Skip to content


       Szűrés lista

Gyurcsány megtalálta minden baj okozóját

Gyurcsány Ferenc fórumot tartott a miskolci Avasi Gimnázium színháztermében "Válságkezelés és növekedés – Stratégia az erős Magyarországért" címmel (lol, micsoda cím, 4%-os GDP csökkenés mellett!), valamint körbeutazta BAZ megyét is. Gazdasági válság, a gyurcsány-csomag súlyos munkanélküliség, elbocsájtások a megyében, roma-magyar konfliktus. 

Akkor vágjunk is bele, de előre jelezném, a Miniszterelnök Úrnak komoly problémai lehetnek, így kérem, senki se idegelje fel magát. Illetve remek lesz az EP választási kampány, lesz bőven téma:

Közbiztonság:

"Magyarországon azóta zaklatottabb a közélet, hogy 2002-ben a Fidesz elvesztette a választást, amibe nem képes belenyugodni, és ezzel gyöngíti a közbiztonságot.


















Nem lehet büntetlenül azt mondani Magyarország egyik politikai vezetőjének sem, hogy bármit meg lehet csinálni, hogy bármilyen eszközt lehet használni, hogy lehet akár kimenni az utcára, és ott szembe fordulni a renddel, a törvénnyel, csak azért mert ez politikai érdekében áll.

Amennyiben valaki ezt sulykolja éveken keresztül, abban az esetben sokan úgy érzik ez nem helytelen, ugyanakkor ez bűncselekmény.

Ha valaki immár hetedik éve gyújtogatja a magyarokat, az ne csodálkozzon, hogy egyik-másik eszét veszett őrült úgy gondolja, hogy oda lehet menni a falu végén álló házhoz, azt fel lehet gyújtani, az emberekre rá lehet lőni, ne gondolja, hogy az ő mondatai (...) csak úgy eltűnnek nyomtalanul.

Aki ilyen hangulatot teremt az országban, az ne csodálkozzon, hogy egy pont után olyan jelenségek is lábra kapnak, amelyek nagyon sokakban riadalmat, félelmet és aggodalmat keltenek. Ez azoknak a felelőssége, akiknek a számára a politikai hatalom visszaszerzése fontosabb, mint az ország nyugalmának, törvényes rendjének megőrzése."

Válság:

"Amennyiben a 2006-ban kezdődött reformoknak nem megy dühödten neki az ellenzék, és nem szervezi meg a reformokkal való szembenállást, abban az esetben előrébb lennénk, tartanánk. 

Ma nagyon hiányoznak azok a reformok, amelyeket nem tudtunk teljes egészében megcsinálni azért, mert valakik végig azt akarták elhitetni Magyarországgal, hogy itt nem kellenek változások.

Azt hallom, hogy miközben a kormány arra próbálja rávenni az országot, hogy muszáj változni, eközben a magyarok azt is hallják, hogy van valaki, aki szerint dehogy kell változtatni, legfeljebb kormányt váltani, a gondok megoldódnak maguktól.

Politikai szélhámosokkal állunk szemben, olyanokkal akik azt akarják elhitetni, hogy ma nem kell erőfeszítést tenni, mert létezik egy könnyebb út.

Magyarországot becsapják, tudatos, előre megfontolt szándékkal, ez szélhámosság. Ez egy gyáva politika, mert nem meri megmondani, mi az amit csinálni akar. Az nem politika, hanem csupán jelszó, szélhámosság, hogy munkahelyet akarok teremteni.
Lehet a kormányénál jobb program is, de akkor ezzel elő kell állni, de nem gyáván és némán.

A Fidesz 2010-ben nem kormányváltásra, hanem az ország elfoglalására készül, ezért az ország egyik fele már most fizikai veszélyben érzi magát.

Az országnak változnia kell, ezért az MSZP a rendszerváltás óta először egy olyan választási kampánnyal készül a 2010-es országgyűlési választásokra, ahol arról fognak beszélni, mi a hasznos az ország, Magyarország jövője szempontjából, nem pedig arról, amit a választók hallani szeretnének. A kampány végére az ország megérti. Az utolsó percig küzdeni fog a győzelemért, a szocialistáknak változtatniuk kell az elmúlt években alkalmazott kommunikációs politikájukon: nem hagyhatják megválaszolatlanul az ellenzék megnyilatkozásait, az eddiginél sokkal keményebben kell kritizálniuk a Fidesz megnyilvánulásait.

Az, hogy valaki azt mondja, munkahelyet akarok teremteni, az nem program, hanem jelszó, szélhámosság. Lehet a kormányénál jobb programmal előállni, de akkor tessék!

A mi riválisaink gyáván és szemfényvesztő módon folyamatosan megpróbálják becsapni az országot, és elvenni erejét, eltökéltségét az igazi változtatástól.

Nincs könnyebb út.

A kormánynak abban igaza van, hogy határozottan és keményen kell kivezetnie az országot a válságból, nem kell hezitálni."

 

Romák:

"A nagyon szegény ember könnyebben a bűn fogságába kerül; minden kornak megvannak a maga szegényei, a mi korunk szegényei a cigányok. Szegény emberek bűnözése egy másfajta bűnözés, nem mérhető össze a középosztály, vagy a felső osztály bűnözésével.

A legszegényebbek között a legtöbben romák, akik magyar emberek. Mint mondta, van egy nagyfokú türelmetlenség az emberek körében, ezt a cigányok problémájának fogalmazzák meg, a felelősség viszont mindkét közösségé.

Ha arról értekezik egy pártnak az elnöke, hogy mostanában jelentősen megszaporodott azoknak a bűncselekményeknek a száma, amelyeket romák követtek el, és erről egyetlen statisztika sem áll rendelkezésre, akkor ez nem más, mint szimpla hatalom sóvárgás.

Valamilyen módon a bűnnel azonosította a romákat. Ez galád, tisztességtelen magatartás, szemforgató magatartás.

Nem elég csak a bűnnel keménynek lenni, hanem keménynek kell lenni a bűn okaival szemben is."

Ellentétként egy idézet a Miniszterelnök Úr blogjáról:

"A bűnre sem az elesettség, sem a szegénység nem magyarázat, sem egyik, sem másik nem menti a bűnt. A bűnre nem mentség, ha valaki a társadalom egyik vagy másik szegletéhez, csoportjához tartozik. Sem mentség, sem ürügy nem lehet a társadalmi hovatartozás, sem előnyös, sem hátrányos megkülönböztetésre nem lehet alap."

Forrás: stop.hu, nepszava.hu, boon.hu

Gyurcsány a BorsodChem dolgozói előtt a cafetéria megadóztatásáról:


Szintén a BorsodChem dolgozóinak magyarázza a válságot: 


Gyurcsány a BorsodChem előtt a sajtónak nyilatkozik: 

 
Fotók pedig itt és itt.

Címkék: gyurcsány pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr46969258

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.02.28. 10:45:48

Cigányútra tévedtünk"Tatárszentgyörgyön agyonlőttek két cigányt, egy ötéves kisfiú is sörétet kapott, hátulról.Esélye sem volt a menekülésre. Ehhez hasonló eset már többször is előfordult, az elkövetők szándéka akkor is egyértelmű volt, kilétük pedig…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hetfield 2009.02.27. 13:36:10

Eehhh, olvastátok már??

www.stop.hu/articles/article.php?id=459026

Idézet: A 75 éves János bácsinak még a Gárda-masírozás idején egy tigris egyenruhás férfi ígérte: "Ne aggódjon, papa, fog itt még cigány vér folyni".

Hannibal22 2009.02.27. 13:45:49

@Hetfield: ezek az internetes üzenetek sem voltak ártalmatlanok, elérték a céljukat, gyűlöletet keltettek a romák irányában.-APÁTOKNAK A RETKES FASZÁT!! HIhetetlen,komolyan ilyen már nincs!!!

derelyegrádi szellem 2009.02.27. 13:46:28

De a legnagyobb az lenne, ha borsodchem mégis csak elbocsátaná őket két hónap múlve aztán megint meghívnák a ferit, tegye már meg, hogy közöli velük.

Ja, meg szerintem ezek nem is borsodcem megmentett dolgozói, hisz ahogy végignézek rajtuk túlnyomó többsége nyugdíjasnak néz ki. Vagy ott főleg nyugdíjasok dolgoznak? Nem hinném. Ezek a megmaradt megbízható kommancsok, még mszmp-és időkből. A törzsgárda. Mások előtt már nem merne szónokolni.

feri akkor lenne bátor gyerek, ha annak az ötvenezernek tartana szentbeszédet akiket kirúgtak. (Ha az sok, akkor csak közűlük azoknak akinek van pl svájci frank alapú lakáshitele is, és már feleségét is elbocsájtották.)

wladyslawsky (törölt) 2009.02.27. 13:59:18

Így igaz Feri!
A Zorrbán miatt van minden!
Zorrbán Viktor monnyon le!

fulmerz 2009.02.27. 14:01:57

@derelyegrádi szellem: igen, emiatt mondja, hogy a cafeteriat kell megadoztatni a bevetel novekedese erdekeben, nem pedig elvenni a 13. havi nyugdijat. Ezert nem lotte senki ott es azonnal fejbe. En megtettem volna:)
(de lehet felre hallottam a videot, eleg szar a hangja)

reKorrekt 2009.02.27. 14:04:00

:offantyú

Elfogták a pécsi kézigránátos támadót - igen, ez is cigány!
kuruc.info/r/35/36126/

:onnantyú

derelyegrádi szellem 2009.02.27. 14:06:41

na és ha ez íg van akkor feri mohácsi viki kolompárorbán, horváthaladár, meg midnegyik elmehet az anyjába:

"Elfogták a tavaly novemberi, két halálos áldozatot követelő pécsi kézigránátos támadás gyanúsítottját, jelentette be az ORFK bűnügyi igazgatója. A HavariaPress információja szerint a rasszista indíttatás teljes mértékkel kizárható, mivel a támadó szintén cigány származású."

Még nem erősítették meg a hírt.

Bár feri azt fogja mondani biztos Lungo Dromos cigány volt, így felelős a fidesz meg persze a zorbán.

martonx 2009.02.27. 14:10:09

A komcsi kampánygőzhenger újra beindult.

Sajnos a komcsik egy dologhoz értenek, de ahhoz nagyon. A kampányhoz.

Amikor nem kell cselekedni, nem kell úgy tenni, mintha kormányoznának, csak beszélni kell, és beszélni, és beszélni.

derelyegrádi szellem 2009.02.27. 14:14:07

@derelyegrádi szellem:

javítanom kell. azt a félhülye telekit aki remélte hogy etnikás motivációjú támadás volt, kifelejtettem.

reKorrekt 2009.02.27. 14:17:09

A google hirdetés tud valamit:

Miniszterelnök-MSZP-Gyurcsany-Romák-Vicc

derelyegrádi szellem 2009.02.27. 14:23:05

@martonx:

fogalmazzunk ikább úgy, hogy a mocsolódáshoz, meg a szemfényvesztéshez. Még az egyébként zseniális Karl Radektől tanulták. Mit ma göbbelsi propagadának tartatnak az valójában radeki.

Módszer:

Amit te követsz el, vagy készülsz rá azt egyszerűen állítsd az ellenfeledről.

Kelts gyűlöletet a társadalom jól körülhatárolható része ellen, és a gyűlölet soha nem objektív, így védhetetlen.

Hazudj bármekkorát, akár akkorát is, amiben egy miligramm igazság sincs, és így nyugodtan állítsd az igazság ellenkezőjét, mert az emberek hajlanak arra hogy "az igazság középen valahol", így reménytelent is kihozhatod "döntetlenre".

tanulságos, hogy a végén magának radeknek is szétverték fejét a szibériai tundrán egy táborban.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.27. 14:24:36

@derelyegrádi szellem: "tanulságos, hogy a végén magának radeknek is szétverték fejét a szibériai tundrán egy táborban. "

Ezzel most utalni akartál valamire, teee szemétnáczi? :)))

Hetfield 2009.02.27. 14:24:48

@derelyegrádi szellem: Hol lehet erről még többet olvasni Szellem bácsi?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.27. 14:35:04

Ne aggódjatok, nem lesz ellen-nyilatkozat, de legalább az Index is egész korrekt címmel hozta le a hírt: "Nem cigánygyűlöletből ölt a pécsi kézigránátos"

index.hu/bulvar/2009/02/27/megvan_a_pecsi_kezigranatos_tamadas_gyanusitottja/

wynarsky1 2009.02.27. 14:57:17

már egy ideje semmihez nem szóltam hozzá, mert kár belé:(
de az egyik videón ez a mocskos szemét(pedig én anno bizalmat szavaztam neki) a cafeteria megadóztatását összemossa azzal, hogy ő ezt nem tenné ugyan, de a reformszövetség még a 13. havi nyugdíjat is elvenné, és hogy a szakértők ezt javasolják.
hát Ferenc, nem. (és mint a pannon roma, én mondom ezt, aki anno írt neked emailokat, hogy csináld meg a reformokat, meg hogy Az ŐB az királyság, bocs:( )a Reformszövetség éppen azt mondja, hogy nebassz, nehogymár csak a munkaával kapcsolatos terheket lehessen növelni basszameg. igenis el kell venni a 13. havi szarokat. vagy akkor fizessék ki, ha van rá keret. mint pl. a cégemnél, ha megy az üzlet megkapjuk, ha nem megy, nem kapjuk...
a reformszövetség, a Békesi, a Bokros, meg az a néhány ember, aki még hajlandó dolgozni ebben a tetves országban, azt mondják, hogy igen Feri, lehet megszorítani, csak nemár mindig minket, te bunkó
egy hónapban kb. 140 000 Ft adót fizetek az államnak, csak a munkabéremből, valamint a vállalkozásomon keresztül még, amennyit csak lehet. fizetek az üzemanyagban árában útadót, valamint az autóm után teljesítményadót.
ha normális eü. ellátást akarok, fizetnem kel érte, a magyar oktatástól csak elhülyülök, az egyetlen (2) használható "dolgot" az angol és a német nyelv ismeretét magánpénzből, a munka mellett finanszíroztam, na jó, amikor kisebb voltam, anyuék:)
akkor mi a faszomra fizetek havi 140 000 Ft - ot az államnak?
- minden úton, még a fizetősön is a genya sok traffipaxra?
- a csak és kizárólag saját adózóit (ergo ELTARTÓIT) basztatni hajlnadó rendőrökre, APEHosokra?
- képviselői alvásóradíjra?
ahá, vagy pedig arra, hogy ne kelljen elvenni 13.havikat, eltartani a sztojkáékat, kinevelni a bodzakaró "Szurkáló" Raffaelleket stb.
és most rohadt demagóg voltam, te meg Feri dögölj meg a többi kommunista paraszttal, Batiz Andrással, meg a nagy ellenlábasoddal, akivel együtt sikeresen kinyírjátok a maradék 2 millió dolgozni hajélnadót, meg az országot, a Viktorral együtt..
egy volt szimpatizánsod, aki mostantól minden egyes szavazólapra egy db faszt fog rajzolni...
elnézést, hogy populista indulati módon kommenteltem, de elfogyott a türelmem, ha moderáltok, megértem..

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.27. 15:07:23

@wynarsky1: vegyél be egy ciántablettát az segít:)

ork (törölt) 2009.02.27. 15:08:22

@wynarsky1:
"elnézést, hogy populista indulati módon kommenteltem, de elfogyott a türelmem, ha moderáltok, megértem"
Akkor olvass el néhányat Kampfer megjegyzései közül... :DD

derelyegrádi szellem 2009.02.27. 15:09:17

@Hetfield:

hetfield fiam az alábbi helyeken:

Stephen Koch: Kettős szerepben
Schmidt Mária: A titkosszolgálatok kulisszái mögött

Float 2009.02.27. 15:09:27

@Andaxinház: Remélem mindenki emlékszik még a Tilos Rádió elleni bojkott/tüntetés/egyhavi ORTT-bünti témára. Ez a Kuncze megnyilvánulás miért nem veri ki a biztosítékot senkinél!?!?!? Miért nem tüntetnek, rúgják ki a rádiótól, a parlamentből, miért nem gyalulják be mindenestül a rádiót???

Ti.: A tilos rádióban a részegnek mondott műsorvezető "kiirtotta volna a keresztényeket" -- a szövegösszefüggést természetesen elnagyolták nagyvonalúan, de lényegtelen. Kuncze itt azokat irtaná ki, akik vele nem értenek egyet. Ez mennyivel "megnyugtatóbb", nem?

ork (törölt) 2009.02.27. 15:10:22

@wynarsky1:
...különös tekintettel a (zárójelbe foglalt) záró mondatokra! :DDDD

irrelevant 2009.02.27. 15:11:09

Tíz évvel ezelőtt a Kretén magazin volt a kedvenc újságom, na ott szokták volt írni, hogy az ilyen embernek rögtön a fejébe kellene adni a literes zsibbasztó injekciót.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.27. 15:26:17

egyébként meg szurkolok hogy az összes cigányok elleni támadást cigányok kövessék el, kállai után szabadon......

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.27. 15:29:02

A rohadt álságos képmutatók!!!!

"A rendőrség két testvért, a 45 éves kővágószőlősi B. Jenőt és a 43 éves pécsi B. Jánost gyanúsítja a több emberen elkövetett emberöléssel. Tettükért akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is büntethetők - mondta Dakos József Baranya megyei főkapitány.
Dakos József a támadók származására vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy magyar állampolgárokról van szó. "
www.hirszerzo.hu/cikk.a_ket_szulo_meghalt_a_gyerekek_sokkot_kaptak_-_nem_volt_rasszista_inditek.99410.html

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.27. 15:31:48

@wynarsky1:

Ez így teljesen rendben van. Bár Feri hallgatna rá.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.27. 15:36:33

@wynarsky1:

sokan így érzik ...

a "faszt rajzolok a szavazólapra" pedig már el van védve, Neked mást kell rajzolnod ...

derelyegrádi szellem 2009.02.27. 15:37:11

@Andaxinház:

teleki laci, nem a kállai. A kállai sem sokkal jobb, de legalább nem akkor ökör, mint ez a teleki, mert legalább nem mondja ki nyilvánosan, miben is reménykednek ők.

derelyegrádi szellem 2009.02.27. 15:41:35

@laspalmas:

a hírszerző meg a dakos kapitány bekaphatja, már kiszivárgott amit elhallgatni próbálnak.

reKorrekt 2009.02.27. 15:45:38

@laspalmas:
"azt, hogy az elkövető roma származású, a nácizmussal, rászízmussal igazán nem vádolható HavariaPress írta, nem mi, nem a Magyar Nemzet, nem a HírTV és nem a Magyar Hírlap" - kuruc.info

Nem kell hírzserzsőt olvasni ;)

mind2 (törölt) 2009.02.27. 15:46:53

Hú csak lesek, egyre több itt a volt szimpatizáns...
Tiszta Hyde park : D
De azért az elgondolkodtató, hogy a 90% - uk akasztani, főbelőni meg ilyeneket akar....:XD
Na feri, asszem neked ez a harc lesz a végső :::))))

picur3ka 2009.02.27. 15:48:13

@Andaxinház:

Ezek akkor se ismernek be, elszaladt veluk a lo, mar reg elhiszik, amit hazudnak, nincs kapcsolatuk a valosaggal.

A tarnadobi gyanusitottakrol sem mondjak, hogy kik....

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.27. 15:52:18

@picur3ka:
tudod már egyszer leírtam ezt a kézigránátos esettel kapcsoaltban hogy az áldozat egy uzsorás maffiozó volt, a rendőrők már aznap tudták nagyjából hol kell keresgélniük, csak miután ez kiderült hogy majdnem biztos hogy bandák közötti leszámolásról van szó egyből kuss lett az ügyben.
szerintem a tatárszentgyörgyi is valami hasonló eset lehet, nem hiába lebegtetik azt hogy az áldozatok ismerték a támadókat, mert közelről lőtték le őket.

Wolfgang (törölt) 2009.02.27. 15:54:03

Nick-ötletek a napi baromságot mondás alapján:

Gyurcsány „nem tudnak olyan mélyre ásni, hogy ki ne kaparjunk” Ferenc

Dávid „lehallgatott az UD Zrt. de vádat azóta sem emeltek és nem értek a focihoz” Ibolya
Kolompár „magyarok lopták el az alapítvány pénzét” Orbán
Mohácsi „nem töltényeket kerestem, hanem színesfémet Tatárszentgyörgyön” Viktória
Katona „azt hittem még álmodom” Kálmán
Horn „fontosabb a SZDSZ, mint az ország, szombatonként éjszaka királya, menj a picsába Feri” Gábor
Lamperth „karriertanácsadó” Mónika
Horn „….bíp, bíp…bíííííp…a jó nénikéjét!” Gyula
Gyárfás „azt mesélik rólam, én nyírattam ki Fenyő Jánost” Tamás
Csintalan „színmagyar elkövetők szúrták le a kézilabdást, megeszem a cipőmet” Sándor

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.27. 15:55:22

@laspalmas: Hagyd csak laspalmas. Reggel óta 4x próbálom áttolni a gyurcsány blogon a Cozma gyilkosságnál leírtakat ill. a miskolci beszédből kiemelteket, tudod, azt az enyhe paradoxont, hogy egyenlő mérce, de Miskolcon már nem hasonlítható össze a középréteg és a romák bűnözése. Soha nem írnak a modik, hogy törölve, vagy vm. egyszerűen, csak eltűnik. Későbbi hozzászólások, már simán átmentek.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.27. 15:58:05

@VonPerez:
Kovács"energia...ööö.... adóügyi" Lacika

mind2 (törölt) 2009.02.27. 16:03:08

Kedves feri és klárika !
énekeljétek a refrént szépen , halkan, mert ez van :

Nem a miénk az ég, nem a miénk a végtelen.
Nem a miénk a szép, nem a miénk lett édesem.
A nagy szavak mind a porba hullnak.
Nem marad más, csak egy emlék a holnap.
Minden, amit úgy vársz, csak így múlik el.

Minden, ami szép, minden ami jó,
így múlik el.

Ámen

wynarsky1 2009.02.27. 16:03:43

azért valamit be kell vallanom töredelmesen:) az, hogy bizalmat szavaztam neki, az nem konkrét szimpatizáns(szavazót jelent) ugyanis csak verbálisan védtem a Ferencet BESZÉD után, de szavazni 2006-ban már a Kétfarkú Magyar Kutyapártra szavaztam, mert ők tűntek leghitelesebbet:) "örök élet, ingyen sör" :)
amúgy sosem szerettem a komcsikat, csak a Ferencnek elhittem a reformokat:)
de azért én rendszeres konzi reakció, vastagbőr, tóta w, movhu olvasó vagyok:)
és amennyire különfélék ezen oldalak szerzői, annyira egyet tudnak érteni Fideszben, Ferencben, cigányügyben, ez biztató jel azért:)

picur3ka 2009.02.27. 16:05:12

@Andaxinház:

Szerintem, amit egy olvaso beirt a kuruc-ba Nagycsecsrol, azt a rendorok is tudjak, ie. kb 80% uszarakamotost vesz fel, a tobbi az uzsoras es csaladja, peres ugyek egymas kozt elintezve, s nem magyar birosag, romani kris.

Ez erdekes am, az orvosok besokaltak:

'Indulatos vagyok!" - fakadt ki az MTI megkeresésére Kátay Dénes, aki szerint vérlázító, hogy részben velük akarják elvitetni a "balhét", ezért megtette a szükséges jogi lépéseket.

Kátay elmondta: orvosa a brutális gyilkosság helyszínén az egészségügyi törvény vonatkozó paragrafusa alapján végezte munkáját: feladata a halottvizsgálat, nem pedig a halál okának megállapítása volt. A vizsgálat során rögzítette a halál beálltának a tényét. A tüzet ugyanúgy beírta a halottvizsgálati bizonyítványba, mint azt, hogy az elhunytakon sebzéseket észlelt. Leírta azt is: mivel a sebek akár szúrásra, akár robbanásra,akár lövésre is engednek következtetni, hatósági eljárást tart indokoltnak a pontos halálok megállapítására. A híresztelésekkel ellentétben füstmérgezésről mint halálokról nincs egyetlen dokumentált sor sem.'

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.27. 16:09:05

ferencen csak a vak nem látja hogy komoly mentális gondjai vannak.....persze ez régen sem volt másképp, ha valaki hülye azon egy idő után a legjobb pr-os sem tud segíteni.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.27. 16:15:18

feri ténykedése olyan mint a porcukrozott szar, a cukor nem rejti el a szagot, hát teszünk ellene, igen ám de megjelennek felette a döglegyek, hát teszünk ellene, aztán csak a közepéből kezd kimászni a sok kis lárva, és mire a folyamat véget ér, igazából semmi sem marad az egészből.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.27. 16:16:06

@Andaxinház:
azon kivül hogy egy csomó energiát öltünk bele abba hogy a szar ne szarnak látszódjon.

derelyegrádi szellem 2009.02.27. 16:19:05

@VonPerez:

Kovács "'endrényiévanemaszeretőm, vagy...őőőő..izé...háááát...mégiscsak László" :-)

mind2 (törölt) 2009.02.27. 16:21:47

@Andaxinház: pfúj, te : D

@picur3ka: Figyeld meg beindul itt a sztálini terror ... először az orvosokat találják meg, azok tehetnek majd a tavaszi fagyokról is, aztán szegény tűzoltók kerülnek sorra, hogy éjjel egykor tök sötétben nem kenték vágták a tűz okát, sőt egy rohadt szakértői véleményt sem voltak képesek ott elővarázsolni, aztán a rendőrök.... milyen nyomokról beszélnek ezek, mikor ott volt a család szűkebb ( kb. 60 ember ) rokonsága- komasága ( tényleg most nem lopták le a tűzoltó autóról a többi csövet ?: D
Azt fegyelmi, leváltás, botozás és irány a gulág :)

Tündér_Lala 2009.02.27. 16:28:31

Feri: No comment.
Illetve egy mégis (bár nem szoktam): Apád faxa neked.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.27. 16:53:07

@VonPerez:

Perez nem mondod, hogy a saját korábbi postjából nem engednek idézni??? Én betettem ide azt az ominózus rész, mert gyönyörűen mutatja, hogy hajlik Feri hol erre, hol arra, attól függően, milyen a széljárás.

Rorgosh 2009.02.27. 17:33:26

Ez azért brutális....

Elfogadom, hogy nem szimpatizálnak az ellenzékkel, netán kritikával illetik azt magatartása miatt - bár fenntartom: a kormány dolga kormányozni és nem az ellenzéknek - de azt vádolni a nehézségek miatt...

Szerinte az elmaradt reformok miatt ennyire nehéz a helyzet. Szerintem pedig azért, mert 2002 óta itt nincs gazdaságpolitika, csak nyakló nélküli költekezés.

És lehet, hogy az ellenzék nem támogatta tavaly a reformokat, ám azokról mégis a nép döntött. Ne hazudott volna a jónép szemébe, és talán akkor az támogatja a reformokat... Bár igaz, akkor hatalmon sem lenne...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.27. 17:37:46

@laspalmas: Gréczy Zsóti a blogíró és az egyik moderátor, most őszintén, mit vársz ezektől a díszfaszoktól? xD

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.27. 17:54:34

@Félkupica_Fehér_Főnök: Gréczy a moderátor? Ez nem csak ilyen urban legend?

Amúgy milyen kemény, hogy a kurucok kirakták a pécsi kézigránátosok iwiw lapját? Ha mégsem ők azok? Ez veszélyes játék...:/

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.02.27. 17:55:05

éppen hogy végig tudtam olvasni, a videókhoz már nincs cérnám.
ez egy állat. feri, a kurva anyád.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.27. 18:01:31

@VonPerez: A Gréczy azért baromi veszélyes, mert amellet, hogy iszonyat feri/komcsibuzi még munkamániás is. Az biztos, hogy ő az egyik ember, aki írja a feri blogját, nem hinném, hogy pont a moderálás örömeit mulasztaná el. De ha valami fatális véletlen folytán mégsem moderálna, akkor is kb. vele azonos kaliberű emberek kapnak ott helyet. (nyugi, tuti ő az egyik moderátor.)

Spielberg 2009.02.27. 18:16:31

néhány kérdés Ferenchez:

- nem folytja-e meg a teljes magyar belföldi turizmust az üdülési csekk rendszer tönkretétele?

- ha valaki szegény, mi a halál faszának szül 12 gyereket?

-milyen nagy reformok voltak, amiket KOMOLYAN be akartak vezetni???

-miért kell publikussá tenni a magyar régészeti lelőhelyeket????????

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.27. 18:21:37

@Félkupica_Fehér_Főnök: 7x-e átment. Szerintem modiváltás volt. Vannak ot normálisak volt, hogy elbezsélgettem velük. Volt aki röhögött a hozzászólásomon, bár nem engedte át. Mikor lenáciztak, írtam,mo.-n annyi már a náci, hogy be kéne tiltani a focibíróknak a lapok felmutatását, mert tisztára olyan mint az a bizonyos karlendítés...röhögött, de nem engedte át, mondván "valaki még komolyan veszi"

derelyegrádi szellem 2009.02.27. 18:21:54

@Félkupica_Fehér_Főnök:

grécynek a munkamánia jól fog majd jönni a tajgán, ott napi 14-16 órás műszakok vannak. :-)

Spielberg 2009.02.27. 18:23:35

Ja, GY F figyelmébe: a legszegényebbekről:

nol.hu/belfold/uj_autoval_segelyert

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.27. 18:30:45

Nah ezt laspalmas most feltettem neki a 7-órás info rádiós riportban is, kiváncsi leszek! 7-től élőben Inforádió és laspalmas copyright kérédése, észrevétele!

Hannibal22 2009.02.27. 18:39:06

Azért ez mennyire jellemző : kolor honlapja(ocö) említést se tesz arról,hogy elkapták a pécsi gyilkosokat.A Cpressz szintén kussol.Pedig ha jól emlékszem annak idején nagy rasszistázást levágtak.Most elkapták a gyilkosokat de úgy néz ki,ha nem rasszisták akkor leszarják.Undorító e?

Hannibal22 2009.02.27. 18:42:25

Mondjuk bocsánatkérést nem vártam tőlük de azért pár sorban közölhetnék,hogy elfogták a tetteseket..de ennyit sem..

Carnivora (törölt) 2009.02.27. 19:07:23

"Testvérével hagyományőrző zenét játszottak a Fekete kalap nevű együttesben."

Tuti a magyar gárda volt hiszen a gárdisták mellékesben cigus zenekarokban bazsevának :D


2004-08-09
Gerdén és Hosszúhetényben is hangszeres cigány együttest patronál a Pécsett élő dr. Várnai Ferenc, aki egyben Kővágószőlősön a Fekete Kalap cigány előadói csoport tanácsadója is. A neves szerző és kutató az említett helyeken népdalcsokrot és műsort állít össze, felvételeket készít, és a próbákon is segít. (cs)
gerde.dunantulinaplo.hu/index.php3?apps=rolunk

Van cég is:
www.kozuleti.com/hun/cegadat.php?id=20079712

Na meg Soros is adott nékik pínzt
www.adata.hu/_soros/Soros_evkonyvek.nsf/11fcbf9d3d07fd42c1256d3600346085/8fbc2032ee6e9201c1256da200487044?OpenDocument

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.02.27. 19:42:26

Szertintem Ferkó világrekordra készül. Legtöbb egymásnak ellentmondó hazugságot legtöbb helyszínen legrövidebb idõ alatt. Mindegy már, mert aki rá szavaz, annak csak az kell, hogy ott és akkor jól hangozzék.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.02.27. 20:30:21

Erre már nem találok szavakat..
Tudom,elmebeteg ferink,elfog benneteket az irigység,hogy miután kiderült a jóvoltatokból,hogy ezzel a rohadt birka néppel minden megtehető a zsidesz már alig várja,hogy kaszálhasson (lopjon,csaljon,hazudjon) ezen az általatok 8 éve lassan tükörsimára a szarbaegyengetett országon.Nem kell irigynek lenni,ti 8 évig loptatok,volt idő megszedni magatokat 600 generációra előre.
Egyébként meg dögöljön meg az összes politikus lassú,évekig tartó kínhalállal.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.27. 20:34:02

kurva anyád, feri, te rohadt népirtó.
bocsi.de a pénzes poszt, meg ez, kicsit sok volt.
gyurcsány"hitler" ferenc.
ciánozást a parlamentbe.

jozicsenko 2009.02.27. 20:38:49

Szép jó este!

a szerzőknek egy képet küldenék szeretettel:

a HVG 2009.02.28ai (bakker, az holnap van?), vagyis a 9. szám, most legfrissebb szám 53. oldalán van egy jól sikerült karikatúra: a Hungaric nevű hajó orrában áll GyF olyan pózban, mint a Titanicban a két főhős, s persze este van, jéghegyek :-)))

jozicsenko 2009.02.27. 20:41:37

@Jack/rendetteremt: 2002 elött is lopott a fidesz

csak annyit kérek tölük, ne lopjanak arányaiban többet, mint akkor tették (ugyanis a tolvajbanda elérte hogy folyamatosan csökkent az államháztartási arány, ergo akkor még jól álltunk, miközben loptak amennyit akartak: most úgy lopnak az msz-pék, hogy belerokkantunk)

picur3ka 2009.02.27. 20:45:34

@VonPerez:

'Amúgy milyen kemény, hogy a kurucok kirakták a pécsi kézigránátosok iwiw lapját? Ha mégsem ők azok? Ez veszélyes játék...:/ '

Elolvastam, azt hiszem, meggondoltam magam. Az elso Robin Hood is lehet, vegul is, megolt egy jol ismert - rendorseg and at al - bunozot, akivel a torveny keze semmit nem volt hajlando csinalni. Respect! In a way.

'Nem szeretem a balhet, sot, utalom, de ha a ver elonti az agyamat, odateszem magam. Es nagyon nem szeretem, ha a gyengebbet bantjak es kiallok a barataimert.'

Es ezt tette. Tamogatni kene, nagyon lehet... akarmilyen szinu...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.27. 21:46:52

@picur3ka: Amilyen szép a lánya, lehet azért nyírta ki, mert megkörnyékezték. amúgy a kurucba azért lehetett volna annyi, hogy pont a család miatt nem teszi ki. Ez nem játék baszki.

mind2 (törölt) 2009.02.27. 21:59:39

@VonPerez: de ez nagy össznépi játék lett. Miután sikeresen a fejünkbe verték, hogy a játékszabályok csak ránk vonatkoznak, a felső tíz ezerre ( tíz rongyra ) nem, egyszer csak azt mondta a plebs : na akkor mi sem szabályok szerint játszunk. Most mi van ebben meglepő ;) ?
Itt minden eladó, elárulható.
Nincs értékrend.
Ez van. Aztán, hogy minek mi lesz a következménye, azt is megtanították nekünk : semmi.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.28. 07:02:25

@mind2: egyetértek!
Én is ide jutottam el, rájöttem, ha fent nem tartják be a játékszabályokat, nekem sem kell. És igen, következménye nem lehet, hisz fent sincsen.
naiv e vagyok? De komolyan, ha bármilyen okból felelősségre akarnak vonni, azonnal azt fogom válaszolni,majd akkor, ha a kormányt is felelősségre vonják a rossz kormányzásért.Addig le lehet szállni rólam.Ha ott szabad a deviáns viselkedés,akkor nekem is szabad. Asszem megyek a tecsóba lopni, 20000 Ft alatt. Az csak megélhetési bűnözés, nem?Ja, és ragasztok a homlokomra CD matricát, hátha azt hiszik , mentelmi jogom van.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.28. 07:19:06

@VonPerez:

Tudósíts majd kérlek, betették-e egyáltalán a kérdésed.

jozicsenko 2009.02.28. 08:24:42

hi!

ami elöször megragadt bennem, hogy az egyik elkövető a cigányönkormányzat képviselője volt -nem mintha örülnék neki, vagy ilyesmi, csak Mvikiék ugye teliszájjal üvöltötték hogy itt él 9 millió fasiszta

utána eszembe jutott, amit nem sokkal a kézigránátos áldozatok halála után írtak valahol, hogy nem épp mélyszegény emberekről volt szó, köze lehet hozzá az alvilágnak, az uzsoraüzleteknek

ahogyan korábban a Galgagyörki (ill. lakásfoglaló a sufniban), Tarnabodi, stb eseteknél is az uzsora visszaköszönt

és akkor lehet azon agyalni, hogy a jun-i ep választáson melyik stratégiát kövessék: fontos vagy nem fontos a választás (kb mint a vizitdíjas népszavazásnál), mert ha az alakul ki, hogy nem olyan fontos ez az ep, szavazzanak amire akarnak, a fontos ugye egy év mulva lesz, no akkor mi tartja vissza a mezei szavazót attól, hogy pofonként az mszp helyett a cigánybünözéssel ismertté vált jobbikra szavazzon? semmi

és igy az 50% (bár álom/rémálom) a jobbiknál (a'la Nol) nem lenne meglepő :-)))

Stoney Hill Billy 2009.02.28. 09:21:57

mi a lófaszt képzel ez magáról?

mind2 (törölt) 2009.02.28. 10:42:17

Na, ezen már nem is csodálkozom :
Gyurcsány Ferenc abban bízik, hogy a forint árfolyama erősödni fog. Az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozó miniszterelnök elmondta: pontos számot nem tud említeni arra vonatkozóan, hogy mennyit hívtak el eddig az IMF-hitelkeretből, de hozzátette: szakaszokban történik a pénz lehívása, és az a valutatartalékok megnövelését szolgálja. Az MSZP márciusban sorra kerülő tisztújító kongresszusa előtt nem lát nagy mozgást, földindulásszerű személyi átalakulásra nem számít. Arra a kérdésre, hogy az Európai Parlament-i választásokon milyen eredménnyel lenne elégedett, mandátumszámot nem mondott a miniszterelnök. A szocialisták törjék össze kezüket-lábukat a kampány és az előkészületek során, akkor nyugodtan alhatnak - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

Mi az, hogy pontos számot nem tud mondani ? Egy egyszerű családanya naprakész a háztartása anyagi helyzetét illetően. Egy ország esetében meg nem tud pontos számot mondani ?

Na és ez ?

nol.hu/belfold/lap-20090228-20090228_2-27

Kid Sampson (törölt) 2009.02.28. 11:08:02

Szerintem a Zorbán alagutat ásott a zállamkincstár alá és elvitte a forintokat, azért ilyen rossz az ország helyzete... Valódi Arséne Lupin ez az ember, komolyan. Még szerencse, hogy Fletó felügyelő kordában tartja... különben ki tudja, hol lennénk

(Oké, a fityesz sem szentek gyülekezete, ők is megtömték a zsebüket rendesen, de 2002-ben a térség éllovasai voltunk, most meg...)

Emigrálok Botswanába. Állítólag nagyon jó ott a zebrahús ragu.

irrelevant 2009.02.28. 11:26:29

Nyugodjatok meg, Gyurcsány "nem szokványos eszközöket" is felhasznál az árfolyamgyengülés megállítására, így minden rendben lesz:

fricska.blog.hu/2009/02/28/oknyomozo_szilvasy_nem_ment_dubaiba

jpmjpm 2009.02.28. 12:03:01

@mind2: Nem az van, hogy nem tud pontos számot mondani, hanem nem akar. Mert akkor az ország egy része a szívéhez kapna, hogy hogyan lehet elkölteni ennyi pénzt pár hónap alatt. Azt a pénzt amit majd az országnak kell visszafizetni.

picur3ka 2009.02.28. 12:24:23

@VonPerez:

Baszom ki, vagy sem, szerintem a kuruc-nak vagy barki masnak semmi hibaja az, hogy valaki kiteszi a csaladjat az internetre, ez egy ilyen jatek.

Kulonben, a rendorseg allitolag ketli, hogy szemelyes bosszubol oltek, lehet, hogy csak vegrehajto emberek, de ezt pontosan a csaladjuk miatt nem fogjak vallani, meg ha ugyis van.

Erdekes lenne tudni, hogy ki kapja a millios dijakat ezekben az ugyekben, jo uzlet lehet az is.

Spielberg 2009.02.28. 13:26:56

@picur3ka: szerintem az iwiw buzerálása faszszopóság, a kurucon meg anno a subán is. komolyan fontolgatom, hogy törlöm magam, pedig egy nagy nulla vagyok, de lehet, hogy van pont egy rossz ismerősöm... genyó dolog a kuructól az is, hogy basznak utánajárni dolgoknak, csak beadnak mindent, ami nekik tetszik. a múltkor írtak a miskolci alvilágról, csak épp akkora faszságot, hogy majd leszakadt az ég. egy cigány bűnöző embereinek a levelét közölték, mint szent és sérthetetlen véleményt, közben meg lövésük sincs, mi a valódi helyzet, csak jól beszarozták a cigány konkurenciáját. de sebaj.
ez a kuruc, tudjuk, nem a tények miatt olvassuk.
hanem, gondolkodtam, hogy lesz tovább.
EP választás:
remélem, megsemmisül az SZDSZ, és sokan mennek el szavazni a Jobbikra, ami odabasz a hülye öntelt Fidesznek is. Az MSZP, ha 5 nél kevesebb kádert küld ki (ráadásul a listát nézve abból 3 nő), totálisan összecsuklik, a vén bolsik sosem heverik ki a kudarcot.
De mit várhatunk a Fidesztől???
Na ez a gondom. Ezek a faszik, nekem úgy tűnik, semmit sem tanultak 2002 óta.( Az a fasz Dajcsfürjtojás, mint Brüsszeli csődör, Pokorni sírokmer azapám besúgóvolt, de nemtudtam mitgépel mindenhajnalban Zolival, meg Kövér belelógabajszom a puliszkába Lászlóval szép csapat, még mindig) Állítólag Simicska lesz a legfelsőbb ügyész. Szép. Folytatódik az "urambátyám" időszak, sok középszerű (de persze nem kommonista) ember kerül ide-oda. És jöhetnek a papok is, belepofázni a mindennapokba. Nem hiszem el, hogy ez az egy kibaszott alternatívája van az mszp-nek. NEM AKAROM ELHINNI!

Spielberg 2009.02.28. 13:29:22

legfőbb, nem legfelsőbb...

reKorrekt 2009.02.28. 13:37:14

@Spielberg:
"ez a kuruc, tudjuk, nem a tények miatt olvassuk."

De.

Spielberg 2009.02.28. 15:02:15

@Korrekt Standartenführer: te


én sajna már annyi faszságot találtam rajta, hogy kellő gyanakvással olvasom

Horizont 2009.02.28. 16:06:41

Gyurcsány ezt mondta:
"az MSZP, az MDF és az SZDSZ által képviselt progresszív demokratikus politika követői elbizonytalanodtak. De az idő nekünk dolgozik, én ebben megingathatatlanul hiszek."

Először is kedves (!!) Miniszterelnök úr, rosszul tudja, mert nem elbizonytalanodtunk hanem kiábrándultunk,csalódtunk!!!!Ez nagy különbség!
Azt is rosszul tudja kedves (!!) Miniszterelnök úr, hogy az idő önöknek dolgozik.Ha 2002 óta nem volt elég az időnek, hogy önöknek dolgozzon erre most már nagyon kicsi az esélye!

Mondhatnám, hogy talán az EP választások eredményének döbbenete magukhoz téríti majd őket, de erre sincs esély mert láttuk, hogy az önkormányzati választások jobboldali tarolása után se lettek józanabbak!
Gyurcsány ostorozza Orbánékat (néha jogos) és ő még nagyobb hibába esik, ennyi baromságot összehozni egy beszédben, ráadásul ő miniszterelnök ugye?!
Én már egy nyugdíjast megingattam, az Édesanyámat! Mindennap elmesélem neki mit olvastam a Vastagbőrön:)))
Amúgy Spielbergnek adok igazat. Nincs a másik oldalon se senki "jó" aki jöhetne.
Nekünk meg pláne semmi jó nem jön!

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.02.28. 18:31:32

@Spielberg: Szerintem az a gond, hogy a választáskor az emberek jó része nem valami mellett fog szavazni, hanem a másik ellen. Szvsz az elmúlt választásokkor is pontosan ez történt. Innentől kezdve két dolog dönti el az ország sorsát újabb 4 évre:

1. Ferinek vagy Vikinek nagyobb a "gyűlölőtábora"

2. melyik oldal ígér többet-szebbet-mézesebbet a Magyarország Lelkét adó többségnek (értsd: hivatásos segélyezettek, nyugdíjasok, romák, közszolgák)

Szomorú, hogy 20 évvel az egypártrendszer bukása után meg fogjuk alapítani a kétpártrendszert - mert remélem senki nem hiszi, hogy aki 2010-ben nem jut be a parlamentbe, az 2014-ben még labdába rúghat. Vö. MIÉP, FKGP, és bizony a KDNP, ami igazából nem be_jutott_ a parlamentbe, hanem be_vitték_

Spielberg 2009.02.28. 19:37:00

@Horizont: az utolsó 2 mondatod... nézzétek meg az MSZP EP listáját. A 7. helyen (nem befutó) van az első fiatal... ennyit tesz az MSZP a fiatalokért. (tényleg, mit tett az MSZP a fiatalokért?????)
Tapos a sok vén bolsi a tutiba.
És a fidesz? A lópofájú Gyürk?
Bokros Lajos meg már csak hal a tortán...

picur3ka 2009.02.28. 19:50:51

@Spielberg:

Kuruc az kuruc, sok lof%szsag van ottan az biztos, de ebben az esetben, ami az interneten van, az mindenkinek megvan, akit erdekel, mint a regeszeti lelohelyek.

@Horizont:

Az en nyugdijas edesanyamat mar meg sem kellett ingatni a legutobbi politikai beszelgetesunk soran (nagy meglepetesemre).

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):

Hat itten van a kutya elasva, kerem szepen, hogy egy kozgazdasz nyilatkozata szerint, 1.7 millio ember tartja el az orszagot - nyilvan nem megy jol - de a partoknak a hatalomra jutashoz a masik, nem eltarto tobbseg szavazata kell.

Sajnos, ha lenne mas valasztas, nem lenne 50% szavazo , aki nem tudja mit szavazzon, ha egyaltalan. Egyebkent, mindenki ebbe a szarba jutott nagyjabol, ket-part rendszer: UK, US, etc.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.28. 20:00:16

izé, gonosz spammer leszek, játszik valaki erepublikon?

Spielberg 2009.02.28. 20:41:07

@Félkupica_Fehér_Főnök: igen én. jó is hogy kérded, ma elfelejtettem. megyek belépek, dógozok.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.28. 21:59:00

Grege néven gründolok már két napja, vegyetek fel és kirobbantunk egy világháborút xD

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.03.01. 21:26:03

Most már mindegy, mit hazudik, bármit megenged magának. Talányos. Én arra tippelnék, hogy Szilvásy megker(g)ült tesójával azt fogja bizonygatni, maga a Nagy Manitu mondta neki, hogy küldetése van. És az eftásak nyomni fogják az igen fombot. Talán arról van szó, hogy vakeroljon bármit, cserébe lophat még egy évig, és meglesz neki a Bábolna. Viszont a most hatalmon lévő komonisták is csak hadd vigyék addig a maradékot, utána úgyse lesz mit. Felmerült még, hogy talán megmenti a zálogtól a koronát, és felteszi magának. Én is szívesen feltenném neki, csak hátulról-alulról. Jól állna a kiálló csúcsdísz.

Basszus az a legdurvább, hogy ezek a gazemberek, mikor már látják, hogy nekik mindegy, és az ellenzék úgysem tehet semmit, akkor se hozzák vissza a Lajost, hogy egy év alatt helyrerázza a szemetjüket, ne kamatozzon tovább.

Szerintem megvan már kinek-kinek a célországa a milliárdjaival, dollárban.

rolika 2009.03.02. 07:28:25

hohó, akkor megvan a megoldás: tiltsuk be az ellenzéket! negyven évig működött...

Rettenetes_Sebhelyesfarq 2009.03.02. 07:58:00

Be kell vallnom nektek, hogy a Magyar gazdasági válságér én vagyok a felelős! Azért én, mert amikor úgy egy éve kiírták a népszavazást, hogy akarom-e azt, hogy a tb kasszát átvegyék a tengerentúlon épp kiebrudalásra kerülő magánbankok és a mögöttük álló befektetői csoportok, akkor én nemmel szavaztam. Most már szégyenlem magam, hogy meggátoltam azon "reformtörekvéseket" melyek azt voltak hivatottak szolgálni, hogy amit nem sikerűlt ellopni eddig, azt most ellopják!!!
Végül is igaza van a Ferinek, tekintve, Hogy ilyen "reformellenesek" a Magyar emberek le kell váltani a szavazókat! Halkan jegyzem meg, hogy tán nekik kéne eltakarodni a jó büdös pi..ába! Szerintem.

picur3ka 2009.03.02. 12:25:42

Ja, es feri most mar a 'tulsagosan nagy' szolasszabadsag ellen dolgozik, hogy fagyjon mindenki orcajara az a keves megmaradt mosoly is.

Hogy mik mennek a C-pressen is mar, 'en meg elek', etc., hat mindenki meghulyult mar, kesz, nyertek az elvtarsak.

lombroso · http://www.szajtepo.blogspot.com 2009.03.02. 13:19:58

www.hirszerzo.hu/cikk.gyurcsany_ferenc_erdemes_talalkozni_olyanokkal_akiknek_a_borere_megy_a_jatek.99604.html

"Mégis azt mondtam a dolgozóknak: nézzék, mi egy kasszán vagyunk, önök meg én, és ha önöknek fontos, hogy a mai 40 éveseknek is legyen nyugdíjuk, akkor azt kérem, támogassák a korhatár fokozatos, a felkészülésre is időt hagyó felemelését."

Szinte már látom Ferencünket mint nyugdíjas nemzetvezetőt. A konyhájában ül, mert csak ott van fűtés, és számolja a gázórán a köbmétereket, miközben arra gondol, hogy ezt az áldozatot vállalnia kellett a hazáért. Hiába, a nemzeti kockázatközösség...

Archie.R. 2009.03.02. 13:54:51

" derelyegrádi szellem 2009.02.27. 13:46:28
De a legnagyobb az lenne, ha borsodchem mégis csak elbocsátaná őket két hónap múlve aztán megint meghívnák a ferit, tegye már meg, hogy közöli velük. "

A BC-ből el leszünk bocsátva, csak nem most rögtön és nem egyszerre mind az 550 fő. Wolfgang bácsi megmondta a munkásgyűlésen hogy 1000 fővel kevesebbel is elmegy a gyár.

Kamee 2009.12.22. 14:47:50

Februárban a fidesz volt minden baj okozója, ep választás után már a jobbik:)

süti beállítások módosítása