Skip to content


       Szűrés lista

Már az MSZP-s (!) miskolci polgármester is kongatja a harangot

"Káli Sándor: Ébresztő Magyarország! Ez etnikai összecsapás volt Sajóbábonyban!

A hétvégén Sajóbábonyban – Miskolctól alig 15 kilométerre – felfegyverzett emberek estek egymásnak úgy, hogy az egyik oldalon a cigányok a másik oldalon a cigányellenesek álltak. A rendőrség a környék összes mobilizálható erejét összevonta, így a környező településeken és Miskolcon  is alig volt rendőr.

„Még elképzelni sem tudom, mi van akkor ha Miskolcon is rendőrre lett volna szükség.” – mondta Káli Sándor  Miskolc polgármestere, aki megállapítja, hogy a minisztériumi ígéretekből egyelőre nem lett semmi: Miskolcon továbbra is 80-100 rendőr hiányzik az utcákról.

Ébresztő Magyarország! Tessék észrevenni, hogy így nem választásra, hanem egyre hevesebb összecsapásokra és polgárháborús állapotokra készül az ország. Ez a feszült helyzet nem tartható így tovább – mondta Miskolc polgármestere.

Káli Sándor szerint már nem elég riogatni sem az országot, meg kell kezdeni a munkát, mivel sem etnikai villongásokra, se rasszista válaszokra nincs szüksége Magyarországnak, miközben most a végletek között vergődünk. 

Országgyűlési képviselőként, és Magyarország egyik legnagyobb városának polgármestereként kérem, hogy a Parlament azonnal tűzze napirendjére az ügyet és alakuljon egy olyan valós jogkörökkel felruházott bizottság is amiben külső szakértők is helyet kapnak. Több szakértői tanulmány nem kell, cselekvési tervre és annak végrehajtására van szükség.

A Parlamentnek és a politikusoknak most nem a választásra, hanem az ország békéjének megteremtésére kell koncentrálniuk. Továbblépve pedig hitet és elfoglaltságot – munkát – kell adniuk a szegényebb térségek embereinek, hogy helyreálljon a rend – mondta Káli Sándor  Miskolc polgármestere.

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Miskolc, 2009. november 16."

Sanyikám, ezzel beleszartál a ventilátorba! Már megint! (Hogy fogja ezt megmagyarázni Ildikó?)

Talán mint országgyűlési képviselő, ahogy írod, tehetnél is "valamit".

Segítek! Három könnyed kis lépés ...

#1 lépés: Keresel 10, hasonló cipőben járó MSZP-s polgármestert.
#2 lépés: Majd odaálltok az Ildikó meg a Mesterházy gyerek elé.
#3 lépés: Odacsúsztatjátok eléjük a papírost, hogy ezt és ezt és ezt kérjük azonnal megcselekedni, különben nem szavazzuk meg a 2010-es költségvetést. Mivel májustól már úgysem lesztek országgyűlési képviselők, csak sima, mezei polgármesterek (azok se sokáig), sok veszítenivalótok nincs. A kormánynak annál több ...

Hajrá, tessék összefogni és cselekedni, nem pofázni, nem közleményeket írogatni, nyaljon vissza az a fagyi!

Címkék: mszp társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr331529266

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gárda és cigányok - az elmúlt év "összecsapásai" 2009.11.18. 11:13:55

Mivel Bede Márton, az Index udvaribolondja mai írásában megint "egymásnak esést" és "kölcsönös lincselést" elmeget Sajóbábony kapcsán, gondoltam, segítek neki egy kicsit, és kigyűjtöm a cigányok és gárdisták közötti konfliktusokat, ...

Trackback: Sajóbábony: az Index tanulságlevonása 2009.11.17. 11:08:04

Ez talán még az előző, Hírszerzős csodánál is kiemelkedőbb teljesítmény, nézzük, mit sikerült összehoznia a derék Indexnek a Sajóbábonyi "ezer cigány éjszakájáról" - a cikk végén, azzal a szöveggel, hogy ezt most nagyon komolyan kinyomozták, ...

Trackback: Sajóbábony: a Hírszerző aljas hazugságai 2009.11.16. 20:51:29

A közismerten pártatlan és objektív Hírszerzőnek egy olyan írást sikerült mára kerekítenie a sajóbábonyi eseményekről, amitől a XX. század jeles propagandistái a hajukat letennék elragadtatásukban. Lássuk, milyen is az, amikor jeles fajvédőink tájékozt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cutbertus 2009.11.16. 19:19:38

@Horizont:
:D
örülök, hogy tetszett!
néhány helyen különösen aktuális a szöveg és a megjelenés, a zene pedig kiváló és kicsit szégyenlem is, hogy ilyen alakokra kellett felhasználnom :(

dessert eagle 2009.11.16. 19:22:54

Meg akartam nézni, mit ír az Index a témáról, de a főoldalnál feladtam. "Romák és Jobbikosok csaptak össze". Ja, persze, három éve meg Szögi Lajos csapott össze a romákkal....Hogyne...

jozicsenko 2009.11.16. 19:24:34

@dessert eagle: 3 embert egy suzukiban majdnem megöltek és a rendőrök inkább a gárdát igazoltatták?

akiket lecsuktak, mivel is fognak megvádolni? mert hogy nem gyilkossági kisérlettel, az fix... (pedig azt érdemelnének...)

Horizont 2009.11.16. 19:27:59

@Cutbertus:
Na látod őket se ismertem! Úgyhogy tényleg köszi. Mennyi jó együttes van, akiket nem "adnak" és ilyen öreglány nem is tudja, hogy vannak! :DDDD
Megálltam a Tankcsapdánál meg a Quimby-nél :DDDD

Marcellusca 2009.11.16. 19:30:41

@Plutonic: Az "OK".
De ennyire?

@Horizont: Mingyá nézem az m1-en is.

Marcellusca 2009.11.16. 19:32:18

Húúúú, gárdista egyenruhától "megijedtek" a romákok.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.16. 19:32:37

@Jobb híján MDF-es: Neked ki osztja ki reggel kiskanállal az aznapi adag észt és logikát? Anyukád vagy anyósod? Kérjél repetát máskor:-D

Idézel egy kommentből és te magad hozzáadod az értelmezésedet. Bár ne tennéd:((((

"A Jobbik egy párt amelynek joga van gyűlést tartani. A cigányoknak nincs joga a résztvevőket gyilkossággal fenyegetni, nincs joga őket megverni, nincs joga autókat szétverni stb."

Persze, neked is jogod van lila-fehér zászlóval, hajrá Újpest kiáltásokkal bemenni a fradi kemény mag közé. :-)

Semilyen törvény nem tiltja, jogod van hozzá. Próbáld ki.

Eddig az idézet idézete és az idézet tőled. (Eddig érted, ugye?)
Akkor ebből következik logikai alapon:
- a rendőrség se menjen a putri sorra, mert félelmet kelt és provokál, vagyis de facto a rendőrség mozgása korlátozott. Értelmes és logikus, nemdebár, PC uraság?
- magyar külsejű magyar ember se sétáljon a putri soron, mert félelmet kelt és provokál (vagyis magyar kinézetű magyar embernek korlátozott ezek szerint de facto a mozgási szabadsága
Logikus? Nekem igen, de tartok tőle, te nem is értesz az egészből egy kukkot se:((((
Gyanítom elég egyszerű lehet a mozgási útvonalad, bár szép nagy térképpel illeted magad. De ezek szerint ezen a térképen egyes emberek csak előre meghatározott útvonalakon mozoghatnak, különben provokálnak és nem PC-ék. Ugye, jól értem okoskodásod? Várom szívélyes, részletes magyarázó válaszod, mert eltévelyedek a fenit ködben, ami az agyamat is első megközelítésre ellepte.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.16. 19:34:32

@Horizont: Kikről van szó? Itt a netkávézóban nem játssza le.:((

Marcellusca 2009.11.16. 19:35:28

Szélsőjobb félkatonai szervezete masíroz, by Gusztos

Marcellusca 2009.11.16. 19:36:34

@Tigeri: XL Sisters - Nyílj meg föld

Marcellusca 2009.11.16. 19:37:58

@Tigeri: LOL!
Szöveg: "Soha nem láttam még ilyen ronda nőt."
Képbejátszás: Mohácsi (vész) Viktória
LOL!

Marcellusca 2009.11.16. 19:40:15

Na, szóval, ez az m1, még annyit sem mondott az esetről, mint a többi.
Majdnem csak annyi, mintha fradi-újpest meccs utáni pity-putty lett volna.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.16. 19:42:04

@Marcellusca: m1-en reggel (5:50) beszélt Bettelheim a falu polgármesterével. Akkor több infó elhangzott.

Horizont 2009.11.16. 19:42:20

@Marcellusca:
Én Orbánt se igazán értem! Itt lenne a lehetősége, hogy lecsapjon a szocikra cigány ügyben, és nem teszi meg! Miért?

zsoltix 2009.11.16. 19:51:09

Az a szomoru ebben az orszagban, hogy a nagypolitika kicseszettul nem akarja latni, ami itt folyik. Mert azt hiszik, hogy a tobbsegeben IQ negativ cigany szavazobazisukkal majd olyan kurva sokra mennek. Nem a gardistak keselnek az utcan, nem ok kopnek le, vagy szolnak be, ha nem tetszik a pofad. Nem ok futtatnak kurvakat orszagszerte, nem ok lopjak a vasuti sineket, meg vezetekeket, balesetveszelyt okozva. Megis ok a bunbakok. A ciganyok meg szentek. Persze csak akkor ciganyok ok is, ha epp jol jon nekik. Mondjuk ez mindig jol jon. Ha hatranyosan kulonboztetik meg oket, azert, ha elonyosen, akkor azert.

Horizont 2009.11.16. 19:55:39

@Tigeri: Én lehet, hogy egy butácska (nem szőke) nő vagyok :))) de arra gondoltam, hogy itt lenne a lehetősége Orbánnak nem csak arra, hogy lecsapjon a szocikra, hanem ha rendbe akarná tenni (vagy csak szeretné) ezt az elcseszett cigánykérdést akkor most ezt meglovagolva megalapozhatná a jövendő lépéseit!! De ezek szerint nem akar ő sem semmit. Csalódott vagyok. Mindenben és mindenkiben.

Cutbertus 2009.11.16. 19:59:07

@Horizont:
sajnos csak ez az egy lemezük jelent meg 1992-ben.
viszont aktuális :D
majd ha lesz időm akkor jobban kidolgozom és felrakom úgy (bár.. azt hiszem hamarosan leszedik) mert sértem vele a megjelenő trágyadombok "jogait" ;)
az egyik kedvencem mikor a nyálas gusztustalan és a lendítőkerék ildi a függönynél vannak, a szövegben pedig pont arról van szó :) mondjuk.. a vége is tetszik (de az véletlenül sikerült úgy).
az a rusnya veszedelem viki az direkt lett a "soha nem láttam még ilyen ronda nőt"-höz és a hintaló járáshoz :D :D
de elsiklottál a kedvenc kinga-baba fölött :( pedig.. :)

picur3ka 2009.11.16. 19:59:16

@Horizont:

Kulfoldi megiteles, nem mondhat csak akarmit, mint mi. A csendes tevekenyseg hasznosabb, na ha ezen a fityisz beszivja a valasztasokat, akkor meg megint nagy kibaszott szarba leszunk.

zsoltix 2009.11.16. 20:10:47

@Horizont: Orban inkabb a langyos vizzel sodortatja magat, egy jakuzzi mar tonkretenne a kiralyi almait. Ha beledumal, maganak art.

hoplita 2009.11.16. 20:10:54

@Horizont:
Én akkor csalódtam volna, ha a vezénylő tábornok úr megszólal és mond valami egyenes, karakán dolgot.
Nos, őszinte leszek.....ettől nem féltem és nem is fogok.
Ovi már politikailag hulla, csak még sem ő, sem a fanjai nem tudnak róla.
Egy megöregedett, kiégett f@sz.....és még fel is dícsértem.

Horizont 2009.11.16. 20:11:42

@picur3ka: Jaj hát egyfolytában szarban vagyunk:(( Én már úgy szeretnék kint lenni:))
Tudom, hogy nem mondhat akármit, de azt a külföld is látja, hogy cigánykérdés márpedig van. Megoldatlanul.

@Cutbertus: 1992-ben? Atyaég!
Kétszer megnéztem még. Hát megnyílhatna a föld. Jó a szöveg+ kép kombináció. Csak nők??

Horizont 2009.11.16. 20:13:11

@hoplita: Ne írd le, nagy játékos ő. Már 20 éve.

picur3ka 2009.11.16. 20:19:32

@Horizont:

A kulfold, igen. Egy nagyon eros es erosen magyarellenes zsido lobby nem. Vilagosabb?

regression 2009.11.16. 20:19:46

Tudjátok, van nekem egy jelmondatom:

Ha már erkölcsös megoldás nincs, akkor válaszd a hatékonyat.

'nuff said.

hoplita 2009.11.16. 20:21:20

@Horizont:
Nos, a húsz év...pontosan.
Nincs már akkora pályája.... a következő év pedig vízválasztó lesz.
Ki fog derülni, hogy a coci király után a pógári király is meztelen és irány a süllyesztő.
Persze el lehet majd még dagonyázni ebben a politikai posványban, de már nem vezérkanként.
Vissza kell még egyszer jönniük, hogy utána elfelejthessék őket.

Cutbertus 2009.11.16. 20:29:33

@Horizont:
ááá.. van ott mellette egy mondat is még, hogy "elnézést kérek azoktól akik hely és idő hiányában nem kerülhettek bele"
sajnos nem volt csak 15percem a képekhez meg a zenéhez illetve a feltöltéshez.
de ígérem, hogy érdeklődés esetén alaposan kidolgozom (holnap nem mert dolgozom és majd csak szerdán leszek itthon) de még a héten megteszem ;) sajnos a komplett parlament és minden olyan aki megérdemelten szerepelhetne benne nem fér el 4 és fél percben :D

AK47 2009.11.16. 20:32:52

@krtek:
Mert már SZaDeSZ nincs, Horváth Áládár meg a romáknak sem kell.

Uran235 2009.11.16. 20:40:24

@hoplita:
Visszajönnek. Pofára esni. A komancsoktól átvett dakota hazudozás törzsi háborújában. Meddig lehet egy országot, egy népet, egy nemzetet hülyíteni?

Horizont 2009.11.16. 20:46:25

@picur3ka:
Világos a sötétség! Nem akarok ilyenekre gondolni, amiről írsz, így is olyan szörnyű minden.

@Cutbertus:
15 perced volt? Akkor külön gratuláció:DDD
Ha te tudnád nekem milyen kevés 15 perc? (itt a gépnél:DDD)

báró Hazai Samu 2009.11.16. 20:47:36

@picur3ka:
Ezt a zsidó lobbit kissé konkrétabban, ha lehetne...
Jómagam, mint császári és királyi tábornagy, zsidóként az egységes, a népek egyenjogúságára törekvő monarchiát szolgáltam.

zsoltix 2009.11.16. 20:50:12

Gondolkodjatok realisan. Adott egy kutyaviadal, osszeeresztenek 2 felcukkolt, felhergelt kutyat. Az egyik megdoglik, a masik ezer sebbol verzik a vegen, egyik sem nyer igazan. Az nyer, aki kivulrol szemlelte az egeszet, netan o inditotta a gyoztes felholt kutyat, es a zsebebe gyomoszoli a fogadasi dijakat. Kabe a fidesz is ilyen most.

Cutbertus 2009.11.16. 20:51:53

@Uran235:
ne alázd már a komancsokat ezzel "A komancsoktól átvett dakota hazudozás törzsi háborújában." ;)
a DAKOTA szót simán a cigányokra is használják és a vikigyerek az otthonról hozza a mondásait akik dakoták voltak és maradnak is. :D azt mégse mondhatta/mondhatja, hogy egy régi cigány közmondás szerint!

f.m.j. 2009.11.16. 21:02:06

@Doña ¡Cara(mba)!:

ezen behaltam :D:D

De szerintem agy híján mdf-esnek, senki nem osztott észt sem reggel, sem világrajöttekor sem :P

szabogyula 2009.11.16. 21:10:29

A radiátorszelepes MSZP reklámokat gondolom mindenki látta ..
Azt miért nem irják oda , hogy a zsolnabábolcai óvodába új matchboxokat vettek ?
Bezzeg !

picur3ka 2009.11.16. 21:14:42

@Horizont:

Semmilyen, jovendobeli magyar kormanynak nincs nagy mozgastere, azt ugy tudomasul kell venni.

A szlovakok ugralhatnak, kicsik, jelentektektelenek, jol hasznalhatoak voltak a haboruban, kiirtottak az osszes zsidojukat, szoval nincs, aki tanuskodjon ellenuk, mi nem ugralhatunk. Mi eron felul tettunk azert, hogy megvedjuk oket, ez igen zavarba ejtoen kellemetlen nem csak a kis antantnak, hanem a nyugati szovetsegeseknek is, csakugy, mint a nemeteknek, vagy a szovjeteknek es sok kommunista zsidonak, szoval mi szivunk mindenkeppen es mindenhonnan, kulonosen azutan, amiket hazudtak minderrol, tobb lenne sokkal, mint egy oszodi beszed, beismerni mindezt, szoval csak szivas van. A jo elnyeri jutalmat. Kuss van, es ezt Orban nagyon jol tudja, a Jobbik nem, ez a legnagyobb problema veluk.

Horizont 2009.11.16. 21:25:38

@picur3ka:
Mindig ezt mondom, csak úgy tágul a tudatom a Vastagbőrtől:DDDD Hogy te miket tudsz?
Az "okosodásommal" növekszik a szomorúságom! Vagy a félelmem?

picur3ka 2009.11.16. 21:26:08

@báró Hazai Samu:

Oh, azt en nagyon jol tudom, hogy volt es van ilyen is. A vilag nagy resze nem. Mert ezek az emberek 'elvesztek' nagyreszt avagy megfelemlitodtek, mint barki mas. Kb 10,000 kivandorlo Izraelbe a haboru utan, kb 20,000 '56 utan. Ki tudja ezeket a dolgokat On szerint?

Nezzen szejjel kulfoldi forumokon, ahol magyar szarmazasu zsidok megtalalhatoak, a gyulolet hatartalan, csakugy, mint israeli kommenteloktol, vagy az amerikai zsidosag reszerol. En egyebkent ugy erzem, ez a hozzaallas egy ujabb antiszemita hullamot kezd okozni, ennyi haszna van.

dessert eagle 2009.11.16. 21:30:22

@jozicsenko: Annyi bizonyos (számomra), hogy itt a zaklatáson, a garázdaságon és a testi sértés kísérletén túl képbe jöhet a közösség tagja elleni erőszak és az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése bűncselekmény is. Az a szép benne, hogy ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetése testi sértés okozása nélkül is lehetséges, illetve, hogy már az előkészületük is bűncselekmény, ami, habár csak vétség, de szabadságvesztéssel is sújtható.
Mellesleg szerintem a közösség tagja elleni erőszak súlyosabban (2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel) büntetendő alakzata valósult meg (mert ha még azt, hogy felfegyverkezve (kapa kasza is annak számít) vagy azt, hogy jelentős érdeksérelmet okozva, vagy azt, hogy bűnszövetségben követték volna el a bűncselekményt nem is lehetne bizonyítani, de ahhoz hogy csoportosan követték el, ahhoz már kétség nem férhet.)
Nem bírom elképzelni, hogy ne legyen vádemelés. Jobban mondva el tudom, de azt nem szabad hagyni…

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.16. 21:43:15

Nu, akkor most elmék aludni. Pontosabban előtte olvasgatok egy keveset (most éppen Krúdyt). Legalább addig is homokba (párnába) fúrhatom a fejem a valóság elől menekülve. Igaz is, Krúdyt messze valóságosabbnak, igazmondónak és felülmúlhatatlan stílusúnak tartom. Álmodozott, de nem volt ostoba. Tudta magáról, minden betűje leírásakor, hogy álmodozik, és valahol kint más a valóság. Ezért is szeretem. Nincs nekem semmi bajom az álmodozókkal, csak az önámítókkal és a logikai bukfenceikkel (akik azt hiszik, hogy csak még több megértés, jó szándék,még több pénz, esetleg tréningek sorozata a megoldás egy súlyos, válságos társadalmi konfliktusra. Én azért remélem, pragmatikusan szemlélem ezt a kérédéskört, nem akarok belőle tudományt és széplelküséget, vagy kékharisnyaságot kreálni. Ártatlan emberi életek kioltása nem a tudomány, hanem a jogrend és büntetésvégrehajtás kategóriájába tartozik nálam. De hát én csak egy álmodozó vagyok:-)
Na, akkor jójcakát mindenkinek!

Cutbertus 2009.11.16. 21:46:33

@picur3ka:
mehetett volna mind.
és egy olyan fajta amelyiknek alaptétele a gyűlölet az ne ugasson, hogy hasonlót kap a világ részéről a pofájába!
talán el kellene merengeniük nem csak azon, hogy megdughat-e egy 3év és 2napos lányt a tóra szerint (mert az csak 3éves koráig említi a dolgot)!
patkányok! :@

Viktus 2009.11.16. 22:43:05

„Eredjetek be a házba, én úgy sem nem tudok aludni. Inkább virrasztok” – hessegeti egy energikus asszony a tizenéves gyerekeket, akik a tűz körül vihognak. Egyikük a moonwalkot gyakorolja a sárban.

index.hu/belfold/2009/11/16/hogyan_lett_majdnem_haboru_sajobabonyban/ cigus mosdatás a távolban meg felsírt egy gyermek :D

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2009.11.16. 23:16:46

mszp.hu/csokkentjukkampany/

ez bazdmeg szégyen!!! nem az olaszliszkai állatok Magyarország szégyenei, hanem ezek. olyan ideges lettem, hogy kimegyek inkább fát aprítani.

Kunó_u.1(Karin) · http://www.youtube.com/watch?v=H8WudYVAB_4 2009.11.16. 23:48:22

@dr. Grünwald Ottó: "Másfél havi pénzzel több a borítékban."

A Borítékban?

Ez igaz....

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2009.11.16. 23:57:10

@Kunó_u.1(Karin): igen? azt írja, hogy majd jövőre. ismerjük már nagyon jól ezt a "mindjárt itt a kánaán" dumát. 7 éve szünet nélkül emelik az adókat. valaki beszopja még ezt a marhaságot?
Seriff rendszer... édesjóistenem.

Kunó_u.1(Karin) · http://www.youtube.com/watch?v=H8WudYVAB_4 2009.11.17. 00:09:52

@dr. Grünwald Ottó: Nem tudom, én még sosem kaptam borítékba a pénzemet. Tippem viszont volna, kiknek szól az üzi...

Én borítékba csak számlákat kapok, szerintem arra gondoltak.
Végre egy könnyen betartható, reális ígéret.

Vagy pedig az első verzió az aktatáskában volt, aztán azt inkább mégse.

Mr. Acid 2009.11.17. 01:34:06

index.hu/belfold/2009/11/16/hogyan_lett_majdnem_haboru_sajobabonyban/

Hát ez valami iszonyú fantasztikus...! Megkérdeztek két MSZP-st, meg a cigányokat. Pártatlan sajtó,meg újságírás, mi?!

Részletek:
"Arról hiába érdeklődünk, hogyan került a kocsi [a szétvert Swift] a faluba."
"Hajnali fél kettőkor a férfiak mellett ugyanannyi öregasszony, gyereküket cipelő nő nyüzsög a falu végén..."
"A szétvert autóról kérdezünk, de a romák anekdotikus, érzelmileg telített és lazán kapcsolódó történeteiből nehéz kivenni, hogy miként kulminálódtak tettlegességbe az események."
"Egy autó elindult a cigánysor felé, de amikor az összegyűlt és felajzott romákat meglátták, a visszafordulás mellett döntött. Meg akartak fordulni, elsodortak egy cigányfiút, de menekülni már nehezen tudtak, mert a romák bezúzták a kocsi ablakait."

Tele van hasonló gyönyörű mondatokkal, vastagbőr-rajongóknak maga az élvezet. A "Hangosan felsír egy gyermek..." óta nem olvastam ilyen manipulatív írást.

tokmányos 2009.11.17. 06:02:01

Üdv! Valahol olvastam egy nem igazán dakota mondást : " Ha megdobnak kővel , dobd vissza kenyérrel ". Vajon , hogyan folytatódik a mondás : ha megdobnak baltával,......Ó Teremtő , Te valamit nagyon elbasztál, amikor a sötét tónusokkal próbálkoztál : kieshetett volna a kezedből az ecset e kísérletednél!

tokmányos 2009.11.17. 06:05:44

Jó kávézást ! Ha pár szentfazekat sértett volna az Öreg bírálata.

Mourinho már nem a király 2009.11.17. 07:49:01

Jó reggelt! Hová lettek a bkv-s posztok? :D

suski 2009.11.17. 08:40:08

@Mr. Acid: "A szétvert autóról kérdezünk, de a romák anekdotikus, érzelmileg telített és lazán kapcsolódó történeteiből nehéz kivenni, hogy miként kulminálódtak tettlegességbe az események."

értsd: nem sikerült egy értelmes mondatot kihámoznunk a halandzsájukból. Polgárjenôk nagyszámban lehettek jelen.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.11.17. 08:48:21

@dr. Grünwald Ottó: Húbazmeg!
Na ez kiverte a biztosítékot!!! Csökkentjük meg rendet teszünk!!
Ajóbüdöskurvakibaszottanyjukatazt!
cikkájl!

jozicsenko 2009.11.17. 08:58:29

@Mr. Acid: klasszikus kunczegáboros liberális álláspont: minek ment oda? én se mentem, én se kaptam...

affene beléjük és a szabadságképviseletébe: szétverni egy autót szabad, az nem baj, ő a hibás, minek ment oda?

nem kellene helyből kiirni Borsod megye határára, hogy belépés csak saját felelősségre?
mocskosmunkveraklónok

suski 2009.11.17. 08:58:44

@Noname Cowboy: " növekvô közbiztonság" lol

értsd: egyre pofátlanabbul hamisítjuk a statisztikákat és b.szunk kimenni.

ez milyen lehet már, amikor vki kinyitja Blikket, benne az aznapra esô gyilkosságokkal, rablásokkal, majd mellette meglátja a maszop " növeltük a közbiztonságot " kampányát...

suski 2009.11.17. 09:00:06

@jozicsenko: pl. Franciaországban vannak ilyen zónák..

redriot77 2009.11.17. 09:36:45

Aszongya a zindex:
"A legtöbb sztori alapján valami olyasmi derül ki, hogy a cigányok elállták az ellenséges szándékkal közelítő autós útját"

Mégis honnan tudták arról a szerencsétlen Suzukiról megmondani, hogy ellenséges szándékkal közelít??? Szkennelték a sofőr agyhullámait, vagy mégis mi a fasz???

A bábonyi jobbikos meg jól tette, hogy nem nyilatkozott. Ezek az indexes majmok lassan észrevehetnék, hogy már csak a cigányok állnak velül szóba, értelmes magyar ember rájuk se néz. :)))

tokmányos 2009.11.17. 10:33:28

@Horizont: Szevasz! Nagy tisztelettel kérlek bocsáss meg a következő soraimért,de olyan magasan pattog a bogyó, hogy belerúgnék.Még fiatal koromban a barátnőmet több ízben gondolataimmal okítottam , szavaim hatására benedvesedet, majd KITÁGULT az alsó tudat alattija.De Ő az " OKOSODÁSÁVAL " arányosan ,nem "szomorkodott ",nem "félt ",hanem sikoltozott örömében ,miután bővítettem a tudásvágyát. A Vastagbőr olvasásától nem a tudatom tágul, hanem ricnissebbek lesznek az agy tekervényeim. Pá : bármit írsz nem fogok haragudni, mert kedvellek és én most egy kicsit rosszalkodtam.

Mercer395 · http://www.minerva-szki.hu/szakkepzesek/gazdasagi-informatikus.php 2009.11.17. 10:52:16

"Több szakértői tanulmány nem kell, cselekvési tervre és annak végrehajtására van szükség. "

Erről van szó, minden más felesleges porhintés, és baromság; a probléma szőnyeg alá söprése.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.17. 11:13:41

@zero:

Ha a jobbik cigánymentes lakossági fórumot tart, akkor az nehezen vállalható (bár érthető).
Mindenesetre ha valaki pár elcsattant pofont szeretne, akkor nagyon könnyű ezt mostanság elérni.

picur3ka 2009.11.17. 11:42:46

@zero: Ja.

"5 órától figyelem az eseményeket. Sajóbábonyban, a házamba bezárva. Az egyetlen hírforrásom a net. Érdekes.... Az elmúlt 5-6 óra alatt megváltoztak a számok arányai. Tegnap esti Jobbik gyűlésen kb 40-50 békés lakó jelent meg. De a gyűlés végeztével már csak a hátsó ajtón tudtak távozni. Az iskola előtt 150-200 feldühödött roma várta őket, akiket a rendőrök, rohamosztagosok tartottak vissza. Most olvasom, hogy Gaskó szerint: "15-20 fő ellenérdekű fél jelent meg" Ez már az igazi költészet. Csak tudnám, hogy kinek az érdeke elferdíteni a valóságot. Miért kell az igazságot megmásítani? Kinek jó ez? Kit védünk ezzel? Én azt mondom: aki nem hiszi, járjon utána! Elég eltölteni Sajóbábonyban egy hetet, és minden más színben látszik. Segélyosztály: luxus autóval érkező, arannyal felaggatott roma asszonyok. Lepusztúl romák, akik a pénzzel rögtön a kocsmába szaladnak. És természetesen viszik magukkal a gyerekeket is 0-tól 12 éves korig. Majd zárás után részegen támolyognak haza a babakocsira támaszkodva, vagy a nagyobb gyerekek támogatásával. Szép egy jövő kép! A Nagy Magyar Valóság! De erről miért nem lehet beszélni?????????? Ezért dolgozom? Ezért fizetek adót? Hogy ők többet költsenek piára? Mert nem a gyerekre fordítják! Vagy az úri romák kifizethessék belőle a bejárónőt? Időnként teljesen reménytelennek látom a helyzetet. De én kicsi vagyok. Akik meg tehetnének valamit sz...-nak az egészre."

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.17. 11:58:50

@Jobb híján MDF-es: Igaz is, kérj anyukádtól egyet (mármint pofont), mert megérdemled! Realitás-ismeretből megint évismétlésre kényszerülsz! Aztán gondolod anyád (állam) folyton kifizeti neked a luxus-nézeteidet?

S.O.A. 2009.11.17. 12:16:21

Drazsé éppen lenyilatkozta a Kossuth-on, hogy a jogerősen betiltott Magyar Gárdát tűzzel-vassal üldözni kell.
Ez a legnagyobb baja pillanatnyilag.

Marcellusca 2009.11.17. 12:38:19

@Milánka84: Mindezt úgy, hogy NEM a betiltott, hanem a törvényesen működő ÚJ MG-ről van szó.
De Szollár Domika is megmonta, hogy nagggyon rosssz, hogy a gárdistákok provokálgyák a romákokat. Tűűűrhetetlen!
Az bezzeg elkerülte a figyelmét, hogy legelőször jobbikos rendezvény volt, ahol nem volt egyetlen gárdista sem. Csak az után "riasztották" őket, miután a rozsomákok hőzöngtek.

De, hát nem a tények a fontosak, hanem az, hogy tudassuk a jónéppel, hogy kit kell utálni.
És sajnos nem a czigányok azok.
Szerintük.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.17. 12:49:01

@Marcellusca: Szia, Marcellusca! Már mögen benáczultál! Hol hagytad a PC-det? Gárda - rossz, roma- jó. Így köll aztaték mondani. Ismételgesd sokszor, aztán már el is hiszed:-DDDD
Jaj, ha mán egy percig nem vigyázok rád! :-))))) illenek csinyász!
Csak blokkolnád furton-furt a jó csajokat, aztán csodálkozol, ha elveszted a fejedet:)))))

krtek 2009.11.17. 13:04:44

@AK47: Tudom hogy nincs szadesz, de olyan jó ismételtten hallani. Bárcsak hallanám már ugyanezt a parlamentben parazitázó többi nagyarcú gengszterről is.

Marcellusca 2009.11.17. 13:06:58

@Doña ¡Cara(mba)!: Üdv!
A PC-m otthon hagytam az asztal mellett. :)
Majd este játszom rajta egy kis lövöldözős játékot. :)

Nem Ti szoktátok mondani, hogy: f@sz feláll, ész megáll? :D

Meg különbenis.
Valahogy le kell vezetni a feszültséget.
És ha mán nem kapunk blokkolni valót, akkor ... :D

krtek 2009.11.17. 13:12:37

Miért nincs egy kibebaszott firkász sem, aki keményen meg merné a draskovics elvtársat közbiztonságilag kérdezni: Bazmeg Te hülye vagy, vagy már ilyen nyíltan hazudsz?

Hogy affektálna az a nagyszakértő polihisztor pl. 10 fasza kis adófizető cigánnyal szemben?

S.O.A. 2009.11.17. 13:42:06

@krtek: arról a drazsé elvtársról beszélsz, aki - miután megtekintette a siófoki cigányvonulás dátumos kamerafelvételét - lenyilatkozta, hogy: "nem tudjuk kik, hol, mikor és miért vonultak", mikor a 4 kérdésből 3-ra ordított a válasz a felvételből? Mert azt a drazsét senki nem merte még eddig seggberúgni, de istenesen...

f.m.j. 2009.11.17. 14:08:47

@geor dar khordak:

némá, amikor a cigány is zsidózik, ezt meg hova kell tenni? :):):)
Mindenki hibás, csak ők nem

geor dar khordak 2009.11.17. 14:15:08

@mókusfüles bukósisak:
Még megéljük hogy Kállai jobbikos lesz. Ez elég vicces lenne,
de mint tudjuk ez Abszurdisztán ahol élünk.

krtek 2009.11.17. 14:20:43

@Milánka84: Ez tök jellemző a rendőri vonalon. Ahogy valamelyik szarevő pártalapon bejut a minisztériumba, onnantól kezdve elfejejti honnan a tetves annyából jött. Magáévá teszi a titkárnőt és látszatra a hamisított statisztikákat (annyira azért egyik sem debil hogy el is higgye) és eljátsza a "vezetésem alatt ennyit fejlődtünk" című moslékot.

Kiváncsi lennék ha ott kellene a kibaszott nem általa fizetett testőrei nélkül aludni a cigók mellett, akkor is levágná-ée a nagy hablatyot a közbiztonságról, meg a gárda veszélyeiről. Nagyképű, hazug, szarházi, kismagyar tipikus polféreg.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.17. 14:28:03

A disznónemevők egy bosnyák alkaida sejt lesz.

f.m.j. 2009.11.17. 14:33:25

@geor dar khordak:

és rajtuk nem kérik számon a PC-t, baszki, na ezt hallják meg az antifák, majd azt mondják, hogy kelgyót melengettek a mejjükön :)

geor dar khordak 2009.11.17. 14:38:04

@Jobb híján MDF-es:
Most hogy mondod nyilván.
@mókusfüles bukósisak:
Szívesen megnézném ha készült erről felvétel aztán leadni
valamelyik országos adón. Jó móka lenne!

geor dar khordak 2009.11.17. 14:43:53

@mókusfüles bukósisak: Áhhh ők nem mondhattak ííjet, ha mégis
akkor rosszul hallottuk! XD
Lehet TGM holnap erről ír a népszabiban hogy magnácultak a cigók!
XD

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2009.11.17. 15:01:29

Olcsó megoldás lenne a romák benáculása. Meglenne a tömegbázis és a pénzesebb ellen ellen lehetne fordulni. A romák benne lennének. Csak a felizgatott gyalogjobbikosok néznének furán. :-)

f.m.j. 2009.11.17. 15:07:44

@Jobb híján MDF-es:

én tényleg nem értem te miről beszélsz. Az én fejemben valahogy sosem volt benne, hogy a jobbikosok, vagy a gárdisták cigányokat akarnának enni, (gusztusuk se lenne hozzá)
Mivel ilyen nagy gebasz van itthon cigányügyben, és ne tartható tovább fenn a helyzet, nyilvánvalóan más megoldási stratégiát dobnak be, és nekem célravezetőbb, mint ez a szarkenegetés.
Vona leült a cigányok közé, beszélt velük szemtől-szemben. Mikor hallottad, hogy Feri, vagy akárki a jelenlegi hatalomból odament volna, és így kezelt volna bármit is?

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.17. 17:41:48

@Marcellusca: Tudod jól, neked midig igazad van:) Mert kedvelem a szövegedet! Mondhatsz igazat, hazudhatsz szépeket, kissé káromkodhatsz: mindegy. Jó fej vagy, ezt úgy is tudod magadról, csak szereted olvasni újból és újból :-D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.11.17. 18:13:00

"így a környező településeken és Miskolcon is alig volt rendőr. "
Nem tervezett valaki valami nagy rablást Miskolcra?

Horizont 2009.11.17. 18:23:44

@tokmányos:
Rosszalkodtál:))
Csak nem tudom eldönteni, hogy most nyelvészetileg indultál be, vagy a "tágul" szóra kattantál rá, te kis huncut! :DDDD
Tudod te, hogy én hogyan értettem amit írtam, de ha kötözhetnéked van állok elébe:))
Ja ha nosztalgia én is tudnék idézni neked az én hajdani élményeimből nem szomorús "eseményeket". Jót mosolyogtam a kommenteden és szerencsédre én is kedvellek:)))

tokmányos 2009.11.17. 20:27:23

@Horizont: Hali ! Most értem haza egy sakkversenyről .Az első dolgom a horizont keresése volt.Pont bejött szemmagasságba.A feleségem is mosolygott ,így két legyet ütöttem egy csapásra.Mindenkinek ilyen cigánymentes jó napot kívánok. Csá!

tokmányos 2009.11.17. 20:28:54

@Horizont: Ui. Gondolhatod nem az univerzum folyamatos tágulása hozott erotikus extázisba!

Horizont 2009.11.17. 20:53:57

@tokmányos: Sakkverseny?? Mik derülnek itt ki? Bíró? Játékos? Képzeld lánykoromban tudtam sakkozni, meg snapszerozni, ultizni, römizni. Aztán mindent kinőttem:DDDD

tokmányos 2009.11.17. 21:26:57

@Horizont: Versenyzőként szerepeltem . Döntős vagyok.Nem számít ,ez egy kis klub versenye. A Komoly mérkőzés , majd 2 hét múlva. Nem érdekes. Neked a " kinövés " a felejtéssel egyenlő? Nő létedre ultizni???!! nem semmi ! Én 1982 óta versenyzek,de szégyenlem ,hogy ultizni nem tudok.

Horizont 2009.11.17. 21:43:08

@tokmányos:
Én azért gratulálok neked, mert ma már csak a internet, a tv, a pia, a buli van! Sakkozni? Az én szememben nagy dolog! Logikus ész kell hozzá, na ezt is kinőttem:DDD
Igen a kinőttem nálam a felejtést jelenti, és azt, hogy mással töltöttem ki az agyamat:DDD Vagy kellett kitöltenem. De nagyon sok szuper emlékem van :)) Ami a kor előrehaladtával egyre jobban előjön:(
Na aztán tessék ám nyerni!!:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.17. 21:46:34

@Horizont: Úgy látom itt alakul valami..Nincs neked férjed?:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.17. 21:48:00

Megint indul a vastagbőr társkereső rovata.:))

Horizont 2009.11.17. 21:58:22

@Tigeri: @Talon Karrde:
Hogy ti milyen lököttecskék vagytok?:))
A cigányok kibelezéséről írhatunk?Az nem lenne baj?
Egyébként van férjem, 34 éve egy és ugyanaz :((

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.17. 22:14:16

@Horizont: Ilyenkor ha pofátlan vagyok azt szoktam mondani,hogy egész jól bírja.Dee persze nem mondom(csak gondolom)kislány.:))

Horizont 2009.11.17. 22:21:03

@Tigeri: Bírja? Nem bírja? Ez van.... Ez semmi ahhoz képest, hogy én hogy bírom:)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.17. 22:29:43

@Horizont: Ő is ugyanezt mondta rólad.:)))) ...Mondja válásra gondolt már?-Válásra nem de gyilkosságra...:)))9

f.m.j. 2009.11.18. 08:04:07

@kyncza:

szia, már hiányoltalak :)

Marcellusca 2009.11.18. 08:39:49

@Doña ¡Cara(mba)!: De kár, hogy Asszonypajtás nem olvassa a blogot! :D :D :D :D

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.18. 12:33:46

@Marcellusca: Nem is tudom, hogy vajon tényleg kár:) Legtöbbször magamból szoktam kiindulni, így most is azt teszem. Annak örülök, hogy jó fej a férjem, de azt a többi nő csak "mértékkel" vegye észre! De mondom, magamról írok, magamból indulok ki :) Ha belegondolok, hányszor szerettem volna az együtt töltött hosszadalmas éveink során kikaparni a szemét:DDDD , valahányszor észrevették jó tulajdonságait, igaz, akkor nem volt virtuális valóság:DDDD Csuda tudja, miképp viselt el, de talán már megtart, ha eddig bírta:)
Néhányszor meg ő bírt olyan kocsonyássá vált szemekkel nézni mindenféle idomokat (sajnos nem az enyémeimet:(, hogy tíz macskaköröm sem lett volna elegendő bünti a számára:-DDDD
Mi éppen egyidősek vagyunk, és így, öreg 52 éves fejjel is megteszi. Hát nem szőrnyű, mondd?
Sztori: még fiatalkák vagyunk (copyright az öregecskedő analógiájára), én meg (néha már akkor is naiv és ostoba), araszolunk a tsinosch Wartburgunkkal (ne röhigcésljél, az akkor menő volt:)))), mond férjnek: nédda', milyen átlátszó ruhában vonaglik ott az a csaj! Mindent látni, jobb, mint egy röntgen! Férj engedelmesen arra veti pillantását, közben izgalmában a gázpedálon felejti a lábát, és bumm, neki az előttünk araszolóba! nagy kár nem keletkezett, de így már két oldalról fenyegetőztünk pofonnal:)))) A károsult másik autó tulajdonos, meg én. Így telt iffjuságunk, anno. Nem szeretem az elcsépelt szófordulatokat, úgyhogy erre eredetien :-DD csak azt mondhatom: fiatalság, bolondság:DDDDD, meg mi minden jóóóóóóó dolog, ami elmúlik, mint egy hexenschuss:-DDD

Marcellusca 2009.11.18. 12:41:34

@Doña ¡Cara(mba)!: Addig örülj, amíg csak nézi a "frisshúst"! :)))
Hűséget fogadott, nem vakságot. :D
És egy szavad sem lehet, ha pont Te hívod fel rá a figyelmét. :D

/Megnyugtatlak, látta ám Ő a szeme sarkából, csak nem merte direktbe megnézni. De Tőled megkapta a "felhatalmazást". :DDDD/

süti beállítások módosítása