Skip to content


       Szűrés lista

Villanyoszlopos körforgalom

A sok politika után végre valami üditően más téma: a Lidl csodálatos zebrája után újabb közlekedési remekmű született, ezúttal a Hajdú-Bihar megyei Püspökladányban, a Kiss Ferenc utcai kereszteződésben.

Hogy-hogy nem, a vadiúj közlekedési csomópont egyik sávjában benne maradt egy villanyoszlop. Még ezt az égbekiáltó unikomot is tudták fokozni a hozzákötözött (!) 30-as és "Elsőbbségadás kötelező" táblákkal.

Magyarázat természetesen akad a tarsolyban.

Az E.on Hungária sajtóreferense elmondta, az engedélyt a villanyoszlopok áthelyezésére megadták, az ehhez szükséges feszültségmentesítésről megküldték a tájékoztatást. Cégük sem a tervezésben sem a kivitelezésben nem vett részt, így a munkafolyamat szervezése nem az ő felelősségük. 

Hanem az önkormányzaté.

A település polgármestere, Arnóth "Lámpavas" Sándor a következőt nyilatkozta az ügyről:

"Több körforgalmat is akadályoznak még villanyoszlopok és közlekedési táblák. Ezek áthelyezése azonban már a pályázat elkészítésekor is a tervekben szerepelt.- mondta a polgármester. A munkákat még nem fejezték be, ezért láthatók még a villanyoszlopok.

Az útépítés gáz-, telefon-, kábeltévé vezetékeket és transzformátor-állomásokat is érint, amiket át kell tenni máshová. Ahol azonban az útépítők elvégezték a munkákat, oda érkeznek a villanyszerelők, és fordítva, hogy minél gyorsabban haladjanak.

Arnóth Sándor szerint ez rutineljárás, hiszen a kerékpárút-építési projekt alkalmával is öt telefon-oszlopot és egy ivóvíz-csapot emeltek ki, illetve helyeztek át. A helyi Szent László utcán pedig a magasfeszültségű vezetékeket cserélték földkábelre."
 

Ühüm, Sanyikám, fantasztikusan hangzik. Tehát itt már végeztek az útépítők (sőt úgy látom, a kertészek is), majd valamikor jönnek a villanyszerelők, kimarkolózzák  az oszlopot, akkor megint jönnek az útépítők befoltozni a lyukat, a kertészek meg a virágágyást rehabilitálni. Mert nagyon remélem, hogy nem a járdára helyezitek át az oszlopot...

A fordított munkafolyamat (áthelyezni az oszlopot, ezután megépíteni és leaszfaltozni a körforgalmat, majd a legvégén parkosítani) gondolom túl egyszerű lett volna.

Címkék: közélet abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr711232838

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Havi Fricska 2009.07.08. 10:39:14

Tervezget a Fidesz és a JobbikAz EP-választási siker után mindkét jobboldali párt a kormányzásra készül, és nagyszabású terveket szövöget a 2010-14 közötti ciklusra. Orbán Viktor Fidesz-elnök a Demokratában beszélt arról, hogy a főpolgármester és köre má…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zorro2007 2009.07.08. 09:15:22

Azert megneznem azt a muszaki ellenort aki ezt igy atvette, tornem le mindket kezet a kontar baromjanak...a poen, ma reggel a Kossuth-on nyilatkozott is, hogy ez igy a legnagyobb rendben van es nem is balesetveszelyes meg blablabla

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.07.08. 09:16:16

nem ismerem a helyi viszonyokat, de ez nekem vmi alsóbbrendű2 út kereszteződése lehet.
ide persze elkerülhetelen a körforgalom megépítése.

bezzeg másütt, ahol 1-2 hetente van baleset (pl 10es út leágazásai) nem lehet építeni.

rolika 2009.07.08. 09:16:57

Lassan a tisztelt politikus úr beceneve lesz a rutineljárás...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.08. 09:17:28

@kyncza: Ejnye!!! Hát nem látod, hogy ott a 30-as tábla!:DDDD

Pollo 2009.07.08. 09:19:02

@BálnaUhr: Gondolom a nyugaton itt-ott látható gyalogosátkelő módit akarták itt is behozni, hogy nem csíkosra festik a zebrát, hanem a két szélén felfestenek egy egy vonalat, mintha egy sáv lenne (csak keresztbe), de ugye a fránya villanyoszlop miatt nem lehetett csak az egyiket felfesteni

f.m.j. 2009.07.08. 09:19:32

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Szerintem abban van a pofátlanság, hogy megmagyarázzák, hogy ez így rendben van...
Ha már nem látták elötte, hogy ez így szar, legalább elismernék utána, hogy az, és igyekeznének kijavítani :)

@denever:

Mostmár ez is balasetveszélyes :)

Krumpliorr (törölt) 2009.07.08. 09:19:41

Az a legfaszább, hogy az egész ország ezen röhög, de a magyarázat szerint ez tök normális, rutineljárás:)

Gondolom otthon amikor csinálják a kocsobeállót először betonoznak, aztán vezetik a csatornát keresztül rajta, hagy haladjanak szegény betonozók:)

kyncza 2009.07.08. 09:20:31

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Bakker!! tényleg! Mekkora náczi vagyok, így már rendben is van a dolog! Kell nekem állandóan belekötnöm valamibe, néha komolyan hányingerem van magamtól!!...vagy a paprikaspray-től :D :D...de függő lettem, most szombaton is megyünk, jön valaki innen? :)

magist 2009.07.08. 09:29:23

Szerintem egy új forradalmi közlekedés politika része. Be kellene vezetni egyenes szakaszokra is, nem kellene annyi rendőr az utakra, mehetnének Bp-re oszlatni. Gondolom EU-s pályázatból készült.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.08. 09:29:58

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Te olvasod a Velvetet?
Így már sokminden érthető...xD

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.08. 09:33:56

@laspalmas: ez hasonlóan szar volt mint amikor a múltkor azt a másik baromságodat vizionáltad hogy a Blikket olvasom. Annyit elárulok te szerencsecsomag, hogy a tegnapi közvetítés után megnéztem itthon írnak-e róla valahol. Bár ne tettem volna....

mind2 (törölt) 2009.07.08. 09:35:23

Azért megnéznék egy arratévedt kamiont, hogy fér el az oszlopok mellett... ez a körforgalom építés is akkora divat lett, mint az akadálymentesítés. Arra is kiírnak 26 ezer pályázatot ( mert arra ad az unijó khmmm ), közben meg melósokat foglalkoztatni kívánó vállalkozások nem kapnak egy firnyákot se...
Mondjuk, oda középre kirakhatnák a polgármester szobrát is, ahogy ül egy hokedlin, mint Rodin Gondolkodója..

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.08. 09:41:16

@mind2: A kaminyonok ki vannak títva, mint az a szerencsétlen vállalkozó, akinek a telephelye előtt felújította az utat az önkormi, aztán odabaxtak egy 10t-ás korlátozó táblát, csórikámnak meg 40t-ás a legnehezebb járműve...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.08. 09:45:19

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Hát baszki azon is felment bennem a pumpa. Meg bírom ezt az hivatalban ki volt függesztve, hogy mi lesz duma. Faszom ki járkál állandóan a hivatalba?? Csak ha kibaszottul muszály!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 09:45:43

Én a két darab "mackósajtot" nem értem...

A körforgalomba behajtás előtt mindenképpen elsőbbségadási kötelezettségem van.

A 30-as tábla még hagyján...

(Az egészről egy régi - talán amcsi?? - útfelfestés jutott eszembe, aminek a végeredménye a sokat sejtető:

SOTP felirat lett :)))

Kisangyal 2009.07.08. 09:45:48

Mit kell mindig minden apróságon fennakadni, én nem értem! Mekk Elek is felülről lefelé építette a házat és lám milyen népszerű lett, mennyi követője akadt. :)

kacsa! 2009.07.08. 09:50:57

A drazsé által betiltott fehér ing - fekete nadrág ruházatról (GARÁZDASÁGRA UTALÓ JEL) lesz valami?? Kicsit ment fel az agyvizem az imént megnézett HírTV-s videótól.
Nem olvastam a tegnapi kommenteket, úgyhogy kérdezem: az másnak is feltűnt, hogy a Népszabadság tegnapi számának "blogajánló" rovatában Zero posztját (Tent City) ajánlották az "atomgomba.nolblog.hu" blogról? :D

mind2 (törölt) 2009.07.08. 09:53:53

@Seduxen: ez a felirat 1 utcára tőlünk is virított, nem kis derültséget okozva HÓNAPOKIG :)))
De olyan emberről is tudok, aki 10.000,- Ft díj ellenében egy egész útszakasz 30-as tábláit leszedette egy vállalkozó kedvű fiatallal, ugyanis az útjavítók otthagyták a szakaszon a munka befejeztével , a zsaruk meg rákaptak a helyre. A ficak viszont arra járt dolgozni és a tele volt már a töke, hogy kilométereken keresztül csak araszolgat minden reggel meg este :) Egy éjszaka megvolt a buli..) Neki megérte :))))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.08. 09:57:48

Ha nincs még átadva, akkor miért nincs lezárva?

Ha felcsavarodik egy autó a lámpára, akkor ki lesz a hibás?

Remélem a tervező soha nem kap többet önkormányzati megrendelést...

PublicEnemy 2009.07.08. 09:59:14

Majd "Béláim" arrébb tolják az oszlopot!Ha nem megy, akkor széthúzzák az utat,hogy szélesebb legyen!Ez ilyen egyszerű.
Az"egyetlenjózsi"a faluban pedig elmagyarázza,hogy a ló fara valójában a feje!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.08. 09:59:42

mind2 2009.07.08. 09:35:23
Azért megnéznék egy arratévedt kamiont, hogy fér el az oszlopok mellett... ez a körforgalom építés is akkora divat lett, mint az akadálymentesítés.

Na bontsuk le:

1.a kamionos annál sokkal leleményesebb, mint hogy gondot jelentsen neki az az oszlop. be fog menni a másik sávba, és úgy fogja használni a körforgót.

2.a körforgalom -ami számodra kurva nagy divat- az egyik legrégebbi, és legbiztonságosabb forgalmi szituáció. Azért mert te nem tudod használni rendeltetésszerűen, vagy nem tetszik attól még ez egy igen jó dolog. Akár egy faluban is.

köszi-puszi

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 10:03:25

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": ez az tezsvírem :)))))

@mind2: én jöttem haza a 6-oson is úgy, hogy kb 40 km-t jöttem (Ercsiig), ami VÉGIG volt "plakátolva" 30-as táblával. Miután volt forgalom rendesen, felvettem a 90-es tempót. Na ha ott lett volna trafi, akkor kb azóta sem lenne jogsim (ennek pedig 2 éve). Vagy ki tudja? Lehet, hogy a helyszínen kivégeznek...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.08. 10:04:56

@Seduxen: amikor mész a hatoson pestre, és már a bevezetőn vagy ahol végig 60-as tábla van, szerinted hányan tartják be? :D Én 110-el szoktam beérni a budafoki útig :D leszarom? Le!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 10:04:58

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ez mind igaz, de az utóbbi 2-3 évben mintha felnőtt volna egy olyan közlekedés-mérnöki generáció, aki egyvalamit biztosan megtanult az egyetemen: A Körforgalom telepítése c. fejezetet a könyvből...

Csak annyit mondok: 6-os út, M6-ra felhajtók. Ott van olyan, ahol 100 m útszakaszra 4-5 körforgalom jut :)))))))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.08. 10:06:13

@Seduxen: az konkrétan batta után van az érdi emelkedő előtt. Az autópálya azon részének átadása előtt konkrétan 5 körforgó volt. :)

Zorro2007 2009.07.08. 10:06:48

@Seduxen: A körforgalomban halado jarmunek nincs autoamtikusan elsobbsege a behajto jarmuvekkel szemben, eppen ezert raknak ki mindig egy macisajtos tablat a behajto utakra, ha nem lenne, akkor egyszeru jobbkezszabaly es a behajto uton erkezoknek lenne elsobbsege, bar itt ketto is van...kulon felhivnam mindenkinek a figyelmet a masodik tabla szakszeru felszerelesere...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 10:07:47

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ha fényképeznek leszarod -e??? Megbaxnak? MEEEEEG. Jogos??? NEEEEEM. Van értelme azon a helyen a 60-as táblának? NIIIIINCS...

van még kérdés?

Különben ugyanez a "volt Osztyapenko" ahol az M1-M7 közös bejön. Ott is elég hirtelen kellene viszavenni a sebességből. És az a gáz, ha éppen úgy jössz a pályán, hogy folyamatos 130-al haladsz, akkor kurvára megszokja az ember, és nehéz visszavenni 60-ra...

mind2 (törölt) 2009.07.08. 10:08:32

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: csalánra pisiltél, vagy mi van megint ? :))))
Mondanivalómat arra próbáltam kihegyezni, hogy az önkormányzatok mindenfélére kapnak pénzt, csak munkahelyteremtésre nem... építhetnek körforgalmat egy mellékutcába, meg akadálymentesítést a kihasználatlan-kísértetjárta kultúrházba.
Jogsim meg 1987 óta van, azóta vezetek, és jobban mint sok balf*** férfi.
Na, és ne osztogass vazze :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 10:09:16

@Zorro2007: láttál Te már olyan körforgalmat, ahol NINCS macisajt? Én még nem nagyon...

ezért írtam az automatizmust, mert - éppen emiatt - van elsőbbsége az ott haladónak...

másik nagy kedvencem a körforgalomból KIHAJTÁS. Na ki tudja, mi olyankor a teendő???

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 10:10:31

Figyelitek??? 1987!!!! baszki... Akkor még tán a KRESZ sem létezett :)))))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.08. 10:11:04

@Seduxen: leszarom biza, mer' engem nem nagyon bántanak az osztrák rendszámú kis rakétával. (gyönyörűséges sárga C1, ahogy a párom mondaná mádmázel drazsé :D )
De legközelebb amikor megyek ki vele, viszem a kamerát és lekapom neked az M1-es sztárjait, akik leesett állal nézik amikor 160-170-el megyek el mellettük :D majd nyomják ám neki a barmok, nehogy a kisautó lenyomja őket. Műszaki paraméterekhez elég felsorolni hogy 1000 köbcentis három hengeres a kis szíve :D:D:D

Kartal (rezervált) 2009.07.08. 10:12:23

@kacsa!:
nézd meg magad:
www.beol.hu/bekes/kozelet/a-rendornek-intezkednie-kell-ha-gardistaruhat-lat-243994

egész szép felhozatal volt ma ilyen cikkekből, meg az agyvizemből és a vérnyomásomból is. amikor végre ez a komcsi banda eltakarodik, én úgy berúgok...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.08. 10:13:16

@mind2: nem pisiltem csalánra, csak azok szokták osztani a körforgalmat, akik balra indexelve hajtanak be rá, mielőtt vagy fél óráig feltartják a forgalmat :D

Az meg nem mérvadó kinek mióta van jogosítványa. Ebben meg is egyezhetünk ;)

Ja, és akkor kötekedek amikor akarok nyenyenye

mind2 (törölt) 2009.07.08. 10:17:43

@Seduxen: már Te is ??? :)))))!

vagy inkább :((((

GatyaPityu 2009.07.08. 10:18:42

Elfér ott egy nagyobb (teher)autó??

PublicEnemy 2009.07.08. 10:20:18

@Seduxen: Volt hogy hetente megtettem a Pest-Pécs utat a 6-on.Normál esetben 2 és fél óra!Egyszer kipróbáltam,hogy minden sebességkorlátozást betartok....4 ÓRA!!!! alatt tettem meg a 176km-t! Inkább kockáztatom a bűntetést,minthogy 4órát zötykölődjek. Ja,és persze miután befejezték az útmunkálatokat a 30as tábla,még vagy fél évig ott marad!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.08. 10:20:35

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Vazze Jancsi, Sárrga C1, Velvet, Blikk, elektromos zenére rángatulódzás Berlinben...

Libsi-e vagy?:DDDDD

Az EREDETI 2009.07.08. 10:21:22

Nagy divat, hogy minden kis falusi 2 ágú kereszteződésbe körforgalom kell. lassan már egyenes útszakaszba is beépítik.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.08. 10:21:39

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": a múlt hét pénteken eldurrantott spanglit meséltem már? Meg hogy egy szórakozóhelyen IS dolgozom? :D

mind2 (törölt) 2009.07.08. 10:22:34

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: osztja a fene a körforgalmat, meg igenis mérvadó, mert a mai oktatókat elnézve ( gyerekem oktatója ) a hajunk égnek állt miután levizsgázott.
Olyan alapdolgokat nem tanítanak meg mint a kézifékes indulás - mérlegállás. Meg hogy az út jobb oldalát nézd szigorúan. Állandó horizontális figyelés helyett.
Én szerencsés voltam. Jófej oktatóm kivitt egy tereprally pályára , mutassam meg mit tudok... kevés oktató nyüstölné ma egy ilyen terepgyakorlattal a kocsiját.
Te méregzsák ...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.08. 10:24:08

@mind2: mert te egyből sumáker voltál a vizsga után? Mert a tanfolyam nem a vezetésre készít fel, hanem arra hogy átmenj a vizsgán :D
Én méregzsák....

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 10:24:41

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: bingó. szerinted hányan tudják/tartják be???

@mind2: ezt nem lehetett kihagyni :))))

@PublicEnemy: én is így voltam vele. felvettem a forgalom ritmusát, ha éppen engem vesznek ki, akkor íj...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.08. 10:25:04

: Különben, ez nagyon szomorú. Egyetemen (Veszprémben) anno, nekünk is volt olyan szegény szaktársunk, hogy elsírta magát, mikor lejött velünk Almádiba és meglátta a Balatont.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 10:28:25

@mind2: "Olyan alapdolgokat nem tanítanak meg mint a kézifékes indulás "

wehehehehehe, kb a vizsgán használtam UTOLJÁRA.

Sebességben hagyom, oszt jó napot. Lámpánál meg, pici gáz egyesben, és a kuplung éppen annyira felenged, hogy ne induljon el az autó, hanem ÁLLJON... Jó, picit megnő a fogyasztás, de sokkal jobb móka...

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ugyanez szokott lenni, amikor a sok kis takony a mindenféle sufnituningolt autóval megáll mellettem a lámpánál, és - gondolom látva, hogy korabeli lehetek - gizdázva túráztatja a szarját. Én meg az 1.4-es KOMBI (!!!!) Fókával úgy hagyom ott a lámpánál, hogy pislog... Hiába, nem nőttem még fel :)))

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.08. 10:31:37

@Seduxen: No igen, inkább ezt kellene tanítani, nem azt, hogy már rég zöld és mindenki akkor kezdi el még csak keverni a habot...aztán csodálkozunk, hogy összesen 3-4 autó fér át...

németeknél zöld és indulnak mind a vonat! Amerikában ez még látványosabb a sok automata váltó miatt...

mind2 (törölt) 2009.07.08. 10:38:05

@Seduxen: igen ez a mérleg, és tényleg többet eszik a gép..
@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: de ha valaki nem tudja a kuplung- gáz játékot, az behúzza a kéziféket, mert nem tud mást csinálni. DE erre ( és másra ) abszolút meg nem tanítani, mintha csak sík vidéken vezetnénk autót, dombok-hegyek nem is lennének a világon.. az tényleg felelőtlenség. Így potenciális öngyilkos jelölteket képeznek..
Én se voltam sumáker, de nem izzadtam a gatyámba és nem csúsztam vissza a másik képébe egy hegyen felfelé. Egyébként 2 balesetem volt. Egyszer belémjöttek ( azt a gerincem bánta ) egyszer én másba. Utóbbit egy parkolóban :)
és IGEN... méregzsák :P

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 10:38:38

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": hogy én azt mennyire rühellem... főleg azoknál a lámpáknál, amelyik úgy is max 10 autót enged át. na egy macskajancsi az első, és akkor max még utána ketten mennek át (de azok is már "bkv-zöldön" :))))) ).

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 10:45:38

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": azt már csak halkan teszem hozzá, hogy mindez kiküszöbölhető lenne azzal, ha a pirosnál állva nem a sminkigazítás-orrtúrás projekt lenne a legfőbb unaloműző, hanem néha kinézne az autós a GYALOGÁTKELŐHELY lámpájára. mert ha az orra előtti zebra lámpája elkezd villogni, akkor nyugodtan lehet "készülődni"...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.08. 10:46:08

@Seduxen: néha nem ismerem meg a színeket engem nem zavar a lámpa :D Az ilyen bkv-zöld szituknál szoktam mondani a páromnak hogy:
"jaj drágám ez volt a kedvenc poharam" :D:D:D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 10:46:11

@mind2: "egyszer én másba. Utóbbit egy parkolóban :)"

na mit történt? szembejött egy álló autó? :)))))))

picur3ka 2009.07.08. 10:46:31

Napot, hat nekem az eredeti - Haon, nagyobb kepbol ugy tunik, hogy ott kamion el nem fer a balrol tamado tabla kiverese nelkul.

Kulonben a villanyoszlop funkcionalis, az tartja a kresztablakat.

A korforgalomnak meg a k&rvannyat, Janikam. Mitol biztonsagosabb, mint egy stop tabla vagy egy piros lampa en soha nem ertettem, na de a sok savos, nagy forgalmuaknal, nem hogy a hulyek, de senki, aki arra nem jar mindennap, nem tudja, melyik savot valassza, egy halalforgalomnak is lehetne oket hivni. Aztan szepen be is lampazzak oket sorba. Kezdhattek volna a kib&szott lampaval akar.

Meg aztan beparkositjak fakkal, megmijafaxommal, hogy ne lassal semmit a korosztezodesben.

Ahol meg 3 ut talalkozik, az a legjobb vicc, mindenki all, s varja a tole jobbrol tamadot, aztan mind egyszerre megindulunk, imadom.

Meg azt is, mikor a kamion beleragad a szukebbjebe, oszt ott allunk egy feloraig, amig valahogy kikecmereg korbe rajta.

Koszonom, ez egy vesszoparipam, akurva&annyat.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.08. 10:47:34

@mind2: a kézifékes indulás az egyik legstandardabb feladat a rutinpályán. Szerintem mindenkinek tanították. Lehet nem az oktató a fax ám, hanem a tanítvány :)

Plutonic 2009.07.08. 10:50:01

@Noname Cowboy: Mondjuk legalább megjelölte a pontos forrást.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.08. 10:51:03

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Tanították bizony. Meg a gáz/kuplung játékot is. Minket vizsgán direkt vittek olyan helyre ahol használni kellett.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.08. 10:52:38

@picur3ka (fekete:garazdasag tenyallast valosit meg: mitől biztonságosabb? :D kérdezd meg azokat akik mondjuk meghaltak mondjuk a hatoson a dunaújváros-székesfehérvár kereszteződésben. Ha ez megvan akkor kérdezd meg azokat, akik nem haltak meg, sőt amióta körforgalom van semmilyen komoly baleset nem történt.
A körforgóba eleve amikor behajtasz csak a balról jövőt kell figyelned, aki eleve lassú sebességgel közlekedik, ahogyan te is. Ha valaki benézi, két dolog történhet. Koccan!!, vagy felmegy a dombra.

Nézzük a Stop táblás szituációt. jön a kamionos, benézi, kimegy, a keresztező úton senki nem szokott hatvanra lassítani, és elkapja mondjuk százzal a kamiont. Kicsit tessék gondolkodni.

+ a körforgalom helyes használata esetén, a forgalom folyamatos.

többsávú körforgalomnál is marha egyértelmű ki hova sorol. Az sorol a szélére aki a legközelebbi kihajtónál fog lejönni, und so weiter....

mind2 (törölt) 2009.07.08. 10:53:06

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Te, ne akassz ki teljesen
.@Seduxen: nem. Ő is jött, én is mentem, és középen találkoztunk. Lett egy horpadás hátul, de arra ragasztottam egy Nagy-Magyarország matricát, mellé meg egy csodaszarvasos matricát, és nem is látszik....:)

Plutonic 2009.07.08. 10:56:23

@mind2: Lassan azt a matricát is büntetni fogják... :(

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.08. 10:57:06

@picur3ka (fekete:garazdasag tenyallast valosit meg: Én ezzel nem értek egyet. Az egy dolog, hogy idehaza a tokfák képtelenek használni a körforgalmat. A legnagyobb jelenetek itt a 10/11 kivezetőn vannak a Coránál, mivel kétsávos uyge...na azt használni, már semmiképp nem megy...

A körforgalom lényege, főleg a kétsávosé, valahol a zipzár elv megértésénél kezdődik, ergo egymás kultúrált elengedése, ezáltal a forgalom dinamikusabbá válik...csakhát itthon ugye sem ez, sem az nem megy...

eldiablomismo 2009.07.08. 10:59:03

A kivitelezőt köti az átadási határidő, ami után kötbért kell fizessen (feltéve ha nem a strabag vagy a vegyépszer építi). Nem mondhatja, hogy azért nem kezdett hozzá még a munkához, mert az áramszolgáltató baszik áthelyezni az oszlopot. Az ugyanis az ő dolguk (lenne).

esef 2009.07.08. 11:01:49

@Seduxen:
Az M1-M7 bevezetőn (és amúgy mindkettőn az M0-tól befelé) 100-as tábla van. Utána meg 80-as, majd 70-es, a Budaörsi úton meg 60-as tábla...
Körforgalomból kihajtáskor a teendő a kihajtás. :) KRESZ szerint irányjelző használatával, a gyakorlatban szinte mindenki mellőzi. Sajnos...

Egaesz Homo 2009.07.08. 11:02:30

Fel kéne frissítenem a földrajzi ismereteimet, nem is tudtam, hogy Hadú-Bihar Bulgáriához tartozik...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.08. 11:06:20

@Egaesz Homo: Nyehe, a törökök jobbak, mert ott a SOTP táblán DUR van, ők legalább tudják, mi lesz, hanem állsz meg!:DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 11:07:13

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": muhahahaha, a 2 sávos körforgalom nagy esettanulmánya a csömöri ósán-brikosztóór ki-behajtó is... én ott mindig visítva röhögk...

picur3ka 2009.07.08. 11:08:04

OK, ertem en gyerekek. De az ilyen 4-5 savosoknal, hogy mik vannak, meg szerencse, hogy lassabban megyunk.

Itten meg en most jobbrol nezem. Van egy 4 savos, amit szinte mindennap megjarok, leggyakrabban ott kerulok baleset kozeli helyzetbe. De mar azt is belampaztak, es meg mindig, a sok savvaltogato... muhaha, muhaha.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 11:09:07

@esef: na én még leragadtam a 100-asnál :)))) azt betartom. bár ezek szerint a 70-es táblánál az sem segítene :)))

igen, NETBohóc már megelőzött... én azt nem tudom, hogy az autósok nagy része ezt nem tudja, vagy csak beleszarik???

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.08. 11:09:25

@esef: Az a baj, hogy a sok birka befelé jelez kifelé meg nem. Pedig olyan egyszerű mint a barlangrajz.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 11:13:41

@Noname Cowboy: azt én sem értem, hogy BEfelé minek jelez? Elég egyértelmű, hogy mi fog történni...

ami még nagy kedvencem az az autópálya felhajtó. ott ugye - a legtöbb helyen - van külön "gyorsító" sáv, ahova - körültekintés után - nyugodtan ki lehet kanyarodni, és ha felgyorsultál, akkor kezdődhetne a sávváltás. De valami rejtélyes okból kifolyólag nagyon sok autós RÖGTÖN a középső sávba tervezi a besorolást, és nem indul el a felgyorsítón, hanem szép türelmesen vár, mire "üres" lesz a középső...

de annyi ilyen van még... nem akarok átmenni autózz.blogba :))

picur3ka 2009.07.08. 11:16:29

OFF

Kossuk fel a gatyankat elftarsak:

www.boon.hu/hirek/im:boon:crime/cikk/miskolci-gatyarablok/cn/news-20090707-03403510

ON

Befele jelez, az jo, nagyon jo. Meg a ketiranyu korforgalmat kellene az ilyeneknek feltatalni.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 11:17:38

@picur3ka (fekete:garazdasag tenyallast valosit meg: megnyugtatlak: láttam én már olyat, aki "kétirányúnak" tekintette a körforgalmat. Értsd: behajtás után BALRA indult :)))))

picur3ka 2009.07.08. 11:26:44

@Seduxen:

Remelem, indexelt, csakhogy mindenki tudja, mi kovetkezik.

Es kepzeld el azt az urgepasztort, aki szembejon velem az egyiranyu utcaban, az hogy kuzd meg ezekkel a tobbsavos korbe-korbekkel.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.08. 11:30:23

@picur3ka (fekete:garazdasag tenyallast valosit meg: azt nem, de mentségére legyen mondva, hogy az első kihajtón távozott. gondoltam is, hogy biztos a "rövidebb utat választom" mentalitás érvényesült, sokkal rövidebb utat kellett így megtennie, mintha rendesen "körbemássza" a körforgalmat...

eldiablomismo 2009.07.08. 11:32:42

@Noname Cowboy: Ez hol van? Mert én még nem találkoztam vele. Pedig lefotóznám :D

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.08. 11:37:45

@eldiablomismo: Sajna én sem vagyok odavaló. Csak tegnap találtam eme okos megoldást.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.08. 11:40:16

@picur3ka (fekete:garazdasag tenyallast valosit meg: Mondjuk ez is egy faszság. Abból is már csak a szembefogalom és a lámpa hiányzik :)

eldiablomismo 2009.07.08. 11:45:35

@Noname Cowboy: Ja, közben megnéztem a kommenteket is, a posztíró hülye :D
Mert én viszont itt lakok. Simán elhiszem, hogy ő vezette a zöld autót.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.07.08. 12:34:00

2-3 éve emilben küldözgettek képsorozatot, aminek afrika volt a címe. ott volt ilyen, hogy az út közepében maradt az oszlop.

igen megcsináltuk!
nem bánnám, ha még afrika is vagyunk, csak ne lennénk lassan feketék is.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.08. 13:17:39

Ezt a kommentet ajánlom a lázadók figyelmébe:

eldiablomismo 2009.07.08. 10:59:03
A kivitelezőt köti az átadási határidő, ami után kötbért kell fizessen (feltéve ha nem a strabag vagy a vegyépszer építi). Nem mondhatja, hogy azért nem kezdett hozzá még a munkához, mert az áramszolgáltató baszik áthelyezni az oszlopot. Az ugyanis az ő dolguk (lenne).

tudi 2009.07.08. 18:23:59

Vazze ílyen nincs és mégis van. Ez durva, bár mindig mondom, hogy engem már nem lep meg semmi, azért mindig tudják kicsit überelni.:D

picur3ka 2009.07.08. 18:54:01

@JetiPeti:

Koszi, remek kepek. Akis buszmegallo acsorgo-sziget se rossz. Dehogy mar le is zartak a korbe-korbet, az csucs.

Nyugodtan irhatsz ide Ladanyrol szerintem, ez egy konnyed hangvetelu poszt, meg persze, ugyis jobban ismered, mint Zero.

Szoval, eloregedo-fogyo avagy fiatalosodo-dinamikus nepessege van-e Pladanynak?

Horizont 2009.07.08. 19:36:45

Ezek az akadállyal megspékelt utak olyan mint a Magyarországnak kijelölt út:) Ha egyenesen akarsz menni feltekeredsz rá , vagy kerülgeted, bújócskázol. Kinek mi jön össze.
Magyarország én így szeretlek......Akadályokkal:)

picur3ka 2009.07.09. 08:30:54

Ez is egy jo korforgalmi ackio:

www.sonline.hu/somogy/kozelet/autogyilkos-az-uj-kaposvari-korfogalom-244179

Egy komment:
Egyre elképesztőbb ez a város!
Lassan több szökőkutunk lesz mint Rómának.
A demokrácia nagyobb dicsőségére azért "megszavaztatták" milyen szobor legyen a szökőkutban, azt a kutya sem kérdezte meg akarunk-e egyáltalán!
Tiszta Patyomkin város leszünk! A gazdasági válság tombol, nálunk meg milliárdokat költenek értelmetlen, felesleges presztizs beruházásokra! Kalandpark, zeneház,szobor-és szökőkuthegyek, felesleges körforgalmak, desedai "aqvárium"...
Munkahely sehol, a fiatalokat "eluntatják" a városbol. Nem tudom hova tettem az eszemet ,hogy eddig rájuk szavaztam!

stulquec 2009.07.09. 23:07:22

ugyanez volt nálunk is. Székesfehérvár, Virág utca, 2009 tavasz.

Vidéki 2009.07.10. 09:57:41

"Átmeneti nehézségeket is el kell viselni egy jobb jövő reményében."

vladtepesch 2009.07.10. 10:37:31

Feltenném Kern András örökbecsű kérdését: "Itt mindenki hülye?"

vladtepesch 2009.07.10. 10:39:11

Előbb- utóbb lesz még Magyarországon a Dunán, vagy a Tiszán h o s s z á b a n is egy híd!

picur3ka 2009.07.10. 11:04:09

@vladtepesch:

Hat egy kanyarban, mindenkeppen.

HZ323F · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=33417 2009.07.12. 11:07:51

Remélem az M6 alagútban majd be fognak lógni a fagyökerek fentről!

picur3ka 2009.07.12. 11:13:00

@HZ323F:

Arra azert emlekeznunk kell, hogy a nemeteknel osszedolt a konyvtar, mikor metrot astak, szoval lehet ezt meg fokozni.

süti beállítások módosítása