Skip to content


       Szűrés lista

Mese vagy valóság a Mesepark?

Jó hírem van, jó hírem van!

Esztergomban is világvárost építenek, nem csak Budapesten!

Ungarische Disneyland lesz: Mesepark! Műanyag Üveghegy, égig érő fa acél&beton kombóból, Süsü-vár, és még egy csomó minden egy fél Margit-híd árából, közpénzen.

Magyar monda, magyar népmese, magyar meseirodalom, és modern magyar mese részlegre osztják a 13 hektáros parkot, hogy mindenki találjon kedvére valót.

Íme a látványtervek:

Már 2003-ban tervezték, és most végre a megvalósítás útjára léptek, a Csikós Mihály Építészirodája Kft. (hatalmas fantáziára vall a név) elkészült a tervekkel,már a város honlapján olvasható a részletes ismertető, miszerint 2010 után indulhat az építés, és talán 2014-ben már mehetnek az első látogatók.

Szemezgessünk kicsit az ismertetőből:

"A magyar történelem kezdeteire utalva a tervek szerint elsőként az ősi magyar mondavilág területére, egy korhű Árpádkori faluba érkezik majd a látogató, ahol a meseinstallációval kiegészített kalandés mászópark mellett természetesen ki lehet próbálni az íjászat és a lovaglás tudományát is."

Hogy hogy sikerült Árpádot egy mászóparkkal összehozni, azt ne kérdezzétek...

Viszont a meseboltba megéri majd elmenni:

"A meseboltban kapható lesz egyebek mellett repülőseprű, kurta farkú malac, vasorrú bába és tűzokádó sárkány,..."

Jól hangzik, ez nem kérdés. Persze az érdeklődés attól függ, mennyi lesz majd a jegy. Ötezer? Tízezer?

Mennyiből térül meg a beruházás 14 milliárdos költsége a városnak? Megtérül egyáltalán? Érdemes erre közpénzt költeni? Vagy nem is építik meg, csak kamu az egész?

Szavazz!

 

 

Címkék: mese meggyes

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr441223262

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Havi Fricska 2009.07.03. 10:00:04

Jurtába költözik a JobbikEgy Nagyhódos közelében álló jurtába költözteti pártközpontját a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A Jobbik elnöke, Vona Gábor tegnapi sajtótájékoztatóján jelentette be a hírt, miszerint pártja nem tart igényt puccos kőépületekre,…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.03. 09:04:14

Ecce' minden megtérül :) Amúgy nem biztos hogy ez olyan nagy hülyeség. A dunaújvárosi élményfürdőnél biztosan nem. Na az megérne egy hosszabb cikket ;)
Ja, és jó reggelt náczikok!

VillonG 2009.07.03. 09:06:13

A terveket kifizetik, az előleget odaadják az építőnek, majd mindenki elfut véle...Amúgy az ötlet jó, én szeretem Esztergomot, de kicsinyke a hitem abban, h működni fog....

Jim Raynor 2009.07.03. 09:09:29

"meseinstallációval kiegészített kalandés mászópark"

hú, a náczi agyammal elképzeltem egy ilyen kaland és mászóparkot (kaland: maga az életben maradás, mászás: mindennap le a kőfejtőbe), ahol csak úgy KONCENTRÁLÓDIK a sok élmény......

a meseinstallációt az "arbeit macht frei" felirat jelentené.....:D

a boltban persze kapható lenne szappan és lámpaernyő is......

i have a dream..... :D

luucy 2009.07.03. 09:11:10

Nekem tetszik az ötlet, szerintem mindenképpen megérné megépíteni, természetesen arra figyelve, hogy még véletlenül se kerüljön többe,mint a tényleges költség...

Bár szerintem nem fog megvalósulni, tartok tőle, hogy csak be van dobva.

Ha viszont megvalósul és nagyjából akkora pénzből, mint amennyibe tényleg kerül, akkor szerintem mindenképpen legyen.

Nem lehet nézni mindig azt,hogy megtérüljön a befeketetés. Ilyen alapon egy múzeum, egy színház nem lenne, mégse kérdőjelezi meg senki, hogy azok is kellenek...

Ez a park,még ha modern formában is, de legalább valamiféle bemutató lenne a magyar mesékről, amelyekről szerintem a most 8-10 évesek már szinte nem is tudnak...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.03. 09:14:51

Hülyék vagytok, ennyi pénzből, hány kávézót lehetne má' nyitni Bécsben!

itelethozo · http://itelethozo.blog.hu 2009.07.03. 09:21:15

az ötlet nekem is tetszik,bár én amúgy is oda vagyok a magyar mesékért meg monda világért.
De! ha közpénzből épült akkor én nem fizettem már ki a belépőt? (Párszor?)

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.07.03. 09:22:01

"Nem épül meg, csak vakítás, mint a kormányzati negyed " - erre szavaztam, mert ugye ez a tapasztalat. Egyébként szerintem nem rossz ötlet, igaz mocskos drága. Tulajdonképpen az tetszik benne, hogy legalább agyalnak, hogy hogyan lehet egyről a kettőre jutni. Persze nem biztos, hogy ez a mesevilág fogja világhírűvé tenni Esztergomot. (Azt nem merem megkérdezni, hogy készítettek e terveket a megtérülésre vonatkozóan.)

öööö...izé 2009.07.03. 09:23:21

Nekem tetszik az 5let, igény lenne rá, szerintem meg is térülne, ha tényleg sikerülne valami nagy formátumút (nem csak magyar-jellegűt) létrehozni, a közeli szomszédokat is biztos érdekelné... más kérdés, hogy nem egy válság közepén kell ilyet elkezdeni és talán nem is közpénzből...

anarcho78 2009.07.03. 09:27:38

és ráadásul a Prímás szigeten... ott van a bicikliút a Dunakanyar felől, felette a Bazilika. biztos nagyon épületes látvány lesz lenézni fentről és már nem csak a szlovák panelházakat, valamint az erőmű gyönyörű neogótikus, magasba ívelő, piros festékkel játékosan megjelölt kéményeit lehet látni, hanem ezt a nagyszerű meseparkot is. remélem csak a mesében fog felépülni, nem a valóságban.

nem tudom, mikor voltatok Egomban, de régebben megépült az Aquasziget (vagy mi a neve). ok, biztos hasznosak ezek a wellness cuccok, bár én nem sok értelmet látok bennük. van Párkányban is marha jó strand fele annyiért, meg ott a Duna ingyen (a "juj piszkos", "juj szennyezett" hozzászólásokat ne is kezdjétek el).
de! az Aquaszigettel szemben elkezdtek építeni mélygarázs + yacht-kikötő kombinációt. ez is roppant fontos az esztergomi proletároknak. vagy nem is az Ő hajóik álldogálnának ott? megjegyezném, hogy a yacht-kikötő helyén régebben álló KÖNYVTÁRNAK (érted bazdmeg: yacht+mélygarázs - könyvtár helyett, nehogymár a prosztó nép művelődjön és elkezdjen gondolkodni az Őket "vezető" elb@aszott réteg "munkáján") költöznie kellett!

ja még vmi: a folyamatos politikai összezördülések, feleségverés és egyéb polgmesterrel nem összeegyeztethető tevékenységek miatt mikor fog már lemondani az a nemtúlokos Cseresznyés?

na, uff


Most jutott csak eszembe, hogy olyan árvíz mellett, mint amilyen hétfőn tetőzött Egomnál és ELLEPTE a Szigetet, mit fognak kezdeni a kedves meseparkosok? átalakítják ingyenes Karib tenger kalózai túlélőversennyé?

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2009.07.03. 09:27:56

Ezt kivételesen támogatom! Nem értem az irónikus felhangot, erre bizony szükség van!

Geza 2009.07.03. 09:28:51

@öööö...izé:
A közeli szomszédoknak eddig a Bábolnai ménesnél tartottunk világhírű, első osztályú lóf@$zokat (bár már azt is sikerült elprivatizálni).

Ideje lenne már végre egyszer a felsorolásunkat legalább idehaza azzal kezdeni, hogy 'mi magunk', és nem reflexből azt nézni, hogy más minek örülne. Végre egyszer valamit magunknak csinálni, és nem eladásra.

Amúgy meg ami egy csöppnyit is magyar, az pl. a tótokat garantáltan nem érdekelné (majd hülyék lennének beismerni, hogy még a mesealakjaik is a magyar mesékből vannak).

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.07.03. 09:29:12

Nekem tetszik, ha elkészül, el is megyek. Szerintem jó ötlet. Esztergomnak biztosan nagy bevételt jelent majd, sok sok szülő, nagyszülő viszi el a gyerekét, unokáját, hogy élőben is láthassa a meséket. Tuti, nagy élmény a ygereknek, és végre nem a monitor, és a tv előtt ül, és nézi az idióta Transformers gyilkolós, véres, leszámolós "meséket".
Még több meseparkot az országba!

Petrow 2009.07.03. 09:31:59

Amint látom, a (látvány)tervező ezt a Duna mellé álmodta meg. Tiszta kettő-az-egyben, a nyári áradások idején aquaparkként is használhatnák...

TristanSXT 2009.07.03. 09:32:05

Ó, hogy nem sül le a képükről a bőr, ennyit lenyúlni, nem szé...

Izé... A reflexek :D

Szerintem jó ötlet, kívánom, hogy legyen sok-sok-sok külföldi-külföldi-külföldi látogató.

A Margit hidat viszont inkább ne emlegessük, mert annak az ára is fél Margit hídnak indult. Ördög a falra.

eszkep 2009.07.03. 09:34:07

Ez a poszt eléggé öncélú fikázásnak tűnik.
Ez egy gazdasági vállalkozás. Ha bukta van az a befektető nyomora, ha gazdaságilag sikeres, az is az ő dolga. A gyerekek meg miért ne élveznék?

Nyomdász · http://www.ritternyomda.hu 2009.07.03. 09:37:08

A Kossuth téren már van egy ilyen mesepark. Minek több?

belzebubó 2009.07.03. 09:39:04

@anarcho78: az Aquasziget nagyon zsúfolt,akármikor mész, tele van.A helyieknek kedvezményes a jegy de azt nem tudom hányan jártak üdülési csekkel,lehet,hogy emiatt csökkenni fog a látogatottság,de nem is ártana,mert nagyon zsúfolt volt mindig.
@eszkep: azt irja Laspalmas,hogy ez közpénzből épülne.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2009.07.03. 09:40:19

@Őrnagy Őrnagy: így van, "csak" az ára. Amúgy lehet tudni, hogy milyen pénzből épül? Mert ha a város pénzéből, akkor irigylésre méltó Esztergom... Bár ugye: munkahelyeket teremt, stb. De tényleg: ennyire minden ok Esztergomban? A terv amúgy tetszene.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.07.03. 09:40:27

Ja, és szerintem nincs baj a csikós Mihály építésziroda névvel, jobban hangzik, mint a strabag, vagy vegyépszer,ami egyáltalán nem magyar, és nem is nagyon utal a cég munkájára.És, mondjuk, mennyivel lenne jobb a Csikós Konstruction Ltd?
Vagy egyéb, bugyuta, fantázianév? No, meg egy építész ne a nevekkel legyen kreatív.

Karma17 2009.07.03. 09:42:17

Ez ma reggel a második mélyütés, már a mokkában volt a bp-i olimpia, nah az adta balról, ezt meg kapom jobbról, megyek is inkább építeni a nemzetgazdaságot :)

f.m.j. 2009.07.03. 09:45:22

@eszkep:

Szerintem nincs ma Magyarországon olyan befekteteő (magyar) aki a pénzét ilyenbe fektesse (drága, nem térül meg, csak a gyerekekért:))
Mivel közpénzből lesz, ennek is lenyúlás szaga van, akár tetszik, akár nem... (nekem nem tetszik, de ez van)
Emellet úgy hiányzik egy ilyen nekünk, mint egy falat kenyér..., úgyis mondhatnám, már csak ez hiányzott nekünk, drága is, giccses is, ízléstelen, messziről bűzlő mutyinak hangzik, semmi eredeti, magyar hagyományhoz köthető elem nincs bernne, én nem vinném ki ide a gyerekemet, mert felér egy ízlésrombolással (amiért barbibabát sem vettem nekik soha...:))

TristanSXT 2009.07.03. 09:47:20

Ami felett az emberek elsiklanak, hogy senki sem vitatja egy Disneyland vonzásképességét. Amikor legutoljára néztem, Európában csak egy volt. Megfelelő PR-ral a párizsi Disneylandet leszámítva egy Európában egyedülálló parkot hoznának létre (vagy legalábbis a térségben).

Közpénz: ha sikerre tudják vinni, megtérül a városnak. Ha a politikusok végül lenyúlják, akkor lehet azért berzenkedni (ez mondjuk borítékolható), de akkor a hiba ott van, nem ott, hogy támogatást adtak a projektre.

Geza 2009.07.03. 09:50:42

@fmj:
Ha viszont rendesen csinálnák meg, én biz'Isten látnék benne fantáziát! Azért az mégsem járja, hogy ha nyolcadikos gyerekeknek olyan feladatsort adsz ki, ahol irodalmi alakoknak a neveit kell kiegészíteni, akkor a 'Háry _____'-ra 90% csak azt vési oda, hogy 'Potter'...

Meggyes a hibás · http://meggyesahibas.blog.hu 2009.07.03. 09:52:54

A Polgári Esztergomért Egyesület épp tegnap a következő közleményt adta ki a Meseparkkal kapcsolatban:

Esztergomban Mesepark épül. Az ismert és ismertetett tervek csak arra engednek következtetni, hogy a Mesepark mind látványában, mind tartalmában súlyosan elhibázott terv, amely nem valósulhat meg Esztergomban.
Esztergom jelentős építészeti múlttal és örökséggel rendelkezik mind a világi, mind az egyházi építkezések területén. Ebbe a súlyosan szép és meghatározó múltba "rombol bele" a Mesepark ízléstelen, minden eredetiséget nélkülöző, magyarnak nem, csak magyarkodónak mondható terve. Ez a terv szemben áll minden esztergomi hagyománnyal, építészeti elképzeléssel és minden emberi jó ízléssel. Durván és értelmetlenül ellenpontozza minden irányból a város képét és történelmét jelképező Bazilikát és Várat, és jelentéktelenné teszi a város központját, a Széchenyi teret. Ez a Mesepark nem épülhet meg Esztergomban, mert Esztergom nem ezt érdemli, mert Esztergom nem a gagyi városa.
A Mesepark tervezőnek nyilvánvalóan semmilyen fogalmuk nincs arról, hogy Doktor Bubó vagy a Mézga család nem gyermekmese, hanem felnőtteknek szóló és szinte csak felnőttek által érhető példázatok. Romhányi József és Nepp József nyilván felháborodnának, vagy készítenének egy hasonló történetet Esztergomról, amin keserűen mulathatnánk.
A tervezőknek semmilyen fogalmuk nincs a magyar népmesékről, mert a magyar népmesék világa sokkal nemesebbet, eredetibbet kíván, mint a beton égig érő paszulyt vagy a plasztik üveghegyet. Ezek a világok bennünk és velünk élnek gyermekkorunk óta, és csak a legnemesebb módon lehet ezt megjeleníteni, amire szerencsére a magyar művészetben sok szép példa akad. Ezeket a műveket csak megalázza és Disneylanddé silányítja a terv.
A terv megvalósítására tervezett súlyos összegből épülhetne várostörténeti múzeum, amely méltó módon mutatná be Esztergom nagy múltját, épülhetne olyan közösségi épület és tér, ahol a mesevilág megismerése nem üzlet, épülhetne mozi, ahol valódi varázslatot lehetne átélni.

reKorrekt 2009.07.03. 09:53:11

@eszkep: Azért nem mindegy bazd+ mert a befektetők mi vagyunk!

Az EREDETI 2009.07.03. 09:53:33

Azt tudni kell hogy azt a szigetet mindig teljesen elárasztja az árvíz...

f.m.j. 2009.07.03. 09:54:27

@Geza:

Persze, de mutass már valamit ebben az országban, amit rendesen csináltak meg az elmúlt 20 évben (vagy ugrálhatunk az időben még :))

Parkőr (törölt) 2009.07.03. 09:58:07

"A modern mesék birodalmában a televíziózás korában megismert rajz- és bábfilm-hősökkel találkozhatnak a látogatók. A népes társaságban ott lesz János vitéz, Ludas Matyi, Gusztáv, Doktor Bubó, Süsü a sárkány, Mikrobi, a Mézga család, Vuk, Kukori és Kotkoda, Mekk Mester, Mirr-Murr, Mazsola és Tádé, a Kockásfülű Nyúl valamint Pompom is. A Futrinka utcán végigsétálva Süsü városába jutnak a vendége"

Azt vágjátok hogy ezek körül a legfiatalabb is 30 éves?
Azóta ? semmi?

Valahogy nagyon nagynak érzem,és a tapasztalatok azt súgják, csúnya lenyúlás lesz ebből.
De ha megépül tuti elviszem a gyerekeimet., a terveket látva beszabehu lesz:)

Nem tudom emlékeztek e rá, de volt egy figura aki mert hasonló nagyot álmodni,nem tudom mi lett vele.
www.mtv.hu/magazin/cikk.php?id=142066

eszkep 2009.07.03. 10:00:15

@fmj: Nekem sem igazán jön be, de ha Disneyland bejön a népnek, ez miért ne? Nem tudom mennyi van ilyen Kelet-Európában, de elhelyezkedése miatt vonzhat szlovák, osztrák területről is látogatót.
Hogy ez a Meggyes gyerek nem szimpatikus laspalmasnak az egy dolog (mondjuk tényleg nemegyszerű eset...), de a PSZÁF - tudtommal -még sohasem marasztalta el (tele lenne vele az Index), eljárás nem indult ellene, és ne feledjük, hogy az esztergomiak is újraválasztottál eddig mindig. A neoprimitív Holdrabló (vagy mi a fene) blog szinvonalára meg kár lenne leereszkedni.

Geza 2009.07.03. 10:03:17

@fmj:
Öööö...., elnézést kérek, és egyben vissza is vonnám a túlzottan optimista feltevésekre épített reményeimre alapozott véleményemet :).

kyncza 2009.07.03. 10:04:42

Maga az ötlet tetszik, nagyon szép magyar mesék vannak, Árpádkori falu se rossz elgondolás, de sztem gazdasági válság idején lehet, h másra kellene fordítani a pénzt...mondjuk kórházakra!

Virág et. 2009.07.03. 10:04:58

@eszkep: Az első két mondatoddal egyetértek. Szerintem Disneyland sem jobb ennél, oda mégis özönlenek a látogatók. Ide - persze kisebb léptékben - már miért ne tennék?

Ilyen még nincs az országban, ha Franciaország el tudott viselni egy ilyen "gagyit", talán Magyarország is képes lesz rá. Arról nem is beszélve, hogy mekkora lehetőséget jelent ez Esztergomnak. Gondoljunk csak a látogatók által felpezsdülő városi turizmusra (ha már ott vannak, meg aludni is kell valahol), a dolgozók számára munkalehetőség, de leginkább a beszállító vállalkozások számára jó hír egy ilyen beruházás.

szabogyula 2009.07.03. 10:07:21

@kyncza: Én úgy fogalmaznék, létezik olyan hogy fontossági sorrend.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.03. 10:07:31

"magyar hagyományhoz köthető elem nincs bernne, én nem vinném ki ide a gyerekemet, mert felér egy ízlésrombolással (amiért barbibabát sem vettem nekik soha...:))"

Ejj-ejj soha semmi nem tetszik :D legjobb példa erre a múltkori skanzenes post, ahol üzembe helyeztek egy régi motorvonatot. Az sem tetszett senkinek, pedig az egész uniós támogatásból jött létre, a vasútgyártásban éllovasnak számítottunk (értsd. világszínvonalon gyártottuk, és exportáltuk a járműveket) és hadd ne ragozzam. :ASD

Parkőr (törölt) 2009.07.03. 10:11:28

@Virág et.:

Mondjuk Disneyland-del nehéz összehasonlítani ezt a tervet, ha jól láttam ez főleg magyar mesehősöket állít csatasorba, míg Disneyland elég nemzetközi a globalizációnak köszönhetően.
Egy Süsü azért nem versenyzhet Donald Kacsával ismertségben.
Ráadásul EuroDisney folyamatosan veszteséget termel főleg presztizsokokból marad talpon.

f.m.j. 2009.07.03. 10:12:11

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

A skanzenos fikázásrólról lemaradtam :)

De azon túl, amit írtam, az nagyobb gond, hogy ilyen helyzetben, amibe az ország van, nem biztos, hogy erre van szükség

rolika 2009.07.03. 10:20:33

Ez ide épült majdnem a szomszédomba:

www.bakonyikalandpark.hu

Ez inkább menni fog, mint a csilivili mesepark.

szabogyula 2009.07.03. 10:21:05

Ma eredményt hirdetnek a trafipax tenderen.
Tehát magánkézbe kerül a sebességellenőrzés.
2010-ben lesz itt olyan rend !
Természetesen a nótorius, balesetveszélyes gyorshajtókat elitélem, de ez a valóságban valszeg úgy fog müködni , hogy az utcaseprés miatt kitett 30-as táblánál perceken belül meg fog jelenni az ilyen-olyan KFT földmérőnek álcázott sebességmérő berendezéseivel ...
nol.hu/archivum/20090703-traffipaxtender__tobb_nyertes_

Brekkancs01 2009.07.03. 10:22:05

Ezt most kaptam. Megosztom veletek:
Németország leghosszabb hídját avatták fel 2007-ben, ami az észak-német Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományt köti össze az idegenforgalmáról nevezetes, Balti-tengeri Rügen-szigetével.
. A német híd 4200 méter, a Megyeri híd 1861 méter, a Margit híd pedig 660 méter hosszú.
. A német hidat két év alatt húzták fel, a Megyeri hidat szintén 2 év alatt építették meg, a Margit hidat pedig a tervek szerint 14 hónap alatt újítják fel.
. A német híd 125 millió euróba (33 milliárd forintba), a Megyeri híd 63milliárd forintba került, a Margit híd felújítása pedig 20 milliárd forintba fog kerülni.
. Magyarország legdrágább hídja, a Megyeri híd. Hossza 1861 méter (63milliárd), tehát méterenként 34 millió forintért épül.
. A Margit híd hossza: 607 méter. Ha a Megyeri híd 34 millió / méteres árával számolunk, akkor 18 ,2 milliárdba kerülne egy új Margit híd.
Tehát még akkor is spórolna az ország, ha felrobbantanák az egészet és újra építenék....


A németek 7,8 millió forintért építettek 1 méter hidat, a Megyeri hídnál ez 33,8 millió, vagyis négyszeres áron húzták fel. Nem 20%-kal drágábban, hanem 400%-kal drágábban. A Margit felújítása pedig 30 millióba fog kerülni méterenként.
Vagyis a németek 1/4 annyiért építettek egy vadonatúj hidat, mint amennyiért itthon építenek vagy felújítanak egyet ....

"...Az előterjesztő jelzi azt is, hogy az árak a Főmterv Zrt. 2007-es becslésére épülnek, és azok 30-50 százalékkal is növekedhetnek. Egyebek közt azért, mert a gazdasági válság miatt ugrásszerűen drágultak a banki finanszírozási költségek, emelkedik az áfa, az acél világpiaci ára és az infláció."
2007-ben a hengerelt acél 500EUR, tavaly ilyenkor 750EUR, most meg 375 EUR.

rolika 2009.07.03. 10:22:55

@Adika01: zeronak dagad a keble ilyenkor. Ugyanis ő írta :-)))

Nw8 2009.07.03. 10:27:02

A mese parkban majd ki lehetne állítani az MSZP választási ígéreteit is. Pinocchiot meg úgyis tudjátok, kiről mintázhatnák meg ...

esef 2009.07.03. 10:32:32

Zero!
Az általad írt, Adika01 által bemásolt remekmű körbejárta a világot, visszatért a Vastagbőrre.
Gratulálok, szép munka volt! Még több ilyet kérünk!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.03. 10:32:45

@Parkőr:
@Meggyes a hibás:

Ebben a két kommentben van a lényeg. Dr. Bubó a német turistának értelmezhetetlen, a magyar meg úgysem bírja majd kifizetni.

Geza 2009.07.03. 10:33:08

@Nw8:
És ha felolvastatod vele a választási ígéreteit, az űrlift is megvalósul, mert annyi hazugságtól az orra felnyúlik a geostacionárius pályáig :) !

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.03. 10:38:33

@ostoba 8o: magánkézbe kerül a sebességellenőrzés."

ez elképesztő!!! melyik moslék ávósnak kellett odaadni ezt??!!
ezek a fattyú kommunisták az egész országot tönkre b-ák! lámpavasra mind!
ugyanígy mindent el akarnak adni, kórház, iskola, sebességmérő, parkolás, de ami a legbosszantóbb!, hogyha nekik hasznot termel, az államnak is termelné a hasznot!
ugyaígy van bankoknál is. ha állami kézben lenne az asok millió, tízszeres - 1000 x-os haszon, nulla munkáért (ezt azért tegyük hozzá, mert kölcsönadni a pénzt és kóserül visszavenni kamatra, az nem munka) mind mind befolyhatna az állami kaszába, és esetleg nem kéne itt vergődni, és esetleg lenne szuficit.
én mondom: a fő cél az életben, nem az hogy hogy a bankvezetők és a szadesz vállalkozók jól éljenek. hanem hogy az ország lakosai jó éljenek. kit érdekel ha visítoznak erre a külföldi liberálisok, és eu korruptak.

spájdernecc 2009.07.03. 10:39:09

az ötlet jó
a megvalósítást illetően vannak kétségeim

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2009.07.03. 10:44:52

Szép jó reggelt.

Kizárt dolognak tartom, hogy elkészüljön. Nemrég leszerelték a vidámparkból szinte a legjobb dolgokat (Looping Star, kalózhajó, meg amelyik a vízbe ment). Akkor sem rúgott Európai szinten labdába már de így mi maradt? Azt mondták, ezeket majd máshol állítják fel és beszéltek valami meseparkról, a régi vidámparkhelyén.

Azt mondták, hogy a leszerelt dolgokat máshol állítják fel. Itt a nyár, a főszezon most mennének az emberek felállították? Nem.

Ezért kétlem, hogy normálisan megcsinálnák, ezt a meseparkot.

Aki ilyen meseparkba akar menni, az ha teheti látogasson ki Hollandiába az Eftelingbe
www.efteling.nl/home.aspx?LanguageId=2 , az vidám park,pl: vagy 4 hullámvasút ami mind nagyobb újabb jobb mint a ciklon, és van ott mesepark is repülő szőnyeges törökkel ami repül, meg sárkánnyal. Egész nap bent voltunk és be se tudtuk járni teljesen. És még csak nem is a fővárosban van.

naxx · http://alhirek.blogter.hu/ 2009.07.03. 10:45:10

Valamelyik tv adón is volt erről egy riport, szintén jó ötletnek tartom, épüljön csak meg, de aztán ne legyen drágább a mostani árnál! Aztán tele kell vele reklámozni az EU-t, jöjjenek csak ide minél többen, és költsék a pénzt:) Egy ilyen az egész környék turizmusát feldobhatja, ha okosan csinálják.
Annak meg külön örülök, hogy a vastagbőr kritikus olvasóközönsége is ilyen pozitívan áll a dologhoz:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.03. 10:47:26

@Meggyes a hibás: jaj, már, egy 8 éves minek menjen mindig múzeumba? egy gyerek érezze jól magát, neki nem kell állandóan márványterembe mennie, majd megy 17 évesen, meg mi az h magyarkodó? egy fideszes városvezetés ilyet említeni mer?? ha egy ksigyerek már korán megtanul ijjászkodni az már magyarkodó???
sajnos ez a barom közlemény semmi konkrétumot nem említ, persze olyan nagyon giccsesnek, gagyinak nem kéne lennie, ez igaz, de semmit nem említ már megint, a fidesz-szavazók ilyen semmitmondó, nagyképű közleménnyel egyetértenek, őket ez meggyőzi?

én egyetértek a tervvel, bár sokat nem látok belőle. tény, h nem olyankor kéne éptkezni, amikor nulla a jövedelem, és amikor a jövedelmünket is odaadjuk mind a világbanknak, imfnek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.03. 10:53:28

@anarcho78: az egyik tanáromat úgy hívták h cseresnyés:)

mrgnc 2009.07.03. 10:55:58

Én drukkolok. Pontosan nem értem ugyan, ki a célközönség (1., nálunk az nem is szokott számítani; 2., néha piacfelmérés nélkül is nagyot tudnak durranni a dolgok), de ha valóban lesz ilyen, én majd elmegyek kiskorom mesefigurái közé sörözni és siratni (sirvavigadva vigadozni, zokogva) a magyar mesefilmeket.
Amúgy nem tudtam nem észrevenni, hogy aki a látványterveket csinálta, az kurva sokat hírószozhatott.
:)
Nézzétek csak meg jobban... :D

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.07.03. 11:00:56

Nos az ötlet nem utolsó. Az egyetlen gond az az, hogy valószínűleg szokás szerint harmadannyi pénzből is meg lehetne építeni, mint amennyit kalkulálnak (vagy amit most kalkulálnak, az a reális ár, ez esetben háromszor ennyiből épülne meg...).
Viszont ha...
* Lesz angol, német, esetleg francia nyelvű idegenvezetés a turistáknak
* Szétspammelik az EU-t a reklámjával mind TV-spot, mind szórólap, mind webes banner formájában
* Elfogadják az eurót
* A belépőjegyet sikeresen belövik a "gazdaságtalan" és a "horror" kategória közé
* A végső merchandize-bolton kívül lesznek elszórva kajapia-bódék a parkban (nem komoly, csak popcorn, vattacukor, üdítő, esetleg mindezek valami korhű köntösbe csomagolva)
* Keveset lopnak belőle, vagy legalábbis először megvárják, hogy megtérüljön a beruházás és csak azután húzzák be a profitot

Akkor pár éven belül visszahozná az árát. Szerintem. Ehhez "csak" annyi kell, hogy ezt kivételesen ne kúrják el.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.03. 11:01:38

@Parkőr: az egyébként érdekes, hogy ezeket már csak mi ismerjük.
a mai gyerekek hol találkozhatnak már dr bubóval , magyar népmesékkel, amikor a tv2-ön misel váld ingyen elmondja nekik hogyan kurvulhatnak el tíz perc alatt?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.03. 11:05:23

@tesz-vesz: az M1-et tessék nézni figyelmesen. ott találkozhatsz velük ;)

Virág et. 2009.07.03. 11:07:12

@Parkőr: Nem hiszem, hogy a német turistákat célozná meg ez a beruházás. Azok ha ilyet akarnak, akkor elmennek Franciaországba.

A léptékeket is ezért hangsúlyoztam ki. Eurodisneyland nyilván azért termel veszteséget mert nem kevés az üzemeltetési költsége és még a jogdíjakat is fizetni kell. Ehhez Disney neve kevés Európában. Amerikában nem, de Európában igen.

A magyar Mesepark azért ennél jóval szerényebb dolog. Akár profitot is termelhet, ha okosan lövik be az árakat. A belföldi turizmus most éppen virágkorát éli Mo-n (biztos a válság miatt is, de nem gondolom, hogy csak azért) és ennek a beruházásnak a konkurenciától nem kell félnie, az biztos.

krtek 2009.07.03. 11:09:12

Az a baj hogy a tapasztalatok szerint az alábbi a helyzet. Az ötlet jó. Voltam valami hasonlóban Hollandiában, nagyon tetszett, a gyerekek és a felnőttek is élvezték, érdekes volt, tényleg jó volt na.
DE.
A beruházás támogatásában részvevő (oldaltól független) pióca politikusokat nem ez érdekli. Kinek a kije lesz mi és mennyi extra kaszával. Ezzel a törvényi háttérrel és ezzel a rohadék fertőzött gondolkodású, szemétrevaló politikusi, gárdával garantált a csőd és/vagy a lehúzás.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.03. 11:10:30

na ez tényleg jó, nézzétek meg a kastélyt, az erdőbe, ehhez képest tényleg giccsesen tűnik a magyar.
www.sprookjesmysterie.nl/

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.03. 11:12:53

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: én nézem, de vajon nézi-e egy ami gyerek. átlagba?

krtek 2009.07.03. 11:13:31

@The Man Who Laughs: Ez volt az. Hullámvasút sötétben, a szemetes láda megköszönte ha dobtál bele valamit, mesekastély szerű szálloda, stb..

Nagyon profi volt.
Ezt közpénzből ebbe az ostoba országba megvalósítani, max scifi.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.03. 11:14:33

Vazze! Ez nagyon cool!
Én biztos elmennék!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.03. 11:14:38

@tesz-vesz: az első képen jó az a kis kastély itt, de mi az a bukósisak a másodikon? na az tényleg giccses.
inkább jó kis középkori mesekastélyokat kén epíteni helyére

Plutonic 2009.07.03. 11:19:22

Ezek is náczik? :DDDDDD
Mondjuk műanyag náczik, de attól még fognak ezért ordítani a "kisebbségi" többségek. :(
Mindamellett, hogy szerintem ez csak parasztvakítás.

Parkőr (törölt) 2009.07.03. 11:28:58

@tesz-vesz:
Azért a minimax nyomja a régi meséket, és a gyerekek is imádják, igaz ehhez kell egy felelős szülői magatartás is.
Aztán ugy 6-7 éves korban lenyomja Süsüt a számítógéppel megrajzolt, ultraszines tündéres/hercegnős giccs, ha megfeszül a szülő akkor is.

@Virág et.:
Remélem nem lesz igazam , de 13 hektár, és 14 milliárt forint kizárólag a belföldi túristákat annak is a gyerkes szegmensét megcélozva , az üdülési csekk megadóztatása után, a válság közepén,ráadásul közlekedésileg nem a centrumban hát nem tudom.
Kb 500.000 gyerekre + szüleire ráépíteni egy ekkora parkot, aminek az üzemeltetési kültéségei jelenősek.

Nekem amúgy tetszik az ötlet, és tényleg
annak drukkolok, hogy valósuljon meg, de a számok nagyon merészeknek túnnek. Még akkor , ha csak az önfenttartás a cél, és ha nem várják a beruházástól,hogy megtérüljön.

És ami nem tiszta az a tulajdonosi szerkezet most voltaképpen ez önkormányzati tulajon lesz?
Egy akkora park könnyen csődbe vihet egy viszonylag kicsi önkormányzatot.

eszkep 2009.07.03. 11:49:44

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate): Az önkormányzatoknak a regionális adókból van bevételük, mint az közismert... Ha te esztergomi vagy, vagy ott van céged az persze más... (De még mindig ott van a kérdés, hogy az esztergomiak miért választjákk meg újra?)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.03. 11:50:51

@eszkep:

Idézd légyszíves, hol írtam egy rossz szót Meggyes Tamás polgármester úrról.

Más: tetszik nekem ez a mesepark, az tetszene még jobban, ha szépre, igényesre csinálnák meg, ebben azonban kételkedem, ahogy abban is, hogy Magyarországon bármilyen közpénzes projekt (pláne ilyen nagyságrendű) tisztességesen, nagy lopás nélkül megvalósul, ha egyáltalán.

Lehet szavazni, hogy Ti hogy gondoljátok.

Meggyes a hibás · http://meggyesahibas.blog.hu 2009.07.03. 11:55:46

Nézzük már meg az anyagi hátterét ennek a 14 milliárdosra tervezett (ki tudja hol lesz a vége...) beruházásnak!

Ami biztos: ennyi pénze nincs a városnak.

Az éves költségvetés ~20 milliárd, ebben benne van a kórház is!

A jelenlegi hitelállomány: 14 milliárd (kötvényekkel együtt, amelynek nagy része svájci frank alapú)
Idén nem vesz fel a város hitelt (vajon miért?), így több beruházás lízingből valósul meg. Erre a költségvetésben 4 milliárd lett előirányozva.

Folyik egy nagyberuházás, amelyet elkészülte után "átvesz" a város, értéke: 13 milliárd.

Összességében kb. 30 milliárd adósság felett járunk.

Na erre jönne rá a Mesepark alsóhangon +14 milliárdja.

Jelenleg hiteltörlesztésre 1,3-1,5 milliárd fordítódik, úgy hogy az igazán nagy tételek fizetése még meg sem kezdődött.

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.07.03. 12:54:11

Dude, ez egy jó ötlet. De biztos most kell? Nincs ennek a lóvénak máshol helye?

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.07.03. 12:54:19

nókomment

igyjartam.hu/main?galeria_menueb.html=kepek/egomav200604.html=hangjegy.html

a múltkor még a strandot is elöntötte az árvíz.
inkább akkor delfináriumot csináljanak.

Egaesz Homo 2009.07.03. 14:30:23

Nem lesz túl nagy cucc, csak 13 hektáron lesz.

picur3ka 2009.07.03. 15:51:35

A szavazasbol hianyolom az ellepi az arviz valasztasi lehetoseget. Majd pontonhid kell oda is.

Perillustris 2009.07.04. 00:00:01

http://hu.wikipedia.org/wiki/Komolytalan_komák

süti beállítások módosítása