Skip to content


       Szűrés lista

Meggyes berágott

Esztergom fideszes polgármestere, Meggyes Tamás megelégelte, hogy viselt dolgait egyesek összegyűjtik és folyamatosan közzéteszik az interneten, egész konkrétan a szeretgom.hu oldalon, ezért beperelte az egyik bloggert, Bejó Gábort.

A teljes kereset itt olvasható, egész egyszerűen elképesztő, mondhatni totál beszarás. Csatolva vannak Bejó kifogásolt hozzászólásai (természetesen printscreen-nel megörökítve), és mindegyikhez magyarázatot fűzött az ügyvéd úr, dr. Gyöngyösi Zoltán. Valami elképesztő vaskalapos ember lehet, a kereset indoklásában rögtön ezt írja: "A honlap egyik munkatársa, moderátora, és állandó beírója Bejó Gábor, aki ugyan dömösi lakos, de állandóan Esztergom ügyeivel foglalkozik."

Egyszerűen hallatlan pofátlanság! Mit képzel ez a Bejó magáról?! Aki ráadásul nem is postol, hanem csak úgy "beír", mint a tanárnéni az ellenőrzőbe?!

Hihetetlen mondatok halmaza az egész iromány, ilyenek, hogy "az alperes úgy döntött, hogy eldobja az agyát", meg "az alperes a jelek szerint különösen "meggyesfaló" hangulatban volt", zárópoénként pedig berakták Bejó versét egy sajátos értelmezéssel kiegészítve.

"Nézd, a hajnal jéghideg kezével
tépi ketté álmomat.
Szememből elűzve a képet
a színeket, az arcodat.
S a néma csönd, ez marad csak
súlyos emlékkép csupán
bennem reggel ébredéskor
egy túl hosszú éj után.
De szemem lehunyva most is
előttem az az álom forog
így születnek a papírra vetve
ezek a lopva írt sorok."

Nem akarom elhinni, hogy ez tényleg rendes jogi szöveg, ami megállja a helyét a bíróságon...

Egy közszereplőnek amúgy bírnia kell a kritikát. Főleg egy olyannak, aki III. Richárdnak hiszi magát, és közérdekű adatokat tart vissza, vagy képes évekig pereskedni egy darab behajtási engedély miatt, és ezzel 2,8 millió forintos bírságot a város nyakába varrni. Ezt a Zero által is megírt ügyet egyébként a maga sajátos módján zárta a polgármester úr: az engedélyt megadta, de a vele konfrontálódó lakos háza előtt megmagasíttatta a járdaszegélyt. Csak úgy, kibaszásból.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: abszurd meggyes

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr611080907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarackos Sül (törölt) 2009.04.23. 17:44:53

@Bezuhov:

Ebben van némi igazság (a csőlátásban), és a postok jó ötöde igen komoly szellemi sötétségről tesz tanúbizonyságot (bulvár & fröcsögés).

A gáz az, hogy ennek ellenére ez a blog kvázi szupernovaként ragyog a magyar politikai élet véget érni nem akaró éjszakájában . . .

/oh, a költő :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 17:52:21

@Tarackos Sül:

Csak aztán nehogy barna vagy fehér törpe legyen, mondjuk én a vörös óriásnak sem örülnék.:)

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.23. 18:11:59

@Tarackos Sül: áhh...ezektől a szavaktól könnyek szöktek a szememben ;)))

gondoljunk csak bele!
Mikor majd jön az Oranje 70%-kal, mi lesz mondjuk egy Hírtv-vel, egy reakcóval, vagy a Vastagbőrrel...se szocikormány, se gyurcsány, se szadesz... ellenség híján a pártmédia csillaga elhalványul, talán 40 évere.. jájjj more, mi lesz így velünk. xD

System failure. :) 2009.04.23. 18:17:58

Remélem felrobbantják. :)
Ez a cicám volt. Hihetetlen okos és tud írni is. Pereld be bazmeg a cicám... :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 18:37:14

@Bezuhov:

Nem is értem minek írnak Meggyes Tamásról ezek a fidesznyik bértollnokok.:P (Mellesleg hogyhogy tudnak a szemedbeN szökni a könnyek?)

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.23. 18:48:11

@Mj: ezer évente egy cikk, ....hűha, még a végén odarohanok
..meg vissza :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 18:51:45

@Bezuhov:

Legalább valami értelmeset is csinálnál.;-)

Tarackos Sül (törölt) 2009.04.23. 18:56:53

@Mj:

A kivétel erősíti a szabályt. Azért nem olyan akkora a fidesz-frakció által elkövetett gátlástalan bűntetteket kiveséző postok aránya, mint a balosoké.

@Bezuhov:

Igen, én is tartok tőle, hogy Heti Hetessé válik a blog, amely anno az O-kormány után összevissza esküdözött, hogy márpedig de, szoci alatt is megy majd a szófosás, aztán mégse :(

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.23. 18:57:35

@Mj: kikérem magamnak!
Épp veled csetelek az ország független és mértékadó blogján... mi ez, ha nem a dzsidipínövelés? :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 19:02:40

@Tarackos Sül:

Nem, a kivétel gyengíti a szabályt. Sosem értettem ezt a mondást. Ha egy szabályra csak kivételem van, akkor az megdönthetetlen?:P A lényegről szólva, csak akkor lehet objektíve eldönteni - már ha el lehet dönteni ezt egyáltalán objektíve -, hogy fidesznyikbérenc-e az alapvetően jobboldali besorolású Vastagbőr, ha a Fidesz lesz kormányon, és róluk derülnek ki vastagbőrnél vastagbőrebb ügyek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 19:03:23

@Bezuhov:

Megtisztelő, hogy velem cserélsz eszmét, de attól még se én, se te nem dolgozol.:P

derelyegrádi szellem 2009.04.23. 19:11:16

@Mj:

Nana. Te egy bérkommentelő vagy. És én úgy látom darabbérben! :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 19:12:58

@derelyegrádi szellem:

Bárcsak, jól jönne most egy kis pénz.:) (Bár ezt írhattam volna 1 szó/1 komment felállásban is.:))

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.23. 19:17:22

@Mj: Hát aki a "depressziós lufikból" is kormányostorozást képes faragni az már erősen gyanús... tud ebből lesz "a fiú, aki feszt oroszlánt kiáltott" esete.

"se én, se te nem dolgozol.:P "

ki mondta? olykor túl komolyan veszel engem, pedig nem kell :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.23. 19:22:21

@Tarackos Sül:

Kurva jó, 75% nagyon szép eredmény :)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.23. 19:23:28

@Tarackos Sül:

"Azért nem olyan akkora a fidesz-frakció által elkövetett gátlástalan bűntetteket kiveséző postok aránya, mint a balosoké. "

7 év ellenzéken erősen leredukálta a mocskos ügyek számát :))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.23. 19:26:24

@Bezuhov:

Pajtás, neked nagyon nem jött be a depresszió lufi ...még mindig ott van bent a munkehelyem, felkötve a virágra :))

Másrészt pedig egy picit örülök is, hogy a 729 posztom közül oly' kevés nem tetszett :))

De majd holnaptól jobban belehúzok :)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 19:33:06

@zero:

Mármint jó 80%?:P (Pedig én is töris vagyok.:P)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 19:33:53

@Bezuhov:

Depressziós lufik? Ezmiez?:)
Most röhögjelek ki inkább?:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 19:35:07

@zero:

Mondjuk ezt a "nem olyan akkorát" elsőre is megmosolyogtam, de nem baj, tudom, csak én vagyok bozontvagdosó.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 19:38:13

@zero:

Na ezé hülyebőcsészezhet Jancsibohóc.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 19:39:12

@zero:

Köszi.:) Mekkora, erre miért nem emlékszem?:D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.23. 19:41:46

@Tarackos Sül:

"Azért nem olyan akkora a fidesz-frakció által elkövetett gátlástalan bűntetteket kiveséző postok aránya, mint a balosoké."

Majd ha a Fidesz lesz kormányon, meglátjuk, mit csinálnak. Nem hinném, hogy angyalkák lesznek, de bízom benne, hogy akkora gátlástalanságokat nem fognak csinálni, mint ez a mostani bagázs. Aztán ki tudja.

Horizont 2009.04.23. 22:31:08

Na többek között ezekért is csökkenthetnék az önkormányzatok számát. Nálunk is egy "csököttagyú" kiskirály uralkodik.
Az a járdaszegély csúcs. Ahová meg kellene biztos nem építenek.:((

VR6 2009.04.23. 22:34:19

Kaposváron ugyanaz a helyzet, mint Esztergomban.
akarom mondani szeretGomban.

Rejtett a Szám 2009.04.24. 00:05:21

:))))))))))))))))

Ezt a járdaszegélyes dolgot nem hiszem el!!
Ilyen biztos, hogy nincs!

Valahol belül érzem én hogy van, de nem akarom, hogy felszínre törjön!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.24. 00:50:42

@Horizont:

De vajon ha csökkentenék az önkormányzatok számát, csökkenne-e a kiskirályok száma, és ha igen, nem járna-e a megmaradó kiskirályok hatalomnövekedésével?

beleszolok 2009.04.24. 01:25:26

Ez a járdaszegély télleg odabasz :D

De mondjuk eszébe juthatott volna pármilliónyi bírsággal korábban is a hülyéjének :D

Lesz a fidesznél is biztos elég téma, de azért remélem közben az ország dolgai jobban mennek majd.

alipapa 2009.04.24. 01:31:34


@ Rejtett a Szám

Ha ismernéd az építéshatóságis csávót, azonnal elhinnnéd. Az nem a hajában hordja ám az agresszióját, mint Meggyes, de ő is megcsináltat bármit, tisztán kiba.........ásból Jó csapat !

ZeD 2009.04.24. 01:50:42

sajnálom szegényt... 10 év !

ZeD 2009.04.24. 02:49:03

bORSODBAN?
szegély?
inkább a cigóknak :
segély!!!
az kell
miért mindig fekete dzsipót" látnak ?
borsodban lakom már csécsen is fekete dzsipót láttak!!!!!
Amugy meg a barátaim mondták h az uzsorásokk készítették ki a kickót!
ENNYI

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.24. 06:57:31

@laspalmas:
Mi a tökömet fogtok írogatni 2010-től?
Idetelepül majd a Filmmúzeum?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.24. 08:05:20

@simonmondja.:

Te tényleg azt hiszed, hogy ha 2010-ben nyer a Fidesz, akkor eljön a Kánaán? Mert én nem. Témánk akkor is lesz bőven, sok-sok Meggyes-féle lehet még a pártban, akik akkor majd felszínre törnek a viselt dolgaikkal együtt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.24. 08:14:39

@laspalmas:
Nem azt hiszem, hanem azt, hogy ez a pali nem a kivétel, hanem a szabály. Akkor sem lesz elég pénzed a perekre.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.24. 08:18:07

@simonmondja.:

Azt kívánom, ne jöjjön be egyik mondatod sem. :)

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.24. 12:35:48

@simonmondja.:
én csak tippelni tudok:

kb 50%: cb
kb 20%:maradék szoci ekészése
kb 20%: a liberalizmus ekézése
kb 10%: az abszolút érdektelen celebek ekézése

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 12:52:00

@Bezuhov:

A liberaliznus ekézése, vagy a liberálisok (potosabban akik ma Mo-n annak hazudják magukat, gondolok itt az Szdszre) ekézésére gondolsz.

A kettő nem ugyanaz, mint azt gondolom már te is észrevetted. :-)

A magam részéről a "maradék szoci ekézését" felvinnék 30-35 %ra, mert a szadeszről akkor már nem nagyon lesz mit írni, esetleg a "történt még..." rovatba.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.24. 13:24:34

@derelyegrádi szellem:
ha már a budai várban rajzó cserebogarakat nem lehet nevén nevezni, akkor kedves szellem, hagyd meg nekünk, liberálisoknak azt a jogot, hogy liberálisok legyünk..

danke sehr schön!

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 13:34:03

@Bezuhov:

valamit nem értesz. Én megengedem (sőt el is várom) hogy valaki liberális legyen, csak azt nem szeretem, ha nem az (mint pl. szadesz), és annak nevezi magát.

Abban van némi téma, hogy az egyértelműen a szadeszre vonatkozó állítást magadra vetted, pedig te egy sztoikus, kívülálló, független gondolkodó vagy, aki velük csak kényszerből azonosul, jobb híján, de ezt most ne is feszegessük.

Egyébként várban rajzó cserebogarakat miért nem lehet néven nevezni? És mióta? Ha megmondod, akkor én egyből néven nevezem őket neked itt, helyben. Jó?

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.24. 13:37:43

@derelyegrádi szellem:

Engem nem kell hülyíteni szellem.
A "csúnya-gonosz szadesz", mint ok, csak álérv a liberalizmus támadásához. Ennyi. Se több, se kevesebb.

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 13:54:55

@Bezuhov:

Ugyan bezu. Ez egy rossz maszatolás, nem vagy te ilyen buta ember.Ráadásul nem sokban különbözik ettől: a rendszer hibáinak felmelítése, csupán álérv a kommunisták/szocialaizmus elleni támadáshoz. Ezt hallgattuk 40 évig.

Nekem pl a John Stuart Millel (fő műve a Szabadságról; megjelent 1849-ben) semmi bajom nincs, sőt egyet is értek vele. És ha így veszem én liberális vagyok, elfogadom a klasszikus liberalizmus alaptételeit, az emberi önredelkezésről, méltóságról, az egyenlőnek születni nemre, fajra, vallásra, bőrszínre tekintet nélkül tézist.

Pont emiatt utálom annyira a szadeszt, mert ebből űz gúnyt, minden tettével, megnyilvánulásával. Gondolj Gergényi kitüntetésére, támogatására. Arról Gergényiről van szó, akinek tetteinek következményeit a bíróságok ítélgetik éppen meg. Vagy nézd meg a másik posztban az öreg "liberális" gusztost. Vagy Demszky a traktorral behajtani tilos tábláival. De reggelig sorolhatnám. De szerintem tudod miről van szó, liberalizmus nem abból áll, hogy nácizunk/fasisztázunk/szélsőjobboldalizunk mindekit, aki nem ért velünk egyet. Ez nem liberális attitűd. Inkább komcsi.

De a "liberális" valóban szitokszó lett, csakhogy pont az Szdsz miatt.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.24. 14:04:58

@derelyegrádi szellem:
és???
most azt hiszed, hogy én ezeket elítélem. Tévedni tetszik szellem úr!..nem kicsit

abszoltúe viccesnek találom, hogy egy ilyen blog "erős embere" oktat ki engem liberalizmusból :D

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 14:16:42

@Bezuhov:

Ha ezt te "kioktatásnak" vetted, az nagy baj. De semmi gond, legfeljebb a normális diskurzus elmarad. Túlélem. Minden megy tovább a maga útján. Pl. az szdsz a megszűnés felé :-)

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.24. 14:22:02

@simonmondja.: ugye, mondjuk fellnagyítva az igazán "élvezetes" :D

@derelyegrádi szellem: Na végre, brávó! Rühelled az szdszt- és az általa képviselt eszméket, és örülsz, hogy megszünik. erről van szó, legyünk egyenesek végre, és akkor el tudjuk egymást helyezni a politika nagy mocskos palettáján ;)

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 14:36:07

"Rühelled az szdszt- és az általa képviselt eszméket, és örülsz, hogy megszünik"

Így van. A legkártékonyab poltikai szervezetnek tartom, az általuk képviselt "eszméket" is. De nem azért mert "liberálisok", hanem pont azért, mert nem azok, csak annak hazudják magukat.

Én nem kívánok senkit "elhelyezni", ez is szadeszes szokás. Idézzünk a Beszélőből. Beszélgetnek:

1/ Révész Sándor "liberális" újságíró
2./ Bauer Tamás "liberális" politikus, aki régi "liberális" családból származik, de ez most mellékes, ettől akár még liberális is lehetne. De úgy tűnik, nem az.

R.S.: - Azért lett Kuncze Gábor az Szdsz listavezetője, mert a szülei nem volt kommunisták, és ő pedig nem zsidó?
B.T. - Igen, ez is benne volt.

"liberálisok" beszélgetnek így egymás között, majd ezt ki is nyomtatják, hogy többi "liberális" is olvasgathassa.

Jó mi? :-)

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.24. 14:44:24

@derelyegrádi szellem: traktortáblák, öregusztos, most meg ez a dialógus, aminek se füle, se farka... ejnye. azért többet vártam volna :)

ilyeneket pl, hogy
a) védik a cigányokat
b) védik a buzikat
c) elítélik a fasisztákat (jah, olyanok itt nincsenek..akkor a szélsőségeseket)
d) elítélik az uszítást )gondolom ez utóbbi miatt nem csípi őket zero sem)

stimmt oder nicht?

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 15:21:21

@Bezuhov:

Ez a "többet vártam volna" ez mindig átlátszó bezu. Ezekből látszik, hogy kik játszanak itt liberálisosat.

Nézzük a példáidat:

a./ Az szdsz mikor és hol segített a cigányság életkörülményein javítani? Nem a duma érdekelne, mert az ingyen van, a tettek. Az nem védelem, hogy rasszista támadást hadoválnak pl akkor is, amik Mortimer (cigány) átdöfi egy karddal Józsikát (szintén cigány). Vagy Pécsen. Előre lerasszista gyilkosozva a többségi fehéreket. Miközben.. de úgy is tudod.

b./ Ők a buzikat nem védik, és toleránsak velük, hanem szeretik, mégpedig azért, mert az ő felfogásukban a "liberalizmus" egyenlő deviancia, ami nagy tévedés. Ők ezzel is kizárólag provokálni szeretnek, mert addig is róluk van szó, te meg elméletileg beírhatod ide, hogy ők védik a buzikat.

c./ Maguk is szélsőségesek, pl amikor a egyházak tekintetében nyilvánulnak meg, öregguszosról most ne is essék szó. :-)

d./ Ők maguk a legnagyobb uszítók, ha éppen valaki merészeli nem úgy értékelni a dogokat ahogy a "liberálisok" és "toleránsok". Ennek bemutatására talán egy közkeletű falfirka a legjobb: "Szavazz a liberálisokra, különben lelőjük a kutyádat".

nicht.

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 16:15:11

@Bezuhov:

Én sem tőled, egy igazi "liberális" nem érvel, hanem kinyilatkoztat, ezt meghaladóan tendeciózus környzetbe helyezéssel minősítget, dehonesztál. Ez már régi, ismert trükk, már a gyerekek sem kajázzák. Bár a Gizella utcában (jobb híján) még dívik, ez nem vitatható. :-)

Mik is egészen potosan a "rágalmak" az általam írtakban? :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.24. 16:18:15

@Bezuhov:

Nem is értem azt az ismerősömet, aki liberálisnak vallja magát, mégis kritizálja az SZDSZ-t.:P

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.24. 16:46:42

@derelyegrádi szellem:

nem is értem miért vitázok a körrel, hogy van-e neki sarka...na de mind1

Ajánlom figyelmedbe a saját firkálmányodat:
" hanem kinyilatkoztat"
mint ahogy Te is kinyilatkozol a SZDSZ-ről
Akkor hadd engedtessék meg, hogy én is

@Mj: és ez szted érdekel engem... tudod a zemberek már csak ilyenek..mást-mást gondolnak
(meg néha követik a divatot ;)

Tündér_Lala 2009.04.24. 17:31:16

@derelyegrádi szellem: Akárhogy erölködsz bezu-tól egy érvet nem csikarsz ki.Tudjuk mi is meg ő is, hogy miért nem.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.24. 17:31:39

@Bezuhov:

Ennél azért frappánsabb választ vártam.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.24. 17:32:23

@Tündér_Lala:

Ohh, pedig érvelt ő már nekem, de hát nem lehet mindig gyereknap.:)

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 17:40:01

@Bezuhov:

Most a "firkálmányodat" elengedem, mert megint kikészülsz, aztán vagdalkozol itt össze-vissza, mint valami félőrült. Az nem jó, vagy használ senkinek.

Egy valami biztos, te vagy az ideáltipikus "liberális".

Ez jó hír. Az 1 megvan, már csak 200.000 kell, ha az öreg "takarodj innen" gusztost leszámítom. :-)

Jó hétvégét!

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.24. 17:41:18

@Tündér_Lala:

áruld már el nekem tündérvirág, hogy mír.... ha nem tudom meg, nem fogok tudni aludni az éjjel

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.24. 17:44:37

@derelyegrádi szellem: már vártam ez 200.000-es kurucos poént tőled...

...áh.. a vakbelem, istenem, nem bírom. mekkora poén! xD

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 17:52:38

@Tündér_Lala:

Mert nincs?

Erre nem gondoltam....

@Bezuhov:

én úgy tudom - egyből javíts ki, ha tévednék - az szdsz kapányol ezzel, nem a kuruc. Bár nem vagyok törzsközönsége egyiknek sem (azonos véleményem róluk, pont egyezik érvelési technikájuk, az előítéletes, szektás megközelítése mindennek, szóval egyformák), de nekem így dereng.

Tündér_Lala 2009.04.24. 17:55:11

@Bezuhov: Mert érvekkel védhetelen az SZDSZ. De tudod te azt, természetesen.

Jó éjszakát !

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 18:04:45

@Tündér_Lala:

Miért védené az szdsz-t bezu? Ő egy pártoktól független sztoikus, akinek az egész politikai palettából elege van. Mindenkiből, így gondolom az szdszből is.

Tudom, hogy ennek egy kicsit ellentmondani látszik ez:

"A "csúnya-gonosz szadesz", mint ok, csak álérv a liberalizmus támadásához. Ennyi. Se több, se kevesebb."

De lehet, hogy csak kicsúszott! :-)

Mindegy, nekem jó így is bezu.

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 18:20:44

ha már a szadeszről volt szó:

"A rendőrség azt nem árulta el, hogy melyik párt aktivistái vettek részt a bűncselekményben. A hírTV úgy tudja: a szabad demokraták emberei követték el a vesztegetést, amely a törvény szerint akár három év börtönbüntetéssel is sújtható."

Itt csak - egyelőre úgy tűnik - ajánlószelvényeket vettek étkezési utalványért.

Szabadon, demokratán.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.24. 18:20:51

na igen, van itt ez a szadesz, mely kiáll bizonyos dolgok mellett, amit bizonyos emberek rühellenek, gyűlülnek, utálnak, de ezt még véletlenül sem vállalják fel. Mindeközben pedig tudat alatt mélységesen szégyenlik magukat azért, ahogyan gondolkodnak és éreznek...

..ekkor jön a pszichológia furmányos logikája: A tudatalatti feszültséget okozó ideológiát, amit követünk, de tudat alatt elítélünk, az agy megpróbálja megszépíteni, leszappanozni... így lesz a szdsz-ből antiliberális párt, gusztösból szemét náci sötöbö..sötöbö..sötöbö..

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.24. 18:26:17

@derelyegrádi szellem:

na látod, pont erről beszéltem.
Kell a mindennapi megerősítés..mind szadesz, mind cb témában. ezért is olyan nagy a kuruc és pl ennek a blognaka látogatottsága :)

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 18:38:18

@Bezuhov:

Ezt jól látod. Én szadeszesekkel - mentálhigénés okokból, illetve azért, mert már nem nagyon vannak - régóta nem beszélgetek. Ezért most jó volt megerősítést nyerni. Ha ilyenre lesz szükségem - ha nem utasítasz el - mindig hozzád fordulok! :-)

Most már tényleg jó hétvégét, mennem kell, vár a család. /tudom, hogy a "család" önmagában is haladásellenes, kirekesztő, és emellett a náczimus táptalaja, de én ilyen vagyok, talán tolerálható :)/

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.24. 18:48:10

@derelyegrádi szellem:

valahogy rögtön gondoltam, hogy érdemi reagálás ebből nem igen lesz

mindenesetre örülök, hogy segíthettem.
Azt viszont sajnálom, hogy én ugyanezt nem mondhatom el rólad, mivel úton útfélen elvtársaidba botlok...s mily meglepő, mindenkiből ugyanaz a homályos maszlag dől..ejhh...

A humorod viszont el ne veszítsd, mert aztán keresheted mikroszkóppal :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.24. 20:30:13

@Bezuhov:

Már fentebb utaltam a kérdésem tartalmára: szerinted valóban a liberális érdekeket képviseli az SZDSZ?

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.24. 20:58:50

@Mj: Jó van jó van!!
A szadesz a nácifasiszta, a MG meg humanitárius segélyszervezet.
Én hülye vagyok, agymosott, Ti meg végtelenül bölcsek.

Slussz-passz. Vita részemről lezárva.
//csak azt tudnám mi a f*nak járok ide//

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.24. 21:15:07

@Bezuhov:

Hol állítottam én ilyeneket?:P Én csak kérdezek, te meg ebből vonsz le egyre tévesebb következtetéseket.:P

eldiablomismo 2009.04.24. 23:21:18

@fmj: Figy, évek óta mondom, hogy orbánékat el kell hajtani a rákba (a fanok itt szoktak leállni az olvasással és verik is bele rögtön a gépbe, hogy te büdös komcsi zsidó :P), mert a mostani bagázst le kell váltani, de nincs mire. Mostanra semmi esélyt nem látok erre, jön a fidesz, ha szerencsénk van, akkor pont ugyanilyen szar lesz, mint most, csak máshogy, ha nem, akkor sokkal szarabb.
Nálunk is fideszes polgi van, szóval van méni rálátásom, hogy milyen lesz amikor rászabadulnak az országra.
(várhegyi álamtitkár úrra emlékszik még valaki?)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.24. 23:24:54

@eldiablomismo:

Ha nincs kire leváltani őket, akkor hogy hajtod el őket a rákba? Magánhadsereget szervezel, elfoglalod a fontosabb kormányzati épületeket, és kinevezed magad diktátornak?

eldiablomismo 2009.04.24. 23:29:01

@laspalmas: lex Pokol, lex Répássy, teccenek még emlékezni? :)
Lesz itt nagy kussolás fideszes 2/3 esetén, majd meglátjátok. :P

eldiablomismo 2009.04.24. 23:44:01

@Mj: Egyrészt mindig van kire, másrészt az egy nagy baromság, hogy muszáj szavazni. Nem az, meg lehet mondani, hogy sajnálom, de rátok nem vagyok hajlandó a voksomat adni, menjetek a picsába és adjátok át a helyetek másnak. Ha a sok nemvoksoló miatt érvénytelen lesz a választás, akkor újat kell kiírni, majd megint, amíg el nem takarodnak. Ez eddig még mindenhol bevált.

Ehhez persze intelligensebb ország kéne, szóval sok esélyt nem látok rá, de kezdetnek az is elég lenne, ha senki nem szavazna a listákon, mert azzal tolnak be olyan arcokat a parlamentbe, akikre a büdös életben nem szavazna senki. Aki képviselő akar lenni az mérettesse meg magát.

Lodogi Pascal (törölt) 2009.04.25. 12:36:12

Sokan még mindíg abban a tévhitben élnek hogy nálunk a politikai térfél függülegesen van szétválasztva (Jobb / Bal). Sajnos valójában vízszintesen (fenn / lenn).
Azt látjuk hogy aki "felkerül" az előbb utóbb óhatatlanul "elkurvul".
Szeritem ennek a legfőbb oka az hogy azért teszik mindezt mert megtehetik mindenféle következmény nélkül.
Itt elsősorban sajnos ez a törvényeinknek köszönhető hogy egy képviselő kvázi érinthetetlen bármekkora diszonóságot is követ el.
Ugyanakkor nyilván a média is hogy a legfőbb hír az hogy XY "celebnek" újabb szilikoncsöcsei vannak.
Hibásak vagyunk mi magunk is amikor értesülünk arról hogy megint eltapsoltak pár milliárdot a közösből egy újabb síkvidéki völghídra csak legyintünk.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.25. 15:53:19

@eldiablomismo:

Oroszországban van "egyik se" rubrika, na nem mintha ettől demokratikusabb ország lenne.:P A protest szavazat pedig nem azt jelenti, hogy nem mész el választani, mint a többi apolitikus birka, aki csak otthon kritizálja a rendszert, de semmit sem tenne azért, hogy megváltoztassa, hanem azt, hogy pl. kitöltetlenül dobod be a cédulát, vagy írsz rá valamit. És arra egyáltalán ne számíts, hogy a "sok okos ember majd otthon marad", vagy protest szavazatot ad le, mert a jól mozgósítható agymosott pártkatonák azok, akik biztosan elmennek. Belőlük meg amíg világ a világ, mindig lesz elég. Úgy pedig csak még nagyobb lesz a többségük az agymosó pártoknak az országgyűlésben, tehát a célodnak éppen az ellenkezőjét éred el. Ráadásul teljes joggal kritizálhatnának téged, hogy ugyanúgy jársz el, mint az ország sorsát nagy ívben letojó apolitikusok, tehát nincs jogod szidni a rendszert, ha még mást választani, vagy protest szavazatot leadni sem mész el.
Ha megszüntetnéd a listás szavazást, ami kiegyenlíti az elvesző töredékszavazatokat, úgy még nagyobb többsége lenne az első helyen bekerülő pártnak, pl. a legközelebbi alkalommal kb. 80%-os lehetne a Fidesz-többség, és még több embert nem képviselne senki. Ráadásul az egyéni képviselők nyilvánvalóan csak saját területük érdekeit akarnák képviselni - hogy egyéniben újra bekerülhessenek majd -, így különböző területek érdekeinek ütközésénél döntésképtelen lenne az országgyűlés. Tudnám kritizálni a listát is, mert alaposan van miért, de itt csupán azt akartam közölni, hogy önmagában ez sem ördögtől való.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.25. 15:56:14

@Lodogi Pascal:

Nem legyintek rá, de nincs is lehetőségem arra, hogy ezt megakadályozzam. Egyébként a "fent/lent" hasonlat ott dől meg, hogy ugyan a Jobbik parlamenten kívüli párt, ugyanúgy megy közöttük is a lopás, egymás kifúrása, csalások, stb. Ha bekerülnek, akkor viszont ezt is nagyüzemben fogják csinálni.

eldiablomismo 2009.04.25. 21:27:40

Nincs (akkora) baj a listás szavazással, csak ebben a formájában biankó csekk, és gátlástalanul vissza is élnek vele, ugyanis nem a választók döntik el, hogy ki kerül be vele a parlamentbe. És ez egyrészt nem demokratikus, másrész, hogy egy divatos kifejezéssel éljek, illegitim.

eldiablomismo 2009.04.25. 23:09:58

Most olvasom, hogy még kettő, hogy biztos legyen a dolog :)
holdrablo.blog.hu/2009/04/25/meggyes_triplazott

alipapa 2009.04.25. 23:47:42

Csak Bejónak még plusz kettő, de, hogy még biztosabb legyen a dolog mást is feljelentett.
Lendületbe jött vagy beteg ?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.26. 06:52:09

@eldiablomismo:

Illegitim. Tanultál egy divatos szót.
Fontos az élethosszig tanulás.
Empiriokricitizmus.
Ez még viccesebb.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.26. 09:09:13

@eldiablomismo:

Három a magyar igazság!

Meggyes for Prezident!

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.26. 09:28:01

a Holdrablóra folyamatosan kerülnek fel újabb videók róla, ezt pl nem lehet kihagyni, fetrengtem a röhögéstől ;))

www.youtube.com/watch?v=8sa284MhIbY

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.26. 09:59:28

@Bezuhov:
Hát, végül is ez volt a gond eddig mindig, hogy nem stimmelt a szavazás eredménye a fideszesek ötéves tervével.
Újraszámlálás?
Csaltak?
Illegitim választás?
Tényleg nem tudom, mit lehet erre mondani....

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.26. 10:57:53

@simonmondja.: pedig egyszerű: a demokrácia alapelemei csak addig fontosak, míg a fiatal "DEMOKRATÁK" hatalomra kerülnek, aztán már csak nyűg az egész..

lásd: "Meggyes Tamás javaslatára május és június hónapban elmaradnak a testületi ülések! A zavaros indoklásból kiderül, hogy májusban azért kell elmaradni a város ügyeit előrevivő ülésnek, hogy az esztergomi képviselők hozzászólásai politikailag ne befolyásolhassák az EP választást!" meggyesahibas.blog.hu/2009/04/25/kampany_csend

Én annyira, de annyira örülök, hogy 2010-től már nem lesz ez a mocsok szocidiktatúra...

eldiablomismo 2009.04.26. 14:22:42

@simonmondja.: Hát igen, amíg be nem hozták a köztudatba, nem igazán tudtam, hogy hogy nevezik azt, aki nem méreti meg magát a választókkal, csak odatelepszik a nyakukra :)
Igazából ha nem lennék olyan baromi lusta, meg ha érdekelne egy kicsit, akkor megnézném, hogy konkrétan hány legitim honatya (és anya) csücsül a parlamentben.

eldiablomismo 2009.04.26. 14:24:21

@zero: Azt azért ne, de főpolginak támogatnám demszky helyett :D
Majd megtudnátok hol lakik a magyarok istene! :D

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.26. 15:30:25

@eldiablomismo:
Én a kizárólag listás parlamentet tartom jónak.
off.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=11476
Szóval azzal, hogy egyénin jut be, nekem nem tud egyik sem imponálni.
Nálunk például fideszes az egyéni folyton, mégsem a helyi érdeket képviselte,
mikor a XI. kerületnek épített volna metrót a város,

hanem a fideszes érdeket, hogy ne legyen metró.
Pedig, ha valakinek jó az a kibaszott metró, akkor a XI. kerületnek nagyon jó - lenne.

De a pártérdek fontosabb volt - az egyéni képviselőknek is.
Szóval nem nyűgöznek le.
Akkor már jobb a tiszta száraz érzés, hogy ezek a majmok leállítják, mert fidesznyikek, bármi legyen is a helyiek érdeke.

eldiablomismo 2009.04.26. 15:39:19

Ahogy mondani szokták, priceless :D
www.youtube.com/watch?v=8sa284MhIbY

(holdrablótól átemelve)

eldiablomismo 2009.04.26. 15:42:46

@simonmondja.: Tiszteletremélto az álláspontod. Küldenél egy aláírt, de kitöltetlen csekket nekem? Majd írok rá valami összeget és beváltom, de ígérem, a te javadat fogja szolgálni, amire költöm :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.26. 15:51:59

@eldiablomismo:
Miért, az egyéniről mit tudsz?
Sem azt, hogy mi az álláspontja egyes ügyekben, sem azt, hogy hova nyomta a gombot.
A pártokról legalább ennyit tudsz.
Aztán azt sem tudod, hogy az egyéniben indult arc milyen disznóságokat csinál - egészen addig, amíg egyénileg le nem bukik.
A pártokról azt is tudod, mert egymást leplezgetik le.
Az egyszem figura mondhatja neked, hogy - igen Józsibá, el van sikálva, máris feljavítom a kórházügyet.-
De közben szarik rá, vagy épp fordítva teszi.
Akkor sem visszahívható.
A pártlistásokat visszahívhatják ha nagyon botrányosan viselkednek.
Például a Lengyel Zoltánt kilökte a Fidesz, de ha listás lenne, akkor már nem ülne a parlamentben.
Így viszont penzlizik a pártok között.
De túl sokat offolunk, szerintem.

eldiablomismo 2009.04.28. 17:11:11

@simonmondja.: Azon kívül, hogy tudom kire szavazok? Ez nem elég? Nem tudom miért jobb, ha még ezt sem tudod.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.05.01. 10:46:40

@Bezuhov: a liberalizmus már benne van minden értelmes emberben. de te nem vayg liberális, te egy üresfejű ember vagy aki pártos. márpedig énszerintem az Értelmes Ember soha nem lehet pártos.
látszik felosztották kilencvenben a terepet, te leszel a liberális, te a szocialista, kiosztották egyeseknek a kártyákat és a sok hülye meg beveszi, elhiszi, h az amit ők mondanak igaz. én pl nem tartom konzervatívnak a fideszt, inkább populistának (ami nem feltétlenül szitokszó), vayg méginkább nemzeti liberálisnak.tudod miért? mert a nacionalizmus eredetileg benne van mindhárom ideológiában: szoci, konz, lib. csak demszkiék komcsik, a komcsik között is a legrosszabbak, ezért nincs meg bennük nacionalizmus (ne ijedj meg, tudom nem tudod mit jelent a szó: hazaszeretet jelent, de van szélsőséges része is)
javaslom neked h a fideszre szavaz, ha valóban liberális vagy (pedig én nem kedvelem a fideszt)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.05.01. 11:10:37

@eldiablomismo: "amíg el nem takarodnak"
jó látni h te két lábbal állsz a földön, hát igen
a gyakorlatok embere

süti beállítások módosítása