Skip to content


       Szűrés lista

Hogyan szerepeltessük a Jobbikot a médiában?

Élet és Irodalom, nyílt levél a Magyar Televízió alelnökéhez:


2009. október 12-én a Ma reggel adásába meghívták Vona Gábort, a Jobbik elnökét. A műsorban Vona kifejtette szélsőjobboldali nézeteit. Az európai demokráciákban nem adnak teret a szélsőjobboldali propagandának, hanem igyekeznek elszigetelni a neonácikat. Követeljük, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott közszolgálati televízió ne terjessze a szélsőséges, rasszista nézeteket.

Balla Zsófia, Báthori Csaba, Békés Pál, Bojtár Endre, Borbély Szilárd, Daróczi Ágnes, Fabó Kinga, F. Liska Tibor, Forgách András, Forgács Zsuzsa, Garaczi László, Horváth Dávid, Kálmán C. György, Kántor Péter, Kemény István, Lángh Júlia, Nyéki Károly, Pályi András, Parti Nagy Lajos, Petőcz András, Radnóti Sándor, Rapai Ágnes, Sándor Iván, Schein Gábor, St.Auby Tamás, Szilágyi Ákos, Szilágyi Sándor, Takács Zsuzsa, Tamás Gáspár Miklós, Tarczali Andrea, Tábor Ádám, Tóth Gábor, Tóth Krisztina, Török Tamás, Ungváry Rudolf, Valachi Anna, Vári György, Várnagy Tibor, Vető János



Az említett Vona szereplés videója itt megnézhető.

Mondhatnánk, hogy a szokásos balliberális nyavalygás, mondhatnánk azt is, hogy a közszolgálatiság és pártatlan tájékoztatás számukra azt jelenti, hogy ők döntik el, hogy ki és mi fér bele ebbe a kategóriába.

Amíg a Jobbik 1%-os pártocska volt, nyugodtan hivatkozhattak arra, hogy a parlamenten kívüli pártoknak ennyi figyelem, tér és adásidő jár. Oké, tiszta sor.

De az EP választás felborította ezt a kényelmes, nyugis állapotot. Mit kezdjünk, mi legyen a Jobbikkal? Ugyan még mindig parlamenten kívüli párt, de kapott 12%-ot, és van 3 EP képviselőjük. Adjunk hírt róluk vagy ne? Szerepeljenek a híradóban vagy ne? Tényleg attól függ egy "hír" sorsa, hogy az abban szereplő pártnak hány parlamenti helye van?

Ha tudósítunk a Jobbikról, készítünk velük interjút, meghívjuk a tv stúdióban, akkor jön a fenti nyílt levél. Ha pedig marad az elhallgatás, akkor pedig semmibe veszünk fél millió választópolgárt.

Ez annyira nagy dilemmát okozott a felelős szerkesztőknek, hogy össze is ugrottak egyik este, az EP-választások után, ahol az Antagon médiablog vitaestjén próbáltak együtt választ keresni az új helyzetre:

-Mit kezdjen a magyar média a radikális-rasszista, az EP választáson három képviselői helyet szerző Jobbikkal?
-Egyáltalán kell-e valamit kezdeni a sok szempontból szélsőséges párttal, vagy épp olyan bánásmód illeti meg őket, mint a többi listát állító, parlamenti vagy parlamenten kívüli pártot?
-Hangot kell-e adni programjuknak, nézeteiknek, el lehet-e, és ha igen, érdemes-e elhallgatni őket?
 
Csemege a vitaesten elhangzottakból (érdekes, hogy nyáron ez nem keltett nagy visszhangot):

Gavra Gábor, Hírszerő


"A Hírszerzőben vannak viták a Jobbik szerepeltetésével kapcsolatban, így egyelőre még nincs kialakult szerkesztőségi álláspont. Három külön területen érdemes vizsgálni a Jobbik szerepeltetését. „Nincs pardon” a Jobbik központi témáiban: „nem lehet a Jobbiknak lehetőséget adni arra, hogy akár interjúban, akár publicisztikában kifejtsék a véleményüket az ún. cigánybűnözésről, a nemzetközi zsidó nagytőkéről vagy a magyarországi kínaiakról. Az ilyenfajta megközelítéssel nem lehet vitába szállni, mert ha vitába szállunk vele – lehet akár 60 százalékos is a Jobbik –, azzal morálisan emeljük azonos szintre ezeket a témafelvetéseket ugyanezeknek a társadalmi problémáknak a civilizált megközelítésével. Ennyire nem lehetünk posztmodernek. Más kérdés, hogy meg kell-e kérdezni a Jobbikot semleges vagy szakpolitikai kérdésekben, ez ügyben a Hírszerző szerkesztősége sem egységes. (..)
Van olyan terület is, ahol a Jobbik a média „szövetségese” – ilyen például a pártfinanszírozás kérdése. Ezekben az esetekben nem hallgathatjuk el, hogy a Jobbiknak pozitív szerepe van."


Stumpf András, Heti Válasz


"Valamilyen egészen furcsa médiafelfogás rajzolódott ki ebből a vitaindítóból. Olyan, mintha hatalom lenne a kezünkben, mintha eldönthetnénk, hogy milyen teret biztosítunk a Jobbiknak – nincs így. Nem 1972-ben vagyunk pártértekezleten, hogy megmondjuk, kit, mit lehet karanténba zárni. Senkinek nincs olyan hatalma, hogy ha nem beszél valamiről, akkor az nincs. Főleg úgy, hogy van kuruc.info. A Heti Válasz onnantól kezdve, hogy „érdekesek kezdtek lenni”, foglalkozott a Jobbikkal, és ezen túl is foglalkozni fognak velük.(...)
Nem lehet elhallgatni őket, egyszerűen a saját belátásunk szerint, a súlyuknak megfelelően be kell róluk számolni. Az elhallgatás ráadásul nagyon jó téma is volt a Jobbiknak. Azt, hogy a Jobbik vállalhatatlan, publicisztikában meg lehet írni, az újságíróknak pedig inkább arról kellene vitatkozniuk, hogyan lehetnének jobb újságírók."

 
György Bence, TV 2 Tények


A kereskedelmi tévében a Jobbik választások előtt nem szerepelt túl sokat, a Magyar Gárdát pedig egyenesen reális veszélynek tekintették a szerkesztők. Nem voltam meggyőződve arról, hogy ebből nem lesz minden második faluban cigányverés. (..) A TV2-nek nem dolga bizonyos határon túl, hogy beszámoljunk egy pártról. Ha egy pártnak olyan gondolatai vannak, amiket nem tudunk elfogadni, arról majd eldöntjük, hogy hogyan számoljunk be. Az sem fér bele, hogy Jan Slota minden nap üvöltse nálunk a magyarok bűneit, pedig érdekes, biztos néznék is sokan, mégsem adjuk."


Erdélyi Péter, Blikk


"A Blikkben ha kimondva nem is, de a gyakorlatban az volt az álláspont, hogy a Jobbikkal nem foglalkozunk, ez a választások után is így marad. Nincs velük kapcsolatban semmilyen kötelezettségünk. Ha meg az olvasók olyan újságot akarnak venni, amiben sokat írnak a Jobbikról, akkor majd olyat vesznek. A mi olvasóink egyként apolitizáltak, az újság karakterébe sem illik a politika."


Weyer Balázs, Origo


"Úgy nem lehet jobb újságírónak lenni, hogy nem írsz valamiről. Németországban nagyon jól sikerül karanténban tartani az NPD-t, mert közmegegyezés született erről, mindenki betartja. Ez Magyarországon több okból sem működne.
Ha egy újságíró nem akarja elhallgatni a témát, két lehetősége van: az egyik, hogy amivel nem ért egyet, arról nem ír, bár ez veszélyes, könnyen pestisként terjedő módszer lehet. A másik, járhatóbb út, hogy „újságírói eszközökkel rámegyünk a témára, és bemutatjuk, hogy amit akarnak, az baromság. Gavrával egyetértve azt mondta, azt el tudja képzelni, hogy nem készítenek nagyinterjút a Jobbik vezetőivel. „Ha leültetsz valakit, és kérdezed, az azt jelenti, hogy kíváncsi vagy rá."

(Június 30-án egyszerre jelent meg 1-1 nagyinterjú Vona Gáborral az Indexen és az Origon.)


Stumpf András, Heti Válasz


"A legnagyobb probléma az, illetve az probléma, hogy a média nem tudja, hogyan beszéljen arról, amit a Jobbik cigánybűnözésnek hív. Még arról sincs kompromisszum, mikor írjuk le, hogy az áldozat vagy az elkövető roma volt. Nem érzi és nem is érezheti úgy az ilyen problémákkal is küzdő olvasó vagy tévénéző, hogy az ő világát leköveti a média. Ezért lehetett tere a Jobbiknak, mert ebben a PC beszédmódban dagonyázva nem tudtunk semmit közölni a problémáról."

 
Nem vettek részt a beszélgetésen, de válaszoltak:

Kerényi György, a Kossuth Rádió főszerkesztője


"Egy bejegyzett, a törvényes működését eddig egyetlen erre hivatott szerv/intézmény által sem megkérdőjelezett párttal kapcsolatosan nincsenek speciális irányelveink: konkrét esetekre konkrét válaszaink születnek, legyenek ezek akár a párt üzenetei és tettei, akár a pártra vonatkozó hírek, üzenetek, vélemények."


Bednárik Imre, az MTV hírigazgatója


"A választások után az MTV európai parlamenti pártként fogja kezelni a Jobbikot. Amikor beszámolunk az Európai Parlamentben történtekről, hírérték alapján foglalkozunk a Jobbik kezdeményezéseivel, javaslataival, felszólalásaival. A magyarországi belpolitikai tekintetben a Jobbik továbbra is egy parlamenten kívüli párt, az MTV, ahogy eddig is, hírérték alapján számol be a párt hazai tevékenységéről."


Nagy N. Péter, Népszabadság, rovatvezető


A Népszabadság minden Jobbikra vonatkozó fontos információval ellátja olvasóit, és ha ezek hitelességéhez szükséges, megkeresik, megkérdezik az érintetteket is. „Egyebekben viszont nem kívánunk teret adni e párt képviselőinek, interjút például nem készítünk velük. A német közszolgálati médiumok értékorientációját tartjuk jónak, akik ugyan az ottani szélsőséges pártoknak nem adnak megnyilvánulási lehetőséget, de a lehető legkorrektebben számolnak be minden velük kapcsolatos hírről."


Egy biztos: nem könnyű a szerkesztők élete ...

Címkék: közélet jobbik

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr181459939

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: [Külföldi] Szélsőjobb a közszolgálati médiában 2009.10.24. 01:50:29

Már nagyon sokat gondolkoztam rajta, hogy miért engedjük a szélsőségek megjelenését az utcákon, vagy a közszolgálati médiában és mindig az járt a fejemben, hogy nálunk fejlettebb demokráciákban ez nem történhet meg. Tőlünk nyugatra, még a televízió szé...

Trackback: 2009.10.19. 14:13:57

A Tudózsidó hírolvasója

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hatesz 2009.10.19. 13:50:50

@Lecso (F*ck the Shit): ahogy látom akkor 2 lehetöség maradt. Vagy nem cibálnak oda felelösségrevonásra többé senkit, vagy más munka után nézel... ´:))
Remélem Te vagy az egyetlen akit ZAVAR hogy berendelik öket

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.10.19. 13:54:21

@hatesz: nem az zavar, hogy berendelik őket, hanem az, hogy emiatt egy csomó a környéken dolgozó pógár szív....

Marcellusca 2009.10.19. 13:56:57

@mókusfüles bukósisak: Sajnos NEM!
Vidéken még mindig a nyomtatott sajtó és a három (m1, retekklub, telaviv2) adó a mérvadó.
Saját példa, éppen hétvégéről:
Apóssal (72 éves) szüretelgettük a szőlőt és közben dumálgattunk. Persze, egy idő után a politika is terítékre került. És (kicsit) megdöbbentem, hogy mennyire nem tájékozott. Mert csak a híradókat nézi. Azaz, csak az ott elhangzottakat ismeri. Amik, mint tudjuk jól, (általában) nem a teljes igazságot közlik.
Mondom Neki, hogy ott van a másik szobában, a fiánál, az internet, lehet tájékozódni!
Ó, hát ahhoz Ő nem ért. Az neki bonyolult, meg már öreg ahhoz, hogy megtanulja.

Úgyhogy hiába van internet faluhelyen is, az "öregek" nem élnek a lehetőséggel!
Maradnak a "megszokott" médiumok.
Amik, tudjuk milyenek!

Jurganov 2009.10.19. 13:57:46

azért a jobbik nem lesz messiás azt jó ha tudjátok. csak a nevek cserélődnek és annyi. azért tényleg kissé diktatúraszagú ez a " hogyan kezeljük a jobbikot" dolog.
amennyiben tényleg a jobbik nyerne, nos olyan rengeteg mozgástere úgy sincs már... minden eladva, külföldi katonaság készenlétben, a rasszista-náci magyarok duma a sajtóban leadva, szal van itt baj nem kevés.

Marcellusca 2009.10.19. 13:57:54

Héééééé!
Hun a kommentem?

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.10.19. 13:59:25

@kamasuka: figyi, lehet hogy igazad van. de te sem tippeltel volna arra tavasszal, hogy 15%-ot fog nyerni a Jobbik az ep valasztasokon. Azota csak nott a nepszerusege. Persze ha a nyerni alatt azt ertjuk hogy ove lesz a legtobb szavazat, akkor a fityisz miatt ketsegek lehetnek. De biztos hogy nem lesz elhanyagolhato tenyezo, szerencsenkre.

Izrael Kapitány 2009.10.19. 14:00:30

Amíg a kedves újságiróink ezzel törődnek, addig meg a csheek meg a szlovákok a Lisszaboni szerződés emberjogi passzusai alól kibújva, gyakorlatilag ismét érvényesítik a Benes-dekrétumot.

Tehát foglaljuk csak össze az elmúlt hét történéseit:

Idejönnek a szerbek, nagyon támagotjuk őket, a 40.000 magyar legyilkolását tisztázni kel, de a KE szerint, nem felelősőket keresünk, vagy megtorlunk, hanem csak a lelkek megynyugtatása érdekében.

Csehország-Szlovákia, Benes dekrétum miatt nem akar senkinek kárpótlást fizetni, mindenki kussoljon.

Holokauszt....uyge ne is folytassam????

Marcellusca 2009.10.19. 14:00:48

@Lecso (F*ck the Shit): Akkor remélem rohadt paradicsommal és záptojással mész dolgozni! :)))
Az a 20m nem nagy távolság ... :D

z666 2009.10.19. 14:10:14

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:
Igen, az internet veszélyeit nem vették észre időben a zsidók. Ez az egy dolog törheti meg a világuralmukat...

z666 2009.10.19. 14:13:07

@Lecso (F*ck the Shit):
Hát, akkor ajándékozd meg őket pár molotovval/kővel/tojással! :)

Tapmancs 2009.10.19. 14:14:37

Már eleve probléma az, hogy ez a kérdés felmerül. Miért kéne máshogy kezelni a Jobbikot mint az összes többi pártot? Mert ők eldöntötték hogy szélsőségesek és kész? Létezik egy szent, sérthetetlen irányvonal, amitől a balra vagy jobbra eltérők szélsőségesek? Ki határoz(t)a meg ezt az irányvonalat? Elegem van az ilyen pc faszságokból. Élükön a Hírszerzővel. Nem tudom elképzelni mégis mit akarnak ma, az internet ilyen elterjedtségénél. Mégis mit akarnak eltitkolni? Az öregeken kívül a lakosság nagy részének van internet-hozzáférése vidéken is. Legalábbis ott ahol 10+ éves gyerek van a családban. És ahogy növöget a mai fiatalság, egyre nagyobb részét teszik ki a választókorú lakosságnak...

eszkep 2009.10.19. 14:14:43

@mókusfüles bukósisak: ezért célszerű már ilyenkor dönteni, és a média széles palettáját olvasni.
:-)

hatesz 2009.10.19. 14:15:53

@Lecso (F*ck the Shit): látod mennyi ötlet jött egyszerre? Sokan irigyelnek a lehetöségeid miatt:)

Izrael Kapitány 2009.10.19. 14:16:46

@z666: Majdnem. Én inkább úgy fogalmaznék, mind a hazai, mind a világ újságírása megdöbbenve szembesül azzal a ténnyel, hogy az internet lehetőséget ad arra, hogy az olvasók is kifejtsék véleményüket, esetleg reagáljanak cikkekre, problémákra.

Tehát már nem úgy működik, hogy lehozom a cikket, aztán mekkora király vagyok, hanem benne van az, hogy elküldenek, kaviáros sajtótájékoztatón hizlalt, sunyi picsába!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.10.19. 14:20:55

@Izrael Kapitány: "Idejönnek a szerbek, nagyon támagotjuk őket, a 40.000 magyar legyilkolását tisztázni kel, de a KE szerint, nem felelősőket keresünk, vagy megtorlunk, hanem csak a lelkek megynyugtatása érdekében."
Hát ja. Szokásos magyar diplomácia. Legyilkolnak 40.000 magyart, akikre még ma sem lehet emlékezni Szerbia-Vajdaságban, és természetesen mi magyarázkodunk...
(GDPn egyébként kb 3szororsa Szerbiáénak, szóval pláne nem értem, hogy attól a porfészektől miért félünk.)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.19. 14:28:45

@Lecso (F*ck the Shit): összedobjunk neked egy pisztolyra? :D
@kamasuka: hasonló taktikával nyert az mszp '94-ben.
@Marcellusca: látom ugyanarra gondolunk, csak a vérmérséklet más :D

jozicsenko 2009.10.19. 14:29:04

@TaTa86.:
1. mert a megélhetési rettegőink szerint mi nácik vagyunk, punktum: a szerbeknek joguk volt gyilkolni, nem járt érte bocsánatkérés
2. mert a megélhetési rettegőink az OGy-ben a hadsereget gyakorlatilag megszüntették: hány tank van? a sereg létszáma már Trianoné alatt van...
3. mert a m.r. -nek hála, nincs már sorkatonaság, a szerbek tudják, mi a puska, nálunk max az iskolában láttak olyat, dolgozatírási segédeszközként...

sajnos

remélem, ha az szdsz 1% alá esik, nem esik róluk több szó, mint a kisgizdákról vgy a patópálpártról

Tkq 2009.10.19. 14:40:00

@Tapmancs: "Legalábbis ott ahol 10+ éves gyerek van a családban. És ahogy növöget a mai fiatalság, egyre nagyobb részét teszik ki a választókorú lakosságnak..."
Efftárs jelentem, a probléma áthidalva, kitermeltük a saját szavazóbázisunk.
Kicsit barnább, kicsit butuska, de a mienk!
(add uram, hogy a szegfűt felismerjék és x-et rakjanak mellé, ne aláhúzzák)

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.10.19. 14:41:30

@Marcellusca: @Jack/rendetteremt/: @z666: @hatesz: tudjátok mekkora benga nagy gépfegyvert nyomtak a sünök az orrom alá a múltkor is, pedig csak a pékségbe indultam ebédért?
pedig akkor is csak annyi volt a baj, hogy tájékozatlan voltam és nem tudtam, hogy akkor is itt vót valami nagyfejű a cusi mellett/ellen vallani....
@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: minek? mit érnék el vele?

Potyoló 2009.10.19. 14:44:15

Úgy látom, az Élet és irodalom nyilt levelét a szadesz összes potenciális szavazója aláírta... :-D

rolika 2009.10.19. 14:45:56

Rettegjetek csak, hülyegyerekek...

Mikor van aláíróív, amikor Thürmer vagy TGM nyomja a hülyeségeit? A szélsőbal szabad? Mert megnyertek több mint két generációval ezelőtt egy háborút? (Ill. a szövetségesek szűklátókörűsége és saját önző érdeke miatt hagyták, hogy nyertesnek tűnjön...)

Marcellusca 2009.10.19. 14:46:57

@Lecso (F*ck the Shit): Lehet (sőt, biztos! :D) hülye a kérdés, de milyen jogon akadályoznak a mozgásodban? Miért van nekik (az utolsó senkiknek /,mert azok!/) ilyen fenenagy joguk, hogy az átlag embert úton-útfélen (fizikailag is) korlátozzák?

Na, inkább nem fejtegetem, mert még agyvérzést kapok!

Pfhejj, mocskos ....!

Tapmancs 2009.10.19. 14:47:30

@Tkq: ja, ha a mílyszegínyeknek is lenne netjük és tudnának olvasni, ők is a Jobbikra szavaznának. :) Legalábbis az értelmesebbje.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.19. 14:51:49

@Lecso (F*ck the Shit): egyrészt jobban érezhetnéd magad :) másrészt, bár nem váltanád meg a világot, de pár hülyével kevesebb lenne az országban, sok kicsi sokra megy :)

mondjuk tény, egyszerre kéne mindet, lehet, hogy fél évre nem lenne politikus egy se, de utána ott lenne örök mementónak a jövőbelieknek...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.10.19. 14:53:22

@rolika: TGM már explicit kifejtette, hogy a fasizmus ellen össze lehet és kell is fogni a kommunistákkal is. Hiszen az egy szép eszme, csak elqrták. XD

Marcellusca 2009.10.19. 14:54:54

OFF!

Ki az a barom, aki Dávid Ibolykát MILF-kategóriába sorolja?!

velvet.hu/szex/2009/10/19/milfs/

Yasashi Tanuki 2009.10.19. 14:55:02

@Lecso (F*ck the Shit): Az lenne az igazi, ha benn is tartanák őket végre.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.10.19. 14:59:48

@Lecso (F*ck the Shit): Csak lazán.. :-) mondhattad volna nekik,hogy most fújtad ki az orrod.. :-D

Galván_Tivadar 2009.10.19. 15:02:15

Nekem az a tapasztalatom, hogy a Jobbik nagyon sokat köszönhet annak, hogy a "mainstream" médiában háttérbe szorítják, vagy épp démonizálják. Az egységsugarú jobbik szavazó ugyanis pl. azt hallja a TV-ből, rádióból, hogy a Jobbik majd kiírtja a cígókat. Ez pedig az ő szívének nagyon kedves, így odahúzza majd az X-et a Jobbik neve mellé a szavazólapon, mert nem akar, nem tud utánanézni a dolognak, így azt sem tudja majd meg, hogy a Jobbik programja azért ennél jóval szofisztikáltabb. Legalábbis a környezetemben élő -khm- kevésbé tájékozott jobbik szavazók szinte kivétel nélkül így gondolják. Persze az nem baj, ha oda X-elnek... ;)

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.10.19. 15:02:22

@Marcellusca: na én is erre gondoltam!
lezárják az egész utcát mert jönnek ezek a "Pfhejj, mocskos ....!", de arra nem gondolnak, hogy nekem ott van a kedvenc pékségem.... 8-(

rolika 2009.10.19. 15:07:53

@TaTa86.: wikipédia:

"A fasizmus vagy fasiszta kifejezés többféle értelemben használatos:
* Az olasz fasizmus (olaszul: Fascismo) egy tekintélyelvű politikai ideológia, amely az Olasz Királyságban 1922-től 1943-ig, illetve a salòi Olasz Szociális Köztársaságban jutott uralomra Benito Mussolini vezetése alatt;
* A fasizmus Dimitrov 1935-ös meghatározása alapján a baloldali politikában gyűjtőneve lett a 20. századi jobboldali tekintélyelvű ideológiáknak, tehát fasiszta lett ebben a szóhasználatban nemcsak az eredeti olasz fasiszta, de a hitleri német nemzetiszocializmus , a spanyol falangista, a magyar hungarizmus (nyilasok), a szlovák Jozef Tiso által létrehozott tisoizmus és a román legionarizmus (Garda de Fier) híve is például;
* A Szovjetunió által megszállt országokban, ahol meghonosították a kommunista diktatúrát, fasisztának (vagy reakciósnak) neveztek gyakorlatilag mindenkit, aki szembehelyezkedett a pártállami rendszerrel;
* Az ún. náci kártya egyik megvalósulási formája: eredeti politikai jelentésétől függetlenül ma is gyakran használják szitokszóként"

Vajon a kommunistából cseles huszárvágással átvedlett balliberális tolvajbanda melyik jelentéstartalmat részesíti előnyben? :-)

wladyslawsky (törölt) 2009.10.19. 15:10:49

a briteknél is megy a vinnyogás, ugyanis a bbc meghívta nick griffint, a brit nemzeti párt elnökét a question time c. műsorba

news.bbc.co.uk/2/hi/uk_news/politics/8313680.stm

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.10.19. 15:11:59

@rolika:

Vannak akik meg Izraelt nácizzák, fasiztázzák.
Lehet szitókszóként is használni, meg pontos politológiai értelemben.
A jobbik egy eléggé fasiztoid társaság, szerintem hamarosan nyíltan is fel fogják válalni.

hatesz 2009.10.19. 15:12:47

hörcsögöt mindenkinek!

Bélapáti Béla 2009.10.19. 15:13:57

@TaTa86.:
már bocs, lehet hogy egyedül maradok a véleményemmel, de szerintem Szerbia hadserege messze a legütőképesebb a környéken, és meg merem kockáztatni, hogy egész Európában. Azok a fiúk ugyanis frankón tudják, milyen a háború, a gyilkolás, és ez alatt nem azt értem, hogy talpig páncélban le tudnak lőni egy arab kecskepásztort 1 km-ről, vagy esetleg bármit lebombáznak. Nem véletlen, hogy szárazföldi haderővel nem sétált be oda a nagyon tökös USA sem...
Szóval ha van valaki, akit tisztelnünk kéne, az Szerbia szerintem. Természetesen azt nem gondolom, hogy be kéne csicskulnunk nekik.

z666 2009.10.19. 15:20:35

@Jobb híján MDF-es:
"A jobbik egy eléggé fasiztoid társaság, szerintem hamarosan nyíltan is fel fogják válalni. "

Ezért fogok valószínüleg rájuk szavazni... :)

Bélapáti Béla 2009.10.19. 15:25:00

@z666: mondhatni a komcsi mintára, a fasizmussal mint eszmével nincs semmi baj, csak az emberek elrontották a megvalósítást... :)

Kartal (rezervált) 2009.10.19. 15:26:28

Félig off:
Na ehhez szóljatok:
„Antall József azt mondta volt: tetszettek volna forradalmat csinálni. Erre én egyetlen dolgot tudok mondani, tessenek forradalmat csinálni, mert nincs más lehetőség...” - idézet Molnár Oszkártól.
nol.hu/belfold/molnar_oszkar_ujabb_beszolasa___tessenek_forradalmat_csinalni__

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.19. 15:33:09

Ezek még mindig ott tartanak, hogy "Amiről nem beszélünk, az nincs is" ?
/ásít/

Már nagyon púposodik a szőnyeg, de azért még tömnek alá. Tán meglesz az 5% :)

Marcellusca 2009.10.19. 15:38:11

Bakker! Írhatom újra az egészet.

@Bélapáti Béla: Pedig be akartak vonulni a nagymellényű amcsik.
Csak volt néhány tanácsadó, aki nem javasolta. Merthogy a szerb "partizánok" nem egyszerű esetek.
Ők nem egyszerű afgán "kecskepásztorok", hanem harcedzett és szívós nép.
A természeti adottságok sem elhanyagolhatók. Ha egyszer beveszik magukat a hegyekbe, akkor nem egyszerű őket onnan kifüstölni.
Bizonyították már a történelemben.

Bélapáti Béla 2009.10.19. 15:42:51

@Marcellusca: erre gondoltam én is. Hozzátéve, hogy az egyetlen nép és hadsereg amelyik az elmúlt pár tíz évet folyamatos háborús helyzetben töltötte. Ilyet sem az USA sem Európa nem tud (ok, kivéve a horvátokat és esetleg a ruszkikat, de nekem a ruszkik ázsiaiak).

Marcellusca 2009.10.19. 15:51:28

@Bélapáti Béla: Ja, ja!
A horvátok, alapvetően egy békés nép (a háborúba is csak bele lettek kényszerítve), míg a szerb az harciasabb nép.
A ruszkik meg tényleg olyanok, mint a legelmaradottabb ázsiai népek. Legalábbis ami a seregüket illeti. És nem a technikájukra gondolok.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.10.19. 16:01:00

@Marcellusca:

"A horvátok, alapvetően egy békés nép"

:-)

Szerintem ezen a horvátok is megsértődnének!

Tündér_Lala 2009.10.19. 16:08:04

Tetszettek volna nem hazudozni !
Mert így már meghallani sem érdemes amit a fennti hölgyek, urak mondanak.
De hazudoztak éveken át, asszisztáltak az ország gazdasági, államigazgatási, társadalmi tönkretételéhez . Ezért önöknek KUSS a nevük. Pont.

wladyslawsky (törölt) 2009.10.19. 16:14:48

@Jobb híján MDF-es: az, hogy békések, még nem azt jelenti hogy birkák is lennének... ők megmondták már 91-ben, hogy nem akarnak háborút, de ha nem lesz más megoldás, fegyverrel vívják ki a függetlenségüket
marcellusca állítását az is alátámasztja, hogy a horvátok a szerbekkel ellentétben szinte nem is követtek el háborús bűncselekmény, gotovinát pl. azért ítélték el az idióták hágában, mert 200 ezer szerbnek el kellett menekülnie mikor a horvátok megszálltak bizonyos területeket, csak azt nem vették figyelembe a baromállatok, hogy a horvátok utat biztosítottak a civileknek, pedig szorgos népírtásba is kezdhettek volna, a lá srebrenica 1995 nyara
a szerbek és a horvátok között óriási kulturális különbség van kulturális téren (is), utóbbiak javára

Marcellusca 2009.10.19. 16:16:04

@Jobb híján MDF-es: Miért? Nem ők keresték a "balhét"! Csak a területüket védték, miután a szerbek nem akarták hagyni az elszakadást.
Nézd meg a turisztikai központjaikat!

Marcellusca 2009.10.19. 16:20:42

@wladyslawsky: Pontosan erre gondoltam én is.

wladyslawsky (törölt) 2009.10.19. 16:25:52

@Bélapáti Béla: ahhoz képest horvát barátaink ölég szépen elpicsázták őket, ráadásul jelentős hátrányból indulva, ugyanis a volt jugoszláv néphadsereg fegyverzetének túlnyomó része az ő kezükben összpontosult
nem voltak azok olyan kemény fickók, inkább a barbárkodásban jártak az élen, ha kicsit is szorult a hurok, fejvesztve menekültek, amerre láttak. megboldogult edu flores (rip) írt erről sokat, neten nagyrészt fellelhetők az írásai, érdemes elolvasni őket

irrelevant 2009.10.19. 16:32:41

@szmoker: Te miről is beszélsz? A fenti vélemények közül egyedül Stumpfé korrekt és szimpatikus, pont őt tudtad kipécézni? KISZ-titkár meg nem volt, már csak a koránál fogva sem lehetett. Szerintem Stumpf Istvánnal kevered, aki a Népfrontban volt a rendszerváltás előtt. De mire ilyen nagy a pofád, ha ilyen alapvető tévedéseid vannak?

Bélapáti Béla 2009.10.19. 16:33:43

@wladyslawsky: azért ne felejtsük el azt sem, hogy akkoriban egyszerre ütötték őket a bosnyákok is, illetve nem sokkal később jöttek a derék albánok Koszovóban, ami adott munkát a jókedélyű szerb henteseknek még pár évig. És a horvátok is szívtak eleget azzal az elpicsázással, nem kis áldozatba került a dolog.
Mindamellett csodálom a horvátokat a kelytállásukért, és horvát párti vagyok a szerb-horvát viszonylatban, de Horvátországgal tudtommal baráti a viszonyunk, ezért tőlük talán nem kell félnünk. Ugyan ez a szerbekre nem feltétlenül mondható el.

Tündér_Lala 2009.10.19. 16:39:34

Csak halkan jegyezném meg, hogy az a kifejezés hogy "vadrác" nem véletlenül született. A horvátknak egészséges nemzeti öntudatuk van, amit nálunk kiirtottak.

2009.10.19. 16:54:48

szólni kellene az elvtársakanak, hogy az internet már ki van találva, újságot már csak az vesz, akinek kell a begyújtáshoz .

ErEr 2009.10.19. 18:06:43

A választási propaganda nagy része tutibiztos, hogy ismét a csúnya "nácikkal" való ijesztegtéssel lesz tele, nem elég kreatívak a srácok, pedig nem jött be... szánalmas lesz, már előre készülök a hülyeségre.
Egyébként könyörgöm, ugye csinál valaki egy jó kis videókollázst az MSZP "4 év semmire sem elég" fantasztikus húzásaiból? Csak mert NAGYON KELL AZ EMLÉKEZTETŐ az embereknek.

Emerenz 2009.10.19. 18:27:03

Mondjuk az afgán kecskepásztorokkal a szovjet hadsereg 100.000 (vagy 200.000?) fős csapata se nagyon bírt el, pedig pár évig próbálkoztak.

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2009.10.19. 18:29:02

Ó, szóval GY. Bencét úgy érinti a Jobbik idegenszívűekkel szembeni fellépése, mint a tisztességes magyarokat Slota beszéde? Érdekes párhuzam! :D

tudi 2009.10.19. 18:29:56

Az elvtárasnak nem tudnak mit kezdeni a jobikkal, végülis már ez nem a gulyyáskommnizmus, mikor csak volt egy kis elvtársi összeröffenés, hogy ezt halgattasuk el. Ez már nem megy pedig azok a régi szép idők. Ja meg ugye itt van az új média az internet, esetleg azt is be kéne tiltani és akkor csak a népszava népszabi kombót kéne olvastatni az emberekkel. Az meg úgye, hogy a jobbik álltal elmondott problémáról nem beszélünk az még létezik, a szitán meg úgyis áttlát az emberek egy jó része már. Ezek a nyilatkozatok közül egyedül a Stumpf-é volt értelmes ő legalább látja a fától az érdőt, amit a másik "médiumok" nem.

vontod75 2009.10.19. 18:30:14

(picit) OFF

ÉLJEN ÉLJEN ÉLJEN

A nagy sikerre tekintettel nem 200, hanem 350-400 romát integrálunk köztisztviselővé.
index.hu/belfold/2009/10/19/nagy_siker_a_roma_koztisztviseloi_program/

tudi 2009.10.19. 18:31:38

@Emerenz: Miért most az amerikaiak és a nato most boldogul?
Mert ők sem látják még a fényt az alagút végén.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.10.19. 18:40:34

@Bélapáti Béla: Ahogy Montecuccoli mondta "A háborúhoz 3 dolog kell: "Pénz, pénz és mégegyszer pénz!" ez pedig nincs Szerbiának.
Ráadásul ők azok, akik világháború nélkül sikeresen szarabb külpolitikai helyzetbe manőverezték magukat mint az eddig rekordtartó Magyarország 1919ben.
A létező összes szomszéduk utálja őket, ehhez jön még a NATO és az, hogy Szerbia EUtag akar lenni.
Én nem érzem azt, hogy ők diktálhatnának. Ez akkor is így van, ha 10 Grippenen kívül nincs más amit fel tudunk mutatni.

jozicsenko 2009.10.19. 18:45:37

@vontod75: ismerős kiscsajnak nincs munka, mert lejárt a szerződése xy állami cégnél -jogász volt, korrektül dolgozott, de nem hosszabbították meg, mert csökkent a keret és őket (kvázi a próbaidőseket) elküldték -korrekt, hogy segítenek nekik, de akkor sincs munkája

mondtuk, vallják magukat c-nek, oszt lesz munka

kész agybaj

INkvizitor 2009.10.19. 18:49:13

@TaTa86.: Nincs 10 Grippenünk csak 6. a többi kiképzési célokat szolgál, meg raktáron van a svédeknél, mert drága üzemeltetni... :)))

badblood 2009.10.19. 18:52:48

Szélsőséges?? A buzik ki/felvonulása az mi volt?? Az én (szerintem normális) értékrendem szerint AZ szélsőséséges volt. A cigányok élősködése, támadásaik, zaklatásaik a tisztességes magyar adófizetők ellen?? Az én (szerintem normális) értékrendem szerint ők (is) rasszisták (is)!!!
Közkívánatra folytathatom... :))

jozicsenko 2009.10.19. 18:58:09

@badblood: nem kell folytatnod, ma már az szdsz aktuális pártelnöke (retkesatila) is antiszemita, szoval nem olyan rossz tábor az, ha azt nézem, hogy befért mellénk az szdsz hivatalos vezérkara is... ;-)

Aaronka 2009.10.19. 19:44:19

Bírom amikor azt vágják a zemberek pofájába, hogy úgy szavaznak a Jobbikra, hogy nem is ismerik a programját. Kérdem én, a sok MSZP szavazót, ők mire szavaztak? Emlékszem én a programra. Ingyen jogsi, ingyen nyelvvizsga, ingyen tankönyv, ingyen faszom. Erre szavaztatok? Igen. Megkaptátok? He? A blogok meg egyre nagyobb befolyással vannak a világon mindenhol a politikára. Lehet kizárni a Jobbikot mindenhonnan. Aki nem netezik, annak is elég annyi, hogy ezek a jobbikosok nem szeretik a cigányokat, és már húzza is a vastag Xet...

maxwell murder 2009.10.19. 20:09:07

a németek elszigetelik az NPD-t és ezért az elhal? Már nemazért, de a hírekből a választási mutatokból én nem ezt látom. Pont hogy folyamatosan erősödik, mégha nem is annyira mit nálunk a Jobbik.

Jégvihar 2009.10.19. 20:27:46

Szép estét mindenkinek.
Nos szerintem pár dolog kimaradt. PLD: a liberál kapitalizmus nem azt jelenti hogy egymással hanem hogy a nemzetközi (Globális) nagytőkével légy liberális. Minekutána a nemzetállamok és nemzeti érzelmű pártok messze ellenségként vannak megjelölve. Fontos cél hogy anygilag függő, erkölcsileg gyenge vezetők legyenek. Az ország minél kisebb gyűlölködő csoportokra legyen osztva. (lásd NYUGGEREK),(CIGÁNYOK),(RASSZISTÁK),(RENDŐRÖK)etc....Viszont anélkül hogy bárkit védenék az is tény hogy ilyen ellenféllel szemben nehéz nem beállni a sorba.

fokabacsi 2009.10.19. 20:34:17

Megpróbálhatják a Jobbik-ot mellőzni, ezzel pont ellenkező hatást érnek el. Meg dacból sem fognak sokan a bolsikra szavazni. Amit ezek szétromboltak , már csak a debil nem látja .Minden társadalmi támogatottságot élvező szervezet egyenlő elbírálást érdemel,ez a demokrácia!

Jégvihar 2009.10.19. 20:39:21

@fokabacsi: A demokrácia az amit az aktuális hatalom mond.(nem ideológialilag).

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.19. 20:41:41

Jó estét mindenkinek.Természetesen a zsidók meg a cigányok tehetnek mindenről.Előbb utóbb úgyis eljutottunk volna ide.:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.19. 20:43:54

Egyébként hogy a fenébe ne lenne egyre népszerűbb a jobbik?Bejön az egykori maszop szavazó egy ilyen ártalmatlannak tűnő blogra és a végén jobbikos lesz belőle.

Jégvihar 2009.10.19. 20:46:25

@Tigeri: Nos én több rassz-ból is tudnék géppisztoly elé állítani embereket:DDDDDDDDDDDD
Nah végre rasszistának lehet bélyegezni.

System failure. :) 2009.10.19. 23:49:22

Belegondoltatok hogy Vonát hány helyről hurcolják meg? Mit áll ki nap, mint nap?
TE bevállalnád? Dehogy vállalnád. Örülsz, hogy van munkád, megélsz holnapról holnapra.
Ő mégis kiáll ÉRTETEK is, és hirdeti az IGÉT.
Azok akik a székből kényelemesen osztják az észt, sosem tudják meg milyen az 1. sorban KIÁLLNI az IGAZUNKÉRT. Engem is hurcoltak meg már emiatt. De ha belegondolok csekély ár ez egy Szebb Jövőért. Én hajlandó vagyok áldozatot hozni. Hogy a gyerekeim ne ebben a fertőben legyenek kénytelenek élni. Áldozatot hozok értük, értetek is.
Egy vérbeli Jobbikost nem tudnak elnyomni...

Spiritmonger 2009.10.20. 00:54:01

kik ezek a macskajancsik?

amúgy a szigeten nagy ám az ajvékolás, itt a link:

news.bbc.co.uk/2/hi/uk_news/politics/8313680.stm

Jégvihar 2009.10.20. 00:55:43

@Cody78: Kívánom neked hogy maradj ilyen!!! Álj ki az elveidért ami messze túlmutat az egyénen.
Viszont bár Vona lehet maga Ghandi és Jézus egyben azért még dolgozik az ellenség is.
Ne hid hogy nincsenek beépített emberek köztetek is. (Lásd titkosszolgálatok)

Jégvihar 2009.10.20. 01:02:28

Elnyomni nehéz lehet talán majdnem lehetetlen bizonyos embereket. Ellehetetleníteni viszont ha önmagát nem is de néhány körülötte lévőt igen és bukott vele minden.

Jégvihar 2009.10.20. 01:41:13

Szép álmokat és kellemes esményekben dús éjszakát mindenkinek:)

Krisztiánkake 2009.10.20. 03:25:30

"Ugyan még mindig parlamenten kívüli párt, de kapott 12%-ot, és van 3 EP képviselőjük."
No-no! 14,77! :D:
Maradjunk pontosak.:)

little green rooster 2009.10.20. 05:17:26

Ami a felvételen leginkább megdöbbentett, az a "jobboldali" Heti Válasz zsurnaliszta Pelle János alapvető tájékozatlansága. Prohászkát Pázmánnyal összekeverni még a baloldalon sem hiszem, hogy sikkes lenne.

f.m.j. 2009.10.20. 08:01:35

@little green rooster:

A Heti Válaszos ürge nem a Huth Gergely volt? (akit Hunt.nak írtak ki a szaxerű hozzáértők:))
Amelyik benyögte a Pázmányt, az HVG-s pasas volt

ÉS a Betlenjaniházhozgyün idétlen röhögése? Az milyen már? (szerintem titokban a Jobbiknak szurkol, és náci is :):))))

Marcellusca 2009.10.20. 09:21:09

@vontod75: LOL!

Szerintem megszórták őket rendesen a jelentkezők, akik nagy valószínűséggel nem mind romák.

"Kérdésünkre, hogy milyen kritériumok szerint állapítják meg, hogy a pályázók roma származásuak, Teleki kitérő választ adott. Mint mondta, etnikai hovatartozásra vonatkozó adatot tilos gyűjteni, ezért csak bízni tudnak benne, hogy a pályázatra valóban romák jelentkeztek."

Akkó hogy a f@szba tudják, hogy ki fogja betölteni a helyet?
Később kirúgják, mert kiderül, hogy az összes felmenője sváb meg bajor? (Há', szőkeczigán vagyok, instállom!)
A pályázat kiírásakor lehet - mégha pozitívan is - diszkriminálni?
Ááááááááááá!!!!!!!!!!

llll5 (törölt) 2009.10.20. 12:54:05

@mókusfüles bukósisak: de, Huth Gergely volt.Eleinte elírták a nevét, aztán korrigáltak.

Kopasz4x4 2009.10.20. 13:32:12

A heti válasz is egyre inkább kezd liberálglobálnyik (forrás: Bogár László) lenni.
Az egyik cikkben egy ágról szakadt már azon vizionál , hogy majd ő megfingatja Vona Gábort, mert a szélsőségesek mind, sötét irracionális, kőagyú , alul iskolázott ,plebs.

little green rooster 2009.10.20. 15:49:43

@mókusfüles bukósisak: Tévedtek fiúk, a Huth Gergely a Jani balján álló fiatalember.
A Pelle János pedig a jobbján álló idősebb áljobboldali.
Ő: www.ttfk.hu/hetiokopol/image/06.10.19/pelle.jpg

llll5 (törölt) 2009.10.20. 15:58:43

@Kartal (a dühös): erre azt mondom, ha ez az ember lenne a fidesz elnöke Viki helyett, akkor én a fideszre szavaznék.

llll5 (törölt) 2009.10.20. 16:02:06

@Kartal (a dühös): erre én azt mondom, ha ez az ember lenne a fidesz elnöke Viki helyett, akkor én a fideszre szavaznék.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.10.20. 21:58:39

A poszt címében szereplő kérdésre (Hogyan szerepeltessük a Jobbikot a médiában?) a válasz: TÁRGYILAGOSAN. Mint minden egyebet. Ugye, milyen egyszerű? Hogy ez még egy médiumnak se jutott eszébe, ezt itt, a V'bőrön (ingyér') posztot írónak és a kommentelőknek (szintén ingyér') kell megválaszolniuk, hát ez blamázs az úgymond megmondó, mérvadó etcetera médiumokra nézvést;-). Szerintem a Népszavának és evolúciós mutánsának, a Népszabadságnak, a balról jobboldali-jobbról baloldali Heti Válasznak ez több mint kínos lehet...Szegény gazdagok...

llll5 (törölt) 2009.10.20. 22:36:47

@Doña ¡Cara(mba)!: hát, igen a Heti Válasz kb. annyira jobboldali, mint a fidesz vezetősége.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.21. 01:34:35

@Kopasz4x4: "mert a szélsőségesek mind, sötét irracionális, kőagyú , alul iskolázott ,plebs" ez mekkora igazság, én se mondhattam volna szebben.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.21. 07:14:55

@heima a Cölöpverő: ... pedig mekkora igazságokat mondasz amúgy ! >)

f.m.j. 2009.10.21. 08:05:46

@little green rooster: nem értem mi a baj, pontosan ezt írtam én is, nem Huth Gergely hozta fel Pázmányt Prohászka ellenében, hanem a hvg-s csóka, a Huth szokott hírtv-ben is Civilkaszinózni (asszem)

f.m.j. 2009.10.21. 09:07:11

index.hu/belfold/2009/10/20/zsidozasert_kitettek_a_fidelitas_hetkeres_alelnoket/

bazzmeg, ezek mivel lesznek jobbak???? szarrágópetike meg nem tudja kiről van szó,

f.m.j. 2009.10.21. 09:08:30

plusz egy pont a Jobbiknak, mosmá én is leszarom.

Tudom, hogy szar a jobbik, biztos lopni fog, de menjen ő inkább lopni, mint ezek, ezek az egyfejű kutyapártiak

llll5 (törölt) 2009.10.21. 11:42:04

@mókusfüles bukósisak: ez a fidesz vezetósége által elrendelt ukáz volt.Na, az ilyen dolgok miatt nem szeretik sokan őket..csak azt nem veszik észre, hogy ezzel a Jobbikot erősitik.

Kopasz4x4 2009.10.22. 09:42:33

Lehet szeretni , meg utálni a Jobbikot , na meg a kuruc.infot, de jellemző a magyar mondás mind a kettőre, mond meg az igazat és betörik a fejed.
Csak legalább venné valaki a fáradságot és bizonyítaná be az általuk szajkózott populáris szlogenjeik valótlanságát ! Cigánybünözés, nyakkendősbünözés, demográfiai mélypont(bár még süllyedünk)gyarmatosítás, stb.
A Jobbiknak áll a zászló és teszünk is érte, hogy előbb utóbb a Szentkorona irányítsa újra Nagymagyaroszágot !

Kopasz4x4 2009.10.22. 09:49:27

@heima a Cölöpverő:
A gáz az , hogy nemesek leszármazottai, vitézek unokái, és több generációs értelmiségiek gyakran szélsőséges nézeteket vallanak, vagyis hála a magasságosnak, hogy nem mindenki libsi, bolsevik, multikultirajongó , köcsögimádó senkiházi.
A felülírottak mindig, hűek lesznek a nemzetükhöz és szabadságukhoz, még az életük árán is és elhivatottak arra, hogy ápolják az évezredes tradíciókat.

lehr 2009.11.29. 22:13:49

@Bélapáti Béla: @Kopasz4x4: A felülírottak közül, igen sokan lettek hazaárulók is .A magyar arisztokrácia moháccsal kezdte el a diadalmenetét és meg sem állt Trianonig. Légyszi ne heroizálj.Ezt az országot pontosan az teszi a sírba , hogy nem tudunk jóravaló átlagemberek lenni, pedig az sem lenne kevés. Van ahol megy, ezek boldogabb országok is lettek. X urat , a századfordulón megkérdezték,miért fog kezet a német kalauzzal, míg az otthoni, magyar vasutas köszöntését sem fogadja.Válasz:Otthon az csak szolga,itt meg ez hivatalnok.

süti beállítások módosítása