Skip to content


       Szűrés lista

Ez is törvényes: 10 491 választó különleges személyi adatainak tárolása

2006. február 28-án, a választások előtt robbant ki a gyulai kistérségi megbízott ügye.
"A számítógépén 10.491 választó különleges személyi adatait - közöttük a politikai szimpátiára vonatkozót - tárolta, kezelte és módosította tudtuk, hozzájárulásuk, illetve törvényi felhatalmazás nélkül.  Az állományok között több ezer választópolgár pártszimpátiáját rögzítő anyagokat találtak. A neveknél néhol szimpatizáns szó, vagy az azt jelölő "sz" betű állt, s olyan megjegyzéseket is találtak, ahol a "nemzeti petíció" vagy a bizonytalanra utaló "b", illetve az ellenőrizendőre "e" betű szerepelt. 

A férfit az első fokon eljáró orosházi városi bíróság bűnösnek találta és pénzbüntetéssel sújtotta (különleges személyi adattal visszaélés bűntette, 250 ezer forint), a fellebbezést követően az ügyet tárgyaló Békés megyei bíróság azonban felmentette, mert úgy ítélte meg, hogy a vádlott cselekményével nem okozott jelentős érdeksérelmet azoknak, akiknek személyi adatait tárolta, és az nem is állt szándékában.

Harmadfokú eljárás során került a Szegedi Ítélőtábla elé, ahol Maráz Vilmosné vezette tanácsa harmadfokon eljáró tanácsa megállapította, hogy a vádlott tette és a sértettek esetleges érdeksérelme között csak távoli oksági összefüggés lehet. A sértettek jelentős érdekséreleméhez olyan történéseknek is be kellett volna következniük, melyekre a vádlottnak nem volt befolyása - tette hozzá indoklásában a tanácsvezető bíró."

Különösen kecsegtető ez az ítélet a választások előtt, lefordítom: nyugodtan építsd az adatbázisodat, ha a véletlenek balszerencsés összejátszása miatt esetleg le is buksz, akkor sem kell izgulnod, hiszen érdeksérelem alig történt, pár év, és felmentenek.

Vagyis ma Magyarországon nyugodtan lehet összegyűjteni, tárolni és felcímkézni 10 491 választópolgár személyes adatait.

Gondolom az adatvédelmi ombudsman meg most vesz be egy adag nyugtatót ...

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/1671914

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ez is törvényes: 10 491 választó különleges személyi adatainak tárolása 2010.02.07. 18:30:05

2006. február 28-án, a választások előtt robbant ki a gyulai kistérségi megbízott ügye."A számítógépén 10.491 választó különleges személyi adatait - közöttük a politikai szimpátiára vonatkozót - tárolta, kezelte és módosította tudtuk, hozzájárulás...

Trackback: Csengőfrász 2010.01.14. 14:24:50

Van egy olyan része a választásnak, amellyel nem igazán értek egyet és egy kicsit meg is rémít. Jó, nem ülök otthon egy lefűrészelt csövű puskával a sarokban kuporogva, de azért mégis. A kopogtatócédulák, vagy szebben ajánlószelvények, rendszeréről bes...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sváb 2010.01.14. 14:07:44

Kiváncsi lennék, hogy most miért nem veri a tam-tamot az összes jogvédő... Nagyon szomorú ez a teljes jogbizonytalanság.

Szűrés

z666 2010.01.14. 14:13:05

Kicsit kapcsolódik:
kuruc.info/r/20/53608/

Küldjünk pénzt a zsidesznek! :)))

Szűrés

James T. Kirk (törölt) 2010.01.14. 14:15:14

ez sokkal durvább, mint ahogy azt kezelték, az, hogy a bíróságokon így ment keresztül...
ettől kezdve tulajdonképpen mindent lehet, BÁRKI visszaélhet az adataiddal. különösen durva, hogy ezt egy politikai párt teszi, kérdés lehet hogy milyen listák fognak készülni azokról , akiket nem szeretnek....

Szűrés

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.01.14. 14:16:14

Má' bocs de bántottak itt cigányokat? zsidókat? BKVs-t? MÁV-ost ?politikust?Akkor miért jönnének a jogvédők?

Szűrés

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.01.14. 14:18:23

@James T. Kirk: Kovács József maga nem szimpatizáns jöjjön velem! -Hová viszik? Egy lövés a másik szobában.-Sehova.

Szűrés

radala 2010.01.14. 14:24:02

Érdekes ítélet. Azért jó lenne tudni, hogy mi volt a védelem álláspontja, mert baromi nehéz elhinni, hogy ez a dolog védhető lenne.
Igazából nem az a baj, hogy nem ítélték el. Ami hihetetlen, hogy úgy nem ítélték el, hogy az nyilvánvaló, hogy az adatbázis létezett.
Jut eszembe létezik ember, aki pl emlékszik az évszázad botrányára, az APEH adatmentésre. Az azért nem ugyanez a kategória...

Szűrés

James T. Kirk (törölt) 2010.01.14. 14:25:39

@Tigeri: mondok egy példát választások után mész építsi engedélyért, akármiért a tanácshoz, megnézik rajta van az E betű nem kapsz. ennyi. és ez még nem is durva.... főleg hogy az ilyen emberek akik a győzteshez csapódnak hát nem az atomtudósok közül kerülnek ki

Szűrés

radala 2010.01.14. 14:36:19

@James T. Kirk: No, azért ennyire nem kell paranoidnak lenni. Ez nyilvánvalóan egy választási adatbázis. Ha politikai szimpátia alapján akarnak bármit kiosztani ahhoz nem kell adatbázis, az a default, hogy nem kapsz, aki meg cimbi az kap. De ez 1000 éve így megy.
Fölháborító az ítélet, de ez a para is nagyon erős túlzás.

Szűrés

mim 2010.01.14. 14:50:06

Mindig lesznek adatbázisok. A lényeg, hogy a látszatra adni kell. Ha már az sem szempont, akkor hamar teljesen legális lesz mert "mindenki csinájja!" . Attól a ponttól, hogy túl sok az érintett, a vétkesek már nem vétkesek.

Szűrés

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.01.14. 14:55:14

OFF:
@z666: Tanulmányozd Obama elnök kampányfinanszírozási stratégiáját, és meglátod a hasonlóságot. Amúgy ez ugyebár Magyarország, szóval ez inkább azért van, hogy ha megkérdezi a MaSZoP a választás másnapján, hogy ugyan kedves Viktor Viktor honnan volt a pénz a plakáterdőre, Viktorunk mondhassa, hogy hátugye névtelen adományokból. Ők sem gondolták komolyan, hogy ezzel konkréten pénzt fognak keresni.
Egyébiránt ugyanígy nyomja a Jobbik is a nagyobb tereken felállított adománygyűjtő sátracskáival.

Szűrés

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.01.14. 14:58:24

Az adatvédelmi biztos békén hagyja a váliumos dobozt, neki sokkal fontosabb dolga is van: meg kell védenie az ország lakóit a gonosz Google StreetView-től és a polgárokat orwelli módon megfigyelni kívánó BKV-kameráktól...

Szűrés

Marcellusca 2010.01.14. 15:05:00

@Szekuriti Blogger: LOL
Ez az! Gyerünk! Csináljuk meg! :)

Szűrés

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.01.14. 15:08:56

adatvedelmi onbuccman.. persze. ilyenkor kussol. :) csak cigany ugyben nagy a szaja. :)

Szűrés

Marcellusca 2010.01.14. 15:16:54

@Szekuriti Blogger:
Erre: @Marcellusca: Az a probléma, hogy a Posta úgy járna, mint a szórólapozásért kért lóvéval.

Szűrés

kuki123 2010.01.14. 17:48:29

Abszurdisztán én így szeretlek :)

Én arra lennék kíváncsi, hogy a Fidesz csekkeket milyen adatbázis alapján küldték ki...

Szűrés

Agyalap 2010.01.14. 18:19:20

Szerintem ez így jó. Nekem legalábbis. Most már tudom, ha ellopnék pár milliárdot, csak annyit kell mondanom: Jóhiszeműen tettem, és különben is szétosztottam volna az éhezők között...

Szűrés

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.01.14. 18:45:44

sajnos nem derül ki az írásból h ki tárolta ezeket,?

viszont leszóltak a felsőfokú bíróságnak a komcsik, h mentse fel?

Szűrés

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.01.14. 19:45:23

"Gondolom az adatvédelmi ombudsman meg most vesz be egy adag nyugtatót ..."
Lófaszt, a pénzt számolja, amivel megkenték...

Szűrés

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.01.14. 19:46:31

@volánrulz: Mondjuk gondolom az is hasonlóan legális volt...

Szűrés

Az EREDETI 2010.01.15. 08:55:22

Bezzeg, ha magánszemélyként vagy versenyszférában működő cégkén csináltad volna ugyanezt!

Szűrés

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.01.15. 14:18:08

@radala: MOST választási adatbázis, és ugyanez LEHET bármikor olyan adatbázis, hogy kinek a milyen pályázatát támogassuk, milyen kérvényét bíráljuk el pozitívan, melyik utca kapjon előbb közvilágítást, szilárd útburkolatot, hol legyen az új játszótér, kinek a gyerekét vegyük fel oviba, a színvonalasabb iskolába - hogy a legrosszabra gondoljunk rögtön.

Szűrés

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal


süti beállítások módosítása