A versenyszférában dolgozom, tehát ha nem hozok annyi hasznot a cégemnek, mint amennyibe kerülök, nem alkalmazna. Tiszta sor. Viszont az állam jelenleg csak minden harmadik forintot engedi, hogy megkapjam. Vagyis 300 forintból én csak 100-at kapok kézhez. Másképp megfogalmazva, ha reggel 8-tól délután 4-ig tart a munkaidőm, fél kettőig nem magamért, hanem a vízfejű államaparátusnak dolgozom.
Úgy érzem, jogom van tudni, hogy mire költi az állam ezt a pénzt. Úgy érzem nekem is lehet beleszólásom. Úgy érzem, jogom van felháborodni, ha olyan feneketlen pénznyelőkbe öntik a pénzt, mint a MÁV, sőt ezeknek vezetőit még külön jutalmazzák is csapnivaló vezetési teljesítményükért. Milliókkal. Válság közepén is.
Válság viszont nem csak idehaza van. Az Egyesült Államokban az AIG immár 80%-ban állami tulajdonú, és ugyanaz a pofátlan magatartás volt megfigyelhető, mint idehaza a közpénzekből finanszírozott bónuszkifizetéseknél. Természetesen a tengerentúlon is felháborodtak az adófizetők, hogy államilag finanszírozott intézmények vezetői pocsék teljesítményükért még jutalomban is részesültek.
A nagy különbség viszont a kormányzat intézkedésében mutatkozik meg: míg idehaza Gyurcsány csak arra volt képes, hogy "léci-léci ne vegyétek fel a prémiumot" (és persze hogy felvették), addig az amerikaiak pár nap leforgása alatt előálltak egy friss, ropogós törvénnyel, és a jutalmakra 90%-os új adót vetettek ki.
Pár nap alatt. Lehet gondolkozni.