Skip to content


       Szűrés lista

Napi degenerált: A kiválasztott

Ítélet született P. Károly (40), a családját meggyilkoló budai milliomos ügyében.

Tavaly nagy visszhangja volt az ügynek, mégse mindennapos az ilyesmi. 2008. október 18-án P. Károly hajnalban felébredt, a konyhában magához vett egy kést, és a gyerekszobában szendergő kislányát, a hároméves Karinát tizennyolcszor megszúrta. A XII. kerületi villa első szintjén a kicsi lány sikoltozására felébredt a feleség, a harmichat éves Dóra, és a gyerekszobához rohant, ott vérben úszó kislányát meglátva a férjére támadt, de Károly többször fejbe verte, majd nyolcszor mellkason szúrta. Ezután megpróbálta kivágni a saját nyelvét, majd megszurkálta magát.

Velük/mellettük lakó sógornője a zajokat, sikításokat hallva a helyszínre sietett, a férfi őt kérlelte, hogy szúrja szíven.

"- A kicsi még mozgott, amikor a szobába léptem. Dórának már a pulzusa sem volt tapintható - idézte fel a szörnyűséget Gabriella, aki arról is beszélt, hogy a család látnokhoz járt a gyilkosságot megelőző időszakban, s furcsán kezdtek viselkedni. Kislányukat gyógyítói képességgel megáldott csillaggyermeknek tekintették, egy ízben a házban tartott szellemidézéskor arra kérték Karinát, űzze ki a szellemet. A gyermek azt mondta, már elment a szellem, de a férfi még érezte a jelenlétét, ezért a kislányt hazugságáért egy játéka összetörésével büntette."

Igen, a pasi zakkant volt, ezért ölte meg feleségét és kicsi lányát. A gyilkosság után találgatások láttak napvilágot arról, hogy talán a munkahelyi stresszt nem bírta feldolgozni, hisz a British Telecom magyarországi leányvállalatának egyik középvezetőjeként dolgozott, de a vallomásából valami sokkal borzalmasabb derül ki.

"Még holtukban is csókolgattam őket. Júlia (a jósnő - a szerk.) beleavatkozott az életembe. A büntetésem, hogy élek, és emlékezem" - minősítette tettét a férfi, aki egy 2012-es világvégére készült. Naplójából kiderült, azt hitte, az a küldetése, hogy egy hatalmas űrhajót építsen, amellyel eljuthat szeretteivel a megsemmisült Földről a Szíriusz nevű bolygóra. Mint kiderült, P. Károly felsőbbrendű lénynek, nagy úrnak képzelte magát.

A bíró, dr. Cserni János elrendelte a férfi kényszergyógykezelését, amelyet félévente felülvizsgálnak majd. A Blikk információi szerint a férfi jelenleg az Igazságügyi Elmeszakértői Intézetben a fényevő guruval, F. Lászlóval tölti gyógykezelését.

Összeillő pár.

-törölt rész-

 

(forrás: Blikk)

Címkék: bizarr abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr201551339

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horizont 2009.11.26. 16:28:35

A kutyákat és a vadállatokat miután emberre támadnak, és ha sikerül befogni karanténba rakják és utána elaltatják örökre. Na én az ilyen emberekkel ugyanezt tenném. A beteg embert sajnálom, de az ilyeneket nem. De melléraknám azokat is akik az ilyeneket táplálják a baromságokka.
Minden ilyen esetben tolul bennem a kérdés, hogy semmit nem vett észre a környezete?? Mind a két tragédiában elhunyt a feleség! Nem akarom holtukban megbántani őket, de kizárt, hogy pont ugyanolyan betegségben szenvedtek volna mint a férjeik. Tehát vagy ennyire szerelmesek voltak, vagy ennyire gyengék és befolyásolhatók. Ha saját magukról lett volna szó bánná a fene ha ennyire lököttek, de itt a saját gyerekeikről volt szó. Innen meg nincs is miről beszélnünk.
A kényszergyógykezelésnél félévente felülvizsgálás van, és ha teljesen normálisan viselkedik hosszú ideig akkor kiengedik!!!! Már hallottunk ilyenről.
Meg a fényevőről aki az előzetesben már zabált és hízott. Semmilyen felmentés nem adható ezeknek. Mivel halál nincs, életfogytiglant nekik. Esélyt nem adtak a gyereküknek az életre. Csak egyiknek szerencséje volt, a másiknak meg nem.
Teljesen felzaklatnak ahol kisgyerekekről van szó....

pagocs 2009.11.26. 16:28:38

Én ezt nem értem. Arról az oldalrol hirtelen eltünt minden tartalom ami erre a kozmo-szektára vonatkozott. Vagy csak nekem látszik a helyén egy „Playhold Consulting interaktív tanácsadó ügynökség” oldala? Pedig akrtam róla még szemezgetni! :(

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.26. 16:31:03

@pagocs: akkor már ketten vagyunk :)

mondjuk kezdésnek én a Bors és Blikk elleni helyreigazítási per JOGERŐS ítéletét kerestem volna meg, ahol a két sajtóorgánumot elmarasztalták...

nudemind1

további szép délutánt és estét náczifaschiszta söpredék-társaim :)))))

Horizont 2009.11.26. 16:33:53

Csak én nem értem mi volt itt a probléma?

pagocs 2009.11.26. 16:36:19

@Seduxen: Hát ez így nekem már több mint gyanús. Lehet, hogy tényleg van jogerős ítélet csak éppen másról?

pagocs 2009.11.26. 16:38:04

@Horizont: Elmaradtam, mire gondolsz?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.11.26. 16:42:42

uhh, az ufo kérésére levettétek a cuccot?
nagyon kár volt. rakjátok vissza nyugodtan.

követeljük vissza az idiótizmus csomolungmáját!!!! :)

Horizont 2009.11.26. 16:44:52

@pagocs: Valaki itt valamin felháborodott és feljelentéssel fenyegetőzött és Lasplamas kitörölt valamit. Ennyit tudok. És nem értem mi a baj.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.11.26. 16:49:27

Idejött egy a föld köldökcsakrájából táplálkozó lény, aki a Galaktikus tanács üzenetét, hozta, hogy ha nem kerül ki a szöveg a postból, mely bemutatja a weboldalukat és társaágukat, akkor háborút indít a galaktikus Birodalom a Föld ellen.
Laspalmas pedig gyáva nyúlként meghátrált, nem fogadta emelt fővel a hadüzenetet. Pedig tudhatná, hogy Botox Ildikó egyetlen mosolyával megsemmisítené a Galaktikus Birodalom egész armadáját.

pagocs 2009.11.26. 16:52:55

@Horizont: Igen, laspalmas leszedte a keretes anyagot, amiben volt egy link egy kozmo-szekátra. Egy hozzászóló - aki állítása szerint kapcsolatban áll azzal a szektával – elkezdett itt vergődni, hogy nekik semmi közük nem volt az eredeti cikkben leírtakhoz. Amit viszont én nem értek - de felettébb gyanús - hogy időközben a keretesben hivatkozott oldalról eltűnt minden tartalom ezzel a szektával kapcsolatosan.

Horizont 2009.11.26. 16:57:23

@pagocs: Na így már értem, kösz, és röhejes lenne, ha nem tudná az ember itt is pénz,nagyon sok pénz munkálkodik a háttérben. Undorító ha valaki visszaél az emberek hiszékenységével! (mint a politikusok)

pagocs 2009.11.26. 17:02:20

Egyet értünk! Éppen ezért érintett érzékenyen, hogy lekéstem az infók lehalászását, mert ebből akartam egy posztot magamnak mementóként. Minden esetre komolyan elgondolkodtató, hogy nagyjából egybe esett az oldal eltűnése és az itt megjelent vergődés.

Tündér_Lala 2009.11.26. 17:03:01

@Conv: @Horizont: A galaktikus birodalomnak (Emese) a szerencsétlen, buta emberekből annyi pénze van mint a köles. Szeretnék, ha továbbra is annyi pénzük lenne, ezért fenyegetőztek perrel. (az eredeti törölt bejegyzés szerint az egész család fényhívő volt vagy mi a rosseb, valkami hülye barom szekta) Laspalmas természetesen megnyerte volna az esetleges pert, de sem ideje sem kedve bíróságra járni (mögötte ugyanis nem áll aparátus, akik az ilyen ügyeket intézi minjt a sajtóban).

pagocs 2009.11.26. 17:16:25

@Tündér_Lala: Ja, aktív voltam! Az ilyen szektás/gyilkolós ügyek mindig felborzolják az idegrendszeremet! :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.26. 17:30:58

@ZioN:

Van nekem, csak időm és kedvem nincs ilyen baromságokra...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.26. 17:31:59

@bellatrix:

Remélem a mélemet is megkapta, és tanult is belőle.
További szép napot.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.26. 17:33:10

@ZioN:

Nem ám kiábrándulsz belőlünk a fényküldöttek miatt! :))

Horizont 2009.11.26. 18:13:16

@laspalmas: Rákattintottam erre a Csillagnemzetségek Galaktikus Tanácsára és ezt olvasom:
A Playhold Consulting interaktív tanácsadó ügynökség. Filozófiánk, hogy ügyfeleink üzleti és kommunikációs folyamatainak teljes spektrumához biztosítsunk online technológiákon alapuló megoldásokat.
Akik minket választottak:
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és még van több is!

Komolyan most begolyóztam? Vagy mi van???

Horizont 2009.11.26. 18:14:37

@Horizont: Jaj most olvastam el bocs @pagocs: Már tényleg azt hittem bajom van!:DDDDD

Horizont 2009.11.26. 18:15:25

@Horizont: Már lassabbak a reflexek......:))))

pagocs 2009.11.26. 18:22:50

@Horizont: Ne aggódj! Először én is dörzsölgettem a szemem, hogy mi a manó történt! Miután leszedegettem a fenti idézeteket, egy linkre kattintva 404-es hiba fogadott, aztán az oldal újra töltése után már én is a Playhold-al szembesültem. Közben volt a „bellatrix” perrel fenyegetőző hozzászólása, szóval ez egy igen érdekes húzás volt. Minden esetre a fénylények a net ismeretlen bugyraiba szivárogtak...

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.26. 18:34:01

@laspalmas: Nem tudom, vajon ZioN kiábrándul-e a Vbőrből a fényküldöttek miatt - én inkább szeretném kifejezni elismerésemet, hogy ezeket az oldalakat ilyen "jeles" személyek látogatják. Viccnek szántam, de talán már a CIA is ezt a blogot lesi:-) Itt található minden, ami fontos! Kell ennél nagyobb elismerés? Hogy már kémeket is küldenek a blogra? Hát ez kezd egyre izgibb lenni. Egy ponyvaregény se tudna ilyen fondorlatos sztorikat produkálni! Képzeld, ide járdigált egy fényküldött, vagy boszi, vagy jósnő, Mata Hari, hát nem hátborzongató? Most mondja valaki, hogy nem érdemeltétek meg a Golden Blogot:-)

Ui. Ne izgasd fel magad! A pernek még tárgya sem lehetne, hiszen itt mindeki azt kommentel, amit akar. Ki perelne? Nevetséges...Vagy becitálnák a bíróságra az összes volt, van, leendő idelátogatót? Mekkora tárgyaló kellene és hány kihallgatás, te szentséges fényből lévő és fényből táplálkozó Jehova! Meg van még egy olyan dolog is, hogy egy adott terméket azért nem lehet akármilyen áron értékesíteni, annak arányban kell valamelyest lennie a piacon lévő hasonló témájú könyvvel. Ha aránytalanul eltér, akkor az az "adásvételi szerződés" semmis és rosszhiszeműen köttetett (vagyis a másik fél becsapása volt a szándék) (minden vásárlás adásvételi szerződés, ha veszel egy kiló krumplit a kofától, az is az, csak szóban köttetik). Ezotériát meg kapsz garmadával akár a Tescoban is! Ócsón! Akcióban, tucatszám, ömlesztve, féláron így karácsonyhoz közeledve.

Horizont 2009.11.26. 18:40:02

@Doña ¡Cara(mba)!:
Azt képzeld el amikor volt még a BKV-nak szóvivője, akkor egy BKV-s posztnál amikor már mindenki lehúzta a vizeslepedőt is róluk és orrba-szájba szidtuk őket, akkor Szilágyi Károly szóvivő bejelentkezett a kommentelők között. Hát az nekem nagyon tetszett, ráadásul tök rendes is volt mellesleg.:)))

Spiritmonger 2009.11.26. 19:05:40

a terminátor 2-ben 1997 augusztus 29-re jósolták a világvégét, nem jött ne 2012-ben mi lesz, ami ilyen tutin megmondható?

pagocs 2009.11.26. 21:19:31

@Conv: Én bizony meg is örökítettem az utókornak! :)

S.O.A. 2009.11.27. 09:39:35

Ez a két hisztikriszti tutira a KACCSOLAT-ról jött ide szivatni minket...

redriot77 2009.11.27. 11:08:01

Telejósda, keletszingaléz-bivalytakony-jóslás, indigó-gyermek, angyalok, szellemek, démonok, világvége, köldök-csakra: fent olvasható az eredmény, hogy mi lesz mikor valaki túl sokat foglalkozik ilyesmivel.

A komcsik kevés jó cselekedete közé tartozott, hogy betiltották ezeket a szélhámosokat a faszságaikkal együtt.

krtek 2009.11.27. 11:22:23

@redriot77: a múlt héten szánkóztam a tv csatornák között és találtam egy csanelt, amin egy ilyen telecsakrás jósnő osztotta az észt. A szép az volt hogy volt olyan degenerált barom aki emeltdíjasan fel is hívta.

Kedves barátom szerint az ilyen spirituális csajoknál általában a fő ok a krónikus faszhiány vagy a frigiditás illetve, hogy senki soha nem verte el egyszer jól. :)

Kodomo 2009.11.27. 11:24:40

Felháborodva szembesültem fentebbi hozzászólásokban, hogy több kommentelő (bellatrix, Niomé) jogosulatlanul él vissza földi emberek hiszékenységével és sziriuszi tudás birtokosaként tetszeleg előttük. A Sziriuszi Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetének kihelyezett földi vezetőjeként felszólítom őket, hogy megtévesztő magatartásukkal hagyjanak fel, máskülönben kénytelen vagyok jogi lépéseket tenni a PánGalaktikus Tanács körjegyzőjénél (Prostatikus Vogon Jeltz-nél a Jenőnél).
A Playhold Consulting-nél elhelyezett lapjuk megszüntetése ügyében már intézkedtem.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.27. 11:39:54

@pagocs:

Ez nagyon durva:

"A Női Kígyó Nemzetség Érintés-palástjának misztériuma "

3 napos tanfolyam 50 rugóért.

Ha ez nem sarlatánság, akkor semmi.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.27. 11:43:41

@Kodomo: Ez igen, ez szatíra a javából:-DDDDDD Akkorát nyerítettem:-DDDDDDDDDDD
A nap hozzászólása! Bravó!

krtek 2009.11.27. 11:49:46

@laspalmas: Ez a bellatrix a kigyóbüvölő? Vagy ez egy másik solution provider?

krtek 2009.11.27. 13:11:46

@*roma integrátor*(L42): basszus ez nem semmi. Tán agyuknak ment a kannásbor?

Aszongya:
Astar Seran
Magas szellemi lény, a 10 milllió hajót számláló, Nagy űrflotta parancsnoka, főhadiszállása a Share űrbázison van.

Ez a web universe-people.cz oldal 1999 elejétől él, több mint 1000 eredeti,
fontos üzenetet, kontaktust tartalmaz bolygónk összes lakója számára. Több mint 60 cseh és szlovák ember vette ezeket az üzeneteket az Elsődleges Teremtőtől, a Magas szellemi lényektől és a Kozmikus emberektől (főleg a Plejádabeliektől) a Fény erőitől.

A legfontosabb témakörökhöz tartoznak a szellemi tanítás, szellemi út, a Teremtőnk Kozmikus törvényei.

A TELEPATIKUS ÜZENETEK FŐ TÉMÁI:
1. Kik a Fény erőihez tartozó Űrbéli emberek és miért vannak itt
2. civilizációnk pusztító hatása bolygónkra, durva vibrációk
3. a Föld tisztulása, az evakuáció lehetősége
4. az Univerzum hierarchiái és az inkarnáció
5. az Elsődleges Teremtő Kozmikus törvényei
6. szellemi tanítás, szellemi út, egyes emberek küldetése
7. a lelkek 4 vibrációs térbe való jelenlegi csoportosítása
8. az Univerzumok alkotása
9. a mi Naprendszerünkben és egyes legközelebbi naprendszerekben található civilizációk
10. a Bolygók kozmikus konfederációja
11. élet az űrhajókon és a Fény erőihez tartozó bolygókon
12. a földi ember gondolkozásának és magatartásának haladéktalan változása, szeretet és durva vibrációk
13. kommunikáció az Űrbéli emberekkel, a kapcsolatfelvétel feltételei
14. hogyan dolgozzunk magunkon, mások megsegítése
15. Földünk történelméről szóló egyes információk módósítása
16. az Atlantiszi civilizáció
17. az Űrbéli emberektől átvett információk terjesztése, a kormányok megszólítása és személyes látogatása
18. a Sötétség erői irányító programjai, a démonikus állam
19. több min 300 kép a Űrbéli emberekről, hajóikról és egyéb ilusztrációk.

Az üzeneteket a szerző Ivo Benda 1997 július 26.-tól folyamatosan írja át és dolgozza fel. Ő az, aki teljes egészében garantálja ezeket az információkat és a kialakított www információs rendszert is. Egyetlenegy információ esetében sem igényli a szerző a copyright jogát. Ezeknek az információknak a terjesztése nagyon fontos e civilizáció megmentése, és további szellemi felemelkedése érdekében. Az itt közzétett információkat NEM SZABAD MEGVÁLTOZTATNI – kiforgatni (ezt azok az emberek teszik, akik a Sötétség erői befolyása alatt állnak).

krtek 2009.11.27. 13:15:51

Sssztakurva! Ezek szerint átáltam az erő sötét oldalára?
Nem lesz ez így jó Luke fiam, bazmeg!

rolika 2009.11.27. 13:20:10

Erre lassan már inni kell egy Pángalaktikus Gégepukkasztót. Elő is keresem a Szub-Éta Detekt-O-méteremet... :-)

pagocs 2009.11.27. 13:24:18

@laspalmas: Nálam is ez verte ki a biztosítékot! Mert ha karitatív jelleggel hintenék a baromságaikat, akkor az egy dolog, na de ilyen szinten lenyúlni a „nyájat” az már egy másik kategória!
Most, hogy elkezdetem „művelődni” a témakörben azért találtam egy másik érdekes dolgot is:

Forrás: fenykuldottek.shp.hu/hpc/web.php?a=fenykuldottek&o=arlista_tskq

„FényKözpont Árlista
 
Terápiás kezelések:
Állapot felmérés: testi szinten           3.500.-/1 – 1 ½ óra
Test-lélek-szellem szinten                  7.000.-/1 ½ - 2 óra
Terápiás kezelés                                 5.000.-/alkalom”

És még sok hasonló „érdekes” tétel található a listában, de egy igazi gyöngyszem:
„Az Összefüggések Iskolája                10.000.-/hó x 11 alkalom, mely magába foglalja a havi egy hétvége és egy gyakorlati foglalkozás díját.”

Ha jól számolom akkor ez összesen 110.000 HUF! Na erre varrjál gombot!

pagocs 2009.11.27. 13:39:23

@laspalmas: B...meg! Ezen viszont öt perce röhögök könnyezve!!! Na ez aztán már tényleg kimeríti a sarlatánság fogalmát!

A cucc a www.yahunagaia.hu/ tárolt oldalairól származik és eredetileg egy web-es megrendelő lap volt:

"Megrendelő neve:
Megrendelő email cime:
Telefonszám (mobil):
A horoszkóp tulajdonosának (leánykori) neve:
Telefonszáma (amennyiben ez különbözik a megrendelőétől)
A horoszkópábrák postázási címe:
Születési időpont (Helyi idő szerint!)
év hó nap
óra perc

Nem tudom az órát, percet
Születési hely (amennyiben ez egy kis település, kérjük feltüntetni a legközelebbi nagyobb város nevét is!)

Születési időpont pontosítás igénylése:
igen
nem
Amennyiben a pontos születési idő, vagyis a felsírás pillanata nem ismert teljes bizonyossággal igényelhető tőlünk egy időpont korrekció és pontosítás egy speciális mediális hangolódás segítségével a Csillagküldöttség útmutatásával! Ugyanis a csillagnemzetségek beavató csillagkódjainak pontos vetülete akár néhány percnyi eltérésnél is változhat például a házcsúcsok vagy tengelyek tekintetében, ezért nagyon fontos, hogy valóban korrekt időpillanattal számoljunk, amikor a lélek az első lélegzetvétellel átveszi a test fölötti irányítást és belép a sorsába, amely kifejezi múltját, jelenét és jövőjét, illetve időtlen létezését is!
Ha ilyen időpont korrekció igénylésre kerül, kérjük feltüntetni a hozzávetőleges születési időt, ha lehetséges, legalább a napszak megjelölésével (hajnalban, délelőtt, délben, délután, este, éjjel)!Vélelmezett születési idő:
(Itt fel lehet tüntetni a szülői emlékekből származó időpontot, legalább a napszakot, vagy akár a kineziológiai teszteléssel és egyéb módszerekkel kapott időpillanatot.)
Megjegyzés:
(Itt le lehet írni néhány olyan információt, amely a születés folyamatáról ismert az igénylő számára. Például, "elhúzódó vajúdás utáni, nehéz szülés", "császármetszés", "a köldökzsinór a nyakra tekeredett", koraszülés, túlhordás, alacsony Apgar értékekkel való születés, netán újjáélesztés szükségessége, nagyon gyors szülés stb. - bármi, ami a családi emlékekben sajátos információként szerepelt a szülés és születés folyamatáról.)

Az Antares-kód képleteimet
postai úton kérem kézbesíteni a postaköltség vállalásával személyesen veszem át a nyílt napon

Ezek alapján hangolódni fogunk a Csillagküldöttség irányításával a pontos születési pillanatra, bár megjegyezzük, hogy időnként előfordul, hogy a testet öltés nem egyetlen lépésben, hanem egy folyamat részeként több lépésben történik, így esetleg több nagyon fontos pillanat mutatkozik meg az Égi és földi sors összekapcsolódásában.
Majd elkészítjük a születési kapu élethídjára vetülő sztelláris sugarak térképét a korábban felvázolt módon négy különböző, színes horoszkóp ábrán.
Az elkészült képleteket postai utánvéttel vagy futárszolgálat útján az átvételkor való fizetéssel kézbesítjük.

Ára: (bruttó)
Születési időpont pontosítás nélkül - 8000 Ft
Születési időpont korrekcióval - 9000 Ft

mmagellanica 2009.11.27. 16:16:48

@pagocs: Csasztok! Figyeljetek skacok, én most nagyot csalódtam ám bennetek! Idáig nagyon bírtam ezt az oldalt, de nem gondoltam volna, hogy ilyen földhöz ragadt gondolkodással találkozom! Szerintem 20 éve még pont fordítva volt, de most már az a nagyon ciki, ha valaki csak ebben a 3D-és műanyag világban hisz, és ki se lát ebből a mátrixból! Csak nem gondoljátok, hogy ez az egyetlen hely az univerzumban, ahol értelmes élet van? Ugye nem gondoljátok, hogy ez a szuper földi emberi faj az egyeduralkodó és a legfantasztikusabb lény a galaxisban? Szerintem tényleg ciki, ha az ember ma nem foglalkozik a Felsőbb civilizációk esetleges létével, vagy az élet tágabb értelmével! Úgyhogy bár nem ismerem a fent címzetteket, de azért ilyen agyatlanul nem kéne nekik esni, mert mi van, ha tényleg semmi közük egy elmebeteg gyilkolászásához! És olyan uncsi és snassz ez a pénzen való csámcsogás is! A cikkben szereplő multis pasinak is rengeteg pénze volt, és nem attól kattant el az agya…
Azt hittem itt mindenki szabad és felvilágosult gondolkodó, és nem olyan maradi, hogy csak az a tuti, ami kézzel fogható. És nem kéne lefikázni mindenkit, aki egy kicsit is ezoterikusan gondolkodik, mert akkor csak maradnak a húgyagyú politikusaink és a tömeghisztéria keltő gyógyszergyárak, meg a tudatmanipuláló médiafelületek! Szóval legyünk kicsit elengánsabbak!.. Bocsi de ez a véleményem! Ki ért egyet? Star Track rajongók előnyben!
Na cső…

Horizont 2009.11.27. 16:25:32

@mmagellanica: Azért minden kést dugjál el otthon!!!

Hannibal22 2009.11.27. 16:44:50

@mmagellanica: Üdv! Földhöz ragadtak ezek mind,ne is törődj velük! Kérsz egy űrhajót? Nekem sok van! 40.000ft és valami rangot is kitalálunk neked! Nos? A pénzen ugye nem csámcsogsz? Írj privátot,adom a számlaszámot ,helyet és időt ahol átveheted a hajód és csatlakozhatsz a flottához!
Na cső
Astar Seran
(Magas szellemi lény, a 10 milllió hajót számláló, Nagy űrflotta parancsnoka)

dr.justice 2009.11.27. 16:46:41

@bellatrix:

"Engem egyébként Emesének hívnak........
Szerintetek erre való az internet és a blogozás, hogy elbújtok egy semmitmondó név mögé, és fikáztok és ítélkeztek? Gratulálok!"

Csak én érzem az ellentmondást ? Emese nem egyenlő bellatrix .

picur3ka 2009.11.27. 16:55:38

@mmagellanica:

Nem gondoljuk, hogy ez lehet az egyetlen hely, ahol ertelmes elet/elet van. Csak nem golyozunk be ettol.

pagocs 2009.11.27. 17:21:03

Nem, nem gondolom, hogy egyedül vagyunk az univerzumban és nem is feltétlenül tartom magam földhözragadtnak. Más részről ha jól emlékszem fent még írtam is, hogy nem az eredeti cikkel kapcsolatos okozati összefüggés ami miatt elkezdtem utána nézni ennek a Fénylény kultuszának. Lehet, hogy szerinted snassz megkérdőjelezni egy ilyen felsőbbrendű emberekből és az idegenek reinkarnációjából álló csoport tevékenységét, sőt agyatlan nekiesés utána nézni néhány dolognak, de.. Szerintem meg az a snassz ha valaki a „7. dimenzió tudatsíkjáról” egyértelműen lenyúlásnak tűnő modellben akarja hinteni az igét és ezzel kihasználni olyan embereket akiknek lelki támaszra van szükségük ezen 3D-s műanyag világban való létezésükhöz.

mmagellanica 2009.11.27. 17:25:41

@picur3ka: Köszi a válaszokat, ja és az űrflottát! Jó vicc!:o) Szerintem is az a lényeg, hogy senki ne golyózzon be, de nyugodtan higgyen abban, amiben akar! Ez az igazi szellemi szabadság, és ezt érdemes is használni! Most mennem kell, de nyugodtan levelezzetek, majd jövök...
Csasztok!

Horizont 2009.11.27. 17:34:15

@mmagellanica: Szellemi szabadságban élünk ezek szerint, mert mindenki abban hisz amiben csak akar. Ha hülyeségben akkor abban, ha hülyékben akkor abban. Csak ott tévedtél el, hogy ez a poszt arról szól, hogy egy embernek alig nevezhető, valamiben nagyon hívő megölt egy védtelen kisgyereket és egy nőt, egy másik baromságban hívő pedig halálra éheztetett egy kismamát és majdnem egy kisgyereket. Akkor miről beszélsz itt? Nem arról kvaterkázunk, hogy hiszel-e a napi horoszkópodban?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.27. 18:03:42

Kaptam egy újabb levelet, miszerint alattomosan visszaraktam a linket ma reggel (itt se voltam, de mindegy, mert nem történt ilyen), a kommentekben meg megy a viccelődés, ezért fel fognak jelenteni becsületsértésért.

mmagellanica 2009.11.27. 18:12:18

@Horizont: Csak figyeltem a kibontakozó beszélgetést az elmúlt napokban, és a vita második része vett furcsa fordulatot! Nézd csak vissza! Az tuti igaz, hogy ez egy horror és az ilyen ember kényszergyógykezelése a legkevesebb, mert elszállt az agya, és erre nincs mentség! A zárt osztályok tele vannak az ilyenekkel... Korábban kellett volna odakerülnie, és akkor talán nem történik mindez...
De ahogy nézed a probléma nem is ez volt, hanem az, hogy "bellatrix" kérte, hogy ezt a gyilkosságot ne kapcsolják egy bizonyos honlaphoz - amit azóta nem is találok -, mert semmilyen szinten nem volt közük az esethez, és már a Borsnak is helyreigazítást kellett tennie ez ügyben! Erre most a csapat rávetette magát erre a csajszira! Pedig ha nem lett volna igaza, gondolod Laspalmas levette volna a linket azonnal? Biztos utána nézett az ügynek és belátta, hogy így a helyes... Azóta meg megy továbbra is annak mitudoménmielyennevű linknek a szétszedés, pénzrágása, meg ilyenek... Térjünk vissza P. Károly agybajához! Meg hát minden napra jut egy ilyen idióta - például a pécsi lövöldöző - aki pedig nem a Siriusra akart elrepülni az űrhajójával! Szóval kár lenne minden csillagkutatót egyből degeneráltnak bélyegezni P.Károly esete kapcsán... Hát ezt gondolom...

mmagellanica 2009.11.27. 18:21:30

@laspalmas: Ne aggódj! Hagyjuk is abba ezt az egész link témát és akkor biztos nem lesz semmi bajod! Úgyis erről az ámokfutó P. Károlyról van itt szó, és nem az egész ezoterikus világról! Legalábbis remélem, mert az ismét csak egy kisebbségi kirekesztés lenne, és egy szűklátókörű, földhözragadt attitűd, amire nem lennénk büszkék egy ilyen szabad oldalon! Vagy nem? Na persze nem a rózsaszín napi horoszkópra gondolok, mert az nagy gáz!

Horizont 2009.11.27. 18:28:43

@mmagellanica: Én pedig azt gondolom, hogy Laspalmas nem egy ijedős csajszi és azért vette le, mert tiszteletben tartja más ember kérését. Ugyan milyen feljelentést tenne aki itt fenyegetőzött? Ne vicceljél már. Nem vagyok jogász ugyan de ez egy blog, basszus. Kicsit eltévedt a leányzó. Senki nem kapcsolt sehová semmit. P. Károly, tehát maga az elmeháborodott gyilkos nyilatkozta, hogy egy Júlia nevű jósnő beleavatkozott az életükbe. A fényevő (szintén gyilkosnál) is szerepelt valaki a háttérben. Tudjuk, hogy nem ingyen "dolgoznak" ezek a jósnők, (szektások, szerintem) és a legnagyobb aljasságnak találom ha valaki akinek egy ember és egy család élete van a kezében, a millió negatív jelzés ellenére továbbra is tömi a pszichiáterre szoruló ember fejét (pénzért) mindenféle baromsággal. Ha egy hídon odaérve egy öngyilkos le akar ugrani akkor nem kezdek el nekiüvöltve drukkolni, hogy hajrá, ugorjál! Nem tudom ki volt ez a link letiltó, nem is érdekel, de ha úgy érzi, hogy rosszra gondoltunk, akkor fel kell világosítsam, nem az a rossz aki rosszra gondol.....Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.... stb.stb.

mmagellanica 2009.11.27. 18:49:56

@Horizont: Teljesen igazad van ebben! De olvasd csak vissza a levelezést! "Bellatrix" azt sérelmezte, hogy ők sem P. Károllyal, sem F. Alexandrával, sem a Júlia nevű jósnővel nem voltak soha kapcsolatban, és a Borsban és itt az eredeti szövegben, amit még én is láttam tegnap reggel is, az állt, hogy ez az elmebeteg ezzel a budapesti központú szektával állt kapcsolatban és volt egy link hozzá! Na azt vette le Laspalmas. De az igazi szektás ügyek k...va szörnyű dolgok ebben igazad van! De úgy emlékszem, hogy ez a P. Károly nem járt semilyen csoportba, hanem hozzá járt ez a jósnő...meg valami családi barát, aki kineziológus volt asszem...

Hannibal22 2009.11.27. 18:57:30

@mmagellanica: A poszt elején is az volt a véleményem,hogy ennek az idióta szektának nem sok köze volt a gyilkossághoz.Ebben egyetértek veled! Azt ugye te sem gondolod komolyan,hogy aki ki meri gúnyolni ezeket a fényküldötte eszementeket az nem "szabad és felvilágosult gondolkozású" Véleményem az,hogy aki ezeket egy pillanatig is komolyan veszi az agyhalott!
"Magas szellemi lény, a 10 milllió hajót számláló, Nagy űrflotta parancsnoka, főhadiszállása a Share űrbázison van.,...A Női Kígyó Nemzetség Érintés-palástjának misztériuma."..stb Gondolkodj már!! Komolyan lehet ezt venni?! Akkor már sokkal inkább a rózsaszín napi horoszkópok! Apropó,miért vagy annyira szűklátókörű és földhözragadt,hogy gáznak tartod ezeket a horoszkópokat?:)

Horizont 2009.11.27. 19:00:49

@mmagellanica: Már bocs de engem az a B.trixi nem érdekel. Lehet, hogy nem volt kapcsolatban egyik elmeháborodott gyilkossal sem, de te magad is mit írsz ."ezzel a budapesti központú szektával " Innen kezdve nincs is miről beszélnünk. Te az ügyvédje vagy, hogy ennyire szíveden viseled a sorsát? Mindenki abban hisz amiben akar. Istenben, Jehova tanújában, a jósnőjében, a napi horoszkópjában, saját magában,mindenkinek a saját döntése. De aki hatalmával, pozíciójával visszaél és kihasználja gyenge, befolyásolható, beteg elméjű, beteg lelkű embertársát az nálam egy bűnözővel egyenlő.

Tündér_Lala 2009.11.27. 19:17:43

@Horizont: Tökéletesen igazad van. Hozzátenném, hogy a szekták, jósnők stb. gyakran alkalmaznak agykontrolhoz hasonló technikákat, amelyekkel az embereket befolyásolják. Az agy pedig egy rendkívül érzékeny műszer, amely nincs feltérképezve még ma sem, az egyes pszihiátriai betegségek kialakulásáról, annak mibenlétéről csak hipotézisek vannak (vagy még az sem). Tudás nélkül pedig rendkívül veszélyes játék ez. (Talán a sima szélhámos még jobb) Úgy tudom, hogy sok ember zakkant már meg így (az agykontroltól is).

mmagellanica 2009.11.27. 19:27:44

@Horizont: Én csak idéztem a szövegből szó szerint "a budapesti központú szektát", te nem láttad az eredeti szöveget?Szerintem is jó ügyvéd válna belőlem, de most mégsem pályamódosítok inkább!:o) Megmondom őszintén már tavaly is kiakadtam ezen az eseten, hogy ennyire elborulhat valaki elméje és az utolsó pillanatban sem állítja meg a kezét egy belső stoptábla a 3 éves gyereke fölött... De amikor egy ilyen cikk kapcsán egyre nagyobb indulatokkal, újabb prédát keresve, minden spiri témájú oldalt lefikázva, meg olyan szövegekkel ,hogy "ezeket mind falhozt kéne állítani" vagy vmi ilyesmi blogolunk, akkor csak az jut eszembe, hogy ezzel pont ugyanez teremtődik! Indulat és indulat! Hát ez is gyilkol! Ez a szerencsétlen bellatrix meg az oldala meg ebben a kereszttűzben vergődött, pedig állítólag nincs is közük hozzá.... Kicsit olyan boszorkányüldözősre vették a figurát páran és ilyenkor attól gőzölök be, hogy lehet ezt szebben is és akkor nem hasonló energia generálódik, amivel egyesek ölnek... Mert hát azt a szavakkal is lehet, mint tudjuk....

mmagellanica 2009.11.27. 19:37:10

@Horizont: Én csak idéztem a szövegből szó szerint a "budapesti központú szektát", Te nem olvastad az eredetit? Szerintem is jó ügyvéd válna belőlem, de asszem most nem pályamódosítok inkább! Az az igazság, hogy már tavaly is kiakasztott ez az eset, hogy így elborulhat valaki, hogy még az utolsó pillanatban sem állítja meg a kezét egy belső stoptábla a 3 éves gyereke fölé hajolva!... De amikor egy ilyen cikk kapcsán egyre nagyobb indulat generálódik és olyan szövegek, hogy "ezeket mind falhoz kéne állítani" vagy vmi ilyesmi, akkor mindig az jut eszembe, hogy ezzel pont olyan dolog születik, mint amivel ez az ember gyilkolt! Indulat és indulat újabb prédákat keresve! Aztán meg ez a bellatrix és a honlapja itt vergődött ebben a kereszttűzben! Olyan boszorkányüldözősre vették itt néhányan, ami sztem nem visz sehová, illetve pont oda, ahová P. Károly jutott! Mert, mint tudjuk a szavakkal is ölni lehet, csak nem kéne...

mmagellanica 2009.11.27. 19:39:18

@Horizont: Bocs, nem azért írtam kétszer, mert dadogok, csak először úgy tűnt, hogy elszállt az üzenet... de mégsem:o)

dr.justice 2009.11.27. 19:39:27

@laspalmas:

Csak, hogy tudd, miről van szó. Ha büntetlen előéletű vagy, pénzbüntetéssel megúszod. :D

Dehogy. Te csak egy újsághírt vettél át.

Rágalmazás
179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt,
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.

Becsületsértés
180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szemben
a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben,
b) nagy nyilvánosság előtt
a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést tettlegesen követi el.

A valóság bizonyítása
182. § (1) A 179-181. §-ban meghatározott bűncselekmények miatt nem büntethető az elkövető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény valónak bizonyul.

(2) A valóság bizonyításának akkor van helye, ha a tény állítását, híresztelését, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolta.

Horizont 2009.11.27. 19:40:48

@mmagellanica: A szó -nak nagy az ereje. Csodálkozol, hogy sokan bekattantunk? Mégis csak megöltek egy kicsi gyereket. Tudod a szó már csak ilyen, van aki boszorkányüldözésről vizionál, van aki csak olvassa és otthon anyázik, van aki próbál érvekkel alátámasztva írni. Bellatrix -en mégis csodálkozom. Mit fenyegetődzik? Keresse meg az eredeti újságot. Védje meg magát, a honlapját, az akármijét. De ne fenyegetőzzön. Amúgy hogyan kerültek képbe, kérdezlek téged?Ha véded akkor tudnod kell róluk . Mégis csak valami ilyen témában vannak benne. Lehet hinni az ezotériában, a jóslásban, a horoszkópban,egészséges normális kategóriában, de itt mi nem erről írunk, nem erről beszélgetünk.

mmagellanica 2009.11.27. 20:41:48

@Horizont: Szerintem a magyar ezoterikus világ egy igazi dzsungel... Már figyelem a folyamatokat kb.12 éve... Borzalmas visszaélések, nagyon színvonaltalan, sötét és zűrös források is hemzsegnek és vannak nagyon értelmes, tiszta és hiteles személyek is. Csak azért mondom, mert az élet úgy hozta, hogy mindkettővel találkoztam már. A lényeg, hogy észnél kell lenni, nagyon átlátni és megérezni a hitelességet, és persze semmiképpen nem elszállni egy szupermessianisztikus téveszmében! Mert ez történt a jelek szerint ezzel a családdal.
Az a honlap meg úgy került be a képbe, hogy a Bors szerkesztői szörföztek a neten és a hírérték felturbózására pont erre a linkre találtak rá. Ezt elismerték és ezért is kellett egy helyreigazító cikket közölniük aztán... Na de ennyit erről, nem vagyok én valami sámánguru, csak figyelek és szerintem jobb a békesség, ha már ilyen tragédiák történnek...

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.27. 23:30:26

@dr.justice: Megkereshetlek, Dr. Justice, mert én aztán szó szerint értem a demokráciát, és ezeken a lapokon pláne nem fogom vissza magam:-D
Van véleményem a dolgokról, és azt megosztom veletek.

Hogyért dolgozol:-DDDDDDDD

Mert nem vagyok kőgazdag:((((((

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.27. 23:42:01

@mmagellanica: Mi okon, jogon fenyegeted Laspalmast, mmangelica?
Merhogy ezt bírod ideírni (most figylelj, Dr. Justice):
idézlek szó szerint:
"Ne aggódj! Hagyjuk is abba ezt az egész link témát és akkor biztos nem lesz semmi bajod!"

Mi ez, ha nem egy személy közvetlen megfenyegetése, nagy nyilvánosság előtt ráadásul?
Mi baja lehet Laspalmasnak, írd csak le szépen, sorjában, úgymint:
a)....
b)....
c)...

Tényleg kíváncsian várom (talán mások is), mi ez a nagy hév és mi ez a fenyegetőzés? Konkrétan mi bántodása eshet Laspalmasnak? Ha leveszi a linket, mi BAJ NEM történik vele? Következésképpen ha mégis fennhagyja a linket, mi BAJ TÖRTÉNHET vele?
Várjuk többen is válaszod.

highlight 2009.11.27. 23:54:01

Hűha ez nem semmi mi megy itt. Ezt már nem nagyon bírtam szó nélkül. Én abszolút Bellatrix pártján állok. Úgy látszik itt az Igazság nem sok embert érdekel. Nem értem, hogy miért meglepő az ha valaki felháborodottan védi az igazát és rögtön perrel fenyeget egy ilyen komoly ügyben.
Kérem szépen ha nem vettétek volna észre itt több gyilkossággal hozták összefüggésbe ennek a csoportnak a tagjait és vezetőit teljesen alaptalanul. Azt hiszem erre mindenki felhördülne nemigaz?
Egyébként, ha valaki ilyen komoly témát feszeget és összerak belőle egy cikket, akkor annak alaposan járjon is utána. Eleve a Blikket alapul venni egy ilyen ügyben több mint röhej.

Egyébként az eredeti téma tényleg tragikus és azthiszem mmagellanica jól megfogalmazta hozzászólásaiban a lényeget.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.28. 10:17:21

Megnyugodtak a hölgyek, nem lesz semmiféle per.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.28. 10:24:47

@mmagellanica:

"Ne aggódj! Hagyjuk is abba ezt az egész link témát és akkor biztos nem lesz semmi bajod! "

Egyáltalán nem aggódom, a fenyegetőzésre viszont allergiás vagyok.
Ha te egy vagy a "honlap üzemeltetői" közül, akkor már mindent lerendeztünk emailben.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.28. 10:30:56

@dr.justice:

Köszi, de képben vagyok, az idézett részt szinte kívülről fújom. ;)

"Ha büntetlen előéletű vagy,..."
Már a feltételezés is sértő és hírnévrontásra alkalmas, de eltekintek a pertől. xD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.28. 10:33:52

@mmagellanica:

"Ezt elismerték és ezért is kellett egy helyreigazító cikket közölniük aztán... "

Ezt a mai napig nem találom, úgy látszik, nem került fel a netre, mindenesetre hiszek a hölgyeknek, és az első kérésükre kiszedtem a Bors-cikket a postból.
Tehát ügy lezárva, lépjünk tovább.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.28. 10:36:41

@highlight:

Küldd el légyszíves a NOL/MNO/Origo/Reuters témával kapcsolatos tényfeltáró cikkeit. Köszi.

mmagellanica 2009.11.28. 11:24:32

@laspalmas: Dehogy vagyok egy az üzemeltetők közül! Miért, ha véletlenül ellenvéleményem van, akkor már nem is vagyok jogosult ezen az oldalon levelezni, és akkor tuti, hogy a másik oldalhoz tartozom???
Egyszerűen olvasgattam az egyre inkább eldurvuló levelezést, és mivel én már éltem át olyat az életemben, hogy igaztalanul vádoltak és szemétségeket mondtak, ami ellen nagyon nehéz volt védekezni, valahogy együttéreztem ezzel a csajszival! Aztán meg veled is együttéreztem, hogy biztos szar lehet ez a cucc, ezért írtam, hogy ne aggódj, nem lesz semmi baj!
Aztán figyeled! Most meg jön a szöveg, hogy én fenyegetlek téged! Hát ez egy kicsit paranoid duma, ebben ugyan má mi a fenyegetés basszus?! De szuper és tényleg örülök, hogy mindent lerendeztetek és ahogy írod megnyugodtak a kedélyek, mert akkor végre le lehet akadni erről a témáról és lehet másról beszélgetni! Mert ez már kezdett nagyon unalmas lenni!

dr.justice 2009.11.28. 13:00:29

@Doña ¡Cara(mba)!:

Jogász vagyok, de nem ügyvéd. Inkább ne keress meg. :D

dr.justice 2009.11.28. 13:16:25

@laspalmas:

Bocs, de az általam személyesen ismert emberekről is derültek már ki érdekes dolgok. Egyébként nem feltételeznék rólad semmi rosszat, csak a felvázoltam egy valószínű lehetőséget.

Kodomo 2009.11.28. 13:30:17

Igen, nagy hiba volt ebbe a posztba belekeverni a fényküldötte jómunkásembereket. (Külön posztot érdemeltek volna.) Hiszen ők a fentebb említett gyilkosságokban ártatlanok. Sőt még az is lehet, hogy egyetlen gyilkossághoz, vagy családok széteséséhez stb. sincs közük.
Éppen ellenkezőleg, lehet, hogy segítenek a 8. dimenzión keresztül rendszeresen küldött energia-csakra-csomagokkal. Ráadásul most több helyen "egyet fizet, kettőt kap" akció is van! A hülyének is megéri!

b2 2009.11.28. 15:54:35

basszakutya! Csak felkúrtak ezek a fényküldött genyók! Már nem azért, de adott esetben egy borderline-os vagy lappangó skizofréniás betegnél egy ilyen kis "okosítás" pont a fentebb elírt tragikus eseményekhez vezethet. Én speciel komolyan felelősségre vonnám az ilyen faxopó szektás genyókat!!! Minden féle előzetes tudás nélkül "kezelgetnek" embereket, akiknek valszeg pszichológushoz kéne inkább fordulniuk lelki rpoblémáikkal. Amitől meg okádnom kell, az a lehúzás mértéke...áhhh, undorító férgek! Pereljetek nyugodtan, egyeztetés után adom a címem, nevem!!!

Beau D.N. · http://beau.hu 2009.12.01. 10:00:53

@mmagellanica: Már tényleg érdekel te ki a nyavaja vagy és honnan böfögött fel az internet, hog y a pártját fogd egy sarlatánokból álló bandának.

Beau D.N. · http://beau.hu 2009.12.01. 11:47:08

@Talon Karrde: remek.. világéletemben akartam otthonra egy "A Kegyelem Fényoltárát" vagy egy saját Csillagkaput rendelni. Most végre megtehetem!

Kartal (rezervált) 2009.12.01. 12:14:41

@Talon Karrde: gyanús vagy Te nekem, hogy ilyeneket nézegetsz szabadidődben... :P

Egyébként elég meglepő volt számomra, hogy a szektákra terelődött a beszélgetés. Kis hazánkban rengeteg "léleklátó", "tisztánlátó" "látó", "próféta" és "jós" működik a '90-es években bekövetkezett ezoterikus robbanás óta. Persze mivel a divathullám eléggé lefutóban van, egyre kevesebben élik túl a kiábrándultságot és közönyt, de a legjobbak - legerőszakosabbak, legjobban hazudozók - sikerrel veszik az akadályokat, viszont mindez teljesen szektafüggetlen.
Ez persze nem azt jelenti, hogy minden ilyen egyén csaló, van szerencsém ismerni egy-két szakmailag igazán jó természetgyógyászt, de jártam valódi kártyajósnál is, aki tényleg tudott dolgokat. Persze amit jósolt, abból semmi nem jött be... :DDD

pagocs 2009.12.01. 12:20:48

@Talon Karrde: Kössz a jelzést!

@Laspalmas: nem akarom tovább ragozni ezt a kérdést, de ha majd van egy kis időd fusd át a "Szakrális oltárdíszek – fényszobrok" oldalt. Kiváncsi lennék mit szolsz hozzá...

mmagellanica 2009.12.03. 08:25:37

@Beau D.N.: Nem voltam gépnél 2 napig, és nem gondoltam, hogy még mindig megy ez az uncsi szarrágás, de szívesen válaszolok a kérdésedre... Amikor Laspalmas feltette azt a csillagszives linket, ott megnéztem a Sorskorrekció szövegét. Ha valakinek van egy kicsinyke agya, akkor rögtön láthatja, hogy bizony nagyon is igaza lehetett bellatrixnek, hogy kikérte magának azt, hogy összemosták ezzel a szaros gyilkossági üggyel! Ugyanis az egész üzenet egyetlen egy napra vonatkozott - mégpedig 2007. december 29-re, és arra, hogy azon a napon, aki teheti gondolja át, hogy milyen rendezetlen kapcsolatai vannak, kikkel áll haragban, harcban és legyen ez a kollektív kiengesztelődés napja. Olyan "szeressük egymást gyerekek" duma, ami teljességgel ártalmatlan és aki akarja megcsinálja, felhívja azt, akit már 10 éve nem hívott, aki pedig nem akarja leszarja az egészet! Na de ismétlem, ha van agya valakinek akkor rögtön belátja, hogy ennek az egyetlen napnak mi fasz köze lehetne egy 2008. október 14.i esetnek, amikor egy őrült lemészárolja a családját!? Egyszerűen hányok attól, amikor emberek bemocskolják egymást és nem tisztelik egy kicsit sem a másik ember létét, életét, hitrendszerét, mert ugye abban a kurvára emlegetett demokráciában az is benne van, hogy mindenki gondolhat azt, amit akar és higgyen abban, amiben akar! Szerinted Te olyan kurvára örülnél, ha azt mondaná valaki, hogy miattad gyilkolta le egy elmebeteg a 3 éves gyerekét és a feleségét, pláne, ha semmi közöd nem lenne hozzá! Ezek elvi kérdések és ebből nem engedek! Ha senki másnak nem volt agya, hogy ezt a kurva világos összefüggést felismerje, akkor sajnálom, de így nincs semmi értelme ennek a szájtépésnek itt! Ráadásul, ahogy nézem a továbbra is baszogatott honlap ezerszer szinvonalasabb, mint sok másik, amelyiket láttam ebben a témában! Pagocsnak üzenem, hogy megnéztem azokat az oltárdíszeket, amit ezek szerint az Iparművészeti Kamara is akkreditált, azért olyan szar akkor nem lehet! Ráadásul én még nem láttam ilyen tárgyakat Tiffanyval, szóval elég különlegesek és egyediek! Viszont már az is felmerült bennem, hogy valamilyen érdeketek fűződik ehhez a honlaphoz, mert ennél jobb reklámot el sem tudnék képzelni!?:o) Nem lehetne leakadni erről a témáról?Remélem, ha pár nap múlva erre járok, már nem ezt a csontot fogjátok rágni!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.03. 08:32:45

@mmagellanica: De ezt a csontot még sokáig fogom legalábbis én rágni és szerintem mások is.
Te úgy néz ki hogy spéci azért regisztráltál a blog.hu-n hogy védhesd bella TRIX-et, elfogadom az érvelésedet, hogy pont ehhez a szörnyű gyilkossághoz nincs neki és bugyuta honlapjának köze, de ugyanolyan GALÁD, GAMAT módon húzza le a beteg embereket nagy összegekre, ahogy azt a gyilkost "felvilágosító" jósnő tette.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.03. 08:39:34

Klick-eltem kettőt azon a web-oldalon, és megint felhúztam magam:
"Magunkról
Kedves kereső lélekutazó társunk!
A könyveinkből már szinte mindent megtudhattál rólunk, mert azokba a szavakba a szívünket simítottuk bele. Meséltünk a szellemi utunk fájdalmas mélységeiről, próbáiról és gyönyörű, felemelő csodáiról is. Az Útról, ami számunkra szent és egész életünket betölti már - a közös álom a Felemelkedés sorsalternatívája, amely a kollektív megváltás misztériuma által hazavezetheti ezt a gyönyörű bolygót eredendő Égi otthonába...

A Fényküldöttek közössége téged is vár és a fény
gyöngéd érintésével köszönti szíved, ha általa Te is ráismersz erre az ösvényre!

In Lak’ech – Én egy másik Te vagyok

Greskó Anikó Dr. Czeizel Beatrix"

Hihetetlen...

mmagellanica 2009.12.03. 09:19:45

@Talon Karrde: Ahogy Pagocs is nyilvánvalóan erre utalt, úgy te is a pénzen lovagolsz most! De tudod, amikor egy kis mellszilikon fél milla, meg százezreket fizetnek ki botoxra és számtalan szuper kis illúziókeltő plasztikára, és amíg a hazugsággyár reklámipar és a gyógyszeripar miliárdokat nyúz le az emberekről, addig azt gondolom, hogy ez ártalmatlan mindehhez képest. Mert ugye senki nem áll puskával a hátad mögött, hogy ugyan vegyél már egy ilyen Tiffany oltárt, vagy könyvet, vagy éppen menj el egy látóhoz! Ezzel szemben a mai világ reklámiparán és kollektív tudatmanipulációján keresztül egy úgy programozott generáció nő fel, aki rá van szoktatva a plasztikai sebészetre - mert ugye máskép kinek is kellene -, és ebből milliókat kaszálnak emberek! És már láttam jó pár embert, akinek ez tette tönkre az életét. Aztán meg zajlik a népírtás a vakcinákkal, meg azzal, hogy mindig pont azok a gyógyszerek drágulnak, amiből a diabéteszeseknek meg a szívbetegeknek stb. kellene, addig úgy gondolom, hogy ezek sokkal kártékonyabb dolgok, mint a fakultatív spiri-ezo dolgok. Ezeknek nincs túl nagy reklámja, semmi nem kötelező, ahogy téged sem kényszerít senki, hogy higgyél ezekben, vagy igen? Rá se kell menni egy ilyen honlapra, és nem kell feltárcsázni az Ezo tv-én Juliska nénit, hogy mondja má meg a kártyáiból a jövődet! Ezt csak a szabad akaratod mentén teszed, ha akarod! A hitkérdések ugyanis magánügyek és szabad dolgok, pláne ma! Viszont számtalan dologról csak hisszük, hogy szabadok vagyunk bennük, hiszen a tömegkommunikáció alattomos eszközeivel, a valóságshowk, számítógépes játékok stb. útján rengeteg veszélyes és butító hitrendszert csempésznek az emberek - sőt a gyerekek - agyába, és azok mint jól programozott bábok cselekszenek számtalanszor! Gondolj csak azokra a kissrácokra, akik kegyetlenül meggyilkolták az osztálytársukat! A legtöbb aggressziót nem a spiridolgok váltják ki a világban, ha valaki ezt hiszi, az vak, vagy idióta! Ezek csak a szeretetről meg egységről kvartyognak, ami lehet nyálas, de igen ritkán okozhat olyan aggressziót, amit viszont számtalan dolog tudatosan generál az emberek tudatában!

mmagellanica 2009.12.03. 09:22:40

@Talon Karrde: Neked amúgy van honlapod? Szívesen feltennék abból is pár idézetet, hogy azt is kivesézzük! Van kedved hozzá?

mmagellanica 2009.12.03. 09:32:09

@Talon Karrde: Tudod, miért kérdem ezt? Ahogy mondtam is, én kurvára nem hiszek ebben a 3D-és műanyag, agymosott és tudatmanipulált világban és teljesen biztos vagyok benne, hogy ennél több is van a láthatatlanban!Most lehet röhögni!:o)
Na de a kvantumfizika is tökéletesen igazolta a dimenziók, a párhuzamos létsíkok és a morfogenetikus mezők létét! Aztán éredekesek Redfield könyvei, meg a Titok és hiszek a Vonzás Törvényében! Te nem? Na akkor csak figyelj most pár napig!... ha van honlapod, vagy olyan személyes életterületed, amit ha lehet nem tárnál fel, hogy szarrá szedjék és kiröhögjék mások, akkor ezt most bevonzhatod ám!...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.03. 10:19:37

@mmagellanica:
Nem a pénzen lovagolok. Az erkölcstelenségen lovagolok.
Nincs honlapom. Ha lenne, akkor szivesen állnék elébe egy kivesézésnek.
Figyelek pár napig (és várom a többiek hozzászólását is).
Továbbra is érdekelne, hogy neked mi közöd van bella TRIX-hez vagy az ezoterikához.
(TRIX = trükkök, az a honlap egy trükkös pénzlehúzás)

mmagellanica 2009.12.03. 10:36:33

Úgy látom nem figyelsz! Lehet engem kóstólgatni nyugodtan! Ha elolvasod a kommenteket láthatod, hogy semmi közöm a "Trix-hez", de elmondtam a véleményem a többiről is. Arról, hogy vannak olyan ezoterikus tanok, amelyek sztem igazabbak a 3D-és illúziógyárnál! De persze lehet a 2012 a Világvége Holywoodi mókát is választani? Azért kár, hogy nincs honlapod! Izgi lenne, hogy hogyan bírod az ízekre szedést, meg a cikizést! Mert könnyű azt mondani, hogy "állnék elébe", ki is kéne próbálni, hogy az milyen! Csak akkor derülne ki, ha a Vonzás Törvénye értelmében ezt meg is tapasztalod a maga teljes valóságában!

mmagellanica 2009.12.03. 10:47:13

@Talon Karrde: Úgy látom nem figyelsz! Lehet ám engem kóstolgatni nyugodtan! Ha olvastad a kommenteket tudhatod, hogy a "Trix-hez" semmi közöm, de mivel az eredeti cikk témájában szerepel az ezotéria megírtam a véleményem erről is. Sztem vannak olyan ezoterikus tanok, amelyekben több az igazság, mint a 3D-és illúziógyárban. Ennyi. Azárt kár, hogy nincs honlapod, mert érdekes lenne kipróbálni, hogy hogyan bírod az ízekre szedést és a cikizést testközelből! Mert könnyű azt mondani, hogy "állnék elébe", de ez csak akkor derülne ki, ha a Vonzás Törvénye értelmében ezt minden ízében át is élnéd! Akkor saját tapasztalásként már a tiéd lenne és meggondolnád, hogy mikor másolgatsz ki idegen honlapokból röhej tárgyaként idézeteket, ahogy már mások is tették előtted... Lehet utálni őket, kiröhögni, és nem is kell igénybe venni a szolgáltatásokat... Meg lehet a 2012 a Világvége Holywood-i mókát is választani, ha valakibek az tetszik jobban...Be free...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.03. 10:52:06

@mmagellanica: "vannak olyan ezoterikus tanok, amelyek sztem igazabbak a 3D-és illúziógyárnál"
Kiváncsivá tettél, tudnál példát adni?
Lehet hogy csinálok egy honlapot, csak azért hogy szétszedhesd és átéljem amit át kell éljek.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2009.12.03. 11:36:18

www.youtube.com/watch?v=5d7SIQabjWo

2.30-tól érdekes :D
Egyébként a Harry Potter rajongóknak nem kellemes a Bellatrix név, ugye Tapmancs??

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.03. 11:51:46

@mmagellanica: Meglepő és mulatságos, hogy a "kommentelést" bellatrix, Niomé és te szinte következetesen "levelezésnek" írjátok...

mmagellanica 2009.12.03. 13:10:55

@Talon Karrde: Na szuper Sherlock Holmes is bekapcsolódott! Hát akkor kommenteljünk! Biztos jól rájuk hangolódtam a nagy egyetértésben! Amúgy épp az előbb vázoltam fel pár érdekes ezoterikus alapelvet, ami a filozófiában, metafizikában és a kvantumfizikában gyökerezik. Jó ötlet! csinálj ebből honlapot és akkor legalább lesz új témánk!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.07. 15:24:46

Mint kiderült, P. Károly felsőbbrendű lénynek, nagy úrnak képzelte magát."

a budai milliomos. ő hogyan lett milliomos?

süti beállítások módosítása