Skip to content


       Szűrés lista

Populizmusból csillagos ötös

Ezerszer megmondtam már, Gaskónál nagyobb zsivány nincs az országban! Nem hiába nyerte a "2008 Vastagbőr-díj" szavazást! És még nem is "hivatásos" poltikus, "csak" a LIGA szakszervezet vezetője.

Én a Fidesz helyében 2010 májusában azonnal kinevezném közlekedési miniszterré, és akkor hajrá Pista, hadd szóljon az a vasútreform!

Szóval szerintetek a LIGA mennyire van képben az ország helyzetével?

"A LIGA Szakszervezetek XII. kongresszusa népszavazást kezdeményezett a 62 éves nyugdíj korhatár visszaállításáért, az aláírási íveket a jövő héten leadják az Országos Választási Bizottságnak" - mondta pénteken sajtótájékoztatón Gaskó István újraválasztott elnök.

(A Bajnai-kormány döntése értelmében 2012-től több lépésben 62-ről 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt.)

3 millió nyugdíjas, 4 millió adófizető, de ebből 1 millió minimálbéres.

Vagyis 1 nyugdíjas = 1 adófizető. Az átlagnyugdíj 88 ezer forint. Ez havonta (!) 257 milliárd forint.

És akkor Gaskó belecsap a lecsóba ... maradjon 62 év a nyugdíjkorhatár.

Gaskó szerint "nem önmagában a nyugdíjkorhatár emelése a problémája a szakszervezetnek, hanem az, hogy a magyarok átlagéletkora közel egy évtizeddel marad el az európaitól, és az egészségi állapotuk is jóval rosszabb. Ezért kellett volna a kormánynak konzultálnia a szakszervezetekkel a korhatáremelés előtt, és nem egyoldalúan dönteni arról."

Vagyis nem az egészségügyi ellátást kellene javítani, a munkavédelmet megerősíteni, a dolgozók érdekeit képviselni ... nem ám! Legyen újra 62 év a korhatár! 

Pista, miért nem egyből 60 év?! És vissza a 13. havi nyugdíjat is!

Címkék: pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr571573694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovego 2009.12.04. 14:49:05

@Aullah: így is megértetted, nem?

DArchAngel 2009.12.04. 14:49:06

Ez fickó komolyan nem tudom, mi faszt képzel. Meg azt sem igazán értem, ki az, aki még bedől ennek a klinikai esetnek?!

Zorro2007 2009.12.04. 14:49:38

Valaki megnezhetné, mennyi az átlagéletkor Magyarorszagon. Ha jól emlékszem olyan 65 év körül van...tehát 40 évig sporolok, hogy a maradék 5 évben kapjak valami szar nyugdíjat...és betegellátást.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.12.04. 14:50:48

@Véraláfutás:

4 millió adóbevallás érkezett az APEH-hoz idén

kovego 2009.12.04. 14:51:35

egyszer azért igaza volt pistánknak, amikor orosz dzsozi kérdezte a szokásos hülyeségét: "de hát miből gaskó úr?" válasz: "gyurcsány ferenc maga vallotta be, hogy évente 1000 milliárd megy el korrupcióra! na ezt kéne megfogni, és akkor meg is van a pénz"

anarcho78 2009.12.04. 14:54:33

a munkavédelem erősítése mehet részemről:)

amúgy mire mi nyugdíjasok leszünk (32 vagyok most) senki sem lesz, aki eltartson minket... a most felnövő iskolások a segííílyből nem fognak adót fizetni...:)

Jobbágy 2009.12.04. 15:03:25

Már ki sem veri egy ilyen a biztosítékot. Egy kicsit olyan, melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás hangulata van. A nyugdíjkorhatár vagy a egészségügyi ellátás...úgy rossz, ahogyan van az egész. Nem szabadna, hogy tíz évvel előbb hulljon el a magyar, de az sem járja, hogy egyeseknek többet kell melóznia csak úgy három évvel, mert a válságkezelő azt monnya, azt nem is lesznek nyugdíjas évei, mert megmurdál. Viszont, hogy ezt melyik mellényzsebéből kapta csak úgy elő, szintén egy másik kérdés...

reKorrekt 2009.12.04. 15:09:47

1. A demokrácia/köztársaság kombó nem vált be; legyen ismét királyság (még él a jogos örökös), legyen neve: Magyar Királyság
2. Az költségvetés újraelosztási arányát csökkentsük a felére
3. A megyei szintű igazgatási rendszert meg kell erősíteni (központi leépítése, erőforrások átirányítása)
4. Izraellel szemben vízumkényszer bevezetése
5. Halálbüntetés visszaállítása (aki 20 év felett kapna, annak kampec dolores)
6. Volt rendszer katonáinak kitakarítása a politikából
7. Mezőgazdaság talpra állítása, szövetkezeti rendszer visszaállítása

És még nem is cigányoztam :)

Véraláfutás 2009.12.04. 15:10:38

@zero:

A sok céget is számításba vetted, van akinek több mint 130 építőipari vállalkozása is van ;)

Véraláfutás 2009.12.04. 15:12:17

@reKorrekt:
és ki lenne a király, valamelyik Habsburg? :D:D:D:D

rolika 2009.12.04. 15:13:39

@zero: Egy kicsit lehetne szűkíteni a halmazt, hogy plasztikusabb legyen a kép: a nem közalkalmazott és nem minimálbéres alkalmazottak száma riasztóan kevés.

eszkep 2009.12.04. 15:16:38

Nem kívánom Gaskót védeni, sőt a szakszervezetek híve sem vagyok, de ez a kérdés égy „kicsit” összetettebb, mintsemhogy „populista” jelzővel letudjuk a dolgot. Most itt nem mennék bele gazdaságpolitikai elemzésbe, de azért jellemző, hogy Magyarországon a gyerekvállalást jövedelemvesztéssel, illetve nyugdíjvesztéssel „jutalmazza” a rendszer, ergo nem, hogy ösztönöznék a gyerekvállalást, hanem még inkább keresztbe is tesznek a hagyományos értelemben vett családmodellnek (most itt nem is a házasság kötelékére gondolok, akik nem akarnak összeházasodni, lelkük rajta.
A demográfiai adatokat talán mindenki ismeri, a nyugdíjkorhatár emelése egy nagyon ELKÉSETT és ezért SZÜKSÉGSZERŰEN ROSSZ ötlet a probléma kezelésére. Ügye, amikor egy bélyegzőnyomogató pénzügyőr 25 év után nyugdíjba mehet, akkor nem biztos, hogy azon kellene gondolkozni, hogy az ács, vagy az építőmunkás járókerettel fog munkába menni (65 évesen ??? Zero, remélem te is belátod, hogy ez egy vicc…)

reKorrekt 2009.12.04. 15:21:03

@Véraláfutás: Azaz, az Ottó, csak már ő is 90 felett van...

reKorrekt 2009.12.04. 15:23:12

@reKorrekt: Azonban: "1961-ben lemondott trónigényéről, az osztrák monarchisták személyében azonban továbbra is I. Ottó osztrák császárt, a magyar monarchisták személyében II. Ottó magyar királyt tisztelik." by wiki

DArchAngel 2009.12.04. 15:27:54

@reKorrekt: Részemről inkább kihagynék még egy Habsburg uralmat. Így is a Nyugat lábtörlői vagyunk...

Grafithuszar 2009.12.04. 15:32:36

@Véraláfutás: Hogyhogy ki? Természetesen ÉN :)

stulquec 2009.12.04. 15:38:49

@DArchAngel:

Ottó már túl öreg lenne, az idősebbik fia Károly a trón várományosa. Nem a Magyaro.on élő kisebb fiú György.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.12.04. 15:40:45

@eszkep:

Persze, senki sem szeretne tovább dolgozni, viszont a nyugdíjkorhatár emelés pár éven belül lezajlik, és kézzelfogható "gyors" beavatkozás ...

Talán ezért is folyamodik ehhez minden ország ...

schnee 2009.12.04. 15:40:53

megint hülyeséggel foglalkozunk/foglalkoztok. Azzal, hogy a KÖTELEZŐ magánnyuigdíjpénztári vagyont készül átjátszani a kormány biztosítóknak azzal senki nem foglalkozik. Most ha megdöglök az összegyűjtött pénzemet örökli az örökösöm. A változás után ELVESZIK az összegyűjtött pénz, megszűnik az örökölhetőseg. Ehhez képest kismiska, hogy 62 vagy 65 év a nyugdíjkorhatár.....

schnee 2009.12.04. 15:41:33

megint hülyeséggel foglalkozunk/foglalkoztok. Azzal, hogy a KÖTELEZŐ magánnyuigdíjpénztári vagyont készül átjátszani a kormány biztosítóknak azzal senki nem foglalkozik. Most ha megdöglök az összegyűjtött pénzemet örökli az örökösöm. A változás után ELVESZIK az összegyűjtött pénz, megszűnik az örökölhetőseg. Ehhez képest kismiska, hogy 62 vagy 65 év a nyugdíjkorhatár.....

spájdernecc 2009.12.04. 15:43:27

@zero:
a nyugdíj mellett dolgozók is adna be adóbevallást
sőt, ha egy napot dolgozott valaki egy diákszövetkezetnál, ő is bevallásra kötelezett

spájdernecc 2009.12.04. 15:46:24

@zero:
első ütemben tán fölöl kéne vizsgálni a korkedvezményes munkaköröket, meg a kamu rokkantnyugdíjakat

spájdernecc 2009.12.04. 15:49:29

@reKorrekt:
szerintem üzenjünk hadat Svájcnak, és rugalmas kompromisszumként legyünk svájci gyarmat
jobban járnánk, mint egy operettkirálysággal

reKorrekt 2009.12.04. 15:54:35

@spájdernecc: Vagy hozzuk létre a cigányhadsereget és rohanjuk le velük Erdélyt. Ha nyerünk miénk Erdély, ha veszítünk miénk Magyarország.

spájdernecc 2009.12.04. 15:57:52

@reKorrekt:
ezt a napokban olvastam valahol
szép, áthidaló megoldás :))

Tapmancs 2009.12.04. 15:58:48

Horthynak valami leszármazottja?

spájdernecc 2009.12.04. 16:00:59

@Tapmancs:
nincs jogosultsága
a kormányzóság nem dinasztikus beo.

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2009.12.04. 16:03:01

a zorbán híjja vissza a zembereit a zuccáról!

Kodomo 2009.12.04. 16:04:44

Felvetitek itt, hogy 65 év, meg nem lesz nyugdíjatok addigra. Ezek után meg kell kérdeznem, hogy isztok ti rendesen?
32 évesen már komolyan bele kell húzni, ha eddig lazsáltál! Tedd a kötelességed!
"Érted élek drága hon"
:)

Tapmancs 2009.12.04. 16:05:37

@spájdernecc: és az baj? Attól nem lehet megválasztani ha akarjuk?

spájdernecc 2009.12.04. 16:07:13

@Tapmancs:
megválasztani persze, hogy lehetne
csak nem "jár" automatice, mint a segély

Atrox 2009.12.04. 16:08:13

Hát, nem nagyon hiszem, hogy megérem a 65-öt, így a nyugdíj miatt nem aggódom. Nem fizetek semmilyen nyugdíjpénztárnak sem, mert inkább egyszerűen bankban van az a pénzem, amit nem tervezek elkölteni. Minap gondolkodtam a nyugdíjpénztár előnyein a sima banki lekötéssel szemben, és egy sem jutott eszembe. Viszont rengeteg hátránya van: nem költheted el a pénzt, ha mégis tényleg kellene (de legalább vehetsz fel gyorsan egy kis hitelt), a válságnál egy csomóan buktak rajta, az új törvény szerint nem lesz örökölhető! Szóval sikerült elérnie a kormánynak, hogy semmilyen bizalmam ne legyen semmilyen nyugdíjban és nyugdíjrendszerben. Különben is, milyen dolgozó fizetné az én nyugdíjamat 30 év múlva ilyen népességi/foglalkoztatottsági ráták mellett?

Kartal (rezervált) 2009.12.04. 16:15:23

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: címlapon lenni. Kezdtük elfelejteni, hogy létezik ez a féreg.

reKorrekt 2009.12.04. 16:23:24

@Tapmancs: Királyt nem választani szoktak, pláne úgy nem hogy még van trónörökös. Jelen esetben ez V. Károly lenne, ha az apja (II. Ottó) nem mondott volna le a trónutódlásról pár kommenttel feljebb (az ő apja volt IV. (Boldog) Károly utolsó magyar király).

@Kodomo: jelentem én hozom az átlagot ezügyben! :)

Beer Ninja 2009.12.04. 16:30:17

Szerintem nem a nyugdíjkorhatárral van a nagy probléma, hanem ha a jelenlegi tendencia folytatódik, pár év múlva már csak 2 millió adóbevallónk lesz (és még több cigányunk), így megint lehet korhatárt emelni. Szóval munkahelyeket kellene növelni, fizetéseket emelni és mindehhez noooormális gazdaságpolitika szükségeltetik. A felelősöket pedig börtönbe csukni, teljes (családi) vagyonelkobzással (hirtelen pár tíz milliárd visszaáramlana a büdzsébe!).

drkovax 2009.12.04. 16:37:25

@schnee: A kettőt együtt nézd. Eddig volt esélyed arra, hogy megéred a korhatárt és kapsz nyugdíjat egy kis időre. Most már alig (a férfiak 40%-a nem éri meg a 65 évet). Ha minden maradna a jelenlegi szabályok szerint, akkor a gyerekeidnek maradna ez a pénz. A módosítással ez megy a biztosítóknak. A biztosítónak leginkább a 70 éves korhatár (esetleg nőknek 75) tetszene, ahol már a jelöltek 65-70% nem éri meg a jogosultságot...

Auris 2009.12.04. 16:42:05

Gaskót szidni felesleges, ő legalább most azt tesz, amiért ott van, érdekképvisel.
Az nem az ő dolga, hogy megoldja a nyugdíjrendszer gondjait. Ha más is tenné a dolgát, akkor nem lenne gond a Gaskó felvetésével. A z állami nyugdíjkassza alapvető gondjai a következőek:

1. Magánnyugdíjpénztárak (melyek elviszik a nyugdíjjárulékok nagy részét, ezért a folyó befizetések nem fedezik a kifizetéseket)

2. December 5-e: (amikor elkúrták annak a lahetőségét, hogy a magyarság száma kultúrálisan, történelmileg teljesen azonos etnikummal töltődjön fel, ehelyett hagyjuk, hogy asszimilálódjanak a románságba, szlovákságba, mi meg majd nézzük hogyan épülnek nálunk is a mecsetek, nomeg a putrik)

3. Óriási kamu nyugdíjas réteg (800.000 rokkantnyugdíjas, ami nonszensz)

4. Egy csomó szociális jellegű juttatás nyugdíjalapból történő fedezése (rendszeres szociális járadék,rokkantsági járadék,átmeneti járadék,egészségkárosodási járadék,vakok személyi járadéka,házastársi pótlék,házastárs utáni jövedelempótlék)

5 . Magas járulékok mellett óriási feketefoglalkoztatás.

6. És még most jön az igazi bomba, a minimálbérre évek óta bejelentett alkalmazottak nyugdíjkorhatár elérésével semmit vagy majdnem semmit sem fognak kapni.

Szóval ezeket mind meg kellene oldani, mert fájdalom, nekünk nem lesz nyugdíjunk se 62, se 65 éves korunkban.

Szóval mikor ég a ház, mindegy hogy égve hagytuk-e a villanyt, vagy sem.

2009.12.04. 16:42:36

Azért ez nem ennyire egyszerű: nálam a nyugdij korhatár folyton emelkedik, mert én valhogy sehogy sem esek bele a jóba.
Azt hittem el mehetek majd 57 évesen 40 év munka viszony után, de nem , majd 64 és 1/2 évesen 48 év után, hát dugják fel maguknak!

Az biztos, hogy miután meg van a kötelező 37 évem, ezentúl egy krajcárt nem vagyok hajlandó fizetni a közösbe. Eddig fizettem adót, járulékot, amit kell, hát osszák be, nincs tovább.

Ez a rendszer nagyon igazságtalan, barátnőm aki csak 5 évvvel idősebb nálam, már régen nyugdijas, akkor nekem miért kell 48 évet ledolgozni, hogy utána kapjak egy bizonytalan összeget - mert itt senki nem tudja megmondani, hogy mennyi lesz.

Német kolléganőim centre tudják minden évben, hogy most épp hol tartanak, tudja ha tovább dolgozik, akkor évente mennyit emelkedik azzal a nyugdijja. Tudja, hogy mivel kell neki számolni, mennyit kell félretennie, milyen biztosítást kell még kötni, ha esetleg ugy adódik, míg nálunk teljesen bizonytalan, csak akkor tudod meg hogy mi van, amikor már nem tudsz ellene tenni semmit.

Auris 2009.12.04. 17:02:13

@Frengi:
Mert rend kéne, itt is mint mindenhol (véletlen hogy pont német példát hozol?)...
Csak akkor mit mondanának a kedves politikusaink a naplopó bandának, aki egész életében nem dolgozott.
Hogy nincs a számládon semmi, nem is kapsz nyugdíjat, sem méltányossági alapon nyugdíjszerű szociális ellátást? Meg hogy: miért nem gondolkodtál előre? Következő választás: 2,5%.
Ez nálunk a baj. Inkább löknek nekik egy kis aprót, a szavazat zsebben (ennél olcsóbban nem lehet venni), az pedig hogy téged igazságtalanság ér, kit érdekel.

AMÍG EBBEN AZ ORSZÁGBAN A DOLGOZÓK LESZNEK KISEBBSÉGBEN, NEM LESZ REND. Márpedig most jelentős kisebbségben vannak.

vitrinpista (törölt) 2009.12.04. 17:15:24

Ha a T. blogger a Gaskó által benne kiváltott pavlovi reflex-szerű lámpavasazás helyett egy kicsit inkább elgondolkodna, rájönne, hogy kurvára nem a nyugdíjkorhatár -emelgetés a megoldás a problémára, az idő előrehaladtával pedig egyre kevésbé lesz az, ugyanis lassan majd nem lesz hova emelni.

A megoldás valahol a munkahelyteremtés, foglalkoztatás, demográfia címszavaknál kell keresni, illetve a egy nyugdíjreform (mondom: REFORM - nem bénzbehajtás, meg nadrágszíjjhuzogatás) is bejátszhat, de ott korhatár emelgetés helyett inkább a korkedvezményes nyugdíjazást meg az egészséges emberek "rokkant" státuszát kellene megszüntetni.

Roxvox 2009.12.04. 17:23:55

@Aullah: "Ezerszer megmondtam már, Gaskónál nagyobb zsivány az országban!"
Két szó maradt ki a végéről, a sok és a van.

tudi 2009.12.04. 17:33:41

Tény, hogy Gaskó nem igazán komplet néha, de ebben azért igaza van valamennyit, hibába emelik a nyugdíjkorhatárt ha a születések száma nem ott nő, ahol kell, tehát a dolgozó embereknél mert így egy idő utánn tényleg lesz egy rakat nyugdíjas, egy csomó segéslyes ingyenélő és egy kevés adózó.

tudi 2009.12.04. 17:41:57

amúgy ennek a nyugdíj rendszernek a megoldására itt is volt fen egy jó javaslat, amiben ha jól emlékszem az volt, hogy aki több gyereket vállal, ergo tobb járulékfizetővel "látja el" az országot, az majdan több nyugdíjat fog kapni(természetesen ha dolgozik). De olvastam az origón a fidesz terveiről, miszerint ők bevezetnék az egyéni számlás nyugdíjrendszert, amiben minden évben kimutatást kapna az ember a befizetett járulékairól és, hogy mennyi pénz van a számláján. De a neten van 1-2 jó javaslat ezügyben.

Auris 2009.12.04. 17:51:00

@tudi:
Én is olvastam, nekem is tetszett. Visszahozná a családi összetartozást és a gyerekvállalási kedvet, valamint a gyerekek tisztességes felnevelésére ösztönözne.

szabidoki 2009.12.04. 17:59:10

Üdv!

Gaskó egy idióta. A nyugdíjkorhatárt emelni kell, mert ha nem emelik, kb. 10-15 év múlva nem lesz pénz nyugdíjra.
Az egy másik dolog, hogy a foglalkoztatást növelni kell, bár épp világválság van, emelkedő munkanélküliséggel, szóval most hiába vesszük el a segélyt meg a rokkantnyugdíjat a sok cigánytól, ettől nem lesz sokkal több dolgozó ember.
A demográfiai probléma is valós, ennek megoldása viszont évtizedek - nincs annyi idő. Igazából már évekkel ezelőtt hozzá kellett volna látni a nyugdíjak megnyirbálásához, dehát ez politika...

martonx 2009.12.04. 18:00:58

@zero: Csak velünk ellentétben a többi országban nem 65 év az átlagkorhatár, hanem inkább 72.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.04. 18:03:14

Még nem olvastam a kommenteket, de kivételesen most nem értek veled egyet ZERO.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.04. 18:04:43

@Zorro2007: na itt kezd előbukkanni az elásott rothadó kutyalényeg.

martonx 2009.12.04. 18:05:13

Amúgy szerintem a nyugdíj problémára igen egyszerű a válasz. Csökkentsék drasztikusan a nyugdíjakat. Egyik ismerősöm most megy óvónőként nyugdíjba. Mit gondoltok mennyi nyugdíjat fog kapni? Pont annyit, mint ami a fizetése volt.
Más kérdés, hogy óvónőként nem volt egy hú, de nagy nettója, de akkor is. Teljesen irreális az egész. Illetve pontosítok. Egy éve nyugdíjas már, de eddig ugyanúgy főállásban dolgozott, csak épp mellette kapott nyugdíjat is. Ezzel a kis trükkel, havi több mint 200 nettót vitt haza óvónőként, egy éven keresztül.

Roxvox 2009.12.04. 18:15:09

Az első értelmes gondolat Gaskó Úrtól, csak sajnos mint mindíg, most is megelőzte a korát.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.04. 18:22:57

@szabidoki: te hülye vagy mint az állat, de lehet hogy csak nagyon fiatal...

Auris 2009.12.04. 18:37:34

@szabidoki:
A demográfiai probléma megoldásához nem kellenek évtizedek. Csak állampolgárság a határon túli magyaroknak, és a szocpolt nem a putrikra költeni, hanem nekik adni. Így egyből nőne a magyar népesség, míg így a 3 millió határon túli már a dicsőséges román és az ezeréves szlovák nemzetnek fogja szülni fiait. Ráadásul nem lennének olyan bevándorlási problémáink, mint a franciáknak az algérokkal, a németeknek a türkökkel, a spanyoloknak a marokkóiakkal, stb....

De nem, megvárjuk míg mind beolvadnak....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.12.04. 18:50:31

@vitrinpista:

Ha az emelés nem megoldás, akkor a csökkentés (=szinten tartás) az?
EU-ban már mindenhol majdnem 65 év a korhatár ...

GatyaPityu 2009.12.04. 18:50:59

Üdv. mindenkinek!
Nem olvastam a kommenteket, csak a post-ot.
Hadd tegyek fel egy kérdést azok számára, akik a 65, vagy annál is nagyobb nyugdíjkorhatárt támogatják: Vajon belegondoltatok-e abba, hogy egy hatvan feletti ember milyen munkát képes végezni? Mondjuk mennyire tudja ellátni a feladatát egy hatvanöt éves buszvezető, vagy éppen rakodómunkás? Mert azt elhiszem, hogy az egyetemen oktató professzoroknak (pld. Bokros "Bajusz" Lajos) nem megerőltetés, ha kiállnak a pódiumra és leadják az előadást - bár a szellemi frissesség ehhez is szükségeltetik - de azért a munkavállalók többsége nem egyetemi oktató. Hatvan felett már fárad a szervezet, romlik az egészségi állapot, és ez mind a munka minőségi romlásához vezet. Az ember is elhasználódik egy idő után, mi sem vagyunk örökké.
Egyszer kaptam egy vicces körlevelet amiben egy pps file volt, a címe pedig: nyugdíjkorhatár emelés után. A képeken idős emberek voltak az irodában, az egyik járókerettel ment éppen az irodában, a másik hallókészülékkel telefonált, a harmadik nagyítóval a kezében kezelte a fax készüléket. Sajnos nem találom pedig belinkelném. Mulatságos volt, de egyben tanulságos is.
Inkább a fiataloknak kellene minél több munkahelyet teremteni - pld. kedvezőbb adórendszerrel.
A Gaskó ettől függetlenül számomra sem szimpatikus közéleti figura, de most kivételesen igaza van.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.12.04. 18:51:28

@Talon Karrde:

semmi baj:)
sőt, az a királyság ha nem értesz velem egyet :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.12.04. 18:52:55

@Atro:

Azt a pps-et én is megkaptam ..ezért kell az átlagéletkort emelni .... milyen durva hogy máshol 10 évvel több az átlagéletkor ...

GatyaPityu 2009.12.04. 18:53:24

@zero:
Csakhogy a "Lajtán túl" az EU.-ban normális munkavállalói feltételek mellett dolgozhatnak az emberek - mondjuk ismerik a jogállamiság fogalmát, és a dolgozókra nem rabszolgákként tekintenek, vannak érdekképviseletek, stb. Zero, ne okozz csalódást, téged egy sokkal értelmesebb embernek ismertelek meg (virtuális értelemben véve), annál mintsem hogy ilyen demagóg szlogeneket mondj! Nézz meg egy nyugat német nyugdíjast és egy magyar nyugdíjast. Zongorázni lehet a különbséget, nálunk a többség már totál le van strapálódva ötven felett, ott meg... nem folytatom.

GatyaPityu 2009.12.04. 18:57:00

@zero:
Igen, de nálunk a várható életkor is jóval alacsonyabb. Mire megérnénk a nyugdíjat, addigra feldobjuk a pacskert. Azt persze elhiszem, hogy az elvtársak számára ez sokkal kedvezőbb, ha valaki a melóhelyéről költözik a föld alá, és a befizetett nyugdíjjárulékai ott maradnak a kalapban... :-S

GatyaPityu 2009.12.04. 19:03:14

@martonx:
Tőled is azt kérdem, hogy azokban az országokban (mellesleg mondanál példát, kérlek?) ahol hetvenkét éves korig kell dolgozni, vajon mennyi a várható élettartam, és a statisztika szerint mi a halálozás leggyakoribb oka? Végelgyengülés, vagy valami krónikus betegség?
Értsétek már meg, hogy vannak bizonyos munkák - főleg fizikai területen, - ahol egy idő után elhasználódik a szervezet (derékbántalmak, gerincproblémák, stb.) egyszerűen nem lehet a végtelenségig munkát végezni. Aki világ életében kőműves, vagy lakatos szakember volt, az öreg korára képezze át magát egyetemi oktatóvá? Ezt ugye senki sem gondolja komolyan. :-)
Én inkább a segílykék megnyírbálásában látom a megoldást! Ahhoz kellene hozzányúlni, hogy egyes társadalmi csoportok - nem akarom nevén nevezni őket, mert tartok tőle, hogy rasszista-fasiszta-trapista lennék :-) - tájékán kellene körülnézni, akik között jószerivel lehetne olyanokat találni, akik egész életükben talán még egy napot sem dolgoztak, ellenben futószalagon gyártják a gyerekeket a segílyekért! Ennek kellene már kurvára véget vetni! Ha másként nem megy, hát erőszakkal integrálni őket a munka és a tanulás világába!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.12.04. 19:05:38

@Atro:

ezért írtam, hogy Gaskónak talán ez ügyben kellett volna megszólalnia:
"Vagyis nem az egészségügyi ellátást kellene javítani, a munkavédelmet megerősíteni, a dolgozók érdekeit képviselni?"

Hiszen erre van egy szakszervezet, nem?

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2009.12.04. 19:25:13

@reKorrekt: A halálbüntetés kivételével egyet értenék. Halálbüntetés nem jó, mert a gonosztevő elmúlik, így elfelejtik. De ha olyat művelnének vele, ami élete végéig látszik, amiről mindenki tudná, kivel áll szemben, azzal sok más embernek elvennék a kedvét a bűnözéstől. Persze a bírói és politikai eliten kellene kezdeni, mert az nem lenne jó, ha ezek osztanák az örök életre nyoma marad ítéleteket (nyilván egy nagyon jól, nagyon pontosan kidolgozott törvényi háttérre és egy nagyon korrekt igazsághozó hatalomra van szükség hozzá).

szabogyula 2009.12.04. 20:14:13

@zero:
Hadd Gyurcsányozzak már egy kicsit !
"Azok" ott dél Afrikában hogy összehozták azt a stadiont ! A képen látható ....
Mi meg : beledöglünk egy margitszigeti úszó EB-be ..Mindegy ...hagyjuk...

tudi 2009.12.04. 20:22:44

@zero: Érdekes csoportok, mondjuk én mit nem adnék egy Észak-Korea Dél-Korea meccsért, az nem lenne semmi.:)

Valandil 2009.12.04. 20:38:43

@anarcho78: Nem kell aggódni a segélyesek miatt, azok helyre lesznek rakva. Persze te attól még nem fogsz kapni nyugdíjat. Palesztin leszel. Ha leszel.
Volt kolléganővel találkoztam ma, és ő mesélte, hogy nyáron voltak kint Izraelben. (nacionalista (magyar) zsidók) Ott látták a szép plakátokat: "Gyertek az új hazába, Magyarországra!" Ezt eddig is emlegették már páran, de ma olyannal beszéltem, aki ezt személyesen látta.

Kár a hiszti a különböző balhék miatt: csak egy balhé van. A Honfoglalás.

2009.12.04. 22:36:01

@tudi: és ha a dolgozóknál születnek a gyerekek, akkor mi van? Elvégzik az egyetemet, aztán húzzák is a belüket el innen az unijó boldogabbik felibe. Ha mégis ittmaradnak, akkor meg munkanélküliek lesznek, mert ha emelik a nyugdíjkorhatárt, akkor nem lesz üresedés, amit betölthetnének!

@Atro: Igazad is van, meg nem is. Van egy 62 éves mérnök kollégám, aki kinéz kb. 55-nek, szellemileg és fizikailag is teljesen fitt, és van olyan is, aki 64, és már bizony egy kissé el van hülyülve. Nemrég hallottam, hogy egy volt kollégámat 65 évesen szó szerint elkergették, hogy Tamás, most már menj nyugdíjba - mire az ember megírta a második nagydoktoriját, és óraadó tanári állást vállalt Szegeden. Szóval esete válogatja.

@zero: nem sok jelentősége van a dolognak, nem a 65 év lesz itt a szűk keresztmetszet, hanem a 38 év szolgálati idő. Ehhez folyamatosan és bejelentett állásban kellene dolgozni évtizedekig! Ehhez képest az ismerőseim egyik elköltöző multiból a másik pár év után megszűnő kft-be bukdácsolnak, és minden váltás közben 2-3-4-5 hónap szünet, amíg az életrajzukat küldözgetik... szerintem ez lesz az igazi probléma, nem a korhatár..

@reKorrekt: Nagyon támogatom az ötleted! Alapítsuk újra az osztrák-magyar monarchiát! Ők is ki akarnak lépni az euból, nekünk sem ártana, és mégiscsak olcsóbb egy darab Habsburgot akármi fényűzően is eltartani, mint ezt az egész siserehadat a hunvaldoktól a brüsszeli uborkagörbület- és villanykörteszakértőkig.

@Tapmancs: van, vannak horthnak leszármazottai, valahol a harmadik világban vezetik a baptista (?) szeretetszolgálat helyi kirendeltségét. Szerintem ott jó helyen is vannak. Horthyék örüljenek, hogy nem ütötték meg a bokájukat az ócska kis puccsuk miatt.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.04. 23:46:15

@zero:
"EU-ban már mindenhol majdnem 65 év a korhatár ..."

Némelyik tanár kolléga már most halálos idegbajjal megy be a tanórára, el sem tudom képzelni, mit fog ventilálni 64 éves korában egy akkori 16 évessel, pláne ha 24-re emelik a kötelező óraszámot.

Tudtátok, h egy színész akár 49 évesen is nyugdíjba mehet? (25 év munka után)
Sosem értettem, ez hogy lehet, mi az oka. Pl.: Kulka már évek óta nyugdíjas...

kuki123 2009.12.05. 00:29:10

Gaskónak sajnos igaza van...
az 50-60 évesek úgy hullanak hogy a nyögdíjt sem érik meg

na persze sokat dob az is hogy szar az egészségügy, a dohánya pia a zsíros kaják 0 mozgás szar ipari hulladék külföldi szemét élelmiszernek nevezett valami...
a sok stressz, nuku pihenés...orvoshoz már csak a végesetbe ha már a munkahyelre se tud be menni mert ugye fél a magyar paraszt hogy kirúgják....mégjobban stresszel hogy nem bír teljesíteni meg lebetegszik...20 orvoshoz elmegy de egyse tudja mi a baja...

elenben támogatnám hogy az rendőrök tűzoltók ne 40 évesen legyenek 200e-es nyugdíjon
főleg ne úgy hogy leszerelik mint alkalmatlan fizikum aztán röhögve megy valahová fizikai munkát végezni....a volán sofőrökről is meg van a véleményem: sokuk elmegy nyugdíj után és saját buszán vállalkozó...pedig hogy rinyáltak hogy lassul a reakció idő....blabla... süket duma

Viszont aki korhatáron felül van annak megtiltanám hogy bárhol pénzért dolgozzon embere nincs munkahely adjátok már oda a fiataloknak...kurva életbe he....

Beer Ninja 2009.12.05. 09:07:35

Abszolút OFF, de ez is megérne 1 posztot:

kuruc.info/r/2/51667/

Nálunk a suliban több beoltott kolléga is beteg lett (akár H1N1-től, akár csak legyengült az immunrendszere), plusz a múlt hét elején lement a diákok oltása is, ezen a héten már a harmad gyerek hiányzott... Összefüggés persze biztos nincs. Én abszolút oltásellenes lettem (bár eddig is voltak kételyeim).

synthesizer 2009.12.05. 10:30:37

Úristen, elképzeltem magam, ahogy 65 évesen, vén faszként baszogatom a programozókat, mindenféle elavult technológiát és módszertant erőltetek rájuk, a rengeteg bugot a programjaiban nekik kell kijavítani, stb. Vagy kapok valami fasza nyugdíjas melót?

A 65 éves profokat ne hozzuk fel példának, lassú az agyuk, csak arra jók, hogy a megszokott tárgyaikból leadják az anyagot. Komolyabb kérdést teszel fel, akkor kapsz egy választ, csak nem a kérdésedre. Nem vág az agyuk, és nem elég nyitottak. Sajnálom, de ez az igazság.

Viktus 2009.12.05. 10:45:37

"Az MSZP nemzeti párt, amelyik a multikkal és a bankokkal szemben akarja jobb helyzetbe hozni a kis- és középjövedelműeket"

www.hirszerzo.hu/cikk.atirtak_az_mszp_valasztasi_programjat.132714.html

:D:D:D:D:D:D:D:D

2009.12.05. 11:06:38

@synthesizer: Ne félj, legkésőbb 55 éves korodban jól kirugnak majd, és utána max biztonsági őr lehetsz majd valamelyik külvárosi postahivatalban minimálbérért, oszt még örülhetsz, ha nem a munkanélküli segélyről mész nyugdíjba, mint jópár ismerősöm. Szerintem inkább csökkenteni kellene a nyugdíjkorhatárt, menjenek el az öregek, élvezzék ki, amíg még az egészségük rendben van, hadd álljon a helyükre a (viszonylag) fiatal munkanélküliek hadából valaki! Nincs itt akkora munkaerőhiány, hogy 63 éves aggokat kellene dolgoztatni... és szerintem jóideig nem is lesz.

zsoltix 2009.12.05. 11:16:18

Legyen 65 ev a korhatar, de akkor szigoruan mindenkinek! Ne legyenek 35 evesen nyugdijba vonulo katonak, meg 80 evesen tanito ven faszok, akik a nyugdij mellett meg a fizut is kapjak.

Cutbertus 2009.12.05. 11:50:41

@zsoltix:
a katona nem megy 35évesen nyugdíjba.
egyébként egyetértek a mindenkire egyaránt vonatkozó korhatárral.
kérdés, hogy miből fizetik a nyugdíjat majd? ez miatt emelik a korhatárt, hogy ne kelljen fizetni. mert nincs miből!

2009.12.05. 12:54:35

@zsoltix: Illetve aki nyugdíj mellett munkát vállal, annak a nyugdíjkifizetését azonnal fel kell függeszteni. Oszt akkor mindenki beoszthatja, hogy jár jobban, ha otthon lógatja a lábát a nyugdíjért, vagy ha dolgozik fizetésért. Az egyenruhások bicskanyitogatóan korai nyugdíjazását meg tényleg abba kell hagyni. Én elhiszem, hogy egy tűzoltó vagy gyilkossági nyomozó 40 éves korára idegroncs a sok szörnyűségtől, amit lát - akkor le kell százalékolni, és kész. Ha meg nem az, akkor miért menne ő nyugdíjba? A másik, ami engem kurvára idegesít, hogy az egyik iskola munkaviszonynak számít, a másik meg nem. Pl. a bátyám matávos, neki a Puskás Tivadar Távközlési Technikum öt éve beleszámít a munkaviszonyába. Én meg a Bólyai János Elektronikai Szakközépbe jártam, és nem számít bele a munkaviszonyomba! Hát hol igazságos ez? No csak arról jut eszembe, hogy a rendvédelmi szakközép is munkaviszonynak számít... elvégzi 18 évesen, máris van négy év munkaviszonya, még 16-ot elbohóckodik, és már mehet is nyugdíjba. Én meg még 64,5 évesen még húzzam a rabigát, mi?

@Cutbertus: Hát persze, emiatt emelik, de most tulképp nem tök mindegy, hogy a 63 éves aktív dolgozó tartja el a munkanélküli gyerekét, vagy a gyerek tartja el a nyugdíjas szüleit? Van X ember akik enni-inni-lakni akarnak, és van Y állás, ezt kell beosztani, a többi az csak adminisztratív kérdés, semmi egyéb!

2009.12.05. 13:23:55

@dr. dodó: Most már hova oltattok, amikor hetek óta dühöng a járvány? Oltás után két héttel alakul ki a védettség! Az első pár napban meg még meg is gyengíti a szervezet immunrendszerét az oltás... Másfél hónappal ezelőtt kellett volna ébredni, és akkor nem is lett volna semmi baj!

Cutbertus 2009.12.05. 13:32:59

@Sörömpőőr:
hát persze, hogy nem mindegy!
akkor hajlama lenne esetleg tovább élni 2-3évvel ha elmehetne nyögdíjba 65éves kora előtt.
nem mindegy, hogy egyáltalán nem kell fizetni vagy csak keveset, esetleg valamivel többet mert az a piszok tovább él 2-3évvel. azt hiszem, egyébként teljesen filozofikus ez a korhatár kérdés, igen kevesen leszünk 62-65évesek ha ebben a tempóban amortizálódunk idegileg és fizikailag is. a lószarrugdosóknak meg minimum kijárna az 55éves korhatár!

zsoltix 2009.12.05. 13:35:07

@Cutbertus: Pedig en mar hallottam olyanrol. Azt hiszem:) Ocsem pl. 11 eve katona, de mar kb. 15 ev letoltott szolgalati ideje van, mert a kulfoldi szolgalatot szorzoval szamoljak. Szoval ha valaki sok missziot elvallal, 10 ev alatt akar 20 is osszejohet neki.

Marcellusca 2009.12.05. 13:58:41

@zsoltix: Ahhoz mind a 10-et külszolgálaton kell lennie. :)

2009.12.05. 15:41:38

@Cutbertus: No igen, az állam egyik legnagyobb szereptévesztése, hogy azt hiszi, hogy neki profitot kell termelnie, és állandó költségminimalizálásra törekszik. Pedig az állam szerepe valójában pont az lenne, hogy a sok rohadt tőkés munkaadó ilyen irányú törekvései ELLEN dolgozzon, ha valaki idős és már nem kell a munkája senkinek, akkor annak is megélhetést biztosítson, ne haljanak már éhen 55 éves emberek a XXI. században Európa közepiben. Most ez a korosztály nem kell senkinek, se a munkáltatóknak, se az államnak, és ha netán arra vetemednének, hogy vállalkozni próbáljanak, azonnal agyonnyomják őket az adókkal és járulékokkal, amelyeket akkor is fizetniük kell, ha egy kurva buznyák bevételük nincsen.

@zsoltix: Nahát, ez de disznóság, ez a szorzó! Egyáltalán: mi a faszt keresnek a magyar katonák az országhatárunkon kívűl? Nehogy már pont a mi támogatásunkra legyen szüksége bokor gyurinak afganisztán megszállásához... van annak katonája annyi, mint a pelyva.

Cutbertus 2009.12.05. 16:06:32

@zsoltix:
érdekes.. én 18évig voltam katona. a kűűfőőődi bohóckodásról megvan a véleményem.
most 42vagyok és nem nyugdíjas, az majd csak akkor leszek ha megélem a 65évet (ha addig nem emelik 70-re) ám a másik fele, hogy akkor lesz 51évem munkaviszonyban és ha a szolgálati idő szorzóját is számolnám akkor olyan 55év körül sikerülne összehozni (tekintve, hogy eltöltöttem 3évet nem itthon is). egyébként nem a külföldi szolgálatot számolják szorzóval hanem az úgymond különleges körülmények közt eltöltött időt. ami egyébként itthon is van bizonyos fegyvernemnél. ha azt is számolnám akkor +6évet adhatok még hozzá az összeghez. na?akkor el is jutottunk a 61éves időtartamhoz.
az a véleményem, hogy b@sszák meg magukat mind! és azt kívánom minden fafejűnek, hogy hasonló életútjuk legyen hasonló jövedelmekkel!
legyen 80 vagy mindjárt 100 év a nyugdíj korhatár!!

regression 2009.12.05. 16:09:06

@Sörömpőőr: Elképzelem ahogy a programozó a kigyúrt testével 55 évesen megvédi az épületet a behatolóktól :) Egyébként érdekes elgondolkozni a közvetlen nyugdíjtranszferről is, ahol a nyugdíjra adózott pénz egy részét (x%) közvetlenül a szülőknek utalják. Mindjárt érdemes lenne több gyereket vállalni.

2009.12.05. 17:33:00

@regression: Persze, hogy mókás a gondolat, de nagyon sok helyen látni efféle kényszer-biztonságiőröket. Pl. a Gazdagréti postán is egy szemmel láthatóan jobb napokat látott ötvenes szokott lenni. Meg a XX kerben is a Zilah utcában. Máshova ők már nem kellettek, hát most őrködnek. Nehezen tudom elképzelni, hogy ha jön egy fegyveres rabló, akkor majd pont ők fogják megfékezni, de ez jutott. Ez a korosztály már nem keresett a munkáltatók körében. Éppen úgy, ahogy a kismamák sem. Meg a cigányok sem. Mesélhetnék történeteket... a kormány meg nem tesz semmit. Felállították az esélyegyenlőségi gittegyletet, de attól ugyan nem változott meg semmi! Sok az eximó, kevés a fóka.
A közvetlen nyugdíjtranszfer nekem nem tetszik. De lehet, hogy azért, mert évek óta nem találok olyan nőt, akivel összekötném az életemet... és már azt hiszem, hogy nem is fogok. És nem érzem magam hibásnak benne, egyszerűen csupa ütődöttel találkozok, az a nagyon kevés meg, aki nem, már foglalt.

zsoltix 2009.12.05. 19:20:49

@Cutbertus: Ertem en. Bratyom is volt 2xfel evig Afganisztanban, elotte Szarajevoban, szerinte is tok marhasag az egesz. De hat o sem a buli kedveert ment ki, hanem penzert. Az amcsik is azert vannak ott. Nem haboru ez, hanem uzlet. A beke nobeldijas Obama meg 30ezer plusz katonat kuld ki. Hu, de nagy bekeharcos. Visszaterve a nyugdijkorhatarra, az allamnak az jonne a legjobban, ha az emberek nem nyugdijba, hanem a temetobe mennenek a munkahelyukrol. Es ezt nem is titkoljak, tulajdonkeppen errol szol az egesz.

sztrovacsek 2009.12.05. 22:09:15

Véleményem szerint ez a Gaskó ritka nagy féreg. Utálom ezeket a coccializmusban bedolgozódót élősködőket......
Csak az érdekli, hogy a saját pozícióját megtartsa, ennek érdekében nem érdekli, hogy hány embert tesz tönkre, vagy hány emberen gázol át.
Mikor a „privatizált” lakásáról kérdezték akkor vérig volt sértve, mert persze az neki jár! :o)))
/ami addig is MÁV szolgálatilakás volt/

Ha rajtam múlna, megszüntetném a szakszervezetek céges támogatását, és akkor talán valóban megszerveződhetne egy igazi érdek-képviseleti szakszervezet.
Akkor is Gaskó lenne az elnök?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.05. 22:14:03

@regression: Én programozó vagyok, de azt hiszem, sokan félnének behatolni abba az épületbe amit én védek :) Ja, és még ismerek hasonló testalkatú programozókat, két kezem és két lábom ujja nem lenne elég megszámolni őket.

@Sörömpőőr: Eleinte nagyon hülyén kezdtél ezen a blogon, de most le a kalappal az érveid előtt.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.05. 22:15:07

@sztrovacsek: izé, sztrovacsek, most nem ez a kérdés, a korhatár a téma...

sztrovacsek 2009.12.05. 22:15:34

@zero: 2009-ben első negyedévében 3.764ezer foglalkoztatott volt Magyarországon. Ez még nem is lenne olyan rossz, viszont ebből termelő ágazatban „csak” 172ezer mezőgazdasági, és 1.186ezer iparban dolgozót tartanak nyilván. Így viszont már a 10milliós lakossághoz viszonyítva elég kevés az 1.358ezer termelő létszám.
A szolgáltatásban 2,405ezer dolgozót regisztráltak, ebben a számban találjuk a 700-750ezres közalkalmazotti létszámot is.

sztrovacsek 2009.12.05. 22:17:22

@Talon Karrde: Akkor már nem is szidhatom a jellemtelenurat? :-))))

sztrovacsek 2009.12.05. 22:21:49

Valahol olvastam egy cikket a Magyarországi nyugdíj mizériáról, és abban volt egypár érdekes adat.
Magyarországon 3millió felett van a nyugdíjasok száma. Ebből 1millió rokkantnyugdíjas. Szlovákiában párévvel ezelőtt 27ezer volt a rokkant nyugdíjasok száma. Ez alapján kiszámolhatjuk, hogy nálunk, kb 60ezer rokkantnyugdíjas lenne. /lehet, hogy ennyire rossz az egészségiállapot a szlovákokhoz képest? :-) /

Tovább megyek, a 3millió nyugdíjasból 1.5millió aki betöltötte a nyugdíjkorhatárt, és 490ezer nyugdíjasnak van 40évnél hosszabb szolgálati ideje.
….és a nagy demográfiai hullám már a lassan nyugdíjas, vagy elhunyt, nem tudom, hogy kifogja kitermelni a nyugdíjakat!

Conclusio: Jó nagy szarban vagyunk!

sztrovacsek 2009.12.05. 22:31:41

Egy ismerősöm rendőrségtől ment nemrég nyugdíjba. Jól képzet, alesi rangban szolgált. Több mint 200ezres nyugdíja lett. mellette elment magánnyozózósdiba.
Annyi idős mint én, (41) és erre dolgozóra sokat költött a szerv, magas szakmai tudása van, de ki profitál ebből, az Állam?
Ja, és én még a nyugdíjkohatár felénél sem vagyok, persze csak ha megérem.

2009.12.06. 09:13:34

@sztrovacsek: akkor tulképp nem is a közalkalmazott a sok, hanem a tényleges termelő erők vannak kevesen. Ha lenne egy jó 4-5 milliós paraszti és gyári munkási réteg, akkor minden jól működne! És tulajdonképpen van is... csak otthon rohadnak segélyen, mert olyanok a gazdasági körülmények, hogy semmit nem éri meg előállítani. Tavaly 3 Ft-ot kaptak a paradicsom kilójáért? Vicc! Annyiből az öntözővíz nem jön ki! Nemzeti kormányzás kell ide, amelyik visszaadja a magyar termék és a munka becsületét!
A másik téma: nem az ales az egyetlen. A sok disszidens, aki most angliába' meg írországba' meg fasz tudja hol éli a gyöngyéletet, az mind nettó veszteség. De még azok is, akik itthon nyalják az adót nem fizető, nyereséget azonnal a határainkon kívül vivő multinacionális seggeket.
A ratkó-gyerekek most mennek csak nyugdíjba. Nálunk is van egy pár, szánalmas, ahogy dörzsölgetik a kezüket, meg vagdossák a centiméterüket meg számolgatják, hogy százhányezer lesz a nyugdíjuk, és szilárdan hiszik, hogy meg is fogják kapni, pedig szerintem ez lesz a kegyelemdöfés a máris csődközeli helyzetben lévő államunknak. Vagy brutálisan megnyirbálják a nyugdíjakat, vagy tovább emelik a járulékokat, vagy esetleg beállamosítják a magánpénztárakat, és abból megfinanszírozzák majd a nyuggerek jólétét, a problémát ezzel áttolva a következő generációra.

Roxvox 2009.12.06. 14:54:50

@sztrovacsek:
Az a 27000 szlovák rokkantnyugdíjas, mind magyar nemzetiségű. :(((((

nickleeson 2009.12.07. 17:58:46

Hát, én mint versenyszférában dolgozó adófizető igenis ragaszkodom a magánnyugdíjpénztárhoz, hisz az az én befizetéseimre épül, az állam nem herdálhatja el, és nyomonkövethető a megtakarításom, ami a végén csak az enyém lesz. Ha valamelyik kormány úgy döntene, hogy visszavonja a magánnyugdíjpénztári vagyonokoat állami újraelosztásba, azzal gyakorlatilag meglopnának engem, és a többi pénztári befizetőt, akik amúgyis eltartjuk a nyugdíjasokat, és az állami alkalmazottakat. Szóval a nyugdíjpénztárakat inkább hagyjuk! Különben is, még nagyon rövid idő telt el ahhoz, hogy a teljesítményüket mérni tudjuk, hiszen alapvetően 35-40 éves befektetési időtávról van szó... Másfelől meg a mnyp-ak nagy vásárlók az állampapírpiacon, tehát az állam finanszírozásához is hozzájárulnak...

Rikki Harcos 2009.12.09. 14:43:38

nem kellene már az időseket dolgoztatni, kedvük sincs már dolgozni, nem is bírnak, a szakmai ismereteik meg már rég elavultak (egyik kivétel az ügyvédi pálya, ahol a vén rókák a menők), a fiatalok meg diplomával a zsebükben mehetnek újságkihordónak, és mire a vénemberek kihullanak, az ő tudásuk is megfakul

kinek hiányzik, hogy egy 65 éves buszsofőr több ember életét veszélyeztesse?

tehát: korai nyugdíj és a fiatalok munkábakerülésének elősegítése, az ingyenélő... rétegek munkábafogása

süti beállítások módosítása