009.02.23. 20:10:39

Manson. Sátánista XD Ne vicceljünk már. Ő egy jól menedzselt popdíva, aki a személyiségzavaros tinédzserekből él.

www.youtube.com/watch?v=aFn26ntmSsg -na ez már neccesebb.

Roxvox 2009.02.23. 20:16:11

Liberálcsikidámrobika :)))))

Roxvox 2009.02.23. 20:23:11

Azért érdekes, hogy itt a Vastagbőrön nincs egyetlen homokos sem, aki kiállna Csikirobi mássága mellett és magáévá tenné gondolatait :))))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.23. 20:28:10

@Roxvox: hmmm, normális meleg rá se néz erre a gennyládára!)) szerintem.
nem ám félreérteni!!!
és miért a gondolatait tegye magáévá? inkább a csikidamcsávót..

Roxvox 2009.02.23. 20:44:06

@laca42:
Mi az a "normális meleg"? Ez számomra értelmezhetetlen :)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.23. 20:51:49

@Roxvox: freudi elszólás volt, bocs.:))amúgy természetesen köztük is vannak különbségek.
persze értelek:)))

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.23. 23:26:36

Nohát nem oszlatta fel magát a parlament, mert az szdsz a szocikkal szavazott. Mily meglepő.

Charybdis 2009.02.24. 01:20:52

Zero, nem is sejted, milyen reklámok mennek a főoldalon:

"Tudja, miként garantálja
az állam a bankbetétek biztonságát? Tájékozódjon a lehetőségekről!
www.kormanyszovivo.hu/page/valsagkalauz"

A gazdasági válság Magyarországot, így állampolgárait és vállalkozásait is sújtja. Ilyenkor mit tesz a kormány? Google Adwords segítségével reklámoz az adófizetők pénzén egy 200 millióból elkészült honlapot!!!

SzZsoel 2009.02.24. 08:23:18

Marilyn Manson ugyan csak egy szánalmas megélhetési sátánista, de nekem még mindig százszor ellenszenvesebb, mint Szikora Róbert (gidapornó és csikidam ide vagy oda).

jonnglenn 2009.02.24. 08:31:24

ennek a szikorának kéne már valami jó nagy karót átverni a szivén egy fakalapáccsal

a kolompár orbán meg egy szimpla rihes cigány !
eszt csak azér írtam hogy gondojjunk rájja munka közben is.

jonnglenn 2009.02.24. 08:32:57

ja és a zeszdéeszt se felejcsük el.
a qrva annyukat !

eddig mindig rájuk szavasztam .

SOHA TÖBBÉ ! inkább gyüjjön a fekete himlő !

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.02.24. 08:59:55

@otvospeter:
"Szikora mindössze 4 dologról képes beszélni:

1. Gidák
2. Csikidám
3. Beatles
4. Jézus"

Mégiscsak igaza volt Lennonnak, és tényleg népszerűbbek Jézusnál.

Egyébként meglep, hányan szeretik ezt a szórakoztatóipari terméket, amelyet Marilyn Manson néven forgalmaznak. Szerintem egy nagy szar, egy vacak pozőr.

Értem is, miért zavarta Szikorát. Egy másik ripacs rontja az ő bizniszét.

Ami számomra ebben felfoghatatlan, hogy az egyház és az ún. keresztény értelmiség miért nevetteti ki magát ilyen baromságokkal.

gyugyó 2009.02.24. 09:20:10

Nem tudom ki ez a Manson, de ha Robikának nem tetszik akkor csak jó lehet..

Plutonic 2009.02.24. 10:30:11

@Charybdis: És ráadásul ezek el is vannak évülve.
Nézd meg, hogy mikoriak a "cikkek".

neeskens 2009.02.24. 10:31:56

"Manson. Sátánista XD Ne vicceljünk már. Ő egy jól menedzselt popdíva, aki a személyiségzavaros tinédzserekből él" Teljesen egyetértek

Maestro 2009.02.24. 11:29:44

ez a csóka már a 80-as években a csikidámmal is ultragáz volt. most meg... áhh.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.02.27. 12:53:40

Vazz, a yútyúbról letiltatta robi. Azondja, hogy az én országomból nem elérhető!
:DDDDDDDDDDDDDD

sakjamuni 2009.07.01. 14:49:54

Szikorának igaza van! El kell távolítani a kulturmocskot a zenei életünkből! Mindjárt kezdheti magával mint elég nagy mocsokkal. Gratulálnék áldásos tevékenységéhez hogy eltünteti még irmagját is magának.

süti beállítások módosítása