Skip to content


       Szűrés lista

Gyurcsányt Köztársasági Elnöknek!

Újabb ballib csínytevés van készülőben ... vajon felteszik a koronát a nyolc évükre? Fel merik tenni ... ?

Az ötlet egyszerű, de zseniális: Ne az új, hanem a leköszönő Országgyűlés válassza meg a Köztársasági Elnököt 2010-ben.

Az elő hallásra eszementnek tűnő ötlet sajnos simán megvalósulhat. A kulcsszó ugyanis: joghézag. És tudjuk, a joghézag a magyar politikusok legjobb barátja, joghézaggal kelnek, joghézaggal fekszenek. Ők még a hatályos törvényekre és jogszabályokra is tesznek magasról (lásd az Alkotmánybíróság által visszadobott törvényektől Hunvald fizetéséig), akkor pont egy joghézag tántorítaná el őket?

Az alkotmány ugyanis csak annyit ír elő, hogy "új államfőt legkésőbb a leköszönő köztársasági elnök távozása előtt 30 napon belül meg kell választani. Sólyom László mandátuma 2010. augusztus 5-én jár le, utódjának személyéről tehát július 5-ig feltétlenül dönteni kell. Az új Országgyűlés várhatóan május 20–25. táján tarthatja meg alakuló ülését, amennyiben áprilisra Sólyom László kiírja az általános választásokat."

De a házelnök (Katona Béla, MSZP) ELVILEG az áprilisi választásokig akár rendkívüli ülésen is bejelenthetné a javasolt személyt, és döntést kérhetne róla.

Egyből akadt is egy jelölt: Az öt évvel ezelőtt Brüsszelbe "eltávolított" Kovács Laci jön haza, és mivel a miniszterelnök-jelöltség úgy néz ki, hogy nem jön össze Neki, bedobták a nevét.

Mindez akár egy szokásos, Magyar Nemzet által bedobott kamuhír is lehetne, ha nem csaptak volna le az ötletre az MSZP-ben.

De egy jelölt nem jelölt, az öreg harcostárs Szanyi Tibor megemelte a tétet: Legyen Gyurcsány Ferenc a Köztársasági Elnök!


Köszi az ötletet!

A jobboldali média felkapott egy spekulációt, hogy t.i. a jelenlegi Parlament még a mostani ciklusban megválasztaná az új köztársasági elnököt. Én ugyan nem tudok ilyen politikai szándékról, de nem állok ellen, végül is akár jó ötlet lehet. Ez esetben Gyurcsány Ferencet javaslom megválasztani!
Ha 2005-ben nem sikerült a mi oldalunkról államfőt választani, hát sikerüljön 2010-ben, azaz legyen a baloldal és a liberálisok közös köztársasági elnökjelöltje Gyurcsány Ferenc. Remélem, ettől még a kedve is elmenne a Fidesznek, hogy országgyűlési választásokat akarjon nyerni.

De ennél fontosabb dologról van szó. Orbán Viktor - saját bevallása szerint - az Alkotmányunk egyetlen mondatát sem tiszteli. Például azt sem, hogy Magyarország államformája köztársaság, azt sem, hogy minden hatalom a népé, avagy azt sem, hogy itt biztosítottak az emberi jogok, benne a szabad választások joga. Állítsuk hát a köztársaság és az alkotmányosság legfőbb őrének a volt miniszterelnökünket! Rögtön ez után pedig nyerjük meg a tavaszi választásokat is.

Balra, Magyar!

Innentől akár komolyan is vehetjük a kósza ötletet ...

Egy pillanatra játszunk el a gondolattal, hogy a frissen megválasztott új miniszterelnök, valamilyen Orbán Viktor felmegy a Sándor-palotába, Gyurcsány Ferenc elnök úrhoz ... aztán hipp-hopp, és augusztus 20-án máris együtt, édeshármasban az új Fideszes házelnökkel adják át a kitüntetéseket ...

A köztársasági elnök megválasztása nem éppen a szocik kedvenc elfoglaltsága. 2005-ben teljes erővel szaladtak vele a késbe, és Szili Katalin helyett a Fidesz az ördögi Áder vezetésével keresztülvitte Sólyom megválasztását. Ott betartott az SZDSZ.

De vajon betartana megint?

Kötve hiszem.

A liberális frakció romokban, a költségvetést is megszavazza a frakciójuk 2/3-a, Retkes a seggét verheti a földhöz, akkor sem tud semmit csinálni.

Vajon Gyurcsány zseniális kreatúrája, Kóka János keresztbe tenne a Mesterének?
A 10-15 liberális képviselővel pedig simán meglesz a harmadik körben az egyszerű többség ...

És a fenyegető Orbán Viktorral, a Fidesz kétharmaddal, valamint az új alkotmány rémképével szemben ki tudná a legeslegjobban felvenni a harcot, mint az ébredő demokraták vezére, Gyurcsány Ferenc?!

Ez három dolog (OV, mint min.elnök, Fidesz 2/3, új alkotmány) löki az egekbe a ballib adrenalinszintet.

Bármi, ami csökkenti a veszteséget a ballib oldalnak, az nyereség. A túlélés záloga. Csak húzzuk ki valahogy 2014-ig. És van ennél nagyobb nyereség az MSZP (és SZDSZ) jelenlegi helyzetében, minthogy a következő 5 évre ők adhatnák a köztársasági elnököt?

Az MSZP-SZDSZ koalíció tagjai elég piszkos dolgot tudnak egymásról (az a közös 7 év nem múlt el bespájzolt akták nélkül!), hogy egymást megzsarolva, megfenyegetve összeszedjék azt 50%+1 főt Feri megválasztása mögé. 

Ja, hogy ez egy roppant népszerűtlen intézkedés lenne? Hogy "politikailag káros lenne az MSZP számára, ha a jelenlegi Országgyűlés választaná meg az új köztársasági elnököt"?

Kit érdekel? Nagy a veszély, jön a Zorbán! A politikai racionalitás és a józan ítélőképesség lassan elveszik, ahogy közeledik a Nagy Visszatérés Napja.

De ha esetleg Gyurcsány Ferenc és Kovács László sem vállalja, akkor akad még pár hiteles ballib figura a Nagy Sakktáblán, aki hitelesen tudná őrizni a demokráciát a következő 5 évben, mint a köztársaság elnöke.

Íme, ha lúd, akkor legyen kövér alapon egy csokor jobbnál jobb JELÖLT:

Veres János
Janinak megígérték, hogy kap kárpótlást, hogy nem ő lett hazánk uniós biztosa. Most, hogy meglett neki az angol középfokú "C", bátran tárgyalhat a külföldi államfőkkel. Nála jobban senki sem ismeri "101 gazdasági trükköt", így Orbán Viktor nem tudná megvezetni gazdasági téren. Külön pluszpontot érdemel, mert minden elnöki sajtótájékoztatón végigüldözné a Hír TV stábját a Sándor-palota szobáin, hogy lefejelje a kamerájukat. Veres for Prezident!


Vadai Ágnes
Nőt Köztársásági Elnöknek! Ki lenne alkalmasabb nő, mint az öt nyelven beszélő, a világot már 3x is körberepkedő vörös démon? Ágnes nem ijed meg a saját árnyékától, kellemes külsejével és metsző logikájával lefegyverez minden demokrácia-ellenes jobbost.
Vadai for Prezident!


Draskovics Tibor
Tibor még nem volt Köztársasági Elnök, így teljesen evidens, hogy egyszer ezt is kipróbálja. Mivel már minden posztján bizonyította, hogy Ő az ország Jolly Jokere, nem tennénk vele rossz lóra.
Draskovics for Prezident!




Karsai József
Ki tudná a legjobban képviselni a baloldali kisembereket, a bérből és fizetésből élőket, mint a zokszó nélkül, állhatatosan, alattomos aknamunkával  a bankáruralom ellen harcoló, ámbár 8 éve az MSZP-frakcióban üldögélő battonyai búzaégető és dinnyeborító parasztvezér?
Karsai for Prezident!





Kóka János
Az orvos-informatikus-gazdasági miniszter-liberális frakcióvezető a legjobb választás a liberalizmus pislákoló gyertyalángjának megőrzésére. Végre lenne egy olyan Köztársasági Elnök, aki nemcsak hogy elmenne a Meleg Büszkeség Napjára, hanem egyenesen szervezné is az eseményt! A Sándor-palota kapuja végre ledobhatná láncait, és nyitva állna minden magyar állampolgár, legyen az meleg, drogos vagy roma előtt.
Kóka for Prezident!



Horn Gábor
A Szakállas Embert Köztársasági Elnöknek! A koalícióért felelős volt államtitkár már kiépítette és fenntartotta a hidat a két párt között, megérdemli, hogy nagy testét a Sándor-palotában pihentesse.
Horn for Prezident!





Kolompár Orbán
És eljő a magyar Obama! Hamarább, mintsem gondolnánk. Kolompár büntetőpere tegnap kezdődött, így számra élet-halál, hogy Köztársasági Elnök legyen. Hogy saját magát köztársasági elnöki kegyelemben részesíthesse. Nem mellékesen a gárda által terrorizált rettegő kisebbség végre hozzájuk méltó Köztársasági Elnököt kaphatna, hiszen Kolompár a saját bevallása szerint  "nyolc általánost és egy földmérő tanfolyamot végzett. Emellett már két ízben is büntetve volt: először orvhalászatért, majd garázdaságért."
Kolompár for Prezident!

 

Címkék: politika abszurd pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr311531383

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyurcsány még megmenthet minket Orbántól - Az utolsó esély 2009.11.17. 17:39:38

Kövezzetek meg, de én egyetértek Gyurcsány Ferenccel, és nagyon örülök, hogy visszatért a politikai életbe és nem hagyja, nem engedi, hogy a jobboldal a végső romlásba döntse virágzó országunkat.   Lássuk be barátaim, hogy minden, amit leírt, sz...

Trackback: A köztársaság megosztottságáért 2009.11.17. 15:42:38

Fújódik már a következő  lufi, újabb hétre meglesz a ballaszt. A szocik még utolsó leheletükkel örökül hagynának egy „saját” köztársasági elnököt a következő kormánynak – írja a Magyar Nemzet. A mindig jólértesültek már azt is tu...

Trackback: Hisztérikus lett Bolgár György 2009.11.17. 14:56:52

Kínos közjáték szakította meg az Újságíróklub tegnap esti adását az ATV műsorán. Bolgár György éppen a Der Standard nevű, osztrák liberális lapból idézett egy, a Fidesz félfasizálódásáról és a szélsőjobbal történő együttműködéséről szóló részt, amikor ...

Trackback: Feri mondja Viktornak, hogy "nagyfejű"?! 2009.11.17. 13:03:00

Megnyomták a START gombot MSZP-éknél. Elindult a kampány ezerrel. Bizony nincs új a nap alatt, mivel igazán sok (pozitív) eredményt nem tudnak felmutatni, nem maradt más hátra, előhúzták a négy évente szokásos "Orbán a kiskirály, -a vezénylő tábor...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

suski 2009.11.17. 14:28:18

@Valandil: miért ki a Kun Béla unokája, a Kun Miklóson kívül???? Na ne már..

Valandil 2009.11.17. 14:29:54

@suski: Leslie Falcon (leányágon)

reKorrekt 2009.11.17. 14:30:07

"mert minden elnöki sajtótájékoztatón végigüldözné a Hír TV stábját a Sándor-palota szobáin, hogy lefejelje a kamerájukat" - ROTFL

Gyuluska már csak a jó pufajkás kurva anyukájába mehetne...

mind2 (törölt) 2009.11.17. 14:30:20

@Zigi: Harry hercegre gondolsz ? Nagyon nem hasonlít az apjára, szerintem tényleg attól a gárdakapitánytól fogant . Egy biztos : táncolni jobban tud mint ferkó :)

jozicsenko 2009.11.17. 14:31:29

hi nácik!

ezért imádlak titeket!

egy gyors gondolatmenet, mert valamit nem gondoltatok végig:

1. Gyurcsány a közt. elnök
2. Orbán a min.elnök
3. új alkotmány
4. Zuschlag, Hunwald és többi után cél(kereszt)be kerül(ne) GyF

akkor
1. hogy adná elő ezt külföldön a lib. sajtó?
2. a kiadását (=mentelmi jog, ha van ilyen a közt. elnöknek) a parlament 85%-a szavazná meg!!!
3. végül 5 év alatt eljutna oda a magyar bíróság, hogy a közt-i elnökünket lecsuknák: ha polgármester dolgozhat rácsok mögött, a közt-i elnökünk is, nem?

suski 2009.11.17. 14:35:18

@Valandil: na ezt fejtsd ki részletesebben ha lehet. Forrás?

f.m.j. 2009.11.17. 14:37:27

@suski:

parancsolj: www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=624

de nekem az első kettő is elég volt, a harmadik már meg se kottyan :)

Tündér_Lala 2009.11.17. 14:40:00

@jozicsenko: Ott a rácsok mögött fogadhatná is a pártok küldöttségeit. Esetleg nem mindenki jöhetne ki. Hasznos megoldás volna.

Taktikai Atompingvin 2009.11.17. 14:42:07

"Állítsuk hát a köztársaság és az alkotmányosság legfőbb őrének a volt miniszterelnökünket!"
Ezt a mondatot ki kell élvezni, ízlelni kell, mint egy jófajta whiskyt.
A lényeg szerintem itt volna:"Kolompár bűntetőpere tegnap kezdődött, így számra élet-halál, hogy Köztársasági Elnök legyen. Hogy saját magát köztársasági elnöki kegyelemben részesíthesse."
Azért kell nekik Köztársasági Elnök, hogy akit a Zorbán sittre vág, annak ő megkegyelmezzen.

f.m.j. 2009.11.17. 14:42:16

És én még mindig azt mondom, hogy nincs azzal semmi baj, ha valakinek az apukája, anutája volt szíves hazaáruló gyilkosnak lenni, mert az akkor volt, sponygát rá (macskakörmök rohadtéles üzemmódban) erről az ő fiai, unokája nem tehet. De arról igen, hogy ami a fészkes fenét keres a hatalomban, közéletben, állami cégekben, most, 1989-2009ig bezárólag!
Sosem lesz vége...

z666 2009.11.17. 14:42:29

@Valandil:
"Azért meg annak is megvan a diszkrét bája, hogy
1. Szamuely unokája
2. Apró Antal unokájának a férjét javasolja
3. Kun Béla uunokájának utódjául... "

Rátapintottál a lényegre...

Taktikai Atompingvin 2009.11.17. 14:43:58

@jozicsenko: Jó gondolatmenet, de miért ne ússza meg az összes patkány, ha megúszhatja?

Marcellusca 2009.11.17. 14:44:02

@Seduxen: Alapvetően nem a tagokkal van baj (legalábbis ilyen téren), hanem a vezetőséggel.

Marcellusca 2009.11.17. 14:49:02

@Pukker: Nem úgy van, hogy minden törvény életbe/hatályba lépéséhez szükséges a Közt. Elnök szignója?
Ha igen, nincs több kérdésem.

Marcellusca 2009.11.17. 14:50:25

@Seduxen: Arra céloztam, hogy a zeccerű maszop tag annyira agyhalott, hogy még lopni/mutyizni is képtelen. :)

Zigi 2009.11.17. 14:50:32

@mind2: Igen arra. Tudod amelyiken olyan jól mutatott az SS egyenruha. :))

reKorrekt 2009.11.17. 14:50:59

@Pukker: Ha valódi hatalommá alakítanák az k.elnöki posztot, ergo (fél)prezidenciális rendszert vezetnének be, akkor erősen gyanús hogy az elnököt is nekünk kell választani. Máshol legalábbis így van. Emellett ehhez általában kétkamarás parlament is társul (ld. Románia - félpre.; vagy usa - pre.).

reKorrekt 2009.11.17. 14:51:51

@reKorrekt: Ja, és mellesleg ehhez gyakorlatilag új Alkotmányt kellene írni, aminek lőkészítési törvényéhez (vagy mi a tökömhöz) meg tudtommal 4/5 kell.

Arivistus 2009.11.17. 14:53:47

@Hülyegyerek: A köztársasági elnöki kegyelemhez igazságügyminiszteri ellenjegyzés szükséges. Az nem lesz meg. De mondjuk köztársasági elnökként kiharcolhatna magának egy luxusbörtönt.

Taktikai Atompingvin 2009.11.17. 14:57:54

@Marcellusca: Asszem egyszer "erkölcsi aggályok" (Gy.F. esetén ez is egy ízletes szófordulat) miatt küldheti vissza, meg az Alkotmánybíróságra is küldheti egyszer. Aztán alá kell írnia. Összességében egy pár hónappal tudja csak késleltetni a kormányzást, mert az első törvény, amit egy 2/3-os Fidesz parlament beterjeszt, az az ő menesztése lesz. :)))))
Érdekesebb lesz, ha csak a Jobbikkal lesz 2/3. Mit lép a Jobbik? A nemzeti antikommunista retorika vagy a politikai érdek? (ellenzéki pártként jó volna nekik, ha a régi pártok egymást gyilkolnák, az ország meg irányíthatatlan lenne)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.17. 14:59:44

@Marcellusca: nem hiszem, hogy lampertmoncsi rájuk célzott volna. az "egyszerű agyhalott maszop-tagok" ugyanis kisebb nyilvánosságot kapnak, mint az "elit" :)

S.O.A. 2009.11.17. 15:00:34

Átmegyek csőcselékbe szempillantés alatt, ha bármilyen komcsi maszopost odanyomnak köztársasági elnöknek...

Taktikai Atompingvin 2009.11.17. 15:00:50

@Arivistus: Mérlegelhet az igazságügyi miniszter, vagy csak jóváhagyhatja mint a Köztársasági Elnök a kitüntetéseket?

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.11.17. 15:01:01

@z666: @Valandil: hali, kérem a szálakat nem összekeverni mert én már alig tudom követni az családfákat, mert mostmár csak azt akarom tudni, hogy Hiller ,kinek az unokája?

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.11.17. 15:02:21

Azt hallottátok, hogy a pénzügy minisztérium szóvivője pedig Dollár Szomokos lesz?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.11.17. 15:02:32

Tettem be nektek egy szavazást is :)

Just for you, just for fun!

Tündér_Lala 2009.11.17. 15:09:08

@Hülyegyerek: Úgy emlészem megvétózhatja a Köztársasági Elnök kegyelmét. A megbokrosodott Ibi néni nem járult hozzá valami disznó bankár kegyelméhez, amikor igazságügyi miniszter volt.

f.m.j. 2009.11.17. 15:10:13

@zero:

csak a sok reklám ne lenne...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.11.17. 15:11:22

bocs az offert...

sajobabony.
ez azert jobban hiheto, mint az indexes es tobbi balfasz media allitasa, hogy a kocsi bement es elutott egy ciganyt es megtamadtak. Eleg eletszeru. Csak azt nem ertem, a rendor, akit elloktek a cigok, mit csinalt...

kuruc.info/r/35/50504/

bocs az offert megint.

suski 2009.11.17. 15:12:38

@mókusfüles bukósisak:
"(Hírforrás internet: Dr. Nagy Attila, orvos, közíró, Debrecen)"

az egy kissé elszállt ürge.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.11.17. 15:20:00

Hű, de erős a lista, alig tudok válaszatni.
Kolompár a favoritom, a börtönből üzengető Köztársasági Elnök szép szimbóluma lehetne az elmúlt éveknek, a cigányüldözésnek, és a megtörhetetlen akaraterő diadalának. Tisztára, mint Mandela.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.11.17. 15:20:15

@zero: olyat nem lehetne hogy kit szeretnenk eloszor felhuzni a lampavasra? :)

f.m.j. 2009.11.17. 15:20:33

@suski:

nem mindegy ki írta le? Ha igaz, hogy Kun Béla egyenesági leszármazottja Sólyom László, nem ez a lényeg?

megfigyeltem már ezt az elemi emberi viselkedést: mindig nagyobb gáznak van feltüntetve, hogy valaki beszél valamiről, mint az, amiről beszél (főleg ha nem tetszik a dolog) és akkor belekötnek abba, hogy ki mondta, mint a hírvivő kivégzése rossz hír esetén, mintha az tehetne róla, ezzel talán semmissé teszi a rosszhírt? :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2009.11.17. 15:20:56

zero: kerülgettem a kérdést, de hiába! Remekmű a PR szakmában ez a post, nem is értem miért csak egy blogra fussa Neked :) Gratula, hemperegve röhögünk rajtad mindahányan, és ez nagyon jól jön most - némi aggasztó gazdasági problémák közepette :D))

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.11.17. 15:25:00

nah bakker.
kave helyett
nesze neked demokracia.
beszaras. egy het mulva eletbe lep. de a cigokra nem hoztak semmi torvenyt. az apjuk redves faszat.

index.hu/belfold/2009/11/17/mar_a_gardista_egyenruha_viselese_is_buncselekmeny/

ezek direkt sodorjak az orszagot a polgarhaboru fele???

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2009.11.17. 15:26:00

Vagyis: nem rajtad, hanem a postodon :-) bocs:)

wolframkarbid 2009.11.17. 15:27:25

huhuhuhu ez a poszt nagyon durva.

Alapvető élelmiszer 2009.11.17. 15:27:58

Gusztustalannak eléggé az. De én nem félek ettől. A szocik nem sok lehetősége marad 2010 után, így nem marad más, mitn egymást is ütni a jó helyekért. Így szerintem egymást fogják kigolyózni. Marakodnak majd a koncon.

Tündér_Lala 2009.11.17. 15:28:57

@mókusfüles bukósisak: Azért mindent nem kell elhinni és a forrás bizony fontos. Boccs....

picur3ka 2009.11.17. 15:30:22

Ezt en tamogatom. Ha jol valasztanak, az garantalhatja, hogy 2014-ben sem nyernek. Csak igy otleteljenek tovabbra is.

suski 2009.11.17. 15:31:57

@mókusfüles bukósisak: nem mindegy, hogy mi a forrás, mert hitelesnek kell lennie. Ha én azt mondom, hogy Orbán meg Lenin unokája, akkor kapásból elhiszed? Én is keresgélek, de nem találtam komoly forrást.

Viktus 2009.11.17. 15:33:42

"Juhász Gábor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter elmondta: a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a rendőr akkor is intézkedhet, ha valaki a gárda egyenruhájában jelenik meg közterületen."

Magyarország 2009 vissza a szociálizmusba rettegjenek a pincérek

Potyoló 2009.11.17. 15:37:25

@Viktus:
A cigányok baltával, szamurájkarddal, a rendőrök szeme láttára támadtak a fegyvertelen magyarokra. Mi a kormány válasza? Öltözködési szabályok kiadása.

Ezek teljesen megőrültek.

Tündér_Lala 2009.11.17. 15:39:58

Az államplgár csak lesütött szemmel, a lába elé nézve közlekedhet, aki nem így tesz bűncslekményt követ el. Kivétel: pártunk és kormányunk tisztségviselőinek éljenzése. A csillogó szem hiánya ugyancsak bűncselekmény.

rolika 2009.11.17. 15:42:18

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: Uramisten...
"önmagában az is szankcionálható, ha valaki betiltott társadalmi szervezet tevékenységében részt vesz"
Valaki feloldaná nekem azt az ellentmondást, ami a "liberális demokrácia" ill. a "betiltott társadalmi szervezet" kifejezések között feszül?
Ruhaviselet alapján szankcionálnak? Van otthon egy munkásbakancsom, fekete. Van egy fekete farmerom is. Akad egy fekete mellényem, piros-ezüst céglogós. Fekete baseballsapka is, fehér-piros logóval. Messziről gárdistának tűnök, az hétszentség, pedig csak fűnyírózni szoktam így.

Legközelebb mi jön, haj(nem)viselet?!

Bocs az off-ért, de egy kicsit sok ez mára.

Tündér_Lala 2009.11.17. 15:46:27

@rolika: Tényleg Orwel-i magasságokba jutunk.

f.m.j. 2009.11.17. 15:47:06

@Tündér_Lala: @suski: egyetértek a hiteles forrást illetően.
Én ezt a csókát nem ismerem, én is csak az interneten találtam, hogy ő írt erről.
De nekem az a kérdés, hogy igaz vagy sem. Eddig úgy tűnik az.

Valandil 2009.11.17. 15:54:01

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: Ha modjuk gusztusom támadna munkásőrnek öltözni, azért is elvinne a sün? Vagy ebben ne is reménykedjek?

f.m.j. 2009.11.17. 15:56:19

Sólyom László Kun Béla unokája?

Sötét titkok vannak itt a háttérben, amiről csak kevesen mernek beszélni. Sok minden érthető lesz, ha az alábbiakon elgondolkoznak: Lakatos Pál: Az ellopott rendszerváltás c. könyvében Kőrösi Imrével beszélgetett. Íme egy részlet:

"L.P: -Megdöbbenve olvastam egyik könyvében az első alkotmánybírósági elnök családi hovatartozásáról. Sólyom Lászlóról beszélek, akiről azt hirdették Magyarországon, hogy a Rákosi-rendszerben megölt Sólyom altábornagy gyermeke. Ön pedig egészen mást írt. K.I: -Teljesen mást, mert nem az. Kun Béla családfájához tartozik. -Ez mit jelent? - Azt, hogy ő az unoka. -Sólyom László Kun Béla unokája? - Sajnos. Illetve nem sajnos, mert ha végigmegyünk a magyar politikai palettán, hogy ki kicsoda, óriási meglepetések érhetnek. Szamuely Tibortól Apró Antalig, Kövér Lajosig itt van az egész családfa.

A politikai elit is egy tőről fakad, nemcsak a pártok. A gestapós besúgók ávósok lettek, a legkeményebb szocialista a legnagyobb demokrata lett, ugyanaz volt a besúgó, aki most a leghangosabban hirdeti, hogy milyen aljasok a besúgók. A magyar átalakulás, a magyar történelem utóbbi évszázada nem éppen dicsőséges szakasz. Tudni kell, hogy a nagyhatalmi érdekek szerint felosztott Monarchiában Magyarország szabad préda volt. És ehhez sajnos a mi politikai elitünk soha nem úgy viszonyult, ahogy azt a haza érdekei megkívánták. Személyre lebontva a Tanácsköztársaságig visszavezethető a mai magyar parlament tagjainak rokoni kapcsolata. - Mármint a Parlamentben ülők ősei a Tanácsköztársaság prominensei voltak? - Így van. Egyszer Francia Kis Mihályt dicsérte, majd elítélte, utána ávós lett, majd demokrata. Ez benne van a történelmünkben. Ezt soha nem úgy értékeltem, és az általam nagyon sokra becsült értelmiségi kör sem úgy értékelte, hogy baj volna. A baj az, amit most csinál. Bárkiből lehet nagyszerű ember a hazájáért. De mostanában nem ez a jellemző."

Még egy idézet egy internetes fórumból:

"A mai vezetők őseit szinte minden esetben a patkányforradalmárok, a tanácsköztársasági 'hősök' között kell keresnünk. Sólyom László pl. Kun Béla leányági unokája, Kökény Mihály Szamuely unoka, Küvér Lajos,Kövér László nagyapja pedig a hirhedt Lukács -különitmény tagja volt. Wallanberget pedig Böhm Vilmos, az SZDSZ-es Böhm András egyenesági felmenője árulta el az oroszoknak." / Mindez a Magyar Világ 18. számának11. oldalán elolvasható! /

/részletek/

Budapest, 2005. június 26.
MVSZ Sajtószolgálat

Nevek, lakások, szokások

Van Budapest II. kerület, Eszter utca 2. szám alatt egy különös történetű ház. Rákosi Mátyás hatalomra kerülése után hosszú évtizedekig állami tulajdonban levő, két luxuslakásból álló villa.

Özv. Kun Béláné, férjének a Szovjetunióban elkövetett vérengzései nyomán bekövetkezett kivégzése után két évtizeddel, 1959. decemberében tér haza Moszkvából, és vélhetően mindjárt hazatérte után más családtagjaival együtt beköltözik az Eszter u. 2. szám alatti állami villa mindkét lakásába. Ő az egyikbe, a család többi tagja a másikba.

Özv. Kun Béláné és családtagjai beköltözése előtt a villa a honvédség gondozásában volt. Miniszterek és vezérkari főnökök is lakták. Nem mindenki önszántából. Például Sólyom László vértanú altábornagy, a honvéd vezérkar főnöke sem. A közelben volt saját lakása, ám a minisztérium szerint ott lehallgathatták a szomszédban lakó civilek. Ezért, állambiztonsági megfontolásokból az Eszter u. 2. szám alatti villa egyik lakásába költöztették. A másikba, hasonló okok miatt Révay Kálmán vezérőrnagyot, páncélos parancsnokot irányították. Egyikük sem élt sokáig.

Az ÁVH Sólyom Lászlót és Révay Kálmánt 1950. május 20-án éjjel az Eszter u. 2. alatti szolgálati lakásaikból elhurcolta az Andrássy út 60-ba, majd koncepciós perben további öt tábornok társukkal együtt halálra ítélték, és hamarosan, még 1950-ben kivégezték őket.

Sólyom László családját aznap, május 20-a éjszakáján őrizetbe vették, elhurcolták. Feleségétől elválasztva, két gyermekét az anyai nagymamánál helyezték el, előbb Budapesten, majd kitelepítették őket Heves megyébe. A feleség Kistarcsáról 1953. végén szabadult.

Sólyom László vértanú altábornagy és felesége teljes vagyonát, ingatlanát és ingóságait az ÁVH elkobozta. Az ugyancsak az Eszter utcában, saját tulajdonukban levő lakásukat a Honvédelmi Minisztérium bekebelezte. Ezekről az elkobzásokról, lefoglalásokról, bekebelezésről semmilyen okirat nem készült, valamint az elhurcolás éjszakáján az Eszter u. 2-ben fellelhető összes, a személyes múltat és a vagyontárgyakat (anyakönyvi kivonatokat, lakást, bútort, műgyűjteményt, életbiztosítást, békekölcsönt, stb.) igazoló iratokat is lefoglalták, amelyek már sohasem kerültek elő.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Elnökségi Tanácsa 1990. október 1.-én, nyilvános ülésen Sólyom Lászlót és tábornoktársait, törvényességi óvásnak helyt adva, bűncselekmény hiányában felmentette. Azonban másokhoz, például Király Bélához hasonló, teljes rehabilitálásukra - előléptetésük, ingatlanaik és ingóságaik visszaszolgáltatása, a kegyeleti gesztusok megtétele - a mai napig nem került sor.

Moszkvából való visszajövetele után Kun Béla özvegye háborítatlanul élt abban a házban, ahonnan a vértanú Sólyom László vezérőrnagyot a kommunisták vesztőhelyre hurcolták.

Özv. Kun Béláné halála után, az általa korábban lakott Eszter u. 2. szám alatti villa-lakásba, az 1990-es évek elején beköltözik Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke.

Ennek a Sólyom Lászlónak, az Alk.bír. elnökének azonban semmi köze Sólyom László vértanú vezérőrnagyhoz. Csupán neve azonossága.

Hogy hogyan tudott beköltözni az Alk.bír. elnöke az özv. Kun Béláné által visszahagyott lakásba, és Kun Béla családtagjai által az özvegy halála után továbbra is lakott másik lakással közös házba, erre a magyarázatot nem nekünk kell megadnunk.

Miként arra sem, hogy hogyan tudott beköltözni az Alk.bír. 1942-ben született elnöke az 1908-ban született, akár az apjának is gondolható, vele azonos nevű Sólyom László, koncepciós perben halálra ítélt és kivégzett, vértanú altábornagy elhurcoltatásának borzalmas emlékét magába záró lakásba. Ha akarta volna, az Alk.bír elnöke bizonyára más, tiszta emlékezetű, vagy nemrég épült szolgálati lakást is kérhetett volna az Eszter u. 2. helyett.

Az Eszter u. 2. kerítése ma is a vértanú Sólyom László altábornagy nevét tartalmazó emléktáblával - "Népünk hű fia, kiemelkedő katonai vezető", 1969-ben kelt felirattal -figyelmeztet az 1950. május 20-i borzalomra, de az 1969-ben "Sólyom László altb. út" -ra keresztelt utca névtáblája az alkotmánybíró Sólyom László '90-es években bekövetkezett odaköltözése táján eltűnt, és helyette ismét "Eszter" utca olvasható.

Sólyom László, az Alk.bír. korábbi elnöke 2005. május 30-án maga nyilatkozta, hogy 1998-ban, mandátumának lejártakor azért vásároltatott - egy 1997. évi törvény rendelkezése szerint állami költségen - maga és felesége számára élethossziglan használható lakást, mert az Eszter u-i lakását fiára örökítette, fiának ajándékozta.

Ez csak egy módon volt lehetséges: az Eszter u. 2. szám alatti állami szolgálati lakást az Alkotmánybíróság elnöke - nem tudni mekkora összegért - megvásárolta. Megvásárolta, a falakban Kun Béla szellemével, az 1950-ben koncepciós perrel kivégzett áldozatok velőt rázó sikolyával, a vele megkülönböztető jel nélküli névazonosságban nyilvántartott vértanú altábornagy ártatlanul kioltott életének és vagyonból való teljes kiforgatásának emlékével együtt.

Megtévesztésig azonos nevek, magánhasználatba vett állami lakások, különös szokások. Lehet, hogy egy országgyűlési interpelláció nyomán több mindenre fény derülhet?

Kun Bélát, az 1919-es Mo.-i Tanácsköztársaság egykori irányítóját Moszkvában végezték ki 1939-ben. Mo.-ról történt menekülését követően másfél évtizedig itt vezette a Komintern Végrehajtó Bizottságának agitációs tevékenységét. Korábbi, kevesebb, mint egy éves magyarországi ténykedése az ország történetének talán legvéresebb időszaka volt.

A Tanácsköztársaság 133 napja alatt több mint ötszáz halálos ítéletet hoztak, kiirtva a magyar felső-középosztályt. A Mo.-i Tanácsköztársaság halálvonatának terroristái Mo. szerte több ezer polgárt akasztottak föl, lőttek agyon. Mo.-on ekkor népirtás volt.
__________________
www.stormfront.org/forum/showthread.php?t=583280

meg az előzőekben egy könyvet is belinkeltem, de biztos annak az írója is nácifasisztarasszista volt, így hát hiteltelen :)

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.11.17. 15:57:04

@Valandil: nemtom, de en egyre jobban el vagyok ezeken a dolgokon keseredve.
itt vannak a nagy tarsadalmi problemak, de mar nem a szonyeg ala soprik oket, hanem eroszakkal tomkodik vissza.
hova jutunk? Ez a megoldas a hetvegi esemenyekre, hogy a garda a hibas? Komolyan erzem, hogy eg a labunk alatt a talaj. polgarhaboru vagy emigracio.

de az biztos hogy normalis ember nem hoz ilyen elbaszott dontest ilyen feszult helyzetben.
javaslom a gardanak a kek farmer, piros polo viseletet. azt csak nem tiltjak mar be.

szanalom es borzalom egyszerre...

f.m.j. 2009.11.17. 16:00:22

igaz, vagy sem egyre megy... sajnos, mert ha ez nem lenne mégsem igaz (azért a kételkedés jogát én is fenntartom magmnak, ne féljetek :)) akkor is túl sok felmenő van itt, akinek a gyereke áldozatos módon tevékenykedik országunkban...

Wrex 2009.11.17. 16:05:01

Ha tényleg ennyi a törvény, ami alapján új közt. elnököt választanak (ti. hogy legalább 30 nappal a lejárat előtt), akkor mi akadályozza meg majd abban a várhatóan legalább 50+n %-ot nyerő fideszeseket hogy a frissen megválasztott KE hivatali idejének lejárata előtt X évvel válasszanak egy újat? Ha a kétharmad meglesz akkor ráadásul az első fordulóban el tudják intézni...

Shaddam 2009.11.17. 16:05:22

Tehát ha pincér vagy kéményseprő vagyok és sötétben gárdistának néznek,megkéselnek akkor még börtönbe is jutok félelemkeltésért....

Dezsoke a kem 2009.11.17. 16:05:39

Én meg 42 év szocicalusta uralmat akarok! Akarok? Követelek.

picur3ka 2009.11.17. 16:10:43

@Hülyegyerek:

Hehehe. Tokomra szaladt a kave. Torkomra, mondom.

p4o5k0 2009.11.17. 16:13:40

Ehhhh..., na nálam is leolvadt a biztosék:
"Mindenkit a nyugalom és a törvények betartására szólítottak fel.

Megvizsgálták azt is, hogy Sajóbábonyban az elmúlt egy évben összesen 42 bűncselekmény történt, ebből három betörés, tehát a térség bűnügyileg nem fertőzöttebb az átlagnál."

Egyrészt ha valami -pl. megdézsmáljuk a gádzsók kertjét- "csak" szabálysértés, az még a törvények betartása?

Másrészt: hogy kell a nyugalmat betartani????

Inkább dolgozok tovább az nem idegesít ennyire....

suski 2009.11.17. 16:40:43

@mókusfüles bukósisak: olvastam ezt a cikket, engem nem gyôzött meg. .. Ez ugyanaz a forrás, mint a könyv, amit belinkeltél, azaz Lakatos Pál.

Egyetlen normális forrást sem találtam, csak ilyen kurucinfós hülyeségeket.

ErEr 2009.11.17. 16:41:53

Jézusom ezek a fejek! BROÁF.

badblood 2009.11.17. 16:57:04

Ebben az országnak nem nevezhető, matériának is csak csúfólható, egyedien gusztustalan, és ocsmány valamiben (pl. abszurdisztán) én (már) bármit el tudok képzelni, és annak az ellenkezőjét is...

esef 2009.11.17. 17:36:05

Na nehogy a Fidesz többség (ebben tuti támogatná a Jobbik) ne tudná sittre vágni a köztársasági elnök elvtárs pajtást.... Az mekkora lenne!

f.m.j. 2009.11.17. 17:40:44

@suski: és neked miért olyan nagyon fontos, hogy NE legyen Kun Béla unokája? Szerintem töklényegtelen ebben a trutyiban egy, vagy éppen annyival kevesebb, egyre megy.
Sokszor a kurucinfós hülyeségek igazat mondanak, és ez nem mondom, hogy jól van így, de ez van.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.11.17. 18:21:00

Jesszus!

Szerintem megcsinálják, de nem ám csak ezt! A következő kormány minisztereit is a leköszönő kormánypárt fogja kijelölni! :o)

Bazzeg, megyek és leiszom magam

qrkoka 2009.11.17. 18:40:45

@Félkupica_Fehér_Főnök:
Bazzeg már így is elég lökött vagy:)

suski 2009.11.17. 18:44:33

@mókusfüles bukósisak: nem fontos, hogy ne legyen, csak kíváncsi voltam, hogy igaz-e, de nem derült ki. Hívjuk fel KE hivatalt...:)) ööö , KUn Béla unokája tetszik lenni?

Loop · http://www.autostat.hu/ujdonsagok 2009.11.17. 18:57:03

ám legyen! szeretnék továbbra is jól szórakozni a politikán ha már érdemileg nincs értelme foglalkozni vele. bírnám az OV-GYF fightokat. jó móka lenne :)

_andris 2009.11.17. 19:15:23

Ha csak megpróbálják, én fellázadok.

Gandalf Garaboncias 2009.11.17. 19:24:11

Ó, Szanyi már magyarázkodott a Kontrában, azt állítja, MÉDIAHEKKNEK szánta:
klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=98631

Roxvox 2009.11.17. 20:02:41

Gyurcsányt Köztársasági elnöknek. Na végre már azt hittem végleg eltűnt. :)))))

siqlum 2009.11.17. 20:36:07

Nem maradhatna Sólyom?

Nath 2009.11.17. 20:59:22

@jozicsenko: A köztársasági elnök sérthetetlen, büntetőjogi felelőssége nincs (csak közjogi), azaz amíg tisztségében van, addig nem kerülhet börtönbe, a büntetőeljárást csak megbizatásának lejárta után lehet kezdeményezni.
Csak ha hivatali ideje alatt hivatali tevékenységével összefüggésben követ el bűncselekményt, akkor a közjogi felelősséggel (azaz felelősségre vonással) kombinálva indul ellene büntetőeljárás az AB-nál...
Így a 3. pont nem áll :) Mentelmi joga meg nincs, csak sérthetetlensége.

Steve the Great 2009.11.17. 21:45:23

@Wrex: Igen, az 1949. évi XX. tv-ben (aka. Alkotmány) valóban csak ennyi áll (net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=94900020.TV&cel=P%2829/A%29B%281-3%29#xcel) Az egyedüli védőernyő az ellen, hogy totális bohózattá váljon a magyar jogrendszer, hogy a köztársasági elnököt az Ogy 5 évre választja. Azt azért nehéz lenne megmagyarázni, hogy az öt miért pl. egy.

sztrovacsek 2009.11.17. 21:59:12

Én személy szerint Bolgár Gyurit szeretném köztársasági elnöknek! Annyira nemzetérzékeny......

==T== 2009.11.17. 22:21:31

Fidesz-Jobbik 2/3 esetén a köztársasági elnök pár hét alatt elmozdítható.

suburban 2009.11.17. 22:21:51

@laspalmas:
"Lamperth Mónika ugyanakkor elismerte, hogy a legnagyobb feladatuk, hogy az MSZP-ről leszedjék a korrupciós stigmáját"
Hehe, ahhoz nemhogy 8 év, de 16 év is kevés lenne.

"Az MSZP nagyon nagy többségében tisztességes emberekből áll."
No persze, azok már rég leléptek onnan.

"Azért nem látszunk annak, mert néhány kollégánk letért a tisztességes útról – fogalmazott."
Néhány??? /csak/ Néhányan vannak már nyomozás, és-vagy bírósági tárgyalás alatt. :-)

Azért érdekes olyan személytől ilyen nyilatkozatot olvasni, aki ki jelentette egy gyűlésen: mindegy, hogy a Fidesz mit csinál, akkor is mszp és Lamperth osztják az önkormányzati pénzeket.

f.m.j. 2009.11.17. 22:22:50

@sztrovacsek:

szerintem te hallgattad az egyik Megbeszéljüköt, mert komolyan volt egy ilyen felvetés, hogy a Bolgár Úr legyen a közteln. Azt hittem karambolózok egyet, ott helyben. A Dési helyettesítette, neki is kínos volt, de úgy csinált, mintha örvendezne a hallgatóval egyetemben, jájj... :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.17. 22:42:26

@mókusfüles bukósisak: Anyám összepisilné magát örömében.:))Pedig nem egy hülyegyerek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.17. 22:44:00

Egyébként Zero megemlíti,hogy Karsai még mindig mszp-s.Nem tudom mennyivel lenne hitelesebb ha átülne mondjuk a fideszbe...

kamasuka 2009.11.17. 23:17:12

Kussolni kéne, mert képesek meglépni.

Hányni tudnék.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.17. 23:31:03

Hát ha belegondolok hogy Orbán nyilatkozik:Megbeszéltem a köztársasági Elnök Úrral...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.11.17. 23:46:16

remélem komoly, mert viccnek túl durva... amúgy meg hiányolom a listáról Veresnét, kell egy rasszista, valamint Kövér Lacit, "elkúrtuk" jeligére. Igaz, Kövér köztársasági elnöksége és Pintér belügyminisztersége esetén az államforma nyugodtan lehetne Család. Bár belegondolva, a köztársasági elnök bárki is lesz, az államformaváltás adott...

sztrovacsek 2009.11.18. 00:14:41

@mókusfüles bukósisak:
Nem, ilyet nem hallgatok, valahol valaki belinkelte, én is ott olvastam.
De úgy gondolom, hogy "komolyan" a szívére vette a Nemzet sorsát! :-)
Csak azt nem értem , hogy eddig miért nem vette ennyire a szívére?

sztrovacsek 2009.11.18. 00:19:11

Azért a szavazást nézve , ez nem egy rasszistaoldal, Kolompár a második helyen. :-)
Apropó, büntetett előéletű lehet Köztársasági Elnök?

Tarackos Sül (törölt) 2009.11.18. 08:15:37

Érdekes, hogy a sok rohadék szoci szavazót a hideg is kiveri, ha "jön a Zorbán", és elkezdik vég nélküli himnuszukat az "ő lesz a császár" - "megkoronáztatja magát" - "kétharmada lesz, vége a demokráciának, jaj, jön az orbán", de amikor a mocskos pártjuk játszik az alkotmánnyal és törvényekkel, magasról belesz*rva mindenbe, az nem baj, akkor elégedetten csettintenek.

Plutonic 2009.11.18. 16:23:32

Ne riogass már, Zero!
Ugyanis sajnos nem tudom viccnek venni és van olyan érzésem, hogy Te sem annak szántad... :((
Ha ez így lesz, akkor tán még az állampolgárságomat is letagadom!
A gyomrom fordul ki ettől a sok pénzéhes cégéres gazembertől!

abandi 2009.11.18. 16:39:08

A makogó-pákó lehetne a magyarisztáni obama.
Nemzetközileg is elismernének bennünket végre...

wladyslawsky (törölt) 2009.11.18. 17:22:03

hát,inkább kolompár orbán, mint gyurcsány ferenc, és ezt most halál komolyan mondom!

abandi 2009.11.18. 18:59:31

@wladyslawsky:
Na, jó legyen!
A patásorbán cipésze csak kihoz valamit ebből a szellemileg is törpéből, rutinból...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2009.11.19. 12:48:02

Gyurcsányt Köztársasági Elnöknek!

Mindennap kötelező lesz 6 és 70 év között megnézni a TV2-n és az RTL klubbon menő táncoló talpak című filmet. Majd GYF elmondja mindennap a beszédét, hogy jajjazorbánpatásördögőtehetmindenről!

Úgy szeretném :P

picur3ka 2009.11.19. 14:21:41

@sztrovacsek:

Ez mar alapveto kriterium kezd lenni politikai poziciokhoz, meg az allashirdetesbe nem irjak bele, de!

picur3ka 2009.11.23. 08:12:11

gondola.hu/cikkek/68258

19/A. § (1) Ha az Országgyűlés e döntések meghozatalában akadályoztatva van, a köztársasági elnök jogosult a hadiállapot kinyilvánítására, a rendkívüli állapot kihirdetésére és a Honvédelmi Tanács létrehozására, továbbá a szükségállapot kihirdetésére.

(2) Az Országgyűlés e döntések meghozatalában akkor van akadályoztatva, ha nem ülésezik, és összehívása az idő rövidsége, továbbá a hadiállapotot, a rendkívüli állapotot vagy a szükségállapotot kiváltó események miatt elháríthatatlan akadályba ütközik.

süti beállítások módosítása