Skip to content


       Szűrés lista

Óvodabezárás kaszinónyitásért cserébe

Újabb érdekes biznisz az elvtársaknál, ezúttal Szegeden.

2008 májusában Botka László polgármester és a szocialista városvezetés mondvacsinált indokok alapján több mint 30 év működés után bezáratta a Deák utcai óvodát, ahol 47 gyermeket - köztük 13 speciális nevelési igényű, Down-kóros és autista kicsiket - gondoztak. A történet kezdetén, 2007 őszén az ÁNTSZ szeptember végén végzett vizsgálatára hivatkoztak, amely kilenc pontban sorolta fel, min kellene feltétlenül változtatni az "óvoda hosszabb távú működtetése esetén". Többek között megállapították, hogy az intézmény fűtésrendszere elavult, és több okból is balesetveszélyes. Az önkormányzat emiatt meglebegtette a bezárást. Ekkor szülők és cégek felajánlásokat tettek a feltárt hibák kijavítására, az ÁNTSZ pedig világossá tette, hogy nem rendelte el a bezárást, hanem csak néhány hiányosságra hívta fel a figyelmet. Tehát elvileg működhetett volna az óvoda tovább, a városnak még költenie sem kellett volna rá. Ekkor az önkormányzat átköltöztette az óvodát a külvárosi, Gyík utcai intézménybe, arra az időre, "amíg a hibákat kijavítják".

( A: Deák utca, B: Gyík utca)

Csakhogy! Ezalatt az idő alatt Botka László polgármester és képviselőtársai felfedeztek még egy ordas hibát a Deák utcai óvodával kapcsolatban: nincs udvara! Márpedig a közoktatási törvény később, a 2008/2009-es tanévtől életbe lépő módosítása miatt enélkül nem működhet. Igen ám, de rengeteg budapesti óvodának sincs udvara! Ennek az ellentmondásnak az a magyarázata, hogy az Európai Unióban nem kell bezárni óvodát, ha nincs udvara, de 200 méteren belül van játszótér. A szegedi (és más nagyvárosi) esetben van az adott távolságon belül játszótér. Botka Lászlót ez nem érdekelte, ő a bezárás mellett döntött.

Az ellenzék azzal vádolta meg a városvezetést, hogy két nyitás előtt álló játékterem miatt áldozták fel az óvodát.

Ugyanis bár a hatályos törvények oktatási intézményektől 200 méteren belül nem engedélyezik játékterem nyitását, de furcsa módon a még működő Deák Ferenc utcai óvoda "árnyékában" ( 200 méteren belül) egymástól függetlenül két befektetői csoport is megkapta a kért építési engedélyt játékteremre, majd azonnal belevágtak az üzletek kialakításába. Elég érdekes...

Az egyik (Híd utca), egyébként önkormányzati tulajdonú üzlethelyiséget a német tulajdonú, budapesti székhelyű Merkur Casino Kft., a másikat (Kelemen utca) a DVSC szerencsejáték-üzlettel, játékgépekkel is foglalkozó elnök-tulajdonosa, Szima Gábor, illetve az ő érdekeltségébe tartozó társaság bérli.

Mózes Ervin jegyző erről azt mondta, az építési engedély kiadását csak akkor tagadhatja meg a hivatal, ha az bármilyen okból nem felel meg a feltételeknek, ilyen körülmény egyik esetben sem volt. A jegyző hangsúlyozta, hogy vannak, akik az üggyel kapcsolatban azt próbálják sugallni, hogy az építési engedély kiadása után automatikusan kiadják majd a működési engedélyt is, pedig ez nem így van. Az építési engedélyeket egyébként azzal adták ki, hogy az óvoda miatt egyik játékterem sem kaphat működési engedélyt, amit egyébként az APEH-től kell kérni.

Aha. A vállakozók meg annak tudatában kérnek építési engedélyt, és ölnek egy csomó pénzt a játékterem kialakításába, hogy tudják, sosem fog kinyitni. Persze. Ez teljesen életszerű és elképzelhető...

Réges-rég eldöntötték az óvoda bezárását, már csak indokot kellett hozzá keresni.

A szegedi ellenzék is arra gyanakszik, hogy már jóval 2007 októbere előtt megszületett a Deák Ferenc utcai óvoda halálos ítélete, nyáron ugyanis az ennek szomszédságában működő Micimackó magánóvoda is bezárt - a drasztikusan megemelt önkormányzati bérleti díjak miatt.

Csupa véletlen egybeesés...

Természetesen Botkáék égre-földre esküdöztek, hogy ők aztán nem, hogy képzelheti bárki, hogy kaszinóért óvodát, meg különben is.

De telt múlt az idő, és mit ad Isten, a gyakorlatban 2007 telén, papíron 2008 májusában bezárt Deák utcai óvoda közelében építési engedélyt kapott két játékterem közül az egyik, a Merkur Casino 2008 októberében már nyitásra kész állapotban volt, most, 2009 tavaszán pedig kinyitott.

A másik játékterem, a Kelemen utcában lévő Rulett terem tulajdonosa valószínűleg nem kér a botrányból, mert bár még a Merkurnál is előbb, már 2008 nyarán nyitásra kész volt, azóta sem hallani róla. 

Szegeden egyébként nem ez az első különös játékteremügy. Az óvoda közelében, a már említett 200 méteren belül, a Virág cukrászda zöld szalonjában 2007 nyaráig már működött egy, ami 2005-ben érdekes körülmények között, másodfokon kapott működési engedélyt. Akkor egy "szakértő" úgy gondolta, hogy az engedély elbírálásakor nem légvonalban és még csak nem is a gyalogosok által használt legrövidebb utat kell figyelembe venni.

(cikkek: HVG, szegedma.hu)

Címkék: botrány abszurd pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr661056014

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kifordított ország 2009.04.15. 14:17:21

Botka odamondott...Botka László (szegedi polgármester MSZP) nyilatkozozott a stop.hu-nak. Speciel nekem Botkáról tegnap óta csak az jut eszembe, hogy bezáratott egy óvodát, azért, hogy egy kaszinónak helyet adhasson. A nyilatkozat és az ovis-ügy közö…

Trackback: Kifordított ország 2009.04.14. 09:17:56

Már megint a rászorulók szívnak...Ez a kormány tényleg nem normális és akkor még nagyon finom voltam... Embretelen dolog pont a rászorulóktól az ételt elvenni. Ugyan már máshol tényleg nem lehet spórolni?? Ilyenkor azért ökölbe rándul az ember keze..…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.04.14. 09:11:17

szép magyar valóság. Tiltakoznak még polgimester úrék? Van hozzá pofájukon vastagbőr?:)

EÖ (törölt) 2009.04.14. 09:19:01

majd a kétfarkú kutya lecsap rájuk :)

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.04.14. 09:20:30

..ezt a videót én is kiszúrtam a jutúbon :) Gondoltam, h egy újabb vastagbőr cikk lesz belőle... Ez már a pofátlanság nem teteje, Mount Everestje... Basszus szerencsejáték függők > beteg gyerekek. Micsoda logika, hihetetlen...

molaris 2009.04.14. 09:23:48

Botkáról ez nagyon is el tudom képzelni.( Sőt, ez még csak a felszín! Mi minden mehet a mélyben, mert a pártkassza nyeli a pénzt, Szeged nagy város, úgy, hogy belehúznak, lehúznak.)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.14. 09:33:28

Botka azt nyilatkozta, hoyg elképzelhetőnek tartja, hogy 2014-től az MSZP elnöke legyen ..

Fiatal még, eljön még az ideje ...


A legjobb úton halad, ezek mind nagy pirospontok az önéletrajzában ...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.04.14. 09:43:08

Mit nem lehet ezen érteni?
Szerencsejáték = adóbevétel.
Down kóros kisegyerekekkel meg csak a baj van, aztán felnőve még csak nem is adóznak, és folyton olyan furán vigyorognak az emberre amikor elmegy fotózkodni velük a kampányhoz.
Naná, hogy akkor inkább a kaszinó.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.14. 09:50:04

Nagyon jó poszt. Azt hiszem innentől már csak bazmegolni tudnék, igen ez egy ilyen ország ahol ennyi véletlen dolog történik egymással párhuzamosan, mennyire életszerű ez az egész, komolyan az ilyen mocskot kellene kitakarítani a közéletből, akik meg ott maradnak azokat normálisan megfizetni. bár ez minden területre igaz lehetne..

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.14. 09:51:36

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
Hehe te hülye vagy bazzeg:) Vizuális típus vagyok..kampányban meg majd lesz olyan ahol a fogyatékos srácokat elviszik kaszinózni és majd a félkarú rabló előtt fognak fényképeszkedni:)

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.04.14. 09:53:29

@DexterMorgan78/Séfbácsi: wazze :D Kicsit durva, de ilyen egy ország ez már ezen sem lepődnék meg :-/

Win Elen 2009.04.14. 09:57:25

Elgondolkodtam azon, hogy az athelyezett ovodaknak mi lett a sorsa. Mert bar a tenyen, hogy a hatterben sejtett korrupcios ugyek valoszinuleg parhuzamban allnak a valosaggal mit sem valtoztat, azert a kaszinokbol befolyo penzekbol, legalabb jelentos tamogatasokat kellene forditani rajuk. Szoval jo lenne tudni ezt a szalat is.

Mert ha mondjuk ez a beruhazasi manover az erintett intezmenyekkel kooperalva ment (volna) vegbe, meg - es eros mereszseggel a hangomban mondom ezt - pozitivan is kijohetne az onkormanyzat.

Egy kaszino nem elvisz, hanem epp hogy penzt hozhat. Ez, ha csak az anyagi hasznat nezzuk, jo a varosnak. Az hogy egy olyan ovodaval szurnak ki, ami raadasul specialis foglalkozast igenylo gyermekeknek nyujt segitseget, sulyos moralis kerdeseket vet fel. Hacsak nem jut o is valamilyen haszonhoz ez altal.

Az mas kerdes, hogy egy kaszino szocialis es kriminologiai szempontbol epp hogy nem hozzatesz, hanem elvesz a kozossegbol. Funkciojat tekintve teljesen folosleges intezmeny.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.04.14. 09:57:44

Nos igen, így Ünnepek utánra. a hevrok csak iylen ügyes trükkökkel juthatnak feljebb a ranglétrán:

Nézzük:

Csontvázak a szekrényben: hitványkodik a magyar állam a Postabank-perben
Újabb, meglepő szakaszához érkezett az a 150 milliárdos kártérítési per, amelyet a Postabank három könyvvizsgáló cége ellen indított az Orbán-kormány idején a magyar állam.
Az ügy nem csak azért különös, mert idehaza még nem volt rá példa, hogy könyvvizsgálók tevékenysége miatt eljárást folytassanak. A rendkívüli az ügyben az, hogy a pénzügyi kormányzat – az adatok szerint – az állam képviseletében megpróbálja kimenteni az általa bíróságra idéztetett alperest: a Deloitte Kft.-t. A Fővárosi Ítélőtábla április 24-én hoz jogerős ítéletet.
(MNO)

Deloitte???? Oszkó???? Hajjaj...

Aztán még vigyázó szemetek Csepelre, meg a Margit szigetre, nomegb a Hajógyári szigetre vessétek!

Van még itt mit eladni!

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.04.14. 10:03:11

@Win Elen: ...viszont, egy ország, egy város vezetése nem csupán ÜZLET. Emberekkel kell foglalkozni, nem pedig lefosni őket a magas haszon reményében...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.14. 10:03:25

@Win Elen:
na igen ha azt mondják hogy figyi ide szeretnénk egy olyan negyedet felépíteni amely olyan kaszinó jellegü lenne, támogatjuk az ovoda elköltöztetését, és a kaszínó bevételének x %-t átutalják egy ilyen gyerekekkel foglalkozó helyi alapítványnak és ez ténylegesen így is történik, akkor azt mondanám hogy lobbinak lobbi, mutyinak mutyi, de ha a srácoknak jobb akkor kit érdekel.
de hát ez kb akkora utópia mint a szocializmus ebben az országban.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.14. 10:04:37

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Bazze ember, nekem is kb ez jutott eszembe.

Casino=BEVÉTEL
Óvoda=KIADÁS

Mit nem lehet ezen érteni??? Botka e.t a 'legjobbat' akarja a városának, ez szép dolog...

Combi a ballibes Ferkófan 2009.04.14. 10:20:47

@Seduxen: Egyetértek. Nehogymá a büdös kölkökre költsenek :)

Beer Ninja 2009.04.14. 10:25:55

Szegedi vagyok, így tudom, hogy az a kis ovi pont jó helyen volt. Mondhatni túlságosan jó helyen. Értékes régi épület aljában, a központhoz nagyon közel.
Botkáék 2 legyet ütöttek 1 csapásra. Nyithatták a kaszinót, és a kiköltöztetett óvoda helyén további puccos intézmény nyílhat majd jó pénzért persze. Abban biztosak lehetünk, hogy nem szociális célra fogják felhasználni a helyiségeket.

A fogyatékosok meg kit érdekelnek? Sokkal többen járnak játékterembe, mint a fogyatékosok szülei, ergo kisebb szavazóbázisok ők.

rolika 2009.04.14. 10:37:12

erre a botkára mondták, hogy ő képviseli a maszop új vonalát. hát köszi.

elmennek ezek a jó édes anyjukba vissza, miféle beteg értékrend az, ahol a szerencsejáték fontosabbnak bizonyul, mint a gyerekek???

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.14. 10:50:07

@rolika: NEOszocialista :)))

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: ez a beszéd elvtárs! Nem így van? Közgazdaságilag, mutyiilag teljesen rendben van, amit csináltak. Tökéletesen illeszkedik a maszop profiljába.

szamócaábris (törölt) 2009.04.14. 10:54:52

@rolika: mert a gyerek nem szavaz, a betek meg nem is fog

rolika 2009.04.14. 11:02:28

@Seduxen: olyan nincs. ezek olyanok, ugyanazok, mint voltak

rolika 2009.04.14. 11:06:30

@szamócaábris: de azért érted az egyre jobban feszülő ellentmondást: egy magát szociálisan érzékenynek nevező progresszív baloldali, szocialista (SZOCIALISTA bazmeg!!!) párt csinál ilyeneket, és ilyen magunkfajta széljobbos fél(?)náczik tiltakoznak ellene...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.14. 11:12:06

Idézet a HVG cikkéből, ami linkelve van:

"A HVG információi szerint néhány napja "valaki" a Kisrigó-Fészek Alapítvány számlájára azzal a megkötéssel utalt át 6 millió forintot, hogy abból újítsák fel saját óvodájukat, a Deák Ferenc utcai óvodásokat befogadó Gyík utcait, de a pénzt az alapítvány vezetői "ijedtükben" visszautalták. Egy kormánypárti politikus pedig szűk környezetében már napok óta arról beszél, hogy a szegedi játéktermesek 9 millió forintot ajánlottak fel a bezárásra ítélt óvoda rekonstrukciójára, így a konkurencia kizárására."

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.14. 11:20:41

@rolika: de ha má' a vöröset "kilúgozták", és lett belőle piros, akkor névileg is kellene valami "bátrat" húzni nem?

Feketedisznóvágás1 2009.04.14. 11:23:41

Fehérváron amikor megépítették az új autobusz-pályaudvart nem engedték lebontatni a régi várót, arra hivatkozva hogy az ipari műemlék. a 60-as évek középén épült. Olyan Kádár-barokk. aztán felújították.
Most kaszinó üzemel benne... persze már kurvára nem úgy néz ki mint egy buszváró. De ugylátszik, hogy vagy a városnak vagy az alba volánnak kurva sok pénze származik belőle, hogy kiadja bérbe...

martonx 2009.04.14. 11:25:17

@zero:

Botka őskomcsi családból származik. Sajnos Szegeden komcsi napilap van (Szetey András a nagy buzi coming out-tal előjövő buzi Szetey testvére a főszerkesztője), így nagyon csodálom, hogy bármi korrupciógyanús ügy ki tudott derülni Szegedről.
Szeged tele van gyomorforgató korrupciós ügyekkel, csak épp agyon vannak hallgatva :-(

rolika 2009.04.14. 11:26:43

@Seduxen: csak nem fogják magukat
segget meresztő, lószarrugdosó, zabhegyező, felelőtlen, korrupt hazugok pártjának
nevezni...

martonx 2009.04.14. 11:30:05

Ja igen. És egy személyes sztori. Szegeden dolgoztam magasabb beosztásban egy felfutóban lévő cégnél.

A vezérigazgató az emeleti irodájának az ablakából mutatta a szomszéd még működő iskolát, és röhögve mondta, hogy az iskolások még nem is tudják, de be fogják zárni az iskolát (összevonni na persze), és na ki fogja megszerezni az épületet bagóért?

Ott csináltuk volna az új csökkent munkaképességű foglalkoztatót. Közben kidurrant a csökkent munkaképességű foglalkoztatás lufi (komcsik lenyúlták a pénzt, több cég csődbe ment, köztük az én akkori munkahelyem is), így az iskola még most is iskolaként működik.

Madzsar 2009.04.14. 11:42:56

Azt képzeljétek el, hogy Botka még kismiska az előző Fideszes városvezetéshez képest! Pártfüggetlenül lopnak, csalnak, hazudnak ezek a szarháziak mind. Ennyit a megélhetési politikusokról...

Plutonic 2009.04.14. 11:53:41

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": A Hajógyári szigetet már úgy tudom, hogy eladták, Perez Kapitány.... :))
Ha jól emlékszem, akkor évekkel ezelőtt. :(

kacsa! 2009.04.14. 12:08:21

Botka & kaszinók szüljenek sünt. A pofátlanság országa, Magyarország, én így...

Tündér_Lala 2009.04.14. 12:33:15

Az éppen felmerülő témától - ami egyébként végtelenül pimasz - függetlenül , az et.-ak nem válotoznak. Ártatlan szemekkel belehazudik az emberek arcába, miközben tudja, hogy tudjuk , hogy hazudik és ez hamarosan tettek nyomán is bizonyíthatóvá válik.
Nyilván az gondolja, hogy majd feledésbe merül és különben is a csicskák mind le vanak szarva. Fletó példája, erkölcsisége, minden korábbinál jobban hat.
A legfurcsább az, hogy tisztességesen is lehetett volna csinálni.Azt mondani:Ki alakítunk egy új intézményt sokkal magasabb szinvonalon ,a szükséges pénzt szerencse játékból szerezzük.Így döntöttünk.Pont.

Win Elen 2009.04.14. 13:07:03

@turner: ahogyan utaltam is erre.

@laspalmas: Ezt nem tudtam megnezni, sem a videot (mobilon irtam) De ez a 6 es 9 millios tetel, igazabol bagatel. Szemkiszuras, "nesze penz kussolj". Abban nincs semmi kooperativ, hogy atutalok, felajanlok egy - amugy bagatel osszeget - legyen inkabb kevesebb, de az a hosszutavu mukodest biztositsa. A kaszinonak, meg hivatlosan nem is lehtne semmi koze az ovodahoz... budos dolog ez (is)

Squazee 2009.04.14. 17:30:28

Rohadékok. Hogy tagadták, "mi nem...", "micsoda vád"...
Az a szó, hogy abszurd egyszerűen már képtelen magába zárni ezt a fajta dolgot. Nem csak ezt, mindent. Változás pedig nem lesz.

Asidotus 2009.04.14. 17:54:41

azért a cikk is tartalmaz némi demagógiát:
"Deák Ferenc utcai óvoda halálos ítélete"
nem bezárják, hanem áthelyezik. A bezárják azt jelenti, hogy az óvónőket elbocsájtják, a gyerekeket hazazavarják.
A kaszinó viszont egyáltalán nem az az intézmény, amit egy önkormányzatnak egyáltalán támogatnia kellene, akármilyen formában
(habár, ha belegondolok, a meglévő igény valamilyen szinten törvényes keretek közé terelése lenne).

Fejlődő Szervezet 2009.04.14. 20:41:44

Vihar a biliben. Szegeden nincsenek távolságok, nem sokkal nagyobb erőfeszítés a Gyík u.-ba vinni a csemetét. Sok középiskolát is összevontak, nincs semmi baj azóta sem velük. Amíg a kaszinó pénzt hoz, és én ezt látom a városon, addig pont leszarom mennyit tesznek zsebre Botkáék. Higyjétek el, Bp. örülne ha arányaiban annyi pénz tünne el, mint Szegeden.

Madzsar 2009.04.14. 20:55:47

@Fejlődő Szervezet: Nem az ovi átköltöztetése szúrja a nép szemét, hanem az, hogy a "politikai elit" szarházi módon folyamatosan a pofánkba hazudik.

Horizont 2009.04.14. 21:42:16

Jó kis poszt ez! Benne van Magyarország kicsiben.
Igaz nem zárták be, igaz csak áthelyezték, igaz nincs nagy távolság a két utca között, igaz minden, jogilag támadhatatlan valószínű.
És erkölcsileg?
Csak az őszinte szó hiányzik mint mindig. Van viszont benne emberek (sérült gyerekek szülei) hülyének nézése. Hónapokig tervezgetnek valamit, készülődnek, ők már mindent tudnak, folyamatosan készülnek a nagy dobásra és kivárnak, nem szólnak.Na ez a nagy szemétség.
Persze nagy ciki az emberek szemébe mondani, hogy bocs de minket abszolút nem érdekelnek a gyerekek, ha betegek pláne nem, nekünk nagyobb pénz a kaszinó, itt márpedig ez lesz és nektek kuss.
A városunkban van (volt) egy szép kis műemlék jellegű iskola, a város szívében. Visszakérte az
egyház. Szülők tüntettek a visszaadás ellen. Megkapta az egyház. Azóta is, évek (!) óta ott rohad szó szerint. Minden ablaka betörve, üresen áll, omladozik.Az enyészeté lett inkább.
Tudom ez kicsit más mint amiről a poszt szól, de abban hasonló, hogy nem számít ma Magyarországon, hogy mit akar a többség és hol van az igazság, milyen értéke van az íratlan szabálynak, és az erkölcsnek!
A pusztulás jelei köztünk vannak!

szmoker (Homo Trollicus) 2009.04.15. 16:23:43

@Horizont: "Szülők tüntettek a visszaadás ellen. Megkapta az egyház. Azóta is, évek (!) óta ott rohad szó szerint."

Majd épül helyette luxusház, kaszinó, pláza.
Utána kéne nézni, melyik elvtársnak hol van érdekeltsége, egyből kiderül :)

Az egyházak meg kollektíve elmehetnek a jó kurva édes anyjukba, az állami támogatásukkal együtt.

süti beállítások módosítása