Skip to content


       Szűrés lista

"A kormány hallja az emberek szavát"

Bajnai: "a kormány hallja az emberek szavát, amellyel biztonságot követelnek”, ezért mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy megerősítse a rendet és az emberek biztonságérzetét."

Íme Bajnai 10 pontos közbiztonsági csomagja, melynek a "Biztonság és rend" nevet adták:

1. A legalább két éve a rendőrséget elhagyott rendőrök nyugdíjuk megtartása mellett a minimálbér összegének megfelelő díjazásért visszatérhetnek a rendőrséghez, és elsősorban helyben szolgálhatnak tovább.

2. Ötven százalékkal több rendészeti középiskolás lesz, a tanulók több időt töltenek majd közterületen, így ezerrel több egyenruhás lesz a közterületeken.

3. Létrejön a településőrség, a jövőben több szerep juthat az önkormányzatok rendészeti tevékenységének: állami eszközökkel, központi forrásból az önkormányzatok saját településrendészetet hozhatnak létre. A településőrök részben az Út a munkához program keretében kezdhetnek dolgozni.

4. A kis értékű lopások, szabálysértések ügyében a rendőrségnél is lehet bejelentést tenni, de az eljárást továbbra is a jegyző folytatja le, de több embere lesz, a településőrrel megerősítve képessé válik arra, hogy a szabálysértésekben eljárjon. Bevezetik a szabálysértési nyilvántartást. A visszaesők esetében a jelenleginél sokkal szigorúbb büntetés jár.

5. 2010-ben háromszorosára növeli a kormány az országosan mintegy 80 ezer polgárőr támogatását.

6. Hazai és uniós forrásokból a kormány megduplázza a térfigyelő kamerák számát. Az ehhez szükséges mintegy másfél milliárd forintnyi uniós forrás már a nyáron, illetve ősszel az önkormányzatok rendelkezésére áll. A már felszerelt térfigyelő kamera képének a rendőrségi rendszerekhez csatolására ötszázmillió forint jut.

7. A szélsőségek elleni hatékonyabb fellépés érdekében 600 millió forinttal megerősíti a kormány a Nemzeti Nyomozó Irodát.

8. Ötszörösére emelkedik a roma rendőrösztöndíjasok száma (300 főre).

9. Új képzési programok indulnak a tiszthelyettesi állomány mediatív, konfliktust megelőző és kezelő szerepének tanítására.

10. Új rendőri szolgáltatás: közbiztonsági tanácsadás.

Csak gyorsan: 
Mi az, hogy kisebb lopásoknál a rendőrségnél IS lehet bejelentést tenni? Eddig nem lehetett?
Hogy tud a jegyző eljárni a településőrrel a tyúktolvaj ellen? Odamennek és becsengetnek? Milyen jogköre lesz a településőrnek? Eddig nem volt szabálysértési nyilvántartás??? Vagy is egy nap akár több településen is lehett lopni 19 990 forint értékben? 

Hát ez így elég vékonyka ...

Címkék: politika rendőrség

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr281365911

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hannibal22 2009.09.07. 17:57:51

Milyen fasza kis cigány sorozatba kezdett az index:) Most épp a munkához való viszonyukat taglalják.Kiváncsi leszek mikor járják körül a cigány vs.higiénia esetleg a cigány vs. kertművelés témát. Az utóbbira nekem is lenne magyarázatom: 1,kultúrájuktól idegen a föld túrása 2,a rasszista növények nem teremnek meg a cigány kertjében

epres négercsók 2009.09.07. 18:11:42

@hannibal22(A kettétört gumibot): A kertészkedéshez kapa kell. Meg gereble. Jó esetben virágpalánta. De ahhoz kevés a segíly, meg erre különben sem ad az önkormányzat, a kis fillérjeiket meg ennél alapvetőbb és fontosabb dolgokra kell elkölteniük (ugye, gyerekek iskoláztatása, meg közüzemi számlák, még véletlenül sem cigi meg kannásbor :P)
Amúgy én nem értem az index cikkíróját. Ezekben a szerzeményekben egyre több a ferdítés. Mi az b+, hogy azért nem dolgoznak mert nincs munka?! Ember... tele van a média is azzal, hogy felajánlanak nekik munkát, 2/3-uk sz@rik bele elmenni, kényelmesebb otthon ülni a segélyért.
Ja, meg pöcegödörásás alja munka? Hát szegények... Valóban az, de valakinek ezt is meg kell sajnos csinálni. És nehogymár az csinálja, aki évekig gürizett az egyetemen (most eltekintve a diploma értékétől), pénzt, időt nem kímélve. Az irodai munkához képest a pöcegödörásás szar meló. A politikusi meg Szalainé-féle munkához képest az irodai meg egyenesen gané a köbön.

Tarackos Sül (törölt) 2009.09.07. 18:47:17

Elnézést és kezít csókolom hogy ilyesmivel idepOFFátlankodok, de ez csak engem akasztott ki?:

" Egy másfél éves munkának az eredményét a sors most elvette tőlünk, aki most azt mondja, hogy jogosan kaptunk ki, az nem magyar és hazudik."

Dzsudzsák Balika, magyar válogatott . . .

/OFF

Kartal (rezervált) 2009.09.07. 19:09:09

@Nagyi Kedvenc Kisunokája:
a 8. pont nem rasszista egy kicsit, hanem nagyon.

@Conv: fején találtad.

@zsoltix: pontosan ez történt. ajándékot hoztak is meg nem is, mert ettől aztán nem sokminden lesz jobb.

@sorokinV: és ezek között egy cigány sem lesz...

@Tapmancs: nem értem, hogy-hogy nem értitek... :D

@Bélapáti Béla: mert akkor kinek is basznának oda? csak nem a saját beszállítóiknak?

@andreasue: kezd megint erősödni bennem a paranoia, hogy a magyar állampolgárok kiirtására megy a játék. a pénzek elosztása, az intézkedések mind ezt sugallják. plusz ma sürgősen orvos kellett volna, de NINCS. nincs rendelés a környéken, legközelebb októberre tudnak időpontot adni, talán a héten valahová be tudnak súvasztani... értitek, amikor akut helyzetben orvos kellene. mi ez, ha nem gyilkossági kísérlet?

Roxvox 2009.09.07. 19:13:37

Mindenki Őr lesz ebben az országban. Rendőr, polgárőr, településőr, múzeumőr, toronyőr, gátőr,prizinőr stb...... Majd mindenki vigyáz ( figyel ) a másikra. :))))

Tündér_Lala 2009.09.07. 19:14:35

@Tarackos Sül: Engem nem. Kihajtották magukat, és pehük volt. Ráadésul Dzsudzsák jól játszott. Most nem érzem jogosnak a leszólásukat és ő erre válaszolt.

Kartal (rezervált) 2009.09.07. 19:17:30

senkinek nem tűnik fel, hogy ez már annak a konkrét intézkedéssorozatnak a kezdete, amit pár poszttal elébb Teleki László cigánymegbízott javasolt? nyomjuk a cigányokat, de úgy, hogy a "rasszista maszop szavazók" is megmaradjanak! nézzétek meg az intézkedéseket, szerintem egyértelmű.
amúgy meg ha a kormány hallaná az emberek szavát, azonnal lemondana...
ha meg az emberek tisztában lennének azzal, mi megy a háttérben, azonnal felhúzná a kormány tagjait valami magasra, és hagyná megszáradni őket. no mindegy, nem ragozom :D

Kartal (rezervált) 2009.09.07. 19:19:59

@zero:
itt a gumikalapácsos esetről az új hír:
kuruc.info/r/35/46337/

Roxvox 2009.09.07. 19:20:31

És persze ez a legbiztonságosabb oldal, vastagbŐR.

Roxvox 2009.09.07. 19:26:30

@Tarackos Sül:" Egy másfél éves munkának az eredményét a sors most elvette tőlünk, aki most azt mondja, hogy jogosan kaptunk ki, az nem magyar és hazudik."
Álmodozni csak szabad nyuszó-muszó?!

Roxvox 2009.09.07. 19:33:42

Az a 10. pont tetszik. Bemegy a Sztojka a yardra, közbiztonságból tanácsot kérni - hehehe.....

Roxvox 2009.09.07. 19:44:07

Csak az nehogy kiderüljön, hogy jobbak vagyunk a svédeknél, meg a portugáloknál. Szegény fiúk megfeszülnek és csak ennyi telik, akkor tudomásul kell venni, hogy itt tartunk. Kezeljük már helyükön a dolgokat. A Dzsudzsák meg kívülről is megnézhetné a meccset, mielőtt nyilatkozik.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.07. 19:44:33

OFF
@Tarackos Sül: Balika kicsit eltévelyedett, labdabiztoson is többen kifejtették, hogy talán
1. eleve nem állítunk ki hazai pályán csatár NÉLKÜL kezdőcsapatot.
2. a védelmünk címén kb. egy óvodás gittegylet-szerűség volt, elég szomorú hogy így alakult.
3. rendben, Balika tette a dolgát, meg Air Sanyi is amikor már behozták végre, meg Dárdai, akit hiba volt lehozni. Ez mondjuk némi jóindulattal 3 (valójában 2, mert szünetben Dárdai le, Air Sanyi be) ember 11-ből. Még oké, Babos is, nélküle 1-5 lett volna az 1-2. De ez komoly meccsen kurvakevés.
ON

A Bajnai-féle úttörő 10 pontról:

1. A legalább két éve a rendőrséget elhagyott rendőrök nyugdíjuk megtartása mellett a minimálbér összegének megfelelő díjazásért visszatérhetnek a rendőrséghez, és elsősorban helyben szolgálhatnak tovább.

először a meglévő állományt kéne tudni megtartani. jelenleg nemcsak a létszámhiány gond, hanem az is, hogy nem tudják pályán tartani a rendőröket. a szakmájuk megbecsülése erkölcsileg és anyagilag is 0 közeli, nem csodálom hogy besokallnak. UTÁNA, ha az megoldódott, az ötlet nem rossz, a saját körzetben a megbízott mellé segíthet egy "vén róka", aki bár nincs képben a nagy képről, de a saját közösségét csak ismeri.

2. Ötven százalékkal több rendészeti középiskolás lesz, a tanulók több időt töltenek majd közterületen, így ezerrel több egyenruhás lesz a közterületeken.

Nagyon jó, csak kérdés, hogy a fiatal kisrendőr vajon szakmában marad-e, végez-e vagy inkább vált, látva mi vár rá, tudva mennyiért.

3. Létrejön a településőrség, a jövőben több szerep juthat az önkormányzatok rendészeti tevékenységének: állami eszközökkel, központi forrásból az önkormányzatok saját településrendészetet hozhatnak létre. A településőrök részben az Út a munkához program keretében kezdhetnek dolgozni.

Jogosítványai? Feladatai konkrétan? Vajon mennyi idő egyáltalán toborozni egy garnitúrát? Van-e rá keret egyáltalán? Van-e JELENTKEZŐ egyáltalán?

4. A kis értékű lopások, szabálysértések ügyében a rendőrségnél is lehet bejelentést tenni, de az eljárást továbbra is a jegyző folytatja le, de több embere lesz, a településőrrel megerősítve képessé válik arra, hogy a szabálysértésekben eljárjon. Bevezetik a szabálysértési nyilvántartást. A visszaesők esetében a jelenleginél sokkal szigorúbb büntetés jár.

A KIS ÉRTÉKŰ LOPÁS NE SZABÁLYSÉRTÉS LEGYEN MÁR, NE VICCELJÜNK. Jegyző... Már bocsánat, de a jegyzőnek mióta van kihallgatási joga? Vagy a településőrnek (csősz) lesz majd?
Visszaesőket meg kitiltani a településről, adatbázisba be a nevét, ha megjelenik, akkor kirakni.

5. 2010-ben háromszorosára növeli a kormány az országosan mintegy 80 ezer polgárőr támogatását.

Bélapáti Bélánál a pont.

6. Hazai és uniós forrásokból a kormány megduplázza a térfigyelő kamerák számát. Az ehhez szükséges mintegy másfél milliárd forintnyi uniós forrás már a nyáron, illetve ősszel az önkormányzatok rendelkezésére áll. A már felszerelt térfigyelő kamera képének a rendőrségi rendszerekhez csatolására ötszázmillió forint jut.

Ha kamerázunk, akkor minden településre jusson, normálisan, és lehetőleg védve. Ne a különféle vicceskedő maffiózók házikameráit fizessük állami pénzből.

7. A szélsőségek elleni hatékonyabb fellépés érdekében 600 millió forinttal megerősíti a kormány a Nemzeti Nyomozó Irodát.

Milyen szélsőségek? Most úgy eszembe jutott pár,
de ismertetné őket a tisztelt Bajnai úr? Mert eddig az NNI kissé szelektíven értelmezte a "szélsőség" fogalmát.

8. Ötszörösére emelkedik a roma rendőrösztöndíjasok száma (300 főre).

Vegyes érzéseim vannak... Egyrészt jó lenne mint jolly joker a cigányokkal szembeni eljárásokhoz, de ahhoz 300 fő kevés, lássuk be. Másrészt félelem tölt el attól, hogy cigány kezébe fegyvert adjak...

9. Új képzési programok indulnak a tiszthelyettesi állomány mediatív, konfliktust megelőző és kezelő szerepének tanítására.

KHM. Ahova rendőr kell, ott már MEGY a konfliktus. Nem megelőznie kell, arra a nevelők vannak, akiknek embert kéne faragni azokból, akikből a szüleik nem képesek. A rendőr a konfliktust KEZELI. és legtöbbször nem a legbékésebben. Elképzeltem amint megkéri a kedves "raboló urat" hogy hagyjon fel ilyen irányú tevékenységével.

10. Új rendőri szolgáltatás: közbiztonsági tanácsadás.

Na ez érdekes. Ha mondjuk arról szól, mit tehetsz meg azért, hogy ne tűnj potenciális áldozatnak, na AZ nem lenne hülyeség. De van egy gyanúm, hogy nem erről van szó...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.07. 19:45:40

@Kartal (a morc):

Akit még érdemel a téma, annak egy kis forrásanyag, ez nem mai történet:


www.melania.hu/morvos/archivum/0202/cikk_gyakorigen.html

www.elitmed.hu/folyoiratok/szemle/0701/8.htm

(A forrást én Picur3ka -tól kaptam, a köszönet őt illeti)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.07. 19:52:20

@Tarackos Sül:

Jajj, nem kell ezt ennyire komolyan venni. Egyrészt Dzsuzsák volt a legjobb magyar a pályán, ő tényleg jól játszott, hogy belülről nem jött le neki, hogy a csapatból többen elég nehezen oldották meg (nem oldották meg) a feladatot, azt én bocsánatosnak tartom.

A svédek jobbak voltak, a 93. percben kikapni viszont sosem igazságos. A nyilatkozat egyrészt erről, másrészt az eddigi selejtezősorozatról szólt, ezt azért vedd hozzá.

A nyilatkozat ettől függetlenül nem volt túl szerencsés, ezt aláírom. - Egy kis táptalaj a focifóboknak :o)

Roxvox 2009.09.07. 20:05:16

Követelem a biztonságot kormány, hallod !
Hááá mééé nem hallod !!!!

Roxvox 2009.09.07. 20:09:33

Zlatan azt mondta a meccs után, hogy nem nekik volt szerencséjük, hanem nekünk, amiért nem lett legalább három gólos a külömbség. IGAZ.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.07. 20:27:19

@Lecso5-nem védendő fogyasztó!: Mi az, hogy büdös nekik a munka, az Indexen most magyarázták meg, hogy a cigánynál dógosabb nincs is!!!!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.09.07. 20:28:13

a közbiztonság növelése érdekében meg vannak téve a lépések a rasszista magyar honban a rendőrség részéről is.

Kiemelten, az első oldalon a tartalmi rész első sora tartalmazza:
www.police.hu
ZÖLD SZÁM

A romák sérelmére elkövetett támadásokkal kapcsolatos bejelentésekre:

06 (80) 201-303


kepfeltoltes.hu/090907/police_www.kepfeltoltes.hu_.png hogy megmaradjon a dolog, ha véletlenül lekerülne Magyarország jelenleg a mai napon bűnüldözési, bűnmegelőzési, és szempontból legfontosabb telefonszáma.

Nem kellene egy ZÖLD szám véletlenül: A romák által a magyarok sérelmére elkövetett támadások bejelentésére?

Tudom ez esetleg igényelne 24 órás szolgálatban 6 diszpécsert, hogy a hívásokat fogadják, de ha már őriznek és védenek, nem kellene kiemelten foglalkozni Magyarországon a magyarok védelmével?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.09.07. 20:32:33

@Conv:

Na most, nem kapták még el a romagyilkosokat, és nincs az a sok megdönthetetlen bizonyíték ellenük, vagy ezen felül is ilyen fontos a romák védelme, hogy az első oldal főhelyén szerepel?

Nem is tudom ez most ehhez a cikkhez tartozik, vagy az MSZP-s rasszista vs cigány szavazós témakörbe? :)

wolframkarbid 2009.09.07. 20:40:32

"A kormány hallja az emberek szavát"

Ha hallaná(k), már rég a Dunába ugrottak volna kézen fogva.

llll5 (törölt) 2009.09.07. 20:46:46

@sorokinV: így van, csak ehhez értenek..
Kb. félórája a Hír tv kommentár nélkül bemutatta Bajnai látogatását a Rendőrtiszti Főiskolán.Ha újra leadják, mindenkinek ajánlom, érdemes megnézni, én legalábbis jót röhögtem rajta.A Bajnait kisérő testőr ugyanis feltünően közelment a főiskolásokhoz, gyanúsan méregetve őket, szinte az arcukba dugta az arcát:))

Tündér_Lala 2009.09.07. 20:49:32

A közbiztonság attól fog javulni, ha a rendőrök nem menekülnek el intézkedés helyett (eszköz híján) és ha mégis és visszatérnek 50-ed magukkal akkor nem ejnye-bejnye lesz a következmény. Attól fog javulni, ha a büntetést behajtják vagy le kell ülni nem pedig segélyből nem vonható címszóval semmi nem történik olyan népesség esetén akik a felfügesztett büntetést is felmentésként értelmezik, mert nem kell bevonulni.
Vlószínűleg hosszan lehetne sorolni hibákat és a változtatáshoz csupán a mindenáron PC gondolkodást kellene elfelejteni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.07. 20:52:26

Na fiúk dzsudzsák azóta bocsánatot kért.Amúgy zikkájl!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.07. 20:55:57

@Tündér_Lala: Ha pedig be kell vonulni akkor meg rangja van a haverok körében.

analfaomega 2009.09.07. 21:08:43

@zero: Szerintem emiatt ne aggódj. Költeni eddig sem jelentett problémát, megoldják most is.

arpadsavossabeszdekli 2009.09.07. 21:21:33

@emzperx: az etnikai hovatatartozás törvényesen nem tartható nyilván, de ez csak a börtönökre igaz. mindenütt szabad, ahol pozitívan diszkriminálhatnak....

molaris 2009.09.07. 21:36:30

@Kartal (a morc):
Van ám olyan, hogy szelektív süketség.:::)))

Elipszilon 2009.09.07. 22:12:55

Régóta érdekel, meg nem határozott okokból, hogy ki az aki szereti a sertéspörköltet kovászos uborkával, kérem a törzsolvasókat/kommentelőket írják meg ha szeretik ezt az ételt, számítok a szerkesztőkre is. .)


Ja igen, én például szeretem.

2009.09.07. 22:22:38

@Elipszilon: én például imádom!:DD Mondjuk, ha már sertés, legyen benne csülök és egy kis köröm is...:DD

llll5 (törölt) 2009.09.07. 22:23:06

@Elipszilon: :))Hát, én csirkét eszek rizzsel., ha megunom ,akkor rizst eszek csirkével:))

vadasmarha balra 2009.09.07. 22:39:10

Ez is afféle pannon puma duma...

cotti 2009.09.07. 22:44:07

Duma az egész, mint a száz lépés program, meg a meg az eocén meg a miocén program! Meg a "gyorscsomagtervek, amiket akcióprogram keretében" valósítottak meg. Stb.

Ezt el lehet egy kézlegyintéssel intézni.

Viszont ez nálam kiverte a biztosítékot:
"A szélsőségek elleni hatékonyabb fellépés érdekében 600 millió forinttal megerősíti a kormány a Nemzeti Nyomozó Irodát."

Szóval lesz több droid meg vízágyú meg lehallgatás meg f*szom tudja mi. És erre van 600 millió. MOST MÁR AZTÁN TÉNYLEG ELÉG VOLT!

badblood 2009.09.07. 22:51:32

"...szélsőségek elleni hatékonyabb fellépés..."

De kik azok a szélsőségek? A cigányok, a magyarok(!!), a buzik, vagy tán a gárda? Vagy valami egyéb??

Jurganov 2009.09.07. 22:58:07

@Win Elen: "Mivel egy cigany szarmazasu rendor, hatekonyabban kepes intezkedni a sajatjai kozot. Es a rendorseg egy ilyen esetnel a rasszista vaddal szemben is jokert tart a kezeben."

köszönöm, ez volt a mai nap csúcspontja, úgy röhögtem, hogy csorgott a könnyem. gondolom te is beszoptad a cigány=néger dumát.

ez a 10 pont valójában csak sima parasztvakítás, lopják a pénzt tovább. illetve a rendszer ellenségeit kell majd irtani a 600 milkából.

cotti 2009.09.07. 22:59:08

@badblood: Szélsőséges az, akire "mi" azt mondjuk, hogy az. A terrorista dettó.

Aztán ez az idő és a politikai helyzet függvényében változhat. Pl. a tálibok Afganisztánban - az USA által pénzelt és agyonsztárolt - szabadságharcosok voltak a nyolvcanas években. 20 évvel később meg ugyanazok a tálibok az USA által megbélyegzett terroristák lettek.

cotti 2009.09.07. 23:03:00

A Palesztinába az 1920-as, harmincas években beszivárgó és ott robbantgató zsidók szabadságharcosok.

A földjüket védeni próbáló, az ENSZ által garantált államukat megalapítani akaró robbantgató palesztinok meg terroristák.

Én meg - mivel ezt leírom - szélsőséges vagyok.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.07. 23:04:05

@Seduxen:

Bizony,a a 7-es a lényeg, 600 millió a szélsőségek ellen.
Mire költik a pénzt?
Felveszik Monkot? Vagy saját filmet forgatnak, hogy ne legyen több YT-s blama?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.07. 23:13:22

@Roxvox:

Nem-nem.
Te mész be közbiztonsági tanácsokat kérni Sztojkáékkal kapcsolatban, erre a konfliktusmegelőző tanfolyamot megjárt rendőr majd átadja neked az ott tanultakat.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.07. 23:30:55

@Elipszilon: jöhet :)

@cotti: igen, és ahogy mások is megjegyezték, ez az egyetlen forintosított dolog az összesből... azaz ha csak kicsit is paranoiás vagyok (tudom, a paranoiásoknak is vannak ellenségeik; nemigaz, NNI-s fiúk? :)), akkor azt mondom, hogy a 10 pontból "véletlenül" csak ez valósul majd meg...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.07. 23:32:12

@laspalmas: vagy Sztojkáék megmutatják neked a bodzaszedők istenét :)

Jurganov 2009.09.08. 00:05:37

@laspalmas: az ott tanultakat...
-kussolsz
-fizeted a védelmi pénzt
- kussolsz
-nincs cigány bűnözés, sőt cigány bűnöző sem
- kussolsz
-nem pampogsz ha valamelyiknek kedve támad egy kis szexhez és neked épp fájna a fejed
- kussolsz
-kiemelten:nem szólsz rokonoknak, barátoknak ha bajod van, mert rosszabb lesz
- kussolsz

valami ilyesmire tippelnék

System failure. :) 2009.09.08. 00:06:10

Most komolyan:
"A szélsőségek elleni hatékonyabb fellépés"
Anyádat azt...
Ígyis b@szkurálnak minket...
Mert ugye a Gárda a tolvaj gyilkos banda...
Remélem mikor bejut a Jobbik bajnai kap egy szép szűk cellát pár bodzaszedővel.

Jurganov 2009.09.08. 00:52:49

@Cody78: ha az a bajod, hogy baszkurálnak kend be magad korommal és menj el lopni. hidd el, szólni nem fognak...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.08. 06:42:54

"hogy kisebb lopásoknál a rendőrségnél IS lehet bejelentést tenni?"
Bejelenteni edidg is lehetett, csak szartak rád...
Pl. autólopásra, ilyesmi...

molaris 2009.09.08. 07:15:39

@Letícia-Charlotte in SBp:
Korrekt, csatlakozom. Feltéve, ha kicsit csípős és jó sűrű a szaft.

molaris 2009.09.08. 07:18:46

@laspalmas:
Úgymint:
- a paprika spray kezelése
- a tonfa alkalmazási lehetősége közelharcban
- a testpáncél helyes viselése?::))

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.08. 08:21:50

@Laibach:

Ezt csak a szabad ég alatt merte megtenni... xD

r.yeti 2009.09.08. 08:29:47

Több lesz a középiskolás és "így ezerrel több egyenruhás lesz a közterületeken". Ez szép és jó, csak nézzük meg hogy milyenek ezek a fiatal frissen végzett "rendőrök". Ma reggel láttam 2 ilyen rendőrszerű képződményt, de kb. olyanok voltak, hogy ha egy 50-60 kilós nő lekever valamelyiknek egy pofont az ott helyben összeesik, a másik meg félelmében a 3. faluig fut ordítva.

martonx 2009.09.08. 08:31:44

Mindig felröhögök, mikor komcsi csomagokat hallok.

Ki emlékszik még Feri mennyi új és új csomagot, intézkedéseket jelentett be. És mi lett belőlük?

Kb. semmi. Megnézném egy fél év múlva, mi lesz ebből a 10 pontból is.

Az EREDETI 2009.09.08. 08:35:28

persze a rendőröknek nem kell több cselekedésjogot biztosítani, a pisztolyát továbbra is csak dísznek hordhatja, még ha 10en a kocsijukra támadnak is. Lehet, hogy még golyót sem kapnak bele

havi 2009.09.08. 08:39:37

@Cody78: Buziknak felvonulni lehet közpénből biztosítva kordonok mögőtt, és a GÁRDÁT szétverik. ez a demokrácia.
Buzik védjék meg magukat!De nem a GÁRDÁTÓL kel félni!! Ha a Jobbik meghívná az Iráni vezetőket Mo-ra akkor a Zsidók elgondolkodnának hogy letelepedjenek nálunk! Igaz minden EU-os ország ránk figyelne

drkovax 2009.09.08. 08:42:20

@zero:
kb 20-30 ember beépítésére és megfuttatására a Jobbikban, hogy az megbizhatóan kövesse a Párt által kidolgozott koreográfiát (mint Esztergomban) az egyetlen valódi veszély, a Patás elhárítása érdekében ...

Jurganov 2009.09.08. 09:22:31

@drkovax: te egy hívő vagy. irigyellek. hiszel benne, hogy ov a messiás..

Elipszilon 2009.09.08. 09:32:39

Na gyerünk, nyilatkozzatok a pörköltről, az ország sorsa múlik ezen.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.09.08. 09:37:45

OFF:
azért elég gáz, hogy a nemzetbiztonságiak nem vágják le egyből, hogy ez egy airsoft játék volt...
index.hu/belfold/2009/09/07/nemet_neonacikat_kepeztek_ki_gyor_mellett/

csak a hiszti

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.08. 09:39:21

@molaris: @laspalmas: libajnai elég szépen kijelölte a "célcsoportot" a 7. pont vonatkozásában:

"A levél szerint a szélsőségeket karanténba zárva, a nacionalista tirádák ballasztjától megszabadulva új lendületet vehetnének a két ország közötti kapcsolatok."

könyörgök, valaki magyarázza már el nekem, hogy a NACIONALIZMUS, NACIONALISTA szavak:
1: MIÉRT
2: MIÓTA

számítanak szitokszónak!?!? Kéreeeeem...

Gordon-György, ha esetleg olvasod (vagy valamelyik nni-s, nbh-s cimbi beleírja a jelentésbe): van egy fasza ötletem. A sün!dőrségi létszámhiányt orvosoljátok a régi haverjaitokkal a munkásőrségből. Biztos találnátok még pár "megbízható elvtársat", aki akár INGYEN is, meggyőződésből hajlandó szétverni a náczifaschiszta csőcselék fejét, mint a "régi szép időkben"... Nem baj, ha kicsit "öregecske" a garnitúra, a vipera csodákra képes...

Kb úgy is ez az EGYETLEN cél...

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.09.08. 09:45:48

A zsindex mosdat megin:
index.hu/belfold/2009/09/07/a_ciganyok_nem_szeretnek_dolgozni/

:
Nem is, mert az NBH-s szakértő megállapítja - a hq jútyúbvidejóról- hogy az igenis egy igazi .12gauge Benelli shutgán volt :D

molaris 2009.09.08. 09:50:47

@Seduxen:
Én csak egy műre lennék kíváncsi Gordontól, ez pedig a: Börtönnapló

molaris 2009.09.08. 09:52:13

@molaris:
Együtt érző előszó meg Fletótól, vagy bármely más gazembertől.

drkovax 2009.09.08. 09:52:14

@Jurganov: Hiszi a rosseb ... Csak a többiről már tudom, hogy vagy annyira hülye, hogy eleve képtelen javítani (VG,LMP-HP,Thürmer) vagy épp a brancs része (BGGY,LI,...KJ,FG,..DI,..).

Hogy Orbánnal mi és mennyivel lesz jobb, arról is azt hiszem hogy csak néhány dolog és csak lassan (és a sz@r jó része a felszínen marad). De az elvtársak se véletlenül a Patástól félnek ... (ők már csak tudják, nem ?)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.08. 09:54:33

@molaris: Fletót én inkább TÁRSszerzőnek "szerződtetném". Szerkesztők: hagyó, sky, lamperth, szekeres, kuncze. lektor: kóka.

www.fn.hu/belfold/20090908/kulonmetro_gyurcsanynak/

drkovax 2009.09.08. 09:58:40

off

ilyen késleltetés a kommentek megjelenésénél csak TWÁ blogján szokott lenni, amikor nem tetszik, neki a kritika ... Ti is így cenzúráztok, vagy a dicső index szolgáltatása ilyen ...

Egyébként meg gyanítom beszólhatnátok a blogmotor miatt, mert a kattintásszámotok levonása az index összesből, nekik is érezhető lenne ...

on

drkovax 2009.09.08. 10:03:51

@Jurganov: Még valami. Valóban hívő vagyok. De nem Orbánban hiszek, hanem Istenben ... És pontosan tudom, mi a különbség ...

Win Elen 2009.09.08. 10:04:50

@Jurganov:

???

Kerlek, ne fukarkodj a bovebb magyarazatra szant szavakkal. Csak tessek, csak tessek! :)

molaris 2009.09.08. 10:13:03

@Seduxen:
Így sem rossz!::))
@drkovax:
Sajnos azt tapasztalom, hogy sok hívő is hajlamos a keverésre.

molaris 2009.09.08. 10:16:43

@Seduxen:
Arra emlékszel, hogy Jani Bá' is mindig úgy került a tribünre, hogy előtte nem látták odamenni?
Az nem érdekel, hogy lement, azt sajnálom, hogy valahol kijött.::))

drkovax 2009.09.08. 10:21:26

@molaris: Aki keveri az lehet hívő, de nem Isten-hívő ... ;-)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.08. 10:25:35

@molaris: na lassan a testtel, a "kijövetelről" nincs hír:)))

lehet, hogy ássa a 4-es metró alagútját... legalább egyszer hasznát is vennénk :)

megjegyzem ritka kirekesztő, és náczi a fn.hu. KÜLÖNmetró... Érted???? ez "majdnem" olyan, mint a KÜLÖNvonat. Azt meg ugye tudjuk...

Jurganov 2009.09.08. 10:34:31

@Win Elen: ez egy érdekes beszélgetés volt :) azért ha lesz időd és kedved kérlek írd ide, hogy mit kellene bővebben kifejtenem, mi nem volt egyértelmű abból amit írtam.

kartonbagoly · http://leadombrol.blogspot.com/ 2009.09.08. 11:13:42

Fiktív beszélgetés a közbiztonsági tanácsadó irodában:

Idös néni: Tessék mondani, mit tegyek, hogy az utcán ne raboljanak ki?
Sün: Üjjön otthon a valagán. Minek mászkál a zuccán.

Idös néni: ...és mit tegyek, hogy a kertemböl ne lopják el az uborkát?
Sün: Ne termesszen uborkát. Minek a magának. Oszt' különben is, van-e rá engedélye?

Win Elen 2009.09.08. 11:46:13

@Jurganov:
"köszönöm, ez volt a mai nap csúcspontja, úgy röhögtem, hogy csorgott a könnyem. gondolom te is beszoptad a cigány=néger dumát."

Szamomra az, hogy sirva rohogtel - persze a jokedvednek feltetlen orulok - nem magyarazza meg, hogy mi a problema a megallapitassal. Teszem hozza, hogy nem is ringatom magam abba az illuzioba, hogy ne lenne hiba benne, vagy ne lehetne alapvetoen hibas az egesz. De az, hogy beloled milyen erzest valtott ki, nyilvanvaloan csak neked bir jelentoseggel, en nem fogok tudni azonosulni vele. A masik, hogy kijelentetted, en is "beszoptam a cigany egyenlo nigger dumat". Oszinten meg kell vallanom, hogy fingom sincs mire gondolsz. Igy a szellemi felsobbrenduseged kvazi ki is let nyilatkoztatva, mivel te tudod, hogy nalam milyen okok voltak meghatarozoak, a hozzaszolasom megtetelekor mint okozat. Ebbol explicit kovetkezett a felismeres, hogy igy nem sok ertelme van magyarazatott varnom, mivel nagy valoszinuseggel ugy sem ertenem.

Ha kicsit ironizalva is, de jelentos onkritakat gyakorolva, remelem sikerut megvalaszolnom - bar nem kerdezted, viszont sokmindent megmagyaraz - az ez elotti hsz-emet is.

Bar ezen a fonalon haladva, ennek forditottja is igazza valik, a visszakerdezes tenye altal. Na mindegy. :)

Szoval tovabbra sem ertem a fent idezet valaszod. Ha ennek ellenere megis segitenel, azt halasan koszonom, ha nem... azt mar leirtam. :)

((kicsit komolyabbra forditva a szot, mindettol fuggetlenul ugy gondolom, hogy ez nem egy kardinalis kerdes - es ne vedd szemelyeskedesnek amit most irtam, mert nem annak szanom. Ez amugy sem kenyerem, de sajnos sokan szeretnek felreerteni (mondjuk mindenki-mindenkit), direkt, vagy veletlen nem tudom, de jobb ha elore szolok igy nem lesz belole baj, idonk meg boven(?) van :) ))

Jurganov 2009.09.08. 12:11:43

@Win Elen: tényleg nagyon jót mulattam a hozzászólásodon. ezzel nem megsérteni akartalak, elhiszem, sőt örülök, hogy van ember aki hisz abban, hogy a cigány rendőr jobban tud kommunikálni a cigány bűnözőkkel, de...
- amennyiben a törvény oldalát választja a hagyományos cigány értékrenddel szemben (ritka, nagyon ritka lesz) akkor a testvérek ki fogják tagadni. még jobban mint a fehéreket-mivel szembefordult a családdal.
-amennyiben követi a hagyományokat(ez lesz több) akkor kapunk jópár olyan rendőrt akinek a szemében a magyarok születésük okán bűnösök, aljanépnek tekintik. vagyis lesz egy csomó igazán rasszista állat rászabadítva a gyanútlan népre, kb mintha pár száz román v szlovák szélsőségest tennénk meg rendőrnek. ez pedig nagyon gáz.főként mivel panaszt sem emelhetsz majd ellenük hiszen akkor rasszista vagy...

más: nagyon sokan elhiszik, hogy Mo-n ua a cigány mint az usa-ban a néger. pedig ez nagyon nem igaz. a négerek dolgoztak csak nem voltak jogaik. a jelenlegi cigányság teljesen elhatárolódik a munkától ( a nagy többség) és él a kormány által biztosított-vedd el ami kell, megúszod mert cigány vagy-jogával.

Ps: tetszik az írásod.tetszik, hogy humorosan állsz a dolgokhoz nem pedig a -számomra kellemetlen-személyeskedő, kiabáló stílusban.

picur3ka 2009.09.08. 12:42:40

@CommanderCool:

2 egesz valami az atlag, ha jol emlekszem, a Heti Valaszban volt errol cikk vagy egy honapja... Az ut a Munkaba program amivel lejjebb lehet vinni a mercet, kb., vagy az se.

@Seduxen:

Hat kerlek, akar a nepi-urbanus vitara is visszamehetnenk. Nemeth Laszlo motyogott valami ilyesmit, hogy nacionalista, aki jogot ved, soviniszta, aki jogot sert. Na, ha valaki urbanus, akkor ez lehet, hogy mingya maskeppen van.

picur3ka 2009.09.08. 12:52:18

@Roxvox:

Hahaha. Igy van. Hazteto-or, vaganyor, lyukor, termenyor, es igy tovabb.

Tulajdonkeppen nagy reszet ingyen is meg lehet, sot kell majd oldani, egyenileg: csak meg kell szervezni az orsegvaltasi rotat a kapuban.

Win Elen 2009.09.08. 13:08:28

@Jurganov: igy vilagosabb. azt sietnek leszogezni, hogy az ilyen konyelmu parhuzamoknak nem vagyok nagy partoloja, hogy a cigany a neger, az irani, a torok stb. csoportokat osszevetve vonjunk le barmilyen hathatos konzekvenciat. Ugyanis ohatatlna, hogy idealtipusokban gondolkozzunk, es bar antropologiai szonten ennek lehet ertelme. sot, a jelenbe konnyen tevutra vezethet. (persze altalaban jelentos, de nem szignifikans szazalkban koze van az igazsaghoz).

Ami viszont zavar az ervelesedben, az tobb fogalom tisztazatlan hasznalata. Persze sejtem, hogy mire gondolsz, van is alapja, de csupan csak tulaltalanositas, a fentiekben foglaltak miatt pedig ezt nem fogadhatjuk el, mert csak reszben fedi a valosagot.

Az egyik ilyen, az a hagyomanyos cigany ertekrend. Az mi? (vö. fentiek)

A masik, egy homogen cigany tarsadalom kep illuzioja - mint egy nagy csalad. (csaladdal szembefordulas, testverek kitagadjak). Ennek is van alapja (ismet lsd. fent), de kozelsem ilyen egyseges a ciganysag. Sot. A varosban kevesbe talan mint videken. Ezt nem tudom, csak a adott teruleten jellemzo letszambol kiindulva, kovetkeztetve a kulonbsegek elofordulasara, merem megkockaztatni. Amire te gondolsz, azt egy olyan esetben lehetne megfigyelni, ha a gadzsok mondjuk egyseges, vagy nagyon jelentos erokkel a ciganysag ellen fordulnanak. Ekkor jobban osszehuznanak, de egyelore csak szeparalt esetekrol lehet beszelni, ehhez az egysegesiteshez nem elegendo (bar a draga kisebbsegjogi kepviselok, a media ezert mindent elkovet :) ). Igy ha azok a cigany szarmazasu rendorok, akiket most feltetelezunk, egy olyan elv menten folytatjak a tevekenyseguket, amelyet ugy racionalizalnak, hogy ezzel a romak tarsadalmi helyzetet segithetik elo a negativ sztereotipikat erosito, es annak alapot ado egyenek kiszuresevel, akkor nem igazan fogja erinteni oket a szitok, azt csak a bunozo, vagdalkozasanak tudjak majd be. Ehhez persze alapfeltetel, hogy a fajta tipusu megkulonboztetesek, telejsen eltunjenek, vagy a lehetosegekhez kepest a jelentektelen hatterbe szoruljanak. Ehhez el kell fogadni, hogy vannak bunozoi es nem bunozoi eletmodot folytato ciganyok. Ha valaki azt allitja, hogy csak bunozok vannak, akkor a prekoncepcioja be is zarja a helyzet objektiv vizsgalatat, allitasa csak egy kollektiv javithatatlan bunos csoportot vizional. Ezt nehezen tudom, es gondolom a tobbseg is nehezen tudja elfogadni. Ha a nem bunozo ciganyok kozott vannak olyanok, akik valoban ugy latjak - ahogy ez a valosagban is van, csak errol nem szokas liberalis eroknek beszelni - hogy a ciganyoknak is tenni kell valamit, a helyzet elfajulasanak megakadalyozasa erdekeben, akkor nagyjabol korvonalaztuk is az alkalmas tipusokat e jovobeli posztra. Persze tobb egyeb tenyezot is figyelembe kell ehhez venni.

Az hogy minden cigany rasszista, megint a fentiekben vazolt hibas kovetkeztetesek eredmenye. Bar szerintem is jelentos reszuk, es ebben van egy nagy adag dac is, valoban az, ok most eleve nem jatszanak. Raadasul konnyen kiszurhetoek. Igy az ebbol fakado tobbi feltetelezes, komoly szakmai toketlenseget feltetelezve veheto maximum szamitasba. Ez az a pont ahol azt mondom, hogy a szakmai hozzaertesrol nem vagyok meggyozodve, igy nem zarom ki a dolgot, de ez csak alternativ irany, nem pedig egyertelmu kimenetel!) Es akkor ott vannak a nem cigany kollegak, akiknek a torkan nehez lenne lenyomni, egy ilyen tevedest. Vegul, ok vernek az asztalt, hogy "na ez a kolompar teljesen alkalmatlan". Ezze ujabb (agyonhallgatott) Posta Imreket termelnenek. (bar a mindenre szarunk elv ezt a helyzetet is konnyen elkepzelhetove teszi, minden feleloseg nelkul - max az uj kormany kavarna bele a kepbe, de en attol sem varok sokat)

Remelem sikerult kiternem minden fontosabb dologra, ami a hozzaallasomat egyertelmuve teszi. Megegyszer mondom, nem azt mondom hogy teljesen nonszensz, amit irsz, csak ebben az esetben teves alapokbol taplalkozott. (es torekedtem a cafolatokat is hozzateni, amikkel az en allaspontomat a tiedhez kepest hoztam hatranyba. Mert ez is resze az igazsagnak, de ugy latom, hogy ekkor azert tobb a felteteles mod.)

RePs: Nem sertodtem meg, azt oviban talan utoljara :). Az egymas ugatasa, nem visz sehova, enmeg tenyleg szeretek megismerni az enymtol eltero allaspontokat is. Az habzo pofaval nyilvan nem nagyon megy :)

Jurganov 2009.09.08. 13:18:02

@Win Elen: sajnos indulnom kell dolgozni, szal csak röviden:
amennyiben valaki egy másik népcsoport tagjának vallja magát akkor bizony ezt a népcsoportot be kell illesztenie a világába.magyarok>cigányok;magyarok all. tudod, cigányt nem adunk a gádzsók kezére, majd mi elintézzük, stb.
majd este a többit.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.08. 13:19:03

irónia ON:
megvan Magyarország következő miniszterelnöke! jelenleg ugyan még messze van tőlünk, de már látom a beiktatását!

index.hu/tudomany/kornyezet/2009/09/07/oriaspatkany_papua_uj-guineaban/

irónia OFF

Win Elen 2009.09.08. 13:55:32

@Jurganov: persze - persze. ezt nem is vontam ketsegbe. Bar nem fogalmaztan egyertelmuen, a lenyeg amit ki akartam hozni ebbol, az az hogy csak nagyon alapos vizsgalatok eredmenyeire alapozva lehet, vagy szabad, komoly kovetkezteteseket levonni, hatarozott megallapitasokat tenni egy csoportrol. Semmi esetre sem, a szubjektiv velmenyekre alapozva. Foleg nem a kis szamu peldakbol, meg ha azok kozott jelentos hasonlosagokat is latunk, kiindulva megalapozni a tobbsegre vonatkozo jellemvonasokat. Es ebben az esetben ez hatvanyozottan igaz, leven egy csoport egyedeit kivanjuk kivalogatni, igy nem alkalmazhatjuk ra a csoportjellemzoket.

molaris 2009.09.08. 14:12:50

@drkovax:
Leginkább Isten szava kavarja meg a mai létező világot.
@Seduxen:
Tudod ezzel az a baj, hogy nem hallottam még a gyászhírt, vagy, hogy eredménytelenül keresik.::))

mindenbe belekotyogok 2009.09.08. 14:17:58

Kíváncsi vagyok mikor rittyentetek egy "velünk mindent meg lehet csinálni" kezdetű posztot erről: www.hirsarok.hu/node/35411

drkovax 2009.09.08. 14:23:10

@molaris: Nem a szava, hanem, hogy szabad akaratunktól megrészegülve, meg sem próbájuk megérteni ... (és aki próbálja, annak se mindig sikerül ...)

molaris 2009.09.08. 14:27:43

@Win Elen:
Kéréssel kezdeném. Ha rendesen központoznál és magyar klaviatúrát használnál, bizony sokat segítene. Meg nem kell körmondatokat írni, viszont a színvonalat a helyesírás javítása növelné.

Az érdemihez. Mint olyan, aki a cigány szokásokat jól ismeri, elmondhatom: nem ördögtől való a legvadabb elképzelés sem. A tételem egy példával illusztrálom.

Gazsi vendégül látja Józsit. Míg csevegnek, esznek, isznak, Gazsi felesége megfürdik. Ezt Józsi meg sem látja. Viszont másnap visszamegy, és jól lyukon vágja Márit.
Következmények?
Kiderül, megverekszenek.
Kiderül, de megalkusznak.
Nem derül ki, de Mári bekapja a legyet.
Ezután, Józsi megszökteti.
Gazsi kártérítést követel, és kap.
Majd, új asszonyt visz a házhoz.
Ill. a tetszőleges kombinációk, meg amit még kifelejtettem.
Szóval egy más világ, más erkölccsel, törvényekkel.
És annak az egész világban jól látható stigmájával/ következményével.

molaris 2009.09.08. 14:30:17

@drkovax:
Igen. A régi kérdés.
Isten és az Ő akarata, vs. az ÉN.
Az eredményt látjuk. Majd az ítéletnél kell ilyen önérzetesnek lenni.

Zetek 2009.09.08. 16:26:56

Ez program? A cigány rendőr ösztöndíjasok, hogyan kerülnek a képbe? A 300 miatt a rablók feladják eddigi tevékenységüket?

Win Elen 2009.09.08. 17:17:55

@molaris: Igazad van. Nincs is mit szépíteni az általad említett hibákon. :) Próbálok törekedni ezek megváltoztatására. (Csak az a fránya kényelmes kapkodás)

Alapvetően, inkább ellenérzéseket táplálok a cigányokkal szemben. De a példa, amit leírsz, annak ellenére hogy sok esetben igaz, és ad is egy leegyszerűsített képet a romákról, nem jelenti azt, hogy ne találnánk olyan cigány embert, aki ennek ellenpéldája lenne. És a legkevésbé következik belőle a bűnözői hajlam kollektív abszolútsága. (bár ezt senki nem is állította)

Tündér_Lala 2009.09.08. 17:45:10

@Jurganov: @Win Elen:
Mindkettőtöknek igazatok van kicsit. A cigányság valóben megosztott és egymással is problémáik vannak (pld. a magyar cigányoknak az oláh cigányokkal stb.)
Ugyanakkor az egyes személyek kiválasztása milyen elvek alapján történhet (amikor a cigányokról, illetve rétegeikről nincsennek statisztikák, felmérések, fogalmunk nincs a társadalomhoz való viszonyukról (tudományos megalapozottsággal) stb. Ha pedig valaki alkalmatlannak bizonyul arra, hogy a ráruházott hatalmával megfelelően éljen (de ne éljen vissza) mi történik ? Minek teszi ki magát az a rendőri vezető aki megfenyíti vagy eltanácsolja ?
Ezzel a népcsoporttal kapcsolatban olyan lehetetlen státuszt alakítottak ki, amely megakadályozza, hogy pontosan úgy bánjanak velük mint bárki mással. Ez pedig egy rendvédelmi testületnél abszurdum. Sok sok kérdés felmerül a témával kapcsolatban .
A fenti probléma még a civil világban is gond. Gondold meg, hogy mint vállalkozó felveszel egy ilyen embert. Nem válik be, el akarod küldeni. Ez sohasem konfliktus mentes (azonos etnikumnál sem) és megtámadnak, hogy rasszista vagy. Kinek hiányzik ez ? Inkább nem fog felvenni cigányt és szabadon gazdálkodik a munkaerővel. Ezért gondolom, hogy a jogvédők iszonyatos kárt okoznak a cigányoknak, pedig látszólag segítenek nekik.
A pozitív diszkrimináció ártalmas méreg, amely árt a népcsoportnak, különösen ha esetleg vissza élnek vele egyedek.
Szerintem.

Win Elen 2009.09.08. 20:19:02

@Tündér_Lala: Végtelenül egyetértek veled! Ahogy fentebb is írtam, arról tökéletesen elfelejtenek beszélni, hogy a cigányságnak is felelőssége, sőt kötelessége változtatni.

A mai divatos álláspont, az, hogy a többségi társadalom legyen megértő, előzékeny, toleráns stb.Ha ez arról szól, hogy ne mészároljuk le egymást akkor tiszta sor. Ha ez arról szól, hogy az első gondolatunk a head shot, ha valaki zavar, akkor is. De ezen már túljutottunk. Volt jó pár év, hogy a mi faszunkkal verjék a csalánt. Ez mostanra már annyira csíp, és fáj, hogy nehezen tűri tovább az ember.

Ettől független még mindig a liberális (na nem az a liberális) megközelítés a számomra szimpatikusabb. De ha nem működött, nem volt eredménye. Akkor tudomásul kell venni, hogy szar.

(ha kicsit vehemensen fogalmaztam volna annak epp most marhara van aktualitasa)

Mouth Hero 2009.09.08. 22:46:24

Lehet akár ötezerrel is több rendőr, ha NEM MERNEK élni jogaikkal. Ha egy rendőrt lefegyverzőre(!) gázspré a reakció ahelyett, hogy a társa fejbelőné, nincs miről beszélni.

Ha egy támadólag fellépő csoport ellen az elfogadott intézkedés az elmenekülés, majd jó esetben erősítés hívása, ahelyett, hogy a 2-3 rendőr beleürítené a tárat a támadókba, addig nem lesz rend, s továbbra is kiröhögik a rendőröket. Mert ma sajnos ez a helyzet.

Tündér_Lala 2009.09.09. 14:12:53

@Mouth Hero: Egyet értek, fennt írtam is már.
@Win Elen: Társadalmi kiegyezés nem jöhet létre úgy, hogy hatalomból megpróbálják lenyomni a társadalom torkán az egyik fél (vélt és rövidtávú) érdekeit maradéktalannul, a másik fél érdekeit teljesen figyelmen kívül hagyva egy viszonyrendszert.
Szerintem is az emberek döntő többsége elfogadó volna, ha a másik fél részéről együtműködési készséget (és nem rasszizmussal fűszerezett ellenségességet) tapasztalna. Különösen, hogy ez össztársadalmi érdek volna. Szükséges segíteni rajtuk, de nem feltétel nélkül és igenis saját erőfeszítést elvárva, követelve.

molaris 2009.09.09. 14:35:40

@Win Elen:
Na azért ezt a szót, hogy "kötelesség", még meg kell tanítani nekik.
@Mouth Hero:
A jogok elosztása, hogy úgy mondjam, még nem elég korrekt.
De majd fejlődünk. Kár, hogy ilyen lassan.::))

Roxvox 2009.09.11. 16:15:05

@Win Elen:" hogy a mi faszunkkal verjék a csalánt"
Még szerencse, hogy a csalánosba a "szeretteink" nem szoktak szarni (egyébként mindenhová), mert akkor nem csak csalánkiütéses lenne büszkeségünk, hanem még szaros is. :))))))

Roxvox 2009.09.11. 16:17:55

@laspalmas:" Te mész be közbiztonsági tanácsokat kérni Sztojkáékkal kapcsolatban, erre a konfliktusmegelőző tanfolyamot megjárt rendőr majd átadja neked az ott tanultakat."

Azért nem megyek be, hogy elmeséljék mit nem tehetek.:(((

Sííva 2009.09.13. 15:10:28

Citátum: "A kormány hallja az emberek szavát"
Íme a szelektív hallás tökéletes példája. Amit a cigány kisebbség mond azt tökéletesen hallja! Segílyt, családit, aggyá pízt!
Amit viszont a dolgozó magyar kisebbség mond azt nem hallja!
ELÉG VOLT!!!!! Nem azért dolgozunk, hogy Ti két kézzel szórjátok a kisebbségnek segélyre, a politikusok bérére, költségtérítéseire a BKV-nak a végkielégítésekre stb. stb. stb.
Reggeltől estig lehetne sorolni! ÉRTSÉTEK MEG VÉGRE: ELÉG VOLT, MINDEN POLITIKUS MONDJON LE!!!!!
Nem akarunk titeket többé látni sem, nem hogy hallani rólatok!!!!!

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.13. 15:50:42

@Sííva: én szívesen látnám őket, kilométerkő helyett, lámpaoszlopon, mellkasukon vérrel a TOLVAJ! felirattal... :D Egyébiránt teljes mértékben egyetértünk.

süti beállítások módosítása