Skip to content


       Szűrés lista

Drazsé és a Fradi-meccs

"Fegyelmi eljárást indított Budapest rendőrfőkapitánya két rendőri vezető ellen a múlt szombati Ferencváros–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen történtek kapcsán jelentette be Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter"

Hirtelenjében, Abszurdisztán történésein edzett állampógárként azt hittem, hogy túl durvák, bestálisak voltak a rendőrök a kedves "szurkolókkal", de hálistennek nem erről van szó. Tibor megnyugtatott, hogy a rend sisakos őrei a topon voltak.


"A rendőrség megfelelő létszámban biztosította a szombati FTC–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzést, az előkészítés során helyesen járt el, jól kezelte a megvadult tömeget, de azok az intézkedések hiányoztak, amelyek a rendzavarásban részt vevők helyszíni felderítéséhez, előállításához kellettek volna"

 

Szóval minden faszán ment, de mégis porszem csúszott a gépezetbe, és ahogy már Zero megírta, mindössze két embert sikerült előállítani. De a többi sem alhat nyugodtan!

"A miniszter hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy azok, akik ott súlyos bűncselekményeket elkövettek, megúszhatnák ezt. A rendelkezésre álló videofelvételek alapján jól látszik, kik gyújtották fel a széksorokat, kik dobáltak ezt-azt a pályára és a rendőrökre. A rendőrök a következő „didergős hajnalokon jó néhány lakásajtón fognak bekopogtatni és invitálják meg hosszabb beszélgetésre azokat, akik ott nem bírtak magukkal”."

 

Hiába, nyilatkozattételben Drazsé még Nyakó Pistit is kenterbe veri.

Képzelem, hogy rettegnek most a főbalhésok: "Jajj, ma hamar lefekszem, hátha bekopognak értem reggel 4-kor..."

Hülyék ezek egytől egyig. És rettentően unalmas már ez az esemény utáni kapkodás. Akkor és ott kell lerendezni a dolgokat, elkenni a "szurkolók" száját, begyömöszölni őket a  rabomobilokba, aztán gyorsított eljárással elítélni mindet, persze letöltendőre. Nem utólag vakarózni, hogy Demajdmost!

Rendőrség, vicc a neved. 

 

 

Címkék: rendőrség abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr221495920

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csürhe, csürhe... 2009.11.03. 17:18:26

Hogy is szokták mondani? Morális válság? Hát valami ilyesmi történik a Fradi háza táján. Több év keserűség, NB2, tulajváltások, szurkolói terror Magyarország kirakatcsapatánál, a 28 bajnoki címmel büszkélkedő Ferencvárosi Torna Clubnál. Az, ami ma tört...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tündér_Lala 2009.11.03. 18:30:11

@szmoker: "Amely társaság véletlenül pont zsidó, zsidó érdekeket szolgál, és a kiszsidó is nagyzsidó lesz a társaságban, ha lehetősége nyílik rá."
De nem nyilik, mert ő is csak beáldozható veszteség, ha a helyzet úgy alakul. Mindenki azt hiszi, hogy zsidó érdekeket szolgálnak, pedig csak a saját érdekeiket szolgálják az emberek manipulálásával.
Pontosan olyan ez, mint az a nyilvánvaló tény, hogy a jogvédőket egyáltalában nem érdekli a cigányok sorsa. Őket csupán az a haszon érdekli, amit a témából húzni lehet (pénz) és a járulékos politikai haszon amit az emberek egymásra uszítása jelent.

Tulazon 2009.11.03. 18:43:57

Na majd a választások után az összes huligánnak LMPVS

Viktus 2009.11.03. 18:48:57

"A rendőrök a következő „didergős hajnalokon jó néhány lakásajtón fognak bekopogtatni és invitálják meg hosszabb beszélgetésre azokat, akik ott nem bírtak magukkal”

Na igen draskovics szereti ezeket az ötvenes évekbéli módszereket ... főleg olyanokhoz fognak kopogtatni, akik a fradi pálya közelében sem jártak sőt a fradihoz sincsen közük, de ellenzékiek zero, laspalmas ne lepődjetek meg, ha hajnalban csönget az NNI :D

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.11.03. 19:23:43

Esküszöm Drazsé után a huligánok kifejezetten szimpatikusak...

"A rendőrök a következő „didergős hajnalokon jó néhány lakásajtón fognak bekopogtatni és invitálják meg hosszabb beszélgetésre azokat, akik ott nem bírtak magukkal”."
Szóval megint lehet várni a fekete autót. Kösz Drazsé. (Nyilvánvalóan minden esetben szakszerűen, jogszerűen és arányosan.)

Ezzel az a baj, azonkívül, hogy nekem rögtön Rákosi ugrik be, hogy a didaktikus szándék, ami a fő célja lenne az intézkedésnek pont elveszik. Ott helyben kéne bekaszlizni vagy 50en, és adni nekik felfüggetsztettet, a következő alkalommal majd meggondolják, hogy kell-e emberkedni.
Ehelyett megint sunyulnak. Ez sem tesz jót a zsaruk presztízsének.

Higany 2009.11.03. 19:32:37

Remélem hamarosan eljön az a didergős hajnal is, amikor majd a Drazsé-félék ajtaján fognak kopogtatni a rendőrök, hogy invitálják őket oda, ahol még a műanyag lakat is rájuk rohad majd...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.03. 20:56:07

@Viktus:

Bízom benne, hogy jobban fog menni az azonosítás, mint a zsinagógás térfigyelő kamera képénél...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.03. 20:59:23

@TaTa86.:

Igen, alapvető nevelési tétel, hogy büntetést akkor és ott kell kiszabni, hogy a delikvens tudja, miért kapta, és lássa az összefüggést tett és következmény között. A késlekedéssel elvész a hatás. Épp ezért nevetségesek (bár csak amolyan tragikomikus módon) a tök egyszerű, a bíróságon mégis 2-5 évig húzott ügyek.

llll5 (törölt) 2009.11.03. 21:03:40

@Marcellusca: az lehet:)Én mindössze vállalom a véleményemet és azt is, hogy kire fogok szavazni, másokkal ellentétben:)@Calogero: azért a Tv-ostrom eredményes volt, csak azt sajnálom, hogy nem gyújtották fel a vizágyúban bentrekedt ávost..másnap, már biztos megbánták...Azokat provokálták a rendőrállatok, akik tüntettek 23.-án/forrás:SZKR/.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.11.03. 21:09:51

A Ferencváros büntetését olvastátok? Igazán elrettentő erejű a három zártkapus meccs és a 3 millás pénzbüntetés... Na, ez is vastagbőr az MLSZ részéről! Így akarnak rendet tenni?

A huligánok ismét röhöghetnek, gyorsan letelik az a három meccs, s már mehetnek is...

llll5 (törölt) 2009.11.03. 21:14:29

@Tündér_Lala: @szmoker: az a helyzet, hogy én -mint írtam-pont ezért lettem a Gázai mészérlás után antiszemita.A magyarázat rendkivül egyszerü:a "kis" zsidók sem tiltakoztak a gyerekgyilkosságok ellen.No, itt telt be nálam a pohár.
@laspalmas: na , egy jó hír végre!Akkor talán nem fognak senkit ártatlanul megvádolni egy zsidó kijelentése miatt.

f.m.j. 2009.11.03. 21:34:38

@Jobbágy:

ez valóban furcsa, hogy ma Magyarországon ők a legfőbb legyőznivaló ellenség.

Ne értsetek félre, nem komálom a bunkó beszólásokkal, agresszív viselkedésükkel szurkolókat, de amint látom, az egész világon ilyen a "mag", kiabálnak, szidják egymás anyját keresztbe-kasul, néha meghal valaki, a csapatok, klubok, rendes szurkolók szívnak, aztán annyi. De azért ez a Draskovics még azt is el tudja érni, hogy inkább kedvesek nekem a szurkolók, mert a Drazséhoz képest, meg a sünökhöz viszonyítva, csakis pozitív szereplői a dolognak

llll5 (törölt) 2009.11.03. 21:37:20

@mókusfüles bukósisak: na, pontosan ezért is kedvelem 2OO6 óta a szurkolókat:)

abandi 2009.11.03. 22:11:39

@Droli:
Mág ezt is meggondolják a lámpavas alatti fényben...
Hosszú, hideg téli esték jönnek.

Tuskó Hokins 2009.11.03. 22:24:22

"""a következő „didergős hajnalokon""

...és ha nem lesz hideg? akkor nem mennek? vagy megvárják míg hideg lesz?

f.m.j. 2009.11.03. 22:30:35

@Tuskó Hokins:

nem hagytál ki egy "p"-t a Hokinsból? Ha már Tuskó... :)

amúgy vicces amit felvetettél

Nekem is feltűnt Draskovicsunk költői beszélye, stílusa...

Tuskó Hokins 2009.11.03. 22:47:26

@mókusfüles bukósisak:
Sajna az összes kedvenc nick-em foglalt volt, aztán a végén berégtam és elhagytam belőle egy betűt! :-)

Kartal (rezervált) 2009.11.03. 23:14:09

adalék a rendőrséghez:
birkanep.blog.hu/2009/11/03/kussolnak_a_zsaruk_a_penzhamisitokrol

(már megint egy link, de sajna nincs időm hosszan írni)

llll5 (törölt) 2009.11.03. 23:33:28

@Kartal (a dühös): érdekes ez a link.Ha esetleg nem ismernéd, akkor ajánlom neked Posta Imre blogját :www.postaimre.tk

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.11.03. 23:49:41

@llll5: meg van kötve a kezük, nem is kicsit. egészen addig, amíg fentről nem kapják azt, hogy
mehet, addig nem mehet. addig azt kell ütniük, akire a kormányzat drazsén át rámutat. a rendőrség kézivezérlése ugyanis szándékosan nem errefelé mutat, hogy a ténylegesen vandál, garázda elemeket; a tényleges bűnözőket kiszűrjék.

ahol nem ugatnak bele a bűnüldözésbe, ott a rendőrök képesek eredményt elérni, noha messze nem tökéletesek, és a tényleges bűnözők mögött járnak felszerelésben vagy két körrel.

másrészt pont a kézivezérlés idióta volta miatt van a kezük megkötve, mivel bárki képes rájuk sütni azt, hogy megrendelésre ütik.. másrészt gondolj bele, hogy amikor felléptek keményebben,
akkor meg a remek nyomtatott és elektronikus sajtó magukat profi újságírónak tartó egyedei ugattak leginkább, hogy mekkora rendőri brutalitás. Most van rajta sapka vagy nincs rajta sapka?

Az most egy más dolog, hogy ha én vagyok a parancsnok, csuklás nélkül adom ki a parancsot, hogy irány be, hangadókat kiemelni és rommáverni, a többiek közül akinél bármilyen pirotechnika van, begyűjteni 72 órára. de én nem vagyok politikus, és rendőrnek se lennék jó.

Viszont tele van a hócipőm azzal, hogy ha nagy néha kimegyek egy meccsre, akkor ilyen, magukat embernek nevező tetvekkel vesznek egy kalap alá.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.11.04. 00:04:20

@Tuskó Hokins: már az ukrán-orosz szál intézi, hogy a hideg meglegyen...

Drazsénak meg csak annyit kívánnék, legyen szereplője az alábbi filmnek:
www.youtube.com/watch?v=9VDvgL58h_Y

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.11.04. 00:12:48

Ja, a rendőrségnek vicc a neve (ez tetszik! XD).
Ja, ott frissiben kéne intézkedni, nem utólag pingvinezni.
Ja, a bűnösöket varrják be a picsába, nem kellenek beborozott balhés seggarcok.
Ja, Drazsé egy barom (ezt csak úgy mellékesen).

A rendőrtánc viszont még mindig Qrvajó! :DDD
Kár, hogy végül megBták őket érte... :(

llll5 (törölt) 2009.11.04. 00:23:40

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: jó, hogy itt vagy , már hiányoztál!Ne értsd félre, én nem coming out-olok, mint Seduxen:)))))))Vicc nélkül:az a helyzet, hogy a focihoz nem értek, de ennek ellenére próbálom értelmezni, amit írtál.Hát..az tény, hogy a randalirozókkal szemben fel kell lépni, ez igaz.De jogszerüen, ez is tény.És végezetül:"rendőrnek se lennék jó"-én se, ugyanis-esküszöm-nincs az a pénz, amiért én ártatlan embereket verjek, autósokat bírságoljak, stb.Rendőrnek-2OO6 óta- Csonkahonban csak az megy, aki másra nem alkalmas és szadista hajlamokkal rendelkezik, szerintem.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.11.04. 00:24:01

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): "A rendőrtánc viszont még mindig Qrvajó! :DDD
Kár, hogy végül megBták őket érte... :( "

Az utolsó két rendőr aki vicces volt, és nem röhejes... :(

Marcellusca 2009.11.04. 07:53:14

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Abszolút egyetértek.
De majd most jön a számonkérés, mert két rendőri vezetőt jól megb@sznak, mert nem megfelelően intézkedett.
Miért van olyan érzésem, ha "megfelelően", drasztikusabbat intézkedik, akkor azért marasztalják el?
Megint a végén csattan az ostor, és nem a csikóst vágják szájon, hogy ne kalimpásszon az ostorral!

@TaTa86.:
"Az utolsó két rendőr aki vicces volt, és nem röhejes... :("
Ez jó.
Nagyon jó!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.11.04. 08:11:45

nos, ez a hajnali kopogtatás kb akkor lenne hatásos ha maga drazsé tenné azt mondjuk gyurcsány álarcban.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.11.04. 09:17:01

@Talon Karrde: tudom, olvastam. és a posztban benne van a VB is :))ezért várom a reakciókat :) zeroéktól.

egyre izgibb és mulisabb, ahogy egymást tépi a jobbódal :DDDDDDDDDD

Marcellusca 2009.11.04. 09:18:48

@Pierre (Bezuhov): Mi ezzel a probléma?
Ki párt? Kis párt.
XXI. században élünk? Igen, a XXI. században élünk, amikor is elég elterjedt a NET-használat.

spájdernecc 2009.11.04. 09:23:50

ne már, hogy ez most tűnt fel bárkinek :)
mindenhol jelen vannak, minden oldalról
aki meg hagyja fölbosszantani magát nyilvánvaló provokátoroktól, az megérdemli a sorsát.

Jokerpofa 2009.11.04. 10:45:23

posztot akarok a nagykatai rk-n tortentekrol, meg azt, hogy bemondjak tv-ben, radioban, hiradoban, lehozzak az ujsagban, most!!!!!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.11.04. 11:22:06

@Pierre (Bezuhov):

ilyenben nem veszünk részt.
amúgy semmi újdonság sincs benne.
aki köcsög, azt úgyis kivágjuk innen a picsába, mi nem az érzékeny lelkű reakció vagyunk.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.11.04. 11:26:20

Drazsénak sünt az ánuszába. Mondjuk erre lehetne egy gombot csinálni :D

Aztán hogy ehhez a reakciós okossághoz is hozzászóljak. Érdekes, hogy azok az oldalak akik nevén nevezik a dolgokat, esetleg változást szeretnének, és ennek hangot is adnak, egyből "jobbosok" lesznek. Mer' a kurucinfó megírta. Komédia :D

Marcellusca 2009.11.04. 11:28:12

@Theodoro: Nekem mindegy, milyen témában (czigányozni, zsidózni bármire lehet :D), csak legyen már poszt! :D

llll5 (törölt) 2009.11.04. 11:30:18

@zero: "...mi nem az érzékeny lelkü reakció vagyunk."Ez a nap szövege!:))))ROFL

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.11.04. 11:33:11

Te zero, amúgy ha már jobbosok vagyunk, kaptál vonagabitól 10 parancsolatot, novákelődös naptárat, májnkámpfot, és Lámpavasak szakszerű hegesztése c. könyvet a Műszaki Könyvkiadó gondozásában? Amennyiben megérkeztek, másolj már nekem is belőle. Ja, amúgy jobbkezes vagyok ;)

Jokerpofa 2009.11.04. 12:11:05

@zero: jajj zero tezsvir, le vagy maradva, 3 hete megostromoltak a tezsvirek a rendorseget.

Kopasz4x4 2009.11.04. 12:34:36

Nagyon sok esetben nem tudok egyet érteni az előttem hozzászólókkal, a Fradi szurkolókkal szembeni mocskolódásokkal.
Akkor lehetne ugatni meg ajvékolni , ha ebben az országban rend csend , fegyelem és fene nagy demokrácia lenne.
De az általatok csőcseléknek nevezett, szurkolókon kívül kik voltak pl. Dunaszerdahelyen?
Ott voltatok? Netán gumibotozott meg vagy fújt le rendőr már titeket mert résztvevője voltál egy rendezvénynek?
Nem ????????? Gondoljátok hogy, egy idő múlva nem szakadna el nálatok is a cérna?
Akkor milyen alapon mertek lecsőcselékezni, olyan embereket akik a hazájukért és a Fradiért az életüket is feláldoznák!
Ha rend lenne az országban és a Fradi nem ott állna ahol áll (szándékosan tönkretették)
akkor vlszlg. balhék sem lennének.

llll5 (törölt) 2009.11.04. 12:46:21

@Kopasz4x4: teljesen igazad van!A fradi szurkolók nélkül pl. semmilyen nemzeti ellenállás nem lett volna 2OO6 óta, én ezért is tisztelem és becsülöm őket, annak ellenére, hogy a focihoz nem értek.Dunaszerdahelyhez, no meg a rendőri atrocitásokhoz már azt hiszem nem is kell kommentár:)Ja és még egy érdekesség:a TV-ostrom után egy újságíró írt egy cikket:"Barátaim, a futballhulligánok"címmel.A Magyar Nemzet persze nem hozta le.....

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.11.04. 13:28:20

@llll5: a rendőrség már kb. 30 éve küzd létszámhiánnyal. ennek megfelelően már régóta fennáll, amit írsz. ezen a 2006 óta tartó kézivezérlés csak súlyosbított, nem ez idézte elő a jelenséget. a '70-es években kezdett kellemetlenné lenni az efftársaknak, hogy a rendőrség úgy egyáltalán létezik, és bizony be is buktattak párakat; így már akkortájt elkezdték lejáratni őket. Mára beért a folyamat, ennek eredményét nyeljük mind.

@Marcellusca: mert jól érzed. már látom a sok jogvédőt amint pattognának. az ilyen jogvédőkkel csak az a baj, hogy a mindennapi valóságot nem látják vagy nem akarják látni. nem csak vandálkérdésben van ez így, és bizony komoly szerepük van abban, hogy ott tartunk, ahol. lehet jogot védeni értelmesen is, nem csak úgy, ahogy ők csinálják. csak az nem divat, és kevesebb a pénz belőle, ha kimondod, a vandálokat igenis meg kell fékezni, és ha kell, akkor ehhez a rendőr igenis verje rommá.

llll5 (törölt) 2009.11.04. 13:57:10

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: hát. én csak azt tudom, hogy '9o-ig itt rendőrállam volt.199o-93 között a rendőrök szerencsére nyuszik voltak, majd jött a Hóbagoly, aki helyre akarta rázni őket."Sikerült" is neki:ugyan a bünözőket továbbra sem kapják el, de az autósokat azóta is ok nélkül, folyamatosan zaklatják.2oo6 óta pedig már ártatlan embereket is vernek és ezt élvezik is, ez pedig független a kézi írányitástól, mármint a szadizmusuk.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.11.04. 13:58:11

@Kopasz4x4: azért a szurkolók nemzeti hőssé emelése kicsit erős számomra, lévén hogy a botrányok azért már a '90-es években is bőven túllépték a szokásos szintet. Azt aláírom, hogy a '95-'96-os BL szereplés után LÁTVÁNYOSAN megemelkedett az erőszakossági szint, és azt is aláírom, hogy jogosan, lévén az akkor nagynak számító 500-600 millió forint több, mint valószínű, hogy pár vezető zsebében kötött ki. Viszont hadd ne tekintsem hősnek, se példaképnek azokat a szurkolókat, akik a sajátjaikat ütik (2003. május 30., Tököli Attilát esetleg meg kéne kérdezni, neki milyen érzés volt, hogy a saját szurkolói ütik), vagy az ellenfél edzőjét hátulról vesénrúgják (szintén ugyanaznap, Szentes Lázár). Az elégedetlenség kifejezésének vannak más, normálisabb eszközei is. Úgy meg pláne érdekelne a dolog, hogy mégis ezt milyen alapon, hogy amennyiben a rendőrök odabasznak a rendteremtés érdekében (ilyen esetekben nem hiszek a szép szavak erejében); akkor a rendőri brutalitás azonnal címlapos és elítélendő. Ja, hogy előtte a "szurkolók" esetleg a stadiont is szétverik? Most komolyan, ilyen embereket hadd ne tekintsek példaképnek.

A másik fele az, hogy ha példaképnek tekintem őket, akkor csak egyfajta szavazat jöhet szóba, mégpedig a háztetőről....

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.11.04. 14:08:26

@llll5: nézd, én a nyolcadik kerületben lakok, a nagyfaluban. látom milyen az, amikor hagyják a zsarukat dolgozni. érdekes módon a környékünkön, amennyire csak lehet, rend van. a nagy ilyen-olyan tüntetések idején is. a blaha környékén levő örsöt nem hagyják dolgozni. látszik is a sok beleugatás hatása, pl. a Tavaszmező utcában. Az, hogy esetleg hamarabb sül el a pofon, mint kéne, az benne van a pakliban, de van, ahol pont ez a kívánatos. Ha normális rendőrségi munka folyna, nem pedig a szarkeverés a legtöbb helyen, akkor ez pár hónap, esetleg 1-2 év alatt megoldódna.

Csak arról a kurva vezérlőpultról kéne a politikusokat lebaszni végre.

Az autósok basztatását illetően meg speciel annyit, hogy szerintem ez legalább 80%-ban utasításra megy, mivel alapvetően az, aki a rendőri munkáját komolyan veszi, kifejezetten utálja az ilyesmi melót. A maradék 20%-ot meg annak tudhatjuk be, hogy ők nem válogathatnak, az utánpótlás így is kevés. A felvettekből próbálnak tényleges rendőrt faragni, de sok esélyük nincs.

Félreértés ne essék, csinálnak a rendőrök egy csomó hülyeséget, de speciel:
- nem fizetik meg a munkájukat, annyira se, mint másokét (aki nem hiszi, próbálja ki, szerintem már a három műszak plusz esetleges extra berendelések elég húzós alapot adnak)
- a társadalmi megbecsülésük már '90 óta a béka segge alatt van annyival, hogy ihaj
- Pintér, Drazsé, és a többi parancsnok kb. '95-'96 óta még külön rontja az életkedvüket is, nem csak a megbecsülésüket.

Úgy vélem, normális vezetéssel sokkal jobb teljesítményre lennének képesek, mint amit manapság látunk, és ami tényleg már a vicc kategóriáját súrolja... mondhatni remélem hogy komolyan ez van, mert viccnek túl durva.

llll5 (törölt) 2009.11.04. 14:12:10

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: azért annyit had jegyezzek meg, hogy a rendőrség/elméletileg/csak a hatályos jogszabályok alapján intézkedhet.Tehát, ha nem igy cselekszik, akkor jogos a felháborodás és az így intézkedő rendőr pedig csak egy egyenruhás bünöző.

llll5 (törölt) 2009.11.04. 14:17:50

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: nem, ezt az egész rendőri állomány ki kellene rúgni, ahogy Hende Csaba mondta/de ezt már leírtam itt a vastagbórön párszor/.Az igazoltatást meg igenis élvezik, főleg hétvégén, mert rengeteget keresnek zsebre...a hvg portálján pont most írtak arról, hogy mennyire értelmetlenek a közúti ellenőrzések, ha megtalálom, belinkelem.

llll5 (törölt) 2009.11.04. 14:25:31

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Itt a link, érdemes elolvasni, nemcsak a cigányok igazoltatásáról van szó benne, sőt a nagy része nem is erről szól: www.hvg.hu/itthon/2OO911O4_ciganyok_igazoltatasa_helsinki_bizottsag.aspx

llll5 (törölt) 2009.11.04. 14:27:21

@llll5: jó a link, de kattints rá az "itthon" rovatra

f.m.j. 2009.11.04. 14:49:22

@dr. Grünwald Ottó:

az nem jó, már foglalt a cím. Göncz Árpi bácsié, a recski pályafutása miatt (nézd meg a Recsk filmet)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.04. 14:53:52

És tényleg!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Extrémizmus Elleni (LOL) Osztálya elfogott ma hajnalban két fickót.
www.mno.hu/portal/674134

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2009.11.04. 14:55:27

@mókusfüles bukósisak: igaz! ledraskovicsozni egy patkányt sértő!!! a patkányra nézve.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.04. 14:55:43

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Őket nevezik rendszerellenesnek. És van benne valami. :))

f.m.j. 2009.11.04. 14:57:36

@llll5:

vajon miért? A filmben a kápó utalt rá, de aztán elsomolyogta, és annyit mondott, hogy többet nem mondhat, mert az az illető most nagyon magas beosztásban van. És akkor fordult meg bennem először, hogy hogy is van ez? Lehet, hogy nem is azok a jó fiúk, akik itten rendszert váltottak? 17 voltam, amikor '89 volt...

llll5 (törölt) 2009.11.04. 15:05:01

@mókusfüles bukósisak: azért volt ez a gúnyneve, mert 56-ban a börtönben elárulta a saját társait.Na, akkor majdnem egyidősek vagyunk:))

f.m.j. 2009.11.04. 15:11:21

@llll5:

akkor rajta maradt, mert már Recsken is ezt tette (és az '53 elötti történet), besúgott

llll5 (törölt) 2009.11.04. 15:14:10

@mókusfüles bukósisak: így van.Aztán, amit '9O után művelt, az pedig szimpla hazaárulás volt.

f.m.j. 2009.11.04. 15:16:29

@llll5:
miért lett volna más 1990-ben, és utána, ha egyszer így született, ilyen természettel? :P

hoplita 2009.11.04. 15:17:10

@llll5: Ó, milyen beszédes hallgatás övezi azt a tényt, legalábbis egy zsák aranyba egy veder szar ellenében mernék fogadni, hogy ennek az évi igazoltatásnak jelenleg már tekintélyes hányadát teszik ki azok, akik valamilyen nemzeti jelkép viselésének a "bűnével" esnek bele ebbe a szórásba.
Ez persze nem veri ki a biztosítékot a helsinkis zsidóknál....hogy fordulna fel mind, az élen azzal a szemét kőszeggel.:((((

llll5 (törölt) 2009.11.04. 15:20:41

@mókusfüles bukósisak: nálad a pont:)
@hoplita: teljesen egyetértek veled.Én pusztán autósként értékeltem azt, hogy az indokolatlan közúti zaklatásokra rámutattak.

hoplita 2009.11.04. 15:21:59

@laspalmas: Na, mondom...van már ennek szervezeti kerete is az ávónál.:(
Nagy -Magyarország a pólón...???
Árpád-sávos karkötő...????
Extrémizmus, igazoltatni, elfogni....ha van rá mód, akkor előtte kilőni a szemét!!!!
A qrva annyukat...

hoplita 2009.11.04. 15:28:24

@llll5: Én is autós vagyok és vezetgetek pár kilométert évente.
Jó múltkorában olvastam, hogy az olaszoknál lebukott egy 70 fölötti öregúr.
Az ötvenes évek közepe óta vezetett autót, volt is mindig kocsija, de valahogy a levizsgázás kimaradt az életéből....:)))
Ötven évig tudott jogosítvány nélkül közlekedni csizmaországban.
Szerinted nálunk hány évig ment volna ez? A hazai közúti rendőri gyakorlatot figyelembe véve?
Három, öt, tíz hónapig....????
Feltételezve, hogy nem keni meg az igazoltató ávóst...mer' úgy más a leányzó fekvése.:)

hoplita 2009.11.04. 15:36:39

Egyébként meg 2006 ősze óta nem volt és egyhamar nem is lesz olyan ügy, amiben egy szemernyi együttérzést vagy rokonszenvet éreztem volna rendőrök iránt.
Akkor van jó kedvem, ha megszívja valamelyik.
Amikor tavaly az a részeg fószer ledurrantott egyet közülük egyből bontottam egy sört az elkövető egészségére.:)))

Marcellusca 2009.11.04. 15:43:49

@llll5:
@hoplita:
Engem meg már vagy 3 éve nem állítottak meg.
Pedig autózom éppen eleget.
Akkoris azért, mert gyorshajtottam. (Túúúdom, sz@rjak sünt! :D)

Akkó mostanmán foshatok, hogy időszerűvé válik a zellenőrzésem? :)

hoplita 2009.11.04. 15:53:44

@Marcellusca: Nem panaszból mondom, de már engem sem 2007 októbere óta.
Akkor megb@sztak 10 rugóra Vecsésen gyorshajtásért.
Ja, mentem a többivel, csak engem kaptak ki a sorból.:)))
Viszont nem fizettem be és mivel elkéstek a felszólítással, elévült.

Igen, szerintem jó esélyed van a közeljövőben, hogy beleszaladsz egy igazoltatásba...

Marcellusca 2009.11.04. 15:57:36

@hoplita: Az könnyen előfordulhat.
És akkor sem szabálysértés miatt. :)
/Igaz, Alezredes efftárs? :DDDD/

Hannibal22 2009.11.04. 17:35:54

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Végre:) Mi ez a gyér kommentelés,megnősültél?:)

Horizont 2009.11.04. 18:04:01

@hannibal22-73(1pár hal 1 db téknősbéka kiskutya):
"Mi ez a gyér kommentelés,megnősültél?:) "
Ha-ha-ha ezen röhögök itt magamban, ez a nap kommentje nálam:))
Már én is hiányoltam @ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: -ot. Ezt a hosszú nevet:)))

Hannibal22 2009.11.04. 18:23:31

@Horizont: Akkor már kettőnknek hiányzott..csak el ne bízza magát:) Egyébként ha már az eltűnések szóba kerültek: fmj vált köddé,de ő nagyon.Amióta elmondtam nektek,hogy mibe kerül a fű,nem láttam.Remélem,nincs összefüggés a kettő között:)

Horizont 2009.11.04. 18:35:41

@hannibal22-73(1pár hal 1 db téknősbéka kiskutya):
fmj köztünk van, nagy örömömre:))) Találj rá:))
Sokan eltűntek a törzskommentelők közül, lehet, hogy besokalltak ettől a sok jó hírtől?? Néha már én is túltelítődöm, de az a bizonyos női kíváncsiság, na meg mindent tudni AKAROK , olyan sokáig hülye voltam:DDDDD

Marcellusca 2009.11.04. 19:22:53

@Horizont: Időnként (sokszor) én is így érzek. :)
Több, mint fél órája azon filózok, hogy most ki lehet fmj.
Talán Mókuska? :)

Horizont 2009.11.04. 19:31:45

@Marcellusca: Nem vagyok feljogosítva:))) Hangszórót nem kaptok hiába találjátok ki:))

Marcellusca 2009.11.04. 19:35:45

@Horizont: Na, tipikus NŐ! :)
Felcsigázza a zember fiját, oszt' jól otthaggya. Hadd főjjön a levibe'. :DDDD

Akkor kérjük az illetékestől a megerősítést/cáfolatot!
Hangszóró nem nem köll! :D

Horizont 2009.11.04. 19:44:33

@Marcellusca:
"Felcsigázza a zember fiját, oszt' jól otthaggya" Hááát már ezt is kinőttem:DDD
Dehogyis hagyom ott :DDDDD

Marcellusca 2009.11.04. 19:52:38

@Horizont: Na, éppen ezért (is) szeretem a tapasztaltabb nőket. :)
Tudják mit akarnak és aszerint cselekszenek. :DDDD
Nem úgy, mint a tízen-huszonévesek.

Horizont 2009.11.04. 19:57:45

@Marcellusca: Na végre egy kis kárpótlást kaptam a sok "nénikézésért" :DDDD

Horizont 2009.11.04. 20:10:14

@laspalmas: Nem lett volna egyszerűbb és gyorsabb ott helyben? Fel sem ismerhetők úgy a fejükbe húzzák a kapucnijukat! A szemetek!

Marcellusca 2009.11.04. 20:19:36

@Horizont: Ugyi, hogy nem vagyok én annyira rossz fiú? :)
Csak szeretek időnként egy kicsit csipkelődni. :D

Marcellusca 2009.11.04. 20:21:29

@Horizont: Mi másért húzta volna fel a kapucnit és bújt bele a gallérjába?

Mán a szemük sem áll jól. :)

Hannibal22 2009.11.04. 20:27:54

@laspalmas: Úgy tűnik, tényleg el akarják őket kapni , nem csak "utólagos vakarózás"@Horizont: Nocsak:) Majd igyekszem kiszúrni,szépen haladok ,abandit mint lehetőséget már ki is zártam:))

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.11.04. 20:59:19

@llll5: a rendőröknél ez valós probléma már jóideje. félreértés ne essék, voltak és vannak is köztük olyanok, akik valóban egyenruhás bűnözők. azok, akik élvezkednek az igazoltatásos szopatáson, azok inkább az utóbbi kategóriát erősítik szerintem. nem tartom őket ugyan hősöknek, de egy jó rendőr bizony nagy haszon a társadalomnak; és azért szerencsére vannak még jó rendőrök is. mielőtt kérdeznétek, NEM vagyok rendőr, és a rokonságomban sincs egy se tudtommal :)

@hannibal22-73(1pár hal 1 db téknősbéka kiskutya): áh, azért azt nem :) csak kb. 240 órából kéne álljon egy nap :)

@laspalmas: alakulamolekula, lehet mostmár végre lesz is valami belőle.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.04. 21:58:26

@Marcellusca: Nem akarlak elkeseríteni, de lehet. Én is vígan autóztam már vagy jó ideje, aztán mit kapok tegnapelőtt? Egy tertivevényes levelet a Baranya M-i Rendőrfőkapitányságról (remélem jól írtam a nevüket), melynek tárgya: értesítés közigazgatási eljárás megindításáról. Kétoldalnyi, 8-as betűmérettel, száz paragrafusra és azok bekezdéseinek citálásaval kitöltve, két oldal telis-tele. Alig bírtam kibetűzni, mégis, mit követtem el? Hova visza fekete autó ma vagy holnap éjjel: Hova állítanak? Pellengérre? Kalodába zárnak? Vagy nagy nyilvánosság előtt kivégeznek? A levelet most kaptam az "eset" október elején esett:( meg velem. Rossz helyen parkoltam, megadva utca, házszám. Csakhogy az út egy négysávos út, ahol még ha akarnék se tudnék megállni, ha csak le nem rohad a kocsi velem. De ilyen nem volt. Asszem, besunnyogok a rendőrségre, és kérek betekintést az anyagomba (írták, erre jogom van), mert sztem vagy elnézték a rendszámot, vagy egyszerűen gyűjtik a pénzt, ahogy lehet. Ki nem állt már rossz helyen? legtöbben bevesszük, és kifizetjük a büntetést. Na, erre nagyon jó a magyar rendőrség. Hoplitával maximálisan egyetértek: nekem nincs jó rendőr, mert akkor a náci is jó volt anno, hiszen csak a parancsot teljesítette. Aki gumibottal ver ki szemet, aki paprika spray-jel fúj, aki a földön fekve még rúg a földön fekvő áldozatba, az se nem ember, se nem rendőr. Nincs mentség. Én hogyan élek meg? Hát nem könnyebbik vége a gumibotot lógázni és nagyarcuskodni? Aztán meg a kocsmában azt mondani, hogy haver, én csak a kötelességemet teljesítem, de veletek vagyo? na ne hogy má'. Na, akkor én Szima Juditot tartom a páncélba öltözött ölőgépekkel szemben igazi férfinak, nő létére. A rendőrök között egy férfi van, az is nő (Kéthlyről szóló mondás parafrázisa). Nekem ne dumáljon az ilyen rendőr, hogy csak a kötelességét teljesíti, de nem ért vele egyet, menjen árkot ásni, lapátolni, ha már annyira nem ért egyet a hatalom gyakorlatával. Bocs, félrefordulok és köpök...

llll5 (törölt) 2009.11.04. 22:01:11

@hoplita: hát, ha Bp-en autózott volna, kb.1 hetet max.
@Marcellusca: jó esélyed van rá, hogy megúszod a közúti zaklatást a következő esetekben:1, csak napközben autózol 2, mini ill. kiskategóriás autóval jársz.Ha nem olvastad esetleg, amit belinkeltem, akkor olvasd el, szerintem érdemes.
@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: 2OO6 óta maradt esetleg 5% jó rendőr:)
Összefoglalva, ezzel a közúti zaklatással az a baj, hogy pusztán a pénzbehajtásra írányul, az egyéb negativ jelenségeit most figyelmen kivül hagyva.

llll5 (törölt) 2009.11.04. 22:04:03

@Doña ¡Cara(mba)!: ha gondolod, szivesen leírom, hogy mit tegyél és egy figyinget sem fogsz fizetni.Ugyanis már van kibúvó az objektív felelösség alól.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.04. 23:22:26

@llll5: Ha megtennéd, előre is csók és hálás köszönet!

llll5 (törölt) 2009.11.04. 23:43:04

@Doña ¡Cara(mba)!: no, akkor leírom. Igyekszem közérthetöen, nem jogászkodva.Tehát:1, ne menj be a rendőrségre 2,Írd meg, hogy a jelzett idöpontban és helyen nem te parkoltál az autóval3,feltétlenül nevezz meg 1 személyt, akinek kölcsönadtad az autót/vagy külföldi legyen vagy egy olyan személyt, akin nem hajtható be a közig. bírság/nincs vagyona, pl. egy hajléktalan/4, mellékeld a kölcsönadási szerzödés fénymásolatát a válaszhoz, ennek a kelte nyilván a szabálysértés elötti időpont 5, fontos, hogy a jelzett határidöig válaszolj, természetesen tértívevényesen, ajánlva.
Ha valamit nem egyértelmüen írtam, írd meg, tudod, így néhány Jim Beam után:))

llll5 (törölt) 2009.11.04. 23:45:54

@llll5: ja és a kölcsönadási-szerződéshez már nem kell közjegyzői okirat

llll5 (törölt) 2009.11.05. 00:01:31

@Doña ¡Cara(mba)!: no, most olvastam a másik poszton, hogy van finn rokonod..akkor itt a megoldás:))Az ávó sosem fogja tudni behajtani rajta, te meg nem fogsz fizetni egy fityinget sem:))

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.11.05. 06:06:42

@llll5: én azért ennek nem örülök annyira. valahogy nem tudok mosolyogni azon, hogy a rendőrség, ami egy normális közállapotnak az alapja lenne, ennyire mélyen van, az az érzésem, ezt mi fogjuk megszívni hosszú távon. ahogy eddig minden mást is.

llll5 (törölt) 2009.11.05. 11:25:22

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: ezért kellene megvalósitani Hende Csaba ötletét.De a fidesz nem fog semmit tenni,Érdemi változáshoz nemzeti kornány kellene,

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.05. 13:06:16

@llll5: Ezt szívből köszönöm! Soha az életben nem jutott volna eszembe, nem vagyok jogász, de értettem, amit leírtál. Csóközön:-DDDDD - vedd át, akitől jólesne....Ajánlom, egy tüzes, szenvedélyes, 16-18-as évjáratú vörös-sörényűtől:-)

llll5 (törölt) 2009.11.05. 13:26:31

@Doña ¡Cara(mba)!: ahhoz már öreg vagyok így 4O felé, de azért köszönöm:-)Egyébként pedig nagyon szivesen!

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.05. 14:32:37

@llll5:
OFF
Mindig elfelejtem kiírni az offot, aztán egyszer csak ban-nelnek. Mert vagy ingerkedem és személyeskedem, vagy ha komolyan írok, az kitesz egy oldalt.
Még hogy öreg lennél? Na nehogy...Én 40 évesen fiatal mönyecske vótam (ajj, be szép is volt), te meg öregségről pampogsz? Vedd tudomásul, 40 éves hapsinak 30-35 közötti évjárat dukál, 50 és 60 között 20-25, ha pedig már réges rég elhagytad a 60-t, akkor csakis 15-20 között keresgélj:-D Ez az életkorral fordítottan arányos:-D Akkor most milyenre van gusztusod? Egy zöld szemű szőke átadhatja a köszönetemet? Vagy ahhoz is finnyogsz?:-) Magasság 180, derékbőség 50, mell 90, csípő 95. Jó lesz? Remélem, mert ha nem, nem jut eszembe más így kapásból (mégiscsak nő volnék, csak azért nézem meg a nőket, hogy irigykedhessek rájuk, hogy nálam miért nem stimmelnek a fenti paraméterek? :-)

llll5 (törölt) 2009.11.05. 15:39:01

@Doña ¡Cara(mba)!: Egye fene, jöhet:-)Mikor ér ide?:))))))

süti beállítások módosítása