Skip to content


       Szűrés lista

Értettük: A Tavaszmező utcát kerüljük

Okés, vettük a lapot. A Tavaszmező utcát kerüljük, az már nem a mi utcánk.

Vajon vannak még ilyen tiltott utcák Budapesten? Kaphatnánk róla egy pontos listát, elkerülve az ilyen és ehhez hasonló "bonyodalmakat" ... ?

Demszky "Budapest a mi városunk és nem hagyjuk legyőzni" Gábor mikor kíván nyilatkozni? A Roma Polgárjogi Akciócsoport már szervezi a kiszállást a Tavaszmező utcába? A TASZ ügyvédje már felvette a kapcsolatot a megtámadott sráccal? Gusztos Péter már gépeli a fátyolos hangú sajtótájékoztatója szövegét?

A szerencsétlen főiskolás srác mit sem tudott arról, hogy Budapesten a Tavaszmező utca már nem a magyar jogállam része, hanem már az övéké.

"Hogy mersz bejönni a mi utcánkba?",  "Megdöglesz" stb ... szöveggel támadtak rá fényes nappal (délelőtt 11 óra!), 3 utcányira a rendőrségtől.

5 személyt elfogott a rendőrség, őket közösség tagja elleni erőszakkal, vagyis rasszista bűncselekménnyel gyanúsítják. Precedens.

"Az ügynek az előzménye az volt, hogy a fiatalember sétált a Tavaszmező utcában, egy társaság belekötött és jellemzően a magyar etnikai hovatartozása miatt szidalmazni kezdték majd bántalmazásra is sor került. A fiatalember szerencsére be tudott menekülni egy közeli oktatási intézménybe és ennek az intézménynek a közelében történt ennek az öt személynek az elfogása" - mondta el Tafferner Éva, a BRFK szóvivője

És ha nem TUD bemenekülni a kollégiumba? Mert messze van? Vagy mert addigra megkéselik?

Az egyik főiskolás hallgató írta nekünk:
"Múlt héten történt egy kis affér a helyi "bennszülöttekkel": hazafelé tartó hallgatót leköpte egy fiatal "helyi lakos" majd miután a hallgató ezt nem hagyta és ezt szóvá tette, a fiatal 5-6 társával együtt visszakergette a főiskola épületébe. Egyiküknél kés is volt (a többinél ki tudja mi...). Az eset óta a helyzet egyre feszültebb a főiskola környékén."
A "bántalmazás" pedig elég gyenge kifejezés, ha az illető kezében egy 20 cm-es kés van:



A helyiek szerint az ilyen helyzetek mindennaposak a környéken: 

Az ATV-s helyszíni riporthoz kapcsolódik az egyik főiskolás "élménybeszámolója":


"Akkor a tegnapi ATV forgatás körüli balhéról írok, mert annak személyesen is részese voltam:

Történt, hogy tegnap délelőtt, a matek előadás szünetében (az egyetlen előadás a héten, 2 előadást tartanak egybe, az előadóban kb 2-300 hallgató) kivonult a tömeg az iskola elé (amit az rtl-en is mutattak, na pont oda:)). Nagy tömeg, mindenki próbál a járdán, a parkoló autók mellett elférni valahogy. Mindeközben a sarkon (innen kb 20 méterre) még az előző balhé miatt forgat az ATV. Arra jön egy "helyi" család: apu, anyu, 2 puja:). Apu beér a tömeg közepére és egyre hangosabban, majd végül ordítja, hogy: "Nem lehet arrább menni kis ge*ik, bezzeg ha egyet elkapunk, akkor sír a szátok..." és hasonlók. Erre persze a tömegben néhány másodperc csend, majd néhányan visszaszólnak, mire apu megfordul, és közli, a maga sajátos stílusában, hogy: "Na gyere kis ge*i, itten legyen nagy a pofád a k*rva anyád!!". Majd végül aput anyu üvölti le, hogy: "Hagyd már abba a cirkuszt te f*sz!" és elvonulnak, persze apu folyamatosan mondja még a magáét. A sarkon odaérnek az ATV-sekhez akiket ugyanúgy leüvölt és szid, majd végül az egyik utcába befordulva tűnnek el.

Az ATV-sek odajöttek hozzánk és jókat nevettünk az eseten, mondták, hogy megvan a felvétel, de nem ők döntik el, hogy leadhatják-e (persze egyből lett vagy 20 riporter alany:).

Szerintem csoda, hogy csak most történt ilyen eset, mert mióta odajárok (3éve) folyamatosan érnek mindenkit atrocitások: a hallgatók parkoló autói közt focizó "ifjak", sarokra kiálló és onnan "szúrógató" bandák, a lányoknak folyamatosan beszólnak, mindenféle kamu szöveggel kérnek ezt-azt (cigit, aprót), mindig kitalálnak valamit, hogyan tudjanak a naivabbakból lehúzni apróságokat...

A múltkori balhéról még annyit, hogy akkoriban volt egy 4 fős kis banda, akik a "jáj, testvérem kiment a biztosíték a kocsimba" az új 300 forint, tudnál kölcsönadni?" szöveggel próbáltak pénzhez jutni, de nem nagyon mehetett nekik az üzlet, mert amíg mi láttuk senki se adott nekik semmit (pedig még a Blahán is láttuk őket néha, hiába na, egy multi mindig terjeszkedik:)). Ekkor elkezdtek egyre bunkóbbak lenni, beszólogatni, heccelni, és nekünk van egy olyan tippünk, hogy ők állhatnak a balhé hátterében, mivel az eset óta egyszer sem nem láttuk őket. Bár ez csak feltételezés, ne legyen igazam...
A srácot pedig, akit megkergettek, személyesen is ismerem (mondjuk 2szer ha beszéltem vele:)), köszöni jól van, nincsenek se lelki és már testi sérülései sem, bár azóta a "helyiek" tudják, hogy ő volt az, aki visszamert szólni, és azóta azért néha egy-két bátrabb "bennszülött" beszól neki ezt-azt, és "szúrógatják" is keményen...

Szerintem egyenlőre ennyi infó elég erről a pöcegödörről, azaz a 8-kerről."



A srác a BMF Keleti Károly Kar 8.kerületi Tavaszmező utcai épületébe menekült. Tavaszmező utca 15-17.

És mi van onnan 100 méterre?



Szólni kellene Nekik, hogy láttunk - hallottunk diszkriminációról ...

 

Címkék: rendőrség társadalom cigány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr211438327

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2009.10.09. 12:22:22

na igen, igazából engem nem lep meg, a 8-ban nőttem fel arra felé ez (sajnos) elég gyakran előfordul..., de legalább most le lettek rasszistázva, höhö
mohácsi viki miért van csendben? vagy azon morfondírozik, hogy hogy tudná rábizonyítani a srácra, hogy igazából skinhead volt fekete terepjáróval?

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.10.09. 12:25:23

Háhá.
A Roma Parlament szövege diszkrimináció ellenes szövege mekkora poén ide :) lolfaktor 10/10

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2009.10.09. 12:26:33

Onnan indult, hogy a srác cigányozott meg keménykedett, erre valahol megint felsírt egy gyermek. Azok tizenöten meg csínytevésből bekergették a suliba, de csak jelzésképpen, hogy tanuljon egy kis illemet.

Grafithuszar 2009.10.09. 12:27:14

Nekem az előző munkahelyem ott volt a közelben, néhányszor ettünk a menzán. Már akkor is feltűnt hogy elég érdekes környék. Ott van ez a vadiúj főiskolai épület, körülötte meg putrik....Ha főiskolás lennék ott, minimum egy gázpisztollyal kéne suliba járnom....

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.10.09. 12:28:04

@purga:
de hiszen a srácon biztos levis sildes sapka volt , amit köztudottan a klux klux klán hozott divatban az 1930-as évek közepe táján Németországban:)

Jurganov 2009.10.09. 12:29:11

"igazából a képviselőtársamat is befenyítették..." ez de szép mondat volt :D

molaris 2009.10.09. 12:31:16

Tudjátok a fene se tudja mi a helyes. Anno engem felszólítottak a rendőrök, hogy egy ideig ne legyen önvédelmi ügyem. Bár 15 év eltelt, az izmok, ízületek rozsdásodtak, de azért nem kizárt, hogy átmegyek sétálni arra egy kicsit.
Kell a testmozgás, és 8- 10 dakota csak felcsigáz..
Aztán majd futnak panaszkodni, hogy a csúnya bácsi bántotta őket.
Dögvész és átok rájuk.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.10.09. 12:31:18

Azért ez vicces valahol hogy most már cigókat is be lehet kasztlizni rasszizmus vádjával:) jaj ha egy fegyver elkezd visszafelé elsülni úgy mohányás viki?:)

Zsombor78 2009.10.09. 12:32:24

Pont 3 napja a mamam ment haza a templombol mikor egy cigany tizeneves purde kitepte a taskajat a kezebol!A mamam 86 eves megelte a vilaghaborut is de ami mar a 11keruleti piacnal van arra nincs felkeszulve!Az ottani otpnel lebzselnek a ciganyok es ha latjak ,hogy nyugdijas vagy barki kivesz penzt ,mennek utana!Multkor egy mercivel altak el az Eszek utcat kigyurt kan ciganyok ,es mindenkit elkuldtek a halal faszara aki be akart menni mert ok szorakoztak ott!Most olvasom hogy Sukorolval minden rendben van a kormany szerint!Alulrol es felulrol is utik vagjak a nemzetem ,en kint elek mar kulfoldon de az otthoniakra keserves evek varnak!

Jurganov 2009.10.09. 12:32:28

írni kéne a yardnak, hogy mégis merre vannak azok a tiltott területek. kíváncsi vagyok mit válaszolnának. bár most respect nekik, kimentek és még elő is állították nagy részét. aztán majd a bíróság elengedi őket...

molaris 2009.10.09. 12:34:59

@xanax:
Na én majd megtanítom nekik az "alföldi- fut a cigányt"!!

purga · http://horrormirror.blog.hu 2009.10.09. 12:35:16

@xanax: mintha kolompár mondta volna:D elmehetnél romajog-védő sajtósnak:D

amúgy biztos a gárdafantomot kergették, erre nem ott lébecolt egy főiskolás, aki előítéletei miatt bepánikolt a sok roma láttán és elkezdett futni, a többiek meg csak megakarták magyarázni a dolgot... ja és épp most jöttek a tescoból, ezért volt náluk annyi akciós konyhakés

Algopirin 2009.10.09. 12:35:34

Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a környék bőven ellátott térfigyelő kamerákkal...

Grafithuszar 2009.10.09. 12:35:48

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Pontosan erre gondoltam én is. Tök jó lenne ha én is minden cigányt lerasszistázhatnék :)

purga · http://horrormirror.blog.hu 2009.10.09. 12:36:58

@Jurganov: 15-ből 5-öt, azé az nem nagy rész:)

molaris 2009.10.09. 12:38:09

@Zsombor78:
Nem beszarni, vagyunk még páran, akik nem futunk el egy- két pofon elől.

Jurganov 2009.10.09. 12:39:04

@purga: a 40 ből 0-hoz képest az .:)

Rhod 2009.10.09. 12:39:25

na jó, legyen az ő utcájuk, itt a megvalósíthatósági tervem:
- nem c. lakosság evakuálása
- minden kivezető út 3 m magas beton-szögesdrót kerítéssel eltorlaszolva
- áram, víz, stb. ellátás stop.
gratulálunk, itt az önök utcája, most már csak az önöké...

Grafithuszar 2009.10.09. 12:41:01

@Rhod: Muhahaha.. milyen igazad van, és senki nem szólhat semmit, mert ők maguk mondták hogy ez az ő utcájuk

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.09. 12:46:31

@purga: pontosan ezen gondolkodik, hidd el. addig meg kussol, arra megtanította a törzsi népszokás. sajátjait fújni az halálos ítélet lenne nekije... xd
@xanax: most vagy ironizálsz kőkeményen, vagy soha nem jártál a környéken se.
@Algopirin: mármint volt, gondolom ezt szeretted volna mondani :-) szerintem a kamerák fele már játékszer, ha nem nagyobb része. amit nem szerelnek elég magasra és elég biztosra, az eltűnik, aztán egyéni házivideok eszköze lesz...
@Grafithuszar: a környék valóban szórakoztató, főleg úgy, hogy picit sétálsz még, és József utca, Mátyás tér... fényes nappal érdekes móka, bár a buszmegállóban állókat elsősorban a "nimfák" szólítják le.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.09. 12:47:19

@Rhod: legyen 30 méter, és kezdjük feltölteni vízzel... legyen az ő utcájuk, oké :D

purga · http://horrormirror.blog.hu 2009.10.09. 12:52:23

ennyi erővel kaphatnának egy saját várost, amit autonóm területnek lehetne tekinteni, és csak érvényes útlevéllel és vizummal lehetne elhagyni:))
pl. olaszliszkát simán nekik adnám oda úgyse meri már betenni magyar ember a lábát....

Rhod 2009.10.09. 12:52:45

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: víz se rossz, de félek, hogy még jobban elkanászodnának: az utca is az övék, meg mekkora strand is lett hirtelen...

Homeoffice 2009.10.09. 12:52:55

Srácok!
Az asszonykám oda járt fősuliba.
Szerintem ott az összes hallgatónak veszélyességi pótlékot kellene fizetni.,
Nem egyszer jártam arra.
Egyébként az ilyen jelenteknél mindig a Szükségállapot című film jut eszembe.. Néha ide is elkéne pár B. Willis féle ezredes....

Viktus 2009.10.09. 12:53:22

@xanax:

Igen ez elég jellemző utcakép, hogy egy főiskolás mérnöknek készülő csonthalmaz odamegy az utcán álldigáló csordához, és elkezd nekik pofázni. Milyen szerekkel élsz? :D

Kartal (rezervált) 2009.10.09. 12:55:44

@DexterMorgan78/Séfbácsi: nem a te dolgod lenne rendet csinálni? A fene egye meg! Nem haragudnék, ha sok kis cigánydarabot találnánk azon a környéken...

@Viktus: ciganybunozes.blog.hu/

@xanax: jajám, én is szoktam cigányozni, ha meglátok öt-hat kigyúrt cigót késsel a kézben, tök életszerű... (tudom, hogy csak irónia volt, ami egy tollfajta :D)

purga · http://horrormirror.blog.hu 2009.10.09. 12:57:33

@Viktus: @Kartal (a dühös): @ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: baszki, nem vágjátok, h ironizált? :PP
a felsírt egy csecsemő mindent elárul:P

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.09. 12:58:05

Bammeg Zero , miért szólna bele az szdsz?Ők nem azt mondják hogy toleránsak vagyunk ,hanem elvárják hogy TE legyél toleráns!

Winston007 2009.10.09. 12:58:07

A 8-ban nottem fel, de ezt akkoriban nem mertek megtenni a ciganyok. Hihetetlen a tavaszmezo vegeben a sarkon volt egy fagyizo odajartunk. Viszont most jar a plusz pont, hogy rasszista tamadassal vadoljak a rettego retinegereket. A fagyi visszanyal.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.10.09. 13:00:46

Ezek utan kurvara kell majd a vasarnapi ciganybalhe. HOgy ezek a szaralakok elomasszanak a putrijaikbol es szetbasszak megjobban a varost.

Ilyenkor kellene a sok kurva jogvedo es cigany faszfej politikus kiallna es verne a balhet a ciganyoknal, hogy mi a faszt csinaltok.

de majd lesz hetvegen vonulgatas meg rasszistazas rendesen.

anarcho78 2009.10.09. 13:03:39

anno én is jártam át többször fősuli miatt Bánki (Népszínház u.) a Kandóba (Tavaszmező). igaz fényes nappal és csoportosan mentünk, de már akkor (1998-2002) is szóltak be nekünk. 5-en voltunk és volt pofájuk szövegelni.

na erre mondom én, hogy Bp-en egy jó hely van: Óbuda. el kéne keríteni betonfallal (a határvonal a Vörösvári út, Bécsi út, Pestet meg leépíteni szépen, úgy sincs ott semmi, csak ipartelepek:))

vagy nincs igazam? apropó, láttátok a Banlieue 13 filmet? www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=68720&i_city_id=3372&i_county_id=-1

Sííva 2009.10.09. 13:03:56

Egy felnőtthöz persze, hogy kell 15-20 ember, ha egy öt éves gyerekhez három 20-25 év közötti kell.
Hol vagytok skínhedek??????? Mikor jöttök már?????

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.09. 13:04:53

Mit kell felfújni ezeket a gyerekcsínyeket, nem értem. Biztos rettegtek szegények, tuti, hogy az "álértelmiségi" gyerek gárda egyenruhában, fekete - árpádsávos - terepjárónak álcázott tojástartóval közeledett, egyik kezében sztálin-kötetet, másikban dobókocka méretű utcakövet lobogtatva, és hát szegények megijedtek, hogy itt tatárszentgyörgy 2.0 lesz.

én abszolút megértem őket.

snorbi 2009.10.09. 13:08:16

@molaris: Én kicsit félnék, hogy "8- 10 dakota" halálra szurkál egy ilyen eset után...

nyugatioldal 2009.10.09. 13:08:56

Ez az egész már akkor baromság volt, mikor annak a szerencsétlen kkunlacházi kislányak az esete kapcsán azt nyilatkozta sok "értelmiségi", hogy ő a hibás, minek mászkált éjjel egyedül.
Okés, akkor mondjuk ki, ma Magyarországon ha sötétedés után megerőszakolnak és megölnek akkor te vagy a hibás, ha bemész egy utcába, s megvernek te vagy a hibás, nincs ezzel semmi gond, lehet egy korrekt kis listát csinálni arról, mit nem szabad tenni.
S ha mégis sötétben egyedül császkálsz, jó esetben megbüntet a rendőr, rossz esetben megerőszakolnak és megölnek. Így jártál.

Zep 2009.10.09. 13:09:34

Magyarországon nincs cigánybűnözés!!!!
A tévé is bemondta.
Meg a miniszter, meg még a kolor is.
Úgyhogy coki!

Roltii 2009.10.09. 13:11:53

én is kandós voltam, évekig odajártam...nem egyszerű arcok voltak/vannak a környéken, az egyszer biztos. Konfliktusokról nem hallottam, ezt valszeg segíti a főiskola sarkán levő térfigyelő kamera, ha épp nem lopják le:D Iszonyat gyűlültem minden nap a sétát a 4-6tól és vissza, esténként még durvább volt.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.10.09. 13:12:30

"Vajon vannak még ilyen tiltott utcák Budapesten? Kaphatnánk róla egy pontos listát, elkerülve az ilyen és ehhez hasonló "bonyodalmakat" ... ?"

van ilyen oldal: www.hovane.blogspot.com

:)

érdektelen 2009.10.09. 13:13:05

Az RTL térkamerás felvételén ott áll egy nő is a késes mellett, egy kis gyereket tart a kezében.

Gratulálok, már idejekorán elkezdődik a "nevelés".

Kartal (rezervált) 2009.10.09. 13:19:36

@purga: baszki, nem vágod, hogy ironizálok? Ami egy tollfajta... :))) :P

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.09. 13:19:52

Azért ezek az esetek nagyban megkönnyítik a döntést, hogy milyen "szakkörökre" járjon majd a gyerek, ha eljő az ideje.

Higany 2009.10.09. 13:21:43

Kandós voltam, szerencsére Óbudán, de időnként el kellett látogatnom a Tavaszmezőbe, "jó környék"! Brrr...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.09. 13:24:07

@Rhod: olcsóbb mint az ólom, jobb mint a gáz :-) egy esetben támogatom az ólmozást:
www.youtube.com/watch?v=ku2Y5LFqE_Y tudom, ez szemétnáci dolog, de jóóó :D
@purga: sorry, felbaszott aggyal kevésbé vagyok fogékony az iróniára :-D
@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: nem jönnek, mert nem tejelnek nekik :D
@leila iron: úgy kell azt, soha nem lehet elég korán kezdeni... legközelebb nemi erőszakot mutatnak a pulyának.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.09. 13:24:44

@Rhod: Nahát, nahát, ej-ej, hát milyen csizmában menetelő népségnek volt uyganiylen ötlete? Mocsokos náczifasisztarasszista. Pfuj.
Amúgy én viccből a vizet-áramot meghagynám egy-két házban, aztán jó sok pénzért közvetíteném, amint egymást kaszabolják darabokra egy működő vízcsapért. Vagy a helikopterről ledobott segélycsomagokért.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.10.09. 13:26:22

@Algopirin:

nem nagyon tartja vissza őket...

Sajnos, amikor telepítették a kamerákat, akkor mint értelmesen gondolkozó emberek, úgy gondolkodtak, hogy ha kiveri a szemüket a térfigyelő kamera, akkor nem követnek el bűncselekményt.

Nos, csak egy dolog hibádzik: azt, hogy ezt felfogják, kell egy alap IQ ... nos, nekik nincs.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.09. 13:27:29

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: "Amúgy én viccből a vizet-áramot meghagynám egy-két házban, aztán jó sok pénzért közvetíteném, amint egymást kaszabolják darabokra egy működő vízcsapért. "

a vizet MINEK? EGY felhasználási módját említsd meg, amire a rozsomákok használják! CSAK egyet!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.10.09. 13:27:48

@Gunther:

Lassan tényleg az lesz hogy felfegyverzett iskolabuszokkal hozzák-viszik a főiskolásokat a Blaha meg a Tavaszmező utca között ...

rolika 2009.10.09. 13:27:58

BENGA OLÁH TIBOR
Hát ez kész, a videót már meg se kell nézni :-))) Nomen est omen

Valami érik, ha már az ATV-n (értitek, A-T-V) ilyen címek futnak: "rasszizmussal gyanúsítja a rendőrség magyarverő cigányokat"

Bocsi az OFF-ért, de lerohadt a mail-szerverünk, és nem tudom küldeni, úgyhogy itt:
Hunvald családjának szüksége van a pénzre
www.rtlklub.hu/video/71891

házipálesz 2009.10.09. 13:30:30

Kösz zero!

Egy másik posztban offolva kértem erről írást, s íme... Látom nem voltam egyedül a kivert biztosítékkal...
BAZ megyeiként állíthatom: az országban nagyon sok Tavaszmező utca van már.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.10.09. 13:33:59

Ez úgy volt,hogy a srácnak lyukasórája volt és a romavadászok példáján felbuzdulva felkapott egy kést a menzáról és a rettegő romák közé rontott....

Ezt akarta ez a sok rohadt fajvédő,hát bekövetkezett.Kár,hogy nem ők eszik meg (egyelőre),amit főztek.Ha egy eleve pofátlan embernek plusz jogokat adok a kezébe,akkor még jobban elszemtelenedik-ennyi esze nincs a sok nyomorék aktakukacnak?

A kanadai bevándorlás ügyi miniszter meg jön hozzánk,mert nem bírnak az évi ezer fős nagyságrendű cigány bevándorlóval..Mi harmad annyian vagyunk,mint ők és majdnem ezerszer annyi itt a mocskos cigány.Próbálják már meg elképzelni,hogy mi folyhat itt!!!!

Jó neve van az első videón megszólaló pracskernek: "Benga Oláh".. :-D

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.10.09. 13:40:51

Nagyon kíváncsi leszek, mit fognak kapni.

Mert szerintem gyanús, hogy a rasszizmus vádát ejteni fogják, és meg fogják úszni egy ejnyebejnyével, meg pénbírsággal (amit persze nem fognak befizetni)

llll5 (törölt) 2009.10.09. 13:45:08

@zero: igen, ezért sem érnek sokat a kamerák.Egyébként Londonban 1996 és 2oo6 között 1milliló/!/kamerát telepitettek.A kamerák naponta átlagosan 1 járókelőt 3x fotóznak le. Ennek ellenére most jöttek rá, hogy nem érnek sokat a bűnözők ellen és tervezik a járőrözés gyakoribbá tételét.

Jurganov 2009.10.09. 13:46:25

@anti_troll: nem fogják. a hatalomnak keményíteni kell ezen a vonalon különben a jobbik megeszi őket...

Moredhel 2009.10.09. 13:47:24

Én is a Kandóra jártam, volt pár olyan óránk, aminek már szürkületben vagy sötétben volt vége, a tanárunk mondta is, hogy legalább 3-4 fős csoportokban hagyjuk el az épületet. Mondjuk egyszer engem is megpróbáltak fényes nappal körbeállni a kokérók, de szerencsére még pont jól kislisszoltam közöttük. Akkoriban még én is gondolkodtam gázpisztoly vásárlásán.

jucus88 2009.10.09. 13:48:45

Az MTV-n a Ma reggelben valami cigánysétáról beszélgettek a szervezővel, aki szerint félelemből kergették meg a főiskolás fiút, no comment...

krtek 2009.10.09. 13:51:03

Érdemes lenne kideríteni melyik parlamenti szarházi került be cigányvoksokkal. A tücskök jól jönnek pár szarházinak mert egyszerűbb megvenni és átverni őket.

A rendőrők meg inkább sünöznek. Pár díszcigány meg el kezd pofázni a "nem általánosíthatunk, egyedi esetről van szó' című pofátlan hazugságot.

Laibach 2009.10.09. 13:51:47

@jucus88: félelemből???? 20 centis késsel???? Csordában 1 ellen???

Marcellusca 2009.10.09. 13:52:36

Jááájjj, mán rásszistákok! Csak gyerekcsíny vót ez kírem szípen. Hozzája tártozik a csigány kúltúrráhó meg szokásokhó.

Hogy rohadjon rájuk a műanyag lakat is a börtönben!!!

- Mit mond a cigány, mikor öltönyben, nyakkendőben van?
- ???
- Az úgy vót, Tekintetes Bíróság ...

Csak keveset közvetítenek ilyenekről.

A Roma Parlamentnek meg oda kellene adni a felvételeket, hogy így képzelik a felzárkózásukat?!

F@sz ki van, megint nem kell kávé! :)

Csurár apuka 2009.10.09. 13:53:02

Az az ő utcájuk, a magyar ne tegye be a lábát.
A jó kurva anyjukat! Van olyan utca, ahova a cigány nem mehet be, mert a magyarok leütik?
Nincs!!!!!!!!
Ki a faszom akkor a rasszista itt?!!!!

rolika 2009.10.09. 13:55:31

@Laibach: Nagyon-nagyon nagyon félnek ám szegínyek...

Marcellusca 2009.10.09. 14:01:11

@Seduxen: Én már próbálom A Főnököt rávenni, hogy 5 évesen kezdjen el cselgáncsozni.
Kamasz korára megfelelő tudással rendelkezne, hogy nyugodtan közlekedhessen majd főiskolásként Pesten. :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.09. 14:01:46

@anti_troll: én azt mondom, lényegtelen a büntetésük, senki nem fog rá emlékezni félév múlva. Arra viszont sokkal később is fogunk emlékezni, hogy végre kimondták, hogy rasszista cigányok léteznek és követnek el rasszista bűncselekményeket. Ez egy nagyon fontos lépés volt. Most már a kormányzat sem tudja a homokba dugni a fejét, hiszen forrong az ország. Ez már önmagában eredmény.
Egyébiránt pedig: egy főiskolás ember képes azt leírni, hogy 'egyenlőre'...?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.10.09. 14:02:30

Egyáltalán mi a fasznak ez a Roma Parlament?? Van sváb, kínai, arab, etiopiai parlament is Magyarországon?? Ha nincs akkor tessék ez a sóhivatalt szépen megszüntetni....

Marcellusca 2009.10.09. 14:07:22

Egy 90-es évekbeli eset jut eszembe:
Kőbánya, bizonyos dzsumbuj, az utcában laktanya.
A nagyonbátor czigók megvertek egy "kissé" piás katonát, aki az este közepén támolygott vissza a kaszárnyába. Nagynehezen bekászálódott, majd miután elrebegte, hogy mi történt, fél órán belül századnyi baka vonult ki az érintett (közben "műveletinek" kikiáltott) területre, és akit értek ütöttek-vágtak. Még a "lakásokba" is bementek, ahol véletlenül "nyitva" maradt az ajtó.
Jó ideig nem volt több probléma.

Jurganov 2009.10.09. 14:07:47

@Marcellusca: inkább lövészetre járasd :)

Plutonic 2009.10.09. 14:08:33

Na ezért fogok komondort és kuvaszt tartani.
És félkemény kutyaszar formájában fognak távozni az árnyékvilágból.
De alkalmasint előtte kiszedem belőlük az ólmot, nehogy baja legyen a kutyáknak! :)

Marcellusca 2009.10.09. 14:11:55

@Jurganov: Az a következő lépés lesz, hamár biztonsággal meg tud fogni egy pisztolyt. :)

@Plutonic: Kuvasz meg komondor, mi?
Nem vagyol Te egy kicsit nacionalista? Mé' nem jó Neked egy jólképzett német juhász kutya, rottweiler vagy doberman?
Vagy ennyire mégsenem vagyol náczi? :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.09. 14:16:09

@Marcellusca: hát ha egy "család néhány tagja" (értsd: 10-15 fő) támad rá, akkor baszhatja a cselgáncsot. Főleg ha első momentumként vesén szúrják. Igazat kell adjak @Jurganov: -nak.

Előbb-utóbb tényleg erre kényszerül az ember. "Kicsit" hülyén fog kinézni, ha 14 évesen a szülianpjára Xbox helyett mondjuk egy glock17-est kap, de hasznosabb lesz közelharc esetén, mint az Xbox.

reKorrekt 2009.10.09. 14:16:33

Ezt lessétek meg csücsöri gádzsik:
www.romaparlament.hu/200805193/szolgaltatasok/roma-erzekenyito-trening/roma-erzekenyito-trening.html

(A programot az Európai Unió Átmeneti Támogatása az SZMM társfinanszírozásával a 2005/017-520-03-02-0011 számú támogatási szerződéssel finanszírozza.)
Fasza

Marcellusca 2009.10.09. 14:18:51

@Tigeri: Hüjjje! :)
Akkó legyen erdélyi kopó! :)

Plutonic 2009.10.09. 14:19:05

@Marcellusca: Teljesen nacionalista vagyok. :)))
De nem emiatt imádom ezeket a fajtákat, csak úgy egyszerűen ők állnak közel hozzám. :)))
Apám tanyáinak a közelébe ese mentek a cigók anno... :DDDD
Csibészelés helyett meg ugye cigányozva voltak. :)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.09. 14:22:09

@Seduxen: Szerintem egy 50 centis vascső kéne ,ha a rendőr igazoltat nem köthet bele ,nem lőfegyver nem szúróeszköz.Megmondod nekik hogy a Józsihoz mész csövet szerelni.-Este 10-kor?-Igen.

Marcellusca 2009.10.09. 14:22:42

@Plutonic: Egyébként tök igazad van. Ezek a legjobb ház- és állatőrzők. Lekenyerezhetetlenek.
Sokszor még a gazdasszonynak sem fogadnak szót, csak a gazdának.
És nem kis termetűek, ami nem elhanyagolható szempont. :)

Roltii 2009.10.09. 14:24:49

nekünk pulink van... kurvára ugat ha már csak az utcába is jönnek... viszont annyira jó házörző, hogy már robogót is loptak el a kertből míg ő "őrizte"...:D Szerintünk bennt aludt a radiátor előtt vagy ilyesmi...
Vascső jó ötlet, a gázspray is, csak szart sem ér 20 cigó ellen :(

Bicskas 2009.10.09. 14:24:51

En is jartam a Kandora jo par eve. Akkoriban az emeleti ablakokbol a legkulonbozobb szemetek leszorasa volt divat, termeszetesen a korut fele setalo diakok nyakaba.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.09. 14:25:38

@Tigeri: igen minimális az esélye, hogy úgy igazoltat a rendőr, hogy ruházatot is átvizsgáljon. de ha mégis, engedély nélküli fegyvertartás (esetleg lőfegyverrel visszaélés). bumm neki, priusz nélkül lehet, hogy még letöltendő sem jár.

a vascsövet is baszhatod, ha falka támad. ellenben ha szakszerűen, precízen, és higgadtan tud valaki működtetni egy lőfegyvert... nos nem hiszem, ha 3-4 rozsomákok kifektetsz, a többi utána ott marad keménykedni.

Marcellusca 2009.10.09. 14:25:59

@Plutonic: Nekünk, vidéken, német juhászunk volt. Egy szelíd teremtés, csak a házba és melléképületekbe nem engedte be az idegent. Ott szobrozott az udvaron. :)
A kapu előtt bárki elmehetett, nem foglalkozott vele. De, amikor kisebbségiek sétáltak, akkor volt ám őrjöngés.
Míg élt nem is loptak tőlünk! :)

elfelejtette 2009.10.09. 14:29:28

Erdekes fejlemenyek. Anno 10 eve jartam oda a foiskolara, es akkor nem lehetett hallani ilyen torteneteket, pedig akkor sem volt egy matyohimzes, este a kornyek tele volt kurvakkal.

A szocliberal politika a kisebbsegvedelem teruleten is csodott mondott, jobban utaljak egymast a magyarok es a ciganyok, mint valaha. Bar mondjuk miben nem mondott csodott a balliberal politika?

Marcellusca 2009.10.09. 14:30:00

@Seduxen: Tudod, ha kettőt pofán b@szol egy 3/4-es horganyzott csővel, akkor a többinek is elszáll a bátorsága!
Csak addig erősek, amíg többen vannak és látják, hogy befostál. Mihelyt az ő vérük folyik besz@rnak és elszaladnak erősítésért.
Csak azt már ne várd meg!!! :)))

nyugatioldal 2009.10.09. 14:31:56

@Seduxen: Ja, csak sajnos pisztolyra pisztoly lesz a válasz, s kireppent golyót nehéz megállítani max ha meghajlítod a teret.
Egyébként mi is gondolkodtunk a lakásba egy szép gázpisztolyon, csak azért maradt annyiban, hogy nehogy élessel lőjjön vissza a rabló.

Plutonic 2009.10.09. 14:31:57

@Marcellusca: Na ezek abszolút fontos szempontok! :))
Igaz, én arra fogom nevelni őket, hogy a család über alles. :))
A szeretteimet bemutatom nekik, a többi az ő dolguk.
És leszarom, ha ezért bárki megszól, a kerítésen belül hangoskodjon, ha annyira merész! :)

llll5 (törölt) 2009.10.09. 14:32:03

@Tigeri: igy van, ez nem közbiztonságra különösen veszélyes eszköz:)Nem vagyok egy műszaki ember, azért kérdem, hol lehet ilyen vascsövet kapni?

Plutonic 2009.10.09. 14:35:10

@Marcellusca: Én sem vérengző vadállatokat akarok, hanem nyugodt és kérlelhetetlen társakat. :)))
És nem akarok mindenki kutyáját sem.. :DDDD

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.10.09. 14:36:20

@llll5:
hol hol a vascsőboltban:)
Egyes vascső boltokban adnak hozzá markolatot, meg lőszertárat is:)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.09. 14:36:40

@nyugatioldal: az már kb mindegy, hogy vesén, meg szíven szúrnak, vagy lelőnek. persze tudom, hogy nem ez a megoldás, de mindegy ilyen hír hallatán összeszorul a gyomrom, és elképzelem, hogy mit tenne az ember, ha a SAJÁT GYEREKÉVEL történne meg ez?

nem hiszem, hogy bárki a rendőrségre, meg az igazságszolgáltatásra várna. pláne az itthoni jogszolgáltatás (meg "hatékony" rendőri munka) ismeretében.

llll5 (törölt) 2009.10.09. 14:38:24

@DexterMorgan78/Séfbácsi: gondoltam, hogy nem a cipőboltban:)Úgy értettem, OBI, Praktiker?

Marcellusca 2009.10.09. 14:39:48

@llll5: Szerelvény boltokban biztos.
Bemész, hogy egy 50 cm-es, mindkét végén menetes (csak a jó alibi miatt :D), 3/4-es horganyzott csövet kérsz, mert a bojler és a sarokcsap között elrepedt a cső. :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.09. 14:41:40

A másik lehetőség baseball ütő -kesztyű ,-sapka meg két labda nálad:Háde biztos úr én sportember vagyok.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.10.09. 14:41:45

És ilyen viszonyok között én hogyan védhetem meg magam? Bezzeg, ha illegális fegyverrel agyon lőném a barna csótányt, akkor én lennék a gonod. 20 centis kés baszod. Megáll az ember esze.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.09. 14:44:03

@Marcellusca: de nekünk otthon nincs is bojlerünk.

mi csak egy pár broiler-t tartunk otthon, de esküszöm, hogy saját fogyasztásra, tisztelt bíróság! :)

Marcellusca 2009.10.09. 14:45:37

@Seduxen: LOL!
Rohadt rásszistá! Még a csirkéi is fehérek. :DDDD

llll5 (törölt) 2009.10.09. 14:47:07

@Marcellusca: köszi szépen a segitséget!:)

z666 2009.10.09. 14:52:19

Milyen kedvesek, hogy megpróbálnak BESZÉLNI egy brutális bűnöző-családdal.
Normális helyen agyonlövik őket, s meg is oldodott a probléma...

minimalista 2009.10.09. 14:53:13

Tudom, jó érzés itt etnikailag forrongva felforgatni teljesen jogos és érthető felháborodásból, de - amellett hogy rendkívül súlyos társadalmi problémával állunk szemben, melynek valóban komoly fórumokon kell keresni a megoldását - ne hagyjuk elterelni figyelmünket a még súlyosabb, nem csak a kisebbség-többség relációját érintő kérdésekről!
Pl .:index.hu/belfold/2009/10/09/az_mnv_szerint_minden_rendben_van_a_sukoroi_beruhazas_korul/
Azért ez már tényleg oda ba_z!!! Már megint a rabló a bíró is egyben! Jogállam?!?
áááááááááááááááááááááá
bocsi: OFF!

z666 2009.10.09. 14:58:35

@minimalista:
Ugyanaz a téma:
"Szeretem Magyarországot, szeretem a magyar embereket és én előtérbe helyezem a magyar érdeket a globális pénztőke, ha úgy tetszik a zsidó nagytőkével szemben, ami be akarja kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot"
index.hu/belfold/2009/10/09/zsidozott_is_a_ciganyozo_polgarmester/

Már ez is zsidózásnak számít?????????

Szerintem hamar kirúgják a Fideszből...

llll5 (törölt) 2009.10.09. 14:59:00

@minimalista: a 2 dolog összekapcsolódik.Szerinted kik engedik meg a cigányoknak, hogy azt tegyenek, amit akarnak?

llll5 (törölt) 2009.10.09. 15:01:21

@z666: ezt mondtam én is egy másik blogban/a fitnesszesben/.A riportot belinkeltem oda, ami a SZKR-on van:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.09. 15:08:12

Na,ez csúcs .Egy zsidózós cigányos post . Hát van ennél szebb?:))

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.09. 15:11:06

@reKorrekt: "A Roma érzékenyítő tréning célja, hogy a helyi társadalmak döntéshozói -személyes, szakmai, közösségi színtereken egyaránt- tudatossá váljanak és alakító résztvevői legyenek azoknak a segítő mechanizmusoknak, amelyek a marginalizálódott csoportok társadalmi integrációját és a befogadó környezet kialakítását segítik elő. " - itt csak én vagyok szemét, vagy az utolsó félmondatból mindenkinek a vírus-gazdatest kombó ugrott be?
@minimalista: meglep? engem már sajnos rég nem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.09. 15:16:40

A sukorói ügy nyilván rendben van .Fecóék megkapták érte a pénzt az izraeliekkel meg nem mernek kibaxni.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.10.09. 15:17:37

ajánlom mindenkinek, nagyon tanulságos. tanulmány, hogy milyen bűnesetek történnek azon a környéken:
www.rev8.hu/csatolmanyok/jogidokok/jogidokok_11.pdf

hát igen, a nyolcker nagy része, forró terület:
hovane.blogspot.com/search/label/Klinik%C3%A1k

llll5 (törölt) 2009.10.09. 15:19:02

@Tigeri: én tudnék egyet:"a cigányok agyonverték a zsidókat és az ávosokat, majd minden vagyonukat a magyaroknak ajándékozták "címmel:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.09. 15:31:15

@llll5: Aztán önként vonultak börtönbe/kényszermunkára,miközben a városok utcáin bakancsok csattognak....Elhatárolódom.

reKorrekt 2009.10.09. 15:41:18

@llll5: [mielőtt tömeges öngyit követtek el...]

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.09. 15:41:35

@llll5: @Tigeri: valamint: agyonverték Kókát Fletó temetésén. A twist halála!

llll5 (törölt) 2009.10.09. 15:50:58

@Tigeri: @reKorrekt: @ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: ROFL
Ja és ha ezek tényleg megtörténnének, én már csak egy kávét kérnék:DDD

Übermayer 2009.10.09. 15:55:57

témához kapcsolódik: „Jobban kellett volna tanulnom!“ feliratú pólókban dolgoztak a romák.
www.bama.hu/orszag-vilag/kulfold/jobban-kellett-volna-tanulnom-feliratu-polokban-dolgoztak-a-romak-262420
:)

danaz · http://www.autostat.hu/autos-forum 2009.10.09. 16:07:41

Minek kell még ahhoz történnie, hogy ne csak egyes kivételes rendőrök munkáján múljon az, hogy elkapnak-e bűnözőket, vagy sem?

Mikor fog a kormány egységesen, stratégiát alkotva fellépni a bűnözés minden formája ellen?

Mikor élhetünk végre nyugodtan, biztonságban?

Jobbágy 2009.10.09. 16:08:46

Hihetetlen, felháborító, rettenetes...

Aradebil 2009.10.09. 16:26:07

Nem kell ehhez Tavaszmező utca,bár itt még csak lopnak:
Előző félévben délelőtt 10-kor egy srácot behúzott két c-kat. Az ELTE Lágymányosi Campusának két épülete között!!!!!!

Plutonic 2009.10.09. 16:28:10

@kino: Itt a tuti! :))
Le is töltöttem. :)

2009.10.09. 16:32:48

Azért azon érdemes elgondolkozni, hogy a magyar nyelvben nincs külön szó arra ha valaki nem magyar, de a zsidóknál meg a cigányoknál van, valyon miért?

BoldogJózsi 2009.10.09. 17:05:40

Ha már megszorítás meg költséghatékonyság:
A roma parlamentet miért nem lehet áthelyezni a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületébe, a Markó u-ba?
A fuvardíj máris felezve lenne.

Sííva 2009.10.09. 17:11:02

@Inotai József, A Védett Személy:
Hogyne lenne, Te hol élsz?
A politikusok lakhelye körül nem mászkálhatnak, mert tankokkal, ágyukkal, torpedó rombolókkal (tudom),vadászrepülőkkel, bady gardokkal, katonákkal, rendőrökkel, önvédelmi vadász fegyverrel, sörétes puskával, meg mit tudom én mivel védik ezeket a kiemelt utcákat!

dr.justice 2009.10.09. 17:22:55

Aktuális a régi sláger.

"A csatornákban lent élünk,a patkányok között
Nem értem hogy miért vagyok hazámban üldözött ! "

A történet egyébként szép példa arra, hogy Budapesten sem minden fenékig tejföl. Engem kifejezetten irritál, amikor a cigánykérdésről úgy beszélnek, mintha ez kizárólag Borsod és még néhány keleti megye problémája lenne.

Sííva 2009.10.09. 17:33:30

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: "A roma érzékenyítő tréning........"
Azt kellett volna a vascsővel jól pofán vágni aki ezt a q-a,kiba..ot mondatot igy megfogalmazta!

Á, mégsem! A Tavaszmező utcába vele egyszál egyedül, érezze jól magát!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.09. 17:39:31

Most kéne egy tüntetést szervezni,mint amilyet szegény,ártatlan patai jauzsika miatt szerveztek.

Vidéki 2009.10.09. 17:41:10

Láttam a TV-ben a rejtett kamerás felvételt. Az egyik rasszista garázda kezében egy hosszú pengéjű késsel fenyegetőzött.

Kíváncsi vagyok mikor és mekkora következménye lesz az ügynek.

Azért mernek ilyen aljasul viselkedni, mert egyes politikai pártok menlevelet adnak nekik, ha a rasszizmusuk magyarok ellen irányul.

Magyarellenes szövegeik arra utalnak, hogy ők nem tekintik magukat magyarnak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.09. 17:41:47

Az eseményen meg megjelenik kolorbán vagy mohácsiviki provokálni úgy mint Tomcat annak idején.És ők is pofán lesznek verve.:))

Taktikai Atompingvin 2009.10.09. 17:41:49

Én három éve kezdtem el sűrűbben a Józsefvárosba járkálni, újabban már nagyon ritkán. Az már akkor is ilyen remek hely volt. Nálam idősebb és többet látott embertársaimat kérdezem: ez a hely régen is ilyen volt???

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.09. 17:43:15

@Sííva: áh, a szöveg tisztára a vírus-tenyészgazda mintát követi.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.09. 17:45:22

@Hülyegyerek: 8-10 éve minimum ilyen, de Moldova : Bűn az élet c. riportkönyvében is találsz szép dolgokat, pedig az nem mai írás...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.09. 18:07:21

Egyébként a szadesznak most van fontosabb dolga is.Össze kell még hozni néhány strabag üzletet.

Kartal (rezervált) 2009.10.09. 18:17:50

@reKorrekt: így is elég érzékeny vagyok a cigányokra...

@Sííva: semmi értelme, az illető szerintem onnan származik.

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: "a befogadó környezet kialakítását segítik elő. " - nekem az agymosás jutott eszembe róla. Nézz mélyen a szemembe, és mondd utánam: jó nekem, hogy cigányok vannak a szomszédban! Jó nekem, hogy nem alszok a ricsajtól, hogy szétlopják a kertem, megverik és kirabolják a gyerekem... - na valami ilyesmi.

Valakinyolc 2009.10.09. 18:40:18

Látta valaki a 21. századot tegnap? Az a videó megérne 1 posztot.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.10.09. 18:42:10

Tavaszmező u. klasszikus. Régebben oda jártam vizsgázni, izgi volt.
De a legviccesebb az az, hogy a magyarok mi a tökömet csináltak több százan, mikor pác cigány emberkedett?
Van még egy életképtelen nemzet amelyik ezt éveken át tűrné? Vajon egy olasz, angol, spanyol, székely, ír közösség mit tenne hasonló esetben?

@Kartal (a dühös): Néha már elkap a Polpot-láz, és minden értelmiségit kibasznék a fenébe a szociológia szakmából.

Kartal (rezervált) 2009.10.09. 18:44:01

Utólagos engedelmével idézem DonCorleone a sonline.hu egyik cikkéhez írt hozzászólását:

"Megy a cigány az utcán, a szembejövők lesütött szemmel kerülik. Ilyenkor az ember szeretne láthatatlan lenni vagy egy áttörhetetlen burával védeni magát és a kezét fogó gyermekét.

Megy a cigány az utcán azzal a tudattal, hogy félik az emberek, retteg tőle a többség. Ha megtetszik neki egy óvatlan telefonáló mobilja, nem jelent neki akadályt, hogy kicsavarja tulajdonosa kezéből. Ilyenkor még jól meg is fenyegeti (jobb esetben), vagy, hogy nyomatékot adjon felsőbbrendűségének megüti vétlen áldozatát.

Megy a cigány az utcán, és arra támad kedve, hogy a benne rejlő indulatot levezesse valakin. Megteheti és meg is teszi. Egyszerűen agyonveri az első szembejövőt. Tizenéves kislányt, kismamát, vézna egyetemistát, de kedvelt prédája a nyugdíjas, lehetőleg néni a nyolcvan fölött. Hogy megkoronázza tettét, ilyenkor elveszi tőle az aprópénzt. Van olyan, hogy fel is darabolja. Megteheti.

Megy a cigány egyedül az utcán. A szembejövők pedig átmennek a másik oldalra, nem akarnak kést a veséjükbe, a májukba, kinek hiányzik ez!

Megy a cigány a hivatalba. Neki nem kell várakozni, ő egyszerűen bemegy a zárt ajtón, senki se meri megszólítani, elmagyarázni az együttélés és udvariasság legelemibb szabályait. Inkább hallgatnak az ajtón kívül és belül.

Megy a cigány a televízióba. Siránkozik, hogy őket nem szereti a rasszista többség, nekik nem jut munka, különben is a magyarok tehetnek az ő nyomorukról. Csak a nyakában annyi arany van, mely egy kétgyermekes magyar család 50 négyzetméteres lakásának éves fűtésdíja és villanyszámlája.

Megy a cigány az utcán, hiszen már az övé."

Az eredeti itt:
sonline.hu/somogy/kek-hirek-bulvar/tomegverekedes-vasvillaval-estek-egymasnak-a-ciganyok-262284

Kartal (rezervált) 2009.10.09. 18:53:34

@TaTa86.: egy olasz esetről speciel tudok: egy bevándorló cigány elütött egy olaszt, aztán nem sokkal arrébb beült a kocsmába sörözni. A rendőrség szedte ki a felháborodott olaszok karmai közül, akik majdnem helyben meglincselték... de gondolom ott nem védi törvény ezt a tetves etnikumot, mint nálunk...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.09. 18:55:19

@Kartal (a dühös): jó nekem hogy Dragunov távcsövön át nézem őket, jó, hogy véletlenül rá van szerelve egy puska... igen, egyfajta agymosás, mint amit a húsevő baktérium is csinál, hogy elhitesse a szervezettel, hogy ez neki jó lesz.

@TaTa86.: vagy csak be a vizsgált személyek közé. párszáz repeszgránáttal és aknával együtt.

maxwell murder 2009.10.09. 18:56:54

az ottani főiskolások miért nem szervezik meg magukat? jó elhiszem hogy nehéz, de meddig tűrünk még?

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.09. 19:00:18

@maxwell murder: mondjuk elég érdekesek a törvényeink, és azok alkalmazói is. ettől függetlenül ez már tarthatatlan. a Tavaszmező utcára ráférne egy kis lángszórózás. Meg úgy a környékére is (Mátyás tér, József utca, Mária utca, csak hogy pár klasszikust említsek a közvetlen környékről).

maxwell murder 2009.10.09. 19:01:35

évek óta sok a panasz bazdmeg, és akkor eddig mi a kurva anyjukat csináltak a rendőrök? hány ilyennek kell még történnie nap mint nap?

Tündér_Lala 2009.10.09. 19:06:44

Igen a civilizáció elpuhít, nincsennek hozzászokva az emberek, hogy megvédjék magukat.
De ha valaki meg is tudná védeni magát, ott vannak a törvények, amelyek minden eszközzel a deviánsokat védik. Ha komolyan visszaütsz, önbíráskodsz és börtönbe csuknak, te kifizeted a kártérítést, mert nem segélyből élsz stb. ZERO-nak igaza van, komoly lépés a törvényesség felé, hogy elfogták az agresszorokat.
Az állam vagy teljesíti a kötelességét és megvédi az embereket vagy vissza kell állni arra, hogy megvédjük megunkat és egymást. De az nem megy, hogy ezért még be is csukjanak, rasszistának bélyegezzenek és minden módon elmarasztaljanak.

Jobbágy 2009.10.09. 19:09:16

Két normális rendőrnek kéne elsétálnia az utcán óránként egyszer, ha valami gyerekcsínyra való készülődést látnak végigpofozák a kompániát, ennyi...nem kell magasmatematika ahhoz, hogy itt rend legyen, csak akarat nincsen hozzá...köszönjük szdsz

Zonguldak 2009.10.09. 19:10:59

A pontosság miatt megjegyzem, hogy nem az egész 8. kerület ilyen rettenetes. A Nagykörúttól a Belváros felé fekvő része egész normális, nem rosszabb egy átlagos budapesti kerületnél. A lakók is teljesen normálisak, igazi polgári környéknek mondanám. Sőt még némi fejlődés is mintha látszana ott az utcákon.
@Rékuc: "Egyébiránt pedig: egy főiskolás ember képes azt leírni, hogy 'egyenlőre'...?"
Meg azt is, hogy "aki visszamert szólni". Tudom, nem ez a lényeg, de nekem is feltűnt.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.10.09. 19:14:48

Fél füllel hallgatm az Echo tv-t, betelefonálós műsor, érdekes. Cigányoznak.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.09. 19:22:58

@Zonguldak: még a Keleti közvetlen környéke is egész békés, ott maximum beugatnak; az meg nagyon nem hat meg. Hasonló alakulgat a 9-es busz vonala közvetlen környékén, ott is egész járható a terep. csak ez olyan, mint a szarral töltött csirke: a külseje oké, de ami belül van...

Horizont 2009.10.09. 19:43:56

@maxwell murder:
Pont ugyanezen háborogtam! És ha szíven szúrta volna szegény fiút? Csak szerencse kérdése volt. Viszont elmozdult valami valamerre. Az MTV híradójában is bemondták, hogy rasszista támadás volt! Na mondom már megint kezdik... Amikor hallom, hogy romák vertek magyart. Csak lestem. Végre. Kis lépés nekünk, de nagy lépés nekik.:(((
Szépen megkérték a családot. Megkérték???! Itt már nincs nevelés! Válogatott dolgok jutnak eszembe....Leírni nem merném! Még....

llll5 (törölt) 2009.10.09. 19:49:08

OFF:na, így legyen lottóötösöm:Navrasics már "rászólt" az edelényi polgármesterre/Hírszerző/ON

Roxvox 2009.10.09. 19:50:22

Minél többen félnek egyszerre, annál erősebb a félelem. :((((

Roxvox 2009.10.09. 19:53:49

A cigány-magyar fél, ettől a magyar-magyar retteg!?

redriot77 2009.10.09. 19:57:19

@Jobbágy: "gyerekcsínyra való készülődést látnak végigpofozák a kompániát,"

Az a gond, hogy a készülődés nem bűncselekmény. Pl. jogod van odamenni az utcán bármelyik polgártársadohoz, és eképp megszólítani őt:

"figyejjmá tesvérem, mennyi az idő? neharaguggymá hogy téged kérdezlek... Hallod, de pontosidő kéne, nézd má meg a telefonodon? Verjem a gecim a kurvaanyádba, hallod! csak szívességet kérek!" - és így tovább

Amennyire tudom, egy ilyen megszólítás abszolút nem ütközik a Magyar Köztársaság törvényeibe. Akkor sem, ha tizenöt társaddal érdeklődsz.

Vki említette a tegnapi házon kívült. Kb. tizenegykor lett vége, de úgy felbasztam magam, hogy félegyig csak pörögtem az ágyban...

Roxvox 2009.10.09. 20:03:11

Az már rég nem Tavaszmező, hanem Bodzamező utca.:(((

Veronikamama 2009.10.09. 20:06:02

@Jobbágy: Inkább 4 rendőr, de civilben, akik jól kigyúrtak, megállni és nem menni, majd csak ráharapnának.
Ma a Tavaszmező u. még a "miutcánk" 20 év múlva Magyarország a "miországunk" lesz?
Remélem nem. Ideje van a roma kérdés alapos átgondolásának és intézkedni kell , amig nem késő....

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.09. 20:07:59

@redriot77: na igen, de hogy egy jó hír is legyen, az u20-as válogatottban nincs bodzaszedő mégis vezetünk :)

Roxvox 2009.10.09. 20:22:09

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Na ez súlyos diszkrimináció, legalább a 10%-ának bodzaszedőnek kellene lennie. Ezt tudja meg a bucimanó.:)))

Spielberg 2009.10.09. 20:28:13

szerintetek ezek a változások nem a cigányok miatt lesznek???
nol.hu/belfold/20091009-hazassagszabadsag
ezzel is foglalkozni kéne...
kinél divat a családon belüli "házasság"??? a dzsipóknál...

f.m.j. 2009.10.09. 20:39:39

Úgyis azt fogják mondani, hogy ez egy természetes válaszreakció az őket ért méltatlan bánásmód miatt... :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.09. 20:40:21

@mókusfüles bukósisak: akkor meglesz a mi természetes válaszreakciónk is meglehet, aztán néznek hogy wut?

Roxvox 2009.10.09. 20:41:59

@Spielberg:
Zárt vérvonaltovábbvitel.:(

f.m.j. 2009.10.09. 20:52:36

Komolyan beszarok, megáll az ész... ők megkérték a családot, mégis mire?
A főbelövéssel kéne próbálkozni...

maxwell murder 2009.10.09. 20:53:58

még páy ilyen eset a választások előtt és a Jobbik nem 14 %-os párt lesz...

f.m.j. 2009.10.09. 20:54:58

@Spielberg:

meg szerintem ezek normális nőt már nem is kapnának..., csak félhülye rokont.

f.m.j. 2009.10.09. 21:00:02

www.mno.hu/portal/668721

értitek, ugyanaz a szóhasználat, ez is csak gyerekség, bagatell (köszi Draskovics)

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2009.10.09. 21:00:23

na jólvan elég a rinyálásból, hányan vannak azon a főiskolán 200-300-an? Egyszer nem lehet végigverni ott az összes cigányt ha már megvala kellő létszám, sőt a pogromhoz csatlakoznának többen is... addig meg egy kurva szót ne szóljanak, hogy így meg úgy balhéznak a cigányok. Ki kell állni egymássért egy nagy közösségben. AMÍG EZ NEM MEGY ADDIG KUSSS!

f.m.j. 2009.10.09. 21:01:35

és akkor is a szívemből szól ez a vérnáci:

www.magyarhirlap.hu/belfold/patkanyok.html

f.m.j. 2009.10.09. 21:03:27

@csabapayne:

valamennyire igazad van, de ez sem megoldás, az önbíráskodás, meg aztán a hatalom cinikus homokba dugott feje (hogy fulladtak volna a homokba) sem kedvezett ennek, mert mindig a védekezőt vették elő

Spielberg 2009.10.09. 22:19:33

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: de nem fogják fel, mert ugye megy tovább...basszus, nappal hugom este dugom?!

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.09. 22:39:29

@Spielberg: ahogy nézem, meglehet, a képviselők közül is érdeke párnak... nem pusztán szavazatszerzési szempontból...

nyusziii 2009.10.09. 22:53:59

wing chun kung fu tanfolyam kötelező alapozó tárgy minden magyar felsőoktatásban tanuló hallgatónak.. romáknak meg a sok kibaszott ösztöndíj mellé kéz és faszlevágás

jozicsenko 2009.10.09. 22:58:45

izé, nyertünk

3-2-re az olaszok ellen, a legjobb 4 között vagyunk

Jurganov 2009.10.09. 23:11:46

@mókusfüles bukósisak: azért ne éld bele magad nagyon. egészen sok nő szereti ha cigány a barátja, főként ha még pár pofont is kap mellé...

f.m.j. 2009.10.09. 23:14:10

@Jurganov:

igen, akiket magam is felsoroltam: a fogyatékos nők :)

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.10.10. 00:03:44

Szemítnácik mármegint kucuinfóskodtok.

Mansyn 2009.10.10. 00:22:58

Hú ez durva mekkora kés volt nála, én vidéki vagyok de errefeléba cigányok inkább egymást szurkálják, mondjuk addig jó nekünk, Volt egyszer, hogy egy cigány nő nyakon szúrta élet társát egy háztartási késsel a nyílt utcán, most normális az ilyen? de úgy vok vele amíg egymást szurkálják én addig nem parázva sétálgatok az utcán. :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.10. 08:19:56

@Mansyn: mint a szigetszentmiklósi "családi vita" kategória... :)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.10.10. 09:58:50

Ez a víz-áram kombó tetszik, első körben a rétinégereket, aztán a vizet, végül az áramot, tökéletes megoldás..az ELMŰ küldheti nekem a számlát.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.10.10. 14:19:54

@redriot77: ha a mobilon való hívogatás bcs, akkor ez is belefér (kell férjen) a ZAKLATÁS - BTK 176/A.§. (nem csak szexuális indíttatásból) fogalmába.
talán zaklatnia kellene a rendőrségnek is a cigókat a törvény betartásával.

picur3ka 2009.10.10. 14:55:16

'nem nagyon hallgattak ra'
'sot ot is megfenyegettek'

Vicc ez az egesz.

kyncza 2009.10.10. 15:07:39

Adjon az Isten!

Nem tudom, hogy kik azok még, akik a fityesztől várják a megoldást, ugyanis kijelentették, h cigóbűnözés nincs!! SEMMIT NEM FOGNAK TENNI!
Én megértem azokat, akik nem akarnak kemény, drasztikus megoldást, de sajnos már ott vagyunk, ahol a szép szó nem segít. Ha hagyjuk magunkat, kiírtanak, vagy saját országunkban kell lehajtott fővel járnunk...már ahol lehet, ugye...

Keményen oda kell ütni, és kész! Persze ott legyen nagy a pofája szerencsétlen srácnak, 20 - 1 ellen, ahogy lenni szokás. Buzi cigányok!!! Gyertek a Gárda ellen, aztán ott legyen nagy a pofátok!!!

Fajvédők, ha ezt olvassátok: A KURVA ANYÁTOK!!! Remélem a lányotok, fiatok lesz a következő nemi erőszak áldozata az általatok hőn szeretett fajnak!!! Aztán majd rájöttök...

Szebb jövőt!

belzebubó 2009.10.10. 16:56:37

@kyncza: a kérdőiv végeredménye c. poszt alá átjönnél? Elmondanád a véleményed Morvairól, mivel gárda tag vagy engem érdekelne,hogy te hallottál-e ilyet róla? Csak a véleményed érdekelne.

Tündér_Lala 2009.10.10. 19:10:26

@kyncza: A FIDESZ azt mondta, hogy bűn, van amelyet meg kell büntetni, bárki követi el. Ha ez megvalósul az nekem elég. Engem nem érdekel, hogy cigány vagy fehér lop vagy szurkál, az érdekel, hogy meg legyen büntetve úgy, hogy eszébe ne jusson a cselekményt mégegyszer elkövetni.
Más - példának állított - országokban sem beszélnek a politikusok ilyesmiről, de tesznek róla, hogy a bűnösök bűnhődjenek. Valahogyan a politikai menedékjogot kapott Zámolyi cigányok is hazajöttek Franciaországból, amiről a sjtó gondosan hallgatott. Éppen az a bajunk, hogy a hülye kommunikáció mellé hülye állami gyakorlat társul : nevezetesen lefogott kezű rendőrség, rossz törvények, rossz bírói gyakorlat, a jogvédők által szított cigány rasszizmus stb.
Azt szerintem könnyű belátni, hogy ha nem akarjuk hogy az emberek egymásnak essenek, akkor a rasszizmust mindkét oldalon vissza kell szorítani. (A cigányokét sem szítani ) A magyarok nagy része a fennálló helyzet ellenére sem rasszista a szó klasszikus értelmében, legfeljebb előítéletes a tapasztalatok nyomán. A rasszizmus mára elsősorban cigány tulajdonság. Az az igazi rsszizmus, mert belédköt, rossz esetben megöl pusztán azért mert fehér vagy.
Végsősoron szerintem, nem a cigánybűnözésről kell szónokolni (elnézést), hanem a rossz gyakorlatot kell helyre rakni célratörő intézkedésekkel.
Így gondolom .

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 19:39:59

@anarcho78:

Óbudán már jó tíz éve is voltak cigányputrik, úgyhogy az se mindenhol jó hely.
Apropó, én ma hajnalban láttam egy kigyúrt, kopasz cigót meg egy magyart a buszon, amint egy részegen alvó srácot kiszúrtak maguknak, és nekidőlve próbálták kirabolni. Először elég rossz tekintettel rájuk néztem, amire persze ment a beszólás a cigó részéről, hogy "Mit nézel, bazze", utána pedig jól látható mozdulatokkal kezdtem előszedni a mobilomat azzal a mondattal a nekik háttal lévő, nem is figyelő barátomhoz fordulva, hogy telefonálok egyet, mert itt lopás/rablás lesz. Kezdtem is volna a tárcsázást, de ekkorra üres kézzel leszálltak inkább. (Persze nyilván a Moszkva tértől a Széna térig akartak utazni, ami kb. 50 méteres távolság.) Utána még megkérdeztem a srácot, hogy tényleg nem tűnt-e el semmije, és megnyugodhattam, mert tényleg megvolt mindene.

Kodomo 2009.10.10. 19:50:53

A mi időnkben is félve mentünk a Tavaszmezőbe Óbudáról, de ha menekülésre került volna a sor semmiképp nem a suli épületébe mentünk volna, hisz éppen ott lakozott Schnöller tanár úr, félelmeink kiváltója.
Azonkívül a mi időnkben nem csak hogy képesek voltunk leírni, hogy "egyenlőre", hanem sűrűn meg is ittuk.
Ahogy a Mátrix-ban mondják: vannak dolgok, amik nem változnak, más dolgok megváltoznak. :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 19:53:38

@Seduxen:

"a vizet MINEK? EGY felhasználási módját említsd meg, amire a rozsomákok használják! CSAK egyet!"

Mondjuk igaz, hogy nem önszántukból, de Duna? Elhatárolódom természetesen.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 19:58:32

@Marcellusca:

A küzdősportokkal az a gond, hogy óhatatlanul közel kerülsz hozzájuk, ergo megszúrhatnak egy pillanat alatt. Én gázpisztolyt tartok magamnál, mert távolról is hatékony - bármilyen erősek is legyenek az illetők, pár percig tuti, hogy nem látnak és nem kapnak levegőt -, meg extrán kiszolgáltatott helyzetű nőként verekedni sem szeretnék.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:02:00

@Tigeri:

Gázpisztolyt is nyugodtan viselhetsz - akár hármat is -, ha kiváltod hozzá az engedélyt. Amit egyébként mindenkinek megadnak, aki elmúlt 18 és nem áll büntető eljárás alatt.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:04:58

@Seduxen:

Ezzel már eleve az a gond, hogy egy vagyonba kerülnek a használható maroklőfegyverek. Viszont 30 ezerért már fasza gumilövedék-barát gázpisztolyt is kaphatsz, ami szürke zóna. (Csak gumilövedékeset elvileg nem lehet közterületen viselni, de gázpisztolyt engedéllyel igen.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:09:23

@nyugatioldal:

Ehhez kell a technika. A gázpisztollyal ugyanis nem bohóckodni meg emberkedni kell, hanem azonnal előrántani - létkérdés, hogy hol és hogyan viseled rejtve, és hogy milyen gyors vagy -, és azonnal tüzelni. Ha így teszel, kb. 1-2 percig azt se tudják hol vannak, mert se nem látnak, se nem kapnak levegőt, te pedig addig simán egérutat nyersz, esetleg ronggyá vered őket. Tehát riasztópatront elfelejteni, gumilövedéket meg csak akkor, ha beltérben vagy és az illető nincs módosult tudatállapotban - mert akkor hat rá a fájdalom -, vagy esik az eső és/vagy fúj a szél.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.10. 20:10:18

@Mj: mondjuk a legjobb megoldás a lángszóró lenne, vagy valami gépfegyver, de arra nem adnak engedélyt... :)

vagy ez: www.youtube.com/watch?v=ku2Y5LFqE_Y

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:18:36

@TaTa86.:

"Van még egy életképtelen nemzet amelyik ezt éveken át tűrné? Vajon egy olasz, angol, spanyol, székely, ír közösség mit tenne hasonló esetben?"

A muszlim bevándorlók azon röhögnek, hogy a skandinávokkal mindent meg lehet csinálni, úgy erőszakolják meg és rabolják ki őket, ahogy nem szégyellik.

"Néha már elkap a Polpot-láz, és minden értelmiségit kibasznék a fenébe a szociológia szakmából."

Most akkor az az értelmiségi, aki szociológus?:P Mellesleg nem egy szociológus teljesen tisztában van a problémával, csak nem írhatja le.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:21:32

@Jobbágy:

Aztán másnap, amíg szolgálatban vannak, kibelezik a családjukat. Azért nem olyan egyszerű ez.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:23:26

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Mostanában járkáltam a Kálvária tér felé. Drogos tűk a játszótéren, beszólogató meg táskavadász cigók világosban. Sötétben meg inkább nem akarom tudni, tudják meg inkább a rendőrök.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.10. 20:28:37

@Mj: ó hát a Kálvinnál ha két utcát tévesztesz, már látni a különbséget... ott nagyon látványos. Ráday: nagy sétálóutca, hűdekávézók húdedrágán, meg minden peace love stb., két utcával odébb meg délután 3-kor dolgoznak a "nénik". Igazából Budapest közbiztonságát remekül le lehetne mérni arrafelé, rögtön adott mindkét véglet. Persze a Ráday a felújítása előtt nem volt ilyen elit hely, szépen belesimult a környezetbe... jó, tudom az elit szót azért tegyük idézőjelbe, de a környékhez képest az :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:29:49

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Na a tegnap este az élmény volt, bár kb. 20 évet öregedtem.:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.10. 20:30:14

@Mj: hopsz, benéztem, Kálvária tér... az is szép hely, de éjjel se rosszabb legalább, mint nappal. rendőrök? azok arra nem járnak... viszont ott is érdekes. 1-1 megállóval odébb meg mélykuss, és rend van... hogy is lehet ez... ahogy az autózz blogon mondanák, tudom ki a hülye de nem mondom meg :-)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.10. 20:32:19

@Mj: nekem annyi "szerencsém" volt, hogy a hosszabbítást rádión hallgattam, mivel jöttem hazafelé, így is ütött mint egy kamion, de legalább képen nem, mert akkor tuti ott kapok infarktust. szép színes mérkőzés volt így utólag, minden értelemben :-) csak nem értem, fiaink miért álltak be őrizni az 1-0-t, ha akkor rúgnak még egyet, az olaszoknak annyi.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:32:34

@nyusziii:

Nem sokat érnének vele a hallgatók.

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.10.10. 20:33:00

Melyik adón lesz a Magyar -Portugál meccs?

2009.10.10. 20:38:13

Na vazze...ez nem semmi...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:39:13

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Nekem bőven elég a gázpisztoly, ugyanis semlegesíti a támadókat, és valószínűleg nem is ütöm meg érte a bokámat.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:40:32

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Ott lakott az egyik nővérem, tényleg elég vegyes a környék.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:41:54

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Igen, eredetileg arról beszéltem, de sebaj.:) Na pont azért kéne tudniuk az esti fejleményekről a zsaruknak, mert még sosem láttam ott egyet se.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:43:20

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Igen, ezt én sem értettem. A bíró szereplésétől meg hanyatt vágtam magam, viszont ordítottunk rendesen a góloknál, be is rekedtem, ami elég ritka nálam.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 20:44:30

@ermi50xn6j2:

A magyar-portugál sajnos már lezajlott, de a portugál-magyart tényleg most fél 10-től fogják közvetíteni.:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.10. 20:45:36

@Mj: víz víz :) azért szépek vagyunk, hogy ilyen képzettársítás ugrik be rögtön :-) rosszvagy :D
a linkelt video az "álom" kategória :-) a realitás az bizony a gázfegyveres móka, tudom én is.
A Kálvin meg maga a megtestesül CyberPunk társadalomábrázolás igen, az a nem vicces benne, hogy még 10 év max. és egész Budapest ilyen lesz simán, maximum elkülönülnek a "gazdagnegyedek" meg a putri és a rabszolgatelep. A folyamat már tart, kérdés, visszafordítható-e egyáltalán, vagy lesznek egyes kerületek, amiről a rendőrség lemond ahogy van...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.10. 20:49:01

@Mj: én már láttam, igaz, civilben, és nagyon nem akaródzott neki rendőrként viselkedni. érthető a szemszögéből, egyedül volt, oda minimum 10-15 rendőr kéne nonstop.

K.Jani 2009.10.10. 21:25:43

draga baranykaim, rettegjetek csak tovabra is, de a nyajtol tul messze ne menjetek!!!!!
es torjetek szepen azon a birka fejeteket, hogy vajon miert kapnak pozitiv! diszkriminaciot a ciganyok felulrol!!!!!!!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 23:30:42

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Igen, ma egy kicsit bosszankodós napom volt, ami miatt még gonoszabb vagyok, mint általában.:) (Mi van ma Babossal, meg kb. az egész védelmünkkel?!)
Néhány helyen - VIII-IX. kerület - most számolják fel a gettósodó területeket. Mert vagy a területekről rakjuk ki őket máshova garázdálkodni és lelakni az épületeket - inkább ez folyik most -, vagy tényleg rendberakjuk a rendőrséget, az oktatásügyet, a bíróságokat és még sorolhatnám.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.10. 23:31:31

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Nem csodálom, rendőr társ nélkül nem is rendőr. Ráadásul szolgálaton kívül pláne nem az.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.10. 23:44:58

@Mj: a jónép elpaterolása egyszerűbb, és ráadásul az új ingatlanokon szépen lehet nyúlni.
ami jobb megoldás lenne - rendrakás - ahhoz dolgozni kéne, no meg nem is érdeke politikusainknak. felszerelt, és nem kézivezérelt rendőrség meg pláne nem, még a végén lesittelik őket...

Jégvihar 2009.10.10. 23:51:49

Szép estét mindenkinek. K.Jani : Elfelejtetted hogy ehehe ehehe. Amúgy egyetértek.
Amíg apró bár egyénileg nyilván kellemetlen és esetenként súlyos problémák kerülnek vitára,
és mindenki jól kimondhatja hogy miben ért-nemért egyet addig itt is marad minden.
Az értelmiség csapdája az elemzés. (beleveszik a részletekbe).

Jégvihar 2009.10.11. 00:07:12

Nagyon ritkán látok elemzést arról hogy miért lehet ez az áldatlan állapot.
Amúgy azt üzenem mindenkinek hogy az alapvető inteligencia azt diktálja,(MINDENKIVEL A SAJÁT SZINTJÉN) tehát aki az életedre tör az halott amikor indul!(vagy te). Minek a többi sallang.
Jah lehet elítélnek mer megvédted a családod,a szomszéd nénit...etc..
magad döntessz hogy mit teszel. Más is számít vagy csak becses önmagad.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 00:11:04

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

De vajon jön-e még fény az alagút végéről? Nem a Bzmot 316-ra gondoltam.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 00:14:14

@Jégvihar:

Tegyük fel, hogy megvédem önmagam és a családom. Csakhogy a támadónak is van ám szép nagy családja, szép nagy japán fegyverekkel. Az én családomnak meg nincs, ráadásul inkább nők és öregek. Úgyhogy én a jelen helyzetben azt választanám, hogy gázpisztollyal pofánlövöm a támadókat, és elfutok, lehetőleg úgy, hogy sose derítsék ki, hogy hol lakom.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 00:14:45

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy majd úgyis meglátjuk.:-/

Jégvihar 2009.10.11. 00:21:34

@Mj: Jól teszed. Viszont akik nem védenek pedig te fizeted azok ellen mit teszel?
Azonfelül a környéken jelenlévő NORMÁLIS GONDOLKOZÁSÚ emberek mit tesznek addig?

Jégvihar 2009.10.11. 00:22:26

Gondolkodású. bocsi

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.11. 00:28:56

@Jégvihar: ha nem fizeted az adódat, akkor kurvagyorsan rádmászik az apeh, 200 forintért is megölnék az anyjukat. tehát marad a nyílt lázadás, vagy hogy lelépsz az országból. a büszkeségből - ezeknek nem fizetek alapon - adómegtagadás nem járható út. annak fényében pláne, hogy amíg sitten vagy, ki védi meg a szeretteidet? az általad említett helyzetkép meg nem nagyon reális, mivel ritka a közel egyenlő létszámú harc. így vagy menekül mindenki, vagy rommá verik őket. sünjeinknek meg megmondták, hogy nem érdek rendet fenntartani, legalábbis nagyon erre hajaz minden lépés.

Jégvihar 2009.10.11. 00:34:51

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: fojamatos a betörési kísérlet a gépemre:XD
nos amíg egyénként gondolkodik mindeki addig így is van. Azért hozzátenném hogy a környéken sok nemzetiség él. Viszont a családom bármikor hazasétálhat, egyedül is.

Jégvihar 2009.10.11. 00:39:05

Minden a legkisebb ellenálállás felé halad ez a törvény.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.11. 00:48:48

@Jégvihar: azért nem a sünök felelősek, hogy foLYamatos a demokrácia megcsúfolása, lévén valamiből nekik is élniük kell. szép a forradalmi hevület, viszont vesztenivalója még sok mindenkinek van. azért is megy most a kivárásosdi nagyon sok embernél. az más téma, hogy mivel túl sokat remélnek, a választások után 1 éven belül robbanhat minden még így is.

ha meg törögetni akarják a gépedet, poénból keresd vissza a támadók ip-címét, szerintem 90%-ban Beijing lesz a location mezőben :-) legalábbis nálam közel 100%-os a Kínából indított random támadások aránya.

Azért ahol sok a nemzetiségi, főleg a rosszfiúkból sok, ott röhej, de kevesebb bűncselekmény történik. Ők se szeretnek a saját környékükön bűnözni, mert még mindig vonzza a rendőrt a dolog, még ha nem is annyira, mint régen.

Jégvihar 2009.10.11. 00:53:49

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Nos én nem a rendőrségre céloztam. (még csak véletlenül sem). Nem azért hagynak békén mert otthon nem, hanem mert messze túlmenő brutalitás a válasz. Amúgy köszi van rajta IP. követő tudom hol veszik el a nyom:)))))))))))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 00:56:58

@Jégvihar:

Nézd, én már elég sokszor tüntettem, volt, hogy a rendőrök oldalán is. Eszközeim gyakorlatilag nincsenek is ezen kívül.
Azt nem tudom, de ahol lehet, én igyekszem megelőzni vagy nem szó nélkül hagyni a bajt. Ez történt ma hajnalban is.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 00:59:38

@Jégvihar:

A gondolkozásúval még nem is lett volna bajom, de a foJamatos, az hűha.:)
Nálunk a környéken kevés a C-típusú, viszont elég sokfelé járok, ha kimozdulok itthonról. Úgyhogy innentől kezdve jobb, ha nem tudják, hogy kik a családtagjaim és hol lakom.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 01:03:12

@Jégvihar:

Nézd, nekem semmi kedvem "messze túlmenő brutalitással" válaszolni. Egyrészt azért, mert testileg nem hiszem, hogy képes lennék rá, másrészt lelkileg tuti, hogy nem, harmadrészt mehetnék a sittre. A női börtönök meg hírhedten kegyetlenek, meg amúgysincs kedvem az egészhez. Inkább megvédem magam/mást és elmegyek onnan.

Jégvihar 2009.10.11. 01:08:15

@Mj: Megértem. Nem akartam senkit személy szerint bántani. Viszont : az a belenyugvás,érdektelenség, nekem még sörre telik, ma a hazámban elterjedt az fáj akkor is ha ez nem teszik valahol.
Jah kedves rokon rendőr, kemény kölyök , majdnem sír hogy a férget nem tudja megtaposni.

Jégvihar 2009.10.11. 01:11:13

Nem ellenség csak az aki bízonyítja hogy az.(nem nemzetiség és státusz kérdése).

K.Jani 2009.10.11. 01:13:19

@Jégvihar: ugy tunik hasonlo oldalakat latogatunk.
de hat, vegul is a szelideke a mennyek orszaga!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 01:17:49

@Jégvihar:

Nem is vettem bántásnak, csak szeretném jelezni, hogy az itteni kommentelők többségénél nyitott kapukat döngetsz, hiszen mi is nap, mint nap arról panaszkodunk, hogy milyen felháborítóan érdektelen és individuális a környezetünk.
Nagyon nehéz lehet mostanában a rendőröknek, ezért is bosszant, amikor leköpdösik és lehazaárulózzák a kisrendőröket, akiket kivezényelnek valahova, holott jelentős részük tényleg tisztességes ember, és csak parancsot teljesít. (Nem a jogsértő rendőrállatokról beszéltem, akiknek nincs helyük az állományban, és akiket védenek a parancsnokaik.)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.10.11. 01:19:11

MG42, egy sor cigány, egy sortűz és minden meg van oldva az adott környéken. Húsz centis kész, fényes nappal. Akkor ezentúl és is rohangálhatok kávzi büntetlenül éles lőfegyverrel?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 01:21:14

@molnibalage:

Nem. És ez az első jel arra nézve, hogy ők sem mindig rohangálhatnak 20 centinél is nagyobb késekkel csak úgy az utcán.

Jégvihar 2009.10.11. 01:21:47

Aki ismeri a történelmet valamilyen szinten az tudja hogy nem létezett ez a mocsok csak valamely (nép,rendszer,társadalom) pusztulásakor.
Amely nép nem ismeri a saját történetét az nem méltó arra hogy túléllye. Nem én találtam ki.
Nem a cigány az ellenség, hanem aki különleges jogokat ad neki. Kell a polgárháború.(nem nekünk)

Jégvihar 2009.10.11. 01:23:39

Elnézést a felindultságból származó helyesírási hibákért.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 01:27:38

@Jégvihar:

Sajnos mocsok mindig létezett, és erre pont az egyetemen tanult töri világított rá. Viszont azok a társadalmak tudtak virágozni, ahol a mocskot bizonyos keretek közé szorították vissza. Nem szeretnék ellenségképeket gyártani - ezt meghagyom Nyakó Istvánnak -, viszont az ország érdekeit mindenképp szem előtt akarom tartani. Az pedig címszavakban és csak a legfontosabbakra kitérve a korrupció hatékony csökkentése, a rendőrség megerősítése, az oktatás fejlesztése és a segélyrendszer átalakítása.

Jégvihar 2009.10.11. 01:32:46

@Mj: Nos kérem akkor nézzük a történelmet. A hazaárulók büntetése mi volt?Ne hidd hogy akik ide juttattak minket hülyék.(aki az ellenséget lebecsüli biztos vesztes).

Jégvihar 2009.10.11. 01:34:37

@K.Jani: Nem vagyunk mi annyira szelídek:XD

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 01:37:57

@Jégvihar:

Kun Bélát saját elvtársai intézték el, Szálasit (mert szerintem hazaáruló volt) kivégezték, Rákosi száműzetésben halt meg, Kádárt pedig sajnos még ma is éltetik. Ehhez a mi hülyeségünk is kellett.
Nézd, szerintem kettőn áll a vásár. Az okos is csak akkor tud fölénybe kerülni a másikkal szemben, ha az hülyébb.

Jégvihar 2009.10.11. 01:38:13

@molnibalage: Ez esetben másként: Nem wazze menj oda és rúgd fejbe. Nem jön visza. Tudod mért?

Jégvihar 2009.10.11. 01:40:11

Hm alulmúltam még önmagam is:D

Jégvihar 2009.10.11. 01:47:00

Nem azért nem próbálkoznak a gyermekeimmel mert helybeli vagyok, hanem mert tudják hogy csak az igazi törvények számítanak. (nézd meg a TÍZPARANCSOLATOT).
Normális törvénykezés jobbat nem talált.

Jégvihar 2009.10.11. 01:54:39

@Mj: Így van. Kádárt megítélni(és a többieket) ilyen távlatból sem egyszerű.
Személy szerint azt hiszem hogy a mult század egyik nagy politikusa volt.
Messze nem hiba nélkül.
Nem ok nélkül volt hogy Magyarországot hívták kis amerikának. Abban az időben amikor ideológiai nézetekért is halál járt. Mellesleg az N.D.K. volt a kirakat állam.

Jégvihar 2009.10.11. 02:10:51

Nos én részemről kellemes eseménydús éjszakát kívánok mindenkinek.:) Jóéjt.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 02:38:16

@Jégvihar:

Én is igyekszem a Tízparancsolatot betartani, éppen ezért nem akarok senkit megölni. Másrészt azért a Tízparancsolaton túl éppen elég bonyolult az életünk, hogy saját törvényeket hozzunk, és azokat be is tartassuk.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.11. 02:46:15

@Jégvihar:

Nem egyszerű, de Kádárnak személyes döntési lehetősége volt abban, hogy ilyen durván, 7 éven keresztül torolta meg '56-ot. Illetve őt terheli a felelősség a megtorlás utáni agymosás - cinkos hazugságok oda-vissza - tökélyre fejlesztésében is, ami a mai napig érződik a társadalmon. És személy szerint azt hiszem, hogy miatta is vagyunk olyan mélyen a kakiban.
Magyarországot inkább a legvidámabb barakk slágerfogalmával illették, csakhogy a vidámságot cinkos szembehunyással - ami mindenkié senkié, azaz ellopható, politizálhatsz, de otthon a tévé előtt -, az átlagnál hamarabb megkapott Trabanttal, telefonvonallal, gebinnel, panellakással és egyéb "féllegitim" csalásokkal, kedvezményekkel vásárolták meg a kussoló kisemberektől. Azóta is inkább a homokba dugják az emberek a fejüket, és igyekeznek ott mutyizni, ahol csak lehet.

System failure. :) 2009.10.11. 08:18:20

Ha összefogsz és legépeled a tetveseket, téged hurcolnak meg,mert közel nincsenek olyan jogaid mint tetveséknek.
Védett faj az ingyenélő tetves. Ezt kellene eltörölni, akkor meg lehetne mutatni, hogy ha pattogsz akkor kapsz a pofádra...
Most még védik a mocsok férgeket a hazaáruló politikusaink, de már nem sokáig.

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.10.11. 09:40:33

Nálunk, egy -nem túl értelmes- gyerek kártyára kapja a kis nyugdíját. Mikor az első átutalás megtörtént, a süket, egy cigógyereket kért meg, hogy segítsen a kártyáról pénzt levenni. Summa-summárum, az tórtént, hogy kétszer is kevesebb pénzt kapott mint ami járt volna neki, míg kiderült valaki rendesen megcsapolja a pénzét, dollárt vásárolva a póker játékhoz. A " jóakaró" cigó lemásolta a kártya adatait tudva a PIN kódot lopta meg ezt a szerencsétlent. Most aztán fut a pénze után.

picur3ka 2009.10.11. 10:29:49

Ezek mindig eljutnak oda valahogy, hogy valojaban az aldozat a hibas:

'Kedves Bayer Zsolt!
Azt tanácsolom,hogy vizsgáltassa ki magát orvossal,mert ilyen pszichikummal nem sokáig élhet,elviszi az infarktus!.
Különben egy nagy füllentés amiről ír,mert az eset nem is így történt.
A fiatal főiskolás a tavaszmező utcában járt,és cigány ösztöndíjért sunyiskodott,amit nem kapott meg,erre felbőszülten nekiment azoknak cigány fiatalok csoportjának, akik békésen beszélgettek,és bősz hangon ócsárolta őke,hogy "a cigókkal miért kivételeznek?" így szó szerint!
Ott voltam,hallottam!.
Aztán amikor beszóltak neki és elküldték melegebb éghajlatra,akkor inába szállt a bátorság az ösztöndíj csalónak, és elaszaldt.-de nem bántotta senki!
Most így az igazság birtokában, ebből a szemszögből Ön állapítsa meg azt,ki a patkány?
A főiskolás fiú,vagy a járókelők?
A válasza jó!
Az aki lopni akarta az ösztöndíjat azoktól akiknak járt volna,ráadásul nagyon csúnyán viselkedett!-de ezzel az írással Ön is.
Szerintem vizsgáltassa ki magát,jót tesz Önnek egy kis pihenés.
Engeden meg egy megjegyzést: A neve szerint Ön sem magyar,bármennyire is szeretné hogy annak lássák,
de ez már egy másik történet......'

Jurganov 2009.10.11. 11:49:03

@Mj: engem csak az zavar, hogy az "élni és élni hagyni" ( vagy itt inkább a lopni és lopni hagyni) dolog csak annyiban változott, hogy jelenleg a "lopni és élni nem hagyni" a vezérelv. lehet sok rosszat mondani arra a rendszerre, de legalább volt jövő a fiatalok előtt. most nincs.

llll5 (törölt) 2009.10.11. 13:30:10

Hír-tv hír:megérkezett Budapestre a romamenet....

Horizont 2009.10.11. 14:47:37

@llll5: A Tavaszmező utcába mennek? :))

llll5 (törölt) 2009.10.11. 17:31:11

@Horizont: nem , átjönnek budára, Sólyom már várja őket, nem vicc:))

Horizont 2009.10.11. 18:03:44

@llll5: Csak azért gondoltam a Tavaszmező utcára, hogy rögtön bocsánatot is kérhettek volna......

abandi 2009.10.11. 18:20:48

Itt valami nagytakarításra van szükség....
A helyi "romaparlamentet," -ami gondolom a romatelep-ből szerveződött- meg még féregteleníteni is kell!
De: B+ az én koromban nem kiskölkök jártak egyemístáknak...!?

Aradebil 2009.10.11. 18:41:49

OFF: most TV2 Tények: kacatokat kaptak a siket vizilabdázók
talán itt is sikerült elérnetek vmit:)

2009.10.11. 21:22:12

fú, ez nagyon durva...gettóba bemenni én is félnék, az tutkó...

abandi 2009.10.11. 21:40:01

Majd besegítünk, világotlátni...

2009.10.11. 21:49:19

@abandi: nem nagyon vágyok oda, nem baj?:) Egyszer a Lujza utcában jöttem taxival péntek estefelé...hát az se volt semmi...kész karnevál volt minden sarkon...jelzem, irigylésre méltó volt a társasági életük folklórja...nekem tetszett.

fokabacsi 2009.10.11. 21:57:48

@picur3ka: Ez az alak vagy provokátor, vagy te vagy cigány.

abandi 2009.10.11. 22:27:34

@Letícia-Charlotte in SBp:
"....nekem tetszett."
Akkor meg mit sopánkodol? Dikk!
Rühös luvnya...

llll5 (törölt) 2009.10.11. 22:31:35

@Letícia-Charlotte in SBp: De jó, hogy itt vagy!:)Napok óta tárolom az általad nyert gárdistát, most mi legyen?Küldjem vagy ne küldjem?":)

Kartal (rezervált) 2009.10.11. 23:02:27

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: nem az. Egy lángszóró.
MetalStorm? Látom képzett vagy fegyverek terén :)

@Mj: úgy látom Kádárról nagyjából egyetértünk. Múltkor elkezdtem olvasgatni komcsi vezetők életrajzát (Gerő, Apró...). Nem írom le az elsődleges következtetésem, mert örök időkre kitiltanak antiszemitizmusért, de meglepett mennyien éldegéltek nyugodtan a Kádár-korszakban. Aztán ott van a Carlos ügy... szóval nem volt az annyira jó rendszer. Akkor jöttem rá, hogy nem csak a cigányok éltek le három generációt, anélkül, hogy dolgoztak volna, hanem jelen "politikai elitünk" tagjainak nagy többsége is. Nem csoda, hogy mindkét társulat elsősorban a lopáshoz és a hazudozáshoz ért legjobban.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.10.11. 23:09:52

@Mj: És ettől kellene boldognak lennem? És, ha nincs ott a koli? Akkor hova menekült volna szegény srác.

Bocs, de az én türelmem véget ért. Én már rég eldöntöttem, ha valaki rám támad és védekeznem kell és addig ütöm amíg mozog vagy lelököm az első magas helyről és spuri. Nem adok neki esély, ő sem adna nekem. Engem nem véde meg senki, de ezektek a tetveknek mindent szabad? Tapsikoljak, hogy bevitték előzetesebe, mikor engen 20 centis késsel helyből 1 hónap előzetesbe raknának?

Megáll az eszem. A jenkiknél az ilyet az első felszólítás után, ha keménykedik az arc szépen lelövi és talán még hátba is veregetik.

Vicc, ha betörnek hozzám késsel is a betörőnek vannak jogai. Aha. Jobb helyeken csíkokra vagdalhatnám az illetőt...

abandi 2009.10.11. 23:21:32

@molnibalage:
Nem vagy naprakész!
Már változott a jogszabály:
Ma már rá is kiabálhatsz az utcai rablóra, illetve otthon sokkos állapotba kerülvén, fel is pofozhatod a rétiniggert!
Kurvanyázni, továbbra is tilos!

K.Jani 2009.10.11. 23:35:57

ha tudni akarjatok miert a nagy pozitiv diszkriminacio, akkor erre induljatok el:
"Az Állami Számvevőszék tavaly áprilisban megjelent tanulmánya szerint „a kormányok a cigányság integrációjára a becsült adatok szerint 1996 és 2006 között összesen mintegy 120 Mrd Ft-ot fordítottak”, beleértve a különböző uniós forrásokból lehívható pénzeket, de nem számítva az alanyi jogon járó egyéb juttatásokat, mint például a családi pótlékot és a különböző szociális segélyeket. A független grémium megállapítása szerint a szóban forgó 120 milliárdnak csupán tíz százaléka! jutott el valóban a roma felzárkóztatási programokig, a többi a cél szempontjából eltűnt. Hol, kinél, hogyan? Egyelőre talány."
isten hozott a maffia vilagaban!!!!!
HAVI 1 000 000 000 FT nem kis penz!!!

abandi 2009.10.11. 23:40:55

@K.Jani:
Olyan kicsinyes vagy!
Egyáltalán: Hogy állsz a lámpavasaddal? Ne csiszold túl...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.11. 23:47:59

@Kartal (a dühös): muszáj tartani a lépést mostmár :-) hamár a kormányzatunk nem teszi, legalább valaki...

abandi 2009.10.11. 23:49:32

Levél a rettegőkhöz:
Aranyoskáim!
Én özv. Altalajy Vitéz Edené már megéltem tatár-orosz-tatár-tudjukki dúlást!
Ne féljetek!
Egyetlen kincs van amit ezek a mocsadékháziak nem vehetnek el tőletek:
A becsületetek!
Az meg már úgy sincs....
Csókol benneteket a Párt!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.12. 00:29:15

@Jurganov:

A nagybátyám előtt viszont nem volt jövő, amikor '73-ban 1 hónap börtönt kapott azért, mert rosszkor volt rossz helyen. Pont ő szokta mesélni, hogy úgy lopták szét a gyárat a szeme láttára, ahogy nem szégyellték. És azért, mert most még több negatív tényező lép az életünkbe, nem kell automatikusan visszasírni a Kádár-rendszert.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.12. 00:30:24

@Horizont:

Szerintem a szót is csak akkor hallják, ha hozzájuk beszélnek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.12. 00:32:56

@Kartal (a dühös):

A rendszer kitermelte a maga élősködőit, ezért is szoktam mondani, hogy posztkádári társadalomban élünk. Tőlem nyugodtan lehetsz antiszemita, csak indokold meg.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.12. 00:40:35

@molnibalage:

"És ettől kellene boldognak lennem?"

Mondtam én, hogy legyél boldog ettől? Nem. Nahátakkormeg.

"És, ha nincs ott a koli? Akkor hova menekült volna szegény srác."

Mondjuk simán leszúrhatták volna, és ott vérzik el.

"Bocs, de az én türelmem véget ért. Én már rég eldöntöttem, ha valaki rám támad és védekeznem kell és addig ütöm amíg mozog vagy lelököm az első magas helyről és spuri. Nem adok neki esély, ő sem adna nekem. Engem nem véde meg senki, de ezektek a tetveknek mindent szabad? Tapsikoljak, hogy bevitték előzetesebe, mikor engen 20 centis késsel helyből 1 hónap előzetesbe raknának?"

Akkor légy forrófejű hülye, és sitteltesd le magad évekre, ahol pont ezek az állatok fognak naponta ötször seggberakni, úgy, hogy inkább azt kívánod, bár ne is születtél volna meg. Ezt akarod?

"Megáll az eszem. A jenkiknél az ilyet az első felszólítás után, ha keménykedik az arc szépen lelövi és talán még hátba is veregetik."

De mivel Magyarországon vagyunk - ahol még a rendőr fegyverét is elvehetik és rászegezhetik ezek az állatok -, ne várjunk csodákat. Én továbbra is gázpisztollyal fogom megvédeni magam, aztán spuri.

"Vicc, ha betörnek hozzám késsel is a betörőnek vannak jogai. Aha. Jobb helyeken csíkokra vagdalhatnám az illetőt... "

Nem, nem, ez inkább Amerikára jellemző. Ha betörnek hozzád, lődd pofán/mellkason mondjuk engedély nélkül otthon tartható gumilövedékes puskával, és rakj a kezébe egy szép nagy konyhakést. Esetleg tarts kuvaszt, komondort és kaukázusi juhászkutyát.

abandi 2009.10.12. 00:41:14

@Mj:
A rasszistát is meg kéne indokolni?
Vagy az is egyből letöltendő ejnye-bejnye kirekesztéses?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.12. 00:43:17

@K.Jani:

Na és vajon mire fordították azt a maradék milliárdot? Elszámoltatást akarok!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.12. 00:44:53

@abandi:

Félreértesz. Nem fogok ejnyebejnyézni - a kirekesztés szót meg egyenesen rühellem -, ha valaki tételesen felsorolja, hogy mi miatt lett antiszemita vagy rasszista. Csak magyarázatot kérek, ennyi.

abandi 2009.10.12. 00:45:46

@Mj:
Megkapod, ne félj!
A magadét...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.12. 00:46:11

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Ha valaki előre eldönti, hogy a másikat hova sorolja be, ott már nem nagyon segít az irónia vagy a másoktól vett idézet.

llll5 (törölt) 2009.10.12. 00:46:13

@Mj: miért kellene megindokolnia?"Antiszemitának lenni dicsőség"/Prohászka Ottokár/:D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.12. 00:46:42

@abandi:

Miért, nekem mivel is kellene eszámolnom?:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.12. 00:47:39

@llll5:

Akkor bizonyos értelemben véve az volt. Most attól függ, mit értünk alatta.

K.Jani 2009.10.12. 00:49:41

duplan kedves a szivemnek, ugyanis Nyiregyhaza a szulovarosom!
"Csoda Érpatakon - vagy csak teszik a dolgukat

Megdöbbentő adatokat tartalmaz az a feljegyzés, amely a Nyíregyházától 25 kilométerre fekvő Érpatakról érkezett szerkesztőségünkbe. 2008 márciusától - az országos állapotoktól jócskán eltérve - a bűncselekmények felderítési mutatója 5-ről 75 százalékra emelkedett, a törvénybe ütköző tettek száma 60 százalékkal csökkent, a kerti és terménylopásokat csaknem 100 százalékosan sikerült visszaszorítani. Csoda történt Érpatakon?

Orosz Mihály Zoltán, az 1800 lelkes szabolcsi település polgármestere az MNO érdeklődésére néhány részletet ismertetett abból a folyamatból, amellyel másfél év alatt ezeket az eredményeket produkálni tudták. Orosz szerint minden azzal kezdődött, hogy a sok panasznak eredménye lett, és lecserélték a helyi körzeti megbízottakat, akik meglehetősen kényelmesen dolgoztak, volt, amikor a hívás után öt órával jelentek csak meg a bűntett helyszínén. A polgármester szerint ezek a rendőrök "misztifikálták" az érpataki bűnözőket, és azt hangoztatták, hogy oda nem is érdemes kimenni, ott úgysem lesz meg a tettes. Most az öt új rendőr közül ketten állandóan a településen járőröznek, és a polgármester szerint is jól teszik a dolgukat. Itt nem divat ama országosan jellemző hozzáállás, hogy 20 000 forint értékhatár alatt bajlódjon csak a jegyző a szabálysértésekkel, hajtsa be a behajthatatlan büntetéseket. Tettenérés esetén akár 2 ezer forintos ügyben is rendőri intézkedés történik - erre egyébként a rendőrnek lehetősége is van -, és esetenként a 72 órás elzárás után bíróság elé is kerülhet az elkövető. Orosz nagy jelentőséget tulajdonít annak is, hogy a településen minden szabálysértést rögzítenek. Ennek köszönhetően a "hivatali cirkuszolások" is megszűntek. A polgármesteri autóban is mindig ott van a kamera, a fényképezőgép és a diktafon, de kameráznak a július elsejétől csatasorba állított mezőőrök is, akik a településvezető szerint akár éjjel is figyelik a veszélyeztetett helyeket. Eddig 180 esetben intézkedtek, meg is szűnt a korábban mindennapos tolvajlás az érpataki határban.
Érpatakon gyakorlatilag megszűnt a garázdaság és a másokat zavaró, megbotránkoztató részegeskedés is. Önkormányzati rendelet tiltja a közterületi szeszfogyasztást, és ezt a hivatal szigorúan be is tartatja. Orosz csak egy esetet említ: augusztus 20-án ünnepelték a helyi cigányok a romagyilkosságok tetteseinek elfogását az egyik kocsma előtt. Este tízkor érkezett hozzá a panasz a hangos zene miatt. Kétszer figyelmeztette is a kocsmárost, de néhány perc múlva ismét hangos volt a társaság. Harmadszorra már a rendőrök érkeztek a helyszínre, akik véget is vetettek az élő zenével kísért mulatozásnak. Ugyanakkor a polgármester azt is elmondta: büszke arra, hogy bár az érpataki romák is járőröztek az augusztusi félelem napjaiban, de a településen nem volt önbíráskodás, nem szorítottak le egyetlen autót sem.
Ezek után Orosz büszkén számolt be arról is, hogy míg korábban az idősek nem mertek a boltba sem elmenni, mert közben kifosztották a házukat, most nyugdíjasklubba járnak gyógytornára, és az asszonykórusban énekelnek. Fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy kivilágítatlan biciklist sem lehet látni már a faluban. Ezt úgy oldották meg, hogy biciklilámpákat vásároltak, melyeket a rendőrök osztogattak egy hónapig a szabálysértőknek. Csak ezután kezdtek volna büntetni, de erre már nem volt szükség Érpatakon.
Végül kérdésünkre a települést 2005-től vezető Orosz Mihály Zoltán elmondta, hogy természetesen sokszor megfenyegették, egyszer majdnem a szemét is kiverték, de szerinte belátták már, hogy nem érnek el semmilyen eredményt ezekkel a módszerekkel."

llll5 (törölt) 2009.10.12. 00:51:44

@Mj: hát, Perez nyilatkozata és a Gázai mészárlás óta ugyanazt:D

abandi 2009.10.12. 00:53:23

@Mj: Tudod, ez a "tételes felsorolás" havonta megejtődik az interneten, csak valahogy elsikkad , mert valaki mindíg névszerinti felsorolást akar.
Te is tudod, hogy linkek sokaságát rittyenthetném be, de felesleges...
És tisztában vagyok azzal is, hogy rasszistának lenni ma vesztes pozíció, mégis vállalom, mert ez egy komoly tudományág, amit az antisémitizmus jegyében "eltöröltek"...
Gondolom tanultok majd erről is....

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.12. 00:57:29

@Mj: ott már csak abban segít, hogy erősítse az elhatározottat, ez is igaz. csak ilyenkor mindig beugrik ez itt: www.youtube.com/watch?v=dzITWdiJwuI

abandi 2009.10.12. 00:58:54

@Mj:
Feltehetően semmivel.
A válasz lesz a magadé, amit majd megkapsz, ha hajlandó vagy utána járni a dolgoknak...

abandi 2009.10.12. 01:11:54

Egyébként én már az ördög faszával is "kezetráznék", ha ez segítene rajtunk, becsületeseken.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.12. 01:31:51

@llll5:

Mármint Peresz nyilatkozata és gázai mészárlás. Nekem viszont ettől még nem egyértelmű, hogy ki mit ért alatta, mivel kb. ez is ugyanolyan gumifogalommá vált, mint a zsidó kifejezés.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.12. 01:33:40

@abandi:

Hahó, én még mindig arról beszélek, hogy egyrészt jó lenne konkretizálni a jelentést, másrészt nem mindegy, hogy milyen okok vezetnek ehhez. Egyébként engem is rasszistáztak meg antiszemitáztak már le, és pont emiatt érzem mind a két fogalmat tágnak és félreérthetőnek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.12. 01:35:56

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Ehhez nincs mit hozzátenni.:-/ Maximum azt, hogy az éhség is mindenkit elér, úgyhogy megyek is, és megsütöm a bacon-ös virslijeimet.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.10.12. 01:36:38

@abandi:

Hajlandó lennék én utánajárni a milliárdoknak, de nem tudok.:-/

abandi 2009.10.12. 01:48:23

@Mj:
Szerintem pedig a kettő egy tőről fakad, csak még fiatal vagy és nyitott!
Legyél először liberál-mensevik!
Végig kell járni az utat, mindent ki kell próbálni! (Van egy csomó XX. századi sémita író ebben a témában...)

llll5 (törölt) 2009.10.12. 01:51:07

@Mj: na, én is éhes lettem:)A zsidókérdést meg majd késöbb megoldom...akarom mondani megválaszolom:DDD

2009.10.12. 07:32:37

@abandi: há dikk má'!A maga nemében érdekes volt a kocsiból tekintve, de az nem jelenti, hogy odavágyom...

@llll5: szia, nekem is jó, hogy itt vagyok, de nem a gárdistáért! Örülök, hogy nyertem, de nem tudnád inkább a lottón ezt elintézni? Ha ügyes vagy, majd osztozunk rajta, oks?:DDD

fokabacsi 2009.10.12. 07:45:58

@Mj: De már leesett, csak felháborodtam.Ismerem ezt a fajtát,, dolgoztam Ózdon.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.12. 07:54:07

@Mj: a gázpisztoly mit lô ki? mi fogja a támadó orcáját eltalálni?

llll5 (törölt) 2009.10.12. 13:16:42

@Letícia-Charlotte in SBp: Szia!Ezt nem egészen értem:akkor most sorsoljam ki lottón a gárdistádat?:)És ha senkinek nem kell?:)No, mindegy, megpróbálom, ha ok, akkor osztozunk:DDDHa meg a nyakamon marad, akkor majd lenyiratom vele a füvet a kertben ,stb., aztán postán feladom Morvainak:DD
@Talon Karrde: gázpatront, ha jól tudom.De nem mindig eredményes és közterületen engedélyköteles.

Psychopit 2009.10.12. 13:54:01

Az utóbbi 5 napom úgy alakult,hogy semmilyen információ nem tudott eljutni hozzám a médiából (a házamat festettem,még a rádiót sem tudtam hová bedugni)...most "visszatértem" és miket kell hallanom:Tavaszmező utca,telepfelszámolás,cigányfelvonulás... B+,megyek vissza remetének...
Ja!
És ezután nem fog érdekelni,ha nejem azon rugózik, hogy Egészséges Fejbőrt hallgatok hússütés közben... :)

2009.10.12. 23:22:53

@llll5: pasiból nem a fafej gárdistára vágyom, na...szóval a lottó 5söm intézd el, és majd én azon bevásárlok...nem gárdistát, mert a vonalas pasikat nem csípem, bocsesz..!:) Ha mégis rám küldöd őket, küldöm őket Krisztina álmába azonnal..:DD

llll5 (törölt) 2009.10.12. 23:55:06

@Letícia-Charlotte in SBp: igenis, értettem!:))Viszont a 2 milliárdot most vitték el, ráadásul állitólag 1o ávos:))A gárdistát, akkor nem küldöm, postázom Kriszti-hisztinek:DD

2009.10.13. 19:17:32

@llll5: Jó legalább nem lesz hisztis...:DDD

llll5 (törölt) 2009.10.13. 19:35:02

@Letícia-Charlotte in SBp: az tuti!Egy jó dugszi-mukszi után majd lehiggad....:DDD

Jurganov 2009.10.13. 19:37:55

@Letícia-Charlotte in SBp: "mert a vonalas pasikat nem csípem"-akkor milyet? a tejbetökök jönnek be inkább? :D

2009.10.13. 20:22:56

@llll5: ja, ja normálisoknál...de akinek fehér mája, annak mindegy
..
.

2009.10.13. 20:26:57

@Letícia-Charlotte in SBp: bocsesz...a macskám is imád gépelni.....:))))

@Jurganov: akiknek más diktál, és kívülről mondják, mit csináljon, főleg ilyen k. Morvaik, aztat nem szeretem...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.13. 21:36:32

@Letícia-Charlotte in SBp: az én macskám nem szereti, mivel akkor tudja, hogy kénytelen lesz nyugtonmaradni, amikor elkapom a grabancát. antiszociális szegény, nem szereti ha 10-15 percig ölben van :D

llll5 (törölt) 2009.10.13. 23:10:57

@Letícia-Charlotte in SBp: hát, lehet benne valami:)No akkor a gárda le...akarom mondani felkötheti a gatyáját:DD

2009.10.14. 07:14:40

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: az enyém nagyon együttműködő...meg kell tanítani, hogy én gépelek, neki van más egér...:)

Kartal (rezervált) 2011.03.05. 11:36:52

Itt az első ítélet:
www.origo.hu/itthon/20110304-riport-tavaszmezo-utcarol-a-magyarsaga-miatt-megvert-diak-elleni-tamadas.html

Milyen érdekes, közösség tagja elleni erőszak miatt eddig egy kivétellel csak cigányokat ítéltek el...

fokabacsi 2011.03.05. 12:05:17

@Jurganov: Biztos a blankoltakat szereti !

Kurt S. Earp 2014.03.25. 08:53:24

Amikor tegnap felkerült a video a Youtube-ra és rákattintottam, még 96-on állt a nézettségi számláló és voltak alatta kommentek.

www.youtube.com/watch?v=uCknoq9L5WY

alfahir.hu/elvagom_a_torkodat_igy_fenyegettek_a_jobbikosokat_hernadkakon

Megpróbálom megoldási síkra terelni a nyers és brutális magyar rögvalóságot.

1. Tudod mi a ZUS? ? Zones Urbaines Sensibiles, “érzékeny városrész”. Franciaországban az akkori statisztika szerint 751 (!) volt belőle.
"A zavargások és ’carbecue’-k (véletlenszerűen kiválasztott autók felgyújtása) hozzátaroznak ezekhez a városrészekhez, mint ahogy a drog ügyletek és az erőszakos bűncselekmények is. És ahogy Paul Belien hozzáteszi, ezek még csak egy kis mozgást sem idéznek elő a médiában:
"...Embereket kirabolhatnak, vagy akár megölhetnek a ZUS-okban , de a média inkább nem ír róla.
Mikor mégis, akkor a jól ismert mentegetőzések már kéznél is vannak:
Mikor nagyméretű zavargások törnek ki, és rendőröket, tűzoltókat támadnak meg, a bűnözők viselkedése megbocsájtható a szegénységükre és a helyi franciák rasszizmusára való tekintettel…"

www.dzsihadfigyelo.com/2011/04/01/getto-muszlim/

2. A Magyar Köztársaság területén, Hernádkak eme településrészén a készenléti rendőrség megerősített egységeinek a fellépésére van szükség ahhoz, hogy valaki /valakik civil ruhában, öltönyben, végigsétálhassanak egy közterületen.

3. Hogy a Magyar Köztársaság egy adott településének közterületére ki léphet be, azt ezek szerint az ott élő helyi közösség tagjai döntik el, és a példa alapján látható, hogy ez a fajta érdekérvényesítő képesség bizonyos esetekben minden létező jogszabályt és törvényt felülíróan határtalan lehet.

4. Értelmes, tájékozott magyar átlagpolgár pontosan tudja, hogy vannak olyan helyek az országban, és vannak olyan helyek egy-egy településen belül, amelyeket messze el kell kerülnie: az, hogy ez így van, és az hogy ez egyáltalán téma és megfontolás tárgya lehet, az Államhatalom, a Rend, a Törvény teljes kudarca és csődjének cáfolhatatatlan bizonyítéka.

5. Akkor a látottak alapján elmondható, hogy mától kezdve a Magyar Köztársaság közterületén, fényes nappal, egy centiméterre egy tucat rendőr orra előtt, námán kell tűrnie bárkinek, hogy veréssel, torokelvágással fenyegessék. Ezt jó tudni. Az ember mindig tanul valami újat erről az országról, ahol két hét alatt rend lett és kimagasló a közbiztonság.

6. A fasiszta, náci, antiszemita Jobbikos csürhe felvonulása természetesen provokatív szándékkal történt. Ismerjük őket, bennünket nem tévesztenek meg a kiskutyás plakátjaikkal, ezek az emberarcú szörnyek. Ideje lenne végre tudomásul venni, hogy a Magyar Köztársaság közterületein csak azok az emberek és csak azoknak az Országgyűlésben helyet foglaló politikai pártoknak a képviselői jelenhetnek meg, akik a felbukkanásuk előtt engedélyt kérnek a településen történő sétára a helyi polgármestertől, majd előzetesen lejelentkezve és bemutatkozva a Helyi Utcafelügyelő Bizottságnak, tájékoztatják őket jövetelük céljáról és okairól. Amennyiben a helyi hatalom képviselői beleegyeznek a Magyar Köztársaság közterületén való séta végrehajtásába, úgy a séta foganatosítható.

És én mindezzel maximálisan és abszolút mértékben, tökéletesen egyetértek.

Követelem -hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy egy jog/törvény az vagy mindenkire vagy senkire sem vonatkozik- hogy a fent nevezett metódust a következő Országgyűlés részletesen dolgozza ki és iktassa be a magyar jogrendbe. Minden település, minden településrész, minden utca lakói kialakíthassák a vonatkozó Területhasználási-Jóváhagyási- és Fogadóbizottságokat, és saját belátásuk szerint dönthessenek arról, kit engednek oda be. Ezzel párhuzamosan a szabályszegőkre alkalmazható szankciókról is döntést kell hozni. Ez kezdetben - a látottakhoz és az elhangzottakhoz igazodva- lehetne veszélyes fenyegetés, garázdaság, verés, vagy súlyosabb esetben, a szabályszegő torkának elvágása.
Ez lenne a Lex Hernádkak.

A törvény beiktatásának következményei kizárólag pozitívak: a jobbikos-gárdistabűnözés visszaszorulásával elképesztő javulás a közbiztonság terén, radikálisan csökkenő bűnözési rátával, tisztuló környezet, este is nyugodtan sétáló roma polgárok, stresszoldás, kisímuló arcok, nevetőráncok halmozódása. A roma polgártársaknak végre nem kellene tartaniuk a náci csürhe sétálgatásaitól, bár az is igaz, hogy ezzel párhuzamosan, gyaníthatóan, jelentős mértékben nőne azoknak a genetikusan alattvaló, röfögő, rasszista, fasiszta, súlyos előítéletektől terhelt lakókkal teli településeknek a száma, ahová - a Bayer Zsolt féle felosztás alapján, miszerint, “ a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre” és “Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen” és “A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik” -sajnos, egyes roma polgártársak sem léphetnének be soha, de mint tudjuk, egyetlen törvény sem lehet tökéletes és minden igényt kielégítő.

www.magyarhirlap.hu/ki-ne-legyen

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.03.26. 10:21:09

@Kurt S. Earp: bayer egy fideszbarom,de zsidó és cigánykérdésben egyet lehet vele érteni.
Amúgy cigánynegyedbe nem így kell menni.
Felkerekedik 500 emberke és végigsétálnak a főúton.
És mindenhova bakopognak,hogy:Hahó,itthon vannak?
Valszeg senki nem válaszolna és őrült nagy kuss lenne mindenhol.

süti beállítások módosítása