Skip to content


       Szűrés lista

A Societas kampányfőnöke az ATV-ben

Előzmény 1: Kommentelj pontokért a szociknak
Elismerték, ezt valóban ők küldték.

Előzmény 2: A Kuruc.infót ajánlják a societasos trollok
Nem ismerték el, hogy ezt ők küldték, ez szerintük hamisítvány.

Az ATV-n a Societas kampányfőnöke, Patek Gábor, a netkommandó vezetője: 

 
Az "ügy" elért a legmagasabb szintekre, már Nyakó Pista is magához ragadta a mikrofont.
Új szavakat is tanult a Pista, úgymind "blog", "user", "web-terrorista" (!) ... :


"Van egy anyag, amely egy szélsőjobboldali portálról tegnap indult hódító útjára a médiában. Arról szól, hogy az MSZP, illetve a Societas szélsőjobbos szavak használatára, illetve arra buzdítja a netaktivistáit, hogy álcázzák magukat nemzeti radikális user-nek a különböző fórumokon, blogokon. 

 

És még sok más baromság is van abban az anyagban, amelyeket nem idézünk fel. Egyrészt azért nem, mert nem akarunk újabb felületet adni a politikai tahóságnak; másrészt azért nem, mert az anyag egyszerű hamisítvány. Szemenszedett hazugság. 

Nem mi írtunk, nem mi rendeltük. Valószínűleg egy szélsőjobbos web-terrorista csapat készítette és etette meg a magyar nyilvánossággal. 

Aki átvette, bevette - azt bizony megvezették a net magyar neonácijai. Sajnáljuk mindazokat, akiket az MSZP nevében fellépő, rossz helyesírású szélhámosok megtévesztettek. 

Köztünk szólva, elég lett volna minket megkérdezni, és bárki megúszhatta volna, hogy a szélsőjobb net-kommandójának az áldozata legyen. 

Még egyszer mondom: a nekünk tulajdonított levél hamisítvány. Annyi közünk sincs hozzá, mint a szélsőjobbnak a tisztességhez. 

Nyakó István,
szóvivő"
 

Van videóüzenet is a netaktivistáknak. Patek nagyon nyomul :-)

Címkék: mszp

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr421690312

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vigyázat netkampány zajlik! 2010.01.21. 20:03:04

"A mi kommunikációnkhoz teremtjük meg a befogadó közeget. Ha minden héten kapnak valamilyen cigánybűnözésről szóló hírt, akkor egyre komolyabbnak látják a problémát"Pierre vagyok, 193 cm magas, kék a szemem és szőke a hajam. Szabadidőben spor...

Trackback: Trollbajnokság, hivatalos videó 2010.01.21. 17:03:57

  Patek Gábor, a Societas kampányfőnöke, a nagysikerű trollbajnokság (megjelenések többek közt itt, itt, itt és itt) ötlet- és házigazdája Bánó András vendégeként büszkült és obamázott az ATV-n, kitűnő vágóképekkel:  ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magichorze 2010.01.21. 15:50:47

és persze gyúrcsótány maszop zsidesz, gyertek a labancra!!!

(remélem ezzel elviszem a jackpotot, vagy legalább egy piros bögrét)

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.01.21. 15:55:04

Tudtátok, hogy a választások után a Fidelitas megszűnteti a Zorbánviktort ?

kuki123 2010.01.21. 15:57:45

MSZP-FIDESZ-SZDSZ-MDF-bűnbandának én semmit el nem hiszek

latte · http://midterms.blog.hu 2010.01.21. 16:00:40

Netkommandó, vigyázz, kész tűűűűűűűz!!

Homeoffice 2010.01.21. 16:05:12

ÉJJJENN FLEEETOOOOO!!!!

kenyéren és vizen 7 évig!!!

Printscreen!!!

arlequin 2010.01.21. 16:06:04

na ránéztem a képére. több se kell. ennek még hányni sem hányok. tipikusan arrogáns, bűnöző piréz...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.21. 16:11:48

Kálmán Olga bezzeg megette volna reggelire.

arlequin 2010.01.21. 16:11:53

@arlequin: akarom mondani labanczsideszes. sugárzik róla a zintelligencia és felsőbbrendű elkötelezettség egyenest a btk-ba,,,

kár, hogy nem ér petákot se...

Hispan07 2010.01.21. 16:21:02

Baszki, ilyen egy slambucfejű atípusos komcsit :)))

Rwindx 2010.01.21. 16:27:20

Hmm, ez a fasz még nem volt ősz hajú mikor utoljára láttam, asszem fekete volt a haja.
Lehet festi. :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.21. 16:32:56

Nyakó István, a párt szóvivője(!!)

"baromság"
"tahóság"

"Nem mi írtunk, nem mi rendeltük. Valószínűleg egy szélsőjobbos web-terrorista csapat készítette és etette meg a magyar nyilvánossággal.
Aki átvette, bevette - azt bizony megvezették a net magyar neonácijai."

mszp.hu/belfold/bovebben/szemenszedett-hazugsag-

derelyegrádi szellem 2010.01.21. 16:45:11

@laspalmas:

a nyakó ( a varbóci körjegyző), azon túl, hogy hazudik mint szokott, már nem tud másban gondolkodni, csak "terroristákban" meg "nácikban".

Igaz, sok újdonság nincs ebben sem.

Lorp 2010.01.21. 16:52:59

Roppant szimpatikus, agilis fiatalember ez a Patek Gábor. Józsefvárosi piac elött nem ő szokta árulni szatyorból a parfümöket?

Grafithuszar 2010.01.21. 16:58:25

Éljen Gyurcsány Ferenc népünk hős vezére, aki szembeszáll a gaz fidesszel, és a zorbánviktorral!

PrintScreen

Ui: Kedves Societas! Én a bögre helyett egy Lendvai Ildikó Real-Doll -t szeretnék

kokoro 2010.01.21. 17:09:13

ALT+PrintScreen csak az aktuális ablakról készít képet, így csak a lényeg látszik (poresz cset ablak ugye nem)
Jár a piros usb drájv ? :-)

Csurár apuka 2010.01.21. 17:25:25

Manapság már (gyurcsótány zsidesz maszop) a netes kampányon nagyobb hangsúly van, mint (gyurcsótány zsidesz maszop) a hagyományoson. Ingyen van, sokakhoz eljut, hatásos. Gyurcsótány zsidesz maszop.

DArchAngel 2010.01.21. 17:35:35

Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mennyi adófizetői pénzt visznek el ezek az ifjúsági szervezetek?

Mr. Acid 2010.01.21. 17:48:09

@DArchAngel: Hát, a cuslág ügyet ismerve elég sokat.

Mr. Acid 2010.01.21. 17:56:10

Milyen ember az, akit egy piros bögre motivál?! Egyébként meg látott már valaki ilyen trollkodót? Mert figyelem őket, de senkit nem látok.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.21. 17:59:18

Az a Bánó tényleg ennyit hülyült az évek során, vagy mindig ilyen volt.
Kérdezni sem tud, beszarás ez az "interjú" ...

ketroot 2010.01.21. 18:17:41

@zero:

Nekem kb. olyan érzésem volt, mint amikor bemutatják a tv-ben, hogy lám ilyet is lehet, jelentkezzetek kedves szimpatizánsok. Lényeg az, hogy nem csalódtam a hangvételben.

martonx 2010.01.21. 18:21:26

Mondjuk én nem is vártam, hogy kiállnak a nagyközönség elé, és beismerik, hogy igen, mi indítottuk a netkommandó kampányt.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.01.21. 18:23:19

"Annyi közünk sincs hozzá, mint a szélsőjobbnak a tisztességhez."
LOL !! Bazzmeg! Baloldal? Tisztesség??
@zero: Szerintem simán hülyült. Vissza kellett tekernem, hogy értelmezni tudjam a kérdést.
Háát.. Talán sikerült.

loláb 2010.01.21. 18:30:14

Viszonylag egyszerüen kideríthető, hogy igazat beszélt-e ez a Pista gyerek, 2006-ban elég hamar eljutottak a magyar vizsla ügyben a fidesz.hu-ig.

Szóval, aki ért ehhez, csinálja végig, aztán meglátjuk ki áll az ügy végén.
(Szvsz elég gyorsan lecsapott az netkommandó ügyére a kitaláló, szóval nagyon nem lepődnék meg, hogyha a vonal végén mégiscsak valami societasos figura állna, dehát nem akarok prejudikálni, még a Nyakó Pistit is megilleti az ártatlanság vélelme)

arlequin 2010.01.21. 18:56:44

@volánrulz:
mi? az hogy szíjjártóék folyamatosan 1eztettek a cusival? nem hiszem. nézd meg a képét szegény szíjjártónak amikor rákérdeznek. ott áll szerencsétlen a nagy fideszlógó előtt és kínmosolyba fagy az arca.

Jégkorszak 2010

hullani fognak itt a csontvázak ezerrel. egyszer csak egy lábszár, majd egy csípőcsont, olykor egy-két ujjperc, talán ké-három alkar, s mikorra meglesznek a koponyák, be kell adják a kulcs(csont)ot...

csak győzzük számolni.

arlequin 2010.01.21. 18:59:02

@ingenium rusticus:
tőlem aztán lehet vágott is.

szíjjártó arca elég árulkodó. nemde?

legalábbis nekem. ne legyen igazam, de már rég nem ábrándozom.
aztán majd persze meglátjuk. eldönti a 'független' 'magyar' bíróság... róka fogta csuka.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.01.21. 18:59:07

Webterroristák? :-D A netzsaruk mikor jönnek értünk,hogy becsukjanak egy virtuális börtönbe?
Patek te printszkrínelő vörös tamagocsi..

minimalista 2010.01.21. 19:01:11

Eltűnt a videó, mert én nem találom, a linkre kattintva csak a címe jelenik meg az ATV-n?!

f.m.j. 2010.01.21. 19:15:00

Úgy nézem kemény nyolcvanegynéhány napnak nézünk elébe.

Hetfield 2010.01.21. 19:15:48

Webterrorista XDDD Amúgy a fideszben.... izé na... zsideszben is vannak ilyenek!!!!!4NÉGY!

(fas*om, nem találom a Print Screen (egyes gépeken Prt Src) gombot!!)

arlequin 2010.01.21. 19:17:55

@mókusfüles bukósisak:
emléxem a 2010 01.01. 00:00-kor mondott tósztomra:
"életünk legnehezebb, de talán legszebb évére"

eddig bejött ;-)

Disznó Úr 2010.01.21. 19:28:07

Mindig méltánytalannak találtam, hogy a jó marketinggel megáldott állatoknak közhasználatú és kedves becézett neve is van. Elég itt a maci, kutyus, cica formákra utalnom.

Nade: ugyebár gyakran megesik, hogy az ember példának okáért egy patkányt szeretne becézni. A mássalhangzó-torlódás miatt a "patki" név nem jöhet szóba, egyébként is ostobán hangzik. Ezért jutottam már korábban (hangsúlyozom: korábban) arra a meggyőződésre, hogy egy patkányt kizárólag "patek" névvel lehet becézni.

Erről az egészről ez volt a második dolog ami eszembe jutott. Akkor én most vátesz vagyok, vagy webterrorista?

Rikki Harcos 2010.01.21. 19:28:53

mekkora egy féreg ez a Bánó!

arlequin 2010.01.21. 19:53:50

@Disznó Úr: szerintem csak egy disznó. uram! ;-)

neevous 2010.01.21. 20:11:11

Ózd, Hétes-telep:
kuruc.info/r/35/53966/
Van egy olyan érzésem, hogy erről nem fog szívszorító cikket írni az index.

martonx 2010.01.21. 20:15:13

@arlequin: Hű, de egy bicskanyitogató utolsó kis indexes buzi kinézete van ennek az egyenlítő tévés gyereknek.

Ettől függetlenül a riportban elhangzottak akár igazak is lehetnének, bár elég kamunak tűnnek a vádjai. Lusta vagyok utána nézni, hogy mi az igazság.

kuki123 2010.01.21. 20:15:57

@arlequin: nem az hanem hogy nem a hírtv hozza le hanem egy neve sincs(akarom mondani neve se volt mostmár lesz :) szerkesztő meg tv

egyértelmű hogy a fidesz mszp együtt csinálja a dolgokat...az egyiknek mindig aszisztálni kell hozzá...anélkül nem megy

csak meglepődtem olyan megrendezettnek tűnik

drkovax 2010.01.21. 20:21:21

@zero: Bánó "vágatlan muszter" András nem hülye, csak gerinctelen. Az viszont már régen.

drkovax 2010.01.21. 20:24:22

@volánrulz: Nem vicc, csak kuruc-societas együttműködés:fújják egymás hazugságait, hisz mindkettőnek csak egy ellensége van, a fidesz ...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.01.21. 21:21:14

Igazából nagyon egyszerűen igazolható lenne, vagy ez vagy az az igazság.

Ha a levelet valaki küldte, akkor bizony annak nyoma van. A mail forrásából ki lehet szedni, honnan lett küldve a levél, visszakövethető a küldési helyszín.

Tessék szakemberhez fordulni és bebizonyítani, hogy nem a fidelitas küldte a levelet :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.01.21. 21:22:05

@Conv: vagy a societas, vagy a jobbik ifitagozat, vagy éppen a mandíner :)

órarugógerincű felpattanó 2010.01.21. 21:24:00

@Noname Cowboy: Hogy értékalapú, azt nem is vitatta senki. Mindenféle értéket gyűjtenek, főleg a kp-t.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.01.21. 21:25:14

@órarugógerincű felpattanó: De, hogy becsületes lenne??? :) A cím már magában egy vicc!
De azért még mindig csak Kaya Ibrahim és Joszip Tot a téma???

Rwindx 2010.01.21. 21:30:33

@Noname Cowboy: áhhh, pont linkelni akartam, megelőztél :) Hangosan felröhögtem olvasás közben :D

órarugógerincű felpattanó 2010.01.21. 21:39:02

@Rwindx: Ezek annyira szép dolgok. Amikor a holló a hollónak mégiscsak kivájja :)

Charybdis 2010.01.21. 21:42:12

Sziasztok!

Szerintem a Mesterházy Attila egy nagyon rátermett ember, és ő a legalkalmasabb miniszterelnöknek! Szavazzatok az MSZP-re!

Kérlek válaszoljatok legalább 10-en erre a kommentre (Válasz erre gomb megnyomásával), mert akkor kapok 1 pluszpontot! A szigetjegyre gyúrok, de egy piros sapka is jól jönne.

órarugógerincű felpattanó 2010.01.21. 21:50:21

Csak meg ne lássa a híresen becsületes Mesterházy úr, hogy milyen módszerekkel akarsz teljeseítmény nélkül javakhoz jutni. Hát hogy képzeled ezt az mszp kebelén, hogy munka nélkül jutni javadalmazáshoz? Soha ilyenről nem hallottam.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.01.21. 21:50:36

@Rwindx: Nagyon vastag a bőr a kummancsok pofáján. Ezek már annyira hazudnak, hogy ezt hisizik igaznak.

Rwindx 2010.01.21. 21:57:45

@Charybdis: Na, segítek neked a piros sapkát megszerezni.
Szóval szerintem mesterházy max lmpvs-re termett. Másra nem. Az mszpre meg csak a hülyék szavaznak, akik az orrukig sem látnak.
A kommentedból kimaradt a gerinctelen féreg gyurcsótány, talán hozzáadják az enyémből.

Remélem segítettem további pontokat gyűjteni.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.01.21. 21:59:17

@Charybdis: Jó. Nálad a pont.

Ennyi elég? Vagy nagyon meg kell dolgozni a satyakért? Ja, persze, neked bögre is kell.
De kapzsi vagy:-)

Nekem egy M-es piros póló kell:-)

Rwindx 2010.01.21. 22:01:18

@Noname Cowboy: Mondjuk így a legkönyebb hazudni. Egy hazugságvizsgálót lazán átver a módszerrel.

arlequin 2010.01.21. 22:19:29

@martonx: az indexesek nem buzik. kikérem nekik. esetleg 1-2, de a többi jóravaló borivó és családapa/anya. no! figyejjémá! egyébként ige főméltóságos úr. persze. mármint hogyne. szerintem egy zsideszes beszivárgó, egy petákot sem ér...

@volánrulz:

nem tűnik megrendezettnek. az. tessék belezokni. szebb pillanatokat nekem is. !

és nem menekülnek hanem rugalmas elszakadást visznek véghez. szun-ce egyik alapszabálya: mindig kell menekülési útvonalat biztosítani... de ezt tuggyuk, mármint király uram tuggya.

Horizont 2010.01.21. 22:32:34

NEM AKAROK KAMPÁNYT!! Nem akarok plakátokat, szórólapokat, web terrorizmust, hazugságokat, ígéreteket, nyugdíjasokért versenyzést, pártpénzszórást, Societast, Fidelitast, (a fiatalok buggyantabbak?) egymás lejáratását, színvonal alászállást, melldöngetést stb. stb.
Ennyi elbaszott év, és ilyen elbaszott ország után (már bocsánat) egy normális, csendes, nyugodt, visszafogott, kiegyensúlyozott, őszinte Magyarországot AKAROK!!!!!

arlequin 2010.01.21. 22:48:18

@Horizont:
kit érdekel mit akarsz? senkit. légy hát senki. s akkor nem akarsz. semmit. ami van, az van, azt nem kell akarni.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.01.21. 22:48:38

@órarugógerincű felpattanó: Ne hüjjéskedjél, mi a fenének koplalok furton-furt?
Hogy 10 db. X kelljen a pólóm méretezéséhez?
Már mondtam, nem vagyok én tehenke:-)

Horizont 2010.01.21. 23:00:12

@arlequin:
Nem vagyok senki, hanem a 10 millióból (vagyunk még annyian?) egy!!!
És ha már ha nem mondhatom el senkinek elmondom hát mindenkinek!
És lehet, hogy ha közvéleménykutakodnának kiderülne, hogy a többi 6 millió se akar kampányt!
Na akkor mennyi pénzt megspórolhatnának.DDD

arlequin 2010.01.21. 23:11:32

hááááááááát-
basszátok meg. (bocs). vettem a fáradtságot és végre (!) megnéztem ezt a videót.

hogy egy ekkora zsíragy, pizzánhízott komplexus, hazudozzon-beszéljen, össze-vissza, magyar nyelvet nem beszélve - így van, így van, így van, így van ... nem. nem tudok mit mondani. ennek az embernek mi az élet? egy piros bögre?

teljesen készen lettem. ennyire véglények parádéznak itt a fossal???

az öreg hitetlen zsidó adja a kis hitetlen zsidónak alá az ívet (ámbátor nem hitetlen hiszen a PÁRTban hisznek a bamrok), miközben az öreg lesajnálva, de frontot tartva, egyszerre szégyenkezik (nézzétek a képét!!!) és örül, hogy valaki viszi tovább a szaroszászlót?!

mennyire beteg. borzalmas.

fúú. el se hiszem. ezek ezt komolyan gondolják???

ez kész. ennyit tudnak. nem találok szavakat. még csak ki se tudom röhögni

hát itt már tényleg csak az ima segít...

arlequin 2010.01.21. 23:18:42

@arlequin:
és még lesz lejjebb is. lesz. csak várjatok. minden képzeletet felülmúl a valóság.

s még csak haragudni se tudok rájuk.

mégegyszer: emberek (bármelyik fajta) ennyire lealázza magát és nyögi a fost. puff. ehhez tudni kell, hogy 9 éve nincs TV-m. lehet bennem van a hiba. de ez nagyon szíven ütött. ha ez a szegény petákgyerek elkerült volna egy jó aikidomesterhez, no, az embert faragott volna belőle. de ez? ez vhol máshol él, mint a szíjjártó (+1 pont ;-)))

miért teszik tönkre magukat. és te hüje PÁRTKATONA miért teszed tönkre magadat. ha lesz cserefogaskerék lecserélnek te idióta.

na asszem a bor túl őszintévé tett, de nem bánom. majd bánja az aki erre nem képes. fogja.

rettegjetek hüjék, van miért...

órarugógerincű felpattanó 2010.01.21. 23:29:41

@Doña ¡Cara(mba)!: Okkéj, nem figyeltem, hogy női hölgynek tetszik lenni :)

kuki123 2010.01.21. 23:32:08

@Noname Cowboy:
na vajon Zero vagy Laspalmas csap le rá reggel 9:01kor?
:)
@Rwindx: baszki mint egy szappan opera...ez egyre jobb :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.22. 00:22:05

@volánrulz:

szerinted?! a hónap mondata, vazze :)

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2010.01.22. 01:09:16

ez a messzarházy egy igazi 'gyurcsótány' klón. majdnem annyira pofátlan és gátlástalan. egy különbség azért van: látszik rajta, hogy csak azért mondja ezeket a baromságokat, mert a tanácsadók stb. ezt mondatják vele, ezzel szemben 'gyurcsótány' minden egyes szavát komolyan is gondolta.

órarugógerincű felpattanó 2010.01.22. 01:17:37

@zero: Én megelőlegeztem neki az év poénja titulust.

Charybdis 2010.01.22. 01:19:34

@Doña ¡Cara(mba)!: Köszi, jó lesz nekem a bögre is :D

picur3ka 2010.01.22. 11:10:56

@arlequin:

Pontosan. Ilyen agressziv, primitiv fejjel...huhh.

reKorrekt 2010.01.22. 11:56:54

"azt bizony megvezették a net magyar neonácijai"
Ezek szerint aki ellenük van az mind mocskosneonáci? Kurvaanyád Pista, az.

picur3ka 2010.01.22. 13:55:54

@reKorrekt:

Ez kb 45-48 ota igy van....

süti beállítások módosítása