Skip to content


       Szűrés lista

Iwiwen fenyegetőző fideszes

Mezőberényben lehet valami a vízben....

A 18 kommentelőt feljelentő igazgatónéni után egy újabb közéleti szereplőjük fürdött be az internettel. Csávás István fideszes önkormányzati képviselő a következő üzenetet tette közzé az iwiwes üzenőfalon: "Kapjátok be a BNO kódot mocsok komcsik! Ne higgyétek, hogy bejött ez is nektek!!! Nyakatokban a hurok, amit kovács laca is bemutatott."

Természetesen később magyarázatot is adott a beol.hu-n:

"Az újabb gyógyszeráremelések és az egészségügyet övező bizonytalanság miatti első felindulásában írta meg említett üzenetét Csávás István.
— A múlt héten jelentették be, hogy a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők és az allergiások gyógyszerei egyaránt drágulnak. Ezzel szinte egy időben az Alkotmánybíróság megsemmisítette az egyik egészségügyi miniszteri rendeletetnek azon pontját, amely szerint a gyógyászati segédeszköz rendelésére szolgáló vényen fel kell tüntetni a beteg kórisméjének BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) kódját — magyarázta Csávás István. A képviselő elmondta, hogy ezzel párhuzamosan, mivel maga is szívbeteg, ultrahangos vizsgálaton járt, ahol arról tájékoztatták, hogy hamarosan már papírtörlőre sem lesz pénz.
— Mindez együttesen váltotta ki belőlem az iwiw-re feltett üzenetet. Hol élünk? Mire fordítják az általunk befizetett társadalombiztosítási járulékok? Miért teszik tönkre a magyar egészségügyet? — tette fel kérdéseit. Felvetésünkre elmondta, hogy a hurokról elhamarkodottan írt, most már kissé megnyugodva, megjegyzésének ezt a részét kihagyná mondanivalójából. Később hangsúlyozta, véleményét betegként és magánemberként fogalmazta meg, ezért nem mond le képviselői mandátumáról."

Mert bizony a helyi MSZP ezt szeretné, Debreczeni Gábor, az MSZP mezőberényi elnöke véleménye szerint Csávás István átlépte a szabad véleménynyilvánítás határát, a közösségi portálon közölt gondolatok szélsőségesek, kirekesztőek és fenyegetően hatnak a társadalomra.

"— Mint ember és mint demokrata tiltakozom az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások ellen — fogalmazott Debreczeni Gábor, majd hozátette: saját és az MSZP Mezőberényi Városi Szervezete nevében felszólítja Csávás Istvánt, hogy képviselői megbízatásáról mondjon le."

Csávás jól tenné, ha szótfogadna, egy ilyen idiótának semmi keresnivalója a politikában.

Kommunikációs gyöngyszem azonban a helyi Fidesz közleménye, amely belerúg még egyet a kormányba, Csávás sorait pedig "magánvéleménynek" titulálja, és még véletlenül sem szólítja fel, hogy csomagoljon.

"A FIDESZ Magyar Polgári Szövetség valamennyi tagja elítéli az erőszak minden formáját, s elvet minden ilyen irányú megnyilvánulást! Ezért nem értünk egyet Csávás István „üzenetének” formájával és tartalmával sem, azt elutasítjuk — fogalmazott az elsőként a lapunk (Beol) egyik fórumán nyilvánosságra hozott közleményben Harmati László, a Fidesz helyi elnöke. A közleményből kiderült: egyéni véleménynek tartják képviselőtársuk meggondolatlan kijelentését, amivel a fideszesek nem azonosulnak. — Az ilyen hangvételű megnyilvánulásokra nem lehet magyarázat a dilettáns kormány egészségügyi reformjába bújtatott gyógyszer-áremelése sem — folytatódik a dokumentum. — Úgy gondoljuk, hogy városunkban is inkább a párbeszédre kellene a nagyobb hangsúlyt fektetni, egymás sértegetése és gyalázása helyett - hangoztatták."

Tulajdonképpen egy nagy cinkos összekacsintás az egész. Szíjjártó Petike fényévekkel le van maradva Harmatitól...

Címkék: közélet fidesz botrány megyei hír

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr201021671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerik001 2009.03.25. 11:05:21

Nem neki kénne elkezdeni a lemondást.

monstress 2009.03.25. 11:06:27

Monnyon le! LOL XD
Bezzeg Fletót nem szólítgatták fel! Meg Kunczét sem, meg Horn Gábort, meg Kövért.
Úgy látszik, azok már védett állatfajták.

Teddy Bagwell (törölt) 2009.03.25. 11:06:36

Egyetértek ezzel: Nyakatokban a hurok

Gyuri776 /Bajnai/ Gordon Freeman 2009.03.25. 11:22:04

Ez a "hogy veszítsünk pártunk népszerűségéből" című
program része.

kill004 2009.03.25. 11:22:25

Nincs ezzel baj, azt fogalmazta meg, amit mi itt nap nap után. Csak nem az iwiw-es adatlapjára kellett volna kiírni, hanem ha győznek, a hurkos- dolgot végrehajtani.

rolika 2009.03.25. 11:25:50

már nem azért, de mi rosszat mondott? ...

@Mj: sok kicsi hur :-)

SirBors · http://kisby.blog.hu/ 2009.03.25. 11:33:48

Nem értem mi itt a gond, szerintem mindenkiben ez fogalmazódik meg folyamatosan, amit ő is írt.:)

fulmerz 2009.03.25. 11:33:53

@Gyuri776 (Miért olyan divatosak ezek a kiírások?): Engem ugyan el nem tantoritanak. Az oszodi beszed utan miert nem voltak ilyen aktivak az mszp-s kis csirak? Harmati pedig kiraly arc:)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 11:36:44

@Mj: Az idegeink, a túlfeszített hurok(sic).
Ez meg milyen gyönyörű, mesteri mondat...:)))

"Az ilyen hangvételű megnyilvánulásokra nem lehet magyarázat a dilettáns kormány egészségügyi reformjába bújtatott gyógyszer-áremelése sem":)))

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.25. 11:40:08

a hurok már idejétmúlt. a cián a menő, nem?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.25. 11:40:27

Na ugye, hogy itt nácziveszély van! Csak ti bagatellizáljátok! Jajj, nektek, most, hogy Surányi lesz a Me, a Túlmozgásos olyan országjáró körutat csinál majd ebben a maradék 1 évben, hogy 2/3-os MSZP többség lesz 2010-ben! Mindenhol elmondja, majd, hogy demokratának lenni annyit tesz, mint Viktort, Hitlerként félni!

Éljen a párt! Éljen Feri!

Beer Ninja 2009.03.25. 11:41:30

Le kellene mondani egy ilyen nyilatkozat után, ha komolyan gondolják a demokráciásat, de csak Gy. F. és tolvajbandája (copyright by Kuncze a fityiszre) után.
A kommancsoknak meg végre értelmes, a haza érdekében történő dolgokat kellene tenniük, könnyű lereagálni az elborult agyú kommenteket...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.25. 11:41:40

Hát, igen, ilyen az, amikor a politikus véletlenül szembesül azzal, amit megszorításnak hívnak.(gondolom, a szolgálati gyógyszer az nem jár)
Ezt jelenti a "fájni fog, de meg kell tenni", csak neki furcsa volt, mert nem ehhez szokott, mint mi, a pórnép.
Amúgy nem értem, hogy egy politikus miért ne kurvaanyázhatna. Attól lesz valaki a becsület lovagja, hogy folyton a betűk között kell olvasni minden nyilatkozatában?
Ha mindezt úgy montda volna, hogy "nem értek egyet a gyógyszereim áremelésével, és véleményem szerint az MSZP hamarosan meg fog bukni" akkor gyanítom, hogy nem szólították volna fel lemondásra, pedig az információtartalma ugyanaz.
Szóval ne legyünk már ekkora hipokriták.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 11:44:55

@rolika:

Ben hur?:) (Tudom, nagyon elvagyok, elnézést, még nem józanodtam ki...:-/)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 11:48:25

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:

Bizony, egyre kevesebben mondják, hogy hurrá, és egyre többen kívánják már, hogy kerüljön a nyakukra a hur(sic) rá.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 11:49:45

@VonPerez /"magam vagyok az akadály"/:

Tényleg, ha a Málta-meccsre ilyen feliratú transzparenst vinnék be, vajon átmegy a cenzúrán?:)

gidabiga 2009.03.25. 11:56:18

Kuncze úr lemondott a ciánozás után?
ugye nem?
naugye!

ettől függetlenül szerintem monnyon le.
mutasson jó példát.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 11:56:30

@Mj: Gondolod, beengednének? Vagy előbb rád is pecsételnének, mint a filmben, a popsira?:))))Van bélyegzőm!!:XDXD

monstress 2009.03.25. 12:00:12

@kill004:
Így van, sokkal könnyebb nick-ek mögé bújva :-D
De legalább bevállalós! Riszpekt! :-D

eszkep 2009.03.25. 12:10:39

Mondjuk ez szerintem tényleg magánvélemény.
Attól föggetlenül, hogy pár buta szoci ráugrott az ügyre, és csinálják a majomparádét, nem kéni itt is bohóckodni egy ilyen butuska ügy kapcsán.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 12:22:02

@monstress: Majd ha eccő lesz VB buli/randi, ez lesz a homlokomon is:))) Nehogy bevigyenek azonosítószám hiánya miatt.
Télleg, ha a homlokomra írom hogy gyurcsány takarodj, az se nem tojás, se nem transzparens, azt is tiltja a törvény?:)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 12:27:28

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:

:D Nem a popsimon lesz a transzparens, és utóbbit kell lepecsételni.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 12:28:51

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:

Lehet, hogy kipróbálom majd 1-jén, egy kis áprilisi tréfa gyanánt.:) Csak nem biztos, hogy értékelik majd.:-/

monstress 2009.03.25. 12:32:51

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:
"Majd ha eccő lesz VB buli/randi"
Te tuccz valamit? ;-)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.25. 12:46:44

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:
Bevisznek és ha nem jön le hígitóval megskalpolnak a hur(on)ok:)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.25. 12:47:56

@monstress:
persze, már szervezik a NBH-nál, zártkörü lesz, csak meghívottak, meg a szilvási család:)

monstress 2009.03.25. 12:53:46

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
:-D LOL!!!
télleg ijjen fontossak lennénk? ;-)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 12:54:59

@monstress: sajna, semmit, de jó lenne már, nem?
Ja, és különben is, a gyurcsány takarodj, már nem aktuális, ugye?Vazze, most akkó mit írjak ?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.25. 12:59:53

Szerintem igenis minden politikusnak jó példával kell elöljárnia. Ne idomítsanak minket, miközben ők maguk is tesznek a viselkedési normákra.

reKorrekt 2009.03.25. 13:00:02

Egyvalami kiderült: az ő ismerősei közt is van legalább egy komcsi besúgó :)
(üzenőfalat csak azok látják)

gixer 2009.03.25. 13:13:38

...a lámpavas kimaradt

szamócaábris (törölt) 2009.03.25. 13:25:25

@Kartársnő csak 1?

jobban meg kellett volna válogatni az ismerőseit
Igen,
@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá kellene mondani azért mert ezt kisajátítja magán véleményként.

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*

[L42]: Gyurcsány szopjon le! - ez jó lesz?

Denimm 2009.03.25. 13:27:37

Csávás István for President

Egyébként meg miért kellene leváltani egy politikust ha ilyet mond?Szerintem ez az emberek nagy részének véleménye kicsiny országunkban.
Szerintem kevés olyan ember van aki ne venne ki pár nap szabadságot ha hívnák már bitófát ácsolni.
Vagy ha új ultra minimal ellátású börtönöket kellene a sok kedves becsületes politikusnak építeni.

picur3ka 2009.03.25. 13:56:09

Nem ertek egyet. Elegem van az ertelmetlen PC politikai dumabol es meg csak nem is szikozodott, ha esze lenne, azzal ervelne, hogy jelkepesen ertette.

Amig egy ME kurva orszagolhat, meg hasonlok, addig egy mezei kepviselo...

index.hu/belfold/2009/03/24/gyurcsany_megajandekozta_a_nyelvet/

Horizont 2009.03.25. 14:06:15

Aki minket képvisel az pártállástól függetlenül sem mondhat sehol ilyent.Se magánemberként se közemberként. Csodálkozom a kommentelők hozzáállásán! Lehet utálni a szocikat, de attól még el lehet itélni az ilyen képviselőt. Azért is tartunk itt mert nem itéljük el az ilyen agyatlan barmokat akik politikusnak képviselőnek tartják magukat. Mégse a Maris néni mondta ezt a kofának a piacon! És igenis mindegyik politikusnak le kellett volna mondania Kunczétól, Kövérig és Gyurcsány is. Önuralom hiányában ne álljon politikusnak!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 14:07:22

@szamócaábris: shut up.
Most utálsz, vagy szeretsz? Vazze, annyira összevissza írtál, nem értem.
Hozzámár tolmácsot,lécci.:))

monstress 2009.03.25. 14:08:53

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]: @Mj: @DexterMorgan78/Séfbácsi:
Ha valaki meg akarná szervezni, javaslom a margitszigeti Holdudvart, valamikor májusban, amikor már szép idõk vannak...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 14:10:46

@picur3ka ( Gyurcsány a válság legnagyobb áldozata: Hát nem érted? Szólásszabadság van, mindenki azt mond, amit szabad.:)))
Ja, balról jobbra szabad, de jobbról balra? Az boszorkányüldözés:)))

more 2009.03.25. 14:31:29

szánalom a köbön....akkora már a káosz, h beszél össze-vissza mindenki, levetkőzik a normális viselkedés minden formáját. személyes véleményem, h kurva szomorú, tök mindegy, h kuncze ciánoz, vagy a fityeszesek köteleznek, szánalmas.

arról már ne is beszéljünk, h ha a képviseő úr nem lenne szemelyesen érintett, akkor is kurvaanyázna ilyen szorgalmasan?? mert az egyértelmű, h itt csak akkor nyitja ki a száját egy honatya akármiért, ha neki az valamiért nem jó.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 14:34:06

@Kartársnő [Korrekt]:

Mintha Combi fajtársunknak is lenne egy izraeli ismerőse fészbúkon.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 14:36:43

@monstress:

Nem is rossz ötlet, csak ne lenne olyan marha drága a hely.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 14:39:18

@Horizont:

Nemtom mit mondott Kövér a panelprolikon kívül - a köteles beszéd Fletó találmánya volt -, de amúgy egyetértek. Persze majdhogynem itt lenne már a Kánaán, ha semmi másba nem lehetne belekötni, csak a képviselők bunkóságába és önuralomvesztésébe.:-/

monstress 2009.03.25. 14:43:29

@Mj:
Ez a facebook-dolog most komoly? A múltkor láttam valami kezdeményezést, de akkor regisztrálni kéne a facebook-on, és már az iwiw-en is olyan nehezemre esett...

monstress 2009.03.25. 14:45:07

@Mj:
Ha a Holdudvar drága, akkor csak hozzon mindenki magának egy láda sert, és kiülünk a fák lombja alá :-D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.25. 14:47:59

@monstress:
Majd nem fogsz nevetni, ha felszolgálják a drazsé által készített zsúrszendvicseket kell majszolni és közben beszélgetni vele, nagy kár hogy tele fogja pöszögni az arcod, vajasmorzsássonka darabokkal. Na majd akkor röhögj mikor Szűcs "munkásőrasszonyság" Erikával kell táncolnod egy Korda számra miközben a lábadon lépked...
Én szóltam..

derelyegrádi szellem 2009.03.25. 14:52:05

@Mj:

A panelprolit sem kövér mondta, hanem bayer zsolt írta, aki pedig újságíró és nem politikus.

more 2009.03.25. 14:53:58

@laspalmas: szerbusz laspalmas, nem tűntem el egyébiránt, csak most telepedtem haza, és kissé kaotikus az életem mostanság. de azért try my best, no meg figyelemmel kísérem a történéseket:)))
ha vmi fennforgás van, jelen vagyok, csak már óvatosabb duhajként:)

ruhaszarito 2009.03.25. 14:58:33

O is egy kepviselo, vagyis a tarsadalmunk sopredeke, aki ugyanugy, ugyanabbol a konderbol lopja a penzt. Akkor most mit hoborog?
Dolgozzon, aztan majd nem lesz penze a gyogyszerekre, na akkor lesz joga hoborogni.

mind2 (törölt) 2009.03.25. 14:59:44

@more: nem vagy véletlenül amway ügynök ?
lehetnél minelnök. pont jókor értél haza :XD

monstress 2009.03.25. 15:02:58

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
Ebben az a szomorú, hogy tényleg nem röhögnék nagyon :-D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.25. 15:06:21

@monstress:
Én viszont vizuális típus vagyok:)

more 2009.03.25. 15:07:46

@derelyegrádi szellem: @mind2: naja, van érzékem a sikeres landoláshoz:))) igazából én vagyok bokroslajos, úgyh lehet h minelnök leszek. akkor majd számítok rátok hehehe

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 15:11:38

@monstress:

Pedig kb. 3 perc az egész, nem nagy dolog, csak el kell magad határozni.:P (Anno én is úgy voltam az iwiw-vel, hogy minek, azóta meg hihetetlen, hogy kiket meg nem találok ott, ráadásul még bejegyzést is írtam iwiw-es arcokból.:)) Már több, mint 100 vastagbőr-rajongó fent van.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 15:13:29

@monstress:

Na, az már kivitelezhetőbb.:) Meg nem kell hülye asztalok körül keringenünk, leülünk pár pokrócra, és kész.:P (Csak a lányok ne jöjjenek kisszoknyában.:))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 15:14:55

@derelyegrádi szellem:

Utánanéztem, és valóban. Elnézést, beszoptam.:-/

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.25. 15:22:20

@Mj:
És én??:) Én sem emhetek kisszoknyában, pedig mennyivel könnyeben lehetne a zacskóemelgetést kivitelezni:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 15:28:55

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Írtam, hogy a fiúk nem jöhetnek?:P Ezek után elvárom, hogy abban gyere, és ha mégsem, akkor az én söradagomat is te állod.:P (Lehet, hogy gyenge nő vagyok, de tíz sörig még én is el tudok menni lassabb tempóban.:))

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.25. 15:31:21

@Mj:
sört sajnos nem bírom:) beteg vagyok tőle, inkább bor, van otthon 1,5 liter lelovits féle rose:)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.25. 15:34:27

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
Meg 1,37 liter portugesier, azt már megkóstoltam:)

monstress 2009.03.25. 16:12:08

@Mj:
A facebook-on van több mint 100 vastagbõrös? :-O

"(Csak a lányok ne jöjjenek kisszoknyában.:))"
Tudtam, hogy sok hímnemû most nem gondolja, hogy ebben feltétlenül igazad van :-D :-D

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
rofl!!!
Zacskóemelgetést a magam nevében nem ígérek, de a miniszoknyás megjelenést mindenesetre tapssal jutalmaznám :-D
A megkóstolt rosét viszont a helyedben nem tartogatnám májusig :-D Amúgy, ha annyira szereted a bort, nem is hiszem, hogy kitartanak addig, újakat kell majd beszerezned :-P

monstress 2009.03.25. 16:34:29

@Mj:
Na most segíts kérlek! Beregisztráltam a facebook-ra -igen, megtettem, bár elõször a koromat nem akarta bevenni, aztán meg lenyomta a safarimat :-D Szóval hol jelentkezek a vastagbõrös társasághoz?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 16:35:24

@monstress:

Elég, ha a Vastagbőr jobb szélén ráklikkelsz a facebook-os képecskére.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 16:36:39

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Ne máár, milyen férfi vagy te?:D Egyébként én mindenféle italra kapható vagyok - csak lehetőleg minőségibb típus legyen -, úgyhogy nekem a bor is jó, sőt.:) (A magyar nemzet eredetileg boros nemzet amúgy.;-))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 16:38:43

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Hmm, nálunk csak villányi merlot, chilei merlot, egri bikavér és toszkánai sasso matto van. (A pincészeteket most nem tudom fejből.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 16:41:05

@monstress:

Igen, kár volt asszociálnom, férfiak...:)
Nálunk mostanában inkább a sör fogy, a borokat tartogatjuk a kormány bukására meg a Szadesz kiesésére.:) Bár előbbi esetben pezsgő is lesz, abból is van kb. 3 palack.:)

monstress 2009.03.25. 16:43:24

@Mj:
Na ezzel megvolnánk.
Bakker, itt mindenkinél öregebb vagyok!!! :-S Nem csoda, hogy kiakadt a safari a korom megadásánál :-D
Asszem téged már be is azonosítottalak :-P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 16:51:52

@monstress:

Mondjuk engem nem nehéz, bár a Veres Janinak való beszólásom után folyamatosan várom az NBH-s fiúkat.;-) Na én is megnézlek téged.:)

monstress 2009.03.25. 17:03:53

Ha tényleg téged találtalak meg, akkor most bejelöltelek :-D Meg Vastagbõr-rajongó is lettem egyúttal, mert az az elõbb kimaradt :-(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 17:14:59

@monstress:

Azért ha teljesen úgy hívnának, az már durva lenne.:P (Főleg, hogy iwiw-en se találtam még 100%-os druszát.:))

Rendszer 2009.03.25. 18:37:04

ó bassza meg, mennyire unooooooom máááááár!
legyen már új választás, aztán meg hajtsunk el mindenkit a picsába!

monstress 2009.03.25. 19:37:12

@Mj:
A skype-on a múltkor jelölt be egy 100%-os druszám -Buenos Aires-bõl! :-D
@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:
Na és azt hogy nézem meg??? Nem találom, de béna vagyok arghhhh...
Á, megvagy! És jubiii, nem én vagyok a legidõsebb, yeeeee :-P :-P

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.25. 19:42:06

@monstress: én sem...van aki nálam is kicsivel idősebb:)))ügyi vagy.majd belejössz..hamar.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 19:55:28

@*Magyarország hungarikum, vigyázzunk rá!*[L42]:

Szerintem itt Horizont és Borsószem királykisasszony a rangidős hozzászólók.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 19:56:01

@monstress:

Azért a tied gyakoribb, mint az enyimé.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 19:57:18

Ja egyébként érdekes párhuzam, hogy anno a '30-as években a nagyapám egyik tesója Argentínában telepedett le a szerb férjével és a gyerekeikkel.

monstress 2009.03.25. 20:15:20

@Mj:
Gondolod, hogy annyira hétköznapi volnék? :-P
Ennek az argentinai druszámnak a szülei is akkortájt települtek oda, Erdélybõl (apám is innen származott) és Kis-Magyarországról. Szóval még az sem kizárt, hogy rokonyok vagyunk :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.25. 20:17:35

@monstress:

Nekem délvidékiek azok az őseim, bár az emlegetett nagyapám felesége meg szintén erdélyi volt, amíg ki nem toloncolták 1930-ban a rományok.:-S

süti beállítások módosítása